B1 blogcsalád



Kósát nem felemeli, hanem kirúgja Orbán és a politikai süllyesztőbe küldi

2017. szeptember 08. - nickgrabowszki

Második kormányrakerülése óta már a harmadik frakcióvezetőjét nyírja ki a miniszterelnök azzal, hogy a kormányába emeli őket. klov.jpg

Miniszteri posztot azonban egyiknek sem akart adni először. Ez azért erősen arra utal, hogy elsődleges cél nem a felemelés, hanem a leváltás és eltüntetés.

Amit Kósa Lajos leváltásáról tudunk:

  • a leváltásról maga Orbán Viktor döntött. Ezt Gulyás Gergely árulta el a 24.hu-nak, majd az ATV-nek annyiban finomított, hogy a miniszterelnök tesz javaslatot. Ne legyen kétségünk: Orbán dönt; javasol és nem szereti, ha a javaslatát visszautasítják.
  • Kósa nem akart távozni: a hvg.hu-nak meg is említette, hogy még akár 100 évig is maradt volna.
  • A leváltást célzó vita Orbán és Kósa között olyannyira elhúzódott, hogy Kósa nem jelent meg egy előre megbeszélt tévészereplésen sem az ATV-ben.
  • Továbbá a hvg.hu-nak először azt mondta, nem akar halászati miniszter lenni, és a negyedórával később a folyosóról hívatta vissza az újságírót, hogy elismerje, mégiscsak távozik a frakció éléről.

Ez így, együtt, de külön-külön is arra utal, hogy

Orbán akarta mindenképp leváltani Kósát.

Mindegy hová, csak el a frakciótól. És ami ezzel jár: messzire el a Fidesz elnökségétől.

A Fidesz 1990-2010 közötti 20 évet mindössze 6 parlamenti frakcióvezetővel bírta ki: Pokorni, Szájer, Áder és Navracsics is kitöltötte a parlamenti ciklust. Csak Orbán és Kövér között volt váltás 1993-ban, mert előbbit a párt elnökévé választották.

2010 és a kétharmad után viszont beindult a körhinta: Orbán nem engedi meg, hogy bármelyik frakcióvezető is megmelegedjen a posztján. Ha be akarnak kerülni a kormányba, akkor nem csinál belőlük minisztert, ha meg maradni akarnak, akkor kreál nekik egy új posztot a kormányban.

2010-ben Lázár János kapta a frakciót - leginkább azért cserébe, mert nem lehetett belügyminiszter (az Pintérnek volt fenntartva), a súlytalan honvédelmi tárcához meg nem volt sok kedve. 2012-ben Orbán miniszterelnökséget vezető államtitkárként emelte be a kormányba. A kormányzás aprómunkáját gyakorlatilag ő végezte és végzi az azzal magát nem szívesen fárasztó főnöke helyett, de miniszteri rangot csak két évvel később, a választások után tudott kiharcolni magának.

Lázár utódja, Rogán Antal 2012-től 2015-ig áll a frakció élén. Ezután Orbán kabinetfőnöke lett. A miniszteri rangot viszont gyakorlatilag politikai ellenfele, Lázár küzdötte ki neki, aki azzal tiltakozott Rogán kinevezése ellen, hogy államtitkárként a beosztottja lenne, és neki kellene válaszolnia a Rogán meggazdagodását, korrupciós ügyeit, lakása növekedését firtató interpellációkra.

Orbánnak ezek után nem volt választása: meg kellett adnia Rogánnak a miniszteri rangot, ha el akarta tüntetni a frakció éléről. Márpedig el akarta: a nyilvánosság előtt szereplő Rogán minden megjelenése az urizálásra (korrupcióra) emlékeztette a választókat, ami nem tett jót a Fidesz és Rogán személyes népszerűségének sem. Szervezőkészségét és gátlástalanságát viszont nem tudta nélkülözni Orbán. A szolgálataira szüksége volt, de a szerepléseire nem: idén januártól gyakorlatilag elrejtette a nyilvánosság elől:

minden közszereplést megtiltott neki.

Hogy Kósával mi a helyzet, miért kellett mennie, azt nem lehet tudni.

