B1 blogcsalád



A fideszes propagandista is büdösnek találta saját magát

2018. augusztus 02. - nickgrabowszki

A magyar sajtótörténet legabszurdabb negyedórája: így örömködöttek a pártállam agitátorai a Hír TV visszafoglalásán. ghgo.jpg

Végre felkerült a Youtube-ra az a kortörténeti jelentőségű dokumentum, amelyen a 4 és fél évig normális médiaként funkcionáló Hír TV újbóli megszállás alá helyezését indokolják és a kommentálják a Fidesz lakájmédiájának arcai.

Az átformálás viharos sebessége miatt Gajdics Ottónak, a KISZ-titkárból lett simicskistának, majd antsimicskistának és Huth Gergelynek, a Prosti Pesti Srácok nevű orgánum különös szokásai miatt fénylő arcú tekintetű főszerkesztőjének kellett beülni az élő adásba, hogy szóval tartsák a nézőket.

A több félórás videó első 15 percéből a következők derültek ki:

  • Gajdics szerint a Hír TV nézői egy nagy családot alkottak, a saját anyja például 3 éve alatt nem tudott leszokni róla (kedves mama ezek szerint az évi 80 milliárdból finanszírozott állami médiát, meg a Széles Gábortól Mészáros Lőrinc nevére íratott Echo TV-t is nézhetetlennek találta, pedig fiacskája is az utóbbinál dolgozik);
  • ugyancsak szerinte semmi másról nincs szó, mint normális piaci folyamatokról; hogy a sajtószabadságnak vége lenne, az humbug, kacsa, rizsa; semmi másról nincs szó, minthogy úgymond hazajöttek;
  • Huth azt állította, ez az igazság napja, és az igazi áldozat nem a most kirúgott többtucat hírtévés, hanem azok (ők maguk), akik a G-napkor, illet utána mondtak fel (azt elfelejtette hozzátenni, hogy az akkori ún. áldozatok puhára estek, közpénzből hoztak nekik létre elenyésző olvasottságú, hallgatottságú, nézettségű orgánumokat);
  •  az Agyar Idők főszerkesztője kikérte magának, hogy lakájmédiás, meg pártpropagandista volna, ő mindösszesen a Fidesz érdekeiért harcol (ha itt a kedves néző, illetve olvasó ellentmondást vélne fölfedezni, az alkalmasint nem a véletlen műve);
  • ugyanakkor szerinte ha ő propagandista, akkor az ellenzéki sajtó is az (pedig nem: a kormánykritikus sajtó nem az ellenzéki pártokért küzd, hanem azért, hogy egy kérdéses törvényességgel működő érdekcsoport ne sajátíthassa ki magának az államot és írathassa a nevére Magyarországot);
  • a korábbi KISZ-tikár aligha a logika embere, mivel annak dacára vádolja az ellenzéki sajtót propagandával, hogy ugyanabban a gondolatban állítja meg, miszerint "az ellenzéki pártok elveszítették a potensségüket, az aktivitásukat, és nem maradt a térfélen ellenzéki politika";
  • Gajdics megállapítja, hogy az ellenzéki (valójában csak a kormánytól független) média Magyarországon teljes mértékben átvette az ellenzéki pártok szerepét POLITIZÁLNI kezdett (ami valóban egészen hallatlan, az emberek egy része ma Magyarországon POLITIZÁLNI MER, ahelyett hogy elfogadná, hogy majd a Fidesz emberei politizálnak helyette);
  • azt is elárulta, hogy volt egy bátor, ún. balliberális kolléga nem ült vele egy asztalhoz.
  • A műsor ezen pontján Huth egészen váratlanul és meglepő őszinteséggel közölte, hogy büdösnek találja magát már ő maga is. Szószerint ezt mondta:

mi nem váltogatjuk ruháinkat, gatyáinkat óránként, tízpercenként (itt beszagolt a bal hóna alá - B1), pedig lehet, hogy kellene.

Majd nem sokkal ezután megjegyezte, hogy

ha a jobboldal nincs kormányon, emlékezzünk csak 2002-re, a portásig kirúgnak mindenkit a komcsik, a portásig bezárólag.

Gajdics tehát azt állította, hogy az ellenzéki média lakájmédia, továbbá átvette az ellenzéki pártok szerepét; Huth meg egy fél nappal később vélelmezte, hogy a szerinte még mindig létező komcsik a portást is kirúgják, amikor a Hír TV visszafoglalása éppen a portaszolgálat leváltásával kezdődött (a Fidesz-közeli Valtonra).

