B1 blogcsalád



A jó vita - jó eredménye

2019. június 24. - b1 blog

Az előválasztás miatt fanyalgók frappáns választ kaptak vasárnap este arról, mire is jó mindez. Az ATV-n sugárzott vita megmutatott abból valamit, mi is a demokrácia. Értelmes jelöltek értelmes elgondolásaikat fogalmazzák meg.

Mire jó a vita? Egyrészt ez adja a demokrácia alapját, az eltérő elképzelések közül ki-ki tudjon választani magának valót. Eldönthesse, kinek a programját tartja nemcsak értelmesebbnek, de megvalósíthatóbbnak. A Fidesz egyik fő politikai törekvése a vita, az értelmes párbeszéd, a tisztességes verseny megakadályozása.

elovalasztas_vita.jpg

Mindig és mindenben a főnöknek van igaza. Mert ő a király, minden úgy van, ahogy ő mondja. Verseny abban lehet csak, ki tudja alaposabban dicsérni. („Dicsér eléggé e hitvány sereg.”)

Az előválasztás tehát megmutat valamit abból, ami nagyon hiányzik innen. Ami szükséges ahhoz, hogy szabad országban élhessünk – s talán még akadnak olyanok, akik emlékeznek arra, hogy ha az nem is egyszerű, mégiscsak más, mint ez a diktatúra felé haladó állapot. Amelynek egyik helytartója éppen Tarlós István. S bizony, az ő bőrére megy most minden, hiszen az előválasztás favoritjának őt kell majd legyőznie, ez a lényeg.

A vasárnapi vitából kiderült az is, hogy a kétségkívül városvezetői gyakorlattal rendelkező Karácsony Gergely mellett (többször utalt is rá, hogy az ő tapasztalatai mennyit érnek) a két politikai újonc, Kálmán Olga és Kerpel-Fronius Gábor is beletanult a város működtetéséhez szükséges dolgokba. Legalábbis semmi jele nem volt annak, hogy ne ismernék az alapvető dolgokat – amire egy ilyen vita egyáltalán kitérhet.

Az is lényeges, hogy Budapest következő főpolgármesterének nem csak a szakmai részletekhez kell értenie – sőt, gyakran elsősorban nem is ahhoz - , hanem víziója kell, hogy legyen a jövőről, s egy kétségtelenül erős politikai ellenszélben, egy nyilvánvalóan ellenséges kormányzati közegben megmutathassa, képviselhesse a budapestieket, életben tarthassa a reményt, hogy a demokrácia visszatérhet. Kálmán Olga határozott válaszai azt mutatták, hogy igen, ha a gyakorlati politikában kezdő is, pontosan tudja, mire megy ki a játék.

Hála az előválasztásnak ez még idejében kiderülhetett.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4914909110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GNDL 2019.06.24. 12:10:38

Tényleg jó vita volt, a jelöltek is valódi jelöltként szerepeltek minden tekintetben (felkészültség, határozott elképzelések, célok, víziók) és Simon András is meglepően profin tolta... de azért még egy fél órát rádobhattak volna, a végére le kellett csendesíteni az időközben felbátorodott jelöltek közt kialakult valódi és izgalmas vitát, mert kifutottak volna az időből.

Mindeközben a közpénzből finanszírozott úgynevezett „közmédia” Rogán Szeszil ugyancsak közpénzből finanszírozott szépségversenyét közvetítették: www.instagram.com/p/BzEId7fBGHD/

Hiába na, turbópolgári és szuperkeresztény prioritások is vannak, kérem szépen... :D

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.06.24. 12:41:03

"a két politikai újonc, Kálmán Olga és Kerpel-Fronius Gábor is beletanult a város működtetéséhez szükséges dolgokba. Legalábbis semmi jele nem volt annak, hogy ne ismernék az alapvető dolgokat – amire egy ilyen vita egyáltalán kitérhet."

Ja, szóval a pozitívum az, hogy egyelőre MÉG nem adták egyértelmű jelét, hogy mennyire nem értenek hozzá?

Azt szeretnénk, hogy a győztes jelölt élesben, rajtunk kísérletezve tegye le a versenyvizsgát? (Vagy bukjon el, egy élhetetlen várost, adóssághegyeket hagyva maga után?)

"Az is lényeges, hogy Budapest következő főpolgármesterének nem csak a szakmai részletekhez kell értenie – sőt, gyakran elsősorban nem is ahhoz - , hanem víziója kell, hogy legyen a jövőről, s egy kétségtelenül erős politikai ellenszélben, egy nyilvánvalóan ellenséges kormányzati közegben megmutathassa, képviselhesse a budapestieket"

Aha, de mi van akkor, ha Budapest következő főpolgármesterét is úgy hívnák, mint az előzőt, Tarlós Istvánnak?

Akkor nem kellene abban bíznunk (igencsak optimistán), hogy a jelölt a kampány közben beletanult a városvezetésbe, hiszen mögötte immár hosszú évek sikeres városvezetési tapasztalata van (Budapest mellett a III. kerületből).

És akkor a kormányzati "ellenszél" sem lenne probléma, az azonos politikai oldalon álló főpolgármester és kormányzat egymással könnyebben dűlőre juthatna a fejlesztési projektekről, és a jobb kormányzati összeköttetés révén a finanszírozás is könnyebben biztosítható lenne.

Miért is lenne jó mindezt kockáztatni egy kormányzati ellenszéllel szemben működő, lényegében zsákbamacska-jelöltel, mint Kálmán Olga vagy KFG, esetleg egy leszerepelt kerületi polgármesterrel (miniszterelnök-jelökttel), mint Karácsony Gergely?!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 12:49:04

@Szergej Szergejevics Szergejev: "mi van akkor, ha Budapest következő főpolgármesterét is úgy hívnák, mint az előzőt, Tarlós Istvánnak?"

Akkor reszeltek a Rómainak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 12:55:18

@Szergej Szergejevics Szergejev: "mögötte immár hosszú évek sikeres városvezetési tapasztalata van"

Szóval neked Demszky jobb lenne, mint Tarlós, mert sokkal több sikeres városvezetési tapasztalata van. Na, mondjuk a sikerességen lehet vitatkozni, de legalább Demszky nem vágta ki az összes fát, és nem tette tönkre a Római partot és a Városligetet.

És 4 év múlva a fideSS jelöltje ellen fogsz szavazni, mert Tarlós tuti nem indul el még egyszer, még ha túléli is a mostani ciklust, akkor is 75 éves lesz.

Te Kubatov szégyene, nem vagy te rendes fideSSfasszopó. :))

GNDL 2019.06.24. 13:16:57

@Szergej Szergejevics Szergejev: „mögötte immár hosszú évek sikeres városvezetési tapasztalata van (Budapest mellett a III. kerületből)”

Tarlós polgármesteri pályafutása mögött csak nyomor van, káosz és leszakadás, és annyi pofátlan - és egyébként mind az óbudaiaknak mind a fővárosiaknak mérhetetlen károkat okozó - korrupciós ügy, hogy egész hátralévő élete nem lenne elég hogy mindet böcsületesen leülje. :)

Tarlós egyébként tökéletesen alkalmatlan városvezetésre, legfőképp azért mert a 70-es 80-as évekből a nyakunkon maradt orrfacsaró lábszagú szocializmust képviseli, lövése nincs hogyan kellene kinéznie és működnie egy modern, 21. századi európai fővárosnak. Pusztítja a környezetet, élhetetlenné teszi a fővárost, szmogba és káoszba fojtja a budapesti lakosokat, és csak égeti felesleges baromságokra a közpénzt...

Egyébként szerinted hogyan lett anno Óbuda polgármestere Tarlós?! Kijárta a polgármesterképzőt, vagy átömlesztéssel kapott polgármesteri vért az elődjétől?! Vagy hogy gondolod, mi kell ahhoz hogy valaki polgármester legyen? Kell hozzá egy három per kettes moszkovita besúgómúlt, mint Szita elvtársnak Kaposváron? :D

Ez nem így működik, elvtársak. Mind a három ellenzéki jelölt tökéletesen alkalmas (fő)polgármesternek, ez számodra legkésőbb tegnap is kiderült volna, ha láttad volna a vitát.

„az azonos politikai oldalon álló főpolgármester és kormányzat egymással könnyebben dűlőre juthatna a fejlesztési projektekről, és a jobb kormányzati összeköttetés révén a finanszírozás is könnyebben biztosítható lenne”

Ez sem így működik, először is lásd Tarlós sikertelenségét annak kapcsán, hogy nem a fővárosiak érdekeit szolgálta eddigi hivatali ideje alatt, hanem a fideszes elvtársak EU-s közpénzégetését, a teljesen felesleges állami- és látványberuházásokat és így a fideszes korrupciós ügyeket menedzselte gyakorlatilag, de sok tekintetben egyre élhetetlenebb, egyre egészségtelenebb a budapesti élet.

Másrészt meg az a közpénz amire Budapestnek szüksége van, az nem a kormányzaté, az nem Orbán főtitkár elvtársé és nem is a tolvaj családjáé vagy a korrupt fideszes holdudvaráé. Az a budapestiek pénze is, sőt, mivel Budapest teremti elő az egész magyarországi GDP több mint harmadát, illendő lenne végre az eddigieknél jóval többet visszaadni a budapestieknek.

Ha nem fideszes főpolgármestere lesz Budapestnek, a kedves kormányzatnak ugyan úgy biztosítania kell a megfelelő forrásokat, vagyis jobban fogalmazva többet kell hagyni a budapestieknél, mintha valami fideszes lóhere lenne a főpolgármester.

Egyébként pedig ha a kormányzat a központi költségvetéssel és forrásmegvonással úgymond „bünteti” azokat az önkormányzatokat amelyek nem fideszesek, az több konkrét és igen sőlyos bűncselekmény gyanúját veti fel, tehát a fideszes hívek tapsikolhatnak az efféle bolsevik-típusú bosszúszomjas hozzáállásnak, de arra is gondolniuk kéne néha hogy hamarosan kicsúszik Orbán főtitkár elvtársuk lába alól a talaj, és akkor bizony évtizednyi bűncselekményekkel kell majd elszámolniuk... Orbán és Csányi luxusrepcsijére nem sokan férnek fel a tolvaj fideszes családtagok és a korrupt holdudvar mellé ha menekülőre kell majd fogniuk, a fideszes talpas parasztok itt maradnak és bizony felelniük kell majd.

„Miért is lenne jó mindezt kockáztatni”

Tarlóssal gyakorlatilag az egészségüket-, legfőképp a családjaik, gyermekeik életét kockáztatják a fővárosiak. Jelenleg is Budapest az egyik legszennyezettebb levegőjű főváros EU-szerte, éves szinten tízezrek betegednek meg a légszennyezettség és a káros anyagok miatt, ezrek halnak meg az egészségtelen budapesti levegő miatt.

Ha Tarlóst és korrupt fideszes haverjait ma délután kivágnánk Budapestről már az is késő lenne...

GNDL 2019.06.24. 13:18:51

@6.Lenin: Majd meglátjuk Tarlós elvtárs hogyan teljesít az ellenzéki főpolgármesterrel tartandó élő jelölti vitán... mert ugye reméljük lesz annyira bátor Tarlós elvtárs, hogy nem csak a fasiszta propagandamédiában mocskolódik és gyűlölködik, hanem lesz mersze kiállni vitázni a kihívójával is. :)

Oxica 2019.06.24. 13:28:15

A törökök is visszafoglalták Isztambult erdogan mestertől. Prágában is zajlik az élet, 250 ezres tüntetés volt tegnap.
Németországban, a zöldek is el fogják söpörni az egész konzervatív kereszténydemokrata bagázst a következő választáson.

Ősszel Budapesten a sor, hogy egy óriási csapást mérjünk a tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigányokra.
A fővárosban és vidéken is jó látni a szervezkedést, hogy a narancsbolsevikok által kreált választási rendszerben is, egy egy ellen, odabasszunk a fideSS patkányoknak.

Hallani, hogy több vidéki városban a fideSS patkány polgármester már nem is mer elindulni újra a polgármesteri székért.
A fideSS vért izzad, hogy kibaszott jelöltet tudjon állítani sok helyen, mert már mindenki érzi, hogy nagy változás van a levegőben, a 24 órában tolt fasiszta propaganda már édes kevés a fideSSnek.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

Oxica 2019.06.24. 13:28:15

A törökök is visszafoglalták Isztambult erdogan mestertől. Prágában is zajlik az élet, 250 ezres tüntetés volt tegnap.
Németországban, a zöldek is el fogják söpörni az egész konzervatív kereszténydemokrata bagázst a következő választáson.

Ősszel Budapesten a sor, hogy egy óriási csapást mérjünk a tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigányokra.
A fővárosban és vidéken is jó látni a szervezkedést, hogy a narancsbolsevikok által kreált választási rendszerben is, egy egy ellen, odabasszunk a fideSS patkányoknak.

Hallani, hogy több vidéki városban a fideSS patkány polgármester már nem is mer elindulni újra a polgármesteri székért.
A fideSS vért izzad, hogy kibaszott jelöltet tudjon állítani sok helyen, mert már mindenki érzi, hogy nagy változás van a levegőben, a 24 órában tolt fasiszta propaganda már édes kevés a fideSSnek.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

GNDL 2019.06.24. 13:38:20

@6.Lenin: Egyrészt ebből a szempontból Tarlós elvtárs is dilettánsnak nevezhető, mert nincs semmiféle menedzseri képzettsége, ami elvárható lenne ha több ezer fős közigazgatást kellene irányítania és közel kétmilliós várost kellene menedzselnie. :) Ráadásul 89 óta nem dolgozik, a szocializmusbeli állami cégekből az SZDSZ-be esett be majd az óbudai polgármesteri székbe (nulla polgármesteri gyakorlattal, ugye, ha már ez a fideszes elvtársaknál feltétel), azóta nincs hír arról hogy az addig megszerzett képzettségét különböző felsőoktatási intézményekben felfrissítette volna, márpedig akkor így ebben a formában Tarlós valóban egy szocializmust idéző őskövület...

Másrészt meg egészen pontosan azért kell kiállnia vitáznia a kihívójával, mert nem csak hogy ez egy valamiféle demokráciában így működik, de legalább ostoba fideszes híveit is megtisztelhetné azzal hogy bizonyítja vitakészségét, hogy képes megvédeni eddigi állítólagos eredményeit, valamint képes közérthetően felvázolni jövőbeli elképzeléseit és ezt megosztani a választópolgárokkal is.

Ha Tarlós nem áll ki élő vitára a kihívójával szemben, akkor nem csak azt bizonyítja hogy egy gyáva és erkölcstelen hazug szardarab, de azt is hogy tökéletesen alkalmatlan olyan kiemelten fontos közszolgálati pozíció betöltésére mint a főpolgármesteri poszt.

Abba meg most nem megyek bele, hogy cikkeket rángassak elő neked a fővárosi fideszes képviselők és Tarlós által elkövetett pusztításról, korrupciós ügyekről, hogy mennyien hagyják el a fővárost és költöznek „egészségesebb” városkörnyéki településekre, és hogy mennyire nem működik gyakorlatilag semmi Budapesten... ha nincs önálló gondolatod, önálló véleményed, akkor csakúgy mint Tarlós a főpolgármesteri posztra, te is alkalmatlan vagy vitára. :)

2019.06.24. 13:38:39

@Oxica: 'A törökök is visszafoglalták Isztambult erdogan mestertől. Prágában is zajlik az élet, 250 ezres tüntetés volt tegnap.'

Ééééés? Mekkora tüntikék voltak legutóbb Budapesten? Újságíróstól-bloggerestől szumma 23 fő?

"Ősszel Budapesten a sor, hogy egy óriási csapást mérjünk a tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigányokra."
Majd akkor izgulj fel, ha kétszer , egymás után képesek lesztek 100 000-nél nagyobb létszámú megmozdulást összetrombitálni..addig maradjunk a többség akarata mellett ;)
B. tervnek még esetleg megpróbálhatjátok, hogy úgy leisszátok magatokat valamely romkocsmában, hogy kettős látásotok legyen..

6.Lenin 2019.06.24. 13:46:24

@GNDL:

Grafomán seggfejjel nem is nagyon érdemes vitázni, nincs is miről. Nem is én kezdtem, veled nem is szándékoztam. El sem olvasom az írásaidat már, mert minek.

GNDL 2019.06.24. 13:50:40

@Womb Raider: Pedig jól látja @Oxica olvtársunk...

A májusi EP választáson nem hogy megint elmaradt az Orbán által vizionált fasiszta/populista „lázadás éve”, de ehelyett inkább az EU-párti és a fasisztákkal/populistákkal szemben igencsak kritikus zöldek és liberálisok erősödtek meg, nem is kis mértékben (lásd most éppen a liberálisok lesznek a királycsinálók az EU-s csúcsjelöltek kiválasztásában és megszavazásában).

Az elmúlt hónapokban több választást is rendeztek az EU-ban (például spanyolok, finnek), mindenhol a szocdemek, zöldek és a liberálisok erősödtek, a szélsőséges politikai gittegyletek visszaesőben vannak. Az osztrákoknál például konkrétan 2-3 nap alatt dőlt össze Orbán „kedvenc” politikai rendszere.

Mindemellett a lengyeleknél korrupciós- és keresztényeket érintő pedofil botrányok lőporos hordója felett játszanak gyufával Orbán populista haverjai. A csehek is kezdenek a sarkukra állni a moszkovita államfő és a korrupt kormányfő botrányai miatt. A szlovákoknál folyamatosak a politikai botrányok az újságírógyilkosság óta, mindeközben szlovák liberálisok jogvédő női jelöltjét választották nagy többséggel államfőnek.

De ugyan ez megy a környéken mindenhol, Románia, Szlovénia, Horvátország, a Balkánon a korrupció ellen és a demokrácia mellett folyamatosak a demonstrációk.

A nemzetközi helyzet fokozódik, elvtársak, Orbán tolvaj és fasiszta önkényuralmi rendszerének utolsó, és várhatóan igen rövid fejezete íródik éppen... hamarosan Budapestre is befuthat a bécsi, prágai vagy pozsonyi gyors. :D

GNDL 2019.06.24. 13:53:01

@6.Lenin: Tehát csak trollkodni küldenek titeket, igaz?! Mert ugye miért is gondolnánk, hogy a műveletlen és jellemzően igen alacsony intellektusú fideszes parasztok primitív trollkodáson és provokáláson kívül bármire is alkalmasak lennének... :D

6.Lenin 2019.06.24. 13:56:25

@GNDL:

Nézz utána mennyi pénz fölött gazdálkodott Demszki a 20 év alatt, ebből mi épült és mennyit loptak el a liberális elvbarátai?

