B1 blogcsalád



Egy vallomás és más semmi - videón a Hagyó-perbeszéd

2017. szeptember 27. - Spectra

umblog-kameraforog-03.jpg

Pénteken ítéletet hirdetnek a BKV-perben másodfokon. Az elsőfokú ítélet kimondta, hogy nem létezett a nokiás doboz, ugyanakkor Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest elmarasztalták a szentendrei HÉV utastájékoztatójával kapcsolatban. Az alábbi videón Hagyó ügyvédje beszél.

A vád szerint Hagyó arra utasította Balogh Zsoltot, hogy a rendszer végleges üzembe helyezése előtt fizesse ki a munka ellenértékét a C.C.Soft-nak. Az elsőfokú bíróság szerint ebben a vádpontban a volt főpolgármester-helyettes bűnössége bizonyítást nyert. Hagyó védője szerint azonban ez az ítélet megalapozatlan.

 Az alábbi videón Hagyó védője beszél a másodfokú tárgyalás második napján, 2017 szeptember 14-én. Az perbeszéd szöveges verzióját itt olvashatják el.

 A bíróság szerint a tények és bizonyítékok Balogh Zsolt vallomásának hitelességét erősítik meg, és igazolják a vádat. A védő érveiből azonban kiderül, hogy ez nem így van. Védőbeszédében Kádár András sorra veszi a bizonyítékokat, és hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a közvetettnek nevezett bizonyítékok vagy kizárólag Baloghra vonatkoznak, vagy csak az ő visszavont vallomásaiból származnak. Más bizonyíték nincs.

A nyomozati vallomásomat részben és egészben már korábban a törvényszéki tárgyalások alkalmával visszavontam, ilyent találkozó nem volt, ilyen utasítást az I. rendű vádlott nekem nem adott.

Kádár beszél arról is, hogy az elsőfokú ítélet megalapozatlan. Az kecskeméti bíróság ugyanis nem mérlegelte az összes releváns bizonyítékot, éppen ezért az ítélet indoklása sérti az ésszerűség és a logika szabályait, illetve nem felel meg a törvényes követelményeknek. Az egyetlen személyi bizonyíték Balogh - visszavont - nyomozati vallomása.

Ráadásul annak ellenére, hogy a bíróság többször hangsúlyozta, hogy meghatározó jelentőséget tulajdonít az okirati bizonyítékoknak, egyetlen bizonyíték sincs, ami Hagyó bűnösségét támasztaná alá. Az eljárás hét éve alatt egyetlen olyan bizonyíték sem merült fel, ami cáfolná Hagyó állításait.

Ugyanakkor az elsőfokú bíróság nem vett figyelembe olyan ellentmondásos vallomásrészleteket és fontos okiratokat, amelyek Balogh szavahihetetlenségét igazolják.

Emellett a bíróság nem vette figyelembe azt sem, hogy Balogh visszavont vallomásával szemben áll Hagyónak, Hagyó sajtósának, és a C.C.Soft vezérigazgatójának bírósági vallomása is, amelyek szintén cáfolják Balogh terhelő állításait.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8912898292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tótágas 2017.09.27. 11:25:08

Nekem ez nem újdonság. Mindig is biztos voltam Hagyó ártatlanságában, de azt nem mondom meg, hogy miért.

baszás közben dúdoló édesapa 2017.09.27. 11:33:08

Hagyó bűnös, mint a szar. De nyilván a fideszesek is kaptak a tolvajlásból, oszt bevédik a bűntársukat. Korrupt banda.

miért 2017.09.27. 15:22:55

A legszebb az egészben, hogy a hév utastájékoztatós biznisze, filléres ügylet a bkv rendszerének (elsíbolt) költségeihez képest!

Remixedsoul2016 2017.09.30. 15:59:02

@baszás közben dúdoló édesapa: Egy cikknek érdemes azt a részét is elolvasni, ami a cím alatt található. :-) Amúgy: a névválasztás és a stílus mindent elárul az értelmi képességekről...
süti beállítások módosítása