B1 blogcsalád



Homályos ideológiai okok miatt köpi szembe saját alaptörvényét a Fidesz

2018. augusztus 11. - ashwood

2013titlemap-ftgs.pngNem csupán megalázó, de alkotmányellenes is, amit a kormány épp művelni készül a magyar egyetemekkel. A nácik és a kommunisták bélyegeztek meg tudományterületek - no meg a Fidesz.

A kormány betiltani készül egy egyetemi szakot. Mégpedig egy olyat, amelyet évek óta akkreditál a felsőoktatási szakigazgatás, 2016-ban saját rendeletben rögzítette e szak feltételeit az EMMI, amúgy pedig a világ több száz egyetemén oktatják-kutatják. Az elmúlt száz évben nem példa nélküli az ilyen beavatkozás a tudományos-egyetemi életbe:

– a nácik például az elméleti fizikát tiltották be, mint "zsidó fizikát",

– a kommunisták pedig a reformpedagógiát és a pszichológiát, mint "imperialista tudományt".

Ehhez a dicső sorhoz kíván most csatlakozni az Orbán Viktor vezette magyar kormány, amely a "liberális tudományt" kívánja betiltani.

Néhány alapvetés a gender-szak tervezett betiltásához:

– Az Alaptörvény szerint:

Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságát, továbbá - a lehető legmagasabb szintű tudás megszerzése érdekében - a tanulás, valamint törvényben meghatározott keretek között a tanítás szabadságát. Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak.

Ehhez képest Rétvári Bence, EMMI államtitkár kijelentette: a társadalmi nemek "nem a tudományos igényesség okán, hanem ideológiai okokból alakult meg. Mert a gender ugyanúgy ideológia, mint a marxizmus–leninizmus, és a liberálisok ugyanúgy tudománynak akarják láttatni, mint korábban a kommunisták a saját ideológiájukat."

– Rétvári azzal is érvel: "A képzés más szakoktól vesz el erőforrásokat, rontja az egyetemek gazdasági stabilitását. Az állami közfinanszírozású egyetemeknek mindezt figyelembe kell venniük…" Bizonyosan jól hangzik, hogy ne az adófizetők pénzéből finanszírozzanak olyan képzést, ami épp nem tetszik az állampárt ideológusainak - a valóságban azonban erről szó sincs. Ugyanis mind az ELTE-n, mind a CEU-n (utóbbi nem is közfinanszírozású) önköltséges a gender-szak, vagyis aki ezt kívánja tanulni, az saját pénzén teheti csak meg. Így nem csupán helytelen, de szándékosan hamis az az állítás, hogy ez veszélyeztetné az egyetemek gazdasági stabilitását.

– Csak közbevetnénk: mióta aggódik az EMMI a CEU gazdasági stabilitásáért?

– Az állam nem arra készül, hogy az állami fenntartású egyetemen fizetőssé tenné e szakot - hiszen az. Hanem arra, hogy konkrétan betiltsa a társadalmi nemek egyetemi kutatását, tanulmányozását. Ugyanis e szak akkreditációját kívánja megszüntetni, vagyis Magyarországon senki nem tanulhatja majd ezt a területet. Ez nem más, mint az Alaptörvényben rögzített tanszabadság elvének semmibe vétele.

– Mindezt pedig valami homályos ideológia mentén teszi a hatalom. Nehéz lenne eltagadni, hogy a biológiai nemnek komoly társadalmi következményei vannak. Például aki nőnek születik, kizárólag ivarszervei milyensége okán az esetek elsöprő többségében nem kap ugyan annyi fizetést ugyan azért a munkáért, mint az övétől eltérő szaporítószervekkel rendelkezők, vagyis a férfiak. Ugyancsak érdemes lehet azon elgondolkozni: miért kell karrier és család között választania az embereknek? Miért gondoljuk, hogy csak a nő mehet gyesre, noha a törvények már lehetővé teszik, hogy az apa maradjon otthon a kicsivel? Miért van sokkal kevesebb nő a politikai-kormányzati szférában, mint azt a társadalmi arányuk indokolná? És milyért ugyan ennyire torz a nemek aránya például az óvodapedagógusi szakmában? Ezernyi – jogos – kérdés, mely a társadalmi szerepek nemi azonosságaihoz kötődik. A kormány mégis úgy gondolja: liberális elhajló, aki ilyenekkel foglalkozik. Miért is?

Végezetül pedig egy kis vendégszöveg, mégpedig Bencsik Gábortól, a Demokrata főszerkesztőjének testvérétől, a kormányzati szócsövek állandó szereplőjétől a gender-szak betiltásának híréről:

"Ne legyen igaz a hír

Ha igaz a hír, akkor most eljött a pillanat, hogy a kormány politikáját támogató nemzeti keresztény konzervatív értelmiségiek megvédjék a kormányt saját rossz döntésétől.

Ha igaz a hír, az ELTE és a CEU illetékes vezetői huszonnégy órát kaptak egy olyan előterjesztés véleményezésére, melynek értelmében nem indulhat több képzés a társadalmi nemek, hétköznapi nevén a gender szakon.

