B1 blogcsalád



Ki fizeti Orbán helyett a magánrepülőgépezést?

2019. május 02. - nickgrabowszki

Csányi egyre mélyebbre ássa a miniszterelnököt: nem személyesen neki, hanem valaki másnak számlázzák ki a repülőutakat. csov.jpg

Hosszú interjút adott Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója az Indexnek. Amiben voltaképpen nem mondott semmit. Legalábbis nem szándékosan. De azért a sorok között elárult néhány dolgot.

  • Például azzal, hogy nem cáfolta, a bank külföldi befektetéseit az motiválja, hogy nehezebb legyen a kormánynak felvásárolni az OTP-t.
  • Vagy azzal, hogy azt állította, nem ő áll az üzleti riválisait érő hatósági vegzálások mögött (amiről a NER-ben köztudott, hogy rendre politikai-üzleti érdekek által meghatározottak).
  • További azzal is, hogy elárulta, jó viszonyban - egyáltalán: viszonyban - van Orbán Viktor Mészáros Lőrinc nevű vagyonkezelőjével, azaz neki vele kell tárgyalnia, nem a Főnökkel van kapcsolatban.

Még akkor is, ha miniszterelnökkel időnként együtt repülőznek, azaz Csányi elviszi magával a futballeseményekre, BL-döntőre világ- és Európa-bajnokságokra.

Ami okkal volna úgy tekinthető, hogy a Orbán Viktor nagyértékű ajándékot fogad el, ami tiltanak a jogszabályok, de legalábbis kötelezővé teszik feltüntetését a vagyonnyilatkozatban. Amit a miniszterelnök eddig nem tett meg.

Erre mondta Csányi korábban, hogy Orbán nem ajándékba kapja a repülőutakat tőle, mindig személyesen fizeti ki a ráeső részt. Ami ismét csak felveti a kérdést, hogy

honnan van rá pénze?

Mert a vagyonnyilatkozata alapján nem lehetne, továbbá a miniszterelnök fizetés fizetés se lenne elég a gyakori luxusutazásokra..

Az Indexnek adott interjújában Csányi ismét megpróbálta kimagyarázni a dolgot:

Kérdés: De mire gondolt, hogy Orbán Viktor maga rendez egy kormányzati utat, vagy egy közös meccslátogatást?

Csányi: Tényleg nem szeretnék ezzel foglalkozni, de nyilván nem arra gondoltam, hogy jön a kasszához, sorszámot húz és fizet.
Ha nekem ki kell fizetnem valamit, és a titkárnőm átutal egy összeget, azt attól még én fizetem. Az OTP tulajdonában álló Air Invest Kft. birtokol egy repülőt, amit hasznosít a piacon. A korábbi magyar kormányok is rendszeresen igénybe vették a repülőt és a használati díjat kifizették. Amikor azt mondtam, hogy „személyesen”, fel sem merült bennem, hogy a magyar újságírók krémje ezt úgy értelmezi, hogy a miniszterelnök bejön és személyesen fizet. Rosszul fogalmaztam, de a lényeg az, hogy

a közös utazásokból ráeső részt mindig kiszámláztuk és átutalták.

Az idézett beszélgetésben pedig szó sem esett azokról az esetekről, amikor a Kormány hivatalos célra vette igénybe a repülőt, ilyenkor – természetesen – a Miniszterelnökség utazásszervezője az Air Invest Kft. megrendelője.

A bankelnök-vezérigazgató tehát világos különbséget tesz aközött, amikor a miniszterelnök, illetve a kormány hivatalos útra veszi igénybe az OTP repülőgépét, és aközött, amikor Orbán Viktor magáncélra.

  • Az első eset világos, azt kiszámlázzák a kormánynak.
  • A másik viszont annál homályosabb. Csányi szerint azt is kiszámlázzák valakinek, de nem személyesen Orbánnak.

Azt viszont nem árulja el, hogy kinek. Pedig sok mindent megmagyarázna, ha tudható volna, melyik cég agy cégek érzik magát olyan közel Orbán Viktorhoz, hogy úgy gondolják, nekik kell fizetniük a Fidesz-elnök luxusutazásait. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7914799470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ankica 2019.05.02. 15:15:11

Ez a cikk most mit is akar nekünk üzenni, Orbánról vagy Csányiról? Csányi már húzza az igát hogy ki tudja menteni az otp.-t bizony. Azt már ő is tudja hogy a rocsild bankjának vége, mert hamarosan nyilik az igazi magyar bank, aki a magyarok érdekeit fogja képviselni. Nem tudom honnét szedtétek ezt az infót, de az Orbán repülése már rég lezárt ügy, minden infót közötek. Ha igaz a Csányi dumája erről, akkor ő már nincsen eszénél. Talán belegabalyodott az OTP veszteségébe. Ha ha ha.

Oxica 2019.05.02. 15:25:22

Sok a patkány Magyarországon. Én ennyit tudtam leszűrni ebből a csányi féle dumából.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

Hard merchandise 2019.05.02. 15:33:14

@ankica:
igazi
magyar
bank
:-))))))))

ankica 2019.05.02. 15:38:46

@Hard merchandise: Én magam is nevetek, de nem feltétlenül azon amin te.

