B1 blogcsalád



Revolverújságírói módszerek Timmermans ellen Budapesten

Nemzetközi sajtószemle

2019. február 23. - Szelestey

tim.jpeg

  • A jelek nagyon arra utalnak, hogy a hatalom csendes támogatásával érte ízléstelen zaklatás a magyar fővárosban az európai szociáldemokraták bizottsági elnökjelöltjét. 
  • Úgy néz ki, hogy Orbán túlfeszítette a húrt a Néppártban, miközben összezár a CDU és a CSU, ám a német kormánypártok nem akarják kitenni a Fideszt, azt leginkább a svéd konzervatívok szorgalmazzák. 
  • A magyar miniszterelnök a Nemzetközi Beruházási Bankon keresztül pénzt kap Putyintól? 

De Telegraaf

dt.png

Kínos incidensek érték egy hete a Bizottság alelnökét, amikor az MSZP vendégeként Budapesten járt. Helyi újságírók és ismeretlenek mindenhová követték Timmermanst, két férfi folyamatosan filmezte a telefonjával, megpróbálták megfélemlíteni, miközben nem szóltak egy szót sem – közölte a holland lap. A cikk magyarázatként hozzáteszi, hogy a magyar kormány egyre ellenségesebb a politikussal, aki az európai szociáldemokraták jelöltjeként indul Juncker posztjáért. A budapeseti út előtt a programot szándékosan nem juttatták el a magyar hatóságokhoz, így nem világos, hogy a zaklatók honnan tudták, hol fog felbukkanni. Elképzelhető, hogy a hatalom küldte őket. Mindenesetre Timmermans kísérete úgy értékeli, hogy hivatalos részről a fogadtatás kifejezetten barátságtalan volt. Egy brüsszeli forrás szerint ilyen gyakorlatot idáig nem tapasztaltak korábban.

Az alelnök felel a Bizottságban a jogállami normák betartásáért, így már rég tengelyt akasztott a magyar kormányfővel. Utóbbi a minap tartott évértékelőjében azt állította, hogy Timmermans Soros embere, és hogy az EU megpróbálja rákényszeríteni migrációs politikáját Magyarországra. A brüsszeli magyar nagykövetség szóvivője szerint a látogatás azt bizonyítja, hogy az európai baloldal jelöltje elfogadja a magyar posztkommunisták összefogását az antiszemitákkal. Az ügyről magáról azonban nem mondott semmit. A politikus csak annyit közölt, hogy számíthatott volna ilyesfajta fogadjistenre, ám ami történt, az mégis fura, hiszen egy uniós tagállamról van szó. Viszont a fejlemények csak megerősítik benne, hogy harcolni kell a jogállamért.

New York Times/Reuters

nyt.pngA magyar szocialisták kommunikációs igazgatója, Láng Balázs annyit árult el az egész ügyről, hogy Timmermans már csak azért is meglepődött, mert a tudósítók szinte egytől-egyig ugyanazt kérdezték tőle, azaz alighanem előre egyeztettek. Így a youtube-ra is felkerült, hogy az egyik sajtómunkás azzal vádolja meg a politikus, hogy az „menekülteket” akar behozni az országba. Amikor az interjúalany válaszolni kezdett, többször is félbeszakították, illetve hazugnak minősítették.

A Fidesz saját pártcsaládjával is összetűzésbe keveredett a Juncker elleni kampány miatt. Timmermans-szal pedig az a baja, hogy őt okolja azért a javaslatért, miszerint a jövőben az uniós támogatásokat a demokratikus normák betartásától tegyék függővé. Ez pedig sok millió eurójába kerülhet Magyarországnak és Lengyelországnak. 

Politico

politico_1.jpg

A Svéd Mérsékelt Párt vezetője úgy ítéli meg, hogy a Fidesz nyilvánvalóan nem módosítja álláspontját az alapértékeket tekintve, ezért nincs helye az európai kereszténydemokraták soraiban. Kristersson épp ezért most azon van, hogy megszerezze hét tagpárt támogatását öt különböző országból, mert akkor benyújthatja a javaslatot az EPP-nek. A döntést a jövő héten hozzák meg, de a kérdést megvitatják a többi északi konzervatív párttal is. A pohárban az utolsó csöppet számára a Juncker elleni támadás jelentette. A mérsékeltek európai listavezetője hozzátette, hogy véleménykülönbségek természetesen lehetnek a tagok között, ám az alapnormák mögé mindenkinek fel kell sorakoznia, csakhogy a Fidesz esetében már nem ez a helyzet. Vagyis semmi keresnivalója a Néppártban. A horvát kormányfő úgy reagált a magyar kampányra, hogy az rossz üzenetet küld az EU migrációs politikája ügyében. Idáig a néppárti főnökség védte Orbánt, miután a magyar képviselők szükségesek Strasbourgban a konzervatív többség megőrzéséhez.

Der Standard

der_standard.jpg

Bár az Európai Néppárt részéről egyre nagyobb nyomás nehezedik Orbán Viktorra, olyannyira, hogy a luxemburgi tagpárt vezetője már felvetette a Fidesz kizárását, a magyar erős ember nem hagyja magát zavartatni. Erről tanúskodik az állami rádiónak adott nyilatkozata, de az is, hogy Budapesten már szinte mindenütt megjelentek a kifogásolt plakátok. A Juncker elleni uszítás a 30-as éveket idézi, ami döbbenetet és felháborodást váltott ki az EPP-ben. Az osztrák kancellár is elítélte a rágalomhadjáratot, épp úgy, mint Merkel és Weber. Ám egyikük sem vetette fel, hogy meg kellene szabadulni a magyar kormánypárttól, nem úgy, mint több skandináv tagpárt. Mindazonáltal a fejlemények sokat árthatnak Weber tervének, mármint hogy ő legyen a Bizottság új feje, mert Orbán minden bírálat után csak rátesz még egy lapáttal. Úgy hogy megfigyelők már azt kérdezik, nem a saját eltávolítását akarja-e kiprovokálni? Egy másik eshetőség: arra számít, hogy a Néppárt úgy sem tud tenni semmit a választások előtt.

