B1 blogcsalád



Két kitüntetett, egy zsidózás

Döbrentei zsidózással csavarta el Petrás fejét

2019. március 12. - jdesi

Az idei március 15-én sikerült igazán díszes társaságot kitüntetnie a kormányzatnak.

Itt van például Döbrentei Kornél, akinek irodalmi munkássága jelentősnek nem mondható, ellenben antiszemita szagú megjegyzéseiből egy egészen szép csokorra valót gyűjtött össze a 444.hu

A díjazottak között van a felesége Petrás Mária énekes is. Ő is érdekes figura. Talán sokan emlékeznek rá, hogy 2015 nyarán érdekes vita bontakozott ki arról, hogy Petrás Mária vajon kompatibilis résztvevő-e egy zsidó kulturális fesztiválon, miközben előszeretettel működik közre vállaltan szélsőjobboldali, kirekesztő, rasszista, antiszemita eseményeken. (Irtunk is akkor erről itt.)

A vádak között volt, aki felsorolta, hogy Petrás annak a Döbrentei Kornélnak a felesége, akiről a keresztényi könyörület az utolsók között jutna eszünkbe.

Természetesen, egy feleség nem felelős férje politikai nézeteiért. Még csak az sem biztos, hogy egyetért vele.
Nos, ezt a képet árnyalja az a csinos részlet, amely a Magyar Fórum - antiszemita, rasszista, kirekesztő, gyűlöletkeltő stb. folytassam? – című lap 2013. december 18-i ünnepi számában jelent meg.
petras_dobrentei.JPG

Itt Petrás többek között a következőket mondja, amikor azt a könnyfakasztóan romantikus történetet meséli el, miként ismerkedett össze a Döbrenteivel, hogy amikor „Kornél beszéde elhangzott a Tilos rádió előtt, két író barátom közvetítésével küldtem neki egy napba öltözött Máriát ábrázoló kerámiát bátorításként”.

Nos, talán akadnak még akik emlékeznek Döbrentei beszédére. (Az erős idegzetűek itt akár meg is nézhetik.)

Aki nem akar Döbrentei mmunkásságában elmélyedni ennyire, annak Para-Kovács Imre egy akkor megjelent írásában így foglalta össze a beszéd lényegét:

„Döbrentei Kornél, alternatív Kossuth-díjas költő, műfordító a Tilos Rádió előtt rendezett tüntetésen elérkezettnek látta az időt, hogy rámutasson a magyarság igazi problémájára, ami szakállas elnyomók képében telepszik reá, a demonstráló tömeg pedig boldogan ismerte fel a nem túl szellemesen körülírt gonoszt, és önfeledt Mocskos zsidók!, Mocskos zsidók! skandálásba fogott legott. A tömeg az olyan, hogy bizonyos hívószavakra üvöltéssel reagál, a szónokok pedig elég pontosan tudják, hogy mivel lehet a csürhét ugrasztani. A tömeg nem hülye, például senki sem kiabálta azt, hogy Télapó!, Télapó!, pedig neki is van szakálla.”

Aki elég erős idegzetű, itt meg is hallgathatja a kis hangképes összeállítást a történtekről. felhívjuk a 3,06-tól kezdődő szerény Soros-ozásra és az azt követő zsidózásra is. Nincs új a lap alatt.

Ja, miután a Kalász Márton vezette Tömegír, akarom mondani Írószövetség nem határolódott el Döbrenteitől, több mint nyolcvan igazi író, Parti Nagy Lajos vezetésével kilépett a gittegyletből.

De most már azt is tudjuk, Petrás kis szíve hangosabban kezdett dobogni a beszéd hallatán, s Döbrentei veretes gondolatai is kellettek ahhoz, hogy a két szerető szív egymásra leljen.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6014685316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MTA rendes tagja 2019.03.12. 23:14:30

Akit ez a blog szíd, az garantáltan megérdemelte a kitüntetést.

Lakatos Rodolfó 2019.03.12. 23:17:10

"irodalmi munkássága jelentősnek nem mondható"

Olvastatok tőle bármilyen komolyabb írásművet? Vagy csak politikai nézetei alapján minősítitek?

