B1 blogcsalád



Halj meg boldogan - Orbán gondoskodik róla

2019. január 04. - jdesi

Vessünk össze néhány véletlenül egymás mellé sodródott hírt.

Egy barátom arról számol be, hogy másfél éves unokája súlyos és egyre rosszabbodó tüdőgyulladással fekszik a Heim Pál Kórházban, ahol nincs kezelőorvosa, mert annyira kevés már a szakember, hogy „rotációban” jönnek be a doktorok. Azaz, aki ráér és éppen arra jár, ránéz a gyerekre.

Másik ismerősöm, akinek légzési panaszai vannak, mellkasi fájdalmai, áprilisra kapott időpontot a vizsgálatra. S valaki arról számolt be a minap, hogy amikor férjét stroke gyanúval kórházba vitték, vagy nyolc órát várakoztatták -  most mondjuk valahogy túlélte, de legközelebb ez már nem biztos.

Közben 500 millióért médiakutató intézet alakul, Mészáros Lőrinc megint kapott pár milliárdot, hogy hozzájuthasson Orbán ezúttal egy szigetelőanyag gyárhoz. És hogy az egészségügyért felelős Kásler Miklóst se hagyjuk ki, ő pedig alapíthatott egy magyarságkutató intézetet nyolcszázmillió forintból, amelynek legfőbb célja, hogy a szélsőjobb legidültebb marháinak a kedvébe járjon, akik bármit megadnának azért, hogy egy kicsit a pogány misztikumhoz közel kerüljenek. Amúgy az intézet szakmai színvonalára komoly biztosítékot jelent, hogy vezetője állítólag egy olyan fickó lesz, aki eddig a KSH karbantartási részlegén dolgozott. (Gázszerelő?)

korhaz.jpg

Mondjuk, ezt értem, nyilván egy picit is komoly ember igyekszik távolmaradni az efféle blamától, még ha valami aprópénz jár is érte.

A héten új stadion nem épült, talán csak kettőnek ment éppen fel annyival az ára, hogy abból öt professzor állhatná körül barátom mind soványabb unokáját, két perc múlva CT-n néznék meg a stroke gyanúst és már aznap megvizsgálnák a mellkasi fájdalmakról panaszkodót. .

Egy népszerű megállapítás szerint azért nem költ többet az Orbán kurzus az egészségügyre, mert onnan nem tudna eleget lopni. Inkább maradnak tehát a könnyű és egyszerű dolgok, a mindenféle kutatóintézetek, stadionok és a többi ahonnét számolatlanul lehet gyarapítani a távoli trezorokban és számlákon álló vagyont.

Pedig szerintem, biztosan az egészségügyben is lehet lopni. És ma már a szemöldökünket sem vonnánk össze, ha Mészáros Lőrinc kapna pár kórházat, s a többi retyerutya főorvosi, professzori címhez jutna. Ha ez az ára annak, hogy csak egy picit normálisabb viszonyok alakuljanak ki, simán megéri.

De több okból sem érdemes ezzel vacakliniuk. Az elitnek van pénze és lehetősége megfelelő ellátáshoz jutni. (Ahogy oktatáshoz, helikopterhez, focicsapathoz, EU-s támogatáshoz, divatintézethez, távoli bankszámlához is.) Akinek meg nincs semmije – az annyit is ér. Amíg azért rohangászik nap mint nap, hogy túlélje valahogy gyereke, anyja, apja, nagyanyja a magyar egészségügyi ellátást, addig sem ér rá lázongani a legfőbb jó ellen, aki most pár milliáérdért már a királyi várból intézi népe ügyes-bajos dolgait.

Különben is. Vége ennek az elpuhult, nyugati vircsaftnak. Keleten bizony kemény az élet. Tessék megszokni a kórházban a földön fekvést, a gyógyszer- és orvoshiányt a mérföldes várlólistákat.

Az egészségügyi rendszerbe belenyúlni kockázatos, ki tudja, mi jön ki abból. Nem beszélve arról, hogy a nyugdíjkasszára is előnyösen hat, hogy így mennek a dolgok.

Azt, hogy a nép egy részének a száját miért lehet betömni szélsőjobbber baromságokkal, talán el tudom képzelni. (Kevéssel beérik.)

De attól majd, amikor sikerül bebizonyítani, hogy Jézus, mint pártus királyfi valójában ősmagyar hátrafelé nyilazó török volt – még az is szépen meghal a sürgősségi osztályon a várakozás tizedik órájában, akinek egyébként jól esik efféle dolgokat hallani.

Más kérdés, boldogan veszi majd fel az utolsó kenetet a paptól – ha már orvos nem nagyon maradt az intézményben – arra gondolván, mégiscsak neki volt igaza és nem a sorosista libsibolsi migráncsoknak, a világ valóban négy nagy elefánt hátán áll, akik teknősökön kapaszkodnak. És ez minden pénzt megér.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1914535004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.01.04. 12:54:44

"Közben 500 millióért médiakutató intézet alakul, Mészáros Lőrinc megint kapott pár milliárdot, hogy hozzájuthasson Orbán ezúttal egy szigetelőanyag gyárhoz"

nem is értem, még csak 4 nap telt el az évből, és csak ennyit?? lölő húzz bele, gazdád egyre idegesebb a pénze miatt.. :D

O1G.

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.04. 13:17:16

Mi ezen a hír? Mi vidékiek az ilyen dolgokhoz már rég óta szokva vagyunk.
Ismerőst vakbél gyanújával sürgösséggel butalta a háziovos a kórházba, és a sebészet fel is vette. De hasi ct-re a butalás napján a megyeszékhelyi kórházan még a bent fekvő beteg számára sem volt lehetőség. Kevés az orvos. De vígasz, hogy focista és fűtött gyepű stadijony van elég, lesz majd a fideszeseknek hová menni, ha a kórházi ellátással nem lesznek megelégedve sem ők, sem a rokonaik.

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.04. 13:19:40

Ja, még annyit, hogy a stadijonyokat is abból az adóból fizetik, amiből a kórházakat kéne a közösség számára rendben és karban tartani a szükségletenek megfelelően.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.04. 13:24:53

Biztosan Zorbán ellopta az egészségügyet és stadiont épített belőle, nem?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.04. 13:35:42

@balcán maxval birca: "Zorbán ellopta az egészségügyet és stadiont épített belőle"

Így van. Idén mondtál egyszer igazat, kezdhetsz gyúrni a következő évre.

Az egészségügyi kiadásokat 8%-ról 5%-ra csökkentette. Menj be mondjuk a János kórházba, a belosztályra, harminc beteg közül naponta meghal egy. Nincs nővér, nincs gyógyszer...

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.04. 13:47:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Kórházban meghalnak emberek??? Bezzeg egy demokráciában örök élet van.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.04. 13:49:45

@balcán maxval birca: "Kórházban meghalnak emberek??? Bezzeg egy demokráciában"

Így van. Sok tízezer honfitársam hal meg gyógyítható betegségekben. Két és félszer többen, mint egy európai demokráciában. Hiába ünnepelsz a holttesteik felett.

azigaziraptor 2019.01.04. 13:51:53

@balfácán maxval birca:
Már ebbe is beleugatsz, migráns?

Gitram 2019.01.04. 13:53:24

Van itt pénz, csak nem erre, több mint 70 milliárdot osztott szét, ennek felét a határon túli magyaroknak , legtöbbet stadionokra, sportra. Ja jutott 1 millárd Mészáros Lőrinc focicsapatának, de az úgy tudom nem is ebből, az még külön. Orbánt nem érdekli a magyar betegek, a kórházak, legfeljebb oda csak veteget egy kicsit. Nem érdekli az oktatás, nincs elég pedagógus, nincs elég óvónő, de ők kilopják az országot, luxuskörülmények között élnekAzt. figyelem, mikor megy fel fehér lovon a luxus várában.

Semper Fidelis 2019.01.04. 13:55:22

@látjátok feleim szümtükkel: Engem is utaltak már be vakbél gyanúval, de nem ct kellett hozzá, hanem hasi UH. Hajnali 2:30-kor meg is csinálták.

Ez alapján úgy gondolom, hogy nem kell CT, UH orvos azért egyszerűbben akad mint CT.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.04. 13:59:31

@Semper Fidelis: "UH orvos azért egyszerűbben akad mint CT."

Mindegy, az sincs. Úgyis meghalsz. Magyarországon a kórházakban vannak a no-go zónák.

2019.01.04. 14:04:28

@Semper Fidelis:

A XXI. században ne "akadjon" CT szakorvosnál, hanem legyen.

2019.01.04. 14:05:47

@Semper Fidelis:

Bocs, UH akart lenni. :)

rallus 2019.01.04. 14:15:32

"2010-ben 30 MR berendezés volt használatban, mára Magyarországon 65 MR-berendezés van,
CT-berendezésből 2010-ben még csak 73, mára már 104 darab, (2017-es adatok....)
Ma azok a politikusok keveslik ezt a növekedést, akik kórházfejlesztések helyett vizitdíjjal és kórházi napidíjjal akarták megsarcolni a betegeket.

Az viszont igaz, hogy a Gyurcsányék alatt felszámolt 12459 kórházi ágyban akkoriban nem halt meg senki...
Az OPNI-ban sem rosszabbodott senkinek az elmeállapota, mivel néhány nap alatt kib.szták őket az utcára!

paraszthajszal 2019.01.04. 14:18:38

Egészségről – betegségről:
„Megértő türelemmel kell az ellenzék felé fordulni – Betegek. De hamarosan érkezik a gyógyszer…

A gyógyszer hamarosan megérkezhet Magyarországra. Egy nap alatt beadagolható a teljes gyógyszer mennyiség. A vakcina májusban érkezik. Az urnáknál, Fideszre szavazás formájában kell beadni a gyógyszert. Ilyenkor este az ellenzék a képernyőkön százalékokat fog látni, és miután jó nagy masszív Fidesz többséget küldenek ki a magyarok az Európai Parlamentbe, ettől az ellenzék végre le fog nyugodni. Ez az egyetlen gyógymód!”
mindenszo.hu/megerto-turelemmel-kell-az-ellenzek-fele-fordulni-betegek-de-hamarosan-erkezik-a-gyogyszer/

2019.01.04. 14:23:12

@látjátok feleim szümtükkel:

Basszus, itt meg azért állt a bál nemrég, mert 3 járási kórházban nem működött a ct és utaztani kellett a betegeket.

John Brennan 2019.01.04. 15:16:10

Ha nyűszítenek valami miatt a magyarellenesek, akkor az jó. Örülök a Magyarságkuttó intézet indulásának, éljen, éljen!! Már évtizedek óta szükség lett volna rá.

cleanwater 2019.01.04. 15:59:49

@John Brennan: Te nem magyar vagy, hanem iszonyúan hülye.Igazi fideszes!

Sir Bates dö Hól 2019.01.04. 16:36:06

@John Brennan: nem hiszem, hogy érted, de a magyarságkutató pont azon elv alapján lett létrehozva, mint a gendertudományok;-)... a különbség csupán annyi, hogy a gendertudományok valami előremutató tevékenységet folytat, míg a magyarságkutatás egyrészt semmit sem fog változtatni a jelenen, jövőn, másrészt egy axiómát akar megcáfolni (a magyar nyelv finnugor eredetű), s mindezt rábízták egy harmadvonalbeli, autodidakta elmeroggyant vajákos alkimistára (kásler) és egy lézengő ritterbe oltott soviniszta csinovnyikra (horváth-lugossy)...

(ha gondot okoz a fentiek desifrírozása, keress egy írni-olvasni tudót a környezetedben, nyolc általánost végzettek között már találsz ilyeneket)

Sir Bates dö Hól 2019.01.04. 16:43:16

@John Brennan: egyébként meg írd már le, hogy mit változtat a helyzeten, ha kiderülne, hogy a magyar nyelv türk eredetű? ha kiderülne, hogy a kutyáját folyamatosan a lépcsőházba szarató szomszéddal tizenöt generáció távolságban rokonok vagytok? kevésbé fog zavarni a szarszag? vagy azonnal üzletelni kezdetek egymással? együtt karácsonyoztok?

(csak jelzem, hogy az összes szóba jöhető rokonnép mind mohamed tanítását vallja;-DDD)

Uni1002 2019.01.04. 16:43:54

Ma kértem egy időpontot a megyei szakrendelőben. Egy pár perces ultrahang, a házi orvosom kérésére. Fél év múlva tudnak fogadni! A rohadt életbe ezzel a rendszerrel. 5 éve még két hét elég volt. De volt karácsony előtt Orbánnak 72! milliárdja szétszórni külföldön focira, meg templomokra, és papokra. Mindenre jut pénz, csak a napi gyógyításra nem. Persze neki azért meg van szervezve a VIP ellátás, a kórházban, temetőben. Elegem volt...

2019.01.04. 16:47:53

@cleanwater:

Ja! A tízparancsolat mellett kimutatják a sámándob gyógyító hatását és minden megoldódik. ))))

Uni1002 2019.01.04. 16:51:38

@John Brennan: Kutathatják a magyarságodat. Hátha találnak valamit.

rallus 2019.01.04. 17:00:03

@Uni1002: Örülj, hogy nem jutottál a kórházba, mert ott Orbán utasítására Kásler pribékei mindenkit darabjaira szednek és a szerveit az afrikai piacon cserélik el teveszarra! Azokat a részeket, amit a bantu négerek is selejtesnek ítélnek, (a ballibek agya..) Macron befogadja!
Nekem szerencsés van, mert minisztersége idején Dr Horváth Ágnes a tüdőm helyére beépíttetett 3 feleslegessé vált ágyi páncélszekrényt, amiben a vizitdíjból befolyt milliárdokat tárolták, így megélek most is. Persze nem úszhatok versenyszerűen, mert a mocsok Fidesz.....

azigaziraptor 2019.01.04. 17:05:48

@Ms.Cunnesburry:
Hiába van az a tízparancsolat, ha nem tartják be!

azigaziraptor 2019.01.04. 17:08:38

@rallus:
Azé' csinálhatsz magadnak kistesót!
Az nem olyan megerőltető és ész sem kell hozzá, ha nincs neked!
Nincs, így nosza rajta! :-)

Sir Bates dö Hól 2019.01.04. 17:21:00

@rallus: tajparaszt! próbálhatod viccesre venni a figurát, de én pl. froban élek, s elképzelhetetlenek ilyen várólisták itt... a legbiztosabb állása itt az ún. házhoz járó ápolóknak/nővéreknek van, akik átlag felett keresnek, s megbecsültek... szerinted nem gáz, hogy 16-20 évvel kevesebbet élsz, csak azért, mert mora születtél? engem biztosítás nélkül, egy egyszerű fejsebbel a kórházba érkezéstől számított négy órán belül már a ct-ztek is, vasárnap este, műszakváltással együtt! a magyar futball is kurva jó, ha mégis soha nem láttál focimeccset!

rallus 2019.01.04. 17:44:45

@Sir Bates dö Hól: Az lehet, hogy gyorsan ellátták a fejsebedet, de a hozzászólásaid alapján valamit csúnyán elcsesztek közben...
A "biztosítás nélkül" kitétel még azokban is gyanút kelt, akik a hozzászólásodat olvasva azt hiszik, hogy Fr.ó.-ban már megvalósult a kommunizmus....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.01.04. 18:00:25

Azé fideszgecik már jönnek magyarázni.
Deagyurcsány..!
gyerekek!
Kevés!

Sir Bates dö Hól 2019.01.04. 18:26:07

@rallus: még nem volt meg az ún. carte vitale-om, csupán ennyit jelent a "biztosítás nélkül" tajparaszt...

nem meglepő módon a várható élettartam különbségére természetesen nem reagáltál, hisz arra nem megoldás a "soros-migráns-brüsszel" ismételgetése...

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.04. 18:30:05

@Semper Fidelis:

Hehehe-hahaha:(

Hasi ultrahangra három hónapra ad a kórház időpontot, kénytelenek vagyunk a magánrendelésekre menni.

Megtörtént olyan is, hogy a bent fekvő vakbélgyanúsnak a gyanú másra is kiterjedt, de csak két nap után jutott ct-re. Mert addig nem fért be a napi normakertbe. Az eredmény nem publikus, de nem engedték haza azzal, hogy nincs vakbele. Már nem siheder, de még nem vén trottyos, viszont kialakult benne az a nézet, miután egy orvos azt mondta neki mit akar, elmúlt már X éves, hogy egy bizonyos kor után a kormány el akarja tenni az embereket láb alól.
A kórházi orvosok munkaidejük után magánrendelnek a magánrendelőkben, pedig én kifizetném a kórháznak is azt a pénzt, amit a munkájuk után a magánrendelésen fizetek. Ha már az egészségbiztosító akkora úr, hogy egy meghatározott mennyiségen túl nem akarja finanszírozni a vizsgálatokat. Mellesleg a biztosító nem a biztosítottak érdekeit kéne, hogy első helyre tegye?

rallus 2019.01.04. 18:32:14

@Sir Bates dö Hól: Ha a franciákat teljesen indokolatlanul nem sorolják a győztesek közé és őket is a Szovjet zónába lökik, akkor nekik is garantáltan rövidebb lenne a várható élettartamuk.
Most meg szerencséjük van a migránsokkal, mert akár akarják, akár nem, azok majd nyomnak beléjük egy csipetnyi életerős génanyagot... A képekből ítélve még Macronba is...

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.04. 18:32:34

@rallus:" Ma azok a politikusok keveslik ezt a növekedést, akik kórházfejlesztések helyett vizitdíjjal és kórházi napidíjjal akarták megsarcolni a betegeket."

Hülye vagy.

Én a daganatommal két hónapra kaptam időpontot, és a kontrol ellenőrzésekre is két hónappal előre kell kérni. Pedig nem vagyok politikus, csak biztosított.

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.04. 18:36:23

@Sir Bates dö Hól:

Hajja mag! Ne fesse a mohamedet meg a tanítását a falra, mert még megtér a fidesz, oszt mi lesz a sok templomunkkal, amit most fényeznek újra?

Sir Bates dö Hól 2019.01.04. 18:42:18

@rallus: szóval semmit nem tudsz reagálni a felvetésemre, ami koherensen kapcsolódna ahhoz... vagy tudnál, de azzal elismernéd, hogy a ner nyolc éve mégcsak az amortizációt sem látja el, nemhogy strukturális változásokat generálna (mert azt, hogy beleszarik a közegészségügybe en bloc, azt azért ne nevezzük strukturális átalakításnak!)!... s ennek bevallása esetén felmerül azonnal az a kérdés, hogy akkor miért is hájpolod a ner-t?!...

Sir Bates dö Hól 2019.01.04. 18:44:04

@látjátok feleim szümtükkel: mészáros megalapítja a templomátalakító zrt-t, s közbeszerzésen megnyeri az összes tendert...

John Brennan 2019.01.04. 18:46:48

@Sir Bates dö Hól:
nyűszít nyűszít nyűszít a magyarellenes kis seggfej Bates

rallus 2019.01.04. 19:08:54

@Sir Bates dö Hól:
Az egészségügyi kiadások GDP-hez számított aránya 2005–2008 között
0,9 százalékponttal, 2011–2015 között – elsősorban a gazdasági visszaesés
miatti intézkedések, a költségvetési szigor és a gyógyszerár-támogatási
rendszer átalakításának hatására – 0,4 százalékponttal mérséklődött.
2007 és 2009 között csökkent az egészségügyre fordított egy főre jutó
kiadások reálértéke, a 2011-es évet követően a GDP volumenváltozásához
hasonló ívet írt le, jóllehet nem érte el a GDP növekedésének mértékét.
A 2012–2013-ban még negatív előjelű változás 2014-ben pozitív tartományba
került, 2015-ben elérte a GDP-növekedés mértékét."
Azóta évenként 100 milliárdnál többel emelkedik az eü.-re fordított pénz..

2019.01.04. 19:11:13

@látjátok feleim szümtükkel:

2 hónapja történt.
Érsebésznél az ultrahang ott helyben 10 euró, diagnosztikai központban 2 hetes várakozás után ingyenes.
Kórházi kezelés során sürgősség szerint állapítják meg a sorrendet. Amennyiben bármilyen okból nem tudják helyben elvégezni a vizsgálatot, mentőautóval szállítanak egy olyan helyre, ahol ezt megteszik.

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.04. 19:29:09

@John Brennan:

Majd nyűszítesz még te is, amikor a daganatod kinyomja a nyelvedet a szádból, és nem jutsz időben kezeléshez.

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.04. 19:31:38

@rallus:

Te meg GDP arányosan dugd fel a statisttikát, meg a viszonyított arányt amikor a végbeledbe befészkeli magát a daganat. Ja, és ülj ki a fűtött fűre. Tudod, ott az alisfeliscsútiba.

rallus 2019.01.04. 19:36:13

@Ms.Cunnesburry: 2009-ig Magyarország majdnem minden mutatóban megelőzte Szlovákiát, de hála a szociknak, akkorra megelőztek bennünket. És nem csak ők... Most igyekszünk visszaküzdeni magunkat....

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.04. 19:37:58

@Ms.Cunnesburry:

Hát erre felénk két hónapig szállítgathatnák a betegeket, mert egyik kórházban se vígabb a helyzet.
szerencsételn 92 évs apósómat kora reggel elivtték z 50 km-re lévő kórház ba szakorvosi vizsgálatra, és másnap hajnali 3 órakor vitték haza. Betegszállításnak hívják ezt a nyomoronc szolgáltatást.

Mondja a háziorvosom, hogy a 90 éves, évek óta ágyban fekvő magatehetetlen betegnek két évente meg kell jelennie a szakorvosnál, hogy adjon erről igazolást, és a háziorvos csak annak birtokában írhatja fel neki biztosítára a pelenkát. Erre csak annyit lehet mondani nóóóórmális? És ezért fizet a nép egészségbiztosítási díjat.

Mikor keresték a daganatom, akkor kérdeztem a kórházi ct-nél, hogy lehetne-e hamarabb készpénzes fizetésre, de azt mondták ilyen náluk nincs.

rallus 2019.01.04. 19:38:05

@látjátok feleim szümtükkel: Ne rám haragudj, hanem arra, aki kirakott az OPNI-ból...

2019.01.04. 19:48:35

@rallus:

Hagyjuk a gyurcsányozást! :)))

Mutatom a szlovák egészségügy 2019 évi büdzséjét:

"2019-ben az egészségügyi tárca rekordnagyságú, 5,2 milliárd eurós költségvetéssel számolhat. Andrea Kalavská (Smer) egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a minisztérium az új költségvetésnek köszönhetően még több pénzt fordíthat a nővérek és az egyéb egészségügyi dolgozók béremelésére, valamint a rendelők és a kórházak fejlesztésére.
-----
Kalavská csaknem 200 millió eurót különít el a költségvetésből a nővérek béremelésére, melynek köszönhetően a fizetésük az idei bruttó 738 eurós átlaghoz képest 835 euróra emelkedik majd a túlórák nélkül. A többi egészségügyi dolgozó is nagyobb bérre számíthat: a mentőápolók például 205 eurós emelést kapnak, a pszichológusok és logopédusok pedig átlagban 126 euróval keresnek majd többet. A tárca reméli, hogy az intézkedéseknek köszönhetően kevesebb nővér hagyja el majd az országot. Iveta Lazorová, a nővérkamara (SK SaPA) elnöke szerint ez az emelés kevés lesz ahhoz, hogy itt tartsa a nővéreket. „Legalább 40 százalékos emelésre lenne szükség, ami nagyjából 1600 eurós bruttó fizetést jelent. Ennyiért már megérné a nővéreknek itt maradni” – jelentette ki Lazorová. "

ujszo.com/kozelet/nagy-valtozasok-lesznek-a-betegellatasban

Sir Bates dö Hól 2019.01.04. 19:52:03

@rallus: tajparaszt, nekem ne gyere ezekkel a számokkal, én nem egy baribaszó ner-cseléd vagyok, mint a pajtásaid! először is adj egy linket! pl. így: www.google.com/url?sa=t&source=web&rct=j&url=https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/eukiadasok1015.pdf&ved=2ahUKEwiY4eaY4dTfAhVElxoKHaI8DiQQFjAAegQIBhAB&usg=AOvVaw01fAc0NnOSnVP9aNQOT1V-

ugyanebből a kiadványból én is tudok idézni: "Az elmúlt évtized gazdasági válsága az uniós országok többségében
nem volt jelentős hatással az egészségügyre fordított kiadások reálérté-
kére. A 2007–2009-ben bekövetkezett visszaesés után a kiadások reálér-
téke hazánkban 2012-ben ismét csökkent, és bár 2013 után betagolódni
látszik a visegrádi országok változásának átlagába, a 2005-ös bázisév
szintjét még nem érte el."

a fentiek alapján azonban még nem gondolom, hogy az akkori kormányzat jól teljesített! a ner azonban orbán vezérletével katasztrófális! ellopják a pénzt, nem létező és soha nem is megvalósuló sportélet címszóval milliárdokat irányítanak át az amúgy is indokolatlanul alacsony mértékű társasági adóból ahelyett, hogy ezt például az oktatába vagy az egészségügybe invesztálnának! persze jóval könnyebb odabaszni minden egyutcás faluba egy műfüves pályát (előre lezsírozott kivitelezővel, hisz az azonnali szavazatot hozhat!), mint átalakítani a szemmel láthatóan döglödő és a funkcióját ellátni képtelen balesetbiztosítási rendszert és egészségügyet, amely tényleg csupán az abban dolgozók elhivatottsága okán döcög még úgy, ahogy... ezt államférfiak vállalják fel, szaroscsizmás félművelt sunyi parasztgyerekek kevésbé...

