B1 blogcsalád



Még egy fideszesnek sem lehet mindent

2018. november 01. - ashwood

molotov-1.pngÉletveszélyes fenyegetés nagy nyilvánosság előtt, közveszéllyel fenyegetés - ezeket a vádpontok messziről is egyértelműek a fideszes képviselő Molotov-koktélos fenyegetőzéséből. Ennek ellenére az ügyészségnek csak akkor tűnt fel, amikor már Polt Pétertől kérdeztek róla.

Még szeptember végén, az ózdi képviselőtestület ülésén fakadt ki a Városüzemeltetési Intézmény korábbi, fideszes vezetője, Tóth Pál. Az ülés során először a polgármestert kérte számon, amiért kevés gyerek jár a helyi gimnáziumba. Az sem zavarta különösebben a kormánypárti politikust, hogy az iskola állami tulajdonban van. Orbán és kormánya természetesen mindent tökéletesen csinál, vagyis ha valami gond van, arról mindig valaki más tehet.

A gyógyszer azonban akkor gurult el igazán Tóthnál, amikor utódját

a városüzemeltetés élén faggatta, pontosabban fenyegette. A képviselő szerint ugyanis nem kapott időben választ egy kérdésére. Így aztán azt találta mondani: ha másként nem kap választ, hát Molotov-koktélt dob a hölgy irodájára, abból majd érteni fog.

A DK-s Vadai Ágnes azonban azt kérdezte Polt Pétertől: Tóth szavai nem merítik-e ki a büntető törvénykönyv 316. (Aki terrorcselekmény elkövetésével fenyeget, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.) és a 323. (Aki közérdekű üzem működését jelentős mértékben megzavarja, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.) paragrafusát.

Polt mindössze annyit válaszolt: "írásbeli választ igénylő kérdését feljelentésként értékelve a Borsod-AbaújZemplén Megyei Főügyészséghez továbbítottam a szükséges intézkedések megtétele végett."

Teszi ezt Polt annak ellenére, hogy Vadai kérdése nem erre irányult.

Eszerint akár a közérdekű üzem veszélyeztetése, akár a terrorcselekmény vádja megáll Tóth Pállal szemben? Ha igen, Polt és az általa vezetett, fidsznyik ügyészség miért nem rendelt el azonnal nyomozást?

A kérdést persze meg is válaszoltuk: a magyar ügyészséget a Fidesz egykori képviselőjelöltje vezeti. Miért gondoljuk, hogy Orbánhoz kötődő hűségét bármikor lecserélte Polt a jog és az igazság szolgálatára?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6914338221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doktor Toekfey 2018.11.01. 17:14:51

Itt a teljes mondat felvétele: www.atv.hu/belfold/20180928-video-molotov-koktellal-fenyegetozott-egy-ozdi-fideszes-kepviselo

Tóth nem azt mondja, hogy ha nem kap választ, akkor moltovkoktél dob az irodára, hanem megkérdezte, hogy mit tegyen, hogy választ kapjon, szerenádot adjon vagy molotovkoktélt dobjon az irodára? Bunkó módon fölényeskedett, de nyilvánvalóan nem fenyegetőzött.

Szilágyi Imre 2018.11.01. 19:35:32

"Teszi ezt Polt annak ellenére, hogy Vadai kérdése nem erre irányult."
Tekintettel arra, hogy egy bűncselekmény gyanújának kivizsgálása nem a Legfőbb Ügyész feladata, így még Vadai disznó puncika kérdésére sem tud választ adni. Mert a konkrét vizsgálat eredménye adhat választ a kérdésre.
Az idióta Vadai disznó puncika bemondására mégsem lehet meggyanúsítani senkit. Főleg nem a Legfőbb Ügyésznek.

miért 2018.11.01. 19:54:33

Tökfej Szilágyi urak igazi viktátori üzenetet írtak: pofa be! És ez független vadai szellemi képességeitől.

Európai téridő 2018.11.02. 08:57:12

Nagyszájú Vadai is időnként lyukra fut.

NemNick 2018.11.03. 22:16:00

@Szilágyi Imre: "idióta Vadai disznó puncika" -ááá, a jó öreg, kifinomult fideszes humor. Már-már megüti az általános iskola alsó tagozatának szintjét.

Okádék vagy. Nem azért, mert Vadai valaki lenne, hanem mert a fenti színvonalon létezel.

ember100 2018.11.03. 22:21:36

@Doktor Toekfey:
Helló !

" Boldog Békés Karácsonyt Kívánok "
Nem ismerős válasz ?????

ember100 2018.11.03. 22:29:39

@Szilágyi Imre:
Helló !

Remélem szereted ha ki piciri fütyinek hívnak a villamoson és hangosan :)
A videofelvétel vajon mi ?
Már kezdik elfogadni a bíróságon , rendőrségen .
Mert Pistike felvette a mobilján , megosztotta hogy 220 al száguldozik az M1 e és lám RENDŐRSÉGI feljelentés lett belőle.
Magyarország én így szeretlek :)

2018.11.03. 22:55:22

@Doktor Toekfey:

Mit tegyek, hogy felfogd azzal az egybites faszfejeddel, hogy teljesen mindegy,
hogy azt kérdezem, hogy pofán basszalak-e, vagy ténylegesen fenyegetőzőm azzal, hogy pofán baszlak?

Ugyanis jogilag mindkettő fenyegetés.

Bár nálad, agyhalott fityiszesként más másképpen működik a dolog.
Ha a NER azt mondja, hogy zöld az ég, akkor biztosan az.
Elég, ha csak a nick neved értelmezzük.

John Brennan 2018.11.03. 23:02:02

@Szilágyi Imre: elég lett volna a Vadai disznó, a puncika aranyos

alvito 2018.11.03. 23:32:03

@Európai téridő: @John Brennan: De általában inkább az ő lyukára futnak. Csótánnyal az élen.

2018.11.03. 23:49:26

@John Brennan:

Sajnos nincs.
Pedig a kettős mérce sehol sem indokolt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.03. 23:58:24

@Szilágyi Imre: "Vadai disznó puncika"

nagyon rä vagy te gerjedve Vadaira.

A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!! 2018.11.04. 01:08:31

"Még egy fideszesnek sem lehet mindent""

Emlekeztetnem az elvtarsakat, hogy KINEK IS VAN H A R M A D S Z O R R A KETHARMADA.
Szoval ajanlott kussolni, mielott valaki beveri, a komcsi sorosberenc pofatokat.

Habony Árpád. 2018.11.04. 01:17:29

"(Aki terrorcselekmény elkövetésével fenyeget, "

Felháborító, hogy azok vádaskonak akik 2006 -ban csak az emberek általános terrorizálásával, megfélemlítésével tudtak hatalomban maradni, . A dk-sok azok akik valoban terrórcselekményeket követtek el a lakosság ellen.

kolomparlole1114 2018.11.04. 01:40:19

@Doktor Toekfey: Fidesznyik, tehát fenyegetőzött. Ezt is le kell sittelni, nemcsak az ártalmatlan civileket, egyetemistákat!

kolomparlole1114 2018.11.04. 01:41:11

@John Brennan: Miért lenne? Azért mert elhagyta a zsidókommunista hazaáruló pártot és észhez tért?

kolomparlole1114 2018.11.04. 01:42:20

@A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!!: Rákosi bolseViktátor hazaáruló kékcédulás kommunista pártja csalta el 3.szorra is a választásokat, ha erre gondolsz.

Orbán Viktor 2010.......2030 2018.11.04. 06:57:06

"Még egy fideszesnek sem lehet mindent"

Orban meg Merkelt is elintezte, szoval nagyon ugy nez ki, hogy egy fideszesnek mindent lehet.

nu pagagyí 2018.11.04. 06:59:02

Az illető úr feleslegesen háborog. Pontosan ugyanolyan választ kapott (semmit), amilyet az állami cégek vezetői, fontos állami pozícióban levő Fidesz-káderek szoktak adni a munkájukat firtatók kérdéseire. A válasz megfelelhetett annak a protokollnak, amit még a vértolulásos képviselő úr dolgozott ki, amikor még ő volt az önkormányzati cég vezetője.

Orbán veje 2018.11.04. 07:41:44

@A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!!:

Jól mondod haver! Orbán egymaga hozta létre a választási rendszert! Így már 49%-kal is tudott 66%-ot csinálni. Főleg úgy hogy órákra leáll a számítógépes rendszer így hát ki tudja mennyi is volt az a 49% valójában. Egyébként meg muszáj volt a rendszernek leállnia mert különben sittre jut a fidesz polt péterrel az élen. De mivel orbánék tovább lopnak ezerrel ezért legközelebb énszerintem 15% -ból csinál majd 66%-ot a felcsúti nemzetvesztő. Amit a hozzád hasonló gerinc nélküli fideszkollaboránsok majd 2/3-nak hívnak.

Orbán veje 2018.11.04. 07:46:41

@Orbán Viktor 2010.......2030: Jól mondod haver. Orbán még Magyarországot is elintézte. Sikerült Európai közepén a jogállamiságot 8 év alatt lebontania, s egy diktatúrát kiépítenie. És erről már az Európai Parlamenttől papírotok is van. De minden diktatúra csúnyán végzi, és ti mocskos fideszbérencek sem kerülhetitek el a felelősségrevonást.

BiG74 Bodri 2018.11.04. 07:46:43

Milyen az a disznó puncika? Nekem még nem jutott eszembe nőstény disznó nemi szervét nézegetni. Úgy látom valakinek, viszont van viszonyítási alapja.

LebensraumamOsten 2018.11.04. 08:12:57

@A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!!: Le kell lőni minden szar fideszest válogatás nélkül. Veled kell lezdeni és máris jobb lesz minden rendes igaz magyarnak.

conchita wurst 2018.11.04. 08:39:49

Poltot csak tenyezok kerdezhetik, Vadai nem tenyezo.

conchita wurst 2018.11.04. 08:50:32

2011 Borut Pahor szlovén miniszterelnők bejelenti, hogy a baloldal megkezdi Magyarország elszigetelését. Hol van már Borut Pahor ?

2014 Mark André Goodfriend USA budapesti nagykövet meg akarta buktatni Orbánt
Hol van már Goodfriend?

2015 Victor Ponta román miniszterelnök szerint Orbán nacionalista, fasiszta. Hol van már Ponta?

2015 Zoran Milanovic horvát miniszterelnök lekommunistázta Orbánt, bírálta a kerítés építést.
Hol van már Milanovic?

2015 Werner Faymann osztrák kancellár náci Németországhoz hasonlította Magyarországot a szögesdrót kerítés építése miatt
Hol van már Faymann?

2016 USA budapesti nagykövete Colleen Bell demokrácia és sajtószabadság féltés címén támadta Orbánt.
Mentek a lecsőba Obama és Hilllaryval és Goodfrienddel és az összes demokratával együtt.

2016 Matteo Renzi beszólt Orbánnak, Olaszországban kis földrengés volt.
Másodszor is beszólt, Óriási pusztítást végzett a földrengés Közép-Olaszországban
Harmadszor is beszólt megbukott.

2018 Martin Schulz SPD folyamatosan támadta Orbánt
Hol van már Shulz ?

Mosst Merkel és Macron a SOROS !

csobi2011 2018.11.04. 08:59:13

@Orbán veje: mindig vicces amikor a magad fajták fenyegetőznek. Csak szólok, hogy a Gyurcsi Feri féle forradalomnak nemrég lett vége érdeklődés hiányában. Párszáz elakult nyugdíjas kevés lesz a fidesz megdöntéséhez. Attól meg szerinted ki ijed meg hogy itt néhány buzi libsi névtelenül fenyegetőzik. Nevetséges.

csobi2011 2018.11.04. 09:00:49

Párszáz elvakult nyugdíjast akartam írni...

Orbán veje 2018.11.04. 09:03:27

@csobi2011: Haver. Persze, hogy a magadfajta szaházi fideszkollaboránsok rettegnek a jogállamtól. Pedig lesz még itthon jogállam, ami elvégzi a szükséges munkát, és akkor nektek mocskos népnyúzó, tolvaj fideszeseknek annyi.

nu pagagyí 2018.11.04. 09:04:49

@conchita wurst: Röhejes és ostoba. A demokráciáknak pont az az ismertetőjegye, hogy változik a vezető személye. Megnyugtatlak, utódaik is hasonlóan viszonyulnak a magyar diktátorhoz. Azzal sem járna jobban Orbán, ha mindenhol hozzá hasonló soviniszta uszító kerülne hatalomra, ők nem a demokratikus és a jogállami elvek megsértése miatt utálnák Orbánt, hanem a megszerezhető konc miatt hergelnék saját országukat Orbán rezsimje ellen.

nu pagagyí 2018.11.04. 09:09:30

@conchita wurst: Vadai országgyűlési képviselő, ha úgy tetszik a népszuverenitás megtestesítője. Annál nagyobb tényező papíron nincs Magyarországon. Egy kinevezett senki köteles lenne válaszolni a kérdéseire, különben a magyar választókat sérti meg, nem pedig személy szerint Vadait.