Die Zeit

die_zeit.jpg

A német zöldek elnöke szerint az Európai Néppártnak el kell távolítania soraiból a Fideszt. Baerbock felszólította Webert, akit a konzervatívok Juncker utódjául szánnak, hogy tegye meg a megfelelő lépéseket. Azzal érvelt, hogy egy hatalmon lévő párthoz méltatlan az EU és a Bizottság elnöke ellen indított kampány. Így meg kell kérdezni, minek kell még történnie ahhoz, hogy az EPP frakcióvezetője végre rendre utasítsa Orbánt és kitegye a fiatal demokraták szűrét a pártcsaládból. Hozzátette, hogy a plakáthadjárat támadást jelent az európai alapgondolat ellen, mert az az EU egészét támadja – hazugság segítségével. Ezt pedig nem szabadna tovább tűrni a Néppártban, már ha Weber a haladó Európa mellett van.

Maga a bajor politikus úgy nyilatkozott egy tévéműsorban, hogy Orbánnak változtatnia kell irányvonalán. Ezért teljes keménységgel lépnek fel a magyar kormány ellen. Azt azonban nem említette, hogy ki akarnák zárni a Fideszt.

Politico

politico.jpg

Abban nincs semmi meglepő, hogy Juncker besokallt a magyarországi kampány láttán, sőt abban sem, hogy Merkel szolidaritásáról biztosította, ám az mindenképpen új, hogy a magyar kormány akciója ilyen látványos bumeránghatást ért el a Néppártban. Először is a Fidesz szolidaritási brigádjának nevezhető szárny máris a vereség jeleit mutatja. A másik oldal ezzel szemben mindent elkövet, hogy végre kirakja a magyar pártot. Végül pedig, a CDU is torkig van, és most először ennek nyilvánosan is hangot adott. Elsőként a CSU tért ki a hitéből. Weber ugyan nem először bírálta Orbánt, de most Söder pártelnök egyetértésével tette. Közben új roham indult azok részéről, akik elegük van a fiatal demokratákból. Engel, a luxembourgi konzervatívok új vezetője a márciusi EPP-csúcson  ismét fel akarja vetni a kérdést. Egy svéd képviselő azt javasolta, hogy sürgősen vitassák meg a helyzetet, mert amit Orbán művel, az Le Pennek és Putyinnak is becsületére válna. Ilyenformán valószínű, hogy a vita már jövő heti frakcióülésen terítékre kerül.

A politikusok oldaláról a jelek szerint elkerülhetetlen volt, hogy elhatárolódjanak a magyar kormányfőtől, tekintve, hogy egyre nehezebb megindokolniuk a saját választóik előtt, miért kell(ene) megvédeniük Orbánt. A CDU strasbourgi képviselőcsoportjának vezetője kijelentette: csak azt tudja tanácsolni a magyar vezetőnek, hogy azonnal vessen véget ennek a képtelenségnek, mert az nem járja, és semmi közbe a politikai stílushoz. Viszont az akció egyre nagyobb terhet jelent az európai választások előtt. Caspary azonban azt is megpendítette, hogy ha eltávolítják a Néppártból a magyarokat, azzal semmi sem fordul jobbra, sem Magyarországon, sem az EU-ban, és nem kellene a földrész keleti felén is olyan méretű bajokat az unió nyakába zúdítani, mint amilyen a Brexit.

A néppárti érvelésben új elemnek tűnik, hogy a tagság előnyeit ecsetelik Orbánnak. Hiszen Magyarország viszonylag kicsi, és csakis egy nagy frakció részeseként szólhat bele a döntésekbe. A miniszterelnök azonban nem adja jelét, hogy meghátrálna. Egy fideszes illetékes név nélkül kifejtette, hogy a miniszterelnök meg akarja reformálni a Néppártot, nem szeretné ott hagyni. Ugyanakkor igen lényeges, hogy a CDU és a CSU új vezetése ezúttal nem hagyja, hogy a magyar fél megossza őket, nem úgy, ahogyan az 20115 nyarán történt.

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Orbán megosztja az EU-t, épp ezért a hozzáfűződő kapcsolat egyensúly mutatványnak számít a CSU részéről. A bajor párt – Merkeltől eltérően – sokáig kereste a politikus barátságát, éspedig abból a pragmatikus alapállásból, hogy még vitatott figurákkal is tárgyalni kell. De ez csak a magyarázatnak csupán egy része arra nézve hogy miért olyan különleges a viszony a keresztény szociálisok és a magyar vezető között. Szerepet játszik benne a földrajzi közelség, valamint a magyar miniszterelnöknek tulajdonított szerep a határnyitásban, illetve a rendszerváltásban.  Utóbbi magyarázta barátságát is Kohllal. Merkel esetében viszont már szó sincs ilyen érzelmi kapocsról és az új CDU-elnök is átvette a kancellár menekültpolitikáját. Ráadásul Kramp-Karrenbauer már jó egy éve kijelentette, hogy inkább Macronnal vitatná meg Európa jövőjét, semmint Orbánnal. Ez azért nem egy szerelmi vallomás.

A migránsválság csúcsán mind a CSU, mint a magyar vezető a saját érdekeit követte. A bajorok örültek neki, hogy a kormányfő legalábbis feldühítette Merkelt. Orbán ugyanakkor arra használta a pártot, hogy megmutassa a világnak: még német földön is vannak olyan befolyásos körök, amelyek támogatják merev menekültpolitikáját. Ezzel együtt nem lehet azt mondani, hogy a keresztény szociálisok egytől egyik a miniszterelnök rajongói volnának. A  nagy fordulat alighanem tavaly szeptemberben következett be, amikor Weber, a párt alelnöke megszavazta Strasbourgban a jogállami eljárást Magyarország ellen. Most pedig az EU-ellenes kampány miatt borult ki a bili. Söder pártvezér és Weber állásfoglalása egyértelmű.  Hasonlóképpen nyilatkozott a CDU első embere is, de nem égetett fel minden hidat.

Ne legyen semmiféle tévedés: a CSU-ban továbbra is az az általános vélemény, hogy a kerítéssel Orbán sokat segített Németországon, mármint hogy ott visszaessen a menedékkérők száma. És hogy a vele szembeni bírálatban mindig van egy jókora adag képmutatás. Napjainkban azonban nyíltan csak a Bundestag bajor alelnöke állt ki a politikus mellett.