Sir Bates dö Hól 2019.01.04. 20:01:52

@John Brennan: mondjad csillagom, egyszem hülyegyereke anyádnak, melyik kifejezést nem értetted? talán ez segít: szinonimak.hu... beírod egyesével a szavakat (a névelőket, mutatószavakat remélem felismerted!), majd ráböksz az orrodból kivett és tisztára szopott ujjacskáddal a "keress" ikonra (az ikon definícióját www.arcanum.hu/hu/ vagy mek.oszk.hu/adatbazis/magyar-nyelv-ertelmezo-szotara/elolap.php itt találod) és csak-csak megfejted, hogy mit írtam!...

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.04. 20:09:24

@rallus:

Nem is tudtam, hogy az OPNI-ban voltál, kösz, hogy közölted. Csak azt nem érteni, hogy most miért vagy itt.

alöksz róz 2019.01.04. 20:15:30

@rallus: "Az lehet, hogy gyorsan ellátták a fejsebedet, de a hozzászólásaid alapján valamit csúnyán elcsesztek közben..." - :D

na. végre valami értékelhető.

2019.01.04. 20:27:19

@látjátok feleim szümtükkel:

A háziorvos hozzáállása embertelen.

A nővérem 3 évvel ezelőtt súlyos gerincbántalmakkal kürházba került. 2 napon belül megvoltak az alapvizsgálatok, 3 nap múlva az MRI. Aztán megállapították, hogy daganat van a gerincvelőn. A főorvos időpontot kért a megyei kórház specilistájától, aki 1 hét múlva elvégezte az operációt.
Mindent a kórház intézett.
Mikor hazaért, akkor jutott eszünkbe, hogy talán pénzt kellett volna adni valakinek.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.04. 20:56:04

@Sir Bates dö Hól: " ... a gendertudományok valami előremutató tevékenységet folytat ... "

Aha, elmeorvossal beszéltél már? Tudom, neked mindig arra van az előre, amerre az orrod áll.... most épp hason feküdtél... biztosan :-)

2019.01.04. 20:58:15

@Ms.Cunnesburry:

"Mikor hazaért, akkor jutott eszünkbe, hogy talán pénzt kellett volna adni valakinek."

hamarosan kapsz te is O1G től levelet, melyben pénzt tarhál.. :D

magyaridok.hu/belfold/mar-kezbesitik-orban-viktor-levelet-3816131/

egy százas küldök a csüngőhasúnak, tuti újabb kubatov lista készül. :)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.04. 21:00:47

@Sir Bates dö Hól: " ... mint átalakítani a szemmel láthatóan döglödő és a funkcióját ellátni képtelen balesetbiztosítási rendszert és egészségügyet, .... "

A megelőzésre kell fektetni a hangsúlyt. Járja a hatóság egy mentőattóval az uccákat, ha valaki rágyújt, két markos rendőr ráugrik, eltöri a karját, az orvosok meg gyorsan begipszelik.... A gipsz sokkal egyszerűbb és olcsóbb, mint kikezelni a barmát a tüdőrákból, vagy kicserélni a tüdejét...

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.04. 21:11:07

@Magánvéleményem:

Kapaszkodj meg, van olyan ismerősőm, aki nem dohányzott soha, és gondja van a tüdejével. Volt olyan is, aki a rákja kiderülése után még öt évig szívta a bagót, pedig fél évet ígértek neki az orvosok. Tudod amikor a rák az agyadat eszi, azt nem lehet megelőzni. Születési hibára nincs orvosság. Azért remélem te majd ( a többi nertársaddal együtt ) a stadijonyok fűtött gyepén gyógykezelteted majd magad, ha születési hibádat megrágja a rák.

Sir Bates dö Hól 2019.01.04. 21:20:38

@alöksz róz: neked is boldogot:-)... ilyen magas labdát még ő is lecsap:-DDD...

Sir Bates dö Hól 2019.01.04. 21:21:25

@alöksz róz: neked most jóval alacsonyabbat is sikerült;-DDD...

Sir Bates dö Hól 2019.01.04. 21:24:54

@Magánvéleményem: viccelsz? most volt a konzílium... persze, arra van az előre, amerre az orrom áll... nem is Orbán segge mutatja az irányt:-)...

Sir Bates dö Hól 2019.01.04. 21:30:42

@Magánvéleményem: fontos a prevenció, szót se róla, de a példádban maximum lesz egy dohányzó, akinek eltörték a karját... ellenben a házi pálinkafőzés ősi és elidegeníthetetlen joga megilleti büszkén barna nemzetünket, míg a vadkender palántázása meg nem...

morpho 2019.01.04. 21:36:49

Sok buta narancskullancs szokás szerint terel és mellébeszél. Úgy csinálnak, mintha kurva jó lenne az egészségügy, csak hát Soros. Elmentek visszafelé anyátok picsájába! A magyar egészségügy haldoklik, a betegekkel együtt, Orbánék meg karba tett kézzel nézik, úgy sem veszik igénybe. Kb ott tartunk, hogy akinek van pénze, az magánrendelésre megy, akinek meg nincs, az meghal. Ti meg itt poénkodtok! Tényleg menjetek vissza csapatostul anyátokba! Ti annyira hülyék azért nem vagytok, hogy azt higgyétek, hogy a társadalom nem vette észre, hogy az egészségügy egy nagy darab szar! Észrevették ne aggódjatok és azt is látják, hogy sokkal szarabb, mint 10 éve volt. Kivonták a pénzt és még egészségügyi minisztérium sincs, nehogy véletlenül felelőse is legyen a területnek! Magyarországon az egészségügyet, oktatást, a "Soros terv" című konteóval helyettesítették. Bravó!

John Brennan 2019.01.04. 21:40:38

Unokatestvéremnek eltörött a csuklója. 14 órát várakoztatták étlen-szomjan a kórházban, ájulás kerülgette, mire ránézett egy orvos.
Az eset Londonban történt.

Sir Bates dö Hól 2019.01.04. 21:49:24

@John Brennan: ne bassz'má'meg! ti szaporodtok is?! a zsákutcaként jelölt családi genetikátokkal?! nem bátor a te lovad, hanem vak...

morpho 2019.01.04. 22:46:58

@John Brennan: Londoni unokatestvéremnek eltörött a csuklója. Két óra múlva rajta volt a gipsz. Másik unokatestvéremet 14 órát várakoztatták étlen-szomjan a János kórházban, ájulás kerülgette, mire ránézett egy orvos. Végül összeszedett egy kórházi fertőzést és meghalt.

alöksz róz 2019.01.04. 22:54:32

@Sir Bates dö Hól: ne viccelj már, papám, ez komoly dolog.
a saját gondolat megjelenését díjazni kell.

alöksz róz 2019.01.04. 23:01:02

@morpho: "Kb ott tartunk, hogy akinek van pénze, az magánrendelésre megy" - mert kb. pont az a cél.. vedd észre

(a megvalósítás cinikus: te vágyjál rá, hogy fizethess a magánszolgáltatásért)

alöksz róz 2019.01.04. 23:03:00

@morpho: ha nem akarsz megdögleni.
így kerek az előző zárójeles mondat

2019.01.04. 23:11:43

@az EU pénzek zsákolója:

Nehezen. Nem szereplek magyarországi névjegyzékben. A szlovák kormány meg van olyan okos, hogy nem bosszantja a választópolgárokat. :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.04. 23:11:56

@alöksz róz: "@morpho: "Kb ott tartunk, hogy akinek van pénze, az magánrendelésre megy" - mert kb. pont az a cél.. vedd észre"

Ötven éves leszel, kezdődnek a súlyos betegségeid, nincs onkológia vagy szívsebészet magánrendelésen, senki nem tud kifizetni havi 2 milliót. Ott fogsz remegni az életedért a kékgolyó málladozó vakolatú alagsorában 9 órákat várakozva harmincadmagaddal...

Sir Bates dö Hól 2019.01.04. 23:18:03

@alöksz róz: főleg, ha az a mondat az egész életút intellektuális csúcsteljesítménye... mint goethe-nél a faust...

morpho 2019.01.04. 23:24:55

@alöksz róz: "mert kb. pont az a cél.. vedd észre" Már rég észrevettem, csak akkor meg kell mondani a társadalomnak is. A vizitdíj korrektebb volt, azt megmondták. A fidesz is be fogja vezetni, csak majd máshogy hívják. Ha akkor meghagyják, már jobb helyzetben lenne az egészségügy. De hát a populizmus Magyarországon nagyon hasít! Az egyetlen, amit a fidesznek meg lehet köszönni, hogy tökéletesen kimaxolta a magyar nép ostobaságát. Aki ezt eddig nem vette észre és értelmes, most már ő is látja, mennyire hülye nép vagyunk!

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Aki kicsengeti a két millát (fidesz-tolvajok), azok túlélik, a többiek megdöglenek. Ez a cél. Fű alatt csinálnak/csináltak a gazdagoknak egy fizetős egészségügyet, a többiek mehetnek a szegénykórházba megdögleni.

alöksz róz 2019.01.04. 23:28:12

@Sir Bates dö Hól: na de goethe meghalt, már nem tud mit hozzátenni

Sir Bates dö Hól 2019.01.04. 23:33:39

@alöksz róz: hát, én dobnék egy rip-et a nap zsenijére is... kevesebben nem lennénk nélküle, csupán nem szoronganánk ennyire...

alöksz róz 2019.01.04. 23:35:20

@morpho: "A vizitdíj korrektebb volt, azt megmondták. A fidesz is be fogja vezetni, csak majd máshogy hívják. Ha akkor meghagyják, már jobb helyzetben lenne az egészségügy." - önmagában a vizitdíjtól biztosan nem lenne jobb helyzetben...
attól még ugyanúgy lehet forrásokat kivonni, attól még ugyanúgy megmaradnak kiszervezve a hasznot hozó szolgáltatások, attól még ugyanúgy megmarad az orvosbárók hatalma, attól még ugyanúgy megmarad az orvosok cinikus hozzáállása.

alöksz róz 2019.01.04. 23:37:26

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nem kell havi kétmilliót kifizetni, valamit nagyon félregondoltál

morpho 2019.01.04. 23:55:54

@alöksz róz: "önmagában a vizitdíjtól biztosan nem lenne jobb helyzetben..."

Önmagában nem. Ez egy lépés lett volna. Beljebb lennénk. A társadalmat egészségtudatosságra kéne nevelni. A vizitdíj pont arra jó, hogy ne lehessen azt hazudni, hogy: "az egészség nem üzlet"(Orbán Viktor) Tipikus populista hazugság. Az egészség a világon mindenhol kurva nagy üzlet.

2019.01.04. 23:59:52

@alöksz róz:

"attól még ugyanúgy megmarad....."

Meg is marad mindaddig, míg valaki nem kezd vele valamit.

A valaki, ugye az egészségügyi miniszter lehetne, de az nincs Magyarországon. Emmi van, Kásler vezeti, de neki fontosabb a magyarságkutatás, mint egy egészségügyi reform.

alöksz róz 2019.01.05. 00:04:08

@Ms.Cunnesburry: senkinek nem érdeke az egészségügyi reform, aki rendszer haszonélvezője. és közülük jönnek a tanácsadók, döntéshozók

alöksz róz 2019.01.05. 00:06:48

@morpho: "A vizitdíj pont arra jó, hogy ne lehessen azt hazudni, hogy: "az egészség nem üzlet"" - miért is?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.05. 00:09:11

@alöksz róz: "nem kell havi kétmilliót kifizetni"

Szövegértési problémáid vannak? NEM LEHET kifizetni havi 2 milliót. Senki nem tud kifizetni havi 2 milliót fizetni egy éves rákezelésért. NINCS ilyen szolgáltatás a magánegészségügyben, mert senki nem tud kifizetni havi 2 milliót. Hiába van magas fizetésed, mondjuk, ha cégvezető vagy, és megszoktad, hogy drágán ugyan, de jó minőségű ellátást kapsz, ötven év fölött jönnek a potenciálisan halálos betegségek, és Armani öltönyös cégvezető úr ott fog remegni az életéért a kékgolyó málladozó vakolatú alagsorában 9 órákat várakozva harmincadmagával...

És a kékgolyó még elit helynek számít a halálgyárak hosszú sorában.

2019.01.05. 00:12:55

@alöksz róz:

Nem mindenütt.
Ez egy elég terjedelmes anyag, de érdemes elovasni.
www.portfolio.hu/gazdasag/egeszseggazdasag/szlovakia-megoldja-szokatlan-modon-teszik-rendbe-az-egeszsegugyet.297316.html

De ha mégsem jutnál el a 3. oldalra....... :D

" Milyen lényeges különbség van még a magyar és a szlovák modell között, az egyik ilyen talán a több biztosítós modell megléte, ugye?

Van ennek előnye is és hátránya is. A több biztosítós modell hátránya, hogy egyszerre mindegyikkel meg kell egyezni. Magyarországon ez előnyt jelent, ugyanis rendszerszinten egyetlen biztosító tudna a leghatékonyabban működni, az állam azonban sok esetben nem a legjobb gazda.

Látható, hogy Magyarország más irányba fog elmenni, mint Szlovákia, ami az eltérő finanszírozói helyzetből fakad. Fontos látni, hogy ez a magyar irány végül drágább lesz, a magánszféra ugyanis elkezd jobban kiépülni, ami viszont annak a hátán épül egyre inkább fel, hogy az állami szektor egyre kevésbé kompetens.

Egyelőre Magyarországon a járóbeteg-ellátásban van nagyobb magántevékenység, azonban egyre erősebbé válik a magánkórházi kapacitás is. Ezeket az ellátásokat pedig a magyarok out of pocket kiadásból, zsebből finanszírozzák, ezért lesz drágább. Mert közben az emberek fizetik a járulékokat, amiből az állam finanszíroz egy olyan rendszert, amit egyre kevesebben fognak használni.

A jelek szerint az elmúlt években ez a folyamat felgyorsult, és innen megközelítve ez egy ördögi csapda.

Az állami rendszerben a minőség folyamatosan romlani fog, a kórházi dolgozóknak egyre kevesebb gyakorlatuk lesz, és egyre nagyobb lesz a különbség a magán és az állami szektor között. Mindennek az lesz a következménye, hogy az állam egy nagy kórházfelújítási programot indít, ami viszont nem fogja megoldani az alapvető problémát, vagyis hogy nem kell ennyi kórházi kapacitás. A value for money alapelve szerint a minőséget kell maximalizálni a költés racionalizálása mellett.

Ahogyan most leírta ezt a folyamatot, a legutóbbi 1-2 év alapján kijelenthetjük, hogy ez gyakorlatilag éppen most valósul meg Magyarországon. Akkor az irány már eldőlt Magyarországon?

A rendszer rendkívül komplex, ezért nem csoda, hogy így nyúlnak hozzá. Tízmillió magyar lakosról beszélünk, akiknek változni fog az ellátási igénye a következő 10-15 évben, ami változást kényszerítene ki az ellátórendszer profiljában. Ezzel kellene tervezni.

Ha viszont a magánszektor erősen kiépül, akkor abból az állami szféra a rövidebbet fogja húzni. Arról nem is beszélve, hogy a magánszektor jobban tud fizetni is, ezért azaz orvos, aki nem a külföldre vándorlást választja, az átmegy a privátszférába.

A finanszírozás közben nem változik, drága marad, az emberek, azok akik megengedhetik maguknak, pedig saját zsebből fizetik a privát ellátásukat. Arról nem is beszélve, hogy a privátszféra nem feltétlenül azon gondolkodik és dolgozik, hogy egyetemleges ellátást adjon, hanem szeretne a legprofitábilisabb részekre fókuszálni. "

alöksz róz 2019.01.05. 00:16:20

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: de nem is kellene annyit kifizetni, papi, valamit nagyon félregondoltál, mert segghülye vagy... a biztosítás nem úgy működik! :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.05. 00:16:48

@John Brennan: "étlen-szomjan"

Nabazmeg, jellemző az angol egészségügyre. A János balesetijén ugyanakkor kávéval és süteménnyel kínálják a várakozókat. Meg kaviáros szendvicsekkel.

Te magadnál vagy? Emberek halnak meg a sürgősségin ellátatlanul. Belső vérzés, bélrendszer elhalás, nem csonttörés, te fasz.

Unokatesód miért menekült el a migráncs sújtotta nyugatra? És akkor mit csodálkozik, hisz tőlünk nyugatra minden no-go zóna. Élén a rettenetes Béccsel.

Meg nem tudja kivárni azt a pár évet, míg a geci az országot az 5 leggazdagabb európai ország közé vezeti fel? Éles kanyar lesz, mert jelenleg az utolsó helyért versenyzünk a románokkal, és vesztésre állunk...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.05. 00:20:39

@alöksz róz: "a biztosítás nem úgy működik!"

A magán egészségügyról beszéltünk, nem a TB-ről.

NINCS MAGÁN ONKOLÓGIA. NINCS MAGÁN SZÍVSEBÉSZET. NINCS BETEG, AKI MEG TUDNÁ FIZETNI A HAVI SOKMILLIÓT AZ ELLÁTÁSÉRT. NINCS ILYEN ELLÁTÁS A MAGÁN EGÉSZSÉGÜGYBEN. N I N C S ! ! ! ! N E M L É T E Z I K ! ! !

ÉRTED MÁR TE FASZ TUDATLAN?

2019.01.05. 00:23:57

@alöksz róz:

A szlovák kormány 2 milliárd eurós egészségügyi reformjának kidolgozását nem hazai szakértőkre bízta, hanem a Boston Consulting Groupra, amelynek projektvezetője a magyar Újlaki Ákos.
Gondolom pont azért, amit írtál.

alöksz róz 2019.01.05. 00:25:04

@Ms.Cunnesburry: ismerem, olvastam. nekem a szlovák modell se tetszik.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.05. 00:26:41

@rallus: "2009-ig Magyarország majdnem minden mutatóban megelőzte Szlovákiát, de hála a szociknak, akkorra megelőztek bennünket."

És azóta még jobban leelőztek, mert a geci gazdád esküt tett az elkúrónak, hogy tovább rontja az ország gazdasági helyzetét, akármennyi EU-segíly is érkezik. És a geci egy gerinces ember, amit megígért megtartja. :))

alöksz róz 2019.01.05. 00:28:06

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: jaja, vágom, hogy nem érted, mi a biztosítás lényege :D :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.05. 00:30:49

@rallus: "A 2012–2013-ban még negatív előjelű változás 2014-ben pozitív tartományba
került, 2015-ben elérte a GDP-növekedés mértékét."

Szóval a geci uralkodásának 9 éve alatt volt EGY (1) év, amikor nem csökkent tovább az egészségügy finanszírozása? Nem javult, abban a kivételes éven szinten tartotta a szar egészségügyet. MINDEN EGYES MÁS ÉVBEN EGYRE ROSSZABBÁ ÉS ROSSZABBÁ TETTE. Ezt ünneplitek, fideSSfasszopók? Miért örültök ennek annyira? Ti is megdöglötök, mint a rendes magyar emberek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.05. 00:31:36

@alöksz róz: "biztosítás "

A magán egészségügyról beszéltünk, nem a TB-ről.

NINCS MAGÁN ONKOLÓGIA. NINCS MAGÁN SZÍVSEBÉSZET. NINCS BETEG, AKI MEG TUDNÁ FIZETNI A HAVI SOKMILLIÓT AZ ELLÁTÁSÉRT. NINCS ILYEN ELLÁTÁS A MAGÁN EGÉSZSÉGÜGYBEN. N I N C S ! ! ! ! N E M L É T E Z I K ! ! !

ÉRTED MÁR TE FASZ TUDATLAN?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.05. 00:35:17

@rallus: "Horváth Ágnes"

Ja, meg emútnyócév. Meg migráncsok. Hát nem csoda, hogy a gecinek szinte kötelessége volt tönkretenni az egészségügyet. Ez mindent megmagyaráz. Ja, meg soros. Hogy is hagyhattam ki. :))

alöksz róz 2019.01.05. 00:37:42

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: értem, hogy fingod sincs róla, miről beszélsz... nem tudod, mi a biztosítás lényege :D

2019.01.05. 00:41:58

@alöksz róz:

Nyilván sosem fog mindenkinek tetszeni. De reformok nélkül összeomlana az egészségügyi ellátás.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.05. 01:09:02

@alöksz róz: NINCS MAGYARORSZÁGON FIZETŐS ONKOLÓGIA, TE TUDATLAN FASZ.

alöksz róz 2019.01.05. 01:19:07

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: minek hergeled magad, vigyázz, mert agyvérzést kapsz, papi...
inkább nézz utána, mi az a biztosítás és hogy működik :D

alöksz róz 2019.01.05. 01:21:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: bár ha azt nézzük, mennyit foglalkozol mások faszával, lehet h nem is papi vagy, hanem mami...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.05. 02:17:06

@alöksz róz: "mások faszával"

Te vagy a fideSSfasszopó, nem én. :))

Akarsz róla beszélni? :))

werecke 2019.01.05. 08:45:09

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A Varjút is helyrepofozták. A kék-zöld-lila foltoknak reggelre nyoma sem volt. Azért a hazai egészségügy tud valamit !

Európai téridő 2019.01.05. 08:56:58

A munbkaerő szabad vándorlását támogató EU-alapelv bizony "agyszivattyúként" (brain drain) működik és az orvosi egyetemeinken drága pénzen kiképzett orvosainkat csábítja el. Ez már akkor is tudható volt, amikor a belelépést propagálták ezerrel. Hogy nálunk nem volt mód, vagy akarat erre a helyzetre felkészülni az más kérdés. De ezt isbizonyos lelkes pálfordulóink készítették elő és teremtették meg a rendszervált(oz)at)ás hajnalán.

2019.01.05. 10:06:22

@Európai téridő:

Nem snassz 2019-ben hátrafelé mutogatni? Már az elmúlt nyolc év is 10 éve volt, a belépés még régebben, mégis folyamatosan ez a hivatkozási alap.
Vagy annyira cselekvésképtelen a nemzeti-keresztény kormány, amely 10 éve vezeti az országot többszörös kétharmaddal, hogy nem tudja kezelni ezt a problémát- sem?

Európai téridő 2019.01.05. 10:23:18

@Ms.Cunnesburry: Amiről én írta, az egy kontans tényező. A hosszú távra való előre- és visszatekintés pedig nem snassz, hanem hasznos, ha valaki nem akar nagyon megvezetődni.

Gödör Pöce 2019.01.05. 10:29:12

Attól függetlenül, hogy nagyjából-egészében igaz, a " jdesi" szerző akkor lenne hiteles, ha vállalná a nevét.

2019.01.05. 10:41:50

@Európai téridő:

Eddig ok. Az a gond, hogy ennél a pontnál megáll a tudomány. A poszt témája az egészségügy. Talán az elmúlt 10 év történéseit is hasonlóan kritikus szemmel kellene vizsgálni.
Mert egy kormányzat, amely 3 cikluson keresztül sem tud mit kezdeni az egyik legfontosabb ágazat problémáival, az finoman fogalmazva inkompetens.

élveteg 2019.01.05. 11:24:17

"Egy barátom arról számol be............... stb stb

Aha ilyet én is tudok

Nekem meg egy barátom arról számolt be hogy egy ismerőse kollégájának az unakatestvérének a felesége másfél évet várt az abortuszra

2019.01.05. 11:32:30

@Ms.Cunnesburry:

"Mert egy kormányzat, amely 3 cikluson keresztül sem tud mit kezdeni az egyik legfontosabb ágazat problémáival, az finoman fogalmazva inkompetens."

a migráncs helyzetet jól kezeli, a közpénz lopást is. annyira nem rossz a banda. :D

John Brennan 2019.01.05. 11:39:34

@az EU pénzek zsákolója: de rossz a helyzet, mert még az örök fiatalságot és szellemi frissességet sem képes biztosítani a kormány, 9 év is kevés volt neki erre

2019.01.05. 11:44:51

@John Brennan:

ezt nem tudom, a vidéki roma szavazótábora elégedett....

lop a mokcsos fidessmaffia amit csak tud, nekem ez elég. nem is szavazok másra, csak O1G!!!!!!!!!!! foreva

soros soros migráncs migráncs!!!!

MTA rendes tagja 2019.01.05. 11:54:57

megvan ebben minden baromság, ami kell:
stadionépítés
helikopter
divatház
párthus királyfi
lélegeztetőkészülékhiány
"úgy halottam valakitől" sztori

Amíg Orbánnak ilyen ellenzéke van, csak a kávékat kell kérnie.

2019.01.05. 13:02:14

@az EU pénzek zsákolója:

Végre van egy poszt, ahol nem hat a propagandaszöveg, közérdekű, látlelet Magyarország a jelenlegi állapotáról és azt vagy széttrollkodják, vagy ignorálják.

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.05. 13:26:28

Mihályi Péter közgazdász, az MTA doktora, a Budapesti Corvinus Egyetem Makroökonómiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Közép-Európai Egyetem vendégprofesszora nyilatkozik az ATV-n a magyar egészségügyről.

www.youtube.com/watch?v=sm1o4fRckWM

A 8. perctől van a lényegi közlés.

