B1 blogcsalád



Igazi magasélet: Semjén helikopteres luxusvadászatai messze túlszárnyalják Rogán helikopterezését

2018. március 09. - Mr Flynn Rider

Alkalmanként 4-5 millió forintnyi svéd koronáért vadászgatott Semjén Zsolt Svédországban, néha helikoptert, néha egy egész hotel kibéreltek neki. 

semjen_svedorszag_vadaszat1.jpg

Highlife. Az angol kifejezés a luxus körülméneket hívatott leírni és Semjén Zsolt esetében szó szerint érthetjük a magasságot: helikopterről vadászgat a magyar miniszterlenök-helyettes Svédországban. Ne feledjük, hogy Semjént a magyar adófizetők fizetik. Ne feledjük, hogy ezeket a költségeket aligha láthattuk viszont a vagyonbevallásában. 

Azt gondolta, hogy Rogán luxuséletmódját nem lehet überelni? Nos, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képes volt rá: a választási kampány közepén derült ki róla, hogy Svédországba jár luxusvadászni, titokban.

A KDNP elnökéről idáig is tudtuk, hogy – Lázár János kancelláriaminiszterhez hasonlóan - szereti a vadászatot, hiszen évente borzolja a kedélyeket a fegyvertartás korlátozásának enyhítésével. Ő egyben az elnöke az Országos Magyar Vadászati Védegyletnek is. (Más politikai tevékenysége nem nagyon van, azon kívül, hogy hülyeségeket beszél és felavat.) A Magyar Nemzetnek vadászatszervezők beszéltek arról, hogy a miniszterelnök-helyettes 2012 óta látogat el évente egy alkalommal a skandináv országba. Mint elmondták, a politikus elsősorban jávorszarvasra és rénszarvasra, valamint a főként a tajgaerdőkben élő siketfajdra vadászik. Az Orbán-kormány második embere 2012 óta szinte minden évben egyszer Svédországban vadászott.

Ráadásul az is kiderült: nem mindennapi körülményeket kell a miniszterelnök-helyettesnek biztosítani. 

  • Semjént teljesen el kellett szeparálni mindenkitől, nehogy magyarokkal találkozzon és lebukjon, emiatt egyszer egy egész hotelt kibéreltek neki, hogy a vadásztársaival egyedül lehessenek benne;
  • Semjén vérszomját mindenképpen ki kellett elégíteni: muszáj volt lelőnie egy vadat és a szervezőknek mindent el kellett követniük, hogy ez sikerüljön is neki;
  • Semjén nem viselte jól a gyaloglást és külön kellett neki szerezni lovat, hogy lovagolhasson;
  • a legutolsó alkalommal méregdrága helikoptert is kibéreltek neki, amiről Semjén lelőtt egy rénszarvast és a kilőtt állatot a helikopterrel, a nyakánál fogva fellógatva szállították.

semjen_svedorszag_vadaszat2.jpg 

Nézzük az árat: a luxusutak alkalmanként 4-5 millió forintnak megfelelő svéd koronába kerültek.

A Magyar Nemzet szerint az árat fel is srófolta, hogy Semjénnek extra kérései voltak, mint például a helikopteres vadászat, ami nem olcsó mulatság még Magyarországon sem, nemhogy Svédországban. Az egyórás légi kirándulás 25 ezer koronába került, vagyis több mint 750 ezer forintba.

Rogán helikopterezése  a becslések szerint harmad annyiba került. Amikor 2016-ban Szabó Zsófi sorozatszínész esküvőjére mentek, azt a helikoptert már 250 ezer forintos óránkénti díjért ki lehet bérelni.

UPDATE: az Origo nevű kormányzati propagandaportál már mosdatja Semjént, azt állítva, hogy a helikopter ahhoz kellett, hogy a levadászott állatot elszállítsák. 

Fotók: Magyar Nemzet

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8313726484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Punxsutawney Mormota 2018.03.09. 10:13:27

Hé? Hát most tényleg sajnáltok egy kis bazári lövöldözést a keményen dógozó kisembertől? Ha 48.000.- forintból meg lehet élni, akkor TömjénZsóti fizujából futja ilyen szittya szórakozásokra, nem? Hát most mit csináljon má' ez a jóember szabadidejében? Nézze a TV2-t, vagy olvassa a 888.hu - t? Ezt ti sem gondolhatjátok komolyan! :D :D :D

sZulamith 2018.03.09. 14:23:10

Nem csipem sem őt, sem a pártját. Nevükhöz méltatlanok úgy általában /vasárnapot gyűlőletkeltő politikával indítják a rádióban/. De sokkal kisebb beosztású emberek tudnak befizetni drága utakra, akkor Semjén Zsoltnak is telhet a szenvedélyére. Az viszont nagyon nem tetszik, ahogy helikopterről űzik az állatot, mindezt keresztény, és nem muszlin hittelé.

rallus 2018.03.09. 15:41:04

@sZulamith: Nem űzik helikopterről az állatot, csak azzal szállítják el!

sZulamith 2018.03.09. 16:53:06

@rallus: ".....kibéreltek neki, amiről Semjén lelőtt egy rénszarvast és a kilőtt állatot a helikopterrel, a nyakánál fogva fellógatva " Gondolom nem egy helyben várta az állat, hogy lelője.

morpho 2018.03.09. 16:55:26

@rallus: Ne mondd senkinek, de helikopterrel hajtják az állatokat és onnan lövik le! Bőven elég neked tisztára nyalni Semjén seggét, a szart nem muszáj megenni!

rallus 2018.03.09. 16:57:29

@sZulamith: Nem akarlak elkeseríteni, de a svédeknél akkor is lecsukták volna Semjént, ha nem steril, érzéstelenítővel bekent lőszerrel teríti le a szarvast. Helikopterről vadászni pedig még a szociban is etikátlan volt. Nyugi! Én sem értem meg a vadászok lelki világát, de ha valaki erre költi a saját pénzét , hát tegye.

rallus 2018.03.09. 17:28:56

@morpho:

Svédország - Jávorszarvas vadászati ajánlat
Partnerünk 2012-től a saját vadászterülete mellett megkapta egy 4700 hektáros jávoros vadászterület kizárólagos vadásztatásának jogát is, így kivételesen jó lehetőségeket tudunk biztosítani egy egyéni jávorbika vadászatra.
A vadászat módja kutyás kereső vadászat. Ha a kutya megtalálja a sűrűben a jávorszarvast, akkor megállítja, és ugatással jelzi a vadász számára a helyét. A vadász kísérőjével megközelíti, elbírálja, és terítékre hozza. Ritka esetben (pl. nyom alapján) előre megmondható, hogy a kutya milyen nemű szarvast „fog", de legtöbbször ez csak a helyszínre érkezve derül ki.

Kérsz árlistát?

taga20 2018.03.09. 17:31:26

@rallus: semjén erre költi a pénzünket, te meg még ehhez is tapsolsz. gratulálok a rohadt lelkivilágodhoz fityeszzombi!

taga20 2018.03.09. 17:34:58

@morpho: jobban jártunk volna, ha aszarvas helyett, ezt a agy károsult semjént lógatják a helikopterről. még a köcségekért se nyavalyogtam volna:)

rallus 2018.03.09. 17:49:50

@taga20:" pénzünket"??? Egy pénztárcán vagy Semjénnel? Fogadunk, hogy nem vette észre, mikor kivetted a zsebéből...

taga20 2018.03.09. 18:01:08

@rallus: mi a faszt nem értesz te fityeszjobbágy?

BOAR 2018.03.09. 18:49:33

Elég gáz volt előhozni ezt a témát mert egyáltalán nem ritka az ilyen vadászat más körökben sem.
A helikopterezés az origo hazudozásával szemben azért nem általános. Arról vadászni szvsz. tilos is de a vad kihordására használni se érdemes mert többe kerül mint a szarvashús. A rénszarvas kiközelítésére a legjobban bevált eszköz a hátizsák, persze nem egyben és nyilván csak a csónakig/terepjáróig. Más kérdés, ha a fizetővendég igényt tart a trófeára illetve ha a nehézkes mozgás miatt a vadászat helyszínére is helikopterrel érkezik.
Az, hogy Semjénnek honnan volt rá pénze, persze más lapra tartozik de remélhetőleg egyszer erre is választ kapunk.

kercsi vííí 2018.03.09. 19:53:07

@rallus: Aha, és fehér lovon eredt a rénszarvas nyomába?

morpho 2018.03.09. 20:08:06

@taga20: Az a szörnyű az egészben, hogy ezzel a Semjénnel a kilencvenes években én együtt horgásztam... Inkább ne mondj semmit...

taga20 2018.03.09. 20:09:56

@morpho: mostantól nem ismerlek! bazdmeg miattad lett ilyen!

csak egy mentséged lehet, hogy mektévesztett az ördög:))))

morpho 2018.03.09. 20:17:09

@taga20: Akkor sem volt okos és jellemzően ő fogta a legkevesebb halat, viszont mindig hozott sört. De mentségemre legyen mondva, hogy nem lehetett tudni, hogy ez lesz belőle. 97-óta nem találkoztam vele. Már meg sem ismerne szerintem. (hála istennek)

taga20 2018.03.09. 20:24:17

@morpho: igazad van. a geciből is mi lett?!

gondoltad volna 89 környékén? én nem.

morpho 2018.03.09. 20:55:38

@taga20: Nem, sőt! Az a vicces benne, hogy vidéki, kisgazda érzelmű ismerőseim teli szájjal szidták Orbánt '90-ben, és én védtem meg! Most meg már nyugdíjasként istenként imádják és nincsenek velem beszélő viszonyban, mert én kritizálni merem azt a derék embert! Fasza mi? Mondjuk '90-ben éppen liberálisnak hazudta magát én meg beszoptam. Semjén viszont mindig is kereszténydemokrata volt és '93-ban még ő is Orbánban látta a megtestesült ördögöt! Nagyot változott a világ. A dolog érdekessége, hogy én liberális maradtam. Ilyen is van.

taga20 2018.03.09. 21:15:34

@morpho: aszt vágod, hogy csak az ördög nem változik?:)

én is elárulok egy titkot. én amíg volt szdsz mindig rájuk szavaztam:)

morpho 2018.03.09. 21:39:03

@taga20: Hát akkor ideológiai értelemben én vagyok az ördög maga. Egyébként mindig az jut eszembe, amikor 1998-ban, miután Orbán mindenkit átbaszott és lepaktált Torgyán Bubuval, egy csomó ember Budapesten "Bocs, hogy a fideszre szavaztam" feliratú kitűzővel járkált. Hát így van ez. Én sosem szavaztam a fideszre, valahogy sosem tűnt korrektnek az a társaság, de 93-tól kezdve ez már látszott is.

taga20 2018.03.09. 21:57:02

@morpho: egyébként, mit szósz budaházihoz?

legeslegujabbkor 2018.03.09. 21:59:49

Akkor lenne fair játék, ha a szarvasok is kapnának puskát.

A keresztény értékrendhez egyébként pontosan illik, hogy öljük le az állatokat, csak.

taga20 2018.03.09. 22:06:47

@legeslegujabbkor: persze anno az oroszlánoknak énekeltek még. azóta kinyílt a puska a zsebükben:)

morpho 2018.03.09. 22:44:57

@taga20: Budaházy? Vele nem horgásztam együtt. Nácikkal nem horgászom. Nyilván ki akar jönni a sittről, ezért most beállt Orbán mögé, hogy lenyúlják a széljobber szavazókat. Teljesen beleillik a képbe. Orbán Miskolcon cigányozott, aztán Morvai K. beállt mögé, most meg Budaházy is hirtelen narancssárgára festette magát. Nem arról volt szó, hogy ezek kapnak két sallert? Nagy zavar van fideszéknél, ha ilyen eszközökhöz/emberekhez nyúlnak. Ennyit erről.

2018.03.09. 22:54:38

@legeslegujabbkor: @sZulamith: nem tudom ti honnan tájékozódtok, de a kereszténység nem tiltja a húsevést és a vadászatot se. Én nem vagyok keresztény, de semmi kivetnivalót nem látok abban, ha egy keresztény ember vadászik.
Semjén rongyrázása más kategória, tipikus elhízott, puhány turista, aki jó pénzért az eléterelt vadat lelövi. Ez nem vadászat.

Abban amúgy igaza van Tömjén Zsótinak, hogy a fegyvertartás szabályozását lazítani kellene Magyarországon. Az nem állapot, hogy a vadászat és fegyvertartás ma is a politikai elit privilégiuma, mint a Kádár-rendszerben.

mh1973 2018.03.09. 23:27:09

Ahhoz képest, hogy egy senki ez a tag és még a száját se tépi a médiában nagyon fut a szekere a mi pénzünkből. Ki tudja hány 5 millás hobbija van évente, no de miből? Egy átlag család éves nettója nincs annyi, mint amit ez 5 nap alatt elver, szép.

Flúgatlan 2018.03.09. 23:45:46

Ha saját pénzből teszi - ám legyen. A kérdés, kiéből tette? Nem valami átcsorgatott állami pénzből?

Amúgy a sportvadászokat megvetem. Nagyzoló, urizáló hóbort, és akinek ez a fő szórakozása, arra nem bíznám a bankbetétemet se, nemhogy egy ország min.elnök helyettességét.

(A rendes, vadállományt karbantartó vadászatról vagy az állat húsáért zajlóról más a véleményem. Az szükséges tevékenység. De ez a rénszarvas-üldözés csak egy sport. És aki sportból gyilkolászik, az elég primitív a szememben.)

2018.03.10. 02:05:58

Lehet magyarázni a dolgot, de legyünk őszinték: az Újszövetségben hirdetett értékrenddel elég nehezen egyeztethető össze a sportvadászat. És ugye semjén úr állítólag irtó nagy keresztyén... Arról az apróságról nem is beszélve, hogy ugyan vajon miből tud megfinanszírozni a nagy fehér vadász egy-egy ilyen luxusvadászatot? Ideje lenne már egy tavaszi nagytakarításnak Magyarországon.

@Colonel H. Stinkmeaner: Olvasgatni kell még azt a Bibliát egy kicsit - hasonlót tudnék javasolni semjén úrnak is... Nyilván az Újszövetség nem tiltja szó szerint a sportvadászatot, de azért gondoljuk már át egy kicsit a dolgokat...
Például: ott van Jézus híres példázata a gazdag ifjúról, a tevéről és a tű fokáról (ajánlott olvasmány: Máté 19,16-24.). Ennek ismeretében lehet jó keresztény egy harácsoló, kapzsi lator politikus (vagy bármilyen milliárdos)? Ugye.

Szerencsétlen Jézus, ha végignéz a világon, hogy mivé lettek a tanításai, hát bizony mondom néktek: forog a sírjában - pedig el se temették...

ügyfélszolgálatos 2018.03.10. 02:35:07

Tök jó hogy a parlamenti munkában megfáradt Semjénnek ilyen ajándékot adhatunk minden évben, mi az adófizetők.

Egyallampolgar 2018.03.10. 03:06:46

@Flúgatlan: A fizetéséből nem telne rá. Nézd meg a vagyonnyilatkozatát. Az igaz, hogy ennek a többszörösét költi el Semjén saját magára, haverokra, rokonokra. Igaz, hogy nem ez az egy vadászat amin részt vesz évente.
Az ügy csupán jól reprezentálja a magukról hazudott kép és a valóság közti ellentétet.

Egyallampolgar 2018.03.10. 03:09:24

@ügyfélszolgálatos:
" ilyen ajándékot adhatunk minden évben, "
Na persze, ha csak ennyit adnánk de jó lenne. Hol írjam alá? Pénztáros Lőrinc néven Orbán megvette a fél Balatont, idén rámegy a többire. S akkor még a termőföldek, erőművek az új építkezése Visontán... Mohó egerek ezek.

Énmégújvagyok 2018.03.10. 03:09:55

@sZulamith: Ajánlom figyelmedben: a vadászat árai nagy vonalakban:

hvg.hu/itthon/20180309_Semjen

és a vagyonnyilatkozatai:

http://www.kormany.hu/hu/dok?page=2&source=7&type=105#!DocumentBrowse

Énmégújvagyok 2018.03.10. 03:15:28

@rallus: http://www.kormany.hu/hu/dok?page=2&source=7&type=105#!DocumentBrowse Újra! Az összes megtakarítása 5 mFt (2018) egy vadászat költsége 4-5 mFt
2012 óta vadászgat! Nem stimmel a matematika!

2018.03.10. 05:06:36

@AntiChrist: a Bibliában semmi se tiltja a vadászatot. Önmagában a vadászat nem keresztenyietlen.
A gazdag ember meg a tű foka az egy más téma, semmi köze a vadászathoz.
Vadászni lehet szerényen is, nem kellene ilyen újgazdag rongyrazást csinálni, mint Tömjén Zsóti.
Amerikában mondjuk a vadászat egy népi dolog, nem az elit kiváltsága, nem is helikopterről lövik a vadat, hanem akárki mehet vadászni az állami tulajdonú földekre. És alap, hogy még a 600 kilós jávorszarvast is ott a helyszínen feldarabolják, megnyúzzák és háton viszik ki az erdőből, ez a helikopteres móka egy vicc. Az átlag svéd vadász se így vadászik.

midnight coder 2018.03.10. 06:48:18

@AntiChrist: "Lehet magyarázni a dolgot, de legyünk őszinték: az Újszövetségben hirdetett értékrenddel elég nehezen egyeztethető össze a sportvadászat."

Már miért lenne nehezen összeegyeztethető ? Jézus meg tudta különböztetni az embereket és az állatokat. Az, hogy a XXI. századi beteg európai civilizációban ez sokaknak nem megy, más kérdés. Ennek csak az egyik tünete az úgynevezett állatvédelem, amikor Pl. lelkes állatvédők megmentik a macskát amit aztán sok-sok növényevő állat elpusztítása által tartanak életben. Az itteni nagy állatvédők többsége is husit eszik ebédre, márpedig a husi úgy kerül az asztalára, hogy ehhez előzőleg meg kellett ölni egy állatot. Ráadásul ennek az állatkának eleve sokkal szarabb élete volt mint egy szarvasnak vagy bármilyen más vadállatnak: megszületett egy zárt helyen, aztán felnőtt villanyfényben, a lehető legszarabb és legegyhangúbb táplálékon, majd pár hónap után megölték hogy a lelkes, a vadászatot rettentően elítélő ember aznap ne szilvás gombócot hanem steaket egyen.

Másfelől, a szarvasnak előbb-utóbb meg kell halnia, a természet már csak ilyen, és ezt még mindig kíméletesebben intézi egy jól irányzott puskagolyó mint egy farkas aki gyakorlatilag élve eszi meg, általában még bőven él az állat amikor a farkasok már tépik ki a beleit. Ugyanez érvényes amúgy az erdőbe került nagyobb termetű kutyák és őzek, szarvasok viszonyára is, csak ott a kutyuli-mutyuli nem mindig eszi meg végül az őzet, és néha napokig szenved félig széttépve.

midnight coder 2018.03.10. 06:54:31

@Egyallampolgar: Ahogy igaz ez kb. a gengszerváltás óta minden politikai elitre. Fletó a vagyonkájából minden hónapban simán elmehetne helikopteres vadászatra. És szerintem nem ő az egyetlen a baloldalon - az a pár száz milliárd ami az ő oldalukon tűnt el a gengszterváltás óta, csak került valahova...

Igazából ez az egész helikopterezősdi nem több mint jókora demagógia. Tudjuk, hogy derék politikusaink milliárdokat loptak el mindkét oldalon. Ehhez képest egy ilyen pár milliós helikopterezősdi kb. annyira tétel, mint hogy te reggelire nem zabpelyhet eszel, hanem téliszalámit.

torró 2018.03.10. 07:19:13

Műbalhé! Hadházy Ákos repülő szenvedélye nem zavar senkit. pedig legalább olyan költséges. Engem nem zavar. Amúgy ismerek több olyan embert, igaz vállalkozó, akik Afrikába járnak vadászni. Nem olcsóbb mint a szarvas vadászat. Ismerek olyanokat akik horgász szenvedélyre költenek annyit mint Semlyén erre a vadászatra. És sorolni lehetne a szórakozásra elköltött pénzeket, pedig köznapi emberek. Kádár idején is vadásztak helikopterről, nem csak elszállításra kellett. Egyébként ha a terep olyan, akkor helikoptert használnak, mint sok más dologra. Ez csak sima gyűlölködés. Nekem mindent szabad, másnak, há hogy képzeli. Amúgy a faterom is vadászott, és én meg mentem vele. Amúgy ez a vadászat örökké létezett, nem idegen az emberi fajtól. Csak most kampány van, és az sem érdekel már senkit, hogy Vásárhely új polgármestere már a második napon becsapta a választóit, és lázasan keresik Botka embereivel, hogy mit lehetne előkotorni amivel az előzőek esetleg hibákat csináltak és fel lehessen használni a választásokra.

$pi$ 2018.03.10. 07:33:41

@AntiChrist: "Lehet magyarázni a dolgot, de legyünk őszinték: az Újszövetségben hirdetett értékrenddel elég nehezen egyeztethető össze a sportvadászat."

Ez öregem marhaság. Az újszövetség szerint még rabszolgád is lehet, az állatokkal meg azt csinálsz amit akarsz. Ne lássunk már bele a bibliába olyan dolgokat, amik nincsenek is ott, csak átvernénk magunkat.

Dinkainka 2018.03.10. 07:44:54

Én csak egyet kérdeznék: Mit keres Semjén fején egy pinaparóka?

torró 2018.03.10. 07:45:17

ripost.hu/cikk-parlament-helyett-luxushobbi-megint-lebukott-egy-kepvisel
Az adatok alapján 2016 végéig 350 órát töltött a levegőben, az azonosított géptípusok és bérleti díjak alapján a méregdrága és környezetszennyező hobbija így körülbelül 17,5 millió forintba került, ebből vehetett volna akár egy családi házat Szekszárdon.
Mennyibe is került Semlyén vadászata?

VáradiJános 2018.03.10. 07:45:56

@Punxsutawney Mormota: “Ha 48.000.- forintból meg lehet élni, akkor TömjénZsóti fizujából futja ilyen szittya szórakozásokra, nem? Hát most mit csináljon má' ez a jóember szabadidejéb”

Szia elvtájs! Még mindig a legjobbak egyike vagy. Amilyen ügyesen be tudtad ide illeszteni a “szittya” szót, az mesteri.

VáradiJános 2018.03.10. 07:49:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: szevasz Pedo! Akadt este horogra a neten valami szexi kis óvodás? Vicces lesz, hogy kb orbánnal egyszerre kerülsz sittre

vénkujon 2018.03.10. 07:51:30

rohadékok. a miniszerelnők Úr-helyetes urat megse próbáljátok lejáratni:
1/ a képen egy egészen pici, matcbox helikopter látható
2/ a szelid szarvas csak a miniszerelnők úr-helyettes kezéhez dörgölözik a nyiregyházi vadaspark álatsimogatójába
3/nyiregyházára családi öszefogással utazott.
4/mégpedig a máv-val. a magyar nemzeti vasutársasággal!!!
+éljen a haza!!!!

VáradiJános 2018.03.10. 07:51:55

@$pi$: tanuld már meg, hogy mi ateista libejálisok jobban tudjuk, hogy mi van a bibliátokban, mint ti!

Kelly és a szexi dög 2018.03.10. 07:53:31

Minek kell még fényképezkedni is!?

arabok balrol 2018.03.10. 07:55:23

Az ápr. 8adiki ballibaGEDDÓN után a lipsiket fogjuk helikopterről vadászni, arra gyakorol Semjén.

Serény Vélemény 2018.03.10. 08:08:04

Az ilyen kretén blogbejegyzések tesznek engem egyre biztosabban fidesz-szavazóvá.
Soha nem szavaznék rájuk, de mivel az a zsigeri sötét ostobaság, ami ezekből a blogbejegyzésekből sugárzik, még jobban irritál, mint a fidesz kormányzása, ezért inkább Steve Bannonal értek egyet: ha valakiről, mint Pl. Orbán Viktor a "mainstream" média csak rosszat mond, akkor az az ember valszeg jó fej. 888.hu/article-steve-bannon-orban-viktor-egy-igazi-hazafi-es-egy-hos

Egyébként mit csináljon hobbiként az ország kb második, vagy harmadik embere?

Nagy focibarát nem lehet, mert Viktornál az is baj, hogy szereti a focit.

Bélyeget gyűjthet?

Serény Vélemény 2018.03.10. 08:14:33

@midnight coder: ja-ja! A legtöbb beteges állatvédő soha nem látta még, ahogy egy édibédi-tüncimünci macska megfog egy egeret. Aztán játszik vele: elengedi, megint elkapja, elengedi, megint elkapja. Ennél antihumánusabb módon nem lehet egy egeret elintézni...

arabok balrol 2018.03.10. 08:16:49

@Serény Vélemény: nem fogják fel a lipsik, hogy mi polgárok tiszteljük a tekintélyt és nem irigykedünk.

Jó munkáért, jó kompenzáció jár. Ki járna luxusvadászatokra, ha nem egy miniszter például?

Én 4 évente egy nagyobb sikerdíjat is bevezetnék, s olyan kiváló kormányzás esetén, mint az elmúlt 4 év, arányosnak tartanék 1 megyét Orbán Viktor magántulajdonába adni, na nem az urizálás miatt, hanem azért mert a leghüségesebb embereinek ebből lehet birtokokat osztogatni.

Az úri osztály életmódja alapján ítélik meg Magyarországot a külföldi nagyurak, ezen tehát marhaság spórolni!

Herbert Putzenschramm 2018.03.10. 08:24:34

kezdem érteni a fideszes logikát: az hogy ez a fasz semjén zsót egyértelműen lop, az nem baj (havi egymilliót keres, és évente elmegy 4-5 millióért vadászni: segítek, ez így kivitelezhetetlen).
az, hogy ezt a közpénzből lopja, amit mi fizetünk be az államkasszába hogy cserébe szolgáltatásokat (egészségügy, oktatás, utak stb) kapjunk, az se baj.
az, hogy a lopott pénzből elmegy helikopteres vadászatra svédországba, és megpróbálja elsunnyogni, az se gond egyáltalán

de hogy ezt egy nem fideszes meg meri írni és szóvá teszi, na az már baj!

veletek mi a baj emberek? tényleg ennyire fos retardáltak vagytok? titeket néz tök hülyének a kormány, és ezen nem felháborodtok hanem aszisztáltok hozzá.

Herbert Putzenschramm 2018.03.10. 08:29:29

azért pedig külön jár a pirospont, hogy ugyanaz a fidesznyik aki pár éve még luxusbaloldalozott meg magyar vizslát olvasott, teli szájjal fröcsögve hogy a kóka meg a gyurcsány mit urizál, na most ugyanezek védik be a rogánt meg ezt a segg semjént, hogy nekik ez jár :D

Stenonis 2018.03.10. 08:30:34

@torró:
Tudod, az a probléma, hogy a vagyonnyilatkozata alapján nincs pénze ilyen vadászatra.

Vagy a fő kereszténydemokrata hazudott (lásd VIII. parancsolat) a vagyonnyilatkozatában?

Stenonis 2018.03.10. 08:34:14

@arabok balrol:
Nem tudom eldönteni, hogy ironizálsz vagy komolyan gondolod :)))

Nézd meg Semjén éves fizetését és vagyonnyilatkozatát. Utána vesd össze, hogy belefér-e egy-két 5 millás vadászat.

Indriq 2018.03.10. 08:36:31

@torró: lám lám. Te aki már nem nagyon szól a vitákba.... :)
Lássuk akkor semilyen zsolti vadászköltségeit. 2012 óta minden évben, kivéve egyet. Ez 5 év ha jól számolok. 4-5 millióra saccolják az utat. Legyen 4. Akkor ez 20 millió. Ebből is leszet venni ott házat?

torró 2018.03.10. 08:40:12

@Herbert Putzenschramm:
Ha új kormány lesz, azok a fizetésüket honnan kapják? A fél országban az inproduktív munkaerő honnan kapja a fizetését? Amit mi befizettünk. Amúgy nemcsak egy megállapított fizetésük van, hanem külön juttatások is. Azonkívül bizottsági tagságok. De az ellenzéki képviselők szintén! És kitől kérdezik meg van e valamilyen hobbija amire százezreket költ? Joga van e mindenkinek a keresetét akármire elkölteni? Tudom kampány van, és itt az ideje a sárdobálásnak. Úgy vagyok mint egy előttem kommentelő, már nem akartam elmenni szavazni, de most kijelentem, csak elmegyek és a FIDESZ-e fogok akkora x-t tenni mint egy ház! De most megmondom, hogy ha el is vesztik a szavazást, és az újak tényleg behozzák ide a migránsokat, és olyan helyzet alakul ki mint a nyugati országokban, megkeresem azokat akik ezt lehetővé tették!

arabok balrol 2018.03.10. 08:40:32

@Stenonis: semjénnek ügyvéd a felesége és van pár cégük

abban 1etértünk, hogy a vagyonnyilatkozatosdinak így sok értelme nincs, mert a cége vagyona/jövedelme nem semjén személyes vagyona, így a nyilatkozatban sincs benne

De amúgy semmi kirívó nincs az ilyen vadászatokban, nem is túl drága. Lehet ismerkedni külföldi orvosokkal, plasztikai sebészekkel az ilyen bulikon, úgyhogy kapcsolatépítésre is remek.

vaffanculo 2018.03.10. 08:41:03

@Serény Vélemény: "ha valakiről, mint Pl. Orbán Viktor a "mainstream" média csak rosszat mond" Szóval ez itt a mainstream média :). Fasza :) A másik mainstream média: Origo, Prosti Srácok, 888, satubbi meg csak jót mond a geciről. Hol lehet itt az igazság? :) :)

langesz 2018.03.10. 08:44:28

Simán lefuffantaná a mesebeli bambit is , mint a többi vadász.
De. Azért mert egy politikai formációt kedvelsz/utálsz még egy pillanatra sem merül fel benned, hogy nem igaz amit leírsz? Most elhiszed amit a Magyar Nemzet ír, de a "G" nap előtt amit írt, azt is elhitted??

Indriq 2018.03.10. 08:44:33

@Herbert Putzenschramm: ne csodálkozz. Aranyhal memória kötelező a párthoz. :) Megyót bankárkormanyozták. Erre ők vettek állami pénzen bankot, konszolidálták allami pénzből és utána állami hitelből megvették. De ez valszeg teljesen normális...... aha... tuti....

Serény Vélemény 2018.03.10. 08:44:58

@vaffanculo: Hol lenne? Odaát. Az igazság mindig odaát van... :D

Indriq 2018.03.10. 08:49:20

@torró: jaj már. Te soha nem szavaztál eddig a fityiszre. De most hogy ártatlanul vádolják ezt a nyomit meggyőztek hogy jók a politikai lépéseik.

Mielőtt előadod máshol is ezt a szar dumát. Olvasd el a régebbi kommentjeid. Már ott is cső fityiszes voltál. Hagyd holywoodra a drámát.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.10. 08:51:39

@arabok balrol: "Az úri osztály életmódja alapján ítélik meg Magyarországot a külföldi nagyurak, ezen tehát marhaság spórolni!"

Azért reggel még ne igyál ennyit!

torró 2018.03.10. 08:52:24

@Stenonis:
Nem volt hír több vadászatról. Legalábbis eddig. Na és kinek van minden jövedelme bakker ebben az országban tisztességesen bejelentve? Akik megteszik azoktól elnézést. Hadházy 17 millát repülőzött el. Ja ő dolgozik azon, hogy felderítse a Semlyén mennyit vadászott. Kíváncsi leszek ha újak jönnek akkor bűn lesz e valamilyen szenvedélyre elkölteni a pénzét.
@Indriq:
Pontosan hányszor volt a semlyén vadászni? Te hányról tudsz? Nem lehet megállni ezt az állandó sárdobálós kettős mérce alkalmazást generáló vitákat.Már valóban utálom, és tényleg sokszor mondtam , tiszta hülye vagyok , hogy még mindig hagyom az érzelmeimet felhergelni. Igaz redukáűltam magam, de ne valóban nem eléggé!

arabok balrol 2018.03.10. 08:52:58

@Indriq: én mindig a fideszre szavaztam

igaz, idén inkább a lipsik ellen fogok szavazni, nem a fideszre....de ehhez a fideszre kényszerülök szavazni

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.10. 08:53:59

@VáradiJános: Látom nem bírod feldolgozni hogy kikosaraztalak.

"Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.02.11. 15:04:21
@VáradiJános: Leplezed hogy udvarolsz nekem.
Válasz erre
VáradiJános 2018.02.11. 17:46:54
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: dehogy leplezem, kúrnálak szívesen"

sZulamith 2018.03.10. 09:01:00

@Colonel H. Stinkmeaner: ".....helikopterről űzik az állatot, mindezt keresztény, és nem muszlin hittel" Aki ennyire keresztény, hogy pártja van, az ne űzze az állatot, ennyi és nem több.
Elég furcsa ez a kilövés história. Ha nem igaz, hogy helikopterről lőtt, akkor hogyan a vizes, lápos talajon a vékony alkatával:)

arabok balrol 2018.03.10. 09:07:40

@sZulamith: na és ha helikopterről lőtt? vagy boeingről?

Azt a csóringer lipsi index olvasóknak is látni kellene, hogy nem mindenkinek a seggre pacsi vagy a romkocsmai fekvehányás a hobbija.

A sikeres polgáremberek pl. vadászni járnak, vagy halászni, vagy madarászni. Én csak fényképezőgéppel vadászom állatokra, de nem bánt hogy van akinek a vadászat az, amiben kiéli magát.

Indriq 2018.03.10. 09:09:07

@arabok balrol: őszintén. Ki nem szarja le, hogy kire szavazol? Te vagy az, akiben még a párt se bízik meg. Neked valszeg a láncszavazásos trükkel kell bizonyítanod a hűséged. :)
@torró: legalább a cikket olvasd el mielőtt nekikezdesz a szerecsen mosdatásnak.
"Mint elmondták, a politikus elsősorban jávorszarvasra és rénszarvasra, valamint a főként a tajgaerdőkben élő siketfajdra vadászik. Az Orbán-kormány második embere 2012 óta szinte minden évben egyszer Svédországban vadászott."
Elemi matek megy?

