B1 blogcsalád



Az okos kiskecskék szétgyakják az MSZP-t

Semmit sem tanulnak, de gyorsan felejtenek

2017. július 29. - jdesi

Van annak azért egy bája, hogy miközben a zsarnokság üli torát és Mészáros Lőrinc tegnap is megvett két vármegyét, sokezer jobbágyot és pár rádiót-újságot, az emberek heteket-hónapokat várnak egy orvosi vizsgálatra, mert nincs elég műszer, de a kis vezér még kisebb vasútja milliárdokból hosszabbodik, az ellenzék maradék erői, kemény munkával szétgyakják maradék magukat.

Elkerülném azt a csapdát, hogy akkor Molnár Zsolt, Botka László, netán Gyurcsány Ferenc vagy Juhász Péter vagy a Vasorrú Bába – mert nyilván mindegyik kitűnő szereplője a honi politikai életnek. Okosak, megfontoltak, és érdekeltek az ellenzéki győzelemben. Na ja.

botka_molna_r.png

Azért csak egy mesét, és egy tanulságosnak ható történetet felidéznék a T. uraknak és hölgyeknek. Bizony, a megfontolás végett. Nem mintha bíznék benne, hogy akkor mostantól a fejükre csapnak és másként lesz. De legalább én szóltam.

A mese a két kiskecskéről szól, akik egymással szemben próbáltak átkelni egy sebes patak fölött egy keskeny pallón. Amikor középpen találkoztak mindkettőnek kitűnő érvei voltak arról, miért a másiknak kellene visszatolatnia. Mind a kettőjüknek igaza volt, vagy csak egyiküknek, esetleg egyiküknek sem? Ki tudja? A lényeg, hogy igazságukkal vagy anélkül végülis együtt estek bele a patakba. A kicsit lejjebb röhögő farkasnak pedig csak annyi maradt, hogy kifogja őket és nagyon finom pörköltet főzött mindkettőjükből. Porhanyós, friss, ízes a húsa annak is akinek igaza volt és annak is, akinek nem. Jólesik hozzá farkas komának egy pofa sör és egy kis hagymás paradicsomsaláta. Ennyit az igazságunk értelméről

ke_t_kiskecske.jpeg

És akkor most egy másik történet a régmúltból.

Abból az időből, amikor Sólyom Lászlóból köztársasági elnök lett. Bár az akkori baloldali-liberális koalíciónak többsége volt, mégis ellenzékből sikerült a Fidesznek behoznia a jelöltjét.

Ehhez „csak” annyi kellett, hogy a két koalíciós párt – MSZP-SZDSZ – ne tudjon megegyezni. Csinos belvita támadt, szenvedélyekkel, érvekkel – a közönség meg csak kapkodta a fejét, hogy mi van.

Akkoriban - 2005-ben járunk – az MSZP-SZDSZ koalíció adta a többséget. A szocialisták hosszú vita után úgy jelölték Szili Katalin házelnököt köztársasági elnöknek, hogy tudták, a koalíciós társ SZDSZ nem kívánja őt megszavazni.

Ettől kezdve szimpla százas számkörben elvégzett egyszerű műveletről volt szó. A szocialistáknak egyedül nincs meg a többsége. Kétségtelen, akadtak próbálkozások, hogy majd a maradék MDF képviselői talán átszavaznak, vagy egy-két fideszest meg lehet „venni”. De hát mindez csak szófia beszéd volt.

A lényeg, hogy sem a szocialisták sem a szabaddemokraták nem engedtek. A maga módján – és ezért példaértékű ez a történet fafejűek – mind a két párt álláspontjában akadt valami elfogadható.

Az MSZP szerint, ők a nagy párt, joguk van jelölni, nehogy már a jóval kisebb SZDSZ diktáljon. Szép érvelés, pici hibája, hogy jelölni ugyan volt joguk, akár egy a kisebbik társ által el nem fogadott személyt is – de mire mentek vele megegyezés nélkül.

