B1 blogcsalád



The Times: Magyarországnak nincs helye a demokratikus EU-ban

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. szeptember 14. - Szelestey

• Orbánnál még az is belefér, hogy fontolóra vegye Magyarország kilépését az unióból, de mindenképpen radikalizálódni fog az EP-től kapott pofon után

• Verhofstadt az USÁ-tól vár sürgős segítséget, mert a magyar kormány az egész háború utáni rendet veszélyezteti

• Orbán fogalmi zavarban szenved, amikor az illiberális demokráciáról papol

CNN

cnn.png

Guy Verhofstadt sürgeti, hogy az USA azonnal cselekedjen, mert Magyarország a nemzetközi rendet veszélyezteti és egyre inkább hasonlít Oroszországra. Az európai liberálisok strasbourgi frakcióvezetője hangsúlyozza, hogy az utóbbi években romlott a magyar demokrácia és jogállam helyzete, ezért fogadta el vonatkozó határozatát az Európai Parlament.  Az alapul szolgáló jelentés megállapítja, hogy Orbán törvényeket hozott a szabad sajtó megfojtására, átpolitizálja az igazságszolgáltatást, ördögnek állítja be a civil szervezeteket, antiszemita jelképeket alkalmaz és célba vette a CEU-t. Kedden a miniszterelnök azt bizonygatta az EP-ben, hogy választási sikere adott felhatalmazást a demokrácia visszaszorításához. A migráció elleni uszítás egyetlen célja, hogy felkorbácsolja  a faji feszültséget és befeketítse Soros Györgyöt, utóbbi ellen a taktika is tele van zsidóellenességgel.

Orbán cseppet sem titkolja, hogy illiberális demokráciát akar Európában, sőt, azt terjeszteni is szeretné. Trumphoz hasonlóan azt sem rejti véka alá, hogy megveti a szabályokon alapuló nemzetközi rendszert, illetve hogy nagyra becsüli az olyan, tekintélyelvű erős embereket, mint Putyin és Erdogan. További aggasztó jel, hogy a szélsőjobb aláássa az együttműködést a nyugati titkosszolgálatok között. Mindezek alapján a nemzetközi közösségnek és főként az Egyesült Államoknak lépnie kell, mert a magyar kormány veszélyt jelent. Nem lehet megengedni, hogy populista, szélsőséges kormányok a Kreml vonzáskörébe engedjenek demokratikus államokat és felforgassák a háború utáni nemzetközi rendet. Meg kell fékezni Orbánt – haladéktalanul! 

The Times

the_times.jpg

A lap szégyennek nevezi, hogy a tory EP-képviselők nem szavazták meg Orbán megbüntetését, vagyis annyira csak a Brexitre koncentrálnak, hogy még a magyar demokrácia megőrzését sem támogatják. Ily módon lejáratták a saját pártjukat. Nem mintha a magyar vezető titkolná, hogy mit akar, vagy éppen a legcsekélyebb mértékben szégyellné magát érte. Illiberális demokrácián dolgozik, jóllehet olyan nincs: egy rendszer vagy illiberális, vagy demokratikus, a kettő kizárja egymást. Ám egy ilyen országnak nincs helye egy demokratikus közösségben. A magyarok egyértelműen csúsznak a tekintélyelvűségbe Ám az európai kormánypártok közül csak a konzervatívok foglaltak állást a szankciók ellen. Ez pedig azt tanúsítja, hogy hihetetlen mértékben elvesztették a tájékozódási képességüket, a mértéket. Egyik képviselőjük ugyan arra hivatkozott, hogy csak nem akarták több hatalomhoz juttatni Brüsszelt, ám nevetséges abból kiindulni, hogy egy eljárás nagyobb veszélyt jelent, mint amikor egy tagállamban kisebbségeket vesznek célba és csúfot űznek a tisztességes játékszabályokból.

Orbán azzal érvel, hogy minden országnak joga van saját döntéseket hozni. Ez igaz, ha már kivált az EU-ból, addig azonban nem. A szervezetben vannak törvények, vannak normák. Ha egy ország kezd eltávolodni a demokráciától, akkor az nem beavatkozás, ha az unió kinyilvánítja ellenkezését. Sőt, még többet is kell tennie. Hogy a magyarok és a lengyelek ne fedezzék egymás hátát, azt úgy lehet kivédeni, hogy együtt tárgyalják az ügyeket, mert az képtelenség, hogy kéz kezet mosson, azaz egy jogsértő állam segítse ki a másikat, és viszont. Az integrációnak sok hibája van, pl. nem képes megbirkózni a menekültkérdéssel és a populizmus az idekapcsolódó félelmet gerjeszti. De a menedékrendszer reformját össze kell kapcsolni a szankciókkal azokkal az országokkal szemben, amelyek már nem méltóak a tagságra.

Daily Telegraph

daily_telegraph.jpg

Egy kiszivárgott bizalmas irat szerint a brit miniszterelnöki hivatal azt tanácsolja a tory EP-képviselőknek, hogy határolódjanak el a tekintélyelvű magyar kormányfőtől, miután nem szálltak azzal szembe a szerdai döntő fontosságú szavazáson. Az utasítás értelmében az érintett politikusoknak twitter üzenet formájában nyilvánosságra kell hozniuk, hogy nem támogatják Orbánt. Vagyis közöljék, hogy Strasbourgban ugyan az indítvány ellen adták le a voksukat, az nem a magyar politika helyeslését jelenti, de utána többet ne nyilvánítsanak véleményt a kérdésben. A Downing Street egyébként azt közölte, hogy nem kérték ki az álláspontját a szerdai határozathozatal előtt.  A lap megjegyzi, hogy Nagy-Britanniában viharos visszhangot váltott ki, hogy a toryk nem ítélték el Orbán Viktort az Európai Parlamentben

FT

financial_times.jpg

1. Orbán Viktornak szerdán rossz napja volt Strasbourgban, de egyáltalán nem győzték le. Hagyományos mércével mérve persze megszégyenítette az Európai Parlament, még a konzervatívok nagy többsége is megszavazta, hogy induljon eljárás a magyar kormány ellen. Hazai hívei felháborodtak, ám a döntésről kiderülhet, hogy inkább a kormányfő büszkeségének ártott, mint a politikai pozícióinak. A szankciós fenyegetés igen távoli, amúgy is ez a legkevésbé fontos az egész történetben. Nemigen lehet várni azt sem, hogy kitenné a szűrét a Néppárt, a többi közt azért nem, mert a vezetők aligha akarják destabilizálni az EPP-t, 8 hónappal az európai választás előtt.

Ezzel együtt Orbán az európai színtéren félig-meddig elidegenedett a sajátjaitól, legalábbis egyelőre. Nem túl jó a viszonya Merkellel és Junckerrel, vagyis ha kilép, nem veszít túl sokat. Sokkal valószínűbb, hogy előbb veszi a saját akaratából a kalapját, még mielőtt kényszerítenék rá, de ehhez az kell, hogy már ne tartsa hasznosnak a tagságot. Az illiberális internacionálé lehetőségét olyan pártok vizsgálják, mint az Osztrák Szabadságpárt és az olasz Liga. Azon kívül Orbán kihasználhatja az unión belüli ellentéteket, hogy a migránsbarát EU-elit ellenfeleként jelenjen meg a hazai politikában. Vagyis lehet, hogy Brüsszel pillanatnyilag sarokba szorította, de messze nem verte meg.

2. Orbán Viktor nem az az ember, aki csendben belenyugszik a vereségbe. A kudarc oka ezúttal az volt, hogy sok európai konzervatív képviselő elfordult tőle Strasbourgban, mert ez EP megpróbálja ellenőrizni az új erőket, amelyek felforgatják az EU politikáját. A magyar miniszterelnök, akinek kifejezett célja, hogy létrehozza a bevándorlást elutasító kereszténydemokráciát, az euroszkeptikus nacionalisták zászlóvivője. Meg akarja buktatni a liberális uniós elitet és jobbra igyekszik vinni a Néppártot. A mérsékeltek éveken azt gondolták, hogy képesek nyesegetni a túlkapásait, de most közeledik a nagy leszámolás. Az Európai Parlamentben sokan úgy látják, hogy Orbán magához ragadja a kezdeményezést, továbbá elmélyíti a kapcsolatokat más, unióellenes pártokkal, valamint Steve Bannonnal.

Hegedűs Dániel, a German Marshall Alap kutatója nem gondolja, hogy még vissza lehet fordítani az igen csak radikalizálódott politikust. Így lehet, hogy az még a magyar uniós tagságot is felülvizsgálja. Közben kereszténydemokrata vezetők azt mondták, hogy a jövő heti salzburgi egyeztetésen fel lehet mérni, hogy mennyire Orbán-ellenes a hangulat

The Atlantic

theatlantic.png

Jobboldali európai politikusok megdorgálták Orbán Viktort, ám ez csak tovább radikalizálhatja a politikust – figyelmeztet Jan-Werner Müller. A Princeton-i Egyetem politológia professzora, akinek szakterülete a populizmus, kiemeli, hogy az EP döntése nagy vereség a kormányfő számára, mert cserbenhagyták a konzervatívok, noha éveken át védelmezték. De történik akkor, ha a szélsőséges populisták, akik lehetővé tették a szélsőséges populisták felemelkedését, elfordulnak azoktól? Orbán esetében még nagyobb harciasságra kell felkészülni az EU-val szemben, ami rövidtávon, az ő szemszögéből teljesen ésszerűnek tűnik. A politikus 8 év alatt megteremtette az illiberális demokráciát, közben pedig meggyőzte a Néppártot, hogy ő az európai baloldal áldozata.  A stratégia egy ideig bevált, az EPP bevette, hogy a miniszterelnök a keresztény nacionalista jövőkép védelmezője. Csak ezt nem látták, vagy nem akarták észrevenni, hogy emögött a liberális demokrácia módszeres felszámolása és óriási korrupció húzódik meg.

2015-től Orbán fokozatosan harcba szállt Merkellel a keresztény demokrácia vezetéséért. A Néppártot azonban az ébresztette rá a tényleges helyzetre, amikor tavaly nekirontott Brüsszelnek, valamint elkezdett haverkodni Salvinivel, továbbá teljes támogatásáról biztosította a lengyel PiS-t. Majd kedden ellenséges populistaként lépett fel Strasbourgban, és ezzel eljátszott minden esélyt, hogy még megfordítsa a dolgokat. Természetesen pontosan tudja, hogy aligha függesztik fel az ország szavazati jogát az EU-ban. Abban is bízik, hogy nem zárják ki az EPP-ből. Viszont azzal is tisztában van, hogy egy új, szélsőjobbos frakció nem lesz olyan befolyásos, mint a konzervatív pártcsalád. Igazi populistaként Orbán a viszályokból él, ennélfogva logikus, hogy még radikálisabb irányvonalra térjen, főleg ha el tudja érni, hogy a figyelem továbbra is a migránsokra összpontosuljon, és ne a tekintélyelvűségre, meg a nepotizmusra.

E pillanatban az unió végre azt tette, amit kell: megmutatta, hogy nem lehet autokráciát létesíteni a szervezeten belül, annak előbb-utóbb meg kell fizetni az árát. De a küzdelmet még messze nem nyerte meg. És főleg a kereszténydemokratákat kell emlékeztetni arra, hogy nem elegendő, ha egy alkalommal elvi döntést hoznak

New York Times/Reuters

new_york_times.jpg

Orbán Viktor az erősödő bevándorlás-ellenes hullámra teszi tétjét az unióval kialakult legújabb vitájában. Az EP elmarasztaló döntése jól jön neki, mert úgy jelenhet meg, mint a nemzeti függetlenség bajnoka a távoli brüsszeli elittel szemben, miközben közeleg az európai választás. Tipikusan harcias strasbourgi fellépése fokozta elismerését a hazai nacionalisták, illetve a migránsellenes pártok körében. És úgy tűnik, hogy a kockázatos játék bejön neki, mivel Lengyelország és Csehország mellé áll a vitában, bár lehet, hogy a Fidesznek távoznia kell a Néppártból. A pártcsalád a jövő héten az EU-csúcs előtt Salzburgban tart ülést, de ott nem szerepel a napirenden a magyar párt tagsága. Mráz Ágoston Sámuel, a kormánybarát Nézőpont Intézet igazgatója azt mondja, hogy Orbán egyelőre nem akar kilépni, de ha esetleg megszorongatják, az új helyzetet teremt. Elemzők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy az Európai Parlament lépése ronthat az ország tőkevonzó képességén.

Guardian

guardian.jpg

Szégyenfolt Nagy-Britannia számára, hogy a tory képviselők megvédték a tekintélyelvű Orbán Viktort, noha az a jogállamot fenyegeti. Így értékeli a fejleményeket egy brit jogász, aki az egyik civil szervezetnél dolgozik Budapesten. Steven Allen a kommentárban rámutat, hogy a Sargentini-jelentés pontosan feltárta, milyen ütemben szorítják vissza a polgári szabadságjogokat, illetve az emberi jogokat Magyarországon. Miként ássa alá a hatalom módszeresen a demokráciát, támadja a kisebbségeket, a CEU-t, stb. Az EP határozata Orbán nacionalista programjának egyértelmű elutasítását jelenti, vagyis hogy illiberális demokrácia jöjjön létre Európa szívében, ráadásul az ideológia kezd terjedni a földrészen.

A helyszíni tapasztalatok azt mutatják, hogy a nemzetközi közösség fájdalmasan lassan reagál a demokráciaellenes magyar kampányra. Hogy a toryk azt tették, amit, az jutalom, amiért Orbán London mellé állt a Brexit ügyében. A szerző azonban úgy élte meg, mint arculcsapást, hiszen Magyarország villámgyorsan lebontja a jogállamot és az emberi jogokat. A brit konzervatívok egy protofasiszta párttal árulnak egy gyékényen, noha a Fidesz pontosan annyira fenyegeti a szigetország, mint amennyire az EU érdekeit.

Le Monde

le_monde.jpg

A vezércikk azt emeli ki, hogy az európai konzervatívok dobták Orbán Viktort és ez döntőnek bizonyult a jogállami eljárás megindításához. De jobb későn, mint soha, mert az Európai Parlament végre erős jelzést küldött, hogy meg akarja védeni az EU alapértékeit. Történelmi pillanat ez, mert az unió hívei ezúttal ellentámadásba mennek át a populisták ellen. Mégpedig politikai értelemben, mert a jogilag bizonytalan a hogyantovább, senki sem tudja, meddig tart a procedúra és mely pontig jut el.

A Néppárt túl sokáig nem volt hajlandó szembenézni azzal, hogy Orbán antidemokratikus politikát folytat. A konzervatívoknak fontosabb volt a vezető szerep Strasbourgban. A pálfordulat oka nem annyira nemes, mint amilyennek látszik. Először is Weber a Bizottság elnöke szeretne lenni és nemigen érhet el célba a magyar miniszterelnök jelentette kolonccal a lábán. Azon kívül már megkezdődött harc az európai választásokra, és a kereszténydemokraták szempontjából félő, hogy egyes pártjai beállnak Macron mögé, ha a Fidesszel nem csinálnak valamit. A magyar párt azonban egyelőre tag marad, de a Néppárt szerdán szembenézett saját felelősségével. Hogy a szavazás arányai ilyen egyértelműek voltak, az jó hír az európai demokrácia jövője számára.

Le Figaro

le_figaro.jpg

A francia EU-biztos kijelentette, hogy most először fél a populizmus és a nacionalizmus felemelkedését látván, 250 nappal az EP-választás előtt. Moscovici, aki a gazdasági ügyekért felel, úgy gondolja, hogy 1979 óta nem volt olyan tétre menő erőpróba a földrészen, mint amilyen a májusi lesz. A bevándorlás, a határok, a külső, amerikai, orosz és kínai veszély létveszélybe sodorhatja az uniót. E súlyos kilátások folytán a szociáldemokrata politikus teljes mértékben támogatja, hogy az Európai Parlament szorítóba kívánja fogni Magyarországot. Mint mondta, a döntés bátor. Jelzés azokkal szemben, akik alá akarják aknázni az európai identitást. Egyben figyelmeztetés, hogy ha valaki nem tartja be a szabályokat, akkor nem lehet a klub tagja. A félelem különben amiatt van benne, hogy a fejlemények nagyon is az 1. világháború előtti időszakot idézik. Azt nem hiszi, hogy a populisták többséget szereznének a következő időszakban Strasbourgban, de a Néppárt 57 képviselője mégiscsak Orbán mellett foglalt állást a szerdai szavazáskor.

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Magyarország ugyan politikailag mind inkább elszigetelődik, de gazdaságilag vonzó, habár továbbra is kiszámíthatatlan. Az üzleti kapcsolatok mindenekelőtt Németországgal kitűnőek, noha Berlinben igen sok, rendkívül komoly politikai ellenfele van Orbánnak. A magyar GDP tavaly 4 %-kal nőtt, a befektetések 15 %-kal gyarapodtak, nem utolsósorban a külföldi konszerneknek köszönhetően, mert az ország változatlanul népszerű a körükben. A Német Kereskedelmi és Ipari Kamara képviselője úgy jellemzi a helyzetet, hogy virágzik a magyar gazdaság, ebből az idegen cégek profitálnak, és maguk is hozzájárulnak a növekedéshez.

Orbán a kifogásokra azt mondja: Magyarországon jogállam van, a bíróságok jól működnek, viszont nálunk nem vesznek őrizetbe újságírókat. Továbbá nem zárnak be olyan internetes portálokat, amelyek egész nap a miniszterelnököt támadják. Richter Sándor, a bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlító Intézettől már nem látja ilyen rózsásnak a helyzetet. Mint mondja, az összes közmédia a kormánypropagandát szajkózza, nem is beszélve azokról az orgánumokról, amelyek Orbán oligarcháinak a kezében vannak. Nincs jogbiztonság, de ez sok céget nem érdekel. A korrupció és az átláthatatlanság járványszerű. Az új elit, a kormányfő baráti köre a szolgáltató szektorban gazdagodik, ott a külföldi vetélytársak nemigen vannak jelen.

Der Standard

der_standard.jpg

1. A magyar kormányfő azzal kokettál, hogy az európai jobboldal vezére legyen és esze ágában sincs visszafogni magát. Mindazonáltal az EP történelmi határozata sok kérdést vet fel Budapesten. Főleg amiatt, hogy mély repedések futnak az Európai Néppárton belül. A frakcióban a Fidesz szinte teljes mértékben elszigetelődött. Csak délkelet-európai, illetve bajor képviselők álltak mellé. Úgy tűnik, hogy Orbán hatalmas pofont kapott. Ahhoz túl rutinos politikus, hogy ne tudta volna, mit vált ki keddi beszédével, miközben a szélsőjobb felsorakozott mellette. Utóbbinak a miniszterelnök már régóta kedvence, azt azonban ezidáig ő maga kizárta, hogy kilépjen a konzervatív táborból. Ugyanakkor illúziónak tűnik az a vágya, hogy belülről reformálja meg az EPP-t. A B-terv egy új frakció lehet, bár kockázatos volna ilyesmibe belebocsátkoznia, mert az új csoport nemigen lehet hosszútávon versenyképes, akkor pedig gyorsan elillanhat Orbán európai befolyása.

2. Orbán felszámolja a tudomány szabadságát: miután az MTA gyakorlatilag elvesztette beleszólási jogát a saját költségvetésébe, most a kormány az Akadémia intézményi hálózatát igyekszik szétverni. A kutató intézetek munkatársai fel vannak háborodva, látván, hogy a hatalom milyen tempóval megy neki a független tudománynak. Miután nyomás alá helyezte a CEU-t, a Fidesz most az ország legfőbb tudományos intézményét nézte ki. A jelek szerint az autonómiának vége. Anyagi ügyekben már kihúzták a szőnyeget a lába alól, amiben egyesek Orbán bosszúját vélik felfedezni, miután egyes tudósok nyíltan bírálták a hivatalos politikát. A legújabb terv értelmében pedig decemberig gyökeresen átalakítanák a kutatás rendszerét. Az Akadémia elnöke egyértelművé tette, hogy teljes mértékben elfogadhatatlan az önállóság megsértése. Csak kérdés, hogy ezek után van-e bármi értelme tárgyalni a kormánnyal.

3. A kommentár úgy értékeli, hogy a magyar kormány túszul ejtette a tudományt, noha az MTA nélkül az ország gyorsan elveszti kapcsolatát Európával, illetve a világgal. Orbán Viktor harcias strasbourgi szereplésének árnyékában Budapesten rémtetteket követnek el a szabad tudomány ellen. Miután a Fidesz hónapokon át mindent megtett, hogy elűzze a CEU-t, most nemzeti intézményeknek megy neki. Az Akadémiát próbálja szabályszerűen szétrombolni. A cél kézenfekvő: annak az elmebeteg klikknek, amely önkiszolgáló üzletnek nézi az államot és nem tűr semmiféle ellentmondást, mindenféle autonómia szálka a szemében, mert az veszélyt jelent az uralmára, tehát fel kell számolni. Ám ugyanilyen világos, hogy ez mit jelent az ország számára: kiszorul Európa és a világ tudományos életéből, ám ez gazdaságilag is visszafelé sül majd el.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8814239509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.09.14. 08:21:04

"Guy Verhofstadt sürgeti, hogy az USA azonnal cselekedjen, mert Magyarország a nemzetközi rendet veszélyezteti "
:))))))))))

...és tömegpusztító fegyvereket fejleszt Pakson.

Helga Beauty Salon. 2018.09.14. 08:27:13

" Verhofstadt az USÁ-tól vár sürgős segítséget, mert a magyar kormány az egész háború utáni rendet veszélyezteti"

A liberálfasiszta csőcselék immár leplezetlenül megmutatja a valódi arcát!
Nem lepődtünk meg Verhofstadt úr, nekünk már ismerősek az önhöz hasonló férgek! Voltak bőven sajnos a történelmünkben, hol a törököket, hol a labancokat, hol a szovjetet hívták baráti segítségül!

Helga Beauty Salon. 2018.09.14. 08:31:03

@Womb Raider: ...és tömegpusztító fegyvereket fejleszt Pakson.

Már be is vetette! A Hős utca környékén tucatjával hevernek a sérültek, hamarosan levetítik az enszben a dokumentum fimet erről!

Hokipoki 2018.09.14. 08:45:53

@Helga Beauty Salon:
Igaz, az illiberálfasiszta Orbán pont ezt teszi, hol Putyinnak, hol Erdogannak nyal, de már törleszkedett a labanc szélsőjöbbhoz is. :-)
Találó..

Ha azt akarja bárki, hogy az amcsik jöjjenek, és rendet tegyenek, csak el kell hinteni nekik, hogy kolosszális olajtartalák van az ország alatt, és olyan gyorsan itt lesznek, hogy azt sem bírjuk mondani, hogy mekkelek..

2018.09.14. 08:53:13

@Hokipoki: A közös (kölcsönös ) érdekeken alapuló kapcsolat árnyalatnyival másabb viszony, mint amikor valaki egy harmadik országtól kér beavatkozást egy állítólag független ország ellen.

Merkel is bepucsított Erdogannak..és oralizált kicsit Putyinnal..ha már így szóbahoztad.
Verhofstadt egy baka, aki teljesíti a parancsot. Nincs ezzel semmi baj. Csak akkor kezeljük a dolgot helyén.

tegnaptuska 2018.09.14. 09:27:18

@Womb Raider: Orbán Viktor egy hazudós, tolvaj cigány. Nincs ezzel semmi baj. Csak akkor kezeljük a dolgot helyén. Tehát: pont fosomketté, hogy az európai liberálisok, meg a német kereszténydemokraták mikor, kivel szexuálnak, amikor a fidesz éppen szájba szexuálja az országot.

2018.09.14. 09:41:57

@tegnaptuska: "amikor a fidesz éppen szájba szexuálja az országot."

így érzed? Nem lehet, hogy a tegnap éjszaka emlékei törnek a felszínre?
Akárhogyan is legyen, szerintem ez szimpla belügy és Verhofstadtnek nincs arra felhatalmazása, (Sorost most ugye ne vegyük figyelembe) hogy gyámkodjon az ország felett.

Azt mellékesen jegyezném meg, hogy a vezérlő csillagotoknak tekintett "Európai Értékek"-el nehezen fér össze a kedélyes cigányozás :)

tegnaptuska 2018.09.14. 09:48:49

@Womb Raider: Te honnan ismersz engem? Milyen kedélyes cigányozás? Azt mondja a keresztény konzervatív magyar jobboldal, hogy vége a pc-nek. Ok, legyen vége. Hát egy cigányról csak mondhatom, hogy cigány, nem? Amúgy európai értékek ide, európai értékek oda, mindig elkövetem azt a hibát, hogy ezeket emberszámba veszem. Lehet felháborodni, hogy tessék, itt egy sorosista, brüsszelita, zsidóbérenc, és azt mondja, amit bajerzsót, gajdicsottó, meg stefkapista szokott mondani.

Hokipoki 2018.09.14. 09:54:30

@Womb Raider: Olvasd el, mire kommenteltem. És értelmezd, mit írtam. Már a helyén kezelésről.. Csak rámutattam a szépségszalonnak, hogy amit írt a trök-orosz-fasiszta törleszkedésről, az mennyire illik valakire, akire talán nem is gondolt...

Ráadásul ha emlékeim és az internet nem csal, volt aki a saját országa ellen kért beavatkozást, többször is. 2003, 2006... Szóval attól még, hogy az egyik oldal pártján áll valaki, attól még ne alkalmazzon "kettős mércét".

index.hu/belfold/cent0611/

merce.hu/2018/09/12/orban-2006-ban-meg-az-eu-s-penzek-elzarasat-szorgalmazta-a-hazug-es-csalo-magyar-kormany-miatt/

Persze, ez sem egayedi eset..

Mielőtt bárki félreértené: Egyik oldal mellett sem állok. Szerintem a magyar közéletet csak úgy lehetne megtisztítani, ha a gengszterváltás óta az összes majomhá.. izé, parlamenti politikus egy teljes, poligráfos vizsgálattal lenne átvizsgálva, külön kitérve a vagyonosodására (lást Rogán magától növő lakása, Lázár kiskorú gyerekeinek nevére iratott ingatlanok..), családtagokra is kiterjedően, és aki megbukik, azt teljes vagyonelkobzásra ítélni, és örökre kitiltani a közéletből, valamint eltiltani bármiféle vezető beosztás betöltésétől. Páetállástól függetlenül.
Bónusz tevékenység: a Havanna lakótelepet kiüríteni, az elkobzott vagyonokból az onnan elköltözőknek venni normális lakásokat valahol máshol, és a megbüntetett (volt) politikusokat oda beköltöztetni, és havi 47.000 forintos juttatást adni nekik. A kormánypártiak szerint abból jól meg lehet élni... Hát, nosza, próbálják meg...

tegnaptuska 2018.09.14. 10:05:51

@Hokipoki: Ez lenne az új rendszerváltás. Talán sikeresebb lenne, mint az előző. Lehet, hogy jobban jártunk volna, ha minden volt mszmp tagot eltiltottak volna attól, hogy parlamenti képviselők legyenek, vagy akár polgármesterek. Szegény fidesz milyen bajban lenne.D Amúgy a képviselők vagyonosodását is nagyon szigorúan kellene venni. Szerintem egy nagyon erős fizetés mellett meg kellene tiltani például, hogy földvagyonnal rendelkezzenek. Már abban az esetben, ha a parlamenti képviselők földvagyonnal kapcsolatos döntéseket hozhatnak. (elég erős kapitalista érzelmeim ellenére a földvagyont állami kézben tartanám. Egy jó darabig, mondjuk még 100 évig.

2018.09.14. 10:11:38

@tegnaptuska: "Hát egy cigányról csak mondhatom, hogy cigány, nem? "
Persze.. ám ebben a kontextusban vajmi kevés relevanciája volt. Egy funkciója talán mégis akadt.. ha másként nem, hát ezzel szítani gyűlöletet ellene.
Érdekes magyarázat az, hogy fideszes tetteivel próbálsz a sajátjaidnak igazolást adni :)
@Hokipoki: Értelek..és többé-kevésbé egyet is értünk. Csak túl sok mindent mosol egybe.

