B1 blogcsalád



Ennyire kíváncsi a kormány az emberek véleményére

2020. február 26. - nickgrabowszki

Erre még doktor Göbbels is elégedetten csettintene.heol.jpg

Eredetileg csak arra voltam kíváncsi, mit tudhatnak az egriek és a heves megyeiek arról, hogy a wuhani koronavírus, a kínai nátha potenciálisan elérte a városukat/megyéjüket, mert az egri vízilabdacsapat szombaton a pandémia lombardiai gócpontjához közel lévő Bresciában játszott meccset, és hazahozhatta a fertőzést.

Nem túl meglepő módon kiderült, hogy semmit.

A helyi közélet elsőszámú lapja, a korábbi Népújság, a mai Heves megyei Hírlap, amelyik néhány éve fideszes kézbe került, és a többi megyei lappal együtt a Mediaworks és a KESMA nevű propagandaholding alá tartozik, egyáltalán nem tartotta fontosnak közölni saját olvasóival, hogy a pillanatnyilag

a világ legnagyobb fenyegetésnek számító járvány  potenciális veszélyeztetettjei.

Tegnapig nem az történt, hogy az egri kormánylap a kormány és a Fidesz álláspontját közölte a járvány ügyében, hanem egyáltalán nem közölt semmit a fenyegetettségről. A kizárólag a kormánypropagandából tájékozódó heves megyeieket így a legnagyobb meglepetésként érhette, hogy az ellenzéki Mirkóczki polgármester bezáratta a városi uszodát a fertőzésveszély miatt.

Kb. úgy, mint a győrieket Borkai polgármester lemondása, mert aki kizárólag a helyi Kisalföldet olvasta, egyáltalán nem tudott semmit a kormánypárti politikus szex- és korrupciós botrányáról. De az legalább csak a városukat és a pénzüket érintette, nem az egészségüket és az életüket, mint Egerben.

A kormánypropaganda 3 napig próbálta elhallgatni az ügyet.

Ha nincs a néhány a Fidesztől még mindig független orgánum, soha ki sem derül dolog. A sajtó és a propaganda között ez a legfőbb különbség.

  • A sajtó tájékoztatni akar. Vagy kiszolgálni a közönség kíváncsiságát.
  • A propagandát ez nem érdekli. A propaganda irányítani akar, uralkodni a közvéleményen.

Ezt jól mutatja például az a szavazógép is, ami szerdán még az összes megyei lap honlapján fent volt. Ebben sikerült újabb szintet lépniük.

Amikor a kormány azzal indokolja a közpénzből folytatott propagandát, az ún. nemzeti konzultációt, hogy "kíváncsi az emberek véleményére", akkor természetesen hazudik. Nem kíváncsi rá, hanem befolyásolni akarja. De legalább formailag vannak lehetőségek, amik közül választani lehet.

Természetesen csak formailag, mert az egyik a fehér kérdés:

Ön szerint a kormánynak Magyarország érdekeit kell követnie?

Erre válaszoljon valaki nemmel. A másik a fekete:

Ön szerint a kormánynak Magyarország érdekeivel ellentétesen kell cselekednie?

Ez a sugalmazó kérdés tökéletes példája, nem kínál valódi választási lehetőséget. Úgy tesz, mintha létezne ugyan alternatíva, de az nem valódi. Pontosan így működött az Orbán-kormányok összes eddig ún. nemzeti konzultációja, mind a 8. Nincs okunk feltételezni, hogy ezúttal, a börtönzsúfoltsági és szegregációs kártérítések ügyében máshogy lesz.

De mostanra már ezzel sem voltak elégedettek. A KESMA megyei lapjai olyan szavazógépet közöltek (lásd a képen), amin egyáltalán nincs választási lehetőség. Mindegyik válasszal

csak támogatni lehet a kormányálláspontot.

Nem a képről maradtak le az a lehetőségek, hogy nem támogatom, vagy nem tudom/nem érdekel, hanem egyáltalán nem is kínált fel ilyet a kormánypropaganda vezérkara.

  • A Fidesz álláspontját csak támogatni lehet.
  • Vagy esetleg támogatni.

Ez már akkora innováció az emberek véleményének megismerésében, hogy doktor Göbbels vagy a sztálini propaganda irányítói is elégedetten csettintenének.

Ha az Orbán-rezsim követi a tendenciát, amit tények elhallgatása és a választási lehetőségek formálissá tétele, illetve teljes kizárása kirajzol, akkor

1.  a következő választás kitűzéséről a kormánypropaganda nem számol be,

2.  a szavazólapon is a Fidesz-KDNP és a Csak a Fidesz! közül lehet választani.

Természetesen kizárólag az emberek véleményének minél jobb megismerésének érdekében.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2815492552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.02.28. 19:59:52

@nincs1itt: "jól gondoltam, hogy hozzád hasonló fidesz-tálibokkal van tele a mo.-i "egészségügy" mgyk elnöke"

Szerintem ezt elnézted, mert ennek a körlevélnek a facebookos változatát nem én másoltam be neked, hanem " @Hova fogják elásni KariGerit?!: " kommentelőtárs, úgyhogy szerintem a hozzászólásod is neki címezd.

"tényleg, baz+, nincs is fontosabb mint egy szájbavert europakupa..."

De, a LEN Bajnokok Ligája a vízilabdában az első számú európai klubtorna (kupaküzdelem), az Európakupa csak a második számú.

De az egri vízilabdacsapatnak ettől még nagyjából ez határozza meg, hogy sikeres idényt zárnak-e. Persze most, hogy Mirkóczki gyakorlatilag kigolyózta őket onnan, már "fókuszálhatnak" a bajnokságra...

"xarni mindenbe! és mi lesz, ha nem is lesz?"

Mi nem lesz (már a meccsen kívül, amit már biztosan nem tudnak megrendezni)?

Szublimál az Európakupa? Feloszlik a bresciai vízilabdacsapat? Felszámolja magát az európai vízilabdaszövetség?

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.02.28. 20:10:05

@jános515: "Remélem ezek után, ha írsz, legalább veszel annyi fáradtságot, hogy nem égeted le magad.

"Hupej tartomány kormányzata szerint a koronavírus lappangási ideje 27 nap is lehet. "

De ha te okosabb és nagyobb tudású vagy, mint a kinaí tartományi főorvos, akkor azon csodálkozom, hogy még nem vittek ki gyógyitani !"

A tartományi főorvos valóban tett ilyen nyilatkozatot, ez azonban egyelőre nem győzte meg sem a WHO-t, sem minden más hozzáértőt; egy német koronavírus-szakértő (Christian Dorsten) szerint a kíniaiak ezt a 27 napot egyetlen olyan esetre alapozzák, ahol a beteg (szerintük) a tünetek jelentkezése előtt érintkezett egy fertőzöttel (a lánytestvérével). Dlrsten szerint azonban ezen egyedi eset alapján még nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, hiszen nem zárható ki, hogy a beteg időközben mástól kapta meg a fertőzést.

Lásd: www.dw.com/en/how-long-is-the-coronavirus-incubation-period/a-52569944
"Individual cases or faulty control?

A few days ago, a report by the provincial government of Hubei, the epicenter of the virus, caused a sensation when a 70-year-old man showed the first symptoms 27 days after infection. However, according to the German coronavirus expert Christian Drosten from the Charité hospital in Berlin, such individual cases are of limited significance as exposure to a virus can be difficult to determine.

"A frequent source of error with apparently very long incubation periods is unnoticed interim exposure," Drosten said, adding that he does not see a reason to change existing incubation time estimates."

morph on deer 2020.02.28. 20:33:54

@Tényelek:
“ hogyan lehetséges az, hogy az államadósságon belül a devizaarány 49 százalékról 16 százalékra csökkent :-)?”

Úgy, hogy forintban még több adósságunk van, úgy!
Ezek ugyanis arányszámok, csak szólok! Ezekből a legcsekélyebb mértékben sem következik, hogy a deviza-adósságunk csökkent volna, ez csak azt jelenti, hogy forintban több az adósságunk, mint devizában!
Szóval úgy.

morph on deer 2020.02.28. 20:48:44

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
“ Itt nem a vírus az ellenség, hanem az emberi elme, és annak félelmei”

Ó hogyne!
Például: “... Soros György és csapata. Ez egy jól szervezett, civil álruhába bújt, de katonai logika alapján mozgó szervezet. Ki akarják fosztani az országot.”

Viszont orbán valószínűleg nem olvasta ezt a magasröptű elemzést, mivel: “ Szerinte igaz, hogy influenzában többen halnak meg, mint a koronavírustól, de az influenzát ismerjük, a koronavírust pedig nem, így a kormányfő megérti az emberek pánikreakcióját.”