BiG74 Bodri 2018.03.10. 09:13:28

@Serény Vélemény:
Basszus, majd ha a vagyonnyilatkozata alapján ezt megengedheti magának és ki is fizeti zsebből, vagy a svéd-magyar külkapcsolatok jegyében végzi állami megrendelésre másodlagosan vadászik akkor, igen, addig csak egy tolvaj gazember.
Komolyan egy macskán kívánod a humánusságot számonkérni, vagy jóváhagyod semlyén úr állatias ösztöneit?

A poszthoz. Kizártnak tartom, hogy ez a retard egy helikopterről kilőtte a szarvast. Esetleg egy rögzített vulkánnal talán, vagy valaki besegített alulról!

sZulamith 2018.03.10. 09:15:10

@arabok balrol: Szövegértelmezés nem az erősséged:) Nem kifogásoltam a pénz költését, viszont a vadászati módszerét - ha tényleg helikopterről űzték a vadat, a nagy keresztény - igen.

arabok balrol 2018.03.10. 09:18:01

a proli attitüdöt le kell vetkőzni, kapitalista társadalom vagyunk, van aki nyer, van aki veszít, semjén teli zsebbel távozik

A 90es években volt egy bácsika aki a haveromék cégében volt a dzsuváslegény. Kérdeztem, amikor arra jártam hol van a főnök? Az öreg nem tudta hogy a tulaj a cimbim, aszongya: Norvégiában halászik, "hogy húzná le a cápa"....:DD

Így megy ez, az irigység helyett talán keményebben kellene dolgozni, pozíciótól függetlenül.

2018.03.10. 09:19:58

Mémeket akarok látni!

Herbert Putzenschramm 2018.03.10. 09:21:25

@torró: hehehe, behozzák a libsik a migráncsokat, LOL :D

tudod ki hozott be 1300 migránst suttyomban? segítek, orbánék. el akarták hallgatni, de kiderült végül, aztán ők is beismerték.

és tudod ki hozott be letelepedési kötvénnyel további többezer, ellenőrizetlen előéletű migráncsot? igen, orbánék.

de te menj csak és szavazz rájuk, hozzanak be mégtöbbet!

Duplaxiii 2018.03.10. 09:22:40

@torró:
Hogy monjuk én a saját pénzemből mit élvezkedek és egy politikus közpénzből mit tesz, nem azonos kategória.
Csak nektek...

BiG74 Bodri 2018.03.10. 09:24:55

@arabok balrol:
Bammeg, majdnem megvezettél !

arabok balrol 2018.03.10. 09:25:39

@Herbert Putzenschramm: az orbánék által elismert menekültek és kötvényesek nem okoztak balhét e magyarországon, se európában máshol

A lipsik jól beleálltak a migrincssimogatásba, ezzel kb. további 1 millió fidesz szavazót generálva. Ez igazán nagylelkü húzás volt tőlük, reméljük legalább 2022ig folytatják az illegális putrisok dicsőítését, minimum.

Duplaxiii 2018.03.10. 09:27:18

Ennél magasabb labda nem kell a választások előtt.
Hogy az ellenzéki média nem tud mit kezdeni ezzel és csak a habonyi közhelypufogatatásra fitja, hár mindent megmagyaráz.
Változást akarunk EZZEL a médiával????
Retorikai tudás kellene!
Ez a történet nem arra kell, hogy maszatoljuk a fazint, azt letakarítják, esélytelen átütni vele az átlagemeberk falait.
Egyszerűn: hol történik ez?
Svédországban!
Most egy komplett össztűz kellene a svédek ellen, őket kell támadni és azt sugallni, hogy a gfüggetlen királyság partner ebben a szemlyes mutyiban.
Megfelelő írással kikényszeríthető lenne a svédek válasza és arra már lehet építeni.
Egy bloggert, egy ellenzéki lapot kiröhöf a hatalom, de ha a magashomlokú miniszterünk a választások előtt a svédeket kezdi hazugozni, az már sokakat elérne.
És vélhetően lenne a svédeknél is vizsgálat, még akkor is, ha civil cégeknél szervezte volna a stüszivadász a szórakozását.
Ha meg nem akkor tudjuk, a svédek is hazudnak, mint az EU sok vezetője.

Herbert Putzenschramm 2018.03.10. 09:31:00

@arabok balrol: orbánék migráncsa az segítségre szoruló menekült, a libsik migráncsa viszont terrorista migráncs, aki megerőszakolja asszonyainkat és levágja a fejünket egy baltával álmunkban - ja várj, az orbánék azeri haverja volt :)

vergyula 2018.03.10. 09:31:12

@midnight coder: Magam is képmutató húsevő állatvédő vagyok. Nem mondanék le a húsevésről, de támogatom az állatok minél humánusabb tartását, beleértve a leölésüket is. Ahogy a macska az egérrel játszik, attól a hideg ráz. A mieinktől már többször mentettem meg még jó állapotban lévő egeret. De azt is tudom, hogy a macska egy ösztönlény, egy ragadozó, és ez a természetes viselkedése. Az ember esetében megértem a vadgazdálkodás szükségességét, az ilyen jellegű vadászat - erkölcsi szempontból - kb. a hentes munkájával egyenértékű. De hogy miért vigyorog egy - elvileg - ember a fenti képen egy elpusztult állat mellett, az nem fér a fejembe. "Nézzétek, én öltem meg!"
Úgy érzi, ez egy teljesítmény? Helikopterről, vagy akár a földön meghúzni a ravaszt elismerésre méltó tett lenne? Szerintem csak szeret gyilkolni. Meggyőződésem, hogy a hobbivadászok nagy részét csak a törvény tartja vissza attól, hogy emberre is vadásszanak.
"Jézus meg tudta különböztetni az embereket és az állatokat". Az egyik nagy különbség az ember civilizált, erkölcsös viselkedése kéne, hogy legyen, melybe nem fér bele a szórakozásból gyilkolászás.
Abba már bele sem mennék, megtették előttem többen is, hogy Semjén hivatalos vagyoni helyzetével nehezen fér össze ez a drága "szórakozás". A keresztény mértékletességgel pláne nem.

arabok balrol 2018.03.10. 09:33:21

@Duplaxiii: pedig a sztárpilóta Hadházynak, ha másnak nem, értékelni kéne ezt a teljesítményt

Lehetne olyat hogy Hadházy vezeti a gunshipet, és semjén az oldalára kiülve gépágyúval irtja a rágcsálókat...egyébként nagyon tudnak élni az uraságok, work hard party hard

Indriq 2018.03.10. 09:37:23

látom megérkezett a pártból a sorvezető, Hadházy pilóta óráival kell védeni semmilyen zsoltit

arabok balrol 2018.03.10. 09:39:51

@vergyula: "Meggyőződésem, hogy a hobbivadászok nagy részét csak a törvény tartja vissza attól, hogy emberre is vadásszanak."

Inkább a pénz.

Van az a pénz amennyiért lehet emberre vadászni, a 3. világbeli országokban. S ezt diszkréten kezelik, de azért volt róla már pár film. A produkciós iroda becastingolja a hajléktalanokat, aztán adnak nekik időt a menekülésre, majd utánnukmennek és levadásszák őket. Nagyon izgalmas, s a családjuk kap egy kis részt a befolyt részvételi díjakból.

Így mindenki nyer. Ezeken a bulikon a vadászok ált. gazdag nyugatiak, ki tudja, tán Timmermans és Schultz is csinálják, kell a sport.

Indriq 2018.03.10. 09:43:27

@arabok balrol: jahhh, a running man.... de azért ne tekintsd dokumentumfilmnek...

vergyula 2018.03.10. 09:44:44

@arabok balrol: Ha a "vad" beleegyezésével történik a dolog, az kicsit más tészta. Az általam látott hasonló témájú filmekben mondjuk nem így volt.

2018.03.10. 09:44:53

@sZulamith: a kereszténységben semmi se tiltja a vadászatot vagy a lőfegyverhasználatot. Se a helikopterezést. A józan és a közerkölcs viszont ellenzi ezt a rongyrázást.

Serény Vélemény 2018.03.10. 09:45:58

@vergyula: Ó. Közben az ikeában meg lehet, hogy pont abból a rénszarvasból való húst faltad be húsgolyóként. De az nem számít.

Szerintem az egyébként sokkal nagyobb állatkínzás, hogy elveszed a macskától a zsákmányát, mintha hagynád, hogy megegye.

para_noir 2018.03.10. 09:47:36

Minden mástól függetlenül, aki messzire elutazik hatalmas pénzekért, csupán abból a célból, hogy egy állatot megöljön - és nem a húsáért, nem a szőrméért, hanem csak azért, hogy az halott legyen - az a szó eredeti értelmében beteg ember.

arabok balrol 2018.03.10. 09:49:47

@vergyula: szerinted európán, az usan meg ausztrálián kívül mit számít egy hómlesz mibe egyezik bele

még megbízható lakkosság nyilvántartás sincs pl. dél-amerikában vagy afrikában, azt sem fogja senki soha megtudni hogy akit levadásztak az valaha létezett

vergyula 2018.03.10. 09:56:19

@Serény Vélemény: Szerintem elég jó körüljártam, hogy a húsevés és a hobbivadászat nem függnek össze. De hogy belemenjek a játékba: megköszönjem Zsolti bának, hogy segített ikeás húsgolyóhoz jutnom?

A macska-egér kérdésben akár igazad is lehet. Nyilván ha az egér már maradandó károsodást szenvedett, akkor nincs sok értelme elvenni. Bár egyszer az is előfordult, és eutanáziát követtem el. Ha arra célzol, hogy a macska szenvedne, mert elvették a játékát, hát legyen. Legalább nem előttem játsszon mások életével.

vergyula 2018.03.10. 10:01:20

@arabok balrol: Mégis mit kéne erre mondanom? Ezek szörnyű dolgok, de most nem ez a téma. Vagy a hagyományosan, állatokat gyilkoló hobbivadászokat felmenti a tény, hogy máshol emberre vadásznak? Lehet Semjén is megtenné/megteszi, nem tudhatjuk.

Serény Vélemény 2018.03.10. 10:07:38

@vergyula: Az egér, az nem egy személy, hanem egy egér: ráadásul kártékony állat, és fertőzéseket is hordozhat:
"Az egerektől kaphatunk fertőző agyhártyagyulladást, szalmonellát, baromfipestist, száj- és körömfájást, tularémiát és még számos ijesztő és kellemetlen betegséget. Kifejezetten tilos az egér által megrágott élelmiszerek elfogyasztása, és ha olyan helyiséget takarítunk, amelyben egérürülék található, minden esetben alkalmazzunk szájmaszkot!"

arabok balrol 2018.03.10. 10:09:17

@vergyula: úgy általában nekem nem szimpatikus a vadászat, én inkább nézelődni, túrázni, fényképezni szeretek a természetben

De nem csinálok belőle ideológiát, a vadászat mint olyan ősi emberi tevékenység, a maga saját etikai szabályaival - a vadászok megvetik az olyanokat, akik a szükségesnél nagyobb fájdalmat okoznak az állat elejtésekor.

Magát a tevékenységet felesleges démonizálni, hisz mindig vadásztak az emberek, kényszerből, vagy szórakozásból. S ha valaki akár szórakozásból vadászik - magánterületen, magántulajdonú vadat - mondom, nem értem mi a jó benne, de senkinek semmi köze hozzá szerintem.

BiG74 Bodri 2018.03.10. 10:09:35

@vergyula:
Miért kell elvenni a macsektól az egeret?

midnightcoder2 2018.03.10. 10:11:47

@para_noir: Aki elmegy egy távoli országba csak azért, hogy felmásszon egy hegy tetejére, még betegebb. Sőt, gyakran még csak azért sem, csak azért hogy ott legyen: ezt hívják turizmusnak.

A tudomány sosem téved! 2018.03.10. 10:12:28

Itt egy videó, amiben a fasiszta fideszesek fenyőket visznek ki az erdőből helikopterrel!
youtu.be/SPO9pVwoxVg
Luxusfenyők!
Ahelyett, hogy gyalog vinnék oda a teherautóhoz... Ez rosszabb, mint a holokauszt!
Szerencse, hogy Orbán tegnap megbukott, és holnap gyáván lemond! Megint!
Ahogy minden nap megírjátok, az index címlapján!

para_noir 2018.03.10. 10:12:51

@Serény Vélemény: a példád rohadtul helytálló -- lenne, ha a vadász is azzal menne a vadnak, amit a természet adott neki, kar, köröm, láb. Semmi kifogásom az ellen, hogy egy vadász puszta kézzel megküzdjön egy rénszarvassal vagy medvével, de tudod mit, még egy kést is vigyen magával. Ha legyőzi, tisztelni fogom.

para_noir 2018.03.10. 10:13:55

@midnightcoder2: a hegymászásba jellemzően nem halnak bele a helyi állatok. A hegymászás lényege nem az, hogy egy másik élőlényt megöljünk szórakozásból. Vagy esetleg mást értünk hegymászás alatt?

vergyula 2018.03.10. 10:14:06

@Serény Vélemény: Igérem, szájmaszkot fogok alkamazni, ha ilyen helyzetbe kerülök. Az én gyengeségem, hogy nem bírom nézni, ahogy a macska az egér életével játszik.
A mai tanulság: egyesek kétes forrásból Svédországban helikopterről lövöldöznek rénszarvasra, ezért az egerek ellen használjunk szájmaszkot.

vergyula 2018.03.10. 10:18:45

@arabok balrol: semmit sem legitimizál az, hogy ősi tevékenység. A hobbivadász életet olt ki, ettől jobban érzi magát. A leölt állatok egyes darabjait kirakja otthon a falra. Egyszerűen gyönyörű.

midnightcoder2 2018.03.10. 10:18:50

@vergyula: " De azt is tudom, hogy a macska egy ösztönlény, egy ragadozó, és ez a természetes viselkedése. Az ember esetében megértem a vadgazdálkodás szükségességét, az ilyen jellegű vadászat - erkölcsi szempontból - kb. a hentes munkájával egyenértékű."

Alapvetően rossz oldalról közelíted meg a kérdést. Ha valóban az állatokat véded, akkor a szarvas, vagy az egér szempontjából kellene nézni a dolgokat. Az ő szempontjából pedig teljesen mindegy, hogy milyen erkölcsi vagy anyagi megfontolások mentén kellett távoznia ebből az árnyékvilágból, őt csak a távozás ténye, illetve körülményei érdeklik. Ez pont olyan, mint amikor a kommunisták azzal védekeznek, hogy ők ugyan többször annyi ártatlant öltek le mint Hitlerék, de nemes cél vezérelte őket. Az áldzatnak viszont nem teljesen mindegy, hogy miért lövik főbe ?

arabok balrol 2018.03.10. 10:19:38

@para_noir: Ez is egy iparág Magyarországnak is komoly bevétele van a bérvadászatból.

Nem az én ízlésem, de most azon ugrálni hogy valaki puskával vadászik egy erre felnevelt állattal.....az ipari hús amit a szupermarketben veszek azt is gyári módszerekkel kiirtott állatból csinálják.

Az meg alap a vadászoknál, hogy egy lövésre, azonnali ölésre kell törekedni, vannak persze ott is bénák, azokat ki is röhögi a többi. De béna böllér is van ám.

midnightcoder2 2018.03.10. 10:20:30

@para_noir: Ettől még tökéletesen értelmetlen tevékenység. Amúgy pedig odautazol, amivel derekasan hozzájárulsz a globális felmelegedéshez, abba pedig sok-sok pici és nagyobb állatka hal bele.

arabok balrol 2018.03.10. 10:22:34

@vergyula: hát ez már nekem magas, amit a boltban megveszel, azt az állatot nem ölik meg?

Mondom, nekem nem erre áll a cerka, a trófeák sem tetszenek, de mindenki mást szeret. Semmi nem megy kárba, a húst megeszik, eladják, s a vadásztársaságok etetik ezeket az állatokat, ez is csak egy biznisz.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.10. 10:24:36

@Punxsutawney Mormota: Amikor Megyó vadászott, az még rendben volt ugye? Kóka piros helikopterével sem volt különösebb probléma..Demó terepjárójával nyomult a vadasparkon keresztül, amikor bejárt Pestre Dudakesziről. Régi szép szoci aranykor..:)

vergyula 2018.03.10. 10:25:05

@midnightcoder2: Nem csak az állatokat védem, egyben elítélem az élvezetből ölést is. És most megcáfolnám magam: a vadgazdálkodás jellegű vadászat rosszabb a hentes munkájánál: egy rossz találat esetén az állat elmenekül, és akár napokig tartó szenvedés után pusztul el. A hobbivadászatra ez fokozottan igaz, a hobbisták nagy átlagban valószínűleg rosszabbul céloznak. Szóval az áldozatnak nem mindegy, hogy hogyan távozik.

para_noir 2018.03.10. 10:26:23

@arabok balrol: az ilyen vitában beszélgetésben mindig nehezen tudom átadni az aggályaimat, megpróbálom most érthetően. Van bőrcipőm, eszem húst, tudom, hogy a csirkecomb honnan kerül a tányérra, nem vagyok az túltolt sötétzöld fűzabáló valaki. Nem is az állat, inkább az ember oldaláról zavar a történet, ugyanis míg a vágóhídon ipari módszerrel levágják az állatot, a falusi háziaasszony lenyakazza a csirkét, mert kell a húsa, addig a hobbivadász azért öl, mert ezt szereti, jó érzéseket kelt benne, élvezi, talán még bele is csurgat a kisgatyájába. Nekem ez a nehezen feldolgozható, hogy ezt valaki élvezetből teszi, hogy képes órákat, napokat utazni, átlag szemmel hatalmas anyagi javakat elkölteni arra, hogy célkeresztbe vegyen egy állatot, meghúzza a ravaszt, és azon élvezzen, hogy az állat meghal, és hogy ezt ő tette az állattal. Ez számomra érthetetlen , taszító, gusztustalan. És ez messzebbre visz, aki ugyanis ezt élvezi, _egészen biztosan_ nem normális értékrendű, erkölcsű ember, nem lehet az, ha a halálra élvez el.

vergyula 2018.03.10. 10:28:22

@arabok balrol: Tudod ez olyan, mint a homofóbia. Van akit az zavar, hogy homokosok élnek köztünk, engem meg az, hogy hobbigyilkosok.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.10. 10:28:25

@rallus: A hülye barmok még életükben nem lőttek puskával. Nem fogják fel, hogy milyen kurva nehéz lenne eltalálni mozgó járműről egy mozgó célpontot. Különösen egy helikopterről.