Bár az eredeti cél az volt, hogy a teljes műsorról próbálok beszámolni, ekkora méretű inkonzisztencia, a valóságtól teljes elszakadás után egyszerűen fényt kaptam, beállt a blackout, leolvadt leolvadt és elfüstölt az agyam. Egyáltalán nem biztatnám az olvasókat arra, hogy nézzék meg a maradék 20 percet, de ha valaki mégis megtenné, beszámolhatna róla a kommentben.

Itt már nem egyszerűen arról van szó, hogy visszatért a Hír TV-re az agitáció, a propaganda és a fake news, hanem hogy az alternatív valóság és a párhuzamos univerzum beszüremkedett a létező világegyetembe. Ami így már nem is csak sajtó-, hanem egyenesen tudománytörténeti esemény. Ami azért mégiscsak páratlan dolog a maga nemében.

Igazán büszkék lehetünk rá, hogy ez pont velünk magyarokkal, Magyarországon esett meg, ráadásul élő egyenes adásban.

És ez most már ilyen lesz, meg még ilyenebb. Gajdics mamának nem kell aggódnia, akárhová kapcsol, ugyanezt látja majd. A jövő már régen elkezdődött, és most folytatódik.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3314158079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Épüljön stadion a CEU helyére 2018.08.04. 02:48:16

@seepheerd: Szerintem a tobbseg, en is, ROHOGNI, GUNYOLODNI, KARORVENDENI jar az indexre . :))))))
Imadom hallgatni a libantak szanalmas vonyitasat tehetetlensegukben.
Ha nem kovettetek volna el annyi ocsmany szemet aljas gonoszsagot az orszagunk ellen, akkor kepes volnek konyoruletesen egyutt erezni a legyozotekkel. De ennyi aljas gonoszsag utan, a 2004-es 23 millio romanozos magyar gyulolet, a 2006-os tomegbe lovetes, az Olimpia megbuktatasa, az orszag iszlamizaciojanak elosegitese utan, mar azt mondom, NINCS KONYORULET, PUSZTULJATOK AZ UTOLSO SZALIG.
EGYSEM MARADHAT !!!!!!!!!!!!!!!!!!! SENKI, SEHOL SEMMILYEN pozicioban. A legutolso libbant bloggert is le kell vadaszni.

PUSZTULJATOK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
PUSZTULJATOK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
PUSZTULJATOK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
PUSZTULJATOK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
PUSZTULJATOK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
PUSZTULJATOK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
PUSZTULJATOK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2018.08.04. 04:41:17

@Épüljön stadion a CEU helyére: nono
ezt a mi Szeretett Jóságos Miniszterelnök Úrunk nem engedné
Ő igazi illiberális demokrata, nem engedi, hogy népéből bárkit is hátrány érjen, csak mert félrevezetett libbant vagy orthodox komcsi

taga20 2018.08.04. 06:09:00

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: ha eszt sztálin evtárs tudná, akkor biztos nem engedné!

taga20 2018.08.04. 06:10:54

@Épüljön stadion a CEU helyére: te genetikai hulladék, hozzád képest a legutolsó feka migráncs is egy atomtudós!

hogy miért nem szakad be a fejed a gazdád ánuszába egyszer?

William Kidd 2018.08.04. 08:09:01

En magyar patriotakent, inkabb mar arra a nehany megmaradt ballibes oldalra jarok mivel ott meg lehet vitatkozni valakikkel valamirol. Az 2 bites, eszak-koreai mintaju fidesz propaganda olalak es mediumok maradjanak meg a Partnak es kozmunkas hiveiknek. Nekem semmit se mondanak es baromi unalmasak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.04. 08:16:49

@morph on deer:

Elmúltak a 90-es évek, amikor a ballibek még sikeresen tudtak tabusítani szavakat. A mai korban nem a liberálisok nedves álami alapján használjuk már a szavakat.

Jakab.gipsz 2018.08.04. 08:34:04

Gajdicsnak és Hutnak tökéletesen igaza van, csak még nagyon puhányok, keményebben kell elbánni a sátánfajzat Soros csicskásaival.

