- Weber harapófogóban van a magyar kormányfő miatt, miközben a 13-ak ragaszkodnak a magyar párt kizárásához, hogy megszabaduljanak az orbáni átoktól.
- Jönnek fel a populisták, bár semmiféle alternatívát nem kínálnak Európa számára, de legfeljebb a blokkoló kisebbségig juthatnak - óriási ellentétek osztják meg őket
- Kis Néró és mini-Trump, aki európai szerepről álmodik.
Orbán Viktor ugyan bocsánatot kért, hogy elkerülje a kizárást a Néppártból, ám a legkevésbé sem gondolta komolyan a gesztust. Weber és a többi EPP-vezető biztosra veheti: a magyar kormányfő részéről csupán burkolt és gúnyos pofonról van szó. Így ítéli meg a kommentár, hozzátéve, hogy a politikusban – minden látszat ellenére - van valami az abszolutista uralkodóból. „Magyarország, én vagyok!” – így lehetne a lényeget összefoglalni. Részéről egyáltalán nem lehet elvárni, hogy bármiért őszintén megköveti a másikat, és mindegy is, hogy miről van szó. Ezúttal sem volt esze ágában sem, hogy elnézést kérjen. Arról nem beszélve, hogy nem kíván változtatni sem a politikáján, sem a stílusán, csupán taktikai manővert vetett be. Látszik ez a levélben, hiszen ott a bocsánatkérés feltételes módban szerepel.
És ha kell még bármiféle bizonyíték, hogy nem akar engedni, akkor arra itt van a március 15-i beszéd, amely az európai választási hadjárat nyitányát jelentette. Egyben pedig nagy hadüzenet az EU-nak. Vagyis a „Brüsszel-birodalomnak” és a „birodalomépítőknek”.
A lap szerint csapdában van Weber, miután főnöki szintre emelte a Fidesz EPP-tagságát, miközben az egész ügy számára is tartogat kockázatokat. Hiszen szeretne a Bizottság elnöke lenni, amire egy német politikus esetében több mint 50 éve még nem volt példa. De előtte meg kell oldania a magyar ügyet. Csakhogy harapófogóba került. Mert egyrészt sürgetheti a magyar tagpárt eltávolítását, és akkor bizonyíthatná, hogy tud ő kemény is lenni. Másfelől viszont – és ezt így látja ő maga – Európa nem sokat nyerne azzal, ha a miniszterelnök egy új jobboldali pártcsaládban találna menedéket, pl. a Ligával és a PiS-szel együtt. Csupán még mélyebb lenne a földrészen a megosztottság. A budapesti látogatás után látnivaló, hogy Orbán még nem mozdult el eléggé, így nem lehet a vitát lezárni.
Sokan ugyanis nem feltétlenül azt várják Webertől, hogy bebiztosítsa a CEU jövőjét, hanem megváltsa a Néppártot az orbáni átoktól. Éppen ezért tervez Daul elnök holnapután mindenképpen titkos szavazást arról, kihajítsák-e a Fideszt. Akik a kizárást kezdeményezték, azok hallani sem szeretnének bármiféle kompromisszumról. Ugyanakkor nem sok maradt a német uniópártok kezdeti, kemény kijelentéseiből, bár a múlt heti frakcióülésen záporoztak a bírálatok, amiért az EPP vezetése idáig igyekezett megbékíteni Orbánt. De a lényeg, hogy Weber és a konzervatívok elhiszik-e, hogy a magyar politikus ezután tartja magát a játékszabályokhoz. A budapesti út ezt nemigen támasztja alá. A kormányfő éppen aznap tüntette ki azt az irodalmárt, aki antiszemita kijelentéseivel hívta fel magára a figyelmet.
Közeleg a leszámolás Orbán Viktor, a mini-Trump, illetve az európai középjobb között. Ha kiteszik a szűrét, a politikus nacionalista pártcsaládot hozhat össze. Egyes szakvélemények szerint a kormányfő még a Brexitnél is nagyobb veszélyt jelent a földrész egységére nézve. Sőt, immár nem elégszik meg a hazai erős ember szerepkörével, de sorsa eldőlhet most szerdán. A nacionalisták szemében hősnek számít, olyan vezérnek, aki kész szabadulni a politikai korrektségtől és határozottan kiáll az ún. keresztény Európáért. Ugyanakkor sok liberális számára, de mind inkább idetartoznak feltételezett konzervatív szövetségesei is, ő testesít meg mindent, ami rothadt, korrupt, sőt egyenesen ijesztő a mai politikában. De mindkét oldal egyetért abban, hogy mára olyasmit jelképez, ami több, mint egy kicsinyke ország sorsa. Vágvölgyi András ezt úgy fogalmazza meg, hogy Orbán egy kis állam nagy vezetőjének tekinti magát, aki kivívja a nagy országok piti vezetőinek dühét, mert kimondja az igazságot. Éppen az alig leplezett egoizmusával és hatalommániájával érdemelte ki a Kis Néró gúnynevet.
Mivel a nacionalista pártok feljövőben vannak Nyugat-Európában, túl egyszerű volna kelet-nyugati megosztottságról beszélni, de az nem kérdés, hogy Keleten a nacionalista erős embereket vonzza Orbán példája, vagyis hogy gerjeszti az elégedetlenséget Brüsszellel szemben, miközben idehaza összpontosítja a hatalmat. Az EU sorsáért zajló harcot nulla összegű játszmának állítja be, nemrégiben burkoltan a nácikhoz, szovjetekhez és más birodalmi erőkhöz hasonlította az uniót. A nemzeti ünnepen szokatlanul visszafogottnak bizonyult, talán mert nem akarta még jobban provokálni a néppárti bírálókat, de azért figyelmeztetett, hogy összefoghatnak a térség illiberálisai. Verhofstadt azzal vádolja a politikust, hogy az a migrációellenes retorikával cinikus módon csupán a korrupciót és az urambátyám rendszert igyekszik leplezni. Mint rámutatott, a tét hatalmas: a küzdelem Európa lelkéért folyik.
