B1 blogcsalád



Ukrán válság: csak kérdések vannak és kioktatás, válaszok nincsenek

2018. október 08. - ashwood

20150214orban-viktor-porosenko-petro-kijev.jpgA magyar-ukrán konfliktus szép lassan, lépésről lépésre éleződött ki. Most már ott tartunk, hogy a diplomáciai kapcsolat is veszélybe kerül egy olyan, szomszédos állammal, ahol százezres létszámban élnek magyarok. Ki a felelős mindezért?

Mindenek előtt álljon itt két mondat, amely alapjaiban világít rá a magyar-ukrán konfliktus lényegére:

– "Legértékesebb vagyonunk a szuverenitás. … a szuverenitásból azért nem lehet engedi jottányit sem, mert jól tudjuk, ha csak a kisujjunkat nyújtjuk is, már rögtön az egész karunkat vinni fogják."

— "Országom szuverenitását védve ugyanilyen tiszteletet várok el más államoktól a mi szuverenitásunk iránt."

E két mondat formájában majdnem, tartalmukban tökéletesen azonosak. Az első Orbán Viktortól, a második Petro Porosenkotól származik.

A helyzet amúgy ismert: a beregszászi magyar konzul magyar állampolgárokká néhány ukrajnai magyart. Erről rejtett kamerás felvétel készült, mire végül az ukrán külügy kiutasította az érintett diplomatát, erre pedig Budapest hasonlóan barátságtalan gesztussal válaszolt. Itt tartunk most.

No meg ott, hogy az ukrán parlament elfogadta a magyar kisebbséget (is) sújtó nyelvtörvényt. No meg ott, hogy Ukrajna NATO-tag szeretne lenni, ám ezt a magyar kormány mindeddig hatékonyan akadályozta meg.

A helyzet tehát legalábbis összetettebb, mint ahogy a két kiskakas azt a saját szemétdombjáról a világba igyekszik kukorékolni.

A nyelvtörvény ügye valóban kisebbség-ellenes megnyilvánulás, amely azonban – szerebcsére – nem csupán a magyarokat érinti. Például ugyan úgy sújtja a szomszédos államban élő románokat is. Természetes szövetséges lehetne a törvény elleni fellépésben Bukarest. Csakhogy nem az. Mivel a magyar külügy mindent elkövet annak érdekében, hogy déli szomszédunkkal is a lehető legrosszabb legyen a viszony.

A NATO-tagság kérdése szintén nem fekete vagy fehér. A magyar kormány zsarolási potenciálja magasnak tűnik, úgy látszik, minta ezen keresztül képes lehetne egyéb irányú érdekei érvényesítésére. Valójában azonban Ukrajna katonai hovatartozása világpolitikai játszmának tűnik, amelyben eltörpül a két szomszédos ország acsarkodása. A Nyugat számára bástya lenne Moszkvával szemben Kiev – ismerjük ezt a szerepkört –, így Putyin mindent elkövet ennek megakadályozására. Aki keresztbe tesz – bármilyen, egyéb, de valid indok miatt ennek –, az Putyin kezére játszik. Orbánnak pedig enélkül sincs jó híre nyugati szövetségesei körében.

Most pedig vissza a két kiskakashoz.

A tisztelet és a szuverenitás üres szólamainak ismételgetése mindössze arra jó, hogy egy konfliktus kiéleződjön, egyre messzebb kerüljön a lehetséges megoldás. A mese a két kecskebakról, akik egyszerre értek a pallóhoz, és végül egyikük sem jutott el oda, ahová menni akart.

Hogy a kettős állampolgárság ügye – amely a diplomáciai háborúhoz vezetett – tisztán politikai ügy, mi sem jelzi jobban, minthogy az ukrán ellenzék sem ért egyet saját kormányával. Pedig abban biztosak lehetünk: ha tényleges szuverenitás-kérdésről lenne szó, az erre indokoltan kihegyezett ukránok összezárnának. De erről szó sincs. Politikai virtuskodás, orbáni értelemben vett ürese kardcsörgetés ez - ám ettől még hatalmas károkat okoz.

Mindezt alátámasztja a magyar külügy kommunikációja, amely megfélemlítésről, titkosszolgálati akcióról beszél. De ha konkrét kérdéseket kap, csak a pökhendiség marad.

Mesetrházy Attila, szocialista képviselő tett fel az üggyel kapcsolatban számos, valódi, megválaszolandó kérdést a külügynek:

milyen retorziókra számíthatnak az ukrán hatóságok részéről a videofelvételen felismerhető kárpátaljai magyarok?

– Ki vállalja a felelősséget a kárpátaljai magyarokat érő retorziók miatt?

– Előfordulhatott-e, hogy a rejtett videofelvétel készítője a konzulátus más, védett területeire is bejuthatott

- Kinek a felelőssége, hogy rejtett kamerát csempészhettek a konzulátus épületébe?

– Hogyan fordulhatott elő, hogy rejtett kamerás felvétel készülhetett az eskütételről?

– Lesz-e felelősségre vonás ebben az ügyben?

– A tárca hozzájárulásával történt az állampolgársági eskütétel a beregszászi magyar konzulátuson?

– Amennyiben a tárca nem adott engedélyt állampolgársági eskütelek szervezésére, hogyan szervezhetett ilyent a konzulátus?

– A tárca valóban indít vizsgálatot az ügyben?

– Amennyiben lesz vizsgálat, annak eredményéről mikor tájékoztatják a közvéleményt?

Indokolt kérdések, amelyek a tisztánlátás szolgálják - pontosabban: szolgálnák. Nem kérdőjelezi meg a képviselő a külügy lépéseit, mindössze pontosabb képet szeretne kapni egy válságos helyzetről.

A NER-ben azonban a kérdés - támadás. Magyar Levente államtitkár a fenti kérdések mindegyikre annyit reagált: "A külhoni magyarok érdekeinek képviselete, jogainak védelme a magyar külpolitika egyik legfontosabb feladata. Bízunk benne, hogy munkánk során számíthatunk Képviselő úr támogatására. Biztosítom Önt, hogy a magyar külképviseleteken kizárólag a magyar és a nemzetközi joggal teljes mértékben összeegyeztethető tevékenységek zajlanak. Az pedig nyilvánvalóan botrány, hogy egy szomszédos ország titkosszolgálati akciót hajt végre egy NATO-tagország képviseletén."

Válasz: nuku. Nincs hozzá közöd.

Iskolapéldája ez a NER gondolkodásmódjának: vagy feltétel és kérdés nélkül támogatod az Orbán-rezsimet, vagy ellenség/hazaáruló/sorosügynök/migránssimogató vagy.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7314289615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.10.09. 11:05:02

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Az a gond az oroszokkal, h ilyen hazaárulókat finanszíroznak, mint te meg birca.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.10.09. 11:05:19

@chrisred: Igen, 2014ig meg az ukranok tartoztak bele.

