B1 blogcsalád



Akarja-e, hogy AIDS-es migráns rágja ki a babát terhes feleségéből - Szájer szerint ez a demokrácia ünnepe

2017. december 02. - ashwood

d_as201512130521.jpgA világ rendjének helyreállítása érdekében Szájer Józsefnek sürgősen hosszú cikket kellett írni a csudálatos magyar demokráciáról, ha már Navracsics a Soros 2.0-val, Junkcerrel jegyzett egy közöset.

Szájer nyaloncmédiában megjelentetett agymenése is megér néhány keresetlen szót, de az igazán érdekes az, hogy a magyar állampárt úgy érzi: ha Navracsics ír egy dolgozatot, amelyben nem a kormány alfelét kényezteti szopó-szívó szájszervvel, akkor felborul a világ rendje. Márpedig Orbán egykor legbizalmasabb embere nem épp ezt tette.

Az egykori üdvöske, frakcióvezető, majd igazságügyi miniszter és miniszterelnök-helyettes nem elég, hogy nemrég kamunak, a választási kampány parasztvakításának nevezte az egész Soros-kampányt, de nem átallott közös cikket írni a Tagesspiegel nyomtatott kiadásában Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével – aki a fideszes alternatív valóságban lényegében Soros 2.0-ként szerepel –: Az európai identitás erősítése címmel.

Navracsics olyanokat volt képes papírra vetni, hogy a közös európai identitás alapja az oktatás és a kultúra. Szerzőink felteszik a kérdést: "Hogyan tudjuk még jobban kiterjeszteni a sajtószabadságot, a média sokszínűségét és a minőségi újságírást? Hogyan tudjuk érvényesíteni a populizmus és az idegenellenesség mellett a demokrácia és a szabadság értékeit?"

Példátlan szemtelenség! Pedig Semjén Zsolt már egyszer kénytelen volt megüzenni a brüsszeli embernek, hogy egyenesen hazaárulás, amit művel. És most tessék: tetézi!

Nem is hagyta szó nélkül a NER ezt a rebelliót. Szájer József, a Fidesz ugyancsak Brüsszelbe küldött ökle, aki szerencsére nem kanászodott el, ellentollat ragadott, hogy helyre billentse a világot. A nívós és méltán színvonalas propagandaterméknek tartott Magyar Időkben sikerült olyanokat leírnia, hogy: "akár dicsérhetnék is, mint egy igazi politikai innovációt, amely akár az állam és a polgárai között megbomlott bizalom helyreállítására is alkalmas lehet, és máshol is ki kellene próbálni." Mármint a nemzeti konzultációt. Azt. Ez ugyanis szerinte "jóval több és más is, mint egy közvélemény-kutatás, hiszen az emberek aktív részvételét teszi lehetővé. De nem azonos a többnyire egy kérdésre leegyszerűsített népszavazással sem, hiszen a véleményük jóval részletesebb kifejtésére, nagyobb beleszólásra ad módot a polgároknak."

Ízlelgessük: jóval nagyobb beleszólásra ad lehetőséget a konzultáció, mint egy népszavazás. Mint egy népszavazás, ahol a nép szava kötelező érvényű a döntéshozók számára? Akkor már értjük, miért akadályoz meg minden népszavazási kísérletet a kormány. (Mondjuk eddig is értettük.)

Szájer szerint tehát politikai innováció és követendő példa, hogy olyan, nehéz és bonyolult kérdéseket teszünk fel az embereknek, hogy: "Akarja-e Ön, hogy AIDS-es fekete migránsok rágják ki meg sem született gyermekét kedves neje hasából?" Avagy: "Egyet ért-e Ön Soros Györggyel abban, minden óvodást szoktassunk rá a heroinra, miután sebészileg megszabadítottuk őket elsődleges nemi jellegüktől?"

Hogy a kérdésekre egyféle választ lehet adni? Hogy a kérdésekbe megfogalmazott állítások köszönő viszonyban sincsenek a valósággal? Hogy mindezek ellenére a választók alig negyede veszi a fáradtságot ennek az egésznek az eljátszására? Nem lényeges! Ez mind az innováció része.

