B1 blogcsalád



Rég esett már ennyire pofára Orbán

2017. június 16. - ashwood

71spfb2sxfu0lsbls.pngEgyetlen – mondvacsinált – terroristát sikerült nagy nehezen felmutatnia idegengyűlölő kampányában a kormányfőnek, most azt is elvették tőle. Itt állunk egy szem terrorista nélkül – pedig állítólag még Brüsszel is támogatta.

A Szegedi Ítélőtáblán csütörtökön tartott tárgyalásnak sokkal nagyobb jelentősége volt annál, semmit hogy egy szír állampolgár börtönben marad-e. Ez volt az egyik sarokpontja a hetek óra zajló kormányzati kommunikációs hadviselésnek. Jelesül: Ahmed H. terrorista.

Attól az apróságtól most tekintsünk is el – hisz alig alig úl jogász végzettségű a kormányban –, hogy egy első fokú, nem jogerős ítélet után mennyire prejudikatív ilyet állítani. (Elvégre Mengyi Voldemort és Simonka György sem bűnöző, miként Mészáros Lőrinc nem stróman.)

Kezdjük az elején:

1, a magyar szavazati jog felfüggesztés előkészítésének vizsgálatát felvető, számos kritikát megfogalmazó EP határozatot a Fidesz azzal igyekezett lesöpörni az asztalról, hogy a testület egy terroristát védelmez Magyarországgal szemben - mivel sok más mellett a "röszkei ostromot" vezető Ahmed H-val szemben eljárást is kifogásolták.

2, Kósa Lajos frakcióvezetőként a parlamentben azonnal egyenlőségjelet tett az angliai terrortámadások elkövetője, és Ahmed H. közé - utóbbi egy megafonnal és két kővel akarta állítólag megdönteni a magyar államrendet.

3, Amikor kiderült, hogy az egykori igazságügyi miniszter, Bárándy Péter látja el a szír férfi védelmét, azonnal az MSZP is terrorista-simogató lett. (Itt azért jegyezzünk meg annyit: a magyar jog szerint védelem, jogi képviselet mindenkit megillet – épp ezért nem szokás ügyvédet az ügyfelei alapján meg- vagy épp elítélni. Az előbb említett Voldemort és Simonka uraknak is van ügyvédjük – mégsem gondoljuk a jogászokról, hogy maguk támogatnák a korrupciót és az adócsalást. Reméljük, hasonlóan elnézőek lehetünk a közeljövőben Orbán Viktor védőjével szemben is.)

4, Orbán a parlamentben személyesen intézett hétfőn kirohanást terrorista ügyben. Ilyeneket állított: "egy terroristát, akit elítéltek Magyarországon terrorcselekményért nemcsak Soros György maffiája, hanem az MSZP is védelmébe vette. Eddig csak mentegették ezt a terroristát, aztán politikailag harcoltak érte, most pedig jogilag is védik. … az Önök korábbi igazságügy-minisztere, aki egész egyszerűen ki akarja hozni a börtönből, és ide akarja engedni a magyar emberek közé azt az embert, aki egyébként nyilvánvalóan terrorcselekményt hajtott végre."

5, A kézivezérelt közmédia pontosan tudta, mekkora jelentősége van Ahmed H-nak, így példátlan módon élőben közvetítette a csütörtöki, másodfokú tárgyalást. Persze nem teljes egészében. Hisz a menekültek démonizálásába nem fért bele, hogy a nézők hallják Ahmed H. szavait – azokat inkább lekeverték. Helyette a korány farpartjáról szalajsztottak uszítottak egy sort.

De nem ez volt az egyetlen pillanat, amitől a közmédia keretlegényei megfosztották nézőiket. Ugyanis – bár az egész műsorkeretet felrúgták a közvetítés kedvéért – az ítélethirdetés mégsem fért bele az adásba. Sem annak indoklása. Az élet a jelek szerint nem jó rendező – ezért igyekszik átvenni tőle is a hatalmat Orbán. A katarzis elmaradt: Ahmed H-ről másodfokon nem azt mondták ki, hogy terrorista, akinek élete végéig rács mögött kell rohadnia. Hanem azt: az első fokú ítélet során a bíróság kedve szerint szemezgetett a bizonyítékok közül, egészen furcsa módon kizárólag a terhelőket vette figyelembe, míg az enyhítő körülményekről egészen megfeledkezett.