A liberális elkötelezettségü közgázdász szerint,- aki tagja volt az SZDSZ Liberális Tanácsának és helyettes államtitkár volt a Horn kormányban, valamint
tagja volt az MTA Elnöki Bizottság az Egészségügyért szervezetnek és az Államreform Bizottság Egészségügyi szakmai Munkacsoportjának- az egészségügyben hisztériakeltés folyik.

John Brennan 2019.01.05. 14:09:19

@atomic power 1986DucaDuca:
azt mondja Mihályi (Trutymót jól lealázza egyébként, rámutatva hülye kérdéseire), hisztériakeltés zajlik az ellenzék részéről, ami hozzájárult ahhoz, hogy nem nyertek, mert az emberek nem hülyék, saját tapasztalatból tudják, hogy az egészségügyi helyzet jó; az ellenzék hisztériakeltése tehát ellenszenves
úgyhogy nyugodtan böföghet bármit ezután is MsCunnes

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.05. 14:21:08

@werecke: "A Varjút is helyrepofozták."

Négy bátor ember egy ellen. Csoportosan, fegyveresen elkövetett garázdaság, hivatalos személy elleni erőszak. Te miért tapsolsz köztörvényes bűnözőknek, akiket a geci gazdád bérelt fel törvénysértésekre, te hazaáruló fideSSfasszopó?

444.hu/2019/01/05/fegyveres-orok-eroszakkal-kenyszeritik-rangatjak-es-teperik-foldre-varju-laszlot-egy-eddig-titkolt-mtva-s-felvetelen

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.05. 14:26:50

@werecke: Hat bátor ember.

Belőled 24 kéne hozzá, bátor takonypóc. :))

taga20 2019.01.05. 14:27:13

@John Brennan: nehogy idehányjál nekünk szarházi fityeszork!

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.05. 14:27:47

@John Brennan:

"úgyhogy nyugodtan böföghet bármit ezután is MsCunnes"

Ennyire lehet komolyan venni őket.

rallus 2019.01.05. 14:37:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Na erre a Varjura büszkék lehettek! Remélem a TV is sugározza ezt a hősies küzdelmet. Szerencsétlen őröket nem képezték ki hülye képviselőkkel való helyes bánásmódra, ez azért látszott. Ha nem hősködik és fenyegetőzik akkor akár egy őr is kivezette volna két perc alatt...

taga20 2019.01.05. 14:44:09

@rallus: te kosára, tállaira, rógántonira, rezsidisznóra, récsölre, gecire, lölöre, stb.-re vagy büszke.

gratulálok fityeszhulladék!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.05. 14:49:48

@rallus: "Varjura büszkék lehettek"

Tartozzon bármilyen szektához, én bószke vagyok erre a bátor magyar hazafira. Timiattatok szégyenkezem, fideSSfasszopók.

"Remélem a TV is sugározza"

Nem, a köztévén már csak hazugságot látsz. A baj az, hogy agyatlan vagy, és elhiszed.

"Szerencsétlen őröket nem képezték ki hülye képviselőkkel való helyes bánásmódra"

Igen, kávéval és üdítővel kellett volna kínálniuk, míg előkerítenek egy vezetőt.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.01.05. 15:10:30

@rallus: Jaja,hogy örültem a tüdőszűrő díjának.

2019.01.05. 15:43:44

Csak a saját tapasztalatomat mondanám: "átkosban" bementél az sztk-ba és nem igazán nyolc órát kellett várni hogy bejuss az orvoshoz! A kor színvonalán el is láttak elég hamar. Ugyanez vonatkozott a kórházakra is.
Most bemégy pl. a sürgősségire és elvagy órákig úgy hogy senki rád nem néz. Egy vizsgálatra előjegyzés hónapok. Pl bőrgyógy 3 hónapra kaptam időpontot. Az"átkosban" ez ahogy sorra kerültél az sztk ban. Lehetne még sorolni.

Lehet megmagyarázni a sok "gyógyegér" fideszes szavazónak hogy nem így van. De csak azt kívánom nekik hogy amikor szükségük lenne az eü ellátásra és jó sokára majd megkapják (ha időben meg kapják) akkor is azt mantrálják hogy milyen jó is a helyzet az eü-ben.

o1g meg a többi rohadék fideszes gazember politikusra meg a bőr hüljön rá minél hamarabb. Utána mehet a többi gané politikus is pártoktól függetlenül.
Nem stadiont kellet volna építeni hanem az egészségügyet fejleszteni.
Legfeljebb kevesebbet loptak volna.....

taga20 2019.01.05. 15:45:24

@Tiktak58: forradalom! nincs más megoldás:))

nemecsekerno_007 2019.01.05. 16:07:45

@atomic power 1986DucaDuca: Jaja erre emlékszem :) Kálmán Olga megkérdezte, miért ilyen rossz a magyar eü?! Aszondta a csávó, azé' ilyen mert a gazdaság teljesítőképességéhez mérten ilyet tudunk finanszírozni. A csávót többször nem hívták az ATV-be pedig előtte majdnem hetente hívták! :))))))))))

nemecsekerno_007 2019.01.05. 16:10:23

Ha nem tetszik az állami EÜ, vidd a gyereket magánba. Igen, igen tudom, hogy évekig fizetted a TB-t, akkor keresd meg, mert pénz nem vész el csak átalakul... Ha nem találod, akkor még mindig viheted magánba...

taga20 2019.01.05. 16:11:37

@nemecsekerno_007:

A KURVAANYÁDAT FITYESZDROID!

2019.01.05. 16:19:43

@taga20: Te mit keresel itt? Nem a tüntin kellene lenned?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.01.05. 16:30:03

@nemecsekerno_007:
@Hata Mari..:
vagytok olyan pofátlanok,mint a getzi gazdátok.
anyátoknak határozzátok meg mit kéne csinálnia!

taga20 2019.01.05. 16:31:06

@Hata Mari..: te mit keresel itt?
neked nem felcsuton kéne súrolnod a fűtött füvet?

baszom a gecis szádat!:)

2019.01.05. 16:32:14

@taga20: Akkor mozduj már meg fotelforradalmár!:)

2019.01.05. 16:38:02

@taga20: De miért nem vagy a tüntin? Anyádat kell dugnod,vagy mi?

exterminador 2019.01.05. 16:41:14

@rallus: de sokáig tart ez a küzdelem! Majd tíz év múlva is ezt fogod mantrázni, mikor már Bulgária is elhúzott mellettünk?
Egyre röhejesebbek vagytok ti, bértrollok.

Ellenzéki Tüntető 2019.01.05. 16:41:18

"Egy barátom arról számol be"

lol eddig olvastam

antiinternáci 2019.01.05. 16:46:10

Ezek is lopnak... Ebből áll az internáci kampány. Szerintük ideje, hogy visszajöjjön a szadeszmp (a Himalája méretű lopás, korrupció és ugyanakkor mérhezetlen butaság és tehetségtelenség kormánya.) Az elvtársak felfedezték, hogy megint van mit ellopni, hát bármi áron vissza akarnak térni.
Ha ezt hagyja az ország, akkor meg is érdemli...

taga20 2019.01.05. 16:46:11

@Hata Mari..: anyádat kellett volna, de mondtam neki, hogy a hatamari kölke elég csapás a világnak.

ezé inkább a geci gazdádat ekéztük.
jó fej anyád, egy igazi demokrata, nem úgy, mint a fogyatékos purdéja!

taga20 2019.01.05. 16:46:52

@Ellenzéki Tüntető: leszoptad a csutigecit, eddig olvastam droid!

taga20 2019.01.05. 16:47:58

@antiinternáci: szánalmas vergődés, amit előadsz fityeszbélsár!

antiinternáci 2019.01.05. 16:55:44

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Tartozzon bármilyen szektához, én bószke vagyok erre a... "

A végét le kellett törölnöm, annyira megdöbbentő, hogy egy ilyen elvetemült Lenin-fiút a hazával egy helyen említ valaki.
Persze, ti bolsevikok annak idején a terrorista gyilkos Ságvárira, Szamuelyre is büszkék voltatok, innen már analóg, hogy hőstettnek képzelitek az mtva elleni terrortámadást is.

2019.01.05. 16:55:57

"És ma már a szemöldökünket sem vonnánk össze, ha Mészáros Lőrinc kapna pár kórházat, s a többi retyerutya főorvosi, professzori címhez jutna."

Az a helyzet, hogy Mészáros leánya,mint fővállalkozó nyerte el a Fejér megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház új belgyógyászati tömbjének a felépítését.

Ez egy 16 milliárdos beruházás, amely a Modern Városok Program keretén belül valósul(?) meg.

Néhány bennfentes észrevétel:

01:
Az L-épület helyére épülne fel az új komplexum.
Ehhez le kellene bontani egy 3800 négyzetméteres 3 szintes, az 50-es években épült épületet, amelynek az azbeszt tartalma még mindig nem tisztázott.
Márpedig az azbeszttel szigetelt épültetek bontása nagyon komoly szakmai hátteret igényel! Épület lefedése, zsiliprendszer kialakítása, elszívó rendszerek kiépítése, az azbeszttel szennyezett bontási anyagok elszállítása, etc etc.
Biztosan tudom, hogy a fővállalkozónak nincs ilyen szakmai háttere, és egyelőre áll a projekt.

02.

Miután lebontották az A-épületet, még le kell bontani az L-épületet is.
Ez utóbbiból még ki sem költözött a Pulmonológia ( mert egy másik épületbe akarta a kórház vezetése költöztetni az osztályt, csak hogy ott nincs kiépítve az orvosi oxigén hálózat). Ezen túlmenően még ki kellene építeni egy 1000 fős parkolóhelyet is.

Jelenleg ott tart az egész beruházás, hogy még a közbeszerzési iratok sincsenek letisztázva - ki, mikor, hol és hogyan kezdi meg a munkálatokat-, valamint az OLAF is vizsgálódik az ügyben, bár maga a beruházás ugye még el sem kezdődött.
Vagy talán éppen ezért.

Hiszen ki az az állat, aki egy 4 fős céggel akar egy ilyen mértékű és volumenű beruházást megvalósítani?

A fővállalkozónak prezentálnia kellene/kellett volna némi referenciát.
A fővállalkozónak be kellene mutatnia a teljes tervdokumentációt alfától az ómegáig.

A pályázat kiírása szerint a teljes beruházásnak meg kellene valósulnia 2020.-ig.
De még egy kapavágás sem történt.

rallus 2019.01.05. 16:58:12

@exterminador: A makrogazdasági folyamatok alakulását kedvezően befolyásolta, hogy immár öt éve a költségvetés pénzügyi egyensúlyban van, az államadósság folyamatosan csökken, mértéke az elmúlt nyolc évben 15 százalékkal mérséklődött. Ezen belül a devizaadósság az egyharmadára esett vissza, a vállalati és a lakossági ügyfelek köréből eltűnt a devizahitel. A magyar gazdasági növekedés az idei harmadik negyedévben az uniós tagállamok átlagának két és félszeresét érte el, a bruttó hazai termék mértéke 5,2 százalékkel múlta felül a tavalyi hasonló időszakét. Így éves szinten is 4 százalék feletti növekedésre számíthatunk. Az 1995 óta rendelkezésre álló adatok alapján soha korábban nem volt ilyen erős felfutás hazánkban.

Ígérem, hogy nem sértődöm meg, ha néhány adatot konkrét tényekkel megcáfolsz!
(A taga 20 mondta... nem cáfolat!)

taga20 2019.01.05. 17:06:22

@rallus: mi van fityeszdroid? kezded vágni, hogy a geci rossz végén állsz!

seepheerd 2019.01.05. 17:12:52

Elképzelem... már hajnalban elkezdenek recskázni... verik a kis faszukat... izgatottan várják azt, hogy megjelenjen a B1-en egy cikk... aztán, ahogy anyósom tyúkjai a frissen kiszórt kukoricára, egy tömegben rárontanak...
Fidesztrollok. Trollocskák :D

Elképzelem... mi lesz majd, ha borul a mutatvány? Á, azt el sem tudom képzelni :D

rallus 2019.01.05. 17:13:13

@taga20: Még csak néhány perce döntötte meg tömegmozgalmatok az Orbán kormányt és már fölényeskedsz? Rosszul esett....

taga20 2019.01.05. 17:16:08

@rallus: bármennyire is tiprod az ész magadba, én látom, hogy nem vagy full hülye.

neked tetszik ez az orbáni rendszer? de komolyan, ha leülsz a klotyóra, neked ez tetszik?

komolyan!:)

Brix 2019.01.05. 17:24:19

@rallus: Ha valóban ennyire jól teljesít a gazdaság- bár hozzá kell tenni, ezekhez a szép számokhoz nagyban hozzájárul a sokat gyengülő forint ( szinte az összes nagy cég euro elszámolású.. ) és a felpörgő infláció- akkor miért nem tud a kormány egy valóban jelentős és árfogó egészségügyi bérrendezést kieszközölni??? Megint , 2020-2021-re ígértek( toltak) egy jelentősebbet, most júliusban csak 8% lesz... A dolgozóknak elege van már a sok ígérgetésből, az áldatlan állapotokból! Az Orbán-kormány 2010 után 4-5 évig semmilyen , zéró béremelést adott, ebben a szektorban, ami óriási reálbér-csökkenést eredményezett. Ezt nem lehetett pótolni a későbbi 3 kisebb emeléssel, amely a nem orvos szakdolgozóknak alig juttatott emelést
Mára olyan szintű munkaerőhiány alakult ki, amely veszélyezteti az emberek orvosi ellátását. Pl. DEK ( Debreceni Egyetem Klínika..) sürgősségin , nem ritka a 7-8 órás várakozás!!!! Ez nem vicc , mindenki átélheti saját maga, ezt a szánalmas tortúrát ahová az Orbán-kormány elhibázott döntései juttatták az egészségügyet...
Történtek persze kisebb-nagyobb pozitív változások is, de ha a kormányzat összteljesítményét nézzük az elmúlt 8 -9 évben, akkor is csak egy gyenge elégségest érdemelnek...Nincs más út, mint meg kell emelni az egészségügy GDP arányos ráfordításait , ezen belül a munkakörülményekre és a bérekre többet kell fordítani mint eddig , mert az ígérgetésekkel tele van már az emberek hócipője..

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.05. 17:32:36

@élveteg:

Kapaszkodj Malvin! Én nagam példájától is beszéltem, de a bordatársnak is volt élvezetes ügye az egészségüggyel. Miután szívrohama lett elmentünk a sürgősségire. Ott ültetgették, majd haza akarták küldeni, számítógépb be is írták, hoyg haza bocsátva. Szerencsénkre volt ismerős orvos, pont kardiológus, és szóltunk neki, aki "ránézett" és másnap reggel kiütötték a szívét, mert a pulzus nem akart helyreállni. Mentem megnézni mi van vele, azt monda a recepció, hogy a számítógép szerint elvitték a belgyógyászati osztályra. Megyek oda, mondják itt nincs. Irány visza a sürgősségire, recepciós erölködik, én meg mondom, hogy most jöttem onnan, ott nincs. De ha közben kivitték a temetőb, akkor is a számítógép az igaz? Erre elszégyelte magát és közülte, rögtön utána néz. Annyira jól sikerült, hogy kiderült, két ajtóval arébb éppen ébredezik a szív újraindításából. Számítógép szerint meg a belgyógyászaton volt. Később tényeg oda került és összesen 9 napot töltött bent, mire gyógyszeresen be bírták állítani a vérnyomását és a pulzusát. Mint utóbb kiderül szervi baja is van, de a sürgősségi már aznap haza akarta paterolni, amikor bement. Ekkor már a fidesz nem az első ciklusában baszta szét az egészségügyet.

Nem kéne a múltra mutogatni, a fidesz nem arra kapott felhatalmazást. A kormányzás az ország előre vitelére, és nem hátrameneteltetésére szóló megbízás.

Tudod vannak ebben az országban emberek, akik nem hazudoznak reggeltől estig, meg estététől reggelig, mint te és navtársaid. De majd utol ért titeket is a saját pártotok és ormányotok egészségügye, csak meg kell érnetek, sok sikert hozzá. Ja meg fűtött füvet a stadijonykban, mert nektek oda lesz célszerű gyógyulni járni.

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.05. 17:34:00

Vajon Barziliával van kiadatási egyezmányünk?

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.05. 17:38:05

@Látens Inszinuáció: "Hiszen ki az az állat, aki egy 4 fős céggel akar egy ilyen mértékű és volumenű beruházást megvalósítani?"

Hehehe, már maga a kérdés is inszinuatív.;D

Azért abban biztos vagyok én még ha szeretnék ilyen állat lenni, akkor sem nyertem volna el a pályázatot, mint ahogy másnak sem sikerült.

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.05. 17:40:33

@antiinternáci: "...innen már analóg, hogy hőstettnek képzelitek az mtva elleni terrortámadást is."

Az analógai szerinted nem az, hogy te és haverjaid meg a 2006-os gyújogatást, rombolást, tv székház kifosztását tekintitek hőstettnek?

Ménár Atya 2019.01.05. 17:44:33

A jól szervezett spontán tüntetők ismét az utcán vannak.
Program:
Spontán gyülekező
Spontán felháborodás a becsületes szocialista-Dk-s politikusok részéről az orbán kormány gazdasági intézkedései ellen amik csődbe vitték az országot, úgy mint a családtámogatási rendszer újra építése, az alacsony adók bevezetése, a költségvetés pénzügyi egyensúlyba hozása, a költségvetési hiány 3 % alatt tartása, a külső adósság csökkenő pályára állítása, a rezyicsőkkentés, stb stb ellen.
Utána a fizetett csőcselék hőbörög és fütyül, valamint a szokott módon vereséget mér orbira a az ajvékoló réteg szellemi szintjének megfelelően
youtu.be/qPcDymUo8dU
A fizetett megélhetési forradalmárok rosszakat mondanak és világégést vizionálnak
A csőcselék örjöng.
A Dk igazmondásról, és gazdasági csodatevőjétől Pojáca fletótól megttudja a csőcselék hogy forradalom van, a despota hazug putyinista erdogan,és trump bérenc orbánt el kell zavarni.
A csőcselék örjöng.
A fizetett Dark Arrabona hellenisztikus lmbtq csapatok várják a szivárványos Dj kamiont hogy lelkesítsék a csőcseléket
A fizetett csőcselék tapsol fütyül, és ellopja a maradék dekorációt a Kossuth térről,amit a múltkor ott hagytak.
Utána közösen megbiktatják a kormányt, majd a többség haza megy.
A maradék fizetett csőcselék még kicsit hasra fekszik tarkóra tett kézzel,pár fotó erejéig a nyugati sajtó számára, a dk vezér pártbéli szerelme sírva elmondja hogy a társaik a hóban hasalnak.
Mind eközben a csendes többség megnézi az erről készült vidám videókat és képeket, majd folytatja a pihenést, és vásárolgatást, mert hétfőn munka van, bár ez a szó az eseményt szervezőknek szitok,és érthetetlen :)
Közben a blogokon, az ellenzék fizetett trolljai próbálják hergelni a népet, de valójában csak egymást hergeli a birkaszellemben nevelkedett nyáj. :D:D
De az élet szép...........
Ámen

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.05. 17:44:56

@nemecsekerno_007: " Igen, igen tudom, hogy évekig fizetted a TB-t, akkor keresd meg, mert pénz nem vész el csak átalakul... "

Azt is elmondanád, hogy hová alakult? Netán fűtött füves stadijonnyá, felesleges és gyatra minőségű bicigli úttá? No akkor majd menj ide ha beteg leszel, és évezd ezeken a helyeken a gyógyulásod!

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.05. 17:48:33

@Ménár Atya:

Mivan? Csak a békamenetet lehet fizetni mindenki adójából? Az ellenzék legalább nem az adónkból fizeti a csőcseléket, meg a megélhetési forradalmárokat. Ja őket nem tévesztetted véletlenül össze Orbán csapatával? Tudod azokkal a 2006-osokkal, akik a Kossuth teret szarták tele. Pénzért.

taga20 2019.01.05. 17:58:27

@Ménár Atya: akurvaéletbe, én azt hittem rólad, hogy egy geci vagy.

erre!:)

Ménár Atya 2019.01.05. 17:59:21

@Brix: Van amiben egyet is értek az írásodban, de az vicces, hogy az orbán kormány juttatta oda az egészségügyet, hogy neked 8 órát kell várnod.
Majd ha már ennyire szelektív az emlékezeted, nézd meg ki alatt alakultak ki a várólisták, kik lopták ki a tb vagyont, és herdálták el korházi széfekre pl.,és nem ct berendezésre.
Csak jelzem, azok akik most verik a tamtamot a kossuth téren, hogy milyen rossz itt minden.
Amúgy azért nem állt le az eü, és fejlesztenek is.
Igaz, ha stadionok helyett innen gazdagodott volna a holdudvar, nem lenne annyira idegesítő.

Ménár Atya 2019.01.05. 18:02:20

@látjátok feleim szümtükkel: Nem, az szívből jövő tüntetés volt, egy hazaáruló miniszterelnök és bandája ellen :)
De , látom a többi ponttal egyet értettél, köszönöm hogy közénk álltál! :D:D

Ménár Atya 2019.01.05. 18:03:28

@taga20: Na mi van, sokkot kaptál mi?! :D

taga20 2019.01.05. 18:06:28

@Ménár Atya: mitől? tőled? aha!

bazdmeg, komolyan mondom bújtatni foklak!:)

Ménár Atya 2019.01.05. 18:09:57

@taga20: Ugyan miért, nem vagyok én sem dk-s sem szoci, hogy félnem kellene akármitől is :)
Az orbáni ajtók,csak őket terrorizálják, és fektetik hasra tarkóra tett kézzel ..spontán :D:D

nemecsekerno_007 2019.01.05. 18:13:04

@látjátok feleim szümtükkel: "Azt is elmondanád, hogy hová alakult?"

Ellátták belőle az akkori betegeket, meg fizették belőle az akkori nyugdíjakat...

Vagy Gyurcsányék is beépítették stadionokba a 8 év alatt? Esetleg elment az adósság kamataira??? Na, hogy van ez?

Persze hazudhatod magadnak a szépeket, mindig lesz politikus aki buzgón fog bólogatni hozzá.
- Ja igen, biztos mindent ellopott a patás Orbán....

Az persze téged se izgat, hogy a külföldön dolgozók helyett is mi fizetünk... Lesz@rom a patást, nem ő fizeti mások nyugdíját hanem én...

moloy 2019.01.05. 18:17:36

@Uni1002: Nemrég, nekem is UH-os vizsgálatra volt szükségem. Szakorvosom felhívta az UH-s részleget, ahol jelezték, hogy csak több hetes várakozás után tudják elvégezni a vizsgálatot. Szakorvosom ugyanezzel a lendülettel felhívott egy másik intézetet, ahol 2 (kettő) napon belül lerendezték a vizsgálatot...

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.01.05. 18:30:39

@morpho:
"Londoni unokatestvéremnek eltörött a csuklója. Két óra múlva rajta volt a gipsz. Másik unokatestvéremet 14 órát várakoztatták étlen-szomjan a János kórházban, ájulás kerülgette, mire ránézett egy orvos. Végül összeszedett egy kórházi fertőzést és meghalt."
Ezen felröhögtem. Bazmeg, ennyire még te sem lehetsz hülye...
Az én rokonom itthon elvágta a kisujját, bement, fél óra múlva kijött. A másiknak fájt a torka, nyomott időpontot, bement 5 perc alatt kapott receptet. A harmadik svájcban agyvérzéssel a kórházba került, egy hét után meghalt. Igaz, ő 87 éves volt a másik kettő meg 34, de a logikád alapján megállapítható, hogy a svájci eü sokkal szarabb mint az itthoni, hiszen ott meghalt a beteg.
De nyilván a te történeted releváns, hiszen egy törött kezet pont ugyanannyi ellátni, mint egy rosszullétet kivizsgálni, kórházba utalni, stb.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.01.05. 18:34:15

A balfasz poszthoz meg annyit, hogy próbáld ki, tegyél a kórházi ágy mellé egymilliárdot, aztán gyógyítson az.
Bazmeg, melyik részét nem érti az idiótája, hogy ember nincs? Ha a takarítónak adsz havi egymilliós fizetést, akkor sem fog nekiállni operálni. A norvég/német/angol bérekkel pedig nem tudunk versenyezni. Ez van. Lépjünk ki az unióból, zárjuk le a határokat, és akko majd nem lesz elvándorlás? Mondd ki B1 blog, ez a megoldás bazmeg.

putris72 2019.01.05. 18:36:24

@látjátok feleim szümtükkel: Hát azok most együtt tüntetnek!Tudod a Jobbik a választások előtt dicsekedett, hogy ők csináltak a balhét 2006-ban a TV székháznál. Most meg egymás seggét nyalogatják ?Hiteltelen színészek gyülekezete!