Azt javasolnánk azoknak az államoknak, amelyek e konzultációs metódus átvételén gondolkodnak, hogy ne álljanak meg félútón. Vigyék az egész Orbán-kormányt is.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4513410981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NemodaBuda 2017.12.02. 16:36:59

Azért egy kis moderáció a blogíró hamvas gondolataira is ráfért volna ! Ez azért itt sem színvonal !

morpho 2017.12.02. 16:42:23

Szájjel Józsinak valami hiányzik a szájából... bár a fogkefe már felrobbant. Nyilván a jog vs. rend problémája verte ki nála...most ízlelgeti...

sZulamith 2017.12.02. 18:03:35

Nem azért, de a népszavazás titkos. Itt meg névvel ellátott a vélemény. Akik visszaküldték bizonyára a várt választ irták, mert az okos ember kerüli bajt. /" A nemzeti dohánybolt", nem pletykaszintű ügye, például/)

2017.12.03. 05:20:34

Lehet, hogy az Orbán-rendszer erősen tolja az agymosást, de azért Brüsszel se szégyenkezhet. Maga Juncker keveredett olyan hazugságspirálba, ami azért több, mint kellemetlen.
Először azt hazudta, hogy nincs migráció, majd azt hazudta, hogy a magyarok nem engedik át szegény agysebész, atomtudós migriket, ezzel megszegve az uniós kötelezettségeiket, majd azt hazudta, hogy nem lesz semmiféle kötelező kvóta. Most meg már egy ideje mindenféle kvótatervekről szavazgatnak.
Orbán legalább egyfélét hazudik.

megamedve 2017.12.03. 08:32:31

Hosszútávon a migráció elkerülhetetlen, hacsak nem állítanak gépfegyveres határőröket mindenhová, tűzparanccsal.
Kezelni kell a problémát, mert magától nem fog megoldódni.
A magyar geci módszere, hogy ide senki-sehá nem jön, csak átmeneti megoldás. Előbb-utóbb ránk törik az ajtót. Lehet, hogy 100 év múlva, de ránk törik.
Ez van.

atomic power 1986DucaDuca 2017.12.03. 09:04:38

@megamedve:

"Kezelni kell a problémát, mert magától nem fog megoldódni."

Addig, amíg a nyugat a migraciót gazdasagilag hasznosnak véli, addig nem lesz erdemi változas!

2017.12.03. 10:23:05

@megamedve: Magyarországra legálisan akárki bevándorolhat. Ajtót ránktörőkre semmi szükség. Aki képtelen egy nyomorult vízumot kérni, az vagy érdemtelen arra, higy bevándoroljon vagy pedig rejteget valamit a múltjában. Mint a több ezer, január elsején született Ali nevű migri, akik a német szerveknek azt mondtak magukról, amit akartak. Útlevél, mobiltelefon eldobva, nincs isten aki megállapítja, hogy kik ezek.

Ajtót ránk törőkkel szemben talán nem túlzás a gépfegyveres határvédelem.

atomic power 1986DucaDuca 2017.12.03. 11:46:49

@megamedve:

"Előbb-utóbb ránk törik az ajtót. Lehet, hogy 100 év múlva, de ránk törik."

Ha ez bekövetkezik, azert az Európai Unió vezetőit terheli a felelősség. Egy téves liberalis, álszent, újfajta ideológiat követnek, a szabad migráció és a nyitott határok ideológiájat. Ezzel tönkre teszik az uniót. Ennek következtében lep ki az Egyesült Királysag az unióból. Minden tovabbi bomlasi folyamat annak az ostoba politikanak lesz a következmenye, mely at akarja ertelmezni a jelenleg ervenyben levő, több évtizedede kiprobalt, jol működő nemzetközi jogszabalyokat, melynek ertelmeben menekültnek könyvelik el a gazdasagi bevandorlokat is. Ezt azert teszik, mert addig, amíg a menekült kérdes osztotott hataskör az unióban, addig a bevandorlaspolitika kifejezetten tagallami hataskör. Ennek eredmenye a tömeges bevándorlást bátorító es megengedő politika. Azert farizeus ez a politika, mert

