Bibi idejött, és a magyar miniszterelnök azonnal visszakozott.
A látszat mindenképpen ez, noha Orbán nem szeretné, hogy gyenge, meghátráló, elsomfordáló vezetőnek tűnjön. De mi történt?
- Az izraeli miniszterelnök budapesti látogatása előtt bejelentették, beszedik az utcáról a nyilvánvalóan antiszemita kicsengésű Soros-plakátokat.
- A találkozó utáni sajtótájékoztatón a magyar miniszterelnök finoman visszakozott saját korábbi, Horthyt méltató szavaitól, amikor arról beszélt: "Magyarország bűnt követett el, amikor a második világháborúban nem védte meg zsidó állampolgárait". (Pedig akkor az általa kiemelkedő államférfinek nevezett Horthy volt Magyarország elsőszámú vezetője.
- Orbán azt is közölte, egyetért Netanjahuval, hogy "határozott politikát kell folytatni az erősödő antiszemitizmus megfékezése érdekében". (Ez különösen cinikusnak tűnhet, mivel Magyarországon éppen ő adja a lovat az antiszemiták alá, de hogy elmondta, azt jelenti, nem akart konfliktust, meghátrált Netanjahu álláspontja előtt.)
- Valamint ígéretet is tett arra, hogy Magyarország ezután jó lesz, zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmussal szemben.
Akkor a zsidók védelme helyett a náci kollaborálást választottuk. Ez nem fordulhat többé elő
Mondta Orbán így, többes számban. Bár persze nem az a lényeg, amit mond, hanem amit tesz, ezt tőle magától tudjuk, ebben az esetben nem az a fontos, hogy pontosan mit mondott, hanem hogy egyáltalán mondta, és a szimbolikus ügyben hátrált meg Netanjahu előtt. (Eddig, ugye, a holokausztért a magyar jobboldal a neémet megszállókat tette kizárólag felelőssé.)
Ami a saját szavazóinak akár úgy is tűnhet, hogy Izrael és a zsidók előtt hátrált meg (de ők szerencsére nem fognak tudni róla). Ez a belpolitikában nem jön jól Orbánnak, ezzel nem tudja elhódítani a még a Jobbiknál lévő antiszemita-szélsőjobboldali szavazóréteget. Még akkor sem, ha ezúttal is következetesen úgy beszélt, hogy a magyar meg a magyarországi zsidó az két külön etnikum, két külön entitás, nem azonosak és nincsenek átfedésben.
Bár Orbán néhány hónapja még próbálta letagadni, hogy Magyarország etnikai homogenitásáról beszélt, a fokozatos jobbra, szélsőjobbra csúszását jól mutatja, hogy ezúttal már nem volt benne szégyenérzet: nyilvánosan és vállaltan
etnicista-szélsőjobboldali álláspontot foglalt el,
amikor azt mondta:
Magyarország nem akar kevert népességet, nem akarja megváltoztatni etnikai összetételét.
(Mintha Magyarország tudna akarni valamit. Pedig nem tud. Csak a magyar állam vagy a magyar kormány tud akarni valamit. Annak viszont nincs köze az etnikai összetételhez.)
De ezekre a distinkciókra az együgyű magyarországi antiszemita szavazóknak nincsen fülük, Orbán tehát belpolitikai hasznot aligha remélhetett a Netanjahu-látogatástól. Legfeljebb egy érvet adott a fideszesek kezébe, hogy szó sem lehet itt antiszemitizmusról, ha egyszer az izraeli miniszterelnök is azt mondta, hogy nincs.
Azonban Netanjahunál se azt kell nézni, amit mond, hanem azt, amit tesz: ugyan kormánya azt nyilatkozta, hogy Soros ellen uszítani nem antiszemitizmus, a plakátok azonban szépen, lassan mégiscsak kezdenek eltűnni az utcákról és a szpotok a kormánymédiákból, bár a Mazsihisznek Orbán még azt mondta, esze ágában sincs leállítani a kampányt. Úgy tűnik,
a Mazsihisszel szemben Netanjahunak lett igaza:
- Heisler András tiltakozott, a plakátok maradtak,
- Bibi nem tiltakozott, a plakátok eltűntek.
(Az mondjuk igaz, hogy a Mazsihisz marad, míg Netanjahu hazamegy.)