Nekem ott szakad el a cérna, amikor egy magát vérliberálisnak kommunikáló politikus egy állítólag demokrtatikus értékeket valló államközösség felelős politikusaként nyilvánvaló hazugságra alapulóan burkoltan erőszak alkalmazását kéri (implicite nyomást igyekszik gyakorolni) egy, a főnökével összetűzésbe került politikus országa ellen. Semmi felhatalmazása nincs, a Sargentini jelentés alapján sem. Hajmeresztő.. függetlenül a fidesz számlájára írható disznóságoktól. A magyar állampolgárok az egyedüli felhatalmazottak arra, hogy ebben a kérdésben döntsenek és érvényesítsék többségi akaratukat. A hangerő nem pótolja a társadalmi támogatottságot.
Zsidóként követeljem Franciaország megszállását, mert az ott tapasztalható folyamatok az Eu zsidóságának biztonságát fenyegetik?

tegnaptuska 2018.09.14. 10:25:21

@Womb Raider: Annyi értelme mindenképpen volt, hogy elkezdted megérteni, hogy az odabaszott szavak nem sokat érnek, ha nincs mögöttük értelem. Őszintén szólva nem is nagyon szándékoztam értelmet belevinni, hiszen te sem szándékozol, amikor merkel szexuális szokásairól írsz, persze tudom, azért, hogy üssön. Én is ezért írtam egy régen derék cigány emberre, hogy lop. Ja, bocs, nem ezért. Ő tényleg lop. Az ország szájba szexuálásáról pedig egy másik kommenthuszárt szeretnék idézni:
- Jó napot kívánok, a magyar nép vagyok.
- Jó napot kívánok, dr. Szabó Tünde államtitkár vagyok. Beleszarhatok a szádba?
- TERMÉSZETESEN!

Hokipoki 2018.09.14. 10:30:48

@Womb Raider: Kérdés, pontosan mit is jelent ez a beavatkozás..
Kicsit bővebben:
mfor.hu/cikkek/makro/verhofstadt-magyarorszag-veszelyt-jelent-a-nemzetkozi-rendre-az-usa-nak-lepnie-kell.html

Ebben az írásban én azt látom, hogy azt érzi, az EU nem tud mit tenni, és meg van kötve a keze. Ahogy a szavazás utáni írásokat látom, ez a szavazás sok rosszat nem hoz a magyasr kormány, és főleg Orbán Viktor számára. Erre fogják felépíteni a következő kampányukat.

Egyébként az írásból azt látom, hogy többek között ilyen beavatkozást szeretne:
"A belga politikus a civil szervezetek és Magyarország állampolgárainak támogatását javasolja, akik „sokkal jobbat érdemelnek” a jelenlegi kormánynál."

Őszintén, egy ilyen beavatkozás még nem tűnik olyan vészesnek. Főképp, hogy hasonló támogatásokat az USA nyújtott már korábban is. Csak akkor azt még nem beavatkozásnak tekintettük, lásd például a CEU, ami nem kicsit amcsi támogatással működött/működik.

tegnaptuska 2018.09.14. 10:35:27

@Womb Raider: Amúgy miabüdösúristenfaszát kellene csinálnom szerinted? Játszani a széplelket, miközben ugye a pc a múlté, te meg itt leírsz mindenféle őrült képzelgést? Majd azzal basztatsz, hogy ez a keresztény jobboldal (jelentsen ez bármit is) privilégiuma. (írsz néha egy-két normális gondolatot is, akkor komolyan aggódom érted. :)

2018.09.14. 11:07:13

@Hokipoki: Én viszont őszintén szólva sehol nem látom az USA kompetenciáját.. annak tükrében főleg nem, hogy az az állam, ami azért rendszeresen mgasról tesz a nemzetközi és egyéb jogokra.
Másfelől.. de tényleg.. vér ciki, amikor egy elvileg az USA ellensúlyozására szerveződött államszövettség egyik vezető politikusa töredelmesen beismeri, hogy a szervezet önmagán belül képtelen eredményesen kezelni egy-egy konfliktust és ahhoz az országhoz fordul segítságért, amelyiknek közvetlen érdeke fűződik az Eu erőtlenségéhez. Ahhoz az országhoz, amelyik ügyes lavírozásával sikeresen megbontotta az EU öröknek hitt integritását (Brexit).. és legyünk őszinték.. Verhofstadt és az USA között azért más vonalon van némi kapcsolat.

Amúgy oké.. támogassa az USA a magyar "civileket".. de akkor ezt tegye nyíltan.. és ne lepődjön meg, ha mások meg máshonnan kapnak támogatást :)
Nekem ez az egész elég keszekusza, szerintem túl közelről nézzük az egészet és az az érzésem, ebben sokkal több van, mint a "Zavarjuk el Orsód diktátort" Eszközök vagyunk..
Az utánunk jövő távoli generációk talán objektíven lesznek képesek értékelni és elhelyezni egy folyamat részeként az eseményeket.

2018.09.14. 11:11:41

@tegnaptuska: Nem tudom.. Azt viszont igen, hogy a trágárság nem ad nyomatékot a mondanivalódnak. Céltalan.

És nem érdekel, ki, miként kommunikál..én próbálok egy "európai norma" szerint.
Amennyire nem releváns Orbán cigány származása..ugyanúgy nem az Soros zsidósága sem.
Nem szeretem, amikor bunkósbotként, ultima ratioként jelenik meg ez a kommentekben.

neko1967 2018.09.14. 11:53:44

Frank Engel néppárti képviselő felszólalása a Sargentini-jelentés vitájában.
Részlet:
„Őszintén szólva halálosan unom már ezt. Halálosan unom, hogy évente 5 milliárd eurót látok, gyakorlatilag arra fordítva, hogy néhány önhöz (csuti vajda) közel álló ember gazdagodjon.
Minden évben!
A gazdaság többi része pedig valószínűleg örül, hogy 700.000 ember hagyta el az országot az elmúlt 10 évben, mert különben munkanélküliként tengődnének az országban. Az egyetlen oka annak, hogy a munkanélküliségi mutatók ott vannak, ahol. Nem a kormány bátorsága, hanem hogy az emberek a lábukkal szavaztak.
Nos mi történik ezzel a pénzzel?
Óriásplakát kampányok Brüsszel ellen, a Bizottság ellen, a Parlament ellen, a Bizottság elnöke ellen, Soros ellen, bár ez Brüsszel szempontjából nem releváns, azt leszámítva persze, hogy mint megtudtuk, mi mindannyian Soros ügynökei vagyunk. Legjobb tudomásom szerint soha nem kaptam Soros-ösztöndíjat. Mások kézzel foghatóan igen….. Még csak kezet se fogtam vele. Míg mások szívességeket is elfogadtak…..”

illaim 2018.09.14. 12:30:43

@Womb Raider: Védeni akarod a védhetetlent, jellemzően fidesstálib mentalitással! Persze írhattam volna fidessjobbágyot is! LOL
Ami viszont tény, még ha hallani sem akarsz róla, az Orbán egy második generációs oláh cigány bevándorló létére "harcol a migráció ellen" összemosva a menekülteket, a gazdasági okból emigrálókkal! Ez több mint aljasság! Az ideológiai szintre emelt lopás, pedig nem más mint az állampolgárok szembeköpése! Aztán még neked van bőr a képeden erkölcsről hadoválni?

FCUK12 2018.09.14. 12:37:42

@illaim: sokezredszer: a menekült addig menekül, amíg biztonságban lesz. neki nem kell idáig eljönni.
mindenki más meg egy kategória, nem kell összemosni semmivel.

Bambano 2018.09.14. 12:37:54

"Guy Verhofstadt sürgeti, hogy az USA azonnal cselekedjen, mert Magyarország a nemzetközi rendet veszélyezteti és egyre inkább hasonlít Oroszországra. ": és ez demokratának meri nevezni magát? sima diktátor.

meg a szavazáskor is felszólalt egy csomó liberális demokrata, hogy csak a liberális demokrácia létezhet. vagyis mást nem hajlandóak elfogadni. akkor mitől liberálisok? sima diktátorok.

szóval attól, hogy orbán egy egyszerű mezei tolvaj, akik ítéletet mondtak róla, azok is a politika söpredékei.

neko1967 2018.09.14. 12:58:43

@Womb Raider:
Mi van a 121. oldalon? Frank Elbert nem az biztos!

De mielőtt hülyeségeket írogatsz, próbáld meg cáfolni, amit mond! Bár teljesen felesleges, mert minden épeszű ember tudja, hogy igazat beszélt......

2018.09.14. 13:22:30

@neko1967: "Mi van a 121. oldalon? Frank Elbert nem az biztos!"

Miért kéne Frank Elbert? Róla is tudsz valamit?

FRANK ENGEL
(A word a 121. oldalon hozza, a dokumentum saját oldalszámozása szerint pedig a 71. oldalon találod, baloldalon :)

"De mielőtt hülyeségeket írogatsz, próbáld meg cáfolni, amit mond!"

Éppen azt tettem.. és akkor még nem beszéltünk arról, hogy a 700 000-res szám mennyire helytálló és mennyire helytálló a feltételezés, hogy itthon munkanélküliek lettek volna ezen emberek. (Abba bele sem megyek, hogy az unió létrejöttének valódi, fő oka/célja a munkaerőpiachoz való korlátlan hozzáférés megteremtése a nagy nyugateurópai gazdaságok számára. Ha nem látod az összefüggéseket, akkor persze neked elég annyi is, hogy: Ütik a csuti vajdát! Halleluja!)

2018.09.14. 13:24:31

@Bambano: :)
Áááá..dehogy.

morpho 2018.09.14. 13:24:52

@FCUK12: Most már csak azt nem értem, hogy az 56-os magyar menekültek hogy a picsába kerültek Svédországba, Németországba, meg sz USA-ba? Akkor még volt svéd-magyar határ? Teljesen elvesztem...

neko1967 2018.09.14. 13:39:26

@Womb Raider:
Nem cáfoltál te semmit! 700.000? Lehet hogy több! Jó ha tudod, hogy a magyar foglalkoztatási adatokba a külföldön dolgozókat is beleszámolja a kormány statisztika. És most éppen nincs 700.000 betöltetlen állás, vagyis ha ezek a munkavállalók hazajönnének, lenne vagy300-500 ezer munkanélküli. A másik, ha az állam a közigazgatásból akar leépíteni, ezeknek a munkavállalóknak a nagy része nem itthon fog elhelyezkedni, hanem külföldön! Ha már kétkezű munkát kell végezniük, akkor már inkább külföldön, jó pénzért!

Ha pedig arra célzol, hogy soros ügynök, aki valaha pénzt, támogatást kapott Sorostól, hát........ Tudnék magyar személyeket megnevezni, mondjuk a rendszerváltás környékéről.

Amikor néztem a videót, a vajdád pofájáról Brezsnyev jutott az eszembe! Végül is kommunista mind a kettő........

FCUK12 2018.09.14. 13:49:59

@morpho: ha jól emlékszem, azt mesélték, hogy az osztrákok táborokat hoztak létre, és utána jelentkező államok befogadtak embereket. a szomszédos országban voltak a táborok, érted.

de persze ezt öregektől hallottam csak, nem voltam ott

Helga Beauty Salon. 2018.09.14. 14:14:26

@AveCaesarVavan: Neked sem sok lehet hátra már, ha csak ennyit tudtál kinyögni!

morpho 2018.09.14. 16:39:11

@FCUK12: Miért mentek tovább? Ausztria nem volt biztonságos ország? Hogy képzelték, hogy egészen az USA-ig elmentek? Átúszták az Atlanti óceánt? Az meg elképesztő, hogy országok felajánlották a segítséget! Ezt azért majd Orbán kollégának is magyarázd el!

rallus 2018.09.14. 16:45:23

@FCUK12: Így volt. Morpho felmenői és a velük szimbiózisban tevékenykedő Vörös Hadsereg elől menekülőket osztrák táborokban tartották, ahonnan az együtt érző nyugat országai kicsemegézték az egészségeseket és a használható tudással rendelkezőket. A maradékot meg hagyták, hogy oldja meg a saját sorsát.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2018.09.14. 18:50:31

@AveCaesarVavan: Él, bár halálra szopatjuk. Csak azért van még életben mert annyira élvezi h az endorfin tartja benne a lelket.

Toportyán Zsóti 2018.09.14. 19:00:46

G csuti csüngőhasú maffiacsaládfő odavan a baksisért,mint a muzulmán kereszténygyilkos azeri baltás szabadon engedése és sok más dolog mutassa,1 dolgot kő tennie a brüsszeli impotentóknak,nincs eu ügyészség-nincs eu pénz,oszt jónapot....

2018.09.14. 19:08:00

ismét egy elfogult, egyoldalú válogatás.

élveteg 2018.09.14. 19:11:11

"Verhofstadt az USÁ-tól vár sürgős segítséget, mert a magyar kormány az egész háború utáni rendet veszélyezteti"

höööhöh.... Miért te azt hiszed hogy ,- a magyar kormánytól teljesen függetlenül a háború utáni rend az a világ végéig kitart ?

" antiszemita jelképeket alkalmaz és célba vette a CEU-t."

Elég pontatlanul célzott

"Megkezdődött a CEU új tanéve – Budapesten" HvG

"Kedden a miniszterelnök azt bizonygatta az EP-ben, hogy választási sikere adott felhatalmazást a demokrácia visszaszorításához."

Ezt bizonygatta volna az Orbán ?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.09.14. 19:13:58

az a baj h hiaba várnánk a fidesztol h amiert most eliteltek...meg is tegye
ceu raus gender raus...sajtoszabadsagnak annyi es a birokat is kibassza.a garda visszajon estatobbi.

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 19:27:02

"Verhofstadt az USÁ-tól vár sürgős segítséget, mert a magyar kormány az egész háború utáni rendet veszélyezteti"

Ja már azt hittem csak a magyar hazaárulók ilyenek, hogy egyből külföldre rohannak segítségért ha belföldön elpicsázzák őket, de ezek szerint mindenhol :D

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 19:29:03

@tegnaptuska:

Kettős kisebbségi származású. Az 1988 -1992 években sokat írtak róla az újságok. Az egyik az apja révén a roma származás nem volt titok, de az anyja származása, ami kazár azt tabu volt akkor és ma is leírni. Azért is van a lányának, vagy lányainak zsidótradiciónális nevei. A kazárok 740-ben központilag felvették a zsidó vallást.

de nem a származása a gond, ettől még lehetne rendes és becsületes ember. .... de nem az

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 19:29:47

@morpho: "Miért mentek tovább?"

Mi a picsáról delirálsz megint, NEM mentek tovább, ember! Ausztriában zárt táborokban voltak! Onnan vitték őket országok, ha szükségük volt pl. 100 lakatosra vagy 500 raktárosra!

Ilyen, hogy a menekülteket NEM zárt táborokban tartják, tíz-húsz éve van. Amúgy meg az volt a módi, mert a magyarok közt is lehetett volna (meg biztos volt is) bűnöző, ávós, meg kém is.

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 19:33:02

@TanNé: "de nem a származása a gond"

Akkor miért cigányozik a balos folyamatosan? Ja mert egy álszent fasz.

inreallife 2018.09.14. 19:34:20

helyes, a neppart csak akkor maradhat jobbkozep part, ha a fideszt kiteszi. az a 10-12 kepviselo nem oszt nem szoroz, mehetnek a szelsojobboldali meg a kommunista gyokerek koze, ahol ugyanazt a notat fujjak, amit ok.

szoval elso lepes kiabszni a fideszt, mint macskat szarni.
masodik leallitani az osszes eu-s tamogatast, mert modszeresen dezsmaljak oket
harmadik lepes, ki kell mondani, hogy a magyar ugyeszseg mukodeskeptelen, nem tudja megvedeni az eu altal kuldott penzek kompromittalodasat.
negyedik lepes ki kell mondani, hogy a magyar rendorseg elvesztette fuggetlenseget, tehat nem kepes a korrupcios buncselekmenyeket felderiteni.
otodik lepes ki kell mondani, hogy a magyar biroi kar elvesztette fuggetlenseget, tehat nem kepes a kormany es a holdudvara ellen iteletet hozni.
hatodik lepes, hogy amig ezek a helyzetek nem rendezodnek, addig a magyar kormanyra ugy tekintenek, mintha a maffia nyerte volna meg a valasztast, ergo 1 db euro sem erkezik, amig ez nem valtozik.

ha ezekkel a lepesekkel nem tudnak eredmenyt elerni, akkor tovabbi szankciok bevezeteset is tamogatni kell. hiaba, ha nagyon makrancos a ciganygyerek, akkor sok sok turelem es allhatatossag kell az eredmenyek eleresehez. minel tovabb tart ki, annal jobban indokolt a beavatkozas. mert akarki akarmit mond, a valasztas a bozske utalvanyokrol szolt, nem az alkotmanyos rendszerrrol. elvarjuk az eu-tol, hogy az elnyomott magyar tarsadalom erdekeben a leheto leghatarozottabban lepjenek fel.

A demokrácia leszakadó függönye (törölt) 2018.09.14. 19:37:21

Most hányjátok az epét. Egy két-hét múlva majd jönnek az olyan posztok, amik arról szólnak, hogy csatát nyertünk, de a háborút továbbra sem tudjuk megnyerni Orbán ellen.

Fél év múlva pedig arról cikkeztek majd, hogy a Fidesz aljassága határtalan. Amit mi sem bizonyít jobban, hogy a saját népszerűségének növelése érdekében már nem csak a magyar embereket, hanem az EU-t is képes volt felhasználni az aljas tervéhez. Kicsikart egy elmarasztalást, hogy utána újra harcolhasson, és ezzel újabb embereket állíthasson maga mellé.

Ez nem jóslás. Tapasztalat... :D

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 19:38:07

@Ellenzéki Tüntető:

Nem láttam még soha sem kettészelt fél embert (mint a hasított disznó a henteseknél) aki beszélni, vagy írni tudott volna.

Ez a bal, meg jobb egy parasztvakítás.

Egyébként az új jobb oldalnak nevezett mozgalom és a jobbik nevezetű, de inkább sz@rabbik párt emberei nyomják ez a dumát, amit kifogásolsz a legjobban.

Engem a Meddyesinéál sokkal súlyosabb ügynök, azaz besúgó múltja sokkal jobban zavar. Az apósát már nem titkolhatja, hogy az volt, mert tény.

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 19:39:07

@inreallife: "az elnyomott magyar tarsadalom erdekeben"

Érthetetlen, hogy az elnyomott magyar nép hogyhogy akkora számban szavazza meg a fideszt, mint még soha korábban egy pártot sem. Mágikus.

"a nagyon makrancos a ciganygyerek"

Szokásos módon az européer felvilágosult cigányozik. Persze majd mindjárt megmagyarázza takonypatkányul, hogy ó de hát ez nem is sértés.

Szar vagy, ember. Egy darab szar. Hazaáruló geci, aki azt magyarázgatja, hogy miért ne a magyar emberek döntsenek, miért kell ránk erőszakolni egy külső hatalmat. Nem véletlen hogy ezt a logikát már egy-két MSZP-s sem viseli el, nem hogy a normálisabb ellenzékiek.

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 19:40:44

@TanNé: "Engem a Meddyesinéál sokkal súlyosabb ügynök, azaz besúgó múltja sokkal jobban zavar"

Az bazmeg, nyilván tizennégy évesen besúgott, méghozzá komolyabban, mint a tartótiszt Megyó :DD

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 19:45:23

@Ellenzéki Tüntető:

Kádárnál is megvoltak az íratok. Elvitték az oroszok.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 19:47:29

@Ellenzéki Tüntető:

18 éves kora után lehetett valakit csak besorozni és Ovit kétszer is besorozták.

Simicska is megmondta és igaz:

erkolcstan.blog.hu/2017/03/19/jelentenem_kell_rolad_lajos

inreallife 2018.09.14. 19:50:04

@Ellenzéki Tüntető:
tessek akkor magyarazd el, hogy miert nem lehet a paks2-rol nepszavazast tartani? ha nep szeretne rola szavazni, akkor miert nem lehet? kinek a dolga lenne szavatolni azt, hogy az tortenjen, amit a magyarok akarnak? az, hogy bozskeutalvannyal lehet 1-2 millio szavazatot vasarolni, az nem azt jelenti, hogy orbanek azt csinalhatnak, amit akarnak. marpedig ok erre hivatkoznak, ha elfogadjatok a bozske utalvanyt, akkor utana azt csinalunk, amit akarunk. hat ez nem igy van.

azt is lathatjuk, hogy mire mentek europaban, ahol nincs kizarolagos mediajuk es bozske utalvanyt sem tudnak osztogatni. gyakorlatilag a szelsojobb, a brexites idiotak es a kommunistak szavaztak mellettuk, a sopredek. orbanek is azok. el kell venni a bozske utalvannyal lefizetett, komcsi diktaturat meg kadart visszasiro komcsi nyuggerektol a szavazati jogot, es egybol meglatszik majd, hogy mennyit er a jogallamisag.

egyebkent is ugynokaktak. tessek nyilvanossagra hozni az osszeset. az allampolgarok latni akarjak. miert gatolja a kormany ebben az embereket? szavazzunk a taorol is. kerdezzuk meg az embereket, hogy szerintuk ez a megfelelo tamogatasi forma, vagy pedig azonnal szuntessek be. az embereknek van velemenyuk. de az elnyomo kormany nem engedi, hogy elmondhassak, mert direkt az ellenkezojeben erdekeltek. a felhaborodas jogos, orban pedig cigany, ha tetszik neked, hogy neven nevezzuk a dolgokat, ha nem...

nemecsekerno_007 2018.09.14. 19:50:43

"Guy Verhofstadt sürgeti, hogy az USA azonnal cselekedjen, mert Magyarország a nemzetközi rendet veszélyezteti..."

Jaja, biológia fegyvert vetünk be Németországban, neve is van Demszky Gábor :D

inreallife 2018.09.14. 19:51:24

@Ellenzéki Tüntető:
tessek akkor magyarazd el, hogy miert nem lehet a paks2-rol nepszavazast tartani? ha nep szeretne rola szavazni, akkor miert nem lehet? kinek a dolga lenne szavatolni azt, hogy az tortenjen, amit a magyarok akarnak? az, hogy bozskeutalvannyal lehet 1-2 millio szavazatot vasarolni, az nem azt jelenti, hogy orbanek azt csinalhatnak, amit akarnak. marpedig ok erre hivatkoznak, ha elfogadjatok a bozske utalvanyt, akkor utana azt csinalunk, amit akarunk. hat ez nem igy van.

azt is lathatjuk, hogy mire mentek europaban, ahol nincs kizarolagos mediajuk es bozske utalvanyt sem tudnak osztogatni. gyakorlatilag a szelsojobb, a brexites idiotak es a kommunistak szavaztak mellettuk, a sopredek. orbanek is azok. el kell venni a bozske utalvannyal lefizetett, komcsi diktaturat meg kadart visszasiro komcsi nyuggerektol a szavazati jogot, es egybol meglatszik majd, hogy mennyit er a jogallamisag.

egyebkent is ugynokaktak. tessek nyilvanossagra hozni az osszeset. az allampolgarok latni akarjak. miert gatolja a kormany ebben az embereket? szavazzunk a taorol is. kerdezzuk meg az embereket, hogy szerintuk ez a megfelelo tamogatasi forma, vagy pedig azonnal szuntessek be. az embereknek van velemenyuk. de az elnyomo kormany nem engedi, hogy elmondhassak, mert direkt az ellenkezojeben erdekeltek. a felhaborodas jogos, orban pedig kisebbsegi, ha igy jobban tetszik neked, abbol is rosszabb a lopkodos, verolegenyes fajtabol, emlekezzunk csak ra, ki kuldte a skinheadeket a boltzaras performanszra...

illaim 2018.09.14. 19:51:51

@Ellenzéki Tüntető: Arról mit tudsz mondani, hogy a fidess miért akadályozza az ügynökmúlt feltárását?

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2018.09.14. 19:52:12

"Nincs jogbiztonság, de ez sok céget nem érdekel. A korrupció és az átláthatatlanság járványszerű."

Nem csoda, hogy továbbra is folyik az eszement hazudozás, hiszen leleplezödtek, Merkel most pont ugyan ott tart mint 3 éve. Elképesztöen döbbenetes, hogy Merkel most ujra az europai határok megszüntetéséröl, és a felsökorlát nélküli bevándorlásrol beszél. Kijelentette, hogy meg kell tiltani a Schengeni határok védelmet. ELKÉPESZTÖ AZ A MOCSKOS SZEMÉT ALJAS HAZUDOZÁS, AMIT LIBERÁLISOK MÜVELTEK AZ ELMULT 3 ÉVBEN.
Még hogy megszünt a bevándorlás, HÁT MÉG CSAK MOST FOG IGÁZAN BEINDULNI. Idáig csak a bemelegités, elökészites ment.

inreallife 2018.09.14. 19:52:31

@inreallife:
nosza, azt hittem elsore kiszedte a blogmotor, igy pc modon atfogalmaztam...

gigabursch 2018.09.14. 19:56:50

@TanNé:
Felesége is Lévai.
Az pediglen elmaszatolt LEVI.

inreallife 2018.09.14. 20:01:09

@A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok:
ja latjuk, 200 milliardos koltseggel orbanek augusztusban 13 db illegalis bevandorlot fogtak. 13 db-ot. kiszamolod, fejenkent mekkora koltsege volt ennek? az latszik, hogy nem sajnaljatok ra a penzt, pedig azert lenne jobb helye is...

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 20:01:10

@inreallife: "tessek akkor magyarazd el, hogy miert nem lehet a paks2-rol nepszavazast tartani? "

Mert arról sem szoktak szavazást tartani, hogy meg kell-e műteni a beteget? Mert az energetikában olyanok döntsenek, akik értenek hozzá, és nem olyanok akik addig jutnak hogy "juj atom az felrobban"

" az, hogy bozskeutalvannyal lehet 1-2 millio szavazatot vasarolni"

lol ja, nyilván azzal. Brutális hogy mennyire leegyszerűsítve nézitek a dolgokat, mennyire lenézitek a másik oldalra szavazókat, aztán meg megy a sírás hogy fú ez a sok fasiszta hogyhogy nem szavaz ránk.

"azt is lathatjuk, hogy mire mentek europaban"

Az 5 évvel ezelőtti Európában. Ugyanis a mostani EP az 5 évvel ezelőtt lett megszavazva. 5 év alatt történt egy-két dolog errefele, nemde? Májusban meglátjuk, hogy alakul az új EP.

"el kell venni a bozske utalvannyal lefizetett, komcsi diktaturat meg kadart visszasiro komcsi nyuggerektol a szavazati jogot,"

Zseniális, hogy egyrészt sírsz hogy jaj a demokratikus értékek, másrészt egyből elvennéd a szavazati jogot azoktól, akik szerinted nem megfelelően szavaznak. Tökéletes bemutatása a beteg barom elmédnek.

"orban pedig kisebbsegi"

És megint: jaj Magyarországon nagy a rasszizmus, de orbán egy rohadt cigány. Öreg, te hülye vagy. Ekkora kétszínű faszt mutogatni kéne ketrecben.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 20:01:20

@gigabursch:
Nem voltak akkor sem és most sem alaptalanok a 90es évek "Fidesz az SZDSZ ifjúsági tagozata", meg a "Zsidesz" beszólások sem.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 20:04:26

@Ellenzéki Tüntető:

Nekem volt több cigány/roma szoptatós dajkám.
Anyámnak nem volt két hétig teje amikor megszülettem.
Akkor még nem pepecseltek tápszerrel, hanem körbeadtak a többi anyukánál.
Tehát a cigók tejtestvéreim :-)

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 20:04:47

@illaim: Nem. Én is jobb szeretném ha nyilvános lenne. De hidd el ha Orbán ügynök lett volna, most ezt írná nem hogy a magyar sajtó, de a CNN-től a BBC-ig mindenhol hallhatnád.

Másrészt szerintem most van ennél nagyobb bajunk is. Az ügynöklistát a rendszerváltás után kellett volna nyilvánosságra hozni, oszt egy pár lincselés meg akasztás, meg pár tízezer ember elszökése után lehet jobb állapotban lenne ez az ország. Most már elég okafogyott, mint mikor a zsidó titkosszolgálat levadássza a százéves "nácikat".

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 20:05:47

@TanNé: Figyelem, jön az "én nem azért cigányozom orbánt, mert rasszista vagyok, dehogy, hanem kifejezetten a tiszteletem jeléül!" jellegű magyarázkodások, megalol.

Demokrácia nélküli liberalizmus 2018.09.14. 20:06:03

"Guy Verhofstadt sürgeti, hogy az USA azonnal cselekedjen, mert Magyarország a nemzetközi rendet veszélyezteti"

Ezek már végsö kétségbeesésükben jajveszékelnek. Akkorát fognak bukni 19-ben, hogy többet nem állnak lábra.

Kunhallmi Agnes 2018.09.14. 20:09:08

Igenis felháborito a rasszizmus az országban, de még ennél is felháboritobb, hogy egy ilyen undorito mocskos cigány bünözö a miniszterelnök.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 20:09:42

@Ellenzéki Tüntető:
Orbán Viktor tudtommal kb 54 éves.
Ifjú Gárda szemlén találkoztam vele először (1980-1981 környékén) és akkor is egy nagyburás félcigány kinézetű gyerek volt, de tőlem idősebb. Volt akkor valami összezörrenésünk azért jegyeztem meg magamnak.

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 20:10:05

@Kunhallmi Agnes: Figyeld mert itt fentebb most magyarázza az egyik nickecske, hogy ő kizárólag a tisztelete végett cigányozik, nem rasszista módon :D

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 20:10:51

@TanNé: Ez még a vérfarkassá változása előtt volt, vagy már utána?

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 20:12:39

@Ellenzéki Tüntető:

Nem az. Csak félcigány származású.
Ez meg tény. Mint írtam számos újság leírta a 810-as évek végén és a 90-es évek elején.

Sőt a róla szóló környezettanulmányban is szerepelnek ezek az adatok. Talán a Kurucinfó közzé is tette egykoron. Meg más újságok is.

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2018.09.14. 20:12:41

@Womb Raider: Van valami ami engem sokkal jobban aggaszt annál, hogy diktatúra van-e, meg akármi. Itt leginkább a stíluson mérhető le, pörgősebb blogbejegyzéseknèl, kommentelhető híroldalaknál rengeteg embernèl. Miért van az, hogy az emberek képtelenek a saját véleményüket, másokkal szembeni ellentétüket, értelmes európai módon kommunikálni? Mindkét oldalon ez van. Az esetből, hogy Orbán kapott egy pofont nyilván jön, hogy az ellenzékiek (pont ők, akik elvileg az európai demokraták, szemben a diktátor sleppjevel) razenditettek, és mindenki fideszcsicska, Orbán némi szervének szopkodoja, vagy csak mezei náci, aki bármiben is (akar a legkisebb dologban is!) egyet mert érteni Orbánnal, ami persze csak simán a csuti csungohaso ramszeszciganygeci.. Persze a másik oldal sem marad adós..és ez megy a végtelenségig. Ez az ordenárè, emberi vitakultura és saját vélemény normális megfogalmazasanak hiánya olyan szellemi mélységeket mutat, ami sokkal riasztóbb, mint a Fidesz-problèma. Mert Viktor előbb utóbb bukik nyilván, mint minden politikus. De ebből a szellemi gödörből visszamaszni, sokkal neccesebb, mint a "jogállamiságot helyreállítani", ahogy ugye mondani szokták.

élveteg 2018.09.14. 20:17:03

"A lap megjegyzi, hogy Nagy-Britanniában viharos visszhangot váltott ki, hogy a toryk nem ítélték el Orbán Viktort az Európai Parlamentben"

Biztos Egész biztos Esténként az összes pub viszhangzott a söröskorsók dühös pulthoz vagdosásától amiért a toryk nem ítélték el Orbán Viktort az Európai Parlamentben

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 20:19:39

@TanNé: Egy csomó újság ufóészlelésekről is írt, szóval az is igaz. Hagyjuk már. Szánalmas ez a gondolatmenet:
"Orbán cigány, de nem azért mondom mert rasszista vagyok, de közben mégis fontosnak tartom kiemelni, bár persze nem fontos, de én csak az igazat mondom, szóval cigány."

Öreg... ennél a szar maszatolásnál egy igazi rasszer messze szimpatikusabb. Ez a taknyos törölgetés amit művelsz, ez csak szánalmasan gáz.

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2018.09.14. 20:26:47

@illaim: Ne haragudj, de szerintem az a része, hogy "összemosva a menekülteket, a gazdasági okból emigrálókkal! Ez több mint aljasság!" Éppen a magyar baloldali ellenzékre jellemző, akik szerint Orbán utálja az (illegális) migránsokat, bezzeg magyar migrációval semmi baja. Pont az ellenzék mossa össze az illegális határátkelőket az EU tagállamként, alanyj jogon külföldre távozó magyar migránsokkal. Pusztán azért, mert ilyen tág fogalom a migráns, hogy mindkettő belefér. Azzal persze már nem foglalkoznak, hogy ehhez a joghoz csatlakozni kellett az EU-hoz, nagyon komoly feltételeknek megfelelve.

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 20:28:20

@MikeBoy: Ja ja én vagyok a troll, nem pdig az aki az alábbi remek gondolatmenettel jön elő:

"Magyarországon sérülnek a demokratikus jogok, szóval szerintem el kéne venni azoktól a szavazati jogot, nem értenek egyet velem"

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 20:31:30

@Ellenzéki Tüntető:

Külön felhívnám a figyelmedet erre az iratra.
Feladat figyelni.
Kik kapták meg és kik is voltak ők.
Mikor szoktam ezek az emberek valakiről kapni valamit?

m.blog.hu/kk/kkbk/image/000/orban_lazar.png

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 20:32:24

@dorian gray: Ezeknek mondhatod, azok védik most Ahmed Abdul jogait a zöldhatáron átkúszáshoz, akik 23 millió románozták az erdélyieket. Egy vicc ez a banda. Ahol tehetik, a magyarok ellen foglalnak állást, aztán néznek a buta kerek szemükkel, hogy "hogy lett megin' kétharmad? Csalás! Biztos a bözsiutalvánnyal vette meg a zorbán a népet! Meg mert nincs náluk kinyomtatott internet!"

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 20:33:38

@TanNé: challenge accepted, 20 percet kérek

élveteg 2018.09.14. 20:34:01

" A szankciós fenyegetés igen távoli, amúgy is ez a legkevésbé fontos az egész történetben. Nemigen lehet várni azt sem, hogy kitenné a szűrét a Néppárt, a többi közt azért nem, mert a vezetők aligha akarják destabilizálni az EPP-t, 8 hónappal az európai választás előtt."

Nem igen lehet várni ? Tényleg ?

Mert a múltkori lapszemle címe meg ez volt :

"Ha ma összejön a kétharmad Strasbourgban, a Néppárt már egy hét múlva megszabadulhat a Fidesztől
Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

b1.blog.hu/2018/09/12/ha_ma_osszejon_a_ketharmad_strasbourgban_a_neppart_mar_egy_het_mulva_megszabadulhat_a_fidesztol

Brix 2018.09.14. 20:36:05

Orbán Viktor túl messzire ment, és EU szinten megbukott a politikája. Azt gondolta , hogy majd a nemzetközi politika egyik formálója lesz, trendteremtő politikus, ehhez azonban nem adott egy olyan jövőképet , amely általánosan vonzóvá tehetné. Mindössze egy témája van: a migráció mindenáron megállítása , ezen kívül nincs mondanivalója a társadalmi/területi egyenlőtlenségek csökkentéséről, a környezetvédelemről, vagy az emberi jogokról ( a már itt élők jogairól...) Szerintem Orbán már túlment azon a ponton, amit egy racionálisan, humánusan gondolkodó európai polgár el tud fogadni. A migráció megállítása az egyetlen olyan témakör , ahol szimpatizánsokat szerzett , de más területeken meg visszataszító módon viselkedik. Ha egy büszke , szabadságszerető nép vezető politikusának vallja magát, - és nem gerinctelen megalkuvónak- akkor nem cimborálna ( nem szóba állna...) a világ legjobban megvetett embereivel: Putyinnal vagy Erdogánnal- akik közvetve emberek életét veszik el ...
Másrészt, Európában azt a példátlan gazdagodást is látják , ami az Orbán családban történik: a veje, a testvére és apja is milliárdos állami/EU projekteket nyer el, ami felveti az összeférhetetlenséget...A NER-elit , gusztustalan, fényűző életmódja bicskanyitogató...
Orbán egy hitelét vesztett politikus lett Európában, és az sem biztos, hogy jövőre olyan nagy áttörést fognak elérni a populisták , ami átpozicionálná a mostani helyzetét...

Alick 2018.09.14. 20:42:39

"az USA azonnal cselekedjen, mert Magyarország a nemzetközi rendet veszélyezteti"

Uhhh, hány nuke van nálunk hadrendbe állítva? :)

vagy csak elgurult a gyógyszere?

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 20:44:06

@Brix: "és az sem biztos, hogy jövőre olyan nagy áttörést fognak elérni a populisták"

Jaja, hiszen az utóbbi 5 évben gyakorlatilag semmi figyelemreméltó esemény nem történt.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 20:46:06

@Ellenzéki Tüntető:
Nem elég alapos, mert a két volt KISZ-titkár neve kicserélődött ugyan, de a születési éve, meg anyja neve nem. meg sok minden más sem.

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 20:48:11

@Brix: "Ha egy büszke , szabadságszerető nép vezető politikusának vallja magát, - és nem gerinctelen megalkuvónak- akkor nem cimborálna ( nem szóba állna...) a világ legjobban megvetett embereivel"

Ez is milyen gyönyörű gondolatmenet: ha orbán független, akkor csinálja azt amit jónak gondolunk :DDD

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 20:49:23

@TanNé: 10 perc alatt csináltam, és ebben már a feltöltés meg a fontkeresgetés is benne van :D

De öreg, nem veszed észre mennyire komolytalan egy ilyen blogban megjelent png-re hivatkozni?

bzsoa 2018.09.14. 20:50:59

@dorian gray: Igazad van, de nyugi ha elolvasod esténként a kommenteket akkor rájössz hogy mindig ugyanaz a kb. 20-25 kommentelő írja le az általad idézetteket. Nem állítom hogy bérkommentelők akik pénzért dolgoznak (bár ez sem kizárt) de nem reprezentálják azért az egész országot ezek a vélemények. Én a saját rokonaimmal barátaimmal, ismerőseimmel akik között vannak baloldali, liberális, Jobbik és természetesen FIDESZ szimpatizánsok is, gyakran vitatkozok, politizálok kulturáltan értelmes érvekkel mert így is lehet. Azt nagyon sajnálom hogy a médiából eltűntek az olyan műsorok ahol elhangozhattak érvek és ellenérvek, ellenzéki és kormánypárti elemzők, "megmondóemberek" vitatkozhattak, ez egyértelműen a FIDESZ hibája és bűne.

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 20:52:26

"akkor nem cimborálna ( nem szóba állna...) a világ legjobban megvetett embereivel: Putyinnal vagy Erdogánnal- akik közvetve emberek életét veszik el ..."

BOCSI BOCSI NEM TUDOD KIK VANNAK EZEN A KÉPEN, MERT TÖK OLYANOK MINT MERKEL MEG PUTYIN! MOST NEM EGÉSZEN EGY HÓNAPJA!
www.politico.eu/article/merkel-and-putins-gas-diplomacy/

BOCSI BOCSI ITT MEG TÖK OLYAN MINTHA MERKEL MEG ERDOGAN KEZET FOGNÁNAK, SZINTÉN NEM EGÉSZEN EGY HÓNAPJA!
uk.reuters.com/article/uk-germany-turkey-merkel/german-turkish-ministers-to-meet-before-erdogan-merkel-talks-idUKKBN1L01J3

Merkel is diktátorbarát lett!!! :((( Hívjuk be az usát!!! :(((

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 20:52:56

@Ellenzéki Tüntető:

Nem olyan bonyolult eldönteni, amint látod, hogy melyik az igazi és melyik a hamisított.

Megjegyzem számomra egyforma gazfickó mindkét ember.
, de Gyurcsányról még tudtommal nem mondták a haverjai, hogy spicli volt.

Gleccsertetű 2018.09.14. 20:53:48

@morpho: ha ezt komolyan kérdezed akkor a saját butaságodat (ismerethiányodat) fitogtatod csak. mondjuk már megszoktuk tőled

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 20:54:29

@bzsoa: "Nem állítom hogy bérkommentelők akik pénzért dolgoznak (bár ez sem kizárt)"

Semmi értelme nem lenne erre pénzt költeni, kicsi az ilyenek látogatottsága, valamit politikailag elhivatottak vitáznak egymással, akiket úgyse lehet meggyőzni. A hatásos propaganda az 1. sok embernek szól, 2. meggyőzhető embereknek, itt egyik sincs. Ezt bizony sportból csináljuk :D

élveteg 2018.09.14. 20:54:43

Mit nem olvasok én itt.

"Moscovici, aki a gazdasági ügyekért felel, úgy gondolja, hogy 1979 óta nem volt olyan tétre menő erőpróba a földrészen, mint amilyen a májusi lesz. A bevándorlás, a határok, a külső, amerikai, orosz és kínai veszély létveszélybe sodorhatja az uniót"

A bevándorlás is létveszélybe sodorhatja az uniót? Nofene

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.14. 20:56:36

@Helga Beauty Salon: "hol a törököket, hol a labancokat, hol a szovjetet hívták baráti segítségül! "

te úgy konkrétan hogy akartál volna megszabadulni a törököktől? sajt erőből esetleg a 19 századvégén szabadultunk volna fel, te idióta!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.14. 20:57:12

@Helga Beauty Salon: "hol a törököket, hol a labancokat, hol a szovjetet hívták baráti segítségül! "

te úgy konkrétan hogy akartál volna megszabadulni a törököktől? sajt erőből esetleg a 19 századvégén szabadultunk volna fel, te idióta!

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 20:57:34

@TanNé: "Nem olyan bonyolult eldönteni, amint látod, hogy melyik az igazi és melyik a hamisított."

ja, mert mindkettő az.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 21:00:49

@Ellenzéki Tüntető:

Mi a Magyar Erkölcsös Emberek Országos Köre tanítási célzattal. Hátha valakire, akire szükséges ragad egy kis erkölcsösség. Egyébként szerintem ez volt a mai nap csúcs blogbejegyzése, amit mások írtak, de mi is átvettük:

erkolcstan.blog.hu/2018/09/14/orban_vedobeszede_az_europa_parlamentben

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 21:02:18

@bzsoa: "ellenzéki és kormánypárti elemzők, "megmondóemberek" vitatkozhattak, ez egyértelműen a FIDESZ hibája és bűne"

Pl. Angard, Csatt, ezek ilyen műsorok.

Annak persze tényleg vége van, hogy a hetihetesben másfél óra orbánfika van esténként, ezt sajnálom én is, mert ettől volt igazán kiegyensúlyozott és szabad a sajtó :(

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 21:06:02

@TanNé: Ja tehát a lényeg, hogy ki kell gúnyolni orbánt, hülye rajzokat fotosoppolni róla, direkte megpróbálni ellene fordítani minden félszavát, lecigányozni, kijelenteni hogy de nem azért cigányozod le mert ennek bármihez köze van, stb

Közben nyígni, hogy diktatúra van (mert ilyen a hatvanas években is simán lehetett csinálni, nem üldögéltél volna pár óran belül levert vesével egy cellában), és csodálkozni, hogy még mindig nem az ellenzék nyert.

Pedig hát mindent megtettetek :D

Iván Gábor IGe · http://egely-wheel-egely-kerek.blog.hu/ 2018.09.14. 21:07:35

@math0:

Ha már összefutottam veled Mátyás,és elnézést a többiektől ez egy személyes üzenet, csak a címzettnek.

Nem hiszem hogy értelmesebb ember lettél, mint voltál világnézeti kérdéskörökben, mert csak a fokozatos elbutulás jeleit láttam rajtad a kb 18 évvel ezelőtti első netes találkozásunktól. Gondolom a humor érzékes sem nőtt ki és továbbra is csökevényes.

Azért megpróbálom. Nézd meg ezeket a képeket, hátha MEGVILÁGOSODSZ :-) tőlük:

istenteszt.blog.hu/2018/08/27/ateizmus_mint_tagadasvallas_kepekben

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 21:07:54

@Brix: Brixike meg tudnád magyarázni hogy Merkel néni miért találkozgat Putyinnal meg Erdogannal mikor őket mindenki utálja, és Orbán azzal tudná legjobban bebizonyítani a függetlenségét ha azt csinálná amit az EU mond neki?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.14. 21:18:02

@Womb Raider: Merkel elintézett valamit Erdogannál (megállapodás a menekültekről), Orbán ingyen szopott.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.14. 21:20:10

@Womb Raider: ""Európai Értékek"-el nehezen fér össze a kedélyes cigányozás :) "

miért, nem az?! te orrba-szájba szoktál cigányozni, te ne hisztizz, te nácikurva!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.14. 21:23:21

@Womb Raider: "egy harmadik országtól kér beavatkozást egy állítólag független ország ellen. "

"Sokszor kerültünk abba a helyzetbe, hogy a magyar polgárok érdekeit éppen Brüsszel képviselte a magyar kormánnyal szemben (.) A Fidesznek ugyanakkor meggyőződése, hogy közös értékeink és elveink érvényre juttatását nem lehet mérlegelés tárgyává tenni. Fel kell tehát ruházni az Európai Uniót olyan eszközökkel, hogy tagjait folyamatosan az értékek képviseletére és az alapelvek betartására késztesse; enélkül nincs erős Európa. Ellentmondás, ha elvárjuk az uniótól, hogy vegye rá a normakövetésre a tagállamok kormányait, de vonakodunk attól, hogy ehhez a szuverenitásunkat esetleg csorbító felhatalmazást adjunk." Orbán Viktor

nepszava.hu/3008111_a-hatalomatvetelre-keszulo-orban-meg-bunteto-europai-uniot-akart

mindig pofán fossátok magatokat, te is, meg Orbán is. egymást is. ezt szeretitek.

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 21:24:26

@math0: matyika, mink büdösbunkó nácijobberek már tudjuk magunkról, hogy csúnya rasszistákok vagyunk, csak nem értjük hogy akkor az ilyen européer csudaemberek miért cigányoznak orrba-szájba :D Erre nem válasz az hogy "de ti is cigányoztok", mert nem mi sírunk a rászizmuson, kis gyökerem :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.14. 21:25:02

@Womb Raider: "ebben a kontextusban vajmi kevés relevanciája volt. Egy funkciója talán mégis akadt.. ha másként nem, hát ezzel szítani gyűlöletet ellene. "

amikor a muszlimozós, arabozós, niggerezós nácikurva hisztizik a cigányozás miatt.

fosod magad pofán rendesen.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 21:25:37

@math0:
Nem az. "zsici" -nek nevezik az ilyen félvér keverékeket a zsargonban.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2018.09.14. 21:26:42

@Womb Raider: Ezeknek hiába beszélsz. Ezeknek nincs ország, haza, vér vagy bármi ami számít nekik. 20 forintért az anyjukat basznák meg. Megfogalmazni sem tudják hogy mi bajuk van. Már nagyon várom hogy elhagyjuk az EU-t. Minél hamarabb annál jobb.

2004-ben nem egy politikai és ideológiai szövetségbe léptünk be, hanem egy laza gazdasági szövetségbe, a töke és az áruk szabad mozgása, továbbá ha lehetséges, az EU állampolgárok szabad mozgása volt az alap, némi jogharmonizációval, elősegítendő a kereskedelmi kapcsolatok gyorsabb kialakulását.

2018-ban meg akarják mondani hogyan éljünk a saját országunkban, miként gondolkodjunk a világról, bele akarnak szólni a legszentebb belügyeinkbe.

Nekem és hamarosan a szavazók többségének sem fogja megérni az EU tagság azt , amit cserébe követelnek.

2004 előtt is volt áram, az EU után is lesz.

Baloldali tetves retkes hazátlan férgek bekaphatják az összes FEHÉR KERESZTÉNY KONZERVATÍV FASZOMAT, azzal a gyáva féreg, holland Sargentini picsával egyetemben.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 21:27:22

fehér + fekete = mulatt

fehér + indián = mesztic

fekete + indián = zambo

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 21:28:15

@math0: matyika nem látsz lényeges különbséget hogy az egyik cigányozós ember leszarja a rasszizmust, a másik cigányozós ember meg nagyon fontosnak tartja kiemelni, hogy nem szabad rasszistáskodni? :D

Nem a cigányozás a gáz, hanem az az ordító logikátlanság, amivel egyszerre tudtok sírni a rasszizmuson, és zsidócigányozni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.14. 21:29:53

@Womb Raider: "burkoltan erőszak alkalmazását kéri"

azt a kurva anyád kérte, te hazudós nácikurva! így születtél te.

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 21:32:57

Ja várjatok megtaláltam miért ilyen hülye matyika, az ateizmus erősen összefügg az autizmussal :D Sorry, vannak normális ateisták és autisták is, de pont matyikát nagyon szerencsétlenül rakta össze a Jóisten :D

blogs.discovermagazine.com/gnxp/2011/09/what-atheism-and-autism-may-have-in-common/#.W5wMN_ZoSUk

www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-2039690/Atheism-autism-Controversial-new-study-points-link-two.html

Gleccsertetű 2018.09.14. 21:33:10

ajjaj, Gender Mátyást megint kibaszta az aktuális Ahmedje, miután az első randi után repedtre baszta a picsáját.

TISZTELETTEL KÉREK MINDENKIT, LEGYETEK TÜRELEMMEL HOZZÁ, PÁR NAP ÓRA ALATT LECSENG A ROHAMA ÉS ELMEGY (INGYEN) STRIHELNI

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.14. 21:33:56

@Womb Raider: "oké.. támogassa az USA a magyar "civileket".. de akkor ezt tegye nyíltan."

az USA nyíltan támogat civileket, amikor támogat. mi ugrálsz? például nyíltan támogatott volna vidéki lapokat. aztán visszakoztak. de hogy neked mi bajod, meg mit ugrálsz, az érthetetlen.

civilek támogatására rögtön agressziót látsz. elmebeteg vagy, nácipicsa!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.14. 21:35:26

@Womb Raider:

"Amennyire nem releváns Orbán cigány származása..ugyanúgy nem az Soros zsidósága sem.
Nem szeretem, amikor bunkósbotként, ultima ratioként jelenik meg ez a kommentekben. "

te kommenteltél már sok százszor egy elkövető vélt vagy valós származását és vallását emlegetve fel. cigányoztál, muszlimoztál, araboztál, niggereztél.

mit ugrálsz te itt, nácipicsa?!

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 21:36:38

Na jó én leléptem, mert itt már nem lesz semmi értelmes úgy látom.

teéjesenmindegy 2018.09.14. 21:36:56

@morpho: "Most már csak azt nem értem, hogy az 56-os magyar menekültek hogy a picsába kerültek Svédországba, Németországba, meg sz USA-ba? Akkor még volt svéd-magyar határ? Teljesen elvesztem..."
Nem baj, én segítek. Nem elvesztél, csak buta vagy mint a fasz, de elmondom, hogy mi hogyan volt 56-ban. Szóval a magyar menekültek átmentek a határon, hiszen itt éppen lőttek a ruszkik. Na, a határ túloldalán Ausztria biztonságos ország volt. Eddig megvan? Tudsz követni?
Na, most a biztonságos országban jelentkeztek a hatóságoknál, úgy, ahogy az a genfi egyezményben is meg van írva. Na, mivel az osztrákok hallottak arról, hogy itt lőnek az oroszok, illetve a megtorlásokról, ezért berakták ezeket táborokba. Ahonnan írogathattak az usába meg svédbe, meg svájcba meg mindenhova, leírták, hogy mi a szitu, elküldték a bizonyítványaikat, személyijüket, meg ilyeneket, és amikor valamelyik ország úgy gondolta, hogy befogadja őket, akkor kaptak egy papírt, és odautazhattak. Volt aki 3 évet várt erre a papírra. Na, ez a menete. Nem az, hogy papírok nélkül tökön babon át rohan a csürhe oda ahol nagyobb a segély.

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 21:37:38

@math0: "az USA nyíltan támogat civileket, amikor támogat."

Ja Chilében is milyen nyíltan megtámogatta a civileket egy jó kis katonai puccs formájában :D

en.wikipedia.org/wiki/1973_Chilean_coup_d%27%C3%A9tat

en.wikipedia.org/wiki/United_States_intervention_in_Chile

Gleccsertetű 2018.09.14. 21:38:43

@TanNé: sajnos jól látod, az indexes bloggerek taktikája az, hogyha látják, h szánalmas posztjaikat pillanatokon belül megcáfolják, akkor riadóztatják gendermatyit, aki szétcseszi a kommunikációt

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 21:39:32

@TanNé: Mikor volt, ember, mikor volt? Mikor magyaráztad, hogy ha te cigányozod Orbánt, az valójában majdhogynem a tisztelet jele? :D

taga20 2018.09.14. 21:41:21

@Gleccsertetű: te már kinnt vagy fityeszribanc?

MIÉRT NEM BASZOD MEG A CSÚTIGECIT TE FÉREG? SZÉTBASSZÁTOK EZT A SZERENCSÉTLEN ORSZÁGOT, ÉS MÉG BÜSZKE IS VAGY RÁ TE KIBASZOTT PATKÁNY!

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 21:41:39

@math0: "te kommenteltél már sok százszor "

Igen de hát mi bunkó nácikok vagyunk, akiktől meg kell menteni ajrópát.

Csakhogy nem mi sírunk itt a hazai rászizmuson, hanem az européerek. Akkor azok mit cigányoznak?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.14. 21:41:41

@FCUK12: sokezredszer. a faszt. ez a ti téveszmétek, nem tudjátok igazolni.

Ellenzéki Tüntető 2018.09.14. 21:42:28

@taga20: nyugi, már csak hármat kell aludni és bukik :D Megmondta a Sargentini is :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.14. 21:44:11

@Bambano: szóval szerinted létezik nem kutya eb, és aki szerint nem létezik, az diktátor.

elmebeteg vagy.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 21:45:34

@Ellenzéki Tüntető:

Nézd meg. Csak kijavítottam egy ilyen hozzászólást, hogy nem igaz, mert a valóságban félvér. Annak a félvérségnek tudtommal nincs hivatalos neve, mint a "fekete + indián = zambo " Csak egy zsargont halottam eddig rá másoktól, amit nem szeretek használni. Miért? Ezért:

erkolcstan.blog.hu/2018/06/27/arthur_koestler_szerint_a_zsidok_tobbsege_inkabb_kazar_szarmazasu

taga20 2018.09.14. 21:48:10

@Ellenzéki Tüntető: nyugi, a szaros nyelveden nem lesz fekély, mert minden nap újabb adag kerül rá!

döbbenet, hogy mekkora kibaszott muzsik vagy, fityesztalpas!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.14. 21:48:25

@morpho: azok a mi menekültjeink. a mi menekültjeink még meg is erőszakolhatják és ki is irthatják a saját családjukat, mint Pándi. mert a mi menekültjeink, azok szent menekültek.

pontosan ez az az elmebetegség, amitől egy Fideszes Fideszes.

először mond egy olyan állítást, hogy " egyetlen X sem menekült"

aztán amikor mondasz egy ellenpéldát, akkor hirtelen elfelejti a logikát, és azt mondja:

ja, a magyar menekült, az más...

idióták, 80-as az IQ-juk, ezért nácik, és ezért Fideszesek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.14. 21:50:44

@FCUK12: @morpho: azok a mi menekültjeink. a mi menekültjeink még meg is erőszakolhatják és ki is irthatják a saját családjukat, mint Pándi. mert a mi menekültjeink, azok szent menekültek.

pontosan ez az az elmebetegség, amitől egy Fideszes Fideszes.

először mond egy olyan állítást, hogy " egyetlen X sem menekült"

aztán amikor mondasz egy ellenpéldát, akkor hirtelen elfelejti a logikát, és azt mondja:

ja, a magyar menekült, az más...

idióták, 80-as az IQ-juk, ezért nácik, és ezért Fideszesek.

taga20 2018.09.14. 21:51:09

@TanNé: "Na jó én leléptem, mert itt már nem lesz semmi értelmes úgy látom."

segget csinálsz a szádból, mint a csúti geci!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.14. 21:52:32

@FCUK12: akárhogy is volt, de a példa cáfolja az állításod. ezt fogd fel, te idióta, ne azzal törődj, hogy mi hogy volt a részletekben, a példa cáfol téged! gondolkodni tudsz, te ididóta barom!?

martineden 2018.09.14. 21:55:41

@TanNé: ,,A kazárok 740-ben központilag felvették a zsidó vallást."......attol meg nem lettek zsido szarmazasu emberek.Ez csak a buta nepreteg fejeben ugyanaz.Szerinted az orszagban elo anglikan vallasuak angolok ?

