B1 blogcsalád



Ilyen az, amikor a milliárdos gyűlöletpropaganda milliárdos propagandával fenyeget

2017. december 04. - Mr Flynn Rider

lokal_soros_1.jpg

A kormány közpénzből több, mint 12 milliárdot költött idén propagandára, hogy gyűlöletre uszítson a menekültek és Soros ellen. Ennek egyik terepe a Habony-művek által működtetett Lokál, amely ma ezzel a cikkel jelent meg. 

Alig két hete írta meg az Átlátszó, milyen elképesztő, milliárdos összegek landolnak a fideszes haveroknál, mert dübörög a Soros-migráns-idegen-liberális-civil-Gyurcsány-ésmégkitudjamilyen-ellenes kampány. A kormány minden évben elkölt milliárdokat ezekre a politikai kampányokra közpénzből, a mi adóforintjainkból; úgy nem lehet kimenni az utcára, vagy kinyitni bármelyik médiát, hogy szembe ne jönne a kampány valamelyik eleme. 

És akkor ma a Habony-művek elkezdte a Lokál olvasóit orientálni, felkészíteni arra, hogy Soros György ellenkampányt indít, miután hónapok óta a Fidesz mindenért őt hibáztatja, még azért is, ha éppen rossz az idő. 

A pofátlanság csúcsa. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4313427491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK12 2017.12.04. 14:41:04

Soros mi jogon avatkozik hazai belügyekbe, úgy mégis? vagy az amerikai útlevél erre felhatalmazást ad?

Okos Tóbiás 2017.12.04. 15:03:48

@FCUK12: A magyar állampolgársága jogán.

sinus67 2017.12.04. 15:56:03

@FCUK12:
Hát momentán nem olvastam a kormánypropagandában, hogy kitiltották volna az országból.
Azért a kitiltást indokolta volna az a sok-sok szőrnyűség, ami plakátokból, reklámokból és a konzultációból áradt a magyarok pofájába.
Olyan kitiltásra gondolok itt, mint amely egy-két magyart érintett. Tudod?! Nem mehetnek az USA-ba! A mai napig nem tudjuk pontosan kik azok Vida Ildikón kívül.
Mert az a gonosz USA nem plakátkampányt, meg konzultációt indít azok ellen, akik az ország ellen, a törvényeik ellen vétenek.
Egyszerűen nem mehetnek oda! Tudniillik olcsóbb és célravezetőbb.
Na persze, ha állami milliárdok elköltése és választási propaganda lehetne belőle, akkor biztosan ők is nyomatnák. Sebaj! Majd elkérik a receptet Habonytól.
Ja!? Asszem ő sem mehet ki, csak diplomata útlevéllel.

morpho 2017.12.04. 18:52:55

Orbán elküldte Sorost a kurva anyjába, majd amikor ezt Soros kikérte magának, Orbán elkezd kiabálni, hogy Soros szidja anyját! Akinek ez nem jön le, az vagy elmeroggyant, vagy hazudós narancskullancs. Egy számozott narancskullancs már fel is tűnt egy kamukérdéssel.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2017.12.04. 19:25:52

@FCUK12: "Soros mi jogon avatkozik hazai belügyekbe"

Miből gondolod, hogy beleavatkozik, te anyaszomorító? Ha a geci gazdádtól hallottad, akkor megint hazudott neked.

Soros György filantróp, a magyar tudomány és demokrácia nagy támogatója immáron 32 éve. Széchenyi óta a legnagyobb magyar patrióta.

legeslegujabbkor 2017.12.04. 21:42:14

@FCUK12: Mi a hazai belügy?
Mibe nem szabad beleavatkozni?
Bezárkózunk vagy nyílt társadalom leszünk?
Lehet minket kritizálni vagy azonnal lövünk?

2017.12.05. 09:00:59

@sinus67: "Egyszerűen nem mehetnek oda! Tudniillik olcsóbb és célravezetőbb."

Ja... de ugye az megvan, hogy Gyurink nem azzal okoz gondot, hogy álruhában járja a vidéket és a nép közé vegyül, meg időnként gyújtó hangú beszédekkel igyekszik destabilizálni a kormányt... hanem az, hogy az EU-s lakájain keresztül ránk és kb. minden eu-s állampolgár életére hatással lévő ötleteit (mert terv az nem van..) igyekszik átültetni a törvényi rendszerre. Ha azt nézzük, nem minden siker nélkül... már van kvóta, de nincs felső határ :)

2017.12.05. 09:04:48

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Soros György filantróp, a magyar tudomány és demokrácia nagy támogatója immáron 32 éve. Széchenyi óta a legnagyobb magyar patrióta."