Ha igaz a hír, akkor szögezzük le, hogy egy egyetemmel, különösen húsba vágó kérdésekben nem szokás huszonnégy órás határidővel levelezni. Ez egyszerűen sértés, vagy ami még rosszabb, hatalmi arrogancia. Az egyetemen tiszteletre méltó emberek dolgoznak, akik a tehetségük mellett kemény munkával lettek azokká, akik. Kijár nekik, hogy időt kapjanak az álláspontjuk megfogalmazására.

Ha igaz a hír, akkor itt ráadásul alapvető tájékozatlansággal van dolgunk. A gendertudomány ugyanis nem az, amit felületes újságírók írnak róla. Nem túltolt feminizmus, nem a család szétverése, nem kisgyerekek nemváltásának támogatása, nem tetszés szerinti biológiai nemek konstruálása. Hanem annak vizsgálata, hogy a biológiai nem miként jelenik meg a társadalomban. Márpedig megjelenik. És ennek ezer vonatkozása van. És ha ezeket nem ismerjük, hogyan akarjuk elérni például azt, hogy a társadalom visszanyerje a reprodukciós képességét? Hogyan akarjuk megtalálni az eszközöket ahhoz, hogy a férfiak és a nők újra szeressék a gyerekeket?

A gendertudományokat az egész világon kutatják és oktatják. Ezekben a szellemi műhelyekben bőven van zabhegyezés is, meg túltolt feminizmus is, számos tanszék a szélsőséges liberalizmus fellegvára. Más műhelyekben pedig értékes munka folyik, segít megértenünk, hogy miért viselkednek úgy az emberek, ahogy, és mit kellene tennünk, hogy jobban működjön a társadalom.

Nonszensz, hogy a magyar tudományosság ne kapcsolódhassék be ebbe a folyamatba, a tudományos konferenciákon ne legyen jelen magyar kutató, a folyóiratokban ne jelenjék meg magyar szerző.

Valaki azt írta az ügy kapcsán: nem kell félni ettől a konfliktustól. Igaza van, de ellenkező előjellel. A betiltás ugyanis nem konfliktus. Legyen genderszak, és mi, keresztény konzervatívok ütközzünk velük. Aki bízik a saját érvei erejében, az nem akarja betiltani az ellenfelét.

Ne legyen hát igaz a hír. A kormány ne akadályozza meg a társadalmi nemek mesterszak további működését. Bízzon bennünk, nemzeti keresztény konzervatív értelmiségiekben, hogy megvédjük azokat az értékeket, amelyekkel azonosul."

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6114175095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fhdgy 2018.08.12. 12:39:02

@GallaiG: Nézd meg, hány hozzászólás van, úgy általában, nemcsak itt, amik támogatják egy eszement hatalom ordító tudományellenességét!

Ezeknek a hozzászólásoknak ( tehát azoké, akik támogatják ezt az ámokfutást ) a döntő része, olyan emberkéktől származik, akik még Pitagorasz tételét sem tudják. Én nem csodálkoznék azon, ha 95%-a vagy még több az ilyen hozzászólóknak tényleg nem tudja a Pitagorasz tételt.

És ők, a magabiztos többség, ők azt hiszik magukról, hogy érdemben nyilatkozhatnak, ítélhetnek tudományt érintő dolgokban.

GallaiG 2018.08.12. 12:43:09

@fhdgy: Annyit értenek Pitagoraszból, hogy biztos valami migráncs. Ami persze nem az ő bűnük. Az aljas gonoszság az, amelyik ezt a tudatlanságot a hazug, tolvaj, népellenes hatalma fenntartására használja.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.12. 12:43:14

@csakférfi: a másik hiba, hogy a cikkedben lévő professzorod a heteroszexuális házasságban élőket hasonlította össze azokkal, akiknek volt már leszbikus kapcsolata. tehát nem a leszbikus kapcsolatban gyereket nevelő szülőkről szól a tanulmány, hanem az esetleg férjét leszbikus kapcsolatban megcsaló nőkről, és azok családjáról és gyerekeiről.

ez kurvára nem fair összehasonlítás.

paraszthajszal 2018.08.12. 12:43:17

@math0: Egy jó mérnök-informatikushoz képest lehet, hogy kevesebbet, de egy szabad bölcsészként végzett, McDonald's-ban dolgozó takarítóhoz képest többet. És ahogy az egyik hozzászóló írta is, már 18-19 évesen munkába állhat, nem kell az egyetemen pazarolnia az idejét és a társadalom erőforrásait. Az egyetem nem való mindenkinek, a jó szakembereket is meg kell becsülni, munkaerőhiány idején kiváltképp.

Egyébként bármit gondolsz is a teológiáról, az tény, hogy a magyar falvak többségében a papokra van társadalmi igény, genderkutatókra nincs.