És nem egy alternatív univerzumban kell elbánni velük, hanem itt, ez Magyarország, és Magyarország, nem hazug ország. Ezt a harcot Ti kezdtétek.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2018.08.04. 08:43:42

@taga20: mAArgitt, ügyelj nehogy odaégjen a paprikáskrumpli

taga20 2018.08.04. 08:53:35

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: emese, eszt a rezsiszilárd ikonodnak mondd, ne nekem!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 09:18:04

@sas70: " kereskedelmi tv olyan műsort csinál és olyan emberekkel, amilyet akar. "

csakhogy itt az adófizetők pénzéből, illetve az adófizetők ellopott pénzéből csinál a kormány-maffia magának olyan tévét, amivel agyat mos. itt nem a független Józsi fizeti a saját zsebéből a tévét, ami a hülyeségeit nyomja, hanem:

1) a tévét a pályázatokon csalással nyerő oligarchia veszi és irányítja
2) a kormány reklámmal támogatja azt
3) néha még megdobják őket egy az egyben is egy kis pályázati pénzzel

tehát nem, nem arról van szó, hogy hülye független vállalkozó arra szórja a pénztét, hogy hülyeséget nyomjon az éterbe, hanem arról, hogy függő maffiózó folyamatos lopás mellett kiszolgálja a diktatúrát

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 09:20:06

@minden_no_a_puncijaval_gondolk: pontosan, az a baj, hogy Magyarországon a szellemi károsult réteg kormányoz a szellemi károsult 2,8 millió szavazatával. És ez tönkrebassza az országot, amit mindenki megszív.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 09:21:15

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: " fideszhitler majd cigánynak nézi saját magát. "

igazából tudja ő, hogy az, csak még nem "coming out"-olt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 09:26:50

@maxval balcán bircaman: de, ti kisemberek vagytok a legnagyobb gázban, mivel az általatok megválasztott hülyék tönkreteszik az országot, és ti, a hülyeségetek miatt tudtok a legkevésbé megoldásokat találni a problémára. Ti fogjátok leginkább megszívni a saját ostobaságotokat.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 09:33:24

@maxval balcán bircaman: "S mi a kapcsolat a ballibek élettere és Auschwitz között? "

Lebensraum.

Amikor az ostoba náci még a saját "terminus technicusait" sem ismeri.

Bisi 2018.08.04. 09:37:16

A B1 az RTL-n felnőtt panelproliknak és Mónika show rajongóknak próbálja a mindennapi szellemi betevőt megadni. És ezt szerintem nem is csinálja rosszul.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 09:37:27

@nemecsekerno_007: " a BMW ennek tudatában települ Debrecenbe. "

A BMW költséghatékonysági szempontok alapján Debrecent hiszi ideálisnak. Nem mellesleg a balliberális kormány alatt épült M35-ös autópálya miatt.

Viszont még simán megszívhatják, hogy Orbanisztán alatt ebben a térségben már gyári munkásnak való is alig maradt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 09:38:26

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Hitlertől is vagy hatszor próbálták megmenteni a világot, oszt magát kellett végül fejbelőnie. "

Orbánnal is ez lesz... El kell majd égettetnie magát, nehogy ketrecben mutogassák.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 09:41:28

@megvagyhadnagy: "Mennyi az az ellopott pénz? "

Sok száz, pár ezer milliárd forintot loptak el Mészárosék. Ebből Magyarországon például ki lehetett volna taníttatni egész Szabolcs és Bazmegyét valami jó szakmára, és lehetett volna telepíteni oda 4-5 jó kis magyar gyárat. Ehelyett horvát focicsapatra és egyéb baromságra szórták el a paraszt maffiózók.

bzsoa 2018.08.04. 09:44:53

@math0: "pontosan, az a baj, hogy Magyarországon a szellemi károsult réteg kormányoz a szellemi károsult 2,8 millió szavazatával. És ez tönkrebassza az országot, amit mindenki megszív"
Bezzeg előtte amíg a ballibsik voltak hatalmon kb. 2Millió intelligens és nagyon okos szavazónak hála csak úgy szárnyallt az ország!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 09:59:09

@nemecsekerno_007: az egész Fideszes maffiából nem lesz GDP. az nem GDP, hogy Mészáros szétlopja az EU segílykét, és horvát focicsapatot vesz belőle, te húgyagyú!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 10:00:03

@nemecsekerno_007: abból sem lesz GDP, hogy a lopott pénzért vesznek maguknak tévét, és ott nyomják fullban a kretént.

blah 2018.08.04. 10:00:45

@Bisi: minden fideszes ostoba nyomi.

blah 2018.08.04. 10:02:40

@maxval balcán bircaman: a totális maffia uralom irányába.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 10:02:57

