B1 blogcsalád



Schiffer még egyszer utoljára kisegíti a Fideszt

2016. november 18. - nickgrabowszki

Viszont utóda, Hadházy Ákos viszi el a balhét amiatt, hogy az LMP segít fenntartani az Alkotmánybíróságon a masszív jobboldali-kormánypárti többséget.sa_2.jpg

A négy új jelöltet még a pártpolitikából nyáron távozott Schiffer András tárgyalta le, de Orbán csak most bólintott rájuk, az LMP elnöksége - bízva Schifferben - pedig megerősítette a támogatásukat.

Hadházy azzal indokolja, hogy szavazataikkal hozzájárulnak Horváth Attila, Marosi Ildikó, Schanda Balázs és Szabó Marcell alkotmánybíróvá választásához (amihez kétharmad kell, tehát a Fidesz-KDNP önmagában kevés lenne), hogy

  •  a testületben jelenleg 7-4 a fideszesek-nemfideszesek aránya
  • az újakkal a Fidesz 8-7-re kisebbségbe szorul.

És persze a blabla: a szavazataikkal az LPM is hozzájárul a magyar jogállam és Alkotmánybíróság működésének fenntartásához.

Miközben rég nincs itt már se jogállam, se alkotmányosság, és ez az Alkotmánybíróság működésén látszik leginkább.

A jobboldali túlsúly annyira nyilvánvaló, hogy azt Orbán is nyíltan elismerte egy tavalyi konferencián (és azóta se tagadta le, a beszéd leirata máig fönt van a kormány honlapján):

nyugodtan mondhatjuk, hogy ma egy konzervatív, keresztény, nemzeti, polgári értékrendű alkotmánybírósági többség van Magyarországon.

Az elvileg 15 fős Alkotmánybíróságnak jelenleg 11 tagja van. Közöttük már egyetlenegy sincs, aki 2010 előtt került volna a testületbe.

  • Stumpf István 2010-ben,
  • Balsai István, Dienes-Oehm Egon, Pokol Béla, Szalay Péter és Szívós Mária 2011-ben,
  • Juhász Imre és Salamon László 2013-ban,
  • Czine Ágnes, Sulyok Tamás elnök és Varga Zs. András 2014-ben.

Tehát mind a 11 tag akkor lett alkotmánybíró, amikor a Fidesz-KDNP-nek kétharmados többsége volt a parlamentben, kinevezésükhöz nem kellett az ellenzék hozzájárulása, értelemszerűen ellenzék jelölt sem került be.

Mind a 11 tag a Fidesz-KDNP egyedüli, konszenzus nélküli jelöltje.

Ehhez képest Hadházy arról beszél, hogy a a testületben 7-4 a kormánypártiak és a függetlenek aránya. Rejtély, hogy ezt mire alapozza. Tanulmányokból és elemzésekből tudható, hogy az alkotmánybírák jogi érvelését, ítéleteinek tartalmát alapvetően határozza meg, hogy melyik oldal jelölte őket a testületbe.

Például Szente Zoltán alkotmányjogász, MTA-doktor - a baloldali elhajlással csak nehezen vádolható Nemzeti Közszolgálati Egyetemről -  tanulmánya a Politikatudományi Szemléből:

Az alkotmánybírák többsége 2010 és 2014 között nagyon nagy mértékben az őket jelölő politikai oldal érdekében vagy politikájának megfelelő álláspontokat képviselt (...)

azon alkotmánybírók többsége, akiket jobboldali pártok jelöltek, 2010 és 2014 között erőteljesen támogatta a jobboldali kormány politikáját, míg a korábban baloldali vagy liberális jelöltként a testületbe került tagok mindegyike határozottan ellenezte az Orbán-kormány alkotmányos és szakpolitikai reformjait.

Nincs okunk azt gondolni, hogy ez 2014 után megváltozott volna. (Legfeljebb csak annyiban, hogy nincsenek baloldali, liberális alkotmánybírák.) Szente csak három kivételt említ, ketten közülük (Bihari Mihály és Kovács Péter) már nem tagjai a testületnek. A harmadik, aki

nem képviseli következetesen a jelölő pártok politikai álláspontját, Stumpf István.