S mar nem. Ergo ki az agresszor?

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.10.09. 11:06:13

@N. Barbie: Nem az ellenzek kormanyoz, ergo mit akartal ezzel mondani?

chrisred 2018.10.09. 11:07:06

@maxval balcán bircaman: Pont azért kellett volna leírni, mert akkor lenne rá bizonyíték. Így meg húsz év múlva mindenki azt talál ki szóbeli megállapodásokról, amit akar.

chrisred 2018.10.09. 11:10:00

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Janukovics 2014-ben ugyanúgy iszkolt haza Moszkvába, mint 1990-ben a szovjet megszálló erők Magyarországról. Az agresszió végetért.

chrisred 2018.10.09. 11:13:11

@maxval balcán bircaman: A politikai propaganda így működik.

Brix 2018.10.09. 11:15:21

Kárpátalja 895-től 1920- ig , több mint 1000 èvig, a Magyar Királyság rèsze volt. Ezèrt kellene az ukránoknak a messzemenőkig figyelembe venni , az ott èlő magyar nemzetisègűek kisebbsègi jogait! Ukrajna egy, szèteső, bukott ország -politikailag ès gazdaságilag is, - nem menti meg őket sem az EU gazdasági segítsège, sem az USA katonai , felforgató tevèkenysège...Az egyetlen esèlyük az lenne, , ha normális kapcsolatokat alakítanának ki, a jobban prosperáló szomszédokkal : Oroszországgal, Lengyelországgal ès Magyarországgal. Először, - a jelenlegi politikájukkal ellentètesen- el kellene ismerniük a nemzetisègek jogait: az anyanyelvi oktatáshoz-, ès a nyelvhasználathoz. Ha nem így lesz, akkor összefogunk ellenük az oroszokkal ès betartunk nekik, ahol tudunk....A jelenlegi helyzet kialakulásáèrt az USA a felelős a legnagyobb mèrtèkben, hiszen geopolitikia cèljai èrdekèben háborús tűzfészket csinált Ukrajnából...

N. Barbie 2018.10.09. 11:27:23

@Halál kamionja mindenkit elgázol: "Nem az ellenzek kormanyoz, ergo mit akartal ezzel mondani?"

Azt, amit leirtam. Nem csoda, hogy fidesznyikkent jatszod magad, mintha nem ertened.
Ha szerinted a maszop hazaarulo, mert megszavaztak, akkor a fideszed is az, akik szinten megszavaztak.
Vagy hogy van akkor ez a fidesznyik kettos merce vilagaban? Ha a szektad szavaz meg valamit, az ellenkezojenek megigerese ellenere is, akkor kerem nem ok voltak kormanyon, nem szamit.
Ha meg a mai ellenzek egyes tagjai szavaznak meg mondjuk a sargentini jelentest, akkor a fidesztolvaj maffia part es szektatagjaik, te is, boszen hazaaruloznak.

Igy konnyu, ha mi csinaljuk, akkor elbagatelizaljuk, ha a masik, akkor meg teli szajjal uvoltunk. Csak a szokasos fidesz-szekta kettos merce.

steery 2018.10.09. 11:31:33

A magyar kormányok a 2. világháború után nem jeleskedtek a határon túlra kényszerült magyar nemzetiségű embercsoportok támogatásában és védelmében. Valljuk be őszintén: elárulták és cserben hagyták őket. Újra és újra. Most először van olyan kormányunk, ami végre megtalálta a tökeit és úgy döntött, hogy kiáll a mieinkért a barátságtalan szomszédainkkal szemben. Ez természetesen nem megy konfliktusok nélkül, hisz a szomszédok ahhoz szoktak hozzá az előző évtizedekben, hogy szabadon garázdálkodhatnak az általuk elfoglalt területeken és azt csinálhatnak az ott élő kisebbségekkel, amit csak akarnak. Most, hogy elkezdtünk óvatosan az orrukra koppintgatni és visszafeleselünk nekik, mélyen fel vannak háborodva azon, hogy meg merjük védeni a mieinket.

Biztos vagyok benne, hogy lesznek még ennél sokkal durvább csörték is a szomszédos országokkal és egy vagy több háborút sem tartok kizártnak, melyek során megpróbáljuk majd felszabadítani a román, ukrán, szerb, szlovák hódoltság alatt lévő területeinket. Aztán megint jól elporolnak minket, mert nem vagyunk elég erősek a feladathoz. És szövetségeseink sincsenek ez ügyben, bármit állítson is Putyin. Neki csak a térség destabilizálása fontos és az, hogy két frontos háborúra kényszerítse az ukránokat, mert akkor hamarabb összeomlanak. Szóval megint a rövidebbet fogjuk húzni, akár kiállunk magunkért és a mieinkért, akár nem.

chrisred 2018.10.09. 11:38:40

@maxval balcán bircaman: Ha Janukovics 2004-es megválasztása demokratikus volt, akkor a kékcédulás választás is.

2018.10.09. 11:38:42

@Buchhalter: Nos, ha lehet akkor kérném tisztelettel, hogy ne keverd a szezont a fazonnal. Ukrajna hadereje erős, bármit is mondasz. Persze, mint minden ez is viszonyitás, összehasonlítás és tény kérdése. Hiszen az oroszok, talán a világ egyik leghatalmasabb hadserege. Ezen nem kell vitatkozni. De a volt szu haderő egy hatalmas és nagy alvó "medve ".

Hogy az ukrajnai gazdaság ráépült az oroszra ? Hát ezen miért is csodálkozol , hiszen valamikor nem is olyan régen még a nagy Szovjetunió tagja, tagállama volt , egészen a függetlenségéig. Ugyan kivel is kereskedett volna, ha nem a "saját és sokszinű országa " gazdaságával. Már ha azt lehet kereskedelemnek nevezni .De jobban éltek mint most !

Valóban ütköző zóna lett Ukrajnából és valóban ezt a politikai elitjüknek köszönhetik. Korrupt politikusok, elszegényedő emberek és kimenekitett hatalmas vagyonok--"borosjankó " vezette elittel közösen. Önállóak akarnak lenni, de ezt az önállóságot mással fizettetnék meg. Hogy az usákok ott hetyengenek, ez csak olaj a tűzre. Putyin nem ijedős és ezt be is bizonyitotta. Még akkor is igaz ez, ha a polákoknál is hamarosan
megjelennek majd az "ideiglenesen ott állomásozó amerikai csapatok", a jövőben. Na ettől lesz majd kissé érdekes a következő pár év.

Hogy Mesterházit minek nevezted , az a te dolgod, a te véleményed. De valamit azért orsóséknak is tudomásul kell venni. Ha Ukrajna területére fáj a foguk, akkor máris térdre és imához, mert Putyin, akkora pofánvágást ad --bárkinek --aki az orosz anyaföldből egy kis darabkát is el akar venni, hogy az nagyon nagyon fájni fog .

Mert más a politikai kinyilatkoztatás és más a rá adott esetleges válasz. A nagyhatalmak játszmájába, politikai, geopolitikai síkon --a magyarok, kicsik és megbízhatatlanok ! És ez nem az én véleményem , csak jelzem .

Minden ballib bérretteg 2018.10.09. 11:39:05

@chrisred:

Ukrajnába beültette Soros a saját embereit, amivel azok saját szájukkal számoltak be.

magyaridok.hu/belfold/sorosleaks-ukrajna-volt-annak-idejen-a-legsikeresebb-akcio-2931667/
SOROSLEAKS: UKRAJNA VOLT ANNAK IDEJÉN A „LEGSIKERESEBB” AKCIÓ

----

Felvásárolták a haverokkal az erőforrásokat, pl Naftogázt bagóért, magyar és oroszgyűlölőket felfegyverezték, leírták a gazdaságot, és szarnak rájuk.

Nagyjából azt tették Sorosék, ami az EU-ban is terv. A nemzetállamok szétverése, erőforrások felvásárlása, gazdasági összeroppantás, kiszolgáltatottság, majd modernkori rabszolga tartás.

N. Barbie 2018.10.09. 11:51:23

@Halál kamionja mindenkit elgázol: "Nem, mert a felelosseg a kormanye."

Ertem. Nyilvan csak ures rizsa kinodban, de akkor ugye visszanezhetem a hozzaszolasaid es nem fogok talalni olyat mondjuk a sargentini jelentes kapcsan, amiben az ellenzek egyes kepviseloit karhoztatod vagy hazaarulozod, hanem annak kapcsan is azt mondtad, hogy az ellenzek hozzaallasa nem szamit, a felelosseg a kormanye.
Ugye?
Nincs ketsegem, hogy talalnek ilyet, amivel rogton meg is cafolnad sajat magad, csak kivancsi vagyok, hogy milyen izzadtsagszagu magyarazkodast adsz elo. :D

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.10.09. 11:53:58

@N. Barbie: A libbantak hazaarulok voltak mar korabban is, senki nem lepodott meg.

chrisred 2018.10.09. 11:54:09

@Minden ballib bérretteg: Miután Putyin embereinek helye megürült.

arabok balrol 2018.10.09. 11:57:54

@chrisred: Hagyd abba a propagandat, az ukrajnai beket egyertelmuen a nyugat rugta fel. Ettol meg Putyin egy geci, de hagyjuk mar a gyermekmeseket.

Hohó60 2018.10.09. 12:04:51

Nos, jól írja blogger: a kommunistáknak tényleg nem sok köze van Magyarország dolgaihoz. Előbb meg kellene változniuk, hogy ne kelljen őket ellenségnek tekinteni, akikkel szemben védeni kell a hazát. Más országokban sosem fordulhatott volna elő, hogy a baloldal a saját országa ellen merészeljen szavazni, nálunk még ez a förmedvény is megtörténhetett. És másnap is volt B1 blog...

chrisred 2018.10.09. 12:08:00

@arabok balrol: Mert ütközik az általad terjesztett propagandával? :) Érveket, tényeket kérek, nem igazolatlan állításokat. A békét az rúgja fel, aki katonai akcióba lép.

N. Barbie 2018.10.09. 12:13:25

@steery: "Most először van olyan kormányunk, ami végre megtalálta a tökeit és úgy döntött, hogy kiáll a mieinkért a barátságtalan szomszédainkkal szemben"

Hagyjuk a dajkameset meg a propagandat.
Latjuk es lattuk mennyire megtalaltak a tokuket, mikor a minap leszavaztak a Trianon emlekevet, sokadjara (kozben naponta latom facebookon a roman es cseh 100 eves evfordulo unnepleset), vagy mikor ahogy fentebb is irtam, ugyanez a kormany megszavazta par eve a roman csatlakozast, tovabba nemreg megszavaztak a feltelel nelkuli szerb csatlakozast is. Tenyleg, micsoda tokosseg. Ja nem.

Az a problema, hogy te is beveszed a fidesz agitpropot, amikor szavakban nagyon csinalnak valamit, a tettek meg az ellenkezojet mutatjak.
Mondjuk aki logikusan kepes gondolkodni, az amugy se veszi be azt a fideszes maszlagot, hogy az a part, ami par eve meg szelsoliberalis volt, a hivokon gunyolodott a Parlamentben, kivonult a Trianon megemlekezesrol (es meg sorolhatnam), az egy csapasra hithu nemzeti erzelmu lesz. Nem, ez a palfordulas egyaltalan nem erzelmi, kizarolag nepszeruseg hajhaszasi celu.
Kivalo peldak erre, hogy milyen nemzeti part az, amelyiknek egy darab onallo ezzel kapcsolatos otlete nem volt, mindegyiket az utolso szalig a Jobbik-tol loptak el, amikor lattak, hogy mennyire erosodik a Jobbik, megijedtek, es onnantol, ugy 2015 korultol hangoztatjak a nagy nemzetiesseget meg szabadsagharcot? Nem kicsit atlatszo.
Tehat mennyire lehet hiteles ez a nemzeti erzes, ha kozben nincs sajat otletuk ezzel kapcsolatban?
Semennyire, nyilvan. De nem szamit, ketmillio idiota csont nelkul bevette ezt is.

arabok balrol 2018.10.09. 12:15:52

@chrisred: A tenyt mar ezerszer leirtak. Ment, mendegelt az elet, mire a nyugat eccer csak bepofatlankodott ukrajnaba, ahol amcsi kormanyt nevezett ki. Ez agresszio, semmi mas.

Mi ebben as propaganda, talan nem ez tortent?

N. Barbie 2018.10.09. 12:17:33

@Halál kamionja mindenkit elgázol: " A libbantak hazaarulok voltak mar korabban is, senki nem lepodott meg. "

Hallgatas, beleegyezes, szoktak mondani. Ebben az esetben a semmitmondo ures rizsa "valasz" az.
Akkor igy azt hiszem ennyi is lebuktatni a kettos merces fidesznyiket. :)

chrisred 2018.10.09. 12:26:06

@arabok balrol: Én meg leírtam a tényt, hogy a Putyin által kinevezett orosz helytartót az ukránok hazazavarták, mire Putyin katonailag megszállta Ukrajna egyik részét, a másikban pedig polgárháborút robbantott ki. Én ezt nevezem agressziónak.

Alick 2018.10.09. 12:39:24

@chrisred: Csak az összemosás elkerülésére: a szovjet időkben nem indult Szíriából hasonló tömeges menekülthullám Európa felé. Viszont még az orosz aktivitás előtt az USA támogatott egyes "mérsékelt iszlamista" lázadókat - akikről kiderült, hogy a kapott fegyvereket simán átjátsszák a "kevésbé mérsékelt iszlamistákhoz".
Tehát nagyhatalmi szinten először az USA avatkozott be a konflitusba...
i.redd.it/ad3n1wes1y2z.jpg

Etniez 2018.10.09. 12:42:30

@Halál kamionja mindenkit elgázol: semmi "véleményed" nincs ebben, a nemzetközi jog egyértelműen meghatározza a jogállását: Oroszország az agresszor.