Ugyanez a az elmúlt 9 évben ?

Fröcsögsz hülyeségeket.

GNDL 2019.06.24. 14:02:06

@6.Lenin: Ez is egy tök irreleváns böfögés volt a részedről, Demszky tizedik éve nem főpolgármester, nem is tervezi hogy indulna főpolgármester jelöltként, és egyébként vissza is vonult teljesen a közélettől... tehát nem arról van szó jelenleg hogy Demszky is alkalmatlan volt, hanem arról van szó hogy konkrétan Tarlós alkalmatlan.

6.Lenin 2019.06.24. 14:08:30

@GNDL:

Pedig beillene a sorba, mint egy leépült balfasz. Mellesleg meg is látszik a városon, hogy már nem ő a polgármester.
Gondolom nagyon szarban lennél, ha a kérdéseimre kellene válaszolnod.

Ha Tarlós alkalmatlan, akkor miért ekkora balfaszokat indítanak ellenében?

Nektek már minden mind1, csak bukjon a Fidesz? Nyomorultak.

GNDL 2019.06.24. 14:34:10

@6.Lenin: Egyrészt továbbra sem Demszkyről van szó, bármilyen hihetetlenül is hangzik egy magadfajta beszűkült tudatú hitvány fideszes troll számára akit csak provokálni és „demszkyzni” küldtek ide, hanem Tarlós elvtársról és fideszes korrupt tolvaj közgyűlésének két meglehetősen sikertelen és a fővárosiaknak mind anyagi, mind életminőség szempontjából elképesztő károkat okozó ciklusáról.

De annyit megjegyeznék, hogy ha már mindenképp össze akarod hasonlíttatni Demszky és Tarlós munkásságát, akkor én nagy vonalakban semmi különbséget nem látok köztük. Mint ahogyan említettem is fentebb, csak téged mint ezt is említettem „demszkyzni” küldtek ide és nem érvek és ellenérvek mentén vitázni. Mindkettő teljesen alkalmatlan (volt) a főváros vezetésére, bár annyit meg kell jegyezni hogy nem Demszky idejében lopták el éves szinten több százmilliárdos nagyságrendben a fővárosiak pénzét hanem Tarlós idejében (előre megjegyzem azt is, hogy a 4-es metró ügyében pár hónapja a fideszes Polt elvtárs szüntette meg a nyomozást bűncselekmény hiányában, szóval ebbe a mantrába bele se kezdj), nem Demszky idejében pusztították úgy a budapesti környezetet mintha atomcsapás érte volna a fővárost hanem Tarlós idejében, és nem Demszky idejében baszták szét a fővárost olyan értelmetlen és közpénzpazarló beruházásokkal amelyeket a fővárosiak több mint kétharmada elutasít hanem Tarlós idejében.

Másrészt bár ezt te nem fogod elhinni, de egy magadfajta balfasztól elképesztő mértékben szarul adja elő magát ha másokat balfaszozik. :) Illetve ha bármiféle kérdést akarsz nekem feltenni, azt jelezd az általános iskola alsó tagozatában megtanult kérdőjellel... segítek, ez az: „?”. Eddig kettőnk közt nem alakult ki érdemi vita, mert a felvetéseimre nem reagálsz, az állításaimat nem cáfolod, csak trollkodsz és „demszkyzel”, azt is a leghitványabb, már az említett általános iskola felsőbb tagozatában is igencsak hitványnak számító fogalmazási készséggel és egyébként vérforraló helyesírási hibákkal... szóval, nagyon úgy tűnik lenne még dolgod ahelyett, hogy itt trollkodsz, gyűlölködsz és mocskolódsz, és provokálod a nagyérdeműt, mondjuk kijárhatnád az iskoláidat végre. :)

Harmadrészt pedig ez nem a Fideszről szól, és főleg nem arról hogy bukjanak, mivel a fideszes elvtársak legkésőbb 2012 január elsejével már politikai, erkölcsi, és még alkotmányos szempontból is megbuktak... ez, ahogyan fent már említettem, a fővárosiak pénzéről szól, a fővárosiak és családjuk, gyermekeik egészségéről, tiszta környezetéről és levegőjéről, és Budapest jövőjéről szól, amit nem hagyhatunk egy balkáni, patkányok lepte szemétteleppé és koszfészekké leamortizálni.

Ha kell, akkor ki kell csavarni a rendszerváltás híján a szocializmusból nyakunkon maradt Tarlós és korrupt tolvaj moszkovita fideszes elvtársai kezéből a főváros vezetését a fővárosi kerületek vezetésével együtt, mert egészen egyszerűen tragédia a nemzet számára amit ezek a nyomorultak művelnek évek óta...

Nincs közöttünk csicska 2019.06.24. 14:37:48

libbantak imadjak a tet nelkuli vitakat

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.06.24. 14:40:50

Mi kisemberek már leszavaztunk Olgára.

Nincs közöttünk csicska 2019.06.24. 14:41:26

@GNDL: Mi itt videken mar nagyon varjuk a butapesti forrasok atcsoportositasat, azaz fura mod most egy libbant fopolginak drukkolok

6.Lenin 2019.06.24. 14:45:08

@GNDL:

Aki képtelen néhány sorban összefoglalni a mondandóját, az ne irkáljon.
Te nem tényeket írsz, hanem leírod a saját, elfogult véleményedet, nincs miről vitázni.

Feltettem néhány kérdést, arra se válaszoltál, pedig érdekes lett volna ÖSSZEHASONLÍTANI a két "tehetségtelen" polgármester dúlását.

Ha valakiről, pl munkáját szeretném értékelni , akkor vagy saját magához, a lehetőségeihez, vagy egy ugyan olyan beosztásban már "bizonyított" másikhoz illene mérni, nem egy elképzelt, minden konkrétumot nélkülöző agyrémhez.

Téged + tuti kitiltanálak még a városháza környékéről is, legalább 100 km-es körzetéből.

Nincs közöttünk csicska 2019.06.24. 14:48:42

@6.Lenin: "Ha valakiről, pl munkáját szeretném értékelni , akkor vagy saját magához, a lehetőségeihez, vagy egy ugyan olyan beosztásban már "bizonyított" másikhoz illene mérni, nem egy elképzelt, minden konkrétumot nélkülöző agyrémhez."

Kiveve ha 2 hetes memoriad van, mint a libbant szavazoknak.

Minden ballib bérretteg 2019.06.24. 14:52:03

@Szergej Szergejevics Szergejev:

"Aha, de mi van akkor, ha Budapest következő főpolgármesterét is úgy hívnák, mint az előzőt, Tarlós Istvánnak?

Akkor nem kellene abban bíznunk (igencsak optimistán), hogy a jelölt a kampány közben beletanult a városvezetésbe, hiszen mögötte immár hosszú évek sikeres városvezetési tapasztalata van"

Ez pontosan így van..
A ballib elkúrókra csak azok szavaznak akik a Demszky féle rombolást, és Budapest pusztulását szeretnék látni.

Minden ballib bérretteg 2019.06.24. 14:55:14

@GNDL:

Hogy gondolod a kicsavarást ?
Választáson kéne nyerni, de már 9 éve szoptok, és mivel a ballib elkúró tolvaj banda mit sem változott, jó ideig szopni is fogtok még.

Szerencsére.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.24. 15:04:21

@6.Lenin: Haver!te ma már ne igyál többet,mert már most tökrészeg vagy!

Bryan élete 2019.06.24. 15:06:04

Könyörgöm, legyen Puzsér, 9 savanyú, unalmas év után négy évig jókat akarok röhögni!!!!!!!!!!!!

GNDL 2019.06.24. 15:17:06

@6.Lenin: „képtelen néhány sorban összefoglalni a mondandóját”

Hidd el, ezt a témát sem lehet egyszerű mondatos primitív fideszes plakátszlogenekkel megvitatni, csak hogy a magadfajta, igen jellemzően korlátolt intellektusú fideszes trolloknak ne kelljen megerőltetni általános iskolát sem végzett diónyi agyacskájukat... ahogyan egyébként a közéletben semmit sem lehet azon az infantilis kocsmaszinten megvitatni, ahogyan azt ti próbáljátok művelni.

„feltettem néhány kérdést, arra se válaszoltál”

Azért mert neked csupán csak a fideszes plakátszlogenek elolvasásához és részben megértéséhez van meg a megfelelő szellemi kapacitásod, ne gondold azt hogy nem válaszoltam az ostobaságodra és a trollkodásodra.

Szerintem elég világosan fogalmaztam fentebb. Egyrészt jelenleg Tarlós elvtárs közel egy évtizedes rombolásáról van szó és nem Demszkyről, aki utóbbi egyébként nem is indul főpolgármester jelöltként és egyébként is teljesen visszavonult a közélettől. Másrészt pedig arról van szó, hogy azon ellenzéki jelöltek közül akik tegnap nyilvánosan megmérettették magukat és _megtisztelték_ a választópolgárokat is egy nyílt vitával, gyakorlatilag mindegyik alkalmas lenne főpolgármesternek, mert igen látványosan felkészültek és felnőttek a feladathoz. Harmadrészt meg arról van szó, hogy Tarlós a tolvaj korrupt fideszes moszkovita elvtársaival együtt egy élhetetlen, leszakadó, patkányok lepte és szmogban fuldokló balkáni szemétdombbá amortizálta a fővárost az elmúlt két ciklusában, amely állapotok már nem csak a közegészségügyet de gyakorlatilag a városlakók és családjuk, gyermekeik életét veszélyezteti... a városlakók turbókeresztény fideszes elvtársak által százmilliárdosával fosztogatott közpénzeiről nem is beszélve.

Úgyhogy szedd össze magad, töki, ezzel a hőbörgéssel velem szemben semmire nem mész. :)

Kitiltanál, mi?! :D Hitvány kis iskolázatlan és műveletlen alattvaló pöcs vagy, nem hogy két bekezdést de két összetett mondatot nem tudsz önállóan megfogalmazni, paraszt... :)

GNDL 2019.06.24. 15:20:48

@Nincs közöttünk csicska: „mi itt videken mar nagyon varjuk a butapesti forrasok atcsoportositasat”

Ahelyett hogy végre valódi, termelő, és némi hozzáadott értéket előállító munkahelyeket teremtenétek magatoknak, és elkezdenétek végre dolgozni, mint minden normális felnőtt ember mi?!

De amikor meg ingyenélő mihaszna pöcsöknek nevezik Orbán paraszt híveit akkor meg brühühü van... :D

GNDL 2019.06.24. 15:23:01

@Minden ballib bérretteg: „Hogy gondolod a kicsavarást ?”

Az legyen meglepetés, töki... de nem kell félni, nem fog fájni, elvtársak... :D

„Választáson kéne nyerni”

Ezt azoknak mondd, akik kizárólag csak választási csalásokban tudnak gondolkodni: blog.atlatszo.hu/2019/05/unhack-democracy-europe-igy-csalhatott-a-fidesz-a-2018-as-valasztasokon/

rallus 2019.06.24. 15:25:07

Talán a legjobb az lenne, ha ezek a rendkívül tehetséges aspiránsok triumvirátust alkotnának! Így együtt kb 1 egységnyi Demszkyvel egyenértékűek , de ha így fejlődnek....

Nincs közöttünk csicska 2019.06.24. 15:27:31

@GNDL: hozzaadott erteket 90 ota zorbanon kivul senki nem teremtett az orszagban

illetve najo a lipsik is hozzaadtak valamit a nyugati bankok, kozuzemi szolgaltatok profitjahoz

midnightcoder2 2019.06.24. 15:27:36

@Oxica: "A törökök is visszafoglalták Isztambult erdogan mestertől."
Ami azt jelenti, hogy az utódja nem feltétlenül fogja visszatartani a határon a migriket Merkel néni kedvéért. Ami megint csak fájni fog az európai komcsiknak.

6.Lenin 2019.06.24. 15:28:48

@GNDL:

Hosszú, üres, fröcsögés.

GNDL 2019.06.24. 15:36:11

@Nincs közöttünk csicska: „hozzaadott erteket 90 ota zorbanon kivul senki nem teremtett az orszagban”

Muhaha, most ugye viccelsz... itt konkrétan a betanított segédmunkásokat igénylő szalagmunkára gondolsz, a vízgereblyéző közmunkára, vagy arra, hogy a jól és még egyáltalán jobban képzett szakemberek százezer számra menekülnek az országból évek óta, többségükben az alacsony bérek, a megélhetési problémák, a kilátástalanság, valamint Orbán és korrupt comborái fasiszta ámokfutása okozta jog- és létbizonytalanság miatt?! :D

Tudod, nem azért vezették be a hatnapos munkahetet a fideszes elvtársak, nem azért sanyargatják rekord adóterhekkel a vállalkozásokat és a lakosságot, nem azért csökkentették harmadával az oktatás, egészségügy és többek közt az egyéb szociális ellátórendszerek forrásait az elmúlt években, mert minden olyan faszán menne az országban...

Kuglóf. Az 2019.06.24. 15:41:40

@Szergej Szergejevics Szergejev:
Azért, mert ők megígérték, hogy európai bérek lesznek ezután.
Vagy az a Gyurcsány Klára volt?
Akkor a "mindenkinek egészségügyet a FIZETŐK költségére"? Azt ígérte meg? Na erre már érdemes lesz szavazni.

Minden ballib bérretteg 2019.06.24. 15:42:32

@GNDL:

A kivándorlás tekintetében az összers környező országból többen mentek ki.
Azaz a magyarok elégedettebbek a sorsukkal, a fizetésükkel, a kormányukkal, mint a környező országokban.
GYurcsányék alatt tőlünk mentek ki a legtöbben, mert az elkúrók ezt is elkúrták, mint minden mást is.

Az meg külön röhejes, hogy jössz a közmunkásokkal, meg szegényekkel, meg éhezéssel, miközben a legszegényebb körzetekben az úgynevezett baloldali demokraták (magyarul köztörvényes tolvaj hazaáruló banda), labdába se rúg évek óta választásokon.

GNDL 2019.06.24. 15:44:51

@midnightcoder2: „nem feltétlenül fogja visszatartani a határon a migriket Merkel néni kedvéért”

Térképet láttál már?! Tudod hány száz kilométerre van Isztambul a szíriai határtól?! :D Másrészt meg nem Merkel kedvéért tartják vissza a migránsokat, hanem bizony nem kevés raklapnyi ropogós euróért... :)

Nincs közöttünk csicska 2019.06.24. 15:46:22

@GNDL: ehhez kepest 70%-kal nott a netto atlagfizetes 2010 ota, 80%-kal a netto minimalber, joval inflacio folott

plusz ugy 800ezerrel dolgoznak tobben, es 2 millioval tobben fizetnek szja-t

azaz marhasagokat handabandazol

Minden ballib bérretteg 2019.06.24. 15:46:56

@GNDL:

A magadfajta frusztrált ballib majmok nem bírják elfogadni a demokratikus váalsztások eredményét.

Választási csalást egyedül a ballibek követtek el.
Demszky pl a váalsztókerület előtt nyíltan kampányolt választások alatt. Mikor lebuktatták hozzád hasonló idegbeteg stílusban elkezdett hazudozni:
www.youtube.com/watch?v=sCCvZMtmuDY

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 15:47:44

@Minden ballib bérretteg: "a magyarok elégedettebbek a sorsukkal"

Birka nép. Nem tudtok nyelveket, nem ismeritek a világot, így nem zavar, hogy a legszegényebbek vagytok. Simán beszopjátok Ondó Viktor hazudozásait.

"Én a fideszre szavaztam. Nem arra kellett?" :))

Nincs közöttünk csicska 2019.06.24. 15:49:19

@Minden ballib bérretteg: demszky eleg szanalmas volt, halisten mar csak emlek amikor a magyarok ilyen firgekre szavaztak

Minden ballib bérretteg 2019.06.24. 15:49:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ez most valamiféle elhatárolódás a magyaroktól ?

Épp itt volt az ideje, miután éveken keresztül hazudozták a ballib elkúrók érdekében .. :DDDD

Kuglóf. Az 2019.06.24. 15:58:19

@GNDL: Abbahagyhatnád a "százezerszámra" menekülnek fasságot, mivel hogy a g****ci EUSTAT szerint legalább négy éve STAGNÁL a nem Magyarországon élők száma, ami b+ kb. 600ezer.

Ehhez képest a cseh adat (tudod, ott a g***ciorbán) 660ezerről 780ezerre NŐTT.
Ehhez képest a lengyel adat (tudod, ott a g***ciorbán) 3,5 millióról 4,4millióra NŐTT:

Orbán! Orbán! Orbán! Orbán! Orbán! Orbán! Orbán! Orbán! Orbán! Orbán!
Orbán! Orbán! Orbán! Orbán! Orbán! Orbán! Orbán! Orbán! Orbán! Orbán!
Csehorbán! Lengyelorbán!

Figyu TEFASZ, ezelőtt, tudod a demó kráciában még betanított segédmunkásság és vízgerebléyző szakiparos munkák SE voltak , tudom, nálad úgy kezdődik a munkavégzés, hogy azok a fiatalok, akiknek már a DÉDAPJA is csak segélyen élő vegetáció volt (és LOPNI járt), most mindjárt beállítanád a CNC eszterga mögé programozni.

Kurvára sanyargatnak az adókkal, b+, mikor nekem a demó kráciában 36% (=32+4% SZOLIDARITÁS, bazdmeg szolidaritási adóm volt), ma mindössze 14%-ot kell fizetnem. Meg a g****ci Orbánnál 3% az infláció, BEZZEG a demó kráciában meg 21%. Amikor a kofidiszkamat 7-20%, akkor (tudod, a demó kráciában) 25-45% és b+ "nemkellfélni nemfogfájni" mexorításokból szaladgáltunk a nemleszgázáremelésbe és vissza.

Hatnapos munkahét, rekord adók b+ ha a hazugságaid a fejedre szakadnának, a Föld túloldalán megéreznék a rengést.

Az meg, hogy a SEMMITTEVŐK forrásait csökkentik és MUNKA NÉLKÜL nincs még segély sem, az a Fidesz legfantasztikusabb húzása, amit, én még jól emléxem, már be akartak vezetni, csak akkor a tudjukmerjüktesszük meggátolta, hiszen a lófaszcsinálás az állampolgársági jog, mint az utcán megrohadás is.

Az oktatást a kommunizmusban meg a demó kráciában kifejlődött senkiházik viszik, mint ahogy a megkövült szar MTA-t is, OLVASNI nem tanítják meg a gyerekeket, nem hogy gondolkodni!
Az egészségügyről meg hasonlóképpen hazudsz, hiszen mindenki tudja, egy rothadó rendszert javítani vért kell pisálni, de atomot mégse dobhatsz rá hogy mindent újra csinálj, mert akkor az átmeneti időben kb. mindenki meghalna meg beledöglene.