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.14. 21:56:21

@taga20:

Mátyást néztem csak meg, hogy válaszol-e a személyesen neki címzett üzenetemre.
Aztán megláttam egy nekem címzett valótlanságot tartalmazó hozzászólást, amit kénytelen voltam javítani. Ennyi.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.14. 21:57:38

@rallus: tehát azt mondod, hogy önkéntes kvóta volt, és senki nem volt olyan geci a magyarokkal, mint Orbán és ti, a kis csicskás nácijai?! aszondod, nyugat már akkor is emberséges volt?!nem kéne ezt most meghálálni?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.14. 21:58:58

@Ellenzéki Tüntető: tehát azt mondod, hogy önkéntes kvóta volt, és senki nem volt olyan geci a magyarokkal, mint Orbán és ti, a kis csicskás nácijai?! aszondod, nyugat már akkor is emberséges volt?!nem kéne ezt most meghálálni?!

btw. ugye a magyarok menekültek voltak a második biztonságos országban is?! mert ez volt a kérdés.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.14. 21:59:55

@rallus: ugye a magyarok menekültek voltak a második biztonságos országban is?! mert ez volt a kérdés.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.14. 22:03:37

@A demokrácia leszakadó függönye: látom, te nagyon büszke vagy arra, hogy szerinted ti, a 2,8 millió idióta képesek vagytok akármeddig szembe menni az autópályán. 70%.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.14. 22:07:17

@Ellenzéki Tüntető:

1994 MSZP 54%

2018 Fidesz 49%

ennyit a tényekről Fidióta!

egyébként nagyon sok diktátort választanak meg akár 100%-kkal is.

taga20 2018.09.14. 22:09:43

@TanNé: a geci is mindig eszt szokta mondani, hogy ennyi. a sok ostoba fityeszjobbágy meg kétpofára zabálja.

tényleg ennyi elég nektek?

taga20 2018.09.14. 22:11:33

@math0: azok a gyökérebbek!
akik igazán tökös despoták, azokat min. 110%. lásd a krími szavazást!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.14. 22:11:43

@Ellenzéki Tüntető: "az energetikában olyanok döntsenek, akik értenek hozzá, "

ha már a Fideszben ilyen nincs, és nem is kérdezik meg, akkor legalább a nép! az mégiscsak a legnagyobb aljasság, hogy Orbán hülye is hozzá, de meg se kérdez másokat!

László Fucskó 2018.09.14. 22:12:20

Na beindultak a mergezett egerek, na vegre valami amin kielhetik magukat. Most ez fog menni kb. egy hetig...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2018.09.14. 22:18:06

@math0: "gondolkodni tudsz, te ididóta barom!?" - Felvételi követelmény volt.

taga20 2018.09.14. 22:24:20

@László Fucskó: laci, az ékezeteket, hol az anyádban hagytad?

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2018.09.14. 22:35:51

@taga20: ez az ország jobban áll mint valaha,és ebben neked is részed van, főleg az hogy nem élsz itt Te kis geci

Nagykörúton túli magyar 2018.09.14. 22:43:05

@math0:
"1994 MSZP 54%

2018 Fidesz 49%

ennyit a tényekről Fidióta!"

Ezek milyen tények??

Magyarország Europa jövője. 2018.09.14. 23:11:59

@Ellenzéki Tüntető: "Ezeknek mondhatod, azok védik most Ahmed Abdul jogait a zöldhatáron átkúszáshoz, akik 23 millió románozták az erdélyieket. "

És azota is mindenki teljes joggal HAZAÁRULOKNAK tartja öket, amiért gyülölet kampányt inditottak a határon tuli MAGYAROK ELLEN.
Ezért fantasztikus, hogy az elvakult gyülöletükben a SZARgentinit is megszavazták, mert mostantol bármikor duplán lehet rájuk mondani hogy HAZAÁRULOK. Ha csak piszenek egyet, bármivel kapcsolatban, azonnal reflexböl a pofájukban lehet vágni hogy MOCSKOS HAZAÁRULOK.

FCUK12 2018.09.14. 23:12:16

@math0: ja, ha a részleteket kihagyom, akkor a zöld kék. mert mindkettő szín. te tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak jól játszod? :)

morph on deer 2018.09.14. 23:39:10

@Magyarország Europa jövője.:
“23 millió románozták az erdélyieket. "
:)
Kiket?
Mert ők szerinted 23 millióan vannak?
Esetleg románok?

Vagy - neadj isten - tényleg a románok voltak 23 millióan?
(Mert most legfeljebb 20 millióan vannak)

Szóval kiket is 23 millió románoztak?

_atpijkamo_ 2018.09.14. 23:40:38

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: "ez az ország jobban áll mint valaha"

Igen, egy világgazdasági konjunktúra közepette minden normális ország fejlődik, és jobban áll, mint valaha. A konjunkúrát fasság a geci gazdád érdeméül felmutatni. A geci azt érte el, hogy a nagy fejlődés közepette minden környező ország lehagyott minket, már Románia is.

taga20 2018.09.14. 23:41:09

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: és még ha tudnád, hogy itt élek!

azé remélem, te a szovjetunióban élsz, és onnan tolod a putyini szart!

taga20 2018.09.14. 23:45:50

@Magyarország Europa jövője.: TE MOCSKOS HAZAÁRULÓ SENKI!!!

MIÉRT NEM KÉRSZ BOCSÁNATOT TŐLÜNK, IGAZI PATRIÓTÁKTÓL?

whatisevenworse 2018.09.15. 00:22:35

@dorian gray: Ez 10-ből 10 pontos... Ilyen tömören és lényegretörően még szerintem senki nem írta le mi itt a fő baj.

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2018.09.15. 00:30:00

@math0: En nem akarok beleszólni, de itt zavart érzek. Persze lehet tévedek.
Az az 54% az MSZP-nél a mandátumarány, amit 32,99%-os listás szavazataránnyal ért el.
A Fidesz 2018-as 49%-a pedig a listás eredmény, amivel 67% mandátumarányt kapott.
Szóval vagy:
1994 MSZP 32.99%
2018 Fidesz 49%

Vagy

1994 MSZP 55%
2018 Fidesz 67%

Csak azért, hogy almát az almával hasonlítsuk. Egyébként ebből is látszik, hogy a régi választási rendszerben is igencsak fel tudott billenni a pálya, nem feltétlen csak az új rendszer lejt a legerősebb pártnak. Nem a Fidesznek! Hanem a legerősebb pártnak! Ha az MSZP kap áprilisban 49%ot, akkor nekik lenne 2/3-uk, remélem ezt elfogadhatjuk azért.

Jakab.gipsz 2018.09.15. 00:31:52

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Világgazdasági konjunktúra, fellendülés, és ez mit bizonyít, te kretén !

Csak annyit bizonyít, hogy felforraljuk saját bolygónkat.

alöksz róz 2018.09.15. 01:01:23

"Guy Verhofstadt sürgeti, hogy az USA azonnal cselekedjen, mert Magyarország a nemzetközi rendet veszélyezteti" - és mit csináljon az usa?
amit szokott, küldje a bombázókat? :D

teéjesenmindegy 2018.09.15. 01:20:09

@math0: "ugye a magyarok menekültek voltak a második biztonságos országban is?"
Te barom, mutass olyan menekültet aki nem regisztrált osztrákban, hanem továbbment mindenféle papír nélkül Svájcba vagy Nszk-ba

Ellenzéki Tüntető 2018.09.15. 01:49:35

@math0: Matyika akkor szerinted kell atom, vagy inkább te is a zölderőművekre gondolsz, amik remekül biztosítanák az ország energiaellátását? :D

Ellenzéki Tüntető 2018.09.15. 01:50:42

@dorian gray: Nem tévedsz, de Matyika nem az eszéről híres, azt csak magáról hiszi hogy kurva okos :D

Ellenzéki Tüntető 2018.09.15. 01:55:28

@morph on deer: Ezt Kovács László barátoddal beszéld meg, hogy kikre gondolt pontosan, mikor azt mondta, hogy ha a határontúli magyarok ÁP-t kapnak, akkor 23 millió román fog bejönni.

Szar mocskos hazaárulók vagytok ti, a magyart utáljátok, Ahmedot meg leszopjátok. Bebizonyosodott akkor is, most is.

2018.09.15. 02:18:49

"A kudarc oka ezúttal az volt, hogy sok európai konzervatív képviselő elfordult tőle Strasbourgban, mert ez EP megpróbálja ellenőrizni az új erőket, amelyek felforgatják az EU politikáját."

1. Először tilttakozni a minket érő jogsértések miatt
2. Az EU fölötti hatalom megszerzése után zsarnokságot vezetni be és örökre eltörölni annak lehetőségét, ahogy ő jutott oda

2018.09.15. 02:36:31

"A cél kézenfekvő: annak az elmebeteg klikknek, amely önkiszolgáló üzletnek nézi az államot és nem tűr semmiféle ellentmondást, mindenféle autonómia szálka a szemében, mert az veszélyt jelent az uralmára, tehát fel kell számolni."

= szervezett bűnözés = maffia

2018.09.15. 02:44:19

"Mint mondja, az összes közmédia a kormánypropagandát szajkózza, nem is beszélve azokról az orgánumokról, amelyek Orbán oligarcháinak a kezében vannak. Nincs jogbiztonság, de ez sok céget nem érdekel. A korrupció és az átláthatatlanság járványszerű. Az új elit, a kormányfő baráti köre a szolgáltató szektorban gazdagodik, ott a külföldi vetélytársak nemigen vannak jelen."

Vagyis az Üzlet a következő. Viktor lemond a nyugati cégek basztatásáról, cserébe szabadon lophat és övé a szolgáltató szektor. Aki Viktorral kötötte az üzletet, nem olvasta Viktorunk egyik őszinte nyilatkozatát, aminek lényege, hogy toronymagasról leszarja, kinek mit ígér és hülyének nézi azokat, akik számon kérik rajta vállallásait. Nem beszélve arról, érdemes megnézni, kivel mi történt, akivel elkezdett haverkodni a hatalom felé vezető úton. Vagy kicsinálta vagy bedarálta őket. Viktor azonban most először találkozott azzal az élménnyel, hogy akikkkel haverodni kezdett, őt darálhatják be és csinálhatják ki, úgyhogy készüljetek arra, hogy ő fog dobbantani a Néppártból, amit hatalmas bátorságnak fog kommunikálni.

2018.09.15. 02:50:23

Ja még nem említettem volna? Orbán mára teljesen úgy gondolkodik, mint egy arab és úgy is viselkedik.

chrisred 2018.09.15. 03:05:35

@Ellenzéki Tüntető: Akkor a magyarigazolványról volt szó.

dukeekud 2018.09.15. 05:45:01

Nem mintha eddig kétséges lett volna, miröl szol ez az elitélö határozat, de lássuk be, nem kicsit gyanus, hogy két nappal késöbb, Merkel meg akarja szüntetni a Schengeni határokat, meg akarja szüntetni Europa határainak örzését. És ujra meghirdeti a korlátlan bevándorlás lehetöségét. Ha egy picit várt volna, akkor nem lenne ilyen egyételmü, de baromi türelmetlen volt.

dukeekud 2018.09.15. 05:57:12

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója:
Ja tényleg pont ugy. Láttam ahogy EP-ben a felszolalása elött abrosszal a fején allak akbarozott, csak azt nem mutatták a tévében.

Menjünk RÖHÖGNI a lipsiken a vasárnapi tüntetésre. 2018.09.15. 06:05:18

@taga20: "és még ha tudnád, hogy itt élek!"
Ja tudjuk, te csak arabokat szopni jarsz kulfoldre, mert itt kevesen vannak.

Indriq 2018.09.15. 07:05:48

nem teljesen ontopic, de kedves fityisz trollok, ovi hányadik visszautasíthatatlan meghívását kapja Washingtonba? lassan 2 éve folyamatosan hívja trump :)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2018.09.15. 07:15:17

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta:

2010
államadósság 78 milliárd euró
manyup 10 milliárd euró
valutatartalék 34 milliárd euró

mérleg -34 milliárd euró

2018
államadósság 91 milliárd euró
manyup 0
valutatartalék 24 milliárd euró
Eximbank adóssága 2 milliárd euró

mérleg -69 milliárd euró

Most akkor?

taga20 2018.09.15. 07:27:00

@Menjünk RÖHÖGNI a lipsiken a vasárnapi tüntetésre.:

mit ugatsz fityeszes veszett kutya?
beléd rúgni sincs kedve az embernek, az ilyen ezer nicket gyártó féregbe!

Ménár Atya 2018.09.15. 08:03:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Édes fiam kurafi!
Még mindig nem érted a gazdaság működését láthatóan :D
Ismét megpróbálom:
Keresel közmunkásként 40000 ft-ot
ebből tartozol a kocsmárosnak kannás tablettás borra ami láthatóan már meg is ártott
10000ft-al.
Aztán a fidesz szociális intézkedéseinek köszönhetően egy hajláktalan szállón átvészeled a telet,közben ingyenes továbbképzésen elsajátítod a takarítói szakmát,és felvesznek az egyik új befektetői csoport gyárába ebbe a munkakörbe, legyen az mondjuk a bmw.
Itt már 200000 ft a fizetésed, viszont borra a duplájával 20000 ft-al tartozol.
Na akkor most a bevételeidhez képest nőtt, vagy csökkent az adósságod? :D
Hagyok egy kis időt, bár mintha szitába töltenék vizet, olyan a fejed :D:D
Azt tudtad, hogy 2008 ban, a folyó fizetési mérleg egyenlege -7510 millió euró
2018 ban pedig +3404 millió euró?
És azt tudtad, hogy ez a szoci kurmányok alatt mindig mínuszban volt? :D:D
Na gondolkozz, és készülj a tüntetésre a hazaárulókkal, de ne félj, mi nem lövetünk békés állampolgárokat,mint fletó a hazaáruló bukott bohóc :)
Most béke és nyugalom van, köszönheted ezt Dr. Orbán Viktor miniszterelnök uradnak! :D:D:D

Helga Beauty Salon. 2018.09.15. 08:08:14

@math0: "te úgy konkrétan hogy akartál volna megszabadulni a törököktől? sajt erőből esetleg a 19 századvégén szabadultunk volna fel, te idióta!"

Most a "behívogató" árulókról írottam dr. pszichopat. rehab. Brendel Mátyás úr!
Amúgy pont jó példa amit idehoztál, mert akkor az árulók egyik fele a császárnál nyomult, a másik a szultánnál.
És van egy végső tanulság is.
Behívhatsz segítségül akárkit, az nem neked kaparja ki a gesztenyét, hanem saját magának!

Demokrata Hungarofil 2018.09.15. 08:13:14

Mondjuk meg őszintén, ki várta, hogy a Fartúró Toszkaninik, Leszbikák, Korrupt Alkoholisták, Kón Banditák, Soros Bérbábjai által vezet EP nem fogadja el a Szar-jelentést? - A "nemzetközi sajtó" pedig teljes egészében az etnikai eredetű nemzetközi rablókapitalista csoportok kezében van és innen kénytelen tájékozódni a szerencsétlen közönség...

Helga Beauty Salon. 2018.09.15. 08:13:27

@Menjünk RÖHÖGNI a lipsiken a vasárnapi tüntetésre.: Mi ez a hülye nicknév hapsikám? Kimenni a tüntetésre felesleges, hiszen van itt bőven testileg gnóm, szellemileg toprongy libsiproli szutyokláda akik derűs perceket okoznak a látogatóknak! Jó szórakozást!

Helga Beauty Salon. 2018.09.15. 08:31:19

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: " Él, bár halálra szopatjuk. "

Neked ez fixa ideád látom. Ha valaki egyáltalán ad a szar dumádra és visszanézi hogy miről beszélsz az két dolgot láthat. Vagy azt, hogy fordítva történik, vagy azt, hogy magasról leszarlak!
Szerintem ezt a vonalat ne erőltesd ha nem tudsz többet!

midnightcoder2 2018.09.15. 08:47:21

Érdekes, hogy a CNN-nek nem tűnt fel eleddig, hogy az USA egyik legfőbb szövetségesénél óriási vívmánynak számít hogy immár a nők is vezethetnek autót, ugyanott kivégzik az ateistákat és egyébként ez az ország az iszlám szélsőség legnagyobb exportőre és anyagi támogatója a térségben, a másik legfontosabb szövetségese pedig több mint 50 éve tart megszállva egy másik országot. Érdekes amikor egy ilyen ország aggódik a világ demokráciája miatt.

Jakab.gipsz 2018.09.15. 08:48:24

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Szia!

Minden blogon ugyanazt a számolgatós, sületlenséget reklámozod.,

Ide is bemásoljam az ellenvéleményemet?

Indriq 2018.09.15. 09:01:25

@midnightcoder2: érdekes, hogy ovi kommunistázik, amikor gyakorlatilag szó szerint másolja a vérbeli komcsi viselkedésmintáit, persze neked ilyen nem tűnik fel, mert az aranyhal memória bejátszik :)

haXXXor 2018.09.15. 09:04:10

@taga20: Neked azért komoly problémáid lehetnek :( Szar élet? Asszony megcsal? Kicsi a pöcsöd? Vagy csak szimplán kretén vagy? És most jöhet valami naon dulva kálomkodás erre replyben... te fasz :D

morph on deer 2018.09.15. 09:04:59

@Ellenzéki Tüntető:
“Szar mocskos hazaárulók vagytok ti, a magyart utáljátok,”

Most, hogy olvaslak, én valóban érzek némi utálatot - így egyes számban, - bár arra nem mernék esküt tenni, hogy te magyar vagy.
Ez a duma olyasvalakire jellemző, aki mindenáron mutatni akarja a magyarságát, mert nyilván kérdéses, hogy esetleg inkább román az illető.

Gondolom ezért is rángatsz elő évtizedes román ellenes kijelentést, és próbálod azt a látszatot kelteni, mintha magyar ellenes lenne, holott a románokról volt szó.
Tőlem te nyugodtan lehetsz román, nekem ugyanis tökmindegy a származásod, szóval kár görcsölni.

Annak azért drukkolhatsz, hogy a viktor ne csesszevel végleg az EU tagságunkat, mert akkor megint útlevél kell, ha a családot meg akarod látogatni ott Romániában..!

Európai téridő 2018.09.15. 09:09:16

"Szerintem Orbán már túlment azon a ponton, amit egy racionálisan, humánusan gondolkodó európai polgár el tud fogadni. A migráció megállítása az egyetlen olyan témakör , ahol szimpatizánsokat szerzett , de más területeken meg visszataszító módon viselkedik."
Ad 1.: A humanizmus főleg német "tudósai" meghamisították a történelmet, jobban, mint amit a "reneszánsz" kollégák pl. a katolikus egyháznak felróttak.
Ad 2.: A felvilágosodás (Aufklärung) francia változata által sulykolt, a jakobinus forradalmárok által "Értelem Istennővé" (Déesse Raison) kinevezett, Apollinaire által "szép vörösesszőkeének" (La Belle rousse) nevezett hölgy igencsak csalfa valaki, nem pedig szilárd támasz. Azóta számos kutatás is megerősítette ezt a vélelmet.
Ad 3.: A migráció 2015-ben Röszkén a legrosszabb arcát mutatta és felidézte azt a korszakot, amikor a török meghódoltatók ugyanabból az irányból érkeztek hazánkba. Nándorfehérvár is eltűnt és ma Belgrád néven Szerbia fővárosa. Szóval vannak magyar történeti tapasztalatok a migrációnak az etnikai összetételt károsan befolyásoló mivoltáról.

Visceroid 2018.09.15. 09:14:52

"The Times: Magyarországnak nincs helye a demokratikus EU-ban"

Nahát ezaz! Hans is azt mondta tegnap a kocsmában, hogy hogy lehet már ilyet. Kb azonos súlycsoportba esik a két vélemény. Meg "demokratikus EU". Ez olyan, mint a demokratikus Szovjetúnió? Baromi egyszerű a képlet: ők pénzt adnak, mi meg kinyaljuk a seggüket. Ha nem nylaunk segget, akkor nincs pénz, és ezek köztes változatai. El lesznek ezek még egy darabig. Persze lehet, hogy az roszág még az EU-n belül is csődbe megy, de az egy másik sztori.

chrisred 2018.09.15. 09:32:29

@Helga Beauty Salon: Jól értem, az a párhuzam, hogy a jelenlegi hazaárulók egyik része Brüsszel zsoldjában áll, a másik fele meg Putyint szolgálja?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2018.09.15. 09:36:21

@Ménár Atya: Még mindig nem érted. Magyarország 69 milliárd euró mínuszban van, ami több mint a duplája a 2010-esnek. A GDP meg nem a duplája. A költségvetési hiány pedig azért alacsony, mert a tartalékokat élik fel.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2018.09.15. 09:40:34

@Ménár Atya: "Azt tudtad, hogy 2008 ban, a folyó fizetési mérleg egyenlege -7510 millió euró"

Azt tudtad h 2008-ban volt egy világgazdasági válság?

index.hu/gazdasag/2018/09/15/lehman_evfordulo_2018/

Nagykörúton túli magyar 2018.09.15. 09:46:25

Egy "demokratikus" rendőri igazoltatás a múltból:

www.youtube.com/watch?v=TNsib28r43g

Kösz, de nem kérjük!

Helga Beauty Salon. 2018.09.15. 09:56:46

@chrisred: :" Jól értem, az a párhuzam, hogy a jelenlegi hazaárulók egyik része Brüsszel zsoldjában áll, a másik fele meg Putyint szolgálja?"

Putyint senki nem hívta be, a brüsszeli idióta viszont már az USA segítségét kéri. Lásd a posztban foglaltakat.
Putyin pedig ugyanolyan mint tíz éve, amikor még annyira nem ugattak rá.
Egyet nem akar itt senki tudomásul venni.
Az USA keverte ezt a szart és azért szigetelnék el Putyint, mert így kevesebb gázt vásárolna Európa és eladhatnák a palagázukat. Az új jenki nagykövet a múlt héten"javasolta" hogy ne függjünk az oroszoktól, vegyünk inkább tőlük gázt!
Kisfiam! Orbánnak elég lenne a következőket tenni. A gázt az amiktól vásárolnia, Paksot felbontani és amcsi céggel építeni tovább valamint lecserélni a honvédség fegyverzetét amerikaira!
Akkor bazmeg élete végéig kormányozhatna, Merkelék és a Soros úgy le lenne állítva mint a sicc és hetente lefejeztethetne egy buzi ballib ellenzékit nyilvánosan az Oktogonon, nem lenne probléma.

Ménár Atya 2018.09.15. 10:04:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
és azt tudtad, hogy 2004-ben -7144 millió euró volta folyó fizetési mérleg egyenlege , amikor nem volt világválság? :D:D:D
Bírom amikor házhoz jössz a szopásért :D:D
Na ennyit a szoci gazdaságról :D:D

VT Man 2018.09.15. 10:07:01

Mai index cikk.. zavar van az erõben:

""Európa az európaiakhoz tartozik", a menekülteknek pedig vissza kellene menniük a saját hazájukba – mondta a Dalai Láma egy Malmöben tartott konferencián.
...
A tibeti vallási vezetőnek nem ez az első hasonló nyilatkozata a migrációról. „Minden tiszteletem Angela Merkelé, de nem kell az arab menekültek végleges európai letelepítésén gondolkodnia. Nem kell Európát végleges otthonukká tenni, csupán ideiglenes menedékükké” – nyilatkozta tavaly."
index.hu/kulfold/2018/09/14/dalai_lama_europa_az_europaiake_a_menekultek_menjenek_haza/

midnightcoder2 2018.09.15. 10:12:02

@Indriq: Pontosan miben is másolja ?

midnightcoder2 2018.09.15. 10:14:55

@Helga Beauty Salon: Egészen pontosan az amcsik baja leginkább szerintem még mindig az Orbánnal, hogy anno Gripeneket vettünk és nem leharcolt F16-osokat.

Indriq 2018.09.15. 10:24:23

lássuk csak, a választási törvények átalakítása, hogy nekik legyen kedvező. (bajusz bácsi el is ismerte), az állami média közszolgálatiságának felszámolása (csak kormány + hírek, ellenzék negatív), a nyílt hazudozás, a kiváltságos réteg (család és szobatársak) túlzó előnyben részesítése, az ellenőrző szervekbe saját bizalmasok ültetése.... És még meg tudnám tölteni az 5000 karaktert is.
Abban reménykedem, hogy egyes komcs vezetők sorsában is osztozik majd és egy jelöletlen sírban fog rohadni átlőtt fejjel :)

Helga Beauty Salon. 2018.09.15. 10:39:22

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Miután Taga 20-at sehol nem látom, gondolom te helyettesíted mint ügyeletes hülye és debil kommenteket szolgáltató lumpenproli.
Hajrá!

taga20 2018.09.15. 10:43:03

@Helga Beauty Salon: mi van gyökér, nem bírsz nélkülem élni?:)))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.15. 10:46:13

@FCUK12: a példa cáfolja az állításod. ezt fogd fel, te idióta, ne azzal törődj, hogy mi hogy volt a részletekben, a példa cáfol téged! gondolkodni tudsz, te ididóta barom!?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.15. 10:49:58

@taga20: Rosszabb vagy,mint birca!:))
Te is csak figyelsz és vársz?:))

Emmett Brown 2018.09.15. 10:52:12

@Ménár Atya: az analógia jó, ötszörös jövedelemhez a dupla adósság egy nagy előrelépés. Már csak az a kérdés, hogy 2010 és 18 között megdupláztuk-e a GDP-t? Csak mert az adósságot igen.

taga20 2018.09.15. 10:53:08

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: olyan vagyok, mint a pók. ülök a sarokban, és várom az áldozatom:)

u.i.: a birkás összehasonlításért mék számolunk!:)))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.15. 10:56:51

@dorian gray: igaz, 1994-ben a mandátumok arányát írtam be. és az is igaz, hogy a balliberális oldalon sosem volt akkora egyeduralom, mint a Fideszben. de az MSZP-SZDSZ amikor nyert, akkor kb olyan eredménnyel nyert, mint most a Fidesz. 1994-ben felette.

továbbá a választási rendszer korábban is torzított a nyertes felé, de az MSZP és SZDSZ esetében maga a koalíció jelentett féket, továbbá nem torzított ennyire. ugye a legtorzabb dolog az volt, amikor a Fidesz 2014-ben 45% alatt kapott szavazatokat, és mégis kétharmadot csinált belőle a parlamentben.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.15. 10:57:39

@dorian gray: meg ugye az MSZP-SZDSZ, amikor volt kétharmada, nem írt új alkotmányt, nem élt annyira vissza vele, mint a Fidesz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.15. 10:58:48

@teéjesenmindegy: nem ez volt a kérdés, faszfejkém! ne terelj! egyébként akkor nem volt EU, tehát nem lehetett.

midnightcoder2 2018.09.15. 10:59:29

@Indriq: Ezek kb. minden politikai erőről elmondhatók idehaza, kivéve a Jobbikot és pár kisebb, jelentéktelen pártot.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.15. 10:59:34

@Ellenzéki Tüntető: szerintem nem kell atom, a megújulókat kéne nyomni!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.15. 11:00:47

@taga20: Mé'? Ő is minden szarban kanál akar lenni!!:))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.15. 11:00:48

@Ellenzéki Tüntető: amíg erre nem küldöd a megoldást, nem nyertél belépőt a vitára, hogy ki az okosabb, mert kvalifikálni sem tudtad magad, te makimajom!

X={(x_1,x_2,...,x_n): n \in N, x_i \in {1,2} and \sum_{i=1}^{i=n}x_i=50 }

and

(\forall x \n X and y \in Y) (x \neq y)

|X|=?

teéjesenmindegy 2018.09.15. 11:00:54

@math0: Mi a lófaszt hazudozol már te itt? 45%ot kapott a fidesz? Bazmeg egyéniben az összes körzetet hozták! Hát bazmeg, ha a szavazók X-et küldik a parlamentbe akkor bazmeg ő fog ott ülni nem a negyede, vagy a fele.

midnightcoder2 2018.09.15. 11:02:12

@math0: Az MSZP-SZDSZ koalícióban - legalábbis Hornék idején - elég egységesen működtek a dolgok. Senki sem mert/tudott a Gyuszival szembe szállni, ő pedig kb. azt csinálta amit az SZDSZ súgott neki. Sok ugra-bugra nem volt akkoriban. Fletó ideje már kicsit érdekesebb, ő már nem igazán tudta kézben tartani a csapatot, de akkor sem igazán az SZDSZ és az MSZP közötti ellentét volt a megosztó tényező, hanem az MSZP-n belüli ellentétek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.15. 11:03:15

@math0: Egyelőre minkettő.
Tuudom,hülye vagyok...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.15. 11:05:01

@Visceroid: " Ha nem nylaunk segget, akkor nincs pénz, és ezek köztes változatai. "

mutass nekem valakit, aki úgy ad neked pénzt, hogy közben szidhatod az anyját! ugye, hogy nincs ilyen,t e faszfej, ilyenről csak az olyan pszichopaták álmodoznak, mint te, meg Orbán. naná, hogy ha belépsz egy klubba, ahol még pénzt is adnak neked, akkor az a minimum, hogy a klub szabályokat elfogadod, és nem vered szét a bútorokat, te kis köcsög!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.15. 11:07:42

@midnightcoder2: "Senki sem mert/tudott a Gyuszival szembe szállni, ő pedig kb. azt csinálta amit az SZDSZ súgott neki."

A másoik mondatrészben cáfolod az elsőt, szembe fosod magad.

midnightcoder2 2018.09.15. 11:09:17

@math0: Értsd az MSZP-n belül senki.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.15. 11:11:57

@teéjesenmindegy: "45%ot kapott a fidesz?"

2014-ben még annyit se.

www.valasztas.hu/dyn/pv14/szavossz/hu/JLCS/jlcs_1081.html

és az egyéni szavazatoknál még kicsit kevesebbet is kaptak (44.11 %), mint listásan (44.87 %).

Indriq 2018.09.15. 11:12:10

@teéjesenmindegy: melyik választáson vitték mindegyik egyénit fütyeszék??

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.15. 11:13:53

@midnightcoder2: tehát szerinted 1994-98-ban az MSZP elnökét senki nem tudta kontrollálni, de az SZDSZ az nagyon tudta kontrollálni. elég idióta egy mese, de még ha igaz lenne, akkor is jobb lenne, mint Orbán, akit senki nem tud kontrollálni, és teljes erből megy neki a falnak Orbanisztánnal

élveteg 2018.09.15. 11:15:23

1994 Mszp listás szavazat 32,99 % madátumarány 54,15 % Győztes kompenzáció 1,64
2018 Fidesz litás szavazat 49,24 % mandátumarány 66,83 Győzteskompenzáció 1,35

Melyik torzabb melyik aránytalanabb ?

teéjesenmindegy 2018.09.15. 11:15:55

@math0: Tényleg beszarás, hogy mennyit hazudozol összevissza :D
"Belépsz egy klubba" ez az EU? Egy klub bazmeg?
Nem. Egy gazdasági közösség aminek minden fél felé előnyökkel kell járnia. Na, szóval, a magyarok adójából kiképzett szakemberek kimennek, az áru idejön, befizetünk akármennyit, lehívhatunk akármennyit. Erre valami okos felrúgja, hogy nem küldi ide ami a szerződések szerint jár? Tudod, ha szidod a cégedet meg a főnöködet attól a fizetésed még meg kell hogy kapjad.

teéjesenmindegy 2018.09.15. 11:16:53

@Indriq: 2014 ben hány egyénit nyertek a szocik? Hármat?

teéjesenmindegy 2018.09.15. 11:18:44

@math0: Ha egyéni szavazatban egy képviselőt lehet beküldeni, akkor hogy a kurva anyádba alakítanád a rendszert igazságossá? Levágod a bal kezét, és ráteszed a szocijét? Vagy mégis hogy?
Bazmeg, meg kellett volna nyerni a kibaszott választást, nem 5 évvel utána még mindig ezzel számmisztikázni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.15. 11:19:13

@élveteg: Öööö..maszop-szadesz nem hozott valami 80%-os törvényt annak idején?

midnightcoder2 2018.09.15. 11:21:18

@math0: Érdekes kérdés. Az tény, hogy Gyuszi úgy táncolt ahogy az SZDSZ fütyült, de kétszer sem mondom hogy nem együtt komponálták a zenét. Már az az első pont érdekes volt anno nekem amikor az addig élesen antikommunista SZDSZ hirtelen összefeküdt a volt állampárttal. Hogy aztán akkor milyen háttéralkuk köttettek, milyen biztosítékokkal azt jó eséllyel soha senki nem fogja megtudni, ahogy sok mást sem a gengszterváltás valódi történetéből.

Neo07 2018.09.15. 11:27:38

Itt csak az Orbán-ellenes (magyarellenes) cikkeket szemlézik, a többit nem. Márpedig az utóbbiból is sok van, ha nem több.

Észre kellene venni azt is, hogy "demokrácia megvédése" ürügyén a sorosisták egyre inkább belelovalják magukat a valóban antidemokratikus lépések sorozatába. Elfelejtik, hogy egy demokratikusan megválasztott kormány ellen viselnek hadat. Teljesen nyilvánvaló, hogy miért: nem akarunk bevándorlók százezreit a nyakunkba venni. Ha a szélsőbal lett volna hatalmon, akkor ma a szerb–magyar határ helyett az osztrák–magyar határon lenne kerítés, az Alföldön valahol egy hatalmas gyűjtő-elosztó központ, és itt erőszakolnának nőket a bevándorlók. Mindehhez persze a "demokrácia" jegyében ezerrel tapsoltak volna Nyugaton.

Most azok várják tőlünk a "szolidaritást", akik annak idején elvették Magyarország területének háromnegyedét és lakosságának felét. És most azt akarják, hogy a maradék területeken lakosságcserét intézzünk.

Kilépés: nem akarja senki, de ha K-Európát sarokba szorítják, ez a verzió sem elképzelhetetlen. Nemrég tették közzé egy felmérés eredményét, miszerint Csehország, Szlovákia és talán még Lengyelország is polgáraiban is nagyobb mértékű a jó értelemben vett tartózkodás a nem őshonos emberektől. Tehát, mivel az EU-hoz történő csatlakozással nem akarjuk átvállalni a volt és jelenlegi gyarmattartó országok speciális problémáit, valamint nem óhajtunk egy újabb trianont, ezért akár egy V4exit sem kizárt.

A jelentés hemzseg a hazugságoktól, és Schiffer is elismerte, hogy irreleváns dolgokkal is foglalkoznak benne, azaz, olyanokkal, amikhez az uniónak nem sok köze van, mivelhogy nem tartozik uniós hatáskörbe. Pár dolog van csak, amiben talán igazuk lehet, de teljesen feleslegesen csaptak ekkora hűhót ehhez, magyarán bolhából csináltak elefántot.

És végül: hogy higgyek olyannak, aki az igencsak szót külön írja? Előbb tanuljon meg helyesen írni, azaz olvasson sokat, utána okoskodjon ilyen komoly kérdésekben.

taga20 2018.09.15. 11:37:33

@Neo07:

köszönjük emese! lehet elfáradni a kasszához, és felvenni tiborcgyerektől vagy mészaroslölötől a dellát!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2018.09.15. 11:42:23

@Ménár Atya: Látom nagyon messzire kell visszanyúlnod, h eltereled a szót arról, hogy hova lett 35 milliárd euró, az évi 4-5 milliárd euró EU-s pénzről nem is beszélve. Szánalmas a vergődésed.

Visceroid 2018.09.15. 11:43:46

@Neo07: "Most azok várják tőlünk a "szolidaritást", akik annak idején elvették Magyarország területének háromnegyedét és lakosságának felét." "Orbán-ellenes (magyarellenes)"

Vááá, idióták mindkét oldalon. Ezért vannak a háborúk, mert mindkét oldal túltolja a biciklit, ami aztán fizikai konfliktusban ütközik ki, hogy aztán jó sok emberáldozat után lenyugodjanak a kedélyek, és kezdjék előről az egészet. Az egyik arabokkal árasztaná el Európát, a másik meg idekeveri Trianont, meg lassan Jézus Krisztust is (aki köztudottan magyar volt, és Soros személyesen feszíttette meg). Nem lesz ennek jó vége!

Indriq 2018.09.15. 11:46:33

@teéjesenmindegy: a gazdád féle csúsztatással és hazudozással szemben vannak tények.... javaslom a valasztas.hu-t amikor hazudni akarsz, ellenőrizd. :)

Helga Beauty Salon. 2018.09.15. 11:53:06

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Azt észrevettem, hogy elszánt vadászként rendszeresen jársz az erdőbe medvét "lőni", de hogy már az önszopatásnál tartasz, az meglepő.
Ilyen kommentekkel mint a mostani is, kb. ezt csinálod. Hajrá, ha így folytatod ebédelned sem kell mert jóllaksz a saját cuccodtól! :D

Emmett Brown 2018.09.15. 12:02:59

@teéjesenmindegy: te most akkor iszlamista vagy? Csak mert ők szokták a lopást kézlevágással büntetni.

Neo07 2018.09.15. 12:04:39

@Visceroid: "a másik meg idekeveri Trianont, "

Láthatóan nem fogtad fel a lényeget. A lisszaboni szerződésben nincs benne, hogy köteles lenne bármely tagállam bevándorlók százezreit befogadni, a külpolitika és a határvédelem nemzeti kompetencia továbbra is. Tehát a jogon túl morális kötelezettségünk sincs azokkal szemben, akik letettették velünk a fegyvert (a hazaáruló linder, ugye, és aminek következménye az volt, hogy aztán ránk tudott ömleni a kisantant hadserege), ezért emlegetem trianont. Ha akkor nem hallgat a nyugati szóra a hadügyminiszter, akkor talán sokkal nagyobb országban élnénk, és magyarok százezrei sem tűntek volna el az asszimilációban. Ma miért hallgassunk a nyugati szóra? Miért axiómaszerű dolog neked, nektek, hogy a nyugatnak csak igaza lehet? Az arabok azért jönnek, mert egyrészt túlszaporodtak, a második vh. óta megtöbbszöröződött a számuk – amit Ny-Európában sem fogják abbahagyni, másrészt a nyugat szállított nekik fegyvert (nem mi!), ezzel lehetővé téve a polgárháborút.

Egy gondolat: ha ők nem tudtak békésen megegyezni egymással, hanem helyette a fegyverekkel próbáltak meg és próbálnak ma is érvényt szerezni a vélt igazuknak, akkor miből gondolod, hogy itt nem ugyanazt fogják tenni? Mindennaposak az arab-arab, török-kurd összetűzések pl. Berlinben.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.15. 12:12:50

@Neo07: a demokráciát illetően. megválasztott képviselők 70%-ban szavazott Orbán ellen. nem tetszik a demokrácia?!

Trianonnál elsősorban Románia, Jugoszlávia és Szlovákia vett el területeket Magyarországtól. Széthullott egy birodalom, amely elnyomott más népeket, és elvesztett egy háborút.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.15. 12:14:02

@midnightcoder2: ezek nem tények, ez a te álmodozásod, de ha Horn és az SZDSZ együtt komponált, akkor ez az, ami a koalíció szerepe, jelentősége, és ez a jó benne. neked ezzel bajod van, mert te egy idióta vagy.

László Fucskó 2018.09.15. 12:14:24

@taga20: Bocs az ekezetekert! de miert sertegetsz? normalisan nem lehet? En a az ujsagirokra gondoltam. Tenyleg ez a stilusotok?????

steery 2018.09.15. 12:14:29

Csupa ellenséges propagandahazugság. Viszont jól megmutatja, hogy Európa tönkretételét a migráns elárasztással lényegében az amerikaiak pénzelik. Nem Soros, hanem akik mögötte állnak és irányítják.
Ha sikerül Európát darabokra szaggatni és tönkretenni, nem lesz világpolitikai tényező és akkor az USA-nak már csak Kínával kell megküzdenie. Lényegében tehát világháborús stratégiát folytatnak: gyorsan szétverik a tőlük keletre lévő birodalmat, hogy utána zavartalanul rátámadhassanak a tőlük nyugatra lévő birodalomra.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.15. 12:15:29

@teéjesenmindegy: például így, te elmebeteg!

ertelemblog.wordpress.com/2018/05/01/egy-majdnem-tokeletes-valasztasi-rendszer/

de ez egy olyan Fidiótának, mint te, eszébe se jut, ahhoz ti hülyék vagytok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.15. 12:16:51

@teéjesenmindegy: "ha szidod a cégedet meg a főnöködet attól a fizetésed még meg kell hogy kapjad. "

nem. simán kirúgnak. csak az olyan pszichopaták képzelik, hogy nem, mint te, meg a csuti paraszt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.15. 12:20:08

@teéjesenmindegy: "Erre valami okos felrúgja, hogy nem küldi ide ami a szerződések szerint jár?"

a szerződést Orbán rúgta fel. ki is mondta a bíróság.

www.origo.hu/itthon/20170906-dontes-a-kvotaperben.html

ha a bíróság kimondja, hogy megszegted a szerződésedet egy céggel, akkor teljesen jogosan rúgnak ki, és nem fizetnek.

ezt csak az ilyen pszichopata, ingyenélő kis gecik nem értik, mint te, meg Orbán

taga20 2018.09.15. 12:20:29

@László Fucskó: bocs a sértegetésért, de te kezdted.

"Na beindultak a mergezett egerek, na vegre valami amin kielhetik magukat. "

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.15. 12:24:01

@steery: te totál elmebeteg vagy. ha az EU szétesik, akkor az oroszok befolyása alá kerül. egyedül Putyin érdekelt az EU bomlasztásában, és pontosan őneki köszönhetjük a menekülteket is, hiszen ő bombázta szét Szíriát.

az amerikai összeesküvés-elméletednek nincs értelme Amerika szempontjából. nem az EU áll az USA és Kína közé. az EU nem Kínának a legnagyobb érdekeltsége, hanem az oroszoké.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.15. 12:26:23

@steery: "Ha sikerül Európát darabokra szaggatni és tönkretenni, nem lesz világpolitikai tényező és akkor az USA-nak már csak Kínával kell megküzdenie. "

ez még olyan szempontból is idiótaság, hogy ha egy USA-Kína konfliktus lenne, akkor az EU inkább az USA oldalán lenne. olyan stratégiát, hogy "előbb semmisítsd meg a szövetségesed, utána támadd az ellenségedet!" ilyet csak te tudsz kitalálni, mert elmebeteg vagy.

taga20 2018.09.15. 12:28:59

@steery: mond aszt, hogy te csak egy számítógép vírus vagy, mert ha hús-vér ember, akkor felakasztom magam!

u.i.: még mielőtt valamelyik gyökér fityesztalpas számon kéri rajtam, természetesen képletesen értettem:)

Neo07 2018.09.15. 12:31:59

@math0: Házszabály szerint a lényeges szavazásoknál a tartózkodó szavazatokat is bele kell számolni – amivel nem jött volna össze a szükséges kétharmad. Sárba tiporták a szabályaikat, ezt csinálták az EU-csatlakozáshoz szükséges szavazásnál is.

"Trianonnál elsősorban Románia, Jugoszlávia és Szlovákia vett el területeket Magyarországtól."
De miért? Épp az előbb írtam fentebb, hogy mindehhez a magyar hadsereg lefegyverzése kellett. Pár nap döbbenet és hitetlenkedés után indultak meg a csapatok.

"Széthullott egy birodalom, amely elnyomott más népeket, és elvesztett egy háborút. "

Amihez mi a kiegyezéssel nagy viták és fogcsikorgatások után csatlakoztunk, kénytelen-kelletlen. És gondolod, hogy az EU-val ez nem történhet meg?
A Monarchia következménye volt – áttételesen – trianon, hiszen a közös (pénzügy-, külügy-, és) hadügy révén jelentősen meggyengült a saját védelmi képességünk.
Ha az EU is közös külügyet és hadügyet akar, akkor annak nem lehetnek még pusztítóbb hatása? pl. Elvennék tőlünk a határvédelmet azért, hogy aztán százezerszámra jöhessenek ide olyanok, akik nem a háború elöl menekülnek (10-ből 1-2 menekül csak valóban háború elöl), hanem csak a segélyekért és ingyenlakásokért jönnek. És ahol megtelepszik egy jóval szaporább (a vallásuk is ezt követeli meg) népség, akkor ott az őslakosság egy idő után kisebbségbe kerül.

Nem baj, a Nyugatnak is meglesz a maga trianonja, csak idő kérdése.

Ellenzéki Tüntető 2018.09.15. 12:34:14

@morph on deer: "Gondolom ezért is rángatsz elő évtizedes román ellenes kijelentést, és próbálod azt a látszatot kelteni, mintha magyar ellenes lenne, holott a románokról volt szó. "

Hogy magyarázza a féreg, hogy az MSZP románozta a magyarokat és az ÁP ellen szavazásra buzdított :D

Rátok égett ez már keményen, hiába mossátok. Szar, magyarfób férgek.

Négyes_ 2018.09.15. 12:36:58

A sztyeppei-ázsiai magyar mentalitás úgy illik az EU -ba, mint mozgólépcső a kerti budiba. :-))))))

Ellenzéki Tüntető 2018.09.15. 12:39:02

@Indriq: "amikor gyakorlatilag szó szerint másolja a vérbeli komcsi viselkedésmintáit"

Érdekes ez a "külföldre rohanunk segítségért mikor a magyarok nem kérnek belőlünk" inkább a mai ellenzékre jellemző, meg 56-ban a kommunista férgekre. Azok is a "magyar nép érdekeire" hivatkoztak, mikor behívták a szovjet tankokat, meg ezek a maiak is a "magyar nép érdekeit" tartják szem előtt, szerencsére tankokhoz jelenleg nem férnek hozzá.

Periodista. 2018.09.15. 12:41:56

@Equalizer.: ... ez így nem stimmel. Inkább így: "A sztyeppei-ázsiai magyar mentalitás úgy illik az EU -ba, mint kerti budi plázába"

Helga Beauty Salon. 2018.09.15. 12:44:47

@taga20: " akkor felakasztom magam!

u.i.: még mielőtt valamelyik gyökér fityesztalpas számon kéri rajtam, természetesen képletesen értettem:)"

Képletesen te már réges régen hulla vagy számunkra. :D

Nagyorrú Barbi 2018.09.15. 12:47:17

Tetves, vörös, hazaáruló patkányok!

Ellenzéki Tüntető 2018.09.15. 12:54:45

@Főszerkesztő.: Csak azt tudnám hogy ha akkora az antiszemitizmus itt ebben az országban, ahogy a jelentésben áll, akkor miért Franciaországban meg Svédországban állnak géppisztolyos őrök a zsinagógák előtt és nem nálunk.

VT Man 2018.09.15. 13:06:03

@Ellenzéki Tüntető:
" miért Franciaországban meg Svédországban állnak géppisztolyos őrök a zsinagógák előtt és nem nálunk. "

Pedig egyértelmű: magyarországon akkora az antiszemitizmus, hogy lehetetlen olyan embert találni őrnek, aki ne lenne antiszemita.
Ezért nincs őr.

taga20 2018.09.15. 13:13:37

@Helga Beauty Salon: ennek örülök fityeszzombi, tiszta szívemből!:)))

taga20 2018.09.15. 13:16:13

@Nagyorrú Barbi:

igazad van! a geci és maffiája, hazaáruló patkányok, és a kágébésputyin gazdájuk seggéből pofáznak!

végre, hogy leesett a tantusz banya!:)))

Etniez 2018.09.15. 13:28:15

@Ellenzéki Tüntető: Már ameddig nem apad le a Duna megint.

Indriq 2018.09.15. 13:29:39

@Ellenzéki Tüntető:
"Érdekes ez a "külföldre rohanunk segítségért mikor a magyarok nem kérnek belőlünk" inkább a mai ellenzékre jellemző, meg 56-ban a kommunista férgekre. Azok is a "magyar nép érdekeire" hivatkoztak, mikor behívták a szovjet tankokat, meg ezek a maiak is a "magyar nép érdekeit" tartják szem előtt, szerencsére tankokhoz jelenleg nem férnek hozzá."
jó hogy mondod.... nézzük csak meg, ki rohant először Brüsszelbe panaszkodni a regnáló kormányra? Hopp... ovi volt az..... nahát.... hazaáruló komcsi :)
Ha gólt akarsz rúgni, ne a saját kapud célozd meg :)

Kivlov 2018.09.15. 13:32:09

Kár, h a zEU nem demokratikus...

morph on deer 2018.09.15. 13:32:50

@Ellenzéki Tüntető:
“Hogy magyarázza a féreg, hogy az MSZP románozta a magyarokat és az ÁP ellen szavazásra buzdított :D”

Faszkalapka, te nem értesz rendesen magyarul, ugye?

Arról van szó, hogy NINCS és nem is volt 23 millió magyar romániában, tehát a “23 millió román” az a 23 millió román állampolgárra vonatkozott!

Mondjuk a fideszes román agyaddal ennyire bonyolult dolgokat már nem lehet könnyű, de próbálkozz nyugodtan, hátha, ki tudja..!

Azon meg feleslegesen sikítasz, hogy értelmes ember nem támogatta az erdélyi magyarok EU-s magyar útlevéllel való ellátását míg Románia nem volt az EU tagja, mert az akkor nem is lett volna jogtisza lépés.

Ha érdekel én akkor sem támogattam a magyar állampolgárság ömlesztett megadását, és ezt most is így tartom helyesnek!
Ennél jobban már csak a romániai - és általában a határon túl élő - magyarok magyarországi szavazati jogát ellenzem!

Ez nem titok, tahóka, és eszembe sem jut “magyarázni!”, mert nem vagyok rászorulva!

Neked meg azt javaslom, hogy ha már ennyire magyarkodsz, akkor tanulj meg rendesen magyarul mielőtt óbégatni kezdesz, mert így nagyon kilóg az a szőrös talpú lóláb.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.15. 13:56:25

@VT Man:

Köszönjük. Készítettünk egy tanítást az oldalunkra a te bejegyzéseddel is kiegészítve.

erkolcstan.blog.hu/2018/09/15/europa_az_europaiake_a_menekultek_menjenek_haza

lavór 2018.09.15. 13:59:10

Az orbán-hívők már fanatizálva vannak, már a radikalizálás egy része is megvan, így hát csak egy lökés kell nekik, hogy Magyarországot könnyedén a középkorba lökhessék.
Sokat tanult a Fidesz az ISIS-től is...

vénkujon 2018.09.15. 14:10:21

masgyarországot megsértették+magyarország győzött. ki kell lépni az eu-ból. a fidesz ezt szeretné, és a sok fideszes magyarember is.

midnightcoder2 2018.09.15. 14:13:24

@math0: Az tény, hogy a koalíció megkötése egy érdekes helyzetet eredményezett: immár az SZDSZ elveszítette harcos antikommunista jellegét, és ezzel a szavazóbázisa nagy részét is, az MSZP pedig a továbbiakban nem igazán foglalkozott a dolgozók érdekeivel. Ehelyett létrejött egy érdekes entitás amiben az MSZP volt az izomzat, ő adta a főként nyugdíjasokból álló szavazóbázist, az SZDSZ pedig az ideológiát ami immár nem annyira a szabadságról mint inkább a deviancia védelméről szólt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.15. 14:16:31

@Neo07: "Házszabály szerint"

idézet, hivatkozás?!

""Trianonnál elsősorban Románia, Jugoszlávia és Szlovákia vett el területeket Magyarországtól."
De miért? "

tök mindegy nem ez volt a kérdés, te Fidióta!

"Amihez mi a kiegyezéssel nagy viták és fogcsikorgatások után csatlakoztunk, kénytelen-kelletlen."

Nem. Magyarország terjeszkedett túl a magyarok lakta területen, elnyomott másokat, ez esett szét. és a magyar parlament önként és dalolva üzent hadat Szerbiának.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.15. 14:17:19

@midnightcoder2: ezek nem tények. ez a te delíriumos álmod.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.15. 14:20:12

@Ellenzéki Tüntető: "Sokszor kerültünk abba a helyzetbe, hogy a magyar polgárok érdekeit éppen Brüsszel képviselte a magyar kormánnyal szemben (.) A Fidesznek ugyanakkor meggyőződése, hogy közös értékeink és elveink érvényre juttatását nem lehet mérlegelés tárgyává tenni. Fel kell tehát ruházni az Európai Uniót olyan eszközökkel, hogy tagjait folyamatosan az értékek képviseletére és az alapelvek betartására késztesse; enélkül nincs erős Európa. Ellentmondás, ha elvárjuk az uniótól, hogy vegye rá a normakövetésre a tagállamok kormányait, de vonakodunk attól, hogy ehhez a szuverenitásunkat esetleg csorbító felhatalmazást adjunk." (2009. A Fidesz európai választási programja 28. oldal, 35. oldal)

nepszava.hu/3008111_a-hatalomatvetelre-keszulo-orban-meg-bunteto-europai-uniot-akart

taga20 2018.09.15. 14:20:22

@alfacharlybravo: mi van fityeszpatkány, magadra vetted?

természetesen jogosan:)))

Neo07 2018.09.15. 14:27:59

@morph on deer: "Ha érdekel én akkor sem támogattam a magyar állampolgárság ömlesztett megadását, és ezt most is így tartom helyesnek!
Ennél jobban már csak a romániai - és általában a határon túl élő - magyarok magyarországi szavazati jogát ellenzem!"

Ezen emberek szülei, nagyszülei magyar állampolgárok voltak. Állampolgárságukat a fejük felett vették el, tömegesen. Így a minimum, hogy elismerjük őket magyar állampolgárként, tömegesen.

Neo07 2018.09.15. 14:41:36

@math0: nem keresek neked linkeket, van jobb dolgom is. Keressél te, ha kételkedsz. Nekem nincs okom ebben kételkedni, mert az igazságérzet is ezt diktálja. Ha van 10 ember egy szobában, ebből 5 tartózkodik, 3 mond igent, kettő nemet, akkor végeredményben 10-ből 3 mond igent. Ez teljesen más végkifejletet ad, mint ha nem lennének tartózkodó szavazatok.

Dehogyisnem ez a kérdés. Akkor is azt mondták egyesek, hogy a Nyugat igazságos lesz, bízzunk bennük. "Igazságos" volt, csak nem velünk, hanem a kisantanttal. Most is azt mondják egyesek, hogy bízzunk a Nyugatban, jóságos lesz.

Párhuzamot lehet vonni az akkori és a mai helyzettel. Egy nép csak magában bízhat. Ha az állami alapszolgáltatásokat átad másoknak, csak pórul járhat.

Tanuljál történelmet, mert láthatóan igen keveset tudsz erről. Elsősorban Ferenc József akart háborút, Tisza István akkori miniszterelnök ellenezte. (Más kérdés, hogy aztán kénytelen volt a háborúpártiak élére állni.)

Emmett Brown 2018.09.15. 14:46:11

@Neo07: így adtunk EUs állampolgárságot egy rakás orosz és ukrán maffiózónak

taga20 2018.09.15. 14:50:00

@Kivlov: éjjen a szovjet cocialista putyin!

te miért nem baszodsz má meg?

morph on deer 2018.09.15. 15:04:17

@Neo07:
“Állampolgárságukat a fejük felett vették el,”

Tudom, hogy mi történt.
Viszont nem én vettem el az állampolgársákukat, nem is érzem magam felelősnek emiatt, - mivel nem is vagyok az, - és nekem emiatt semmi féle bűntudatom sincs!

Azt is tudom, hogy az a népszavazásos parádé egy orbán által kezdeményezett provokáció volt, - igen, nem ő nyújtotta be, hanem a Patrubány nevű szerencsétlen, - egy olyan időpontban, amikor ez nem volt aktuális.

A gyönyörü ebben az, hogy pár évvel korábban, amikor a fidesz volt kormányon, akkor még nem érezték “időszerűnek”, csak akkor, mikor már más szerszámjával sikerült verni a csalánt.

Az ellen soha nem volt kifogásom, hogy elismerjük a határon túliak magyarságát, sőt, jónak tartottam volna, ha szabad Magyarországi belépést kap mindenki, amíg Románia nem az EU tagja, de addig ennél nem többet.

Azt is támogatnám, hogy legyen lélekszám arányos, független képviselői helyük a magyar parlamentben, akiket ők delegálhatnának maguk közül, de a magyarországi választásokba való belepofázást teljes mértékben hibásnak tartom és ellenzem.

Azt pedig, hogy orbán és a sleppje odajár lázítani, teljes mértékben elfogadhatatlannak tartom.

Aztán most lehet sikítani, ez a véleményem. A sajátom, egyes szám első személyben.

taga20 2018.09.15. 15:13:52

@Emmett Brown: gratulálok a fityeszmaffiának, és külön neo07-nek!

alfacharlybravo 2018.09.15. 15:24:02

@taga20: Pedig ha elkapunk lógni fogsz, de előtte fingot szagolni mint az én kis Busomban az elítélt.

alfacharlybravo 2018.09.15. 15:27:49

@math0: Brüsszel igényt tart a közvetlen kormányzásra és egy nagyon szűk kisebbség érdekeit a többség akarata elé helyezi. Meg be vannak szarva, egy esetleges lázadástól.