A felfelé buktatással a népszerű Lajos csak egy kamufunkciót kap. Hogy mennyire az, arra maga Kósa utalt azzal, hogy a tengeri halászati miniszteri poszthoz hasonlította. A Modern Városok eddig is nagyon jól elvoltak miniszter nélkül, és bár a program jelentősen akadozik, az nem tudja meggyorsítani, ha egy minisztert neveznek ki az élére mindenféle hatáskör nélkül - ez úgyis a pénzügyi tárca, illetve az önkormányzatok együttműködésén múlik. (Meg főleg azon, hogy van-e pénz.)

kosroglazovi.jpegMás kérdés, hogy nem is akartak minisztert kinevezni, még tárca nélkül sem: előbb csak egy kormánybiztosságot kínált fel Orbán Kósának, de az már azért annyira nagy bukás lett volna, hogy még annak is látszott volna. Azt Kósa nem vállalta el, még a miniszteri posztot sem akarta - az is

a politikai süllyesztő felé vezető első lépés.

Vagy már nem is az első.

Kósa 16 évig volt Magyarország második legnagyobb városának polgármestere. A valamiért őt különösen imádó Debrecenben akármeddig, életfogytig ellehetett volna polgármesterként, de amikor 2014-ben választania kellett, az országos politika mellett döntött. Talán azért, mert Debrecenben akkor már elérte a csúcsot, Budapesten meg még akármi is lehet.

Nem lett, hiába az ambíció. 2015-ben megkapta a frakcióvezetői posztot, cserébe viszont el kellett engednie a Fidesz ügyvezető alelnökségét (2010-15), mert frakcióvezetőként már úgyis tagja az elnökségnek. Most viszont mennie kell az elnökségből: jogcím híján nem tagja az egyetlen olyan testületnek, amelyikben időnként még ellent lehet mondani Orbánnak.

Az elnökségben még lehet szó érdemi, stratégiai, politikai vitáról, a kormányülésen már nem. Ott beszámolók vannak Orbánnak. Máskülönben élénk helyeslés és mély egyetértés. Minden jelentés szerint Orbán még azt sem tűri, ha egymással vitatkoznak a miniszterei (azt oldják meg egymás közt korábban), nemhogy azt, ha vele.

1. A legelső magyarázat Kósa leváltására, hogy ez Orbán bosszúja azért, mert szembeszállt vele az államfő-jelölésnél: Orbán Balog minisztert akarta, Kósa és Kövér Áder mellett állt ki. Orbán engedni kényszerült, de talán nem felejtett.

2. Egy másik lehetséges ok, hogy mint Rogán, el kell tüntetni a nyilvánosság elől. A Fidesz frakcióvezetőjének meg kell szólalnia sokféle (vagy éppen minden) ügyben, erre Kósa nem igazán látszott felkészültnek. Kezdve azzal, hogy csak pozitív kérdésekre volt hajlandó válaszolni, aztán már semmilyenre sem, egészen a nyakatekert okoskodásaiig, a kifacsart humoráig és az elszólásaiig.

Az ilyesmi nem jön túl jól a kampányban, a kormánypropagandának talán egy kezelhetőbb és engedelmesebb vezérszónokra van szüksége; Gulyás Gergely erre nagyon is alkalmas.

3. Az a legkevésbé valószínű, hogy a Fidesz képviselői lázadtak fel Kósa egyszerre autokratikus és nemtörődöm vezetési stílusa miatt. Amit egyébként a debreceni választók imádtak. (Talán azért mert ők nem voltak Kósa beosztottjai.) Egyfelől azért, mert ez a stílus már eddig is közismert volt mindenki számára. Másrészt a Fidesz-képviselők hozzá vannak szokva, hogy kutyába se veszik őket. De ők szavazógépként, meg a szavazatok szállítóiként vannak tartva, az a dolguk, azért kapják a fizetésüket. Továbbá a frakciónak amúgy sincs nagyon sok dolga, ráadásul alig 8 hónap van csak hátra a választásig.