Ami pedig a „ne döntsenek az ELTE feje fölött” kérdést illeti, sajnos előfordul, hogy egy-egy állami intézmény a józan ésszel, gazdasági racionalitással, közérdekkel szemben partikuláris érdekek mentén dönt; ilyenkor a fenntartónak ezen érdekek védelmében sajnos be kell avatkoznia. Az egyetemi autonómia nem abszolút, elsősorban a tudomány és az oktatás szakkérdései esetében releváns, a gazdálkodást tekintve jóval korlátozottabb, márpedig egy szak fenntarthatósága, gazdasági megalapozottsága elsősorban ilyen kérdés.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.12. 12:45:28

@csakférfi: ez nem található meg a slate cikkben. a magyar kurir hazugsága is lehet.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.12. 12:48:08

@csakférfi: akkor én úgy kb négyszer annyit keresek, mint te. Mondjuk vagyok is annyival okosabb nálad.:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.12. 12:50:56

@elismert felhasználó: nem tudod, hogy mit dolgozok, és miért. azt elárulom, hogy kereskedelmi cég adja a fizetésemet, kurvára megnézik, hogy mennyit adnak, és szellemi teljesítményért adják. tehát az eszem ér ennyivel többet, mint a tiétek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.12. 12:53:40

@fhdgy: igen, a sok hülye között, ugye tudjuk, hogy van Magyarországon 2,8 millió hülye, aki Orbánékra szavaz, akik szétlopják az országot, és csak azért, mert félnek a migráncsoktól, akikből még egyet se láttak, és nem is akarnak ide jönni.

no mindegy, jól látod, ha ezek a hülyék nem értik a tudományt, szarul élnek, és Orbán azt kínálja nekik, hogy továbbra is szarul élnek, de utálhatják a migráncsokat, melegeket, tudósokat, akárkiket, akik nem ők, akkor ezek a hülyék rávetődnek, mint gyöngytyúk a takonyra.

nem fogják fel, hogy a végén szétverik az országot, és ők szívják majd meg.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.12. 12:56:04

@GallaiG: a Pitagorasz valami görög migráns Olaszországban, nem? Majd a Salvini kibassza!:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.12. 12:57:48

@paraszthajszal: " a magyar falvak többségében a papokra van társadalmi igény"

10% igény van, állami hátszéllel. lehetne ennyi igény gender tudósokra is ennyi hátszéllel.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.12. 12:59:10

@paraszthajszal: "sajnos előfordul, hogy egy-egy állami intézmény a józan ésszel, gazdasági racionalitással, közérdekkel szemben partikuláris érdekek mentén dönt; ilyenkor a fenntartónak ezen érdekek védelmében sajnos be kell avatkoznia. "

nem így. máról holnapra, először még indoklás nélkül, aztán nagyjából vita nélkül.

te most komolyan elhiszed, hogy az EMMI hozta a józan döntést a kérdésben?!

de sötét vagy !

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.12. 13:01:16

@elismert felhasználó: nem tudom, miből akarod kikalkulálni, hogy mennyit keresek, ha nem hiszed el, amit mondok erről. béljóslás lesz?!:)

taga20 2018.08.12. 13:05:08

@math0: szerintem, te még annál is okosabb vagy!

döbbenet, hogy mekkora egy fasz vagy!

elismert felhasználó 2018.08.12. 13:07:18

@math0: Már itt van előttem az áldozati bárány kiontott belsősége. Még néhány mágikus szó, és kiderül, hogy talpon maradsz-e...vagy nyílik az ajtó és...

elismert felhasználó 2018.08.12. 13:08:47

@taga20: Ugyan már! Lehet, hogy azt a gépet is ő tervezte, amin dolgozol. Várj csak! Nem is...
:)

elismert felhasználó 2018.08.12. 13:10:54

@taga20:
Volt már ő minden. Lehet, hogy most csak egy sima informatikus munkáját látja el, azaz az Icuka által eltüntetett ikonokat "varázsolja" vissza.
Itt egy előadás tőle:

www.youtube.com/watch?v=tN25SW6hh8I

fhdgy 2018.08.12. 13:11:49

@paraszthajszal: Az nem tudom, hogy milyen partikuláris érdek, ha a hatalom beleavatkozik a tudomány dolgaiba. Én nem is nevezném semmilyen érdeknek, egyszerűen csak szellemi töpörödöttségnek.

Mondok két példát:

Hitlerék az ( akkori ) elméleti fizikát zsidó hókuszpókusznak tekintették. Így nem lehetett véletlen, hogy csoda lett volna, a csodafegyvert nem azok vethettékvolna be ( most ne vitatkozzunk ennek a bevetésnek az értelmén ) elsőnek, akik olyan, igaz zsidó, fizikusoknak adtak lehetőséget, mint Einstein, Fermi, Oppenheimer, Teller, Wiegner, stb.

Sztálinék a genetikát és a kibernetikát nyilvánították tudománytalan hókuszpókusznak, sőt ellenségnek.

Egy ráadás: Hány olyan dolog van, mondjuk csak az elmúlt ötven-hatvan évben, ami akkor a nagyeszű politikusok szemében csak idióta tudósOCSKÁK kisded játéka volt és, a te logikád szerint is, értelmetlen lett volna a nagyérdemű adófizetők pénzét a hóbortjaikra pazarolni.

Én 41 éve fejeztem be az egyetemet, amennyit azóta a tudomány, a technika fejlődött, az szinte felfoghatatlan.

