B1 blogcsalád



Schmidt Mária fiát is bevinné a parlamentbe az LMP

2017. december 03. - nickgrabowszki

Schiffer András viszont elveszítette befolyását a pártban.sm.jpg

A 2 éve lemondott pártelnök-frakcióvezetőnek informális hatalmát jelentősnek tartották az LMP-ben. Tavaly még sikerült meggyőzni a párt képviselőit, hogy támogassák a Fidesz új alkotmánybíróit, és az ellenzéki összefogás ellen is sikeresen gyűjtött aláírásokat az LMP-ben, amikor annak lehetősége felmerült.

A térvesztését viszont jól jelzi, hogy a hozzá kötődő országgyűlési képviselők csak a 14. és a 15. helyre kerültek a párt választási listáján, ahonnan nem jutnak be az Országgyűlésbe, elveszítik mandátumukat és velük elveszíti befolyását Schiffer is a frakcióra.

Az LMP a hétvégi kongresszusán, Kecskeméten döntött a választási listáról, amit hivatalosan vasárnap mutatnak be, de a 24.hu már leközölte.

Az nem nagy meglepetés, hogy a az első 2 helyen a 2 társelnök, Szél Bernadett és Hadházy Ákos található, valamint benne van az első ötben Schmuck Erzsébet korábbi a frakcióvezető. Az viszont már mindenképp, hogy a jelenlegi öt képviselőjükből a továbbiak, Ikotity István és Sallai Róbert Benedek csak az utolsó 2 helyre kerültek.

A 3. helyet Gémesi Györgynek adták, akinek pártjával, a nem mérhető támogatottságú Új Kezdettel az LMP szövetséget kötött. Gémesi 1990 óta Gödöllő polgármestere, 1998 és 2006 között MDF-esként már volt parlamenti képviselő.

Az Új Kezdet alelnökének, Hohn Krisztina mánfai polgármesternek csak a 12., minden bizonnyal már nem befutó hely jutott, neki nem kell majd tipródnia, hogy melyik mandátumáról mondjon le. (A polgármesteri és a képviselői tisztség a hatályos törvény szerint összeférhetetlen.)

Demeter Márta viszont aggódhat. Az MSZP-ből kilépett, majd a függetlenek közül az LMP-frakcióba átült képviselő a 7. helyet kapta a listán, ami csak jó szereplés esetén befutó. Kb. 7 százalékot kellene elérnie az LMP-nek jövőre, hogy Demeter továbbra is képviselő maradhasson. (Mondjuk ez még mindig jobb pozíció, mint amire az MSZP-ben számíthatott volna.)

up.jpgA lista 5. helyére a milliárdos vagyont örökölt Ungár Péter került, vagy inkább vásárolta be magát, ha igazak azok a hírek, miszerint beszállt a párt finanszírozásába, a 24.hu szerint ő tartja pl. el a pártközeli Reflektor-blogot.

Ungár már januárban bekerült az LMP elnökségébe, ez mér előrejelezte, hogy politikai (közelebbről parlamenti) karrierre vágyik. A kecskeméti kongresszuson a 3. legtöbb szavazatot kapta, de azt a helyet át kellett engednie Gémesinek, a 4-ről pedig azért maradt le, mert oda nőnek kellett kerülnie.

De nem kell aggódnia, a jelenlegi mérések szerint az 5. hely szinte biztosan befutó, ahhoz elég az LMP-nek elérnie az 5 százalékos parlamenti küszöböt. Ha nem éri el, akkor úgyse érne mandátumot a 3. hely sem.

Ungár helyzetét különösen pikánssá teszi, hogy anyja Schmidt Mária, az Orbán-rezsim egyik ideológusa, hivatalos történésze és oligarchája, aki a férjétől örökölt vagyonából beszállt a kormánypropaganda finanszírozásába is: egy éve megvette, kormánypártivá formálta és lezüllesztette a Figyelő nevű, korábban nívósnak ismert gazdasági hetilapot.

Schmidt és fia politikai nézetei Ungár korábbi interjúi szerint élesen különböznek, de azért az érdekes lesz, amikor az ellenzék vezető pártjának szerepére vágyó LMP képviselőjeként a kormánypropagandát, az oligarchák ügyeit vagy az Orbán-rezsim történelemszemléletét támadja majd.

Persze az is lehet, hogy a családi érintettségre tekintettel inkább hallgat majd róla.

Itt az LMP listája:

  1. Szél Bernadett, miniszterelnök-jelölt, társelnök
  2. Hadházy Ákos, társelnök, országgyűlési képviselő
  3. Gémesi György, Gödöllő polgármestere, az Új Kezdet elnöke
  4. Schmuck Erzsébet, országgyűlési képviselő, frakcióvezető-helyettes
  5. Ungár Péter, elnökségi tag, külpolitikai szakszóvivő
  6. Keresztes Lóránt, pécsi önkormányzati képviselő, korábbi elnökségi tag
  7. Demeter Márta, országgyűlési képviselő
  8. Kanász-Nagy Máté, ifjúsági szakszóvivő
  9. Lengyel Szilvia, 2012-2014 között országgyűlési képviselő, korábbi elnökségi tag
  10. Ferenczi István, kispesti önkormányzati képviselő, elnökségi tag,
  11. Ábrahám Júlia, elnökségi tag, egészségügyi szakszóvivő
  12. Hohn Krisztina, Mánfa polgármestere, az Új Kezdet alelnöke
  13. Kis-Szenicey Kálmán, a Bács-Kiskun megyei önkormányzat képviselőtestületi tagja
  14. Ikotity István, országgyűlési képviselő
  15. Sallai Róbert Benedek, országgyűlési képviselő