Máskülönben - mint Szente tanulmányából kitűnik - a 11 jelenlegi alkotmánybíróból hét (Balsai, Pokol, Salamon, Szívós, Dienes-Oehm, Juhász és Szalay) feltétlenül meghálálta az bizalmat: legalább 70, de inkább 80-90 százalékban a Fidesz és Orbán-kormány érdekeit érvényesítette jogi érvelésében.

Valószínűleg ők heten azok, akikre Hadházy is utalt, és Stumpf az egyik független.

(A tévedések elkerülése érdekében említsük meg, hogy Stumpf se ellenzéki: a Szente-tanulmány szerint az előző ciklusban váltakozva támogatta és utasította el a kormányoldal álláspontját. Minden bizonnyal valóban jogi meggyőződése szerint. Nem ellenzéki, nem lázadó, hanem független és egyedileg mérlegel.)

De ki lehet a másik három független? Talán az a Czine, Sulyok és Varga, akiket szintén a Fidesz-KDNP küldött testületbe, és a bizottsági meghallgatásuk egészen komikus volt?

  • Sulyok biztosan nem, hiszen őt a Fidesz az Ab elnökének jelölte, amit nem tett volna, ha nem az ő emberük lenne.
  • Vargáról tudni kell, hogy alkotmánybíróvá választása előtt a Pázmányon tanított és Polt Péter helyettese volt; ő biztosan nem áll távol a jobboldaltól és a jelenlegi kormánytól.

Szóval legfeljebb ketten maradnak: Stumpf és - talán - Czine. 7-4 helyett tehát 9-2 az elkötelezett-független arány. Nem árt mégegyszer leszögezni:

a 9-2 nem a kormánypárti-ellenzéki aránya, hanem a szervilisek és a elkötelezetlenek száma.

Ha tehát mind a 4 mostani jelölt ellenzéki, vagy legalább független volna, akkor is meglenne a testületben a biztos fideszes, jobboldali többség.

De nem ez a helyzet.

Schanda Balázs és Horváth Attila legalább annyira jobboldalinak tekinthető, mint Balsai, Szívós, Salamon vagy Pokol.

  • Schanda egyházjogász, a magyarországi politikai katolicizmus vezető jogásza;
  • Horváth jogtörténész, véleménye pedig például a Biszku-ügyből ismerhető, aholis kiderült, neki hiányzik a rendszerváltás után elmaradt bosszú.

Mindketten a Pázmányról, mintha máshol nem is volna jogi kar Magyarországon. Rúghat luftot velük a Fidesz, persze, mint ahogy Stumpffal is rúgott, csak ez nem nagyon valószínű. (Szabó Marcell vélhetően az LMP saját, "zöld" jelöltje, Marosi Ildikó politikai orientációjáról nem tudni semmit.)

Ezekből az adatokból talán látszik, hogy

miért abszurd az LMP érvelése,

hogy a 4 új jelölttel majd majd a függetlenek kerülnek többségbe:

a függetlenek akkor se tudnának többségbe kerülni, ha az újak mind azok volnának, mint ahogy amúgy nem is azok.

Ellenben az LMP segít fenntartani, megerősíteni, évekre bebiztosítani az Alkotmánybíróság masszív, ügydöntő jobboldali-kormánykiszolgáló többségét. Valamint legitimálja is a testületet, mivel 6 év után először kerülhet be 1, legfeljebb 2 ellenzéki jelölt.

Mintha az bármit tudna számítani ekkora túlsúllyal szemben.

Az Ab-ben ezután is legalább 11, de lehet, hogy 13 lesz azon alkotmánybírók száma, akiknek nincs semmi tekintélyük, mert nyilvánvalóan politikai kinevezettként kapták a posztjukat, és úgy is viselkednek, mint akiket a Fidesz-frakcióirodáról instruálnak.

És nem lehet kizárni, hogy tényleg ez is történik.

A  Fidesz még egyszer utoljára hálás lehet Schiffernek, aki ebben az ügyben azt írta a Facebookon, hogy

nem érek rá reagálni az ostoba MSZP-sekre és a DK-s szélsőségesekre.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr411971870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Francois77 2016.11.18. 22:02:05

Nem tisztem megvédeni Horváth Attilát, de azt szögezzük le, hogy sem neki, sem még sokaknak nem a bosszú, hanem az igazságszolgáltatás hiányzik. Biszku elvtársnak vér tapadt a kezeihez, és 25 év alatt nem sikerült ezért megbüntetni. Őt sem, mást sem.