Greccsi Zsot 2019.05.02. 15:40:57

Nem szamit mit mondanak, a zorban akkor is egy mocskos naci, es csecsemoket eszik reggelire.

Toller Béla 2019.05.02. 15:44:58

Mi fizetjük, mi az ország ! Nem ez az igazi kérdés, hanem az, hogy meddig, és mit kérünk majd érte cserébe !

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.05.02. 15:47:38

@Greccsi Zsot: "csecsemoket eszik reggelire"

Nem, csak magyar honfitársainkat gyilkolja. Csecsemőket is.

De akkor is, ez a fideSSfasszopókat nem érdekelné. Sőt tapsolnának ahhoz is.

rallus 2019.05.02. 15:51:42

Ha 5 (öt) millió forintért megvehette volna a magyar alumíniumipar egy részét, akkor most saját gépén járhatna....

Nancsibacsi 2019.05.02. 16:01:38

@rallus: Legyél igazságos - az az 5 millió ma 20-at ér, mivel egy panellakás áráról beszélünk (GYF milliárdossá vállása ugyebár).

rallus 2019.05.02. 16:26:34

@Nancsibacsi: Akkor legyünk humánusak és inkább "Az orosz államadósság lebontása" elnevezésű projektbe kellett volna bevenni, ott nem volt ráfordítás, csak némi haszon...,úgy 12 milliárd körül....

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.02. 16:43:09

Irigykedünk, irigykedünk, lipsikéim?

A legnagyobb baj a kormánnyal az 50 milliós kocsi meg a magánrepülő, amiktől esz titeket a sárga irigység?

Bezzeg Kóka magánhelikopterével, Rolex Laci luxusóráival bizonyára nem volt gond, ugye?

A luxusbaloldalnak mindent szabad?

Cycmen 2019.05.02. 16:44:15

Akár hogy is keresem, sehol sem látom a nagy leleplezést, helyette tele van bugyuta sugalmazásokkal. Úgy néz ki ma sem sikerült megbuktatni a patást.

Cycmen 2019.05.02. 16:46:40

@Szergej Szergejevics Szergejev: Haggyad Imre, irigykedjenek csak ezek a lumpenprolik!

SzemkilővetőNÉ Brüsszelbe menekűl................. 2019.05.02. 16:51:25

A libbantak az eszüket vesztik a tehetetlenségüktöl, ezért születnek ilyen cikkek. Megvesznek, de fidesz akkor is tovább erösödik a legujabb kutatás alapján, már 57 %-on áll. És ebbe még nincs benne a Bangoné patkányozása, ami akar 60 % fölé is erösítheti a fideszt.
Az jo, hogy minnél eszeveszettebben küzdenek aljas céljaikért, annál több hibát követnek el.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.05.02. 17:05:07

@Szergej Szergejevics Szergejev: "Irigykedünk, irigykedünk, lipsikéim?"

Nem hiszem, hogy irigykednének. Én jobboldali vagyok, mégse irigykednék egy tolvajra, aki ellopott tőlem, tőlünk egy mercit vagy egy repülőt.

"A legnagyobb baj a kormánnyal az 50 milliós kocsi meg a magánrepülő"

Valóban nem. Tőlem ellophatnák ezeket, ha cserébe nem tették volna Magyarországot az EU legszegényebb államává. Ez még az állipsi elkúrónak se sikerült.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.02. 17:29:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "ellopott tőlem"

Mi az, hogy ellopott? Az Elios és az OTP is a legális üzleti tevékenysége révén kereste meg azt a pénzt, amiből a kocsi és a repülő lett.

Mi az, hogy tőled? Lefogadom, te még annyi adót sem fizetsz, amiből a neked nyújtott közszolgáltatások megfizethetők.

A prolik adójából egy államkincstár sem hízott még meg...

"Magyarországot az EU legszegényebb államává"

Nem Magyarország az EU legszegényebb állama, hanem Bulgária, akik a magyar szint 3/4-ét sem hozzák. Amúgy rajtuk kívül pl. Horvátország és Románia is szegényebb nálunk.
ec.europa.eu/eurostat/tgm/table.do?tab=table&init=1&language=en&pcode=tec00114&plugin=1

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.05.02. 17:46:04

@Szergej Szergejevics Szergejev: "Az Elios és az OTP is a legális üzleti tevékenysége révén kereste meg "

Ti fideSSfasszopók mind ennyire hülyék vagytok? A tiborc gyerek tolvajlását még Ondó Viktor gazdád is elismerte.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.05.02. 17:49:59

@Szergej Szergejevics Szergejev: "Nem Magyarország az EU legszegényebb állama, hanem Bulgária, akik a magyar szint 3/4-ét sem hozzák. Amúgy rajtuk kívül pl. Horvátország és Románia is szegényebb nálunk."