De legalább: “ bízzanak a rendőrségben, az egészségügyi dolgozókban és benne is.”
:)
Hát ehhez képest már akár a tízparancsolat is reálisabb alternatívának látszik...

Mindmeghalunk, beeeee..!

morph on deer 2020.02.28. 21:00:07

@Szergej Szergejevics Szergejev:
“De az egri vízilabdacsapatnak ettől még nagyjából ez határozza meg, hogy sikeres idényt zárnak-e.”

A szívem szakad meg..!
És azt ki nem szarja le, hogy sikeres idényt zárnak-e?

Szerintem erről is indítsunk nemzetthy maszturbációt:

“Akarja-e ön, hogy az ön gyermekei és unokái ugyanott és ugyanabban a vízben pancsoljanak, mint a járvány sújtotta területről frissen hazatért vizilabdázók?

A: Igen, B: élek-halok a (vizilabdától) vizilabdáért!

Na?

nincs1itt 2020.02.28. 21:21:36

@Szergej Szergejevics Szergejev: látom, elsőre nem értetted. szó volt müller doktornőről, ebben az írásban pedig a gyógyszerész kamara elnöke vállalta, hogy az ő "szellemi terméke", az interneten keringő bullshitthez megtévesztésig hasonló iromány, amit a gyógyszerészek és még sokan megkaptak. csak bízni tudok abban, hogy rezsiszilárdnál és fuccálpetyánál magasabb végzettségű személy a gyógyszerész kamara elnöke...

csak szólok, hogy fedett pályás atlétikai vébét, éppen 1 hónapja, halasztották el egy évvel... szó sincs pánikról. de sajnos a miatyánk, 10 parancsolat nem mindenhol olyan hatékony, mint mo.-on.

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.02.28. 21:32:35

@morph on deer: "És azt ki nem szarja le, hogy sikeres idényt zárnak-e?"

Gondolom a klub elnöke, edzője és a játékosok (+a szurkolóik)?

Ti. nincs1itt kommentelőtárs azt nehezményezte, hogy miért is van kiakadva Szécsi Zoltán az idényüket, egyéves munkájukat tönkrevágó polgármesteri döntésen (amelyet a járványügyi, népegészségügyi kérdésekben illetékes és kompetens szervezeteket, szervezeteket [Nemzeti Népegészségügyi Központ / országos tisztifőorvos] felülbírálva hozott meg.

Tán (legalább emberileg) csak érthető, hogy ettől a döntéstől Szécsi azért nem volt elragadtatva?

"Akarja-e ön, hogy az ön gyermekei és unokái ugyanott és ugyanabban a vízben pancsoljanak, mint a járvány sújtotta területről frissen hazatért vizilabdázók?"

Egyrészt a bresciai uszoda 63 km-re van a vesztegzár alatti terület hazárától. Oda a pólósok csapatbusszal mentek, útközben nem érintkeztek a helyiekkel.

Másrészt, ha és amennyiben az uszoda nyitva lenne (ahogy ugye nincs), abban az esetben a kedves szülő (nagyszülő) még mindig dönthetne úgy, hogy ő a következő X hétben inkább nem viszi/engedi a gyerekét az uszodába... (És max. egy hónap múlva legfeljebb kiderül, hogy felesleges volt aggódni, mert egyik vízilabdás se fertőződött meg a vírussal.)

Ha Magyarországon valamelyik településen bizonyítottan megjelenik a járvány (azaz nem csak egy-egy izolált eset lesz), akkor nyilván az NNK is javasolninfogja, hogy a nyilvános sporteseményeket halasszák el, uszodákat zárják be, vesztegzárat rendelhetnek el stb.

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.02.28. 21:46:16

@nincs1itt: Elég zavaros a mondandód...

Müller doktornő az országos tisztifőorvos, nem a gyógyszerész kamara budapesti elnöke.

Miért kéne neki felelősséget vállalnia az egyébként tőle független szervezet keretében, nem az alárendeltjeként működő budapesti kamarai elnök által adott tájékoztatásért?

"fedett pályás atlétikai vébét, éppen 1 hónapja, halasztották el egy évvel"

Igen, és akár az olimpia is elmaradhat (elhalasztódhat)...

Azt viszont, gondolom, nem kell külön részleteznem, hogy egy vébé (100+ országból jövő 100 000+ nézővel + sportolóval) és egy vízilabda-kupameccs a járványügyi veszélyhelyzet szempontból kb. úgy viszonyul egymáshoz, mint az Amazonas és Csele-patak vízhozama.

Az európai szövetség mindenesetre nem engedélyezett, és vélhetően nem is fog engedélyezni semmiféle halasztást (a sűrű nemzetközi versenynaptár miatt), úgy fogják kivágni az Eger csapatát az Európakupából, mint a macskát szarni.

L. még az alábbi, a tartományodhoz kapcsolódó hírt:
"MUNICH (Germany) - The Single Judge has made a ruling on the two cancelled EuroLeague Women games, handing Sopron Basket and TTT Riga forfeits in their respective Gameday 14 fixtures.

As per the Official Basketball Rules, the games were awarded to their respective opponents with a score of 20-0. Furthermore, the forfeiting teams will receive 0 classification points in the standings."
www.fiba.basketball/euroleaguewomen/19-20/news/sopron-basket-ttt-riga-forfeit-cancelled-fixtures

nincs1itt 2020.02.28. 22:01:58

@Szergej Szergejevics Szergejev: megértelek, a medve nem játék szellemi parabolát meghaladó terheléssel nem igazán tudsz mit kezdeni...
kifejtem, erősen hivatkoztál arra, hogy dr.müller aláírt egy igazolást, miszerint az egri pólósok korona vírus vizsgálata negatív lett. eddig gondolom mered követni, mert most jön a szellemi hullámvasút! kapaszkodj és ne felfelé sikíts!
megkérdezték a hasonlóan magas poszton ülő gyógyszerész kamarai elnököt, hogy ezt a sok faszságot ő hordta össze? a válasz: "az én szellemei termékem". na innen kezdve te jössz...

tudod, meredeken xarok rá, hogy mi történik az egri pólósokkal a tökömetsemérdekli kupában, ha veszélyeztetik mások egészségét és/vagy életét.
a rigai és soproni kosarasok kálváriája is hidegen hagy...

jelenleg az van, hogy ez a vírus(gondolhatod tömeghisztériának)gyorsan terjed, veszélyes (sok a halálos áldozata, és nem bangladesh külsőn, hogy értsd: fejlett eü.-vel rendelkező nyugati országokban), tehát egy sport eseményen való részvétel, sokkal kevésbé fontos, mint a közegészségügyi következményei...
kezded érteni?

nincs1itt 2020.02.28. 22:07:24

@Szergej Szergejevics Szergejev: megbocsáss, de te tényleg ennyire? a csapatbusz nem izolációs helyiség! nem érintkeztek helyiekkel? baz+! akkor fejben játszották le a meccset? a buszból ki sem szálltak?
és nincs másik alkalmas uszoda? faxomat már! nem kéne elengedned ezt a témát? az egri akárki, aki bezáratta az uszodát észszerűen és óvatosan járt el.

Tényelek 2020.02.28. 22:10:45

@morph on deer:
Gyanítottam, hogy arányszám lehet, a százalékos jelzőszerkezett miatt,...., de, most így biztos, hogytényleg az :-).
Viszont, ha az arányszámokkal tovább számolunk és önnek lenne igaza, akkor most az államadósságnak 63.000 milliárdnak kellene lennie, e helyett még 30.000 millárd sincs.
Ráadásul a forint értéke nagyjából 40 százalékott romlott a főbb devizákhoz mérve az elmúlt tíz évben, ami az államadósság növekmény nagyjából felét teszi ki 2010-óta,...., ami azt jelenti, hogy úgy csökken az államadósság gdp arányos mértéke, hogy nominálisan még a felével sem nőtt az államadósság a Gyurcsány féle hős korszakhoz képest,...., ha ehhez hozzávesszük, hogy az állami vagyon 6.000 milliárddal nőtt, akkor viszont közel nulszaldós az állami gazdálkodás.

Muhammad Balfas 2020.02.28. 22:22:16

@morph on deer: Arról talán hallottál,hogy előnyösebb, ha az államadósság minál kisebb hányada áll fenn devizában..

Muhammad Balfas 2020.02.28. 22:29:12

Érdekes , hogy attól viszont egyáltalán nem tartasz , hogy az illegális migránsok behurcolják a korona vírust.

