B1 blogcsalád



Tényleg rendszerváltás lehet április 8-án

2018. február 28. - nickgrabowszki

Már a hódmezővásárhelyi pofáraesés előtt megroppant a Fidesz támogatottsága.georgesoros.jpg

December óta a kormánypártok a pártválasztók között 9, a teljes népességben 5 százalékot veszítettek a támogatottságukból - derül ki a Republikon Intézet felméréséből, amit a 24.hu közölt. Ezt azt jelenti, hogy kb. 400 ezer fideszes bizonytalanodott el.

Érdekesség, hogy a visszaesés december óta folyamatos, tartós és látványos, azaz nem kizárólag a Tiborcz-Elios szervezett csalási ügyről van, hiszen az csak január végén lett a közbeszéd témája. Előtte a Fidesz dominálta a politikai teret a Soros-ellenes kampányával, tehát minden bizonnyal a Stop Soros ütött vissza: mondhatni

Soros György állt bosszút Orbánon.

Az ellenzék nagyobb pártjai közben növekedni kezdtek:

  • a biztos pártválasztók között december óta a a Jobbik 16-ról 19 százalékra nőtt, az MSZP még többet, 6 százalékot(!) erősödött, 11-ről 17 százalékra,
  • ugyanez a teljes népességben: Jobbik 10-ről 12-re, MSZP-P-MLP 7-ről 11-re.

Az LMP és a DK stagnál: a pártválasztók között 3, a teljes népességben 5 és 6 százalékon állnak.

A bizonytalanok tábora eközben nem változott, tehát a Fideszből oda mentek a választók, az eddig ott lévők közül pedig félmillióan ellenzéki szimpatizánsnak vallották magukat.

prefreb.jpgAz adatokat még múlt héten vették fel, tehát ebben az eredményben még nincs benne a hódmezővásárhelyi polgármesterválasztás hatása.

Ennek okán a a kormánypártoknál további esés várható:

  • egyfelől azért, mert a Fideszt a kutatók tradicionálisan felülmérik, azaz olyan választók is fideszesnek mondják magukat, akik aztán nem mennek el szavazni, vagy nem a Fideszre, ők most már bátrabban vallhatják meg a valódi pártszimpátiájukat;
  • másfelől mert a bizonytalanok között felmérés szerint az ellenzéknek vannak tartalékai, amik Hódmezővásárhely hatására aktivizálódnak;
  • csakúgy, mint a rejtőzködők: a felmérést elutasítók nem egyformán oszlanak meg a kormányoldal és az ellenzék között, hanem szinte kizárólag az utóbbihoz tartoznak, a Fidesz legyőzhetetlensége illúziójának szertefoszlása miatt ők is egyre bátrabbak lehetnek.

Ha a trend folyatódik, és ebben az ütemben folytatódik, akkor megtörténhet, ami még akár a múlt héten is elképzelhetetlennek tűnt:

le lehet váltani a NER-t áprilisban.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5313704290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.03.01. 08:11:02

@felucca02: Az a gond veletek, liberális majdénmegmondomatutit propagandistákkal, hogy folyton a vágyaitokat kántáljátok. Amikor meg már ti is érzitek a feszültséget valóság és az állításaitok között, akkor nagy lendülettel igyekeztek a valóságot görbíteni, csak, hogy a saját elképzeléseitek igazolást nyerjenek. ...mert ez kell a megnyugvásotokhoz.

Orbán több, mint negyed százada ott van a politikában, kikerülhetetlen tényező. Három ciklust vitt végig és nehéz azt mondani, hogy rontott volna azon, amit örökölt (sőt...) hasonló pályát befutó politikust errefelé nehéz találni, de az unión belül se sok van. Évtizedek óta nap mint nap megbukik... de aztán mégsem :)

Azt azért kifejthetnéd, hogy miként is fogja az EU kezelni a migrációs krízist? ..és, hogy az mennyiben tér el attól, ami Orbán már pár éve hajtogat? (Tippem: az EU ezzel a töketlen politikus gárdával nem fogja hatékonyan kezelni...)

Duplaxiii 2018.03.01. 08:11:08

Az a baj a poszttal, hogy ismét álomvilágban él a szerző, a vágyait írja le tényként.
Ez egy egyedi eset volt, ebből ne vonjuknk le tényeket, ebből csak a egyetlen járható út ismerhető meg.
Amit sokan írunk nagyon régen és most is csak pár pártvezető veszi észre a feladatot.
A bemutatott statisztikát felejtsük el, igaz ebben már láthatók a nem válaszoló is, ugye ők vannak a legtöbben, de továbbra sincs megjelölve a kötelező bázisérték, hogy összesen hány megkérdezésből jött össze ez a halmaz? nem mindegy, hogy 1000 beépítettből vagy országosan 50000-ből!
Ha a bázist növeljük, a fidesz és a mikropártok retteghetnek, mert akkor egyre konkrétabban igazolható, hogy a passzív 60%-os többség megindulása elsöpörheti őket.
Ezért nem ír egyetlen közvéleménykutató sem erről, mert mind a saját fattyainak gyárt kamustatisztikákat, így a hitelesség számukra is veszélyes lenne.
Nincs más értéke ennek a mostani választásnak, mint:
- csak egy-egy hiteles HELYI és FÜGGETLEN jelölt
- elvibbi még 2 millió passzívat a választásokra.
A többi kamu.

felucca02 2018.03.01. 08:12:54

@Duplaxiii: Ah, bircánál éppen forradalom zajlik, nem tudtad? Tipikus skizofrénként semmiféle normális hangot nem képes meghallani, értelmezni, csak szélsőségekben tud gondolkodni, érdemi eszmecserének nála helye nincsen. Szerintem ne várj tőle ilyet....