Emmett Brown 2018.09.15. 15:38:39

@alfacharlybravo: a Fideszt valamiért Brüsszelnek írtad.

Andy73 2018.09.15. 15:40:15

Ironikus, amikor az angolok, akik éppen most lépnek ki az EU-ból, akarják megmondani egy EU-tagállamnak, hogy hogyan politizáljon, illetve az EU-nak, hogy hogyan bánjanak vele. Nem kis szereptévesztés. Inkább törekednének arra, hogy minél kisebb veszteséggel távozzanak az EU-ból, mert jól úgysem fognak kijönni belőle. Már most is sokat romlott a helyzetük a Brexit megszavazása óta.

nemecsekerno_007 2018.09.15. 15:54:24

@math0: Mosdasd csak a jó öreg szerecsent tovább! :)

midnightcoder2 2018.09.15. 16:34:01

@Neo07: Alapvetően nem szerencsés olyanokat elismerni állampolgárnak akik soha nem fizettek adót ebben az országban.

Emmett Brown 2018.09.15. 16:35:08

@midnightcoder2: vagy akik nem beszélik a nyelvet.

antiinternáci 2018.09.15. 16:43:57

Ez a Szelestey nagyon vicces már megint a förmedvénygyűjteménnyel, amire nyugodtan vonatkozhana a "Mars-béli krónikák" cím.
Épp pár napja nagy diadalt aratott Moszkva (áthúzva) Brüsszel a szocialista demokrácia érvényesítése terén a magyar faszisták ellen. Olyan simán ment, hogy még a szavazás szabályait sem utólag kellett megváltoztatni, hanem már pár órával előtte meg lehetett tenni, elvégre mégis csak demokraták az elvtársak... És amúgy is abszolút fair módon jártak el a faszista magyarokkal szemben, például hosszas vita után a "nem" szavazatokat egyáltalán nem is számították "igen"-nek, pedig akár lövethettek volna is.

antiinternáci 2018.09.15. 16:49:59

@morph on deer:
Szerintem meg nagyin jó, hogy a határin túli magyarok segítettek az internácik minél nagyobb arányú visszaszorításában. Sajnos még így us bejutottak a parlamentbe, de ez nem a határon túluak szégyene.

putris72 2018.09.15. 17:00:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Tudtad,hogy 2008-ban kezdődött,és bőven 2013-2014 lett vége a válságnak? Tudtad,hogy a felvett IMF hitel 8800 milliárd forint ,azt a Fidesz fizette vissza? Tudtad,hogy 2004-ben a Maastrichti kritériumokat soha nem kérték komolyan számon a baloldaltól? 6 évig? Tudtad,hogy a Fidesznek pár hónapot adtak az Unióban?/6 év,és szemben 3-5 hónap! Tudtad,hogy az visszatartott áfa pénzt is a fidesszel fizetették vissza? Tudtad,hogy az államadoságot GDP arányosan számolják,és nem Kurt urfissan?

Emmett Brown 2018.09.15. 17:14:39

@putris72: a fidesz fizette vissza. Hát persze, a tagok rendkívüli befizetéseiből meg Lőrincz adományaiból, véletlenül sem újabb hitelekből, mint a letelepedési program például.

Neo07 2018.09.15. 17:14:45

@midnightcoder2: A kettős állampolgárok a világon mindenütt leginkább csak az egyik országban adóznak. (A fogyasztási adót nem számítva.)

Neo07 2018.09.15. 17:27:25

@Emmett Brown: Senki sem mondta, hogy újabb hiteleket nem használtak fel erre, ámbár nem túl szerencsés ily módon megoldani. A lényeg, hogy az eladósodottság folyamatosan csökken. A szélsőbalos, szélsőlibes ellenzék ezt nem tartja fontosnak, kitűnő példa erre pl. egy mai hír, miszerint Hódmezővásárhelyen másfél milliárd forintos hitelt akart volna felvenni Márki Zay, strandfelújításra(!) és egyebekre. Minden normális, józan ember ( =fideszes, pl.) egyből érezheti, hogy ez nem a legjobb üzlet, mert egyáltalán nem garantált a megtérülés...

Emmett Brown 2018.09.15. 17:43:56

@Neo07: hány stadion termeli a pénzt? Az nem zavarja az értelmes fideszeseket? Vagy ha nem közvetlenül arra vették fel hitelt, hanem egyszerűen arra elköltötték a meglévő pénzt, és így már másra vettek fel a hitelt az ügy frankó?

Az sem zavarja a jobboldali értelmes fideszeseket, hogy jónéhány orosz/ukrán maffiózót illetve pár KGB ügynököt sikerült magyar állampolgársághoz juttatni?

Neo07 2018.09.15. 18:20:34

@Emmett Brown: A stadion-mánia engem is zavar, de mit tegyek, nincs jobb a Fidesz-KDNP helyett...
Akkor még egyszer: nem tudom, nem is érdekel, a lényeg, hogy TÖREKEDNEK az összadósság csökkentésére, sikeresen, úgy , hogy csomó elprivatizált (=lopott) vagyont sikerült visszavásárolni. (miért ne Magyarországnak, Magyarországon hajtsa a hasznot).

De, természetesen zavar. De azt is olvasom, hogy igyekeznek felderíteni az ilyen eseteket, és ez valamennyire megnyugtató. Ha ez az ára annak, hogy az országot a szélsőbal/szélsőlib ne árusítsa ki teljesen, ne adósítja el a reménytelenségig, ne hajtson végre jó, engedelmes helytartó módjára lakosságcserét, akkor ezt az árat boldogan kell megfizetnünk.

taga20 2018.09.15. 18:51:51

@putris72: "Tudtad,hogy a felvett IMF hitel 8800 milliárd forint ,azt a Fidesz fizette vissza?"

mit csinált, ki?

a kurvaanyádat nem basztamegafityesz?

Emmett Brown 2018.09.15. 18:52:48

@Neo07: most képzeld el, hogy Juncker kiáll, és azt mondja, hogy néhány radikális iszlamista arc becsúszott, bocsika, de ezentúl bizisten nem lesz ilyen, és aki már itt van, azt megpróbáljuk előkeríteni. Azt mondanád, hogy "huh legalább foglalkoznak vele", vagy azt, hogy "ennyire kurva hülyék hogy lehettetek?"

taga20 2018.09.15. 19:34:52

@Neo07: "akkor ezt az árat boldogan kell megfizetnünk."

mégegyszer kérdezem! te fogyatékos vagy?

Helga Beauty Salon. 2018.09.15. 19:44:08

@taga20: Ne hisztizz, nem veszélyezteti a pozíciódat. Egyébként hogy lettél ilyen? Piáltál, leejtettek, vagy már így születtél? Vagy inkább mind a három.

morph on deer 2018.09.15. 19:51:22

@putris72:
“Tudtad,hogy a felvett IMF hitel 8800 milliárd forint ,azt a Fidesz fizette vissza?”

Tévedsz szivi! Azt te fizetted vissza!
Meg Kurt úrfi, Nemecsek, Taga, Andy és a többiek!

Ideje lenne felfogni és tudatosítani, hogy te fizetsz mindent! Még orbán fizetését i, tudod?

Tehát a “fidesz” nem fizetett vissza semmit, azt mind te fizetted!

Még a fidesz fenntartását is te fizeted, fogod, szivi?

Meg én, pedig tőlem nyugodtan koplalhatnának a disznó kinézetű fideszes elvtársak, nem szakadna bele a szívem, de mégis fizetem őket is!

Szóval ajánlom, hogy gondolt ezt át még egyszer, - vagy akár többször, ha szükséges, - de ébredj már fel: ezek a te pénzedet kőltik, magukra is!

Már amikor nem Sorosét.. :))))

taga20 2018.09.15. 19:52:00

@Helga Beauty Salon: mégegyszer kérdezem!

szerelmes vagy belém?

morph on deer 2018.09.15. 20:00:26

@Neo07:
“ Ha ez az ára annak, hogy az országot a szélsőbal/szélsőlib ne árusítsa ki teljesen, ne adósítja el a reménytelenségig, ne hajtson végre jó, engedelmes helytartó módjára lakosságcserét, akkor ezt az árat boldogan kell megfizetnünk.”

Tényleg..!

Mindjárt más, ha mindezt a szélsőjobb teszi, nem?
Akkor legalább a gardróbot nem kell áttendezni, ugyanaz a barna ing megteszi, mint “előzőleg”, hacsak a nagy jóléttől nem szorít...

Mondom, igazad van! :)

Helga Beauty Salon. 2018.09.15. 20:01:51

@taga20: Szerelmes. De nem plátói, mert meg is akarlak dugni. Végigvennénk a Káma Szútrát. Holnap jó neked?

putris72 2018.09.15. 20:02:05

@morph on deer: Igen barátom mi fizettük vissza,de a baloldal cseszte el!!Ezt te vésd az eszedben! És arról,hogy elcseszte az Uniónak tökéletes rálátása volt,és tudta róla! Sargentininek is Romániával,meg Máltával kellene foglalkozni! Ja nem mert ott balos kormányok vannak! A nemlétező dolgokért pellengére állítunk egy országot a létező dolgokért,meg mert vérkomcsik hát elnézzük! Az Unió,most tökéletes Szovjetunió!Benne veletek komcsikkal,akik most oda nyaltok!

putris72 2018.09.15. 20:05:02

@taga20: Hülye gyerek! Te kaptál abból a pénzből amit a balib bandád fölvet,mert még egy háztartást sem tudnak vezetni,de a hazaárulásban mindig jeleskednek! Az értelmi szinted egy bödösbencéjével vetekszik,bár lehet,hogy az intelligensebb!Ha nem tudsz normálisan megnyilatkozni inkább kussolj!

putris72 2018.09.15. 20:14:42

@Emmett Brown: Te a Mészáros Lőrincen kívül ismersz még valakit? Mert vannak olyan balib milliárdosok akik még most is több állami megrendeléshez jutnak mit a Lörinc testvér,de te még nem is hallottál róluk! Hozzájuk képest a Mészáros egy csóró Etióp!A vicc,hogy ezeknek az emberkéknek már 2010 előtt 2-3 szoros vagyona volt mint a Lőrinc testvérnek,és csak gyarapodott!Tudok ők is így szerezték a vagyonukat!Csak akkor az Unió szerint törvényes volt!Ezek szerint ha csak balibek jutnak állami megrendeléshez akkor minden törvényes,ha más is akkor rögtön korrupció! Nincs itt ebben néminemű ellentmondás? Az Unióban lehet tüntetéseket szétverni,lehet újságírókat meggyilkoltatni,mert közel kerültek a balib kormányokhoz! A titkosszolgálatokkal megfigyeltetni,és vegzálni a nekünk nem szimpatikus politikusokat!Persze lehet,ha balib kormány van! De Magyarországot mondvacsinált ugyekkel el lehet ítélni!

taga20 2018.09.15. 20:26:35

@Helga Beauty Salon: jó.
de az ánuszodat takarítsd ki, me nem szeretném, ha barna lenne a cerkám.

taga20 2018.09.15. 20:28:44

@putris72: mégegyszer! ki a kurvaanyád fizette vissza?

erről pofázz szarházi!

morph on deer 2018.09.15. 21:03:20

@putris72:
“mi fizettük vissza,de a baloldal cseszte el!!”

Csak nem azt akarod mondani, hogy csak a fideszesek lóvéjából sikerült visszafizetni, mert csak ők fizettek adót???

Come now, darling, ennél azért te okosabb szoktál lenni!

Mi az, hogy “mi”?

A fideszesek?
És mit csináltak közben a többiek, szerinted?

Ébtedj fel, szivi, ez “CSAK” az egész ország erőfeszítésével volt lehetséges, és NEM csak a fidesz eredménye!

Arról meg már nem is akarok vitát nyítni, hogy mindnyájan tudjuk, hogy mindehhez még az a csököttagyú gondolkodás is kellett, amelyik szerint sokkal “jobb” az a kölcsön, ahol ugyan magasabb a kamat és jóval többe kerül, de senki nem ellenőrzi, hogy mire megy a lóvé, mint az olcsóbb, amelyik körmére néz a kormánynak, szóval ez mind megvan.
És mielőtt belemennél: az államkötvény is hitel, szóval nem kell a “piacról” finanszírozott duma sem...

Tudjuk, hogy viktorkának a saller és a koki - emberek, egyáltalán ki a bánat használ ilyen kifejezéseket, a felcsúti ganajtúrón kívül, de őszintén - fontosabb volt, meg az erőfitogtatás, mint mindig, mint az ország valós érdeke, szóval nem kell ezt se megmagyarázni!

Egy a lényeg: a fidesz SEMMIT NEM FIZETETT, ezzel szemben TE FIZETED A FIDESZT IS!

Mindent te fizetsz, meg én, meg a Taga, az Andy meg még a megszámlálhatatlan szerencsétlen, aki majd megint fog kapni pár NERrsébet utalványt cserébe.

De remélem, téged kegalább meghívnak egy kis adriai yacht-túrára, hogy legalább lásd, hogy mire is megy a pénzed!
Majd mesélj róla, jó?

teéjesenmindegy 2018.09.15. 22:29:17

@morph on deer: A szocik alatt pedig még a szaros Nerzsébet utalvány sem volt, baszod.
Különösen hülye fajta vagy, az zavar, hogy Mészáros, az nem, hogy a Strabag főrészvényese épp mit csinált az Adrián.
Az IMF hitelről meg végképp semmi fogalmad nincs. Marhára nem mindegy, hogy kell neked 10 ezer forint, és megkapod 5% os kamattal, vagy rádtukmálnak 100ezret 3% on. Szerinted hogy jársz jobban?

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2018.09.15. 23:45:14

@math0: Én egy szót nem mondtam soha arról, hogy ki mit csinált a hatalmával. Csak 2014 óta az a téma,hogy a "Fidesz magára írt egy választási rendszert, amivel bebetonozta magát". Én meg erre azt mondtam mindig, hogy:

1: a Régi rendszerben is benne volt a brutális torzulás, ha egy párt "túl sok" egyéni körzetet vitt el. Lásd MSZP 94-ben.
2: A Fidesz nem MAGÁRA írt egy, a győztest a réginél még jobban megtoló választási rendszert, hanem csak simán egy olyat,ami a legerősebb pártnak-pártszövetségek még jobban kedvez. Igen ezek most ők, de abban a pillanatban 45-49%-al az MSZP-nek is lehet2/3-a, amint újra egy olyan tömegpárt lesz,mint Horn idejében. Akkor a Fidesz saját fegyverével lesz legyőzve.
Egyébként amennyire emlékszem, még Gyurcsány kormányzása idején is gondolkodtak az Országgyűlés csökkentésén és egyfordulós rendszer bevezetésén, ami akkor éppen nekik lett volna jó, hiszen volt egy MSZP-SZDSZ tömb, vele szemben meg, Fidesz, KDNP, MDF, MIÉP, Centrum Párt, ami ugye egy nagy kamu volt, még a Kisgazdák is szuszogtak talán. Szóval pont fordított volt a helyzet, mint ma.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.16. 00:13:11

@Neo07: "nem keresek neked linkeket, van jobb dolgom is. Keressél te, ha kételkedsz."

látom, te olyan hülye vagy, hogy azt hiszed, majd én dolgozok azon, hogy meggyőzzem magam a te véleményedről, ami egyébként hazugság?!

" Nekem nincs okom ebben kételkedni, mert az igazságérzet is ezt diktálja. Ha van 10 ember egy szobában, ebből 5 tartózkodik, 3 mond igent, kettő nemet, akkor végeredményben 10-ből 3 mond igent. Ez teljesen más végkifejletet ad, mint ha nem lennének tartózkodó szavazatok."

2016-ban nem így volt, Orbán népszavazási rendszerében. ez tény. az is tény, hogy az EP úgy határozott, hogy úgy legyen, ahogy. ehhez képest a te "igazságérzeted", egy 4 elemis, hülye paraszté egy zsákfaluban, nem számít.

"Dehogyisnem ez a kérdés. Akkor is azt mondták egyesek, hogy a Nyugat igazságos lesz, bízzunk bennük. "Igazságos" volt, csak nem velünk, hanem a kisantanttal. Most is azt mondják egyesek, hogy bízzunk a Nyugatban, jóságos lesz."

akkor is, és most is úgy kezdődött a dolog, hogy a hülye magyar paraszt elkezdett háborúzni. a végén meg sír, hogy megszívta. akkor is hülye volt a magyar kormány, és most is.

Tanuljál történelmet, mert láthatóan igen keveset tudsz erről. A magyar parlament megszavazta a háborút. Tény.

"A magyar miniszterelnök álláspontjával egyedül maradt a merénylet után összehívott koronatanácsban, és rajta kívül az összes résztvevő megszavazta, hogy ultimátumot küldjenek Szerbiának. "

www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20140728-haduzenet-1914-julius-28-i-vilaghaboru-csak-urugy-volt-a-merenylet-az-elso-vilaghaboruhoz.html

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.16. 00:15:38

@alfacharlybravo: 70%, az egy nagyon nagy többség. és Strasbourg, nem Brüsszel.:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.16. 00:20:35

@antiinternáci: pár napja nagy diadalt aratott Moszkva (áthúzva) Felcsút az illiberális "demokrácia" érvényesítése terén a magyar ellenzék ellen. Olyan simán ment, hogy még a szavazás szabályait sem utólag kellett megváltoztatni, hanem már pár hónappal előtte meg lehetett tenni, elvégre mégis csak demokraták az elvtársak... És amúgy is abszolút fair módon jártak el a lippsi (sic!) magyarokkal szemben, például hosszas vita után az ellenzéki szavazatok csak kis részét számolták a Fideszhez, pedig akár lövethettek volna is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.16. 00:21:07

@antiinternáci: látom, neked csak akkor tetszik a demokrácia, ha ti győztök.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.16. 00:26:11

@putris72: "az államadoságot GDP arányosan számolják"

az államadósságot forintban vagy dollárban számolják, abszolút értékben. az más kérdés, hogy meg szokták azt is nézni, hogy GDP arányosan mennyi. az államadósság Orbán alatt nőtt. ez tény. miközben ellopott 3000 milliárd forintnyi manyup pénzt. azért ez így eléggé durván szar teljesítmény.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.16. 00:27:52

@Neo07: te beteg vagy, boldogan elviseled az ország tönkretételét képzelt fóbiák miatt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.16. 00:32:42

@putris72: "Mert vannak olyan balib milliárdosok akik még most is több állami megrendeléshez jutnak mit a Lörinc testvér,de te még nem is hallottál róluk!"

hazudsz.

" Hozzájuk képest a Mészáros egy csóró Etióp!"

Mészáros a második legkevésbé csóró etióp az országban. Az első Csányi, de az is Fideszes.

a100leggazdagabb.hu/

de hát a buzi Fideszes bármilyen ökörséget behazudik, se esz, se becsülete.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.16. 00:46:23

@teéjesenmindegy:

1) a Strabag a bokorban sem volt, legalábbis 2014-ben:

index.hu/gazdasag/2014/04/14/kozbeszerzes/

2) A Strabag fő részvényese Oleg Wladimirowitsch Deripaska. Az Adrián van?! Miért érdekes ez?

de.wikipedia.org/wiki/Strabag

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.16. 00:48:50

@teéjesenmindegy: az IMF szerinted tukmált? mi erre a bizonyítékod?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.16. 00:50:25

@dorian gray: a Fidesz rendszere jobban torzít, és a Fidesz ezzel jobban visszaélt, mint bárki más előtte. és az általában felhozott külföldi példáknál is jobban, ahol nem élnek vissza ezzel.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.16. 00:54:08

@dorian gray: ja, és lehet, hogy a Fidesz majd bukik, és ha bukik nagyot bukik, de könnyen meglehet, hogy pont a Fidesz választási rendszere miatta ott is egy durva túlhatalom alakul majd ki, és például nagyon embertelenül állnak bosszút a Fideszen, majd jön a "fehérterror" után a "vörösterror". te ennek miért örülsz?!

megmondom: mert idióta vagy.

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2018.09.16. 01:05:08

@math0: Igen jobban torzít, de elbeszélünk egymás mellett. Ettől még igaz, hogy nem a FIDESZRE van írva a rendszer hanem a LEGERŐSEBBRE. AZ most a Fidi ez tény.
A külföldi példázás azért nem feltélen szerencsés,mert pl a Franciáknál is csak egyéni van, ahogy tudom, Így tudott nyerni Macron 70%-os (!!!!) mandátumaránnyal, úgy, hogy az összes leadott szavazat valami 43%-át kapta meg a pártja, a részvételi arány pedig 42%volt. Magyarán a teljes szavazásra jogosult lakosság 18%-a támogatta és így lett 705-os többségük. Ezeket csak azért írom le, mert idehaza is mindenki osztogatta a grafikonokat, hogy Orbán 49%-a az valójában csak nem tudom mennyi, mert 40% el sem ment szavazni... Persze a francia választás miatt nem kerekedett ki a szeme a magyar ellenzéknek. Sőt tapsikoltak, hogy na majd Macrontol kap a pofájára Orbán.
Angliában is tisztán egyéni körzetes a rendszer. Tony Blair is ezért nyerte szénné magát 1997-ben. Az angol rendszerre mikor mondta valaha is bármelyik magyar politikus, hogy baj van vele?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.16. 04:22:02

@dorian gray: torzít, jobban torzít, mint előtte. ez baj, ne terelj!

a francia választásoknál kevered sezlonyt a faszommal. a francia választási rendszer kurva bonyolult, fingod nincs róla, nem látod át.

a parlamenti választásokon Macron pártja a második fordulóban a szavazatok 49%-át kapta, ezzel a képviselők 54%-át szerezték meg:
fr.wikipedia.org/wiki/%C3%89lections_l%C3%A9gislatives_fran%C3%A7aises_de_2017

ez nem olyan torz, mint a magyar.

az elnök választása, az egy másik választás, de nem az határozza meg a parlament összetételét. aztán meg ugye két kamarás a parlament. van még egy szenátus is:

fr.wikipedia.org/wiki/S%C3%A9nat_(France)#%C3%89lections

és aztán vannak még a régióknak választásai:

fr.wikipedia.org/wiki/%C3%89lections_r%C3%A9gionales_en_France

aztán a tartományoknak:

fr.wikipedia.org/wiki/%C3%89lections_d%C3%A9partementales_en_France

és az önkormányzati választások.

tehát van minimum 3-mmal több szint, fék, és egyensúly a parlamenti választásokhoz képest.

teljesen összehasonlíthatatlan a magyar rendszerrel, te idióta barom!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.16. 04:25:56

@dorian gray: "Az angol rendszerre mikor mondta valaha is bármelyik magyar politikus, hogy baj van vele? "

nem a mi dolgunk. az angolok mondják. és pont a ti kedvenc nácitok az, aki mondja, mert ott ő a kicsi, és ő szenved miatta:

www.theguardian.com/politics/2015/may/31/uk-voting-system-incapable-of-delivering-fair-result

na, most akkor mi van, nincs igaza a kedvenc nácitoknak, vagy mi?!

chrisred 2018.09.16. 05:56:11

@dorian gray: Ezek téves számok. A francia választásokon a kormánykoalíciós pártok az első fordulóban 32,33, a második fordulóban 49,11%-ot szereztek meg, és így jutottak 60,66% maátumhoz. Tehát még az 50% közeli eredménnyel is messze voltak a kétharmadtól.

putris72 2018.09.16. 09:36:16

@taga20: Pici oldalkocsi elmebetegem! A Fidesz fizette vissza!Mert ők kormányoztak!És ha mindent betartottak volna amit a balibek az IMF hitelért cserében aláírtak akkor nagy baj lett volna!DE te ezt nem túlságosan érezted meg!Mivel nem voltak megszorítások!Sőt! DE mondok neked valamit 2002 után kb még 2 évet mentek aránylag jól a dolgok!Addig még tudott a stabil gazdasági viszonyokból élni a balib kormány 2004-re már baj volt!2006-ban már EU-s segítséggel és csalással nyertek! Pedig mindenhonnan leváltották azokat az embereket akiket nem ismertek!Vissza tartották olyan Áfa pénzeket a vállalkozásoktól amiket vissza kellet volna fizetni! A Maastrichti kritériumokat sem tartották be!Csak gáz,víz villany,és élelmiszer áremeléseket tudtak összehozni! A munkanélküliség nőt,a bérek csökkentek!2010 után ennek a kormánynak kb 3-5 hónapot adtak,hogy a Maastrichti 3% kritériumokat betartsa,a visszatartott Áfa pénzt kifizesse! Ja és plusz az IMF hitel visszafizetéséről is kelt már gondolkodniuk!Kérdem én okos tojás,ha szerinted mi fizettük vissza,szerinted mi döntöttünk,hogy nekünk kell ilyen feltételekkel az IMF hitel?Nem! Hiszen Fidesz hazugságnak titulálták,hogy egyáltalán a válság szele ami nincs elér minket!Aztán jól csődbe is mentünk!Tudod a Gyurcsány ismerte el,hogy 5 napra voltunka teljes államcsődtől,és fizetésképtelenségről! És akkor itt mondtak a devizásoknak?Azt,hogy tanulják meg nincs ingyen ebéd!És a kormánynak nem kell segíteni,mert nem ők vették fől a hitelt!Ezt mondta Gyurcsány,Bajnai,és Simon! Érdekes módon a kormányváltás után,mer a kormánynak mindent meg kell tenni azon deviza hitelesekért akiket a balibek sodortak bajba! Mert 2-3 évig le sem szarták őket!Tudom,hogy hülye vagy és ezt sem érted meg ezért nem nagyon fogok reflektálni a válaszodra mert az nem válasz csak primitív személyeskedés,akár csak a több ide írogató balib mint Matho,kurt urfi,és a többiek!

taga20 2018.09.16. 10:57:11

@putris72: "Tudom,hogy hülye vagy és ezt sem érted meg ezért nem nagyon fogok reflektálni a válaszodra mert az nem válasz csak primitív személyeskedés,akár csak a több ide írogató balib mint Matho,kurt urfi,és a többiek!"

szakadok rajtad ember:)))

nyugger korodra, még magyarul se tanultál meg rendesen írni, de lehülyézel engem és még párakat, akik nem kérnek a geciből és maffiájából!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.16. 11:12:42

@putris72: " A Fidesz fizette vissza!Mert ők kormányoztak!"

Amióta a kedves vezér vezet az országot, azóta a nap sem kel fel nélküle. Egyszer elfelejtette felkelteni a napot, volt ám riadalom!

"DE te ezt nem túlságosan érezted meg!Mivel nem voltak megszorítások!Sőt!"

3000 milliárd manyup pénzt loptak el tőlünk. Plusz voltak megszorítások. Telefon meg bankadó, meg ilyenek.

Kivlov 2018.09.17. 07:37:30

@taga20:
muhahahahaha, tetszettek volna áprilisban másképp X-elni! b*lfaszok...

2018.09.17. 11:17:32

@math0: "3000 milliárd manyup pénzt loptak el tőlünk. Plusz voltak megszorítások. Telefon meg bankadó, meg ilyenek."

Ami a tiéd volt, (nem, nem az egész) azt visszafizették.. és ha nyilatkoztál, a teljes összeget meghagyták. Amíg meg a nyugdíjakat folyósítják, addig effektíve egy baromság azt állítani, hogy 'ellopták'.

2018.09.17. 11:20:49

@Womb Raider: Ja..és nem az a tolvaj, aki elbokázza a zsét és a kölcsönből tengődést megfejeli a kvázi államcsőddel, nem, valójában az a szemét tolvaj, aki a trükkök százai hagyatékát átvette és fizette a számlát. Logikus.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.17. 12:00:38

@Womb Raider:

"Ami a tiéd volt, (nem, nem az egész) azt visszafizették."

nem. egy részét fizették vissza.

" és ha nyilatkoztál, a teljes összeget meghagyták."

1) itt el ismerted, hogy nem a teljes összeget fizették vissza.
2) olyan nincs, hogy: "ellopom a pénzed, kivétel, ha tiltakozol", ne lopj! alapból! arról nem beszélve, hogy a nyilatkozás nem volt mindenkinek technikailag lehetséges, és az adott helyzetben nem lehetett tudni, hogy mi lesznek a következményei.