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.02.28. 22:32:54

@nincs1itt: "megkérdezték a hasonlóan magas poszton ülő gyógyszerész kamarai elnököt, hogy ezt a sok faszságot ő hordta össze? a válasz: "az én szellemei termékem". na innen kezdve te jössz..."

OK. Látom nehéz a felfogásod, foglaljuk össze a tényeket:
1. A két személynek, szervezetnek semmi köze nincs egymáshoz. A Magyar Gyógyszerészeti Kamara (MGYK) egy olyan szamai köztestület, amely semmilyen alá-/fölérendeltségi viszonyban nem áll sem a Nemzeti Népegészségügyi Központtal (NNK), sem a kormánnyal (vagy az államigazgatási hierarchia más szerveivel).
2. Ebből is következően, ha a Magyar Gyógyszerészeti Kamara (MGYK) budapesti elnöke (saját kezdeményezésre) esetlegesen valótlan adatokat tartalmazó, téves tájékoztatást ad ki a gyógyszerészeknek, akkor ezzel kapcsolatban a szakmai és jogi felelősséget neki kell viselnie – a NNK (vagy személyesen Dr. Müller Cecília, az országos tisztifőorvos) azért viselhet felelősséget, amiről a saját honlapján tájékoztatja az érintetteket:
www.nnk.gov.hu/index.php/lakossagi-tajekoztatok/koronavirus
3. Ha a Magyar Gyógyszerészeti Kamara (MGYK) budapesti elnöke a koronavírusról nem kellően tájékozott, az ugyan tényleg nem szerencsés, de ebből az NNK és vezetői kompetenciáira, intézkedéseire nézve a világon semmi nem következik.

Ennyi...

"ez a vírus(gondolhatod tömeghisztériának)gyorsan terjed, veszélyes (sok a halálos áldozata, és nem bangladesh külsőn, hogy értsd: fejlett eü.-vel rendelkező nyugati országokban)"

Ez így van, ráadásul az átlagember kevés, szinte semmilyen megbízható ismerettel nem rendelkezik róla, ezért tudják a "nemzetközi járványhelyzetet" rossz szándékú, lelkiismeretlen politikai aktorok félretájékoztatással tömeghergelésre, pánikkeltésre, saját politikai céljaik elérésére felhasználni.

"egy sport eseményen való részvétel, sokkal kevésbé fontos, mint a közegészségügyi következményei..."

Amelyeket a (megfelő szakmai tudással, információkkal és eszkökkel rendelkező) illetékes szerveknek (NNK / tisztifőorvos) kell megítélni – ha az ő megítélésük szerint a vízilabdásoknak karanténba kell vonulni, az uszodától távol kell maradni, akkor elvárható ezen döntés tiszteletben tartása.

Jelen esetben azonban a közegészségügyi kérdés megítélését tekintve voltaképpen illetéktelen, vélhetőleg járványügyi ismereteit tekintve kevéssé hozzáértő (szakmájára nézve újságíró-politikus) városvezető érezte úgy, hogy neki ezt a döntést felül kell bírálnia, amit a döntés által hátrányosan érintett klub munkatársai nehezményeztek.

"kezded érteni?"

Persze, kibicnek semmi sem drága...

Aki utálja a versenysportot, a

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.02.28. 22:34:34

@Szergej Szergejevics Szergejev: (folyt.) Aki utálja a versenysportot úgy általában, annak értelemszerűen minden sportesemény, sportteljesítmény, sportoló és egyesület érdektelen (a valós közegészségügyi vonatkozásoktól függetlenül).

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.02.28. 22:41:45

@nincs1itt: "és nincs másik alkalmas uszoda?"

Egerben? Nincs.

Arra még elvileg lenne lehetőség, hogy valamilyen semleges pályára vigyék a magyarországi visszavágót (ennek önmagában is vannak jelentős költségei [+ jegyár-bevétel kiesés], sportszakmai hátrányai); de ha edzeni sem tudnak két hétig, akkor egy rangos nemzetközi ellenfél ellen, mint amilyen a Brescia, teljesen esélytelenek lennének.

"faxomat már! nem kéne elengedned ezt a témát?"

Én csak a te válaszaidhoz írtam viszontválaszt.

Amúgy meg a HEOL (vélhetőleg nem komolynak szánt) felmérése mellett ez (az egri "potenciális járványhelyzet) a blogtopik témája...

nincs1itt 2020.02.28. 22:56:05

@Szergej Szergejevics Szergejev: ügyesen levezetted! gratulálok! még egy kevés erőfeszítés és meg is fogod érteni!
itt arról van szó, amit korábban leírtál, hogy vuhan brescia(?) távolsága majd 9 ezer km. a csapat 63 km-re volt egy fertőzött területtől. a lappangási idő, 19-27 nap is lehet. történhet hiba a szűrésben, hangsúlyozom a feltételes módot, amiért senki nem vonható felelősségre. de fentiekből eredően, jobb az elővigyázatosság. tehát ezt a csapatot és kísérőiket, ha nem is kell feltétlenül karantén alá helyezni, de azt el kell kerülni, hogy tömegek által látogatott helyen, ami ráadásul kedvez a vírus terjedésének, megjelenjenek.
és itt az ultima ratio! utálom a versenysportot. tévedsz, de ez teljesen megszokott lehet számodra. megértem, hogy sok éves munka mehet "kárba". de azért biztosan vannak ner kompatibilisebb uszodák/önkormányzatok sokkal felkészültebb rezsiszilárdok vezetésével, ahol ilyen értelmetlen semmiségekkel, mint mások egészségének védelme nem vacakolnak. az első a kupa! és ezt beszéld meg az atlétákkal, akik 1 évet kénytelenek várni a világbajnokságra...
remélem rövidesen tényleg kezded majd érteni!

nincs1itt 2020.02.28. 23:09:45

@Szergej Szergejevics Szergejev: jóbarát, egy ilyen ner-vitéz ennyire konzum- és média idióta?
a sport az sport, ennyi. de egy sport rendezvény miatt xarni bele mindenbe? mi történik, ha tegyük fel az ellenfél - ne adj' Isten - megbetegszik? elmarad a kupa meccs, emiatt a téri-idő kontinuumban bekövetkező szakadás akkora lesz, hogy az életben nem dolgozzák fel a játékosok/szurkolók. elképzellek, amikor a vidi-fradi meccs rádiós közvetítése miatt extra szabadságot írsz ki...

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.02.28. 23:29:05

@nincs1itt: Látom, a körkörös érvelés körbeért, veszélyes mert veszélyes – szerintem karanténba mindenkivel, aki valaha kínai vagy olasz étteremben ebédelt, jobb az elővigyázatossag, sosem lehet tudni. Ezt valóban nem érdemes tovább feszegetni, új érvek nincsnek.

Láthatóan, ahogy Szécsi találóan megfogalmazta, "mindenki jobban ért a járványügyhöz, mint maga a járványügy", Magyarország a tízmillió fociedző és oktatási szakember után a tízmillió epidemológus hazája is lesz.

Sajnos ez a haladó gondolkodás nekem már sok, nekem túl konzervatív a gondolkodásmódon: én még mindig úgy gondolom, hogy suszter maradjon a kaptafánál – a karanténról, közegészségügyi intékzedésekről döntsön a tisztifőorvos; a zöld gombos szaki meg nyomogassa a zöld gombokat. Uff.

nincs1itt 2020.02.28. 23:36:54

@Szergej Szergejevics Szergejev: ellen érvek hiányában, jön a zöld gomb. igaz én azt mondtam, hogy a karantén kicsit erős, de azért kicsit óvatosabban. és szécsi is jobban ért mindenhez is! tudod, nekem van annyi önkritikám, hogy megkérdezek egy hozzáértőt, aki itt ült a nappaliban velem.
jól látod: szergej maradjon a vodkánál és a ladánál!
a len kupa mindent felülír!

nincs1itt 2020.02.28. 23:47:54

@Tényelek: jááános, megvan már teológus-jogász oklevél? mert a hejjesírázs még a régi!
nem mondod komolyan, hogy a forint olyan rossz, hogy az már jó! kuszaszem fizetne ezért a knóhójért!
már csak azt kell elmagyarázni, hogyan lett nemstróman dollármilliárdos. áááá, megvan! az mocskosejú+soros+migráncsok+tuggyukkik!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.28. 23:59:20

@morph on deer: NE FORGASD KI A MINISZTERELNÖK ÚR SZAVAIT !!!!!!!!!!!!!!!!!!