Ha a mai életünkből kivonnánk azokat a dolgokat, amik az elmúlt ötven-hatvan év, először "semmire sem lesz jó", kutatásaiból lettek, akkor még te is belebolondulnál.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.12. 13:13:57

@taga20: döbbenet, hogy mekkora egy fasz vagy!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.12. 13:21:47

@fhdgy: az egyik leginkább ragyogó példa arra, hogy egy senki által hasznosnak nem tartott elméleti, absztrakt alaptudomány a világ egyik legfontosabb gyakorlati dolgává válik, az a számelmélet. A titkosított kódolások ma szinte egytől egyig prímszámokkal kapcsolatos tételeken alapul (pl. számelmélet alaptétele). Enélkül az egész internet és bankrendszer nem működne biztonságosan és hatékonyan. Ha ma valaki továbbá hirtelen felfedezné a prímszám faktorizálás polinomiális módszerét, akkor holnap lerabolhatná az egész financiális szférát.

De hát ilyet hiába mondasz a 2,8 millió fidesz-parasztnak, ezek idióták.

taga20 2018.08.12. 13:26:04

@math0: haver, kérdeznék tőled valamit, egy hülyeséget.
legyél má olyan jó arc, hogy válaszolsz nekem.

neked mi abban a jó, hogy mindenkibe páros lábbal beleszállsz, még az olyanokba is, aki egy követ fúj veled?

u.i.: kicsit érdekes kérdés tőlem, me kicsiben én is ezt csinálom, mint te.

de én néha, talán nagyon néha, tudok nagyvonalú is lenne, és azt mondani, hogy igaza van a másiknak.

baráti üdvözlettel, taga.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.12. 13:33:01

@taga20: én a hülyeséget utálom. te a hülye oldalon állsz. Ehhez képest elenyésző dolog az, hogy politikailag nem a rossz oldalon állsz. Ennek köszönhetően beléd ritkábban rúgok páros lábbal. Tökéletesen arányos a dolog.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.12. 13:34:20

@taga20: én nem az a fajta nyécsorgatós hülye vagyok, mint te, aki meglát egy másik embert, akinek hasonló a politikai véleménye, és akkor odaszalad ölelgetni, még akkor is, ha hót hülye az illető. a mi oldalunkon is vannak hót hülyék. te az vagy. a helyesírásodon is látszik. teljesen jogosan kötnek bele.

fhdgy 2018.08.12. 13:34:35

@math0: A példád jó.

A 2.8 millióról a megállapításod meg kifejezetten rettenetes.

Rettenetes, mert igaz és még jó hosszú ideig megmásíthatatlan!!!

fhdgy 2018.08.12. 13:45:39

@math0: Egy eset jutott eszembe.

Jó pár éve olvastam a neten egy kretén firkász cikkét, hogy egy, szerinte hülye, kutató nem is azt találta fel, amit keresett, hanem valami egészen mást. A firkászkám ezen poénkodott.

A konkrét dolgokra már nem emlékszem, csak arra, hogy valami genetikai betegséggel kapcsolatos volt a felfedezés, az eset Svédországban történt és a kutató egy orosz nő ( a szentségit, egy migráncs ) volt.

A cikk arra volt kihegyezve, hogy csak véletlen volt a felfedezés.

Én erre azt mondom, hogy frászt! Akkor lett volna az, ha nő az utcasarkon strihelt volna ( talán még több pénze is lett volna ) és nem kutatott volna egy témában.

Ami a laikus szemében véletlen, a mögött kemény munka van. Érdekes, hogy a laikusokkal, akik fantasztikus tv sorozatokon élnek, soha nem történik ilyen véletlen.

taga20 2018.08.12. 13:49:23

@math0: "a helyesírásodon is látszik. teljesen jogosan kötnek bele"

nem kérdeztem semmit haver, vedd úgy!

:)))

paraszthajszal 2018.08.12. 14:11:33

@fhdgy: „Az nem tudom, hogy milyen partikuláris érdek, ha a hatalom beleavatkozik a tudomány dolgaiba”

Nem abba avatkozott bele. Először talán pontosan idézzük miről szól maga a döntés, mire hivatkozik az EMMI az indoklásban ( m.eduline.hu/felsooktatas/2018/8/11/Emmi_magyarazat_genderszak_megszuntetes_R3RAUW )
„[A] jövőben nem indulhat képzés társadalmi nemek tanulmánya szakon”. (…) „A »társadalmi nemek tanulmánya« mesterszakon végzettek iránti igény a magyar munkaerőpiacon nem mutatható ki - indokolta a hvg.hu kérdésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma, miért szüntetik meg a társadalmi nemek tanulmánya képzést.”

Azaz a döntés a szakindítási jogosultságot vonja vissza, de nem érinti az egyetem és oktatóinak jogát arra, hogy e témában kutassanak, publikaciókat jelentessenek meg, de akár 1-2 féléves kurzust indítsanak mondjuk a szociológia alapképzési szakon.

Ez nem az egyetem tudományos autonómiájába való beavatkozás, hanem a képzési portfólió hozzáigazítása a munkaerőpiac igényeihez.

