B1 blogcsalád



Mégsem teljesen úgy történt a bírósági túszszedés, ahogy eddig tudtuk?

A börtönparancsnokság nem felel, inkább fenyegetődzik

2019. február 19. - b1 blog

Igaz-e, hogy nem egy kiképzett őr, hanem egy a BV állományába tartozó, de más beosztásban lévő ember kisérte a vádlottat? Ezzel a kérdéssel kezdtük azt a sort, amelyt a  Büntetésvégrehajtás Országos Parancsnokságának küldtünk, hogy tisztázzuk az esetleges félreértéseket, a minapi fegyveres rabszökéssel és túszejtéssel kapcsolatban. Mint emlékezetes, egy vádlott a bírósági tárgyaláson megszerezte az őt kisérő BV dolgozó fegyverét, azzal előbb a bírókat fenyegette meg, majd túszt ejtve, lábbilincsben, elmenekült.

ke_pernyo_foto_2019-02-19_11_00_05.png

A megtámadott BV dolgozó, a BVOP hivatalos videóján

A tárgyalásra érkező vádlottakkal egy afféle kisérő levél is érkezik, amelyben feltüntetik veszélyességüket, azt, hogy kell-e vagy sem bilincsben tartani őket, a minősítés dönt arról, hogy hány őr kiséri a fogvatartottat és így tovább.

 A történtek után tehát megkérdeztük a BVOP sajtóosztályát a következőről:

- Igaz-e, hogy a tárgyalásra elővezetett vádlott kisérő lapján nem veszélyesnek minősítették a vádlottat?

- Igaz-e, hogy nem egy kiképzett őr, hanem egy a BV állományába tartozó, de más beosztásban lévő ember kisérte a vádlottat?

- Igaz-e, hogy a támadás után az első, aki elmenekült a tárgyalóteremből a kísérő volt?

- Igaz-e, hogy miután a bíró a pánikgombbal jelzett, a megérkező biztonsági személyzet először nem a szökött rabot, hanem a kisérő lapot kereste a bírón?

Rövidesen egy semmitmondó választ kaptunk írásban. Amely szerint minden szabályosan történt, s elküldték korábbi közleményük linkjét.

Ezután megismételve a konkrét kérdéseket ezt írtuk újabb levelünkben:

"Cáfolja, vagy megerősíti ezeket az információkat? (A hivatkozott közlemény minderre nem ad választ, ki sem tér ezekre.)

Kérem tehát, hogy feltett kérdésekre legyen szíves számunkra felelni."

A gépezet kicsit zümmögött, majd immár arról értesített a BVOP sajtórészlege, hogy a  "Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nyilvántartása szerint Önök nem minősülnek médiatartalom-szolgáltatónak, ezért nem áll módunkban tájékoztatást adni." Mondjuk, hogy ez az első - amúgy valóban semmitmondó válasz idején még miért nem tűnt fel nekik, azt nem tudjuk. Vagy blognak a mai világban sose válaszolunk? Ahogy az is érdekes lenne, ha - merjünk nagyot álmodni - mondjuk a The New York Times tudósítóját azzal hajtják el, hogy a médiahatóság szerint az nincs. Pedig elég lenne csak kattintani - esetünkben - a b1.blog.hu-ra.

Majd egy közepesen szolid fenyegetéssel zárult a levél: "amennyiben valótlan tartalommal bíró tájékoztatást jelentetnek meg a honlapjukon, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága megfelelő jogi lépéseket kezdeményez Önökkel szemben."

Következő válaszunkban csak annyit jegyeztünk meg, ha esetleg nem fenyegetnének, hanem válaszolnának, akkor biztosan nem lehetne tévedni.