Eridj, menj az Indexhez Csernobil vs Jánoskórház képeket nézni, de b+ MENJ BE az igazgató irodájába is, aki mahagóni asztal mögött kristálycsillárral a feje fölött aranyozott vécébe szarik és NAPONTA 200-500ezer Ft-ot tesz zsebre a "szaregészségügyre" hivatkozással a kórházi műtéteinél, a betegektől.
Ami szaregészségügyet Ő MAGA TART FENN, mint orvosbáró.

Kivlov 2019.06.24. 15:58:24

"...hanem víziója kell, hogy legyen a jövőről..."
b+, ezt pofázom évek óta. Épp ez nincs általánosságban véve az ellenzéknek: tevékenységük az orbánozásban meg a lőrincezésben merül ki.

GNDL 2019.06.24. 16:00:16

@Minden ballib bérretteg: „kivándorlás tekintetében az összers környező országból többen mentek ki”

Jaja, ilyen ötösöm legyen, ahogy számítottam arra, hogy jön majd egy másik suttyó fideszes troll az újabb hülyeségeivel. :D

Egyrészt a kivándorlás legyen minden egyes tagállam saját problémája, én például magyarként leszarom hogy más keleti tagállamokból is kivándorolnak, engem az érdekel hogy a fél családom és a gyerekkori barátaim nagy része már külföldön van és saját bevallásuk szerint soha nem is jönnek vissza... és ma már a magyar családok nagy része ismeri ezt az érzést, mert szinte nincs olyan család amely ne lenne érintett.

Tehát bár a ti kádárista hervadó lelki virágoskertjeitekre bizonyára üdítően hat ha a szomszéd tehene is betegeskedik, de ha nem fogjátok fel végre hogy mi történik Magyarországon, és semmiféleképpen nem akarok a magyarországi problémákkal foglalkozni, akkor hamarosan az utolsó szakember is elhagyja majd az országot és a magadfajta ingyenélő siserahad éhen fog halni... bár most, hogy ezt így végig gondoltam lehet ez nem is lenne olyan negatív dolog. :) Végül is a valódi rendszerváltásnak az lenne az értelme ha a magadfajta ingyenélő posztkommunista emberszemét eltűnik végre, szóval ha így akkor így... :D

Másrészt meg Magyarországon kívül minden kivándorlással sújtott keleti tagállam dolgozik azon, hogy enyhítsék a kivándorlást okozó problémákat, lásd például ma már a bolgárokon és románokon kívül gyakorlatilag minden egykori szocialista keleti tagállamban jóval többet lehet keresni mint Magyarországon, jóval magasabb az életszínvonal, jóval fejlettebb a gazdaság; illetve nem az „összes környező országban” kellett bevezetni a hatnapos munkahetet a kivándorlás okozta szakképzett munkaerőhiány miatt hanem Magyarországon... mivel ugye Magyarországot nem csak a kivándorlás sújtja, hanem az hogy innen menekül a legnagyobb arányban a jól képzett munkaerő.

Szóval hidd el, én leszarom a kádárista faszságaitokat, engem veletek ellentétben Magyarország dolgai jobban érdekelnek mint az „összes környező ország”.

Ja, és a választási csalásaitokat is leszarom: blog.atlatszo.hu/2019/05/unhack-democracy-europe-igy-csalhatott-a-fidesz-a-2018-as-valasztasokon/

Szóval én a helyedben nem hivatkoznék elcsalt választások állítólagos eredményeire, az egykori kékcédulás elvtársaitok is a történelemkönyveink sötét oldalaira kerültek... :D

dunántúli gyerek 2019.06.24. 16:05:51

@GNDL: "engem az érdekel hogy a fél családom és a gyerekkori barátaim nagy része már külföldön van és saját bevallásuk szerint soha nem is jönnek vissza... és ma már a magyar családok nagy része ismeri ezt az érzést, mert szinte nincs olyan család amely ne lenne érintett."

meseket minden ballib tud mondani

www.indy100.com/article/map-europe-number-people-living-abroad-emigration-jakub-marian-7556876

De a valosagban a zemberek a penz miatt mennek kulfoldre, a penz meg a libbantak alatt tunt el a gecibe.

body_andras 2019.06.24. 16:11:31

Micsoda szellemi kútmérgezés... Ha létezne pokol, ezzel büntetnének az egyik bugyorban.

GNDL 2019.06.24. 16:12:15

@Nincs közöttünk csicska: „ehhez kepest 70%-kal nott a netto atlagfizetes 2010 ota, 80%-kal a netto minimalber, joval inflacio folott”

Akkor miért a magyarok szinte a legcsóróbbak az EU-ban? Lásd aktuálisan ezt: privatbankar.hu/makro/szegeny-magyarok-csak-elso-ranezesre-olcsoak-a-hazai-boltok-326842

Vagy lásd ezt, a magyar vergődés Európa alján: g7.hu/kozelet/20180402/a-magyar-vergodes-europa-aljan-ahogy-meg-sosem-lattad/

„plusz ugy 800ezerrel dolgoznak tobben, es 2 millioval tobben fizetnek szja-t”

Akkor már csak azt az ellentmondást kéne feloldani, hogy ha szerinted 800 ezerrel többen dolgoznak akkor miért fizetnek két és félszer többen szja-t... :D

Egyébként meg ez is csak a szokásos alaptalan fideszes kampányhazugság, a 2008-as válság előtti (egyébként maihoz hasonló) konjunktúrához képest mindösszesen ha pár tízezerrel több ma a foglalkoztatottak száma, bár ha a fideszesített KSH alaposan kozmetikázott adatait kicsit megpiszkálja az Eurostat, akkor mindig korrigálásra kötelezik a magyar államot, mint lásd mondjuk az államadósság tekintetében: index.hu/gazdasag/ado_es_koltsegvetes/2017/11/17/megis_megno_az_allamadossag/

De engem ez most nem érdekel, itt konkrétan Tarlós és fideszes elvtársai tolvaj és életveszélyes ámokfutásáról lenne szó, nem pedig arról, hogy milyen, a fideszes elvtársaitok által a magadfajta önálló tájékozódásra képtelen ostoba pöcsöknek teremtett kampányálomvilágban éltek a rögvalóságtól igen távol. :D

Legyetek el vidáman a kampányhazugságaitokkal, sokkal jobban fog fájni nektek amikor a valóság majd feltörli veletek a padlót... :)

Bár ha minden rendben menne az országban, akkor talán nem árasztanák el az ilyen és ehhez hasonló nyilvános fórumokat a magadfajta hőbörgő és frusztrált szervezett fideszes trollok... de csak tippelek. :D

Kivlov 2019.06.24. 16:14:59

@GNDL:
"Akkor miért a magyarok szinte a legcsóróbbak az EU-ban?"
Mert elqrtátok..."nem kicsit...nagyon..." Azért b+...

GNDL 2019.06.24. 16:18:13

@Kuglóf. Az: Bocs, de nem vagyok kódfejtő hogy feltörjem a véleményed... már ha ezt annak lehet nevezni. :D

Csak az ragadta meg a figyelmem, mert azt még valahogy ki tudtam bogozni a szösszenetedből, hogy szerinted 14% adót fizetsz... akkor mondom: az adóék 46+ százalék jelenleg, az áfa 27%, emellett fizeted még az egyéb egzotikus fogyasztási adókat és az áthárított szektoradókat (telekom, biztosítási, bank- és tranzakciós adók) amelyek miatt EU-s szinten Magyarországon az egyik legdrágább a bankolás és telefonálás... Orbánék 2010 óta közel vagy több mint 48 esetben vezettek be új, vagy emeltek meg korábbi adónemeket, 2010 óta mind mértékét és mind számát tekintve sokkal többet adózik a magyar mint előtte.

Szóval, majd ennek nézz utána, töki... :D

Kuglóf. Az 2019.06.24. 16:20:26

@dunántúli gyerek: :-) :-) :-) :-)
Szerintem is, @GNDL össze-vissza hadovál és meséket talál ki. Egy ilyen visfúl thinking barom, aki addig mondogatja magának pl. hogy "mindekivándorol! mindenkivándorol!" amíg el is hiszi.

GNDL 2019.06.24. 16:25:18

@Kivlov: Annyit segítek neked a világ megértésében, hogy aki a fasiszta Fidesz-KDNP kormányzatot - egyébként joggal - kritizálja, az nem feltétlenül mondjuk Gyurcsány-hívő... tudod a világ ennél jóval színesebb és sokrétűbb, nem csak két politikai oldal van.

Én például jobboldali vagyok és liberális, egyfajta olyan nemzeti liberális akik a reformkort majd a kiegyezést követően európai tényezővé tették Magyarországot és például világvárost építettek Budapestből.

Tehát én és az én politikai oldalam még nem voltunk kormányon, így elkúrni sem tudtuk. De hidd el, azt megtudnád ha egyszer mi kormányra kerülünk, ugyanis lusztrációs törvénnyel és a kommunista állambiztonsági múlt feltárásával nyitnánk, így azt vennéd észre hogy a posztkommunista fideszes elvtársaid egyik napról a másikra eltűnnek a közéletből, mert semmi keresnivalójuk a szocializmusban betöltött szerepük miatt egy demokratikus közéletben... :)

Szóval erről is így röviden ennyit. :)

Egyébként meg az MSZP-SZDSZ tizedik éve nincs már kormányon, tehát tizedik éve minden 100%-ban a fideszes elvtársak felelőssége ami az országban történik. Bár mutogathattok vissza akár még Horn kormányára is, de ez sem fogja megmenteni a fideszes tábort amikor hamarosan eljön az idejük, és menekülőre kell majd fogniuk mint az „arany vécékefés” korrupt moszkkovita Janukovics elvtársuknak Ukrajnából. :)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 16:29:51

@GNDL: "az adóék 46+ százalék jelenleg, az áfa 27%"

Az elkúró alatt volt azt hiszem 46%, a geci alatt 45%, nem nagy különbség. Az ÁFA viszont tényleg soha sehol nem volt ennél magasabb az Univerzum 13+ millárd éves történetében.

"emellett fizeted még az egyéb egzotikus fogyasztási adókat és az áthárított szektoradókat (telekom, biztosítási, bank- és tranzakciós adók)"

De hülye vagy, a tranzakciós adót a bankok fizetik meg! ... Ja, nem. :))

GNDL 2019.06.24. 16:30:14

@dunántúli gyerek: Fentebb azt kérdeztem a trolltársaidtól, hogy ha nem gond Magyarországon a kivándorlás, akkor miért kellett bevezetni a hatnapos munkahetet, és miért kell tízezrével ukrán, mongol, meg az isten tudja miféle „vendégmunkásoakt” importálni, annak ellenére is ugye hogy állítólag nem leszünk „bevándorlóország”?! :)

Ha valami racionális választ ezekre össze tudnátok reszelni, látom fél tucatjával rendelik ide a fideszes trollokat szóval falkában talán csak megoldjátok már, az nagyszerű lenne. :)

dunántúli gyerek 2019.06.24. 16:33:44

@GNDL: anyad vezette be a 6napos munkahetet

Kivandorlas nincs, bevandorlas van: www.indexmundi.com/hungary/net_migration_rate.html

en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_net_migration_rate

Azert bazmeg mert 800ezerrel tobb munkahely van az orszagban, mint a pannon puma idejen.

"nem leszünk „bevándorlóország”?!" - illegalis bevandorloorszag nem leszunk, mi magyarok nem vagyunk rasszista faszparasztok mint a lipsik

GNDL 2019.06.24. 16:35:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A 2010-es kormányváltáskor 46.6% volt az adóék (az eddigi legkomolyabb adócsökkentést egyébként pont Oszkóék követték el), majd Orbánék az szja egykulcsosításával 49.5%-ra emelték az adóéket, mivel ugye nem csak az alacsony keresetűek adókedvezményeit törölték el, de a munkaadók terheit is növelték.

Idén lesz valahol 45+ százalék környékén az adóék, ha valóban csökkentik a szochót, de ez annyit fog jelenteni csupán hogy 10 év alatt (!!!) mindösszesen egyetlen százalékponttal (!!!) csökkentették a fideszes elvtársak az adóéket, és EU-s szinten még mindig az 5-6. a magyar állam amely a legtöbbet vonja el a dolgozó emberektől.

De mindent összevetve az elmúlt egy évtized átlagában még a bérekből is többet adóztak a magyarok, mint a 2010-es kormányváltás előtt.

Szóval ez is egy jl hangzó kampányszlogen a fideszes elvtársaktól és a szervezett trolljaiktól hogy állítólag csökkentették az adóterheket, csak az a baj ezzel mint minden fideszes kampányszlogennel... kibaszott hazugság. :D

Egyedül a nagyvállalatok adóterheit csökkentették, mármint értsd azokét a multikét akik az EU kettős adóztatást tiltó szabályai miatt nagyrészt egyébként sem Magyarországon adóznak.

Családbarát kormány, mi?! :D Az... ennyi erővel bebaszhattak volna minden családhoz egy-két kézigránátot is...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 16:38:55

@Nincs közöttünk csicska: "kamu hirugynoksegek"

Mint pl. a fideSSfasszopók által kizárólag olvasott 888, prostisrácok és Or1Go...

"Eurostat: Románia Magyarország előtt az egyéni fogyasztást mérő mutatóban"

penzcsinalok.transindex.ro/hir/20190619-eurostat-romania-magyarorszag-elott-az-egyeni-fogyasztast-mero-mutatoban

Az kurvajó, hogy Ondó Viktor erős Romániát akar. Az erdélyi magyarok ugrálnak örömükben.

"Az unió statisztikai hivatala az egy főre jutó fogyasztást is méri, amely ugyan korrelál a GDP-vel, de néhány ország esetében érdemi eltérés tapasztalható. Magyarország például hiába áll egy főre jutó GDP-ben az uniós átlag 70%-án, a fogyasztásunk csak 63%-os. És ebben a tekintetben Románia továbbra is megelőz bennünket: a 64%-os egy főre jutó GDP-jük mellett 70%-os a fogyasztásuk."

www.portfolio.hu/gazdasag/zakatol-a-magyar-gazdasag-de-azert-van-egy-rossz-hirunk.328335.html

Nincs ezen mit csodálkozni. A geci tolvajlásai növelik a GDP számítást, viszont külföldre menekíti a pénzét, nem itthon költi el.

Harry Hole 2019.06.24. 16:39:02

Nem mindegy, hogy a három jelölt közül melyikkel szemben nyer Tarlós? Most az ellenzéki oldalon megint azt hiszik, hogy sikerülni fog, ahogy az EP választás előtt is hitték, de ismét pofára esés lesz a vége.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 16:41:04

@Kivlov: ""Akkor miért a magyarok szinte a legcsóróbbak az EU-ban?"
Mert elqrtátok..."nem kicsit...nagyon..." Azért b+... "

Bizony, így van. Ondó Viktor elkúrta az elmúlt 9 évet. Nem kicsit, nagyon.

(A többesszám második személy hibás, GNDL nem tartozik a fideSSfasszopók közé.)

Kuglóf. Az 2019.06.24. 16:41:38

@GNDL: Tökifasz, értem én hoghy nem tudod értelmezni a 36%-os SZJA és a 14%-os SZJA közti összevetést, akkor segítek, a demó kráciában kb. november elsején volt az a bizonyos "mától MAGAMNAK keresek" nap, most meg ez kb. július elsején bekövetkezik. Aki azt mondja, hogy több adót fizetünk, az olyan mint te, szimplán hazudik.

MÁS adókat fizetünk, nemtöki, MÁSOKAT amelyek miatt a csalni és svindlizni nem tudó emberek SOKKAL JOBBAN járnak, a többiek meg ajvékolnak, amire magasról teszek. Valamint SOKKAL TÖBBEN fizetnek adót, mint korábban, ez az, amit te hamisan úgy próbálsz meg beállítani, hogy több az adó.
Nekem b+ TÖREDÉKE az adóm mint korábban, ezt kérlek a mindenhavi BÉRPAPÍROMON is látom és mindaddig amíg megelégszem a normál élettel és nem bélszínt eszek avokádóval hetente kilencszer, így is marad. Azok, akik eddig SEMMIT nem fizettek, nalátod, ők végre, hálaistennek, most ki sem tudják kerülni azt. Száz év múlva emiatt szentté fogják avatni a fideszt. (Ahogy a nincs segély MUNKA nélkül akció miatt is.)

Az adóék a demó kráciában 55% volt, igaz, a legmagasabb áfa csak 25% (*****)
Most a fogyasztási adókat azok is fizetik, akik ZSEBBE kapják a bért, ellentétben velem, akinek minden papíron van. Ez zseniális, hiszen a PÉNZKÖLTÉST megadóztatni a világ legjobb. legtisztességesebb és legkönnyebb módja az adószedésnek.

(*******)
Drága nemtökikém, a 25%-os maximális adó és a 27%-os maximális adó között AZ a különbség, hogy amit te ADDIG 125 Ft-ért vettél meg, az most 127 Ft, szorozzuk meg kissé. Tehát ami eddig a demó kráciában nettó egymillióba, azaz bruttó 1,250ezer Ft-ba került, az ma 1,270ezer Ft-ba kerül, b+ HÚSZEZERREL fizetsz többet a 4K-s tévédért mint korábban.

Az EU-ban több mint húsz olyan ország van, ahol a legmagasabb ÁFA 2-essel kezdődik (Wikipédia) de egyik helyen sem nemzeti sport az adó- és járulékcsalás.

Ha tehetném, őrőmmel fizetnék 40%-os áfát, hiszen a FOGYASZTÁSOMAT én magam tudom befolyásolni, legfeljebb nem veszek három tévét, csak egyet. De a nyomorgó kisvállalkozók, akik évente kétszer járnak tájföldre nyaralni, a munkásaikat 4 órára jelentik be és 12 órát dolgoztatják, őket engedelmeddel ló*****szt sem sajnálom.

6.Lenin 2019.06.24. 16:41:44

@GNDL:

Töki, szerinte mi lehet a különbség, ha valakit önként beengedek a lakásomba, vagy valakik erőszakkal beköltöztetnek, akikről ráadásul nekem kell gondoskodnom?

Tudod a nemlétező kvóta rendszer miatt. Ami miatt ráadásul büntetnének is.

Nincs közöttünk csicska 2019.06.24. 16:42:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Mint pl. a fideSSfasszopók által kizárólag olvasott 888, prostisrácok és Or1Go..."