A MINISZTERELNÖK ÚR KOSSUTH RÁDIÓNAK TETT NYILATKOZATA:
"Két új fejlemény van a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban – mondta a Kossuth rádióban a miniszterelnök. Először is kialakult egy európai koronavírus-gócpont, másodszor pedig, a szomszédos országokban is vannak már betegek. Orbán Viktor hangsúlyozta: lehetetlen Magyarországot légmentesen lezárni. Arra készülünk, hogy a vírus valószínűleg megjelenik hazánkban. A hangsúly most a megelőzésen van, de felkészültünk a járvány kezelésére is – tette hozzá a kormányfő.

Ilyen szempontból mi a jobban szervezett országok közé tartozunk. Szűrőmechanizmusokat léptettünk életbe a határokon, a repülőtereken, de a legfontosabb most a magyar emberek együttműködése és fegyelmezettsége. A miniszterelnök megerősítette a külügyminisztérium és az Operatív Törzs határozott kérését, hogy (amennyiben lehetséges) a magyarok ne utazzanak a járvánnyal sújtott területekre, országokba.

Megértem az emberek félelmét az új vírussal kapcsolatban, hiszen – míg az influenzát ismerjük és tudunk ellene védekezni – most egy ismeretlen bajjal állunk szemben. Ez az emberek számára egy nem belátható következményekkel járó kór, de mindenkitől nyugodtságot kérek – hangsúlyozta Orbán Viktor."
Részletek és videó a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/orban-viktor-is-megszolalt-a-koronavirussal-kapcsolatban-arra-keszulunk-hogy-a-virus-valoszinuleg-megjelenik-hazankban-video/

ÉRTVE VAGYUNK ?!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.29. 00:02:09

KORONAVÍRUS !!!!!!!!!!!!!!!!!!

HAHÓ, MAGYAROK !!!!!!!!!!!!!

NO PARA !!!!!!!!!!!!!!!!

NEM LESZ ÁRUHIÁNY !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

FELESLEGES MEGROHANNI A BOLTOKAT !!!!!!!!!!!!!!!!

"„Bár egyes tartós élelmiszerek iránt megnőtt a kereslet, nem kell áruhiányra számítani, és indokolatlan a lakossági felhalmozás” – hívja fel a figyelmet az Országos Kereskedelmi Szövetség. A legnagyobb kereskedelmi láncokat tömörítő szövetség kiemelte: néhány esetben előfordulhat, hogy egy-egy rövidebb időszakban egy-egy áruházban bizonyos tartós élelmiszerek feltöltési üteme nem tudja követni a megnövekedett keresletet, de az áruházakban az árukészlet stabilan rendelkezésre áll, a polcok feltöltése folyamatos.

Rengeteg a rémhír a koronavírus kapcsán, eközben lapzártánkig egyetlen esetben sem bizonyították, hogy lenne Magyarországon fertőzött. De a szakemberek hangsúlyozzák: ha nálunk is megjelenik a fertőzés, akkor sem kell áruhiányra számítani. Nem véletlenül sulykolják az orvosok: a koronavírus nem sokkal veszélyesebb, mint az influenza, egészséges immunrendszerű embereket nem veszélyeztet, a többség észre sem veszi, hogy átment rajta a kór. Az óvintézkedések is hasonlók, mint az influenza esetén: alapos kézmosás, fertőtlenítés…"
mindenszo.hu/koronavirus-haho-magyarok-no-para-nem-lesz-aruhiany-felesleges-megrohanni-a-boltokat/

6.Lenin 2020.02.29. 05:47:32

Mindég mondom az onokának, hogy ne legyen buzi.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.29. 06:42:48

@jános515: "De azt hiszem azt te is elismered, hogy ha valakinél 31,2 fokot mutat a testhőmérő az valahol a kórház és a hullaház között van"

El sem kell ismernem, mert a hülye is tudja, te vagy a példa rá! Nekem az a gondom, hogy egy egyértelműen hibás hőmérő ügyében a buzi ballib propaganda gépezet elkezdett valamit sugallni!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.29. 06:56:47

@nincs1itt: katonai célokra csak mo.-on alkalmasak...
fenntartásuk sok-sok milliárdba kerül a vételárat nem is számolva.
szóval, kötschög elmehetsz a telibevert durvaanyádba.................................

Majd oda is elmegyek, csak előbb lerendezem a tiédet, meg a hátán téged! Milyen katonai célra te buzi, milyen érv ez? A harci cselekmények kivételével a katonai célok is egyeznek a polgáriakkal, a kantinban a poharat katonai célokra használtad te kretén? Az a gép szállításra van, nyilván használják kormányzati feladatokra is és kézenfekvő a hadsereg kezelésében tartani, mert ott van repülőgépes struktúra!
Ez a drága, nem drága, kell e, vagy nem téma meg tőletek szánalmas, ballib kormány nem vett semmit, de persze nem a felelős gazdálkodás okából!

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.02.29. 08:16:35

@Grimbusz Makszimusz: "A harci cselekmények kivételével a katonai célok is egyeznek a polgáriakkal"

Óh, millyen prakkktikus! Falkonnal mehetnek a fideSSesek kokózni és kurvázni. :))

Belzebubo 2020.02.29. 08:31:29

@Grimbusz Makszimusz: honnan veszed, hogy a hőmérő volt hibás? És nem az azt kezelő személy, aki esetleg nem volt rendesen felkészítve, nem ért hozzá, nem is érdekli, sőt lesz@ja, mert egyszerűen csak odaküldték, "eredj komám, csinálj valamit, mert ez a parancs jött fönntről"? (Esetleg túlmunkában, isten nevében, a haza üdvére, szoc. munkaverseny keretében?)
Elmondta legfelsőbb vezetés az agit-prop osztály által előírtakat, aztán amikor a részletekre rákérdeznek ( mert az ördög ugye ott lakik) akkor a járványvédelmis vezető nem nyilatkozik, mert a főnökei megtiltották... (Pl. amit a háziorvosok kérdeztek)
Egyébként az elmúlt éjszaka utaztam keresztül fél Németországban, Ausztrián, Magyarországon, a határokon a kutya se nézett ránk, egy lélek se volt "ellenőrizni" ...hál' istennek :-)

Grimbusz Makszimusz 2020.02.29. 08:33:39

@jános515:
De ha minden hülye tudja hogy az érték, amit mértek akkor és ott, az nem életszerű, akkor miért tiltakozol és magyarázkodsz utólag ?.........................

Magyarázkodik a faszom! Azért hülyézlek benneteket, mert azok vagytok! Mi a tökömet akartok kihozni ebből az esetből barmok, min lovagoltok?
Utána olvastam még egyszer, a hír pontosan arról szólt, hogy rossz volt az egyik hőmérő és ezért egy (több) másikat használtak! Nem engedték tovább a 31, 2 fokos utasokat, hogy jól van kedves uram, ön nem lázas, hanem másikat használtak!
A geci libsi sajtó természetesen gyorsan megírta előszörre úgy, mintha idióták mértek volna, az összes hőmérő így mért volna és mégis továbbengedték volna az embereket egy egyértelműen valótlan érték ellenére!
Majd miután leírták a geciséget, a libsi újságírási taktika alapján később jött a teljes történet, hogy "nem teljesen úgy vót, mer azé ott sem akkora marhák és előkaptak egy másik hőmérőt" de persze csak utólag, amikor már a hozzátok hasonló prolikat sikerült felhergelni!

Tényelek 2020.02.29. 08:58:22

@nincs1itt:
Az egri csapat nem a járvány által sultott területen volt, ezért logikátlan a jobbikos libsi polgármester húzása. A gubanc a nyugati, ők meg a keleti oldalon voltak, hacsak valaki át nem tüsszentett 60 km távolságra...

Grimbusz Makszimusz 2020.02.29. 08:59:45

@Belzebubo: :" honnan veszed, hogy a hőmérő volt hibás? És nem az azt kezelő személy, aki esetleg nem volt rendesen felkészítve, nem ért hozzá, nem is érdekli, sőt lesz@ja, mert egyszerűen csak odaküldték, "

Honnan veszed, hogy az ember volt a hibás? Ja, mert azt akarod hinni mi? :DDD
Egyébként fentebb írtam, hogy kiderült a libsi újságírási trükk, nem rosszul mérték, mert a többi hőmérővel jól tudtak mérni és jól is mértek, szó sem volt továbbengedésről rossz értékkel!
Ne beszélj itt agitprop osztályról, mert kurva nagy öngól, hiszen utólag átnézve a híreket, egyértelműen kimutatható a féknyuzzolós újságírás hamisított hírrel, elferdített és elhallgatott részletekkel! Pl. a cikkeket mindenhol olyan fényképekkel prezentálják, ahol a "lázmérő" a tag homlokára vetíti ki a mért hőmérsékleti értéket? Már eleve egy hamis képet használnak, a lázmérők nem így működnek!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.29. 09:14:32

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Óh, millyen prakkktikus! Falkonnal mehetnek a fideSSesek kokózni és kurvázni. :))

És akkor mi van sekkfej? Mi lebontottuk az antennákat a rádiós Uralról és azzal mentünk sörért anno a Dunavarsányi kocsmába gyakorlaton, baszni mondjuk nem sikerült, mert csak melósruhás kőműveseket találtunk a csehóban!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.29. 09:18:24

@Grimbusz Makszimusz: Dunavarsányi igazából dunavarsányi, még mielőtt megjelenik a félkegyelmű Fülig köcsög! Annak nagyon kirúgnám a protkóját, csak nem mer találkozni velem!