Itt tartunk most,

Folytatás következik.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8914636364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK5 2019.02.19. 16:26:21

nem, nem következik folytatás. nem vagytok sajtótermék, erre mindig különösen vigyáztok, így kérdezni persze lehet, de kussolni is, amikor nem jön válasz.

bombázó53 2019.02.19. 17:07:04

Örülök, hogy utána járnak az eseményeknek mert rengeteg kérdés merült fel bennem is
- ilyen tárgyalásokon több kisérő BV-s szokott lenni
- hogy tudta elvenni a fegyvert egy kiképzett BV-s személytől
- bíróságon biztonság kapuk, őrök, stb. vannak a bejáratnál, lábbilinccsel ezeken átjutni ilyen egyszerű volt
- ki felelt azért, hogy csak egyszerű kíséretet kapott
- 35 perc alatt kijutni a belvárosból sem egyszerű
- koordinálta valaki a közel 30 rendőrautót 50-60 rendőrrel, az 5-6 lövöldöző rendőrt vagy fejetlenül történt minden
- videó szerint a fickót nem tűzpárbajban lőtték le, már a Szilas patak felé menekült
- tucatnyi rendőrt kitüntettek hirtelen, de az autós fickót aki dulakodásával megállította és lehetővé tette a rendőröknek az elfogást/lelövést nem, pedig ő legbátrabb volt mint az összes rendőr és BV-s
.......

paraszthajszal 2019.02.19. 17:08:47

„Vagy blognak a mai világban sose válaszolunk?”

Legalábbis nem kötelesek rá.

A kért részletes nformációk összegyűjtése, válaszlevéllé szerkesztése nyilván a BVOP munkatársai számára többletmunkát jelentene; amit akkor kötelesek bevállalni, ha a (közérdekű) adatokat egy rendes újság/hírportál, jogi nyelven szólva regisztrált médiatartalom-szolgáltató kéri ki.

Ha komolyan tetszik gondolni, hogy Önök tényfeltáró újságírást akarnak játszani, akkor tessék regisztrálni médiatartalom-szolgáltatóként a hatósági nyilvántartásba, rendes impresszummal (nem álnevekkel), a szerkesztői felelősség terhét felvállalva.

tegnaptuska 2019.02.19. 18:09:39

Írjatok a vadhajtások nevében, akkor a bvop sajtóosztálya összefossa magát és teljes körűen tájékoztatja a közvéleményt. (Amúgy ezt a négy kérdést minimum négy, maximum nyolc szóban el lehetett volna intézni, attól függetlenül, hogy valóban nem kötelesek nektek válaszolni.)

látjátok feleim szümtükkel 2019.02.19. 18:17:03

"Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nyilvántartása szerint Önök nem minősülnek médiatartalom-szolgáltatónak, ezért nem áll módunkban tájékoztatást adni."

ez eddig tiszta. De hoyg is áll ehhez képest , hogy "amennyiben valótlan tartalommal bíró tájékoztatást jelentetnek meg a honlapjukon, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága megfelelő jogi lépéseket kezdeményez Önökkel szemben."?

Mert ugyé ha nem médiatartalom szolgáltató, de egyébként hírt közöl, akkor mit is akar a jogi lépéssel? Hiszen nem hírt szolgáltat, csak úgy beszél a világban. Márpedig a haraszt nem zörög, ha nem fújja a szél. Talán csak jobb lett volna, ha válaszolnak a kérdésekre. Nem a blognak lett volna jobb, hanem a hatóságnak.

2019.02.19. 20:43:25

Érdekes eset. Tisztán látszik az, hogy hiányzott a felkészültség, a rátermettség, a megfelelő fizikai erőnlét. Magyarul a biztosítás elégtelennek bizonyult.
Azért ha ez az eset halált okozó lövöldözéssel végződik, ahol nem ez a bűnöző döglik meg, akkor kíváncsi lennék, hogy magyarázná ezt ki bármelyik szervezet.
Az meg már önmagában Benny Hill showba illő komédia, hogy egy tucat rendőrt kitüntettek. Főleg annak tudatában, hogy egy civil autós ellenállt a bünözőnek amiért az fegyverrel követelte a kocsiját. Ezáltal kockáztatta az életét és a birkózásával feltartotta. Ha ez nem történt volna, akkor még azóta is üldöznék a rendőrök.

Ha jól sejtem van olyan, hogy három csapás. Könnyen lehet, hogy ez életfogytiglant fog kapni. Kilenc évet kapott a bankrablásért, ami után menekülés közben elütötte egy furgon. Most ahogy megszökött ez egy másik bűncselekmény tárgyalása volt, itt kapott több, mint egy évet.
Ez a harmadik...