Ez egyfelől felveti a kérdést, hogy miként nem röhögöd el magad, amikor 50. alkalommal is bekopipészteled ezt a baromságot? (Annyira vicces, hogy van egy komplett lózung-gyűjteményed/palettád és arról másolgatsz ingered szerint..)
Másrészt meg személyes érintettséged okán némileg hitelteleníti is a megállapítást. Egyszer lökött a hülye hobbid támogatására valami kis pénzt a "filantróp" te meg eladtad neki magad. Szánalmas, olcsójános vagy :)

ZX 2017.12.05. 10:55:20

@Womb Raider: Ebben az a szép, hogy ezt maga Navracsics cáfolja. És hát ki tudja jobban? Aki ott ül és dolgozik vagy aki itthon veri a nyálát?

2017.12.05. 11:35:55

@ZX: Mit cáfol? Hogy nincsen kvóta? Hogy nem marasztaltak el minket a nem létező kvóta be nem tartása okán? Hogy nincsenek fura egybeesések a "filantróp' víziói és az unió menekültügyi stratégiája terén? Hogy Soros úgy jár-kel az Unió fővezéreihez/köztük, mintha az átlagosnál szorosabb kapcsolat (függőség?) állna fenn? Hogy az unió potentátjai nem mulasztották el, hogy kifejezzék rosszallásukat Soros kiképző bázisának inzultálása okán?
Ki az a Navracsics???

ZX 2017.12.05. 12:04:38

@Womb Raider: Miért ki a faszom az a womb raider ki a faszom orbán meg németh meg összes tolvaj fideszgeci?
Annyit biztosan tudok, hogy Navracsics ott dolgozik, te meg nem. Tehát max. annyi fogalmad lehet arról mi folyik ott amit ov hazudik neked.
Az pedig tudvalevő, hogy soros legalább sok pénzt küld támogatásként. Pl. a vörösiszap katasztrófa után 1 millió dollárt adományozott. Sem womb raider sem orbán geci nem adott egy fillért sem, lopni annál többet sikerült.

2017.12.05. 12:21:56

@ZX: Jajj... a szent ember... Ha lesz időd, nézz már utána, miként is 'segítette' SGY a rendszerváltás peremén a magyar politikát/gazdaságot. Nyugodt lehetsz, a most nagylelkűen adományozott minden egyes fillér többszörösét tette ő annak idején zsebre..egyrészt.. másrészt el ne hidd, hogy a saját pénzéből filantrópkodik. Benne van ezekben a pénzekben vastagon a CIA is. Gyuri egy jól pozicionálható és remek kapcsolatokkal rendelkező stróman. Nem véletlen, hogy mindig ott sündörög, ahol az amerikai érdekeknek kell egy kis hátszél. Macedónai, Ukrajna, az EU migrációs kérdésekben döntő potentátjai..
Nem, valóban én nem adtam egymillió dollárt... igaz, nem is loptam milliárdokat, de egészen becsületes mértékű adóval járulok hozzá a költségvetéshez. Saját és a vállakozásom oldaláról is. Szóval Navracsics kinyalhatja.

ZX 2017.12.05. 13:03:16

@Womb Raider: Lehet te nem loptál, de az orbán már rengeteget és egy fillért nem adott belőle vissza. Az, hogy a CIA adott vagy sem pénzt sorosnak majd akkor hozd elő, ha bizonyítékod van. Enélkül ócska vádaskodás az egész. ennyi erővel én is mondhatom, hogy orbánt meg a kgb pénzeli. A strómanokról meg kérdezd a fideszeseket.

2017.12.05. 13:19:48

@ZX: :) Há' hiszen mondjátok is rendszeresen. Ugyebár sztenderd megszólitása hogy Orálmuszik, Putyincsicska :)
Pedig éppen annyi bizonyítékot szolgáltattatok az állításotok mögé, mint én :) Bááár... az amerikai Kongresszus elég sokáig vizsgálódott Gyuri és a CIA szerepéről a Macedón cirkusz kapcsán, az Ukrán válságban kifejtett áldásos tevékenységének jutalma meg fogjuk úgy fel, hogy közvetett bizonyíték. Amúgy tetszik, hogy milyen harcos kis bakája vagy a nagy Filantrópnak, olyan vicsorogva véded, hogy az ember nehezen bírja röhögés nélkül.

ZX 2017.12.05. 13:26:36

@Womb Raider: Pont leszarom a sorost. Velem jót még nem tett, de rosszat sem. Ellenben Gyurcsány és Orbán a két főmajom már milliókkal károsított meg. Ezt nem felejtem el nekik.
"az amerikai Kongresszus elég sokáig vizsgálódott" vizsgálódott, vizsgálódott.....aztán jutottak is valamire vagy most is csak lukra futottak?

2017.12.05. 13:35:17

@ZX: Nem, nem futottak lukra :) Nézz utána, nem vagyok a titkárod.

Soros meg éppen eléggé alátett az országnak és neked is (már ha itt élsz..) azzal, hogy beleavatkozott a politikába és a nyakunkra ültette a Fideszt. Ha neked ez is belefér a filantrópkodásba és a józtékonykodásba, hát legyen... de engem nem nyugtat meg, hogy ezzel a hóbortjával továbbra sem hagyott fel (a belefozással egyes országok belügyeibe...) és újfent a saját favoritjait igyekszik beszuszakolni a parlamentbe.

ZX 2017.12.05. 13:45:30

@Womb Raider: " a nyakunkra ültette a Fideszt" Ha ennyire nem szereted őket mi a faszért hiszed el egy szavukat is? Nem az nem igaz amit kérdeznek, hanem már az sem ahogy néznek. Nemrég még ott bájologtak a gyurkával, most meg köpködik.

Szerinted a dzsobbik jobb bármelyik más pártnál? Hahhaha. Kis naív.

2017.12.05. 14:40:15

@ZX: Nem tudsz elszakadnia hülyeségeidtől... hol mondtam, hogy a Jobbik alternatíva??? Kibaszott előítéletes vagy... ha nem buzilobbista-migránssímogató-kereszténygyűlölő-ökoterrorista valaki, akkor az csakis Fideszes-Jobbikos lehet???

Másfelől... azért,mert nem kedvelek valakit, a módszereit, attól még elképzelhető, hogy vannak kérdések, amikben igaza van és kénytelen vagyok vele egyetérteni. A Soros által favorizált nyílt társadalom és az abból sarjadó migrációs politika véleményem szerint jelenleg (és távlatokban is) nagyobb veszély Európára és benne Mo.-ra mint a fidesz tőkefelhalmozós vadkapitalizmusa és politikájának egyéb, a nagyhangú kisebbség által kifogásolt elemei...és egyelőre nincs épkézláb alternatívájuk, meg összességében a gazdaság is köszöni szépen, kiheverni látszik a volt szoci-szadesz ámokfutást.. szóval így állunk :)
Sose azt nézd, ki mondja, hanem azon gondolkozz el, mit mond.

ZX 2017.12.05. 14:55:02

@Womb Raider: És attól, hogy valaki nem lövetné hatalomra az arabokat mindjárt migránssimogató? Ezek után te beszélsz nekem előítéletességről? Szerintem meg orbán bomlasztó politikája a nagyobb veszély. Na akkor most kinek van igaza? Ehh.

2017.12.05. 15:22:35

@ZX: Miért ? Orbán halomra lövetné? Mán megen hazucc... vagy beütött a herbál. Az, hogy Orbán (és kb 3.2millió választópolgár) alapos elbírálás alá vonná azokat, akik az arab (muszlim) világból erre csámpázva huzamosabb tartózkodást terveznek, szerintem meglehetősen messze van a halomra lövetéstől. Nem kevered te Orbánt a Bush-okkal, Obamával, meg a Clintonokkal? (esetleg néha Putyinnal?) Hm... kik is lődöznek népi hagyományok keretében még arabokat??? Hmm... Ja! Hát az izraeliek! Orbán nem.
Bár egyszer még arra is szükség lehet... ha késő nem lesz addigra.
Ami veszélyforrás az Eu-ra, az az USA arab/é.-afrikai térségben kifejtett tevékenysége, meg úgy általában a dominanciájának fenntartására való törekvései.

ZX 2017.12.05. 15:37:31

@Womb Raider: Hú basszus te nagyon eltévedtél az erdőben. Legalább van min röhögni.

2017.12.05. 17:11:04

@ZX: Ó, te éleslátó, tévedhetetlen. Nosza, fejtsd már ki, mikor is akarta a fidesz (vagy bárki) Magyarországon halomra lövetni az arabokat. Állítottál valamit,illenék jönni a bizonyítékokkal. Vagy azt kell gondolnom, hogycsak szimplán hazudsz.
Csak szólok... az USA éppen ma tiltotta ki a jó menekült szíreket, meg még öt arab ország állampolgárait. Ejjj... bezzeg ránk szívesen ránktukmálnák. Há' hogyan van ez?

