Csaba László közgazdász-akadémikus apokaliptikus hangvételű interjút adott.
A CEU professzora, a miniszterelnök korábbi - de a NER-ből már rég kiábrándult - gazdasági tanácsadója a Qubitnek nyilatkozott figyelemreméltó dolgokat.
Először is azt, hogy a kormánypropaganda állításával szemben
Magyarország egyáltalán nem teljesít jól
A magyar gazdaságnak sem a viszonylagos, vagyis az ország saját ligájában játszó államokhoz képesti teljesítménye, sem az ország egyedi mutatóival mérhető teljesítménye nem mondható jónak. Az azonos ligában játszó országokhoz, Romániához, Lettországhoz, Észtországhoz, Szlovákiához és a többi hasonló állam gazdaságához képest szinte minden mutatóban jelentős a lemaradás. (...) Egykori éllovas pozíciónk az előző évtizedben egyértelműen elveszett, a mostani évtized pedig, aminek a végét tapossuk, egyértelműen elvesztegetett évtized volt, minden lehetséges mutató szerint. Nemhogy nem zárkózunk fel, de még jobban lemaradtunk.
Ezt még Matolcsy is tudja
Az a tény önmagában figyelmeztető, hogy a foglalkoztatottak 10-15 százaléka külföldre távozott ebben az évtizedben. Ez egy rettenetesen magas arány, ez Moldova, Litvánia szintje. Az országon belül nincs megfelelő mennyiségű befektetési lehetőség. A nemzeti bank apparátusa, még ha szépen becsomagolva is, évek óta azt kommunikálja, hogy ha nem változik a gazdaságpolitika, nagyon nagy baj lesz. Nemzeti banki elemzők szerint a bankon kívül vélhetően el sem olvassák a jelentéseiket. A kormánypropaganda mindig 3-6 hónapos távra tekint, emiatt szinte kizárólag hamis adatokkal operálnak, ilyen rövid időtáv ugyanis semmit nem mond a fenntarthatóságról.
Összeomlás lesz
Egy jelentősebb visszaesést követően a gazdaságnak van egy olyan természete, hogy – mint a labda, amit a víz alá nyomnak – visszatér az eredeti állapotába, a felszín közelébe. Rövid időre esetleg még meg is ugrik, de az nem automatikus, hogy szintet is lép. Megfelelő stratégia híján – és ezt látjuk most Magyarország esetében – visszaesik. (...)
Az összeomlás, még ha nem is lehet tudni, hogy pontosan mikor következik be, belátható közelségbe került.
Nagyobb válság jön, mint a 10 évvel ezelőtti
Annyit egészen biztosan lehet tudni, hogy a következő válság nagyobb lesz, mint az előző volt, még ha az 1929-től 1933-ig tartó nagy gazdasági világválság következtében kialakult általános nyomorra nem is feltétlenül kell készülni.
Ez azzal indokolja, hogy
Minél alacsonyabb a kamatszint, és minél alacsonyabbak a haszonkulcsok, annál hatalmasabb pénzmozgásokra kell számítani, ami szavatolja, hogy a bukás is nagyobb lesz.
De legalább az Orbán-rezsimre se vár nagy jövő
Szemben Tölgyessy Péterrel azt gondolom, hogy Anna nem örök, véleményem szerint nem indokolt 2030-ig tervezni, csak mert a kormányfő erre készül. Az ellenzék idén októberre szemmel látható módon képes volt rájönni, hogy a magyar választási törvény egy kétpártrendszerre szabott törvény. Ez pedig egyet jelent azzal, hogy a szerelemházasságoknak esélyük sincs, érdekházasságokat kell kötni. Utóbbi egyébként nemcsak lehetséges, de működőképes is. (...)
Ráadásul a Borkai-ügyből teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a Fidesz környékén egy évtizeddel ezelőtt még tapasztalható értékközösség mára ugyancsak nyomtalanul eltűnt. Hatalmas űr tátong az ideológia és a gyakorlat között, márpedig ez mindenfajta nemzetközi tapasztalat szerint aláássa az önkényuralmat.
(Via Qubit)
Az utolsó 100 komment: