• Európa könnyen újból a nacionalista ellenségeskedés kellős közepén találhatja magát, ha nem sikerül megfékezni a veszélyt, amit a magyar, lengyel és román rezsim jelent
• Nyugati diplomaták is nagy nyugtalansággal észlelik, hogy Magyarország vörös szőnyeget terít a KGS-s kapcsolatokról elhíresült Nemzetközi Beruházási Bank elé
• A tekintélyelvű politikusok bevett módszere a kemény diktatúra helyett immár a választási autokrácia, lásd Orbánt és Erdogant
A vezércikk igen fura jeleket tapasztal a francia diplomáciában Magyarországgal kapcsolatban, mert miközben Macron számára bevallottan Orbán Viktor a fő ellenfél az európai választásokon, addig a párizsi külügy a gyakorlatban sokkal békülékenyebbnek mutatkozik a magyar „mumussal” szemben. Tavaly nyáron menesztették a budapesti francia nagykövetet, akit azzal vádoltak, hogy túlságosan is simulékony Orbánnal szemben. Az utód azt kapta feladatul, hogy tudatosítsa a magyar félben az államfő kemény álláspontját. Ám nemrégiben nyilvánosságra került, hogy a diplomata szerint meg kell magyarázni, mi okozza az ellentéteket, ám talán vannak olyan területek, amelyeken meg lehet egyezni, hidakat lehet építeni.
Hogy ez a fajta mérnöki munka járt-e valamiféle kompromisszummal, azt érdemes megvizsgálni annak kapcsán, hogy a nagykövet asszony a minap az első sorban vett részt a Budapesten szervezett nagy, migrációellenes konferencián. Három napon át randevúztak a világ vezető neokonjai, hogy kicseréljék véleményüket a „21. század kulcsfontosságú kérdéséről”. Schmitt Márián kívül ott volt igen jobbos amerikai kutató intézetek több képviselője, a brazil elnök egyik tanácsadója, valamint Nicolas Sarkozy is. Ezen az optikán keresztül a francia diplomata jelenlétét csakis úgy lehet értékelni, hogy az támogatást jelentett a nagy dobpergés közepette zajló reakciós magyar kulturkampfnak, és erősítette Orbán nemzetközi pozícióit, miután a politikus immár európai szinten vívja a maga kulturális harcát. Az viszont igencsak különös, hogy Franciaország ilyen módon épít hidakat a kontinens középső részén.
Az európai választások közeledtével egy neves osztrák politológus azt latolgatja, hogy vajon a földrész visszatér-e a múlthoz, amit egykor Sztálin, Hitler és Mussolini szabott meg. Anton Pelinkának, aki 12 éven át tanított a CEU-n, annak kapcsán jutott eszébe a kérdés, hogy az EU-t a fő kihívás olyan tekintélyelvű rendszerek részéről éri, mint a magyar, a lengyel és a román. Persze a mélyebb integrációt elutasító kormányok nem csupán Közép- és Kelet-Európát képviselik. Ilyen pártok egyre nagyobb számban vannak a két nagy pártcsaládban. Az EPP-nek legnagyobb tömörülésként meg kell küzdenie a Fidesszel, amelynek már a kizárása is szóba került a felfüggesztés után. A szociáldemokratáknak azt kell eldönteniük, mi legyen a román tagpárttal.
A magyar konzervatívok sokkal több közös vonást mutatnak a Le Pen-féle NR-rel és az olasz Ligával, mint a német kereszténydemokratákkal, vagy az Osztrák Néppárttal. A román szociáldemokraták fő célja pedig az, hogy az EU ne szólhasson bele a politikájukba. A Bertelsmann Alapítván nemrégiben azt állapította meg, hogy a demokrácia minősége romlik egy sor európai államban. Arra is kitér, hogy a magyar és a lengyel rendszert immár nem lehet szilárd demokráciának minősíteni, a két kormány iránt mégis erősödött odahaza a közbizalom. A földrész egésze azonban békés és stabil, még sosem élt ekkora jólétben. A háború elképzelhetetlen, sőt lehetetlen. Az idegengyűlölő közhelyek nem tűntek el, de elvesztették mozgósító erejüket.
Ám a migráció elmélyíti a társadalmi és kulturális viszályokat. Kölcsönösen hatnak egymásra az EU-ellenes érzelmek, illetve a félelmek, miszerint a bevándorlás magát az európai identitást fenyegeti. A Fidesz kitalálja a nem létező migrációt, hogy azt azután a saját céljaira használja fel. Ám az unióellenes pártok politikája jó pár ponton ellentmond egymás törekvéseinek. A PiS pl. akadályozza a közös politikát, amely segítene megoldani Olaszország bajait a menekülthullám kapcsán. Varsó és Budapest között Oroszország miatt vannak ellentétek. A kérdés az, hogy halad-e tovább a közösség a mélyebb együttműködés útján, vagy inkább visszatér a megosztottsághoz, amikor is az egyik nacionalizmus harcol a másik ellen. Az európaiak tudják, hogy mi a két választási lehetőség, vagy legalábbis tudniuk kellene.