A tudomány sosem téved! 2018.03.10. 10:29:40

@para_noir: te, azt tudtad, hogy húst se kötelező enni, ugyanis növényi étrenden is tud élni az ember, sőt, arra lett tervezve?
Innentől fogva, aki eszik húst, az: "nem normális értékrendű, erkölcsű ember, nem lehet az, ha a halálra élvez el."

A tudomány sosem téved! 2018.03.10. 10:30:09

@Etniez: az Aname program logoja van a neveden? Régóta csinálod?

Etniez 2018.03.10. 10:30:59

@EU zászlót mindenhova!: Nem is értem minek szerelnek puskákat a helikopterekre :D
Lehet, hogy mégis lehet onnan lőni? :D

Figyeld mi van a csávó kezében: cdn.history.com/sites/2/2013/12/american-gunners-firing-from-helicopters-P.jpeg

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.10. 10:31:15

@sZulamith: Tudod mi történik a marhával, mielőtt a tányérodra kerül? Gondolom a Testről és lélekről idevágó jelenete megvan..

vergyula 2018.03.10. 10:32:19

@EU zászlót mindenhova!: Várj csak, nem emlékszem pontosan, hogy Megyó melyik párt embere volt....csak ennek tudatában tudnám eldönteni, hogy rendben volt-e. Tényleg számít ez? Ne légy ennyire sötét. Semjént nem menti fel, hogy előtte kik viselkedtek hasonlóan.

arabok balrol 2018.03.10. 10:32:56

@vergyula: Ez már nekem kicsit snow flake-ség.

Te vegán vagy? Régen a nagyfaternak voltak nyulai, csirkéi, ő maga csapkodta őket agyon, gyerekként még láthattam ezt.

Megnyúzta, s megettük, mmmmm de fincsi. Ma csak az van máshogy hogy nem látom ahogy a nyúlgyárban ezt a fizetett alkalmazott csinálja meg. A házinyúl emberi szükségletet elégít ki, s a hobbivadászat is. Szerintem egyik hússzerzési forma sem jobb a másiknál.

Etniez 2018.03.10. 10:33:10

@A tudomány sosem téved!: ? :D Megnéztem, tényleg hasonlít.
Ezt úgy hívják, hogy Lambda, görög ábécében van benne, spártai jelkép

vignette.wikia.nocookie.net/warrior/images/5/51/Spartan_shield.jpg/revision/latest?cb=20130521190315&path-prefix=ru

Etniez 2018.03.10. 10:35:39

@arabok balrol: "Szerintem egyik hússzerzési forma sem jobb a másiknál."

Már hogyne lenne jobb. Átutazni egy csapatnak a világ másik felére 100 kg húsért nem takarékos, sőt kurvára környezetszennyező.

Azokkal a vadászokkal semmi baj nincs, akik helyben végzik a vadállomány szabályozását.
Akik viszont utazgatnak, hogy gyilkolhassanak állatokat, azokat elmebetegnek tartom.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.10. 10:35:40

@Etniez: Egy háborús szitu egész más, mint egy vadászat. A szarvas nem lő vissza..Valamint egész más gépágyúval lőni sorozatokat kvázi fix célpontra, mint egy lövést leadni egy vágtázó szarvasra..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.10. 10:37:23

@vergyula: Mert ugye csak a magyar politikusok vadásznak. Ilyet máshol nem láttál..Egyébként csak azért idéztem be Megyót, mert emlékeim szerint a mostani csahosok nem csaholtak az ő vadászatai miatt..

vergyula 2018.03.10. 10:37:33

@arabok balrol: Nem vagyok vegán, sőt. A hobbivadászat meg nem hússzerzési forma.

Etniez 2018.03.10. 10:39:11

@EU zászlót mindenhova!: Nem gépágyú van a kezében, hanem egy puska, ami rögzítve van a helikopterhez. A gépágyút ember nem tudja fogni, csak Rambo a filmekben.

Háborús körülmények között nehezebb lőni helikopterről, mert az ember kisebb és ravaszabb célpont, mint egy szarvas, ráadásul vissza is tud lőni.
Nagy butaságot írtál :I

vergyula 2018.03.10. 10:40:42

@EU zászlót mindenhova!: Én ilyet nem mondtam. Úgy általában a hobbivadászatot kritizálom, még ha a kiindulási pont most épp Semjén is.

vergyula 2018.03.10. 10:42:04

@EU zászlót mindenhova!: Amúgy Megyót is támadtam volna ezért, csak akkor még szerintem nem tudtam mi az, hogy "blog" vagy "komment".

$pi$ 2018.03.10. 10:42:49

@VáradiJános: "tanuld már meg, hogy mi ateista libejálisok jobban tudjuk, hogy mi van a bibliátokban, mint ti!"

Ateista vagyok. :D

arabok balrol 2018.03.10. 10:45:47

@Etniez: Szerintem csak simán irigy vagy.

A gazdag életmód környezetszennyező, az tény. Mindegy hogy valaki vadász, vagy sportkocsit vesz, vagy yachtot.

De csak olyan kritizálja a burzsujokat hitelesen, aki gazdag s közben puritánul él a panelben, s BKVzik szorgalmasan.

Etniez 2018.03.10. 10:45:53

Én sem értem, hogy mit mosdatnak a fideszesek. A hobbivadászat egy elmebaj, nem véletlen, hogy ilyen sok politikus hódol ennek a szenvedélynek.

Ismétlem, nem a helyi vadászokkal van a bajom, akik a környezetükben szabályozzák a vadállományt.
Aki képes elutazni Svédországba lelőni egy szarvast, vagy Afrikába lelőni egy oroszlánt, azt jogosan tartom elmebetegnek. Mert az tényleg az ölést élvezi, valószínűleg embert is ölne, ha jogilag engedélyezve lenne.

Zsóti beteg, ugorgyunk.

Stenonis 2018.03.10. 10:45:57

@EU zászlót mindenhova!:
Az általad felsoroltak vajon miért lettek elzavarva?

Vagy szerinted a néhai szadesz a szint? És még ezt sem sikerül átugrania a fidesz/kdmp-nek.

Indriq 2018.03.10. 10:45:59

@A tudomány sosem téved!:
"te, azt tudtad, hogy húst se kötelező enni, ugyanis növényi étrenden is tud élni az ember, sőt, arra lett tervezve?"

ez tuti? az ember fogazata alapján szerintem húsevésre is "tervezve" lett :) (ez egy szép magyar mondat lett :) )
szemfogak kifejezetten azza utalnak, hogy a hús is be volt tervezve :)

$pi$ 2018.03.10. 10:47:10

@A tudomány sosem téved!: "ugyanis növényi étrenden is tud élni az ember, sőt, arra lett tervezve?"

Nem lett tervezve, nem növényevő és nem tud élni kizárólag növényeken.

Etniez 2018.03.10. 10:47:51

@arabok balrol: "De csak olyan kritizálja a burzsujokat hitelesen, aki gazdag s közben puritánul él a panelben, s BKVzik szorgalmasan."

a.te.ervelesi.hibad.hu/te-is

vergyula 2018.03.10. 10:49:27

@$pi$: Nem nehéz ez. Bircától tudjuk, hogy a bibliát eretnekség szó szerint értelmezni. Olyasmi, mint a verselemzés, amin néha maga a költő nevetne legjobban. Innentől kezdve a hívő úgy értelmezi, hogy az isteni igazság sugározzon belőle, az ateista meg úgy, hogy egy ökörség.

arabok balrol 2018.03.10. 10:51:54

@Stenonis: az urizálás nem ok az elzavarásra

a cuci kormány nem az urizálása miatt lett elzavarva, s a fidesz sem amiatt lesz

sőt, egyelőre maradnak

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.10. 10:54:01

@Etniez: Hülyeség, a Vietnami háborúban használt amerikai Huey csapatszállító helikopterek is fel voltak szerelve gépágyúval, amit ember működtetett.
Ami a helikopterről leadott egyes lövéseket illeti, ahogy már írtam a rohanó szarvassal ellentétben a háborús szituban fix vagy kevéssé mozgó a célpont. Gyakran speciálisan képzett mesterlövészek képesek ilyen helyzetben pontos találatot bevinni.
Egy átlagos lövésznek még saját fix helyzetében is nehéz mozgó célpontot eltalálni, nemhogy egy 200 km/h-val száguldó helikopterről..

vergyula 2018.03.10. 10:57:51

@EU zászlót mindenhova!: kétlem, hogy szarvasvadászat közben 200km/h-val száguldozik az a helikopter...

Stenonis 2018.03.10. 10:58:00

@arabok balrol:
Ha a cége pénzén ment el vadászni, akkor meg a NAV-nak kellene nagyon gyorsan vizsgálódnia ott.
Mert arra kíváncsi lennék, hogy egy ügyvédi iroda hogy tud elkönyvelni egy vadászatos számlát.

Továbbra is az a gond, hogy Tömjén hazudik a vagyonnyilatkozatában.

Engem nem zavar, ha egy sikeres vállalkozó drága hobbyra költ. De az alminiszterelnöknek papíron nincs annyi pénze, hogy ezt megengedhesse magának.

Tehát hazudik a vagyonnyilatkozatában és feketén/illegálisan szerzett jövedelmeket titkol el.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.10. 10:59:00

@vergyula: Először is, sztem a vadászok jóval több vadhúst esznek mint a nem vadászók, tehát hússzerzési forma is. Másrészt a kilőtt állatokkal mi történik szted? A vadásztársaság által kikerülnek a húspiacra, tehát nem vadászók is fogyaszthatják. Harmadrészt a vadásztatásból és a húsforgalmazásból származó bevételt a vadásztársaság az élettér fenntartésára fordítja, illetve pl a vadak téli takarmányozására.

Etniez 2018.03.10. 10:59:57

@EU zászlót mindenhova!: Bazdmeg, fejezd már be a fotelokoskodást.
Volt már a kezedben valaha vízipuskánál komolyabb dolog? Nekem volt.
7.62-es SVD.
Amit te állítasz, hogy nem lehet, azt én tudom, hogy lehet.
Vitát lezártam.

Stenonis 2018.03.10. 11:00:41

@torró:
Hadházy havi 1,1 milliót keres. Ez van a vagyonnyilatkozatában.
Egy év alatt 13,2 millió forint.

arabok balrol 2018.03.10. 11:04:01

@Stenonis: a vagyonnyilatkozata alapján belefér neki a 4-5 millió egy évben

persze a vagyonnyilatkozatok semmit sem érnek a jelen rendszerben, az tény

vergyula 2018.03.10. 11:05:28

@EU zászlót mindenhova!: Mindenben igazad van, kivéve, hogy a hobbivadász motivációja nem ez. Térjünk csak vissza Megyóra vagy Semjénre. Milliókat fizet, hogy Svédorszában kilőhessen egy rénszarvast? Nyilván kellett a hús a családnak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.10. 11:05:46

@Indriq: @$pi$: Most komolyan! wmikivel akartok vitázni?

forum.szkeptikus.hu/viewtopic.php?t=239

"wmiki
Hozzászólások: 153
Miért párolog el a víz? (7780)
HozzászólásSzerző: wmiki » 2010.11.29. 12:34

Azt már megállapították itt a fórumon, hogy a tudomány sosem téved.
És nyilván mindent tud a világról.

Engem most az érdekelne, hogy egy 20 C fokos szobában (vagy az 1-2 Co szabadban) miért párolog el a víz? a szent könyvek szerint az csak 100 Co felett lesz légnemű.
akkor hova tűnik?"

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.10. 11:07:42

@Etniez: Nekem volt , viszont te sztem max a Medal of honorban tartottál a kezedben puskát, valódi éles fegyverrel még életedben nem lőttél céltárgyra. Valamint száguldó helikopteren sem ültél még soha..

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.10. 11:07:43

@EU zászlót mindenhova!: Bocsi, mesterlövész voltam. Ha a helikopter a szarvas sebességével megy akkor simán.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.10. 11:09:58

@vergyula: Sztem ne a hobbivadász motivációját nézd, hanem az állat szempontjait. Milyen nyomorult életet él a tányérodra kerülő sertés vagy marha a haláláig, és milyen életet él a vadász tányérjára kerülő szarvas a haláláig..

Etniez 2018.03.10. 11:10:19

@EU zászlót mindenhova!:

"Nekem volt , viszont te sztem max a Medal of honorban tartottál a kezedben puskát, valódi éles fegyverrel még életedben nem lőttél céltárgyra. "

Mekkora összegben vagy hajlandó erre fogadni? (Figyelem internet, most takarítok el egy fidesztrollt örökre :)

Stenonis 2018.03.10. 11:10:25

@arabok balrol:

Az urizálás is ok. Főleg, ha lopott pénzből teszik.
Még egyszer leírom. Semjénnek nincs akkora vagyona és jövedelme, ami alapján megengedhetne magának egy 5 milliós kalandot.

Volt összesen 4 millió forintnyi megtakarítása és havi 1 milliós jövedelme.

Vagy a 16 évnyi képviselősködés során megspórolt teljes vagyonát elverte most...

Remélem olcsó a krumplifőzelék a parlamenti menzán, nehogy a hó végén éhezzen szegény Semjén a felelőtlensége miatt.

Pop40 2018.03.10. 11:11:30

Remélem, Tömjént is úgy helikoptereztetik majd legközelebb, a nyakánál lelógatva, ahogy ő azt a szerencsétlen szarvast.

Stenonis 2018.03.10. 11:13:13

@arabok balrol:
Nem fér bele.
16 év képviselősködés alatt 4 milliót spórolt össze.
Ez évi 250 000 Ft.

A másik eshetőség, hogy a fő kereszténydemokrata szimplán hazudik.

És te meg véded a hazudozását.

BiG74 Bodri 2018.03.10. 11:13:44

@EU zászlót mindenhova!:
Egyszerű! A heli rászállt a szarvas hátára, a zsóti meg fejbe küldte öt centiről!

@Etniez:
Hadi helyzetben lőnek, ha kell, ha nem. Ha van értelme, ha nem. Inkább pszichológia, mint harc, de alap, hogy tonnányi lőszereket használnak el. Ilyen helyzetben egy szarvasból darálthús lenne csak. A rögzített fedélzeti fegyverek ennek eleget tesznek, egy precíz vadászfegyver pláne távcsővel rémálom.
m.youtube.com/watch?v=QGE23Uykd1Y

arabok balrol 2018.03.10. 11:14:32

@vergyula: De akkor neked az a bajod, hogy neki telik erre, nem a vadászat maga. A rénszarvasnak tökmind1 hogy egy külföldi bérvadász vagy egy heli vadőr puffantja le.

Luxusterepjáróra sincs szüksége senkinek Budapesten, mégis ritkán használ Suzukit akinek magas a ktgvetése.

Én utazgatni szeretek, az is környezetszennyező, minnél messzebbre megyek, annál inkább.

vergyula 2018.03.10. 11:14:48

@EU zászlót mindenhova!: Nézzem abból a szempontból, ami neked megfelel? Inkább nem. Már rég arról beszélünk, hogy mennyire beteg dolog élvezetből ölni.

Serény Vélemény 2018.03.10. 11:14:59

@Stenonis: Hol van a bizonyíték arra, hogy 1) a vadászkaland 5 mhuf-ba került, 2) Semjén fizette, és nem a felesége, 3) Semjén helikopterrel utazott, 4) Semjén helikopterből lőtt?

(Sok gonoszságot el tudok képzelni egyébként a kormányról és Semjénről is, de azt, hogy egy mozgó helikopterből el tudjon találni egy mozgó vadat, azt speciel nem. Még kontaktlencsében sem. )

arabok balrol 2018.03.10. 11:15:15

@Stenonis: jövedelme nincs? Hagyjál már.

Etniez 2018.03.10. 11:15:19

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Hihetetlen, hogy hajtogatja ez a hülyeséget :D

A helikopter megáll vagy felveszi a menekülő szarvas irányát és sebességét, neki lehet támasztani a fegyvert akár az ajtónak, térdnek, ezerféle módja van, be is linkeltem egyet (kisebb és gyorsabban iránytváltó célpontot), de hajtogatja a hülyeséget :D

És akkor ő adja nekem az ívet :D

Apósom PK-val is tudott lőni, talpról, sétálva. Bammeg.

arabok balrol 2018.03.10. 11:16:02

@Stenonis: havi 1 millióból nem telik évi 4-5re? Miért?