2019.02.19. 21:01:14

@bombázó53:

Annyira mókás tud lenni a rendőrség meg a többi szervezet is.
A móri mészárlásnál is valaki felnyomta a Kaisert (nem védem, az is bűnöző), hogy ő követte el azt a borzasztó mészárlást. Kaisert elítélték a móri ügyben, majd kifizették a több tízmillót a "nyomravezetőnek".
Jó pár évvel később egy civil egy erdőben nem túl mélyre elásva talált fegyvereket. Nem tudhatta, hogy mihez köthető, mit követtek el vele, ki ásta el, kié a fegyver. Értesítette a rendőrséget és onnantól kezdve indult újra a nyomozás, mert kiderült, hogy azokkal a a fegyverekkel lőttek a móri bankban. Akkor kötötték össze azzal a vörös hajú bűnözővel a móri ügyet, aki éveken keresztül rabolt ki postákat.
Nem sok közük volt ott sem a rendőröknek az ügy igazságos lezárásához, de a valódi nyomravezető -aki ugyan nem tudhatta mit talált, azon kívül, hogy fegyvereket- egy fityinget nem kapott. Pedig enélkül a móri ügyben még mindig Kaiser lenne elítélve és a másik kettő meg szabadon lenne. Az egyik öngyilkos lett azóta a másik meg életfogytos.
A rendőrség pedig megveregette a jobb kezével a saját bal vállát. Milyen jók voltunk fiúk. Másodjára sikerült.

Alex Alex 2019.02.19. 21:11:13

A sok primitív, IQ-betyár!
Értelmi szintjük, a földgilisztáét sem éri el, miként a gerincük sem...
Elértünk oda, hogy csak a kormánymédiának nyilatkoznak!?
Féregnél silányabbak, de fenyegetőzni mernek, mert a gazda megvédi a pribékjeit!

2019.02.19. 21:12:02

Amúgy maximálisan hiányolom a felelősségvállalást az összes szervezettől. Basszus itt nem kitüntetni kellene, hanem felelősségre vonni és szigorúbb szabályokat bevezetni.
Ha kell kalodába zárni vagy 10 kilós súlyt a lábára láncolni, amit menet közben cipelhet.
Pont azért, hogy a jövőben ne történhessen se ilyen, se halállal járó szökési kísérlet. Ahol a bűnöző fegyvert szerez, majd túszt ejt és a menekülés közben már senki és semmi nem fog számítani neki. Tulajdonképpen egy lapra tesz fel mindent. Abban a pszichés állapotban nem fog számítani egyetlen ember élete sem.
Egy elítélt bűnöző a második bűncselekménye tárgyalásán fegyverrel megszökik az épületből és civil emberekre támad.
Ezért kitüntetés jár?

Ader Janos 2019.02.20. 01:34:23

Biztos hogy nem ugy, nem az tortent, mint ahogy eloadtak. Kizart, hogy valaki labbilinccsel ilyen lazan, ilyen hosszan tudna menekulni. Lehet hogy ki akartak nyirni, es elengedtek, hogy utanna szabadon lelohessek.
A Mori ugy utan, tenyleg minden elkepzelheto.
BARKI MEGUSZHAT BARMIT, ES BARKIT ELLEHET ITELNI BARMIERT, BARMIKOR.
Abban az ugyben is tucatnyi bizonyitekot kellett legyartani, meghamisitani a redoroknek, ugyeszeknek, mire a helyszinen sosem jart emberekre sikerult nyolcszoros gyilkosagot rabizonyitani.

megamedve 2019.02.20. 06:04:59

@FCUK5:
Ettől függetlenül, engemet, mint elsősorban embert, másodsorban magyart, is érdekelnének a válaszok.
Bár nyugodtan ki merem jelenteni, aki képes a rendőrség, katonaság, BV állományban ( bár szerintem állománya inkább egy tehenészetnek van) hosszú ideig létezni, azt mind aberrált valahol.

megamedve 2019.02.20. 06:08:12

@Pár dollárral többért: teljesen igazad van, és pontosan ez jellemzi a rendőrség-BV-katonaságnál (bár ki lehetne ezt terjeszteni az egész közigazgatásra is) a működést.