Ráadásul hitleri vagy sztálini párhuzam már csak azért is sántít, mert a társadalmi nemek kutatója, akár a szociális munkás, valójában nem _egy_ tudományterület művelését fedi le, hanem egy interdiszciplináris, issue-alapú megközelítést takar.

Ezt még az érintett szak oktatója sem tagadta, hiszen azt írja, hogy a témában évtizedek alatt felhalmozódott „szociológiai, szociálpolitikai, pszichológiai, jogi, közgazdaságtudományi, politológiai, történettudományi, irodalomtudományi” tudást akarták megosztani a hallgatóikkal. www.facebook.com/gigoca/posts/10155743558767135

Ne zavarj! Éppen a diktatúrát döntögetem! (törölt) 2018.08.12. 14:21:07

@taga20: Ellenzéki összefogás, blog.hu edition... :D

fhdgy 2018.08.12. 14:21:15

@paraszthajszal: Milyen szakon végeztél egyetemet?

anyadmajma 2018.08.12. 14:28:25

@fhdgy: szerintem a Politológia az NSZMP-ben, avagy hogy mentsük át a PÁRT embereit és kommunista-bolsevik eszméit a fideszbe szakon végzett.

Sir Gombóc 2018.08.12. 14:29:19

@Quercus a gondolkodó: igazad van, tényleg felveti. Kár, hogy az egész ország bűzlik a kormány szarától. Elkövették a hibát, mint annak idején a kommunisták, olyanokat engednek a hatalom közelébe, döntési pozícióba, akiknek nincs ehhez sem értelmi, sem érzelmi intelligenciájuk.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.12. 14:34:47

@paraszthajszal: tehát szerinted mondvacsinált okból, konzultáció nélkül, előszö indoklás nélkül, aztán ostoba indoklással lenyomni pár nap alatt egy egyetemen egy szak megszüntetését nem az autonómiába való beavatkozás?

elég nagy agyhalott vagy!

kolomparlole1114 2018.08.12. 14:37:09

A zsidesz is tudja hogy annyit se ér az az alapfecni mint a papír amire rá van firkálva. Ez csak egy fideszes héziszabályzat, az első rendszerváltásnál megy a kukába.

kolomparlole1114 2018.08.12. 14:38:12

@math0: Jár egyáltalán még valaki pedofilképzőbe?

kolomparlole1114 2018.08.12. 14:42:40

@Sir Gombóc: Orsós elvtárs a 2002-es elkergetésekor levonta a következtetést hogy a magyarok nem szeretik, utálják (mint) a szart. Ezért már meg se próbál úgy tenni mintha érdekelné a nép, csak élősködik rajta, lop minden mozdíthatót, pont mint a segílyes tesókái. Ez fajjelleg.

taga20 2018.08.12. 14:43:45

@kolomparlole1114: nigger! ne cigányozzál má tezsvérem!:)))

kolomparlole1114 2018.08.12. 14:44:42

@anyadmajma: Nem kellett azon semmit menteni, vitte magával a két KISZ titkár: Orbán + Luxustóni. Meg a besúgókat is, azért csak a zsidesz nem hajlandó felfedni az ügynöklistákat, mert mind rajta van!

taga20 2018.08.12. 14:58:19

@kolomparlole1114: nigger! a zsidókkal mek mi a bajod?

Attilajukkaja 2018.08.12. 16:12:55

@fhdgy:
"Ami a laikus szemében véletlen, a mögött kemény munka van. "
Így igaz! Mondjuk sok felfedezésben játszott szerepet a véletlen, mert pl. Madame Curie sem a radioaktivitást akarta felfedezni, Flemming pedig egy "elfertőződött" petri csészében vette észre, hogy hanyag volt és valami elkezdte enni a gyönyörű baktériumait. Így fedezte fel a penicillin gombát. És ilyen esetből nagyon sok volt, de valóban kemény munka áll mindegyik mögött. :o)

nu pagagyí 2018.08.12. 16:37:04

@kolomparlole1114: "A zsidesz is tudja hogy annyit se ér az az alapfecni mint a papír amire rá van firkálva."

Már rég át kellett volna írniuk, hogy megfeleljen a rezsim tényleges működésének, de nincs vér a pucájukban, inkább hazudoznak. A tényleges államforma királyság, demokrácia helyett pedig hűbéri rendszer van. A választás csak bábellenzékkel való bohóckodás. Nem is tudom, minek fenntartani egy rakás látszatintézményt, amelyik "ellensúlyként", mind Orbán-király agymenéseit képviseli.

2018.08.12. 16:53:58

@fhdgy:

Nocsak főhadnagy elvtárs! Meguntad a fosblogot, és most itt nyomot a hülye liberós dumát. Megértem. Itt nagyságrendileg több hozzád hasonló van.

taga20 2018.08.12. 17:08:17

@Quercus a gondolkodó: nocsak fatolvaj, itt baszod a rezet, nem a diggerhaverodnál?

persze arra van gerinced, hogy a patkányfészkedben ekéz engem, ahol nem tudok védekezni!

fhdgy 2018.08.12. 17:25:03

@Quercus a gondolkodó: Most, de őszintén, mi a bajod velem?

Mi olyat írtam, ami szerinted hülye liberós duma?

Nagyon érdekelne, hogy mi bajod!