Ami a legéletszerűbb: Orbán egyszerűen megragadta az alkalmat, hogy a süllyesztőbe küldje az egyik esetleges vetélytársát, amikor lehetősége volt rá; egy potenciális ellenfelet, aki időnként elég pimasz volt vitatkozni vagy szembeszállni vele.

Kósa ezt addig könnyen tehette, amíg polgármesterként ott volt neki a debreceni hátország, ügyvezető alelnökként a Fidesz, frakcióvezetőként a képviselőcsoport. De már egyik sincs ott. És minden backgroundját úgy veszítette el, hogy látszólag felfelé emelkedett.

Úgy emelkedett fel, hogy közben teljesen egyedül maradt.

Nem kell különösebb képzelőerő annak belátáshoz, hogy Kósa a választások után nem kerül a kormányba. Ha veszít a Fidesz, akkor azért megy a levesbe, ha meg nyer, akkor meg azért. Nehéz lesz majd a kampány végeztével amellett érvelni, hogy Kósa maradhasson kamufeladattal megbízott tárca nélküli alibiminiszter. Meg nem is maradt nagyon senki, akivel nyomást tudna gyakorolni majd Orbánra.

Ebből már nem jöhet ki jól. De azért remek szalagátvágási miniszter lesz belőle pár hónapig.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr312811744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morpho 2017.09.08. 15:41:38

"szalagátvágási miniszter" :))

H.Sandor 2017.09.09. 09:15:55

Vajon a szalagból hazavihet majd 20%-ot ?

Csaba Szikora 2017.09.09. 10:33:04

szeretnék ilyen "nagyot" bukni.Csodás frakció vezetőből,szar miniszter lenni.

BAZINGA2 2017.09.09. 10:42:41

Ő volt a második nagyság, mint a párt bohóca... Az első Tompika, mint a párt bikája...

Attilajukkaja 2017.09.09. 14:40:36

@BAZINGA2:
Azért Németh Szilit még Kósa sem tudta űberelni butaságban! :o)))

Andy73 2017.09.09. 15:25:21

Politikai süllyesztő: oda a baloldalt küldték 2010-ben.
A kormány tagjának lenni a végrehajtó hatalom csúcsát jelenti.
Na ez az, amiről csak álmodozik a baloldal, hogy ide "bukhasson" egyszer megint.

sutyerák 2017.09.09. 15:25:40

a debreceni pityulin sztori nem tetszett a kis csúfaxnak.

2017.09.09. 15:48:39

Bevallom, az elmúlt 25 évben nem emlékszem olyan megfontolandó gondolatra, véleményre, amiről emlékezhetnlnk Lajosra. Az ostoba mellébeszéléseire, és a kérdéseket megkerülő, politikai mantrákat hallhattunk tőle éveken át. Picit buta, picit nevetséges, pont jó lesz miniszternek. Senki sem fogja tudni, hogy melyik folyosón lesz az irodája, néha biztos azért ráköszön, aki jár arra, és ismeri.

2017.09.09. 15:49:32

@Andy73: végrehajtó hatalom csúcsa. Istenem, de szép.

Attilajukkaja 2017.09.09. 16:49:29

@Andy73:
"A kormány tagjának lenni a végrehajtó hatalom csúcsát jelenti."
Általában igen. Itt most nyilván nem erről van szó.

@Zoltanius:
"végrehajtó hatalom csúcsa. Istenem, de szép."
:o))))))

conchita wurst 2017.09.09. 16:52:03

kit érdekel kósa

a lényeg hogy a ballibnek még négy évig kuss van

Attilajukkaja 2017.09.09. 17:07:00

@conchita wurst:
"a lényeg hogy a ballibnek még négy évig kuss van"
Miért?

conchita wurst 2017.09.09. 17:11:26

@Attilajukkaja: mert a ballib az ország kolerája 70 éve már

Indriq 2017.09.09. 17:24:36

@conchita wurst: hehhe, látom neked az a legfontosabb, hogy narancs színű legyen a gumi amivel megtolják a segged és nem az,hogy szűz maradjon :)

Attilajukkaja 2017.09.09. 17:50:04

@conchita wurst:
"a ballib az ország kolerája 70 éve már"
Ezt te sem gondolod komolyan. Mondjál egy értelmesebb érvet.