2018.03.01. 08:13:54

@Duplaxiii: Persze, jó a lokális , emberközeli döntéshozatal, de egy ország stratégiai döntések sorával tartható csak felszínen. Ez nem az a szint, hogy mekkora legyen a faluvégi kilátó, vagy milyen színű legyen a térkő. Másrészt... a hülyék eloszlása valamiért egészen egyenletes a döntéshozatali pontokon :)

Duplaxiii 2018.03.01. 08:16:33

@Womb Raider:
Döbbenetes az ahogy putyini, erdogáni oktatás szerint hazudsz!
Te és a barkafélék két halmazt ismertek, a ti gazdád és szabadcsapatát, akik bármit tehetnek, ti ideális kollaboránsként az anyátokat is bedobnátok a közösbe, ha azok ezt kérnék.
És mindenki mást, az egész ország többségét, a világot kezelitek egységes ellenségnek, akiket ma ballibnek hívtok.
Tudod sok minden áll tőlem távol, de a baloldaliság és a neoliberális világ számomra pontosan annyira gyűlölt, mint nektek.
Ezért ha a fajtád az utcán mondaná ezt a sértést a képembe, egészen biztosan már a korházban lennél gipszelésen.
Ti minden becsületes magyar gyaláztok.
Hát komám, ezt maximum otthon az anyáddal szemben tedd.
A tönnséget ne használjátok fel a saját genny, magyarellenes, hazaáruló, bolsevik vágyaitokhoz, mert hamar egy faágra kerülhettek!
Tudod, történelem...
A seggnyaló kollaboránsokat minden időkben utólag megsemmisítették.
Szóval otthon, anyádat sértegesd, te bolsi.

felucca02 2018.03.01. 08:18:38

@Womb Raider: Csak egy kérdésem lenne: honnan veszed, hogy liberális vagyok????
Nem, nincsenek vágyaim, szerintem most simán nyerni fog a fidesz így is, de lélektanilag kurvára érdekel, hogy tanult, láthatóan intelligens emberek hogy tudnak odaállni emellé a csapat mellé, és szenvízcsatornacsőként kölcsönadni a szájukat a hatalomnak.

Engem nem a gdp érdekel, hanem a szaremberség, ha érted, miről van szó.

Nem, orbán nem rontott semmit, pusztán nemzetközi szinten már leírták az országunkat, mosolygva legyintenek rá, amikor a diplomácia alapszabályait rúgják fel sorra a vezértől feltüzelt hülyegyerekek.

Duplaxiii 2018.03.01. 08:19:32

@Womb Raider:
A pozitv véleményed még nem ment fel a sértegetésed alól!
Nem tűröm, ha lebolsiznak csak azért, mert nem akkarok egy ócska bolsi diktátor.
Értsd meg és próbálj polarizálni.
Ha nem ezket akarod, akkor sokkal könnyebb a megoldás, ha az azonos célokat akarókat nem sértegeted, hanem egymás mellé álltok!!!!
Ez a baj ezekkel a blogokkal is, hogy ugyanúgy árkokat ásnak, mint a másik oldal megmondő bérencei.
Szóval, ne bánstd azokat, akik valójában ugyanazt akarják mint te!

2018.03.01. 08:20:36

@Duplaxiii: Hol bolsiztalak le????

tcrex 2018.03.01. 08:28:00

@Ekrü: ráadásul úgy 'esett' mi több 'zuhant' a fidesz népszerűsége december óta...hogy a republikon a többi közvélemény kutatóhoz képest decemberben jelentősen túlmérte a fideszt:)...olcsó kampánytrükk

felucca02 2018.03.01. 08:29:07

@midnightcoder2: Ez olyan édes, hogy a rendszerváltáskor kábé tízéves gyerekeket vörösnácizol le...nem mintha lenne értelme ennek a kifejezésnak...

Természetesen ők mérgezik a közéletet, és ők lopnak szét mindent. A minden sarkon virító, tisztán a negatív kampányt megtestesítő plakátok nem mérgeznek semmit, és Lőrincz gazda, meg Tiborcz is sokkal többet rak be a közösbe, mint amennyit kivesz onnan.

Ha az ember megnézi Rezsiszilárd előadásait, attól is megnyugszik és hirtelen nem érti, hogyan tudott eltűnni a magyar politikából a gyűlölet és az aostobaság egycsapásra.

Szóval tényleg csoda, amit ez a csapat végbevitt, le kell borulnom előttük!

Kivlov 2018.03.01. 08:41:20

@Womb Raider:
erről van szó.
qrjuk el újra. gyorsan felejt a nép, sajnos...

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.01. 08:45:12

Talán több értelme lett volna a "biztos szavazó pártválasztók" arányát posztolni, mert ez áll legközelebb egy valódi szavazás eredményéhez.
Az ilyen kis sufni kk.-k helyett egyébként érdemes megnézni a TÁRKI január végi kutatását..

www.tarki.hu

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.01. 08:47:18

@morpho: Nem mindegy, hogy milyen kampánnyal lesztek elverve 8-án? :) Utána úgyis be kell indítanotok a fidessnácidiktatúra ajvékolást..:))

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.01. 08:50:06

@Womb Raider: Ne feledjük, hogy valszeg március végén indul a vádemelés a 4-es metro elsíbolt 175 milliárdja ügyében..