Orbán veje 2018.11.04. 09:09:55

@conchita wurst: Hé haver! Azt mondja az Európai Parlament hogy orbánék mocskos diktatórikus, jogállamiságot lebontó, korrupt rendszer hoztak létre. Erről 2/3-os papírotok van! De nem ám olyan illiberális, a felét el sem érő 49%-os 2/3. Hanem igazi. És ha tükörfényesre nyalod az orbán seggét ez akkor is így van.

conchita wurst 2018.11.04. 09:23:18

@nu pagagyí: "A demokráciáknak pont az az ismertetőjegye, hogy változik a vezető személye. "

nem

me vmi?

conchita wurst 2018.11.04. 09:24:20

@nu pagagyí: vadai tanulja meg hol a helye, a tortenelem szemetdombjan

conchita wurst 2018.11.04. 09:25:17

@Orbán veje: mondani mindent lehet, s akko mi lesz?

lefossa a bokajat az EP?

nu pagagyí 2018.11.04. 09:28:03

@conchita wurst: De. Lásd választások értelme!

nu pagagyí 2018.11.04. 09:29:20

@conchita wurst: Azt nem te fogod kijelölni, de még csak nem is Kövér elvtárs.

conchita wurst 2018.11.04. 09:31:58

@nu pagagyí: nem tetszik az eredmeny? 2022ben is ugyanez lesz.

nu pagagyí 2018.11.04. 09:35:45

Tetszik a fideszes faszkalap háborgása. A mai "jogállami" szabályok szerint, nem kell molotov koktél a közérdekű adatok megismeréséhez. Elég hozzá pár millió forint az adatok meghamisítására fordítandó munkaidőre és a fénymásolás költségeire. Igaz egy-két évet így is várni kell rá.

Orbán veje 2018.11.04. 09:36:01

@conchita wurst: Hé haver! Csak a hozzád hasonló szarházi fideszbérencek lubickolnak a diktatúrában. A korrupt tolvaj gazdádra már itthon sem kíváncsi senki, úgy kell a külhoniakat buszoztatni az ünnepi beszédre. Csúnyán fogja végezni a felcsúti nemzetvesztő meg a sleppje.

conchita wurst 2018.11.04. 09:38:44

@Orbán veje: Senki sem kivancsi, csak megint segg picsara verte a pofatokat a valasztason. Ennyi.

nu pagagyí 2018.11.04. 09:41:32

@conchita wurst: Látom, az érvelés nem az erősséged. Tudás és némi logikai képesség nélkül persze nehéz is. Én is leegyszerűsítem: a múltat az utókor fogja értelmezni, így mi (beleértve téged és Kövér elvtársat is) sajnos nem rúgunk labdába.

conchita wurst 2018.11.04. 09:42:41

@nu pagagyí: megint segg picsara verte a pofatokat a valasztason. Ennyi.

conchita wurst 2018.11.04. 09:44:16

Orban szerzett fel millio uj szavazot tavasz ota amikor utoljara segg picsara verte az ostoba pofatokat.

Orbán veje 2018.11.04. 09:44:19

@conchita wurst: Szorul a hurok haver! A Néppár jövő héten megnevezi jelöltjét az Európai Bizottság elnöki posztjára. Mindkettő megszavazta a sargentini jelentést, és mindkettő kibaszna titeket a néppártból a büdös picsába. Nektek, diktatúraépítő, gerinctelen lényeknek annyi.

nu pagagyí 2018.11.04. 09:48:00

@conchita wurst: Kevesebben szavaztak a Fideszre, mint ellene (49-51). Ez a tény, ebből kellene kiindulnod. Pedig a legutóbbi nagyon demokratikus, nagyon jogállami választáson már csak a Fidesz által mozgatott bábellenzék (a Momentumon kívül) vett részt "ellenzéki" szereplőként a választáson, de még így is több szavazatot kaptak, mint az állampárt. Nyilván, valami hiba csúszhatott a bábjátékba. Na, majd legközelebb igazad lesz!

conchita wurst 2018.11.04. 09:48:34

@Orbán veje: Ha kibasznak a neppartbol, akkor csak annyi fog valtozni hogy a 2022es valasztason segg picsara veri Orban az ostoba pofatokat. Ugyanez lesz, ha netan megse basszak ki a neppartbol.

bukas, bukas, ez `a jovo szamotokra

ennyi

nu pagagyí 2018.11.04. 09:52:11

@Orbán veje: Ez azért minket nem vigasztal. Orbán addig marad, amíg a nép el nem zavarja. Kívülről nem fogják megdönteni, de nem is lenne jó. Nekünk kell megmutatni a helyét.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.04. 09:52:54

@Habony Árpád.: 2006-ban egy a belvárosban tankkal rendőrségnek nekimenő randalírozó csőcseléket fékezett meg a rendőrség, amelynek pontosan ez a dolga ebben a helyzetben, te Fidióta barom!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.04. 09:53:42

@Habony Árpád.: 2006-ban egy a belvárosban tankkal rendőrségnek nekimenő randalírozó csőcseléket fékezett meg a rendőrség, amelynek pontosan ez a dolga ebben a helyzetben, te Fidióta barom!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.04. 09:54:51

@Orbán Viktor 2010.......2030: Merkel intézte el Orbánt. Berendelte rapportra, azóta se Salvinizik a geci. És még nincs vége.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.04. 09:58:09

@conchita wurst: "Poltot csak tenyezok kerdezhetik"

ja, de nincs ám diktatúra, mi te idióta?!

csobi2011 2018.11.04. 09:59:06

@Orbán veje: te figyelj, ki a faszt érdekel az EU parlament vagy néppárt? Magyarországot az vezeti aki itthon a legtöbb szavazatot kapja. Csak a libsik járnak állandóan brüsszelbe hisztizni, de nem veszik észre hogy nem mennek vele semmire.

Orbán veje 2018.11.04. 09:59:24

@nu pagagyí: Igen igaz. A magyar nép csak akkor szerezheti vissza a becsületét, ha ezt a korrupt, diktatúraépítő, a demokratikus világot ellenségnek tekintő fideszbandád nem csak egyszerűen elzavarja, hanem független ügyészség által el is számoltatja.

Jelen pillanatban olyan rossz a hírünk a fejlett világban, hogy külföldön járva szégyellve mondjuk azt hogy magyar vagyok. Ezt idézte elő 8 év alatt orbán és mocskos bandája.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.04. 09:59:30

@conchita wurst: Adolf Hitlert 12 évbe telt megbuktatni, de akkor főbe lőtte magát, és elégették, annyira félt attól, hogy mindenki utálja. Szar dolog.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.04. 10:00:31

@csobi2011: ha Orbánék nem EU-s buszokkal szállítanák a nyuggereket, akkor a kutya se lenne kíváncsi a beszédeire.

Orbán veje 2018.11.04. 10:01:38

@csobi2011: Hé haver! A gazdád a liberális internacionálé alelnökeként járkált nyugatra. Önéletrajzában a soros ösztöndíjjal.

Így hát ma te vagy a nap fideszbarma. Tiéd a pálma.