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

Hegedűs István úgy látja, hogy Orbán Viktor túl messzire ment az EU-val szembeni provokációkkal. A szociológus, akinek politikai pályafutása egykor a Fideszben indult, ma a kormányfő bírálói közé tartozik. Útjuk akkor vált el, amikor a miniszterelnök jobbra át-ot vezényelt pártjának. Hegedűs a Magyar Európa Társaság vezetőjeként nem tudja megmondani, hogy Orbán szándékosan lőtt-e túl a célon, vagy netán csupán baleset történt. Az viszont biztos, hogy több stratégiát is forgat a fejében. Az egyikről inkább már csak múlt időben lehet beszélni, ez azt célozta meg, hogy növelje befolyását a Néppártban, sőt akár a hatalmat is átvegye.

Valószínűleg még nem adta fel ez irányú erőfeszítéseit, de már jó ideje szoros kapcsolatokat alakított ki a populistákkal, éspedig alighanem abból a megfontolásból, hogy egyik lábával az EPP-ben marad, a másikkal viszont átlép az euroszkeptikus táborba. Ám ez a mutatvány nem megy a végtelenségig. De az is lehet, hogy elszánta magát, hogy kiprovokálja: tegyék ki a konzervatívok és akkor mártírnak állíthatja be magát. Csakhogy feltehetőleg lebecsüli a volt néppárti barátait, ha azt hiszi, hogy mindent megtehet. Ez persze a megalomániájából fakad.

A magyar ellenzéknek persze jól jöhet a kizárás, mert azáltal bebizonyíthatja, hogy a Fidesz immár nem tartozik bele az európai politika fő áramába, hanem a szélsőségesek közé került. Ez esetben Orbán vesztene a befolyásából, viszont a populisták hőse lehetne. És mivel azok várhatóan jól szerepelnek majd a választásokon, megint csak nagy hangon beszélhetne. A politikáját tekintve amúgy is jó ideje azt fújja, amit Salvini és a többi jobboldali radikális.

Kurier

kurier.jpg

Az újság úgy értesült, hogy Le Penen kívül Orbán és Salvini és kap pénzt Moszkvától választási célokra, miután Magyarország és Olaszország az európai kapcsolatot jelenti Putyin számára. Ennek bizonyítékaként hozza fel, hogy Budapestre költözik a Nemzetközi Beruházási Bank, amely az elnök felügyelete alá tartozik, és szokatlan előjogokat, illetve kiváltságokat kap a magyar kormánytól. A Fidesz szempontjából az előnyök közé tartozik, hogy a fejlesztési pénzintézet olyan programokhoz adhat hiteleket Orbán-közeli oligarcháknak, amelyek finanszírozására az EU nem kapható. Azon kívül, mint az Index jelenti, nem vonatkoznak rá a Moszkva-ellenes szankciók, ezért orosz kölcsönöket is nyújthat.

FT

financial_times.jpg

Egyre biztosabb, hogy külön költségvetése lesz az euroövezetnek, de az elképzelés mögött álló német és francia kormány előre igyekszik leszerelni a többi közt Magyarország és Lengyelország ellenkezését. A lap hozzájutott ahhoz a munkaokmányhoz, amelyben Berlin és Párizs kijelöli, hogy milyen jogi lépések szükségesek a külön kassza felállításához, valamint a fő célokat Ezek közé tartozik, hogy reformok segítségével lendítsenek a versenyképességen és a felzárkóztatáson. A szakminisztereknek júniusig kell egyetértésre jutniuk az elképzelés lényegi elemeiről, ideértve a finanszírozást és a mechanizmus kialakítását. Gond ugyanakkor, hogy az eurozónának 19 tagja van, de az önálló büdzsé gondolatát mind a 27 tagállamnak alá kell írnia. A kívül maradók megnyugtatására a tervezet azt tartalmazza, hogy az előirányzat nem érinti az eddigi kohéziós alapokat.

Süddeutsche Zeitung 

suddeutsche_zeitung.jpg

Európában rohamoznak a populisták, a felmérések nagy előretörést jósolnak nekik a májusi választásokon, a két nagy pártcsalád előreláthatólag elveszti az abszolút többséget, viszont minél inkább összecsapnak az EU hívei és ellenfelei, annál nagyobb a veszélye, hogy megbénul az unió. Amikor az EP összetételéről kell dönteni, a 400 millió szavazásra jogosult a földrész jövőjét szabja meg. Hatalmas próbatétel lesz, mert a kontinens forrong. Sokan érzik úgy, hogy Brüsszel nem váltotta be ígéretét, legyen szó a biztonságról vagy a jólétről. A pénzügyi és menekültválság mély árkokat hagyott hátra. A félelmek az euroszkeptikusok karjaiba lökik a polgárokat. Azok már most sem értik, miért kell annyit totojázni pl. a menedékkérők elosztásával, és ez csak rosszabb lesz.

A pártokat világok választják el egymástól, és vannak áthidalhatatlan személyi ellentétek is. úgy hogy még az is lehetséges, hogy a működőképes többség érdekében a nagy néppártok kénytelenek lesznek bevonni a zöldeket is. Csakhogy utóbbiak miként magyarázzák meg a támogatóiknak, hogy Webert, az EPP jelöltjét akarják a Bizottság élére, miközben Orbán Viktor még mindig a keresztény pártcsalád tagja? A kereszténydemokraták egyelőre nem jutottak el odáig, hogy kirakják a politikust. Timmermans pedig hiába bírálja a Néppárt vonakodását a Fidesz kapcsán, neki meg ott vannak a nyakán a szocialista román, illetve máltai vezetéssel szembeni korrupciós vádak. A liberálisok pedig Babis miatt izzadhatnak. A belső viták miatt elképzelhető, hogy Európa működésképtelenné válik, ami nagyon is tetszene az oroszoknak és a kínaiaknak. De bizonyosan Trumpnak sem lenne ellenére.

Der Standard

der_standard.jpg

Orbán Viktor a tudomány elleni harcban a CEU után most az MTA-t veszi tűz alá, azt akarja szétverni – írja vendégkommentárjában egy osztrák történész, akinek szakterülete részben a 18-19. századi magyar szellemtörténet. Daniela Haarmann a magyar tudomány, sőt az egész nemzet jelképének tartja az Akadémiát, ezért is nevezi meglepőnek, hogy most éppen ez az intézmény került a célkeresztbe, annál is inkább, mert igen nagy a nemzetközi tekintélye. Ám most azzal néz szembe, hogy felszámolják, miután Palkovics László nagyarányú pénzmegvonással fenyegetőzik. Sok munkatárs már most sem kap fizetést. A hivatalos álláspont az, hogy csakis a „hasznos” tudomány részesüljön állami támogatásban.

