Az emlékezés ünnepe
A háború végére emlékeznek a túlélő generációk - mindegyik a maga módján.
A világ pszichésen a mai napig nem volt képes feldolgozni az elmúlt század nagy háborúinak élményét és következményeit… régi és új hatalmak tündöklését és bukását, a határok újra meg újra való átrajzolását, melyek megváltoztatták a birodalmak és az egyszerű emberek helyzetet és életét.
Pótolhatatlan veszteségek, tragédiák, szét repesztett álmok törmeléken épült a jövő.…
Ezek a háborúk „lehetetlen” feladatokat róttak az egymást követő generációkra-s ezek a generációk azóta is küszködnek a rajuk bízott örökséggel.
,A kollektív és egyéni emlékezet kepés az élmények és érzelmek hasítottsága feldolgozásának szolgálatába állni . Kedvező körülmények között, a létezés folyamatosságának élménye is visszaállítható-ha elég kitartóan és nem sürgetve próbáljuk a szétszakadt szálakat összekötni és az élet élésének folyamatába helyezni. Ily módon ismét lehetővé válhat a tapasztalatból való tanulás...
A sok harsogó emlékezési forma között találtam rá a csendes szemlélődésre, a látott világ tárgyai mögé hatolás gyakorlására és a dolgok értelmének keresésére ösztönző „szellemkatonák csoportjára.
Slimbridgeben, a St John templom sírkertjében keresik mi maradt elrabolt életükből?
A drótkatonákat Jackie Lantelli álmodta eleven szellemekké.
Spitz