Komoly emberkent, a Vilagbank, IMF, CIA, esetleg Eustat adatok pont eleg jok nekem, a publicus, qbit, g7, privatbankar, mfor meg mas ilyes sorosista hirhamisitok nem hoznak lazba

Az hogy a fogyasztas alacsony, remek hir. Ez a meggazdagodas titka.

A ballib hirhamisitas ebben csak annyi, hogy errol a mutatorol meg sosem beszelt senki eddig, igy nem lehet a mai adatot osszevetni a ballib elQrokeval.

2019.06.24. 16:43:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Az elkúró alatt volt azt hiszem 46%, a geci alatt 45%, nem nagy különbség. Az ÁFA viszont tényleg soha sehol nem volt ennél magasabb az Univerzum 13+ millárd éves történetében."

Muhaha... HAZUCC CICCUS :) több vót az ;)
Másfelől az áfa is többkulcsos, vannak élelmiszerek, szolgáltatások, miknek lényegesen alacsonyabb a forgalmi adója. Ellenberger az áfa legalább igazságos, nem úgy, mint a jövedelemarányos , többsávos adóztatás.. Orbánék legalább félúton vannak, egykulcsossá tették és a gyerekeket nevelők számára jelentős adókedvezményeket biztosítanak :)
De te tudod ezt, csak hazudnod kell a megélhetésedért.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 16:43:51

@GNDL: "10 év alatt (!!!) mindösszesen egyetlen százalékponttal (!!!) csökkentették a fideszes elvtársak az adóéket, és EU-s szinten még mindig az 5-6. a magyar állam amely a legtöbbet vonja el a dolgozó emberektől."

Ja, és az elkúró 13. havi nyugdíjat se adott, a geci viszont 14. havit is adott ígérete szerint. ... Ja nem. :))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.24. 16:44:54

BaszdkiAz öszes nicket bevetitek minden oldalon!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 16:45:23

@Womb Raider: "vannak élelmiszerek, szolgáltatások, miknek lényegesen alacsonyabb a forgalmi adója"

:))

Ja persze, a féldisznyó. :))

Meg az internyet. Nemrég még emelni akarta geci, most meg csökkentette, faszkivan ettől a szélkakastól.

GNDL 2019.06.24. 16:46:12

@dunántúli gyerek: „anyad vezette be a 6napos munkahetet”

A keresztény templomokban tanítják nektek ezt a kulturált vitastílust, vagy egy fideszes nagycsaládban nőttél fel ahol a többi tezsvíred mellett a szüleidnek konkrétan a te neveltetésedre már nem igazán maradt idejük?! :D

Egyébként akkor kivándorlás:
m.blog.hu/mo/momentum/image/kivandorlas.png

„mert 800ezerrel tobb munkahely van az orszagban, mint a pannon puma idejen”

Foglalkoztatottak száma:
www.portfolio.hu/img/upload/2019/03/fogkozm190328-20190328.png

A kb. 4 millió és a kb. 4.25 millió közt nincs 800 ezres különbség, ráadásul még ennél kisebb lehet a különbség, mivel a fideszesített KSH ugye alapvetően olyan pofátlanul kozmetikázza az adatokat, hogy az Eurostat már külön csillagjelekkel magyarázza, hogy vitatják mind a módszertant mind az adatok hitelességét. :)

Tehát a legjobb esetben is jelenleg közel ugyan annyi foglalkoztatott van - mint ahogyan említettem is fentebb - mint a kétezres évek hasonló konjunktúrájában volt.

„mi magyarok nem vagyunk rasszista faszparasztok”

Ööö... oké... bár már a fél világ ezt gondolja rólatok, de ne foglalkozz a fideszes kampányszlogeneken kívül mással, tényleg... neked már nem érdemes. :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 16:47:32

@Womb Raider: "az áfa legalább igazságos, nem úgy, mint a jövedelemarányos , többsávos adóztatás"

Hát nemtom, mennyire igasságos, hogy a legszegényebb nyomorultak fizetik az ÁFÁ-t, míg Mészaros és a többi ingyenélő csak röhög a markába. Az ÁFA a ti adótok, kisembereké.

Nincs közöttünk csicska 2019.06.24. 16:50:03

@Kuglóf. Az: Hiaba magyarazod ezt, nem fog a consumer proletar mentalitason.

De meg a szar prolinak is jobb most, mert van valami munkaja, es ha hajlando gyereket is nevelni akkor tamogatjak a lakasfelujitesat, autovasarlasat, tankonyvet, meg adokedvezmenyt kap.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 16:50:45

@Kuglóf. Az: "Az EU-ban több mint húsz olyan ország van, ahol a legmagasabb ÁFA 2-essel kezdődik"

A gazdag Ausztriában 10% az élelmiszer adója. Ti, szerencsétlen nyomorultak költitek arányaiban a legtöbbet kajára, titeket sújt legjobban a közel 3x akkora adó.

De nem baj, beszoptad a geci hazugságát, hogy lehagyjuk az osztrákokat, addig éhezve is kibírod. :))

GNDL 2019.06.24. 16:52:03

@6.Lenin: Nem erről volt szó, hanem arról, hogy ha nem gond a kivándorlás, akkor miért kell ilyen radikális intézkedésekhez folyamodni?! :) Hatnapos munkahét + bevándorlók importálása tízezrével.

Másrészt meg ha jól tudom (egyébként eredménytelen és így érvénytelen) népszavazáson döntöttetek állítólag arról, hogy nem engedtek be senkit... volt arról népszavazás, hogy ukránokat, mongolokat, orosz állambiztonságiakat meg kínai maffiózókat letelepedési kötvényekkel mégis be lehet engedni?

Szóval, ki döntött arról hogy Orbán tízezrével importáljon bevándorlókat az általuk elüldözött magyarok helyére?! Ki hagyta jóvá ezt a fajta lakosságcserét?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 16:52:38

@Nincs közöttünk csicska: "Az hogy a fogyasztas alacsony, remek hir. Ez a meggazdagodas titka."

:))

Nyilván szép vagy. Mert az eszedért nem szerethet senki. :))

dunántúli gyerek 2019.06.24. 16:52:47

@GNDL: tehat akkor a 6napos munkahetrol is hazudtal, meg a kivandorlasrol is

meg a foglalkoztatottak szamarol is hazudsz, meg ugy is hogy beakasztasz vmit, ami szerint szinten hazudsz

egy hsz-ben nem rossz

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 16:53:42

@Kubatov_baszd_meg_anyád: Küldj már rendes trollokat, ezek mind segg!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 16:54:41

@dunántúli hülyegyerek: "munkahetrol is hazudtal, meg a kivandorlasrol"

GNDL minden szava arany, te ordas hazudozó.

GNDL 2019.06.24. 16:56:29

@Kuglóf. Az: Továbbra sem értem ezt az emberszabású nyelvet amit használsz, de csak ismételni tudom magam: 2010-től mind a mai napig mind számában és mind mértékében jóval több adóterhet fizetnek a magyar vállalkozások és a lakosság mint a 2010-es kormányváltás előtt. Valóban radikális adócsökkentést az adóék tekintetében utoljára Oszkóék hajtottak végre.... az meg nem tegnap vót. :D

Ezek a tények, hogy te mit halandzsázol össze az bár nem mondom hogy nem érdekelne, de sajnos mint említettem ezt az emberszabású blablát nem tudom megfejteni. :D

Próbáld úgy megírni a véleményed, mintha alsóban a tanítónéninek nyújtanád be fogalmazásként, oké?! Remélem még emlékszel milyen volt az... ha egyáltalán végig mentél ezen az úton amit úgy nevezünk hogy iskola. :D

6.Lenin 2019.06.24. 17:02:19

@GNDL:

Látom nem megy neked a gondolkodás, töki.

Hány nemzetiség él Mo-on, minden probléma nélkül? Őket befogadta a rasszista magyar?
Igen, mert mi döntöttünk úgy, és nem a németek, franciák.
Azért írsz annyi marhaságot, hogy azt a látszatot keltsd, hogy gondolkodol is közben?
Eddig ez valahogy nem jön össze neked.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 17:02:53

@6.Troll: "Te mi a faszért vagy még Mo-on?"

Ezt te nem értheted. Egy bolsevik hazaárulónak, egykori munkásőrnek hiába is magyaráznék családról, hazaszeretetről...

2019.06.24. 17:03:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Hát nemtom, mennyire igasságos, hogy a legszegényebb nyomorultak fizetik az ÁFÁ-t, míg Mészaros és a többi ingyenélő csak röhög a markába. Az ÁFA a ti adótok, kisembereké."

Megen a csacsiságok...
Mészáros évente egy fél falu adóját befizeti az osztalékai után, és nem hiszem, hogy a fogyasztását kizárólagosan külföldön ejtené meg..
Az áfában az a jó, hogy az átlagemberek nehezebben tudják megkerülni, mint mondjuk az szja-t.. oszt így lakatos Bondzsovi is kénytelen az aranyozott műkő oroszlánjai után befizetni a kötelezőt..
Hopp.. az áfáról jut eszembe.. nekem úgy tűnik, amellett, hogy racionalizálták és többkulcsosították , még valahogy ügyesebben is hajtják be, mint a nagytudású szocik.. Ez, ha másra nem, arra biztosan elég, hogy a saját klientúra tisztes profitjába átcsatornázva se nagyon vegye észre az ország..főleg, hogy 20-22 éven át a bevételi oldal legnagyobb tételét adó áfának jelentős (egyes vélemények szerint nagyobb..) hányada szétfolyt a gabonával, cukorral, bármivel áfázó-számlagyártó fantomcégek körében.. asszem a szociknak is voltak ilyen termelő egységeik ;)

2019.06.24. 17:04:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Az ÁFA a ti adótok, kisembereké.""

De dráága vagy..te, Nagyember, te...

dunántúli gyerek 2019.06.24. 17:04:33

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Hát nemtom, mennyire igasságos, hogy a legszegényebb nyomorultak fizetik az ÁFÁ-t, míg Mészaros és a többi ingyenélő csak röhög a markába."

Ez nemcsak igazsagos, hanem meg a Biblia is arra tanit, hogy a csoro proliktol mindent el kell venni, es azoknak adni, akik gyarapitjak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 17:06:08

@Womb Raider: "Mészáros évente egy fél falu adóját befizeti az osztalékai után"

Ha! Ellop évente 100 milliárdot, és visszafizet belőle 0,05 milliárdot. Kurva jó üzlet szerinted. :))

6.Lenin 2019.06.24. 17:07:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: @GNDL:

Egy statisztikai adattal nem dicsekedtetek eddig, pedig nem ártana.

Mo-on vannak a legnagyobb barmok ellenzékben, hiszen 2006 óta nem nyertek 1 választást sem

Szerencsére- a Fidesznek köszönhetően-a számuk 1re csak csökken. Most már 1re agyatlanabbul rohangálnak 1ik hülye pártocskától a másik hülye pártocskához, de ez is csak egy lófing, hiszen nyerni így sem tudnak.

Majd, egyszer, talán, soha napján kedden.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.06.24. 17:08:12

@GNDL: "miért kellett bevezetni a hatnapos munkahetet"

Félre lettél tájékoztatva. Nem vezették be a hatnapos munkahetet, ezt a tájékozatlanabb libsiprolik a Munka Törvéknykönyve módosítása után talán beszopták, de mára már számukra is kiderült, hogy ez ugyanolyan olcsó ballibbant hazugság volt, mint az összes többi.
_______
Más:
"Hivatalos: az ellenzéki ígéretek pénzügyileg és jogilag is teljesíthetetlenek"

"A Karácsony Gergely tervei szerint félmilliárd forintnál értékesebb ingatlanokra vonatkozó adó és a lakatlan ingatlanokra kivetendő adó kapcsán is arra figyelmeztetett a főpolgármester, hogy a főváros ilyen adókat nem vethet ki.

Ugyancsak törvényi akadálya van Kálmán Olga 18 év alattiak ingyenes tömegközlekedésére vonatkozó ígéretének, illetve annak, hogy a kerületeket köteleznék évi 100 lakás építésére."
magyarnemzet.hu/belfold/tarlos-istvan-az-ellenzeki-igeretek-penzugyileg-es-jogilag-is-teljesithetetlenek-7052744/

Esetleg nem ártott volna, ha a tisztelt jelöltek legalább a Mötv-t elolvasták volna, mielőtt hülyét csinálnak magukból ország-világ előtt...

Behaton 2019.06.24. 17:10:14

Nem kell aggódni Budapest miatt. Most, hogy az EP választáson hatalmas sikert elérve győzött az ellenzék, egyértelművé vált, hogy hamarosan előrehozott választások lesznek. Ősszel, az önkormányzati választásokon a vidéki kistelepüléseken tarolni fog a Jobbik, ahogy azt korszakalkotó parlamenti felszólalásában Jakab Péter ígérte.
"Nem hátrálunk, és megújulva térünk vissza az önkormányzati választásokra, ahol a Fidesz képébe fogunk röhögni, amikor elvesszük a városaikat meg a falvaikat.”
Persze a városaikat nem, mert azt a Momentum és a DK fogja megszerezni. A Momentum és a DK szakértelemről, hozzáértésről, elhivatottságról és a demokrácia kérlelhetetlen képviseletéről tanúbizonyságot tevő programja, minden városi polgár szívéhez utat talált. Kálmán Olga tökéletes budapesti főpolgármester lesz! Nem akárki választotta őt, mert Gyurcsány Ferencnének nem EU-s képviselőként kell majd harcolni a fasiszta orbáni diktatúra ellen, hanem az előrehozott választások után ő lesz Magyarország új miniszterelnöke...elnöknője.
Amikor Orbán washingtoni látogatásával egy időben, a German Marshall Fund bekérette, berendelte Márki-Zay Pétert és Kész Zoltánt, valószínűleg azt közölték velük, hogy Magyarország új miniszterelnöke Gyurcsány Ferencné lesz. Nagyon jó döntés! Bízhatunk amerikai barátaink szakértelmében, tapasztalatában és éleslátásában.
Most arathatjuk le gyümölcsét a tavaly december óta folyamatosan tartó több tízezres, gyakran százezres tüntetéseknek, mely tüntetések tömegéhez csatlakoztak a szülésre kényszerített fiatalok, az éhséglázadásig jutott szegények, a rabszolgatörvény által sújtott dolgozók, a külföldre menekült fiatalok és a déli határnál terrorizált, kétségbeesett menekültekért aggódó civilek ezrei, tízezrei...százezrei. Szavazópolgárok millióinak szavazata jelzi, hogy az ellenzék jó úton jár! Másfél millió szavazót vesztett a Fidesz és ezek a szavazók most mind az ellenzék jelöltjeire szavaztak. A hatalmasra duzzadt ellenzéki tábor láttán pedig nyugodtan kimondhatjuk, hogy a Fideszt a magyarok hatoda sem támogatja. Örömhír, hogy marad a CEU is, és ontani fogja a mérnökök, fizikusok, matematikusok, biológusok hadát. A CEU-s szakemberekre nagy szükségünk van. Ahogy arra is, hogy minél több szakképzett, több nyelvet beszélő, felsőfokú végzettségű bevándorló érkezzen hozzánk a Közel-Keletről és Ázsiából. Ők már a déli határnál várják, hogy a demokraták végre lebontsák a kerítést.
Orbán rendszerének vége. A demokratikus ellenzék már most hozzálátott, hogy kormányra kerülve beváltva ígéretét, visszahozza a 2002 és 2010 között megélt aranykort, amikor szárnyalt a gazdaság és minket irigyelt Közép-Kelet Európa, de túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az egész világ.

dunántúli gyerek 2019.06.24. 17:13:37

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nagyvallalkozok nem igy szamolnak.

Az osztalekado kicsi, de azert van par szaz alkalmazott, azok utan jarulekok, adok stb., de meg a melosa "sajat" adoja, afaja is meszaros nyeresegebul van

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.24. 17:16:04

@Behaton: És erre még azt sem lehet mondani,hogy olyan szar,hogy az már jó.:((

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 17:17:45

@dunántúli hülyegyerek: "meszaros nyeresegebul van"

Mészarosnak nincs nyeresége. Az mind tőled lopott pénz.

GNDL 2019.06.24. 17:18:51

@Szergej Szergejevics Szergejev: „Nem vezették be a hatnapos munkahetet”

Akkor röviden: éves szinten 400 órára emelték a túlórakeretet, és 12-ről 36 hónapra az elszámolási időt. Ha a 400-at elosztjuk a 8 órás munkanappal, akkor 50 plusz munkanap fog kijönni évenként, ami tekintve hogy 52 hét van egy évben de levonva belőlük a munkaszüneti napokat és a szabadságolásokat, egészen konkrétan azt jelenti hogy a fideszes elvtársak +1 munkanapot vezettek be... vagyis a hatnapos munkahetet. Mindezt úgy hogy évenkénti elszámolás helyett „ráér” három éven belül ezt elszámolni.

Szóval ehhez nem liberálisnak kell lenni, hanem ismerni kéne a legalapvetőbb aritmetikai műveleteket és ezek használatát, nem gondolod, töki?! :D

2019.06.24. 17:20:00

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ne bonyolódj a számok világába, magas az neked.. de legalább arról szokj le, hogy pofátlanul ide-oda kerekítgetsz, ahogy az érdeked kívánja.
a 0.05 milliárddal szemben 3.8 milliárdot fizetett be :)
50+ milliós osztalékadó az olyan 330 milliós osztalék után jár.. csak a rend kedvéért..

2019.06.24. 17:23:06

@dunántúli gyerek: "Az osztalekado kicsi, de azert van par szaz alkalmazott, azok utan jarulekok, adok stb., de meg a melosa "sajat" adoja, afaja is meszaros nyeresegebul van"

Ez sajnos valójában nem igaz. A szumma bérköltség a munkavállalótól vásárolt munkaerő ellentételezése..kiadás, ha úgy tetszik.

Kuglóf. Az 2019.06.24. 17:23:24

@GNDL: Szerencsétlen fasz, tudod mi az a SZÁZALÉK? Ha tehát Magyarországról KORÁBBAN 100ezer ember ment ki, most meg 300ezer, akkor az a teáltalad idelinkelt féknyúzgyártó szaralakok szerint 300%-os növekedés.
Miközben összesen 400 ezren lesznek külföldön.
Ha meg a csehektől eddig 500ezer volt kint és most 250 ezer, akkor ők 50%-ra fognak kijönni, fúbazz, dekurvajó!
Miközben 750ezren lesznek kint.

A lengyel adat méginkább durva, hiszen ott MILLIÓS az elvándorlás, persze SZÁZALÉKBAN esetleg azonos lesz a magyarral, csak 1% itt száz ember, 1% ott meg tízezer.