1. A Nyugat nagymertekben felelős a kibocsajto orszagok gazdasagi elmaradottsagaert /gyarmatositas, neokolonializmus, katonai beavatkozasok rombolasai/

2. Nem ott "segit" a Nyugat, ahogyan es ahol kellene /gazdasagfejlesztő programok, születesszabalyozas segitese, környezetvedelem fejlesztese a kibocsajtó orszagokban/

3. A befogadas, mint segitsegnyujtas csak álca. Valojában arrol van szó, hogy a nyugat-europai mainstream politika ugy veli, hogy a bevandorlokbol profitalni fognak. Ennek elfedesere hasznaljak a szolidaritas jelszavát. Ennek a politikanak a következteben"Előbb-utóbb ránk törik az ajtót. Lehet, hogy 100 év múlva, de ránk törik."

Ha ez bekövetkezik, azert az Európai Unió vezetőit terheli a felelősség. Egy téves liberalis, álszent, újfajta ideológiat követnek, a szabad migráció és a nyitott határok ideológiájat. Ezzel tönkre teszik az uniót. Ennek következtében lep ki az Egyesült Királysag az unióból. Minden tovabbi bomlasi folyamat annak az ostoba politikanak lesz a következmenye, mely at akarja ertelmezni a jelenleg ervenyben levő, több évtizedede kiprobalt, jol működő nemzetközi jogszabalyokat, melynek ertelmeben menekültnek könyvelik el a gazdasagi bevandorlokat is. Ezt azert teszik, mert addig, amíg a menekült kérdes osztotott hataskör az unióban, addig a bevandorlaspolitika kifejezetten tagallami hataskör. Ennek eredmenye a tömeges bevándorlást bátorító es megengedő politika. Azert farizeus ez a politika, mert
1. A Nyugat nagymertekben felelős a kibocsajto orszagok gazdasagi elmaradottsagaert /gyarmatositas, neokolonializmus, katonai beavatkozasok rombolasai/
2. Nem ott "segit" a Nyugat, ahogyan es ahol kellene /gazdasagfejlesztő programok, születesszabalyozas segitese, környezetvedelem fejlesztese a kibocsajtó orszagokban/
3. A befogadas, mint segitsegnyujtas csak álca. Valojában arrol van szó, hogy a nyugat-europai mainstream politika ugy veli, hogy a bevandorlokbol profitalni fognak. Ennek elfedesere hasznaljak a szolidaritas jelszavát. Ennek a politikanak a következteben elszivjak azt a munkaerőt, amelynek az ujjaepitesben kellene reszt venni. Ezaltal ujabb lökest adnak ezeknek az orszagoknak egy lefelé vezető gazdasagi es tarsadalmi spiralban. De kell a munkaerő, mert a tőke erősen érdekelt a bevándorlásban. A bevándorlás különösen alkalmas a relatív munkabér csökkentésére és a tőke hozadék növelésére. A kelet -europai munkaerő mar tul draga nekik, kapora jött a migrans valsag.
Hogy mennyire így van, elég csak a Europai Parlament baloldali, liberalis es zöld kepviselőinek nyilatkozatait megfigyelni. Kivetel enlkül kiemelik a migracio gazdasagi hasznát.

atomic power 1986DucaDuca 2017.12.03. 11:48:25

@megamedve: Alljon itt egy korabbi nyilatkozat Kofi Annan volt ENSZ főtitkartol ebben a targykörben, amely jol mutatja, mennyire altalanos ez a felfogas:
„ a kibővített Európai Unió előtt álló egyik legnagyobb próbatétel az elkövetkező években és évtizedekben az lesz, hogyan kezeli a bevándorlás kihívását. Ha az európai társadalmak meg tudnak felelni ennek a kihívásnak, a bevándorlás gazdagítani és erősíteni fogja őket. Ha elmulasztják, az eredmény az életszínvonal csökkenése és a társadalom megosztottsága lehet. Nem lehet kétség afelől, hogy az európai társadalmaknak szükségünk van a bevándorlásra. Az európaiak tovább élnek és kevesebb a gyermekük. Bevándorlás nélkül az állások betöltetlenül maradnának, a szolgáltatások elmaradnának, mivel a gazdaság visszaesne, és a társadalom stagnálna."
A gond azzal van, hogy ezt a politikát ra akarjak kenyszeriteni Europa keleti felere is, holott a bevandorlas politika nemzeti hataskör. Bevandorlas mindig volt es lesz is. Azonban ezt minden nemzetallamnak maganak kell szabalyozni.
Tehat nem arrol van szó, hogy ide nem jöhet senki, hanem arról, hogy kinek a kezeben van annak eldöntese, hogy kiket, milyen ütemben fogadunk be.