"Az Egyesült Államok legfelső bírósága hétfőn jóváhagyta Donald Trump elnök legutóbbi, harmadik beutazási tilalmának teljes életbe léptetését hat muzulmán többségű országgal szemben, jóllehet alsóbb szintű bíróságokon még folyik a vita a korlátozás egyes részleteinek törvényességéről. A tilalom Csád, Irán, Líbia, Szomália, Szíria és Jemen állampolgáraira vonatkozik."

A másik aktuálisérdekesség... Ausztrália bekeményített a külföldi befolyásoltságú szervezetek/politikai pártok irányába. Jajj, szegény civileknek és az osztódással szaporodó furcsa kis pártképződményeknek... totál illiberalizmus.

Mancika1 2017.12.08. 23:02:04

Sajnos hiába harcolunk Soros György ellen, mivel a hatalom a kezében van, úgy játszik velünk, mint macska az egérrel, és mivel azt sem tudja, hogy mennyi pénze van, és olyanokat embereket fizet meg, akik ellenünk vannak, nem csak ami politikusaink, hanem a környező országok is, ahol még élnek magyarok, de se a kormányunk,akik kiröhögik a népet, hogy milyen gyáva és hagyja magát, hogy elvegyenek tőlünk mindent, és még meg is magyarázzák, hogy miért teszik, és mi ezt mind benyaljuk mint kacsa a nokedlit. A nagyhatalmak is akik tudják, hogy mi történik ebben a kis országban, és akik tudnának tenni valamit esetleg segíteni nekünk, inkább minket magyarokat, szeretnének a föld színéről eltüntetni, a zsebüket a mi bőrünkön milliárdokkal megtölteni, a nyugdíjasainkat minél hamarabb a a sírba tenni, akik alig élnek meg a havi kis nyugdíjakból, mert azt bizonygatják, hogy ennyi pénzből egy hónapig meg lehet élni, 14.000, 27.500, 40.000- és 70.000 ft.ból, alig jut pénz a rezsire , megélhetésre , gyógyszerre, és még ami jár azt is elveszik, azzal az indokkal, hogy a kisebbséget kell támogatni, mivel ők szülnek több gyereket, és nem dolgoznak, hanem kiharcolják a jussukat, és maholnap többen vannak mint mi magyarok, akik nem hogy összefognánk ellenük, és a mérhetetlen kizsákmányolással szemben, hanem inkább a saját magyarjainkat, képesek vagyunk egy kanál vízben meg fojtani, és saját magunkat ha netalán valakinek két forinttal többje, van, inkább az ellen az ember ellen fordulunk, mintsem összefognánk ,és oda tenném a politikusainkat, hogy ennyi pénzből éljenek meg, hanem furcsa módon, a tizenéves , húszon éves gyerekeiknek, az unokáikról nem is beszélve milliárdok vannak a nevükön, és ez a hülye birka nép pedig hadja, hogy ott folytassák, ahol eddig, csinálta mézes madzagot, nos erre csak azt tudom, mondani ,hogy nyugodtan tudják folytatni, játszadozni a néppel, mert ők úgy érzik, hogy nekik ez jár meg érdemelik, elvárják, hogy rájuk szavazzunk, különböző, szövegekkel, megetetve és elhúzva előttünk a mézes madzagot, ezek után nekünk sincs más dolgunk, mintsem hagyjuk tovább és folytassák ezt a becstelen játékot a saját népünk ellen, mert sajnos a lecsó nem robban, csak esetleg kétszer csíp, de azt már megszoktuk, és azt is elviseljük.
Ezért én tisztelettel, kérném, ezek után szégyentelenül én is, akár a politikusaink, hogy a Soros György, a milliárdos politikusaink, az egész minisztériumi kamara, Tisztelt Orbán. V.-or urat, Gyurcsány F-en urat , a Jobbikos és ellenzéki politikusokat, hogy hadd kérjem meg Önöket, hogy segítsenek meg a közelgő ünnepekkel tekintettel, hogy mivel rákos vagyok, és még több műtét vár rám, az édesapám szintén rákos és vak, kettőnk jövedelme 86.500.ft. havonta, amiből sem a drága morfiumos gyógyszerekre,,és még a többi gyógyszereinkre, mert a havi közgyógyunkat is elvették jogtalanul, mert havonta a gyógyszerekre 60.000. ft-ot tesznek ki,amit sokszor ki sem tudunk váltani és még hol, az élelem amit, néha meg kellene vennünk, nem pedig szárazkenyéren, köménymagos levesen, főtt krumplin,
süti beállítások módosítása