A jakubmarian.com abból él, hogy mindenféle bizbasz adatokat bányász ki neked az EUSTAT-ból, hány vakond él itt vagy Hollandiában.
Az ő adatai közt szerepelnek ezek:
Magyarország 2015 600ezer 2017 610ezer
Csehország 2015 770ezer 2017 880ezer
Lengyelország 2015 3,4millió 2017 4,4millió

A cse4h adat azért is tökéletes, mert ők is 10millióan vannak. És a kib*****tt nagy jólét és orbánmentesség ellenére is számban is és százalékban is több emberük van külföldön, mint tőlünk. A lengyel adatok ennél durvábbak, mert egy ország (mint mi) azért elviseli, hogy a lakosság 6%-a "nincs" itthon, de a 10-12%-os lengyel adat, az minden szempontból (demográfia, gazdaság, szakemberek) már durva.
Amit ők két dologgal ellensúlyoznak: ISZONYATOS pénzeket küldenek haza és a nyelv miatt át tudnak venni cseheket, szlovákokat, ukránokat, de még oroszokat is a kint lévők helyére.

dunántúli gyerek 2019.06.24. 17:27:21

@Womb Raider: A mai helyzetbben igazat adok neked, mert munkaerohiany van.

De amikor nagy a munkanelkuliseg, akkor ezzel is tudnak ervelni a vallalkozok, amikor allami tamogatast kernek, hogy az o melosaik fogyasztast, meg adofizetest generalnak.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.24. 17:30:06

@Kuglóf. Az: Ahhoz képest,hogy mi magyarok nem vagyunk eléggé mobilak,hát szépen teljesítünk.
És ide is szép summa érkezik a kintiektől.
A gazdádék sajnos elbaszták azt a történelmi lehetőségüket,hogy a szocik után helyrehozzák a dolgokat.ezek a barmok csak rombolni tudnak.

dunántúli gyerek 2019.06.24. 17:30:45

@Kuglóf. Az: spec az a jakubmarian.com-os terkep a kulfoldon elo magyarorszagon szuletett nepesseget nezi, azaz abban minden benne van

az 56os es a 80as, 90es evek kivandorloja is

De lenyeg ami lenyeg, nem is el kulfoldon sok magyar, es jelenleg mar semmilyen kivandorlas nincs, netto bevandorlas van.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 17:31:27

@dunántúli hülyegyerek: "Amiket epit, azokat valaki felepitene amugy is."

Pontosan. Fele annyiért kétszer jobb minőségben. A fideszes polgármesterek visszasírják Simicskát, mert tartós utakat épített.

dunántúli gyerek 2019.06.24. 17:32:00

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: ti lipsik lehetnetek mobilabbak, es elhuzhatnatok anyatok picsajaba, ugyis mindent jobban szerettek mint magyarorszagot, es a magyarokat

dunántúli gyerek 2019.06.24. 17:32:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ezt kormanyon kellett volna bizonyitani a lipsiknek, ma mar hiaba vernyakolnak, a klassz kozepuletek meg emelkednek mint raketa.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 17:34:04

@Womb Raider: "3.8 milliárdot fizetett be"

Meg amit még leköltségelt ofsór cégekbe, és egy kanyi adót se fizetett utána. De legyen, ahogy akarod. Ellopott 100 milliárdot, visszafizetett 4-et. Ez még mindig nem tűnik tuti jó üzletnek. :))

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.06.24. 17:34:35

@GNDL: Kár a gőzért, töki, ez a hazugságotok már lelepleződött.

Magyarországon a hivatalos munkahét továbbra is 5 napos, az ettől eltérő munkarendben dolgozó munkavállalók az összes foglalkoztatott elenyésző százalékát teszik csak ki. (Persze ettől azt még nem tiltja senki, hogy valaki maszek vállalkozóként akár heti hét napot gürizzen, ha akarja és élvezi, de ennek ettől még a hivatalos munkanapok számához, a munkahét hosszához semmi köze nincs.)

Bár nem igazán drukkolok nektek, de azért annyi tippem lenne számotokra, hogy ezzel a lejárt szavatosságú hazugsággal már ne nagyon kampányoljatok, mert nem igazán lesz hatásos, ha a választók 1%-a sem dolgozik heti öt napnál többet. Maradjatok inkább a szokásos "felcsúti lótolvaj cigány a lölövel lopja a staddiont" színvonalú agitprop-szövegeknél, mert az legalább egy vékony, de stabbil választói rétegnek bejön, és esetleg reményt adhat, hogy 2022-ben is megugorjátok az 5%-os küszöböt. ;-)

dunántúli gyerek 2019.06.24. 17:37:03

@Szergej Szergejevics Szergejev: A tulorat is 3 ev mulva fizetik!

HAZUDTA kunhallllmi lipsi es hathazy meg bangoNE, es a teljes lipsi feknyuzsajto

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.24. 17:38:25

@dunántúli gyerek: Haver!Ha majd megint ballib leszek,akkor szólok majd neked is!

GNDL 2019.06.24. 17:40:16

@Kuglóf. Az: Még mindig nem nagyon értem mit makogsz, de ha ezt az ábrát egy most elballagott nyolcadikosnak megmutatnám még ő is értené:
m.blog.hu/mo/momentum/image/kivandorlas.png

Az ábrán azt láthatod, hogy a 2010-ben kivándoroltak számához képest milyen arányban változott a kivándoroltak aránya a feltüntetett V4-es államokban az elmúlt években, és elég világos, hogy míg a maradék V4-es államokban enyhül a „kivándorlás láz” (csehek és lengyelek) vagy a magyarországinál jóval alacsonyabb mértékben növekszik tovább (szlovákok), addig Magyarországon Orbán a fasiszta ámokfutásával gyakorlatilag elüldözi a magyarokat saját hazájukból...

Ezen nincs mit szépíteni, töki. A fogalmazási- és helyesírási képességeiden lehetne, de az meg a szüleid dolga lett volna, én ezen már nem tudok segíteni. :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.24. 17:43:20

@Szergej Szergejevics Szergejev: Hát azért elég sokan dolgoznak heti öt napnál többet vagy dolgoznak havi 300+ órát.

Kuglóf. Az 2019.06.24. 17:44:39

@GNDL: 400 órás keret meg elosztva, meg is van a balliberális agyamant matek. Amit már a százalék is súlyos próba elé állítottak.
A 400 órás túlórakeret 36 havi elszámolásához KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS kell, amihez meg szakszervezet és dolgozói beleegyezés, ergo az egymillió magyar cégből ez érint kb. tizet. Oké, huszat.
A túlórakeret 400-ra emelése meg KEVESEBB mint pl. a CSEH 416 óra, ami már vagy tíz éve létezik és akárhogyan is nézem (mikor a cseheknél dolgozom éppen) még senkit nem láttam se szombaton, se vasárnap dolgozni! Csak igen ritkán, kábé mint Magyarországon vagy a németeknél, vagy bárhol máshol.

Tényleg azt hiszed, hogy beszopjuk ezt az ótvaros kamut a 6-napos-munkahétről? Akkor Európa többi országában, ahol ennél több (pl. 416 óra) a túlórakeret, ott mennyi van, szerinted? Nyolc napos munkahét?

Szerencsétlen, aki még azt sem érti, ha a saját számait cáfolom (***) a túlóra az egy lehetőség, és ellentétben a demó kráciával, ahol ha én 350ezret kerestem de 168 óra helyett 372 órát dolgoztam (volt néha havi 400 is, hétvégi 48 órás ügyeletek, készenlét, vészlehívás, rohammunkák, projektek, stb.) akkor a 350ezer helyett kaptam 420ezret!
Most meg az 650ezres béremhez ha ugyanennyit hozzáteszek, a havi bruttóm PONTOSAN 1300ezer lesz, a jóisten is megáldja azt, aki levitte az SZJA-t és bevezette az egykulcsos adót!

Én, és mérnöktársaim kapkodunk a túlórák után, inkább megcsinálunk valamit 7 nap helyett 4 nap alatt, a termlő gyár milliókat keres a plusz napokon, ezért a mi cégünket fogja hívni legközelebb is, a munkaadó meg nem győzi kinyalni a seggünket, NEHOGY ELMENJÜNK. Az én (és kollégáim) fizetése mellett olyan százezreket érő plusz juttatások vannak, mint az ingyen cégautó, ingyen mobil, full kafetéria, meg anyámkínja sportbérletek, ingyen kávé, gyümölcs, ingyen laptop, mittoménmégmi.

Aki szerint a fidesz 6-napos hetet csinált, az egy barom!

Ja, mint mondtam, nem csoda hogy nem érted a (saját) számaidat (sem).
Te 45%-os adóékről beszéltél, én meg 55%-osról, marha nehéz megemészteni, hogy MOST jobb mint volt a demó kráciában, ugye?

Persze hogy jajveszékelnek azok az emberek, akik eddig zsebbe kapták a pénzt és az ÉN (meg a többi BéF élőkön élősködtek), mert a telóadót, a 27%-os áfát, a trnazakciós illetéket és a fogyasztához kapcsolódó adókat már NEM tudják kikerülni. Miközben táppénzük nincs, nyugdíjuk nincs, a maszek munkaadójuk meg rinyál.
Most meg inklább elmennek teszkós árufeltöltőnek szar munkát BEJELENTVE végezni, szabadsággal, kafetériával meg egyebekkel, mint hallgatni a maszek sírását, mielőtt az elmegy nyaralni bora borára.

Meg a millió soha-számlát-nemadó genyó, akik most KÖTELEZŐEN netre kötött pénztárgéppel kell dolgozni (még így is lopnak eleget persze), meg az áfacsalók akiket az ekáer fog meg, és a többi, és a többi.

SOKKAL TÖBBEN adóznak és teljesen más adókat fizetünk, persze hogy te is több jajveszéklővel találkozol. Hiszen aki eddig 1000 Ft adót fizetett de most tízezret kell, na az üvöltözik, én meg aki eddig 20ezret fizettem most meg csak 15ezret kell, tapsolok és azt kívánom, soha többé baloldalt!

dunántúli gyerek 2019.06.24. 17:47:07

@Kuglóf. Az: hazudik a geci, nem tehat mast, csak ehhez ert

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.24. 17:49:37

@Kuglóf. Az: Azért kommentelsz itt naphosszat pluszban még azért a kis bözsijegyért!:))

2019.06.24. 17:51:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: No. látod, Cicus..és amilyen genyó, képes kétévente kivetetni a vakbelét , csak, hogy fejje az eüt..

Nem Mészáros a lényeg, hanem mindenki, éves szinten több adót fizet be, mint egy panelház Káposztásmegyeren.. és mindezért semmivel sem vesz igénybe több állami 'szolgáltatást'.. mert ugye se az eü, se a rendvédelem, se egyebek nem jövedelemarányosan járnak. De ez még rendben is van, csak olyankor nyílik a bicska a pógár zsebében, amikor a drága jó Vodka eftás olyanokat büfizik, hogy: fizesseneeeek a gaazzdaggok!!

GNDL 2019.06.24. 17:52:16

@Szergej Szergejevics Szergejev: „a hivatalos munkahét továbbra is 5 napos”

Nézd, „hivatalosan” Orbán sem jelent nemzetbiztonsági kockázatot, bár valamiért még soha életében nem világították át... :D

Szóval: 400 túlóra napi 8 órával számolva +50 munkanapot jelent, vagyis éves szinten heti +1 munkanap, ami hatnapos munkahetet jelent. Occam beretvája ez, egy mondattal meg lehet magyarázni, nincs szükség hosszas és irracionális blablára...

„esetleg reményt adhat, hogy 2022-ben is megugorjátok az 5%-os küszöböt”

Nézd, egyrészt én a helyetekben tényleg nem verném a mellem választási csalásokra, hidd el, vissza fog ütni, elképesztő csúnyán: blog.atlatszo.hu/2019/05/unhack-democracy-europe-igy-csalhatott-a-fidesz-a-2018-as-valasztasokon/

Ha már a szabad és tiszta választásoktól rettegnek a fideszes elvtársak, az egészen konkrétan azt jelenti hogy az ő történetük az EU-ban mindenképp véget ért.

Másrészt számotokra 2022 még kibaszott messze van, előbb az elkövetkezendő hónapokat kellene valahogy túlélnetek, bár úgy tűnik hogy igencsak EU-s forrás ínséges időszakban: www.portfolio.hu/img/upload/2019/06/kifizfelfutpalya190406-20190613.png

Szóval, nagyon úgy tűnik hogy hamarosan valakiknek el kell menniük dolgozni, valakiknek hamarosan el kell kezdeniük valóban kormányozni, különben lesz itt egy hasonló történet mint volt 2008 őszén... és azt a proli nem szereti, sem a szocialista proli sem a fideszes proli. :)

2019.06.24. 17:55:14

@Kuglóf. Az: +1

(de ne legyenek illúzióid, itt az észérvek rendre alulmaradnak a kommunista nosztalgiával és a fizessenek mások szemlélettel szemben.)

Kuglóf. Az 2019.06.24. 17:55:52

@GNDL: persze hogy nem érted, mit makogok, mivel kihagytad az általánosban a SZÁZALÉKSZÁMÍTÁS részt.
Tudod a százalék, az egy arányszám, és lehet hogy a magyar ARÁNYSZÁM mondjuk 35% mert IGEN KICSI az amiből számolják
Segítek:
Ha 100 helyett 133 embert számolsz, az bizony 33% NÖVEKEDÉS, de csak 33 ember.
Ha 1000 helyett 1100 embert számolsz, az MINDÖSSZE 10% NÖVEKEDÉS mégis plusz 100 emberről beszélünk, ami itt a példában HÁROMSZOR több mint a "mi" 33 emberünk.

AZÉRT használja a Momentum a féknyúzhoz a viszonyszámokat (=százalék), mert ezzel el tudja tussolni, hogy a magyar 35% TÖREDÉKE ABSZOLÚT számokban mérve, mint az általa összevetett többi.

Még a hülyegyerek is megérti, hogy sokkal könnyeb 100 Ft-ból 200%-kal TÖBBET csinálni, mint mondjuk 3millióból 200%-ot.

Neked meg majd valaki elmagyarázza.

GNDL 2019.06.24. 17:56:24

@Kuglóf. Az: „Tényleg azt hiszed, hogy beszopjuk ezt az ótvaros kamut a 6-napos-munkahétről? ”

Figyelj, előember... a magadfajta fideszes pöcsök azt is adócsökkentésnek szopták be amikor 46.6%-ról 49.5%-ra emelték az adóéket, és 25-ről 27%-ra az áfát. :D

Nem, egyáltalán nem hiszem hogy normálisak vagytok...

Kuglóf. Az 2019.06.24. 17:58:00

@dunántúli gyerek:
Ja, már mondtam én is, de ne zavarjon @GNDL nem tud többet, csak ennyit. De neked sem kell leírni még egyszer, hacsak nem vagy értelmi fogyatékos, mindannyian LÁTJUK hol, mikor és mit hazudozik @GDNL.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.24. 17:58:25

@dunántúli gyerek: Nem,nem a geci még a lopáshoz is ért.Ezért szavaztok rá folyton.

GNDL 2019.06.24. 17:59:48

@Kuglóf. Az: „Én, és mérnöktársaim”

:D Nézd, már említettem, hogy az internet mindent elbír, de próbáljatok már olyan hazugságokat kitalálni aminek van alapja... az eddigi véleményeid, a gyerekes fogalmazási készséged és a vérforraló helyesírási hibáid, főleg a bizonyítható tényektől igen távol álló fideszes propagandáid alapján te még a nyolc általánost is úgy végezhetted el hogy hatodik után kétszer megbuktál hetedikben majd meguntad és ott befejezted a „tanulmányaid”. :)

Mérnök, mi?! Mint Farkas Flórián érettségije, vagy Semjén diplomája és Schmidt doktorija. Muhahaha... :D

2019.06.24. 18:01:08

@GNDL: "Szóval: 400 túlóra napi 8 órával számolva +50 munkanapot jelent, vagyis éves szinten heti +1 munkanap, ami hatnapos munkahetet jelent. Occam beretvája ez, egy mondattal meg lehet magyarázni, nincs szükség hosszas és irracionális blablára..."

Figyi... nem kell ám neked folyton bizonyítanod, hogy totál inkompetens vagy..nem felejtünk, emlékszünk rád régebbről.

A 'lehetséges' nem 'kötelező'.. és az ország dolgozóinak csak azon részét érinti, akik ezen feltételeket a kollektív szerződésen keresztül ELFOGADTÁK. De vannak cégek, ahol ilyen nincs. Ez olyan helyeken (is) jól jöhet, ahol a pár éves időtávon belül a foglalkoztatás (iparági sajátosság, piaci kényszerűség) nem egyenletes..példának okáért az AUDI..ahol vannak, akik akár egy éven át is csak heti három-négy napon át dolgoznak..de amikor elindul egy új tipus gyártása, akkor felfut a termelés és 'törlesztik' azt, hogy több fizetést kaptak, mint mennyi a tényleges munkavégzésért járt volna. Nekik sem rossz és a munkáltatónak is jó, mert stabilabb az állomány létszáma, csökkethető a fluktuáció..
A közmunkásokat tuti nem érinti, szóval nincs okod aggódni.

2019.06.24. 18:02:48

@GNDL: Hoppp... a brossúra végére értél: Ha kifogysz a hazugságokból, ne add fel! Személyeskedj!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 18:04:10

@Kuglóf. Az: "mérnöktársaim"

Ennyi észzel? Bőcsészmérnök. :))

dunántúli gyerek 2019.06.24. 18:04:22

Orban a magyar polgari allam legfontosabb alapitoja, mecenasa, vezere.

A libbant bolsi elveket, gondolkodasmodot, trash-science-et meg a kulturabol, tortenelembol is kigazolja a kovetekzo 10 evben, ezert tamogatjuk mi magyarok. A libbant szellemi fertonek veget kell vetni, ez a magyar tuleles zaloga.

Kulfoldre viszont el lehetne csepegtetni a ballib agyrakot, ellensegeinknek.

dunántúli gyerek 2019.06.24. 18:06:04

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: A velt lopas huszadrangu dolog, az orszag viragzik.

Semmit sem lattunk bizonyitva abbol a lopasbol, a ballib meseken kivul.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.24. 18:06:21

@GNDL: Valakinek csak át kell vinni a tervrajzokat a másik irodába!
Tudod,ő a showbusinnesben dolgozik:Takarítja a porondról a lócitromot a lovak után.