"miután a Kalász Márton vezette Tömegír, akarom mondani Írószövetség nem határolódott el Döbrenteitől"

Mi az a tömegír? Ti mit tettetek le az asztalra, hogy ilyen nagy melénnyel, sommásan minősítitek az Írószövetséget?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.03.13. 00:50:48

hát bezony feleim, sújos hiányosság ha valaki nem bír egy harmatos holo igaz történetet sem összekalapálni
ebből biza nem lesz nóbel price

megamedve 2019.03.13. 04:58:12

@Lakatos Rodolfó:
Kicsit késtél, ez nem vet rád jó fényt....

"Olvastatok tőle bármilyen komolyabb írásművet? Vagy csak politikai nézetei alapján minősítitek?"

Nem olvastak tőle komolyabb írásművet, mert az nincs neki.
Politikai nézetei viszont vannak, annyira szívmelengetőek, hogy nekem is nagy kedvem támadt küldeni neki egy kis Jézusos kifestőt....

Bravehearth 2019.03.13. 05:52:06

"Az idei március 15-én sikerült igazán díszes társaságot kitüntetnie a kormányzatnak."

Nos, ha a díjazottak közül bárki is elfogadhatatlan a désijánosok, a munkveronikák, hontandrások, pardavimárták, sorosgyörgyök, a szargeninik és hasonlók számára, akkor tudhatjuk, hogy jó helyre ment az elismerés.
Reméljük, hogy említetteknek megfelelő és akár nyíltan, akár burkoltan is a hungarofób balliba nézeteket valló és támogató társaság soha többé az életben nem jut semmiféle állami kitüntetéshez! Ámen!
B.

MTA rendes tagja 2019.03.13. 06:29:12

@Bravehearth:
désiéknél egy genetikailag alávaló magyarozás, jönnek a szarból a mélymagyarozás a kritérium az állami kitüntetésre

Bravehearth 2019.03.13. 06:50:05

@MTA rendes tagja: Jól látod. Ezért gondolom azt, hogy ha a désiék és a többiek sírnak, szenvednek és fáj nekik, az csak jó lehet az emberiségnek és a magyarságnak! Minden eszköz valid és legitim, hogy örökre eltüntessük őket a döntéshozatal látótávolából is! Épp eleget bizonyítottak, romboltak és pusztítottak már. Ehhez mérten nagyon türelmes velük a magyarság. Szerintem...
B.

Lakatos Rodolfó 2019.03.13. 07:27:04

@megamedve: "Nem olvastak tőle komolyabb írásművet, mert az nincs neki."

Jó, akkor másként teszem fel a kérdést: elolvastál, elolvastatok tőle az íróként jegyzett művekből akár egyet is? Ha nem, akkor milyen jogon minősítgetitek?

@MTA rendes tagja: "Akit ez a blog szíd, az garantáltan megérdemelte a kitüntetést."

Hát igen. Ha már az Írószövetségből a libsi írók kiléptek, szerintem érdemes volna az írószövetségi tagsághoz kötni az állami támogatásokat, pályázazi forrásokat.

Vicces lenne látni, ahogy a kertek alatt próbálnak visszasunnyogni az általuk "Tömegírnek" gúnyolt szervezetbe, mert az, hogy ezen urak többsége a piacból nem élne meg, szinte garantált…

rallus 2019.03.13. 07:41:10

A ballibeknek nem most kellene sipákolni, hanem időben leadni a javaslatot, hogy helyettük a javulás útjára lépett Jobbikosokat kellene kitüntetni!

élveteg 2019.03.13. 18:07:52

Szerintem ezt a Döbrentei írta és kurva nagy szöveg :

www.youtube.com/watch?time_continue=45&v=2C6IV_RkvxE

Tangooo 2019.03.14. 12:50:13

Az természetesen nem derült ki egyik írásból sem, hogy MIÉRT TÜNTETTEK a Tilos rádió ellen. Hogy ott mi hangzott el, amire reagált Döbrentei.
Erre szokták haladóék leírni, hogy kontextusából kiragadottak az idézetek.
süti beállítások módosítása