Ami pedig magát a kérdést illeti: én úgy tudom, hogy az ellenzék azt akarja, sokszínű és szabad legyen a politikai élet itthon. Na, most az LMP szabadon hozott egy döntést. Vagy a szabadság csak akkor menő, ha Fletó meg az MSZP engedélyezi???

Andras J Fazekas 2016.11.19. 05:21:07

Ha a mostani nem "jogállam", akkor az elakasztott rendszerváltáson tenyésző, mind politikai mind gazdasági értelemben működés- és életképtelen 2010 előtti posztkommunista disznóól az mi volt?

"Nickrabovszkinak" alighanem mindenkije, és teljesen elment otthonról.

A balf@sz szekció által korábban elakasztott rendszerváltást befejezi a Fidesz, hiába a balf@sz cincogás "grabó".

Tudod, a "macskafogó" csak egy blöff és igazából nem működik, "grabó" !

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.11.19. 13:00:02

Már megint tovább épül a diktatúra Magyarországon.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.11.19. 13:00:41

Bocs: a FASISZTA és NÁCI diktatúra - ezt fontos hozzátenni.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.11.19. 13:10:35

Ha sikerül nem 100%-ban talpnyalót kinevezni, aki nem dilettáns, az már komoly ellenzéki siker.

@Francois77: A kommunista bűnök megtorlásának hiánya máig mérgezi a közéletet. Persze ez az érdeke az átmenetben résztvevő, komcsikkal tömött MSZP-nek és Fidesznek is...

morpho 2016.11.19. 14:09:15

@Andras J Fazekas:

Először definiáld a jogállamot és utána próbáld beilleszteni az adott kormányzati időszakokba. Ez sokat segít.
(az nem egyenlő a jogállammal, ha mindhárom hatalmi ág, valamint minden fék és ellensúly a neked szimpatikus politikai erő kezében van)

Andras J Fazekas 2016.11.19. 14:11:33

@morpho: (?)

Én definiáljam a jogállamot?

Ti ellenzéki balf@szok mind ilyen hülyék vagytok?

Nézd meg a Wikipédián, te szerencsétlen balf@sz !

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.11.19. 14:14:37

A jogállam az, amikor balliberális párt van hatalmon. Ez a demokrácia definíciója is. Minden egyéb esetben diktatúra van.

morpho 2016.11.19. 14:21:24

@Andras J Fazekas:

ha szerinted az jogállam, hogy egyetlen párt minden fronton megszállja az országot, kikapcsolja a demokratikus ellenőrző rendszereket és gyakorlatilag minden területet megszáll, ahol semmi keresnivalója, akkor igazad van. Én egyedül ülök itt a klaviatúra előtt, jól esik a királyi többes, de nem ragaszkodom hozzá. A wikipédián szoktad megnézni azt is, hogy hogyan kell kitörölni a segged sz@rás után, vagy az megy fejből? Csak kérdezem.

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez volt a humorbomba? Nagyon jó!

Andras J Fazekas 2016.11.19. 14:39:34

@morpho: @ (!)

Nem vagy egyedül …

Tizenkettő egy tucat belőletek.

Tudod amikor a hozzád hasonló "elmés" beszólásokat olvasva az az érzése támad az embernek, hogy a mai Magyarországon baloldalinak lenni, nem is politikai identitás, hanem mentális állapot kérdése.

A felvetett problémádra pedig a következő a válaszom:

1. A baloldal által korábban elakasztott rendszerváltás befejezése, a korábbi politikai-gazdasági elit lecserélése, az ország teljes átépítése folyik.

2. A korábbi posztkommunista kormányok 2010-ig minden területet megszálltak a hivataloktól a médiáig. Jelenleg ennek a megszüntetése és a normális viszonyok helyreállítása van folyamatban.

Tudod, most történik az igazi rendszerváltás, a mit a balfék barátaid rendesen elakasztottk.

Ennek ellenére még ebben az átmeneti időszakban is több köze van magyar államnak jelenleg a demokratikus jogállamhoz, a nyugati értelemben vett demokráciához, mint a 2010 előtti posztkommunista disznóólnak.