GNDL 2019.06.24. 18:08:30

@Kuglóf. Az: Fentebb direkt kiemeltem, hogy még egy most elballagott nyolcadikos is megértené mit lát az ábrán, csak neked vannak vele problémáid kedves „mérnök” úr. :D

Az ábra elég jól mutatja, hogy _arányaiban_ Magyarországról vándoroltak ki a legtöbben a 2010-ben kivándoroltakhoz képest, és míg a cseheknél és lengyeleknél _arányaiban_ csökken a kivándoroltak száma 2010-től, addig a szlovákoknál kisebb, de a magyaroknál óriási mértékben nőtt tovább, és ma sem csillapodik megnyugtató mértékben. Tehát azért százalékban fejezik ki, mert így lehet _arányaiban_ feltüntetni azt, hogyan változott a kivándorlás 2010-hez képest.

Kedves „mérnök” úr... :D

GNDL 2019.06.24. 18:12:03

@Womb Raider: 400 / 8 = 50

Ennyit bazmeg, ennyit nem vagytok képesek megérteni. Kitalálom, te is valami fideszes mérnök vagy, nem?! :D

GNDL 2019.06.24. 18:13:33

@dunántúli gyerek: „Orban a magyar polgari allam legfontosabb alapitoja”

Gondolom azért indították a hetes cikkes eljárást is, mert annyira „polgári” és „demokratikus” a főtitkár elvtársatok... :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.24. 18:14:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
@GNDL:
Bátyám dolgozott egy fazonnal,aki jött azzal,hogy neki grófi rangja volt.
Valamivel később egyszer észrevett egy utcaseprőt,aki ismerős volt neki.
Azon gondolkodott,hogy rá köszönjön e,hogy :Jó napot gróf úr!
XD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.24. 18:18:34

@dunántúli gyerek: Bocs még egy kicsit:Egy putriból-soros által-kivakart kisz komcsi cigánygyerek,mióta lehet polgári?

Na de tényleg viszlát!

Kuglóf. Az 2019.06.24. 18:18:59

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Azért kommentelek, mert ELŐBB elkészültem a munkával de ÜGYELNI is kell, pénzért, ami azt jelenti hogy BEUGROM ha valami nem menne, de megy, mert jól dolgozunk. És igen, most még FIZETNEK is hogy verem a billentyűt, de fizetnének azért is a pornót néznék és rejszolnék, b+ ez egy ilyen meló, ajánlanám bárkinek, ha hajlandó érte annyit tenni, mint amennyit én az elmúlt XXXXXXXX évben munkában, tanulásban, erőfeszítésben, vérpisálásban.

Most jöttem haza egy munkáról, itt van előttem az elszámolásom, 16 nap alatt SZÜNET NÉLKÜL (nix hétvége!) összeszedtem 188 KIFIZETENDŐ munkaórát (vasárnap + 100%, szombat + 50%) leszámolok majd ha itt végeztem és két hétig be se jövök dolgozni, mert inkább szabadidőt kérek cserébe nem pénzt.
128 normál óra az 16x8, ehhez jön 60 túlóra, ez kérlek holnaputántól kezdve a 3 + 5 munkanap és két hétvége, 14 napig lógathatom a pecsem, mert MEGKERESTEM a pénzt a munkaadómnak. Fogadok neked szabadságod nincs annyi, mint amit én 16 nap intenzív munka után lecsúsztathatok. Imádom a munkámat, ennyi az egész.

És mire visszajövök, fogadok hogy itt lesz az asztalon az újabb megrendelés, mert a büdös kapitalisták igen jól megfizetik azt, akin ők halálra keresik magukat.

S bár kicsit illegális majdnem három hetet egyvégtében lehúzni, de ha MINDENKI jól jár vele, akkor nem lehetetlen.
Te meg itt varnyékolsz a 400-óraaz-hatnapos-munkahét-g****cifidesz. A magamfajták pedig duplán meg triplán jól járnak. Istenál-gyafidesz!

dunántúli gyerek 2019.06.24. 18:19:17

@GNDL: Seggukbe dughatjak a 7es cikket a brusszeli komcsik, senki nem szavazott rajuk.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 18:20:56

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: :))

Én meg hercegi családból származom. Na, azt megenni nem lehet, pöffeszkedni vele nem elegáns, az utódaimra hagyom inkább. :))

Nálam az számít, amit az ember maga ér. Utcsaseprő vagy agysebész, mindegy. Volt a nyolcvanas években az utcánkban egy utcaseprő, roppant jól el lehetett beszélgetni vele, nagyon művelt volt.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 18:22:03

@Kuglóf. Az: "jól dolgozunk"

Hány hambit adtál el na, te bőcsészmérnök? :))

dunántúli gyerek 2019.06.24. 18:23:28

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: dontsd el hogy cigany a putribol, vagy gazdag komcsi kadergyerek zorban.

ha ezt eldontotted, akkor mar csak arrol kell meggyoznod, hogy miert jo nekem (vagy barkinek), ha a miniszterelnok tamogatja soros (aki nem is az orszagban el, plane nem olyan szinvonalon mint a szavazok 99,99%-a) teveszmeit.

GNDL 2019.06.24. 18:25:21

@dunántúli gyerek: „A velt lopas huszadrangu dolog, az orszag viragzik.”

Vélt lopás?! Magyarország miatt fogják jogállami feltételekhez és EU-s ügyészséghez csatlakozáshoz kötni az EU-s források folyósítását a következő uniós költségvetési ciklusban, és Magyarország miatt akarják kivenni a tagállami kormányok kezéből az EU-s források pályáztatását és elosztását. :D

Az meg hogy az ország virágzik... khm... hát nem tudom, ha valóban így van, akkor nem kéne végre eltörölni a Gyurcsány által 2006-tól és az Orbán által 2010-től bevezetett megszorításokat?! Nem kéne végre csökkenteni a versenyképességet alapvetően korlátozó rekord adóterheket? Nem kéne végre visszaadni számos ágazatnak, többek közt az egészségügynek, oktatásnak és szociális szférának azokat a költségvetési forrásokat amelyeket 2010 óta vontak el tőlük? Nem kéne végre rendezni az egészségügyi dolgozók bérét hogy ne legyenek válsághelyzetben traumatológiák, nem kéne ugyan így a pedagógusok bérét is rendezni hogy felsőfokú végzettséggel végre többet kereshessenek mint egy Lidl/Spar árufeltöltő, nem kéne végre rendezni a belügyesek bérét hogy ne hiányozzon több ezer hivatásos rendvédelmis, és ne hagyják el a pályát havonta százasával a rendőrök mert megalázóan keveset keresnek?

Tudod, ha valóban virágozna az ország annak lennének jelei, de ostoba fideszes kampányszlogeneken kívül konkrét bizonyítható adatokat nagyon nem lehet felhozni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 18:26:23

@dunántúli gyerek: "az orszag viragzik."

Köszönd meg Soros Györgynek, aki a legerősebb és leghosszabb világgazdasági konjunktúrát csinálta.

A geci gazdád eközben annyit ért el, hogy a legkevésbé fejlődünk, lecsúsztunk a legszegényebb országok közé.

"Magyarországnál csak Horvátország (63%) és Bulgária (56%) van jobban lemaradva az uniós átlagtól az egy főre eső fogyasztásban."

www.portfolio.hu/gazdasag/zakatol-a-magyar-gazdasag-de-azert-van-egy-rossz-hirunk.328335.html

GNDL 2019.06.24. 18:27:02

@dunántúli gyerek: „senki nem szavazott rajuk”

Te mit csináltál május 26-án?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 18:28:25

@dunántúli gyerek: "gazdag komcsi kadergyerek zorban"

Cigány mentalitással. Pénztől nem lesz kultúra.

Kuglóf. Az 2019.06.24. 18:28:34

@GNDL:
Nézd, amennyiben neked a 610ezer TÖBB mint a csehek 880ezre, vagy a lengyelek 4,4milliója, úgy igazad van, tanítóbácsi!

B+ továbbra se érted mi az a százalék, mi?
A csehek vannak 10millióan, tőlüg 2017-ig 880ezer ember volt külföldön. Ez b+ 8,8%
A magyarok vannak 10millióan, tőlünk 2017-ig 610 ezer ember volt külföldön. Ez b+ 6%

Ha szerinted a 6% több mint a 8,8%, akkor te elmebeteg vagy.
Ha szerinted a 610ezer több mint a 880ezer, akkor te elmebeteg vagy.
És ott van még a lengyelek adata, akik közül 4,4millióan vannak külföldön, ez a 42milliós ország lakosságának 11%-a.

Miközben a 610ezer kevesebb mint a NYOLCADA a lengyel értéknek, de még a cseh számoknak is csupán a 80%-a.

Ettől még a NÖVEKEDÉS mértéke lehet durván aránytalan, amint mondtam, ha a 600ezres adat 500ezer után jött, a cseh 880ezer meg csupán 760ezerből, akkor EBBEN az arányszámban (Momentum féknyúz) valóban vertük őket.

De ha téged megüt a guta, akkor is KEVESEBB magyar van külföldön, mint cseh és töredék annyi, mint pl. lengyel. Pedig nekik nincs is Orbánlyuk.

dunántúli gyerek 2019.06.24. 18:33:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Az hogy a fogyasztas alacsony, a legkivalobb hir. Ez a meggazdagodas kulcsa.

dunántúli gyerek 2019.06.24. 18:38:07

@GNDL: "Magyarország miatt fogják jogállami feltételekhez és EU-s ügyészséghez csatlakozáshoz kötni az EU-s források folyósítását a következő uniós költségvetési ciklusban"

- persze a bukottlipsik szeretnenek sok mindent, eddig a 7es cikkkes eljarasukbol se lett semmi

versenykepesseg - ne hasznalj olyan kifejezeseket, amiknel egyszerubbekhez sem ertesz, pl. hogy mi a %

"Tudod, ha valóban virágozna az ország annak lennének jelei"

A legfob jele a visitozasotok, ez csalhatatlan jele annak, hogy jo iranyba megy a zorszag.

Kuglóf. Az 2019.06.24. 18:38:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Nálad biztosan kevesebbet, mit mondjak.
Biztos tudod, milyen könnyű lehet hambisütés közben B1 blogozni, de nem várom hogy ilyen eccerű dolgokat is megércsé.

Én akkor örülök, ha titeket megüt a guta. Remélem Orbán Viktor még legalább száz évig így lop, b+ most olvastam egy ilyen kormánytámogató 444hú, vagy nem is tudom, Index volt-e, EGEKBEN a földárak (g****ciorbán ellopta, azért), meg rettenetesen gazdagodik a magyar elit komcsi elit éppúgy mint az orbánhaverok (g****ciorbán EZT is ellopta).
Sőt, Orbán Viktor három hónap alatt ellopta a teljes magyar GDP-t, és a java csak most jön! Meg a g******cinyugdíjasok 700milliárdért jegyeztek szuper államkötvényt, ezek a g******cinyugdíjasok MEGTALÁLTÁK orbánkincsét és abból vették, b+ KIZÁRT hogy másból vették, itt mindenki nyomorog ebben az országban és nyolcmillió ember éhezik, akár naponta háromszor is. Mielőtt leülne enni.

Meg a kiskereskedelmi index az egekben, tudod, ami a hajléktalanok zsömlevásárlásaiból meg a kofidiszhitelesekbből, meg a "kérek-egy-nyugdíjas-játékkonzolt" médiamárk vásárlókból, a hosszú hétvégén a dupla szállásárakat alig kinyögni tudó üdülők, meg a seggüket hathónapig termálfürdőben áztató nyuggerekből, stb. stb. stb. stb. áll őssze.

Úgyis megüt titeket a guta, de hát ennek így kell lennie, valószínűleg ezt betervezte a jóisten, különben nem lenne ennyire látható.

Kuglóf. Az 2019.06.24. 18:40:00

@dunántúli gyerek: A kulcsmondat valóban a liberális visítozás és a gutaütés.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 18:45:12

@Kuglóf. Az: "Biztos tudod, milyen könnyű lehet hambisütés közben B1 blogozni"

Gőzöm sincs. De még hambit se sütöttem soha. :))

"de nem várom hogy ilyen eccerű dolgokat is megércsé."

Próbáld azért elmagyarázni. Mindig is érdekelt a prolik élete. :))

arabok balrol 2019.06.24. 18:55:56

"Walter Lübcke CDU-s politikust a saját teraszán lőtték le, feltételezett gyilkosa szélsőséges fegyveresekkel állt kapcsolatban. A neonácik egyre aktívabbak, a radikálisok térnyerésében a rendőröknek is lehet szerepük."

na, mar azt hittem sosem ebrednek fel a nemetek

2019.06.24. 19:01:06

@GNDL: "400 / 8 = 50"

Nem érdekel, hogy képes vagy a guglival kiszámoltatni.. mert nem ez a lényeg. Hozzál lécci hiteles példát, hogy hol dolgoztatnak 400 órákat rendszeresen és ingyen embereket, oké?
Másfelől.. az ég egy adta világon nincs senki a munkahelyéhez láncolva. Az egész EU nyitva, meg kell próbálni másutt. (Bár másutt dettó ezek a korlátok.. de egyszer már elmagyaráztam, nem értetted..nincs sokadik esély..)

GNDL 2019.06.24. 19:09:39

@Kuglóf. Az: Ha valaminek a változását arányaiban akarjuk kifejezni, mert a trendszerű változásokat akarjuk felmérni, akkor nincs mit tenni, százalékokat kell használnunk. Konkrét számokat már csak azért sem lehet mert a lengyelek a közel 40 milliós és a szlovákok az 5 milliós lakosságukkal alapvetően értelmezhetetlen diagramot adnának.

Tehát az ábra jó, tökéletesen szemlélteti hogy míg a V4-ek közt mérséklődik vagy arányaiban egyenesen csökken is a kivándorlás mértéke, addig Magyarországon 2010-től kilőtt mint egy kibaszott rakéta ez az arány... tehát gyakorlatilag menekülőre fogták a magyarok, ezen nincs mit szépíteni.

Te gondolom azt a fajta kampányhazugságot erőltetnéd, amit a fideszes elvtársak használnak, például az orvosok elvándorlása esetében. Mutatom, de csak kitalált példával hátha te is megérted (bár nem hiszem):

- 2015-ben Magyarországon 10 ezer kiszeraméra dolgozott, de az év végére elvándorolt az 5%-uk, szám szerint ugye 500 kiszeraméra.
- 2016-ban már csak 9 500 kiszeraméra dolgozott Magyarországon, az év végére ugyancsak elvándorolt az 5%-uk, szám szerint 475-en.
- 2017-ben már csak 9 025 kiszeraméra dolgozott Magyarországon, az év végére elvándorolt az 5%-uk, 451-en.
- 2018-ban 8574 kiszeramérából elvándorol újabb 5%, 428-an.

A végére 2019-ben már csak 8146 kiszeraméra dolgozik Magyarországon, akadozik a kiszeraméra ellátás, az emberek sorban állnak mert nincs elegendő kiszeraméra. Az ellenzéki és szakmai kritikákra a kormányzat azzal válaszol, hogy nem értik mi a probléma, hiszen évek óta csökken az elvándorolt kiszeramérák száma, hiszen míg 2015-ben 500-an hagyták el az országot, addig 2018-ban már csak 428-an, és mivel 2019-ben csak 407 kiszeraméra jelentette be távozási szándékát, így a helyzet tovább fog javulni.

Holott a lófasz, a kiszeramérák elvándorlásának aránya nem változott az évek során, csak annyi történt hogy a kevesebből kevesebben tudnak elmenni változatlan arányokkal.

Na, csikorgasd meg azokat a fogaskerekeket, kedves „mérnök” úr, tessék ezen elgondolkozni. :)

GNDL 2019.06.24. 19:16:05

@dunántúli gyerek: „eddig a 7es cikkkes eljarasukbol se lett semmi”

Mert eddig a románok voltak a soros elnökei az EU-nak, és éppen komolyabb kormányválságokban fetrengtek, így például ezt sem tudták intézni. :) De július 1-től finn EU-s elnökség jön, és már jó előre bejelentették, hogy a hetes cikkes eljárásokkal kezdenek.

„versenykepesseg - ne hasznalj olyan kifejezeseket, amiknel egyszerubbekhez sem ertesz”

Pedig te is olvashatnál versenyképességi jelentéseket, annak ellenére hogy alapjaiban ellentmondanak az alaptalan fideszes sikerkampányoknak. :) Például a WEF, az EU vagy az OECD szerint pont hogy a rekord adóterhek miatt is zuhan a magyar gazdaság versenyképessége, mindamellett hogy a kormányzat ötletszerű, dilettáns, és senkivel nem egyeztetett így kiszámíthatatlan és önkényes intézkedései, vagy éppen a rekord szintű állami korrupció sem igazán versenyképességet javító tényezők. :)

„legfob jele a visitozasotok, ez csalhatatlan jele annak, hogy jo iranyba megy a zorszag”

Aha, csakhogy nem mi „visítozunk” hanem a szakemberek. :) De tényleg, ügyet se vessetek rá, padlógáz elvtársak, padlógáz... mi szóltunk hogy ott a betonfal, de ha szerintetek ez csak visítozás, akkor menni kell előre, nem igaz?! Meg kell hosszabbítani Bicskéig. :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 19:21:36

@GNDL: "az orvosok elvándorlása"

A kétfarkúak szerint nem baj, ha kivándorolnak, csak minden orvos vigyen magával egy beteget. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 19:23:18

@Womb Raider: "nincs senki a munkahelyéhez láncolva"

Persze, csak a geci által kinevelt deprivált összeszerelő munkások. Szétbaszta az iskolarendszert, nehogy elveszítse a szavazóit.

GNDL 2019.06.24. 19:24:26

@Womb Raider: „Hozzál lécci hiteles példát, hogy hol dolgoztatnak 400 órákat rendszeresen és ingyen embereket”

Legfőképp azért vezették be a fideszes elvtársak a hatnapos munkahetet, mert bizonyos szektorokban (jellemzően a betanított segédmunkát igénylő szalagok mellett) már eleve túlóráztatták a dolgozókat, csak ugye a munkaügyi ellenőrzéseken nagy számban buktak meg ezzel... így hát hozzá reszelték a törvényt is, mert ugye Magyarországon jellemzően nem lehet megélni egyetlen, 8 órás munkával keresett bérből, a melósok jellemzően 10 de akár 12 órákat dolgoznak, hogy megéljenek. Illetve a szakképzett munkaerőhiány legfőképp a közigazgatást és az állami szektorokat érinti, lásd rendőrségtől tűzoltókon egészségügyön és oktatáson át a konkrét közigazgatást, de ők is már évek óta túlóráznak.