2019.02.20. 07:53:58

@FCUK5: Te farhátzabáló, büdös ugari tajparaszt ! Ki a tököm kérdezett téged, te baromarcú seggfej ? A soroscsicskák amúgy is csak lakájok és seggnyalók, bértollnokok, tehát maradj szépen csendben és ülsz ! Jó kutya ül és hallgat !!

Ám szerintem az ilyen agyhalottakat kellene --mint @FUCK5 --ilyen esetekben kiküldeni, hogy ugyan már löjjék le mert barom . Agyhalott ! Egy bankrablásért elitélt veszélyes bűnözőt, miért nem kiséri a TEK ? Mert a biciklitolvajt, a falopásért biróság elé állitott vagy az autókerekek leszedéséért gyanusitottat lábbilincsben, vezetőszáron és maszkos kommandósok viszik a tárgyalásra és vigyáznak rá. Mert az a társadalomra veszélyes. Ez nem volt az, ez jó magaviseletű és példamutató magatartású volt. Mellette talpig becsületes is , nem ?!

Ám vajon mi történt volna ha a lövöldözésben--mondjuk meghal 2-3 ártatlan járókelő ? Akkor a birósági szóvivő mit mondott volna ? Mert hogy nem történt meg--ez csak szerencsén múlott ! Vagy ne adj Isten meghal netán a tűzharcban 1-2 rendőr--ami könnyedén megtörténhetett volna ?! Akkor is minden az előírásoknak és a törvényeknek, a bírósági gyakorlatnak megfelelően működött és történt volna ?!

Béla Lénárt 2019.02.20. 08:08:41

@látjátok feleim szümtükkel: Lásd ellenzéki képviselők MTVA esetét, ott is így játszódtak le az események, csak erőszakkal párosítva!

AvéCézárVavan 2019.02.20. 09:06:43

@jános515:
Ha a lövöldözésben meghal 2-3 ártatlan járókelő, akkor mindről percek alatt kiderül, hogy
1. alvilági kapcsolataik voltak, így felette valószínű, hogy maguknak köszönhetik;
2. maguknak keresték a bajt;
3. az anyjuk egy malomtulajdonos kulák szeretője volt. Bevallották.

cavalry 2019.02.20. 09:19:47

Nagy szerencséjük volt a rendőröknek hogy a rossz fiú nem tudott lőni, és a fegyvere sem volt valami csúcstechnika. Azért is szerencséjük volt, mert valószínűleg ők sem tudnak lőni és nem találtak el véletlenül egy ártatlan járókelőt. Mesélje már el valaki mi a francnak kellett lövöldözni, ott volt egy halom rendőrautó, a rosszfiúnak esélye sem volt hogy elmenekülhet mert ha autót foglal el akkor e is elállják az útját és különben sincs sok esélye hogy elmenekül. Blokkolni kellett volna és megadja magát, nem volt ő egy Rambó, csak a rendkívül képzett rendőrök gondolták hogy most lövöldözni kell. Ha a fickó igazán agresszív már rég lelőtte volna a vele huzakodó autóst is. Vicc ez az egész úgy ahogy van. A rendőrök (átlagosan) a "csúcs technikájú" fegyverükkel 30 méterről nem tudnak eltalálni egy embert - csak véletlenül. Ez a cucc önvédelemre jó 10 méteren belül, nem távoli lövésekre, és a lőszer olyan hogy átmegy a célponton és még három járókelőn, meg az autók oldalfalán is. Alkalmatlan az egész bagázs. Ha ezt az USA-ban adják elő, már mindet temetnék.

látjátok feleim szümtükkel 2019.02.20. 10:16:12

@Béla Lénárt:

Ott minden törvényes volt, mondta a legfelső ügyészség is. A képviselők voltak erőszakosak, randalírózók. Asse gond, hogy képviselőként mentek be. Majd legközelebb nem csudálkozzanak, ha más képviselőket is megrángatnak.

Mondjuk azért az országgyűlési képviselői jogállásról szóló törvény előírása szerint a képviselővel szemben nem szabad erőszakkal fellépni.

István Tamasi 2019.02.20. 12:29:38

@paraszthajszal: Nemzetthy Szotyialista Mutyisztánban ahol a min.elnök is függöny mögött bújkál a kérdések elől miért éppen a BVOP válaszolna kínos kérdésekre?
süti beállítások módosítása