elszivjak azt a munkaerőt, amelynek az ujjaepitesben kellene reszt venni a kibocsajto orszagokban. Ezaltal ujabb lökest adnak ezeknek az orszagoknak egy lefelé vezető gazdasagi es tarsadalmi spiralban. De kell a munkaerő, mert a tőke erősen érdekelt a bevándorlásban. A bevándorlás különösen alkalmas a relatív munkabér csökkentésére és a tőke hozadék növelésére. A kelet -europai munkaerő mar tul draga nekik, kapora jött a migrans valsag.

Hogy mennyire így van, elég csak a Europai Parlament baloldali, liberalis es zöld kepviselőinek nyilatkozatait megfigyelni. Kivetel nelkül kiemelik a migracio velelmezett gazdasagi hasznát.

Alljon itt egy korabbi nyilatkozat Kofi Annan volt ENSZ főtitkartol ebben a targykörben, amely jol mutatja, mennyire altalanos ez a felfogas:

„ a kibővített Európai Unió előtt álló egyik legnagyobb próbatétel az elkövetkező években és évtizedekben az lesz, hogyan kezeli a bevándorlás kihívását. Ha az európai társadalmak meg tudnak felelni ennek a kihívásnak, a bevándorlás gazdagítani és erősíteni fogja őket. Ha elmulasztják, az eredmény az életszínvonal csökkenése és a társadalom megosztottsága lehet. Nem lehet kétség afelől, hogy az európai társadalmaknak szükségünk van a bevándorlásra. Az európaiak tovább élnek és kevesebb a gyermekük. Bevándorlás nélkül az állások betöltetlenül maradnának, a szolgáltatások elmaradnának, mivel a gazdaság visszaesne, és a társadalom stagnálna."

A gond azzal van, hogy ezt a politikát ra akarjak kenyszeriteni Europa keleti felere is, holott a bevandorlaspolitika nemzeti hataskör. Bevandorlas mindig volt es lesz is. Azonban ezt minden nemzetallamnak maganak kell szabalyozni es nem keverni a menekült kerdessel.

Tehat nem arrol van szó, hogy ide nem jöhet senki, hanem arról, hogy kinek a kezeben van annak eldöntese, hogy kiket, milyen ütemben fogadunk be.

Gaborspa 2017.12.03. 18:20:29

Az nem zavar senkit, hogy a cikk címe olyat sugall, ami nem igaz? Elsőre bedőltem, aztán elolvastam, meglehetősen átlátszó csúsztatás. Az ilyen hiteltelen blogolgatók miatt nem fog soha nyerni az ellenzék!

morph on deer 2017.12.03. 22:52:54

@Colonel H. Stinkmeaner:
”Orbán legalább egyfélét hazudik.”

Egy alkalommal!
Másodjára ne kérdezd meg, mert annyira nem okos.
Annyira SEM okos, de akinek tolja még nála is hülyébb!

Csak gondolj az iszlámot elfogadó dumáira a török meg egyiptomi látogatások alkalmával, meg a keresztesháborúkra emlékeztető kackiás szónoklataira, melyek szerint “megvédjük Európát a muszlimoktól.”

Azt mondja, amit épp abban a pillanatban jónak tart, azaz: a személyes érdekeinek megfelelô dumát nyomja!
Az ‘ország,’ horribile dictu, a ‘nép’ érdekei nem játszanak domináns szerepet, - hacsak nem azonosak az ő szándékaival.
Minden, ami a családi bizniszt segíti, automatikusan ‘nemzeti’ érdek lesz, most éppen a turizmus és az idegenforgalom van soron, hiszen az az üzleti fókuasz a saját lábunkon álldogáló gyermek előmenetelére vonatkozóan...