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6413412617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kószák egyike 2017.12.03. 09:50:46

Tegyük fel, szigorúan elméleti síkon, hogy valahogy leváltódik a NER és lesz elszámoltatás ahogyan az LMP is ígéri. Ungár hogyan viszonyul ekkor Anyuhoz?

tegnaptuska 2017.12.03. 10:25:31

@kószák egyike: Megemeli a Terror Háza Múzeum, valamint néhány ahhoz kapcsolódó alapítvány költségvetési támogatását. Így.

tegnaptuska 2017.12.03. 10:31:22

Gémesi, aki az utóbbi 28 évet a politikában töltötte, ezért természetesen nem számít a múlt erői közé, szóval Gémesi biztosan nem fog beülni a Parlamentbe, ha ez lenne a célja, akkor elindulna egyéniben. Neki a polgármesterség sokkal fontosabb, nem is értem ezt a 2-3 éve tartó pávatáncát.

kószák egyike 2017.12.03. 10:47:12

@tegnaptuska: Ennél azért árnyaltabb a kép. De sebaj majd megkérdezem egy lakossági fórumon kíváncsi vagyok a válaszra.

2017.12.03. 10:47:21

@tegnaptuska: nem ismeretlen taktika a magyar politikában, hogy az uralkodó párt vezetőinek fiai, vejei szétspriccelnek mindenféle ellenzéki pártocskába, hogy egy esetleges puccs, rendszerváltás, kormányváltás esetén átmentsék apáik hatalmát, megszerezzék a vagyont, rablóprivatizáljanak.
Így jött létre a Fidesz is egykor. A kádárista vidéki elit kölykei egy budapesti egyetemen nagy védettségben tanhattak, külföldi ösztöndíjakat kaptak, ötleteltek, a belügyminiszter (Stumpf apósa) óvó tekintete mellett, védve a rendőri zaklatásoktól.
Aztán amikor apáik átjátszották nekik a hatalmat, akkor ők hálából juttattak nekik dolomitbányát, miegymást és sose szavazták meg a múlt rendszer ügynöklistáinak nyilvanosságra hozatalát. Még kiderült volna, hogy a fiatal ellenzékiek anno mind ügynökök vagy ügynökök rokonai voltak.
Most ugyanez megy. A Momentum vezetője is egy Fidesz-mufti fia. Most az LMP-ben jelent meg egy Fidesz-ideológus fia a pénzével együtt. Akármi lesz, elszámoltatás nem lesz ebből.

tegnaptuska 2017.12.03. 10:51:32

@Colonel H. Stinkmeaner: Igen, csak ne az legyen a következő, hogy jöjjön a Jobbik, mert csak ők maradtak.

taga20 2017.12.03. 11:21:30

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

de van! mészaroslölötől egyből le kéne foglalni mindent, persze ezáltal a gecitől is elvennénk mindent.

annyira ócska fityeszdroid vagy, hogy üvölt!

Dickon 2017.12.03. 12:26:47

@taga20: A módszerváltás eddig eltelt ideje alatt csak balekokat ültettek le és számoltattak el. Politikai és gazdasági elitünk kart karba öltve lopja és rabolja le az országot, de soha, egyikük se lesz börtönbe zárva, fellógatva, elkergetve, meglincselve. Ezen gazemberek kiegyezése miatt nem lesznek nyilvánosak, belátható időn belül, az ügynökakták sem, ezen gazemberek miatt nem lesz változás a közeljövőben.

taga20 2017.12.03. 12:35:04

@Dickon: diki, mintha kicsit mást toltál volna az előbb, mint eddig bármikor.

abban persze megegyezhetünk, hogy 90 óta sok szemétséget követtek el a politikusok.

de azért ami manapság megy, az azért mindent visz.

befano 2017.12.03. 15:04:46

Nekem Smitt M. sohasem volt egyértelmű, de bízom benne, hogy ez a kép ,,letiszúl"

morph on deer 2017.12.04. 00:37:50

@befano:
Próbáld meg csak az egyik oldalát nézni egyszerre. Kevésbé zavaró.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.04. 05:41:59

@taga20:

S Sorosod százszor akkora vagyona mikor lesz lefoglalva?

n3spr3ss0 2017.12.04. 06:24:09

@Dickon: Lásd Zuschlag. 7 millió forintért,amit meg is térített. Mészáros le sem hajolna ennyiért, ő még 1 milliárdot sem vett észre.

jatagán9 2017.12.04. 07:52:00

Ezzel az LMP törölte magát a választáskor számomra szóba jöhető pártok listájáról.

köszönni meg én fogok 2017.12.05. 15:23:58

@jatagán9: HAHAHA :D
Mintha bármikor is szóba jött volna nálad.
(ez a bérkommentelők leggyakoribb toposza)
süti beállítások módosítása