:))))))

nu pagagyí 2018.11.04. 10:02:14

@conchita wurst: Minden diktátor örök időkre tervez, mégis kevés éri meg, hogy érdemeit elismerje a nemzet. A bűzös lyukból kirángatott Asszad, a kazah száműzetésben tengődő Rákosi, a bunkerben dekkoló Hitler, vagy a fellógatott Szálasi sem ilyen befejezésre gondolt hatalma teljében. Horthy és Kádár ugyan megélte rezsimjének összeomlását, de abban sem volt sok köszönet.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.04. 10:02:17

@conchita wurst: Orbán tanulja meg hol a helye, a történelem szemétdombján. Ha magyar vagy, ékezetekkel írj, te hazaáruló!

conchita wurst 2018.11.04. 10:04:52

@nu pagagyí: Epp elegen szavaztak a fideszre, hogy segg picsara verje az ostoba pofatokat. Bar 2022ben ez tobb lesz ha keveselled.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.04. 10:05:38

@csobi2011: "ki a faszt érdekel az EU parlament vagy néppárt? "

amikor a cigányvajdátok a segílykét kapja, akkor érdekli.

conchita wurst 2018.11.04. 10:05:52

@math0: Orban miatt ne aggodj, napi rutinja hogy segg picsara verje az ostoba fejeteket.

conchita wurst 2018.11.04. 10:07:42

@math0: de diktatura van. Es 2022ben is a diktatorra szavaz majd a nep, az ostoba fejetek helyett.

hupp hupp

conchita wurst 2018.11.04. 10:08:57

2011 Borut Pahor szlovén miniszterelnők bejelenti, hogy a baloldal megkezdi Magyarország elszigetelését. Hol van már Borut Pahor ?

2014 Mark André Goodfriend USA budapesti nagykövet meg akarta buktatni Orbánt
Hol van már Goodfriend?

2015 Victor Ponta román miniszterelnök szerint Orbán nacionalista, fasiszta. Hol van már Ponta?

2015 Zoran Milanovic horvát miniszterelnök lekommunistázta Orbánt, bírálta a kerítés építést.
Hol van már Milanovic?

2015 Werner Faymann osztrák kancellár náci Németországhoz hasonlította Magyarországot a szögesdrót kerítés építése miatt
Hol van már Faymann?

2016 USA budapesti nagykövete Colleen Bell demokrácia és sajtószabadság féltés címén támadta Orbánt.
Mentek a lecsőba Obama és Hilllaryval és Goodfrienddel és az összes demokratával együtt.

2016 Matteo Renzi beszólt Orbánnak, Olaszországban kis földrengés volt.
Másodszor is beszólt, Óriási pusztítást végzett a földrengés Közép-Olaszországban
Harmadszor is beszólt megbukott.

2018 Martin Schulz SPD folyamatosan támadta Orbánt
Hol van már Shulz ?

Mosst Merkel és Macron a SOROS !

Orbán veje 2018.11.04. 10:24:51

@conchita wurst: Hát haver! Úgy látom téged pépesre vertek, ha kínodban már csak a korábbi hazugságaidat tudod bemásolni.
De ezen nem lepődjél meg mert a mocskos fideszkollaboránsoknak lesz ez még rosszabb is.

conchita wurst 2018.11.04. 10:27:10

@Orbán veje: 2022ben ismet segg picsara ver titeket a valasztason a gyulolt diktator Orban Viktor, es kitorol titeket nemcsak a jelenbol hanem a multbol is

ennyi

Orbán veje 2018.11.04. 10:32:14

@conchita wurst:

Ezt a múltat végképp eltöröljük szöveggel a vörös komcsik is próbálkoztak. Nem jött be. Gondolod fideszkomcsiként bejön?

:)))))))

conchita wurst 2018.11.04. 10:34:27

@Orbán veje: De Orban megiscsak eltorolte a voros komcsikat.

Orbán veje 2018.11.04. 10:38:58

@conchita wurst: Hé haver! Orbán nem a diktatúra ellen harcolt, ezt ő maga mondta a parlamentben. Na meg különben is: kisz titkár volt. Meg énszerintem besúgó is ezért ő az egyetlen miniszterelnök akit nem világítottak át.

Mondd, te szopni jársz ide?

:))))))

conchita wurst 2018.11.04. 10:43:20

@Orbán veje: Orban nem a diktatura ellen harcolt, mondtak a komcsik.

S Orban harmadszor is ketharmaddal annihilalta a komcsikat.

Orbán veje 2018.11.04. 10:52:31

@conchita wurst: Rendben van, haver! Hát akkor szopjál még egy kicsit. Legalább megspórolod a vasárnapi ebédet.

:))))))

mandiner.hu/cikk/20121105_nem_a_diktatura_ellen_harcolt_anno_orban

John Brennan 2018.11.04. 11:08:07

@math0: "a komcsik a Fideszben vannak."

hülye

conchita wurst 2018.11.04. 12:09:47

@math0: igen Orban komcsi, ezt abbol lehet tudni hogy a komcsik utolso lehelletukkel probalnak ratolni a szart Orbanra

ha ha ha

John Brennan 2018.11.04. 12:49:34

@math0: Na és? Komolytalan a javaslat, és nem is az ügynökakták nyilvánosságra hozásáról szól.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.04. 12:52:16

@John Brennan: nyilvánosságra hozta a Fidesz az ügynökaktákat bármilyen komoly formában a kibaszott kétharmadukkal 8 év alatt? nem. miért nem? mert a kommunisták, ügynökök, besúgók köztük vannak.

BiG74 Bodri 2018.11.04. 13:10:44

Különben pedig az ügynökakták, nem az ügynökökről szólnak! Soros összezavarta a fejeteket
A fityiszben nincsen komcsi, egy se. Amint a fityiszhez közel kerül, már nem komcsi, soha nem is volt, népnemzetimélyenkeresztyén!

csobi2011 2018.11.04. 14:15:14

Itt az a legviccesebb, hogy a ballibek beszélnek arról, hogy a fideszes kommentelők mekkorát szívnak állandóan. Közben ti vagytok azok akik több mint nyolc éve minden nap megjósoljátok a fidesz bukását, és arról álmodoztok, hogy minden fideszest börtönbe zártok. Én nem értem hogy nem ér bilibe a kezetek. Nyolc év után a fidesznek több hatalma van mint valaha. Fél évvel a választások után minden kétharmados törvényt úgy módosít ahogy akar. A legfőbb ügyészt, a jegybank elnököt is bebetonozhatja újabb 9, illetve 6 évig. Szóval az igazság az hogy nincsenek a világon nagyobb lúzerek mint az itteni ballib kommentelők. Csak jártatják itt a szájukat teljesen feleslegesen az ország meg megy arra amerre a fidesz kormányozza. És ez még jó sokáig így lesz. Ha tényleg olyan kemények lennének az itteni ballib kommentelők akkor már rég nagy tüntetésektől lenne hangos az ország. A valóság az hogy a kihalófélben lévő néhány utolsó libsi kommentelő már csak itt hangos. Mert maga is szégyeli felvállalni véleményét. Csak itt névtelenül okoskodnak, mert tudják hogy saját környezetük is csak leköpné ha vállalná gondolatát. Szóval ezért van hogy itt még okoskodnak de semmilyen demonstráción képtelenek 300-nál többen összejönni. Persze itt meg fikázzák a több tízezres fideszes összejöveteleket. Csak így tovább fiúk, lányok. Nélkületek sose lenne fidesz kétharmad. Fontos hogy mindig árasszátok magatokból a sötétséget, ezzel emlékeztetve az értelmes embereket, hogy milyen volt a ballib kormányzás, amit sosem akarunk többet. További kitartó munkát.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.04. 14:29:16