A verdikt: kezdjék előről a tárgyalást első fokon, de ezúttal tisztességesen.

Hoppá!

Oda Orbán egyetlen terroristája. Még egy vacak, nem jogerős, első fokú ítélet sincs, ami alapján a Magyarországot megtámadó migráns terrorról lehetne hitelesen beszélni. (Nem mintha eddig lehetett volna. Nem mintha akarnának hitelesen beszélni.)

Katarzis nincs, a valóság másfelé kanyarodik, mint Orbán, de az a narancs-bagázs narratíváján vajmi keveset változtat. Az ítélet után azonnal jött a magyarázat: Brüsszel. Ugyanis "a nemzetközi szervezetek és az Európai Parlament nyomás alá helyezte a magyar igazságszolgáltatást" – igen, ezt maga Kósa Lajos bírta mondani. Neki, nekik ez a megfejtésük.

Nekünk is van egy, de azt inkább Orbán Viktor ügyvédjével beszélnénk meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr812600101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rónarider 2017.06.16. 21:07:03

Orbán csak azért nem esik pofára úgyszólván naponta, mert minden kérdést, kérdezőt elkerül, függönyök mögött bujkál. Ha nincs előre letárgyalva és átrágva minden kérdés és válasz, csak a szája szélét nyalogatja, meg tikkel bőszen.

Majd augusztusban tákolnak rajta egy kicsit, a hívek pedig eltehetik a balzsamozószettet a ládafiába még egy évre :)

dare 2017.06.16. 21:07:33

Milyen szép kis véleménykülönbséget kreált már megint nekünk a kormány, úgy látszik élvezik ezt a helyzetet, már azon is gondolkodtam mennyire is lepte meg az elsőfokú hatályon kívüli helyezése?
Mert nagyon tudnak lovagolni ezen a témán, nem láttam az élő közvetítést, de ezek a csodálkozások meg sértődöttségek nehezen érik el az ingerküszöbömet, miszerint most nekem dühösnek és elcsigázottnak kellene lennem az ítélet miatt.
A hivatalos személy elleni erőszak ebben a történetben, tökéletesen megállta volna a helyét.
De ez nem volt elég, legyen terrorizmus, az most szebben hangzik, nézzük meg mit lehet így kihozni ebből a történetből, a tömegpszichózis olyan lábakon áll, ami alapján szép kis beszédtémát lehet ebből rittyenteni, és akár felmentik, akár elítélik, nekünk ez csak jó lehet a következmények miatt.
Egy ember életével szórakozni a szememben undorító.
Ha elítélték volna hivatalos személy elleni erőszakért, ment volna mindenki a dolgára, és nem kellett volna azon agyalni, vajon megalapozott volt, vagy nem a vád?
Így viszont sokan kételkednek (jogosan) az ítélet megalapozottsága miatt, mivel ez olyan gyenge alapozás után született, amire még egy papírvárat se lehetett volna építeni.
Mindeközben valaki börtönben van terrorizmus vádjával, és várja mit fognak ítélni ellene.
Ha kapna 1-2 évet az alapján ami jogos lenne, akkor kiszabadulása után lehet csak annyit mondana, hibáztam, megbántam, elfogadom az ítéletet, és nem követek el újra valami hasonló butaságot.
Viszont ha leül 10 évet terrorizmus vádjával, hát nem tudom mennyire fogja ez őt a jó útra terelni, engem biztosan bosszantana a dolog.
Szép kis beszédtéma, remélem igazságos ítélet születik a végén.

Albert Ejstejn 2017.06.16. 21:15:48

@Ahmed H CIA terrorista: "

0:52- től, Ahmed H. produkciója

www.youtube.com/watch?v=-LD2BGT26qI@Ahmed H CIA terrorista: ""

Nézem ezeket a felvételeket már sokadszorra, és még mindig nem hiszem el, hogy ez megtörténhet.