Az SZDSZ szerint, jó, jelöljenek a szocialisták, de ne Szilit, mert Szili alkalmatlan erre a feladatra. Ez is elfogadható érvelés, hiszen Szili Katalin későbbi politikai pályája, az, hogy az Orbán helyettese, a KDNP-s Semjén Zsolt hivatalában landolt egy kamu állásban havi majdnem egymillióért, jelzi, hogy az egykori szocialista politikus valószínűleg nem egy jellemóriás.

És?

Szili valóban nem lett köztársasági elnök, az akkori nagy többséggel rendelkező koalíció meg egy komoly vereséget volt kénytelen saját hülyesége, megegyezésre képtelensége miatt elkönyvelni, amikoris végül az akkori 386 fős parlamentben 185:181 arányban az ellenzéki Fidesz támogatta Sólyom Lászlót választották meg elnöknek.

Mindez persze csak egy tanulságos és jellemző példa arra, hogy a belső viták, a fúrások, a sajtó igénybevétele a „barátok” legyőzésére koalíción és sokszor párton belül is, mivel jár.

Pofára eséssel. Nem túl bonyolult összefüggés. És majdnem mindegy utána, hogy kinek volt igaza.

Ráadásul a politikusok már csak olyanok, hogy érdekeik szerint könnyen békülnek, irányt váltanak. A tegnapi ellenségből szükség esetén hamar nagy barát lehet. De a választók többsége közel sem ennyire rugalmas. S mindezek a belső viták éppen azokat bizonytalanítják el, akik amúgy elkötelezett szavazók lennének. De ki mellé álljanak, kinek adjanak igazat? És különben is, a nem hülye, mondjuk a szocialista párttal rokonszenvező potenciális szavazó pontosan felméri, hogy ezek a gyakran nemtelen, a kívülálló számára értelmetlen viták hová vezetnek.

És valószínűleg legyint egyet és magában dühöng tovább. Persze még sokfelé ágazhat ez a történet. De hogy nagyobb kedvvel, és már jobb híján sem szavaz ezekre, aki ad magára, az sajnos egyre valószínűbb.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8912698177

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kétfarkú Kutya Párt teszt és bukta 2017.07.30. 13:44:14

"Leteszteltük a Kétfarkúakat és megbuktak. Nem értik a humort csak a sajátjukat és nem valódi demokráciát akarnak, hanem ugyan ezt mint a mostani, csak más szereplőkkel." - Több mint négy év után a Szórakoztató Erkölcstan blog törölte kedvencei közül...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Punxsutawney Mormota 2017.07.29. 11:16:28

Már régóta mondogatom, hogy az MSZP-t úgy, ahogy van be kell szántani, aztán sóval behinteni, majd az egész felett egy termonukláeris bombát javallanék robbantani. Egy ilyen akcióval az Orbán-problémakör nagyobbik része megoldódna.

Utóirat: a bértrolloknak izenném; nem, nem elírás volt Orbán. Nem, nem céltalan orbánozásról van szó. Csak van egy bizonyos szint (8 általános és olvasónapló a Vukból és a Kőszívű ember fiaiból), ami felett nem nagyon értitek a homo sapiens sapiens logikáját.

Bambano 2017.07.29. 16:00:11

szerintem a poszt jó, csak a benne megfogalmazott ítélettel nem értek egyet.
ha a politika megtisztulásához az az út vezet, belátható időn belül az hoz eredményt, hogy az ostobenkó mszp-sek felszámolják saját magukat, hát csinálják.