@csobi2011: most azon mit nem fogsz fel, te idi´óta, hogy amikor döglődsz a kórházban, meg a gyereked hülye, mert az oktatás szar, akkor baszhatod, hogy Fideszes a legfőbb ügyész?! szívtok Orbánnal, de még ahhoz is hülyék vagytok, hogy felfogjátok, mert akkora idióták vagytok. ti vagytok a magyar társadalom selejtje.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.04. 14:31:42

@BiG74 Bodri: persze, az ügynökaktákban saláta receptek vannak. most írta a 888. te meg beszoptad, mert idióta vagy.

csobi2011 2018.11.04. 14:48:53

@math0: ezek csak üres lózungok. Az egészségügy és oktatás korábban sem volt jobb. Most is vannak vele gondok ahogy korábban is. Nem a fidesz tette tönkre.

rasztaszív 2018.11.04. 15:05:19

@csobi2011: nem,csak nem csinált semmit.nagyjából ahogy 98'-'02 között a szükséges nagy volumenű beruházásokkal.amikor más megcsinálja,akkor meg majd úgy mutogatnak a hiányra,mintha büszkeségre adna okot az,hogy ők elszabotáltak dolgokat,amit aztán másnak kell megcsinálni.

nu pagagyí 2018.11.04. 15:32:29

@csobi2011: Valóban sosem volt olyan, amilyet szerettünk volna, viszont a Fidesz olyanná tette, amit nem szeretünk: lerohadt, reménytelen szarrá. Tudod, a kilopott zsetonok maradékából csak erre futja, no meg a te fizetésedre, hogy az ellenkezőjét hazudjad.

rpMaus 2018.11.04. 15:36:42

@Szilágyi Imre: .

A magát Szilágyi Imre néven mutogató besúgó, fasiszta, proli faszkalapka pedig ezek után nézzen a tükörbe és ott mutogassa magának magát magányában 8-)

Ref.:

"Tekintettel arra, hogy egy bűncselekmény gyanújának kivizsgálása nem a Legfőbb Ügyész feladata, így még Vadai disznó puncika kérdésére sem tud választ adni. Mert a konkrét vizsgálat eredménye adhat választ a kérdésre.
Az idióta Vadai disznó puncika bemondására mégsem lehet meggyanúsítani senkit. Főleg nem a Legfőbb Ügyésznek."

rpMaus 2018.11.04. 15:39:32

@Szilágyi Imre: .

A magát Szilágyi Imre néven mutogató besúgó, fasiszta, proli faszkalapka pedig ezek után nézzen a tükörbe és ott mutogassa magának magát magányában 8-)

Ref.:

"Tekintettel arra, hogy egy bűncselekmény gyanújának kivizsgálása nem a Legfőbb Ügyész feladata, így még Vadai disznó puncika kérdésére sem tud választ adni. Mert a konkrét vizsgálat eredménye adhat választ a kérdésre.
Az idióta Vadai disznó puncika bemondására mégsem lehet meggyanúsítani senkit. Főleg nem a Legfőbb Ügyésznek."@csobi2011:

rpMaus 2018.11.04. 15:40:46

@rpMaus: - sorry, ott maradt, és elment még egyszer, nem vettem észre, sorry -

putris72 2018.11.04. 15:43:09

@math0: Te!Mondjuk először olvas utána,hogy a Gyurcsány vagy a Balibek,hányszor fenyegetőztek, polgárháborúval,Molotov koktélokkal,vagy robbantásos merényletekkel !Egészségügy!2006 után 12 kórházbezárás történt úgy,hogy már előtte is zártak be!20.000 kórház ágyat szüntetek meg! Több rendelőintézetet is bezártak! Ezzel közel 8-10 ezer egészségügyi dolgozót tettek munkanélkülivé!Na ők elhuztak külföldre! Nagyon sok iskolát és gimnáziumot,és szakiskolát is bezártak!Na azok a tanárok is elhuztak külföldre,vagy más munkakörben helyezkedtek el!Mivel a vasúti mellékvonalakat is jelentősen megszüntetek,valamit a busz járatokat is sok kis faluba,az ott lévő összevont iskolák is bezártak!Így a diákok 10-30 utaznak az iskolák miatt!Na az ott dolgozok is lepattantattak! Mondok valamit!Azok az emberek nem fognak hazajönni amíg egy picike esély is lesz,hogy a fostalicska baloldal bármilyen formában is visszakerülhet a hatalomba! De a baloldal az is elérte,hogy akik most végeznek azok sem itthon akarnak maradni,és sok esetben inkább Wc-t takarít valahol kulföldön,mert azt hiszi,hogy ott jobb!

LIPSI MENTES ÖVEZET 2018.11.04. 15:56:45

Ez a Vadai Ágnes meg ferfinak is csunya, nem hogy nonek. Szerezzenek egy Kunhalmit, egy Szel Bernadetet vagy egy Feknyuz Martat, es veluk mondasak el az eszement szelsoseges ostoba demagog baromsagaikat, DE NE KELLJEN MEG EZT BANYAREMET IS NEZNI.

Gandosz 2018.11.04. 16:00:13

@math0: Az ügynökaktákat nem hozták nyilvánosságra. 90ben kellett volna. Ma már nincs politikai jelentősége, csak annyit ér, hogy az Lmp bekerülhet a 444 szennylapba vele.

rpMaus 2018.11.04. 16:02:40

@Doktor Toekfey: .

Üdv!

Szerintem Neked is igazad van, és annak is, aki bűntényszerűséget sejtít.

a) A közigazgatásban, állami és önkormányzati vezető pozíciókban - ha már a pórnépnek nem, de - legalább a felkenteknek' illene válaszokat adni, mindig, úgymond: kutyakötelességük volna . . .
Más kérdés, hogy a kormányzat a jogalkotással és a mindennapos joggyakorlattal egyaránt ennek ellenkezőjét teszi, és ezzel azt sugallja, arra bujt fel, hogy a saját szintjén mindenki ezt tegye . . .

b) Még a felkentnek' sem lenne szabad - érzelmi töltet ide vagy oda - adott kontextusban és adott "nyilvánossági szint" felett hülyeségeket beszélni . . .
és ha ennek bebiflázásához az kell, hogy valakit meghurcolásszanak (mert még ha elő is kaparnak valamit, legfeljebb is mit kap: ügyészi megrovást, felfüggesztettet max. előzetes mentesítéssel), akkor legyen ez. . . .
Más az, ha én azt mondom egy szűk körben: "Kivel kell lefeküdjek, hogy végre foglalkozzanak ügyemmel?!" és más az, ha ezt nagy nyilvánosság előtt adom elő (de nem a Dumaszínházban, persze).

c) És mindehhez képest az ügyészség - élén ezzel a második számú paprikajancsiutánzattal' - pedig, meghazudtolva és semmibe véve az írott (anyagi) jogot, de a minimumos' jogi normákat és jogelveket is, az istennek sem intézkedik hivatalból, holott ez a Be. és a Btk. szerint is hivatali kötelességük volna (kutyakötelesség), legalább azokban az esetekben, ahol még a vak szemét is kiszúrja, hogy lopnak, csalnak, hazudnak (akárkik!), de akkor meg főleg, ha ráadásul hivatalból értesültek.

d) És ehhez képest megy az a "jogi tankcsapdázás", hogy képes a LÜ egyik vezető ügyésze azt a baromságot, hivatalos iratban feljegyezni, hogy "végül is minden feljelentés egyben közérdekű bejelentés is (Sic!)" és ebből levezetni, hogy a közérdekű bejelentést annak tartalma (!) alapján szabadon lehetne feljelentésként (!) értékelni, holott a közérdekű bejelentésekről (és panaszokról) szóló anyagi jog ezt tételesen nemcsak tagadja, de kifejezetten akadályozza és ezáltal tiltja is (vö. a bejelentő védelme versus a feljelentő adatainak nyílt kezelése etc.).