Alick 2018.10.09. 12:44:10

@chrisred: "a Putyin által kinevezett orosz helytartót"

Megválasztott elnök volt. Az más kérdés, hogy elnökként mennyire hajlott az orosz igények teljesítésére, de ennek megítélésében nem szabad figyelmen kívül hagyni a poszt-szovjet kapcsolatrendszer sajátosságait.

Alick 2018.10.09. 12:46:58

@chrisred: "Nem tudok róla, hogy az USA elfoglalta Kubának bármelyik részét a rakétaválság idején."

Korábban volt fegyveres puccskísérlet:
hu.wikipedia.org/wiki/Diszn%C3%B3-%C3%B6b%C3%B6lbeli_inv%C3%A1zi%C3%B3

chrisred 2018.10.09. 12:53:28

@Alick: Nem, a szíriai rezsim ennek az évtizednek az elején jutott az összeomlás szélére. A polgárháborúkban minden fegyverkereskedő hasznot lát, még magyar fegyverek is jutottak ki oda, ez nem közvetlen beavatkozás.

chrisred 2018.10.09. 12:54:59

@Alick: Az egy titkosszolgálati akció volt, kubai emigránsok puccskísérletét támogatta a CIA, az USA nem vett benne részt fegyveresen.

chrisred 2018.10.09. 12:58:40

@Alick: Pedig a tendszerváltás idején közmegegyezés volt, hogy ezt a rendszert egyszer és mindenkorra megszüntetjük Magyarországon. Akkor a fideszesek ki akarnak hátrálni ebből?

kewcheg 2018.10.09. 13:02:56

Van az a helyzet, hogy nem mindegy ki is szívatja a mieinket odaát.
Szlovákia se korrekt a kettős állampolgárokhoz, meg úgy általában a magyar kisebbséghez, ámde a kormány - helyesen - úgy tesz, mintha minden majdnem rendben lenne.
Szlovákia ugyanis egy prospráló, dinamikus gazdaság, aki legalább megadja polgárainak - mindegy milyen náció - az emberhez méltó élet lehetőségét, jóllehet tótul kell vartyogni a hivatalokban meg a bíróságokon, ámde a fizetéskor megjelenő tekintélyes eurókötegek, meg a szépen rendben tartott Tátra és hasonló adottságok látványa miatt minden épeszű hajlamos lenyelni nekik ezt a békát, remélve hogy utóbb majd javul a helyzet.
Ámde, hogy egy döglődő, saját polgárait a szarba se néző, velejéig korrupt, tolvaj banda által irányított lecsúszott ország teszi ezt a magyarokkal, ettől persze hogy kaszába dől minden normálisan gondolkodó ember. Nehogy már azok emberkedjenek itt nekünk, akik semmilyen életet nem tudnak kínálni a népüknek, úgy hogy egyébként Ukrajna a világ egyik leggazdagabb országa lehetne.Nem ilyen impotens vezetőkkel.
Egyébként a szegénység meg a nyomor mindig magával hozza ezeket.Ahogy nő a jólét, sikeresedik az ország, szinte magától talajukat vesztik az ilyen jobb-és baloldali szélsőségek.....:((((

arabok balrol 2018.10.09. 13:30:37

100 evvel ezelott Karpatalja nemet es magyar volt, plusz Ungvar, Munkacs, Beregszasz tele volt a ruszkik, ukranok elol menekulo zsidokkal.

Amire ra lehet nezni az orszagban az meg a Monarchiaban epult, vagy azelott. Szomoru.

chrisred 2018.10.09. 13:37:11

@arabok balrol: Reménykedjünk, hogy Kárpátalja sem marad ki az európai integrációból.

arabok balrol 2018.10.09. 13:38:34

@chrisred: Kimarad sajnos.

Mar nem fog Ukrajnaban lakni senki, mire eljutnak a csatlakozasig.

Scott Tenorman Must Die 2018.10.09. 13:43:04

tyűű, hírtelen milyen fontosak lettek nektek a gúnyhatáron túli magyarok. persze tudom, nem, a lényeg, h lehessen orbánozni

N. Barbie 2018.10.09. 13:58:41

@Scott Tenorman Must Die: Ugyanilyen nagy hirtelen lett orbanodnak is fontos ez a tema. Ahogy fentebb irtam, egyik nap meg kivonul a Trianon megemlekezesrol, masik nap meg mar onmagat allitja be a legnagyobb nemzeti hosnek, akinek annyira fontosak a kulhoni magyarok. Persze, nagyon hiheto. Vagy nem.

Minden ballib bérretteg 2018.10.09. 14:01:17

@Scott Tenorman Must Die:

Félreérted a helyzetet.

A ballibeknek egyáltalán nem fontosak a határon túli magyarok.

Ezért állnak az ukránok mellé, mikor a magyar állampolgárság megadása okán, szívatják határon túli honfitársaink, és zavarják haza a konzult.

Minden ballib bérretteg 2018.10.09. 14:05:49

@N. Barbie:
Így jár aki Orbánozik agy nélkül, és bullshiteket puffogtat.
A MÁÉRT gyűlést, amia határon túliak egységes érdek képviseletét jelenti, éppen a Fidesz keltette életre.
kitekinto.hu/karpat-medence/2010/11/04/minden_amit_a_maert-rol_tudni_kell

Ezt szarták le nagyívben 2002-től, a ballib elkúrók, és nyilvánították nemzet idegennek határontúli honfitársainkat 2010-es regnálásuk és elkúrásuk végéig.

És ez az összefogás és érdekképviselet újult meg 2010-ben és azóta is, újra.

N. Barbie 2018.10.09. 14:35:03

@Minden ballib bérretteg: Na nebaz+, orbanodnak sikerult vert izzadva kinyogni magabol valami n+1-edik gyulest es szerinted ezzel igazolva van, hogy nem is a Jobbik-tol lop minden nemzeti otletet? Vagy hogy tok veletlenul pont akkor tort ra a nagy nemzeti erzes, mikor mar a nyakan volt a Jobbik? Na ne nevettesd ki magad.
Azt cafold amiket irtam, tenyekkel. Ja, azt nem tudod, igy muszaj vagy elintezni annyival, hogy bullshitek, meg agy nelkul orbanozik.
En elhiszem, hogy faj az igazsag a szeretett szektavezeredrol, de attol a tenyek tenyek maradnak.

A ballibek mindig is leszartak a temat. Ahogy viktorod is, amig ra nem jott par eve, hogy olcson megveheto kb. 1 millio szavazorol van szo. Innen fuj a szel a nagy nemzeti megvilagosodasaban, nem szivbol jon, el ne hidd.

arabok balrol 2018.10.09. 14:41:18

@N. Barbie: Kar a gozert, a hataron tuliak 99%-a Orban szavazo, ez a hajo elment.

Scott Tenorman Must Die 2018.10.09. 14:41:43

@Fülig José: igen, ebből látszik, h hazaáruló vagy. miért nem az ukrán nyelvtörvénnyel kapcsolatban írod ezt? ne is válaszolj, tudjuk.

Minden ballib bérretteg 2018.10.09. 14:43:41

@N. Barbie:
98-ban Vona még melegbárba járt Terry Black szerint, nemhogy MÁÉRT-ról gondolkozott volna. :DD

Fülig José 2018.10.09. 14:43:47

@Scott Tenorman Must Die: hazaáruló, mi? ennyit tudsz kinyögni, narancskullancs? tanultál volna az iskolában, tajparaszt, nem lennél ilyen atomsötét... ne is válaszolj.

chrisred 2018.10.09. 14:49:53

@arabok balrol: Jól néznénk ki, ha az 200 ezer levélszavazó a határon túliak 99%-a lenne.

arabok balrol 2018.10.09. 14:55:32

@chrisred: Hat remeljuk ez megvigasztal, lippsi.

N. Barbie 2018.10.09. 15:28:26

@arabok balrol: Akarod mondani a hataron tuliak kozul azok, akik elmentek szavazni. Valoban, nem mondtam, hogy nem. Ugyanolyan behulyitett birkahad, mint az anyaorszagi 2 millio idiota.
Mert ok is bevettek orban nagy nemzeti mesejet, es ok se gondolnak bele, hogy ha tenyleg olyan nagyon fontosak viktornak, akkor miert csak akkor vilagosodott meg errol vikike, mikor erezte a hurkot a nyakan, hogy lassan beeri a Jobbik? Miert kell minden nemzeti otletet mastol lopni, ha maguk is akkora nagy nemzeti part, mint ahogy mondjak magukrol?
Kinzo kerdesek, amibe a fidesznyikek hataron innen es tul nem szeretnek belegondolni.

Masreszt az elsopro fideszes tamogatasnak nyilvan ahhoz is koze van, hogy egyedul a fidesz rendelkezik korlatlan (lopott) penzforrassal ezeken a teruleteken kampanyolni, meg kilora megvenni az adott szomszedos orszag valamelyik Magyar partjat, akik onnantol a fideszre szavazasra buzditanak. Stb. stb.

arabok balrol 2018.10.09. 15:31:33

@N. Barbie: Na de ki veszi be a ti meseteket?

Marad az osszefosas-terv 2022re?

nu pagagyí 2018.10.09. 15:32:33

A következmény kiszámítható volt. A jelenlegi helyzet csak az oroszoknak jó, műfelháborodással alátámasztva blokkoljuk az ukrán NATO tagságot. Valószínűleg a bicikli túlhajtásában is ők közreműködtek Orbán tartótisztjén keresztül, ezért maradtak el a szomszédos országgal való egyeztetések, miegymás. Talán meg kellett volna állni az utazási könnyítést jelentő magyar igazolványnál. Most már csak azt tudom tanácsolni az eszközként használt ukrajnai magyaroknak, előzzék meg, hogy üldözöttek legyenek hazájukban, költözzenek ide és részesüljenek az általuk is megszavazott rezsim jótéteményeiben.

arabok balrol 2018.10.09. 15:38:01

@nu pagagyí: Az ukranok olyan messze vannak a NATO tagsagtol, mint lippsik a kormanyzastol.

N. Barbie 2018.10.09. 15:38:23

@Minden ballib bérretteg: "98-ban Vona még melegbárba járt Terry Black szerint, nemhogy MÁÉRT-ról gondolkozott volna. :DD "

Jahogy a fidesznyik orul maganak, mikor a szektaja mediakanalisanak undorito hazudozasait es lejaratasi kiserleteit hozza fel normalis valasz helyett. Amiert mar szamos sajtopert is nyert Vona, mert termeszetesen a koztudottan penzszukeben levo (a fidesz meg koztudottan penzbosegben levo, micsoda "veletlen" egybeeses...) terryblack semmit nem tudott bizonyitani.
Ennyit tudsz. En irom a konkret tenyeket, te meg csak a maszlagot, terelest. Igazi jo agyatlan fidesznyik.

N. Barbie 2018.10.09. 15:40:59

@arabok balrol: Milyen meserol beszelsz ugy konkretan?
Nehogymar az ellenzek legyen azert a hibas, mert ugy 2 millio agyhalott majom nem kepes gondolkodni es mindent bevesz a szektavezirnek.

arabok balrol 2018.10.09. 15:42:32

@N. Barbie: Akkor, ez a terv az Orbanmentesitesre?

Felelmetes hogy majd 400ezer ember ilyen tervre szavazott, baszod.

nu pagagyí 2018.10.09. 15:57:11

@arabok balrol: Nem tudjuk hány Orbán-szavazó, határon túli magyar van, csak azt tudjuk hány borítékot adott fel a helyi Fidesz-rezidens. Pont annyira hiteles az egész levélszavazás, mint a "nemzeti konzultáció" üres dobozai. A valóság meg az lehet, amit az összesített választási adatok tükröznek, nyolcévi egyoldalú fideszes propaganda, a teljhatalom kiépítése és az alig látható ellenzéki pártok ellenére is, még az utolsó választáson sem szavaztak többen a Fideszre, mint a többi pártra.

arabok balrol 2018.10.09. 16:04:08

@nu pagagyí: Gondolom neked ujdonsag hogy nem csak lista vooot

N. Barbie 2018.10.09. 16:06:10

@arabok balrol: viktorodat ugy gondolom nem lehet valasztasokon megverni, ahogy a diktatorokat altalaban. Na nem azert mert akkora politikai geniusz, hanem mert olyan nincs, hogy egy lenyegeben szegeny oldal megverjen egy masikat, akiknek kvazi szamolatlanul all rendelkezesukre a lopott penz kampanyra, plakatokra, ujsagokra, az ellenfel lejaratasara, a szavazok behulyitesere stb. stb.

Ennek te, mint egy, a gondolkodasbol felmentett 2 millio kozul nyilvan orulsz. Normalis ember viszont szegyenkezne.

Nem tudom milyen 400e-rol beszelsz.

arabok balrol 2018.10.09. 16:22:28

@N. Barbie: S ki mondta, hogy a libbantak nem dolgozhatnak?

Dolgozzanak, s vegyenek ami kell a gyozelemhez. Engem ez mondjuk kb. ugyanannyira izgat mit hogy a pekem mibul veszi a kenyersuto gepeit.