2018.03.01. 08:52:55

@Ekrü:

"Tudom ,hogy igazam van,de örülök ,hogy Te is elismered. :)))"

- Tedd már a kedvemért, hogy a 8 millának megnézed mennyi a 34%. Ennyi szavazója volt a fidesznek
- Aztán megnézd mennyi a 29%-a. Ennyi lett.
- Aztán a két számot kivonod egymásból. Ennyit vesztett.
Aztán leírod ide nekünk, hogy mi a végeredmény!
Köszi!

Ratyi Manó 2018.03.01. 09:01:29

Mingyár itt van az április
Szopik minden libeláris

A Viktorral győzni fogunk
Újjra itt a kétharmadunk

Mennyünk Béke Menetre
Te meg Sorosnak vedd be

Sok sok szemét bolsevík
Sírni fog maj mindeggyik

Vezess minket Viktor Vezér
Rád szavazunk éppen ezér

Megmondom én azt hogy mi lesz
Áprilisban CSAK A FIDESZ

Ekrü 2018.03.01. 09:02:10

@MikeBoy: Tedd már meg létszi hogy megnézed,hogy 8 milliónak 34%-a mennyi.És ha ebből a Fidesz veszített 5%-ot az mennyi?Köszönöm!

Európai téridő 2018.03.01. 09:03:00

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Számtalan oka lenne ennek. Magyarország még annyira sincs felkészülve egy "szivárvány koalícióra", mint Olaszország.

Ekrü 2018.03.01. 09:08:34

@Ekrü: A Te számolásod ott hibás,hogy a nyolcmillió 5%-át veszed a Fidesz veszteségének.De ugye nem 8 millióan akartak a Fideszre szavazni.Vagy ha igen akkor nincs semmi gond,legyen igazad,veszített 400ezret,de ezek szerint maradt neki 7millió 600ezer zavazója. :))))
Nézd hölyeségeken nem vitatkozom,ha ennyire nem megy ülj vissza általános iskolába ott tanítják a százalékszámítást és a grafikonelemzést.Azt remélem te se tagadod ,hogy a 400ezer az a 8 millió 5%-a.Mert ha igen ,komoly bajok vannak a matektudásoddal.Morpho legalább elismerte ,hogy igazam van,és nem vitatkozik hülyeségen.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.01. 09:10:28

@Európai téridő: Ha sikerülne is az átszavazósdi, amit azért erősen kétlek, a Jobbik akkor sem menne bele egy koalícióba Gyurcsányékkal, meg mindenféle kis fisz-fasz baloldali formációval.
Ennél sokkal racionálisabb döntés lenne a számukra egy Orbán nélküli Fidesszel való kormányzás, hisz ez esetben meglenne a közös ideológiai platform..

2018.03.01. 09:10:45

@Ekrü:

"Az pedig ,hogy ez a cikk írója szándékosan írt le ilyen hazugságot,vagy ennyire képtelen értelmezni egy grafikont azt mindenki döntse el maga. :) "

Valójában te nem tudod értelmezni a grafikont vagy te magad próbáltál olyat hazudni, ami azonnal kibukik. A másodikat nem feltételezem, marad az első.
Persze ott volt minden az orrod előtt. Javaslom, ha valaki adatokat tár eléd, inkább próbáld meg értelemzeni, hátha ő nem úgy gondolkodik, mint te! És akkor végül nem beszélsz majd hülyeségeket, mint most is és nem égeted magad halálra magas lóról.
Na most nevessünk, ugye?
Egyszerűen arról van szó, hogy mindig a teljes népesség a bázis.
Tehát, ha egy párt 34%-os támogatottsága 29%-ra csökken, akkor 5%-ot veszít.
Valójában, ha a saját szavazói lennének a bázis, akkor 34/29 vagyis kb 17,2%-ot vesztett, de az más tészta és bonyolultabb és totál lényegtelen, mert a 8 milla 5%-a is 400.000 és a 2,7 milla 17,2%-is 400.000.
Örülök, ha sikerült rávilágítani a lényegre!?

arckönyv 2018.03.01. 09:12:02

távol álljon tőlem, hogy a fideszt védelmembe vegyem de ennek az önáltatásnak mi értelme? megroppant? tényleg? kinek akarsz ezzel hazudni, magadnak vagy azoknak a szavazóknak akik nem veszik be a fidesz hazugságait (sem)?

2018.03.01. 09:15:57

@Ekrü:

Te Ekrü!
Az uccscó bejegyzésedet már magadnak írtad és ez buli! :)
Látom tovább erőlködsz. Semmi gond! Na most akkor lezárjuk ezt a témát!
EGY KÉRDÉSEM MARADT!
Ott a grafikon az orrod előtt, ott vannak a számok.
Értelmezd ezeket, felejtsd el a blog íróját és vezesd le ide nekünk, ne több, mint három sorban, hány szavazót vesztett a fidesz decembertől februárig a grafikon alapján!

teéjesenmindegy 2018.03.01. 09:23:58

@morpho: Rábasztál, hülye vén idióta? Más elmagyarázta, hogy 5% nem egyenlő 400 ezerrel? :D:D:

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.01. 09:24:21

@Womb Raider: Na fuss neki, hogy 2010 óta eltűnt 10 milliárd euró manyup, 10 milliárd euró valutatartalék és van 2 milliárd euró Eximbank adósság, amit az EUstat szerint hozzá kellene adni az államadóssághoz.
A szocik nem az összes adósság növekedést tapsolták el, hanem abból félre volt téve a fidesz által elbaszott 20 milliárd euró.
Vagyis szinte egálban vannak.

nick ami nincs 2018.03.01. 09:25:44

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: nem, kedves barátom, ez csak Orbánnak és a belőle élőknek lesz katasztrofális. Hozzá kell szokni a gondolathoz, gyakoroljátok a tükör előtt: vége

2018.03.01. 09:34:00

@EU zászlót mindenhova!: Az lényegtelen... az ELIOS párszáz milliója, az igen, az ám a világra szóló botrány! A cég sok éves teljes megrendelés állománya valami 15 milliárd és azért csak-csak megvalósult belőle ez-az :)

kolompa lole 1111 2018.03.01. 09:34:22

Értelmszerűen a legerősebb kormányváltó erőre, a Jobbikra kell szavazni. Ne hagyjuk szétforgácsolódni a szavazatokat mindenféle fiszemfaszom törpepártokra, akik csak a zsideSS szekerét tolják! Remélem gárdisták fogják kizavarni a luxusmaffiapártot a parlamentből, és a legközelebbi lámpavasra akasztani.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 09:35:38

@nick ami nincs:

A jó és az igazságosság sose érnek véget, ne is reménykedj.,..

Ekrü 2018.03.01. 09:35:58

@MikeBoy:Valójában, ha a saját szavazói lennének a bázis, akkor 34/29 vagyis kb 17,2%-ot vesztett, de az más tészta és bonyolultabb és totál lényegtelen, mert a 8 milla 5%-a is 400.000 és a 2,7 milla 17,2%-is 400.000."-
Értem.Szóval szerinted ha egy párt támogatottsága 34%-ról 29%-ra csökken az nem mínusz 5%,hanem mínusz 17,2%. :)))-Ezt én már nem is kommentálom.Persze ki lehet forgatni a valóságot így is meg úgy is ,de attól az egész egy nagy hazugság marad.
"Értelmezd ezeket, felejtsd el a blog íróját és vezesd le ide nekünk, ne több, mint három sorban, hány szavazót vesztett a fidesz decembertől februárig a grafikon alapján! "Megtettem fentebb.Érdekes Morpho elolvasta és megértette,de bemásolom újra a kedvedért:
"A teljes népesség itt azt jelenti,hogy a teljes népesség körében a Fidesz szavazó a 8 millió emberből 34% és ebből a veszített állítólag 5%-ot.
Tehát: 8 millió 34%-a 2millió 720ezer ember.Ennek az 5%-a pedig egészen pontosan 136ezer ember.Ez pedig bárhogy is nézem messze van a cikk írója által vizionált 400ezertől."És ahogy Morpho okosan megjegyezte ezek bizony nem százalékok hanem százalék pontok.

kolompa lole 1111 2018.03.01. 09:36:17

@Womb Raider: Igen, az fideszes Elios sokszáz milliárdos lopása, meg a több 1000 milliárdos fideszes áfacsalások, földlopások, trafikmutyi, nyugdíjkassza ellopása nekünk mind számít. Neked lehet hogy kevés, mert te lopnál többet is, de mi csak egyszer tudunk téged és elvtársaidat felhúzni a legközelebbi fára.

2018.03.01. 09:36:56

@MikeBoy: @Ekrü:

"Valójában, ha a saját szavazói lennének a bázis, akkor 34/29 vagyis kb 17,2%-ot vesztett, de az más tészta és bonyolultabb és totál lényegtelen, mert a 8 milla 5%-a is 400.000 és a 2,7 milla 17,2%-is 400.000.
Örülök, ha sikerült rávilágítani a lényegre!? "

Látod, még én is rosszul számoltam a sietségben! Ezért egyszerűbb a teljes népességre vetítve mindig, ahogy azt szokták. Ugyanis nem a blog írója találta ezt ki.
Tehát a valóságban, ha önmaga a bázis, akkor 1-29/34 vagyis 14,7%-ot vesztett. És a 2,7 millió 14,7%-a a 400.000 természetesen.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 09:38:33

@Ratyi Manó:

Április nyolcadika

Forgolódik a nagytőke,
Profitot lop,
De éled a proletár ökle,
Új jövőt hoz!

Reszket Brüsszel és Soros,
Végetek közel,
Remeg a cégtulajdonos,
A kisember menetel!

Jönnek a nyugati ukázok.
Sokakat megtéveszt,
De balliba panaszosan gágog,
S választást veszt.

1ghost 2018.03.01. 09:39:19

@teéjesenmindegy:

Na mi van te szarházi orbántroll? Már a másik nickeden is bemutattad, hogy a számtan nem megy, te agyatlan orbánfasz.

Olyan vagy mint a tolvaj korrupt gazdád: ha a tények kellemetlenek, vonyítasz, rázod a bohócsipkád, vered a hülye fejed a falba, miközben mindenki röhög rajtad.

Hát bazdmeg, nem irigyellek! Öröm nézni, a korrupt tolvaj fideszfajtádat a végjátékban.