A legfőbb probléma, hogy "ezek a srácok" zseniálisak (Sic!) ÉS jogászok (Sic!) és akarnokok (Sic!), és már eleve együtt az első kettő a háromból, vagy bármely kettő a háromból, ha a szándék ráadásul eleve is visszás vagy visszatetsző - vagy ad absurdum: rosszhiszemű -, na, kérlek, az már sokkalta több, mint a pokolhoz vezető sárga út 8-)

Nű, amelyhez a követ is, na, honnét teremlik ki :)))

Kívánok ismeretlenül is sok szépet és jót, de legfőképp is: megbecsülést!

Szeretettel:
Robi

Maus Róbert Péter s.k.
jogi asszisztens, tanácsadó
www.tele-maus.hu

Ref.:

"Tóth nem azt mondja, hogy ha nem kap választ, akkor moltovkoktél dob az irodára, hanem megkérdezte, hogy mit tegyen, hogy választ kapjon, szerenádot adjon vagy molotovkoktélt dobjon az irodára? Bunkó módon fölényeskedett, de nyilvánvalóan nem fenyegetőzött."

rpMaus 2018.11.04. 16:05:49

@LIPSI MENTES ÖVEZET: Nű, kérlek, erre kiváló megoldás lesz Neked a szemideg-rák, így többet nem látod őket sem, hát ezt akkor, ha szabad (ha nem!), én tiszta szívből kívánom is Neked implicite 8-)

Ref.:
"Ez a Vadai Ágnes meg ferfinak is csunya, nem hogy nonek. Szerezzenek egy Kunhalmit, egy Szel Bernadetet vagy egy Feknyuz Martat, es veluk mondasak el az eszement szelsoseges ostoba demagog baromsagaikat, DE NE KELLJEN MEG EZT BANYAREMET IS NEZNI."

nu pagagyí 2018.11.04. 16:12:36

@putris72: Csak jelzem, hogy a kivándorlás pont 2010-től ugrott meg.
www.portfolio.hu/gazdasag/kivandorlo-orszagga-valik-magyarorszag.217534.html
2013-ban már pont kétszer annyi magyar dolgozott külföldön, mint 2009-ben. A tendencia azóta csak kedvezőtlenebb lett. Valószínűleg nem sikerült újra nyitni a gonosz baloldal által bezárt kórházakat, meg hát iskola se több, jobb meg pláne nem.

rpMaus 2018.11.04. 16:14:16

@rasztaszív: .

Óh, már hogy is ne csináltak volna, nem is semmit! Loptak.
Sőt: lopnak.
Az a '98-2002 közti időszak volt a bemelegítés.
Utána jött a népbutítás (ingerszint-emelés utcai politizálással).
Aztán 2010 óta meg az agymosás.
Közben meg lopnak.
Nem is keveset.
Nekik ez az ország meggazdagodása 8-)

Feltett a kvízmester egy három tagból álló feleletválasztásos kérdéssort:
a) Mindenki mindenkiért
vagy
b) Egy mindenkiért
avagy
c) Mindenki egyért

Kérdezték ők a számítógépet (oroszok!), az elvett egyet.

Majd kérdezték a plebstet', az elvett még egyet.

Így maradt az utóbbi: mindenki virktorért!

Ez az új magyar hungarikum: a viktoriánus újmagyar korszak, és ha így apad a Duna, akkor még a királlyá választás is történhet a vízen járva 8-)

Hurrá.
Hurrá.
Hurrá.

Jess!

Magyarország halszagú! :)))

r.

putris72 2018.11.04. 16:49:30

@nu pagagyí: Csak jelzem,hogy a Német,és az Osztrák munkaerőpiac 2011-ben nyílt meg! kronika.ro/szempont/az-europai-munkaeropiac-majusi-megnyitasa !Valamit csak jelezem,hogy a baloldalnak is kormányozni kellet volna legalább annyira mint ez a kormány! Nem pedig felélni ez előző Fidesz kormány által hagyott tartalékokat!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.11.04. 16:55:07

@Gandosz: "Ma már nincs politikai jelentősége"

Akkor miért tiltakozik a fideSS kézzel-lábbal a nyilvánosságra hozás ellen?

DUNÁBA LÖVETÉSI MINISZTER 2018.11.04. 16:59:30

@rpMaus: A KURVA ANYADDAL EGYUTT LESZEL DUNABA LOVE, BUDOSGECI SOROSBERENC !!!

rpMaus 2018.11.04. 17:21:42

@DUNÁBA LÖVETÉSI MINISZTER: Na most, ha a te jó édes kisnyilas Apukád inkább egy fatörzsbe élvezett volna írástudatlan Anyukád helyett, akkor nem született volna meg egy ilyen büdös'bunkó proli'náci állat, mint Ténmagad, tisztelt uram! Ja, és a feljelentés már el is ment, majd IP címed alapján szépen elővesznek tiszta'fajtársaid, és közelebbről is megismerkedhetsz a hozzád hasonló büdös'genny alakokkal, több szögből is, remélhetőleg 8-)

Gandosz 2018.11.04. 17:23:26

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: mert nincs politikai jelentősége, csak annyi, hogy az Lmp bekerülhet a mocsokmédia híreibe vele

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.11.04. 17:40:55

@Gandosz: "mert nincs politikai jelentősége"

Akkor miért tiltakozik a fideSS kézzel-lábbal a nyilvánosságra hozás ellen?

Gandosz 2018.11.04. 18:00:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: mert nincs politikai jelentősége, csak annyi, hogy az Lmp bekerülhet a mocsokmédia híreibe vele

csobi2011 2018.11.04. 19:42:39

@LIPSI MENTES ÖVEZET: egyébként leírja végre valaki hogy Vadai hogy került be a nagypolitikába? Mert nekem most nincs időm kifejteni a sztorit de a lényeg hogy egy vén mszp tagot pipantgatott, így lett politikus. Ez a közel 70 éves vén fószer végül lecserélte Vadait egy fiatalabbra (mert már ő sem viselte el), nekünk meg itt maradt Ágika. Ha holnap délutánig nem írja meg valaki az egész sztorit, majd én megteszem. Most tényleg nincs erre időm.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.04. 19:47:47

@csobi2011: jobb volt. a Fidesz tette tönkre. egy kórházban fogsz megdögleni, és ha téged az boldogít, hogy közben Pol Pot a főügyész, akkor sajnállak. idióták vagytok, ezek vagytok, ti Fideszesek, a magyar társadalom legalja, a selejt.