N. Barbie 2018.10.09. 16:50:22

@arabok balrol: Felreerted, latszik, hogy az elmeroggyant NER alternativ valosagban elsz.
Mi az, hogy dolgozzanak es akkor lesz penz? Most viccelsz? A fideszednek a szamolatlan milliardjai az intezmenyesitett lopasbol vannak, abbol futja egyenlotlen kampanyra meg propagandara. Vagy neked a nagyuzemi lopas az munka? Tehat minden part lopjon es akkor lesz penze vagy hogy gondolod?

paraszthajszal 2018.10.09. 16:51:34

@chrisred:

Persze, ezzel én tisztában vagyok, sőt azzal is, hogy a jelenlegi Bizottság 2025-re is 27-tagú EU-val számol ec.europa.eu/commission/sites/beta-political/files/white_paper_on_the_future_of_europe_en.pdf (szóval a Nyugat-Balkánnal sem fognak sietni), de a megtévesztett, idealista majdani fiatalok kergettek olyan illúziókat, hogy ha Ukrajna szakít az oroszokkal, akkor gyorsított ütemben veszik fel őket a NATO-ba, EU-ba. A Nyugat viszont ezzel biztosan nem szeretne annyira sietni, ezért akár titkon örülhetnek is a magyar vétónak.

Pl. elég abszurd helyzetet eredményezhetne az is, ha Ukrajnát felvennék a NATO-ba úgy, hogy a Krím Oroszországhoz való csatlakozását nem ismerik el, kínos helyzetet eredményezhetne, ha rögtön a szolidaritási klauzulára hivatkozva kérnék a NATO-csapatok támogatását a „megszállt ukrán területen”. Ezt pedig garantáltan nem vállalná be még az USA sem, nemhogy Nyugat-Európa, így teljes jogú tagságról addig szó sem lehet, amíg a Krím, Donyeck és Luhanszk helyzetét nem rendezik (pl. a területek önrendelkezésének biztosításával, amit persze ez a mostani oroszfóbiás, ultranacionalista rezsim sosem tenne meg).

arabok balrol 2018.10.09. 16:54:21

@N. Barbie: Lehet hogy neked fura, de egy valosag van, es az a NER.

N. Barbie 2018.10.09. 17:02:46

@arabok balrol: Lehet hogy neked fidesznyiknek fura, de gerinces embereknel nincs olyan, hogy elnezzuk, sot elfogadjuk a kedvenc partunk politikusainak korrupciojat es lopasat. Soha. Semmilyen onfelmento szanalmas kifogassal sem.

Az, hogy te ezt termeszetesnek veszed, az mar a 8 es fel ev folyamatos fideszpropaganda termese, ami mindig is ugy volt vele, hogy nezd el nekunk a sok lopast, meg hogy mar az utolso utani szomszedunk, haverunk, rokonunk is milliardos, neked is kiszurjuk majd a szemed ev vegen 18 ezres nyugdijpremiummal vagy par ezres bozsi utalvannyal, azt` oruljel szolga.
Hogy te ezt elfogadod, az a te ertekrendet mocskossagat jelzi, de attol ne vedd termesztesnek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.09. 17:04:11

@arabok balrol:

"100 evvel ezelott Karpatalja nemet es magyar volt"

Nem, ruszin volt a többség akkor.

Minden ballib bérretteg 2018.10.09. 17:11:55

@N. Barbie:

Nem tűnt fel, hogy éppen a hozzád hasonló ballib sajtótermékeken nevelkedett agyhalott zombik vannak megvezetve ?
Hogy ugyanazt nyomod, amit a Soros propaganda sulykolt a buta fejedbe ?
És hogy a többség pontosan tudja, mi az igazság a Sargentini jelentéssel, a Soros csicskákkal, és a hazaáruló ballibekkel kapcsoltban ?
Hogy te hajtasz a forgalommal szemben ?

Minden ballib bérretteg 2018.10.09. 17:13:33

@N. Barbie:

Tényleg nem lehet a Fideszt megverni.

Mert a Fideszre szavaznak, a te elkúróidra meg a kutya se.

Amíg ez nem változik, addig nem lehet.

arabok balrol 2018.10.09. 17:13:57

@N. Barbie: A fidesz nem a kedvenc partom, bar valoban, a felhozatalbol a legjobb, nem bantam meg hogy rajuk szavaztam.

N. Barbie 2018.10.09. 17:28:01

@Minden ballib bérretteg: mese habbal. Igen, a fideszre szavaznak: akik beveszik az alaptalan sikerpropagandat, az ellenzek lejaratasat, a fentebb megtargyalt nemzeti maszlagot, aki nem kepes gondolkodni, aki a szavazataval koztorvenyes tolvajokat tart hatalomban, na meg a ki tudja hany ezernyi kilo krumpliert megvett cigany szavazat, a behulyitett kulhoni magyarok stb. stb.

Elkuroi max apadnak, nekem biztos nem.

Helyesebben amig nem valtozik az, hogy a fidesz szamolatlanul koltheti propagandara meg kampanyra a szazmilliardokat, mas meg nem, addig valoban ez nem fog valtozni.

N. Barbie 2018.10.09. 17:30:19

@arabok balrol: Azt mindjart gondoltam, hogy nem bantad meg. Ilyen az, mikor gerinctelen fereg szavaz gerinctelen feregre.
En minden reggel szembekopnem magam a helyedben, ha tudnam, hogy ujra hatalomba segitettem szarhazi mocskos tolvajokat es ujabb 4 evnyi korrupciojuk fog elevulni reszben miattam is.

Tarlós elvtárs kutyaszaros városa (törölt) 2018.10.09. 17:57:42

@Minden ballib bérretteg: "A magyar konzul összes bűne annyi volt, hogy magyar állampolgárságot adott, magyar embereknek."

Hazudsz, Orbán-komcsi. A magyar állampolgárságot nem a konzul adja, másrészt meg ukránoknak osztottak magyar állampolgárságot, hogy Orbán-szavazókat gyűjtsenek, aminek cserébe a magyar nyugdíjalapból és a TB-ből részesítik őket. Remélem, hogy a nyugger anyád elől viszik el az ingyen kemót. Amúgy, a magyar ember Magyarországon él, dolgozik és adózik, fideszbuzi. Aki nem, az csak díszmagyar, de legalább nem fideszféreg, mint te.

@Halál kamionja mindenkit elgázol: "Egyaltalan nem egyertelmu, ki az agresszor, a nyugatnak ugyanis soha semmi koze nem volt Ukrajnahoz a 2014es puccsig. Azaz a nyugat ment oda, ahol korabban nem volt, az oroszok csak reagaltak."