Ám nyilvánvaló, hogy járomot akarnak rakni a tudományra. Liberális kutatók szálkát jelentenek a hatalom szemében egy illiberális demokráciában. Az ő helyükre most Orbán híveit szánják. E politikának főként a szellemtudományok esnek áldozatul, mert veszedelmesnek számítanak, hiszen az általuk szolgáltatott ismeretek ellentmondanak a rezsim meséinek. Így pl. annak, hogy a magyarok a hunok leszármazottai volnának.

A kormányfő azonban megfeledkezik arról, hogy az MTA felaprítása sokkal nagyobb károkat okoz az országnak, mint arra a szabad kutatás bármikor képes lenne. De persze lehet az is, hogy nagyon is tisztában van vele, milyen következményekkel jár ez az állam nemzetközi presztizsére nézve, nem beszélve a szociális kihatásokról. Több százan kerülhetnek az utcára, ráadásul sokan kivándorolhatnak a tudósok közül. Viszont nem valószínű, hogy az MTA kivégzése után Orbán véget vetne a nacionalista vonalnak. Így a kérdés az, mi jön most?

Deutsche Welle 

deutsche_wellw.jpg

Azt írja a német közszolgálati média a roma gyilkosságok 10. évfordulóján, hogy a magyarországi cigányság nem épült be a társadalomba, viszont sikeresen megfegyelmezték. Ehhez Orbán sikeresen átállította a többséget az ügyben, miként kell viszonyulni a kisebbséghez. A szerző elment Tatárszentgyörgyre, ahol a szélsőjobbos terroristák az első áldozataikat lemészárolták, így egy négy és féléves gyereket is. A településen nem sok minden emlékeztet az egykori, gyűlölettel teli hangulatra, amikor mindenütt szélsőséges szervezetek emberei vonultak fel, követelve a cigánykérdés megoldását.

Az Orbán-kormány úgy véli, hogy ezen a területen nagy sikert aratott, és főleg a közmunka jóvoltából integrálni tudta a romákat. A bírálók azonban más véleményen vannak, mert úgy értékelik, hogy a hatalom átvette a cigányellenes retorika egy részét. Másrészt a kisebbség a kormányintézkedések folytán a társadalom perifériájára szorult. Azaz a kormányfő azt csinálta, amit sokan elvárnak tőle – mutat rá Horváth Aladár. Orbán nem gyűlöli különösképpen a romákat, de kétértelmű módon beszél róluk. A közvélemény általában bűnözőknek és járadékcsalóknak tekinti a kisebbséget. Ugyanakkor egyáltalán nem illeszkedett be a 6-800 ezres közösség. A közmunka kötelező, de nem jelent ugródeszkát a munkaerőpiac felé. A helyi polgármester gyakorlatilag úgy ellenőrizheti a helyi szegényeket, mintha ő maga is a rendőrséghez tartozna. Az iskolai szegregáció sok helyen jelen van. És a legújabb családtámogatási program is kirekeszti a romák túlnyomó részét.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3914644028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2019.02.24. 09:53:21

@Halibuli:

CEU elüldözése, az MTA ledarálása elég lesz neked, vagy szeretnéd, hogy fokozzák a csutigeciék?

Willkommenskultur 2019.02.24. 09:58:35

En ingyen is megtamadom Timmermanst, ha kell.

Helga Beauty Salon. 2019.02.24. 10:00:40

@taga20: barátom, azé ez kevés volt, még tőled is!:))).................

Írjon neked a faszom máskor buzi szerelmi vallomást! :P

Willkommenskultur 2019.02.24. 10:05:28

@taga20: Annal tisztabb az orszag, minnel tobb balllib mocsar kerul lecsapolasra.

chrisred 2019.02.24. 10:07:42

@Sir Galahad: Az a populistáknál biztosan lényeges, de amúgy relatív megerősödés, továbbra is marginális szerepet játszanak Európa jövőjében. Míg a polgári pártok köréből való kikerülés azt jelenti, hogy a fontos tényezőkkel elveszítjük a párbeszéd és a konszenzus lehetőségét.

Willkommenskultur 2019.02.24. 10:11:51

@chrisred: "Míg a polgári pártok köréből való kikerülés azt jelenti, hogy a fontos tényezőkkel elveszítjük a párbeszéd és a konszenzus lehetőségét."

Szar duma, Magyarorszagnak a 20. szazad folyaman soha nem volt olyan befolyasa, mint most.

chrisred 2019.02.24. 10:18:19

@Willkommenskultur: Amit pillanatok alatt elveszthetünk, ha a kormánypártok átpozícionálják magukat az Unió legerősebb frakciójából a szélsőséges kisebbséghez.

Sir Galahad 2019.02.24. 10:18:52

@chrisred: Ez majd kiderül. Amúgy hiába van a Fidesz most a polgári pártok családjában, így sincs érdemi párbeszéd. Ennek az az oka, hogy a néppárti frakció egy nagy gyűjtőcsoport, amelynek tagjai olykor fontos kérdésekben is ellenkező állásponton vannak. Amikor megalakult, még a hagyományos politikai értékrend volt a szerveződés szempontja. Szerintem tavasszal ez másként lesz: az alapján fognak a bejutott pártok szövetségre lépni egymással, hogy azonos elveket vallanak-e a ma fontos kérdésekben (pl. migráció, nemzeti szuverenitás stb.). Első pillantásra meglepő szövetségek jönnek majd létre.

Willkommenskultur 2019.02.24. 10:26:28

@chrisred: Teljesen mind1, milyen frakcioban ul a Fidesz, a magyar diplomacia nem az Unioval akar uzletelni.

taga20 2019.02.24. 10:26:39

@Helga Beauty Salon: azt a mondást ismered, hogy valljon neked szerelmet a helga?!

na ez kábé ilyen szerelmi vallomás volt:)))

Helga Beauty Salon. 2019.02.24. 10:34:08

@taga20: azt a mondást ismered, hogy valljon neked szerelmet a helga?!......

Sajnos nem ismertem! Valószínűleg az eszed miatt szerettem beléd! :D

Willkommenskultur 2019.02.24. 10:40:21

A vilag nepe elismeri a magyarokat, es meggyulolte a "svedeket".