Attilajukkaja 2017.09.09. 18:19:33

@közép dunántúli régió:
" gondolod, hogy kapsz is tőle?"
Kíváncsi vagyok a válaszra. :o)))

BiG74 Bodri 2017.09.09. 18:55:28

Kósa nekem egy döbbenet volt. Annyit tudtam róla, hogy Debrecenben állandóan nyer, és hogy elvileg Debrecennek jól megy. Azaz a lajcsi nem egy hülye gyerek. Aztán hallgattam az idióta dadogásait, meg láttam, hogy milyen adóssággal hagyta ott a várost ahol zsinórban választották meg, és megdöbbentem.

Six 2017.09.09. 20:03:30

én azt szerettem, hogy Debrecenben hosszú évekig Dr. Kósának hívatta magát. közgyűlési jegyzőkönyvek tanúsítják.
aztán szóltak neki, h Laller, hát te el se végezted a jogit...

VaradiJanos 2017.09.09. 20:39:08

@Attilajukkaja: te pld nagyon jó érv vagy, parazita

VaradiJanos 2017.09.09. 20:39:46

@Six: ne hazudj, ánuszhuszár!

2017.09.09. 20:48:24

"Orbán egyszerűen megragadta az alkalmat, hogy a süllyesztőbe küldje az egyik esetleges vetélytársát"

Na ettől röhögőgörcsöt kaptam. Laja soha nem volt és soha nem is lesz a nagy vezér vetélytársa, noha szellemileg alulmúlni nem tudja, dadogni sem dadog és idegileg sem kezelték. Az ok egyszerű: ő nem tartózik a családhoz, mert csak egy egyszerű udvaronc, mint például a beültetett hajú papagáj haverja vagy Lézer Jankó.
Ráadásul szurkolhat, hogy a vezére sokáig hatalmon maradjon, különben független bíróság elé kell állnia a 2009-es forint bedöntés miatt szargyártó petivel együtt.

2017.09.09. 20:54:49

@BAZINGA2: "Az első Tompika, mint a párt bikája... "

Egy igazi bika nem kokszol... Ahogy Barnes őrmester mondta A szakaszban: nekem nincs szükségem erre a szarra.
:)

2017.09.09. 20:57:34

@BiG74 Bodri: "Aztán hallgattam az idióta dadogásait, meg láttam, hogy milyen adóssággal hagyta ott a várost ahol zsinórban választották meg, és megdöbbentem. "

Képzeld el, milyenek azok, akik megválasztották. Segítek: Maunika só.

Indriq 2017.09.09. 22:51:49

Az én kedvenc kósa produkcióm az volt, hogy úgy akarta kikerülni a kérdést, hogy oldalra kilépett a kamera látószögéből. El tudtam képzelni,hogy ha lett volna agya, hogy megdöbben amikor az operatőr egyszerűen utána fordul. :)
Ez a mi lajcsink... vagyis a tiétek :)

graphite 2017.09.09. 22:52:23

www.youtube.com/watch?v=mfqBHDCeM6I

Ezért kellett mennie a Laji bohócnak, mert szlogen lett az "elvesztette közpénz jellegét"...

vajdasagi 2017.09.09. 23:33:09

Business az usual. Gazfickók cserélődnek. Valóban érdemes erről írni?

Magyarország Europa jövője. 2017.09.09. 23:58:14

Jaj de gyenge, szombaton csak ennyire tellett ? Mar meg se bukik a kormany.
Van meg 8 honapotok, es akkor vegetek van. Szamolom a napokat a vagom a centit.

dr. mesterséges színezék 2017.09.10. 00:19:37

@Attilajukkaja: Ez igaz, de Szili megingathatatlan az arrogáns ignoranciájában Kósa meg stresszmentes környezetben is képes össze-vissza hadoválni.
Szili elintézi a szokásos sorossorossorossorossal, és nincs földi erő, ami onnan kibillentené, Kósa viszont ha elfelejti, hogy az a feladata sajtótájékoztatón, hogy ne tájékoztasson, saját magát kergeti be az erdőbe.

dr. mesterséges színezék 2017.09.10. 00:23:44

@BiG74 Bodri: Nincs ellentmondás. Éppen hogy adósságtermelésből lehet újraválasztódni.

dr. mesterséges színezék 2017.09.10. 00:28:27

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Debrecen, uramatyám, a cívis város, vazallusok gyűlekezete lett, az egyetemével együtt. Ez az igazi tragédia, nem azt, hogy vörös városok narancsultak be: eleve szolgalelkűnek mindegy, csak legyen biztos hely a nyelvnek.