Mint fideszkommunista véglény, neked nyilván nem egyértelmű, okádék Orbán-troll. Az oroszok sok millió ukránt kergettek éhhalálba (sajnos, anyád nem volt közöttük), a harmincas években: ennyi közük van Ukrajnához, te büdös fideszes kommunista féreg. 2014-ben pedig nem puccs volt, hanem az ukrán nép nemet mondott Putyin apádra, te mocskos hazaáruló bolsevik.
Az agresszor, mint mindig, az imperilaista orosz-szovjet birodalom. A hazaáruló férgek meg az olyanok, mint te, fideszesek.

arabok balrol 2018.10.09. 18:45:18

@N. Barbie: Ma ugyanugy a fidesz a legkisebb rossz, mint aprilisban.

taga20 2018.10.09. 18:51:15

@arabok balrol: a fityeszmaffia a legnagyobb rossz!

Sir Bates dö Hól 2018.10.09. 19:00:02

@Fülig José: intellektusuk, vitakészségük korrelál a hírtv, exhotv kormányoldali sajtómunkásaihoz... én mindig megnézem a csörte, angard, szabadfogás műsorokat, jobb, mint egy monthy pyton (a keménymag nekem is sok):-)...

Fülig José 2018.10.09. 19:20:11

@Sir Bates dö Hól: @arabok balrol: ezért válogatod a banánt london alsón, mi?! Majom...

Fülig José 2018.10.09. 19:22:39

@Sir Bates dö Hól: előző félrement bocs ... na ja. ANNYIRA stabil a rezsim, hogy MINDEN poszt alá kirendelkl a patkányokat. Szegények, roppant egyszerű társaság, szellemileg,hát, kihívásokkal küzdenek...

steery 2018.10.09. 19:35:10

@N. Barbie: Hát időbe tellett nekik, mire rájöttek, mi a nyerő stratégia. Nem megy az olyan könnyen és nem szégyen másoktól ötleteket lopni és felhasználni, ha egyszer fut a szekér!
Amúgy jogosan félnek a Trianon emlékévtől. Jelenleg ez a legnagyobb veszély, ami az országot fenyegeti, hogy Trianon miatt elszabadulnak az indulatok és kiéleződik a szomszédos (magyar területeket megszálló) országokkal a helyzet, amire egyáltalán nincs szükségünk, mert nem vagyunk abban a helyzetben, hogy lazán lenyomjuk őket.
A Jobbik meg ahelyett, hogy élt volna a kezében lévő lehetőséggel, hagyta, hogy kiénekeljék a szájából a sajtot és most már Balik-nak hívják.

arabok balrol 2018.10.09. 19:38:18

@N. Barbie: Volt ez mar forditva is, nem kell sirni.

arabok balrol 2018.10.09. 19:40:15

@steery: Hat azt buktak, de gondolom sumicska talalta ki az innovaciot.

TSandor Toth 2018.10.09. 19:55:26

@jános515: Te vagy kicsi és megbízhatatlan! A saját nevedben nyilatkozz!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.09. 20:10:23

@paraszthajszal: vikiék támogatták e valaha a kormányt valamiben,amikor ellenzékben voltak???

Leooo 2018.10.09. 22:30:22

@Hohó60: Figyu öcsi, amikor a csutika végigrodeózta Európát 2006 táján és azon károgott, hogy azonnal vonjanak meg minden pénzügyi támogatást Magyarországtól és kormányától az mi volt, ha nem a geci hazaárulás minősített esete, hümm?? Megint megy az alkalmi vakság és süketség, amikor a kedvencetek b@szik el valamit, meg jól félrekukkoltok és 'nem is úgy vóóóóót' ! Hagyjatok már ezekkel az óvodás tempókkal!

mgdé 2018.10.09. 23:18:55

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Hogyne támogatták volna, nagy lelkesen aranyos kis oldalcsatornákat építgettek a lenyúlandó/lenyúlt közpénzek elosztásához, pártosításához és magánosításához, 30 % erejéig.
Fogalmazhatunk úgy is, minden 10 menetből 3-szor ők dugták a tényleg aranyszívű, mindenét odaadó M.Wilde-ot, s csak 7-szer a főcímben feltüntetett ügyeletes sztár. Szegény Deutschtomi bele is rokkant a Pártért végzett rengeteg nemszeretem szakmunkájába ...

Sir Bates dö Hól 2018.10.09. 23:43:52

@Fülig José: picit csodálkoztam, de az biztos, hogy nem válogatom a banánt... a legjobb helyet szereztem meg azonnal a ketrecbe belül... csak annyit mondtam a munkaügyi hivatalban: én a fideszre szavaztam, mire az előadó: ez egy igazi majom; máris volt koszt, kvártély... a bandán belül meg azt makogtam ismerem orbánt, azóta mindegyik utálkozva kerül, mint a pestisest...

mgdé 2018.10.09. 23:58:50

Az ukránok csak akkor járhatnának úgy-ahogy jól, ha stabil, otthon megfelelő támogatottsággal bíró kormányuk van, amely ugyanakkor viszonylag jó kapcsolatokat ápol (tud ápolni) Oroszországgal, s ugyanekkor(!) az oroszok hosszútávú, jó kapcsolatban vannak az EU-val.
Ennek az esélye eleve csekély, s az USA elég sok mindent meg fog tenni (tett meg), hogy ne is lehessen így. (SE normalizált ukrán-orosz kapcsolat (ez a hajó egy időre már elúszott ...), SE felhőtlen orosz-EU kapcsolat.)

S ha ez az "ideális konstelláció" még össze is jönne valahogy, még kell egy bálanya is (EU ?, az oroszoknak erre valószínűleg már nem telik), hogy Ukrajna lakossága egy kis gazdasági javulást érezhessen a saját bőrén, s higgyen a felfestett jövőképben.

Ennek híján az ukrán belpolitikai helyzet további eldurvulása várható, amit a kárpátaljaiak még jobban meg fognak szívni, mindegy mit mond és/vagy tesz Viktor. (Lásd pl. steery, valahol feljebb, második bekezdése, stb. (Putyin sem igazán engedheti el Kárpátalját - precedens -, mert akkor mi lesz pl. Moldovával? (Meg szvsz eszébe sem jut semmi ilyesmi.)))

Akkor meg jobb (lenne) amennyire lehet józanul hozzáállni, mert itt nekünk is már csak a veszteségminimalizálás lehet értelmes, megvalósítható cél. Álmodozni meg ott a kurultáj.

Sir Bates dö Hól 2018.10.10. 00:00:33

@steery: pontosan mely terüleket érted a "magyar területeket megszálló" alatt?...

N. Barbie 2018.10.10. 09:59:08

@arabok balrol: "Ma ugyanugy a fidesz a legkisebb rossz, mint aprilisban"

Igen, ismerem ezeket a szanalmas onmentegeto dumakat, amivel a 2 millio gerinctelen fereg probalja magat felmenteni, hogy most epp miert szavazott a tolvajokra.
De ki kell abranditsalak, erre nincs mentseg.
Volt a felhozatalban tiszta kezu part, jobboldali is, akinek az az irany tetszik, megis meggyozte magat az atlaghulye fidesznyik, hogy miert is ne arra, inkabb (ujra) a sokszorosan lebukott tolvajmaffia es raadasul 8 ev alatt semmi kiemelkedot elerni nem tudo fideszre huzza az ikszet.
Ja, nem erdekel a tobbi szokasos fidesznyik onmentegeto duma sem, hogy dehatjobbakaballibeknel meg hasonlo szanalmas vergodesek.