Nah, ügyi vagy. Megtaláltad a sereghajtókat. Igaz, később csatlakoztak sokkal kevesebb pénzesőt kaptak, mint Magyarország, és messze lejjebbről indultak, mégis egy csoportban vagyunk. 2010-ben, mikor Ondó Viktor gazdád elkezdte az országot lerontani, még a középmezőnybe tartoztunk. Még pár év, és Bulgária is lehagy, a kanyarban feltűnik Banglades...

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.02. 17:51:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ti lipsikék mind ennyire mocskos szájú, vitaképtelen ikuvitézek vagytok?

A magyar hatóságok álláspontja szerint az Elios-ügyben nem történt bűncselekmény, aligha hiszem, hogy a kormány vagy a miniszterelnök ezt felülbírálta vagy ehhez képest más álláspontot képviselhetne:
pestisracok.hu/az-ellenzek-egyik-legszomorubb-napja-buncselekmeny-hianyaban-szuntette-meg-a-rendorseg-az-elios-ugy-nyomozasat/

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.02. 17:57:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "2010-ben, mikor Ondó Viktor gazdád elkezdte az országot lerontani, még a középmezőnybe tartoztunk"

Ez nem igaz, a belinkelt táblázatból is látható, hogy vásárlóerő-paritáson 2010-ben az EU átlagnak a 65%-át hoztuk (azaz már akkor is a vert mezőnyben voltunk), 2017-ben a 68%-át. Voltak olyan országok, akik az elmúlt években gyorsabban zárkóztak fel, mint mi, és lehagytak minket (pl. a lengyelek); meg olyanok is, akik lassabban, és mi hagyjuk le őket (görögök).

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.05.02. 18:02:54

@Szergej Szergejevics Szergejev: "mocskos szájú"

Mi van fideSSfasszopókám, visszanyalt a fagyi? :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.05.02. 18:08:15

@Szergej Szergejevics Szergejev: "a belinkelt táblázatból is látható, hogy vásárlóerő-paritáson 2010-ben az EU átlagnak a 65%-át hoztuk (azaz már akkor is a vert mezőnyben voltunk),"

A belinkelt táblázatból is látható, hogy a kommunista utódállamok között 2010-ben a középmezőnyben voltunk. Nem kéne magad ellen bizonyítékokat felhoznod, mögöttünk volt Lettország, Litvánia, Lengyelország... Mára a sereghajtók közé kerültünk, ezt pont te ismerted el az előbb.

@Kubatov_apád _fasza: Küldj már épkézláb trollokat, ezek itt magukat ássák el.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.05.02. 18:10:02

@Szergej Szergejevics Szergejev: "A magyar hatóságok álláspontja szerint az Elios-ügyben nem történt bűncselekmény"

Nah, ezek meghazudtolják Ondó Viktor gazdádat. Jelentsd fel őket. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.05.02. 18:11:09

Bazmeg, ma a fideSSfasszopók tátott szájjal rohangálnak a faszerdőben??? :))

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.02. 18:38:00

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "visszanyalt a fagyi"

Mármint nektek? Május 26-án lehet, hogy visszanyal; nem biztos, hogy a bajszos faszozást, a patkánykormányozást és a f****szopózást a buta proli szavazóitokon felül bárki is értékelni fogja. Legalábbis szerintem.

"kommunista utódállamok között 2010-ben a középmezőnyben voltunk"

Kommunista utódállamokat korábban nem említettél – és az az EU átlaghoz képest amúgy szintén a vert sereg volt akkor is, ma is; hozzánk hasonlóan.

"mögöttünk volt Lettország, Litvánia, Lengyelország"

Ahogy Lettország 2017-ben is mögöttünk volt (HU: 68; LV: 67).

Amúgy az általad említett országokban egy közös van: az államadósság/GDP arányuk kifejezetten mérsékelt, jóval a maastrichti szint (60%) alatti volt, ezért őket nem érte pucér seggel a válság, minket meg igen (80%), és ezt meg is szenvedtük azóta is. És nálunk még sokkal jobban meg a görögök szívták meg, mert a korábbi rossz gazdálkodásuk (államadósság/GDP 172% 2010-ben) következményeit nyögik a válság óta, ezért is tudtuk őket megelőzni csaknem 20 százalékpontos hátrányból. ec.europa.eu/eurostat/tgm/table.do?tab=table&init=1&language=en&pcode=teina225&plugin=1

Mindezt persze a közgazdaságtudományi kutatók már korábban is felismerték, a túl nagy államadósság bizonyíthatóan rosszat tesz a GDP-növekedésnek (mérsékelt, 60% körüli és alatti szinteken, ahogy az I. Orbán kormány adta át a kasszakulcsot 2002-ben, még nincs ilyen kapcsolat; de a görög-magyar szint mellett már igen):
scholar.harvard.edu/files/rogoff/files/growth_in_time_debt_aer.pdf

"Nah, ezek meghazudtolják (...) Jelentsd fel őket!"

Téged hazudtolnak meg; Orbán erről az ügyről semmit nem mondott (csak annyit, hogy – miniszterelnökként nagyon helyesen – üzleti ügyekkel nem foglalkozik).

"tátott szájjal rohangálnak a faszerdőben"

Hát te bizonyára úgy szoktál...