Pol Pot legfeljebb Tiborczot boldogítja, azt a faparasztot, te neked ez is csak szívás, mert tőled is lopott pénzt.

Gandosz 2018.11.04. 19:58:59

@math0: A kórházak jól működnek. A gyógyászati terméket gyártó iparág évről évre egyre több új, jobb és drágább műszerekkel és gyógyszerekkel jön ki, egy kórház üzemeltetési költségének ezért ma már nincs felső határa. 100 éve az anyagiak terén még elég volt egy épület meg néhány egyszerű eszköz. Ma a 20 évvel ezelőtti eljárások a legtöbb helyen elavultaknak számítanak.
Ezért is nagy tájékozatlanságot mutat ez a hozzászólásod is, akárcsak a korábbiak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.04. 20:02:49

@putris72:

"Mondjuk először olvas utána,hogy a Gyurcsány vagy a Balibek,hányszor fenyegetőztek, polgárháborúval,Molotov koktélokkal,vagy robbantásos merényletekkel "

Egyszer se. Épp fordítva, az MSZP-SZDSZ kormány politikusai kaptak molotov koktélt a jobboldali csőcseléktől:

index.hu/belfold/koka1216/

tehát szopás szerint hazudsz, Fideszes, mert a Fidióták ilyen görény, geci, hazudós pszichopaták, a magyar társadalom legalja, a selejt. ezek vagytok ti.

"2006 után 12 kórházbezárás történt"

hazudsz.

az egészségügyet Orbán tette tönkre a forrásmegvonásokkal, a reformok elmaradásával. tessék megnézni a János kórházat! engem ott műtöttek, én tudom.

az oktatást Orbán tette tönkre az ostoba központosítással, agymosással, és a források megvonásával. tessék megnézni a PISA teszteket!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.04. 20:05:02

@Gandosz: kommunista magyarázkodás. véditek a kommunistákat, rohadt kis komcsi Fideszesek!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.04. 20:07:26

@Gandosz: "Ma már nincs politikai jelentősége"

akkor akár nyilvánosságra is lehetne hozni. ha a Fidesz nem a saját komcsijait és besúgóit védené. köcsög disznók!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.04. 20:10:13

@BiG74 Bodri: ennyit tud a hülye náci, ha nincs igaza és érve. elmebeteg idióták vagytok. ez a Fidesz, a magyar társadalom legalja, a selejt.

csobi2011 2018.11.04. 20:43:38

@math0: ez az eü dolog neked a perverz mániád. Több rokonom is volt kórházban az elmúlt egy évben. Mindenki korrekt ellátást kapott és ma gyógyultan, boldogan élik mindennapjaikat. Ez nem azt jelenti hogy minden rendben van ma az eü-el, de az látszik hogy neked semmi tapasztalatod nincs a mai eü-vel, csak a ballib médiából tájékozodol.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.04. 22:25:05

@csobi2011: a János kórházban műtöttek. van tapasztalatom. hazudsz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.04. 22:41:27

@csobi2011: femina.hu/terasz/korhazak_allapota/

444.hu/2015/06/08/kepek-a-magyar-egeszsegugybol-amiktol-elsirod-magad

www.blikk.hu/aktualis/belfold/magyar-egeszsegugy-allapota-kutvolgyi-korhaz-csernobil/mgqz4wm

nol.hu/belfold/dobbenetes-allapotok-fertozes-orvoshiany-es-rengeteg-muhiba-a-magyar-korhazakban-1599265

hazudozzál még, Fideszes köcsög!

a Fidesz szavazók a magyar társadalom legidiótább legalja, a selejt.

Gandosz 2018.11.05. 01:20:00

@csobi2011:
Vadai teste nem annyira rossz, mint a feje és intelligenciája, vagyis átlagos. Lehet, hogy jól szopott vagy dugott. Közismert, hogy a mélyproli Szanyi a titkárságát használta fel arra, hogy gyakornokokat szopasson.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.05. 08:05:49

@Gandosz: amikor a Fidióta hasból letagadja az újságcikkeket, amiről én tapasztalatból tudom, hogy igaz, mert akkora elmebeteg.

a Fideszesek a magyar társadalom legidiótább, legbetegebb alja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.05. 08:07:23

@Gandosz: közismert, hogy Orbán Sorost szopta Oxfordban. és Soros meg is dugta. utána meg ment Grazba elmegyogyóba. Orbán, a cigány.

putris72 2018.11.05. 08:15:46

@math0: Tetszik,hogy milyen szemrebbenés nélkül hazudsz! Valószínűleg túl sokat szívtál,vagy ittál,és ezért már nem tiszta az agyad! Menj elvonóra!Tényleg azt hiszitek,hogy már harmadszorra azért szavaznak többen a Fideszre mint a balibekre bármikor,mert mindig mindent szarul csinál és mindenkinek csak rosszabb lesz? Aki itt folyamatosan letagad valamit az te vagy!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.05. 09:01:30

@putris72: "Mondjuk először olvas utána,hogy a Gyurcsány vagy a Balibek,hányszor fenyegetőztek, polgárháborúval,Molotov koktélokkal,vagy robbantásos merényletekkel "

Egyszer se. Épp fordítva, az MSZP-SZDSZ kormány politikusai kaptak molotov koktélt a jobboldali csőcseléktől:

index.hu/belfold/koka1216/

tehát szopás szerint hazudsz, Fideszes, mert a Fidióták ilyen görény, geci, hazudós pszichopaták, a magyar társadalom legalja, a selejt. ezek vagytok ti.

Gandosz 2018.11.05. 09:34:37

@math0: Nagyszerűen végzed az ellenzéket tovább lejárató munkádat. Köszönöm minden egyes fröcsögésed!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.05. 09:38:29

@Gandosz: Nagyszerűen végzed a Fideszt tovább lejárató munkádat. Köszönöm minden egyes hazugságod és fröcsögésed!

putris72 2018.11.05. 10:13:30

@math0: Mond ki fenyegetőzött szlovák terroristákkal,hogy robbantani fognak? Mond ki mondogatja 8 éve,hogy ezt a kormányt csak erőszakkal polgárháborúval,és emberi áldozatokkal lehet leváltani? Persze azért,mert a kutya sem szavaz rájuk,így csak az erőszak maradt a kisebbség kezében! Mond melyik kormány idején masíroztak szélsőségesek az utcákon? Mond melyik kormány idején voltak a romagyilkosságok,amiket próbálták elbagatellizálni előszór,mert a tettesekről kiderült,hogy a titkosszolgálattal kapcsolatban voltak(polgári,és katonai),valamint megfigyelték őket,de valamiért a gyilkosságok megkezdése előtt felürül leállították a megfigyeléseket!És nem osztották meg a infót a rendőrséggel,hogy kiket kell keresni! Mond melyik kormány próbálta meg egy robbantás videóját eladni szélsőjobboldali terrorszervezet próbarobbantásaként? Amiről aztán kiderült,hogy Ifjú baloldalhoz tartozó MSZP politikusok csinálták poénból!! Mond most 23-án ki fenyegetőzött azzal,hogy előkerülnek a molotov koktélok? Mond melyik oldal akart összefogni azzal a Jobbikkal,akik 2006-ben a TV székháznál,és utána az utcán randalíroztak! Érdekes,hogy bár büszkén vállalja a jobbik,de mégis arra is itt Orbánoznak sokan! Valamint mond,párt politikusainak a házánál,vagy székházánál robbantottak már?? Vagy tudatosan hazudsz,vagy tényleg ennyire hülye vagy!!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.05. 14:43:44