@Épüljön stadion a CEU helyére: ezzel csak azt gerjeszted, hogy a végén ti fogtok pusztulni, pont úgy, mint a német nácik. Muszáj lesz szarrá bombázni titeket.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 10:05:07

@Jakab.gipsz: Nem, az ENdlösungot ti kezdtétek, de ti is fogtok belepusztulni, akárcsak Hitler. Ugyanúgy fogtok megdögleni, náci patkányok!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 10:06:00

@maxval balcán bircaman: Orbanistán EU segílykén tengődik. Amint elzárják a csapot, a sok Fideszes birka vonyítani fog.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.04. 10:25:41

@math0:

Te náci vagy, így biztosan otthonosan mozogsz a náci szakszavakban.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 10:29:19

@maxval balcán bircaman: Nem, azt, hogy a "Lebensraum" kifejezés a német nácizmus kedvenc ideológiai terminus technikusa volt, azt mindegyik művelt magyar ember tudja. Te nem, mert te egy ostoba paraszt vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 10:30:27

@maxval balcán bircaman: "Mi segélyezzük a nyugatot. "

Az ápolónők ezt mesélték neked?! Arról is beszéltek, hogy a Fehér Házat gyíkemberek foglalták el?!:)

Szilárd vélemény 2018.08.04. 10:30:56

@maxval balcán bircaman: akkor miert nem koltozol haza es elsz itt te kutyafajzat?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.04. 10:32:10

@math0:

Nem beszélek sajnos németül. S nem érdekel Soros gazdád hülyesége se.

Szilárd vélemény 2018.08.04. 10:34:35

@maxval balcán bircaman: ne politikus valaszt adj te kutya. Ha itt minden jo es minden szarnyal akkor miert nem itt elsz? Adj mar vegre egy gerinces, egyenes emberi valaszt es nem a f@szsagot meg a bullshitet nyomd ide.
Te vagy a balkan ilkiberalis coelho?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.04. 10:36:36

@Szilárd vélemény:

Komolyan azt állítod, hogy a lakóhely megválasztása politikai alapú?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 10:36:41

@maxval balcán bircaman: "Nem beszélek sajnos németül."

Nagyobb baj is van nálad ennél. A "Lebensraum" kifejezés ismerete, ahogy említettem, műveltségi kérdés. Neked az a bajod, hogy műveltséged nincs. Egyébként magyarul használtad, én csak megadtam neked, hogy hogy tudsz utánanézni a dolognak. Ez nem sikerült, mert a 80-as IQ-dat meghaladja a feladat.

Szilárd vélemény 2018.08.04. 10:36:59

@maxval balcán bircaman: te amugy mivel epited a szeretett hazadat? Mert mi a munkankkal es az adonkkal. Te mit teszel hozza, te igazi alhazafi kutya. Ezekre valaszolj.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 10:38:02

@maxval balcán bircaman:

"Mi köze a lakóhelynek az ember elvi álláspontjához? "

Mondjuk a hitelesség a köze?! Te pont azt csinálod, amit a geci gazdád, csak fordított irányban:

"Ne azt nézzétek, amit mondok, azt nézzétek, amit csinálok!"

Szilárd vélemény 2018.08.04. 10:38:02

@maxval balcán bircaman: ne magyarazz kutya mivel epited te a hazadat? Mivel jarulsz hozza az orszag epulesehez? Mert a bolgar ado nem ide folyik be...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 10:38:40

@maxval balcán bircaman: "Kamu, ne vedd be. "

A náci paraszt fantasztikus érvelési színvonalát láthatták!

Szilárd vélemény 2018.08.04. 10:39:44

@maxval balcán bircaman: valaszolj mar vegre emberkent es ne politikuskent meg takonygetincu kutyakent. Mivel jarulsz hozza a sajat nemzeted epulesehez? Multik csecsen csungsz egy idegen orszagban, hazaarulo kutya vagy aki csak a széthúzást erositi. Az ilyenek miatt nem tud felemelkedni ez az orszag.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 10:41:15

@maxval balcán bircaman:

"Komolyan azt állítod, hogy a lakóhely megválasztása politikai alapú? "

Ha az ember valahonnan valahova vált, akkor általában az ilyen választás politikai, gazdasági vagy társadalmi. Ebből szerinted melyik az, amiben Orbanisztán rosszabbul áll, mint Bulgária?!

Volna egy olyan maradék alternatíva, hogy te utálod Magyarországot, és hazaáruló, geci fasz vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 10:42:17

@maxval balcán bircaman: Sem a premissza, sem a konklúzió nem igaz. De hát mit vártunk egy olyan náci, Fideszes seggfejtől, mint te?!