írtad a kecskés példát: mindkettő beleesett a patakba és lentebb a farkas kifogta őket. te ezt a részét emelted ki a történetnek, én meg azt emelném ki, hogy amikor mindkettő beleesett a patakba, a híd felszabadult.

továbbra is csak azt a véleményemet tudom hangoztatni, hogy amelyik párt hillerrel indul neki egy választási kampánynak, az notóriusan és súlyosan hülye. ennek megfelelő eredményre számítok esetükben.

midnightcoder2 2017.07.30. 09:34:05

Azért azon keseregni hogy Sólyom lett a köztársasági elnök Szili elvtársnő helyett elég vicces még egy baloldali posttól is. Az pedig, hogy a baloldal ott öli egymást ahol tudja, ne nagy újdonság: az egész Megyó/Fletó-kormány erről szólt. Amúgy addig nincs nagy baj, amíg ellenzékben teszik ezt, csak kormányra ne kerüljenek. Gyurcsányt ugyanis nem a gonosz Patás akadályozta meg abban, hogy bármi értelmeset is csináljon, hanem az MSZP.

midnightcoder2 2017.07.30. 09:35:27

@Bambano: Azért Botka elvtárs sem piskóta. Az MSZP-ben az a jó, hogy időről időre elő tud húzni olyan figurákat a kalapból, akikhez képest még Orbán is egész vállalhatónak tűnik.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.07.30. 09:38:20

Ennyi tehetsegunk van gyerekek
A nagy igazmondó.

Netuddki. 2017.07.30. 09:41:14

Egy biztos, se a maszopra, se a tolvajfideszre nem fogok jövőre szavazni. Ebből adódik, hogy nem érdekel mit csinálnak a maszopban. Vannak fontosabb dolgok is. Az úgynevezett ellenzék köpködését pedig hagyjátok meg a századvéges, nézőpontos tolvajfidesz cinkosoknak a fideszrádióban (R.I.P. Kossuth) futó déli műsorban.

Duplaxiii 2017.07.30. 09:49:04

Most, ennyi idő elteltével, mennyire más az a 2005-ös vita!
Az szdsz nincs, míg a vitaalap ma már a fidesz szekértolója.
Az szdsz akkoriban már nem igazán volt kapcsolható a régi de-hez, azonban a balos kollaboráns szemeteket még jó szaglással felismerte.
.
Lássuk be, aki az mszp-t támogatja, az a múltat, a kádári szemét világot támogatja, hiszen ma az mszp döntően az ex-mszmp-sek, a volt fiatal kisz-es és sokadik vonalbeli mszmp-s, szot-os mocskok és a botka, kunhalmi féle neo-kisz-es vonalból - akik az iskola után a régi elvek szerint azonnal a pártmunkába csusszannak - áll!
Ez pedig a társadalom egészséges nagy halmazának soha többé nem kell.
Ezek pedig ma a piac mögé bújnak, az elveke a hatalomért ismét feláldozzák.

Duplaxiii 2017.07.30. 09:52:39

@Netuddki.:
Valójában senki re sem lehet...
De ez az "ellenzéki" ostoba halmaz nem is kiskecskék, hanem a Brian életéből a palesztín népi frontok, akik a közös cél miatt egymást gyilkolják meg a csatornában, és a római katonák gúnyosan nevetnek rajtuk.
Most a fideszes banda is röhög ezeken...
És a blogegrvilág milyen szépen a beáll a rombolók sorába.

midnightcoder2 2017.07.30. 09:57:01

@Duplaxiii: Az igazi problémák az elvekkel vannak.

Beáta Rigóné Szilágyi 2017.07.30. 10:05:33

@midnightcoder2: Orbánt nem lehet relativizálni. Orbán semmilyen szempontból nem "tűnik vállalhatónak". A pöttyös labda is jobb nála. Ekkora országrombolást, ekkora rablást még nem élt meg ez az ország, mint Orbán rémuralma alatt. Aki Orbánra akar szavazni, az ne jöjjön az egyrészt/másrészt hülyeségével, hanem helyezze magát nyíltan Orbán nem létező valóságába, és szavazzon rá boldogan. A következményeket majd neki is viselnie kell. A "nincs jobb" nyöszörgéstől behányok. MINDENKI JOBB! BÁRKI JOBB!

nemecsekerno_007 2017.07.30. 10:19:02

@Beáta Rigóné Szilágyi: "Orbánt nem lehet relativizálni. Orbán semmilyen szempontból nem "tűnik vállalhatónak"....