3)
" Amíg meg a nyugdíjakat folyósítják, addig effektíve egy baromság azt állítani, hogy 'ellopták'.

ezt akkor mondhatnád esetleg, ha lennének egyedi számlák, amire rátették volna az ellopott pénzt. de még akkor is lopás, mert én döntöm el, hogy a pénzem hol tartom, és mibe fektetem, nem a csuti paraszt!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.17. 12:01:58

@Womb Raider: mennyit is fizetett Orbán személyesen?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.17. 12:09:51

@Womb Raider: a "trükkök százai", a választási csalások, a "hazudtunk, reggel, délben este" témához:

index.hu/gazdasag/2017/10/23/csak_a_valasztasok_utan_ugrik_majd_meg_hivatalosan_is_a_magyar_allamadossag/

Orbánnak papírja van a trükkök százairól, és, hogy hazudott reggel, délben és este. te kis Fideszkurva!

és lám-lám:

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagi-hirek/a-magyar-koltsegvetesi-hiany-121-szazalekon-all-1086885/

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.17. 12:14:24

@Womb Raider: "Amíg meg a nyugdíjakat folyósítják, addig effektíve egy baromság azt állítani, hogy 'ellopták'. "

ellopok tőled egy millát, és utána majd folyósítok neked belőle. hidd el, a Józsinak is folyósítottam. ez egy piramisjáték, de ráadásul erőszakolt piramisjáték.

2018.09.17. 12:37:32

@math0: Figyu... az önkéntes mnyp-hez és a hozamokhoz nem nyúltak, senkinél. Azt nem einstandolták, viszont az összeget, ami valójában nem volt más, mint az állami nyugdíj egyik kicsavart lába (profitot a magáncégeknek becsatornázó jóságos liberálisainknak hála) Hiányzott a költségvetésből és ez is hozzájárult a csődszéli helyzethez.

'1) itt el ismerted, hogy nem a teljes összeget fizették vissza. '
??? Mit fizettek vissza? Ami a tiéd volt, nem az államé. Sőt.. ha nyilatkoztál, minden maradt a régiben.

"2) olyan nincs, hogy: "ellopom a pénzed, kivétel, ha tiltakozol", ne lopj! alapból! arról nem beszélve, hogy a nyilatkozás nem volt mindenkinek technikailag lehetséges, és az adott helyzetben nem lehetett tudni, hogy mi lesznek a következményei.
"
Hülyeség. Ha ellopták volna, akkor mindenkiét viszik és nincs választási lehetőség. Az nem lopás, ha megkérdem: ezekkel a feltételekkel visszaszolgáltatod, ami amúgy most sem a tiéd jogilag? Vagy vállalod az abból fakadó kockázatot.

"ezt akkor mondhatnád esetleg, ha lennének egyedi számlák, amire rátették volna az ellopott pénzt. de még akkor is lopás, mert én döntöm el, hogy a pénzem hol tartom, és mibe fektetem, nem a csuti paraszt!"
Na...haggyá' má. Állami nyugdíj minden normális helyen van. Önkéntes (!!!!) magánynudíj is..kötelező mnyp meg sehol.. mert egy faszság. Ezt az anomáliát számolta fel a fidesz.

"ellopok tőled egy millát, és utána majd folyósítok neked belőle. hidd el, a Józsinak is folyósítottam. ez egy piramisjáték, de ráadásul erőszakolt piramisjáték."
Az állam hosszú-hosszú évtizedek óta patent módon fizeti a járadékokat. Ami a társadalmi szolidaritásból fakadóan messze több is lehet, mint amennyit a pógár effektíve befizetett. A manyupokról meg egyelőre még túl sok referencia nincs idehaza..néha jobban, néha rosszabbul szerepelnek. Külföldről viszont hallani hangokat, hogy elő-előfordul, hogy elbukják a nyugdíjalapot ..és akkor mi marad? Segíccsen az állam! Angoloknál borult nemrég egy ilyen nyugdíjalap kezelő cég.
Ám legyenek bármilyen jók... nem fogsz több pénzt kapni, mint a befizetett összeg-költségek+hozam (aminek értéke hol ennyi, hol annyi..jellemzően a régebbi időkben az előzetesen ígért költségek többszöröséért 'dolgoztak' és enyhén szólva nem túl fényes hozamokkal. Amikor szorult a hurok, akkor kezdtek kapálózni, amikor látszott, hogy megszűnik a kényszer-befizetés.

"mennyit is fizetett Orbán személyesen?!"
Nyilván ugyanannyit, mint a többi állampolgár.. Amúgy aki a saját rossz gazdálkodását mentendő letárgyalta és aláírta a szerződést, az többet fizetett, mint Orbán?

"és lám-lám:"
Jajmááár... tudod, majd a pénzügyi év végén értékeljünk..Hogy azért megnyugtassam háborgó lelked: az a 121% persze még így is kevesebb lesz, mint amennyi a bódog liberális békeidőkben volt..
Tudod, a 2.0% 121%-a még mindig kisebb, mint bármikor a szocik idején. Akkor volt 9% felett! Az azért csúnya..de persze nekik nem kellett Maastricthez igazodni. Az csakis jobboldali kormányok számára kötelező.

"Orbánnak papírja van a trükkök százairól, és, hogy hazudott reggel, délben és este. te kis Fideszkurva!"

Osztán mégis most áll jobban az ország :) Ej, de fura is ez.

Amúgy kurva a jó anyád, az. Gyökér. Képtelen vagy emberként kommunikálni. A tehetelenség felett érzett düh kihozza belőled a valódi éned. Frusztrált kis buzi vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.17. 12:59:19

@Womb Raider:

"Figyu... az önkéntes mnyp-hez és a hozamokhoz nem nyúltak, senkinél. Azt nem einstandolták"

ja, hogy a pénzemből a nyereséget nem lopták el? de rendesek! ettől még köztörvényes, tolvaj gecik voltak.

" viszont az összeget, ami valójában nem volt más, mint az állami nyugdíj egyik kicsavart lába (profitot a magáncégeknek becsatornázó jóságos liberálisainknak hála) Hiányzott a költségvetésből és ez is hozzájárult a csődszéli helyzethez."

na most attól függetlenül, hogy tolvajok voltak, itt elismered, hogy a gazdasági válságban az államháztartási problémához jelentősen hozzájárult egy olyan intézkedés, amit

1) az első Orbán kormány előtt vezetettek be, és az első Orbán kormány alatt bontakozott ki igazán. én például akkor léptem be
2) 2010-ig semelyik kormány nem lopott belőle. ebből még az első ciklusban az Orbán kormány sem

és

3) Orbán viszont visszalopta, és ezzel segített visszafizetni az államadósságból

tehát ez a lopáson túl sem valami fényes történet Orbánnak. ha azt mondod, hogy "elbaszott" dolog volt, akkor Orbán vastagon benne volt az "elbaszásban" a bevezetésnél, és a végén törvénytetemlenül "hozta rendbe". hangsúlyozom, itt az "elbaszás" a ti narratívátok, szerintetek volt elbaszott dolog. szerintem nem. bár az igaz, hogy az első szűkös időkben kényelmetlen volt az államháztartásnak, de a végén többet segített volna.

"Hülyeség. Ha ellopták volna, akkor mindenkiét viszik és nincs választási lehetőség."

értem, tehát ha csak tőled lopok, akkor az nem lopás. jó tudni.

" Az nem lopás, ha megkérdem: ezekkel a feltételekkel visszaszolgáltatod, ami amúgy most sem a tiéd jogilag? Vagy vállalod az abból fakadó kockázatot."

dehogynem. ez olyan, mint a nemi erőszak, egy kicsit homályos fenyegetőzéssel.

""ezt akkor mondhatnád esetleg, ha lennének egyedi számlák, amire rátették volna az ellopott pénzt. de még akkor is lopás, mert én döntöm el, hogy a pénzem hol tartom, és mibe fektetem, nem a csuti paraszt!"
Na...haggyá' má. Állami nyugdíj minden normális helyen van. Önkéntes (!!!!) magánynudíj is..kötelező mnyp meg sehol.. mert egy faszság. Ezt az anomáliát számolta fel a fidesz."

tehát elismered, hogy semmi garancia nincs, sőt, kimutatni sem lehet, hogy az ellopott pénzt a végén tényleg visszakapom. nem mintha ez a lopást rendbe tenné, de enyhítő körülmény lehetne ennek a köztörvényes bűnözőnek. jelenthetne Orbánnak pár év enyhítést a börtönbüntetésből.

"A manyupokról meg egyelőre még túl sok referencia nincs idehaza..néha jobban, néha rosszabbul szerepelnek. "

hosszú távon, kurva jól szerepeltek, válsággal együtt, MNB jelentés.

www.mnb.hu/letoltes/nyugdijpenztari-hozamok-2003-2017.pdf

attól, hogy egy tudatlan kis nácikurva vagy, nem lesz igazad.

"Nyilván ugyanannyit, mint a többi állampolgár."

akkor ugye ez nem érdem. bár egyébként meg tudjuk, hogy csal, lop, és hazudik, tehát fizetett a fenét annyi adót, amennyit kellett volna. Mészáros kastélyában lakott, Mészáros repülőjével járt, stb.

de a lényeg, az, hogy a magyar adófizetők visszafizettek valamennyit az államadósságból, az nem Orbán érdeme, az az adófizetők érdeme.

"Jajmááár... tudod, majd a pénzügyi év végén értékeljünk."

most volt az ugrás. csak a trükkre és választási csalásra hívtam fel a figyelmedet. ezt ignorálta, mert szúrta a kis nácipicsádat.

"Osztán mégis most áll jobban az ország "

elég szarul áll a többi országhoz képest. konjunktúra van, meg lopták az EU-s pénzt ezerrel.

de tudod, pont ennek van vége.

"Amúgy kurva a jó anyád, az. Gyökér. Képtelen vagy emberként kommunikálni. A tehetelenség felett érzett düh kihozza belőled a valódi éned. Frusztrált kis buzi vagy. "

Amúgy kurva a jó anyád, az, gyökér! Képtelen vagy emberként kommunikálni. A tehetetlenség felett érzett düh kihozza belőled a valódi éned. Frusztrált kis buzi vagy. Látod, pontosan ugyanolyan kulturáltan tudok kommunikálni, mint te. De ráadásul még én magyarul, helyesen is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.17. 13:02:30

@Womb Raider: a lopásnál valóban pontosabb szó a rablás. hiszen rablásnál van az, hogy befenyegetnek, és van választási lehetőséged: "Pénzt, vagy életet! "

Tehát Orbán nem tolvaj, hanem rabló. Ennyit pontosíthatunk.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.17. 13:27:49

@math0: Azért keresni akarnak rajtunk,meg mondjuk,hogy pont Merkelnel mennek neki orbán miatt...
Hát nem is tudom.

2018.09.17. 14:35:21

@math0: "De ráadásul még én magyarul, helyesen is."

Nem..de mindegy. Nyelvtan náci :)))

A hülyeségeidre : nem loptak el semmit, mert feltettek egy kérdést, választhattál és vannak akik nem járultak hozzá a pénz visszafizetéséhez. Érdekes módon semmi szankciót nem kaptak. Plusz..vagy egy EU-s állásfoglalás, amiben nem állapítottak meg jogszerűtlenséget. Persze ez I. Brendel Mátyást nem gátolja abban, hogy öntse a hülyeségeit. Ő szelektíve foglalkozik EU-s állásfoglalásokkal. Ami tetszik, azt lobogtatja..

Nesze, b+... index.hu/gazdasag/2013/01/30/strasbourg_rendben_volt_a_nyugdijallamositas/
Ne velem vitatkozz..

2018.09.17. 14:39:42

@math0: "attól, hogy egy tudatlan kis nácikurva vagy, nem lesz igazad."
Ahh.. a náci kártya nagyon ütős..mindent visz.. aki Brendel szerint náci, annak semmiben nem lehet igaza.
Majd nézz rá az ide hozamokra, meg arra is, hogy a sokféle portfólió közül melyek teljesítettek jó..nem azok, amelyek nagy vagyont kezeltek, pedig abban lenne logika..
Másrészt, ne lássunk már a jövőbe..várjuk meg, ki mennyi pénzt fog felvenni a most esetleg szépen kicsinosított egyenlege terhére.
Persze még mindig nem értem, mi is a probléma. Lehetsz manyup tag? Lehetsz. Szabad választásod van? Igen.. akkor mi a baj? Hogy addig okoskodtál, amíg anno lecsúsztál az "államosítás" megtagadásáról? Van ez így..

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.17. 17:47:49

@Womb Raider: "nem loptak el semmit, mert feltettek egy kérdést, választhattál és vannak akik nem járultak hozzá a pénz visszafizetéséhez."

Ezt már megbeszéltük, ez nem zárja ki a lopást, sőt, rablást. A rabló is feltesz egy kérdést, válaszolhatsz, és van, akiket kirabol.

" Érdekes módon semmi szankciót nem kaptak. Plusz..vagy egy EU-s állásfoglalás, amiben nem állapítottak meg jogszerűtlenséget."

No, hirtelenjében az EU lett a jogszerűség letéteményese? Akkor a Sargentini jelentést elfogadod? 70%.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.17. 17:49:01

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: A hozzászólásod totálisan érthetetlen volt. Megnéztem, mihez szóltál hozzá, de nem tudom értelmezni.

2018.09.18. 06:02:28

@math0: Ugye az megvan, hogy két különböző grémiumról van szó? Az egyik egy koncepciós eljárás, tele tárgyi tévedésekkel , a másik meg egy jogászokból (és nem himihumi történészecskékből) álló testület, ami hozott más pár Mo.-t elitélő határozatot.
Sargentinit meg tudjuk hová kell tenni és tudjuk mi a célja.

Nem megy amúgy sem ez neked. A rabló vagy az életed, vagy a pénzed veszi el, de mindenképpen megfoszt valamitől. Semmit nem ad cserébe. Az állam azt mondta: ha most hozzájárulsz az állam pénzügyi egyensúlyának megteremtéséhez, úgy a későbbiekben számíthatsz arra, hogy öreg korodban megélhetést biztosítunk.
Vagy... rendben, nem bízol bennünk..hát így jártunk.

Ha neked a két helyzet analóg, akkor remélem a jövő AI rendszereihez nem sok közöd lesz.
A Sargentini jelentést pedig a képviselők kevesebb, mint 60%-a támogatta. Maradjunk a tényeknél. A nem az nem, az igen az igen, a tartózkodás pedig sem igen, sem pedig nem..ezért is hívják tartózkodásnak.
Egyéb kérdés?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.18. 11:06:27

@Womb Raider:

"Ugye az megvan, hogy két különböző grémiumról van szó? Az egyik egy koncepciós eljárás, tele tárgyi tévedésekkel , a másik meg egy jogászokból (és nem himihumi történészecskékből) álló testület, ami hozott más pár Mo.-t elitélő határozatot.
Sargentinit meg tudjuk hová kell tenni és tudjuk mi a célja."

1) Mindkét grémium, sőt, még több is elmarasztalta sokszor Magyarországot.
2) Orbán ezek közül azokat szokta jobban ekézni, akiket nem választottak meg közvetlenül. (nem mintha őt közvetlenül választották volna Führernek), szóval az EP képviselői azok, akik ellen Orbánnak nem lehet kifogása, mert Európa népe választotta őket. A népet képviselik. Európa népétől kapott tehát Orbán 70%-os pofont. De igaz, más EU szervezetektől is kapott.

"A rabló vagy az életed, vagy a pénzed veszi el, de mindenképpen megfoszt valamitől."

A választható manyup pénztárak felszámolásakor is azzal fenyegetőztek, hogy aki nem lép vissza, nem kap nyugdíjat.

" Semmit nem ad cserébe. Az állam azt mondta: ha most hozzájárulsz az állam pénzügyi egyensúlyának megteremtéséhez, úgy a későbbiekben számíthatsz arra, hogy öreg korodban megélhetést biztosítunk."

Akkor ez olyan, mint a rabszolgakeresked,ő, aki elrabol egy gyereket, és amellett, hogy megfenyegeti, élethosszig tartó ellátást ígér neki.

"Ha neked a két helyzet analóg, akkor remélem a jövő AI rendszereihez nem sok közöd lesz."

Ha nem vagy csóró, akkor jó eséllyel már ma is függ az életed olyan fejlesztéstől, amit én csináltam.

"A Sargentini jelentést pedig a képviselők kevesebb, mint 60%-a támogatta."

70%.

" Maradjunk a tényeknél. A nem az nem, az igen az igen, a tartózkodás pedig sem igen, sem pedig nem..ezért is hívják tartózkodásnak.
Egyéb kérdés? "

2016-ban a népszavazáson azért buktatok meg, mert az érvénytelen szavazat (tartózkodás), nem számított bele az 50%-ba. A Führer maga alakította ki ezt a rendszert.

Egyéb kérdés?!

Btw. tartózkodással együtt 65%. 448/693=0,646464... De hát a Fidióta miért pont számolni tudna? Mikor kapott a Fidesz 65%-ot?

2018.09.18. 13:41:01

@math0: Látom, a matekkal továbbra is bajok vannak..60%..és akkor nagyvonalú voltam.

"A választható manyup pénztárak felszámolásakor is azzal fenyegetőztek, hogy aki nem lép vissza, nem kap nyugdíjat.
"
Hazucc.. vajon ez neveltetési probléma? Azt mondták, hogy aki nem lép vissza, annak az állami nyugdíj arányos részéről illenék lemondania.. ha belegondolsz, teljes joggal. Az nem megy, hogy csökkentett járulékot fizecc, de a teljes ellentételezést követeled.

"Akkor ez olyan, mint a rabszolgakeresked,ő, aki elrabol egy gyereket, és amellett, hogy megfenyegeti, élethosszig tartó ellátást ígér neki."
Aha.. a Brendel -univerzumban, talán..de újfent szólok, hogy a magasságos Únió szerint nincs itt semmi látnivaló. Magyarázd el nekik ezt a rabszolgás kis mesédet.

"Ha nem vagy csóró, akkor jó eséllyel már ma is függ az életed olyan fejlesztéstől, amit én csináltam."
No, rémülten hallom.. a BMW sávtartó 'asszistensétől' mondjuk néha kiráz a hideg.. a távolságtartó része azé' jobb kicsivel.
"2016-ban a népszavazáson azért buktatok meg, mert az érvénytelen szavazat (tartózkodás), nem számított bele az 50%-ba. A Führer maga alakította ki ezt a rendszert.
Egyéb kérdés?!"
Van.. Miért beszélsz félre? Attól, hogy a szavazás az adott keretek között érvényes volt, még nem jön az, hogy "Európa népeinek 70%-a elutasítja Viktátort. Maradjunk már ojjektívek, még ha ez neked nehéz feladat.
Ha pontosan akarnál fogalmazni (és nem csúsztatni) akkor azt írnád: az igen, vagy nem szavazatod leadó képviselők 70%-a szavazott a jelentés elfogadása mellett.Ez rohadtul nem ugyanaz, mintha azt sugallnád, hogy a 750 képviselő 70%-a.

Maradjunk annyiban, hogy az ügy messze megosztóbb mint azt te kommunikálni igyekszel:

"Az Európai Unió soros elnökségét adó Ausztria bejelentette: a soros elnökként éppen általa irányított, kormányközi Európai Tanács jogi szolgálatától kér iránymutatást a múlt heti szavazás lebonyolításának a jogszerűségéről. Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke arról beszélt, hogy Magyarország ügyében kettős mércét alkalmaztak, ez pedig elfogadhatatlan. Andrej Babis cseh miniszterelnök pedig élesen kikelt az egész ügymenettel szemben."

"Btw. tartózkodással együtt 65%. 448/693=0,646464... De hát a Fidióta miért pont számolni tudna? Mikor kapott a Fidesz 65%-ot?"

A 65% az ugye nem 2/3 :) És mikor kapott a fidesz? Mutass rá bármely pártra, ami csak megközelítette a fideszre szavazók számát.. másrészt.. A 2/3 összejött a listás ~49%-ból és az egyéni képviselők által begyűjtött , a lehetséges mandátumok jó 85%ából.
Mondj pártot, ami ezt csak megközelíteni is képes volt? A svédeknél a legjobb valami 27%-ot gyűjtött be..a németeknél majnem újra ki kellett írni a választásokat, a franciákat ne is említsük. ne fárassz már.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.18. 14:16:08

@Womb Raider: 448/693=0,646464, azaz 64,65%. szerinted 60%. amíg az általános iskolai matek sem megy, addig másról nem vitázok veled, te elmebeteg, idióta, barom, fasz!

viszont egy bizonyíték neked:

Az EU szerződés szerint a tartózkodókat nem kell beleszámolni:

"Az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkének alkalmazásakor az Európai Parlament a LEADOTT szavazatoknak az egyben a tagjai többségét is kitevő kétharmados többségével dönt."

eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=OJ:C:2007:306:FULL&from=HU/home/matthias

GAME OVER, Fidióta!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.18. 14:38:36

@Womb Raider: annak ugye tudatában vagy, hogy a BMW-d sávtartó és távolságtartó asszisztensét meg az egész BMW-det egy német multi fejlesztette ki (akiket te annyira utálsz), és nyilvánvalóan jó pár arab/muszlim bevándorló vett részt benne, akik messze okosabbak nálad?! ennek ellenére te úgy beszélsz róluk, hogy az minősíthetetlen a magad 4 elemijével?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.18. 14:40:17

@Womb Raider: hány évig kellett szopnod Hamburgban a Reeperbahnon azért a BMW-ért?!

2018.09.18. 15:19:27

@math0: Drágám.. 7 5 0 a képviselők száma. Csak szólok.. Ebből 448 IGEN az nincs még 60% sem..

"elmebeteg, idióta, barom, fasz!"
Ne ostorozd magad.. a fogyatékosságod nem szégyen, nem loptad te azt.

"Parlament a LEADOTT szavazatoknak az egyben a tagjai többségét is kitevő kétharmados többségével dönt.""
Valóban... azt tudtad, hogy a TARTÓZKODOM is valójában leadott szavazat, mert gombot kell nyomni hozzá?

" és nyilvánvalóan jó pár arab/muszlim bevándorló vett részt benne, akik messze okosabbak nálad?! ennek ellenére te úgy beszélsz róluk, hogy az minősíthetetlen a magad 4 elemijével?!"
Persze az állításodból még az sem egyértelműen bizonyítható, hogy a BMW fejlesztette.. arról viszont kötve hiszem, hogy bármit tudnál mutatni, hogy mennyi muszlim vett részt a fejlesztésben és milyen jelentőséggel bírt a munkájuk. Ebben az esetben annak sincs relevanciája, hogy én 4 vagy 3 elemi végzettséggel bírok.. bár ugye nyilvánvalóan csak a sztenderd prosztó stílusodból fakadó argumentum ad hominem érvelési bakit vétetted.

"hány évig kellett szopnod Hamburgban a Reeperbahnon azért a BMW-ért?!"
:) Szeretnél te is egyet? ..és összekötnéd a kellemest a hasznossal? Kamatoztatnád a szaktudásod? Kérdezd anyádat, ő nyilván képben van a tarifák tekintetében.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.18. 20:59:18

@Womb Raider:

"Drágám.. 7 5 0 a képviselők száma. Csak szólok."

Azokat, akik ott se voltak, ugyan mi a jó édes kurva anyádnak számolnánk?! A Fidesznek áprilisban akkor 35%-a volt. Erre adtak maguknak kétharmadot a köcsögök.

A többiről nem vitázok. Ebben az egy témában látszik, hogy te képes vagy lemenni a legutolsó kreténbe is, ha nincs igazad.

2018.09.19. 05:57:21

@math0: Figyelj, suttyókám... Te kezdtél naaagy pofával arról hablatyolni, hogy Európa népének 70 %-a , meg a képviselők kétharmada ésatöbbi, ésatöbbi..
A képviselők 750-en vannak és egyetlen biztos: 448-an szavaztak a határozat mellett, ez még a te AI-n hízlalt matekoddal sem jön ki se kétharmadra, se Európa népeinek 70%-ára. Most akkor ne terelj, ne seggelj ki a véleményed mögül. Az egy dolog, hogy a szavazatszámlálás mikénrt ment, de ha közben arról pampogsz, hogy a fidesznek sem volt meg a kétharmada választáson.. akkor légyszíves eldobni a kettős mércét, majd férfiasan elfogadni, hogy így szemlélve a Sargentini jelentés mögé SEM állt be a képviselők (750...) kétharmada, csak kevesebb, mint 60%-a. Nem tudjuk, hogy a tartózkodók és a távolmaradók miként vélekedtek, kihez volt közelebb az álláspontjuk.

Egy országgyűlési választást azért mókás összemérni egy EP döntéshozatallal..itt nem féltucat párt és többszáz képviselő jelölt közül kellett választani, csak annyit kellett eldönteni: a Sargentini jelentés helytálló vagy sem. Nos, azok, akik igennel szavaztak, még azok is jelezték többen, hogy nem teljes mértékben :) Ha van még otthon a spájzban abból a jó kis AI-ből, akkor eljött az ideje, hogy elővedd, mert látványosan kezdesz leépülni. Sok a herbál, mi?

Ja..még annyit.. a fidesznek a listán lehet, hogy 33%-a volt..de az egyéniben? Ott miként alakult? Mely egyéb politikai formáció volt képes megközelíteni? Az összes együtt is éppencsak , hogy több szavazatot szedett össze. Mégis kinek kellett volna kormányt alakítani? Mi a helyzet Angliában, Franciaországban..hellyel-közzel a németeknél? Utóbbiaknál már csak a Bundestag cateringeseit nem vették be a koalícióba, hogy végre kormányt tudjanak alakítani.. Micsoda eredményes munka lesz ott kérem...

2018.09.19. 06:01:38

@math0: "A Fidesznek áprilisban akkor 35%-a volt. Erre adtak maguknak kétharmadot a köcsögök."

Hány éve is ismertek a szabályok? Mennyire érdekes, hogy az EP számára egy ország kispadra ültetése kapcsán megejtett szavazás nem számít különleges szavazásnak. Gondolom, az uborka görbületének definiálása és a szívószál-endlösung az minden bizonnyal különleges alkalom.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.19. 12:54:18

@Womb Raider: figyusz, nácikurva, ha a tartózkodókat és távol maradókat figyelembe vesszük, akkor a Fidesz Magyarország szavazói 33%-ából, érvényes szavazatainak 47%-ából csinált kétharmadot. Amikor mi ezt kritizálunk, akkor ti azt mondjátok, ez igazságos, helyes, rendben van.
Amikor az EP a képviselők 60%-ára, érvényes szavazatainak 70%-ára mondja azt, hogy kétharmad, az EU szerződések és házszabály értelmében, akkor meg nyivákoltok.

Nemcsak náci vagy, nemcsak idióta, de geci patkány is.

2018.09.19. 13:02:28

@math00: ne zavarjon, hogy továbbra is az EP a téma, nem a magyar törvényhozás választása..

..és ez sokak számára kérdéseket vet fel..nálad és nálam kompetensebbek számára is.

mandiner.hu/cikk/20180917_alexander_thiele_interju
:)
www.consilium.europa.eu/hu/council-eu/voting-system/qualified-majority/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201809

Hülye náci itt mán mindenki..csak te vagy helikopter.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.19. 13:15:09

@math0: Múltkor nekimentek Merkelnek orbán miatt amerikai tudósok vagy ki több mint 100-an aláírták.Kicsit zúzni kell a legerősebb európai gazdaságon.
TTIP szerződés.
Az EU mindenkivel korrekt akar lenni meg nem olyan egységes,és ezt ki lehet használni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.19. 19:54:44

@Womb Raider: ja, értem, tehát a durva kettős mérce, az nem zavar.

65 % versus 70%, ezen hisztizel
47% versus 66%, ezt leszarod

tipikus Fidióta, geci fasz vagy, akárcsak a Führered.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.19. 20:12:17

@Womb Raider: Alexander Thiele hazudik. a 354. cikkben nincs olyan, amit állít.

eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:12012E/TXT&from=hu

a 354. cikkely az, amit idéztem. egy csomó dolgot mond a tanácsról, az EP-ről ennyit mond:

"Az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkének alkalmazásakor az Európai Parlament a leadott szavazatoknak az egyben a tagjai többségét is kitevő kétharmados többségével dönt."

a tartózkodó nem ad le szavazatot, pont a szavazástól tartózkodik. azt jelenti a "tartózkodó" szó, te Fidióta, húgyagyú!

2018.09.20. 07:03:49

@math0: Lassan írom, hogy az AI-nak legyen ideje feldolgizni:

Az egyik egy szimpla szavazás, a másik pedig a parlamenti mandátumok elosztására szolgáló kissé komplexebb számítási metódus...