Tényelek 2020.02.29. 09:18:52

@nincs1itt:
Kedves Benőke!
A norvég, dán és a svéd korona is devalválódott,...., meg sem próbálom elmagyarázni miért, ugysem értené.
A helyesírás ott kezdődik, hogy nagybetűt írunk a mondat elejére és mondjuk, ha kérdezünk, akkor kérdőjelet a végére.
Ha ön is elég sok időt töltött volna német nyelvterületen, akkor az értelmezésre törekedne, ahogy ez ott szokás, nem helyesírásozna, mint a buzi franciák.
Költözzön ki Ausztriába vagy Németországba pár évre és ott majd rááll az értelmezni helyesen, bármi áron szemléletre!
Nem tudom kinek a meggazdagodására kíváncsi pontosan, de több olyan idős embert ismerek, akinek úgy lett több száz milliós vagyona pár évtized alatt, hogy azért semmit sem tett, egyszerűen felértékelődött az ingatlana.

nincs1itt 2020.02.29. 09:44:35

@Grimbusz Makszimusz: kemény vagy csoki! milyen érv a katonai cél? ne tőlem kérdezd!
attól aki megvette! szerinted milyen katonai cél érdekében volt las vegasban? esetleg dubai is érdekelne. minek mindjárt 2 ilyen gép? sőt egy harmadik szép nagy airbus?
ennyit tudsz, kantin és pohár... mit vett, vagy mit nem a ballib kormány, az nem menti fel a fidesz-t!
biztosan rémlik még bayer zsolt 20 ezer dolláros megbízása a lockheed-től, meg selmeczi gabriella lobbista élettársa ugyanattól a cégtől és mit ad Isten, csak gripen lett belőle... 2001-ben, igaz kicsit meg kellett piszkálni a törvényt, mert 2003-ra volt csak előirányozva, de akkoriban még 180 millió schillinges kenőpénz is felbukkant 3 magyar állampolgárnál...
szóval vonzódnak a fiúk a repülőkhöz... 1 ciklusban 2 botrány már a fidesznek is sok lett volna. akkoriban. mára már ilyen gond nincs...

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.02.29. 09:48:30

@Grimbusz Makszimusz: "baszni mondjuk nem sikerült, mert csak melósruhás kőműveseket találtunk a csehóban!"

Uh. Nem gondoltam volna, hogy az ilyen buziknak akadály jelent lehámozni a kezeslábast a partnerükről. :))

nincs1itt 2020.02.29. 09:50:55

@Tényelek: jááános, szeretem amikor hozzád hasonló bér-troll elmagyarázza, hogyan kell
a német nyelvet megkülönböztetni a franciától.
jó! majd ha lesz időm, kiköltözöm németo.-ból.
ááá, már megint ismersz olyan idős embereket, akiknek több százmilliós vagyona lett egy panel lakásból!
igazán jó neked. különösen azért, mert ekkora marhaságot simán leírsz.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.02.29. 09:51:10

@Tényelek: "A norvég, dán és a svéd korona is devalválódott"

És a forint még ezekhez képest is NAGYOT gyengült Ondó Viktor gazdád uralkodása alatt.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.02.29. 09:54:00

@nincs1itt: "szóval vonzódnak a fiúk a repülőkhöz"

Csak nem gondolod, hogy Ondó Viktor megragad a székházlopásnál! :))

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.02.29. 09:56:24

@Tényelek: "A helyesírás ott kezdődik, hogy nagybetűt írunk a mondat elejére és mondjuk, ha kérdezünk, akkor kérdőjelet a végére."

Próbálsz írni a helyesírásról, de még AZT a mondatot SE tudod helyesen leírni. :))

Grimbusz Makszimusz 2020.02.29. 10:29:09

@nincs1itt: ennyit tudsz, kantin és pohár...

A szellemi kvalitásaidra tekintettel vettem ezt az egyszerűbb példát, hogy meglásd a jogosultságát egy polgári alkalmazásban is használatos tárgynak a hadsereg életében! Te kérdezted, hogy egy személyszállító repülőgépet miért használ a hadsereg, mert nem katonai, hát bazmeg, egy pohár sem katonai, oszt mégis abból isznak! Erre varrjál gombot! A repülő besorolása is logikus, csak az ilyen hülyék megnyugtatásának érdekében felesleges lenne a Volánbusz kezelésébe adni, a honvédségnek több pilótája, meg repülőtere van, ezen is hogy mit nem értesz, nem tudom!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.29. 10:33:00

@nincs1itt: biztosan rémlik még bayer zsolt 20 ezer dolláros megbízása a lockheed-től, meg selmeczi gabriella lobbista élettársa ugyanattól a cégtől és mit ad Isten, csak gripen lett belőle...

Nem rémlik Bayer, a lobbizás meg mióta bűn libsiéknél (én mondjuk elítélem, de az egy más történet) a Gripen meg így utólag eléggé igazolódott, ugyanis a polákok vettek használt amerikai vadászokat és a fele mindig rossz!

Tényelek 2020.02.29. 10:46:51

@nincs1itt: Tudom, hogy a szereposztásban önnek az jutott, hogy Németországból aggódik az itteni véres diktatúra mitt, engem ez nem is zavar,......, csak szólok, hogy nem a nyelvet, hanem annak használatát hasonlítottam össze.
Azt viszont feltűnően érdekesnek találom, hogy a németekre leginkább jellemző szokást sem sikerült átvennie, az állítólagos sok-sok év alatt.
Magyarországon van olyan terület, ahol a lakóingatlanok értéke több százszorosára nőtt /Ilyenek Bajorországban is vannak, több, mint itt! / 1990-óta.
A belvárosokban tömegével lehet ilyet találni, sokban alacson nyugdíjjal rendelkező lakók vannak,....., egyszerűen nyakugba szakadtak a milliók, de erősebb a ragaszkodásuk az ingatlanhoz, mint a pénzéhségük,......, bár gondolom egy kivándorolt cigány ezt meg sem ért /A cigány, mint kinti jelző az odatántorgógra! /,

Tényelek 2020.02.29. 10:49:14

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
Engem nem érdekel a helyesírás egy ilyen fórumon, csak akkor foglalkozom vele, ha valamelyik szellemi fogyatékos előjön vele.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.29. 10:56:51

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Uh. Nem gondoltam volna, hogy az ilyen buziknak akadály jelent lehámozni a kezeslábast a partnerükről. :)).....................

Ezt úgy értsem, hogy neked nem jelent akadályt?

nincs1itt 2020.02.29. 11:13:14

@Grimbusz Makszimusz: gondoltam, hogy megpróbálod áttolni a "kantin+pohár" gondolkodási sémádat. a katonai gépeket nem szokás "polgári" célokra használni. de megértem, hogy gripenbe kicsit nehezen fér bele o.v. meg az már mégis milyen, amikor gripennel megy meccsre...

nincs1itt 2020.02.29. 11:23:53

@Tényelek: jáános, én nem aggódom. na ja, mondjuk 1 milliót érő(1990) panel, most 30-at ér, ez tényleg több százszoros, de gondolom szóltak, ezért módosítottad a százmilliókat(most nem rogánról van szó, kicsit belekeveredtél, de szerencsére van aki figyel rád) "nyakuGba szakadt milliókra". itt sincs olyan település ahol "százszorosára" emelkedett az ingatlanok értéke. de gondolom a mamahotelből ez annyira nem érzékelhető.
a németek a cigányokat sinti-nek, ritkán zigäuner-nek (ejtsd: szinti) nevezik, a bevándorlókat zuwanderer-ként, ausländer-ként emlegetik, a menekültek pedig flüchtlinge-nek neveztetnek.
szereted az ilyesmit, böngésszed:
www.deutschlandinzahlen.de/tab/deutschland/finanzen/preise/immobilienpreisindex

Tényelek 2020.02.29. 11:40:01

@nincs1itt:
A gazdasági analfabéták kedvéért írtam, hogy település és elhelyezkedés függvénye is.
Ha valakinek a nyakába sózta a zsidóktól vagy a németektől elrbolt önkormányzati lakást pl. A lliskörúton 1990-ben 200.000 forintért, az most simán ér 200 milliót.
Csak ilyen lehetséges variáció több ezer lehet az országban, de ezen kívűl van még más élet és helyzettörténeti lehetőség is.
Bajorország nagyvárosaiban a városok szélén is beütöttek olyan fejlesztések, ahol hasonló arányú árnövekedés következett be,.......,
Szerintem ne erőltesse a szerepét, mert túl kínos, ha valaki az ottani állapotokat sem ismeri,...., ráadásul olyan helyre ugat be, amit a szerepe szerint még annyira sem ismer.!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.29. 11:45:51

@nincs1itt: " megértem, hogy gripenbe kicsit nehezen fér bele o.v. meg az már mégis milyen, amikor gripennel megy meccsre..."