Ennek milyen hatása van a hétköznapjaidra? Nem kell összeköltözni vele.

". A következményeket majd neki is viselnie kell. A "nincs jobb" nyöszörgéstől behányok. MINDENKI JOBB! BÁRKI JOBB!......"

Alapvetően a nyöszörgéssel van baj. Mi ilyen nyöszörgős népség vagyunk és sajnos ebben elég nagy szerepe van a Kádár-rendszernek. Aki meg nyöszörgés helyett építkezik, dolgozik, próbál előbbre jutni azokat meg Kádár népe irígyli. Pedig a sikernek nem titka van, hanem ára.

midnightcoder2 2017.07.30. 10:21:41

@Beáta Rigóné Szilágyi: Ez hülyeség. Mindig van lejjebb, és Orbán nagyon-nagyon messze van Pl. Szálasitól vagy Rákositól. Igen, tényleg kártékony, de nem kártékonyabb mint az első két ciklusban privatizélő jóelvtársak akik két ciklus alatt egy ország vagyonát lopták szét, vagy Megyóék akik 55% százalékáról 80%-ra tornázták fel a GDP arányos államadósságot. Nem szabad Orbánra szavazni, de a baloldalra sem. Győzzön a Jobbik!

Beáta Rigóné Szilágyi 2017.07.30. 10:28:27

@nemecsekerno_007: Nem kell összeköltözni vele??? Beköltözik ő maga, kérés nélkül. Már most is ott van mindenhol. Már a kenyérvásárlás is át van politizálva. (Lásd Rogán Tonyó baromságait!). Nem beszélve a hálószobáról! Még azt is előírják, hogy milyen szavakat használj, és milyenek űzzél örökre a szótáradból! (pl. nincs szegény ember Mo-on, csak rászorult, ugyebár.) Előírják, hogy miért lelkesedj és miért ne. Ott ülnek a családi asztalnál, és kommandírozzák a jónépet, hogy mi "helyes" és mi nem.) Kösz, én ebből nem kérek.

Janossz 2017.07.30. 10:35:42

@nemecsekerno_007: " Aki meg nyöszörgés helyett építkezik, dolgozik, próbál előbbre jutni azokat meg Kádár népe irígyli. Pedig a sikernek nem titka van, hanem ára. "

Te hol voltál az utolsó nyolc évben? A szorgalmasok mentek előre? Csöppet sem.
A csókosók földje lett ez. Lőrinc mestertől a negyven kacsás földbirtokosokig.
Meg a saját földjén közmunkásokat hajtó polgármesterekig. Csuda szorgos népség.

nemecsekerno_007 2017.07.30. 10:47:38

@Beáta Rigóné Szilágyi: "Kösz, én ebből nem kérek..."

Akkor ne vegyél belőle, ez a te döntésed. Persze egyszerűbb másokat hibáztatni.

bóvli ország jobban teljesít 2017.07.30. 11:21:19

@Duplaxiii: "Lássuk be, aki az mszp-t támogatja, az a múltat, a kádári szemét világot támogatja, "

A múltat, a kádári szemét világot a fideszmaffia, orbánnal az élén, ráadásul 27 éve már. A fideszmocskok számbevételénél a 3/3-asokat se felejtsük már ki, mert még reklamálni fognak a Putyin csicska fidióták, hogy Sorosék tudatosan el akarják hazudni a fideszkomcsi tábor teljes társadalmi bázisát.

bóvli ország jobban teljesít 2017.07.30. 11:29:54

@midnightcoder2: "Megyóék akik 55% százalékáról 80%-ra tornázták fel a GDP arányos államadósságot. "

Azt az államadósságot úgy tornázták fel 80%-ra, hogy a fidesz teljes létszámmal megszavazta az összes államadósság növelő tételt. Ami osztogatás akkoriban még teljesen a te zsebedbe csorgott (nem úgy mint manapság, hogy minden a Pénztáros-orbán zsebébe csorog), mert te kaptál 50%-os közszféra véremelést, te laptál minimáladó eltörlést, te kaptál 13. havi nyugdíjat, ingyen tankönyvet meg minden ingyen lófaszt, amit akkoriban még te is két kézzel szavaztál meg. Csak az meg tipikus, hogy a maygarja ingyen kapni akar kapni mindent, de az árát már nem akarja kifizetni.