2018.03.01. 09:39:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A tízmilliárd euro nem tűnt el bogárkám... mno.hu/belfold/megvan-mire-koltottek-a-magannyugdij-penzeket-1308075

És igen, jól mondod...SZINTE egálban vannak... kinek mit is jelent a szinte.. AZ eximet beleraktam, lenyugodhatsz, mert anélkül 72.5 % lenne.. azon, meg , hogy ki mire mennyit baszott el, naphosszat lehetne vitázni. a 20 milliárdot igazából mire is érted?

2018.03.01. 09:42:00

@kolompa lole 1111: " Elios sokszáz milliárdos lopása"

:) Érdemes lett volna mégis csak beíratkozni a felső tagozatra. A számok nem a te barátaid.
Légyszíves az állításod mögé valami adatot/tényt mellékelni, mert meglepő újdonságot állítasz...

2018.03.01. 09:43:53

@Ekrü:

Telesen mindegy mit írt Morpho és mindegy mit írsz te!
1
A fidesz 400.000 szavazót veszített a grafikon alapján. EZ TÉNY!

"Ennek az 5%-a pedig egészen pontosan 136ezer ember."
2
Senki nem beszél "ENNEK" az 5%-ról csak te. Ezeket az adatokat nem így értelmezik.
Ha egy párt 34%-osból 29%-os lesz, akkor alapból azt mondják, hogy 5%-ot veszített. De hozzá lehet tenni azt is, hogy a saját szavazóinak a 14,7%-át vesztette.
Te viszont valamiért csak a másodikhoz ragaszkodsz.

kolompa lole 1111 2018.03.01. 09:45:41

@Womb Raider: Főleg nem a tiéd, kár lehazudnod a fideszes tartótisztjeid lopásait, mnket nem tudsz átverni!

kolompa lole 1111 2018.03.01. 09:46:31

@Womb Raider:

"Légyszíves az állításod mögé valami adatot/tényt mellékelni, mert meglepő újdonságot állítasz"

Először kezdd te! Minden légbőlkapott vádaskodásod mögé állíts bizonyítékot! Majd aztán visszajöhetsz reklamálni.

Ekrü 2018.03.01. 09:47:07

@MikeBoy: Én feladtam.Van akit meg lehet győzni,van aki meg ragaszkodik a tévedéseihez.Te az utóbbihoz tartozol...szíved joga.

midnightcoder2 2018.03.01. 09:47:23

@felucca02: Ez a csapat is megérett a börtönre, de mégsem tömeggyilkosok, és még mindig sokkal-sokkal kevesebb kárt okoztak az országnak. És a gyerek lehet hogy 10 éves volt akkor, de jól tudta hogy kihez csatlakozik. Ha ma lenne nyilaskereszes part, jó eséllyel elég kis arányban lenne a tagságban cioniosta még akkor is, ha a mai tagságban az idő múlása okán ma már jó eséllyel elég kevesen lennének akik anno személyesen lőttek zsidókat a dunába. Ami pedig egészen vicces az az, hogy ez a tömeggyilkos baloldal fogja be az orrát a Jobbikkal való összefogás kapcsán...

2018.03.01. 09:49:03

@Ekrü:

"Megtettem fentebb.Érdekes Morpho elolvasta és megértette,de bemásolom újra a kedvedért:"
"Ennek az 5%-a pedig egészen pontosan 136ezer ember."

Ja, hogy te komolyan gondoltad, hogy ennyit vesztett a fidesz? :D
Azt hittem csak viccelsz!

Na jó, abből elég:
A táblázatból kiolvasva:
8.000.000*0,34= 2.720.000 ennyi szavazója volt a fidesznek decemberben
8.000.000*0,29= 2.320.000 ennyi szavazója van a fidesznek februárban.
A kettő között pedig 400.000 a különbség, tehát ennyi szavazót vesztett a fidesz.

2018.03.01. 09:50:13

@Ekrü:

"Én feladtam.Van akit meg lehet győzni,van aki meg ragaszkodik a tévedéseihez.Te az utóbbihoz tartozol...szíved joga. "

Azóta már remélem szembesültél a valósággal... :D
Ha elolvastad azt a három sort! ;)

felucca02 2018.03.01. 10:03:56

@midnightcoder2: Ezt a tömeggyilkost nem értem, pedig próbálom, esküszöm!

Volt egy párt, ha jól emlékszem, MKP, aminek voltak sötét ügyei, aztán ebből MSZMP lett, aztán ez megszűnt, néhány arc a késői MSZMP-ből átült a megalakuló MSZP-be. Akik az MSZP-ből most éppen kihalnak, azok csecsemők voltak a sötét ügyek idején. Az MSZP mostani miniszterelnök-jelöltje egy olyan fickó, aki -most megnéztem - tízenöt éves volt a rendszerváltás idején, aztán lmp-ben politizált.

Gondolom, valami jogfolytonossággal akarsz érvelni, de ez úgy nem fog sikerülni, mint ahogy a MÁV sem fog kértérítést fizetni azért, mert az ő vágányain hurcoltak el egy csomó embert a holocaust idején.

2018.03.01. 10:09:30

@Ekrü:

"Ezt én már nem is kommentálom."
Azóta valójában kiderült, hogy igazából egyáltalán nem is érted az egészet....:D
Öregem! Ilyen buta beképzelt embert ilyen magas lovon ritkán látni, mint te.