Egesz Europa halas nekunk. Koszonjuk Orban!

www.breitbart.com/europe/2019/02/22/sweden-protests-hungarian-personal-attacks-after-nazi-policy-comparison/

taga20 2019.02.24. 10:40:59

@Willkommenskultur: te agyadat már rég lecsapolták hülye fityeszork!

örülj annak, te szerencsétlen barom!

taga20 2019.02.24. 10:43:24

@Willkommenskultur: anyám! dobjál má be valamit a rássentudéjból is fityeszparazita!

illiberális 2019.02.24. 11:10:42

A németeknek teljesen igazuk van abban hogy a cigányság jelentős része a mai napig nem tudott beintegrálódni a magyar társadalomba. Pedig többszázéve érkeztek hazánkba(hála a törököknek). De aki járt már USA-ban az azt is tapasztalhatta hogy a feketék nagy részének kb. annyira sikerült beintegrálódni az ottani társadalomba (és ez így van a liberális Kaliforniában meg USA északkeleti részén is nem csak délen!) mint hazánkban a cigányságnak. Az Európába most befogadott muszlim menekülteknek vajon hogyan fog ez sikerülni?

pánpéter 2019.02.24. 11:31:13

Öles nyelvcsapásokkal nyalják ok fényesre Timmeans seggét, szó mi szó.
Hiába no, egy rendes haladó liberális bloggernek nem jó a magyar segg. Ha már segget kell nyalni, az legyen külföldi segg.

taga20 2019.02.24. 11:33:48

@pánpéter: egy seggfej szarását láthattuk tőled. gratulálok kisgeci, irány a pénztár!

pánpéter 2019.02.24. 11:42:17

@taga20: ne legyél ideges, kisfiam, ha igyekszel, te is találhatsz magadnak egy kinyalásra váró, magyar gyűlölő liberális segget. Nyugalom, fáradozásod meghozza gyümölccsét.

taga20 2019.02.24. 11:49:52

@pánpéter: húzd ki már a fejedet a csútigeci seggéből fityeszzombi!

hidd el, óriási lesz a különbség. még te is normális lehetsz, nem ilyen szargerincű fityeszjobbágy!

próbáld ki! én drukkolok neked.

enrikokaruszo 2019.02.24. 11:53:46

@neko1967: van olyan, hogy magyar ember, ha nem érzed, hiába is okoskodsz erről....nem, nem a genetika, régen is keveredtek a népek

John Brennan 2019.02.24. 11:55:35

@neko1967: genetikailag semmilyen nemzetiségű ember sincs
egy francia, német, spanyol, angol stb pedig történetileg sokkal kevertebb, mint a magyar

Willkommenskultur 2019.02.24. 11:57:38

Azt mar most ki kell jelenteni, hogy egyetlen nyugat europai, arabok elol menekulo zsidot sem fogadunk be.

pepin_nymburk 2019.02.24. 11:59:09

@Willkommenskultur: azt tudjuk, hogy csak hazudozni szoktál, de hogy a történelemhez is hülye vagy, ez új. Magyarország és a befolyás, muhaha

enrikokaruszo 2019.02.24. 12:05:43

@pepin_nymburk: neked azt mondogatták otthon gyerekkorodban, hogy úgyis veszíteni fogsz? vagy eleve felmentett voltál mindenből:)

enrikokaruszo 2019.02.24. 12:10:55

@pepin_nymburk: bár, azt hiszem, te gyerek vagy még

taga20 2019.02.24. 12:16:12

@Willkommenskultur: viszont téged azerbajdzsánban vagy moszkvában tárt karokkal várnak, a csúti gazdáddal együtt!

pánpéter 2019.02.24. 12:16:16

@taga20: kisfiam ezzel a liberális buta retorikával nem sokra mész. mielőtt mész segget nyalni, mosd ki szépen ügyesen a szád, különben nem tartja oda neked senki a seggét, akkor pedig bajban leszel, ugrik a judás pénz. ügyes legyél ám!

Willkommenskultur 2019.02.24. 12:26:30

@taga20: A megtestesult sikert mindenutt tart karokkal varjak.

taga20 2019.02.24. 12:33:02

@Willkommenskultur: azé tudod, akkor elő kell kapnod a cirill betűs klaviatúrádat.
ne felejtsd el!
arra válaszolj, hogy az olyan zsenik, mint te vagy lölö vagy kósalala, mé nem kelltek máshol?

miért ennek az országnak a vérét szívjátok?

morph on deer 2019.02.24. 12:36:26

“...az egyik sajtómunkás azzal vádolja meg a politikus, hogy az „menekülteket” akar behozni az országba.”

Sajtómunkás?
Ahhát!

Akkora tahó szegénykém, hogy a fal adja a másikat..!
Ami nem fér a fejembe, hogy miből gondolta azt, hogy ha magyarul sem tud egy kérdést tisztességesen megfogalmazni, akkor az majd random angol szavakkal jobban fog sikerülni?
Ez a tömény sötétség már egészen ijesztő, de tényleg!

És nem Timmermans miatt ciki, hanem hogy ilyen gyökerek reprezentálják a magyar “nemzetthy” oldalt..!

Hát ki a bánat akar közösséget vállalni ilyen bunkókkal?
Hacsak az ugyanolyan bunkók nem...

pepin_nymburk 2019.02.24. 12:37:25

@enrikokaruszo: ja, te is buktál töriből, mint Wilkommenskultur? És akkor bevágod a durcit? Ejnye, hát egyszer csak felnősz Te is, aranybogár

morph on deer 2019.02.24. 12:40:58

@Willkommenskultur:
“Egesz Europa halas nekunk. Koszonjuk Orban!”

Akkor ezért lett Magyarország halszagú”?
Tényleg van ok a hálára! ;)
Azóta “Valami bűzlik Hunniában, halszaaaag, halszaaag!”
:)))

Willkommenskultur 2019.02.24. 12:44:55

@morph on deer: Csak a lipsiknek, de nem vagyunk gecik egyet se marasztalunk.

nemecsekerno_007 2019.02.24. 12:45:43

Az nem zavarta Timmermanst, hogy a korábbi állampárt látta vendégül?! A hiperérzékeny, demokrata újságokat se?! Mér' nem kérdezte meg hova kett az "M" betű?! Vagy régebben egy M-el írta Timmermans a nevét?!?! :)))))

Willkommenskultur 2019.02.24. 12:46:34

@morph on deer: Nem szeretnenk a lippsiket abba az illluzioba ringatni, hogy jobb lesz, meg minden rendben lesz.