A Jobbikodat meg rakd fel légipostára, aztán küldd haza a gazdijukhoz, Putyinhoz. A fideszt se felejtsd ki a csomagból, hiszen ezt a két hazaáruló pártot ugyanaz a ruszki gazdi irányítja.

midnightcoder2 2017.07.30. 11:47:21

@bóvli ország jobban teljesít: "Azt az államadósságot úgy tornázták fel 80%-ra, hogy a fidesz teljes létszámmal megszavazta az összes államadósság növelő tételt."

Hagyjátok már el ezt a marhaságot. A mindenkori költségvetésért az aktuális kormány a felelős aki beterjesztette. Ahogy a pozitívumokat is ő söpri be, anno nem hallottam a baloldali sajtóban, hogy méltatták volna a jobboldalt amiért hozzásegítette az országot a 13. havi nyugdíj bevezetéséhez.

"Ami osztogatás akkoriban még teljesen a te zsebedbe csorgott"
Egyrészt, az enyémbe ugyan nem, másrészt ennek a csorgásnak volt az az ára, hogy az ország a bóvliba került.

"A Jobbikodat meg rakd fel légipostára, aztán küldd haza a gazdijukhoz, Putyinhoz."
Mostanra már az EU-s bürokraták is kezdik kapisgálni, hogy az oroszok elleni szankciók igazából csak az USA-nak jók, viszont a költségeket az európaiak fizetik, különösen a keletiek.

index.hu/kulfold/2017/07/29/szankciok_bovitese_oroszorszag_eu_egyesult_allamok/

Megy ez a gondolkodás dolog az EU-ban is, csak kicsit lassan, mint a dinoszauruszoknak.

Beáta Rigóné Szilágyi 2017.07.30. 12:09:21

@nemecsekerno_007: Igen, sokkal egyszerűbb másokat hibáztatni. Ezt jól megtanulta a Fidesz-banda! Élen járnak a mások hibáztatásával. Látom, Ön is.

ati27 2017.07.30. 12:24:15

Blabla. Az mszp rég eltünt a süllyesztöbe. Remélem ott is marad. Mondgyuk a fütyeszt még méllyebre kéne àsni, és mindenképpen arcal lefelé. Mert a szociknàl nagysàgrendekkel feljebb tóltàk a pofàtlansàgot és a lopàst...

morph on deer 2017.07.30. 12:45:18

@nemecsekerno_007:
"Pedig a sikernek nem titka van, hanem ára."

Így igaz!
És azok akik nem fizetek meg ezt az árat, magukra vessenek!
Ja, hogy mennyi az annyi?

Semmi az egész!
Csak fogd be a pofád, dobd ki a gerinced maradékát is, írd- olvasd folyékonyan a rovásirást, álld meg röhögés nélkül, ahogy orbán sündörög Trump körül, vagy peckesen vonul a díszőrség előtt!

Legyél képes hányás nélkül végignézni egy sajtótájékoztatót Német Szilárddal, vagy Rogán önbevallását olvasva!

Örülj az újabb plakátkampánynak, az ötszörös árú beruházásoknak, hogy már csak olyan újságot látsz, ami a NeR propagandát tolja, és vígan tapsikolj, ha a hajánál fogva rángatják a sípolókat, fenyegetik a CEU-t, vagy pártkatonákat neveznek ki oktatássl kapcsolatos vezető poziciókba!

Örülj neki, hogy "olyan gazdag" az ország, hogy minden beruházásért képesek vagyunk minimum ötszörös árat fizetni, és még jobban örülj, ha csak a négyötödét lopják el!