Etniez 2018.03.10. 11:17:41

@BiG74 Bodri: Nem mondom, hogy egyszerű meg hogy okos dolog.
Fidesztrollal arról vitázunk, hogy lehet-e. És lehet. Ennyi. Becummta, azóta próbálja magát kimosdatni.

vergyula 2018.03.10. 11:17:59

@arabok balrol: Az IS, mert a hússzerzési szándéknak ellentmond a kaland ára. De elsősorban az élvezetből gyilkolás zavar.

Etniez 2018.03.10. 11:20:06

@Etniez: Mégis lehet?

Nick kivégezve: EU zászlót mindenhova!

$pi$ 2018.03.10. 11:22:44

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Most komolyan! wmikivel akartok vitázni?"

Ó, ismerem wmikit. :) Doxazmás szegényem...

@vergyula: "Nem nehéz ez. Bircától tudjuk, hogy a bibliát eretnekség szó szerint értelmezni."

Ó, a bircát is ismerem. Egy nagyságrenddel okosabb mint a wmiki, de valláskárosult. Mondjuk ha háromszáz évvelé ezelőtt született volna már megégették volna. :)

arabok balrol 2018.03.10. 11:23:03

Persze annyiban teljesen igaza van az ellenzéknek, hogy egy politikus hírnevének ritkán tesz jót az urizálás, az emberek irigyek. Ilyesmiért lebaszás jár a főnöktől, mert tök fölöslegesen hergelik a zselléreket.

S lebaszás jár tőlem is, mert tök fölöslegesen kockáztatják Magyarország eddigi legsikeresebb kormányának a jövőjét.

Akinek édesebb a hatalomnál az urizálás, annak üzleti pályán kéne mozognia.

frikazojd · http://kocs.ma 2018.03.10. 11:24:05

Ideje lenne magyarországot romániához csatolni.
Ha ennyire tökös a semmilyen zsótti, mi a kurva annyáért nem indul külön listán a keresztényellenes néptelen párt?

Serény Vélemény 2018.03.10. 11:24:28

@Etniez: És az feltűnt, hogy az a videón egy sörétes fegyver, amit egy kifejezetten erre szakosodott -- mármint a hülye vaddisznók helikopterből való kilövésére -- vadász használ, aki ráadásul ötből kb. egyet el is téveszt?

BiG74 Bodri 2018.03.10. 11:30:12

@Etniez:
Nem mondom, hogy lehetetlen, mert hihetetlen profik léteznek, akik ezt gyakorolják, összeszokott csapat stb. Semjén nem ez a kategória. Sokkal inkább el tudom képzelni, hogy a szarvas meg lett futtatva, majd talajszintről kilőve.
A gépágyú, géppuska nem ugyanaz a kategória. Pk-val is lehet állva, menetből tűzelni, rambósan, csak értelme nincsen, semmi.

A post szerintem nem a vadászat technikájáról szól, hanem egy tolvaj buktájáról.

citrix 2018.03.10. 11:30:38

A nemzeti fővadász/főkeresztény úgy néz ki mint egy cukrosbácsi. A könyörületes szent fazék imára kulcsolt kezekkel fordul a hívők felé majd egy lendülettel puskát (+helikoptert) fog és a magasból tüzel a vadállományra. A rohadt ájtatos manója, Orbán helyettese.

Larry Silverstein 2018.03.10. 11:30:50

Egyszer azt mondta egy rohadtul burzsuj ismerősöm: Ha te is azt hiszed, hogy a gazdagok gonoszak, s hogy a gazdagság erkölcstelen, akkor természetesen igazad lehet, de egy biztos - neked a büdös életben nem lesz pénzed ilyen hozzáállással.

Etniez 2018.03.10. 11:32:11

@Serény Vélemény: mi van EU, előkaptad a másik nicket mosakodni? :D
De gáz vagy.

Becumtad, lehet helikopterről lőni és vadászni.

Etniez 2018.03.10. 11:34:05

@Larry Silverstein: "de egy biztos - neked a büdös életben nem lesz pénzed ilyen hozzáállással."

Ritka nagy hülyeséget mondott a haverod.

Larry Silverstein 2018.03.10. 11:34:41

Amúgy Sorosnak annyi pénze van, hogy szerintem dinoszauruszokra is vadászhat.

Persze mennyivel jobb lenne ha inkább lenne egy Jurassic Parkos szigete és ott tenyésztene dínókat a filantróp keresztapa.

Larry Silverstein 2018.03.10. 11:35:40

@Etniez: Lehet, de ő burzsuj te meg csóró vagy szóval elgondolkodom a gondolatain.

Etniez 2018.03.10. 11:37:09

@Larry Silverstein: " Lehet, de ő burzsuj te meg csóró vagy"

:DDD Honnan veszed, hogy én csóró vagyok? Mert nem ölök állatokat szórakozásból? :D

she_wolf 2018.03.10. 11:39:06

@midnight coder:
Az állatvédelem nem zárja ki a húsevést. Avagy kocka-e vagy?

Etniez 2018.03.10. 11:42:13

Szerintem ugorjunk túl ezen a helikopterezésen, sajnos EU zászló belebukott.
Lehet és szoktak is vadászni helikopterről, főleg az olyan helyeken, ahol nehezen megközelíthető a vad.

Semjén meg képzett vadász (gondolom ennyi gyilkolászás alatt megtanult lőni rendesen). Hogy sörétes vagy golyós vadászpuskája van-e, azt nem tudom és nem is érdekel.

Kérdés, hogy miből fussa ezekre?

Larry Silverstein 2018.03.10. 11:44:00

@Etniez: Hogy jönnek ide az állatok?

A zsellérek évezredes szokása a zsellérkedés, vagyis az irigykedés és a náluk gazdagabbak zsebében turkálása.

Ez a haverom soha nem tesz ilyet, forintmilliárdos de nem irigykedik a dollármilliárdosokra, s nem turkál a zsebükben.

Ez ugyanis csak kifogás, hogy semmit se kelljen tenni a zembernek a saját boldogulásáért, hisz egyszerübb másokról pletykálni, erre minden hülye képes.

Etniez 2018.03.10. 11:45:17

@Larry Silverstein: /me ásít

Remek sztori, nagyon fiatal lehetsz.

Stenonis 2018.03.10. 11:49:58

@arabok balrol:
Azért nem, mert évi 250 ezer forintot tud félretenni.

Aki ilyen csóró, az ne akarjon a svédeknél vadászgatni.

BiG74 Bodri 2018.03.10. 11:50:12

@Larry Silverstein:
Bassza meg, amíg a zsellérek dolgoznak és fizetnek azért, hogy államot tartsanak fennt, nem vadászni járó politikus földesúrakat, addig ez nem irigykedés, hanem jogos számonkérés. Irigykedni arra lehet aki, saját erejéből, tudásából állít elő annyit, hogy futja luxusra. De azok el tudnak számolni vele, hogy honnan van a pénzük, nem a közösből veszik ki, hanem a saját cégeikből.

Jakab.gipsz 2018.03.10. 11:51:59

Semlyén rénszarvasokra vadászik, engedély birtokába. Ennyi és lehet irigykedni.

Soros pedig népek, országok pénzére vadászik, engedély nélkül, viszont tilos kritizálni.

Sorosnak persze tudnia kellene, hogy rendes ember nem azért nem lopkod mert nem tud lopni, hanem mert snassz dolog lopni, méltóságon aluli, önbeteljesítő jóslatok és demokrácia export címszóval országokat kifosztani, orvvadászatot tartani.

Véleményem szerint.

Stenonis 2018.03.10. 11:52:17

@arabok balrol:
Félreérted a helyzetet.
Ha komoly komoly teljesítmény állna Tömjén mögött, akkor nem okozna gondot a svéd kiruccanás.

A gond az, hogy zéró teljesítményre követi el. Nem mellékesen hivatalosan még nem is futná neki.

Etniez 2018.03.10. 11:54:18

@Jakab.gipsz: Az, hogy hogy jön ide Soros, azt nehezen tudnád megmagyarázni, ugye? :D
Azért próbáld meg légyszíves.

arabok balrol 2018.03.10. 11:55:08

@Stenonis: "A gond az, hogy zéró teljesítményre követi el. Nem mellékesen hivatalosan még nem is futná neki."

Zéró? Semjén Orbán helyettese. Neked is ilyen zéró barátaid vannak?

A hivatalos béréből erre simán futja. Évi tizenmilliót keres.

vergyula 2018.03.10. 11:55:55

@Jakab.gipsz: Rendes ember nem azért nem vadászik, mert nem tud, hanem mert nem akar gyilkolni. A rendes kommentelő meg legalább egy kettest szerez nyelvtanból, mielőtt bármit is begépelne.

BiG74 Bodri 2018.03.10. 11:56:53

Ahogy elnézem, sokan tolják ezt a vadászatnak nevezett helikopteres dolgot. Hát elég undorító! A szapora vadak kilövésére, munkavadászatra, mészárlásra egész jó.

Larry Silverstein 2018.03.10. 11:57:30

@BiG74 Bodri: nekem áltsulis matekkal is könnyen kijön, hogy a vadászatra semjénnek a hivatalos fizetéséből is telik

persze politikusként, nem okos dolog urizálni, nem erkölcstelen de nem okos

BiG74 Bodri 2018.03.10. 12:01:24

@arabok balrol:
Egy kitartott politikai kurva, egy senki, egy beolvasztott bábpártból.

Ráadásul egy pénzügyi nulla, aki az éves tízenmilla bevételéből elkölt egyetlen vadászútra elbaszarint 4-5 millió forintot.

arabok balrol 2018.03.10. 12:03:49

@BiG74 Bodri: már megint ez a zsellérkedés

Szóval szerinted Semjén a senki, és Semjén a pénzügyi nulla. Holott ő helikopterezik Svédországban, te meg kommentelgetsz otthonról...

she_wolf 2018.03.10. 12:04:02

@Jakab.gipsz:
A véleményed olyan, mint a fing. A legjobb, ha benntartod.
Különösen a tiéd, akinek tegnap megmondták, hogy mit írjon ma. Ekkora nyelvvel a rekordok könyvében kellene lenned örökös kategória-győztesként.

BiG74 Bodri 2018.03.10. 12:07:51

@arabok balrol:
Mégegyszer, nem zsellértempó, ha egy tolvaj gazembert nem tekintek az evolúció csúcsának. Normális ember az ilyeneket leköpi, és senkinek nevezi, pont leszarva, hogy mit sikerült eddig összelopnia. A retardáltak pedik felnéznek rá, és dicsőitik.

BiG74 Bodri 2018.03.10. 12:09:33

@Larry Silverstein:
Oké, mennyit keres a csákó? Mennyi a jövedelme?

she_wolf 2018.03.10. 12:13:44

@BiG74 Bodri:
Evolúció csúcsa? Betéptél?:) Tömjénzsóti meg rezsiszilárd valami csoda folytán túlélték az emberré válást, ám megrekedtek az előember állapotban. Mentálisan legalábbis mindenképpen.

arabok balrol 2018.03.10. 12:14:19

@BiG74 Bodri: jójó, szerinted tolvaj gazember

de ő helikopterezik, s vele van tele a sajtó - híres, gazdag, hatalma van, mindene ami neked nincs

BiG74 Bodri 2018.03.10. 12:17:46

@arabok balrol:
Te most tulajdonképpen véded, vagy lejáratod a zsótikát?

Etniez 2018.03.10. 12:20:04

@BiG74 Bodri: Nem tudom, de ha igaz a Zsolti által kitöltött jövedelemnyilatkozat, akkor csóróbb nálam :D

Etniez 2018.03.10. 12:20:54

@BiG74 Bodri: Vagy hülye vagy fiatal és nincs kifejlett erkölcsi érzéke, tartása. Ne foglalkozz vele, még kinőheti.

KunnHalmiAgnes 2018.03.10. 12:26:27

"a legutolsó alkalommal méregdrága helikoptert is kibéreltek neki, amiről Semjén lelőtt egy rénszarvast és a kilőtt állatot a helikopterrel, a nyakánál fogva fellógatva szállították."

Valojaban nem volt olyan draga, mert Rogan Antal helikopter flotajabol kert kolcson egyet barati alapon. Es nem egy szarvast lot le, hanem golyoszoroval, orakon at gyilkolta az allatokat. Es amikor minden allatot lemeszarolt a kornyeken, a nem csokkeno verszomja miatt, azt kovetelte, hogy hozzanak neki illegalis migransokat. haborubol menekuloket, mert azokat szeretne legeppuskazni. Ezt vegul nem engedtek neki a Svedek, pedig 500 milliard forint kozpenzt ajanllot azert hogy szabadon olhesen menekulteket. Ilyenek ezek a kereszteny fideszesek.

arabok balrol 2018.03.10. 12:28:16

@BiG74 Bodri: Miért kellene őt védeni, vagy lejáratni. Sikeres ember, azt csinálja amit szeret, s amit akar.

Szerintem politikusként butaság a zselléreket hergelni, de ennyi a sztori, vannak nála okosabb politikusok, pl. Orbán, aki nagyon puritán, egy irígy országban ez nagy előny. Nem véletlen, hogy Orbán a legnépszerübb miniszterelnök 1848 óta, mióta van ilyen funkció.

S 4 hét múlva, Európa legnagyobb többségével megválasztott népies miniszterelnöke lesz, ismét.

Etniez 2018.03.10. 12:28:47

@KunnHalmiAgnes: KunnHalmiAgnes
0 bejegyzést írt és 54 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2016.11.24. óta tag.

Vajon mennyi regisztrált troll van a Lendvai utcában?

A tudomány sosem téved! 2018.03.10. 12:29:41

@Indriq: tudom, hogy felesleges, mert fanatikus szenvedélybetegeket, dohányzókat, drogosokat, vagy állatkínzó húsevőket nem lehet holmi érvekkel meggyőzni, de azért...:
www.napfenyes.hu/eletmod-gyogyitas/taplalkozas/enni-vagy-nem-enni

BiG74 Bodri 2018.03.10. 12:41:42

@Etniez:
Megnéztem én is, de szerintem az én iskolámban más lehetett a matek, meg az erkölcs.

BiG74 Bodri 2018.03.10. 12:44:05

@arabok balrol:
Értem. Ha nem baj, innentől békén hagylak.

BiG74 Bodri 2018.03.10. 12:48:26

@she_wolf:
Miért van az, hogy a fityisztrollok java irgalmatlanul hülye, és gátlástalan gazember? Furcsa.

Etniez 2018.03.10. 12:49:50

@arabok balrol: A te elmeroggyant logikádból pedig az következik, hogy Soros a leggazdagabb ember, TEHÁT IGAZA VAN :D
De Orbán irigy rá, ezért zsellérkedik ezzel az antiSoros-kampánnyal.

VAGY MÉGIS MI A FASZT AKARSZ TE ITT MAGYARÁZNI? :DD Behalok rajtatok!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.03.10. 12:50:15

@rallus: Ottvoltál?

Egyébként volt egy Markos-Nádas kabaré, még a múlt rendszerben, ahol a riporter kérdezte: Igaz, hogy ön helikopterről vadászik? Politikus: Nem igaz, kérem! Eleve, vadászni csak vadász repülőről lehet. :-) Bazzeg lassan eljutunk oda ebben a szemét feudális posztkomcsi fidesz rendszerben, amivel még Kádár alatt is csak poénkodtak. Te meg véded... még ezt is.

she_wolf 2018.03.10. 12:52:28

@A tudomány sosem téved!:
Nem vagy-vagy, hanem is-is. Vagy a nem is olyan nagyon árnyalatnyi különbséget nem tetszel észrevenni. Senki nem mondta, hogy az ember kizárólag húsevő vagy növényevő!
Mindenevő. Mindkettőre szüksége van az egészséges élettani folyamatok fenntartásához.
A bajt az arányok felborulása okozza.
www.mypin.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=692%3Avegetarianus-elet-az-orvos-szemevel&Itemid=24

(Csak úgy, tudományosan, de számodra is érthetően.)

seol 2018.03.10. 12:53:01

@Larry Silverstein:

Hadd segítsünk, kedves funkcionális analfabéta idióta: Semjénnel nem az a baj, hogy gazdag. Az a baj vele, hogy lopásból gazdag, meg az is, hogy "keresztényt" játszik, de azért a gyilkolászástól áll fel neki.

Indriq 2018.03.10. 12:53:05

@arabok balrol: évi 12 millió, ebből fizeti a rezsijét, a zabálásait, és az egyéb dolgait.... ja nem, ő is annyira sikeres mint ovi, hogy a felesége áll mindent.... (vagy a pénztáros )

seol 2018.03.10. 12:54:24

@arabok balrol:

Minden gazdag bűnözőre fel kell nézni, vagy csak az urizáló fideszes komcsikra?

Etniez 2018.03.10. 12:55:17

Lendvaiban nincsenek képzettebbek vagy drága a hétvégi műszak és ezért kapjuk ezeket?