Mekkora sötét lumpenproli vagy vazze!

nincs1itt 2020.02.29. 11:56:05

@Tényelek: látom jááánosom, hogy lövésed sincs az ingatlan árakról. de azért segítek, megint:
kiszamolo.hu/lakasarak-alakulasa-1990-tol/
a lényeg, hogy gyakorlatilag a világ igen kevés részén nőtt százszorosára az ingatlanok ára.

morph on deer 2020.02.29. 11:59:19

@nincs1itt:
“ akkoriban még 180 millió schillinges kenőpénz is felbukkant 3 magyar állampolgárnál...”

Ami igazából 8 millió dollár volt, öt személynek kifizetve. Az akkor nem is volt olyan rossz, annyi “keccsölésért”...

A legszebb az, hogy mindezt feltárták, még az is ismert, hogy ez kifizetésre is került, (az is érdekes, hogy hol, hogyan, és kinek a közreműködésével) csak éppen itt nem történt semmi az ügyben.

Hasonló, mint az azeri öt millió dollár esete, a baltás kiadása után. Elküldték, megérkezett, de a magyar hatóságoknak “nincs tudomása róla,” hogy hol, és kinek a számláján kötött ki.

Dehát gyakorlat teszi a mestert, nem igaz?

nincs1itt 2020.02.29. 11:59:44

@Grimbusz Makszimusz: maxi, maxi... maga o.v. merte mondani az ő szájával: "30 éve is így jártam meccsre, ezután is így fogok!", amikor megkérdezték a magánrepülős meccs látogatásról.
kellemetlen amikor szembejön a valóság és megcsap, mint hiénát a dögszag!

nincs1itt 2020.02.29. 12:04:04

@Tényelek: elnézést a német ingatlan árindexet németül tettem be, bocs legközelebb figyelmesebb leszek és az ablak-zsiráf stílusában mutatom meg, akkor talán érthetőbb lesz.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.02.29. 12:06:23

@Grimbusz Makszimusz: Buzikról beszéltem. Nekem nincs közöm hozzátok, sajnos nem adhatok tanácsot. :))

nincs1itt 2020.02.29. 12:06:30

@morph on deer: eredeti tőke felhalmozás és a nemzetthy burzsoázia megalapozása volt a cél, kizárólag hazaffyasch hevülettől vezéreltetve! csak a nép érdekében!

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.02.29. 12:07:27

@Tényelek: "csak akkor foglalkozom vele"

Hát az neked nem nagyon sikerül. :))

Grimbusz Makszimusz 2020.02.29. 12:10:34

@nincs1itt: Orbán Viktor ezzel azt mondta, hogy menjetek a kurva anyátokba, csak ezt sem értettétek meg! :D

Grimbusz Makszimusz 2020.02.29. 12:12:07

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Buzikról beszélsz? De miért? Érdekel a téma? :D
Gyanús!

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.02.29. 12:14:08

@Grimbusz Makszimusz: "Nem rémlik Bayer"

Nem csoda, hogy tolod a gazdád szekerét, azt se tudod milyen ocsmányságok vannak benne. Segítek:

"Bayer Zs. 20 000 dollárt kapott a Lockheed-Martintól"

cink.hu/apro-megjegyzes-bayer-zs-20-000-dollart-kapott-a-lock-1654373480

"a lobbizás meg mióta bűn libsiéknél"

A gazdád már rég nem lippsi. Amikor lippsi volt, akkor se tekintette egyik tolvajlását se bűnnek.

morph on deer 2020.02.29. 12:15:37

@Muhammad Balfas:
“ előnyösebb, ha az államadósság minál kisebb hányada áll fenn devizában..”

Előnyösebb. Csak az sem közömbös, hogy az a kisebb hányad hogyan jött létre.
Úgy-e, hogy az a rész csökkent, avagy úgy, hogy a másik nőtt?

Ha van 100 forintnyi adósságom devizában, és 100 forintban, akkor az arány 50-50%.

Ha ugyanúgy 100 forintnyi adósságom van devizában, de most már 400 forintnyi forint adósságom is van, - azaz jobban eladósodtam, - a devizában mért adósságom már “csak” 20%!

Szóval így qrva jó, lehet örülni, mert “csökkent a deviza alapú adósság”!
Vagy valami más...

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.02.29. 12:15:41

@Grimbusz Makszimusz: "Buzikról beszélsz? De miért? Érdekel a téma?"

Orvosi esetként érdekeltek. :))

Tényelek 2020.02.29. 12:26:08

@nincs1itt: Nincs jelentősége, mert én nem az átlagról, henem adott övezetekről írtam, ami Magyarország speciális viszonyai között egybe esett az elkobzott ingatlanok jelentős r~szével, majd elkónyavetyélésével, miközben beütött a piacgazdaság.
A németeknél, ha egy ócska parasztház köré kiér a város, másnap ötvenszer annyit ér, persze ez másutt is hasolóan történik csak pl. a bajoroknál kifejezetten jellemző volt több évtizeden keresztül.
Mivel nem magyar, ezért tájékoztatom, hogy a németek és a zsidók nem főként a cigányson éltek.
Az ilyen ingatlanok megszerzésével lettek az első milliárdosaink, Demján is ilyekkel indúlt.
Ma már sokkal egyszerűbb összeszedni a milliárdokat, mert a libsi média teljes erejével a nemzeti tőkésosztály kialakulását támogatja, igy lett gazdag Mészáros, többek között,...., az idióták úgy akarnak ártani, hogy nélkülük nem is lehetne megcsinálni :-)

morph on deer 2020.02.29. 12:28:42

@Grimbusz Makszimusz:
“egy polgári alkalmazásban is használatos tárgynak a hadsereg életében”

Hát egyrészt a luxusjet nem igazán “polgári alkalmazásban használatos tárgy”, de nem ez a gond.

A gond az, hogy minek kell mindehhez hazudozni?

Miért nem lehet egyszerűen azt mondani, hogy “igen elvtársak, a magyar állam vett két kormánygépet, hogy az urak és pereputtyuk kényelmesen tudjanak jönni-menni, mert megérdemlik, - és punktum.

Ehelyett “csapatszállító” b+!
Közröhej..!

nincs1itt 2020.02.29. 12:40:34

@Tényelek: jááános, ne izgasd fel magad! mert akkor megint jön az "indÚlt" meg hasonló, kellemetlenségek...
szar az élet, ez sem jött össze!

Tényelek 2020.02.29. 12:51:02

@nincs1itt:
Nem az szokott jönni, hanem, ha nincs ellenérv, akkor a helyesírás lesz téma vagy a klónozás.
Egyébként meg nyugodt vagyok, nincs is min felhúzni magam, azt kapom itt, amire számítani lehet.
De értékelem, hogy aggódik :-)

Grimbusz Makszimusz 2020.02.29. 12:58:51

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Szóval Bayernek szponzorálták a filmjét! A többi meg a hülye agyad szüleménye, ugyanis nem vettek tőlük repülőgépet! A szokásos proli Orbánfóbia rengeteg fikcióval! Tényleg betegek vagytok!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.29. 13:08:37

@jános515: Mi az hogy titeket ?......................

Bibsik, libsik, bolsik, prolik! Ismerős ez a tiltakozás, nem te vagy az első, aki lenyomja a színtiszta libbant szövegét, majd szeretné bemagyarázni, hogy nem az, semmi köze a libbantakhoz! :D Tőlem nevezheted magad bárminek, ezt csupán szofisztikai trükknek érdemes tekinteni!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.29. 13:12:57

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Orvosi esetként érdekeltek. :))..............