Légy boldog, mikor megkapod orbán levelét, és még boldogabb, hogy a választ egyből az orosz szerverre küldheted, mert eztel is megspórolsz egy csomó munkát az adataid adásvételével foglalkozó munkatársaknak..!

Eközben hallgasd ahogy orbán Horthyt dícséri, Bayer a pápát gyalázza, Balog Z meg csak hülyeségeket beszél, mint általában...

- Elúntam. Sokkal egyszerűbb lenne felsrolni azt a néhán tulajdonságot, amely garantálja a sikertelenséget manapság.
Olyanok, mint tisztesség, becsület, igazmondás, igazságérzet, együttérzés, emberség, meg úgy általában a civilizált, európai emberre jellemző tulajdonságok.

Amíg még valaki is emlékszik rá, milyen is civilizált európai embernek lenni...

bóvli ország jobban teljesít 2017.07.30. 13:48:42

@midnightcoder2:

Vedd már ki a fejed orbán seggéből! Az 2002-2006os eladósodásért azok felelnek, akik megszavazták azt. Orbánod a teljes frakcióval megszavaztotott mindent, tehát az egész fidesz ugyanannyira felelős, mint az összes többi, akinek a szavazatával sikerült csődbe vinni az országot 2006-ig.

Orbán vezéred pont azért szavazott meg minden osztogatást, mert részesedni akart annak a pozitív népi hozadékából. Nehogy azt mondják már rá nép, hogy bezzeg ez nem szavazta meg hogy osztogassnak nekünk. Ennyit ér a te minden szinten mindenhol, csak hazudozó meg haszonleső felcsúti bálványod.
Persze te ott se voltál a haszon húzáskor semmit nem kaptál zsebre ugye? Te valójában a nettó szenvedője volal annak, hogy kihagytak az ingyen buliból, nem igaz?

A síkhülyékre alapított, Putyin csicska Jobbikoddal meg kampányolj Moszkvában, ott van a tartógazdi, ők odavalók, Európában már rég lebuktak ezek a primitív EU bomlasztók.

Az elmebeteg Trump meg éppenséggel nektek fidiótáknak a prpoblémátok, ti ugrottatok ki örömötökben a gatyátokból, amikor ruszki segítséggel megnyerte a választást. Már akkor se volt agyatok hogy megértsétek, hogy ez a hibbant amerikai orbán milyen veszélyeket jelent majd, most meg már pont egy fidióta sírdogál itt Trump miatt. Jól megszopattátok magatokat, illetve orbán már megint nekivezett titeket a falnak. De ez rendszeres szokása neki, hogy agyrafőre szopatja a saját birkáit.

Andy73 2017.07.30. 14:08:56

"De hogy nagyobb kedvvel, és már jobb híján sem szavaz ezekre, aki ad magára, az sajnos egyre valószínűbb."
Nem sajnos, hanem nagyon helyes. A többivel nagyjából egyetértek.
De tényleg, miért is sajnos?
Ezek szerint a blogger még mindig sajnálja ezeket, és még mindig rájuk szavazna?

morph on deer 2017.07.30. 15:01:43

@csentecsa:
"Mi ez az újdonsült aggódás a pápáért??"

Aggódik a bánat.
Én a helyzet jellemzéseként említettem, hogy manapság ilyen mocskosszájú, modortalan tróger a "Nemzethy" trágyadomb lovagkeresztes irodalmára, merthogy ez lett a "norma" orbanisztánban.
Dicsértessék..!

Mr. Cobb 2017.07.30. 15:05:42

Aki azt mondja, hogy Orbán nem a kisebbik rossz, nála csak jobb lehet, pöttyös labda, stb.
Mondjatok EGY kurva arcot a jelenlegi palettáról aki EGY hétig képes lenne elkormányozni az országot! Még lefelé sem...
Tudjuk, hogy rossz Orbán, látjuk. De azt is látjuk, hogy mindenki más még rosszabb!

midnightcoder2 2017.07.30. 15:10:42

@bóvli ország jobban teljesít: "Vedd már ki a fejed orbán seggéből!"
Legalább addig olvass vissza amire egy hsz-szel előbb válaszoltál.