Azért bemásolom még1x a megoldást, habár nem hiszem, hogy ekkora égés után visszajössz még ide!
Szóval a fidesz 400.000 szavazót veszített csak a táblázat alapján tök egyszerűen kiszámolva. A teljes szavazóbázist mindig megszorzod a támogatottságával és megkapod a szavazóikat.:
****
8.000.000*0,34= 2.720.000 ennyi szavazója volt a fidesznek decemberben
8.000.000*0,29= 2.320.000 ennyi szavazója van a fidesznek februárban.
A kettő között pedig 400.000 a különbség, tehát ennyi szavazót vesztett a fidesz.
****
Ennyi!
Mondjuk decemberre ezt még te is meg tudtad csinálni és neked is kijött a 2.720.000.
De, hogy februárra miért nem sikerült kijönnie a 2.320.000-nek ugyan ilyen elvek alapján és a kettő különbségének, ami 400.000.
Hát ez rejtély.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.01. 10:17:48

@Womb Raider: Néhány hívószó: vecsési számlagyár( "Ácsi gitár! Ez még fiktívnek is szar.."), autópályapénzek lenyúlása, rablóprivatizáció, Veress fiúk ügyei, Cusi és az Ifjúsági és sportminisztérium kis dolgai, Elender computer kft..A teljesség igénye nélkül.

1ghost 2018.03.01. 10:22:26

@Womb Raider:

Na mi van orbán bérhazudozó trollja? Hogyhogy most csak néhány nicket használsz?

Orbán gazdád világosan megmondta, hogy 3-szor annyit kell dolgoznotok, hogy megvédd a lopott vagyonukat.

Igaz már senkit nem tudtok átbaszni, de hát a parancs az parancs. Mi a faszt nem értesz ezen?

Ratyi Manó 2018.03.01. 10:23:26

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Volt egyszer egy fideszbirka
Ballibsizett, amíg bírta

Azt hitte a spanyol viaszt
Maga Orbán Viktor szarta

Sokmindenhez hozzábégett
Orbán Viktor-szopás végett

Egy agysejttel próbált írni
Kommentjein lehet sírni

Nem kell ide változás!
Minden ballib gágogás!

Gondolata nincs is soha
Ezt copyzza mindenhova

Megjátssza a jobbos ravaszt
Pedig csak egy bulgár paraszt

Verset írni nem nehéz,
Birka dögölj meg a neved napján!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.03.01. 10:27:02

Április 8.

Vicsorog az okker agyar,
Voksolni megy minden magyar,
S hiába a felső parancs,
Taslit kap a csúti narancs.

Szavaz Gizi, Béla, Erik,
És a Fideszt rommá verik,
Protestálgat Lujza, Pista,
S csődöl a Kubatov lista.

Mozgósítjuk anyut, aput,
S maffiaállamnak kaput!
Tavasz jön, olvasztva hólét,
S végre beköszönt a jólét!

(tánc!)

Ratyi Manó 2018.03.01. 10:30:52

@Frady Endre:

Mingyár itt van az április
Szopik minden libeláris

A Viktorral győzni fogunk
Újjra itt a kétharmadunk

Mennyünk Béke Menetre
Te meg Sorosnak vedd be

Sok sok szemét bolsevík
Sírni fog maj mindeggyik

Vezess minket Viktor Vezér
Rád szavazunk éppen ezér

Megmondom én azt hogy mi lesz
Áprilisban CSAK A FIDESZ

_most_ 2018.03.01. 10:32:48

@midnightcoder2: a fideszben legalább annyi exkomcsi van, mint az mszp-ben.

a nemzet fogatlan provokátora 2018.03.01. 10:35:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: És ne feledkezzünk meg a 14 mrd eurónyi EU-IMF hitelről..

2018.03.01. 10:36:13

@Ratyi Manó:
Te tényleg ratyi vagy!

a nemzet fogatlan provokátora 2018.03.01. 10:38:26

@Frady Endre: 8-a után írhatsz majd egy kurucos busongót..

Kezdetnek javaslom:

Há de pedig Hódmezővásárhely

Hódmezővásárhely, te csalfa hiú remény..

midnightcoder2 2018.03.01. 10:39:52

@felucca02: Nem csak az MKP-nak voltak sötét ügyei, de később az MSZMP-nek is. A Kádár kormány csak úgy a 70-es évek vége után kezdett el cukisodni. A végére persze már puha diktatúra lett, de nem volt az mindig úgy ott sem. Az MSZP pedig úgy jött létre, hogy az MSZMP-ből kiléptek Thürmerék, pár hithű komcsival, a maradék pedig végrehajtott a rename-et. Nem ültek át sehonnan sehová. Nem oszlatták fel az MSZMP-t és nem csináltak helyette egy vadiúj pártot, ehelyett kimondottan a folyamatosságot hirdették. Később is erre játszottak rá a fű alatt indított nemhivatalos 3.60-as kenyeres kampánnyal, és a szocotthonokban haknizó Hornnal. Az MSZP amíg ez megérte mindig kétarcú volt: egyrészt hivatalosan próbáltak kibújni a pufajkás szerepből, másrészt viszont erősen rájátszottak arra, hogy igenis ők a Párt.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.03.01. 10:40:58

@a nemzet fogatlan provokátora: A mezővásárhelyi narancsos hódfogyatkozásról ne írjak? :)

midnightcoder2 2018.03.01. 10:41:42

@_most_: A németeknél is nyilván sok ex-náci volt a 60-as években különféle pártokban, a volt náci pártot mégis betiltották.

midnightcoder2 2018.03.01. 10:42:51

@Frady Endre: Írhatsz akármiről, de ha lehet inkább prózában.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.01. 10:44:52

@Frady Endre:

S Jobbik végül váratlant lép,
Fidesszel kormányt alakít

Dühösek a liberáltak,
Velük bizony kibabráltak

Dúl, s fúl Gyurcsány, Széll meg Molnár:
harmadjára szopat meg Orbán..:(

Bolshevik 2018.03.01. 10:47:36

Jééézusom, kedves jobbosok, be ne vegyétek már ezt a szar maszlagot. A közvéleménykutató az utóbbi pár hónapban brutálisan túlmérte a fideszt, most közelít a valóság felé, a balosok meg a bugyijukba nyúlnak, hogy fú ez már az összeomlás. Lófaszt mama, ez a propaganda.