élhetetlen 2019.01.05. 18:42:43

@alöksz róz: „de nem is kellene annyit kifizetni, papi, valamit nagyon félregondoltál, mert segghülye vagy... a biztosítás nem úgy működik!„. Magyarországon az egészség biztosítás a TB. Ha telik rá, emellé még köthetsz másikat, de nem mindenkinek telik rá. Mivel te nem vagy segghülye, mesélek valamit. Szeptemberben elkezdett fájni a keresztcsontom, vártam kicsit, hátha elmúlik. Egyre rosszabb lett. Felhívtam az Ortopéd Klinikát, március. Gerinc klinika, március, április. És, most válasszuk ketté a magán orvost, és a magán kórházat. A magánorvos semmit sem csinál veled, csak megvizsgál. Az elsőnek az asszisztense elküldött egy budai képalkotóba, taxi oda, vissza, és egy röntgen felvétel, 12 eft. Az orvos ránézett, közölte, hogy használhatatlan, és ödémás a bokám, nem tud semmit tenni. 18 eft, plusz taxi. Másik orvos, akiről azt mondták, hogy be tud juttatni az ORFI-ba, beutalóm is volt. Be is mentem a megbeszélt időre, az osztályvezető főorvos kivágott, hogy először tegyem rendbe az ödémát. OK. Most 14-én megyek szív, és alhasi ultrahangra, de attól még valagam több hónapja fáj, de úgy, hogy egy-egy belenyilallásnál a levegő is bennem akad, és ezzel még nem foglalkozott senki. Tegnap negyven percig tartott, míg beküzdöttem magam a nappaliból a hálóba, de nem azért, mert palotában lakom. Egy kutyát ennyi szenvedés után már elaltattak volna legalább. Az embernél még ezt sem lehet. A magán kórházak árairól. Csípő protkó 1.380 eft, térd 1.317 eft. Milyen havidíjú biztosítás kéne, ami ezt fedezi? (én tényleg nem tudom). És akkor még nem beszéltünk egy agyműtétről, vagy egy rákkezelésről, ami tényleg nincs magán kórházban.

taga20 2019.01.05. 18:45:30

@Ménár Atya: sokat dumálsz fityeszretek!

zenét bírod? nesze szutyok!:)))

fülest kapd fel, me nem fogod élvezni:)

coub.com/view/21bie

Ménár Atya 2019.01.05. 18:57:43

@taga20: Jó, értem én ,nehéz elviselni a valóságot :)
Amúgy megnéztem az index tudósítását, tényleg hasonlóan történtek a dolgok ahogy írtam :)
Mindenesetre , amit küldtél,megnyugtatott, láthatóan nem lehetsz a Dark Arrabona lmbtq különítmény tagja :D

élhetetlen 2019.01.05. 19:04:45

@Európai téridő: Fantasztikus a lényeglátásod. Mindenki hibás, csak a kormány nem. Ne a tíz-tizenöt évvel ezelőtti dolgokat nézd, nézd az elmúlt két-három évet. Igen költöttek az egészségügyre. Létrehozták csilliárd forintért a felhőt, (valaki jól keresett), mert anélkül nem lehet élni, de egyszer használatos eszközök, fertőtlenítő szerek nélkül igen. Elköltenek egy csomó pénzt a számítógépes időpont foglalási rendszere, aztán mikor már másodszor jelenik meg a gerinced mellett egy nedves hólyag, és szeretnéd tudni, hogy mi az, bemész a bőrgyógyászatra, ahol senki sincs a váróban, de nem fogadnak, mert lehet, hogy öt perc múlva jön a következő időpontos, de lehet, hogy nem jön, mert már meggyógyult kínjában magától. Neked meg adnak egy három héttel későbbi időpontot, amire a „tünet” leszárad. Nem érted, hogy az a probléma, hogy a beteg nem tényező a rendszerben? És ez most van. És próbáld meg átgondolni, hogy a focisták, és egyéb látványsportolók mennyivel értékesebbek, mint az orvosok, miért kell az előbbieket nagyon jól megfizetni, az orvosokat miért nem.

taga20 2019.01.05. 19:12:49

@Ménár Atya: mi a valóság fityeszparaszt? mesélj!

BaitHrunner 2019.01.05. 19:14:24

Na, akkor a mai "tömeg"tüntetésnek is vége. Orbán a helyén, és még a gazdaság sem dőlt be...

m.portfolio.hu/gazdasag/hatalmasat-csokkenhetett-2018-ban-a-magyar-allamadossag.309475.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Hogyan tovább?

élhetetlen 2019.01.05. 19:18:13

@alöksz róz: Nézd, ha itt rajtad kívül mindenki hülye, és nem tudja, mi a biztosítás lényege, akkor megtehetnéd, hogy elmagyarázod, de úgy számokkal, hogy havi mennyiért, mi jár neked magán ellátásban, kórházban. Mert a „segghülye vagy”, „fingod sincs róla„ szöveg nem túl sokat árul el az ismereteidről. Ha te képben vagy, akkor biztosan le tudod írni tíz sorban azt, amit mi szerinted nem tudunk.

taga20 2019.01.05. 19:18:54

@BaitHrunner: hogyan tovább?
gondolom te leszopod magad. holnap meg a geci telibe ver, és annak is örülni fogsz jobbágy!

csak ennyi fityeszork!

élhetetlen 2019.01.05. 19:23:41

@John Brennan: „újabb böfi”. És ez részedről mi? Szintén egy újabb böfi, vagy szájból fing, vagy normál fing?

Ménár Atya 2019.01.05. 19:28:54

@taga20: Nem tudom kit szólítottál meg.
Megártott a tojáslikőr maradék, vagy a kannás tablettás?
Na kezdjük újra akkor: Ez a fajta személyeskedés,amit megint tolsz, a tüntető fizetett csőcselék között egy elvárható magatartás egymás között, erősíteni kell a birka szellemet, de itt felesleges szerintem.
Egyrészt,mert nem vezet semmilyen értelmes vitához,másrészt,mert leszarom ha csak ennyire futja.
Legalább néha változtass a tanult paneleken , mert így már uncsi.
De kezdjük újra.
Tudom, nem megy a fejedbe, hogy annyira vagyok fideszes,amennyire te agysebész.
Én látom a jelenlegi kormány hibáit is, de emellett az eredményeit is.
Te viszont, és a kis barátaid, csak a világvégét várjátok, ami nem akar eljönni.
A legszebb az volt,amikor leírtam, hogy pl ez a "rabszolga törvény egy szar", akkor is az egyik kis netes barátod fityeszdroidozott,vagy valami hasonló, és nem ment a buta fejébe, hogy mit is írtam, na ezek a tüntizős hőbörgős észlények akarják vezetni az országot.
Komolyan mondom, iq tesztet kellene csináltatni az emberekkel, mert ezek még választhatnak is.
De félő, hogy akkor az ellenzék elveszítené a szavazóbázisának a felét........
Szóval próbálj meg tisztességesen anyázni, parasztozni.
youtu.be/qPcDymUo8dU

anyadmajma 2019.01.05. 19:30:20

@Ménár Atya: mi van te hazaáruló bolsevik geci birka, ha papnak öltözöl adnak árengedményt az arab migráncsok, és kevesebbet kérnek azért hogy leszophasd őket? Ezt belátom, ez neked jó, mert több pénzed marad, többet tudsz leszopni:) te kanálisivadék.:)

élhetetlen 2019.01.05. 19:31:30

@MTA rendes tagja: Örülök, hogy örülsz, és elégedett vagy. És gratulálok, hogy telik neked, és a családodnak nyáron minden hétvégén Horvátországba menni, mert pár év múlva a Balatonon már nem tudsz lemenni a vízre, ha nem vagy valamelyik szuper hotel vendége, vagy privát klub tagja. Így könnyű. Ilyen lehetőségekkel miért csak kávét kérsz? Az olyan snassz, azt még a proli is meg tudja fizetni.

John Brennan 2019.01.05. 19:38:12

@élhetetlen: már megint hazudsz
hazudj nagyobbat, mondjuk, hogy volt egy közlekedési baleset, ahol leszakadt két lábad, és 4 hónapra kaptál csak időpontot

taga20 2019.01.05. 19:38:15

@Ménár Atya: "Nem tudom kit szólítottál meg."

egyértelmű volt, me veled dumáltam, de te hozod a fasz fityesz fajtád. hülye vagy?

"Komolyan mondom, iq tesztet kellene csináltatni az emberekkel, mert ezek még választhatnak is."

lenne kedved velem együtt megejteni?

az a baj veled haver, hogy csak a pofád nagy, mint a csuti gecinek, ha be kell vállalni valamit a hiéna csapat nélkül, akkor beszartok.

Ménár Atya 2019.01.05. 19:39:48

@anyadmajma:
2/3 és .
:D:D:D
Édes fiam, az úr legyen veled amikor gondolkodni kellene, mert láthatóan egyedül nem megy :D
Ámen

taga20 2019.01.05. 19:41:24

@John Brennan: mi a kurvaanyádat vergöcc itt te fityeszes kiszeltünde?

bazdmeg téged már a csuti szarcsapat is szégyell!

taga20 2019.01.05. 19:43:41

@Ménár Atya: "Édes fiam, az úr legyen veled amikor gondolkodni kellene, mert láthatóan egyedül nem megy :D"

te szerencsétlen fityeszjobbágy, nálad má a tállaievtárs is "értelmesebb"!

mi a faszt égeted magad? komolyan!

Ménár Atya 2019.01.05. 19:45:50

@taga20:
"az a baj veled haver, hogy csak a pofád nagy,
mint a csuti gecinek, ha be kell vállalni valamit a hiéna csapat nélkül, akkor beszartok."
Mesélj, miben nagy a pofám, mit kellene bevállalni a hiéna csapat nélkül, miért szarnék be, és miért nem tüntiztél ma, az előzőn, vagy az azt megelőzőn, és csak itt osztod az észt a bevállalás helyett.
Hallgatlak fiam, gyónd meg bűneidet, és megkönnyebbülsz ha leteszed a te értelmetlen terhedet,ami a kanapéd nyomja.
Ámen

John Brennan 2019.01.05. 19:46:52

@Ménár Atya: rajtad az agysebészet sem tud segíteni, de környezeteden igen, amennyiben kioperálják a bunkóságodért felelős agyrészt.

orbántrollirtó 2019.01.05. 19:47:37

@Ménár Atya: Takarodj innen te mocskos orbántroll. Az orbánista hazugságaiddal jelentkezz a köztévénél, ott van rá igény te szarházi alak.

John Brennan 2019.01.05. 19:47:45

@John Brennan: az előző hozzászólás címzettje helyesen a tagatakonygyerek

taga20 2019.01.05. 19:48:17

@BaitHrunner: drukkolok neked cimbi! tedle! vedd ki a seggedből a fityeszfaszt, megéri, me még ember is lehecc!

zenét bírod jobbágy? nesze retek!:)))

www.youtube.com/watch?v=Qd9-uY_7mDQ

Ménár Atya 2019.01.05. 19:48:29

@taga20: Édes fiam, csak a magad nevében háborogj, agyatlan társad majd böfög megint valami hasonlót mint eddig is tette.
A te segítséged nélkül is elég butának tűnik, nem kell még tetézned a hülyeséget neked is :):)

taga20 2019.01.05. 19:49:53

@John Brennan: te szerencsétlen állat, még egy ilyen egyszerű dolgot is elbaszol!
egy igazi fityesz kutya vagy!

:)))))))

taga20 2019.01.05. 19:54:08

@Ménár Atya: haver, ha valaki akkora fasz, hogy hónapok óta tolja ezt a "édes fiam" formulát, akkor arra te mit mondanál édes fiam?

döbbenet, hogy telibe szopjátok a faszt, és még büszkék is vagytok rá.

te nem semjénzsolt vagy haver, me úgy tolod?!:))

Ménár Atya 2019.01.05. 19:55:12

@orbántrollirtó:
Mesélj fiam mi a hazugság, a verekedő ajtó, vagy amikor a síró dk-s liba könnyek nélkül félti a párttársai által hasra kényszerített képviselő haverokat, ami ugye elég erős kép lenne a saját lebukásuk szerint :)
Komolyan, elég szánalmas,amikor az igazság az, hogy az ellenzék hazudik mint a múmia a gázáremelésről :D:D

taga20 2019.01.05. 19:56:00

@Ménár Atya: ezt kábé tízszer láttam tőled. szerintem te vagy az öreglány!

szánalmas szar vagy fityeszdroid. csak röhögök rajtad!

Dzseem 2019.01.05. 19:57:57

@BaitHrunner: bukik a cucc meg az egész összetákolt piramis papi ..

Etniez 2019.01.05. 19:58:09

@nemecsekerno_007: Ez elég gusztustalan volt, még tőled is. Pedig tőletek sokat már tényleg nem várunk.

Ménár Atya 2019.01.05. 19:59:14

@taga20:
Édes fiam, mellé beszélsz, nem a kérdésre válaszoltál ismét :)
Hőbörgésen túl tudsz értelmes választ is adni, vagy maradjunk annyiban, hogy orbi megbukott, egy órával ez előtt, de már megint ő és a pereputty van hatalmon?
De hagyok egy kis időt még hogy hátha feldereng, miért édes fiamozlak.
Pont az észlény kis barátaid miatt,akiken igen jót derülök sokszor.
:)

Etniez 2019.01.05. 20:03:02

@látjátok feleim szümtükkel: Már terror támadás lett, hogy négy ember bement egy épületben, facebook élőzni? :D

Komoly a fidesz propaganda :D

taga20 2019.01.05. 20:04:45

@Ménár Atya: youtu.be/qPcDymUo8dU

erről pofázzál szargerincű fityeszjobbágy!

nemecsekerno_007 2019.01.05. 20:04:51

@Etniez: "Ez elég gusztustalan volt, még tőled is."

Gusztustalan? Inkább eredménycentrikus: szeretnéd ha meggyógyulna a gyereked?! Na ugye...

Az USA-ban kib@sznak a kórházból ha nincs normális biztosításod, pedig az állítólag demokrácia...

anyadmajma 2019.01.05. 20:05:26

@Ménár Atya: mi van te hazaáruló bolsevik geci birka, zavar hogy hiába szaladgálsz az arab migráncsok között, hogy szopi-szopi-ötdollár, legalább egy 100ast kérnek tőled, hogy kinyalhasd a seggüket, szopásért meg többet? látod-látod, milyen elárvult vagy a felnőttek világába?:) te takonyvakarék:)

Etniez 2019.01.05. 20:09:02

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Londoni magyarként annyit mondok, hogy egy pest megyei kórházban kellett nekem egy bőrgyógyász. Voltunk úgy 15-en a váróban, 14-en előhúzták a taj-kártyájukat én meg Szent Istvánt. Szerinted ki ment be elsőnek?

Etniez 2019.01.05. 20:11:44

@nemecsekerno_007: Az USA-ban nem is vonnak tb-járulékot.

anyadmajma 2019.01.05. 20:17:19

@Etniez: és Londonban is a szent pistát mutogatod? a kuszaszemest vagy a régit?:)
ezt nem tudtam kihagyni:)

taga20 2019.01.05. 20:17:37

@Etniez: "Londoni magyarként annyit mondok"

te miért mentél ki? gondolom nem a suttyó brit átlagpolgár miatt.

John Brennan 2019.01.05. 20:19:00

@taga20: témához még nem szóltál hozzá sose;
örülök minden hozzászólásodnak, mert égeted az ellenzéket

élhetetlen 2019.01.05. 20:21:51

@John Brennan: Hazudik az anyád gyereke, (bocs, ha van normális testvéred). Én nem vagyok annyira agyalágyult, hogy itt üljek, és ilyen sztorikat eszeljek ki. Ajánlanám, hogy próbáld ki a procedúrát, de nem vagyok olyan gonosz. Nem szoktam hazudni, most ez van folyamatban. Mikor elgázoltak, akkor bevitt a mentő a kórházba, és még éjszaka megműtöttek. Más eset volt. És tudom, hogy büntetlenül lehazugozhatsz másokat, de, ha nem lenne ilyen vastag bőr a pofádon, akkor mielőtt ezt teszed, felhívhatnád az általam említett intézményeket, hogy ez a problémád, mikor mehetsz be az ambulanciára. Így csak egy rosszindulatú szemétláda vagy, aki a tények ismerete nélkül mocskolja a másik embert. Remélem, büszke vagy magadra!

Etniez 2019.01.05. 20:29:52

@anyadmajma: Londonban van ellátás. A and E is max 3 óra. Tudom, mert viszek oda betegeket.
Itthon meg kitörölheted a taj-kártyáddal, cserébe fizetsz is érte.

taga20 2019.01.05. 20:32:37

@John Brennan: dzsoni, bírom a fityeszfajtádat, me olyan hülye vagy, hogy mindig lecumizol:)

mi akérdésed, drága barátom? hidd el válaszolok, ha értekmeset kérdezel!

migráns, soros nem ér, me azt nem értem.

na tessék!

Ménár Atya 2019.01.05. 20:39:46

@taga20: Erről inkább neked kellene :D:D

Etniez 2019.01.05. 20:40:01

@taga20: Fidesz tönkretette a munkahelyemet. Miattuk lett egy 80%-os leépítés, én önként jelentkeztem, mert akkor nem 3 hónap végkielégítést adtak, hanem 6 hónapot.
Kértem, beiratkoztam egy angol nyelvtanfolyamra, 3 hónap múlva kint voltam.
Idén már a királynő alattvalója leszek. Jobb, mint a királyé :D

Budapest a kutyaszar városa 2019.01.05. 20:46:36

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Ha a nyugati bérekkel nem tud az ország konkurrálni, akkor, hogy lehet, hogy egy pitiáner falusi gázszerelő röpke pár év alatt orosz oligarchák vagyonával konkurruál ? Megsegítette a Jézus Krisztus ?

taga20 2019.01.05. 20:47:08

@Etniez: tudod mit bírok benned? hogy te egy értelmes jobbágy vagy. én meg a fasz agyammal itt küzdök a gecivel és slepjével.

ja van bétervem, me féléve németül tanulunk az asszonnyal.

zenét bírod? nesze az egyik kedvencem:)

www.youtube.com/watch?v=j3qIBHStUc0&start_radio=1&list=RDj3qIBHStUc0

Budapest a kutyaszar városa 2019.01.05. 20:47:53

@Etniez: Jól tetted, még a 24. órában....

taga20 2019.01.05. 20:49:18

@Ménár Atya: szerinted ez vicces, hogy ezt a szart berakod nap, mint nap?

ez kábé olyan, mintha én nap nap után beraknám kósalalát, vagy tállait.

érted fityeszretek?:)

anyadmajma 2019.01.05. 20:54:12

@nemecsekerno_007: ja, remélem, te hazaáruló bolsevik geci birka, akármelyik nickeden is írsz, megdöglik a fattyad a kórházba az egészségügy miatt.
Persze, amekkora faszkalap vagy, beéred majd azzal, hogy a Soros adta parancsba:)

Etniez 2019.01.05. 20:54:24

@Budapest a kutyaszar városa: Miattam nem kell aggódni, van pénzem, nyugalmam és maradási engedélyem. NHS-nek dolgozom (itteni eü), mi már tavaly jelentkezhettünk a Brexit utáni maradási engedélyre, megkaptuk. 155.000 EU dolgozó van az NHS-nél, nélkülünk összeomlott volna itt minden.
Most leszek kint hetedik éve, eddig nem akartam állampolgár is lenni, de mivel kilépnek, jobb ha lesz egy nem EU-s útlevelem is.

Itt az Orbán-kormány már régen megbukott volna, erkölcsi okokból. Nekem már szinte felfoghatatlan az a gondolkodás, ahogy a magyarok gondolkodnak. Lehet túl sok volt az a hét év, amit távol töltöttem.

anyadmajma 2019.01.05. 20:59:29

@Etniez: hát, az a sziget még konkrétan kimaradt, de sok jó ismerősöm él ott is. ők mondták, hogy kicsit jobb a helyzet, még ha kicsit többet is fizetnek érte. Mert ugye sok a lakhatás meg az EÜ, meg a satöbbi, de a maradékból valahogy mégis jobban élnek.
Voltam már egyiptomi kórházban is, igaz a biztosítósban, és ott se volt drágább a számla, mint itthon. Pedig bárhol lehetne nyugateurópában vagy az USA-Canada tengelyen.
Csak ott nem az a lényeg, hogy csak lopni lehessen.

Ménár Atya 2019.01.05. 21:08:07

@taga20: Hát, a nap mint nap az erős, karácsonytól új évig pl kb leszartam hogy mit hőbörögtök itt :)
Amúgy nem viccnek szánom, ez a valóság :)
Amikor valaki elmegy alpáriba, hát azzal mit kezdjek, én nem szeretek se anyázni,se fideszpatkányozni, stb stb, hát megkapjátok a valóság görbe tükrét.
Még mindig próbálom megértetni, hogy az a felfogás, hogy ha valaki nem ért valakivel valamiben egyet, attól még nem ellenség, de láthatóan ez egyeseknek nehéz.
És amikor a valósággal szembesítelek, és nem tetszik arról nem én tehetek, hanem a gondolkodásmódod.
Tehát próbáld felfogni, nem vagyok sem fideszes sem jobbikos sem semmilyenes.
Beszélhetünk a fidesz hibáiról,mert ők kormányoznak most, de ez mellett vannak pozitív dolgok is, és a hibáik ellenére nem felejtem el az előző kormány országrombolását azért, mert jelenleg ők ellenzéknek tartják magukat.
Orbánt megbuktatni egyszerű.
Nem kell rá szavazni ha nem tetszik amit csinál.
De az ellenzék csak a hatalomért kapar semmi mást nem tesz, és kinyírják egymást is.
Így viszont semmi esélye.
Szerinted miért van az, hogy a netadó ellen azonnal mozdultak az emberek SPONTÁN"
Mig a mostani rengeteg pénzből és egyeztetésből létrehozott spontán tüntetést, kb leszarja a többség?!
Na remélem észhez térsz, vagy kijózanodsz végre és lepattansz erről a fityeszezésről.
Most lépek, egyelőre ennyi elég volt szerintem, majd reggel lehet visszanézek.
11: youtu.be/qPcDymUo8dU
:D
Ámen

Etniez 2019.01.05. 21:09:58

Kb ez az elveszett generáció zenéje, így az enyém is: www.youtube.com/watch?v=u5v1PoBQF6s

Viszlát és kösz a halakat 2019.01.05. 21:12:01

nekem egy ismerősöm azt mesélte, hogy jdesi megerőszakolta

ember100 2019.01.05. 21:13:15

@rallus:
Helló !

Akkor ha ennyire szárnyal a gazdaság akkor MIÉRT hagyják szétrohadni , lezülleni az egészségügyet ?????
Kell a pénz a stadionokra , repi kiadásokra ( vizes VB ), a Nemzet Gázszerelőjének , a focistáknak ....?
MIÉRT ?????

taga20 2019.01.05. 21:15:57

@Ménár Atya: menthetetlen vagy fityeszjobbágy.

látom szégyenled, nap-nap után a csuti gecit, de még is utána imádkocc!

szar életed lehet, te kis skizofrén:)

na zene, me tudom, hogy visszanézel!:)))

www.youtube.com/watch?v=8tslVys1gpI&start_radio=1&list=RD8tslVys1gpI

orbántrollirtó 2019.01.05. 21:16:14

@Ménár Atya: Még mindig itt terjeszted a tolvaj orbán hazugságait? Takorodj most már az origoró te nyomoronc hazudozó.

taga20 2019.01.05. 21:18:15

@Viszlát és kösz a halakat: nekem meg azt, hogy búza vagy köcsög:)

Dzseem 2019.01.05. 21:31:32

@BaitHrunner: szerintem nem ez az, ami fontos. Nem a “mikor” .. hanem az, hogy már látható, hogy recseg a sztori. A Rolling Stones is abba fogja egyszer hagyni. Ez is így lesz. És az olyan lesz, hogy a piramis fog összedőlni, azokkal, akiknek jó, hogy benne vannak. Nekem a gyomrom forogna tőle, ha része vagy eleme lennék a kb 127. szintnek és ezért rágta volna be a Fidesz a fejembe magát. Holott tudnám azt, hogy csakis “elvtársként” maradhatok része ennek az egymást védő rendszernek. Érdemes belegondolni a szó jelentésébe “elvtárs”. Aktuálisabb, mint valaha. Szóval a mikorra nincs válasz. De van sokezer, ember, aki már fontolgatja, hogy hogyan legyen majd akkor nagyon nagy csendben. Ez a történelemben már sok alkalommal ugyan így történet.

Dzseem 2019.01.05. 21:54:41

@taga20: sok örök dolog van. A művészetben leginkább. Én speciel funk, soul zenét hallgatok jó régen már .. néha jazz-t.

taga20 2019.01.05. 22:00:52

@Dzseem: talán félreértettelek, hogy fityeszfasz vagy.
ha igen, akkor ne haragudj rám, de csípőből utálom a fityeszjobbágyokat.

cserébe nesze!:) szép.

www.youtube.com/watch?v=g47J1xE4sgI&list=RDg47J1xE4sgI&start_radio=1

Dzseem 2019.01.05. 22:12:42

@taga20: sosem tudnék úgy gondolkodni. Vagy inkább sosem tudnék úgy gondolkodni, ahogy valaki más akarja, hogy gondolkodjak. Kelen korunkban ez a Fidesz és a köré rendeződött kiszolgáló brigád, haverok meg cimbik. Ha félre értettél .. nem baj. Amúgy meg az ilyen emberek, mint a “Fideszhívők” (ők maguk is tudják, hogy ez gáz - Éljen a párt! Halkan mondom) szóval magukat emésztik fel.