2018.08.12. 17:45:50

@fhdgy:

Nem tudom mit írtál, mert nem olvastam el. Nagyon kevés ember kommentjére pazarlok a drága időmből.
A határátkelős tevékenységedet minősítettem. Undorító amit ott műveltek. Mocskoljátok, az országot, a magyarságot, persze elbújva a cenzúra mögé.

Na itt nincs cenzúra, legalább is egyenlőre. Ha itt maradsz, készülj.

taga20 2018.08.12. 17:53:06

@Quercus a gondolkodó: "Nem tudom mit írtál, mert nem olvastam el. "

:)))

"Na itt nincs cenzúra, legalább is egyenlőre."

a digger patkányfészekben van. és ti vagánykodtok szutykok?!

erdész, te vagy a blogszféra feketepákója, vagy kósalalája!:)))

regbor 2018.08.12. 17:55:34

@Quercus a gondolkodó: Evvel a hozzáállással talán nick-nevet kéne váltani, mert a "gondolkodó" nagyon erősnek tűnik...

taga20 2018.08.12. 18:05:39

@regbor: van ennek a hulladéknak egy fészke.

ilyeneket szarik ott!

"Ezért olyan pártok, akik visszatérnek a hagyományos jobb-, és baloldali politikához, azok nem szélsőségesek. Szélsőség a liberalizmus, amivel egyszer s mindenkorra le kell számolni. Ez az emberiség alapvető érdekek."

fhdgy 2018.08.12. 18:06:16

@Quercus a gondolkodó: Lenne egy tiszteletteljes javaslatom:

Ülj le egy magányos tölgy, valamilyen quercus, alá és gondolkodj el egy kicsit a világról.

Pl. mit tisztelsz jobban? Egy tölgyet vagy egy nádszálat. A nád úgy hajladozik, ahogy a szél fúj. A tölgy inkább eltörik, de meg nem hajlik.

Aztán merengjél el azon is, hogy tisztességes dolog-e valakit úgy minősíteni, hogy saját bevallásod szerint sem vetted a fáradságot, hogy elolvasd.

Őszintén mondom, hogy a stílusod egy bértrollra vall. Nem ilyen voltál!

Nincs már elég erdő, ahol pénzt lehet keresni, kell egy új pénzkeresési lehetőség?

Szeretném remélni, hogy nem erről van szó!!!

2018.08.12. 18:07:50

@regbor:

Gondolod? Normális ember nem pocsékol az idejéből hülyékre egy percet sem. A fenti több mint 200 kommentből hány értelmes hozzászólás van szerinted?
Ennek az oldalkocsis genetikai hulladéknak pl. lendületből törlöm a kommentjeit olvasás nélkül. Ez már az anyjában sem volt normális. Igaz a családjában sem találni egy tiszta fialást sem.

regbor 2018.08.12. 18:10:50

Ebben mondjuk igazad van. Alig találni értelmes, a témához passzoló hozzászólást.
De evvel vége is az igazadnak. Úgy minősíteni valamit, hogy el se olvasod... ez mindennek az alja.

2018.08.12. 18:14:46

@fhdgy:

Ismerős duma a fosblogról. Nektek mindenki troll, aki nem a liberós mantrát nyomja. Igaz észérvetek nincs, ismeretetek nincs, nem tudtok mást, mint a zindex, meg a sorosürülék 444-et linkelgetni, szentírásként elfogadva minden baromságot, amit ott olvastok.

Pénzkereset? Te jössz ezzel, aki szakmányban mocskolja az országot, miközben, erdővel, földel rendelkezel, miközben ebben az országban vagy nyugdíjasként vállalkozó,kihasználva az adórendszer előnyeit? Miért? Miért nem húzol el, ha ennyire utálod ezt az országot? Mert máshol nem tudnád megszedni magad, csak ebben a szar országban,igaz?

2018.08.12. 18:20:25

@regbor:

Na akkor figyelj kicsihuszár.

A főhadnagy elvtárs a Határátkelő nevű liberofasiszta aljablog megbecsült tagja. Lassan 6 éve ismerem a "munkásságát". Azon a blogon ugyan olyan mocskos, aljas liberósok vannak, kevés kivétellel, mint itt. Csak ott cenzúra van, oda csak a liberós sekkfejek kommentelhetnek. Na ott volt "szerencsém" a főhadnagy elvtársból ízelítőt kapni.

regbor 2018.08.12. 18:23:02

@Quercus a gondolkodó: "kicsihuszár"? Anyád...
Szerintem meg te ahhoz a csúszómászó féregfajhoz tartozol, aki akkor is g.orbán seggét nyalja, ha nem is kérik.

fhdgy 2018.08.12. 18:24:12

@Quercus a gondolkodó: Én hiszek a tudományban, tekintve, hogy matematikus vagyok.

Hogy a genderrel mi a helyzet, nem tudom, nem értek hozzá. Majd az idő eldönti, hogy tudomány-e vagy sem, szükség van-e rá vagy sem.

És igen, liberós dumát nyomok, amikor a mostani hatalom a Magyar Tudományos Akadémiát csicskáztatja.