2018.03.01. 10:48:59

@Bolshevik:

Most hétvégén Hódmezővásárhelyen összeomlott a fidesz.

a nemzet fogatlan provokátora 2018.03.01. 10:49:39

@Frady Endre: 8-a után nem hiszem, hogy sok kedved lesz hozzá, de most még megírhatod..:D

a nemzet fogatlan provokátora 2018.03.01. 10:50:50

@MikeBoy: Hogyhogy nem omlott össze Kiskunhalason is, há' nem országos Fideszváltó hangulat van?

2018.03.01. 10:52:45

@a nemzet fogatlan provokátora:

Mi köze a kérdésednek ahhoz, amit írtam?

Bolshevik 2018.03.01. 10:53:34

Április nyolc, édes éjjel
trollkodjuk a blogot széjjel

Mocskos szájjal 1ghost visít
ahogy issza meg a pisit

morpho csendben sír és rí
Ekrü éppen elveri

midnightcoder csak röhög
ahogy Fradi hőbörög

de kurva jó verselni
ezér' nem lettem költő

Bolshevik 2018.03.01. 10:55:54

@MikeBoy: Jah, megválasztottak egy mélyen vallásos hétgyerekes konzervatívot, brutál baloldali siker :D Te figyi, ha ilyen alakokra lesz lecserélve a fidesz, felőlem mehet :D

2018.03.01. 10:58:02

@Bolshevik:

És ennek megint mi köze ahhoz, amit írtam?

"Te figyi, ha ilyen alakokra lesz lecserélve a fidesz, felőlem mehet :D "
Felőlem is, de azért Orbán is egyetért ezzel?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.03.01. 10:58:19

@Bolshevik: Nem Fradi, hanem Frady, ha kérhetem Bolshevik elvtárs! ;-)

Bolshevik 2018.03.01. 11:03:38

@MikeBoy: Az hogy lövésem sincs, ennek miért örül annyira a baloldali ellenzék. A jobbikot még értem, oké. De az itteni balosok öröme kb. annyiban merül ki, hogy "nem a fidesz". Hát de jobbos erősen, akkor meg minek örülnek? Ennyire lejjebb adták?

"Felőlem is, de azért Orbán is egyetért ezzel? "

Nem véletlen, hogy gratuláltak neki, illetve felsorakoztak mögé. A fidesznek ez egy elfogadható alternatíva. Nyilván jobb szerették volna ha a fideszes nyer, de ez a fazon messze nem a legrosszabb.

a nemzet fogatlan provokátora 2018.03.01. 11:06:37

@MikeBoy: Hát nem országos kormányváltó hangulatról szövegeltek?

2018.03.01. 11:12:16

@Bolshevik:

Igen, és?
Szétfenyegették Hódmezővásárhelyet a választások előtt, az meg válaszként elküldte őket a p-be. Még jó, hogy van annyi eszük, hogy változtatnak legalább ezen a stratégián, ha már visszaütött.
Ezenkívül nem tűnt fel, hogy van egy kis fejletlenség? Néhányan az agytrösztök közül (mint pl. Bencsik) azt kezdték pedzegetni, hogy ez a Sorosozás nem is biztos, hogy jó dolog. Aztán másnapra meg is változott a véleménye, ha jól látom. Stb...

2018.03.01. 11:14:06

@a nemzet fogatlan provokátora:

"Hát nem országos kormányváltó hangulatról szövegeltek? "
Mindig csak arra koncentrálj, amit írok, ha bármiben is akarsz velem kommunikálni.
Ne moss össze másokkal, ne beszélj nekem úgy, hogy "ti"és még sorolhatnám azokat a bullshiteket, amire nagyon nem vagyok vevő....

2018.03.01. 11:14:29

@kolompa lole 1111: Te kretén... Miből lopott az Elios többszáz milliárdot, mikor a teljes fennállása alatt nem volt összesen 20 milliárdnyi megrendelése.
Állítottál valamit,@1ghost: (vádoltál) illenék bizonyítani. Mrert ez így, tudod, csak rágalmazás.
@1ghost: Nincs más a tarsolyban, csak a személyeskedés és rágalmazás? Te végzed az alja munkát? Légyszíves sorolni, mely nickeket társítod hozzám!

2018.03.01. 11:27:51

@Bolshevik:

"Az hogy lövésem sincs, ennek miért örül annyira a baloldali ellenzék."

Azért, mert ehhez a győzelemhez két dolog kellett.
Egy olyan ember, akinek mondjuk így van hitele a választóknál és ellenzéki összefogás.
Na most ezt a választókerületekben össze lehet hozni máshol is majd. És úgy is, hogy nem feltétlenül jobb oldali beállítottságú az a jelölt. És így van esély rá, hogy leváltsák a fideszt, ami eddig nem tűnt opciónak.
E miatt örülnie vagy sírnia kellene az ellenzéknek szerinted? Esetleg hidegen hagyja?

a nemzet fogatlan provokátora 2018.03.01. 11:33:26

@MikeBoy: Akkor tehát nincs országos kormányváltó hangulat..( Mindent harapófogóval kell belőled kihúzni.? :))

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.01. 11:34:42

Nagyon visszavonult ez a Frady. Valami nagy opus készül..