Ez már sokszor és sok helyen el lett magyarázva, de a hozzád hasonló egybites balf@sz trolloknak állandóan újra és újra el kell magyarázni, mert képtelenek felfogni ésszel, csak a balf@sz sajtó hazugságait ismételgetik egyfolytában, aminek semmi köze a valósághoz.

A többinek járj utána magad, nem vagyok ingyenes oktatási intézmény.

Egyébként is az ellenzéki troll akkor jó igazán a hatomnak, ha saját hazugságaival és téveszméivel zsibbasztja magát.

A sok buta hazugság közepette ugyanis képtelen felmérni helyesen a megfelelő támadási irányt.

Bye!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.11.19. 14:49:59

Ez van, amikor nem egy libsi győz:

"Szervezkednek az egyesült államokbeli Arizonában a demokrata párti aktivisták, hogy rávegyék az elektorokat: ne szavazzanak Donald Trumpra. Telefonon és e-mailen zaklatják őket, előfordul, hogy gyűlölködve beszélnek a republikánus elektorokkal, sértegetik őket."

"Ash nyílt politikai ügyködésről beszélt, és hangsúlyozta, hogy sok telefonhívás gyűlölködő. "Elmondanak mindennek, démonizálnak engem, homofóbnak, izolacionistának, vakbuzgónak, antiszemitának neveznek, ami különösen érdekes, merthogy zsidó vagyok" – számolt be az Arizona Republic munkatársának."

www.origo.hu/nagyvilag/20161119-arizonai-demokratak-probaljak-megfurni-az-elektori-voksokat-hogy-ne-szavazzanak-trumpra.html

morpho 2016.11.19. 14:57:29

@Andras J Fazekas:
Most aztán jól megmondtad a frankót! Az a baj vele, hogy tételesen nem igaz. Te ilyenkor el is hiszed amúgy ezt a sok hülyeséget, vagy csak megfelelsz a direktívának?

"1. A baloldal által korábban elakasztott rendszerváltás befejezése, a korábbi politikai-gazdasági elit lecserélése, az ország teljes átépítése folyik."

Semmilyen átépítés nem folyik. A nagy ellátórendszerek haldoklanak, a gazdaság dettó. (ezt már a fidesz is elismerte, ezért próbálkoznak béremelésekkel, csak akkor felmerül, hogy mi a faszt csináltak eddig?) Az elitet nem cserélték le, ugyanaz a komcsi Pintér a belügyér, mint 18 éve. Orbán viktor 25 éve pártelnök. Mutass már nekem egyetlen demokratikus pártot a világon, ahol 25 éve ugyanaz az elnök! Mutass már egyetlen demokratikus pártelnököt a világon, aki két egymást követően elvesztett választás után a helyén maradt! Az meg nem "átépítés" hogy a haverjaim nyernek minden pályázaton minden pénzt. Logikád szerint Magyarország = Orbán és haveri köre

2. "A korábbi posztkommunista kormányok 2010-ig minden területet megszálltak a hivataloktól a médiáig. Jelenleg ennek a megszüntetése és a normális viszonyok helyreállítása van folyamatban."
2010-ig a médiakuratóriumokban fele arányban ellenzéki jelöltek voltak, most csak fidesz. 2010-iog a legfőbb ügyész nem kormánypárti pártkatona volt, most az. 2010-ig az alkotmánybíróság nem kizárólag kormánypárti tagokból állt, most igen. 2010-ig a nem kizárólag a kormány kezdeményezhetett népszavazást, most igen. 2010-ig az Ombudszmant konszenzussal jelölték, azóta nem. 2010-ig konszenzusos választási törvény volt, azóta egypárti fideszre írt. 2010-ig nem rabolták le a lakossági megtakarításokat, 2010-ig nem ugattak bele az egyetemi autonómiába...
Folytathatnám, de ez neked nyilván így tetszik, úgyhogy felesleges. "Igazi rendszerváltást" meg nem lehet egyetlen politikai párt akarata mentén végrehajtani. Illetve lehet, de az diktatúrába vezet.

Az ócska sértegetéssel meg nálam semmire nem mész, úgyhogy hajrá!

morpho 2016.11.19. 14:59:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Amikor meg egy libsi győz, akkor lezárják az Erzsébet hidat és Orbán azt harsogja, hogy "a haza nem lehet ellenzékben". Viszont ha Orbán győz, akkor forradalom volt a szavazófülkékben!