@putris72:

2006-ban a jobboldali csőcselék randalírozott.
a jobbik jobboldali párt. vagy ha nem az, akkor mi a bajod?
a cigánygyilkosságot rasszista, szélsőjobbos emberek követték el.
a gárda szélsőjobbos, rasszista volt

tehát minden példád szélsőjobbos, rasszista példa. a te elvtársaid.

mondok még példát: ki küldött csőbombát a demokratáknak? egy altrightos barom. elvtársad. ki ölt meg 10 zsidót Pittsburghben? egy náci elvtársad.

tökön lövöldözted magad.

a Fidióták ilyen görény, geci, hazudós pszichopaták, a magyar társadalom legalja, a selejt. ezek vagytok ti.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.05. 14:44:33

@putris72: ocsmány, hányinger dolog, hogy a rasszista, jobboldali elvtársaid cigánygyilkosságait a baloldalra akarod kenni.

putris72 2018.11.05. 22:51:49

@math0: Olyan kedves vagy! De semmit nem cáfoltál meg! Amugy a csőbombás sztoriról kiderült,hogy többször volt inkább gyanús csomag mint csőbomba! Ilyeneket a Tramp is kapott,söt antraxot tartalmazó borítékokat is! A Pittsburghi mészáros regisztrált szavazó volt,de Gyűlölte Trampot,és a republikánusokat!Akkor szerinted milyen szavazó volt?? Mond ha szerinted is rasszisták volt a a roma gyilkosok,és a csőcselék is 2006-ban a baloldal titkosszolgálat miért is falazott nekik?(Laborcz papa)!Valamint 2018-ban a balibek miért is akartak összefogni a Jobbikkal? Amúgy meg egy kirekesztő fasiszta náci az pont úgy írogat és viselkedik mint te!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.06. 20:31:44

@putris72: "a csőbombás sztoriról kiderült,hogy többször volt inkább gyanús csomag mint csőbomba!"

hazudsz: en.wikipedia.org/wiki/October_2018_United_States_mail_bombing_attempts

" Ilyeneket a Tramp is kapott"

hazudsz

"A Pittsburghi mészáros regisztrált szavazó volt,de Gyűlölte Trampot"

alt-rightos náci volt:

en.wikipedia.org/wiki/Pittsburgh_synagogue_shooting#Suspect

tehát nem baloldali, hanem jobboldali és szélsőséges.

" 2018-ban a balibek miért is akartak összefogni a Jobbikkal?"

az lmp akart, nem a ballib. de ők se fogtak össze. de ennek semmi köze a fenyegetések kérdéshez.

nincs érved, csak hazudozol össze-vissza.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.06. 20:32:53

@John Brennan: ti gyűlöltök embereket faji alapon, nem én. ti vagytok a nácik.

John Brennan 2018.11.06. 20:36:40

@math0: véded a nácikat, mert náci vagy

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.06. 21:05:20

@John Brennan: ti gyűlöltök embereket faji alapon, nem én. ti vagytok a nácik.

John Brennan 2018.11.06. 21:26:00

@math0: leleplezted magad, náci vagy

putris72 2018.11.07. 08:30:07

@math0: Te tényleg helybe jössz a pofonokért!! index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/03/15/fordulat_gyurcsany_es_karacsony_egyezkedni_akar_a_jobbikkal/ 444.hu/2018/10/16/soros-gyorgy-2-millio-dollarral-tamogatja-a-wikipediat-mukodteto-alapitvanyt A Wikipediát meg mostantól a Gyuri bácsi miatt kicsit fenntartással kell kezelni!! A hitelessége egy kicsit meg csúszott a szemembe azóta amióta a Soros Gyurka támogatja! Te viszont a szélsőségesen kirekesztő rasszista mintapéldánya vagy! Kéz a kézbe taga20-al,és a Kurt úrfival!! Nincs is emberi mértékkel mérhető hozászolásotok,csak zagyva gyűlölködés!

putris72 2018.11.07. 08:31:59

@math0: Amúgy a világon a terrorszervezetek minden országban inkább voltak szélsőbaloldaliak,mint szélsőjobboldaliak!!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.07. 09:34:02

@putris72: volt DK-Jobbik visszalépés? nem. köze van ennek bármiféle agresszív fenyegetéshez? nem- hazudsz is, meg terelsz is, büdös Fidióta!

a csőbombkat alt-rightos szélsőséges küldte a demokratáknak? igen. ez agresszív fenyegetés? igen. ez volt a kérdés? igen.

beszoptad, hülye Fideszes, azóta csak hazudsz és terelsz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.07. 09:35:31

@putris72: hazudsz. IRA, ETA, mindkettő nacionalista terrorszervezet. ezek követték el Európában a legtöbb terrortámadást.

putris72 2018.11.07. 10:52:47

@math0: Az IRA,és az ETA is szélsőbaloldali terrorszervezet volt! A RAF is és Vörös Brigádok is! Mond te tényleg ennyire hülye, és tudatlan vagy?? Írogatod mindenkinek,hogy hazudik,meg sértegetsz,de az értelmi szinted egy poloskáéval vetekszik!

putris72 2018.11.07. 10:54:00

@math0: És mindegyik jó kapcsolatokat ápolt a közel keleti terrorszervezetekkel!!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.07. 14:34:16

@putris72: " Az IRA,és az ETA is szélsőbaloldali terrorszervezet volt!"

jóé van, faszfejkém, mondjál még faszságokat, persze, baloldali, nacionalista szeparatista szervezetek. idióta vagy. ennyit tudnak a Fideszes nácik. amikor nincs igazuk, elkezdenek lemenni kutyába.

fmiki75 2021.01.11. 21:16:30

@John Brennan: Pintér elvtárs, Martonyi elvtárs, Matolcsy elvtárs, Varga Mihály elvtárs, Mikola elvtárs, Kövér elvtárs és hosszú még a sor.

fmiki75 2021.01.11. 21:19:17

@conchita wurst: nem eltörölte, hanem beépítette: Pintér elvtárs, Martonyi elvtárs, Matolcsy elvtárs, Varga Mihály elvtárs, Mikola elvtárs, Kövér elvtárs és hosszú még a sor.
süti beállítások módosítása