Hogy valamiféle okori barbárok végig söpörnek europán, megtámadják a magyar határt, és az elvárások szerint ezt nekünk, nem egyszerűen csak banbán türnünk kéne, AZ KEVÉS, hanem még aszisztálnunk is kéne hozzá. És nem azon vitatkozunk, hogy szönyegbombázással állítsuk meg őket, vagy harckocsival gázoljunk át rajtuk, hanem hogy Ahmed H terrorista e, és hogy joga volt e feszültség csökkentésként kövekkel dobálni a hatérvédő rendöröket. Ja és még állítolag 80 milllio forinttal tartozunk is ezeknek, mert az nekik alanyi jogon jár.
Egy dolgot biztosan bizonyit ez az ügy, hogy mi a matrixban, vagy valamilyen egyébb virtuális világban élünk, mert ILYEN NEM TÖRTÉNHET EGY VALODI VALOSÁGBAN.

taga20 2017.06.16. 21:19:35

@Albert Ejstejn: "És nem azon vitatkozunk, hogy szönyegbombázással állítsuk meg őket, vagy harckocsival gázoljunk át rajtuk,"

és drága albert, eszt merre terveznéd, ha te lennél a főgeci?

Ahmed H CIA terrorista 2017.06.16. 21:25:39

@taga20:
Merre, merre...

A CIA- kiképzett ISISt, Al- Kaidát, "mérsékelt fegyveres lázadókat" úgy kell elintézni, ahogy az oroszok teszik.

taga20 2017.06.16. 21:28:44

@Ahmed H CIA terrorista: ibrahim, azé nem szopd má telibe putyinfaszát, me így ramadán környékén nem kéne disznóhúson élned!:)))

morph on deer 2017.06.16. 21:31:29

@arturdent:
"amikor mondjuk guantanamot kellett volna elitélnI"

Mert szerinted mi közünk is van hozzá
Egyébként képzeld, például én is írtam egy csomó helyen ellene, igaz, hogy nem magyarul.
Miért, hogy gondolod, ha akkor is tiltakoztunk, akkor most is lehet?
Vagy aki akkor nem szólt, az most már soha többé?
Vagy mi van, de tényleg?

Ez itt egy masszív balfaszság ami Ahmed H. ügyében történik - és ha őszinte vagy magadhoz, akkor ezt te is tudod.

Te is, meg a többiek is azeért véded az orbáni marhaságokat, mert orbánt tartod az "igazi" magyar hősnek, aki árkon-bokron át harcol a maga "ogazáért"!

Na ez az!
Nem a tiédért, a magaáéért!
Ami olyan amilyen. Nehéz gyermekkor, meg minden amit az obánféle bűnözők mentségként szoktak felhozni.
De ez szerinted tényleg az, amitől Magyarország jobb lesz, a magyar embereknek jobb lesz?

Lófax mama!
Ettől csak orbánnak, a pereputtyának, meg a hűbéreseinek/mamelukjainak lesz jobb!
Feltéve persze, hogy te nem egyike vagy az orbán cselédségének, mert akkor még az is lehet, hogy neked még Bözsi néninél is jobban fog menni a sorod!

Addig, ameddig..!
Eközben persze nyugodtdn tiltakozhatsz Guantanamo ellen, mivel lassacskán még azt is fogod tudni, hogy miért panaszkodsz!

Menj csak le a déli határra, és elegyedj el a belépni kívánók között, úgy pár napra!
Na ez az!

Akkor most lehet tiltakozni!
Óra indul...!

Balt 2017.06.16. 21:41:55

@dare: Voila:
"2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a hivatalos személy elleni erőszakot csoportosan, fegyveresen vagy felfegyverkezve követik el.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott csoport szervezője vagy vezetője öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Balt 2017.06.16. 21:45:02

@morph on deer: Ja, értem: ez adómentes vendéglátóipari szolgáltatás. :)

dare 2017.06.16. 21:49:33

@Balt: 1: A minap hallottam, hogy valaki 1 év 2 vagy 3 hónapot ült azért, mert megdobott egy rendőrt valamivel.
2: A megafon miatt volt ő a szervező?

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2017.06.16. 21:56:05

Megint seggre ültek a segghülye fidesznácik.