Szilárd vélemény 2018.08.04. 10:44:09

@maxval balcán bircaman: ja szoval te vagy a nagy megmondo. Te semmivel nem jarulsz hozza de megmondod hogy az itt adozo es sz orszagot építő emberek fele egy mocskos sorosberenc. Te aki egy hazajabol kiszakadt irredent felforgato vagy. Semni tobb. Nem melyelemzo vagy csak egy ostoba aki a sajat igazát hajtogatja ugy hogy mas f@szaval veri a csalant.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 10:44:21

@maxval balcán bircaman: "Mint mélyelemző segítem a liberalizmus elleni harcot. "

Tehát elismered, hogy fizetett kommentelő vagy, és külföldi ügynök.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 10:44:53

@maxval balcán bircaman: Akkor marad, hogy hazaáruló fasz vagy, aki azért hagyta el Magyarországot, mert utálja.

Szilárd vélemény 2018.08.04. 10:45:30

@maxval balcán bircaman: távolról ne magyarazz ide. Elj itt es ugy okoskodj. Mar az is a liberalizmus erdeme hogy a f@szsagaitßdat ide okadhatod.

Cycmen 2018.08.04. 10:52:41

@Szilárd vélemény: "Te semmivel nem jarulsz hozza de megmondod hogy az itt adozo es sz orszagot építő emberek fele egy mocskos sorosberenc. Te aki egy hazajabol kiszakadt irredent felforgato vagy. Semni tobb. "

Tudod van aki bárhol van, tud magyar lenni és van aki itt sem az!

Cycmen 2018.08.04. 10:56:40

@Szilárd vélemény: Mar az is a liberalizmus erdeme hogy a f@szsagaitßdat ide okadhatod.

Ebből a mondatodból két dolog derül ki, az hogy libsi vagy és a hangvételed alapján megakadályoznád ha tudnád!
A liberalizmus maga a képmutatás!

taga20 2018.08.04. 10:56:46

@Szilárd vélemény: birkával annyi értelme van beszélgetni, mintha vizet gereblyéznél:)))

egyébként birkáról nekem mindig ez ugrik.

i.imgur.com/58w4HgC.jpg

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 11:07:30

@maxval balcán bircaman: tehát letagadod, hogy fizetett külföldi ügynök vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 11:08:24

@Cycmen: szó sem volt olyanról, amit írtál, ne erőlködj, náci fasz!

anyadmajma 2018.08.04. 11:13:50

@maxval balcán bircaman: te egy hazaáruló bolsevik geci vagy. Anyád meg büszke rád. Gondolom, büszke rád a retkes kecske, hogy te már két lábon jársz.

Szilárd vélemény 2018.08.04. 11:15:46

@Cycmen: na nar csak te hiányoztal. A te baromsagaid is ott vannak mindenhol evek ota. Leszaron a kulturaltsagot, amig mas is leszarja. Szemet szemert.

Szilárd vélemény 2018.08.04. 11:16:45

@maxval balcán bircaman: engwm sajnos nem mert a kutyam a kanapen alszik.

Szilárd vélemény 2018.08.04. 11:18:01

@maxval balcán bircaman: a narancsos hazugsagokkal ennyire allhatatosan nem allsz ki.

Szilárd vélemény 2018.08.04. 11:22:29

@Szilárd vélemény: hazugsagokkal szembent akartam irni termeszetesen...mea culpa...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 11:22:30

@maxval balcán bircaman: te letagadod, hogy fizetett külföldi ügynök vagy.

Szilárd vélemény 2018.08.04. 11:23:41

@math0: azert mert nem külföldről fizetik, hanem a lendvay utcából.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 11:23:46

@maxval balcán bircaman: nem tudtál arra válaszolni, hogy miért költöztél Bulgáriába, te hazaáruló patkány!

Szilárd vélemény 2018.08.04. 11:29:39

@maxval balcán bircaman: csaladi ok es kalandvagy? Fiatal voltal es kellett a lenz de olaszorszagba nem voltal elég jó tancoslanynak?

Cycmen 2018.08.04. 11:45:34

@Szilárd vélemény: . Leszaron a kulturaltsagot, amig mas is leszarja.

Nem korlátozni akartalak, mindössze a szövegkörnyezetből következtettem egy szándékra.
Nem szoktam nevelgetni az ellenfelet, hagyom hogy adja saját magát, az teljesebb képet nyújt a személyiségéről! :D

nemecsekerno_007 2018.08.04. 11:50:21

@math0: "A BMW költséghatékonysági szempontok alapján Debrecent...."