Akkor legyen teljes a dumám: egy intelligensnek alig nevezhető orbán és sleppje neki megy olyan tudósoknak mint pl. Lovász László!

Ők akarják előírni egy ilyen kaliberű tudósnak, hogy mit és hogyan kell kutatni?

Itt és most, a mai blogban nem az a fő probléma számomra, hogy gender vagy nem gender, hanem a hatalom eszetlensége.

Mondhatnám, hogy elefánt a porcelánboltban, de talán jobban kifejezi a véleményemet, hogy szaros, patkós csizmában berontanak a táncparkettre és összekennek mindent és össze is karistolnak.

Tömören, röviden: BUNKÓK!

taga20 2018.08.12. 18:24:15

@Quercus a gondolkodó:

bakker, egy olyan elmebeteg osztja az észt, mint te?:))))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.08.12. 18:32:42

@math0: Azért nem kell megjátszani a kemény gyereket.Én tudom ,hogy a zord külső mögött érző szív lapul.
Tuudom ezerszer hallottad.....

regbor 2018.08.12. 18:34:28

@Quercus a gondolkodó: Nekem legalább szabadon van a fejem, míg a tied nyakig a gazdid seggében,... nem is tud rászállni semmi...

fhdgy 2018.08.12. 18:34:46

@regbor: No, most mennem kell, "jó" matematikushoz illően meg kell számolnom a kecskéimet, mert nekem olyanok is vannak. Nekik pedig van személyemben egy gazdájuk, akinek törődni kell velük.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.08.12. 18:42:12

@math0: Pontosan.És még azt sse fogja fel az idióta fideszbirka,hogy "ezért vinnyognak a lippsik".
Azt hiszi az istenbarma,hogy csak a másik szopik ő meg nem.

Azért ne haragudj rám,ha valamiben egyetértek veled...!

fhdgy 2018.08.12. 18:45:45

@regbor: Nem szegények. Szerencsések! Nem állítom, hogy én vagyok a világ legjobb gazdája a kecskéihez, de jól bánok velük.

Csak egy példa: szeretik, ha simogatom őket és el is várják, sőt ki is követelik.

fhdgy 2018.08.12. 18:47:01

@Quercus a gondolkodó: No, jó, részemről ennyi! ezzel betelt a pohár.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.08.12. 18:47:15

Akkor tisztázzunk valamit!
Bárki aki orbán ellen szól az mocskos liberálbolsevik sorosbérencz..
De aki úgy indít,hogy: "én nem vagyok fideszes"..de utána a meleg szarig benyal orbánnak,és az összes aljas és pitiáner intézkedésüknek tapsikol az ugye nem fideszes.
Világos.

nu pagagyí 2018.08.12. 18:47:23

Már nagyon nehezen tartja fent a demokratikus látszatot a rezsim. Betilt, aztán magyarázkodik. Minek? Azt hiszik így tovább húzzák? Vége lesz ennek a szarnak is, de nem mindegy hogyan. Ahogy durvítják a közéletet és ahogy semmibe vesznek mindent, ami nem a céljaikat szolgálja, nem jósolok sima bukást. Az az igazság, nem is lenne jó, ha a nép nem demonstrálná, hogy nem tűr több elnyomót a nyakán, mert akkor egy idő múlva ismét előmásznának a csatornából ugyanezek. Ez volt a baj a rendszerváltással is, a házmester elvtársak sem tanulták meg, hogy nem érdemes egy diktátor seggét nyalni, és Orbán sem tanulta meg, hogy nem érdemes diktátornak lenni.

Attilajukkaja 2018.08.12. 19:51:44

@Quercus a gondolkodó:
"aki azért hisztizik, hogy a kutatási tevékenység az MTA-nál maradjon, az a rákosista."
A kutatás eddig sem csak az MTA-hoz tartozott, hanem az egyetemekhez is. És a nyugati világban is vannak állami kutató intézetek. Ezt nem ártana tudni. Amúgy meg a "hiszti" nem azért megy, hogy az MTA ne kutathasson, mert azt a jogát nem vették el, hanem azért, hogy a NER határozhassa meg, hogy mit szabad oktatni/kutatni és mit nem, a szakma megkerülésével. És ezt most a kórházakban is be akarják vezetni.

kolompar lole 1113 2018.08.12. 20:21:26

@taga20: Nekem semmi, de a (narancs)kommunista pártnak annál több. sorosoznak teli szájjal, miközben a führer lánya ősi zsidó nevet kapott, vajon véletlenül? Nekik probléma ez, nem nekem.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.12. 20:22:16

@Quercus a gondolkodó: nem. a nyugati világban vannak kutatóintézetek, mint a Bell Laboratories, a Max Planck Institute, a CNRS, a CERN, a Fraunhofer Institute, és hasonlók.