2019.05.02. 18:46:07

@Nancsibacsi: Az érintett olyan csóró volt, hogy az anyósa bankjától kérte kölcsön ezt pénzt is és végén addig bonyolódtak a dolgok, hogy valójában nem is kellett /tudta?/ neki visszafizetnie. Nem szép dolog más nyomorán élcelődni!

2019.05.02. 19:05:20

@Szergej Szergejevics Szergejev: A statisztika egy érdekes világ. Folyton felhozott Lettország, amelyik szárnyal az egy főre eső GDP növekedésben, .. a rendszerváltás óta a lakosság 28 %-át veszítette és folyamatosan csökken a népesség, míg a cégek ettől még működnek. Hasonló a helyzet Romániában és Bulgáriában.
Pl. csoda lenne,ha egy családban folyamatosan kirepülnek a gyerekek, a bevétel nő és ennek ellenére nem nőne ugrásszerűen az egy főre eső jövedelem.

kunzoo 2019.05.02. 19:41:19

@Szergej Szergejevics Szergejev:
Bűncselekmény hiánya...fény hiánya...villanymegtakarítás semmi.

kunzoo 2019.05.02. 19:47:08

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Jó kérdés hogy a balti államoknál hogy készül a statisztika, ugyanis a területükön élő orosz kisebbségnek nem adták meg az állampolgárságot. A legtöbbjük orosz állampolgár. Jó kérdés a statisztika számol-e ezekkel az emberekkel. A lakosság jelentős része elment nyugatra, mejdnem 30 százalék. Hofis hasonlattal: az életszínvpnal olyan mint a léggömb. Ha azt akarod hogy emelkedjen, ki kell belőle dobálni mindent.

legeslegujabbkor 2019.05.02. 21:25:54

"a közös utazásokból ráeső részt mindig kiszámláztuk és átutalták."

Most ez tényleg kérdés????

A kormányt senki sem ellenőrzi, Orbán minden ilyen szervezetet megszüntetett vagy haverok vezetik.
A mi pénzünkből utazik, vagy Anikó megtakarításaiból :):):)

Aranka1973 2019.05.02. 21:29:43

@legeslegujabbkor: "A mi pénzünkből utazik"

Hát ti kik vagytok?

Mi közötök van nektek Orbán pénzéhez? Vagy a kormány pénzéhez?

Aligha hinném, hogy a ti családi folyószámlátokról utalná el a pénzt!

Aranka1973 2019.05.02. 21:31:28

@Toller Béla: "Mi fizetjük, mi az ország !"

Mi az ország?

A magyarok országa, a miniszterelnöke Orbán Viktor.

Ha nem tetszik, hogy egy klasszikust idézzek, "El lehet menni!"

Aranka1973 2019.05.02. 21:33:02

@Oxica: "Sok a patkány Magyarországon. Én ennyit tudtam leszűrni ebből a csányi féle dumából."

Magatokról beszélsz, ugye?

Vigyázz, mert május 26-án rátok szabadítjuk az egereket!

legeslegujabbkor 2019.05.02. 21:34:21

@Aranka1973:
Orbán pénze? Kormány pénze?

Te miről beszélsz?

Csak az adófizetők pénze van, amit minden évben viták során felosztanak a parlamentben.

Ha működne

Aranka1973 2019.05.02. 21:42:41

@legeslegujabbkor: "Csak az adófizetők pénze van"

Hát nem egészen!

Az adófizetők az adót befizetik a költségvetésbe, onnantól az már nem az ő pénzük, hanem az államé, másképpen közpénz!

És az állam pénzét a parlamenti többség, majd annak felhatalmazása alapján egy jó részét a kormány költheti el!

Az adó azért adó, és nem díj vagy illeték; mert általánosságban szolgál az állam kiadásainak fedezésére, nem jár érte semmilyen közvetlen ellenszolgáltatás, ha te nem vagy képviselő vagy állami tisztségviselő, akkor semmi közöd hozzá, hogy az állam hogyan költi el azt a pénzt!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.05.03. 00:36:33

@Aranka1973: "Az adófizetők az adót befizetik a költségvetésbe, onnantól az már nem az ő pénzük, hanem az államé, másképpen közpénz!"

Na de az adófizetők pénzét onnan se illik ellopni. Kínában ezért kivégzés jár.

Sir Bates dö Hól 2019.05.03. 01:20:46

most mindegy, hogy miért teszik fel ezt a kérdést, de akkor is jogosan teszik fel. ki fizeti ki? ezt miért nem lehet tudni egy jogállamban? főleg, ha ennek feltüntetésére jogszabályi kötelezettsége is van? ezt tényleg csak baribaszó ner-cselédek védhetik;-)
basszátok meg, ott van pénz, paripa, fegyver és mégis szoptok! írjátok le, hogy "igen, megszegi a törvényeket, de minket ez nem zavar, ő ezt megteheti!" csupán ezt kellene elismernetek. azt, hogy ő és akinek ő megengedi, az ezt minden következmény nélkül megteheti ma moon. s azt, hogy ti erre is szavaztatok. s ti ezt hívjátok jogállamnak és demokráciának. miért olyan nehéz ez? csak nem szégyellitek ezt bevallani?;-)

2019.05.03. 10:55:47

@Aranka1973: "Az adó azért adó, és nem díj vagy illeték; mert általánosságban szolgál az állam kiadásainak fedezésére, nem jár érte semmilyen közvetlen ellenszolgáltatás, ha te nem vagy képviselő vagy állami tisztségviselő, akkor semmi közöd hozzá, hogy az állam hogyan költi el azt a pénzt!"