N. Barbie 2018.10.10. 10:13:13

@steery: "Hát időbe tellett nekik, mire rájöttek, mi a nyerő stratégia. Nem megy az olyan könnyen és nem szégyen másoktól ötleteket lopni és felhasználni, ha egyszer fut a szekér!"

Milyen szepen probalod mentegetni a sima lopast, jo, hogy nem mar gloriat is emelsz a fejuk fele.
Azt mar csak halkan kerdezem a 2 millio majomtol, hogy talan a jozan esz nem ugy kivanta volna, hogy he, hat ezek minden nemzeti otletet egy masik parttol lopnak, akkor talan arra a masik partra kene szavazni, mert ezekszerint nekik szivbol jon? Hmm? Ja, mar megint alomvilagban elek, jozan esz, onallo gondolkodas fidesznyikektol.

"Amúgy jogosan félnek a Trianon emlékévtől"
A kovetkezo izzadtsagszagu mentegetes. Irta valamelyik haverod fentebb, hogy vegre egy kormany ami megtalalta a tokeit. Aham, latjuk. Nem haduzenetrol van szo, csak egy sima emlekevrol, amit minden erintett szomszedos orszag is csinal, viktorka, a nagy nemzeti hos megis beszart es leszavazta a maffiabandajaval egyutt. Szegyen. Ez a ti nagy tokos szektavezeretek.

"A Jobbik meg ahelyett, hogy élt volna a kezében lévő lehetőséggel, hagyta, hogy kiénekeljék a szájából a sajtot és most már Balik-nak hívják. "

Hat tenyleg oriasi nagy lehetosegeik voltak, hogy ellenzekbol, penz nelkul, pluszba a fidesz altali megrendelesre szarra birsagolva, a fidesz szajize szerinti valasztasi torveny szerint, a fidesz sajto altal evek ota a leghajmeresztobb mocskos hazudozasok es lejaratasok mellett stb. stb. nyerjenek. Ja, nem.

Ha ilyen okos vagy, akkor aruld mar el mit kellett volna tenniuk ellenzekbol egy szamtalan trukk altal 2/3-ra szert tett kormany ellen, hogy akadalyozhattak volna meg, hogy minden otletuket ellopja a fidesz es mar sajat otletkent eladva szavazzak meg, majd a lopott penzbol kitartott oriasi mediajuk segitsegevel orrba-szajba kommunikajak, hogy mekkora fasza gyerekek? Kivancsian varom a valaszt.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.10. 10:55:46

@Én de genere Mi: Na jó a lopás az közös.
De lásd az előtted szólót!

steery 2018.10.10. 11:40:17

@N. Barbie: Nem mentegetem a lopást. Mindenki lop és mindent ellopnak, ami ellopható. Sőt, azt is ellopják, ami nem ellopható. Ez Murphy egyik törvénye.
A politikusoknak nem az a dolguk, hogy kitalálják a dolgokat. Ők a döntéshozók. Akik nem értenek semmihez, viszont amikor mások, akik igen, eléjük rakják a lehetőségeket, ötleteket, akkor ezeket ügyesen felhasználják és kiválasztják, melyik valósuljon meg. A politikus csak dönt, majd viseli a felelősséget a megvalósulásért (vagy nem, hisz nem ő a megvalósító, csak a felbujtó). Nincs ezzel semmi baj.

A kormány ügyesen taktikázik. Azért nem akarnak emlékévet, hogy ne adjanak muníciót az ellenzéknek, amit aztán elpufogtathat, amivel hőböröghet, lázíthat. Ezzel ügyesen kifogják a szelet a vitorlájukból. Persze így is lesz emlékév, de ha ebből bármi balhézás lesz, a kormány mossa kezeit és elhátorolódik tőle, mondván, hogy ez csak a lázadó csürhe, mi ezt nem támogattuk, semmi közünk hozzá. Így ha az ellenzék nem emlékévezik, az emberek még jobban elfordulnak tőlük. Ha meg igen, akkor ők lesznek a bűnbakok mindenért. Tökéletes politikai húzás. Gátlástalan, sunyi, pont olyan, amilyet elvárunk egy profi kormánytól. Magam sem csinálhattam volna jobban. :-D

Az ellenzék a létező legostobább csürhe jelenleg, amit csak ki lehet találni. Gyakorlatilag a saját torkát nyiszálja el folyamatosan, már évek óta, minden öngyilkos húzásával. Szerintem nem kéne nekik segíteni. Képesek önállóan is megsemmisíteni magukat. Ezért nem árulom el, mit kéne tenniük. Majd ha ők mind kihaltak és eltűntek a süllyesztőben, az utánuk jövő új ellenzék talán okosabb lesz és akkor majd megsúgom a megoldásokat. :-D

antiinternáci 2018.10.10. 14:02:39

@Leooo:

Alapból hülyeséget beszélsz.
2006-ban a világ legelvetemültebb kormánya, a minden tekintetben országveszejtő Gyurcsány-banda volt hatalmon. Teljesen természetes, hogy minden tisztességes embernek kötelessége volt mindent megtennie ellene.

Nehogy már egy napon akard említeni a Gyurcsány banda elleni kötelező fellépést a mostani, országépítő kormányzat elleni bolsevista hazaáruló magatartással.

Sir Bates dö Hól 2018.10.10. 22:51:35

@steery: azért politikai elemzőként csak tényleg analfabéta alkoholista retardáltak közé menjél fellépni, minden máshol mondd azt, hogy te stand uppos vagy...

Leooo 2018.10.12. 10:58:18

@antiinternáci: Nos, hogy egy agyizokni pöcsorrú vagy, azt szépen bemutattad...QED, türhő baromnak születni kell, kinevezni(max önjelöltség elfogadható) nem lehet. Aki (ami?) ilyen csökött retardált, azt csak sajnálni tudom, vagy még azt se!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.12. 11:32:30

@antiinternáci: "Gyurcsány-banda volt hatalmon. Teljesen természetes, hogy minden tisztességes embernek kötelessége volt mindent megtennie ellene."

Úgy van. 2010-ben sikerült is elzavarnunk.

Most, hogy a minden tekintetben országveszejtő bolsevista hazaáruló csúti geci van hatalmon, teljesen természetes, hogy minden tisztességes embernek kötelessége mindent megtennie ellene.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.12. 18:33:00

@antiinternáci: Haver! még egy ilyen és eldobom a gumiszoba kulcsát!

antiinternáci 2018.10.13. 12:32:28

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: @Leooo:

Elvtársak! Nyugodjatok bele, hogy nem kelletek a kutyának se. Hülyék vagytok, leülhettek.
süti beállítások módosítása