- Merkel és Macron jövőre nagyobb összefogást akar az unióban.
- A kelet-nyugati szembenállás nagyobb baj az EU számára, mint a Brexit.
- Kelet-Európában egyes vezetők a bolsevikokat lepipálvan törekszenek teljhatalomra.
A német kancellár vissza akarja venni vezető szerepét Európában, ideértve az EU erősítését, az összefogást a következő időszak kulcskérdésének tartja. Ezt tartalmazza Merkel újévi üdvözlőbeszéde, amelynek szövegét előre eljuttatták a sajtóhoz. Jövő évi terveit illetően a politikus megismétli, hogy elválaszthatatlanul összekapcsolódik Németország és az unió jövője. A 27 tagállamot minden eddiginél jobban ösztönözni kívánja arra, hogy együtt maradjon. A tét az, hogy a földrész szolidárisan és öntudatosan képviseli-e az értékeit a globális világban. Hogy bizonyítsa: egy gazdaságilag is sikeres és igazságos Európáért dolgozik, következetesen meg akarja a védeni a külső határokat, illetve fontosnak tartja a polgárok biztonságát. A német és a francia vezetés e célt tűzte ki maga elé, ennek elérésére jövőre alkalmassá akarja tenni az uniót.
Merkel kiemeli, hogy a megfelelő válasz megtalálása része az eleven demokráciának. A német társadalom plurális, de közösek az alaptörvény értékei, vagyis, hogy tiszteletben kell tartani minden ember méltóságát, a szabadságjogait. A kormányfő jelezte azt is, hogy mielőbb egyezségre kell jutni a kormányalakítási tárgyalásokon, mert a világ nem vár a németekre. Most kell megteremteni a feltételeket, hogy az országnak 10-15 év múlva is jól menjen a sora, ami azt jelenti, hogy mindenkinek kedvezően alakul a sorsa. Ehhez a vezérlő elv a szociális piacgazdaság, a gazdasági eredményesség és a társadalom összetartása.
A konzervatív lap szerint az unión belül a kelet-nyugati szakadás nagyobb gond, mint a britek távozása. A cikk azzal indít, hogy a paksi bővítés engedélyezése taktikai vereség volt az EU számára, amely már régóta azon van, hogy tagjai kevésbé függjenek az orosz energiahordozóktól. Ám a figyelem nem erre irányult, hanem Lengyelországra, miután egyre mélyebb az árok a közép-európai szélsőjobbos kormányok, illetve a liberális alapokon irányított Német- és Franciaország között. A lengyel igazságügyi reform Brüsszel szerint a hatalmi ág függetlenségét veszélyezteti és szembemegy a közösségi elvekkel. Paks és a 7-es cikk beizzítása jelentősebb fenyegetés az európai terv szemszögéből, mint a Brexit – mondják közgazdászok. Az IG-csoport fő elemzője úgy fogalmaz: London kiválását le lehet vezényelni, de a nagy kérdés az, mi van akkor, ha az EU túl keményen megy neki Varsónak. Merthogy a keleti gazdasági sikerek még nem erősítik a politikai egységet a szervezet két fele között. A lengyelek úgy érzik, hogy túlságosan is a sarokba szorították őket és a szakértő szerint nem lehet tudni, mi lesz a vége: a PiS végleg megmakacsolja magát, vagy netán beáll a sorba.
A kapcsolatot a migráció terhelte meg a legjobban. Szíjjártó Péter pl. szeptemberben kijelentette, hogy a politika megerőszakolta az európai jogot és értékeket, miután az Európai Bíróság elutasította Budapest és Pozsony panaszát a kvótadöntés miatt. És a törésvonalak még inkább felszínre kerülhetnek jövőre – az EU következő hosszú távú költségvetése miatt, hiszen kiesik a brit hozzájárulás. Ez sújtja a gazdagabb tagokat, mivel a kiadások egyharmadát képviselő kohéziós támogatásokból utána csak legrászorulóbb országok kaphatnának. Az illetékes biztosnak, Oettingernek májusig kell bemutatnia a hét évre szóló tervezetet. A nyugatiak itt léphetnek fel a keletiek ellen.
Magyarország – Pakstól függetlenül – 2018-ban eljuthat odáig, hogy bevetik ellene a nukleáris opciót, azaz a 7-es paragrafust. Ezért nem meglepő, hogy az Orbán-kormány a lengyel szankciók vétójával fenyegetőzik. A Deloitte fő közgazdásza szerint itt politikai kardcsörtetésnek vagyunk szemtanúi, és ezek csak egyre hangosabbak lesznek, ahogy közeledünk a májushoz. Ian Stewart azonban az igencsak éles véleménykülönbségek ellenére sem gondolja, hogy a lengyelek és a magyarok kiválnának az unióból. Inkább két kör alakul ki. Belül azokkal, akik mind inkább haladnak az európai szövetségi állam felé, kívül pedig azok maradnak a többiek, így a közép-európai országok is.