Azt hogy ingyen tennék az égvilágon senki nem említette rajtad kívül, de azért láttunk már nem kevés példát arra vonatkozóan hogy belügyesek vagy ápolónők bérét úgy emelték, hogy eltörölték a túlórapénzeiket, tehát gyakorlatilag több munkáért kaptak ugyan annyit mint addig... vagyis inkább csökkent a bérük így ebben a formában.

Ha képes lennél önállóan tájékozódni, akkor több tucatnyi ilyesféle botrányról olvashattál az elmúlt években. :)

„az egész EU nyitva, meg kell próbálni másutt”

Na, ezt pont nem kell ajánlgatnotok, elvtársak, elég hogy csak hatalmon van a fasiszta söpredéketek, évente kisvárosnyian menekülnek a magyarok előletek... :D

arabok balrol 2019.06.24. 19:25:52

@GNDL: Hiaba kezdenek a finnek akarmit, vetozhato.

A gdp emelkedes, amibben EU elsok vagyunk, es amit elkolthetunk, ellentmond a versenykepessegi jelenteseknek.

Nem merheto dolgokat meseknek szoktak hivni.

"Aha, csakhogy nem mi „visítozunk” hanem a szakemberek. :)" - a lipsik honnan tudjak, mi az a szakember? Amikor kormanyon voltak, akkor nem volt meg ilyen?

GNDL 2019.06.24. 19:34:21

@arabok balrol: „hiaba kezdenek a finnek akarmit, vetozhato”

Nem, töki, ezt már a meghallgatásoknál bukták Orbánék, ki lesz teregetve a szennyes. Nem kell eljutni a konkrét szavazásig, bár mire eljutnának odáig a tárgyalások és vizsgálatok, lehet hogy nem is lenne aki vétózzon, mivel ugye Orbán lengyel fasiszta barátai ősszel bukhatják a kormányzást... de még az sem biztos, hogy ha feltárják a vizsgálatok az extrém mértékű orosz befolyást Magyarországon, akkor Orbán lengyel fasiszta barátai vétóznának, mert a lengyelek hagyományosan rosszban vannak a muszkákkal... egyébként a magyarok is, szóval tessék kétszer is meggondolni hogy a Fidesz valóban a magyarok érdekeiért tevékenykedik. :D

„gdp emelkedes, amibben EU elsok vagyunk, es amit elkolthetunk, ellentmond a versenykepessegi jelenteseknek”

Majd egyszer akkor elolvasol egy-két ilyen versenyképességi jelentést, de egyébként egyrészt nem vagytok elsők mert a régióban a magyar GDP növekedés inkább csak középmezőnyt jelentett az elmúlt évek átlagában; másrészt a GDP növekedésetek struktúrája 1/3 német autóipar, 1/3 EU-s forrásokból finanszírozott állami beruházások, és 1/3 belső fogyasztás, amihez a GDP 2-3%-ának megfelelő forrásokat utalnak haza a külföldön dolgozó magyarok.

Szóval ez is benne van a versenyképességi jelentésekben, német multik és EU-s források nélkül nincs magyar gazdaság, nem lélegzik, nincs pulzusa... gyakorlatilag halott.

„Amikor kormanyon voltak, akkor nem volt meg ilyen? ”

Említettem fentebb, hogy Magyarországon még nem voltak liberálisok kormányon... különben a Fidesz-KDNP jelenlegi vezérkarának legalább harmada lenne eltiltva a közélettől egy lusztrációs törvénnyel, ugye a sötét szocialista és muszka besúgó múltjuk miatt. :)

arabok balrol 2019.06.24. 19:40:55

@GNDL: minek irsz nekem meseket? 1 veto, es kesz.

Orosz befolyas nana, mint Trumpnal, amugy errol szo sem lesz.

Az elmult 2 evben elsok vagyunk GDP novekedesben, a merhetetlen meseket meg meghagyjuk a lipsiknek.

"német multik és EU-s források nélkül nincs magyar gazdaság, nem lélegzik, nincs pulzusa.."

- ezt a lipsik demonstraltak kormanyon, ugyhogy nekik elhisszuk

"Említettem fentebb, hogy Magyarországon még nem voltak liberálisok kormányon.."

Lipsik viszont igen, te minek tolod az ocska lipsi mantrat, nem eg le a pofadrol a bor? Honnan a faszombol tudja egy lipsi, hogy mi az a szakerto azt mondd meg.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 19:46:27

@Womb Raider: "Hozzál lécci hiteles példát, hogy hol dolgoztatnak 400 órákat rendszeresen és ingyen embereket"

Szóval szinte sehol nincs szükség a 400 órás limitre? Akkor azt regéld el, ha nincs rá szükség, akkor miért hoztak róla törvényt? Unatkozott a jogalkotó??? :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 19:53:00

@arabok balrol: "Az elmult 2 evben elsok vagyunk GDP novekedesben"

Ja, hogy volt honnan fejlődni. A geci igazán betett a gazdaságnak.

Ha vásárlóerő paritáson nézed, akkor meg eléggé hátul kullogunk.

Sőt, a fogyasztás szerint a legszegényebbek vagyunk.

Nem is kampányol Ondó Viktor soha a "csodálatos" gazdasági teljesítménnyel, inkább az elképzelt migránsáradattal. :))

GNDL 2019.06.24. 19:54:26

@arabok balrol: „veto, es kesz”

Remélem azt tudod, hogy Orbán nem szavazhat majd saját kormányáról... :D

„elmult 2 evben elsok vagyunk GDP novekedesben”

Hát mondjuk többek közt a románokat sem sikerült felülmúlni, de akkor ha már megint így „dübörgünk”, akkor például a traumatológusok miért hirdettek vészhelyzetet, a fővárost miért lepik el a patkányok, és a rendőrök miért szerelnek le százasával mert szerintük megalázó a bérük?! És még sorolhatnám, ugye... pont ezért nevezik Orbán ámokfutását Patyomkin-gazdaságnak, mert bár papíron lehet hogy jól mutatnak az eredmények, de közelebbről vizsgálva elég világos, hogy nem más csak színes kartonpapírok és némi ragasztó... de egyébként nem létezik.

„ezt a lipsik demonstraltak kormanyon, ugyhogy nekik elhisszuk”

Hőböröghetsz meg trollkodhatsz, de a tények makacs dolgok: német autóipar és külső EU-s finanszírozás nélkül Magyarország gazdasága a legjobb esetben is stagnálna, de nem elképzelhetetlen 1-2%-os recesszió sem, lásd ugye 2011-13 közt, vagy például a GDP növekedés visszaesését 2015-16 magasságában amikor átmenetileg EU forráshiányos időszak következett az új EU-s költségvetés miatt. Nincs. Magyar. Gazdaság.

„Lipsik viszont igen”

Jó, hát miért is gondoltam volna hogy lesz majd egy fideszes troll akinek magasabb az intellektusa mint egy óvodásé... :D

arabok balrol 2019.06.24. 19:54:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ez jo hir.

"Nem is kampányol Ondó Viktor soha a "csodálatos" gazdasági teljesítménnyel" - mer most nyert 1 even bbelul 2x2/3dal, most pihen

arabok balrol 2019.06.24. 19:58:29

@GNDL: egyelore meg a holdban van a szavazas, szerintem eljaras se lesz

"Hát mondjuk többek közt a románokat sem sikerült felülmúlni"

De mindenki mast igen. Meseket anyadnak, de ezt mar mondtam.

"német autóipar és külső EU-s finanszírozás nélkül Magyarország gazdasága a legjobb esetben is stagnálna"

Ja, es ha a magyar emberek nem ennenek, vagy gygalog jarnanak, akkor az is visszahuzna a GDP novekedest.

Te kulonben normalis vagy?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 20:07:48

@arabok balrol: ""Nem is kampányol Ondó Viktor soha a "csodálatos" gazdasági teljesítménnyel" - mer most nyert"

De NEM a "csodálatos" gazdasági teljesítménnyel. :))

Téged se az eszedért raboltak el az UFO-k. :))

arabok balrol 2019.06.24. 20:11:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "De NEM a "csodálatos" gazdasági teljesítménnyel. :))"

Akkor eselyes lenne az ellenzek is, de azert erre ne fogadj!

GNDL 2019.06.24. 20:12:36

@arabok balrol: „egyelore meg a holdban van a szavazas, szerintem eljaras se lesz”

Már idén vélhetően lesz egy szavazás, mert bizottsági 2-3 szavazás előzi meg azt hogy a Tanácsban felfüggesszék Magyarország szavazati jogát... de itt ezen a ponton a magyar kormány megítélése már teljesen padlón lesz, főleg ha időközben a Fideszt „önként” kivágják a Néppártból is, ugye a német vállalatok ettől teszik függővé a befektetéseiket, nyilatkozataik szerint. Szóval erre próbáltam utalni fentebb, de látom képben vagy... nem. :D

Az eljárás pedig tavaly szeptember 12 óta folyamatban van, csak szólok. A Sargentini-jelentés kétharmados megszavazásával kezdődött, ugye, ha jól emlékszel. :)

„De mindenki mast igen.”

Mondjuk a szlovéneket sem sikerült, de mindegy. :D

„Meseket anyadnak, de ezt mar mondtam.”

Mondjuk érdekes, hogy pont a fideszes keresztények a legpofátlanabb suttyó parasztok... nem tudom mikkel tömik a fejeteket a keresztény templomokban de nem is akarom megtudni. :D

„ha a magyar emberek nem ennenek, vagy gygalog jarnanak, akkor az is visszahuzna a GDP novekedest”

Csak ismételni tudnám magam, német autóipar 1/3 arányban, EU-s külső finanszírozás 1/3 arányban, és a belső fogyasztás amihez a GDP 2-3%át utalják haza a külföldön dolgozó magyarok ugyancsak 1/3 arányban teszi hozzá magát a magyar GDP növekedéshez. Ebből ha leveszed a német autóipart és az EU-s forrásokat, az 5%-os GDP növekedésed papíron mindjárt csak 1.8% marad, de még annyi sem mert az előbbiekhez kapcsolódó ágazatok nélkül már rég megállt az ország...

„Te kulonben normalis vagy?”

A magadfajta semmihez nem értő általános műveltség és eziránti tisztelet híján vegetáló fideszes csőcseléket olvasva egyenesen egy istencsászárnak érzem magam 400+ IQ-val, ne viccelj... a marék lepke jut rólatok eszembe, annyira ostobák vagytok. :D

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.06.24. 20:15:47

@GNDL: "Orbán sem jelent nemzetbiztonsági kockázatot, bár valamiért még soha életében nem világították át"

Miért, szerinted mit találnának, ha átvilágítanák?!

Kisdobosként besúgta a trockista elhajló Pistikét a helyi párttitkárnak? Vagy milyen mesével jönnétek elő a rendszerváltáskor 25 éves Orbánnál?!

"400 túlóra napi 8 órával számolva +50 munkanapot jelent, vagyis éves szinten heti +1 munkanap, ami hatnapos munkahetet jelent."

Na, talán annyira reménytelen nem vagy, mert a számtan már megy, csak a gondolkodás nem annyira.

Először is, ha már a szocik alatt is volt 250 óra túlórakeret az Mt-ben, akkor ne 8 órás munkaidővel tessék számolni a vetítési alapnál se, ráadásul a 400 óra eleve csak kollektív szerződésben, azaz a munkavállalók beleegyezésével írható elő, ráadásul sokkal gyakoribb, hogy a túlórát már eleve az öt "alap" munkanapon dolgozzák le, mint az, hogy heti hat napot dolgoztassák a dolgozókat. (Egyébként pedig senkinek nem kötelező ilyen cégnél dolgozni, a mai munkaerőpiacon már a diploma nélküli, harmadéves informatikus hallgatókért sorban állnak a cégek, de a jobb szakmunkások is válogathatnak az ajánlatok között.)

"hamarosan valakiknek el kell menniük dolgozni"

Ja, neked meg a ciccusnak kell hamarosan állást keresni, mert a leamortizálódott MSZP már nem tud "valódi jobboldali" bérkommentelőket megfizetni. Lehet, hogy hamarost be kell állnod a rettegett szalag mellé? Ajvék!

2019.06.24. 20:20:00

@GNDL: Szakadj már le erről a "külső finanszírozásról".. mert azt mindenütt beleszámolják és nagyon nem csak mi hívhatunk le helyesebben 'kárenyhítésnek' nevezendő támogatást..@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Sőt, a fogyasztás szerint a legszegényebbek vagyunk. "
Hűűűű..a románok 100 év után 1 évben (akkor is brutális hitelekből..) megelőztek minket..tehát rögtön gazdagabbak is lettek..hmmm.. teljesen logikus.
www.maszol.ro/index.php/hatter/98320-szegenysegi-bizonyitvany-romaniaban-europai-atlag-folotti-a-nelkulozes
ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=Income_poverty_statistics/hu&oldid=413316
www.portfolio.hu/gazdasag/csokkent-a-szegenyseg-magyarorszagon-de-egyre-jobban-szetszakad-a-tarsadalom.306215.html

arabok balrol 2019.06.24. 20:23:28

@GNDL: "de itt ezen a ponton a magyar kormány megítélése már teljesen padlón lesz, főleg ha időközben a Fideszt „önként” kivágják a Néppártból is, ugye a német vállalatok ettől teszik függővé a befektetéseiket"

persze hogy ettol teszik fuggove, csak eddig nem tunt fel nekik hogy Orban diktator, de majd most

Te NOOOORMALIS vagy?

"Ebből ha leveszed "

Ha leveszel 5%-ot Orban gdp novekedesebol, akkor megkapod a lipsiket. De ehhez ilyen tanulmanyt rittyenteni, nem semmi. Kar hogy mar senki nem fizet erte, meg Soros se...:)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 20:24:05

@Womb Raider: "a románok 100 év után 1 évben"

Eddig tartott a gecinek és az elkúrónak lecsúsztatnia az országot. Hamar munka ritkán jó. :))

De nem csak a románok. MINDENKI lehagyott.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 20:26:10

@Womb Raider: "Szakadj már le erről a "külső finanszírozásról""

Nem tud leszakadni róla, mert ez az, ami a gazdaságot lélegeztetőgépen tartja. Oktatás szétverve, egészségügy romokban, versenyképességünk a béka segge alatt...

2019.06.24. 20:27:41

@GNDL: "Ha képes lennél önállóan tájékozódni, akkor több tucatnyi ilyesféle botrányról olvashattál az elmúlt években. :)"
Osztán mégsem sikerült egy linket sem prezentálnod..

Lövésed nincs a témáról, nem érted magát a törvényt sem csak tolod a lózungokat, büfized amit a brossúrákból felolvastak neked.

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "zóval szinte sehol nincs szükség a 400 órás limitre? Akkor azt regéld el, ha nincs rá szükség, akkor miért hoztak róla törvényt? Unatkozott a jogalkotó??? "
Fogd már fel, hogy NINCS olyan cég (se kicsi, se nagy) ahol folyamatosan élnének a törvényi lehetőséggel. Olyan van, hogy kampányszerűen, de ott sem kényszer. Viszont vannak olyan helyzetek, amikor a munkaadó és a munkavállaló KÖZÖS érdeke a munkaidő-keret rugalmassága. Egy a lényeg: nem egyedi a helyzet, EU-szerte találni példát.. de ott sem jellemző, hogy halálra dolgoznák magukat a németek, vagy a csehek..
Vagy esetleg azt próbálod sugallni, hogy a nagy túlóra kerettel rendelkező országokban nyomorognak és csak túlmunkából képesek megélni az emberek? Ezt a németek is tudják?
Ki kellene már húznod a fejed a saját vagy mások seggéből, mert láthatóan oxigénhiányra utaló tüneteket produkálsz..még a végén újra kell, hogy élesszen a magyar eü.

GNDL 2019.06.24. 20:28:24

@Szergej Szergejevics Szergejev: „Vagy milyen mesével jönnétek elő a rendszerváltáskor 25 éves Orbánnál?!”

Hát, pont ezt lenne jó megtudni, mivel ugye a fideszes elvtársak eddig 2 alkalommal szavazták le a Jobbik lusztrációs törvényjavaslatát, több mint tucatszor az LMP állambiztonsági múlt feltárására vonatkozó javaslatát, Orbánt gyakorlatilag a fülénél rángatja az exKGB-s Putyin évek óta, és például nem csak Simicska állítja hogy Orbán besúgó volt a sorkatonai szolgálata alatt... ezeknek töredéke elég lenne ahhoz, hogy Nyugaton nem hogy miniszterelnök de állami vállalatnál vagy a közigazgatásban portás sem lehetne Orbán. :)

„ha már a szocik alatt is volt 250 óra túlórakeret”

Nézd, én a hátam közepére kívánom a posztkommunistákat, de tényleg, Fidesszel és MSZP-vel együtt... szóval, már nekem kellemetlen hogy a magadfajta trollok képtelenek saját állítólagos jól felfogott érdekeik vagy állítólag meglévő értékeik alapján megvédeni a fideszes elvtársaik ámokfutását, nálatok bazmeg a szocialisták egyszerűen hivatkozási alap... hozzájuk méritek magatokat, nálatok ők az etalon. :D Nem érzed kínosnak, töki?! :)

Szóval, továbbra is ott tartunk, hogy nem a szocik vezették be a hatnapos munkahetet hanem a Fidesz-KDNP.

„a jobb szakmunkások is válogathatnak az ajánlatok között”

Ti tényleg valami olyan mozit néztek ami nem ezen a csatornán megy amit rögvalóságnak nevezünk... :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 20:29:40

@arabok balrol: "Ha leveszel 5%-ot Orban gdp novekedesebol"

Ha leveszem az EU-segílyt, a GDP növekedés NULLA. És ezt a nullát úgy tudja csak teljesíteni a geci, hogy az egészségügyből és az oktatásból is elvett 3-3 GDP százalékot. Ezért hullanak az emberek, és lesznek a gyerekek olyan hülyék, mint te. Szép példája vagy, öcsi a gazdád balfaszságának.

arabok balrol 2019.06.24. 20:30:48

@GNDL: "Nézd, én a hátam közepére kívánom a posztkommunistákat, de tényleg, Fidesszel és MSZP-vel együtt.."

Akkor megesz a kivancsisag, hogy kire szavaztal...

2019.06.24. 20:31:21

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Oktatás szétverve, egészségügy romokban, versenyképességünk a béka segge alatt..."