Andras J Fazekas 2016.11.19. 15:21:08

@morpho: (?)

A felsorolásod nem elfogadható, mert egytől egyig a baloldali sajtó által kiagyalt és terjesztett téveszmék felsorolása, nem érvelés, hanem hazudozás.

Ezeket ne ismételgesd, mert se hitele se értelme nincsen.

A lopós mantrátok is csak akkor lesz hihető, ha megint IMF hitelt kell felvenni az államcsőd elkerülése végett, addig az egész csak ócska, hiteltelen, balf@sz hazudozás.

Az előregyártott balf@sz hazugságaidat pedig nem fogom egyenként kimagyarázni.

Mint korábban említettem a balf@sz troll pont jó olyan hülyének, mint amilyen te is vagy.

Nem tudtok vitatkozni, csak szájkaratéztok.

Az előre gyártott hazugságok ismételgetése ugyanis nem érvelés.

Ezért is nincsenek hosszú évek óta politikai viták Magyarországon, mert a normális vitát hazugságokkal széttrollkodjátok.

Itt aztán fejezzük is be mert ez a beszélgetés pont olyan értelmetlen mint az összes hozzád hasonló értetlen, balf@sz ellenzéki trollal eddig folytatott beszélgetésem.

További szép napot !

Bye !

conchita wurst 2016.11.19. 15:27:04

ez egy jó hír

minden hír jó amin a ballibek nyivákolnak

végre minden egyirányba mutat még vagy 20 évig, parlamenti töbség, kormányfő és a fékek és egyensúlyok is mind nemzeti irányba mutatnak

morpho 2016.11.19. 15:35:41

@Andras J Fazekas:

Ok, alapvetően türelmes vagyok. Nézzünk egy egyszeri "baloldali hazugságot". 2010 előtt ültek ellenzéki képviselők a médiakuratóriumban vagy sem? Most ülnek vagy sem? Egyszerű kérdés, egyszerű választ lehet adni rá. Figyelek.

Jakab.gipsz 2016.11.19. 15:37:38

Nem igazán értem, hogy kiknek baj az ha az alkotmány bíráink keresztény elkötelezettségű hagyományosan konzervatív, vagy ha így jobban tetszik jobb oldali személet módú értelmiségiek.

Jó legyen közöttük neoliberális is, aki azt mondogatják önmagukról, hogy ők haladás pártiak, de kinek jó az ha ezek az emberek kerülnek túl súlyba.

Úgy tudjuk Schiffer vissza vonult a politikából, akkor miért címszereplő, nélküle is fel kel a nap, hogy kerül ide.
Talán mert valóban "lehet más a politika" a libsi értelmiség nélkül is.
Igen lehet más a politika.
A libsik pedig senkinek sem fognak hiányozni, ugyanis ez a másféle politika gondolkodó emberek agy-sportja.
Igen szépen dőlnek a dominók.

morpho 2016.11.19. 15:37:41

@conchita wurst:

"végre minden egyirányba mutat még vagy 20 évig, parlamenti töbség, kormányfő és a fékek és egyensúlyok is mind nemzeti irányba mutatnak"

Ez tényleg jó így? A kádár rendszerben ugyan ez volt. Mi a különbség?

Ui: Egyébként nem "egyensúlyok", hanem ellensúlyok. Ezt sokan elbasszák, pedig teljesen mást jelent.

Andras J Fazekas 2016.11.19. 15:38:14

@morpho: (!)

Nem volt elég világos amit az előbb írtam?

Hányszor kell leírni neked valamit, hogy egyszer megértsd?

A beszélgetésnek vége.

Az ezzel kapcsolatos érvelést megtalálod az előző posztban.

Szép napot !

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.11.19. 15:41:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ezeket itt senki nem állította, szóval megint csak szét akarod trollkodni a vitát a jobbunista sablonokkal. Persze értjük: fidesz-hívőként egyrészt el akarod bagatelizálni az érdemi kritikát, ahhoz meg ostoba vagy, hogy a sablonok bemásolásán túl, érdemben hozzászóljál a posztban leírtakhoz. Komolyan, mintha a megújított, immár jobbolsevik munkásőrség netes tagozatát képviselnéd.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.11.19. 15:44:44

@conchita wurst: lásd eggyel feljebb, csak téged általában a fent hozzászólónál primitívebb megnyilvánulások jellemeznek.

morpho 2016.11.19. 15:45:26

@Jakab.gipsz:
"Nem igazán értem, hogy kiknek baj az ha az alkotmány bíráink keresztény elkötelezettségű hagyományosan konzervatív, vagy ha így jobban tetszik jobb oldali személet módú értelmiségiek."