A tartózkodás is leadott szavazat. Egy, az adott témakört szvsz nálad picit mélyebben ismerő/átlátó jogészprofesszor szerint.. azért ez ne zavarjon, drága kicsi helikopter.
Amit te beidéztél, ott sehol nem olvasni cáfolatát annak, amit te írsz, sehol nem írják, hogy a különleges esetekben nem kell a tartózkodásokkal foglalkozni. A tartózkodás egy lehetséges választás, a három opció közül. A távolmaradás meg egyértelműen egy negyedik, ami viszont valóban nem számít bele a szavazatok körébe..bár legyünk őszinték..az is csak egy nem/igen szavazat..de ott legalább felmerül egyéb, a vélemény kinyilvánítását akadályozó körülmény. Határozatlan állapot.. A tartózkodás ennél messze több, jelzi, hogy a képviselő szerint a döntés meghozatalának nem áll fenn minden szükséges feltétele. (Nem egyértelmű a jelentés, ellentmondásos, részben valótlan..stb, stb)

Ja.. és a második linken megtalálod az állásfoglalást:

""Minősített többségi szavazás esetén a tartózkodás ellenszavazatnak számít. A tartózkodás nem ugyanaz, mint a szavazástól való távolmaradás. Bármely tagállam bármikor tartózkodhat.""
Aláhúzzam a lényeget?

"tipikus Fidióta, geci fasz vagy, akárcsak a Führered." "te Fidióta, húgyagyú!"

Érveid súlya alatt megrogyok... :))))))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.20. 08:51:52

@Womb Raider:

"Az egyik egy szimpla szavazás, a másik pedig a parlamenti mandátumok elosztására szolgáló kissé komplexebb számítási metódus..."

Értem, tehát szerinted akkor, amikor egy olyan szavazásról van szó, ami Magyarországot nem is sújtja olyan nagyon igazán, ahogy a ti szennymédiátok szokta hangsúlyozni, mert még nincs is szó a szavazatok megvonásáról, csak egy hosszú folyamat elejéről, akkor szerinted nem lehet egy kicsit sem "csalni" (szerinted). Ellenben, amikor Magyarország irányításáról van szó 4 évig, akkor szabad nagyot csalni. Mondom, nagy geci patkány vagy te, ahogy az összes Fideszes, beleértve a Führered.

"A tartózkodás is leadott szavazat. Egy, az adott témakört szvsz nálad picit mélyebben ismerő/átlátó jogészprofesszor szerint."

1) A jogászprofesszorod is elismeri az EP véleményének lehetőségét:

"A magyar kormány álláspontját erősíti Alexander Thiele véleménye is, aki szerint a Parlament álláspontja sem teljesen abszurd, és lehet, hogy az Európai Bíróság is a Parlamenthez hasonlóan fog dönteni, de szerinte a tartózkodó szavazatokat is bele kell számolni a leadott szavazatokba."

2) Azt, hogy a tartózkodás nem ér, illetékesebb jogászprofesszorok erősítették meg:

mandiner.hu/cikk/20180910_sargentini_jelentes_a_tartozkodas_nem_szamit_majd_leadott_voksnak

Azért ez ne zavarjon, drága kicsi helikopter!

Ja.. és a második linken megtalálod az állásfoglalást:

"""Minősített többségi szavazás esetén a tartózkodás ellenszavazatnak számít. A tartózkodás nem ugyanaz, mint a szavazástól való távolmaradás. Bármely tagállam bármikor tartózkodhat.""
Aláhúzzam a lényeget?"

Azt húzd alá, hülyepicsa, hogy ez mire vonatkozik:

"Ha a Tanács a Bizottságnak vagy az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének a javaslatáról szavaz, "

Nem az EP szavazásaira. TANÁCS nem = Európa Parlament.

Az a baj veletek, náci Fidiótákkal, hogy ti vagytok a magyar agyhalott selejt, és erkölcsi nullák is vagytok. A társadalom legalja, a söpredék.

"tipikus Fidióta, geci fasz vagy, akárcsak a Führered." "te Fidióta, húgyagyú!"

Érveid súlya alatt megrogyok... :))))))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.20. 08:55:53

@math0: az utolsó két sor a te hozzászólásodból maradt bent, abból az első sort nyugodtan megismételhetem:

Tipikus Fidióta, geci fasz vagy, akárcsak a Führered.

Bazdmeg, arra nem vagy képes, hogy egy oldalt elolvass, és értelmezz, hogy miről szól, mire vonatkozik. Tipikus funckionális analfabéta, mint az összes Fidióta.

2018.09.20. 09:02:41

@math0: "A tartózkodás nem fog leadott szavazatnak számítani a Sargentini-jelentés szerdai voksolásán – DÖNTÖTT HÉTFŐN az Európai Parlament."

Érted, husi? HÉTFŐN (mivel már nem maradt más lehetőség)..gyorsan átszabták a szabályokat. Ha annyira kőbe vésett szabályról van szó, akkor miért kellett sebtiben HÉTFŐN dönteni a szerdán alkalmazandó számítási metódusról???

Amúgy továbbra is (híján bármi érdemleges érvnek) azon zizegsz, milyenek a magyar parlamenti választási szabályok. Milyenek? Más, EU/nagyvilág azonos célú referendumaival összevetve kirívóak? Nem.. sőt.. Másrészt Egy nagyon sok opciót figyelembe vevő döntésről van szó, amibe (nem csak nálunk kizárólag) bele kódolják annak biztosítékát, hogy a kormányzás eredményes legyen és ne kelljen gyalázatos egyezkedéssé silányítani, mint azt láttuk a németeknél. A folyamatos kompromisszum keresés és a háttéralkuk jelentősen csökkentik az eredményes kormányzás lehetőségét, ez odáig torzult, hogy a szoci-szadesz tandem nem is foglalkozott ezzel. Felvették a hiteleket , eladták mindazt, ami mozdítható volt és vásárolták a szavazatokat, plusz fizették a haverokat..

"Az a baj veletek, náci Fidiótákkal, hogy ti vagytok a magyar agyhalott selejt, és erkölcsi nullák is vagytok. A társadalom legalja, a söpredék.

"tipikus Fidióta, geci fasz vagy, akárcsak a Führered." "te Fidióta, húgyagyú!""

Látom gyarapodnak az érvek, bizonyítékok... (csak megsúgom.. mindez valójában rólad többet elárul.:))))))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.20. 13:47:16

@Womb Raider: nézd, te kis ribanc!

1) Rámutattam, hivatkoztam, hogy a szerződések szabályai alapján a tartózkodás ebben a szavazásban nem számít szavazatnak.

2) A szavazás előtt biztos, ami biztos, megkérdezték az EP jogi szolgálatát, és az is ezt mondta. Nem akkor döntöttek erről, hanem akkor az illetékesek megerősítették, hogy tényleg ez a jogállás. Hazudsz. Nem szabtak át semmit. Az EP nem hozott új törvényt a szavazásról.

3) "Amúgy továbbra is (híján bármi érdemleges érvnek) azon zizegsz, milyenek a magyar parlamenti választási szabályok. Milyenek? Más"

Aha, tehát kettős a mércéd, amit te képzelsz, hogy az EP csalt, és hisztizel miatta, annak tízszeresét az Orbán rezsimnek szabad, és téged nem zavar, mert te egy elvtelen geci patkány vagy.

"kelljen gyalázatos egyezkedéssé silányítani, mint azt láttuk a németeknél."

Neked diktatórikus, pszichopata elmebetegként gondod van azzal, hogy más felekkel egyezkedni kelljen. Civilizált embereknél és országokban az ilyen együttműködés és a kompromisszumok a demokratikusság, a normalitás biztosítékát jelentik. Semmi baj nincs a német kormánnyal, Németország pont azért stabil, mert így kormányozzák, és meg se rezzen az euro árfolyam, vagy a tőzsde, ha fél évig a német kormány csak ügyvezető.

Az a baj veletek, náci Fidiótákkal, hogy ti vagytok a magyar agyhalott selejt, és erkölcsi nullák is vagytok. A társadalom legalja, a söpredék.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.20. 13:48:09

@Womb Raider: nem a német, nem az MSZP-SZDSZ kormányt vonta felelősségre az EP. A Fideszt. Még a saját pártja, a néppárt is kétharmaddal felelősségre vonta.

2018.09.20. 14:04:05

@math0: "1) Rámutattam, hivatkoztam, hogy a szerződések szabályai alapján a tartózkodás ebben a szavazásban nem számít szavazatnak. "
Mások meg másra mutattak.. ez nem a búcsúban kapható kis bárgyú táblácska, amely arról rendelkezik, hogy Brendelnek akkor is igaza van..amikor nincs.

" "A tartózkodás nem fog leadott szavazatnak számítani a Sargentini-jelentés szerdai voksolásán – DÖNTÖTT HÉTFŐN az Európai Parlament.""

VS

" A szavazás előtt biztos, ami biztos, megkérdezték az EP jogi szolgálatát, és az is ezt mondta. Nem akkor döntöttek erről, hanem akkor az illetékesek megerősítették, hogy tényleg ez a jogállás. "
Aha... nem döntöttek.. csak izéé.,.. rosszul fogalmaztak... vagy... mindegy..Brendelnek mindig igaza van.

"Aha, tehát kettős a mércéd, amit te képzelsz, hogy az EP csalt, és hisztizel miatta, annak tízszeresét az Orbán rezsimnek szabad, és téged nem zavar, mert te egy elvtelen geci patkány vagy.
"
Mások szerint sem egyértelmű a helyzet.. de ilyen esetekben Brendel dönt. (hagy jóvá..)

"Neked diktatórikus, pszichopata elmebetegként gondod van azzal, hogy más felekkel egyezkedni kelljen. Civilizált embereknél és országokban az ilyen együttműködés és a kompromisszumok a demokratikusság, a normalitás biztosítékát jelentik."
Jajj... mekkora bullshit ez már.... beütött a kannásbor, mi?

Szép dolog a kooperáció..már amennyiben ez valóban szinkronban áll a választók akaratával :)
Arról mi a véleményed, hogy nálunk a liberálbolsevik szélsőbalosok csont nélkül összeálltak volna a szalonnácik gyülekezetével, bárkivel, csak, hogy a hatalmat megszerezzék?
"Az a baj veletek, náci Fidiótákkal, hogy ti vagytok a magyar agyhalott selejt, és erkölcsi nullák is vagytok. A társadalom legalja, a söpredék."
Továbbra is rejtély, hogy a nácizás mennyiben releváns itt.. de gondolom biztos ami biztos, nem fojtod magadba a tehetetlenségedből fakadó dühöt :)

Én inkább azt érzem, hogy téged jobban zavar az, hogy bármennyire is nagyra tartod magad, a környező világ számára jelentéktelen senki vagy, aki semmivel nem számít többet, mint az, akiket annyira gyűlölsz. Láthatóan nem vagy képes feldolgozni, hogy a kutyát nem érdekli a konstans vonyításod, még a saját elvtársaid is röhögve, undorral fordulnak el tőled. Ülsz a saját elefántcsont tornyodban és osztod az észt. Egy gyűlölködő nulla kis görcs vagy. :)))))

2018.09.20. 14:11:30

@math0: Ebből persze ugye azért messzemenő következtetéseket ne vonjunk le..
A jelentés hemzseg a hazugságoktól és láthatóak az erővonalak és a befolyásoló érdekcsoportok tevékenysége. Nem azzal van a bajom, hogy felelősségre vonták (persze nem vonták felelősségre, nem ítélték el, az majd később kerülhet szóba, Virág elvtárs..)
Valóban vannak pontjai a jelentésnek, amik megállják a helyüket.. csak itt a liberális véleményterrort képvislő Sargentini nagyot akart markolni. Nagyon oda akart sózni.. ezért sutba dobták a látszatra való törekvést is. Vicsorogva , az objektivitást nélkülözve igyekeztek minél több sarat kenni a kormányra, az országra.. röhej.

Abba meg bele se menjünk, hogy az EU mennyi nagyon toleráns volt a szocikkal és parazitáikkal.. akkor nem számított semmi.. a kormányváltáskor viszont hirtelen fontos követelménnyé lépett elő a Maastrichti kritériumrendzsernek való megfelelés. Addig a kutyát nem érdekelte az ÁHT hiány, sem más mutatók. Fogd már fel: Merkel gyarmatának tekinti hazánkat és minden ezközt bevet, csak jó csatlós kormányt juttathasson hatalomra.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.20. 21:02:32

@Womb Raider: figyusz, náciribanc!

Az EP jogi szolgálata foglalt állást. Lehet ezt döntésnek nevezni, de az olyan hülyék, mint te, félreértik, és azt hiszik, hogy az EP valami új törvényt hozott. A faszt. A jogi szolgálat megerősítette, hogy hogy kell értelmezni a létező szerződések szabályait. Ennyikeh. Ez olyan, mint amikor az AB, a kúria, az NVI dönt valamiről. Vagy amikor az a tahó Kövér László dönt valamiről a parlamentben, mint házelnök. Érted, kis csökött nácikurva?!

adozona.hu/altalanos/Sargentinijelentes_itt_a_jogi_allasfoglalas_032D57

"de ilyen esetekben Brendel dönt. (hagy jóvá..)"

nem, a 7-es cikkely azóta folyamatban van. Az, hogy a nácikurva ezt nem szereti, az kurvára nem számít semmit. Még az sem, hogy Orbán vagy Szijjártó vagy bárki mit ugat erről. Az illetékes szervek alkalmazták az idevonatkozó törvényt. Akár tetszik, akár nem.

"Szép dolog a kooperáció..már amennyiben ez valóban szinkronban áll a választók akaratával :)"

A 70%, de a 65% sőt, még a 60% is szinkronban áll a választók akaratával.

Az a baj veletek, náci Fidiótákkal, hogy ti vagytok a magyar agyhalott selejt, és erkölcsi nullák is vagytok. A társadalom legalja, a söpredék.

"a környező világ számára jelentéktelen senki vagy"

A barátaim, rokonaim, munkatársaim szerint nem. A BME és az MTA szerint sem, az INRIA és a CNRS szerint sem. Te kis nácikurva, te vagy a senki.

"Láthatóan nem vagy képes feldolgozni, hogy a kutyát nem érdekli a konstans vonyításod"

Ez fordítva van. A 7-es cikkely alkalmazása elkezdődött.

www.napi.hu/magyar_gazdasag/sargentini-jelentes_hivatalos_elindult_az_eljaras_magyarorszag_ellen.670089.html

hiába ugatsz, de még Szijjártó meg Orbán is hiába ugat.

2018.09.21. 06:04:32

Beteg vagy.. egy magát valamire is tartó , közepesen intelligen ember sem őrjöng és mocskolódik, ha igaza van, ha nem. A dühkitöréseid és a tébolyult fröcsögésed beszédes és ki nem szarja le, hogy a szakterületeden az átlag felett vagy? Emberként vagy 0 akibe még belerúgni is undorral rúgna bárki.

"A 70%, de a 65% sőt, még a 60% is szinkronban áll a választók akaratával."

Csúsztatsz.. te azt állítottad indításnak, hogy az 510 milliós EU lakosságegyöntetűen lázadt fel Orbán ellen. Még azt sem tudnád igazolni, hogy az egyes képviselők , akik igennel szavaztak, mennyire bírják a választóik egyetértését a kérdésben. (ahogyan ez fordítva is igaz) a 60% az legalább annyira jelzésértékű abban a tekintetben, hogy a kérdésben koránt sem akkora az egyetértés, mint amit te sulykolsz. Az átlagemberek és a magasan képzett, a jogban elmélyültek számára sem egyértelmű és ezen a hisztis kirohanásaid sem változtatnak. Túl sokat foglakoztál a bitjeiddel, mára képtelen vagy árnyaltan, szélsőségektől mentesen látni a világot. Főleg, hogy valami beakadt. Neked mindig igazadnak kell legyen, különben ordas bunkóként indítasz offenzívát a másikkal szemben. Ha te akkora ász lennél, a nagy független lámlenge, akkor szarnál magasról Orbánra, Fletóra, az összes hülyére. De neked valamiért fontos, hogy az ellenzéki kánonba emeljenek, hogy felkerülj a "mérvadók" közé... ez láthatóan nem sikerül, már rég kiírtad magad a gyűlöletfilozófiáddal a leghülyébb ballib tömörülésekből is. Nem vesznek komolyan ézért ámokfutsz rendszeresen ahol csak lehetőséged nyílik..újra és újra ..
Te, kis buzi nácivadász :)

"A tartózkodás nem számít leadott szavazatnak a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentés európai parlamenti (EP-) voksolásán – döntött ma délután a képviselőtestület jogi szolgálata a parlament egyik szóvivőjének tájékoztatása szerint."

DÖNTÖTT..érted, te gyépés AI? Ha a kérdésre a válasz eleve adott lett volna, úgy nem kellett volna rapid módon hétfőn DÖNTENI. Akkor nem merült volna fel kérdésként a szavazatösszesítés mikéntje. El kellett dönteni..és olyan lehetőséget választottak, ami önmagában vált a mérleg nyelvévé..
Folyhat amúgy az eljárás, az EU bürokráciáját látva sok víz lefolyik a Dunán, mire egyet lép előre. A lengyeleket példának véve... A most igennel szavazó képviselők fele már csak kirándulóknak szervezett Parlament-néző túra keretében juthat be addigra az EP épületébe. Majd akkor újra pontosítják a képet Európa választói...

"Te kis nácikurva, te vagy a senki."
:))))) Nos.. amennyiben ez az ára, hogy ne váljak manifeszt elmebetteggé..ahogyan te..úgy ez vállalható ár :))))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.21. 08:34:16

@Womb Raider:

Te beteg vagy.

"egy magát valamire is tartó , közepesen intelligen ember sem őrjöng és mocskolódik, ha igaza van, ha nem."

Te pontosan ezt csinálod, sőt, permanensen mocskolsz arabokat, feketéket, muszlimokat. Nyilván szükséged van rá, hogy kompenzáld a kis szánalmas, elbaszott életedet.

" A dühkitöréseid és a tébolyult fröcsögésed beszédes és ki nem szarja le, hogy a szakterületeden az átlag felett vagy? Emberként vagy 0 akibe még belerúgni is undorral rúgna bárki."

Mindegyik területen rendben vagyok. És nem egy idegen, ostoba nácikurva véleményét leszarom. Az lenne a baj, ha te emberileg szimpatizálnál velem, hiszen te vagy emberileg egy selejt, kis geci patkány, aki ismeretlen és ártatlan emberek milliói ellen gyűlölködik.

"Még azt sem tudnád igazolni, hogy az egyes képviselők , akik igennel szavaztak, mennyire bírják a választóik egyetértését a kérdésben."

Mivel az EP képviselőit listásan, teljesen arányosan választják, ezért a 70%, az tényleg 70% támogató szavazatot jelent. Ez pedig pontosan annyira igazolja, hogy egyetértenek velük, mint Orbán és a Fidesz esetében a 48% szavazat, vagyis, hogy annyival több szavazat, amennyivel a 70 >>47. Vagy a 60 >> 35. Égsz, mint a Reichstag, nácikurva!

"Ha a kérdésre a válasz eleve adott lett volna, úgy nem kellett volna rapid módon hétfőn DÖNTENI."

Az NVI, a kúria, az AB az utóbbi években sok-sok tucat kérdésről döntött, ami népszavazásra vagy választásra vonatkozott. Ezek a döntések sem új törvények hozását jelentették, hanem a törvények és a tákolmány értelmezését. Ezzel nincs bajod, te kis geci nácikurva, csak az EP jogi szolgálatának munkájával, mert az nem úgy döntött, ahogy te szeretted volna.

Linkeltem vagy egy tucat hírt az NVI, a kúria és az AB döntéseiről választások vagy népszavazás ügyében, de a hülye blog.hu vagy b1 szó nélkül lenyeli a túl sok linket. Úgyhogy majd külön, több részletben.

tipikus Fidióta, geci fasz vagy, akárcsak a Führered.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.21. 08:36:04

@Womb Raider: A társadalmi támogatásról: a saját szennymédiátok tartott egy szavazást szerte az országban, a vidéken, a ti fő bázisotokban, ahol a sok 4 elemis munkás-paraszt Fidióta él. A Sargentini jelentés 73% támogatást kapott. A ti lapjaitokban:

comment.blog.hu/2018/09/20/meszaros_lorinc_lapjainak_olvasoi_szerint_komolyan_kene_venni_a_sargentini-jelentest?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2018_09_20&utm_campaign=index

game over, náci ribanc!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.21. 08:44:42

@Womb Raider: pár döntés a kúriától:

www.sztarklikk.hu/kozelet/dontott-a-kuria-lehet-nepszavazas-a-romai-parti-gatrol/342391/

hvg.hu/gazdasag/20171024_Dontott_a_Kuria_megis_johet_a_nepszavazas_a_vagyonnyilatkozatokrol

hvg.hu/itthon/20171107_civil_torveny_nepszavazas_johet

24.hu/kozelet/2017/05/03/dontott-a-kuria-nem-lesz-nepszavazas-a-ligetrol/

ezekkel nincs gondod, csak az EP jogi szolgálatának illetékes döntésével. pedig azok se hozta új törvényt, csak törvényt értelmeztek.

azért van vele gondod, mert nem tetszik. és tipikus náci agyhalottként azt hiszed, hogy te vagy a világ közepe, és mindenki más alsóbbrendű. tehát ha neked valami nem tetszik, akkor az úgy is van.

2018.09.21. 11:13:12

@math0: :))) Tombolj csak...

Ki a bánatot érdekel, hogy ezer más témában éppen miként , milyen szabályok szerint összesítenek szavazatokat...
Másként: ha az orbánnácik variálnak a szabályokkal, akkor az EP is megteheti? Na, ne nevettess. Az érveid nullák.

"azért van vele gondod, mert nem tetszik. és tipikus náci agyhalottként azt hiszed, hogy te vagy a világ közepe, és mindenki más alsóbbrendű. tehát ha neked valami nem tetszik, akkor az úgy is van."
Mondod ezt te.. aha..
Mindig beleesem a hibába, hogy emberszámba veszlek, ezt nézd el nekem. A későbbiekben igyekszem jobban koncentrálni.
Tudod, baszhatod az igazadat, ha azt csak ilyen állatian agresszív keretek között tudod kommunikálni. IRL az első mondatod után vagy felrúg vagy hagy a picsába a beszélgető partnered.. habitusától függően. Ezzel a stílussal csak az internet fedezékében létezhetsz, mert ezt máshol nem nézné sokáig tétlenül senki. Az egy dolog, hogy velem ezt játszod.. ám ahogy vissza-vissza olvasom a kommentjeid, úgy látható, hogy az esetek 95%-ában bejön az argumentum ad hominem mocskolódás és a nácizás. Mint mondtam, ez rólad állít ki bizonyítványt.. de hajrá, biztos kell a kompenzáció.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.21. 13:56:41

@Womb Raider: itt te tombolsz, kis hisztis picsa!

"Ki a bánatot érdekel, hogy ezer más témában éppen miként , milyen szabályok szerint összesítenek szavazatokat..."

látod, ez az, téged nem az érdekel, hogy a szabály igazságos, vagy arányos, csak az, hogy bántották a hülye faszt, akit te szopsz.

"Másként: ha az orbánnácik variálnak a szabályokkal, akkor az EP is megteheti? Na, ne nevettess. Az érveid nullák. "

Orbánnáci ezerszer vitatottabb, és ezerszer durvább következménnyel bíró dolgokat csinált ennél csak a szavazási rendszert illetően, és azt leszarod. neked kettős a mércéd.

Tudod, baszhatod az igazadat, ha azt csak ilyen állatian agresszív keretek között tudod kommunikálni. IRL az első mondatod után vagy felrúg vagy hagy a picsába a beszélgető partnered.. habitusától függően. Ezzel a stílussal csak az internet fedezékében létezhetsz, mert ezt máshol nem nézné sokáig tétlenül senki. Az egy dolog, hogy velem ezt játszod.. ám ahogy vissza-vissza olvasom a kommentjeid, úgy látható, hogy az esetek 95%-ában bejön az argumentum ad hominem mocskolódás és a nácizás. Mint mondtam, ez rólad állít ki bizonyítványt.. de hajrá, biztos kell a kompenzáció.

Tudod, csak te vagy olyan ostoba nácipicsa, hogy pont amiatt hisztizzél, amit te magad is vastagon csinálsz. És azt hiszed, hogy ez érv?!

2018.09.21. 16:22:24

@math0: Hagyj' már lógva ezzel a gyermeteg cirkuszolással..

"látod, ez az, téged nem az érdekel, hogy a szabály igazságos, vagy arányos, csak az, hogy bántották a hülye faszt, akit te szopsz."
Ezek lennének az érvek, tények?
Komolyan?
Vagy ez?
"tipikus Fidióta, geci fasz vagy, akárcsak a Führered."
Ha igaz lenne, már régen a fogaidból fűzögetnél nyakláncot az Andrássy út egyik hangulatos szuterénjében.. esetleg Guantanamon..

"Orbánnáci ezerszer vitatottabb, és ezerszer durvább következménnyel bíró dolgokat csinált ennél csak a szavazási rendszert illetően, és azt leszarod. neked kettős a mércéd. "
Szóval relativizálsz? Nohát.. Még mindjárt az is kiderül, hogy a cél szentesíti az eszközt :)
Majd, ha lenyugodtál, vedd elő az 1994. évi választási adatokat, aztán kezdj számolgatni.. az mennyire volt 'igazságos'?
MSZP 1 780 099 32,99% 55%
SZDSZ 1 064 788 19,73% 17,87%
2 844 887 52,72% 72,87%
Másfelől ... a feltárt választási csalások és hibák/tévedések vajon fidesz utasításra történtek, vagy a helyi, a szavazást lebonyolító emberek saját akciói/tévedései voltak? Ha akkora itt a diktatúra, úgy miként lehet, hogy mindezek nyilvánosságra kerültek és a problémát kiküszöbölték? mennyiben befolyásolta mindez a fidesz többségének létrejöttét?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.21. 16:56:41

@Womb Raider:

Az érveimet leírtam.

1) Az EU szerződésben az áll, hogy a tartózkodásokat nem kell figyelembe venni.
2) Az EP jogi szolgálata ezt megerősítette. nem változtatott rajta, nem új törvényt hozott, csak megállapította, mint a Kúria, az AB, vagy az NVI. Hoztam rá egy tucat példát.
3) Az, hogy 70% vagy 65%, az pitiáner dolgon való pöcsölés. Ha tehát a gyakorlati jelentőségét nézzük, akkor nincs igazad, ha formálisan nézzük, akkor sincs igazad.
4) A 70 és 65% közötti különbség igen kicsi. Nem relativizálok, hiszen az Orbán kormány választási rendszere itt nem csupán egy másik példa, hanem az a kormány, amiről a Sargentini jelentés szól.
5) Nem relativizálok, mert te Fidesz hívő vagy, tehát nem söpörheted le a dolgot azzal, hogy "igen, Orbán Viktor tényleg nagy gazember, és ezzel akarod relativizálni az EP tettét", ugyanis akkor game over, QED, ugyanis pont ezt állítja a Sargentini jelentés. Itt te vagy az, aki más szemében a szálkát vízionálja, miközben Orbán szemében a gerendát sem veszi észre. Vagy ha észreveszed, akkor a vitának vége, mert ez volt a vita végső kérdése.
6) Az 1994-es választási rendszer sem volt túl igazságos, de
A) Akkor még tényleg fontos volt a kormány stabilitása.
B) A választási rendszert nem az MSZP vagy az SZDSZ definiálta.
D) Az MSZP nem is kormányzott egyedül, hanem koalícióban. Tehát nem éltek vissza az igazságtalansággal.
E) Nem adtak ki új alkotmányt. Tehát nem éltek vissza az igazságtalansággal.
F) Nem vagyok MSZP vagy SZDSZ szavazó, tehát nem kell védenem őket, így a példád nem érv. Nyugodtan elismerhetem, hogy nem volt igazságos.

Tehát mi a tanulság abból, hogy az MSZP és az SZDSZ megnyert egy választást, amelynek rendszerét nem ők definiálták, és amelynek igazságtalanságaival nem éltek vissza?!

Semmi, te Fidióta nácikurva!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.22. 12:48:34

@Womb Raider:

Azzal is befürödtél, hogy az EU népének többsége támogatja a menekültek befogadását. Enyikeh. Fidióta nácikurva! AZ EU döntő többsége ellenetek van, ugrálhattok, hadat üzenhettek, ahogy a hülye Führeretek de ez egy Magyarországnál sokkal nagyobb országnak sem sikerült, és nagyon durva vége lett.

444.hu/2018/09/20/a-magyarok-nem-de-az-europaiak-nagy-tobbsege-tamogatja-a-menekultek-befogadasat
süti beállítások módosítása