Kelet-Európában az idén veszélyben voltak a liberális értékek, mert a többi közt a magyar és a lengyel kormány olyan intézkedéseket hozott, amelyek a demokratikus elvek visszaszorítását célozták, ideértve a sajtószabadságot és a jogállamot. Romániában a tiltakozók feszült januárra készülnek, mert a koalíció enyhíteni szándékozik a büntetéseket az állami korrupció esetében. Johannis elnök ellenzi a jó egy hete elfogadott jogszabályokat, de csak késleltetni tudja azok hatályba lépését, megakadályozni nem. A hatalom az idén egyszer már megpróbálkozott, hogy keresztülvigye ezeket a törvényeket, de akkor visszakozott, mert annyian tüntettek ellene. Megfigyelők szerint az újabb előterjesztést a kabinet azért időzítette mostanra, mert tél van, és abban bízik, hogy a kemény hidegben kevesebben vonulnak az utcára. Az egyik civil szervezet vezetője úgy látja, hogy nagyobb a tét, mint a korrupció-ellenes küzdelem, igazából az igazságszolgáltatás ellenőrzéséről és arról van szó, hogy a bukaresti kormány magyar és lengyel mintára gyengíteni akarja a fékeket és ellensúlyokat. De sok függ attól, hogy ezúttal milyen mértékű lesz a tömegtiltakozás.
Az összeállítás azt igyekszik kideríteni, miért borulnak Közép- és Kelet-Európában a demokratikus elvek, miért kerül mind nagyobb nyomás alá a térségben a jogállam, csaknem 3 évtizeddel a rendszerváltás után. A magyaroknál, a lengyeleknél, a románoknál a kormány minden tiltakozást félresöpörve azon ügyködik, hogy kezébe vegye az igazságszolgáltatást, fellazítsa a demokratikus ellenőrző intézményeket. Sőt, a szándékot részben már sikerült is valóra váltaniuk. A cél, hogy a bíróságok a hatalom igénye szerint működjenek. A magyar Alkotmánybíróság jogait pl. már erőteljesen megnyirbálták. Ugyanakkor levitték a nyugdíjkorhatárt, hogy megszabaduljanak a nemszeretem bíráktól, ügyészektől. A jelszó az, hogy a „győztes mindent visz”. Azaz a többség azt csinál, amit csak jónak lát. Kiiktatják az olyan terhes intézményeket, mint az ombudsman, az adatvédelmi biztos, vagy a közmédia, illetve a saját embereiket rakják a megfelelő pozíciókba. Az ellenzéktől viszont elzárják az állami rádiót-tévét. Elutasítják javaslataikat vizsgáló bizottságok felállítására.
Az állami hirdetések megvonásával teszik kezessé az amúgy is gyatra anyagi helyzetben lévő sajtót, a frekvencia-engedéllyel és felvásárolásokkal állítják rá az ellenzéki orgánumokat a megfelelő vonalra. Nem jobb a helyzet a kisebbségek számára sem. A magyar kormány pl. rendszeresen plakátkampányt folytat a bevándorlók ellen, hogy javítson saját népszerűségén. A romák az egész régióban leplezetlen diszkriminációnak vannak kitéve. Ugyanakkor Magyarország időről időre összecsap főleg Szlovákiával és Romániával, mert agresszívan próbál érvényt szerezni a határon túli magyarok jogainak. A térség fontos sajátossága, hogy erősek a kormánypártok, ellenben nagyon vérszegények az állami intézmények. A fontos állások odaítélésénél leginkább a párttagkönyv számít, nem a rátermettség. Egyes vezetőknél üres szólam a demokratikus értékek hangoztatása. Néhányan a bolsevikok módjára igyekeznek teljhatalmat szerezni.
Az EU úgy reagál a folyamatos magyar és lengyel jogsértésekre, mint egy sértett-aggódó, ám túlterhelt iskolaigazgató: felháborodott figyelmeztetéseket küld, amelyekhez reménytelen és elhúzódó fegyelmi eljárások kapcsolódnak. Csak éppen aligha lesz abból bármi is, hogy Varsót kihajítsák az osztályteremből, azaz megvonják a szavazati jogát. Egyrészt a két delikvens egymás hátát fedezi, másrészt Orbán továbbra is számíthat az Európai Néppárt támogatására. Mert aki egyszer bekerült a klubba, annak onnantól nem kell igazán félnie. Az érintett lakosság körében továbbra is mélyek a gyökerek, mármint hogy erős emberre és inkább tekintélyelvű politikára van szükség. A városi értelmiséget és a fiatal, jól képzett rétegeket – a változások motorját – megtizedeli a kivándorlás. És az emigránsok száma csak növekszik.