Balázska már hitszónok, meg gyógyító “szent” ember, tehát ő is sinen van (nem Belgrád felé!), már csak a maradékkal kell törődni.

(Már előre aggódok, hogy mi lesz a többiek profilja, ha felnőnek..!
Azért van választék..)

Lehet, hogy az a szerencséd, hogy nem ismered orbánt korábbról?
Nekem ez nem jött be

morph on deer 2017.12.03. 22:55:43

Mondom: nekem ez nem jött be, mert én kb ‘90-től figyelem, hogy mit csinál, és - sajnos - jó a memóriám.
Szar ügy, na..!

2017.12.04. 11:52:27

@atomic power 1986DucaDuca: "Addig, amíg a nyugat a migraciót gazdasagilag hasznosnak véli, addig nem lesz erdemi változas!"

Fel nem foghatom, hogy miként lesz ez a mérleg valaha is pozitív. A kisebb hányad hajlandó csak a tessék-lássék integrációra, ebből a kisebb hányad válik egyszer hasznos tagjává a társadalomnak. A többi csak viszi a pénz, közvetve és közvetlenül.... elméletileg lehetne hasznos a migráció (betelepítés) de rohadtul nem mindegy az 'alapanyag' minősége.

atomic power 1986DucaDuca 2017.12.04. 19:00:44

@Womb Raider:

"Fel nem foghatom, hogy miként lesz ez a mérleg valaha is pozitív."

Multbeli tapasztalatok alapjan vélik úgy a nyugat-europai politikusok, hogy a migráció emelheti a jólét szintjét. Ennek előfeltétele az érkezők sikeres integrácioja a fogadó ország munkaerőpiacába. Azonban jelenlegi migrációs hullám több tekintetben különbözik a korábban tapasztalt mozgásoknál.

-tömegesen erkeznek
- nem kompatibilis a kultúra
- zömében alacsony kepzettseg

Következmeny: sulyos társadalmi feszültségek, aranytalanul nagy terhek az elvart haszon ketsegessege mellett.

EU-szinten kifizetődő a munkaerő szabad áramlása.

A nagy-britanniai bevándorlás 1995–2011 közötti mar memileg mas kepet mutatott. Az Európai Gazdasági Térségből érkezők összességében pozitívan, míg az egyéb harmadik országokból érkezők negatívan járultak hozzá a brit költségvetéshez.

Azonban a pozitív költségvetési hatás érvényesüléséhez elengedhetetlen volt, hogy a bevándorlók alapvetően még saját országaikban megszerezték képesítésüket, vagyis a brit adófizetők pénzéből erre már nem kellett költeni.

A várható hasznok és előnyök egyenlegét az hatarozza meg, hogy a bevándorlók foglalkoztatása hogyan alakul.

Ha nő a foglalkoztatasuk, lefelé irányuló bérnyomás alakul ki a fogadó munkaerőpiacon.

Ettő függetlenül a harmadik országbeli migransokat alacsonyabb aktivitás és magasabb munkanélküliség jellemez, ami azt eredmenyez, hogy a fogadó országokban az összesített munkaerő-piaci aktivitás a bevándorlás nyomán a migransok szamanak növekedesevel – csökken. Ugyan a teljes GDP nőhet, de az egy főre jutó kibocsatas csökken a fogadó országban.

A bevándorlás – mivel megnöveli a munkaerő-kínálatot a gazdaságban – lefelé irányuló bérnyomást gerjeszt a fogadó munkaerőpiacon.

A képzettség kulcsfontosságú a fogadó ország által realizálható hasznok szempontjából, mint a nagy-britanniai peldabol latszik. A myelvismeret hianya es a kepzettseg elerese ekkora tömegeknél, figyelembe veve az egyeb jarulekos költsegeket is, aránytalanul magas költségvetési terhet róhat az egyes befogadó államokra. Ez a lassú és költséges munkaerő-piaci integráció az Unió tagállamaiban költségvetési és politikai feszültségeket eredményez, amit tetéz a kulturális identitás megőrzésenek igénye, a közbiztonság romlása, illetve a terrorveszély fokozódása.