"Az 2002-2006os eladósodásért azok felelnek, akik megszavazták azt."
Nem. Minden intézkedésért az aktuális kormány felel aki beterjesztette a költségvetést. Az ellenzék soha nem fog semmiféle osztogatást megakadályozni: ez nem az ő dolga.

"Orbán vezéred pont azért szavazott meg minden osztogatást, mert részesedni akart annak a pozitív népi hozadékából. Nehogy azt mondják már rá nép, hogy bezzeg ez nem szavazta meg hogy osztogassnak nekünk. "

Ergo nem az osztogatás hasznából nem akart részesedni - amúgy arra esélye sem lett volna - hanem annak az ódiumát nem akarta vállalni hogy megakadályozza az embereknek az osztogatást - amit amúgy technikailag szintén nem tudott volna megtenni mert nem volt meg ehhez a többsége.

"Az elmebeteg Trump meg éppenséggel nektek fidiótáknak a prpoblémátok"
Na most, ha vetted volna a fáradtságot és végigolvasod az indexes cikket, akkor tudnád hogy pont arról van szó, hogy az EU-t szopórollerre helyező embargót a derék amerikai honatyák Trump bácsi feje fölött szavazták meg.

Persze ebből az egybites MSZP szavazó kb. annyit ért meg, hogy a derék amcsik szopatják a csúnya gonosz antidemokratikus Putyint. És fel sem merül a kis lelkükben a gondolat, hogy azért szerte a világon vannak problémásabb országok is Putyin oroszországánál, és valahogy azok ellen a derék amcsik nem rendeltek el embargót. Ott van Pl. a jó Izrael akik már jó pár éve tartanak megszállva egy egész másik országot, és kb. sohanapján fogják azt visszaadni a jogos tulajdonosaiknak. És valamiért a derék usákoknak esze ágában sincs ezért embargózni. Vagy ha már diktátorok, ott van mindjárt a jó Szaudi királyság, az USA legfőbb Közel-Keleti szövetségese. Akik nem mellesleg a motorjai a közel-keleti iszlám terrorizmusnak. Jé, és ellenük sincs embargó. Ja, mert azt nem az idióta EU fizetné hanem a derék amerikai adófizetők és főleg a derék amerikai olajcégek, akiknek a legfőbb vágyálma egy Jelcin-féle alkesz a ruszkik élére, hogy újraindulhasson a szabadrablás.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2017.07.30. 15:20:34

@Punxsutawney Mormota: Ha jól látom, pont ez folyik, és tökéletesen igazad van az Orbán-probléma vonatkozásában is. A DK lesz egy 5%-os parlamenti párt, és - bár nem gyorsan - de ki tud alakulni egy totál más struktúra.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2017.07.30. 15:22:10

@midnightcoder2: Nehéz lenne azt állítani, hogy Izrael egy szimpatikus társaság, de azért nehéz ám egy olyan szomszéddal, aki úgy indít, amikor beköltözöl, hogy az egyetlen elfogadható alternatíva a te fizikai megsemmisítésed. Szóval ne oldjuk már meg az izraeli-palesztin konfliktust itt egy pár kommentben.

midnightcoder2 2017.07.30. 15:39:25

@gusthy1: Na ja. Csak tudod, ha Gipsz Jakabkát elítéljük azért mert elfoglal egy darabot egy másik országból, akkor ugyan már ne kezeljük ezt másképp akkor sem, ha Beton Jenőről van szó. Különben felmerül a gyanú, hogy az állatok egyenlőek, de vannak egyenlőbbek.

2017.07.30. 15:59:07

@bóvli ország jobban teljesít: ostobaság... te most az mszp-szdsz kormány felelősségét próbálod relativizálni

sZulamith 2017.07.30. 15:59:43

@Netuddki.:"Az úgynevezett ellenzék köpködését pedig hagyjátok meg a századvéges, nézőpontos tolvajfidesz cinkosoknak a fideszrádióban (R.I.P. Kossuth) futó déli műsorban."