Világít a torony 2017.09.10. 02:14:37

@conchita wurst: Egy pint sört teszek rá, hogy még karácsony előtt fogsz bőgve, hamut borítani a burádra. Az agyhalott fityeszvakhangyák nem látják, hogy mekkora ßarban van kormánymaffia és vele a Fidesz is.

$pi$ 2017.09.10. 06:35:42

@Andy73: "A kormány tagjának lenni a végrehajtó hatalom csúcsát jelenti. "

A kormány nem a végrehajtó hatalom része. Az a rendőrség, a bíróság, az ügyészség, meg ilyenek, akik a kormány rendelkezéseit végrehajtják.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.09.10. 07:31:49

@VaradiJanos: Látom nem bírod ki. De ha a gőzfürdőben használod a ájpadod, az nem tesz jót nek.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.09.10. 07:36:09

@$pi$: Te olyan hülye vagy hogy az elképesztő, és még okoskodsz is. Ja! És tudod már mire való a valutatartalék?

www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_548_Alkotmanyjog/ch11s02.html

"Az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdése értelmében a Kormány a végrehajtó hatalom általános szerve. Ez azt jelenti, hogy – amint ezt az alaptörvény is megfogalmazza – feladat- és hatásköre mindarra kiterjed, amit az Alaptörvény vagy jogszabály kifejezetten nem utal más szerv feladat- és hatáskörébe."

Jakab.gipsz 2017.09.10. 08:22:42

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: = @Demszky elvtárs metró-lopó városa

Inkább Orbán és Fidesz az összes hibáival, mint sem Soros-CEU az összes kufár, politológusi "tudományával" !

DFK 2017.09.10. 08:26:19

@Világít a torony: tudjuk, 2010 óta félévre az államcsőd...

hansoloo 2017.09.10. 09:10:16

Kósáé a történelem bukása. LOL
A Kormány tagja lesz, és 3400 milliárd Ft felhasználását kell miniszteri szinten koordinálnia. A Fidesz meglehetősen sokszor elmondta, mennyire fontos a 23 megyei jogú város fejlesztése. Ezt fejelte meg a miniszterelnök, és önálló miniszteri szintre emelte a prioritást.
Ebből a balliberális blog azt szűrte le, hogy Kósa megy a levesbe. :))
És akkor csodálkoztok, hogy 8 éve a kutya sem kiváncsi sem rátok, sem a politikátokra.
Ilyen intellektuális teljesítménnyel ebben nem is lesz változás. Mondjuk jobb ez így mindenkinek. :)

Attilajukkaja 2017.09.10. 09:24:51

@dr. mesterséges színezék:
" Kósa viszont ha elfelejti, hogy az a feladata sajtótájékoztatón, hogy ne tájékoztasson, saját magát kergeti be az erdőbe."
:o)))
A Klub rádióban hallottam: ha a Fidesz valami erkölcstelen dolgot művel, akkor a joggal szokott takaródzni. Ha valami jogtalan határozatot hoz, akkor az erkölcsi alapokra szokott hivatkozni. Ha valami erkölcstelent és jogtalant csinál, akkor a Kósát küldik, hogy magyarázza meg. ;o)
www.youtube.com/watch?v=Ntd6eAaSQtE

déjá vu39 2017.09.10. 09:24:54

@hansoloo: "A Fidesz meglehetősen sokszor elmondta, mennyire fontos a 23 megyei jogú város fejlesztése"
Nem a Fidesz mondta, hanem Viktor. És "Ne azt figyeljék hogy mit mondok, hanem hogy mit teszek"