A liberális demokráciákkal szemben a legnagyobb veszély belülről fakad, nem pedig a tekintélyelvű politikusoktól jön. Erre figyelmeztet a Columbia Egyetem egyik politológia professzora és meg is nevezi, hogy a bajok javát a nyugati elitek és kormányok kudarcai jelentik. Sheri Berman szerint a számok sem támasztják alá, hogy az erősödő tekintélyelvűség volna a gondok fő forrása, hiszen tavaly 116 országban volt demokratikus rendszer. Arról nem beszélve, hogy azért manapság ritkán találni elnyomó diktatúrákat, inkább választási autokráciákról beszélhetünk, ahol meg lehet firkálni a választásokat, de hagynak némi mozgásteret a civileknek és a bíróságoknak. Ilyen Orbán Magyarországa és Erdogan Törökországa.
A liberális demokráciához vezető út mindig is hosszú és nehéz volt, ezért bármennyire is szomorú, de senkit se lepjen meg, hogy pl. az oroszok, magyarok és lengyelek nem egykönnyen tudnak kialakítani jól működő demokráciát. Ugyanakkor a kínai elnök, Putyin, Orbán és a hasonszőrűek azzal támasztják alá hatalmukat, hogy jobb világot ígérnek. Vagyis ők csupán jobb alternatívával házalnak a konkurenciához képest, ami éppen a liberális demokrácia. És pontosan itt van a problémák gyökere. Merthogy a jelek szerint a politikai vezetés elfelejtette, mit kell tennie, hogy a demokrácia működjön. És a tekintélyelvűek ügyesen kihasználják a fennálló rendszer gyengeségeit, hogy igazolják saját uralmukat. Előnyt húznak abból is, hogy az USA egyre kevésbé képes, illetve hajlandó hirdetni a világban a demokráciát. Ám az ennek ellenére erős marad. Megvédésére és megerősítésére belülről kellene ismét élettel megtölteni, és nem a külső veszélyekre kellene összpontosítani.
Nyugati diplomaták körében riadalmat okoz, hogy Moszkvából Budapestre költözik a Nemzetközi Beruházási Bank, a bírálók szerint a lépés azt támasztja alá, hogy Orbán Viktor tovább sodródik Oroszország felé. Magyar részről azzal indokolják az elhatározást, hogy Budapest pénzügyi központ legyen. Ám az ellentábor attól fél a pénzintézetnek adott kiváltságok és ösztönzők láttán, hogy Magyarország Moszkva vonzásába kerül. Gurmai Zita trójai falónak minősítette az NBB-t, az amerikai Külügyminisztérium pedig arra figyelmeztetett, hogy a Kreml a bankon keresztül kiterjesztheti rosszindulatú befolyását az egész térségben. Mások arra emlékeztetnek, hogy a vezérigazgató családja tekintélyes KGS-s múltra tekint vissza. Maga Koszov cáfolta a vádakat. Az Orbán-kormány és az EBRD nem kívánta kommentálni az ügyet.
Az igazságszolgáltatás és a sajtó függetlenségét ért fenyegetések folytán Budapest viszonya igen törékeny Brüsszellel, ezzel szemben az oroszokkal felvirágzott az együttműködés. Washington viszont mind nyugtalanabb, miután Közép- és Kelet-Európai fokozottan támaszkodik az orosz energiahordozókra. Megfigyelők úgy látják, hogy Orbán jelenleg egyéb anyagi forrásokat keres, mivel az EU a jogállami kifogások miatt várhatóan kevesebb pénzt juttat a régiónak a következő költségvetési időszakban. Viszont mivel az NBB nem túl tőkeerős, hogy akkor kérdés, hogy a magyar miniszterelnök miért udvarol neki. Rácz András a Political Capitaltől azt mondja, hogy Magyarországon még mindig a KGB hidegháborús fedőintézményének tekintik a bankot.
A kommentár arra hívja fel a figyelmet, hogy a kínai államfő és a Huawei komoly veszélyt jelent az európai egységre nézve. A tagállamok csak nehezen tudnak zöld ágra vergődni az ügyben, miként ellensúlyozzák a kínai nyomulást, de azért mutatkozik némi haladás. Vegyük például Monacót, miután az olyan szoros együttműködést alakított ki a kommunista állammal, hogy attól Lenin forogna a sírjában. A hercegségben próbálja ki az új kínai 5G mobilhálózatot. Épp ezért Hszi Csin-ping fel is kereste a héten a mini államot. Igencsak forró fogadtatásban volt része, nem úgy, mint egynémely nagy tagországban, miközben mind a Bizottság, mint a Parlament aggodalmát fejezte ki számítástechnikai tér biztonság miatt.
Ám a közös álláspont mégis inkább az, hogy a Huaweit egyelőre figyelni kell, nem pedig betiltani, ami azt jelzi, hogy a földrész rá van utalva a kínai technológiára. Azonban itt az igazi tét az, hogy Peking a gazdasági erőre építve geopolitikai befolyáshoz jut. Kína az elmúlt 10 évben nagy összegeket fektetett be Európában, így Olaszországban és szoros kapcsolatokat tart fenn Magyarországgal is. Csakhogy az EU nem tudja, hogyan volna képes jobban reagálni a jelenségre. Pedig ez nem annyira bonyolult: az uniónak hasonló nagyvonalúsággal meg kellene nyitnia a pénzcsapokat.