Szegény EU zászlót is várom, hogy fogadjunk már végre egy nagyobb összegben, szeretem a talált pénzt.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.10. 12:56:53

@Etniez: Aha, csak nem átlag kocavadászok lövöldöznek átlag vadászpuskákkal, és nem szarvasra, amely ugye egy alapvetően erdei állat, veszély esetén a sűrű növényzet felé veszi az irányt. Amit belinkeltél kártevőirtás, nem vadászat. A vadászok alapvetően a vadászat élményéért fizetnek sok pénzt.:elszállásolják őket egy szép vadászházban, kutyás vadászokkal mennek a vad nyomán a terepen, végül elsütik a fegyvert.
Nevetséges, hogy abból hogy a háttérben van egy helikopter, egyesek rögtön azt a következtetést vonják le, hogy Semjén helikopterről lőtt..

arabok balrol 2018.03.10. 12:58:57

@seol: nekem tökmind1 te kire nézel fel

én ismerek pár potentátot, Semjénnel soha nem találkoztam, Orbánnal 2x ráztam kezet. Polt tanított a suliban, s ismerek egy forint milliárdost.

Mindegyikük nagyszerü fickónak tünt, Semjénről viszont pont semmit sem tudok.

Ehhez képest itt mindenki tudja, hogy Semjén tolvaj gazember pénzügyi nulla s még lőni se tud. Mosoly.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.10. 12:58:59

@Etniez: Javaslom próbálj meg egy kicsit offline is létezni..

arabok balrol 2018.03.10. 12:59:49

@Indriq: miért fizetné abból?

Van neki egy felesége is, aki szintén nem mosónő.

arabok balrol 2018.03.10. 13:01:04

@seol: "Az a baj vele, hogy lopásból gazdag, meg az is, hogy "keresztényt" játszik, de azért a gyilkolászástól áll fel neki"

Ezt mind itt olvastad az igazmondók blogján?

KunnHalmiAgnes 2018.03.10. 13:01:56

@Etniez: Etniez
0 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2020.10.21. óta tag.

she_wolf 2018.03.10. 13:02:26

@BiG74 Bodri:
A vezír és sleppje sarkában lépegetve elvész a morál:(
Meg kéne alaposan vizsgálni a vezírt, mert aggódom. Az, hogy egy cezaromániás seggfej és a törpeségét kompenzálja azzal, hogy bárkinek nekimegy, régóta köztudott. De gyanúm van: létezik egy parazita (Leucochloridium paradoxum), szerintem az fertőzhette meg, és végigvonul az egész narancsos szektoron.

A tudomány sosem téved! 2018.03.10. 13:04:22

@she_wolf: ok, feladom
"egy orvos szemével..."
Majdnem annyira hiteles, tudomány amit linkeltél, mint a demokrácia, Gyurcsány Ferenc szemével, vagy a menekültek, az index szemével...

Etniez 2018.03.10. 13:04:34

@EU zászlót mindenhova!: :D Visszatértél bukott lovag? Szeretném látni, ahogy elnézést kérsz ls hamut szórsz a fejedre. Legyél férfi gyalázkodás helyett!

@KunnHalmiAgnes: Már óvodában is toboroznak?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.10. 13:07:20

@vergyula: Sztem az beteg dolog, hogy egyesek a hús megszerzésének ezt az ősi formáját elítélik, miközben jóízűen elfogyasztják az ólakban tartott, majd a vágóhídon leölt állatok húsát. Fizetsz azért , hogy úgy tartsák őket, ahogy, fizetsz azért hogy úgy öljék le őket, ahogy. Ha valaki viszont vadhúst vásárol, akkor annak az állatnak amelyet elfogyaszt korábban jó, szabad élete volt..Nagy különbség.

she_wolf 2018.03.10. 13:08:47

@A tudomány sosem téved!:
Felesleges tudományos alapokra helyezett (vizsgálatokkal, kutatásokkal, eredményekkel igazolt, és tudományos körökben elfogadott) publikációt linkelnem, mert tartok tőle, hogy nem menne át a lényeg.

Etniez 2018.03.10. 13:10:06

@EU zászlót mindenhova!:

EU zászlót mindenhova! 2018.03.10. 10:28:25
@rallus: A hülye barmok még életükben nem lőttek puskával. Nem fogják fel, hogy milyen kurva nehéz lenne eltalálni mozgó járműről egy mozgó célpontot. Különösen egy helikopterről.

EU zászlót mindenhova! 2018.03.10. 10:35:40
@Etniez: Egy háborús szitu egész más, mint egy vadászat. A szarvas nem lő vissza..Valamint egész más gépágyúval lőni sorozatokat kvázi fix célpontra, mint egy lövést leadni egy vágtázó szarvasra..

EU zászlót mindenhova! 2018.03.10. 11:07:42
@Etniez: Nekem volt , viszont te sztem max a Medal of honorban tartottál a kezedben puskát, valódi éles fegyverrel még életedben nem lőttél céltárgyra. Valamint száguldó helikopteren sem ültél még soha..

EU zászlót mindenhova! 2018.03.10. 10:54:01
@Etniez: Hülyeség, a Vietnami háborúban használt amerikai Huey csapatszállító helikopterek is fel voltak szerelve gépágyúval, amit ember működtetett.
Ami a helikopterről leadott egyes lövéseket illeti, ahogy már írtam a rohanó szarvassal ellentétben a háborús szituban fix vagy kevéssé mozgó a célpont. Gyakran speciálisan képzett mesterlövészek képesek ilyen helyzetben pontos találatot bevinni.
Egy átlagos lövésznek még saját fix helyzetében is nehéz mozgó célpontot eltalálni, nemhogy egy 200 km/h-val száguldó helikopterről..

Etniez 2018.03.10. 11:18:59
www.youtube.com/watch?v=berCDMz2aAg

BiG74 Bodri 2018.03.10. 11:36:02
m.youtube.com/watch?v=aE-Sem4QCCg

Akkor most térjünk vissza arra, hogy hülyeséget állítottál és arra, hogy fogadunk-e pénzbe, lőttem-e éles lőfegyverrel?

2018.03.10. 13:12:41

@Colonel H. Stinkmeaner: @midnight coder: @$pi$:

Nyilván az a Mester (értsd: Jézus), aki a felebaráti szeretet prédikálja, az támogatja az önös érdekből, élvezetből történő sportvadászatot...
Még egyszer: valóban, sehol nem mond olyat konkrétan Jézus, hogy "Ellenzem, hogy a Semjén Zsolt elutazzon Svédországba, és ott luxuskörülmények között vadásszon!". De hát azt se mondja sehol, hogy "Ne lövöldözzetek távcsöves puskákkal diáktársaitokra és tanáraitokra, mert az nem jó!". Tehát akkor nyilván ezt is szabad...

Se a húsevés, se a vadászat nincs tiltva a Bibliában, de az öncélú kegyetlenkedést eléggé határozottan ellenzi Jézus.

A rabszolgaságot az Újszövetség kifejezetten elítéli, a rabszolgakereskedőket pl. a gyilkosokkal, istentelenekkel, hamisan tanúskodókkal stb. veszi egy passzus alá. Ajánlott olvasmány: Timótheushoz írt első levél.

Vicces, hogy én, nem keresztény ember létemre jobban ismerem a Bibliát, mint azok, akik vitatkozni akarnak róla... :)
Ez a semjén zsóti is nagy teológus, de szerintem öt perc csevegés után kiderülne róla, hogy lövése nincs az Újszövetségről.

A vagyonnyilatkozata meg egy rossz vicc.
Ahogy látom, sokan nem értik, hogy éppen az a probléma, hogy a bevallott pénzügyi helyzete alapján ezt az életvitelt nem engedhetné meg magának - mégis ilyen életet él. Magyarán: valami nagyon nem stimmel a matekkal...

Mára ennyi elég is a józan észből: azért örömmel látom, hogy akad néhány hozzászóló, akinek még futja három számjegyű IQ-ra ebben a végletekig leszedált országban.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.10. 13:12:53

@Etniez: Próbálj meg egyszer mondjuk a Bakonyban szarvast lőni helikopterről te szerencsétlen hülye..

Etniez 2018.03.10. 13:17:12

@EU zászlót mindenhova!: :DD

Terelsz bazdmeg, de ezt elmentem és mindenhová berakom ahol felbukkansz, ameddig nem kérsz elnézést.

midnightcoder2 2018.03.10. 13:18:57

@AntiChrist: Az Újszövetség tudtommal nemigen foglalkozik állatokkal, az előző verzióban pedig még az emberek sem igen számítanak túlzottan, ha nem tartoznak a Választott Néphez.

she_wolf 2018.03.10. 13:19:38

@EU zászlót mindenhova!:
A bérvadászat --vadgazdálkodás-élőhelyen tartás. Ezek között nem árt eligazodni, ha valaki idegen terepre téved (nem kifejezetten neked szántam!). A kártevőirtás is a vadgazdálkodáshoz tartozik, méghozzá szervesen. A vadászok (hivatásosokról beszélek) feladata a vadállomány egyensúlyban tartása. Az állomány felmérése után meg lehet szabni, hogy mikor, hány és milyen állat lőhető ki az egyensúly fenntartása érdekében (mivel nagyobb ragadozónk kevés van).
A bérvadászatból befolyt összeget a vadgazdálkodásba forgatják vissza, a feltételek szigorúak.

Ez lenne a leegyszerűsített papírforma, ami sajnos könnyen borulhat egy "mindenki fölött álló" megjelenésekor.

midnightcoder2 2018.03.10. 13:22:32

@she_wolf: Azért lásd be, hogy van egy pici ellentmondás aközött, hogy elítéled a vadászatot ahol az állat előzőleg szabadon él - ráadásul általában jóval tovább is mint a nagyüzemi állatka - miközben az utóbbit te is lelkesen fogyasztod, hozzájárulva ezzel az egész folyamat fenntartásához.

Visceroid 2018.03.10. 13:35:43

A pénzünkből telik rá. Csak aztán nehogy Zsóti is úgy végezze, mint a képen szereplő másik állat!

Etniez 2018.03.10. 13:37:23

@midnightcoder2: Nem a vadászatot ítéli el, hanem az élményvadászatot.
A kettő nem ugyanaz. Enni alapvető szükséglet, döglött állatokkal pózolni meg nem.

A vadállomány szabályozása szükséges, mivel megbontottuk az ökológia egyensúlyt, ellenben 1000 km-t utazni, hogy állatokat öldössünk le, nem szükséges.

Felfogjátok már végre?

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.03.10. 13:44:59

Azt szívesebben nézném, hogy ezt a hatökör semjént a nyakánál fellógatva viszi egy helikopter. Remél megélem.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.03.10. 13:48:42

@Visceroid: A nép nem felejti "nagyjainak" dicső tetteit. Mint Mussolinit, ezt a patkányt is egy villanypóznára fogja felakasztani, utána pedig végső búcsút vesz tőle egy helikopterről lelógatva.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.03.10. 14:00:19

Egy polgárháborúban én az ilyen semjénekre szoktam vadászni. Ritkítani kell az állományt. Ennek szerencsétlen féregnek is csak akkor nagy a pofája, amikor csak az ő kezében van puska. Kiváncsi lennék mekkorát fosna, ha visszalőnének. Szerintem dúvadként menekülne, amerre lát.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.03.10. 14:04:48

@EU zászlót mindenhova!: Nem helikopterről szoktam szarvast lőni, hanem Szarvasról semjén helikoptert.

she_wolf 2018.03.10. 14:07:18

@midnightcoder2:
Hogy mitmitmit? Zavar támadt az erőtérben:) Hol mondtam olyat, hogy elítélem a vadászatot? A vadászattal semmi bajom, ha....
Nem kívánom, hogy a puszta kezével menjen zsóti ölre egy dám bikával, vagy vaddisznóval , hogy fürgén szaladjon a nyúl után. Vaddisznónak ott van rezsószilárd, még töltényt is adnék hozzá, rajtam ne múljon! (Á, nem, csak poénkodok, hiszen a falnak is füle van ugyebár.)
Tehát ha idéznéd, hogy hol tettem közzé a vadászattal kapcsolatos elítélő szavakat, akkor megköszönném.

Nekem a parasztvakítással van bajom, valamint azzal, hogy a magyarországi "demokráciát" autokraták szabályozzák be a saját érdekeiknek megfelelően. De legalább fű alatt csinálná, és ha megbukik, eloldalogna. De nem, ezek büszkék arra, hogy az istenadta alattvalókat minden egyes megmozdulásukkal semmibe veszik. Mostanában szinte minden napra kiömlik valamennyi gané a mocsarukból, a lelkes NER hívők meg mosdatják őket.

Itt van ez az idióta, akitől egy jobb érzésű ember haja az égnek áll, mert bort iszik, és vizet prédikál. KDNP. Keresztény. Demokrata. NépPárt. Semjén teológus, szociológus, politikus (azért látszik az ív lefelé, paradox módon mégis a legszarabból hozza ki a legtöbbet -hiszen van hátszele).
Ugye te sem hiszed el, hogy ez a "jóérzésű és példaképként is erősen ajánlott" ember 2012 óta évente (kivéve 2014) a megkuporgatott zsebpénzéből jár bérlődözni -hogy a többi érdekes ügyét ne említsük?
Úgyhogy ha ellentmondást akarsz találni, akkor nem én vagyok a te embered;)
A regnáló kiskirályság tele van ilyen emberekkel, és engem ez bosszant. És még mindig nem látok vállalható és ütőképes ellenzéket. Ez a nagyobbik baj.

arabok balrol 2018.03.10. 14:12:15

@she_wolf: a magyar politikusok mindig is vadásztak

zrínyi korában is meg horthy meg kádár korában is meg most is, az országnak elég jó adottságai voltak/vannak ehhez

sőt nem csak a magyar politikusok lődöznek

ennyi, lehet zsellérkedni irigykedni attól még antilopra fognak vadászni meg cápára pecázni

inkább mindenki a maga életéből hozza ki a legtöbbet, az hasznosabb. Ott van pl. Mészáros vagy a Prezis magyarok, bebizonyította hogy akárkiből lehet bárki.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.03.10. 14:13:15

@EU zászlót mindenhova!: Azzal nincs is gond, hogy vadászok hivatásból vadásznak. Azzal sincs gond, hogy magánemberek besegítenek a vadállomány ritkításába, fizetnek érte, kitanulják a vadászmesterséget szabadidejükben Az viszont már vérlázító, hogy ez a patkány semjén a munkaidejében az adózók pénzén a világ végén lövöldöz, mint az unatkozó hülyegyerek a vursliban különbnél különb elejtési, lövöldözési variációkat kitalálva, mert már unalmában nem tudja mit csináljon.

arabok balrol 2018.03.10. 14:15:11

@Etniez: gazdagnak lenni sem szükséges

nem kell az élethez

de ha más gazdag, és élményből akar lelődözni állatokat amiket erre nevelnek, ahhoz neked semmi közöd, a moralizálásoddal csak a zsellérségedet bizonyítod

arabok balrol 2018.03.10. 14:18:04

@maxval bircaman szereclőci szürke proletár: de hát nincs rá bizonyítékod hogy Semjén az adózók pénzéből vadászgat, így légyszi írd ki a neved hogy szólhassak neki, pereljen be

she_wolf 2018.03.10. 14:19:48

@Etniez:
"Felfogjátok már végre?"

Nem biztos. Ugyanaz működik itt kicsiben, ami kormánymédiában: Brüsszel/Soros/bevándorlók. Régóta tudják, hogy ezzel azt lehet elérni, hogy amíg a megosztott táborok egymást anyázzák, addig ők már lefektették az alapokat egy újabb simlisségnek. Ami majd később derül ki, és akkor azon lehet majd rágódni.
Semjén most egy gumicsont lesz egy rövid ideig, aztán "nincs itt semmi látnivaló", spongya borul rá. De véget nem ér, ugyanúgy el fog menni kopáterezve vadazni jövőre is, meg 2019-ben is, és így tovább...és ugyanúgy te pénzedből az enyémből, meg a NER-kompatibilisek "adományaiból". Gondolj csak bele: hogy nézne ki az a drága szép ember csontsoványan, mert nem lenne pénze zsákmányra? Ezt egy demokratikus vezetésű ország nem engedheti meg, kötelessége az éhezőt segíteni!
Nnnna!

she_wolf 2018.03.10. 14:22:06

@arabok balrol:
Látom, csak a lényeg nem ment át. Sebaj, pár év, és ha jól figyelsz, majd belejössz.
Mészáros? Kezeltesd magad, de lehetőleg ne itthon, mert csúnya vége lehet.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.10. 14:23:51

O.K. Én a Dragunovból indulok ki, mozgó céltáblát (motorostábrázoló) 500 méterről simán eltaláltam. Durván egy másodperccel kell elé tartani. Na most pár lövésből, 100-200 méteres távolságból a feje elé célozva, szerintem simán leszedhető a szarva helikopterről.

arabok balrol 2018.03.10. 14:24:35

@she_wolf: te is írd ki a neved, hogy Semjént közpénzlopással vádolod...

vagy csak a nikk mögül vagy bátor?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.10. 14:25:29

@EU zászlót mindenhova!: Te seggfej! Ezt a videót nézd meg!

www.youtube.com/watch?v=S11w98Y97vE

Hülye, buta bunkó vagy, aki életedben nem tartottál fegyvert a kezedben. A youtube tele van helikopteres vadászattal. Mi a fasznak ugaszt olyanról amiről fogalmad sincs?

arabok balrol 2018.03.10. 14:26:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: miért, én kit vádoltam bcs. elkövetésével?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.10. 14:28:50

@EU zászlót mindenhova!: Nyilván a skandináv országokban így télen sűrű a növényzet. Te tényleg ennyire hülye vagy?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.10. 14:30:24

@arabok balrol: "Woody jo pelda o is a kiskoru lanyat dugta, mint a tobbi lipsi."

sZulamith 2018.03.10. 14:31:15

@arabok balrol: "Orbán, aki nagyon puritán, egy irígy országban ez nagy előny. Nem véletlen, hogy Orbán a legnépszerübb miniszterelnök 1848 óta, mióta van ilyen funkció."
Végre egy kis humor: )

Azért semmi anyázás, ennyi komment mellett, még Semjének is 10 pontot ér:)

arabok balrol 2018.03.10. 14:32:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: De ő tényleg a kiskorú lányát dugta, a kiskorú lánya szerint.