A jelentés úgy értékeli a közrádióban elhangzott vasárnapi Rogán-interjút, hogy Orbán Viktor csak bizonyos feltételek teljesítése esetén akar a konzervatív pártcsaládban maradni. Mint ismeretes, a kancellária miniszter arról beszélt, hogy a Fidesz számára csak akkor éri meg a tagság, ha a Néppárt nem áll teljesen a migráció híveinek oldalára. Azon kívül a külső határok védelmét ki kell venni a Bizottság kezéből és át kell adni a tagállamoknak. Továbbá a belügyminiszterek tanácsára kell bízni minden döntést a bevándorlás és a határfelügyelet ügyében. Megismételte, hogy a határőrizet költségeit felerészben EU-alapokból kell fedezni.
New York Times/Washington Post/Yahoo/AP
A magyar miniszterelnök az unióval viaskodik, sőt a viszály a törésponthoz közeleg, miközben erősödnek az aggodalmak a magyarországi korrupció miatt. Hadházy Ákos már csaknem félmillió aláírást gyűjtött össze annak támogatására, hogy a kormány csatlakozzon a leendő Európai Ügyészséghez, miután bírálók azt mondják, hogy a hatalom a brüsszeli támogatások jelentős részét túlárazott, illetve szükségtelen célokra fordította és a pénz jelentős része Orbán szövetségeseinek zsebében kötött ki. A Transparency International korrupciós listáján Magyarország mögött már csupán Görögország és Bulgária van az uniós tagállamok közül. Hadházy úgy látja, hogy a rendszer két sarokkőre épül: Polt Péterre és az állami médiára, illetve propagandára. Hozzáteszi, hogy a rendszer ragályos és veszélyes az EU-ra nézve, mégis nagy segítséget jelentenek számára a Brüsszelből érkező támogatások.
Elképzelhető, hogy az Orbán-kabinetnek vissza kell fizetnie a szubvenciók bizonyos hányadát, mert a programok egy része nem felel meg az uniós szabályoknak, ám megfigyelők szerint így is bőven maradtak olyanok, amelyekből a kivételezett magyar elit húzott hasznot. Erdélyi Katalin, az Átlátszó újságírója arra hívja fel a figyelmet, hogy a közbeszerzési pályázatok túlnyomó részét ugyanaz a szűk üzleti kör nyeri el, arról nem beszélve, hogy egy sor projektnek csakis az volt a célja, hogy felhasználják a brüsszeli forrásokat.
FAZ
1. Egy francia szakértő szerint jelentősek az ellentétek az európai populisták között és ez megnehezíti, hogy szövetségre lépjenek, de ezzel együtt jönnek fel ezek az erők. Jean-Yves Camus, aki a szélsőjobb kutatójaként a politikai radikalizmussal foglalkozó intézetet vezeti Párizsban, rámutat, hogy mind a taktikát, mind az ideológiát tekintve hatalmasak az eltérések az érintett pártok között. Sokat számítanak a történelmi ellentétek is. Kaczynskinak és Orbánnak nemigen akaródzik együttműködni a német és francia „újfasisztákkal”. A kontinens középső részén a magyar, lengyel és osztrák kormányt összeköti a multikulti társadalom és a menekültek elutasítása, de ezen túlmenően óriási különbségek választják el őket. Orbán és Kaczynskit leszámítva a többiek nagy ívben tesznek a vallásra.
A szakember azt jósolja, hogy a populisták nem szereznek többséget a májusi választásokon, de abban bíznak, hogy megkaparintják a blokkoló kisebbséget. Jelenlegi formájában fel akarják számolni az uniót, hogy visszatérjenek a nemzetállami szuverenitáshoz. Ám nincs alternatív modelljük Európa számára. Márpedig ez az irányzat riasztó. Ugyanakkor nem áll jól a mérsékelt jobboldal szénája, de a szociáldemokrácia még nagyobb bajban van. Úgy néz ki, hogy haldoklik mind a kettő. Mindeközben nyomulnak a populisták. Camus szerint azonban hatalmas tévedés a mostani helyzetet a 30-as évekhez hasonlítani. A fasizmus fontos vonásai nincsenek jelen a populizmusban. Így nem működnek félkatonai osztagok, a pártok nem akarnak diktatúrát, inkább a hagyományos kötelékekhez igyekeznek visszatérni, úgy mint, nemzet, család, vallás és a regionális identitás.
2. „Paktumok a gonosszal”. Ezzel a címmel számol be az újság arról a berlini konferenciáról, amelyen azt vitatták meg a részvevők, hogy Közép-Kelet-Európában feltartóztathatatlannak tűnik a tekintélyelvű rezsimek felemelkedése. Az eseményt a Német Kelet-Európa Társaság hirdette meg, a German Marshall-alapítvány közreműködésével és nagy számban hívtak meg rá elemzőket, illetve a irodalmárokat a térségből. Egy amerikai professzor arról beszélt, hogy a régióban a gazdasági sokkterápia után az inga jelenleg jobbra lendül ki a magyaroknál, lengyeleknél és cseheknél. Ungváry Krisztián arra emlékeztetett, hogy Orbán a bőséges uniós forrásokból finanszírozza EU-ellenes politikáját.