Az ország azon részének baj ez, akik nem keresztény elkötelezettségű hagyományosan konzervatív, vagy ha így jobban tetszik jobb oldali személet módú értelmiségiek.
Ha csak liberálisok ülnének ott, az ugyanilyen baj lenne, ha ezt nem érted, akkor háttal ülsz a moziban.
"A libsik pedig senkinek sem fognak hiányozni, ugyanis ez a másféle politika gondolkodó emberek agy-sportja.+
Ezzel vigyázzál. Egyrészt a liberalizmus egy létező politikai irányzat. Sok ember egyetért vele, őket nem zárnám ki a nemzetből, de például vitathatalan tény, hogy Széchenyi István a reformkor legjelentősebb liberális demokrata politikai gondolkodójának tekinthető. Ő sem hiányozna senkinek? Átgondoltad te ezt?

morpho 2016.11.19. 15:47:51

@Andras J Fazekas:
Nagy pofával idefingasz egy hülyeséget, amit aztán képtelen vagy érvekkel megvédeni, de ha más tényeket állít, akkor duzzogva elmenekülsz. Idióta :))

Andras J Fazekas 2016.11.19. 15:53:17

Nem menekülés …

Egyszerűen nem ütöd meg egy releváns, érdemi vita színvonalát.

Meg merem kockáztatni, azt se tudod, hogy mi az.

Keress a magad szellemi színvonalán kommunikáló, neked megfelelő partnert.

Az eddigi reflexióidból az is kiderül, azt se értetted meg amit eddig írtam.

Így nem lehet sem eszmét cserélni, sem vitatkozni.

(-)

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.11.19. 15:53:34

Amúgy túlzásnak érzem ezt az LMP-re rászakadást, főleg amit a DK-s blogcsalád produkál (NY-Fény, Európa Kávézó).
Az egész AB tagjelölés LMP-s szerepéhez fontos volna azt is tudni, hogy meddig határozatképes az AB. Vagyis a mostani LMP-s támogatás hiányában elérhető lett volna, hogy a "fidesz csicsk-AB" határozatképtelenné váljon? Mert a határozatképtelenné válás vs. 7-4-es Fityma többség közül az utóbbi választása az tényleg az érthetetlen ostobaság, vagy a kollaboráció szintjére húzza az LMP tettét.

morpho 2016.11.19. 15:56:30

@Andras J Fazekas:
Nem írtál semmit, csak szajkózod a kormánypropagandát. Az előbb feltettem egy kérdést. Lehetne rá talán válaszolni. Leírhatod a semmit még párszor, de ez csak azt bizonyítja, hogy hazudozol. Lehetne talán érvelni is, de te tényleg nem az én szellemi színvonalamon kommunikálsz, végül is egyetértünk.

Andras J Fazekas 2016.11.19. 16:00:49

Az értetlenkedés, bolsevista tükörbeszéddel megspékelve nem az intelligencia jele.

Önszántadból kiállított szegénységi bizonyítvány.

Úgyhogy ne is fáraszd magad tovább.

Bye!

morpho 2016.11.19. 16:04:43

@Andras J Fazekas:
Lassan kezdesz önmagad paródiájává válni, vagy ez valami stand up komedis performansz? nem akarod idetolni a tökfőzelék receptjét is. Ez tipikus fideszes logika: tereljünk ezerrel, csak a kérdésre ne kelljen válaszolni. Rogán és Orbán ugyanezt csinálja. Nagyon ügyes vagy!

morpho 2016.11.19. 16:06:12

@naphegyi vince:
Régen 8 tag volt az érvénytelenségi küszöb, de akkor még 11 tag volt. Amióta felemelték 15-re, ez nyilván változott, de nem tudom, hogy most mennyi. Viszont jó a kérdés.

Andras J Fazekas 2016.11.19. 16:07:31

@morpho: (?)

Mi van balfék, nem bírsz leállni?

A buta kis csimpaszkodós vitádat nem velem kell megvívnod, hanem a valósággal.