2019.01.05. 22:30:45

Javaslom a vasárnapi kabaré közreműködőinek a kommenteket végigolvasni, elképzelhető, hogy ki tudnak belőle hozni valamit. Csak ennyit akartam mondani, köszönöm a figyelmet.

BaitHrunner 2019.01.05. 22:30:54

@Dzseem:
Ne haragudj, de ez csak üres lózung, konkrétumok nélküli vágyálom.
Mi az ami recseg-ropog?

John Brennan 2019.01.05. 22:32:13

@élhetetlen: büszke vagyok magamra, mert nem vagyok olyan életgyűlölő besavanyodott kis fos, mint te

John Brennan 2019.01.05. 22:34:05

@taga20: témához még nem szóltál hozzá tagatakony sose;
örülök minden hozzászólásodnak, mert égeted az ellenzéket

www.youtube.com/watch?v=TATrLNOrz4M

2019.01.05. 22:53:40

@John Brennan: Gondolkoztam, beugrott, a stílusa miatt olyan 70-es évekre tettem volna, a Deep Purple, Child in Time hangulatából, hangzásából is van benne. Nekem tetszik :-D

taga20 2019.01.05. 22:53:58

@John Brennan: na mi a pálya kiszeltünde?

megeszlek 10-ból nyolcból, ne erőlködj retek.

zenét bírod fityeszparaszt? bírlak nesze egy itt!:)))

www.youtube.com/watch?v=93t84Od5gls&list=RD93t84Od5gls&start_radio=1

Dzseem 2019.01.05. 22:54:29

@BaitHrunner: sajnos rengeteg ember van, aki le van csúszva. Aki az elmúlt 8 - 10 évben sokkal de sokkal csóróbb lett, mint az ez előtti időszakban. Nem tudom, hogy mozogsz e ilyen körökben .. a válaszod alapján nem nagyon. Olyan ez, mint egy zene, amit hallgatsz és egyre feljebb tekered a hangerőt. Ez megy most az országban. Meggyőzni nem akarlak persze, de én ezt látom meg hallom. Nem kell minden mögé konkrétumot keresni. Rengeteg dolog van, ami teljesen - látható - konkrétumok nélkül valósultak meg. Ettől jó ez. Hogy nem kell mindig válasz, meg fix támpont, meg értelmezhető perspektíva. Főképp nem tudatosan kitalált agymosás és az erre kitalált rendszer. Nem! A legjobb dolog függetlenül gondolkodni. Dalszöveget írni és nem hinni abban, amiben hinni KELL! Főképp nem politikusban. Inkább zenészben, a Depeche Mode-ban .. de politikai irányzatban vagy annak a megmondójában miért?! Hogy tartozzak valahova? Marhaság. Na ez recseg, ez ropog. Hogy az embereknek elege van ebből - lehet, hogy neked nem. Biztosan megvan az oka ennek. De emelkedik azoknak az embereknek a száma, akik fullon vannak és tele van a tökük már, mert minden nap ugyan azt a fost nézik és hallgatják, mint egy rossz sorozatban.

Európai téridő 2019.01.05. 22:56:50

@élhetetlen: Ez e rövid távú;kekeckewdés nem fog mennji, mert azh eü. elqrásának elrendezetlen problémái még Gerő elvtárs idején keződtek és azóta nem rendeződtek. Nem tudom, milyen csacskaságokkal etették a te dendszervált(oz)at))ás után született kicsi buksidat, de ez van.

taga20 2019.01.05. 22:57:29

@Rébusz: rombusz, zenét bírod?

nesze köcsög a kurvaanyádat!:)

www.youtube.com/watch?v=ddOAFzImZk0

orbántrollirtó 2019.01.05. 22:58:25

@John Brennan: Te hitvány orbán troll! Szedd össze mind a 15 nickedet és takarodj az origóra a többi hazug fidesz gazember közé. Vagy mehetsz a köztévébe is te hülye hazudozó orbáncsicska.

2019.01.05. 22:59:44

@taga20: Sajnos az ajánlás nem megfelelő, kár az időpocsékolásért, ilyen meghívót nem szoktam elfogadni..

taga20 2019.01.05. 23:02:56

@Rébusz: akkor húzzál a köcsög origora kommentelni szarházi!

remélem ez mekfelelő ajánlás szarházi fityeszes szar!

2019.01.05. 23:04:31

@taga20: Nem egyezik a stílusunk.

taga20 2019.01.05. 23:05:13

@Európai téridő: a munkásőrevtárs is benézet!

szeva, a kurvaanyádat bencsikevtárs!

taga20 2019.01.05. 23:06:48

@Rébusz: érdekes, én nem az origon baszom a rezet, te meg itt.

szerintem hülye vagy gecifelszopó!

2019.01.05. 23:09:29

@taga20: Tudod, én már csak ilyen vagyok, a magam feje után megyek és nem azt csinálom, amit mások olyan kedvesen kérnek tőlem így este 11 - kor. Javaslom, hogy te se zavartasd magadat másoktól, mert látod, ez lesz az eredménye, borzalmasan felhúzod magad.

taga20 2019.01.05. 23:15:21

@Rébusz: mesélj még a fityesz birodalomról, me billegek.

én is szeretnék olyan szemét fityeszdroid lenni, mint te.

ez most komoly, me unom a geci és bandája nyomását. elfáradtam.

BaitHrunner 2019.01.05. 23:26:50

@Dzseem:
Ez megint elég ködös lett...
Persze, hogy vannak lecsúszott emberek. Meg mindig is voltak, meg mindig is lesznek. De tényleg nem egy világban élünk ha szerinted ezek száma rohamosan nő. Csökken a munkanélküliség, nőnek a bérek, nő a fogyasztás, kb. idejét nem tudom mikor volt utoljára ilyen konjuktúra. Nyilván ez nem feltétlenül Orbán érdeme, de azt állítani, hogy tele az ország elégedetlen, elkeseredettet emberemkel az nonszensz. Már csak a tüntetések létszámából kiindulva is. Meg persze, hogy a saját környezetemből meg a személyes tapasztalatomból próbálok kiindulni(ki nem?), de az általad leírt dolgok abszolút nem jellemzőek. Mármint az, hogy itt bármi is recsegne-ropogna...

2019.01.05. 23:27:39

@taga20: Kérsz valamit és közben sértegetsz.... Nekem megérte itt lenni, pont jókor kattintottam ide, legalább meghallgattam egy pár régi elfeledett számot. Nézd az élet jó oldalát és ne szitkozódjál. Vitatkozni lehet, de többnek úgy sincs értelme, szerintem nyilvánvaló. Továbbgörget az ember és kész. Ha az egészségügy megreformálásával kapcsolatban lenne konkrét javaslatod, szerintem azt mindenki (szívesebben) olvasná. Nekem nincsen, de erre vannak a politikusok, ezért is kapják a fizetésüket. Az összes kivétel nélkül...

2019.01.05. 23:51:36

@atomic power 1986DucaDuca:

Köszi a linket, bearanyozta a napom. :D
Egy dologban tévedsz, a lényegi közlés a felvétel első részében hallható.
Röviden:
1. Az Állami Számvevőszék elnöke a kormány nem hivatalos lapjában /Magyar Idők/ ad egy szakmailag védhetetlen és stílusában elfogadhatatlan, vélhetően megrendelésre készült interjüt ( szakember szavai), amelyben lenyilatkozza, hogy káosz és botrány uralkodik az egészségügyben.
2. Az interjú hatására, amelyet leközölnek kormányközeli lapok, elindul a jól megszokott véleményháború kormány és ellenzék között. Vagyis kirobban egy botrány.

Te ezzel a riporttal akarod nekem bebizonyítani, hogy a magyar egészségügyben minden rendben van??? :D :D

Már csak azt szeretném megtudni, hogy a kormány felelősségre vonta-e már az Állami Számvevőszék elnökét hisztériakeltés miatt?
Ugyanis felelőtlen nyilatkozata bizalmatlanságot kelt a társadalomban az egészségügyi rendszer iránt.

Számomra hihetetlen ez a történet.

Visceroid 2019.01.06. 07:32:21

@balcán maxval birca: Egyébként Bulgáriában milyen az egészségügyi ellátás? Vagy Putyin elftárs fizeti neked ott a magánkórházat?

Ménár Atya 2019.01.06. 07:59:57

@taga20: Szégyellni maksz a bolond fletót kell, ő fele ennyi idő alatt taccsra vágta a gazdaságot,meg az eüt.
Azok a kurva tények ,meg a történelem ne lenne, meg az Őszödi böszme szösszenete az igazmondásról :):)
És ne gyere azzal, hogy nem kell emútnyócév", mert már 9 éve ezzel a marhasággal jöttök.
Közben pedig az az igazság, hogy úgy elkúrták az elvtársaid, nem kicsit, nagyon, abban a nyóócévben" hogy a mai napig isszuk a levét.
Mondhatjuk azt is, hogy a fidesz rossz arcát az mszp hazug buta arcának köszönhetjük, az élén azzal a díszfasz pojácával a táncoslábú fletóval.
Az ámokfutásuk alatt a gazdaság semmit nem fejlődött, az ország eladósodott, közben a velünk egyidőben az unioba belépettek elhúztak mellettünk.
Ezek a tények cimbora.
Orbi ezekhez képest még mindig csak kezdő hülyeségben.
Az emberek inkább rá szavaztak, mint bármelyik pojácára.
Amúgy most nem rohantok akármelyik nyugati újsághoz az árpádsávos zászlók miatt?
Mert anno fletóék telefosták a nyugati médiát a jobbikkal akik ugye fasiszták, most meg együtt masíroznak a kommunista maradvánnyal, de még nem láttam a tiltakozást a helsinki bizottságtól, vagy a hasonló szervezetektől, az mszp sem tiltakozott még a nyilas jelképek ellen :)
Na ilyen az amikor pofán szarjátok magatokat és csak őrjöngtök a hatalomért, és a vele járó pénzért.
Illetve ,bocs, nem te, hanem az un,vezetőitek, ti csak megvezetett buta felhergelt csőcselék vagytok, akit dróton rángatnak, és egy orbánozással befogják még a szemeteket, mert orbi tehet mindenről, a tatárjárástól kezdve , trianonon és a viharos szelen át mindenről.
Na komcsi droid barátom, remélem most tolsz egy fideszbélsár, vagy valami hasonló építő megjegyzést ahogy szoktátok, amikor nem bírjátok el a valóság terheit :D:D
Ámen

Ménár Atya 2019.01.06. 08:02:43

@orbántrollirtó: Mi van cica, szembesültél az igazsággal és összeomlott a légvárad :D:D
Ne erőlködj mert már így is szarszagú vagy az elvtársaiddal együtt :D

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.06. 08:40:02

@Visceroid:

Átlagos szint. Kicsit több dolgot kell fizetni, mint Mo-on, maag az ellátás meg hasonló.

Dzseem 2019.01.06. 08:52:17

@BaitHrunner: hát jah, más szemüvegen át nézzük a világot, de ezzel nincs is baj. Neked homályos amit írok, miközben teljesen egyértelmű. Nekem egyértelmű amit látok, Te nem ezt látod. Vagy inkább nem “így” látod, mert egyébként abban biztosan kiegyezhetünk, hogy ugyan azt a filmet látjuk. Sajnos óriási teret kaptak az olyan “üzenetek” hogy “minden jól halad” meg “jobban élünk” nem folytatom, ismered őket. Persze ezekhez képest minden homályos. Csak ezekkel meg az a baj, hogy ilyen élet nincs. És tudod tényleg - személy szerint én - nagyon sok embert ismerek, barátok, rokonok, ismerősök, akik abba a csoportba tartoznak, amit például Te nem látsz. Csóró emberek. Persze lehet számokkal jönni. Azok is egyfajta fekete-fehér egyszerű üzenetnek minősülnek. De én arról beszélek, ami úgy maga az élet. Akik hajnali 4-kor kelnek keccsölni és szívják az üvegport egy üveggyárban, vagy reggel fél 6-kor mossa fel a szupermarket padlóját, miután 30 percet vonatozott. És igen ilyen emberek mindig is voltak és lesznek (bár én speciel közülük való vagyok és bármennyire is van most tényleg jó életem, mindig is Ida fogom magam sorolni) szóval ezzel a befogott szem felfogással nem tudnék élni és nem is teszem. Mert ez az élet és ezek az emberek tudod reggel 7 előtt mennek melózni .. ha van hová. De tényleg másképp látjuk ezt. Ami pedig az aktivitást illeti .. igen .. valóban nehéz fásult és elcsüggedt embereket szóra bírni. Utcára hívni őket. Ez köszönhető annak a tudatos manipulációnak, amiben a Fidesz kormány mesteri és sajnos hosszú évek óta verhetetlen. És egyszerűbb elfogadni és azt mondani “EZ JÓ” .. mert akkor egyszerűen könnyebbé válik az élet. A mindennapok, sőt akár az anyagi források is elkezdenek jönni. Torz tükör ez egy olyan ember vezetésével, aki 15 évesen beleragadt az álmába. Vagy inkább rémképébe. Csak nézz rá .. elég beszédes. Egy kiállás, egy mozdulat, egy emberi jelenlét sokmindent elárul. Az arc és a nézés. Bármilyen politikai oldaltól függetlenül. Csak az ember .. csak az, ahogyan X vagy Y a másik emberrel viselkedik. Vagy éppen a mai világban nem viselkedik sehogy. Lehet, hogy a nem egyszerű dolgok homályosnak tűnnek, de a dolgok nem is mindig egyszerűek.

Orbán veje 2019.01.06. 09:01:09

@Ménár Atya: Haver! Úgy látom, amíg mások a vasárnap reggeli kávéjukat isszák, te ahelyett az orbán gazdád seggét nyalod. Hogy micsoda egy nyomorult állat vagy te.

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.06. 09:04:41

@Ms.Cunnesburry:

"Te ezzel a riporttal akarod nekem bebizonyítani, hogy a magyar egészségügyben minden rendben van???"

1. A magyar egészségügyben nincs minden rendben.

2. Az egészségügyben hisztériakeltés folyik, induljon az bármelyik oldalról.

3. Az ellenzék most ugyanazt csinálja, mint az első Gy.F kormány idején a Fidesz: "rosszabbul élünk, mint négy éve". Mindkettő nevetséges és kontraproduktív.

4. Az, hogy szervezetlenség van az egészségügyben, az még önmagában nem írja felül az egészségügyi szakközgazdász végső megállapításait.

5. Bocsánat, ha úgy érzed, hogy Téged szólítottalak meg. Nem Neked szántam.
Csak tájékoztatásul közölni akaram az olvasókkal, hogy ilyen szakmai vélemény is van, mert tapasztalataim szerint nagyon kevesen ismerik ezt a videót.

További jó kommentelést!

Európai téridő 2019.01.06. 09:07:01

@taga20: Elgurult a gyógyszered, Öcsi?

Ménár Atya 2019.01.06. 09:19:35

@Orbán veje: Mivel is cimbi, azzal hogy emlékeztetlek az elvtársaid baromságaira? :)
2006-ban nem orbi volt hatalmon.
2006-ban bolond fletó és bandája kúrta el, nem kicsit...nagyon, a saját belső kiszivárgott mafiapartijukról kiszivárgottak szerint :)
Jó, tudom, ez fáj a fajtádnak, de hát ez van, pofán szarhatod te is magad a várólisták létrehozóival együtt :D:D

Orbán veje 2019.01.06. 09:22:56

@Ménár Atya: Haver nektek már annyi bűn van a fejetek fölött, hogy a föld nevű bolygónak nincs hátra annyi ideje, hogy a rács mögött letöltsétek.
Persze ezekről lapítasz mint szar a fűben, te rohadék orbánbérenc.

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 09:24:48

@Ménár Atya: ez méltatlan volt hozzád, atyám. további jó napot.

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.06. 09:25:38

@Ménár Atya:" De az ellenzék csak a hatalomért kapar..."

Ezt mintha egyszer már elsütötted volna ( ha nem ezen a néven, akkor máson ), de azért nézesd meg a nyakad feletti golyószerű képződményben lötyögő anyagot! Mijaf*ért hajtott annak idején a fidesz? He?

A pártnak az a feladata, hogy a hatalomért kaparjon.

Mellesleg a rendszerhibák mellett kija*t érdekel, hogy mit csinált jól a fidesz, ha azt leronjta a sok-sok, az egész építményéből fakadó hibákkal, és nem akarja megérteni a kritikákat? Valahol ezt a kormányzást nevezik diktatúrának. Mondjuk itt sem csak annak látszik, hanem az is. Pont olyan, mint a kádárizmus volt, csak az tudott úri módon is viselkedni, itt meg a bayeri stílust ütik lovaggá. Márpedig az egy országnak sem segíti a fejlődését, ha mindneki káromkodik, pocskondiázik, és ezek közül csak a nertársakat díjazzák.;D

Orbán veje 2019.01.06. 09:26:08

@atomic power 1986DucaDuca: Hisztériakeltés az egészségügyben???? Sajnos az egyik közeli ismerősöm révén közelről láthattam, hová züllesztettétek az egészségügyet a 8 éves ámokfutásotok alatt.

Úgyhogy bátran mondhatom, a szájbabaszott kurva anyádnak hazudozzál te mocskos fideszbérenc.

Orbán veje 2019.01.06. 09:27:50

@Sir Bates dö Hól: Nem volt méltatlan. Csak összekeverte a nickjeit a fideszcsótány.

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.06. 09:31:22

@atomic power 1986DucaDuca: "Csak tájékoztatásul közölni akaram az olvasókkal, hogy ilyen szakmai vélemény is van, mert tapasztalataim szerint nagyon kevesen ismerik ezt a videót."

Köszönöm a tájékoztatást, de amikor két hónapra kap az ember ct-re időpontot, négyre meg ultrahangra, és a szakorvos is sokszor szintén két hónapra tud előjegyezni, akkor nagy ívbe szarik az ember a szakmai véleményre. Gondolom a szakmai vélemény írója a hátsó ajtón szokott bejárni, vagy megkérdezi a váróban ülőket, hogy előre engedik-e, vagy az ilyenek külfödre járnak gyógykezeltetni magukat.

chrisred 2019.01.06. 09:35:30

@atomic power 1986DucaDuca: 3. Pedig valójában 2006-ban is igaza volt az ellenzéknek, meg most is.

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.06. 09:41:10

@Rébusz: "Nekem nincsen, de erre vannak a politikusok, ezért is kapják a fizetésüket."

No!
Az ilyen mentalitás miatt nem megyünk ötről a hatra. Mert neked nincs tapasztalatod arról, hogy a hatalom miként bánik veled? Talán te is külföldön gyógykezelteted magad? Ha így van, akkor minek jöttél ide belevauvauzni a témába? Ha meg ide jössz, ne kend a felelősséget másra. Igen is a polgár dolga elmondani a hatalomnak, hogy mit nem talál jónak a munkájában. Neked is megmondja a főnököd, vagy az üzleti partnered, hogy mi gondja van veled. Próbáld ne meghallgatni!

Ménár Atya 2019.01.06. 09:57:40

@Orbán veje: Látod butuskám,milyen ostoba vagy, semmiféle hibáról nem hallgatok, sőt amikor azt ecseteltem hogy pl a túlóra törvény szar, akkor a magadfajta véglény reakciója az volt, hogy orbánbérenc vagyok :)
Ennyit a csordád szellemi színvonaláról :D

Belzebubo 2019.01.06. 10:02:28

@Ménár Atya: apuci, te vagy nagyon fiatal vagy, hogy nem emlékszel a 15 évvel ezelôtti dolgokra, vagy szenilis. (Ne adja istened, tudatosan hazudsz) Mert mi is volt az, amit elqtak? Az 50%-os közalkalmazotti fizetésemelés? A 13. havi nyugdij? A megemelt családi pótlék? Az autópályák? Meg az ezekre szükséges pénz, amit hitelbôl fedeztek és ezért hîvták az egész akkori rendszert „koraszülött jóléti államnak“ aminek a nép akkor tapsikolt, és amit persze a gazdasági válság elsô szele bedöntött. Persze, loptak azok is. De az legfeljebb gyerekcsîny ahoz a rendszerszintû lenyúláshoz képest, amit most a Viktátor mûvel, amihez még egy ócska ideológiát is ráerôltet az országra

Ménár Atya 2019.01.06. 10:10:10

@látjátok feleim szümtükkel:
1. semmilyen más néven nem írogatok, felejtsd el ezt az összeesküvés elméletet.
2.
A hatalomért kapar stb, ezeket a paneleket a maszop szavazói tolták 2010 előtt, én csak ismétlem, és érdekes ,hogy most ez bántóan hat rájuk,amikor róluk írom. :)
Nézőpont kérdése hogy te több hibát látsz, mint jót, én fordítva látom, ez nem bűn szerintem egyik oldalról sem, lehet vitatkozni.
Én a maszop-szadesz idején láttam több hibát,mint jót, sajnos igazam lett, egy ország bukott bele az áldásos tevékenységükbe, már 2006-ban, a válság meg el is söpörte a "fejlett magyar gazdaságot,ami csak papíron létezett.
Cáfolj meg ha nem így volt.
Orbiék tevékenysége sem élmény, rengeteget hibáznak, de még mindig jobbak,mint akik leakarják most váltani őket.
Diktatúrától meg kár beszélni,attól még nagyon messze vagyunk.
Ilyen alapon ,amit leírtál, a fletó féle mafia sokkal erősebb diktatúrát épített ki anno, a kritikák ellenére sem volt hajlandó változtatni stb...........
Na jó vasárnapot, most lépek , megyek éhezni, meg fázni, meg rosszul élni, hiszen tegnap ezt írta elő az ellenzéki csőcselék az országnak a kiadott SPoNTÁN direktívák szerint :D:D

Ménár Atya 2019.01.06. 10:18:19

@Belzebubo: Pontosan leírtad mibe bukott bele az ország.
Köszönjük emese.
A fedezet nélküli eszetlen költekezésbe, a hitelből fentartott trükkök százaival fenntartott látszat gazdaság 0 teljesítményébe.
Te nem hallottad még az őszödi böszme beismerő vallomását a pártársai előtt? :)
De egyszerűsítek, hogy megértsd:
A gyerekednek megígéred, hogy lesz új teló, új ató,új lakás, azok meg rajonganak érted.
Meghamísítod a bevételi adataidat a bank felé, azok adnak egy nagy hitelt, te mindent megveszel mindenkinek, mindenki boldog, aztán amikor kiderül hogy a minimálbérből nem tudsz fizetni, akkor közlöd a gyerekekkel, hogy pá srácok én leléptem, ti meg fizessétek a cehhet..............
Na ezt csinálta az elkúró az általad említett jó dolgokkal, csak épp egy országot szívatott meg a hülye ígéreteivel amire nem volt fedezet.
Na érted már, vagy még mindig várod a 3,60 ft-os kenyeret meg kádár feltámadását? :)

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.06. 10:21:13

@Ménár Atya:

Csőlátásod van, mert a szocik illetve az általad nagyon hangsúlyozott Gyurcsány előtt volt bezony egy Antall-i időszak, és volt egy Orbáni időszak is. Utánuk indultak a Gyurcsányék, az ő alapjaikon. Szóval ki és mit is kúrt el?

Orbán veje 2019.01.06. 10:21:26

@Ménár Atya: Haver te a a tolvaj orbán gazdád seggét nyalod napkeltétől napnyugtáig. Bárki megnézheti a hozzászólásaida,t kétség efelől nincs. Rohadt egy dolog ez az internet, hogy ilyen könnyen lebuktatja a hozzád hasonló szarháziakat, de hát ez van

Úgyhogy, a kurva anyádnak hazudozzál te mocskos orbánista talpnyaló.

élhetetlen 2019.01.06. 10:33:43

@John Brennan: Megértelek. Rengetedg ostoba ember van, aki emelt fővel masírozik, büszke magára, mert nem tudja, hogy buta. Annak a felméréséhez ész kellene, ami nincs. És ilyen az élet, ha valakinek fáj a lába, vagy a keresztcsontja, az fáj. Nálad az ész hiánya, az nem fáj, tehát te érezheted jól magadat.

élhetetlen 2019.01.06. 10:41:41

@Európai téridő: Értem. Azért kellett a felhőre költeni fertőtlenítő szerek, egyszer használatos eszközök helyett, mert Gerő elvtárs… Hát, úgy tűnik, a te buksidat semmivel sem etették, mert meglehetősen üresnek tűnik, legalábbis ezen érvelést olvasva.