Ez méretes ökörség..sajnos a legtöbben maximum azon számonkérési jogukkal élnek..vagy még azzal sem, hogy egy összefoglaló, általános véleményükről adnak bizonyságot a négyévenkénti 1db szavazatukkal... Azon persze lehetne lamentálni, hogy a zöm semmit nem tudna kezdeni az elé tárt adatokkal (azok valóságosságát sem lenne képes megítélni) de a jog megilleti, megilletné mindegyiküket...mindegyikünket.
Mi vagyunk az állam..

Sir Bates dö Hól 2019.05.03. 11:06:09

@Aranka1973: te, mint a legélesebb kés a fiókban, most megmagyaráztad, hogy a közpénzt orbán felhasználhatja a saját magáncéljára?
az pedig, miszerint ",ha te nem vagy képviselő vagy állami tisztségviselő, akkor semmi közöd hozzá, hogy az állam hogyan költi el azt a pénzt!" mutatja tökéletes szervilizmusod a hatalom iránt;-)
tudod, "a szolga sem szabad akar lenni, hanem ő akar lenni a mester" (a mester az úr szinonimája itt, mert sz'tem vagy olyan képzetlen, hogy nem érted, ami nem gond, segítek, talán egyszer valóban homo sapiens lesz belőled, nem csak egy, a hatalomnak mindenben engedelmeskedő alattvaló. hja kérem, az emberré válás nem csak annyi, hogy megszületsz;-))

Burgermeister 2019.05.03. 15:24:18

A MEH kifizeti, ennyike, tehát mi az adófizetők.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.05.03. 15:41:33

Hogyha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre.
Nem érdekel, hogy a pórnép, amott alant totál pőre.

(tánc!)

szepipiktor 2019.05.03. 15:48:19

Alap kamu pártpropaganda megint...
Csányi ellen korábban kussolt a mai ellenzék, amikor az mszp utasítására "privatizálta" az opt-t. Ugye a módszer olyan volt, amiért tisztességes államokban 20 lv körül mérik a sittet, hiszen korábban ő feladata volt az otp konszolidálása, így a tőzsdei trükkje alapból a belső információk tiltott felhasználása volt.
De a mai ellenzék akkor kussolt.
Ma meg már egy PRIVÁT bank, gyakolralilag nincs köze az ellenenzéknek, hogy mire kötl, mit fizet, mit tesz a céljainak érdekében, ami nem törvénybe ütköző, azt szabad.
Akát ingyen is reptetheti a csútit, és a csútit még lehet is vizsgálni, de csányit?????
Bszki srácok azért már/még nem a kommunizmusban élünk, hogy privát cégügyekbe belepofázzunk.
Ha a "népnek" nem teteszik, hát ott kell hagyni a bankot.
És onnantól már nem "te" fizeted a révészt.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.05.03. 15:53:37

Tolvaj csaló férgek ezek, a patkány enyhe kifejezés volt rájuk. Úgy lopják a magyar állampolgárok pénzeit mintha a sajátjuk lenne. Eljön az idő amikor ezek a férgek börtönbe lesznek baszva vagyonelkobzással egyetemben. A helyükben nem lennék nyugodt.

szepipiktor 2019.05.03. 15:55:01

És ugye mi is a lényeg?
1) orbán a malévval repül, a turistaosztályon. Azért indul össztűz ellene
2) orbánt a hivatalos állami gép viszi (ami hétköznapi a legtöbb államban), akkor ugye a rohadék közpénzen tart fent gépet, magának.
3) a hadsereg gépe viszi (a rohadék a hadsereg tuléajdonát használja utazásaihoz)
4) más privátuton megy - magánútra (a rohadékok elfizette a korrupt vállalkozó)
...
x) bármi
.
Tetát csak egy a lénmyeg: ORBÁN!
Egy apró dolog hiányzik ezredszerre is: mi a büdös fszt akar a poszter, mit szeretne az elenzék? Nem arra gondolok, hogy a csúti dögöljön meg,,,
Vajon ha gyurcsány, a kunhalmi, a momentumos kisgyerekek, a miniszterelenökjelölt asszonyunk, vagy bárki erről az oldalról lenne pozícióba és utazni szeretne, akkor mit tenne?
Aha, elsétálna Ferihegyre és valamelyik fapadosra venne jegyet...
A csúti ott bukott meg, amikor kocsog módon hátizsákkal ment Brüsszelbe! és tahó módon VW mikróbusszal közlekedik.
De a hátizsák védett, ugye poszter? hiszen az az Y generációs aktivisták alapfelszerelése.
A csúti képtelen hiteles úriemberként viselkedni, megjelenni, de az nem számít, hiszen az itteni seggek sem tudnak, és a bloggereknek is a kockásing a házassági öltönyük...