Nyugodjál már le …

Jakab.gipsz 2016.11.19. 16:27:47

@morpho: Kicsit ugyan nehéz lesz de el magyarázom. A liberalizmusnak semmi köze sincs a szabad gondolkodáshoz, a reformkori politikai elit haladás pártisága szabad elvűségét, ne tévesszük össze egy izmussá (dogmává) merevedet jelen kori jog-filozófiai irányzattal.

Más megközelítésbe, Bólyai amikor arról beszélt a kortársainak, hogy a köveknek "lelke" van, mindenki azt gondolta akkor és még mai is sokan róla, hogy megbolondult, holott nyomj egy kavicsot egy geológus kezébe és két napig be-nem-áll a szája mára már annyit tudunk róla. Az igazi rejtély mit értett Bólyai a "kövek lelkén", ugyanis ő már akkor úgy látta a világot mint a hogyan a mai tudósok közöl is csak kevesen.

Tehát a dogmává merevedett "neoliberalizmus átka" máshol keresendő, mint a hagyományos értelembe vett, jobb-baloldali politikai dialógus.
A libsik átka kifejezés mélyén egy az entrópiához közel álló fogalom rejlik, amit a relativizált-liberális elvek elfednek úgy, hogy megkérdőjelezni sem lehet, ez utóbbi elvek egzaktságát, és kész egy logikai csapda, a saját józan eszünk számára.
Kicsit bonyolult de ez van most terítéken. Ugyanis a közkeletű minden relatív azaz nézőpont kérdése szöges (és majd meg egyezünk róluk) ellentétben áll a lehetetlen fogalmával, már pedig törött poharak, tojások nem ugrálnak vissza eredeti állapotukba, hiába egyezkedünk róluk. Még akkor sem ha le nácizzák, egymást közben, a vitatkozó felek, mert lehetetlen eseményről vitatkozunk.

Alick 2016.11.19. 16:28:25

Nincs hatalommegosztást biztosító mechanizmus.

pejoratív igazgató 2016.11.19. 17:47:11

@Francois77:
Biszkunak vér?
Milyen?
Ő csak 1957-ben került hatalomközelbe. Vagy visszamenőlegesen lövetett a tömegbe?
Ja, várjámá, nem. A visszamenőleges törvénykezés a Fidesz szokása, előtte nem volt ilyen.
Akkor mi a faszról is beszélsz?

Márk_Márk 2016.11.19. 17:57:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Már megint tovább épül a diktatúra Magyarországon."
Hát ha te nem ezt látod, akkor kurva nagy baj van a szemeddel.
Tulajdonképpen minden ellensúlyt kiiktattak az elmúlt 6 évben, mint a demokratikus állami felügyeleti szervek, mint a pénzügyek, mint a bíróságok, mint a törvényhozás területén. Mindenhova saját embereket raktak.
Tudod te, hogy miről beszélsz egyáltalán?
Ha neked ez tetszik, akkor eléggé szar lehet az értékrended.
(És akkor is ezt mondanám, ha a másik oldal csinálta volna ezt, és annak szurkolnál.)

"Szervezkednek az egyesült államokbeli Arizonában a demokrata párti aktivisták, hogy rávegyék az elektorokat: ne szavazzanak Donald Trumpra."
Baromság, ezt ugyanis nem tehetik. Az elektoroknak kutya kötelességük arra szavazni, akire a választók szavazata alapján a jelölést kapták. Tulajdonképpen egy tök fölösleges és kihagyható lépés.

@Andras J Fazekas:
"Nem tudtok vitatkozni, csak szájkaratéztok."
Mondod ezt te, a fizetett fidesznyik, aki kb. semmi értelmeset nem mondott még.
Viccnek nem rossz. Csak nem is jó.

"Egyszerűen nem ütöd meg egy releváns, érdemi vita színvonalát."
Mondod ezt te, baszd meg, akinek egyetlen értelmes mondata nem volt eddig.
Szánalmas vagy.

Francois77 2016.11.19. 18:09:07

@pejoratív igazgató: Ja mert a megtorlások nem éveken át tartottak? Érdekes... miért reklámozod, hogy sötét vagy?

Andras J Fazekas 2016.11.19. 18:32:11

@Márk_Márk: (!)

Helyes !