2017-ben a tekintélyelvűség előre nem sejtett erőre kapott, aminek sok oka van, kezdve a társadalmi egyenlőtlenségektől a migrációig, ám a kulturkampf még csak most kezdődött. Mindenesetre a tényekhez hozzátartozik, hogy az oroszoknál, törököknél és magyaroknál autoriter figurák és demagógok vezérlik a társadalmi átalakításokat. Kikiáltják a „harag korszakát”, amelyben tekintélyelvű politikusok a maguk javára használják ki a dühös többség cinizmusát és elégedetlenségét. Völkisch lázadásról, Európa alkonyáról beszélnek. Kapóra jön a jobboldali populistáknak az idegenkedés az érkező menekültekkel szemben. Viszont az is igaz, hogy napjainkban sokkal nehezebb a társadalmi felemelkedés. Aki ma szegénynek születik, az nagy valószínűséggel az is marad, élete végéig. Márpedig ez veszélyes a társadalmi összetartás szempontjából. Válságba kerül a liberalizmus, mert nem tudja betartani ígéretét, mármint hogy mindenki részesülhet a gazdasági és kulturális javakból. Emiatt azután főként a középosztály elfordul, a félelem fokozódik. De mindez nem elégséges magyarázat, csak a tüneteket ragadja meg.
A harcot az érzelmek szintjén vívják a társadalom különféle áramlatai. A lakosság egyes részei fel vannak háborodva, mert nem veszik észre őket azok, ott fönt, miközben az embereknek jobban megy a világban, mint bármikor korábban. Ám vannak, akik egyáltalán nem profitálnak a globalizációból, emiatt úgy érzik, hogy a jól öltözött elit becsapta őket. Trump ezt felismerte, ezért mondja azt, hogy Amerika mindenekelőtt. A reakciós jobboldal tekintélyt követel autonómia helyett. Az autoriter erők egyszerű igazságokkal csábítanak. Agresszívak, a valóság bonyolultságát személyes sértésnek állítják be. Így lesz a korszerű, liberális világból ellenség. Hazugságokkal árasztják el az olyan jelenségeket, mint a bevándorlás, az európaizálódás, a terrorizmus. A tények immár nem számítanak, csak az, hogy tekintélyelvű führerfigurák miként értelmezik azokat. Putyin és Trump saját identitást ígérnek a híveiknek és ez napjainkban rendkívül fontos téma lett, ám a baloldal elhanyagolta. A jobboldal pedig dörzsöli a tenyerét, mert átveheti a narratívát az igazságosság és szolidaritás ügyében. Majd meglátjuk, lesz-e valami belőle.
A Tony Blair nevét viselő londoni kutatóintézet azt várja, hogy a populizmus beépül a mindennapi politikába és további sikereket arat a választásokon jövőre, valamint 2019-ben is. Európa a hidegháború óta nem él át akkora változásokat, mint napjainkban, de nem biztos, hogy jó értelemben. A populista körök ugyanis várhatóan csak még jobban megerősödnek, és ez a demokrácia jövőjét veszélyezteti. A tanulmány azzal számol, hogy a java még csak ezután jön. Győztek ugyan Magyarországon és Lengyelországban, de ez az év nem sok babért termett számukra, pl. Franciaországban és Hollandiában. Ám ez semmiképpen nem egyenlő azzal, hogy megtört volna az irányzat. Éppen ellenkezőleg: az osztrákoknál a koalíció kisebbik tagjaként befutottak a szabadságpártiak.
Az olaszoknál igen jó esélye van a baloldali-populista Öt Csillag Mozgalomnak a márciusi választásokon, illetve az elemzés ugyanezt tartja 2019-ben Belgiumban a szélsőjobbos vallon pártról. Ha valóban ez következik be, akkor kell felkészülni arra, hogy a brutális populista politika a fő áram része lesz, ami azután messzemenő következményeket vonhat maga után. Nemzetközi szervezetek meggyengülését, vagy felszámolását, protekcionista gazdaságpolitikát, kemény kezet a menekültekkel szemben, a nemzeti identitás túlhangsúlyozását, a demokratikus normák megkérdőjelezését. Hogy hol ér véget a folyamat, azt e pillanatban nem látni. Az ellenstratégiát sok helyütt még ki kell dolgozni.