Kivlov 2019.05.03. 15:58:38

Nemtökmindegy? De.

nemecsekerno_007 2019.05.03. 17:05:27

A "ballibek" mindig mások pénzével foglalkoznak, ezért szoktak eladósodni.
Adófizetők pénze? A közszférában is fizetnek adót, csak azt is másnak kell megkeresni, csak annyi történik, hogy visszaadják, akár el is felejthetnénk a bruttozást...
Szóval kurv@ nagy különbség van adófizető és adófizető közt, már ha a finanszírozási szempontok is fontosak...
A mostani kormány hagyja a népet keresni, ellentétben a "fékezhetetlen agyvelejű ballibekkel".

Halibuli 2019.05.03. 17:07:23

Felcsúton az élet vidám,
Ott lakik egy híres cigány
Pecsenyét sütő mészáros
Strómanból lett milliárdos.
Mert az élet gazdagon szép,
S azért fizet adót a nép,
Jól éljen a csúti törpe,
Holnap, most és mindörökre.

torró 2019.05.03. 17:28:48

Ovónéni Viktorka belefingott a nullás lisztbe! Ovónéni a Viktorka bepisilt! te is te hülyegyerek. Ez az ellenzéki stratégia! Kapjátok be! Ja még annyit. A patkány egy jól szaporodó és jó túlélő! Csak mondom! Az tényleg nem szúrja a szemeteket, hogy a 4-s Metró miatt 160 milliárdot követel az EU vissza? Medgyesit miért rúgták ki?

rasztaszív 2019.05.03. 17:36:39

@torró: a 160 milliárdból a legnagyobb tétel a projekt leállításának,és újraindításának költsége.azt kinek is köszönhetjük...?

Sinci Roca 2019.05.03. 17:39:51

Kedves szaros szájszélű bértollnokok: közel az idő, amikor újra valódi munkát kell keresnetek.
És csak, hogy a patkányozást a helyére tegyük: a férgek nem patkányok!

lutria 2019.05.03. 18:15:29

@Szergej Szergejevics Szergejev: Tényleg felháborító volt hogy a Kóka cégének volt egy használtan vásárolt tizenmilliós helikoptere (a Tiborcnak/Mészárosnak drágább a kocsija is) amivel saját pénzen repült hivatalos ügyekben is ha nem akart több órát autózni...
Tehát a Kókának úgy volt helikoptere mint a Csányinak ez a business jet-e.

Nylul 2019.05.03. 18:17:55

@szepipiktor: Még egy kis genderezés hiányzik a bullshitből.
(Ok, ez most nem annyira bullshit, csak ugye ismerünk..)

lutria 2019.05.03. 18:19:50

Mi nem világos,a Csányi cége elküldi a számlát az Orbán titkárnőjének akinek hozzáférése van a főnök netbankjához/bankszámlájához és átutal róla 1-2millát a légitársaságnak...

Sir Bates dö Hól 2019.05.03. 18:22:05

@szepipiktor: ne hazudj! az MDF adta csányinak a bankot, nem hornék...

Blogolo Blogi 2019.05.03. 18:40:16

@szepipiktor: "Csányi ellen korábban kussolt a mai ellenzék, amikor az mszp utasítására "privatizálta" az opt-t. "
... a toled megszokott baromsag. Csanyi 92ben kerult elnok-vezerig posztara, ekkor kezdodott a bank privatizacioja, amelynek menetere akkor objektiv okok miatt egyetlen mai ellenzeki partnak sem volt rahatasa.

Blogolo Blogi 2019.05.03. 18:47:35

@nemecsekerno_007: "A közszférában is fizetnek adót, csak azt is másnak kell megkeresni, csak annyi történik, hogy visszaadják, akár el is felejthetnénk a bruttozást..."

Draga Baratim, csak ugy sut beloled a sotetseg. Az allami szferaban dolgozok ugyanolyan szolgaltatast nyujtanak neked, mint egy fodrasz, csak nem a hajadat vagjak le, hanem pl. megakadalyozzak, hogy a migranskaravan (tenyleg mi van ezekkel, elindulnak mar vegre?) be tudjon jonni az orszag teruletere. A kulonbseg egy fodrasz es egy rendor kozott annyi, hogy az egyiknek a piac, a masiknak az allam allapitja meg a fizeteset. Ez az oka annak, hogy manapsag sok rendor all inkabb fodrasznak. Erted mar fideszbirkak legpatkanyabbja?

nemecsekerno_007 2019.05.03. 19:08:36

@Blogolo Blogi: Ugyanolyan szolgáltatást nyújtanak mint egy fodrász? :))))

Például az egészségügyben? Ugyanolyan szolgáltatást nyújtanak mint a magánban.
Ne röhögtesd ki magad ilyen hülyeségekkel. Értem, hogy elveket írsz le, de nálunk nem abból van kevés hanem pénzből.