Elég gusztustalan dolog még lipsi szinten is.

arabok balrol 2018.03.10. 14:35:10

@sZulamith: Orbán egy Golffal kezdte a miniszterelnöki karrierjét, s még most is folkszvágennel hozzák viszik.

Ezzel nemcsak a német kispolgárok mellett áll ki, hanem a puritánságát is bizonyítja. Csak addig nyújtózkodjunk, míg a takarónk ér - ez Orbán mottója.

Sean MacTíre 2018.03.10. 14:50:18

Meghalt Semjen Zsolt aldozata. :(

Sean MacTíre 2018.03.10. 14:50:53

@arabok balrol: lattad az arat a furgonnak egyebkent? :)

arabok balrol 2018.03.10. 14:55:42

@Sean MacTíre: A furgon szolgálati gépkocsi, vissza kell adni ha Orbán befejezi.

De remélem az nem mostanában lesz.

midnightcoder2 2018.03.10. 14:56:04

@she_wolf: "Nekem a parasztvakítással van bajom, valamint azzal, hogy a magyarországi "demokráciát" autokraták szabályozzák be a saját érdekeiknek megfelelően."

Ebben igazad van, de mind ez a vadászat, mind anno a helikopterezés is vihar a biliben. Pár millió forintos tételekről beszélünk, miközben százmilliárdok tűntek el mindkét oldalon. Szerinted Fletó a kardjába dőlne ha hirtelen ki kellene adnia egy hasonló összeget ?

arabok balrol 2018.03.10. 15:00:43

@Sean MacTíre: De különben is, a miniszterelnöki testőrség miatt van a furgon, mert így a személyes testőr is a kocsiban lehet, s nem kell kísérőautó.

Persze a súlyosan cigány-, migri-, és/vagy lippsifertőzött területekre szokott menni 4 kísérőkocsi is.

she_wolf 2018.03.10. 15:05:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Ez akkor szokott előkerülni, amikor elfogy a puskapor. Érvek híján jön az, hogy gyere ki a hóra, meg a vállald fel magad, és hasonlók. Ha leírom, hogy Lutz Gizinek hívnak, mennyivel vagy beljebb? De ilyen alapon a nevem lehet Vitéz Beverneky Kemény Farkas is:P
És apró kiegészítés: nem vádolom Semjént semmivel. Sőt, senkit nem vádoltam közpénz elcsalásával, vagy ellopásával. Vád nélkül is látja, akinek van szeme (Elios ügy -és a többi).

she_wolf 2018.03.10. 15:15:09

@midnightcoder2:
"...mind ez a vadászat, mind anno a helikopterezés is vihar a biliben."

Ugyanezt pedzegettem fentebb: terelés még akár gyalogáldozat árán is. Az emberek addig sem foglalkoznak mással. Ettől gennyes a politika. Személy szerint sem Fletó, sem a törpe nem érdekel. Fletóék félredolgait sem néztem vidáman (rájuk például soha nem szavaztam:o), de úgy tűnik, a törpéék vérszemet kaptak, és az vérlázító, ahogy bonyolítják a dolgaikat a látszatra sem adva.

Adj egy ötletet, és csinálunk rá törvényt? "Én megcsinálom."- mondá tükörtojás:(

gázóra ellenőr 2018.03.10. 16:27:31

@EU zászlót mindenhova!: Nagyon leégettek téged. És hogy eltűntél!

2018.03.10. 17:23:47

Tartsunk vadászatot. Semjént kötéllel fejjel lefelé szállítja a helikopter, akinek mozgásban egy lövésből sikerül eltalálnia az lesz a pünkösdi király.

Dunába lővetésí miniszter... 2018.03.10. 17:37:03

@Pár dollárral többért: Ne kell aggodni, Aprilis 9. lesz vadaszat, es te is resztveszel rajta. Ott fogsz allni a dunaparton, a tobbi mocskos hazaarulo, sorosberenc, migrans simogato, arabszopo patkannyal egyutt, mi meg kezeljuk a geppuskat.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.10. 17:37:09

@Etniez: Nyugodtan, csak saját magadból csinálsz hülyét. Mit nem értesz azon, hogy ilyen körülmények között csak nagyon jó, gyakorlott lövészek képesek találatot elérni? Amire egy Semjénhez hasonló kocavadász nem képes, és nem is ezért fizet.
Nem tudom, hogy Semjén ült e helikopteren esetünkben. (Az is lehet hogy ült, de csak a helyszín közelébe szállították.) Viszont ha beszállt a helikopterbe, akkor hogyhogy nem kapta le a Magyar Nemzet szemfüles fotósa..?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.10. 17:43:15

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Örökzöld fenyőerdők ?( Tudod, azok télen is zöldek te flóra nagy ismerője..:))

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.10. 17:46:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Neked is leírjam, te agyamputált, hogy erre csak nagyon jó képességű lövészek képesek (nem túl sűrű növényzet esetén), nem egy átlagos kocavadász??

she_wolf 2018.03.10. 17:47:38

@arabok balrol:
Igen, igazad van, tanulhatunk Mészáros úrtól! Igen szorgalmas, becsületes ember, a gyanú árnyéka nem férhet hozzá! Aki olyat mond, hogy ő egy stróman lenne, annak dögöljön meg a tehene!
Nem is tudom másképp elképzelni, mint szorgos kuporgatások, takarékoskodás eredményeként, hogy megint kénytelen volt venni egy szállodát
index.hu/gazdasag/2018/03/10/meszaros_lorinc_magyar_osztrak_ausztria_szalloda/

Drága szép ember, nagyon fogom sajnálni, ha ő is úgy fog járni mint a Simicska. Mert csak egyszer nem tesz a nagyúr kedvére, és megnézheti magát.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.10. 17:49:17

@she_wolf: Esetünkben miért is borult a "papírfoma"?

2018.03.10. 17:50:26

@Dunába lővetésí miniszter...:

Mi van nácikám?
Elgurult a gyógyszered?

Te vagy a turbómagyar mi? Turbó üzemmódban loptok, csaltok, hazudtok!

2018.03.10. 17:52:59

@Dunába lővetésí miniszter...:

Egyébként honnan jött ez a : " tobbi mocskos hazaarulo, sorosberenc, migrans simogato, arabszopo patkannyal "

Ezt sikerült leszűrnöd a kommentemből?
Akkor sürgősen menj el továbbképzésre, mert az IQ-d erőteljesen konvergál a nullához, illetve az IQ-t is 10-nek olvasod.

Punxsutawney Mormota 2018.03.10. 18:08:56

Annyira viccces lesz, hogy még néhány hónap és a sok éhbértroll szellemi közmunkás el fog tűnni a süllyesztőben, mert nem lesz aki fizesse őket :D :D :D

Etniez 2018.03.10. 18:33:12

@arabok balrol: Amíg én fizetem a cehhet, addig közöm van hozzá, te zsellér.

Etniez 2018.03.10. 18:36:15

@arabok balrol: "van pl. Mészáros vagy a Prezis magyarok, bebizonyította hogy akárkiből lehet bárki."

MÉSZÁROS :DD

Értem én a viccet, jó volt.

Etniez 2018.03.10. 18:38:28

@EU zászlót mindenhova!: Te csináltál magadból hülyét gyerek. Állítottad, hogy nem lehet helikopterről vadászni, meg kétszázzal megy, meg nem is lőttem soha semmivel.

Ehhez képest az igazság az, hogy lehet helikopterről lőni én meg lőtérre járok hetente.

Te meg ahelyett, hogy hamut szórtál volna a fejedre terelsz, féligazságokat irkálsz, ami egyet jelent: szar ember vagy. Ha lenne benned gerinc, akkor elnézést kértél volna.
De hát Fideszes vagy, mit is várhatnék egy ilyentől....

torró 2018.03.10. 18:41:46

@morpho:
És hol horgásztál a Semjénnel? Csak nem a déli parton?

taga20 2018.03.10. 18:46:23

@EU zászlót mindenhova!: remélem legközelebb tömjénzsoti téged fog lehelikopterezni!

bakker szutyok, te ezért pénzt kapsz?

taga20 2018.03.10. 18:49:25

@torró: mi a kurvaanyádat égeted magad te retkes fityesznyugger?

az olyan agyhalott fityeszzombik miatt, mint te, lehet lehúzni ezt, a korábban szépreményű országot a slozin!

taga20 2018.03.10. 18:51:19

@arabok balrol: A KURVAANYÁDAT FITYESZSZAR!

döbbenet, hogy van ilyen tetvedék, aki az egypálcás mészaroslölöt élteti!

nem hiszem el!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.10. 19:06:20

@EU zászlót mindenhova!: "veszély esetén a sűrű növényzet " A fenyőerdő mióta sűrű növényzet? Már csak dumálsz össze-vissza. Jó képességű lövész... persze! És honnan tudod Semjén milyen lövész? Odaégtél faszkalap és már csak magyarázkodsz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.10. 19:14:10

@EU zászlót mindenhova!: "A hülye barmok még életükben nem lőttek puskával. Nem fogják fel, hogy milyen kurva nehéz lenne eltalálni mozgó járműről egy mozgó célpontot."

Így kezdted, te faszkalap. Mi meg videókkal bizonyítottuk hogy ez bizony simán.
Pl, ha jól meg nézed a videót amit linkeltem, 1.42-nél egy lövésből lőtte le. Arról mi nem tehetünk hogy nincs jól beállítva a légpuskád és a 10-ből egyszer találtad el két lépésről Bazilikát, szerinted a helikopteres vadászat nehéz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.10. 19:16:09

@EU zászlót mindenhova!: Különben meg láttad a fotót a poszt elején? Hol van ott sűrű fenyőerdő ahol Semjén büszkélkedik az elejtett vaddal? Ritka egy sötét darab vagy te!

taga20 2018.03.10. 19:24:22

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: szerintem ez a fityeszcsicska, a céllövöldében is csak egypálcás volt:)

midnight coder 2018.03.10. 19:30:05

@she_wolf: Ezt a lufit a baloldal fújja, és igazából azért mert nem nagyon van témájuk. Az, hogy a FIDESZ lop annyira nem újdonság, ezt mondták már 8 éve és igaz is, csak hát ők is ezt csinálták amikor hatalmon voltak. Orbánék ugyan nem túl fényesen kormányoznak, de az ő elmúlt 8 évükhöz képest még mindig jók. A nincs sajtószabadság dolog picit hülyén hangzik egy ellenzéki blogban a legolvasottabb hazai hírportál főoldalán, különösen az után hogy szerintem nem csak én emlékszem azokra az időkre amikor még a horgászújság is a baloldal kezén volt. Olyan hű de nagy és működőképes baloldali ötlet nemigen van a dolgok jobbá tételére, így aztán marad a helikopter.

torró 2018.03.10. 19:32:01

@taga20:
Tudsz te ennél bunkóbb is lenni! Mi van? Kifogytál a szoci kultúrából ? Szedd össze magad! És ti fogtok itt uralkodni? De szép is lesz! Csupa művelt ember! Amúgy meg , a te kurvaanyád!

taga20 2018.03.10. 19:38:31

@torró: "De szép is lesz! Csupa művelt ember! Amúgy meg , a te kurvaanyád!"

te miért égeted a geci gazdádat, fityesznyugger? bözsit megkaptad, a nyálad elkezdett folyni közben?

tucc te még ennél szervilisebb is lenni! szedd össze magad, me ebből nem lesz helóröfi műsor nálatok!:)

édes faszom ennyi retek fityesz szar honnan nőt ki?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.10. 19:40:43

@torró: Látod, látod, nálad is elgurul a gyógyszer. Mi csak hasonló stílusban válaszolunk a VáradiJános féléknek.

2018.03.10. 19:55:19

"Más politikai tevékenysége nem nagyon van, azon kívül, hogy hülyeségeket beszél és felavat."

Nono. Szeretett miniszterelnökünk felé (leginkább persze alulról felfelé) intézett felebarátságosan keresztyéni szerelmetes pillantásai már nem is számítanak? Micsoda kitartás! Micsoda áldás!

Egyébiránt nyilván Czinege elvtárs is örömmel tapasztalja az komenista mennyekből alátekintve, hogy vannak követői a mái nap is.

elvis56 2018.03.10. 19:55:38

Az apja a kapásban volt orvos,párt titkár és MUKÁSÖR parancsnok .Ez aproli bunkó lovon vonul erdélybe és helikopterezik Miböl telik ennek a F.SZNAK ?

torró 2018.03.10. 19:56:22

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Igazad van. Nem érdemes időt pazarolni rájuk! Azt nem értem, hogy lehet valaki ennyire paraszt? Öreg vagyok én már ehhez!

taga20 2018.03.10. 19:58:59

@midnight coder: ember, te szoktál olvasni helyi lapokat?

Kunhalmii Agnes 2018.03.10. 20:29:43

Ez a helikopteres vadaszgatas igazan semmiseg ahhoz kepest, hogy Orban Viktor meg Habony Arpad terhes noket rabolnak el, kivagjak a hasukbol a gyereket, es a haldoklo anya szeme lattara elve megsutik a csecsemot, es megeszik. Rogan ugyan ezt csinalja, csak helikopteren.
Es ennel meg rosszabb dolgokat szoktak csinalni a fideszesek.
Aki nem akarja hogy megegyek a gyereket az ne szavazon a fideszre.

taga20 2018.03.10. 20:42:38

@Kunhalmii Agnes: ági, halottál már a metről, a nerről, a kinai dzsuvavasútról, paksdváról, a csúti arénáról, arról hogy a tömjénzsóti megbaszta a kurvaanyádat?

taga20 2018.03.10. 21:08:42

@torró: akkor mi a megboldogult kurvaanyádért szopod telibe a geci viktort?

ha ennyire öreg vagy muzsik? nem értelek!

lenne pár gerinces éved a kaszás előtt, erre te eladod a gerincedet!

demenciárol hallottál már?

na zene, me te is magyar vagy:)

www.youtube.com/watch?v=e4Ao-iNPPUc&index=1&list=RDe4Ao-iNPPUc

tonypek 2018.03.10. 21:19:24

fidesz mint párt már nem létezik. csak egy kurafikból álló szervezet ami csak a zsebét tömi pénzzel. ez a semlyén keresztény zsóti is közéjük tartozik. talán akkor élvezi leginkább a vadászatot ha az ország is látja hogyan dörzsöl egy fideszes, mit megengedhet magának.
vásárhelyi kastélyt sem akarták rejtegetni. minek a gazdagság ha meg sem mutathatja azt ugye. újgazdagok na.
sokan ilyen életre vágynak és fideszben meg is találják számításukat. ez a szervezet mindig fog utánpótlást találni magának. ezért ideje hogy oda kerüljenek ahová normális országban ilyeneket tartják.

BiG74 Bodri 2018.03.10. 21:22:06

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Ez a helikopteres izé, inkább hadjárat állatok ellen, mint vadászat, pláne ha nemes vadra megy az ember amiből egyet, kettőt lőhet ki. Nem sportszerű az sem, hogy a vadnak itt 0 az esélye a túlélésre. A földön cserkészel, vársz, figyelsz, aztán talán van egy kis idő, hogy azonosítsd és lőj. Ha nem találsz, nem nagyon van második lövés, ha rosszul találsz, akkor a nyomon végig haladva próbálod megtalálni a sebzett vadat. Ez dúvad, kártevő ritkítás, munkavadászat.
A videókon látható, hogy a legtöbbször 100 m belülről, ha nem éppen 15-30 m -ről lövik ki a vadat, és sokszor még akkor is 5-10 lövésből némelyiket, és sok vadat, egész vaddisznó családokat zúznak le. Nem tudom melyik erdőszerető vadász az amelyiknek ez sport.
Meg kellene kérdezni néhány vadászt, hogy mit szól az ilyesmihez.
A dragunov esetében gondolom támasztékból, statikus helyzetből lőttél olyan célpontra mely jól kiszámított pályán mozgott. Ez nagyon más. De láthatóan meg lehet csinálni, csak olyan formában, hogy azt pont egy rátarti semjén esetén furcsa sportvadászatnak elképzelni, ha a helikopterről lőtt.