Itt találhatsz még egy csomót:

de.wikipedia.org/wiki/Forschungseinrichtung
en.wikipedia.org/wiki/Research_institute

kolompar lole 1113 2018.08.12. 20:26:03

@nu pagagyí: Királyságnak se mondanám, mert ott történik azért néha valami a nép érdekében is. Itt meg csak lopnak, és viszik külföldre, offshoreba. Ez színtiszta maffia. Ezért a rendszerváltás után a fideszt bűnszervezetté kéne nyilvánítani, és simán lefoglalni mindent a tagjaitól,, az elkövetőket TÉSZ-re vágni a Csillagba. Együtt lopták, együtt is rakják vissza! Minden fidesz tag.

kolompar lole 1113 2018.08.12. 20:27:16

@fhdgy: Nem jobb egy magányos hölgy alá ülni?

kolompar lole 1113 2018.08.12. 20:29:54

@Quercus a gondolkodó: Sorosürülék az a kedvenc Viktorkád, ő írt alá neki!!!! Oxfordban jó vot Soros-ügynökösködni, mi? :DDD

alöksz róz 2018.08.14. 01:19:44

@math0: muhaha.

jelentkezzen, aki elhiszi, hogy van olyan kereskedelmi cég, akik kurvára megnézik, hogy mennyit adnak, amelyik sokat fizetne hajnaltól késő estig tartó fórumozgatásért egy diákmunkásnak

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.14. 08:08:46

@alöksz róz: van olyan kereskedelmi cég, amelyik nem azt nézi, hogy mikor mit csinálsz, hanem, hogy közben mit teljesítesz. de a fórumozásért nem kereskedelmi cég neked fizet egy kicsit, a Habony Művek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.14. 08:09:46

@alöksz róz: a diákmunkások bérét nem ismerem, te bizonyára ismered. mennyit fizetnek Orbánék seggnyalásért?!

alöksz róz 2018.08.14. 12:06:20

@math0: aha. mert nonstop fórumozás közben fantasztikus teljesítmény lehet nyújtani bizonyára :D :D

alöksz róz 2018.08.14. 12:09:03

@math0: nem ismered a diákmunkások bérét? ezek szerint még 16 éves se vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.14. 16:48:57

@alöksz róz: régen voltam diákmunkás, az azóta már nem releváns. Ez fel se merült abban az ostoba fejedben.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.14. 16:49:31

@alöksz róz: a te IQ-ddal nem. A te IQ-dat lefoglalja a napi 3 komment.

Attilajukkaja 2018.08.14. 17:08:35

@math0:
"a nyugati világban vannak kutatóintézetek, mint a Bell Laboratories, a Max Planck Institute, a CNRS, a CERN, a Fraunhofer Institute, és hasonlók."
Én is írtam már ennek a jóembernek, hogy az alapkutatásokat a fejlett országokban nem csak az egyetemek végzik, hanem államilag finanszírozott intézetek is. Az alkalmazott kutatások persze egy más tészta.
Sajnos, falra hányt borsó volt. :o(

alöksz róz 2018.08.14. 22:56:58

@math0: muhaha. 100% hogy gyerek vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.14. 23:23:28

@alöksz róz: a gyerekes az, hogy ilyen hülye rágalmakat írdogálsz, miközben te is tudod, meg minden olvasó, hogy honnan a faszból tudnád te a koromat úgy egyáltalán? egy idióta viselkedik úgy, mint te.

alöksz róz 2018.08.15. 00:37:26

@math0: elég elolvasni a hozzászólásaidat. max 16 éves gyerek vagy.

(esetleg talán egy kortársainál jóval éretlenebb egyetemista lehetsz. de ha pénz kéne rá tenni, inkább a középiskolás korosztályra tennék)

alöksz róz 2018.08.15. 00:40:50

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: vélemény. mások szerint meg nem.
az viszont tény, hogy a math0 user gyerek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 01:35:17

@alöksz róz: ahogy írtam, max 16 éves idi´óta gyerek irkál ilyeneket, mint te.

alöksz róz 2018.08.15. 01:42:32

@math0: mi a baj, kicsi? tényleg rám haragszol? meg mindenkire? vagy inkább anyuékra, csak nekik nem mersz visszaszólni

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 01:59:15

@alöksz róz: mi a baj, kicsi? tényleg rám haragszol? meg mindenkire? vagy inkább anyuékra, csak nekik nem mersz visszaszólni

alöksz róz 2018.08.15. 02:02:16

:D
maradt még kétsége valakinek?

meszena 2018.08.15. 14:32:12

@colonel Tigh: Feleslegesen írtál regényt. Arra reagáltam, hogy a "keresztény értelmiségiek" akarják megvédeni a társadalmat. Ezért kérdeztem, ha (amint mondták) meg kell védeni ettől a társadalmat, akkor miért jó erre költeni.
Vagy a cikket nem olvastad?
:)
Magánvéleményem az, hogy tényleg felesleges erre költeni, pont elfér a téma a szociológia szakon.

meszena 2018.08.15. 14:34:11

@math0: Ezt miért nekem mondod?
Nem olvastad a cikket?

meszena 2018.08.15. 14:38:01

@math0: Gőzöd sincs mihez szóltam hozzá, mert nem is olvastad el az írást.
De az is lehet, hogy nem vagy képes ilyen bonyolult dolgokra figyelni, csak a végtelenül leegyszerűsített demagóg világodban tudsz gondolkodni.
Megértem: ehhez képest mindenki csak ostoba barom lehet, aki nem ennyire korlátolt.
süti beállítások módosítása