Lippsinek lenni itt nem lesz rendben, innen csak lefele van nekik.

pepin_nymburk 2019.02.24. 12:49:43

@Willkommenskultur: mi az az "itt"? Prágában is lipsik vannak???

Willkommenskultur 2019.02.24. 12:56:04

@pepin_nymburk: Mindenhol vannak lippsik. Kiveve ahol ertekteremto munka folyik, pl. a magyar kormanyban.

chrisred 2019.02.24. 12:58:33

@Sir Galahad: És a Néppárt tagjainak többségénél továbbra is a korábbi polgári értékrend élvez elsőbbséget. Ez a Fidesz leszakadásának fő oka.

chrisred 2019.02.24. 12:59:48

@Willkommenskultur: Ki az a magyar kormányban, aki életében bármikor is végzett értékteremtő munkát?

pepin_nymburk 2019.02.24. 13:02:24

@Willkommenskultur: értékteremtő munka? Ha a sportot és a fidess svájci bankszámláit nézzük, mindenképpen. A többi meg hadd pusztuljon tovább... a magyar történelem első nyíltan tolvaj kormányától ez kevés..

chrisred 2019.02.24. 13:02:58

@Willkommenskultur: Oké, akkor összebútoroznak a többi putyinista párttal, és egymással meg az orosz vezérrel fognak üzletelni. De csak a szép csendes magányukban.

Willkommenskultur 2019.02.24. 13:04:28

@pepin_nymburk: A valasztok szerint tobb is, mint eleg.

Willkommenskultur 2019.02.24. 13:05:37

@chrisred: Az Unionak sok gazdasagi-tarsadalmi problemaja van, ezek idehaza elkepzelhetetlenek.

chrisred 2019.02.24. 13:07:28

@Willkommenskultur: Ezek szerint Fletó is értékteremtő munkát végzett a 2006-os választások előtt.

pepin_nymburk 2019.02.24. 13:11:01

@Willkommenskultur: igen, a magyar választók tényleg tévedhetetlenek, ezt sokszor bizonyították, pl. 1880-1918 és 1920-1944 között is, mindig jó véget ért a dolog, ha az akkori politikai elit seggnyalóinak sorsát nézzük. Most sincs másként

Willkommenskultur 2019.02.24. 13:13:30

@chrisred: Egyszer mindenkit at lehet baszni.

pepin_nymburk 2019.02.24. 13:14:38

@enrikokaruszo: jé, még egy tévedhetetlen fidess seggnyaló, látom vagytok páran, hehehe. Ez az ország 2050-re a hétmillió lakosával olyan paradicsom lesz, ha így folytatjátok, hogy ihajj-csuhajj.

Willkommenskultur 2019.02.24. 13:15:35

@pepin_nymburk: Miert ne ert volna jo veget a dolog? A teljes modern Magyarorszag 1880-1918 es 1920-44ben epult fel. Minden ami azon kivul van az szovjet mintas panelhaz...:)

Nagyszeru korszak volt, minden magyar halas erte!

pepin_nymburk 2019.02.24. 13:20:26

@Willkommenskultur: mondom én, hogy buktál töriből... akkor ha jól értelmezem szavaidat, jövőre pezsgőt kell bontsak a Trianon centenáriumon? Tanulj törit, sose árt, aztán kommentelgess...

enrikokaruszo 2019.02.24. 13:42:55

@pepin_nymburk: nem vagyok tévedhetetlen, csak én tanultam a történelemből, amire te folyton hivatkozol...olvass, tanulj, és szerezz barátokat, nagyon boldogtalan kis pöcsnek látszol

pepin_nymburk 2019.02.24. 13:47:10

@enrikokaruszo: már megint semmi érv vagy tény tőled, Kubatovnak csak ilyen nullákra futja? Ej, már a magadfajta seggnyalók minősége is hanyatlik, hová jut így ez ország...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.24. 13:51:33

@Willkommenskultur: "ahol ertekteremto munka folyik, pl. a magyar kormanyban."

Ott csak tolvajlás folyik. Mióta értékelhető munka a fosztogatás???

enrikokaruszo 2019.02.24. 13:54:39

@pepin_nymburk: ha megöregszem, a te korosztályod kezébe kerül, de remélem, hogy a leghülyébbek addigra egy londoni albiból járnak mosogatni...teli lesznek fasza tetkóval, menő pólókban feszítenek a lemenő nap fényében és nem lesz pénzük hazajárni

morph on deer 2019.02.24. 13:54:41

“... nem tudja megmondani, hogy Orbán szándékosan lőtt-e túl a célon, vagy netán csupán baleset történt.”

Pedig nem olyan nehéz.

Mivel az egyértelmű, hogy nem orbát fogják jelölni a néppárt élére, - és ezzel búcsút mondhat csúcsvezetői ambicióinak, - most egy látványos távozást készít elő, tüzijátékkal és csinnadrattával, ennek a része ez a kampány.

Ez úgy elképzelendő, hogy orbán egy nagy port felverő vitát akar kiprovokálni mondjuk Strasbourgban, ahol hangzatos szócsatákban, hősies “szabadságharcosként” fogja “védelmezni” a keresztény és fehér Európát, biztosítva ezzel az össze valláskárosult és/vagy náci támogatását és szimpátiáját.

Neki ugyanis szinte teljesen mindegy, hogy milyen áron és kiknek tud a vezetőjévé válni, a lényeg, hogy ő legyen a “führer”, a nemzetvezető, az uralkodó, mert az köll!

Ez a “zseniális” ötlet mondjuk akkor fog ténylegesen visszaütni, ha viktorunkat hangzatosan ignorálják, és nem lesz mit “megvédenie”..!
Ettől még természetesen le fogják cseszni négyszemközt, egelől semmi kétségem, csak éppen ha nem kap fórumot ahhoz, hogy síppal-dobbal-nádihegedűvel adja elő a világ szeme láttára, hogy egy “o” mekkora nagy “g” is igazából, akkor nagy valószínűséggel elmarad viktorka mennybemenetele, már megint.