2018.03.01. 11:36:08

@a nemzet fogatlan provokátora:

Tőlem kérded? Miért nem a választókat?
Azt hiszed, én majd megválaszolom azt a kérdést, ami több millió választón múlik.
Szedd már össze meg magad kicsit.....

konrada 2018.03.01. 11:46:02

@_most_:
...mondjuk ezt kőkemény hasraütéssel számoltad ki, nem pedig tényszámok alapján.

...ami tény: Az MSZP 1989 őszén alakult meg, az MSZMP kongresszusán, az MSZMP elnökségével, kongresszusi küldötteivel, az MSZMP tagjaiból kb 40 ezer fővel.
...a fideszben akkor 0 fő volt MSZMP tag volt.

...szóval nem azt állítom, hogy nem sertepertélnek a fidesz körül is olyanok, akik MSZMP tagok, avagy legalábbis pártállamhoz közeli emberkék voltak, de az egy óriási hülyeség leírni, hogy több MSZMP tag van náluk, mint abban a pártban, mely az MSZMP tagjaiból jött létre...

1ghost 2018.03.01. 12:48:16

@konrada: "nem azt állítom, hogy nem sertepertélnek a fidesz körül is olyanok, akik MSZMP tagok,"

Sertepertélnek? Na ne röhögtess te szarházi bérhazudozó orbántroll.

A fidesz vezérkar mind komcsi volt, mszmp tagok vagy kisztitkárok: orbán, rogán, varga, matolcsy meg a többi. A fidesz gerinctelene komcsik gyülekezete.

Úgyhogy menj a retkes fidesz kurva anyádba a hazugságaiddal.

2018.03.01. 13:18:45

@MikeBoy: "Egy olyan ember, akinek mondjuk így van hitele a választóknál és ellenzéki összefogás."

Egészen pontosan: a bal/lib tábor végső elkeseredésében besorakozott az ősellenség barnainges-keresztény-náci (-nak aposztrofált jobboldali párt jelöltje mögé :)
A rendszerváltás követő tíz évben bizonyos okból sokat előfordultam a Parlamentben és annk büféjében. Irtó mókás volt nézni, hogy az ülésteremben egymást aprító képviselők mily kedélyesen elcsámcsogtak egy pultnak dőlve, egymással smúzolva-röhögve a salátájuk, virslijük, sonkatekercsük felett.

2018.03.01. 15:00:50

@Ekrü:

Hová lettél matekzseni? :D

morpho 2018.03.01. 15:24:18

@Ekrü: @MikeBoy:

Utánanéztem kicsit a százalékpont számítás hivatalos módszertanának és MikeBoynak van igaza. Sok úton el lehet ide jutni, de mindegyik ugyanoda vezet. Azt továbbra is valószínűsítem, hogy nem volt a fidesznek 2 millió 700 ezer szavazója. Szóval nem veszítettek 400 ezret. Túl volt az mérve kurvára, de ha atúl méer adatból indulunk ki, akkor tényleg 400 ezret veszítettek.

morpho 2018.03.01. 15:26:43

@Womb Raider: Te meg nem tudod, hogy mit jelent a "liberális demokrácia" kifejezés! Javaslom nézz utána, ugyanis nem azt jelenti, hogy a liberálisok kormányoznak.

2018.03.01. 15:43:30

@morpho:

Örülök, hogy végül csak meg tudunk oldani két szorzást meg egy kivonást! :D

1ghost 2018.03.01. 18:26:38

@MikeBoy:

A matekzseni szénné égett, és visszabújt a gazdi seggébe.

api99 2018.03.01. 19:00:07

kb.5 Mio szavazó lesz.
Ebből 2 Mio a fideszé (+/- egy kevés) -remélhetőleg egyre kevesebb
1,2-1,5Mio a jobbiké
a maradékon osztozik mszpdkmomalmp... (az összes ballibantifa.. pártocska)
A jobbik-szavazók 50-70%-a inkább fideszre szavaz, minthogy bármilyen ballibantifa.. összefosásban részt vegyen.
Na, ebből hogy lehet kijönni ?

2018.03.02. 09:13:35

@Ekrü:

Tudod Ekrü nem az a baj, hogy nem vagy valami jó matekból.
Az már azért probléma, hogy ha felhívják a figyelmedet arra, hogy lehet tévedésben vagy, nem vagy képes kicsit sem korrigálni a saját gondolatmenetedet. De nem ezek a problémák itt.
Hanem ez:
"Az pedig ,hogy ez a cikk írója szándékosan írt le ilyen hazugságot,vagy ennyire képtelen értelmezni egy grafikont azt mindenki döntse el maga. :) "
Leírtad ezt a cikk írójával kapcsolatban. És miután kiderült, hogy egyáltalán nincs igazad, ezek után annyit sem tudsz mondani, hogy "bocsika tévedtem".
Ez a probléma! Mert ez azt jelenti, hogy hibádzik gerinc!
És az elég fontos dolog ahhoz, hogy az emberre érdemben bárki is odafigyeljen.....
süti beállítások módosítása