Orvosilag? :D Ez jó, szóval ilyen sunyi ravasz módon szoktál a buzikhoz közeledni?
"a doktorbácsi megvizsgálja a popódat, hajolj előre kisfiam, csak egy kis nyomást fogsz érezni! " Sunyi vén perverz vagy! :P Fuj!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.29. 13:19:04

@morph on deer: Hát egyrészt a luxusjet nem igazán “polgári alkalmazásban használatos tárgy”, de nem ez a gond...................

Ne fossál, ha majd Fletóék kerülnek hatalomra, eladják ezt is, aztán majd visszabérlik, ami a végén kétszer annyiba kerül, de a hozzád hasonló marhák megnyugszanak!

morph on deer 2020.02.29. 13:33:45

@nincs1itt:
“csak a nép érdekében!”

Ez így igaz!
Na jó, lépésről lépésre, mert a népből csak néhány személyt érintett, de végül is a szándék a fontos...

Mellesleg közvetlenül a vadászrepülő-tender eredményhirdetése előtt véletlenül négy személy vonult ki röpke megbeszélésre, minek utána kihirdették a “győztest”.
Ők ma is lényegében együtt vannak, ugyanúgy, az ötödik már ‘nyugdíjazódott’.
Szóval a népnek ez a hányada köszöni, jól van.:)
Látod, megy ez, csak kis (jó)szándék kell hozzá... Az meg van, hála az égnek!

Tényelek 2020.02.29. 13:45:03

@morph on deer:
Gyurcsiék nagyjából 11000 milliárd devizaadósságot hagytak hátra, most kevesebb, mint 5000 milliárd devizaadósságunk van.
Mindkét szám niminális csak azóta még a forint gyegűlt is.
Ön szerint mennyivel több az 5 ezer a 11 ezernél?
Komolyan nem értem a süketelését, oké a politikus azért van, hogy legyen kit szidnunk,..., Orbánt is lehetne s,zidni a nap 27 órájában, de miért nem azon a területen csinálja, ahol jogos, miért olyan területen, ahol a hitelminősítők, IMF, Világbank, EKB is elismeri és cáfolja az ön állítását?

morph on deer 2020.02.29. 13:46:16

@Grimbusz Makszimusz:
“ de a hozzád hasonló marhák megnyugszanak!”

Jaj de jó! Már alig várom!

Mondjuk ideges most sem vagyok, csak álmélkodok néha, hogy mennyire kell ahhoz. ... na jó, ‘elhivatottnak’ lenni, hogy valaki ezt a hazugságokkal tarkított tahó rongyrázást mindenáron megpróbálja megmagyarázni..!

Minek?
Ki lehet(ne) mondani, hogy “igen, kapjátok be elvtársak: a kegyelmes úr most épp dubajozik, kicsit döluksz, mert megérdemli’” - vagy valami.

De nem, ez a “honvédelem” elengedhetetlen kelléke!
Na, most képzeld, ha nem lenne az! Itt állnánk védtelenül!
Még jó, hogy mindjárt kettő is van belőle, mert így sokkal jobban tudjuk védeni a hont, mintha csak egy lenne!
Ja.

Tényelek 2020.02.29. 14:01:04

@morph on deer:
Azért van minden "nyugati" típusú országnak ilyen gépe, mert szerencsére mi nem itthon háborúzunk, hanem több, mint ezer katonánk NATO, ENSZ küldetésen van a világ különböző országában és a váltásokat, muníciót, sebesűlt szállítást, stb., ilyen gépekkel oldják meg, ...., persze jöhetnének-mehetnének fapadoson is, de a katonai dolgokat talán mégsem kellene nyitottan művelni és, hát az is furin venné ki magát, ha egy sebesűltnek négy széket foglalnának a turistaosztályon.

Tényelek 2020.02.29. 14:04:31

@Tényelek:
Ja és a volt szoci honvédelmi miniszter szerint is szükség van rá, ő azt kifogásolta, hogy miért nem vesznek egyet külön kormányzati célra!

morph on deer 2020.02.29. 14:47:30

@Tényelek:
“ Orbánt is lehetne s,zidni a nap 27 órájában, de miért nem azon a területen csinálja, ahol jogos, miért olyan területen, ahol a hitelminősítők, IMF, Világbank, EKB is elismeri és cáfolja az ön állítását?”

Elismeri és cáfolja?
Érdekes lehet...

Akkor most szólok: én a volument soha nem vitattam!
Arról beszéltem, hogy az arány csökkenése távolról sem azonos az összeg csökkenésével!

Mindenesetre igyekezni fogok, hogy azt a bonyolult matematikai(!) feladványt megoldjam, mely szerint mennyivel több a tizenegyezer az ötezernél... Hátha sikerül.

Tényelek 2020.02.29. 15:02:28

@morph on deer:
Az ön állítása, hogy az 5 ezer milliárd forint értékű devizaadósság sokkel több, mint a 11 ezer milliárd forint értékű, ezt kellene levezetnie, hogy ez miként lehetéges!

nincs1itt 2020.02.29. 22:29:42

@Tényelek: nem szokott jönni, jááános! ez állandó probléma nálad. amikor már végképp belegabalyodsz a marhaságaidba és ideges leszel, na akkor különösen átüt az italbolti szókratész a mázon...

nincs1itt 2020.02.29. 22:35:13

@Tényelek: jáááános egy dassault falcon 7x, mennyi ember és felszerelés szállítására alkalmas?
ez azért van, mert o.v. szeret gyorsan megérkezni egy meccsre. legyen az bárhol európában. ennyi. mondjuk las vegas és dubai nem jelentős a fodball élet, de van egy-két adóparadicsom(segítek neked, ebből nem lehet lecsót főzni) útközben... szóval, ha szimplán annyit mondanának, hogy: hángérijenerforsz van, tú, szri na akkor lennének tökös gyerekek. de ezek? csak szimplán sunyítanak, hazudoznak.

nincs1itt 2020.02.29. 22:39:12

@morph on deer: hángérijenerforsz van, tú, szri! igaz, két nagy konkurenst is sikerült "megfejni". a magyar nép nagyobb dicsőségére és gazdagodására(na jó nem 10 millió, de az 10 nem járt rosszul)
megvették a gripenek, aztán hirtelen szólt valaki, hogy egy két "apróság" hiányzik, na az megint lehetőség volt aaaa, öööö.... arra. de megvannak a gripenek, igaz a pilóták sokat nem röpködhetnek, mert 1-2 repült óra és a dzsídípí máris a felére esett...

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.29. 23:08:53

FIGYELEM !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

AZ IGAZSÁG A KORONA VÍRUSRÓL !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Na, ezért felesleges a koronavírus pánik!

A “Számok – a baloldali hírek ellenszere” című Facebook oldal kigyűjtötte a friss statisztikát, amiből kiderül, hogy semmi ok a koronavírus hisztériára.

Mutatjuk"
Részletek és statisztikák a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/na-ezert-felesleges-a-koronavirus-panik/

AKKOR BE LEHET FEJEZNI A HISZTIT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

morph on deer 2020.03.01. 00:19:26

@Tényelek:
“ Az ön állítása, hogy az 5 ezer milliárd forint értékű devizaadósság sokkel több, mint a 11 ezer milliárd forint értékű, ”

Hol és mikor írtam én ilyet?
Amúgy szoktam érteni a viccet, de ez nem annak tűnik...
Azaz viccnek semjó!

Én ugyanis SOHA nem állítottam még csak hasonlót sem, következésképpen a fenti idézet hazugság.
Csak arra lennék kiváncsi, hogy minek?

morph on deer 2020.03.01. 00:54:48

@nincs1itt:
“ aztán hirtelen szólt valaki, hogy egy két "apróság" hiányzik, na az megint lehetőség volt”

A faßt.
A helyzet az, hogy orbán a svéd belföldi használatra gyártott, és az ott feleslegessé vált* gépeket vette meg, amiket egyébként bontásra ítéltek, ha nem sikerül tőlük piaci áron megszabadulni!

Ez azt jelenti, hogy a műszerek svédül beszéltek, a fegyverzet nem volt NATO kompatibilis, nem volt barát-ellenség felismerő rendszer beépítve, hiányzott a légi utántöltés, stb.
De viktorunk ezt vette meg, mert “Ali” a gróf ezt árulta, jutalék fejében.

A következő kormánynak nem nagyon volt más választása, ha egyáltalán használni is akarták a gépeket nemzetközi (értsd: NATO) feladatokra.