Szuper! Végre valaki irt arról, hogy mi megy a rádió déli műsorában. Azon szoktam gondolkodni, hogy kinek is szól az olykor nagyon elvont, földtől elszakadt műsor.

Egyébként szavazni kell!

morph on deer 2017.07.30. 16:27:03

@Mr. Cobb:
"Mondjatok EGY kurva arcot a jelenlegi palettáról aki EGY hétig képes lenne elkormányozni az országot! Még lefelé sem... "

Bárki, aki nem tesz semmit!
Mondjuk te!

Pillanatnyilag már annak is lehetne örülni, ha nem folytatna "szabadságharcot", nem vezetné az országot Putyin ölelő karjaiba, nem hergelné a határon túliakat, meg úgy általában nem kötözködne mindig és mindenkivel!
Már szebb lenne az ország/város a randa kék plakátok nélkül, nem folytatnák a budai vár meg a liget szétkúrását, és talán leérne a földre a focisták lába is!

Most olyan nyilvánvaló dolgokról nem is beszélek, mint a kevesebb kisvasút és több CT, mert ahhoz már csinálni is kéne valamit..!

Jelenleg qrva boldog lennék egy semmittevő miniszterelnökkel - egyből kevesebb kár érné az országot!

Mr. Cobb 2017.07.30. 16:35:48

@morph on deer: Én nem indulok a választáson. Van ilyen jelölt? Tudtommal nincs. Továbbra is áll a kérdésem...

Punxsutawney Mormota 2017.07.30. 18:27:50

@gusthy1: A DK addig nem tud hiteles lenni, amíg Gyurcsány a környéken van. Gyurcsány egyszerűen toxikus. Egy toxikus ökör. Néha van egy olyan bizonytalan érzésem, hogy Viktorék csepegtetnek az MSZP-nek és a DK-nak is az ellopott százmilliárdobkól. Mert két ilyen tehetségtelen balfék társaságot még hálivúdi forgatókönyvírók sem tudnának összedobni.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2017.07.30. 18:42:30

@Punxsutawney Mormota: viszont ezt ugyanúgy nem tudod megmagyarázni a híveinek, mint O. V. híveinek.

Punxsutawney Mormota 2017.07.30. 18:51:25

@gusthy1: Persze :D Tisztában vagyok vele. Ha az Úr elborítaná az elmémet, és holnaptól kiraknám az Orbán-szentképet az ebédlőmbe, akkor nagyon élvezném a műsort. Így viszont csak keserűen röhögök azon, hogy a süllyedőben lévő Titanicon azon vitáznak a tisztek, hogy kit érjen az a megtiszteltetés, hogy New Yorkba érve a kikötőbe irányíthassa a hajót... Miközben a gépház felrobbant, a hajó megdőlt, és a tat éppen a Szíriusz irányába néz, az emberek meg potyognak a fedélzetről a jeges vízbe. Hát kb ez a helyzet.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2017.07.30. 19:31:46

@Punxsutawney Mormota: hát kb.
Bár szerintem ha az MSZP szétveri magát, az nem akkora tragédia.
A MoMo - ból mondta valaki, hogy ahhoz, hogy le lehessen váltani a kormányt, először az ellenzéket kell leváltani.

Punxsutawney Mormota 2017.07.30. 20:35:57

@gusthy1: Úgy ahogy vannak Taigetoszra valók. Legalábbis az MSZP-sek biztos. Demeter Márta szerencsére már kiugrott, de őt úgyis visszahoztam volna, mert kibaszottul dögös.

morph on deer 2017.07.30. 22:27:53

@Mr. Cobb:
Látod, ez a gáz!
Te sem indulsz, én sem indulok, csak a szokásos, "évtizedeken átívelő" korrupt és álszent bagázs.
Valamit nagyon elcsesztünk!

Mr. Cobb 2017.07.30. 22:55:55

@morph on deer: Tudod, nekem a hátam közepére se hiányzik :)
süti beállítások módosítása