Indriq 2017.09.10. 09:26:45

@hansoloo: szinte cuki milyen naivan debil vagy :)
Te komolyan úgy látod higy nem ovi mozgatja zsinóron az összes miniszterét? :)
Vajon ha azt mondom a télapó nem létezik, összezuhansz? :)

zoszil 2017.09.10. 09:52:46

Most még csak "felbukott" de reméljük hamarosan orra is bukik.

zoszil 2017.09.10. 09:56:04

@Jakab.gipsz: Jakab.gipsz: Most még csak "felbukott" de reméljük hamarosan orra is bukik.Miért a Fidesznek van hibája?

Six 2017.09.10. 10:21:15

@hansoloo: az ugye megvan, hogy a többség nem akarja, hogy ez a bagázs folytassa?

hansoloo 2017.09.10. 10:28:21

@Six: az ugye megvan, hogy ezt majd a többség eldönti, 2018. áprilisában? És ugye az is megvan, ahogy a helyzet áll, folytatni fogják?

hansoloo 2017.09.10. 10:29:25

@Indriq: na, hát erről az intellektuális teljesítményéről beszélek. Sikerült megértenéd amit írtam. Ja, nem.

Indriq 2017.09.10. 10:41:01

@hansoloo: sajnos szomorú kimondanom/leírnom, de bizony még a majmok is felsőbbrendűek a hozzád hasonló fityiszszavazónál :D de ne add fel, élnek agy nélkül is emberek :D

2017.09.10. 11:08:11

@Jakab.gipsz: "Inkább Orbán és Fidesz az összes hibáival, mint sem Soros-CEU"

Oszt' ezt mér' nem a városban tolod egy nagy molinóval, Orbán-meleg barátom? Szégyelled? Azt meg nem, hogy pénzért cibálod itt a libsik farkát? Hát hülye vagy te, bazmeg? Nem mered felvállalni magad a többi fideszes gazemberrel együtt, akik itt nyomják az orbánista bullshitet? Itt kevesen olvasnak, hülyegyerek, takarodj ki az utcára és ott kiabálj! Vagy féltek? Féltek a magyaroktól, fideszes majmok?

hansoloo 2017.09.10. 11:11:30

@Indriq: na most aztán jól megkaptam. Tényleg ennyire futja? Agy nélküli ember? Fityisz? Ez még csak viccesnek sem vicces. Elcsépelt is, ostoba is. Szedd magad össze, tudsz te ennél jobbat. Ja, nem.

Attilajukkaja 2017.09.10. 11:14:58

@hansoloo:
"ezt majd a többség eldönti, 2018. áprilisában"
2014-ben sem a többség döntötte el. A helyzet azóta csak romlott.

2017.09.10. 11:15:08

Sok félhülye fidesztálib, arra se képesek, hogy szimpátia tüntit rendezzenek Lali elvtársnak. Ja, hogy boxos vezír tolja most félre a forint bedöntő gazembert? Juj, akkor nincs tünti, a vajda megharagudna érte... A svájci frankhiteles parasztok egy rossz szóval nem illették a maffiát, miután földönfutóvá tették őket. Ja, hogy ezt ők szavazták meg maguknak: a hülyeségért fizetni kell.
:)

Indriq 2017.09.10. 11:16:23

@hansoloo: bocs, nekem is megvannak a korlátaim, egyszerűen képtelen vagyok a te szintedig lesüllyedni :)

hansoloo 2017.09.10. 11:21:28

@Indriq: nyugi, ahol te vagy onnan nincs lejjebb.

Indriq 2017.09.10. 11:25:14

@hansoloo: nalátod, ez a vérszegény visszavágás :)
esetleg a te apukád erősebb mint az enyém? :D

Világít a torony 2017.09.10. 16:02:59

@DFK: Mégis, mennyien vagy? Ha sokan, akkor se sajnáljatok egy pint sört a fogadástól.

Thera 2018.04.22. 08:48:30

Mikor ezt irtátok még nem tudtatok az örökösnőről. Orban tudott? Tudta hogy Simicska tudja? Zsarolja beosztottait?
süti beállítások módosítása