- Jaja, kezdjed magyarázni, hogy miért költözik a BMW Debrecenbe.
- A lényeg, hogy ha senkit se találnak aki ott dolgozna, téged meg a hozzád hasonlókat akkor se fogják felvenni...
- Mondjuk magyar cég se....

nemecsekerno_007 2018.08.04. 11:51:48

@math0: Ja, mer' a rinyálásodból lesz...

Vagy az intellektuális f@szverésből amit műveltek...

Cycmen 2018.08.04. 11:58:30

@Szilárd vélemény: "na nar csak te hiányoztal. A te baromsagaid is ott vannak mindenhol evek ota. "

Ha évek óta olvasol, akkor kupálódhattál volna! Na mindegy! :D

Husky Joe 2018.08.04. 12:27:32

Fizetett szócsövek.

miketbeszéltek 2018.08.04. 12:32:38

@maxval balcán bircaman: Egyre nyíltabban vagy sztálinista. De akkor miért szidod a baloldalt? Nem elég kommunista az ízlésednek? Ja, elfelejtettem, hogy Te populista vagy. Mint a római császárok. Panem et circenses, és támogat a plebs.

miketbeszéltek 2018.08.04. 12:36:31

@maxval balcán bircaman: Populizmus: a rövidtávú látszatérdekeket és érzelmeket szolgáljuk ki, az elismerésért cserébe. Mint amikor a nagymama csokit ad az unokáknak ebéd előtt. A "rossz" szülő meg helyteleníti ezt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 12:37:18

@nemecsekerno_007: multinacionális cégnél dolgozok K+F-ben. Nem úgy, mint te, aki takarítónak próbál bejutni a BMW-be.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 12:38:36

@nemecsekerno_007: én Mészárossal szemben a munkámmal értéket állítok elő. Több milliós darabszámban gyártják, amit programozok. Életmentő fontosságú termék.

Jakab.gipsz 2018.08.04. 13:16:11

@math0: Óriási tévedésben vagy, olvasd el a bibliát is.

Már pedig a "bibliát", nem mi a magyarok találtuk ki.

A bibliát valakik írták önmagukról önmaguknak, tehát igaz. ENdlösungot ott említik meg először. Azt javaslom higgadjatok le, mindazonáltal, hogy "túlságosan maga biztosak vagytok és túlságosan el vagytok szemtelenedve", ezt pedig egyszer egy hazug ember vetette a szemetekre. Az igaz szó hazug ember szájából is hazugságnak számít.

Most már megtapasztaltuk a sátánfajzat Soros igazságait, amelyek szemenszedett hazugságok egytől egyig. Eljött az igazság órája, mert Isten malmai őrölnek, ha akarjátok, ha nem.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 13:59:39

@Jakab.gipsz: Te elmebeteg vagy. Érthetetlen az egész hozzászólásod.

Az Eddákat valakik írták önmagukról önmaguknak, tehát igaz. Ergo létezik Odin, Thor, és a többi pogány isten, létezik a Walhalla, és a világnak a Ragnarökkel lesz vége.

vénkujon 2018.08.04. 14:15:07

gáspi kiverhette már végre vagy sem? aggódok. legaláb menjen le a fodcipájájukra üres kapura rukdosni

Bisi 2018.08.04. 16:24:57

@blah: Igazad van, azok mind azok.

miketbeszéltek 2018.08.04. 19:32:05

@maxval balcán bircaman: "Ez csak a populizmus liberális definíciója azonban."
Konzervatív, keresztény, polgári hozzáállásból bírálom a populizmust, úgyhogy ez teljesen konzervatív definíció. Hitler nem volt populista?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.04. 19:57:36

@miketbeszéltek:

Nem volt az. A nácizmus inkább a nacionalizmus szélsőséges verziója.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.04. 20:40:49

@maxval balcán bircaman: senki nem beszéli azt a nyelvet, amit ti az elmegyogyóban, mi?!:)

LIPSI MENTES ÖVEZET 2018.08.04. 20:49:38

Tudjak jol a lipsik, TAKARODNIUK KELL az orszagunkbol, ezek mar az utolso erotlen horgesek.

Alex Shimon 2018.08.07. 15:21:56

magyarország Így kisbetűvel úgy rothadt ahogy van. Nincs mit szépíteni.
süti beállítások módosítása