A világ ugyan jobbra fordul, ám közben haldoklik egy sor olyan párt, amely fontos szerepet töltött be a demokratikus világban. Ennek oka egy sor globális jelenségben keresendő, nem pedig a nemzetállam határain belül. Az USÁ-ban a Republikánus Pártot Trump kaparintotta kezébe, akinél gyakran az látszik, hogy a tekintélyelvűséget többre becsüli a demokráciánál. Németországban a szavazatok 40 %-át szerezték meg olyan, új pártok, amelyek nem kapcsolódnak az eddigi politikai vezetéshez. A briteknél polgárháború dúl: a szélsőbal irányítja a Munkáspártot. Franciaországban a margóra szorultak a régi nagy pártok. Olasz földön a márciusi választások után a szélsőjobb bekerülhet a hatalomba, ahogyan az Ausztriában is történt. Közép-Európában Lengyelország és Magyarország élén autoriter-populista erők állnak. A PiS halad afelé, hogy megbüntesse az EU, mivel eltért a liberális-demokratikus normáktól. És akkor még ott van Kína, Oroszország, Egyiptom és Törökország, amelynek vezetése nincs alávetve nyilvános, illetve intézményes elszámoltatásnak, ám népszerű és gúnyt űz a demokráciából.
A liberális értékek mind a mai napig a globalizáció részét alkotják, ám az ezeket támogató középpártok nagyrészt elvesztették kezdeményező készségüket, elpohosodtak. Bármi új manapság sokszor a civilektől, a nemzetközi szervezetektől indul ki, miközben a bérek minimum nem nőttek, a munkafeltételek viszont rosszabbodtak a fejlődő világból érkező verseny miatt. A vesztesek elnyomásként élik meg ezeket a hatásokat és a kormányok nemigen tudnak segíteni. Főleg a tekintélyelvű államokban a hatalom gazdái a nagyobb szabadság liberális programját erkölcstelennek, sőt obszcénnak tekintik. Ugyanakkor a jelenlegi nagy pártokat annak idején olyan kérdések megoldására hozták létre, amelyeknek semmi közük a mához. Ezért azután csak egyre nagyobb nehézségek árán tudnak alkalmazkodni, a tagságuk általában folyamatosan csökken. Lehet, hogy helyüket új erők foglalják el, de még az is elképzelhető, hogy az athéni demokrácia hihetetlenül bonyolult, digitalizált változata alakul ki, középpontban a polgárral.
A lap arra számít, hogy a Fidesz nyeri a jövő évi választásokat. A közvélemény kutatási adatokat ugyan ajánlatos a legnagyobb óvatossággal kezelni, mert azok az intézetek, amelyek földrengés-szerű győzelmet jósolnak Orbánnak, közel állnak a kormányhoz, vagy az pénzeli őket. Azon kívül a bizonytalanok számra olyan magas, hogy nehéz komoly előrejelzést adni. A Fidesz ezzel együtt a legnépszerűbb párt, ami újból kétharmadot eredményezhet számára, figyelembe véve a testre szabott választási törvényt és a többszázezer honosított határon túli magyar szavazatait. A miniszterelnök személye ugyanakkor rendkívül vitatott, mivel Orbán nyíltan Európa-ellenes megnyilatkozásokat tesz, gátolja a közös menedékpolitikát és a Soros elleni kampánnyal gyakorta egyértelműen antiszemita hangot üt meg. Ez idehaza még nem sokat ártott neki, a magyarok inkább a járványszerű korrupciót veszik rossz néven a kormánypárt vezetésének gazdagodása láttán. Mégsem a megosztott és kivérzett baloldal lehet veszélyes rá nézve, hanem a jobboldali-populista Jobbik.
Az idén jó 50 százalékkal csökkent a menedékkérelmek száma Európában. Januártól szeptemberig majdnem 480 ezren folyamodtak menekültstátuszért, a múlt év hasonló időszakában ez az adat még 1,2 millió volt. A legnépszerűbb célpont továbbra is Németország, ott 137 ezren adták be a papírjaikat, míg Olaszországban 103 ezren. Ehhez képest Magyarországon össz-vissz 2445-en próbáltak menedéket kapni - derül ki az Eurostat jelentéséből. Ugyanakkor Európa-szerte a kérelmeknek csupán kevesebb, mint a felének adtak helyt első fokon. A múlt év 2. felében még 62 % próbálkozott sikeresen. Az idei első félévben azonban ez az érték visszament 48 %-ra, majd a 3. negyedévben 43 %-ra. De a németeknél 48 %-on állt meg a mutató a július és szeptember vége közti időszakban.