BaitHrunner 2019.01.06. 10:41:52

@Dzseem:
Nehezen értelmezem amit írsz... de mi fog változni az általad felsoroltak életében ha Orbán megy? Ezek az emberek ugyanúgy felkelnek majd reggel aztán mennek az üveggyárba meg takarítani. Nem igazán vágom, hogy miféle változás fog náluk végbemenni egy esetleges kormányváltás után.
Tudom egyébként miről beszélsz, én is így kezdtem. Kis falu 30km az első várostól. Keltem reggel 4-kor, délután 4-kor meg hazaértem. Utána még otthon a szüleimnek segítettem vagy mentem rúgni a bőrt. Este beestem az ágyba reggel meg azt se tudtam hol vagyok mikor szólt az ébresztő. De mentem, és csináltam a dolgom. Azóta van két diplomám, beszélek angolul meg egy kicsit németül, és most közel a 40-hez meg van minden amire csak vágytam. Családi ház, két autó, gyerek, meg ami csak kell. Mindezt a nulláról, távol mindentől. A cég ahol dolgozom úszik a melóban, ömlik a megrendelés. Akkor is kapok béremelést amikor nem kérek. És kb. félévente kapok állásajánlatot. Feleségem dettó. Szóval panaszkodhatnék én is, de miért tenném mikor most először érzem úgy, hogy meg van minden meg néha több is mint ami kell.
Azért írom le ezeket mert ha nekem/nekünk sikerült tényleg szinte a nulláról, az ország egy nem kimondottam fejlett régiójában, akkor azért annyira rossz nem lehet a helyzet. Tátott szájjal várni a sültgalambot és közben panaszkodni nyílván könyebb lett volna, és vannak is olyanok akik ezt az utat választották. Ültek a kocsmában mikor én tanultam, és most vagy külföldön vannak vagy itthon panaszkodnak.
Szóval mindig lesznek majd elégedetlen lecsúszott rétegek, de a mai világban még itt Magyarországon is olyan lehetőségek vannak amilyenek eddig nem voltak. Meg kell ragadni őket, kis szorgalom, tenni akarás, és jönnek majd az eredmények is. Segíteni pedig nem fog ebben sem az ha marad a kormány sem pedig az ha újak jönnek.

Belzebubo 2019.01.06. 11:09:27

@Ménár Atya: apuci, már megint nem figyelsz. Nem az „általam említett jó dolgokat“ qták el, hanem azt, hogy ezeket egyáltalán megcsinálták, holott, mint a példád mutatja, nem volt rá fedezet. Az általad ajnározott Viktátor erre csinált egy Kádár 2.0-t, ( nem kell várnom a feltámadását, mert már rég megtörtént), kis nácizmussal fûszerezve. Neked ez tetszik, nekem nem. Mert mindezt úgy tette, hogy a barátai és üzletfelei kedvéért lenyomta az ország egyharmadát, a másik harmad vegetál, te, meg az elvtársaid meg dôzsöltök, mint anno a Párt elitje. A 3,60-as kenyér is megvan, csak most „rezsicsökkentésnek“ hívjâk. Ha én ezt várnám, lelkesen egyetértenék veled, ellubickolnánk együtt a meleg posványban, majd ad az isten valamit - mint azt a nicked is mutatja :-)

2019.01.06. 11:13:38

@atomic power 1986DucaDuca:

Én köszönöm a videót, ugyanis nem láttam még.
Jó volt egy higgadt szakértői véleményt hallani. Az is kederült belőle, hogy nemcsak szervezetlenség van az egészségügyben, hanem rendszerszintű átalakítások szükségesek. Hiába önt forintmilliókat, milliárdokat az egészségügybe az aktuális kormányzat, ha eleve elavult az egészségügyi rendszer felépítése.
De erre nem kerülhet sor mindaddig, míg háborús állapotok uralkodnak a közéletben és a politika ágyúgolyóként használ minden ügyet.
Pedig most, a gazdasági fellendülés közepén, minden adott az átalakításhoz, csak a politikai konszenzus hiányzik.
Így nem lehet országot építeni, maximum lefelé.

Belzebubo 2019.01.06. 11:16:53

@Orbán veje: ne bántsd az Atyát, átala a PÁRT bocsi, az ÚR szava szóla hozzánk! A ViktátÚRé!

2019.01.06. 11:19:13

@látjátok feleim szümtükkel:

Ennek a visszafelé mutogatásnak semmi értelme. Főleg úgy, hogy mind a fidesz, mind az mszp 1990 óta ott ül a parlamentben. A felek épp arra emlékeznek, amire akarnak.

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 11:40:36

@BaitHrunner: gratulálok az elért eredményekhez, a te gyerekeid már kivételezett helyzetben vannak, köszönhetően annak, hogy olyan rendszerbe születtél, ahol, ugyan csökkenő mértékben, de még létezett a társadalmi mobilitás lehetősége. mit gondolsz, ha ma születsz ugyanabba a faluba, akkor is lehetőséged van az egyetemi szintű oktatás elérésére, mely megváltoztatta sorsod?

N. Barbie 2019.01.06. 11:56:39

Igen, egy ujabb pelda arra, mikor talalkozik az alaptalan fidesz sikerpropaganda meg a sulyos valosag. Megy a duma, hogy az egeszsegugy sulyos helyzete csak ellenzeki ragalom, aztan mit latunk? Egy amerikai szineszno hanyingert kap mikor egy magyar korhazban kot ki, majd bevasarol a korhaznak. Buszkek lehettek fidesznyikek, hogy a pofatokrol nem sul le a bor.
Ja, tudom, a szineszno is biztos soros ugynok es csak kitalalta.

Ezzel szemben mondok egy peldat, hogy mukodik ez a dolog a hanyatlo nyugaton, Angliaban.
Egy simerosunk kisgyereke sulyos beteg, honapok ota korhazban van. Jott a karacsony, es hogy a csaladnak ne a korhazban kelljen azt tolteni, a korhaz kiberelt egy fullos hotelszobat a csaladnak, ahol a karacsonyt eltolthettek szep korulmenyek kozott, majd az unnepek elmultaval folytatodtak a kezelesek a korhazban.
Csak miheztartas vegett kedves fidesz szektasok. Szegyellhetitek magatokat.

BaitHrunner 2019.01.06. 12:00:43

@Sir Bates dö Hól:
Köszönöm!

Mitől ne lenne?
Tartom a kapcsolatot a helyiekkel, mikor csak tehetem haza látogatok a szüleimhez meg a régi barátokhoz. Ugyanúgy mennek ma is fiatalok a felsőoktatásba nincs különösebb változás. De megfordítom: mi kell ahhoz a szorgalmon kívűl, hogy elvégezz jó eredménnyel egy középiskolát, vagy kitanulj egy használható szakmát? Mi kell ahhoz a XXI. században, az internet korában, hogy egy nyelvet megtanuljon valaki?

Európai téridő 2019.01.06. 12:11:03

@élhetetlen: Ügyesen terelsz, koma, nemcsak erről szól a fejtegetés, hanem a gyatra finanszírozásról, úgy általában, és az már visszavezethető akár Gerő elvtársra is. A lényeg az, hogy ez a rossz finanszírozás máig áthagyományozódott, örökölt állapot, amelynek megváltoztatása nem megy csakúgy hipp-hopp.

2019.01.06. 12:14:47

@N. Barbie: Angliából jönnek más hírek is, nem csak ilyenek. Könnyű egyetlen példát kiragadni. Az biztos, hogy sokkal több a pénz, mint Magyarországon, jobb az étkezés és a felszereltség, még el is hiszem, amit írtál. De mindennek semmi köze a szakértelemhez. Ezért legyen itt egy példa "contra": divany.hu/szuloseg/2016/04/18/baranyhimlo_es_ibuprofen_horrorisztikus_kepek/ Arról nem is beszélve, hogy Angliában a paracetamolt adják minden problémára, ezt már több forrásból is lehetett olvasni. Szakértelem tekintetében egy szemernyit sem rosszabbak a magyar orvosok, sőt. Sokan járnak vissza Magyarországra, mert nyugaton nem utalják őket tovább más orvoshoz, nem néznek vérképet, hanem pl a paracetamollal kell kihúzniuk ameddig bírják. Angliában étel, ital, konfort megvan, csak beteg ne legyél. Ott is hosszú várólisták vannak műtétre.
Én sem tagadom a magyar egészségügy rossz állapotát, viszont a gyógyítás nem rosszabb nálunk, mint bárhol a világon. A sziámi ikreket is itt választják szét nálunk, transzplantációkat végeznek, világhírű sebészeink vannak... Külföldi kórházakban ugyanúgy tartanak a superbaktériumoktól, mint nálunk és ott is felütik a fejüket a fertőzések. Olvasgassál külföldi cikkeket és se szeri se száma a panaszkodó betegeknek!

2019.01.06. 12:17:59

@Európai téridő: Az utóbbi 40 évben senki nem tett semmit az egészségügyért, ezért az egykor hatalmon lévő ellenzéket ugyanúgy lehet hibáztatni, mint a fideszt. Talán majd lesz egy olyan párt, aki konkrét, részletes, átlátható javaslatot tesz az egészségügy megreformálására és hajlandó meg is valósítani azt!

2019.01.06. 12:26:46

@látjátok feleim szümtükkel: Te teljesen félremagyarázod amit írtam, vagy nem fogalmaztam elég érthetően. Természetesen tudom, hogy milyen egészségügyet szeretnék, de azt nem tudom, hogy hogyan kellene azt megvalósítani és én legalább elismerem, nem úgy, mint azok, akik csak ordítoznak, hogy mi legyen, de az oda vezető útról fogalmuk sincsen. Az ilyen kérdésben szakemberek szoktak dönteni, közgazdászok, politikusok, az egészségügyben dolgozók, együtt. Szerinted én egy személyben milyen javaslatot tudnék tenni? Egyik területen sem mozgok otthon. Kérhetem a fizetésemelést az egészségügyben dolgozóknak, de az vajmi kevés egy reformhoz. Remélem, mostmár világos voltam.

élhetetlen 2019.01.06. 12:27:18

@Európai téridő: Ez nem terelés. Nem csak az a kérdés, hogy mennyi pénz jut az egészségügyre, (bár, ahogy elnézem, mire költenek, juthatna több is), az is kérdés, hogy amit az egészségügyre szánnak, azt mire költik. Újra ugyanazt mondom, a felhő nélkül elvoltunk, fertőtlenítő szerek nélkül nem megy. Ha nem érted, hát nem érted.

Dzseem 2019.01.06. 12:29:42

@BaitHrunner: akkor ezek szerint van pár dolog, amiben kezet foghatunk .. frankó .. én 42 éves vagyok, de amúgy soha nem a karrier vagy a pénz vezérelte az életem. Inkább maga az ÉLET, az, hogy az frankó legyen, az, hogy szabad legyen, ne kelljen senki előtt meghajolnom és alkalmazkodnom. Főképp nem hinni BÁRMILYEN rendszerben ezért. Csöves politikusért végképp nem.
Viszont mindazok fényében, amit leírtál és amiről az írás is szól, téged tényleg nem zavar, hogy mennyi pénzt - tőled is - ellopnak? A szó szoros értelmében és lassan kendőzetlenül? Nem zavar, hogy bemész BÁRMELYIK kórházba és azt érzed, hogy istenem csak ide ne kerüljek be. Az, hogy Pesten csak elmész egy kórház előtt - pár hete csak elmentem a Péterfy Sándor utcai kórház előtt - és ijesztő. Kívülről!!! Ez 10 éve még egy kórházra érthetően jó kórház volt. Nem zavar, hogy egy 500 fős falunak meg egy 3000 fős településnek európai szintű stadionja van mindeközben? Nem zavar, hogy ez M1 és bármelyik tv csatorna gyakorlatilag nem az igazat mondja? Hanem kb olyan, mint a mesél a filmhirado volt régen a mozikban? Komolyan .. csak 1 x hallgass bele .. meglepődnék, ha nem találnál párhuzamot. Én még egészen gyerek korokból emlékszem erre. Kísérteties az egész .. olyan, mint a ‘70-es évek eleje kb az egész társadalmi berendezkedése. Ha párt tag voltál más ember voltál. Nem volt kötelező ott sem párt tagnak lenni. Ez vegyül egy kb félig feudális elemekkel tarkított gazdag/szegény társadalmi berendezkedéshez. Amit tanultam olvastam, lattam nagyon nagyon sok más országban szerte a világon - az alapján írom ezt. Remelem így nem homályos amit írok. Nem csak írom, hanem mondom is mostmár és teszi ezt sok eddig csendben levő ismerősöm. Ez pedig oda vezet, ahova az ilyen mindig. Ez a rendszer megy a lecsóba. Jön másik - ami másoknak jó lesz és remélhetőleg TÖBB embernek lesz jó, mint most. Azok akik pedig loptak el lesznek számoltatva. Tök mindegy, a lényeg, hogy változzon az, ami most van.

Ménár Atya 2019.01.06. 12:35:13

@Belzebubo: Nem figyelsz.
Általam nem ajnározott viktor:D:D, kb leszarom bármelyik politikust.
Viszont az nagyon nem tetszik, hogy azok akarják osztani az észt akik elkúrták, nem kicsit, nagyon.
Ezt a náci kártyát szerintem felejtsd el,amikor a dk vezér árpádsávos zászlók alatt masírozik..hát eléggé hiteltelen.
Amúgy pedig soha nem mondtam, hogy a rendszer jó, max annyit, hogy szerintem jobb mint az elődje alatt volt.
A ki mennyit lopotton lehet vitázni, van amiben még talán egyet is értek veled, de nehéz megmagyarázni az államadósság növekedését olyan 55% -al, ha egy gazdaság sikeres, ne erölködj nem fog menni.
A rezsicsökkentés biztos parasztvakítás, mint az alacsony tao,szja, a gyerekek utáni adókedvezmények meredek emelkedése.
Miért nem ezt tette az előző garnitúra, miért ellenezte ,pl a rezsicsökkentést.
Igaz mostanra már azzal kampányolnak hogy még kellene csökkenteni..kibicnek semmi sem drága, igaz cica?
Amikor pedig valaki arra hivatkozik hogy a nick nevem alapján keresztény pap vagyok........hát B+ az bizonyítvány a hülyeségéről, :)

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 12:36:42

@BaitHrunner: nem lezárni a társadalmi mobilitás lehetőségét, s ezt elsődlegesen az oktatással éred el... olyan országban nincs jövő, ahol az egyetlen eladható termék az élőmunka... abban, hogy te vagy én kiemelkedtünk, abban a saját szorgalmunk és szerencsénk mellett a társadalom minden tagjának az áldozata is benne van, a lehetőségek biztosítása mellett... nem jó, hogy bevonultak a szovjetek, de nélkülük én is a földet művelném esetleg, mint azt nagyapám tette, miután hazatért isonzóból, ahol az akkori, őt büdös parasztnak tartó elit érdekeiért ölte az olasz parasztot és proletárt... vagy, mint a nagybátyám, aki meg a donnál védte az ősi magyar érdekeket...

Orbán veje 2019.01.06. 12:43:51

@Ménár Atya: Haver, már megint visszabüfögted a gazdád ótvar hazugságaid.
Nem csak a reggeli kávé helyett, hanem a vasárnapi ebéd helyett is orbán seggnyalása felétek a teríték.

Hogy te micsoda egy nyomorult, gerinctelen orbán talpnyaló vagy. Nálad nagyobb szennyalakot csak orbán közvetlen körében találni. Húzzál innen a picsába mert semmi olyat nem tudsz hazudni amit a köztévé ne hazudna be ezerszer.

Ménár Atya 2019.01.06. 12:44:10

@BaitHrunner: Végre, valaki.
Hasonló cipőben jártam, hasonló módon kezeltem a helyzetet.
Amikor nem volt semmim, dolgoztam, hogy tanulhassak, amikor más korombeli épp balatonon, vagy a spanyoloknál áztatta a golyóit,én dolgoztam, hogy legyen pénzem tanulni, aztán lassan fordult a kocka, bármilyen politikai elit alatt megéltem gond nélkül, és nem szeretem amikor olyanok sírnak,akik csak a sült galambot várják egész életükben.
A minden rossz,de bezzeg a sógoroknál,németeknél milyen jó...
Ki kell menni oda dolgozni.
Tényleg jól élnek, csak épp pontosan dolgoznak és betartják a szabályokat, ennyi a titok.
Az utca pedig nem azért nem szemetes, mert agyon takarítják, hanem azért mert nem szemetelnek.
Van mit tanulnunk még.............

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 12:45:52

@Rébusz: én froban élek, itt is panaszkodnak a betegek, de ne próbáld összehasonlítani a két ország egészségügyét!... attól, hogy volt egy egerszegi, hosszú még a gyerekek nagy része nem tanul meg úszni az általánosban: nem egy parasztvakító duna aréna kell, hanem ötszáz gyerekekként egy 25-50 méteres tanuszoda...

igen, állítólag jó a magyar orvosképzés, s teljesen jó, hogy 10-15M képzési költség után kikényszerítjük őket nyugatra...

Orbán veje 2019.01.06. 12:47:23

@Ménár Atya: "Viszont az nagyon nem tetszik, hogy azok akarják osztani az észt akik elkúrták, nem kicsit, nagyon."

A momentum, a jobbik, az lmp, vagy a pm mikor kúrta el te szarházi orbántalpnyaló? Alkalmuk sem volt rá, mert soha nem is kormányoztak.

A szájbabaszott kurva anyádnak hazudozzál te rohadék orbán bérenc.

Ménár Atya 2019.01.06. 12:51:36

@Orbán veje: Miről nyafogsz cica? mi a hazugság?
Na nyekeregd el hátha meg tudsz győzni.
De jelzem, hogy attól mert te azt hiszed hogy ez vagy az hazugság , mert téged nem érint,mert csak egy lusta munkakerülő vagy, attól én mint gyerekes szülő látom a bankszámlámon , és az adózásomban a különbséget az előző mafia és a mostani mafia között.
A stadionok és alölö féle haverok szúrják az én szemem is, de az előzőek is ilyenek voltak, viszont csak megszorítottak,és lófaxt adtak meg államadósságot az ükunokádnak.
Ezek picivel jobbak.
Én probálom objektíven nézni a dolgokat, a te fajtád viszont csak a buta fóbiás baromságait tolja csak, és aki mást mond valamiben az azonnal orbán seggnyaló stb lesz.
Hát cica, te csak egy buta ember vagy nem több.
És .
:D

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.06. 12:51:43

@Rébusz:

Nagy rébusz vagy te, hallod-e. Majd akkor is az leszel, amikor neked is azt mondják a magánrendelésen szerzett ultrahang után, hogy nem baj, ha folt van a máján, majd két hónap múlva meg ctz-zük? Ja, és ez alatt a két hónap alatt - 6 hét után valamikor - lesz majd vérkép is, ami mutatja a rákra utaló jeleket. Volt olyan ismerősöm, aki bement a kórházba, és egy hét alatt nem bírták kideríteni, hogy szívbeteg. Boncolás után mondták meg a férjének az eredményét. Olyan is volt, akit egy hónap alatt elvitt a tüdőrák. No ehhez viszonítsd a nyugati helyzetet. Arról nem beszélve, hogy aki még nem járt ebben a cipőben, az nem is tudja mekkora az orvosok terhelése. Már 9 év szarja a fidesz a gyöpet, ráértek volna több orvostanhallgatót képezni, és a focisták helyett, meg a haver focicsapat tulajdonosok helyett , mondjuk a kedvenc alapítvány helyett is, a kórházakra, műszerekre, személyzetre költeni.

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.06. 12:53:40

@Ménár Atya:" A stadionok és alölö féle haverok szúrják az én szemem is..."

Mennyivel?

Ménár Atya 2019.01.06. 12:59:10

@látjátok feleim szümtükkel:
Szellemes :D
De hidd el nem tetszik az ilyen fajta pénzszivattyúzás.
Sőt nem is értem, mert ha azt vesszük, hogy ha pl az eü-t fejlesztették volna, és a haverok onnan szedték volna meg magukat , akkor az embereknek szemet sem szúrt volna, így viszont kibaszottul idegesítő.
Úgy mindenki boldog lett volna, így viszont azt érzi az ember,hogy hülyének nézik.
De ha a régi gengszterek visszajönnek csak még rosszabb lenne, tehát marad a várakozás egy új alternatíváig.

Orbán veje 2019.01.06. 12:59:25

@Ménár Atya: Ki a fasz akar téged meggyőzni te szarházi hazug orbántroll. Hiszen folyamatosan hazudsz bazdmeg.
A szájbabaszott kurva anyádnak hazudozzál!

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.06. 13:04:02

@Ménár Atya:

Kapaszkodj! Már a szoci kormány idején is szedték az eü-ből a pénzt a fideszes önkormányzatok által dirigált gészségügyi intézményekből a fideszes haverok. Csak te erről nem tudsz, mert nem hívtak oda, mint ahogy most sem.

Egybként szívesen olvasnán szerinted mit csinált-csinál jól a fidesz. Gyurcsány-Soros-migráncs téma, és Brüsszel nem ér. Az vakítás, a kormányzásból mondt a példáidat!

2019.01.06. 13:05:34

@Sir Bates dö Hól: Az nagyon jó, hogy az úszást hozod fel példának. Erről is tudnék beszélni, hogy a sport területén a gyerekeknek Magyarországon rengeteg lehetőségük van és a tehetséggondozás is nagyon jó nálunk. Nem csak Egerszegi van, nagyon le vagy maradva, szuper utánpótlás van és lesz is, úszásban a magyarok kiválóak, és ha már összehasonlítás, érdemes a magyar sportteljeseítményeket összehasonlítani Svájccal vagy Ausztriával is. Mondjuk a síelést kivéve... Egy közös nevezőnk is lenne, igen. Legyenek 50 méteres uszodák, még több és több helyen. Az, hogy Magyarországon rengeteg óvodákban küzdősport, balett, hastánc, furulya, nyelvek stbstb lehetőségek vannak, bármely nyugati országgal felveszi a versenyt. Magyországon a néphagyományok ápolása is a topon van, néptánccsoportok garmadával. Nyáron ingyenes programok a városokban, nagyvárosokban, sport, kultúra, kézművesség, fel sem tudom sorolni.

Ménár Atya 2019.01.06. 13:05:49

@Orbán veje:
Édes fiam, az úr segítse a te elméd hiányát ,így tudsz enni,inni meg szarni,alul felül.
Menthetetlen vagy, és buta.
Szóval segítek hogy ne kínlódj:
Hát persze kisfiam ,biztos igazad van..................

BaitHrunner 2019.01.06. 13:06:44

@Dzseem:
Nézd, nem gondolom, hogy személy szerint többet lopna tőlem a jelenlegi garnitúra mint az előző vagy a következő fog. Azt sem gondolom, hogy bárki előtt meghajolnék, és persze, hogy zavarnak ezek a dolgok amiket írtál. Én örülnék a legjobban ha lenne egy kormányképes alternatíva amelyik rendbe rakná az egészségügyet az úthálózatot stb... meg aki mondjuk az első költségvetést meg tudná szavazni. Tedd a szívedre a kezed: ilyen most nincs. Mondom ezt úgy, hogy nem a FIDESZ-re szavaztam. Egyéniben a Jobbikos jelöltet támogattam mert szerintem ő volt a legalkalmasabb, listán meg az LMP-t. Ez utóbbi már nehezebb szülés volt mert masszívan atomenergia párti vagyok, de szerettem volna azért ha bekerülnek. Mégiscsak színesebb így az egész.
Gáz, nem gáz, azt is hozzá kell ehhez tennen, hogy tehettem ezt viszonylag nyugodtan. Mert a jelenlegi ellenzéki garnitúrát elnézve nem szerettem volna kormányváltást. Igaz legalább ennyire kétharmadot sem. És az is benn a pakliban, hogy ha éles lett volna a helyzet, akkor lehet, hogy orrot befogva, de behúztam volna a FIDESZ-re.

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 13:06:47

@Ménár Atya: nem az a gond, hogy hitelt veszel fel, hanem az, hogy ezt mire költöd, ebben igazad van, ellenben az imf-hitelt azért mégis csak a manyup-ból fizették vissza, a családi adókedvezménnyel meg azokat hozták kedvező helyzetbe, akik amúgy is elvoltak, a fizetési mérleg egyensúlyban tartása pedig a népesség ⅓-ának a végleges leszakadását eredményezte, miközben soha nem látott nepotizmus folyik a gazdaságban... a következő világgazdasági megingás (melyről orbán ugyanúgy nem tehet, mint gyurcsány sem az előzőről, de az "ingyenpénzt" ő is csak eltapsolja) után nézzük meg ezeket a számokat ismét... s azt nem tekintem eredménynek, ha idejön egy újabb gyár, melynek még én fizetek, hogy idetelepüljön...

Ménár Atya 2019.01.06. 13:11:36

@látjátok feleim szümtükkel: Már leírtam.
Bár tudom hogy a felsorolt "nem ér példák arról szólnak, hogy B+ tudom hogy igazuk volt de nem mondhatom meg mert akkor szembe köpöm magam, de az adózásban ,és a dolgozó családok támogatásában fényévekkel jobbak, mint a nyugdíjas szavazóbázist építő ,és ezáltal az inaktív réteget támogató előző kormány volt.
De pl a rabsz.törv. amiről azt mondtam hogy szar, érdekes hogy most lett felkapva, holott az elődje ugyan ilyen szar volt, de erről a most hőbörgő csőcselék politikusok valahogy nem nyekeregtek.

2019.01.06. 13:12:23

@látjátok feleim szümtükkel: Szerintem orvostanhallgatóból elég van, csak éppen utána elvándorolnak külfölder. Viszont akkor feltenném azt a költői kérdést, hogy ha nyugaton olyan jól működik az egészségügy, akkor miért szivattyúzzák el mégis a mi orvosainkat? Hogy-hogy nincs ott elég orvos? De ugyanez vonatkozik a többi területre is? A válasz adja magát: nincsenek megfizetve... Nem éri meg nyugaton vidéki orvosnak lenni, ezért van az, hogy Ausztriában például alig találsz orvost vidéken, míg nálunk 5-10 orvos van egy szakterületen, ott náluk csak egy. Hogy aláírást kell gyűjteniük ahhoz, hogy ugyan a kedves önkormányzat legyen szíves még egy orvost oda helyezni, vagy legalább is kiírni egy pályázatot. És mi történik? Csend. Nem jelentkezik az égvilágon senki, pedig még a németek is oda járnak hozzájuk tanulni. Aztán jelentkezik egy külföldi orvos, hogy ő elvállalná. Történet lezárva. De ha az orvos jó, akkor nem gond. Probléma az, ha olyan orvos jelentkezik belföldről, aki még egy tüdőgyulladást sem képes diagnosztizálni. Már írtam, hogy hozhatunk pro és contra érveket végtelenségig, mert mindenhol fogunk találni, Angliában és Magyarországon is. Viszont szakértelem tekintetében, ha általánosan nézzük egy magyar beteg nincs rosszabb helyzetben, mint egy angol például.