Szemben tehát a korábbi migrációs mozgásokkal a mostani esetében elsősorban már nem a gazdasági hasznok, hanem a társadalmi problémák dominálnak.

2017.12.05. 07:16:35

@atomic power 1986DucaDuca: Szépen összefoglaltad.

"amit tetéz a kulturális identitás megőrzésenek igénye,"

Nos, ez is érdekes kérdés.. a befogadóktól (a 'benszülöttektől') elvárnák, hogy teljes semlegességgel, befogadással, nyitottsággal álljanak a kérdéshez, akár még a saját identitásuk elnyomásával, feladásával is. Pl. a köztéri fenyőfa állítás vagy egy kereszt egy templomon zavarja, sőt, sérti, ingerli a muszlimokat, vagy akár egy miniszoknya is, de az teljesen evidens, hogy a munkhelyen lehetőséget kell biztosítani az imádságukhoz és az is, hogy a nők a hagyományos viseletükben grasszálnak az utcán is.

atomic power 1986DucaDuca 2017.12.05. 11:04:34

@Womb Raider:

"........a befogadóktól elvárnák, hogy teljes semlegességgel, befogadással, nyitottsággal álljanak a kérdéshez, akár még a saját identitásuk elnyomásával, feladásával is."

Európában a mohamedán albánokon kívül nincs olyan nemzet, amely ne fogyna. Mindez mégsem készteti a kormányokat intezkedesre. Amikor a háború utáni, még népes generációk elfogynak, akkor lesz hirtelen nagyon kevés fehér ember Európában - de akkor már késő is lesz, hiszen a maradéknak sokgyerekes családmodellre kéne váltania azonnal, ami nyilván nem fog összejönni.

A fehér ember kihalonak tűnik. Az ENSZ Európa elnéptelenedésével foglalkozó statisztikái szerint 2000-ben 494 millió 15-65 éves európai élt, de 2050-re már csak 365 millióan leszünk. Ugyanezen fél évszázadban a 65 év felettiek száma 107-ről 172 millióra fog nőni...
A II. vilagháború után még felfele iveltt a népszaporulat. Az, hogy most így allunk, annak oka a az alabbiakkal magyarazhato:

- a haború utan a kultur-marxistak eszlelték, hogy az egyre jobb eletkörülmenyek miatt a Nyugatot nem materialis oldalrol lehet meghódítani. Ehelyett maradt az emberek lelki eletenek befolyasolasa, egy allandó kulturharc reven.

Csatlakozott hozzájuk sok megtévesztett, vagy ostoba, vagy hiper demokrata, akik úgy vélték, hogy az önkritika az erkölcs magasabb foka. /lasd Frankfurti Iskola/

Ennek lenyege, a nyugati kultúra főbb elemeinek destruktív kritikája:

- kereszténység, erkölcs, szexuális korlátok, hazafiasság, nacionalizmus, történelmi örökség, táradalmi konvenciók, konzervativizmus

Mindenert elitelik a Nyugatot, amit az a történelem során elért.
Különös súllyal támadjak a keresztény egyházat, mert a nyugati erkölcsiség legfőbb védőbástyája a hit és a Tízparancsolaton alapuló etika. Szintén ellenség a hagyományos család, különösen az apai tekintély. Pedig pont a csaladok es a hit azok, amelyek képesek a tarsadalmat konszolidalni.

A hatvannyolcas mozgalmak mögött már ez az ideológia állt, amely végső soron az egyén boldogulását, élvezetét helyezi bármi áron (a társadalom károsítása, sőt, akár másokkal szembeni súlyos vétkek árán is) legelőre.

Az 1960-as évektől kezdve a baloldal es a liberalisok leghatásosabb fegyvere az ellenfelek megbélyegzése, gyűlöletkeltőnek és elmebetegnek nyilvánítása. Ugyanez a szerepe a lépten-nyomon nácizásnak, fasiztázásnak is. Ezt abszolút gátlástalanul alkalmazzák; gyakorlatilag minden, konzervatív oldalon tárgybelileg megnyert vita vége az, hogy a felkészült jobboldali győztes fasisztává változik. Aztán magyarázkodjon, ha tud.