A közszféra kiadás, igaz ún. "aktív kiadás" ellentétben például a nyugdíjjal v. egyéb szociális kiadással. De akkor is kiadás szóval vagy a Mercinél dologzó melós vagy a Prezinél dolgozó programózank kell ezt befizetnie, hogy utána a közszféra fizetésként megkaphassa...

Ez az általad is vallott makacs téveszme sajnos nagyon erősen tartja magát, pedig 40 év sikertelen probálkozás után már illene lejönni róla. Szépek az elvek, de ha a szocialisták kifogynak mások pénzéből akkor eladósodnak. Te ennek az elvi hátterét vázoltad így fel...

Dzseem 2019.05.03. 19:13:11

@Aranka1973: oké .. no problémó! Megadom, hogy hova kérem a pénzed. Szeretnék ezt azt venni magamnak, új cipőt meg új bringát is. Ha odaadod a pénzt, az már onnan kezdve az enyém. Ja ... lehet, hogy a végén elbulizom minden szombaton és még csak nem is az lesz a pénzből, amit ígértem, de legalább meghívom a haverokat és jól leszünk egész éjjel. Hát nagyjából ez most a szitu, amit sok sok birka boldogan néz. Mert elvan a maga szuperklassz féltett életében.

Dzseem 2019.05.03. 19:15:08

@nemecsekerno_007: hagyja “keresni” jaja, de nem hagyja találni! :-DD

nemecsekerno_007 2019.05.03. 19:37:40

@Dzseem: A többség nem így gondolja...

Blogolo Blogi 2019.05.03. 19:44:14

@nemecsekerno_007: "Ugyanolyan szolgáltatást nyújtanak mint egy fodrász? :))))"

A helyzetet a rád jellemző mentális állapotnak megfelelő egyszerűséggel próbáltam megértetni és bár az elején sejtettem, hogy kár rád 10mp időnél többet pazarolni, győzött a bennem tomboló humánum. Kár érted.

Dzseem 2019.05.03. 19:49:40

@nemecsekerno_007: az teljesen mindegy. A többség önmagában nem jelent semmit. Pusztán többség. Attól még ami történik nem attól függ, hogy a többség mit gondol. Ami történik, azt úgy hívják .. valóság.

csüngőhasú norvégbáró 2019.05.04. 08:44:08

@nemecsekerno_007:

"hogy utána a közszféra fizetésként megkaphassa..."

szerinted a közszférában bárki ingyen fog dolgozni a staddioncziggány 2 szép szeméért?

azért egy államtitkár fizetése, vagy a főstróman egy hű alattvalója se kerül kevesebbe, mint 10 közszféra droid melós.

nem a közszféra a gond, a csutti cziggányod mohósága.

csüngőhasú norvégbáró 2019.05.04. 08:46:45

@Halibuli:

"Felcsúton az élet vidám,
Ott lakik egy híres cigány
Pecsenyét sütő mészáros
Strómanból lett milliárdos.
Mert az élet gazdagon szép,
S azért fizet adót a nép,
Jól éljen a csúti törpe,
Holnap, most és mindörökre. "

gyönyörű vers és minden sora igaz!

éljen a csutti staddioncziggány! soros soros migráncs migráncs

2019.05.04. 09:55:40

@Blogolo Blogi: Szamárságokat beszélsz.. a közszféra alkalmazottai fizetésének forrása is a versenyszféra..az onnan adók formájában elvont pénz. Ha az megszűnik, akkor az adóügyi fősegédelőadó Micike is veheti a kabátját. Meg a sok-sok élősködő..akik valójában bújtatott munkanélküliként az államtól kapott jogukkal visszaélve sarcolják a zsugorodó piaci szegmenst. Nem többek, mint paraziták, a szolgáltatásaik nélkül működne az ipar, a kereskedelem, a szolgáltatások.. és ők azok, akik a 'munkájukat' csak nekünk, az effektív adófizetőknek tudják 'eladni'. Egy fodrász Stockholmban is fodrász, egy adattudós Londonban is az.. de egy bürokrata??

Blogolo Blogi 2019.05.04. 10:11:30

@Womb Raider: "de egy bürokrata??"

Abban igazad van, hogy Viktor nem sokat tett azért, hogy a bürokrácia csökkenjen, de azért arra kíváncsi lennék, hogy az államon kívül ki biztosít neked szolgáltatást, ha épp ég a házad, kiraboltak részegen a kocsmából hazafelé menet, esetleg egy baleset után kórházba kell szállítani, hogy az ott dolgozók megmentsék az életed?

Csupa léhűtő népség, nem igaz?

Abban igazad van, ha az adófizetés megszűnne, akkor Micike vehetné a sapkáját, ám ebben az esetben az állam, mint olyan szűnne meg, amely egyébként az adott társadalom tagjainak többé-kevésbé békés egymás mellett élésének egyedüli záloga. És itt jön a képbe az okos állam, aki alkalmazza Micikét, hogy igenis befizesd a tyúkszaros kis adóidat, hogy békésen élhess együtt az állampolgárok többségével.