Mindenesetre meglátjuk, hogy mekkora stratégák ülnek a másik oldalon, akik időben felismerik, hogy mivel lehet kihúzni orbán - egyik - méregfogát, ezúttal.
Hogy O1G egyedül a miénk maradhasson, mert mi megérdemeljük...

nemecsekerno_007 2019.02.24. 13:58:18

@LebensraumamOsten: Szócséplés, ehhez értetek... Meg is látszik az eredménye....

pepin_nymburk 2019.02.24. 13:59:40

@enrikokaruszo: nem tudom, mit szívsz, de durva anyag lehet, ha ennyire belelovalod magad a saját ostoba képzelgéseidbe....

Sancho12 2019.02.24. 14:01:19

@Willkommenskultur: Igen nekünk kell az orosz,kínai.Máshonnan már nincs lóvé.Ennyi.

nemecsekerno_007 2019.02.24. 14:08:33

@LebensraumamOsten: Látom terjeszted a fake news-t :))))))))

Sir Galahad 2019.02.24. 14:20:03

@chrisred: Leszakadás? A Fidesz most nyert parlamenti választást kétharmaddal, és várhatóan toronymagasan megnyeri az uniós választást is. Sok párt örülne ilyen leszakadásnak.

A néppárt résztvevőinek egy része meglehet, ragaszkodik a polgári értékekhez, de a többségük sajnos irányt váltott: a baloldali vagy a liberális értékrendhez került közel. De még egyszer mondom, tavasszal már más, jelenleg fontos elvek jelentik majd a fő szempontot.

6.Lenin 2019.02.24. 14:37:47

@morph on deer:

Ebben csak az a tévedés, hogy nyugaton minden II. osztályú seggfej úgy szeretne feljebb kerülni, hogy nagyobbat próbál rúgni a senki Orbánba, mint a többiek.

chrisred 2019.02.24. 14:41:01

@Sir Galahad: Ahol egy politikai erő van, ott a választásoknak nincs tétje. Európában valós választási lehetöségek vannak.

chrisred 2019.02.24. 14:45:16

@6.Lenin: Ez a politika. Gyurcsány már régóta politikai hulla, mégis állandó szereplő a Fidesz politikai plakátjain.

chrisred 2019.02.24. 14:46:17

@Sir Galahad: A liberalizmus és a szociáldemokrácia is polgári irányzat.

6.Lenin 2019.02.24. 14:50:17

@chrisred:

Nem is azt írtam, hogy más lenne, de rossz irány, szerintem, a politikai hulláknak.
Nem veszik észre, ahogy itthon sem. Idióták. II. osztályú seggfejek. Nem cáfoltad semmivel.

enrikokaruszo 2019.02.24. 14:54:06

@pepin_nymburk: nekem ez anyag nélkül megy, pupák

chrisred 2019.02.24. 14:55:04

@6.Lenin: Azt írtad, hogy Orbán nem lehet egy senki, mert nyugaton folyton őt rugdossák. Erre írtam, hogy Gyurcsány is egy senki a magyar politikában, a Fidesz mégis folyton őt rugdossa. Aki beleállt a pofozózsák kategóriába, mint Gyurcsány az őszödi beszéddel, vagy Orbán az európai putyinisták szellemi vezéreként, az könnyű és hálás célpont.

6.Lenin 2019.02.24. 15:08:40

@chrisred:

Már megint-mint legtöbbx-tévedsz. A Fidesz nem tartja senkinek GYF-et, sőt azt hangoztatja, hogy a háttérben még mindig ő a meghatározó (seggfej, de ez nem a Fidesz hibája)
A II: osztályú seggfejek szerint Orbán egy senki. Orbán szerint rövidesen ők lesznek a senkik. A hazaiak is.

taga20 2019.02.24. 15:10:36

@6.Lenin: ha egy szardarabot rugdosol, attól nem kerülsz feljebb.
akkor csak egy szart arrébb rugdostál. ennyi.

kár itt a nyáladat csorgatni a geci gazdádra!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.24. 15:25:42

@taga20: "egy szardarabot rugdosol"

Már megbocsáss tezsvír, de egy szardarab hogy tudna rugdosni egy szardarabot??? :))

morpho 2019.02.24. 15:36:59

@Sir Galahad: Nem lesznek új pártszövetségek az EP-ben, ha előretörnek a nacionalista pártok. (a fideszt én kamunacionalistának tartom, mert aktuálpolitikai érdekek mentén bármilyen politikai irányzatot bevállal, valódi következetes értékrendje nincs és nem is volt soha)
Azért nem lesznek, mert egy nacionalista párt nem lép szövetségre senkivel, mert nacionalista. Ha ezek előretörnek, maximum káoszt generálnak az EU körül, ami igazán senkinek sem jó. Szerintem egyébként nem törnek előre. A migráció behalt. Nincs muníciójuk. Vannak országok, ahol nem elég azt hazudni, hogy van bevándorlás...

Ekrü 2019.02.24. 15:51:53

@LebensraumamOsten: Döntsétek már el,hogy most a Fidesz megy vagy nem megy a Néppártból. :))) Mert ugye ez meg egy Indexes blog,ugyanazon napon,csak egy kicsit később:
kard.blog.hu/2019/02/22/erdekes_az_europai_neppart_magyarorszagi_kampanya
Ráadásul ma 24-e van és a Fidesz köszöni szépen,jól megvan a Néppártban. :)))

enrikokaruszo 2019.02.24. 15:55:12

@morpho: a pártok azért teszik, amit tesznek, hogy rájuk szavazzak, ki döbben meg ettől? a politikus prosti, frankózással kicsit drágább...
a nemzetben gondolkodóknak pedig elemi érdeke az együttműködés, az összeolvadás helyett

enrikokaruszo 2019.02.24. 15:57:11

@morpho: ja, és én is örülök, hogy a kerítés+őrizet+jogszabályok következtében másfelé járnak a machetés fiúk

morpho 2019.02.24. 16:00:46

@enrikokaruszo: Szerintem igazad van! Annyit tennék csak hozzá, hogy a dementorok utálják az eperfagyit, mert elromlott a betonkeverő vegetatív terminátora!

morpho 2019.02.24. 16:06:45

@enrikokaruszo: Hát machete ügyben azért vitatkoznék. Nem tanultad meg, ezért elmondom, hogy a machete egy Dél amerikai cucc. Ott vágják vele a dzsungelt. Ehhez képest épp most engedett be Orbánt egy nagyobb tételt Venezuelából, úgyhogy a machetes fiúk most pont nem kerülik el Magyarországot, kerítés ide vagy oda.