A mondat eleje üres szólam.. a másodikban meg magadnak mondasz ellent. Hiszen pár sorral ezelőtt arról vekengtél, hogy a Zorbán kiszolgáltatja a magyar munkaerőt a gaz multináci kizsákmányolóknak..
(Mellesleg, a csehek azért kellett lemondjanak a BMW-ről, mert a bajorok úgy ítélték meg, hogy ők bizony nem telik nekik cseh munkaerőre :)
És hogy kicsit a jövőbe is nézzünk..nem adok 10 évet, de a Mercedes is elkezdi a termelését kivonni Németországból, max a R&D szektor marad..ha...

arabok balrol 2019.06.24. 20:31:28

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Mindezek az osszes orszagban bevetelek, meg 2010 elott is azok voltak.

ne gyengezzel

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 20:31:38

@Womb Raider: "Olyan van, hogy kampányszerűen"

Kampányszerűen 1200 óra túlmunka. 3 évig folyamatosan kommunista szombat. Illetve fideSSes szombat. Nem hallod magadat?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 20:34:39

@Szergej Szergejevics Szergejev: "mit találnának, ha átvilágítanák?"

Ellopott milliárdokat, zsarolhatóságot... Amivel Putyin rá tudja venni a 2009-ig harcos ruszkiellenes Ondó Viktort, hogy adja el a hazáját.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 20:36:28

@Womb Raider: "Ezt elmagyaráznád?"

Az egészségügyből és az oktatásból is elvesz 3-3 GDP százalékot. Ettől hullanak az emberek, és lesznek olyan buták, mint az itteni fideSSfasszopók.

GNDL 2019.06.24. 20:37:29

@Womb Raider: „mert azt mindenütt beleszámolják és nagyon nem csak mi hívhatunk le helyesebben 'kárenyhítésnek' nevezendő támogatást”

Egyrészt az EU-s források felhasználásának hatékonyságában Magyarország a tök utolsó, mert lásd például nem olyan beruházásokat finanszírozunk amelyek a felzárkózást segítenék elő, hanem csak olyat amivel a gazdasági növekedést fűtve el lehet égetni ezeket az EU-s forrásokat és ki lehet tömni a korrupt holdudvart. Ezért is lásd Magyarország 7 régiójából 4 az EU 20 legszegényebb régiójában van folyamatosan, annak ellenére hogy a legnagyobb arányban Magyarország használja fel ezeket az EU-s forrásokat.

Másrészt meg „kárenyhítés”... az te szerencsétlen pöcs, gondolom most jönne az a fóliasisakos náci összeesküvés elmélet, hogy mi meg „átadtuk piacainkat”. :D Az EU-s piac egy 500+ milliós piac, a magyar meg egy kevesebb mint 10 milliós... tedd már ki azt az általános iskola alsó tagozatos relációs jelet, hogy az 500 alma több vagy a 10 alma, és mindjárt meglátod hogy te nem piacot adtál fel hanem ötvenszer nagyobb piacot szereztél a sajátodnál a saját termelésednek te pöcsfej... :D Más kérdés, hogy annyira hitványak vagytok hogy képtelenek vagytok élni ezzel a lehetőséggel, ezért veri még a szlovák meg lengyel mezőgazdasági termék a magyart is, saját piacán...

„Osztán mégsem sikerült egy linket sem prezentálnod.”

Mert minek szemeteljem össze a poszt alját önkényes sajtószemlével?! Google a barátod, ha érdekel a téma keress rá... nem tudom, anyád erre tanított, hogy mások dolgozzanak helyetted? Remélem a seggedet már nem ő törli ki.... :D

„nem érted magát a törvényt sem”

400 / 8 = 50

Erről szól a törvény, töki. Azzal a további sokkal, hogy nem 1, hanem 3 éven belül „ráér” elszámolni a túlórát...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 20:39:50

@arabok balrol: "Mindezek az osszes orszagban bevetelek"

Amit ellop az oktatásból és egészségügyből az csak kifordított gondolkodással lehet bevételnek tekinteni. És nem, sehol se csinálnak ilyet, ez az ország szándékos tönkretétele. Csak a bolsevik hazaáruló fideSSfasszopók tapsolnak hozzá.

arabok balrol 2019.06.24. 20:40:12

@GNDL: "400 / 8 = 50

Erről szól a törvény, töki. Azzal a további sokkal, hogy nem 1, hanem 3 éven belül „ráér” elszámolni a túlórát..."

Ezt hazudoztatok mult decembertol, aztan azota a Fidesz 2/3-ot kapott. Ugyhogy a melosok nem kajaltak a feknyuzt.

arabok balrol 2019.06.24. 20:41:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: persze, ellop az okktatasegezsegugybol

ezt mondtatok a tavalyi, meg az idei 2/3 elott is

GNDL 2019.06.24. 20:43:36

@arabok balrol: „persze hogy ettol teszik fuggove, csak eddig nem tunt fel nekik hogy Orban diktator, de majd most”

Tájékozódni meg smafu, mi, töki?! A Fidesz kizárása a Néppártból lehet a határ a német cégeknél, nem a Sargentini-jelentés: mfor.hu/cikkek/makro/a-fidesz-kizarasa-a-neppartbol-lehet-a-fordulopont-a-nemet-cegeknel-nem-a-sargentini-jelentes.html

„Ha leveszel 5%-ot Orban gdp novekedesebol, akkor megkapod a lipsiket.”

A 2008-as válságig a hasonló mértékű EU-s konjunktúrában hasonló volt a GDP növekedés mint manapság, mint említettem az MSZP és a Fidesz kormányzati ámokfutása miatt túl sok különbség nincs... legfeljebb annyi, hogy a Fidesz egy fasiszta párt önkényuralmi törekvésekkel és nagyságrendekkel többet lopnak, de „eredményeik” ugyan azok:
www.portfolio.hu/img/upload/2018/12/eurozonamagyar181205-20181205.png

arabok balrol 2019.06.24. 20:52:07

@GNDL: mfor feknyuz

a nemet cegek nem a demokracia miatt vannak itt, ballibam...:)

"A 2008-as válságig a hasonló mértékű EU-s konjunktúrában hasonló volt a GDP növekedés mint manapság"

kiveve, hogy 2007ben a szlovak novekedes 10% volt, a magyar meg 1% (adossagbol)

"mint említettem az MSZP és a Fidesz kormányzati ámokfutása miatt túl sok különbség nincs."

de a meseidnel a szamok tobbet mondanak

arabok balrol 2019.06.24. 20:52:50

@GNDL: fordulj Europahoz csalas ugyben, lipsi.,...:D

arabok balrol 2019.06.24. 20:58:45

@Womb Raider: nem ertek ra a lipsikre szavazni, mert a banyaban tuloraztak

atomic power 1986DucaDuca 2019.06.24. 21:36:05

@GNDL:

„A 2008-as válságig a hasonló mértékű EU-s konjunktúrában hasonló volt a GDP növekedés mint manapság, mint említettem az MSZP és a Fidesz kormányzati ámokfutása miatt túl sok különbség nincs... legfeljebb annyi, hogy a Fidesz egy fasiszta párt önkényuralmi törekvésekkel és nagyságrendekkel többet lopnak, de „eredményeik” ugyan azok”

Hogy az ég nem szakad le az ilyen kijelentések után!!

A konjunktúra az hasonló volt, de a magyar gazdaság 2003-2008 között nem fenntartható növekedési pályánvolt, azaz a gazdaság nagyobb arányban növelte az adósságot, mint amilyen mértékben növekedett.

A magyar GDP volumenindexei 2003-2008 között:

2003- 3,8%, 2004-5,0%, 2005-4,4%, 2006-3,9%, 2007-0,4%,2008-0,9%

Összesen: 18,4%
GDP arányos államadósság változás: plusz 13,7%

Az államháztartás konszolidált bruttó GDP arányos adósságának változása (százalékpont, 2003-2009)

Cseho. 28,1 28,5 28,0 27,9 27,8 28,7 34,1
Mo. 57,6 58,5 60,5 64,6 65,6 71,6 77,8
Lengyelo. 46,6 45,0 46,4 46,9 44,2 46,3 49,4
Szlo. 41,6 40,6 34,1 31,0 30,1 28,5 36,3
Rom. 21,3 18,6 15,7 12,3 12,7 13,2 23,2

Cseho. 6 %
Mo. 20,2 %
Lengyelo. 2,8 %
Szlo. -5,3 %
Románia 1,9 %

Visegrádi hármak és Románia átlaga: 5,4 %.

Magyarország GDP arányos államadóssága 3,7-szer nagyobb mértékben nőtt 2003 és 2009 között, mint a másik négy ország átlaga.

Egy főre jutó GDP volumen növekedése 2003-2009 (%)

Cseho. 3,6 4,9 6,3 6,5 5,0 1,6 –5,4 össz. : 22,5
Mo. 4,1 5,2 4,6 4,0 0,6 1,1 –6,4 össz. : 13,2
Lengyelo. 3,7 5,2 3,5 6,3 7,1 4,2 2,7 össz. : 32,7
Szlo. 5,4 5,2 6,7 8,4 10,7 5,4 –5,6 össz. : 35,8
Románia 6,0 9,0 4,8 8,7 8,5 10,3 –6,3 össz. : 41,0

Visegrádi hármak és Románia átlaga: 33 %. 2,5 -szer több, mint a magyar növekedés.
Mo. úgy halmozott fel 3,7-szer nagyobb államadósság növekményt, hogy eközben 2,5-szer kisebb mértékben növekedett.

Magyarországon minden 1 százalékpont GDP növekedéshez 1,53 százalékpont államadósság növekedés társult.

A másik négy országban átlagosan minden 1 százalékpont GDP növekedéshez csak 0.16 százalékpont államadósság növekedés társult.

Magyarországon minden 1 százalékpont 1 főre jutó GDP volumen növekedéshez 9,5-szer nagyobb GDP arányos államadósság növekedés társult, mint a másik négy országban.

Jelenleg az ország lépést tart a régiós országokkal a makrogazdasági adatok alapján. Sőt, ha azt nézzük, hogy Magyarország folyamatosan csökkenti GDP arányos államadósságát, akkor a teljesítménye még nagyobb is, mint a régiós versenytársaké.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.06.25. 02:43:07

@atomic power 1986DucaDuca:
ez a számsor kimeríti a hazaárulás fogalmát

Egy főre jutó GDP volumen növekedése 2003-2009 (%)

Cseho. 3,6 4,9 6,3 6,5 5,0 1,6 –5,4 össz. : 22,5
Mo. 4,1 5,2 4,6 4,0 0,6 1,1 –6,4 össz. : 13,2
Lengyelo. 3,7 5,2 3,5 6,3 7,1 4,2 2,7 össz. : 32,7
Szlo. 5,4 5,2 6,7 8,4 10,7 5,4 –5,6 össz. : 35,8
Románia 6,0 9,0 4,8 8,7 8,5 10,3 –6,3 össz. : 41,0

Épüljön STADION a CEU helyére.. 2019.06.25. 03:18:00

Remelem karigeri nyer, megneznem ahogy a Gyurcsany fogcsikorgatva ujra tamogatni, kezdi es elmondja, hogy valojaban O mindig is karigerit tamogatta. Es bepereli aki mast mond. :)

De az is roppant szorakoztato lesz, ami sokkal valoszinubb, hogy az eredmenytol fuggetlenul mindenkit elarulva tovabbra is Kalman Olgat fogjak tamogatni.

A lenyeg hogy a nemzeti oldal kivaloan szorakozik az elo SAS kabaren.
Holnap le szavazok Karigerire.

Eltiltott Vélemény 2019.06.25. 09:18:22

@GNDL: " ... De július 1-től finn EU-s elnökség jön, és már jó előre bejelentették, hogy a hetes cikkes eljárásokkal kezdenek. ... "

Erre majd ősszel térjünk vissza. Elég karcsú a valószínűsége, hogy a kleptokratákat rendesen szopóágra tegyék, túl sok cimborájuk van... ez a hátránya az egyhangú döntéskényszernek...

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Tudod, ezzel az a bajom, hogy csak folytatták azt, amit az előttük levő bagázs csinált. Szomorú, hogy egy esetleges forradalom esetén, csak a jelenlegi kurzus tagjai kerülnek bitóra, az előttük levő kevesebbet lopó, de mindamellett sokkal agyatlanabbul kártékony bagázs megússza, pedig nekik is mellettük van a helyük....

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.25. 09:20:41

@Épüljön STADION a CEU helyére..: "Remelem karigeri nyer, megneznem ahogy a Gyurcsany fogcsikorgatva ujra tamogatni, kezdi es elmondja, hogy valojaban O mindig is karigerit tamogatta. Es bepereli aki mast mond."

:))

Több év és sok ezer komment után megértük végre, hogy egyszer valami jót mondjál.

Eltiltott Vélemény 2019.06.25. 09:26:13

@GNDL: " ... A Sargentini-jelentés kétharmados megszavazásával kezdődött, ugye, ha jól emlékszel. :) ... "

Ne legyél teljesen debil! Az a szavazás már az EP választási kampány része volt. Kurvára ment a helyezkedés, őrjöngve harcoltak a vaskos jövedelemmel kecsegtető EP képviselői székekért. Valahogy most a választások után pár héttel, hirtelen eltűntek a mindennapos Csuti Suttyót érő kritikák, amikkel a választások előtt tele volt a sajtó, valahogy el tudott telni egy hét anélkül, hogy a EPP vs Csuti Rabló Bandája szerepelt volna benne....

Azt hiszem, hogy nálatok a realitás 20-ad rangú lett, a "Wishful Thinking" pedig csúcsra van járatva.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.25. 09:26:30

@Kitiltott Vélemény: "csak folytatták azt, amit az előttük levő bagázs csinált."

Ezerszeresére növelve. Persze nem mindent, de sok mindent, amit Ondó Viktor csinál, annak az előképe megtalálható az elkúrónál. Most az oktatás pont nem jó példa, mert az elkúró alatt enyhén javult, a geci alatt kezdett meredek zuhanásba. Ha azt az enyhe javulást is ezerszeresére növelte volna a geci, mint minden más genyaságot, akkor most a világ élvonalába tartoznánk, és versenyképességünk az egekben lenne. De Ondó Viktor csak a romboláshoz ért, az könnyen, gyorsan megvan.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.25. 09:30:44

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Én úgy emlékszem,hogy Gyurcsány volt az,aki eladta a Molt az oroszoknak és nem Orbán..

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.25. 09:40:32

@Épüljön STADION a CEU helyére..: Sztem ezt azért nem meri már meglépni.Ha karigeri nyeri az előfasságot,akkor fletó valahogy úgy fogja kommunikálni,hogy ő csak fel akarta szopni az érdeklődést zolgicskával, „felpezsdítve a demokratikus közösségen belüli vitát”..

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.25. 09:45:53

@Veszéjben a lyogállamiság !: És? Ezzel az elkúró bűneit akarod nagyobbítani? Hordhatnál inkább tengerbe vizet.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.25. 10:01:48

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ha zsarolhatóságról fantáziálsz,az sokkal inkább Gyurcsánnyal kapcsolatosan merül fel mint Orbánnal..

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.25. 10:27:08

@Veszéjben a lyogállamiság !: "zsarolhatóságról fantáziálsz,az sokkal inkább Gyurcsánnyal"

És mivel lehetne zsarolni? Hogy oszlassa fel a dékát? :))

Idióta, nem vetted észre, hogy tizedik éve nem az elkúró kormányoz. :))

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.25. 10:53:09

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Értelemszerűen a kormányzati időszakáról beszéltem seggfejkém..

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.25. 11:46:53

@Veszéjben a lyogállamiság !: "a kormányzati időszakáról beszéltem"

:))

Idióta, már tizedik éve vége van a kormányzati időszakának, minden elévült. És ha nem évült volna el, akkor se számítana, az elkúró már soha nem lesz az ország szempontjából döntési helyzetben.

@Kubatov baszd meg anyád: Idiótákat küldesz csak ide?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.25. 15:18:30

@Veszéjben a lyogállamiság !: "főpolgármesterré választani"

Ez kész. :))

Megcsináltad a napom, idiótám. :))

Putyin zsarolással sakkban tarja az elkúrót, hogy az támogassa Putyin titkosügynökét, Kálmán Olgát, aki majd ha megválasztják, berobbantja a 7 kilométeres minimetró alagútját, elrontja a 17 év átlagéletkorú romos buszokat, tankkal végigmegy a körúton, és emiatt megint fel kell újítani az elmúlt évtizedben már 5x felújított villamospályát, és általában gallyra küldi amúgy is Európa legszegényebb államát, hogy... Miért is?

Túl sok összeesküvés elméletet szopatott be veled a gazdád. :))

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.06.25. 16:04:06

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "gallyra küldi amúgy is Európa legszegényebb államát"

1. Szerintem kevered Kálmán Olgát Dobrev Klárával, utóbbi a bolgár származású, de bár Bulgária valóban az EU (nem Európa!) legszegényebb állama, nem tudok róla, hogy ott politikai szerepre készülne. Kálmán Olga nem Magyarország, hanem csak Budapest jövőjét készül épp elcseszni.
2. Ha már jiddis jövevényszavakat, kifejezéseket használsz, legalább használnád helyesen: www.e-nyelv.hu/2012-03-30/gaj-gajra-megy/

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.25. 16:14:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Egyszer már eladta nekik a Mol-t és beengedte őket a hazai titkosszolgálatokba..

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.25. 16:17:50

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Azt meg remélem sejted,hogy Zolgicska csak egy gyurcsányista báb.Megválasztása esetén az Apró villából fogják irányítani a fővárost..

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.25. 17:35:17

@Veszéjben a lyogállamiság !: "Zolgicska csak egy gyurcsányista báb"

:))

Annyira zizik vagytok, ti laposföld hívő fideSSfasszopók. :))

Ondó Viktor gecije úgylátszik mérgező rátok. :))

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.25. 20:05:11

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Tényleg komolyan gondolod te fasszopó,hogy zolgicska zéró politikai és városvezetési gyakorlattal irányítja majd a vátost.Francokat..Majd kap maga mellé egy helytartót,hogy mit és hogyan és az Apró villa lesz a városháza gyakorlatilag..

DR. Smit Pal 2019.06.25. 20:27:19

Harom szanalmas bohoc, hazug szinjatekot, jatszik, ugy tesznek, mintha komolyan egymassal kuzdenenek, mikozben csak politikai toket probalnak csinalni a polgarmester valasztas koruli felhajtasbol. Valojaban szarnak Budapestre, mert pontosan tudjak, hogy NULLA eselyuk sincs Tarlossal szemben.

Bankkártyát minden arabnak !!! 2019.06.26. 18:39:00

Gyurcsany megfog veszni, karigeri nyerte a bohoc valasztast.
Kivancsi leszek mikor jelenti be, hogy tovabbra is Kalman Olgat futatjak.
süti beállítások módosítása