Bár az izraeli kormányfő kimaxolta a belpolitikai hasznot a találkozóból (külön fölhívta például a figyelmet Orbán mondataira az antiszemitizmus elutasításáról), és nem veszít vele választókat, hiszen Tel-Avivban elmondhatja, elment Budapestre, hogy véget vessen az antiszemitizmusnak, számára a látogatásnak főként külpolitikai céljai voltak.
Ezt nem is nagyon titkolta. A sajtótájékoztatóról az MTI úgy tudósított, hogy
Benjámin Netanjahu üdvözölte azt is, hogy Magyarország kiáll Izrael mellett a nemzetközi fórumokon.
Azaz míg Nyugat-Európában rendre bírálatokat kap az autokrata vezetési stílusa, a korrupció és főleg a ciszjordániai telepek miatt, Magyarországon, Budapesten vagy a V4-ek körében ettől nem kell tartania. Annál is inkább, mert kisebb-nagyobb mértékben mind a négy visegrádi ország megkapja ezeket a vádakat - kivéve természetesen a ciszjordániai telepeket.
Sőt, Netanjahu azt reméli a V4-ektől, hogy egyikük vagy mindannyiuk megvétózza, esetleg már korábbi szakaszban megakadályozza, hogy az Unió egységesen tudjon fellépni kormánya politikájával szemben. És erre minden reménye meg is lehet, hiszen éppen ezek az országok azok, főként a lengyel és a magyar rezsim, akikkel szemben az EU szintén fel akar lépni, de a megosztottság miatt tehetetlen.
Magyarország helyzetének Izraellel való összehasonlítása azonban több ponton is sántít, bár Orbán ugyanahhoz az önvédelemhez való jogot követelte a maga számára is, mint ami Netanjahut megilleti.
Azonban Izrael az alapítása, 1948 óta gyakorlatilag mindvégig támadás alatt áll. Hogy okkal vagy ok nélkül, meg hogy erről mennyire tehetnek a saját kormányai, az most messzire vezetne. Az azonban kétségtelen, hogy Izraellel összevetve Magyarország semmilyen módon nem áll támadás alatt: míg Izrael valódi háborúkat vív valódi ellenfelek ellen,
Orbán fiktív harcot folytat egy nem létező ellenség ellen.
Mint a betelepülni kívánó arabok és a négerek, vagy az őket betelepíteni kívánó Soros és Brüsszel. Nem lehet eleget hangsúlyozni, mert a kormánypropaganda sulykolása megteszi a hatását, hogy
- Magyarországra senki nem akar bevándorolni.
- Senki nem is akar bevándorlást szervezni. Pláne nem milliókat.
- És ha valaki szervezni is ide migránsokat, nem értné el a célját: a nyitott nyugati határokon át pillanatok alatt állnának tovább Európa boldogabbik (de legalábbis gazdagabb) országaiba.
Ezért tehát nem áll meg a magyar-izraeli párhuzam. És nem áll meg a korrupció és a politikai szabadság ügyében sem.
Bár szokás az adott államot az azt irányító kormánnyal s annak fejével azonosítani, azért nem árt tudni, hogy Izrael nem egyenlő a Netanjahu-kormánnyal. Más kérdés, hogy nagyobb joggal volna egyenlő, mint az Orbán-rezsim Magyarországgal. A listás, arányos választási rendszer miatt közvetve Netanjahut a választók több mint fele támogatja, miközben a Fidesz-KDNP-re a választók alig negyede szavazott, csak az aránytalan választási szisztéma, az ellenzék megosztottsága és a közpénzen elfoglalt nyilvánosság miatt lehetnek egyáltalán hatalmon.
A másik a korrupció, amivel a Netanjahu-kormányt gyakran vádolják. A kormány egyes tisztviselőit, sőt, a miniszterelnök bizalmasát, tanácsadóját, unokafivérét is éppen most gyanúsították meg meg kenőpénzek elfogadásával a német tengeralattjáró-beszerzés ügyében. De azért az sokatmondó, hogy le is tartóztatták, és meg is gyanúsították őket.
Csak próbáljuk elképzelni, hogy a Polt Péter vezette ügyészség ugyanezt teszi Magyarországon a miniszterelnök tanácsadóival, bizalmasaival, rokonaival. És akkor az is világos lesz azonnal, hogy
míg Izrael működő demokrácia és a jogállam, Magyarország pillanatnyilag nem az.