Ilyen ez.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.05.04. 10:34:55

Azé sok "új" fideszgeci,hogy idetalált!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.05.04. 10:36:13

@Womb Raider: A hozzád hasonló bérkommentelőkre gondolsz?

2019.05.04. 13:04:29

@Blogolo Blogi: "Csupa léhűtő népség, nem igaz?"
Nem.. de a fele simán..

"És itt jön a képbe az okos állam, aki alkalmazza Micikét, hogy igenis befizesd a tyúkszaros kis adóidat, hogy békésen élhess együtt az állampolgárok többségével. "

Ez inkább szolgálja Micike lelki békéjét és megnyugvását, mint az enyémet. Micike álla így nem kopik fel.. és az én jövedelmem egy jókora részét pl. már nem tudja senki ellopni tőlem. Mit mondjak.. a hülyének megéri.
Ha nagyon továbbgondoljuk.. az okos állam egy huszárvágással hivatásos rablók százezreinek biztosít tisztes megélhetést.. "Megszervezi" a békét.. ami jobbára az én szám befogásából áll.
De még ezzel sem lenne bajom.. csak itt már egye kevesebben fizetünk (és meglátásom szerint nem éppen tyúkszaros ) kis adókat.. Azé' kissé gáz, hogy a fejőstehéntől védelmi pénzt szednek..

Blogolo Blogi 2019.05.04. 14:13:02

@Womb Raider: "Ha nagyon továbbgondoljuk.. az okos állam egy huszárvágással hivatásos rablók százezreinek biztosít tisztes megélhetés"
Te biztosan a lelkiismeretesebb fajta vagy, de hidd el, sokan elfelejtenenek fizetni az allami szolgaltatasokert (adozas), ha nem lenne Micike.
Azert a helyzet nem annyire rossz, ahogy elso ranezesre tunik. Mivel az allam mukodeseert elsosorban a szavazattal rendelkezo allampolgarok a felelosek, ha nem tetszik nekik az allam mukodese, akkor negy evente (jelenleg meg) elmehetnek szavazni es valaszthatnak olyan vezetoket, akik meggyozodesuk szerint jobban tudnak menedzselni az allam mukodeset. Elsosorban olyanokra gondolok, akiket a szotyizason kivul valoban erdekelne az is, hogy Te hogyan eled a mindennapjaidat Magyarorszagon es elzavarna a semmittevoket, dolgozna azert, hogy pl osszekotnek vegre az osszes allami adatbazist, igy egyszerusitve a mukodeshez szukseges eljarasokat (lasd Liszt Ferenc repter sosem mukodo e-kapuk) , beengednek a digitalis vilagot a hivatalokba (lasd osszes papir alapu ugyintezes) , korszeru munkaeszközöket biztosítanának az állami alkalmazásban állók reszere (lasd mentohelikopterek) ellenben nem lopnak (lasd meszaros) vagy repuloznek el a befizetett adodat (lasd viktor) , igy tobb jutna az elozoleg reszletezett szolgaltatasokra (lasd meg: kozutak, kozoktatas, kozegeszsegugy, stb.)
Mivel azonban a magyarok tobbsege leszarja, ha nem er oda idoben a mento vagy 1-2 oraval tobb megy el ugyintezesre, ezert teszi le a voksat olyanok mellett, akiknek a foci uber alles, de legalabb megvedenek a migranskaravantol - ami barmelyik percben befuthat ugyebar-, kozben ingyenszallast epit, hogy az olcso migransoknak legyen hol aludni. Ilyen szep vilagban elunk.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.05.04. 16:06:56

kiváncsi lennék mi lenne a cím, ha a Miniszterelnök Úr taxival menne pekingbe

Magán?Véleményem? 2019.05.04. 19:26:49

@Blogolo Blogi: " ... Abban igazad van, hogy Viktor nem sokat tett azért, hogy a bürokrácia csökkenjen ... "

Hát, babám, tévedsz, most vette el nemrég a szabadságuk jó részét, és még a munkaidejüket is felemelte, hogy önként elmenjenek a gecibe a versenyszférába dolgozni, és ne kelljen nekik tömeges létszámleépítés miatt sok pézt fizetni.

O1G egy igazi géniusz, rákényszeríti a bürokráciát, hogy önmagát csökkentse :-)

Blogolo Blogi 2019.05.04. 19:52:41

@Magán?Véleményem?: "O1G egy igazi géniusz, rákényszeríti a bürokráciát, hogy önmagát csökkentse"

Az orvosok, tanarok, rendorok szamanak drasztikus csokkentese utan epp ideje volt. Az kicsit kesobb kiderul, hogy artott vagy hasznalt nekunk azzal, hogy atbaszta oket ez a kis geci.

Hofipisti 2019.05.05. 10:16:42

"...az Orbán repülése már rég lezárt ügy, minden infót közöltek." Ki zárta le az ügyet? Az totál impotens ellenzék, avagy a FIDESZ-egyház hívei? Mi mindent közöltek? Csak a lényeget nem, hogy ki fizet. Kinek számláz az OTP? Netán ezt is mi fizetjük? Nem elég a sok üres stadion?
süti beállítások módosítása