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 13:13:47

@Rébusz: mind ingyenes? minden gyerek megtanul úszni az iskolában? pont leszarom magasról, hogy hány olimpiai érmet nyernek a magyar úszók, ha nem tudnak úszni a gyerekeim (én külön fizettem ezért, mert megtehettem, tizenöt évvel ezelőtt havi hétezret!) luxemburg speciel egy érmet sem nyer, azt mégis jól elvannak anélkül... (rákosi alatt ellenben 15 érmet hoztak haza az olimpiáról)

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 13:15:24

@BaitHrunner: ez megtisztelő. (ha nem értenél velem egyet az is az lenne, mivel a saját véleményed közlöd)

Orbán veje 2019.01.06. 13:19:48

@Ménár Atya:

Még mindig itt rohadsz te mocskos troll? Ki a fasz kíváncsi a hazugságaidra te orbán talpnyaló? Aki kíváncsi rá az nézi a köztévét, vagy az Echot, vagy bármit amit rohadt gazdád mészáros néven felvásároltatott, mert abból pont úgy árad a hazugság mint a te redvás orbán bérenc pofádból.

BaitHrunner 2019.01.06. 13:19:53

@Ménár Atya:
Pontosan. Azt nem értik meg sokan, hogy ha van egy kis szorgalmad, vannak terveid, szépen felépíted az életed, akkor itthon is simán tudsz egy átlag osztrák vagy német színvonalán élni. Ez bizony eleinte sok lemondással jár, sokat kell tenni érte. Jóval többet mint az átlag osztráknak vagy németnek de nem elérhetetlen. Alapvető gond van a hazai felfogással. A legtöbb ember az államtól várja a csodát, és közben vár, hogy mire azt ő sem tudja. Nagyon remélem, hogy ez a mentalitás a következő generációkkal kikopik majd innen, mert ugyan rendkívűl fontos az állam szerepe, de az egyéné ennél hatványozottan több. Ha változik a gondolkodás, változni fog az ország is.

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.06. 13:26:38

@Ménár Atya:

Családtámogatásban van ami jó, de a legszegényebb rétegre alig hat. Mellesleg a közép aljának sem túl jó. Persze erre a kormánynak nincs füle, pedig lehetne.

Látom megmondják neked mit kell ilyen kérdésekre válaszolni, mert most a családtámogatás a divat, a csapból is az folyik. De ez egy szűk sáv, a széles rétegek meg a kisfalvak fiataljainak nem annyira jó, mint amennyire hirdetitek. Tudod a kádárizmusban a fiatalok kaptak állami lakást, oszt ha dolgoztak és gyüjtögettek, akkor lett sajátjuk is. Most csak sajátjuk lehet, ha úgy nem járnak, mint a rendszerváltás előtti tíz évek fiataljai, akiknek az első demokratikus kormány a 3 %-os hitelt felemelte 13-ra. A fizetésüket viszont nem emelte 10 %-kal. Most ugyan béremelésekről beszélnek, a bolti árakat nézve ez alig jelent valamit otthon a konyhában.

Vannak ettől a család témától sokkal fontosabb dolgok is, amiket jobban csinált a fidesz, mint elődeik, de ahhoz már buta vagy, hogy tudd mik ezek.

Belzebubo 2019.01.06. 13:27:36

@Ménár Atya: apuci nem figyelsz. Az 55%-os államadósság növekedést épp nem mismásolni akartam, hanem pont az eqás okának látom, lásd koraszülött jóléti állam felemlegetése. Ezek szerint erre nem emlékszel, vagy... vagy... 1. hozzászólás. A náci kártyát nem én húztam elô, hanem az, aki a Várba beköltözött mint isten kegyelmébôl Mo. kormányzója, aki lelkesen buzditja a nacionalizmust, idegengyûlöletet, stb. elôszedi a 30-as évek politikai stilusát és alakjait, lásd Klebersberg ( aki tényleg sokat tett a közoktatásért - na meg a numerus claususért) Az pedig, hogy le@od a politikusokat, legfeljebb annyit jelent, hogy elvtelen haszonlesô vagy, aki úgy papol a mostani rendszer mellett, mint anno egy agit-propos, innen a célzás a nickedre :-)

Ménár Atya 2019.01.06. 13:28:19

@Sir Bates dö Hól:
Na várj, a manyupot ellopták nem?
Legalább is eddig erről szólt a fáma :)
Amúgy igen, nem a hitel a gond, hanem a felhasználás módja.
De kicsiben, biztos hogy nem vennék fel azért hitelt, hogy utána egy hónapig én legyek a kocsma királya.
Márpedig a szadesz-maszop kombó épp ezt tette.
A bajok itt kezdődtek.
A családi adókedvezmények nagyon sokat számítanak, főleg az 1-2 gyerekeseknél, nem voltak azok el, ahogy te írod.
2 gyerekem van , tudom miről beszélek, tudom mi maradt most, és az előzőeknél.
De mondhatnám az ingyenes étkezést,tankönyvet, vagy pl a gyerek a sikeres nyelvvizsga után visszakapta a vizsgadíjat, stb stb
Apróságok amik összességben jelentős segítséget adnak.
De bírom amikor olyanok próbálják ezt cáfolni,akiket nem érint..............
A fizetési mérleget egyensúlyban kell tartani, a hiányt tartani kell.
Amikor orbiék ezt 2010 után nem akarták tartani, mert a helyreállásig jó lett volna több hiány, akkor azonnal lehurrogták őket, a maszop-szadesz vezérek sírtak brüsszeltől washingtonig, hogy a náci orbán hogy nem akarja ezt betartani..igaz ők 8 év alatt nem voltak képesek betartani, és mégis csúfosan megbuktak, és 201 májusában több millió éhező gyerekkel együtt adták át az országot, legalább is saját maguk kampánya szerint :)
Ennek ellenére azt mondom, hogy nem gazdaságilag van probléma, legalább is nem olyan és akkora,amit az ellenzék állít, hanem politikailag.
Mivel az ellenzék még mindig orbánozni tud csak, így ez olyan mint az autó riasztó ami állandóan nyekereg, és eg idő után észre sem vesszük.
Ráadásul a bukott politikusok akarnak visszajönni, abból pedig nem kérek.
De mond el , hogy szerinted ki lenne ma alkalmas a vezetésre, ha orbi holnap lemond?
Én még nem látok sem hasonlót,sem jobbat náluk.

2019.01.06. 13:28:37

@Sir Bates dö Hól: A töredékébe kerül, mint amit nyugaton a kurzusokért elkérnek. Ha pedig egy családnak az autóra telik, cigarettára telik, akkor telik arra a pár úszás órára is, amíg a gyerekeket megtanítják úszni. Még a panelokban élők nagy részének is telik autóra. Az én környezetemben az összes gyerek jár valamilyen órára, meg kell választani a prioritást, hogy műkörmöket csináltat-e a feleség magának vagy a gyerekeit járatja úszni tanítani. Angliában nagyon jól tudom, hogy milyen árak vannak, tehát nekem nem kell verned a melledet. Azt sem kell bemesélned, hogy Angliában 500 gyerekenként van egy úszómedence, mert nincsen. Meg ne felejtsük el azt az óriási lakóházat, ami talán egy éve porig égett csupa külföldi lakta... Angliában is vannak szegények, sőt gettók...

taga20 2019.01.06. 13:34:46

@BaitHrunner: én azt nem értem, hogy te miért is vagy fityeszes!

konkrétan leírtad a fityeszjobbágy archetípusát. köszönöm.

morph on deer 2019.01.06. 13:38:32

@BaitHrunner:
“és most közel a 40-hez meg van minden amire csak vágytam”

Gratula, őszintén!

A jelek szerint azért te sem mostanában kezdted, ugye? Csak azért kérdem, mert érdekelne, hogy ma, mondjuk ugyanabból a faluból lenne-e ugyolyan esélye valakinek megtenni ugyanazt, amit te tettél?

Valahogy úgy tűnik, hogy a regnáló hatalom önkényesen besorolta az alattvalókat pár kategóriába, és nem örülnek annak, ha valaki feljebb akar kerülni.
Kezdve az oktatással, a jelek szerint a jelenlegi megosztottságot akarják konzerválni.
Most van az a csoport, akikről lemondtak - öregek, betegek, rokkantak, szegények, romák, - aztán van a nem túl hasznos, de még jó lehet valamire, a közmunkástól a betanított szalagmunkásig, - a következő a képzett, szakmával és/vagy diplomával rendelkező réteg, majd pedig a földesurak, ingatlannepperek, cégvezetők, politikai prostituáltak, mamelukok, stb.
A csúcson már csak néhány tucat hely van, ahova már csak gázszerelőként, autószerelőként, vagy nyugállományú labdarúgóként lehetséges bekertülni, néhány dörzsöltebb bankár és egyéb üzletember társaságában.

Szóval ahogy én látom, pusztán tanulással és munkával ma már szinte lehetetlen egyik szintről a másikra jutni, ma újra a politikai beágyazottság a döntő tényező, ahogy azokban “régi szép” időkben.
Ezért kérdem, hogy ezt hogy látod.

Ménár Atya 2019.01.06. 13:41:15

@Belzebubo: Náci kártyát a maszop-szadesz alkalmazta előszeretettel, hagyta is őket.
Ez az orbán náci viszont megszüntette a masírozásukat, és tobbet tett a holokauszt tagadók ellen, mint az egész baloldalinak nevezett mafia eddig.
A nacionalizmus ami nálunk van csak fittyfasz egy amerikai ,orosz,francia,angol, osztrák nacionalizmushoz képest, ettől még egyik sem náci.
Az idegengyűlölet pedig nem abban merül ki, hogy nem akarja egy kormány, hogy egy idegen hatalom idegen emberek számolatlan mennyiségét telepítse be a területére a beleegyezése nélkül.
Tehát ez merő marhaság, és jelzem már eltüntek a kvótás észt osztók, és most más a csapás irány.
Ha idegen gyűlölők lennénk akkor meghalna a turizmus, és a befektetők sem jönnének.
Márpedig mindkettő jön.
De hát, majd eltelik pár év és meglátjuk.......
Semmiféle elvtelen haszonleső nem vagyok voltam leszek.
Ilyen alapon mindenki az, tehát butaságot mondtál.
Első a család, a társadalom alapja, utána minden más.
Attól hogy nem osztom a nézeteid, és nem kötelezem el magam, lehet hogy többet érek,mint aki az elvei mentén bármi áron védi a szarvár épségét.
Én kimondom a hibákat, de ha valami jó akkor elismerem.
Ez nem párt kérdés.
De hát szíved joga véleményt formálni, végül is egy szabad országban élsz.

BaitHrunner 2019.01.06. 13:46:24

@morph on deer:
"Szóval ahogy én látom, pusztán tanulással és munkával ma már szinte lehetetlen egyik szintről a másikra jutni"

Ez egész egyszerűen nem igaz.

"ma újra a politikai beágyazottság a döntő tényező, ahogy azokban “régi szép” időkben.
Ezért kérdem, hogy ezt hogy látod."
Én ezt egészen máshogy látom. Fentebb leírtam, hogy szerintem hol van az alapvető probléma.

2019.01.06. 13:46:39

@látjátok feleim szümtükkel: "Tudod a kádárizmusban a fiatalok kaptak állami lakást, oszt ha dolgoztak és gyüjtögettek, akkor lett sajátjuk is" Ajánlom megnézni a Falfúró-t (magyar film), úgy gondolom, még nem láttad, vagy a Családi tűzfészek (Tarr Béla), de korabeli dokumentumfilmekből is szemezkedhetsz, hogy reálisabb képet kapj a kádár korszakról. Az ingatlanárakat az utóbbi időben az emberek verik fel, nem is kellenek hozzá csúnya politikusok. Lehetne a helyzeten segíteni szociális lakások építésével. Egy újabb (régi) feladat a mindenkori magyar kormányoknak, ha nem akarják, hogy magyar gyerekek ezrei szülessenek meg külföldön.

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 13:47:05

@BaitHrunner: vannak eszmecserék, beszélgetések és vannak a kurvaanyázások;-)... bizonyos iq és eq alatt nyilván csak a kurvaanyázást érti a "partner";-)...

BaitHrunner 2019.01.06. 13:48:56

@taga20:
Jó, akkor maradjunk annyiban, hogy én fideszes vagyok...
:)

morph on deer 2019.01.06. 13:49:56

@Ménár Atya:
“De mond el , hogy szerinted ki lenne ma alkalmas a vezetésre, ha orbi holnap lemond?”

Úgy tudom, hogy a vak komondor jelenleg épp ráér... bár az amúgy egészséges, nála semmi jele rabiesnek.
Még.

Tehát minden szempontból alkalmas a feladatra!

BaitHrunner 2019.01.06. 13:56:42

@Sir Bates dö Hól:
Te tudod... Ti dolgotok, hogy a párbeszéd mely formáját válasszátok/használjátok. Néha azért még olvasni is fáj ami itt megy.

Na, örültem a párbeszédnek, máskor folytatjuk!

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.06. 13:58:50

@Rébusz:

Nem rébusz, és nem hadititok, de én akkoriban vettem saját ingatlant, az én kamatomat is megemelte a demokrácia 10 %-kal, van saját tapasztalásom. Nagyon sok egyéb másról is. A demokráciából is.

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 14:02:13

@Ménár Atya: hogy más mit mondott a manyup-ról, az engem nem érint, miként az sem, hogy "kevesebbet loptak azok": loptak és kész...
gazdaságilag jelen struktúrájában monak pont semmi mozgástere nincs, se pro, se kontra, élőmunka van, amit ki tud tenni a piacra, termék nincs, s ezt egyik kormány sem favorizálta eddig (nyilván arról most vitatkozhatunk, hogy ki mennyi eu-transzfer kúrt el, s milyen világgazdasági tendenciák mellett, de nem érdemes, hidd el, árnyalatnyi különbségek vannak köztünk, sz'tem)...
nem elegáns arra hivatkozni, hogy kibicnek semmi sem drága;-), ellenben pontosan mennyi családi adókedvezmény marad egy kétgyerekes családban 300-350 bruttó esetén? mert ne a ksh átlagjövedelemét vegyük alapul. s az pontosan mire is elég?...
ne, ne jöjjenek vissza a '10 előttiek, de ezek is húzzanak a picsába! (fekete-győrnek is el kellene menni először dolgozni fél évet gyárba, abból a keresetből megélni, majd átgondolná macron politikáját alulnézetből!)...
az jó, hogy halad a szekered, de a nepotizmus téged is elérhet bármikor, s ez a fő gond...

Ménár Atya 2019.01.06. 14:05:26

@Rébusz: Én is így látom, de van akinek ezt félelmetes felfogni, mert akkor összeomlik az önigazolási rendszerük.

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 14:05:57

@Rébusz: nem a kádár-korban vették el, előtte, s nagyon helyesen rendezték a tulajdonviszonyokat, bár természetesen a középosztály kifosztása ez alól kivételt képez, az megbocsáthatatlan volt...

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.06. 14:07:08

@Ménár Atya: "De bírom amikor olyanok próbálják ezt cáfolni,akiket nem érint.............."

Ne tódíts, mert a te két gyereked utáni kedvezmények minden más adózó és nem adózó polgárt érintenek. Az állam adókból tud nektek többet adni, amiit én a magam részéről nem is ellenzek, csak az egyenletlenség zavar. Az, hogy az kap többet, akinek egyébként is több van. Mert nem minden kevesebbel rendelkező tehet arról, hogy neki nincs több.

Vagy elfelejtetted már a fidesz szlogenjét, hogy nem a családi pótlékért szüljenek a nők? Mert érte a szocikat ilyen vád is, és lám, most sokkal többet ad a kormány. Annak viszont aki vidéken kisvárosban, faluban él, és nincs munkája, vajon mitől is lesz jobb? Annak sokkal kevesebb a támogatás mindenből . Ezt pénzügyi szakemberek már régen kimutatták.

morph on deer 2019.01.06. 14:08:38

@BaitHrunner:
“Ez egész egyszerűen nem igaz.”

Szerinted mire van esélye egy keletmagyarországi kis faluban felnövő gyereknek?
Ha nagyon szorgalmas, és inspiráló környezete is van, akkor remélhetőleg írni és olvasni jól megtanul, - és?
Ha pedig véletlenül úgy hozza a sors, hogy a megélhetés miatt már korán dolgozni is kényszerül, te milyen olyan lehetőséget ismersz, ahol munka mellett tanulhat is valaki?
Főleg azon a környéken, de úgy egyáltalán?

Szokásomtól eltérően nem kötözködni akarok, komolyan érdekel a kérdés.
Én úgy látom, ha rossz helyre születik valaki, akkor igen nagy valószínűséggel már abban a pillanatban eldőlt a sorsa.

És ez - a te példád alapján is - nagyon nem jól van így. Szerintem.

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.06. 14:10:23

@Rébusz:

Nem voltam párttag, de fontos munkám volt így is. Meg saját ingatlanom is lett. Nem kellett lopni. Az a lopás nem úgy nézett ki, ahogy te írod, és nem is úgy, mint ami most megy. Gyerek vagy te hozzám, ne akard nekem bemutatni a világot.

Ménár Atya 2019.01.06. 14:11:56

@Sir Bates dö Hól:
A végén még kiderül, hogy alapvetően egyet is értünk :D:D
De akkor miről is vitatkozunk? :)
Igen,el, sajnos ez komoly népbetegség nálunk már a honfoglalástól kezdve.
Feket Gy.-félék egyszerű megélhetési hőbörgők, a kutyámat sem bíznám rájuk, komolytalan társaság, bár az olimpia buktatással egyetértettem velük, ennek ellenére súlytalanok.
Nehéz ez, majd alakul valahogy.

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 14:13:31

@Rébusz: nem hiszem, hogy a mellem vertem volna, s jelenleg nem a uk a lakhelyem, mint írtam... mindemellett úgy érzem, mintha nem igazán ismernéd a moi társadalom teljes szociális és gazdasági sprektumát, az árakat pedig a munkabérekhez mérd, ne egymáshoz, innen egy minimálbéres is király tud lenni moon turistaként, sőt kamerunban 2€ egy kúrás, a 400€/hó pedig a felső-középosztály...

taga20 2019.01.06. 14:18:44

@Ménár Atya: "Feket Gy.-félék egyszerű megélhetési hőbörgők, a kutyámat sem bíznám rájuk, komolytalan társaság"

gondolom tállai, kosa, mészaros, tiborc, pintér, rezsiszilárd, bencsik, gajdics, stb. komoly társaság szerinted?

nevetséges vagy!

Dzseem 2019.01.06. 14:19:31

@BaitHrunner: Annyiban akkor az eddig általam leírtakat mindenképp korrigálni szeretném, hogy persze ban igazság abban, amit írsz. De, ha a jelenlegi ellenzék egy 0 - 100-as skálán mínusz 10 es szinten állt, akkor most ez plusz 10-re változott. Elindult valami, mert mögé állt egy csomó ember, aki eddig csendben volt. És sokkal de sokkal több ember hallgat és nézi egyelőre az eseményeket, mint amúgy az utcán lehetne, de ehhez idő kell. Rettenetesen rossz nézni, ahogyan a magyar ember a másik magyar emberre azt mondja, hogy “te más vagy, mert nem úgy gondolkodsz, mint én ezért figyelmen kívül hagylak” .. na ez a legrosszabb. Ez a viselkedés alulról ásta alá a társadalmat. A legkülönbözőbb rétegeiben. Ebből táplálkozik a hatalom. Ez az, amit ki kell irtani, mert az emberek szeme csak így nyílik ki. Hol volt valaha olyan, hogy kollégámmal e miatt leszünk rossz viszonyban?! Na most van és sokszor teljesen értelmetlenül. A hatalmat pedig támadni kell és annak eredménye lesz. Óriási erő kell ahhoz, hogy a Fidesz itt bukjon. De nem az ellenzék az, ami megbuktatja a hatalmat, hanem az emberek. Persze kell valami, ami mögé be lehet állni .. így volt ez 1988 - 1990 időszak között is, és az a rettenet is megdőlt. Mert már belülről volt szétkorhadva. Orbán öregszik és láthatóan a csávó agyilag nincs rendben. Egy ilyen egy ember központú irányítás pedig rövid idő alatt dől össze. Hacsak nem valami belső szethuzo erő szedi szét, mert ez is benne van a pakliban már. Ja .. és sokkal de sokkal többet loptak, mint bárki korábban. Elképzelhetetlenül sok pénz és olyan dolgokra, ami egy teljes rémkép. Stadionok?! Jézus! Én zene stúdiókat építenék mindenhol ha rajtam múlna. De ez a csávó meg is építi a saját látomását.

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.06. 14:22:06

@Ménár Atya: "...Feket Gy.-félék egyszerű megélhetési hőbörgők,..."

Akkor a fidesz is az volt, amikor a hatalomba igyekezett bejutni? Gondolkodsz te néha mielőtt iszol?

Tudod az eszes fiatal kikéri magának az ilyen jelzőket, és ki is ifogja adni nektek előbb-utóbb. Megérdemlitek. Lovagjaitokkal együtt.

Ménár Atya 2019.01.06. 14:26:16

@látjátok feleim szümtükkel: Valóban, ne a csp.-ért szüljön senki.
Ha kevés a gyerek támogatni kell a családokat, hogy később legyen aki majd eltartsa az időseket a társadalomban.
Ha mindenáron csak a nyugdíjast támogatod, akkor egy egészségtelen társadalom épül, ami ráadásul leépül, mert ha nem jók a feltételek akkor nem születnek gyerekek.
Ha nem születnek gyerekek, akkor le is húzhatjuk a rolót.
Ha azokat támogatjuk akik dolgoznak, sokkal helyesebb,mintha azokat támogatnád akik megélhetési forrásként tekintenek a gyerekre, lásd a délsvéd népcsoportot Mo.on.
Részemről, mint dolgozó szülő, rengeteget fektettem be a gyerekeim tanulásába,nevelésébe.
Időt,és pénzt.
Ha ebből visszakapok, azt sem a kocsmába viszem, hanem megint befektetem a nevelésükbe.
Sokkal jobb egy kiegyensúlyozott gyerek, mint egy levegőben lógó Csp. jogosult.
De fordítsuk kicsit meg,ami téged zavar.
Akkor most az kapjon többet, aki eddig semmit nem tett a közösbe csak öt olyan gyereket,akik szintén csak öt gyereket tesznek a közösbe?
Ha valaki dolgozik, tanul, az had kapjon már vissza a befizetett pénzéből, szerintem.
A gyerek,nem olcsó mulatság , de aki felelősen nem a nullára akar gyereket az miért szívjon azzal szemben aki a semmire csinál azonnal három purgyét?

Ménár Atya 2019.01.06. 14:33:08

@látjátok feleim szümtükkel: orbiék mögött nem volt ennyi pénz, de áltathatod magad.
Ez a punci gyerek egyszerűen orbánozik és hőbörög, és ezért számomra hiteltelen is, beállt a sorba, megkapja a fizetését és ennyi.
Elköltött félmilliárdot nem tudjuk mire az adófizetők pénzéből, és ki tudja kitől még kapott x milliót..........
Hát ez gyengusz.
Az eszes fiatalt ne mosd össze ezekkel, mert ha mellettük lennének akkor nem 2000 támogatójuk lenne, hanem 2 millió, márpedig láthatóan leszarják őket.
Bocs ha nyers voltam, de ezek a tények.
Orbit leváltani a jobbik tudta volna, de ők is beálltak az orbánozásba,egy volt fidesz hűbéres mögé, aztán pofára estek..........
Cáfolj ha nem így volt :)

morph on deer 2019.01.06. 14:33:29

@Rébusz:
“A kádár rendszerben el is vettek, egyháztól, magán személyektől, amit tudtak és ami nekik kellett. Nem kérték, meg kifizették, hanem egész egyszerűen elvették. Csak hogy teljes legyen a kép.”

A kép teljes, csak nem igaz!
Ugyanis amiről te beszélsz, az addigra már lezajlott.
A nagyszüleimet pl ‘53-ban penderítették ki a vagyonukból, (a kitelepítést úgy úszták meg, hogy “nem találták otthon” őket, “ismeretlen helyre távoztak” - 8 km-rel arrébb, nálunk húzták meg magukat.)

Mindeközben viszont Rákosi elvtárs volt “a mi édesapánk”, nem Kádár.