A svédeknél egyébként készült egy tényfeltáró sorozat az egész gyászos történetről, amiben szépen feldolgozzák és bemutatják az eseményeket.
Amúgy meglepően(?) sok magyar vonatkozása van az ügynek, amit ott még fel sem igazán fogtak, hiszen onnan nézve érdektelen.
Nálunk meg sikerült elhallgatni.
Mert azt tudunk...

* A svéd honvédelem - ha jól emlékszem - 106 Jas39 Gripent rendelt, csakhogy közben szétesett a Szovjetunió, akik ellen tulajdonképpen védekeztek volna. Ezért aztán 60 körüli gép feleslegessé vált, amelyeket - ha nem sikerül eladni - bontásra ítélték!
Végül is Dél Afrika, Thaiföld meg a magyarok vettek belőle, 100% ellentételezés fejében, azaz a svédek a vételár teljes összegét invesztálják az adott országban.
(Eredetileg a csehek is belementek, csak aztán az árvízre hivatkozva sikeresen kiseggeltek a buliból.)

Kis hazánkat kivéve mindenhol máshol komoly vizsgálat zajlott, és mindegyik országban belebuktak az érintettek, nálunk az ügyészségnek sikerült megetetnie a közvéleményt azzal, hogy a svédekre vár, hogy eljárást indítsanak!
És mindeközben még a svéd ügyészség által feltárt vizsgálati eredményeket sem kérték ki!
Ott ezt meg is írták a lapok, itt meg a hülyítés ment.
Értem/beszélem a nyelvet, onnan tudom.

nincs1itt 2020.03.01. 09:33:50

@morph on deer: kösz! szóval jól rémlett, hogy "hiányosak" voltak a gépek, nem lehetett azonnal hadrendbe állítani.
a többi infó is több mint érdekes.

alöksz róz 2020.03.01. 13:39:28

@morph on deer: akkoriban a teljes ballib gárda a gripenek vásárlása mellett kardoskodott, egész jó és hihető érveik voltak :-)

morph on deer 2020.03.01. 13:46:08

@nincs1itt:
Akkoriban követtem jó darabig, hogy mi sül ki belőle.
Még a svéd sajtó is felkapta a fejét a hirtelen döntésen, mert mindenki szerint az amerikai gépek voltak a befutók, és nem értették, hogy mi történt.
Akkor még nem.
Nem véletlenül fizetett a BAE ha jól emlékszem 30 millió fontot (GBP), hogy szüntessék meg az eljárást ellenük a vesztegetésekkel kapcsolatban, és hogy hagyják békén a gróf urat...

Grimbusz Makszimusz 2020.03.01. 14:12:07

@nincs1itt: Mi volt hiányos félkegyelmű? Te tudod, hogy egy vadászgép üzemeltetése milyen struktúrát igényel, milyen kiképzést, felszerelést? A fegyverzet még egyszer annyiba kerül, mint a gép, te döntöd el milyen fegyvereket veszel hozzá és ahhoz kell konfigurálni a gépet, ez kicsivel több, mint amikor te CD lejátszóval meg új üléshuzattal tuningolod a húsz éves golfodat! Ha az egészet nézed, akkor a gép önmagában a legolcsóbb az összes kiadás közül!
Most lengették be, hogy F-35-ös lesz a következő gép. Tök jó, önmagában szart sem ér, kell hozzá AWACS, műholdas kapcsolat a harchoz, pl. elképzelhető, hogy nem a gép céloz a rakétával, hanem máshonnan kapott adatok alapján lövi ki! Azt akarom mndani, hogy ilyen alapon az összes gép hiányos, hiszen a végtelenségig lehet őket megpakolni minden szarral!

Grimbusz Makszimusz 2020.03.01. 14:14:45

@morph on deer: (Eredetileg a csehek is belementek, csak aztán az árvízre hivatkozva sikeresen kiseggeltek a buliból.)

Nem lehetett nagy az árvíz, mert gripenjeik vannak! :D

nincs1itt 2020.03.01. 14:21:51

@Grimbusz Makszimusz: látod maxi? @morph on deer: leírta. de megismétlem neked, nem lehetett levegőben utántölteni, nem volt barát-ellenség felismerő rendszere. ez volt hiányos. ezzel szemben az f16-nak ha jól tudom szériában vannak ilyen lehetőségei.
de tényleg mindenki fogyatékos, aki előkaparja a fidesz egyik első "stiklijét"...
ne aggódj, van már dassault falcon 7x, 2 db is. na azok aztán a vadászbombázókba oltott csapatszállítók a javából!

Grimbusz Makszimusz 2020.03.01. 15:08:19

@nincs1itt: F-16-l beszopták a lengyelek, mert gyakran rosszak, a Gripen nem! Az utántöltés marha jó dolog, kurvára kell, mert nincs utántöltőnk, póttartályokkal meg áthidalható a gond, mi meg nem USA vagyunk, hogy a fél világon átvágva menjünk bombázni, meg járőrözni egész napra! Tudtommal nem is nagyon volt légi utántöltésük. A logikádról meg mesélhetnél, mert a falkon felesleges, de az utántöltés kell?

nincs1itt 2020.03.01. 15:16:07

@Grimbusz Makszimusz: akkor lássuk a logikát. azért is kellett ilyen gépeket venni, mert nato tag mo. tehát a gépeknek nato kompatibilisnek kell lennie, mivel megtörténhet, hogy mondjuk a nato kötelékében olyan messze fogják bevetni a magyar gripeneket is, hogy kell a légi utántöltés meg a többi szarság.
a dassault falconok hadászati szempontból értéktelenek, mert nem ilyen célra épített repülők. ugye nem vadász gépek, nem csapatszállítók, nem is teherszállítók, pl a c-130 herculesre célzok. mert 3-7 személy azért nem nevezhető komoly kapacitásnak a csapatszállítás terén. szerintem az ajtók sem nyithatók repülés közben, ejtőernyősök ledobásához, erre sem jók... szóval csak ennyi a logika, maxi.

nincs1itt 2020.03.01. 15:27:05

@Grimbusz Makszimusz: még annyit, hogy ha azt mondta volna a kormány: azért vettünk ilyen gépeket, mert szükséges, hogy fontos esetekben időben megjelenhessen a magyar kormány. akkor is lett volna ugatás, de nem az én részemről! engem az pofátlan hazudozás és sunnyogás zavar, amit sikerült megint előadni! és azt is leszarnám, ha elugrana valamelyik kormánytag+havercimbijóbarát las vegasba pókerezni a géppel.
de a faxért kell azt mondani, hogy repülő parancsnoki/irányítási központnak kellett??? két luxus jet? baz+, ez még a legostobábbnál is kiveri a biztosítékot!

alöksz róz 2020.03.01. 15:38:37

@nincs1itt: fideszes "szenátorok" eredetileg f-16-osokat akartak :-)
a leszállított gépek nem voltak hiányosak, a "nato-kompatibilis" átalakítások elvégzését a svédek vállalták, nem kell mindent bemondásra elhinni a morfondírnek
emellett a gépek árának megfelelő értékű beruházást is tartalmazott a csomag
meg a magyar légtérbe is jobban passzolt a gép
forrás: népszava :D

nincs1itt 2020.03.01. 15:48:06

@alöksz róz: köszi neked is. jobban passzolt a magyar légtérbe? miért? árpáccsávós kemtrélt húzott? ;P

alöksz róz 2020.03.01. 16:29:52

@nincs1itt: igen, tényleg tud olyat húzni.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.03.01. 16:39:05

@alöksz róz: "a leszállított gépek nem voltak hiányosak"

Annyira nem voltak hiányosak, hogy a vételárukkal megegyező összegért tették használhatóvá őket. Mind az emeszpé, mind a fidesz elbaszott rájuk ugyanannyi pénzt, egyik megvette, a másik még egyszer ráköltött ugyanannyit, csak hogy nekik is csurranjon cseppenjen.

alöksz róz 2020.03.01. 19:43:38

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: rosszul emlékszel. a védelmi felderítési műveletekre alkalmas felszereltséggel vették. a nemzetközi csapásmérő hadműveletekre nem voltak használhatók (bombázás, légi utántöltés), erre költött pluszban az mszp-kormány

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.03.01. 23:44:33

NA , AKKOR EGY KIS HUMOR !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

MÁR MEG IS JÖTTEK AZ ELSŐ MÉMEK A KORONAVÍRUSRÓL !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

EZEK A LEGJOBBAK !!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Nincs mese, a koronavírus hisztériát is kihasználták a mémgyárosok.

Kiválogattuk a legjobb mémeket, amiket most be is mutatunk:"
Részletek és mémek a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/mar-meg-is-jottek-az-elso-memek-a-koronavirusrol/

NAGYON JÓK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!