A csaladok szetveresenek eszközei: a nők "egyenjogúságának" olyan irányba fordítása, hogy a nő megszűnjön családanya lenni, és először karriert, kesőbb meg mar az önmagába zart egyéni boldogágát keresse. A mai, "modern" szinglik nem attól lesznek boldogok, hogy három-négy gyerek, 10-15 unoka veszi őket körül. A pisis pelenka fárasztó és kicsinyes holmi, a szülésektől ellazuló has és lógó mell pedig abszolút ellentmond a reklámok idealizált húszéves, karcsú, ránctalan cicababáinak. Ma a szex mar abszolút öncel, és több könyv, videó és egyéb jelenik meg az elvezeti technikákról, mint a gyereknevelésről. A homoszexualisok intenzív támogatása is ennek a taktikának a része
A csalad megsemmisítesehez hozzájárul az abortusz liberalizálása is. Az abortusz szabadsaga talán a legkeményebb csapás a kereszteny egyhaz abszolút elettiszteletere.

2000-ben már több muzulmán volt a Földön, mint keresztény. A mohamedán vallás immár Európában is a második legnagyobb, maga mögé szorítva a zsido vallast. Csak Németországban 1500 mecset áll. De nem a hívők száma, hanem a hit intenzitása a legfontosabb, és a legnagyobb bajunk.

Míg Európában haldoklanak a keresztény gyülekezetek, a templomok kiürülnek, a mecsetek megtelnek. Franciaországban 5 millió, az EU-ban 12-15 millió muzulman van.

A világot meghódító kereszténység nem volt gyamoltalan vallás. Ma a katolikus templomok szoszekeiről mást sem hallunk, mint gyaszos bocsánatkéréseket a múlt bűneiért. ... Talán ez az út a mennyekbe vezet, itt a Földön azonban bizonyosan a pokolba.
A polkorrektség és a hatralas lassú öngyilkossagnak tűnik.

Ha egy dán lap muzulmán-kifigurazo karikatúrat közöl, majdnem megindul a dzsihád. Nyugati keresztény orszagokban "művészet" címszóval lehet bemutatni a "Hugyozó Krisztus" című ocsmányságot, a vizeletbe merített feszülettel - és ha valaki tiltakozik, akkor bigott ósdi fasiszta lesz.

Hány efféle művész merné Szaúd-Arábiában kiállításon bemutatni a "Teveszarral borított Kába-kő" című rendkívül progresszív művet, és a művészi szabadság eme alkotás leleplezése után hány másodpercig tartana és milyen módon végződne.

A mostani kultúrkampf-marxisták sorsa ugyanaz lesz, mint a konzervatívaké, ha a fehér ember kultúrája letűnik. Az árulókat az ellentáborban sem becsülik sokra...

2017.12.05. 11:30:45

@atomic power 1986DucaDuca: ezzel vitázni azt hiszem nehéz lenne (de lesz jelentkező :) )
Csak egy kérdés... a parazita meddig képes fennmaradni, ha elpusztult a gazdatest?

2017.12.05. 13:22:36

Jájj... zavar az erőben... új küldetés Filantróp György számára...

"Az Egyesült Államok legfelső bírósága hétfőn jóváhagyta Donald Trump elnök legutóbbi, harmadik beutazási tilalmának teljes életbe léptetését hat muzulmán többségű országgal szemben, jóllehet alsóbb szintű bíróságokon még folyik a vita a korlátozás egyes részleteinek törvényességéről. A tilalom Csád, Irán, Líbia, Szomália, Szíria és Jemen állampolgáraira vonatkozik."

atomic power 1986DucaDuca 2017.12.05. 16:13:56

@Womb Raider

"Csak egy kérdés... a parazita meddig képes fennmaradni, ha elpusztult a gazdatest?"

Meg kell akadalyozni, hogy a "parazita" kifejlődjön.

2019-ben EP választasok. A közhangulat valtozasa nem a jelenlegi megengedő bevandorlas politikának kedvez. Szerintem egy új, kevesbé migrans parti parlament sokat tehet a jelenlegi tendenciák megvaltoztatasa erdekeben.

Biztató az is , ahogy az USA ujabban kezeli a bevandorlas politikát.
süti beállítások módosítása