Na akkor fussunk neki egy kis történelmi ismétlésnek!

A kommunista politikai elit már a nyolcvanas években (tehát a már a rendszerváltás előtt) eladósította az országot.

Eleve ezzel a hátránnyal indultunk neki a rendszerváltásnak.

Egy ciklus után a volt kommunista (posztkommunista) bagázs visszamászott a hatalomba, és elakasztotta az igazi rendszerváltást.

A demokratikus piacgazdaság jogi- és gazdasági környezetének megalkotása helyett a saját hatalmának átmentésével, a saját bolsevista hálózatainak építgetésével foglakozott egészen 2010-ig.

Ezért csődölt be az ország minden szempontból 2010-re.

A rendszerváltás utáni összes baloldali kormányzás után gazdasági- pénzügyi válságintézkedéseket kellett folyamatosítani.

Akkor most magyarázd már el nekem, hogy ezek után, épeszű magyar embernek mi a f@szért kéne bármikor is a jövőben erre a teljesen lúzer, balfa@sz, baloldali ellenzékre szavaznia!

(?)

Márk_Márk 2016.11.19. 18:42:51

"Eleve ezzel a hátránnyal indultunk neki a rendszerváltásnak."

Ezzel együtt is Magyarország volt a legjobb helyzetben. Romániában pl. forradalom volt.
Már Magyarország a legrosszabb helyzetben van, talán Bulgária van még utánunk, de az sem biztos.

Egy ciklus után Hornék voltak azok, akik az utóbbi 25 évben megpróbáltak valamit tenni az országért, (meg Bajnai) sikerrel. Senki más.

A Fidesz már első ciklusa idején is csak a lopással volt elfoglalva, most is.
Arról, hogy te egy begőzölt agyú agymosott fideszes fasz vagy, és ezt nem látod, nem én tehetek. De még csak nem is a komcsik.

toportyánzsóti 2016.11.19. 18:43:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Jól tolod az agyhalált lábon hordó illibsit.

Andras J Fazekas 2016.11.19. 18:50:26

@Márk_Márk: (!)

Figyu !

A jobboldali politikai elit és értelmiség (én is ide tartozom) szóba se áll veletek.

Gyürkőzzetek egymással tovább.

Hajrá!

toportyánzsóti 2016.11.19. 18:53:56

@Jakab.gipsz: Libsizés segít belőni az értelmi szinted.Kinek a villájából kapod az utasításokat,birkaszartolvajmészároslőrincéből?

toportyánzsóti 2016.11.19. 18:57:11

Schifferke és az elempécske narancsgecik nélkül nem is létezne,ők segítik ki őket pénzzel aktivistákkal jelöltállításkor,ezt muszály megszolgálni ha a zombikok fityiszt mutatnak a csuti pocakmutyinak és tolvajainak...

Márk_Márk 2016.11.19. 19:02:29

@Andras J Fazekas:
A jobboldali igaz rád, de elit nem vagy, értelmiségi ezzel az aggyal meg pláne nem.
Leginkább a jobboldali ostoba segg jelzőt passzolna rád.

A jobboldali értelmiség mondjuk a Józsiné.
Politikailag ugyan nagyon nem értek vele egyet, de nagyon okosakat (is) tud írni egyéb témákban.

Andras J Fazekas 2016.11.19. 19:11:44

@Márk_Márk:

Tényleg, na ne mondd!

Komolyan azt hiszed hogy a "világ proletárjai egyesüljetek", szlogent képviselő történelmi múlttal nem rendelkező balf@sz ellenzék az ezeréves Magyarországot képes megkekkelni?

Ti tényleg egytől egyik sík hülyék vagytok …

Márk_Márk 2016.11.21. 02:02:30

@Andras J Fazekas:
Azok is részei az ezeréves Magyarországnak, ami egyébként már elmúlt 1100 éves.
Az általad seggnyalt Fidesz viszont még csak 6 éve van hatalmon, hála istennek. És ha Orbánt netán meghekkeli valami felhergelt vadkan (1100 évenként azért egyszer ennek a kurva országnak is lehet ekkora szerencséje, hogy története eddig legnagyobb átkát - törököt, tatárt, oroszt is beleértve - valahogy levegyék a nyakáról), akkor a Fideszednek is vége, kereshetsz majd új segget, amit nyalni lehet.
süti beállítások módosítása