Sir Galahad 2019.02.24. 16:07:23

@morpho: Egyrészt a migránsok jelenléte sok országban valós probléma ma is, másrészt az, hogy ne induljon újra a migráció, és mit, hogyan lehet ennek érdekében tenni, szintén valós kérdés. Azt meg majd meglátjuk, összefognak-e a populista pártok. Ha nem, de elég erősek lesznek ahhoz, hogy megakadályozzák az eddigi ügymenet folytatását, az is elég lesz az átrendeződéshez.

enrikokaruszo 2019.02.24. 16:07:50

@morpho: valószínűleg adekvát válasz a te univerzumodban...bólintás, mosoly, üdvözlő kézmozdulatok:)

Sir Galahad 2019.02.24. 16:09:12

@chrisred: Egyelőre úgy tűnik, Magyarországon nem csak a Fidesz indul az uniós választáson.

morpho 2019.02.24. 17:08:03

@Sir Galahad: Ezzel nem cáfoltál semmit. Akkor egyetértünk. Halleluja!

enrikokaruszo 2019.02.24. 17:22:26

@morpho: ha vitatkozni akarsz, készülj fel rá
Angola zászlóján is szerepel a bozótvágókés, (bantu nyelven nem tudom hogy hívják, itt nálunk macsetének nevezzük leginkább)...
az egy afrikai ország, tudtad?
a dzsungelt pedig Délkelet-Ázsiában vágják, mert ott nő.

chrisred 2019.02.24. 17:40:24

@Sir Galahad: Tényleg? Majd meglátjuk, kinek engedélyezik az indulást.

Sir Galahad 2019.02.24. 18:39:42

@morpho: Mondjuk a migránsok ügyében pont nem, de nem akarom elrontani az örömödet :)

morpho 2019.02.24. 18:49:02

@Sir Galahad: Nekem a félsiker is öröm!

paraszthajszal 2019.02.24. 18:57:39

@morpho: Hát a Wikipédia alapján sokmindent alá lehet támasztani, azt is, amit enrikó mondott: „The national flag of Angola came into use at when Angola gained independence on November 11, 1975. It is split horizontally into an upper red half and a lower black half with an emblem resting at the center. It features a yellow half gear wheel crossed by a machete and crowned with a star. (…) In the central emblem, the gear represents industrial workers, the machete represents peasantry and the star is shaped like the red star, symbolized socialism.”
en.m.wikipedia.org/wiki/Flag_of_Angola

„Nekem a félsiker is öröm!”

Hát igen, mit nem adnának libbantkáim azért, hogy májusban legalább egy félsikert fel tudjanak mutatni, a Fidesz újabb 2/3-át megakadályozva. De a rosszhír az, hogy erre sok esélyetek reálisan nézve azért nincsen…

Ekrü 2019.02.24. 19:32:37

@morpho: Azért előszeretettel használják Afrikában és persze Ázsiában is .Korunk egyik legnagyobb népirtását, a Ruandai (Afrika) mészárlást főképp bozótvágó késekkel követték el.

morph on deer 2019.02.24. 20:01:39

@6.Lenin:
“...nagyobbat próbál rúgni a senki Orbánba, mint a többiek.”

Épp ideje, hogy végre elkezdték.
Ott is van, labda alakja is van, lehet rugdosni.
Igaz, még csak az ameikai fociban használatos labdához hasonlít, de rúgni azt is lehet. Meg kell is, mert azt talán megérti, mivel a szép szó nem segít.

Ráadásul ajánlatos is igyekezni, mert minden kihagyott perc további elmebeteg ámokfutást tesz lehetővé.

antiinternáci 2019.02.24. 20:36:55

A svédek a legelképesztőbbek...
A bolha megint belerúg az oroszlánba, és elvárja, hogy az észrevegye?
Mit keresnek ilyenek a Néppártban? Ezek pont olyanok, mint a bolsevisták. Sőt még talán undorítóbbak is, hiszen tőlük nem ezt várnánk.

Ezekre vonatkozik az a mondás, hogy ami úgy néz ki mint egy disznó, úgy zabál mint egy disznó, és úgy röfög mint egy disznó, az nagy valószínűséggel maga is disznó lehet...

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.02.24. 20:47:16

@paraszthajszal: " Fidesz újabb 2/3-át megakadályozva. "

Én már jó ideje csak röhögök azon ahogy ez a 2/3-nyi légy bizti nem téved és azt hiszik hogy nem a szarból táplálkoznak már 9 éve, hanem Boci csokira.

paraszthajszal 2019.02.24. 20:59:37

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: „Én már jó ideje csak röhögök”

Mi is – csak mi rajtatok. A nap végén a 2/3 a miénk, a tiétek meg a feladat, hogy legalább a saját választóitokkal elhitessétek, hogy az a kaki, amit Ti választásról választásra produkáltok, valójában édes csoki. Nekünk viszont a győzelem íze valóban édes, sokadszorra is…

zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt 2019.02.24. 21:17:16

Revolver- újságírás, amikor a CIA- csicskamédia (CIA- NN, BBC, Spiegel, Reuters stb- Szelestey operatív kollega szemlézett sajtótermékei)
-sírnak a szegény menekülteknek hazudott, katonakorú, muszlim egyedülálló férfiakból álló inváziós proxy hadseregről
-diktatúráról hablatyolnak Magyarországon
-nemlétező iraki tömegpusztító fegyverekről hazudoznak
-majd ugyanezt Líbiában, Szíriában
-most meg Venezuelában keverik a kakkeszt

imgur.com/a/XHAbH2I

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.02.24. 21:22:41

@paraszthajszal:

2/3-nyi illiberrált légy, a SZAR a tietek amire repültöäk már 9 éve, meg a 27%-os áfa, semmi több.

Ha tudnál gyereket csinálni, akkor kaphatnál a ve´zertöl 10 millát. De nem tudsz, ezért az Kolompárékhoz megy, az meg az övé. Mármint a te adóforintjaid.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.02.24. 21:24:08

@zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt:

Degenerált Putyin csicska, a te Moszkvai fake news propagand´ádon már az ötéves gyerek is röhög!

morpho 2019.02.24. 21:30:56

@Ekrü: És? A hamburgert sem csak Amerikában eszik.

Leooo 2019.02.24. 22:46:05

@Willkommenskultur: Az agyar kurmányban? Ecsém, mesélj még! A fütyisztroll úgy kell ide, mint üveges tótnak a napi háromszori hanyattesés!
süti beállítások módosítása