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 14:45:21

@Ménár Atya: ez miért meglepő? értő olvasással ott van kommentjeidben a véleményed... az, hogy esetleg én a többkulcsos adó mellett vagyok jelen pillanatban, míg te nem, csak árnyalatnyi nézetkülönbség a fontos dolgok tekintetében való egyezőség mellett; meggyőzhető vagy az én álláspontom jogosságáról, ennek ellenére te még is a másikat választod, mert az a te pillanatnyi vagy hosszútávú érdeked, de ettől még nem leszel ellenség, legfeljebb ellenérdekű fél;-)...

morph on deer 2019.01.06. 14:52:20

@Ménár Atya:
“A gyerek,nem olcsó mulatság , de aki felelősen nem a nullára akar gyereket az miért szívjon azzal szemben aki a semmire csinál azonnal három purgyét?”

Mit szív, és miért szívna?
Semmi ok nem lenne arra, hogy ő veszítsen bármit is, legfeljebb annak a másik három gyereknek is lenne esélye tisztességes módon felnőni, urambocsá, tisztességes állampolgáraivá az országnak. Így meg nincs.

Nem tudom emlékszel-e, mikor orbán tartott (még csak) a “három purgyénál” - milyen konkrét anyagi és egzisztenciális háttérrel rendelkezett mindehhez?

- Még most is alig van valamije, hát még akkor!
:)

Belzebubo 2019.01.06. 15:08:32

@Ménár Atya: igazad van, valóban egy szabad országban élek. A Lajtától Ny-ra. Ezért is látom, mi a különbség egy valóban szabad ország és orbanisztán között...

orbántrollirtó 2019.01.06. 15:31:21

@Ménár Atya: Te szánalmas orbántroll. Tegnap már el lettél zavarva innen, de úgy látszik nektek trolloknak ki van adva, hogy az orbáni hazugságokat eszeveszetten terjeszteni kell azon a néhány helyen is, ahol a szabad sajtót a tolvaj gazdád még nem tudta felszámolni.

Idefigyelj te orbánista gazember! Takarodj innen addig, amíg békések vagyunk!

mgdé 2019.01.06. 15:32:41

@Ménár Atya:

Deutsch a dolgos ... :D

Azok az áldott emlékű csehszlovák rendőrök, akiknek Tompika tiszta szívvel kezet csókolhat ...

stb., stb., stb.

Atyám, hiába tagadja, ön bizony szimpla oldal-bigott. :P

Sir Galahad 2019.01.06. 16:26:37

Lépjünk ki az EU-ból? Ugyanis ez az egyetlen módja annak, hogy megtilthassuk az orvosok, meg egyáltalán bárki külföldre távozását. Szerintem azért ennek több hátránya lenne, mint előnye, de ez is egy lehetőség.

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.06. 17:12:49

@Ménár Atya:" Ha valaki dolgozik, tanul, az had kapjon már vissza a befizetett pénzéből, szerintem.
A gyerek,nem olcsó mulatság , de aki felelősen nem a nullára akar gyereket az miért szívjon azzal szemben aki a semmire csinál azonnal három purgyét?"

Aha, értem.

Nagyapám uradalmi cseléd volt, nyolc gyereket nevet fel, abból egyet az intéző csinált a nagyanyámnak, ezért lett a nagyapám felesége.
Az intézőnek meg a nagynénin kívül három gyereke született.

Vajon te mit csinálnál ( szamarat? ), ha fiatal vagy arra a borsodi, meg a délkeleti vidékeken, mondjuk a határ szélénél, ahol a madár sem jár csak a fidesz propaganda, és küzmunka is csak nyáron jut, télen meg segély sem, és néha ráéhezel az asszonyra/férje, megtartóztatod magad a tízparancsolat szellemében? Ez a fidesz családbarát politikája, az ilyen ellehetetlenített állampolgárnak nincs joga családhoz? Meg állami segítséghez? Csak neked, mert neked jutott városi lakás, munka, meg segíteni tudó rokonság? Netán aki nem esik ilyen kategóriába, az ássa el magát?

Tudod a kormánynak nem csak téged, meg a csókosokat kell kormányozni, hanem az ilyen vidékeken élők életét is. Mert az állam a határoknál kezdődik és fejeződik be. Aki zen belül él, az állampolgár ( kivéve aki a határon kívülről nyújtogatja a kezét a belüliek zsozsójáért , mert ő is állampolgár, de adni a közösbe elfelejt ).

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.06. 17:17:51

@Ménár Atya:

Ha emlékem nem csal, nem arról beszéltem, hogy a jobbik vagy bárki más leváltaná a fideszt, vagy Orbánt, hanem arról, hogy ők is állampolgárok. Megilleti őket is a jog, hogy a hatalomba igyekzzenek, ami vagy sikerül vagy nem. Ezt a jogot elvitatni disznóság, és ezért megvetni őket nem kultúr dolog. Jó tudom, illiberalizmusban azt ütik lovaggá, aki a legrandábban tudja szidni a polgártársait. Ez a ti jellemzőtök.

N. Barbie 2019.01.06. 17:56:11

@Rébusz: Szandekosan egy szot sem irtam az orvosokrol vagy a gyogyitasrol, mert az szemelyi kerdes. Amit en irtam, azok csak penzkerdesek. Az, hogy itt vadonat ujnak nez ki minden egyes egeszsegugyi intezmeny, menubol valaszthatsz kajat stb. az penzkerdes, semmi mas.
Csak ugye van amelyik kormany erre kolti, a masik meg kisvasutra, szazmilliardos nephulyito propagandara meg stadionokra, a korhazak meg elrohadnak. Szegyen.
Ha meg az ellenzek felhozza a problemat akkor meghazudtoljak oket meg soros. Szanalmas.

élhetetlen 2019.01.06. 19:12:35

@Ménár Atya: Itt jön a szűk látókörűség. Most neked több van a bankszámládon, ennyi elég. Hogy ennek fejében kinek lett kevesebb, az nem érdekel, ezt még megértem. Azt már kevésbé, hogy pl. a Balaton egy csomó ember számára elérhető volt, akár vonattal is, aztán kemping. Ez kész. Lölö felvásárolta a háromnegyed Balaton partot, felszámolja a kempingeket, lesznek szuper szállodák, magán kikötők, clubok, ahova a gyereked, mint gyalog, a lábát sem teheti be. Persze, ha clubtag, akkor megint nem érdekel a többi ember. Nagyon, nagyon sok embertől veszik el a Balatont. Államadósság. Paks2, kínai vasút, letelepedési kötvény, biztos, hogy jól állunk? Vagy az ükunokáid jól állnak?

Ménár Atya 2019.01.06. 19:47:30

@élhetetlen:
1.
Az hogy több van a bankszámlámon az elsőként a szorgalmamnak köszönhető. Ettől neked nem lett kevesebb, és senkinek sem.
A válság alatt is megéltem, viszont nem vettem fel hitelt suzukira, meg nyaralásra, jó volt az idősebb autó, és addig nyújtózkodtam ameddig a takaróm ért, ennek ellenére nem kellet megvonnom magamtól és a családomtól semmit ami gyökeresen megváltoztatta volna az életünket.
Nem ittam ,nem cigiztem, viszont amit erre költöttem volna azt inkább tanulásra fordítottam, betartva a szoci propagandát az egy életen át tartó tanulásról, ill a gyerekeim oktatására táboroztatására,étkezésére, mert ez fontosabb volt.
Igaz így lemaradtam néhány tivornyázásról, kocsma haverról, és általam fizetett gruppenszexről, de nem bánom .
Amikor azt ecseteltem anno a környezetemnek hogy rossz az irány, és ez lehetetlen amit a kormány művel, ne dőljenek be, a legtöbben lehülyéztek, aztán pár év múlva elszegényedtek mert sajnos nekem volt igazam.
De veletek ellentétben én nem kárörömmel éltem meg, hanem sajnálattal éltem meg.
Ugyanis , attól hogy valaki hülye volt, és a kormányzat meg is vezette őket, még közvetetten engem is érintett a másik nyomora.
Nekem fontosabb, hogy a környezetemben élő emberek ne elszegényedett búval baszottak legyenek, mert az mindenkit leront csak.
Ahol tudtam segítettem.
Sokszor ingyen dolgozok a mai napig is, ha nem kell elvennem ezért másoktól, ha tudok adományozok kisebb összegeket, alapítványoknak, magánembereknek akiknek szükségük lehet rá.
Te nem ismersz, ezért nem küldelek melegebb éghajlatra, de remélem te is hasonló módon segíted a közösséget magad körül, és nem csak orbánozol.
Balaton fullon pörög évek óta, le kell menni körülnézni, nem az atv-t bámulni éjjel nappal.
Ráadásul belföldi vendégekkel van tele.
A múltkor pl hévizen áztattam a golyóimat, és a mellettem lévő két idősebb nő taglalta hogy milyen rossz itt minden az országban ,mennyire szegények az emberek , ők is csak két hétre tudtak lejönni télen a hotel palace-ba....., nyáron viszont törökbe mennek
B+, tényleg már sajnálni kezdtem, azért az a szálloda nem egy hostel, biztos nagyon rosszul élhettek.
Szóval veszel egy vonatjegyet, ha nyugger vagy akkor nagyon olcsó, meg becsomagolsz két szendót, és egy óra múlva balcsin vagy, és élvezed a vizet a levegőt.
Tehet nem kell a sírás.
Államadósság csökken, olvasd el a mai indexen az előrejelzést, paks, szerintem helyes, kínai vasútról fogalmam nincs, hogy jó,vagy rossz.
Az ükunokáim a még a kádár diktátor adosságát fogják fizetni, ,fletó,és orbi adóssága,majd csak utána jön.

Ménár Atya 2019.01.06. 19:51:16

@N. Barbie: Attól függetlenül, hogy igazat adok abban hogy az eü rohad, és költeni kellene rá, rengeteget, azért azt elmondanád, hogy a jános k. hogy nézett ki a szocik alatt, de ne beszélj mellé,mert én is oda tartozok körzetileg, és volt szerencsém hozzá.
Én a szocik idejében csak szimpla halálgyárnak hívtam, tehát jobb nem volt a mostaninál az biztos.
orbiék bűne hogy nem költenek rá eleget, az előző garnitúra meg szétlopta.
Na melyik a jobb?

Ménár Atya 2019.01.06. 19:54:45

@látjátok feleim szümtükkel: Na most csak ezt a blogot olvasd vissza, elég ha csak azt amikor engem szidnak az elvtársaid, pedig direkt féken is tartom magam, próbálom emberi mederbe terelni a beszélgetést, de csak kurvaanyázik az idióta.
Szóval amikor ezt mondod arra illik a mondás, hogy más szemében a szálkát is észreveszi magáéban a gerendát sem látja. :)

élhetetlen 2019.01.06. 19:56:03

@Rébusz: A filmeket hagyjuk. A napokban néztem meg a 70-e években játszódó BUÉK című filmet, én is akkor kezdtem dolgozni. Igen, lehet, hogy a butább osztálytárs legyőz politikai vonalon, erről lehet filmet csinálni, de nem erről szólt az élet. Ne mondd, hogy csak ez volt a valóság. „Az ingatlanárakat az utóbbi időben az emberek verik fel, nem is kellenek hozzá csúnya politikusok.”. Tévedés. Ahogy megjelent a CSOK, úgy ugrottak meg az új építésű lakások árai, ami a használt lakások keresletét felgyorsította, így drágította azokat is. Ezt a csúnya politikusok hozták össze, az ingatlan építők örömére. Más. Szociális lakások kellenének. De, ha nincsenek, akkor nem olyan törvényt kellett volna hozni, hogy több lakást is kiadhasson valaki airbn-nem keresztül, és adókedvezményt kapjon, mert jöjjenek a pár napos vendégek az olcsó szállásra hányni, hanem annak kellett volna akár teljes adómentességet adni aki minimum fél évre adja ki a lakását. Akkor nem szívnának a bérleti árakkal a diákok, fiatal párok, nem szállt volna el az ár. És ez megint a csúnya politikusok döntése volt.

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 20:03:55

@Ménár Atya: "Nekem fontosabb, hogy a környezetemben élő emberek ne elszegényedett búval baszottak legyenek, mert az mindenkit leront csak."

ez a lényeg: el tudj menni a haverokkal is ibizára, úgy, hogy mindenki maga fizeti, ne csak a partnerekkel...

múltkor írtam itt egy éles késnek a fiókban: ja, tök jó lesz, te keresel 7500€/hó, azt köthetsz biztosítást emberrablás ellen, mint latin-amerikában, mert a többiek nem leszakadtak, hanem egy párhuzamos világban élnek... persze nem értette...

Ménár Atya 2019.01.06. 20:11:47

@látjátok feleim szümtükkel:
Hát.propagandának jó szöveg lenne amit írtál.
Bár nem tartozik rád, de azért leírom neked:
Nekem személy szerint a kutya nem segített, a szüleim csórók voltak, én az 5. gyerekük vagyok.
Amikor összekerültem a feleségemmel, volt a farkam, meg 2 pár cipőm és pár ruhám, és épp rendszerváltás után voltunk.
Teljesen nulláról indultunk, segítségem annyi volt, hogy egy 9nm-es szobában lakhattam, de rezsit fizettem, és önellátás volt . 1991. nyara.
Dolgoztam, mert értettem a szakmámhoz, volt másodállásom éjszaka, 1996 tavaszán megvettük az első lakásunkat.
Addig nem is jött a gyerek, pedig jogom volt hozzá, csak nem akartam a semmibe szarni őket ilyen alapon.
2001-re nagyobb lakás, két autó, két gyerek.
Tehát nekem nehéz elmesélni hogy az ősödnek milyen rossz volt, mert nekem kb ugyan ilyen helyzetem volt.
Ha akarod leírhatom anyám honnan indult, de szerintem felesleges.
Szóval, biztos van nehéz sorsú ember aki tényleg reménytelen, de ez az állandó nyekergés a rózsadombi komcsiktól hogy milyen nehéz ezeknek...hát hiteltelen, mert főleg miattuk vannak ilyen helyzetben.
Ráadásul nálunk nagy divat várni a csodát, amikor dolgozni kellene.
Amikor a sokgyerekes ismerősnek munkát ajánlottam mert jujj de rossz neki, akkor az volt a válasz, hogy ő nem dolgozik szombaton,mert családja van.
Én éjjel is mentem, ma már nem kell, mert megtehetem, de utálom az ilyen fajtát,akinek a munka büdös, csak sírnak mint a fürdős kurva.
Bocs a vulgáris megfogalmazásért de még most is felhúz az ilyen.

Ménár Atya 2019.01.06. 20:18:28

@Sir Bates dö Hól:
Ha nem akarod ne értsd meg miről írtam.
Semmi ibiza meg ilyenek.
Mondtam te nem ismersz.
Én megállok és oda megyek a földön fekvőhöz, nem lépem át, te meg valami szegény-gazdag ellentétet akarsz villantani.
Azért elmondom, gazdag sem vagyok, dolgoznom kell, hogy megéljek, de ez nekem nem meglepetés, megszoktam.
Amim van, munkából van, nem fletó,vagy orbi haveri körétől.
Szerencsére nem is függök tőlük.
És amit fentebb leírtam olyan vagyok, néha ki is használják.
Amúgy azt hiszel amit akarsz, ha neked ettől jobb,nekem mindegy, sem ismerős,sem rokon nem vagy, elolvasom a véleményed, de annyira számít,mint az enyém neked.

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 20:31:52

@Ménár Atya: roszzul fogalmaztam akkor: az a lényeg, hogy a körülötted lévők és barátok is rendelkezzenek saját jogon olyan összeggel, amely lehetővé teszi számotokra, hogy közös programokat csináljatok, pl. elmentek a csúszda parkba családostúl, ne hozza csődközeli helyzetbe a másikat... ha visszahívlak ebédre, az ne egy paprikás krumpli legyen a te sztéked után, mert nem tesz jót az önbecsülésemnek... így értettem...

élhetetlen 2019.01.06. 20:33:29

@Ménár Atya: Először is. „De veletek ellentétben”. Én nem használtam fejedelmi többest, úgyhogy nem értem ezt a többes számot. Lehet, hogy te többen vagy, én nem. „,ők is csak két hétre tudtak lejönni télen a hotel palace-ba....., nyáron viszont törökbe mennek„. Értem, beülsz pénzesen a pénzesek közé, és megállapítod, hogy az egész ország összes állampolgára nagyon jól él. „Szóval veszel egy vonatjegyet, ha nyugger vagy akkor nagyon olcsó, meg becsomagolsz két szendót, és egy óra múlva balcsin vagy, és élvezed a vizet a levegőt.”. Erről beszélek, de már csak a levegőt, mert az olcsó kempingek megszűnnek, a vízhez lejutás már csak nagyon kevés helyen ingyenes, de nem kell a sírás szerinted. Ez már a nincsen kenyerük, akkor miért nem esznek kalácsot szöveg. Ha már a Balaton nem lesz elérhető a tömegek számára, hát menjenek hétvégén Horvátországba. És, mielőtt félreértenél, nem magamért sírok, nekem még van egy pici, ugyan nem vízparti, de a szabad strandtól két háznyira levő nyaralóm, ahonnét azért az ágyból is kilátok a vízre, csak aggaszt, ami a Balaton körül folyik. Az már csak extra kérdés, hogy hol láttál kárörömöt részemről, atyám?

élhetetlen 2019.01.06. 21:19:35

@BaitHrunner: Hogyne, egy kis szorgalom, „szépen felépíted az életed, akkor itthon is simán tudsz egy átlag osztrák vagy német színvonalán élni.”. Aztán hoznak egy törvényt, hogy a trafik, amiből harminc éve éltél, már nem a tiéd, vagy ott maradsz 500 birkával legelő nélkül, mert kellett egy műkörmösnek a föld a föld alapú támogatásért, vagy beszánják Kishantost. Az átlagember nem az államtól várja a csodát, de azt joggal elvárhatná, hogy amit felépített, azt ne vágja tönkre az állam egy mozdulattal. És ugyanígy meghalt egy csomó falusi kisbolt a dohány forgalmazás betiltásával, mert a zöldséget megtermelik a helyiek, és csak a tejből, kenyérből meg nem tudtak megélni. Most sem kenyér , sem tej, sem cigi. De jó! Változik a gondolkodás, a kisboltosnak, ha van pénze egy furgonra, akkor összeírja, hogy kinek mi kell, és beszerzi egy Tescóban, és, hogy megéljen drágábban kell, hogy adja. De jó! Tapsolsz?

Ménár Atya 2019.01.06. 21:22:08

@Sir Bates dö Hól: Látom nem érted.
A környezeten nem a barátaimat a rokonaimat kell értened.
Az alapelvem az, hogy mindenki éljen jól, akkor a másik is jobban élhet.
Mi a faxnak segítenék olyanon akinek van?
Pl épp tegnap utaltam egy kisebb összeget a sülysápi tűzkárosult családnak.
Nem sokat, de nekem ettől nem lett kevesebb,és a családomnak sem.
Nem ismerem őket, sosem jártam feléjük, de úgy gondoltam, hogy segíthetek én is.
Te segítettél valakinek?
Karácsony előtt, egy ingyen munkát csinálok, és élvezem a meglepetést az arcokon, amikor közlöm, hogy ezt a jézuska hozta.
Nekem jól esik amikor látom az ember arcán hogy ilyen nincs és mégis van.
Te szoktál idegeneknek így segíteni akik rászorulnak?
Amúgy nincs szükségem olyan barátokra akik pénzben mérik a barátságot.

Leooo 2019.01.06. 21:23:37

@látjátok feleim szümtükkel: Csak a vicc és a korrektség kedvéért: az a 3-ból 13% inkább 3-ból 30-33% (szerződés hátralevő időtartamától függően) volt, ezért kezdett el mindenki kaparni, hogy a felét kp-ban ki tudja fizetni egyszerre! Mert, ha valahogy a felét kifizetted a hátralévő összegnek, akkor a másik felét elengedték...

Európai téridő 2019.01.06. 21:25:18

@Rébusz: Ebben a mai "közgazdasági közegben"?

Ménár Atya 2019.01.06. 21:25:26

@élhetetlen:
Bocs, de nem szégyenlem, hogy telik egy fürdő belépőre a munkámból :)
Azt hiszem valami 3000 ft volt .
Ettől még nem leszek szuper gazdag.
Majd holnap vagy valamikor fojtatjuk most fekvés, mert holnap korán kelek.
Jó éjt

Ménár Atya 2019.01.06. 21:27:31

...folytatjuk, most fekvés :):)

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.06. 21:34:44

@Ménár Atya: "Nekem fontosabb, hogy a környezetemben élő emberek ne elszegényedett búval baszottak legyenek, mert az mindenkit leront csak."

No men a kormányzat feladata annak elkerülése, hogy a nép búvab baszott legyen?

"ez az állandó nyekergés a rózsadombi komcsiktól hogy milyen nehéz ezeknek...hát hiteltelen, mert főleg miattuk vannak ilyen helyzetben."

Szerinted a rózsadombi komcsik hol a fenében szarják a gyöpet? Tudod azt a fűtöttet. A nyekergők nem a rózsadombi villákban ( ja meg nem az Andrássy úti palotákban ) állnak a saját lábukon. Sokan azért nyekeregnek, mert kihúzzák alóluk a lakásukat. Itt sem a rózsadombiak nyekergnek.

Magaméban nem kell gerendát keresni. Te viszont megnézethetnéd a sajátodat. Küldjek tükröt?

élhetetlen 2019.01.06. 21:37:15

@Ménár Atya: „én dolgoztam, hogy legyen pénzem tanulni”. Olyan szánalmas vagy már ezzel az önfényezéssel. Nyilván Kishantos kutatói sehol sem voltak hozzád képest, ezért mosták le őket a színről. Nagyon sokan így vitték valamire, és nagyon sok embert tettek tönkre, mikor már sikeres volt. Eladod a cégedet, hát persze, fillérekért. De te vagy az állócsillag a magyarság egén, ugye? Ki ne láss a kis világodból, mert esetleg megbillen az önképed.

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.06. 21:39:49

@Leooo:

Előbb csak 13 % volt, mi nem tudtuk kifizetni, de elköltözés miatt eladtuk az ingatlant és évekig béreltbe laktunk. El sem hiszed havi 10 000 volt a lakbér. Később emelték feljebb még jobban a kamatot.

trabant 2019.01.06. 21:58:32

@BaitHrunner:

Azokra nem gondolsz, akik nem 40 évesek, hanem több, és egészségügyi problémákkal küzdenek. Azok az igazán leszakadó rétegek - önhibájukon kívül. Velük mi legyen? Haljanak éhen, mert neked és netán másoknak jól megy?
Egy társadalom élhetősége azon is múlik, hogy mennyire törődik a segítségre szorulókkal. Ez itt nulla.

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 22:28:19

@Ménár Atya: bizonnyal én fogalmazom érthetetlenül:-)... akkor maradjunk abban, hogy pontosan értem és tiszteletreméltónak tartom hozzáállásod eme tekintetben (persze a "segíts magadon, isten is megsegít" hozzáállasod azért finomítanám a "bárki előtt nyitva állnak a lehetőségek, csak szorgalmasnak kell lenni" tekintetében, valószínűleg ez amiatt is lehet, hogy lumpenproliként jutottam el olyan szintekre, ahová csak kevesen látnak be - beszarás, mikor saját erőből 10-100M/év között keresőket plebs jelzőkkel illetnek beleszületettek, ilyen trippem nem volt még begombázva se)...
persze, volt, hogy segítettem, de inkább nem ártottam:-)...

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 22:41:00

@trabant: egészen pontosan csak azon múlik...

N. Barbie 2019.01.07. 10:46:54

@Ménár Atya: En beszelek melle, mikor jo fideszes szokas szerint te mutogatsz vissza a ballibekre mikor a helyzet ugy kivanja? Na ne viccelj.
Tdomasom szerint nem a szocik alatt harsogta (es harsogja most is) evekig a media, hogy szarnyal a gazdasag, minket irigyel a vilag, tejjel-mezzel folyo kanaan van, szazmilliardok mennek latvanyberuhazasokra, hanem viktor amokfutasa alatt.
Na ha ilyenekre van penz, akkor bocs, de nincs tobb visszamutogatas a szocikra, meg hogy jaj milyen volt az o idejukbe.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.07. 10:53:49

@Vazelin Atya: "elmondanád, hogy a jános k. hogy nézett ki a szocik alatt"

Elmondom neked, ha akarod, oda járok. A szocik alatt le volt pukkanva. A geci alatt egy HALÁLGYÁR-rá lett. Érzed a különbséget?

Évente sok tízezer honfitársunk (nem a tied, hazaáruló, hanem a mienk) hal meg gyógyítható betegségekben, két és félszer annyi, mint a migráncs sújtotta nyugaton.

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.07. 11:31:56

@N. Barbie:

Ime a bizonyíték arra a mit írtál, és ebben az a szomorú, hogy a becslés a pénzügyminisztériumból származik:

444.hu/2019/01/07/a-vallalati-alkalmazottak-42-szazaleka-dolgozik-minimalberet-vagy-garantalt-berminimumert-magyarorszagon?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=a-vallalati-alkalmazottak-42-szazaleka-dolgozik-minimalberet-vagy-garantalt-berminimumert-magyarorszagon

Valaki karácsony előtt úgy fogalmazott amikor azt kérdeztem miért kevés a vevő a boltokban, hogy biztosan a gazdaság nagy dübörgésétől nem mernek kijönni, és vásárolni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.01.07. 15:05:42

@Ménár Atya: Ja,azok a mocskos szocik csinálták az 50%.-os béremelést az ápolóknak.
süti beállítások módosítása