BiG74 Bodri 2018.03.10. 21:28:08

@taga20:
Azta, köszi, ez nagyooooooon jó!

taga20 2018.03.10. 21:38:39

@BiG74 Bodri: van mék pár ilyenem, persze egy akkordot sem tudnék lefogni:)))

na zene, me hétvége van:) ja és norvég is vagyok:)))

www.youtube.com/watch?v=Y1aEGtreQWM&index=1&list=RDY1aEGtreQWM

she_wolf 2018.03.10. 21:48:38

@EU zászlót mindenhova!:
Nem írtam, hogy ebben az esetben borult (nem tudhatom, nincs infóm róla). Ellenben gyakran borul, és sajnos ilyen kaliberű "szórakozások" alkalmával.
Hivatásos és a száját befogni kénytelen vadász mesélhetne erről:(

she_wolf 2018.03.10. 22:14:05

@midnight coder:
A balabbik oldalon soha nem volt egység, a narancsvidék verhetetlen (volt?). A répafejűek egyetlen dolgot nagyon tudtak: politizálni, a politika minden lehetséges visszataszító tulajdonságát és eszközét felhasználva. Ez az összetartó lakkréteg kezd most pattogzani. És ahogy laikusként észreveszem, ez adja a jobboldalnak a muníciót.
Ha most a narancs szekció bukik, akkor nem az ellenzék nyer, hanem a fidesz veri meg önmagát.
(Nem tartom kizártnak, hogy egy ilyen megoldás is szerepel a forgatókönyvükben, mert sűrűn nyílnak mostanában a lapok.)

A lopás: annyira természetesnek veszi mindenki, hogy a lopás tényét eleve bele kell kalkulálni a politikusi pályamodellbe, hogy ezen nem győzök eleget csodálkozni.
Ne érts félre, nem vagyok naív királykisasszony, meg vaksi sem. De az azért nonszensz, hogy azzal védekeznek politikusok és az őket megválasztók egyaránt, hogy ki lop többet!?
Mondhatod erre, hogy a politikus nem szent (meg úgy általában az ember sem), de legalább akkor húzná be fülét-farkát és tűnne el a francba, amikor nyakon csípik!
Lemondani egy tisztségről, mert bizonyíthatóan ki sem látszik a mocsokból? Ugyan már!:(

taga20 2018.03.10. 22:16:31

@she_wolf: és még nem láttál mindent!

erre varrjál gombot!:)))

www.youtube.com/watch?v=9bkO1rbIm1g

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.10. 22:20:06

@BiG74 Bodri: Ez nem sport, ez gyilkolás, a vadnak esélye sincs. Ilyen távolságról mindegy hogy vadászfegyver vagy Dragunov. Azt sem tudom hogy Semjén milyen lövész, azt sem tudom hogy helikopterről lőtt vagy sem. Itt a probléma, hogy egy barom narancstálib elkezdi magyarázni hogy mekkora nagy kunszt ez és ezzel zárja ki a helikopteres lövést.
Igen, van jól kiszámított mozgás, földről leküzdve, meg van hogy a vad megáll elrejtőzni és akkor jó lövést lehet leadni rá még helikopterről is. Mondjuk én nem látok "sűrű növényzetet", mint az a hülye mondta. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.10. 22:21:45

@torró: Fel van baszva az agya. Amit nem csodálok. Ne vedd magadra!

she_wolf 2018.03.10. 22:38:01

@taga20:
Azt hiszem, talán kétszer láttam tv-ben, valamikor nagyon régen, és egy távoli galaxisban:)

Vona Gábor miért barátkozik a szemkilövőkkel ? 2018.03.10. 23:44:37

Valaki igazan kinyirhatna mar ezt taga20-at. Dunaba lohetne vagy ilyesmi.

Dunába lővetésí miniszter... 2018.03.10. 23:53:11

@Vona Gábor miért barátkozik a szemkilövőkkel ?: Annyit igerhetunk, hogy az ujabb valasztasi gyozelem masnapjan Aprilis 9.-en az ELSOK KOZOTT fogjuk dunaba loni. AZ ELSO KOZOTT. Mert egyebbkent termeszetesen font van a listan.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.10. 23:55:36

@Etniez: Nem állítottam, hogy nem lehet, mindössze annyit hogy nehéz, és nagyon jó lövésznek kell leni hozzá, és többnyire nem a Semjénhez hasonló kocavadászok szokták művelni, egyrészt mert nem képesek rá, másrészt mert nem erre, hanem klasszikus vadászélményre vágynak. Szerintem szellemi fogyatékosnak kell lenni ahhoz, hogy ezt ne legyél képes felfogni..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.11. 00:30:24

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A lehetetlen és a nehéz szavak közti különbséget képes vagy értelmezni a három agysejteddel?

"A fenyőerdő mióta sűrű növényzet?"

Tessék te buta segg,ennyire sűrű:

ecolounge.hu/upload/gallery/970/fenyoerdo-svedorszagban.jpg

Lövöldözzél innen szarvasra helikopterről te szájkarate bajnok..:)) ( Neked is csak azt tudom mondani, mint a másik idiótának, hogy próbálj meg néha offline létezni..:)

"Hol van ott sűrű fenyőerdő ahol Semjén büszkélkedik az elejtett vaddal? "

444.hu/2018/03/09/semjen-zsolt-nem-en-helikopterezek-hanem-a-javorszarvas

---

she_wolf 2018.03.11. 01:58:34

@EU zászlót mindenhova!:
A fenyves felül sűrű, alul jól járható -általában, és ha háborítatlan. Mint a növények általában, a fény felé törekszik. A felsőbb ágak nőnek, terebélyesednek, az alsók a fény hiányában és a vadaknak köszönhetően gyérülnek. A sűrű leveles rész összeér, ezért alatta jócskán gyengék a fényviszonyok, akár még derült időben is. Az aljnövényzet is satnyább, mint a lombhullató erdőkben, egyrészt a fényviszonyok, másrészt a talaj Ph-ja miatt.
Ez a két fontos tényező nagyon megszűri, hogy mi marad meg alatta.

(Egy szikrázó napon kutyát sétáltattunk a közelben, mellettünk fenyves volt. Bementünk hűsölni. A hőmérséklet tényleg kellemesebb volt, viszont kora estinek tűnt a sötétség.)

vergyula 2018.03.11. 08:09:43

@EU zászlót mindenhova!: Még egyszer: A hobbivadászatot, az élvezetből gyilkolást ítélem el. Ha azt mondod, Semjén hússzerzési céllal ment északra szarvast lőni, hát mondd azt. Akkor viszont felmerül a kérdés, hogy kell-e a parlamentbe valaki, aki ilyen ár-érték arányú üzleteket köt.

vergyula 2018.03.11. 08:11:33

@taga20: sirályék nagyon jók, sok Maident is tolnak.

vergyula 2018.03.11. 08:12:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Közelebb vannak a tűzhöz, talán már ismerik a még ki sem adott, új helyesírási szabályokat.

Egyallampolgar 2018.03.11. 09:25:19

@midnight coder:
Nem értek veled egyet.
"Ahogy igaz ez kb. a gengszerváltás óta minden politikai elitre. Fletó a vagyonkájából "
Egyrészt utálom, hogy ha beszélünk egy társaság bűneiről akkor rögtön terelés van egy másik oldalra. Fletótól szerencsére megszabadultunk még ha látszat ellene is van.
Hja még egy, az hogy lehet hogy Fletó még szabadlábon van? A FIDESZ direkt szabadon hagyja hogy ártson az ellenzéknek vagy amit írtak róla 10 éven át lopások azokból semmit nem sikerült ráverni? Melyik a nagyobb baj?
De nem ezért írok neked. Azért írok mert ha nem látod mennyivel mohóbban mennyivel pofátlanabbul lop ez a banda mint eddig bárki a rendszerváltás óta akkor nem vagy elég tájékozott.
2015 novembere óta törvényes hogy egy tisztviselő családtagja közbeszerzésen indul.
Az 2010-es Orbán kabinett földművelésügyi államtitkára 2 évig dolgozott az új termőföldfelhasználási törvényen, majd a Ángyán József a szavazáson látta hogy nem az van a parlament előtt amit ők kidolgoztak, hanem amit Orbánék átírtak. Lemondott.
Pénztáros Lőrinc jelenség nem volt még soha. Láttál már vele interjút? Az az ember fogyatékos (nyilván hiszen ezért ártalmatlan, ezért lehet Orbán személyes üzleteinek arca).
Simicska Lajos ma az legnagyobb ellenzéki oligarcha, aki valójában a FIDESZ által nőtt nagyra, ilyen szintű emelkedés, hogy egy országos oligrachát kitermelünk majd lecserélünk nem volt még soha.
Ez a lényeg.
Meg az, hogy soha nem volt még olyan hogy a NAV elnöke Tállai András Orbán mögött a második legnagyobb TAO támogatás elnyerője. (Érted igaz? A NAV aki a cégeket ellenőrzi céges támogatásokat kap. Próbálj ilyet csinálni a versenyszférában, úgy kirúgnak hogy a lábad nem éri a földet, nekünk ki volt adva hogy egy tollat sem fogadhatunk el a partenrünktől.)
S igen Gyurcsány egy gyökér, de soha nem építettett volna stadiont a háza elé, kisvasútat a falujának.

Vona Gábor miért barátkozik a szemkilövőkkel ? 2018.03.11. 15:35:10

@vergyula: "Miért, barátkozik? "

Igen, valasztasi szovetsegrol targyalnak, azzal a Gyurcsany Ferencel, aki ellen az egesz Jobbik letrejott, es megerosodott. IGEN A SZEMKILOVETO GYURCSANNYAL TARGYALNAK.

ételizésítő 2018.03.11. 21:36:13

Hámosmé, emberek, mán ezt is sajnáljátok szegény Semmilyen Zsótitúl?

Az jobb lenne, ha szelíd rémszarvasról vadászna vad helikopterre?

ankica 2018.03.11. 22:42:09

@Etniez: Az 1000 km.- nem kizárólag a vadállatok kilövéséért utazik, a család tagjai ott élnek. A hobbi pedig valaminek a szeretetét jelenti. Ő boldog akkor, ha valamit sikerül kilőnie és ezt fotón is meg mutatja, az miért baj? A hobbijához igénybe vett pénzt a kinti család tagjai állják a legtöbbször, de ő maga sem volt sorolható soha a szegények közé. Jó pár év eltelt azóta mióta magas fizetésért dolgozik a feleségével együtt. Nem értem mi a baj ezzel. Jól ismerem őt, és nem a politikából, ritka rendes emberek a feleségével együtt. Hobbija pedig mindenkinek van, neki is, ettől jól érzi magát hát érezze és legyen boldog ha ez azzá tudja tenni.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.11. 22:45:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Én égtem be, te kis növényszakértő? Jártál te már a Nagykörúton kívül valaha??:))

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.11. 22:56:40

@vergyula: Azt a húst valakik el fogják fogyasztani, és bevétel is keletkezik az élőhely fenntartására, takarmányozásra. Ez a vadgazdálkodás lényege.
Kissé önző felfogás, hogy nem a lelölt állat szempontjait tekinted elsődlegesnek, hanem az emberét,holott az állat adta életét azért, hogy mi a hús elfogyasztása által élhessünk.
Márpedig az én tányéromra kerülő őznek, szarvasnak stb. jobb, szabadabb élete volt, mint a te tányérodra kerülő sertésnek, vagy csirkének, amelyek a nagyüzemi állattartás nyomorúságos körülményei között sínylődtek, míg be nem fejezték földi pályafutásukat. Nagy különbség..

ételizésítő 2018.03.11. 23:21:53

@ankica:
Mondjuk ha én lelőhetném Semmilyen Zsoltot, én is büszkén mutogatnám a fotóját, ekkora kapitális barmot ritkán lő az ember.

ételizésítő 2018.03.11. 23:24:08

@EU zászlót mindenhova!:
"Nagy különbség."
Lófaszt, a hozzád hasonló elmebetegek számára kitalált nagy átverés.
Attól függ, milyen a hús, hogy mit eszik az állat (meg hogy milyen állatfaj), nem attól az ezoterikus humbugtól, hogy mennyire szabadon él.

she_wolf 2018.03.12. 01:31:38

@EU zászlót mindenhova!:
ööö...nem. A vadgazdálkodás lényege nem ez. A vadgazdálkodás lényege a természetes környezetben élő vadak számának egyensúlyban tartása, egészségük óvása, és a minőségi állatok megmaradásának szabályozása.
Csúnya szóval: selejtezés. Amiről írtál, az is egy szegmense a vadgazdálkodásnak az állomány létszáma alapján.
Közvetlen bevételi forrás a tagdíjakból és a bérvadászatból származik, a bérvadászatra vonatkozó szabályok betartásával.
(Külön műfaj a rapsicok tevékenysége.)

ételizésítő 2018.03.12. 01:51:34

@she_wolf:
the (not-so) hidden grammar nazi strikes down:
Szeretlek téged, de raBsic. Csak a magyar nyelv huncutsága miatt p-vel ejtjük.
Ezért vasz-szög a vas szög és nem vazs-zög stb. Vazsmegyébe' ez nem okvetlenül igaz. :-)
Ha angolok lennénk, akkor rabzsic-nak ejtenénk. :-)

(A magyar kiejtésben a zöngés-zöngétlen vagy zöngétlen-zöngés mássalhangzók esetében az első veszi fel a másik zöngésségét/zöngétlenségét, az angolban meg a második az elsőét. Legtöbbször - kivételek persze vannak.)
grammar nazi turned off

Amúgy igazad van, bár ez a szabályozás az ember miatt vált szükségessé.
(Azon mondjuk erős vita folyik nemzetközi szinten, hogy Semmilyen Zsolt tekinthető-e embernek. Az egyértelmű, hogy a neandervölgyi igen.)

she_wolf 2018.03.12. 02:36:05

@ételizésítő:
Köszi:) Hallottam és leírva is láttam már mindkét formát, és mivel nem vagyok szaki, így remélem, megbocsátható ez a hiányosságom.
De nem félek tanulni:)
(Nem túl régen kitöltöttem egy jelenleg érvényben lévő szabályok szerinti magyar nyelvű helyesírási tesztet. Kis híján sírva fakadtam:( Kb. ennyit változott a nyelvünk, úgyhogy asszem, kissé lemaradtam. A rabsictól függetlenül.)

Tömjénzsóti meg a személyes nagy kedvencem (rezsó szilárd) valahol az előember környékén szerepelnek az én rendszertani besorolásomban.
A jelenlegi politikai "elitből" jó, ha 5 olyan hapsit össze tudok szedni, aki a metakommunikációját és a megjelenését/kiállását tekintve megüti a szalonképesség mércéjét. A verbális pedig szót sem érdemel.

ankica 2018.03.12. 15:12:05

@ételizésítő: A hasonlatod már ön magáért beszél, te attól lennél boldog ha Semjént lelőhetnéd. Semjén egy állatot lőtt le, és boldogsággal tölti el, ez kinek okoz gondot? Isten amikor a világot teremtette, előbb jött a föld, aztán az ember és utána az állat. Az állatot az ember étkezésére teremtette többségében, amit pedig nem étkezésre, az az emberek és Isten örömére vannak. Természetesen a kilőtt állathoz nem használnak ételízesítőt, mert a természet adta az ízét, ellentétben a te általad szeretett bezárt ketrecekben tápon és Isten tudja min felnevelt állatokból adott hússal. A butaság nem szégyen és korrigálható.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.12. 23:03:22

@ételizésítő: Olvasni megtanultál? Nem azzal foglalkoztam, hogy milyen minőségű hús, hanem hogy milyen élete volt annak az állatnak, amelynek a húsát fogyasztjuk.
Az üzletekben kapható sertés és csirke bezárva töltötte életét, többnyire a nagyüzemi állattartás poklában, míg egy erdőben kilőtt szarvas haláláig szabadon élhetett .

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.12. 23:08:42

@she_wolf: "A vadgazdálkodás lényege a természetes környezetben élő vadak számának egyensúlyban tartása, "

Amelyhez bevételek is kellenek. Egy vad kilövése egyrészt bevételt jelent a vadászó által kifizetett összeg formájában, másrészt a vadásztársaság által eladott húsért kapott pénz révén.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.12. 23:13:34

@ankica: Érdekes a horgászokat sosem csesztetik amiatt, hogy állatokat ölnek..A hentesüzletek előtt sem látok tüntetőket. Akik a vadászatot kritizálják, többnyire jóízúen megeszik a rántott csirkét , meg a marhapörköltet..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.12. 23:16:40

@ételizésítő: Vigyázz, vigyázz ! Azt,aki a facebookon hasonlóan "civilizált" gondolatokat fogalmazott meg Bayerrel kapcsolatban, valszeg épp mostanság hallgatja ki a rendőrség, ugyanis feljelentés lett a vége...

ankica 2018.03.12. 23:46:22

@EU zászlót mindenhova!: Pontosan, nagyon egyet értek veled, én ezerszer jobban szeretem a vad húsokat mint a tápos, ketrecbe 10000 ezrével nevelt bármilyen szárnyas és egyéb húsokat. A vad állatokról tudom, hogy a természet táplálta, annál nincsen jobb és egészségesebb étel, a mai világban különösen nincsen.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.19. 13:00:20

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Etniez: Így egy hét elteltével, úgy látom beláttátok a saját hülyeségeteket. Elfogadom a fehér zászlót..:)
süti beállítások módosítása