Egyébként az egyetlen terrorista Magyarországon az Orbán: sikeres merényletet végzett a birka híveinek a teljes agysejt állománya ellen.
Igaz, nem volt túl sok ez az állomány, csak pár deka.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2017.06.16. 21:59:44

@Albert Ejstejn: "Hogy valamiféle okori barbárok végig söpörnek europán"
"ILYEN NEM TÖRTÉNHET EGY VALODI VALOSÁGBAN."

De tökéletes félázsiai helyesírásod és közlési képsee´ged van neked! Tulajdonképppen benned az a csoda, hogy nem banánban fizet a tolvaj orbán gazdid a troll kommentjeidért.

arturdent 2017.06.16. 22:01:45

@morph on deer:

Üdv.
Szerintem kár Orbánra kenni a nyomorúságunkat. Van aki tud érvényesülni ma Magyarországon van aki nem, én is a luzerek táborát gyarapítom, de ezt nem Orbánra fogom, saját magunkban kell meglátni a hibát és változtatni ha lehet. mondhatnám, hogy mindenki a maga sorsa kovácsa. Ami a menekültválságot illeti nem mi okoztuk még is mi (is) szívunk miatta. Akik okozták meg csak minket basztatnak, ahelyett, hogy magukba szállnának kicsit.

taga20 2017.06.16. 22:04:45

@arturdent: "Szerintem kár Orbánra kenni a nyomorúságunkat. Van aki tud érvényesülni ma Magyarországon van aki nem, én is a luzerek táborát gyarapítom, "

mészaroslörinc pusziltat:)))

1ghost 2017.06.16. 22:17:52

@Balt: @atomic power 1986DucaDuca:

Már megint itt látlak a neten, te nyomorult orbánista bérhazudozó!

Na mars lefeküdni a szalmazsákodra, holnap reggel 6 órától árkot tisztítasz, gereblyézel, szemetet gyűjtesz, hogy valami hasznod is legyen a társadalom számára, te mocskos orbánbérenc.

látjátok feleim szümtükkel 2017.06.16. 22:25:07

@Ahmed H CIA terrorista:

Apám nem volt munkásőr, meg párttag sem. Mellesleg én ismerek olyen bírót személyesen, aki a pártbizottság munkatársát korrupcióval rágalmazó, ezáltal a rendszer ellen izgató vádlottat felmentette.

morph on deer 2017.06.16. 22:29:31

@arturdent:
Jó estét!
A nyomorúságunk a mi saját bűnünk, már cirka ezer éve: nem tudunk asszimilálódni - mint 'bevándorlók', ha úgy tetszik 'migránsok' - Európa közepén!

Mégis mit gondolsz, miért is van az, hogy mi mindig más normák szerint próbálunk élni, mint a 'civilizált' nyugat, közben ragaszkodunk ahhoz, hogy tulajdonképpen nekünk egyedül van igazunk, a többi húsznak meg nincs?

Azon túl, persze, hogy jelenleg egy levitézlett középszerű labdarúgó, egyenesen Felcsútról tartja kézben/sakkban az országot, és a - névleges - kétharmad úgy ugrál, ahogy a szotyolaköpködő főnök akarja?

El tudod képzelni, hogy bármelyik valóban európai országban orbán ma még hatalmon lenne?
Szerintem legfeljebb a füvet gereblyézhetné - egyáltalán, gereblyézik a füvet? Sajnálom, de nem volt földműves a családban, szóval fogalmam sincs... - a felcsúti stadionban, ha valóban a hozzáértés lenne a mérvadó!

Félreértés ne legyen, én orbánt valóban tehetségesnek tartom!
Ugyancsak "Repülős Gizit", meg "Bróker Marcsit" - ugyanaz a kvalitás, csak szinte hihetetlen méretű egóval és nagyravágyással megáldva.

De a jelek szerint ez kell a hazánkfiának, mert egyébként nyilván nem tartanának egy korrupt és simlis kis akarnokot a legmagasabb elérhető pozicióban, nem?

Ezzel szemben igen,és igen!

Úgy kell nekünk, önsorsrontó mazohistáknak...

morph on deer 2017.06.16. 22:31:30

@Rónarider:
"... még egy évre :)"

Négyet akartál mondani, nem..?

sóhegy049 2017.06.16. 22:56:01

Nem vagyok migráncspárti, de fityiszfan sem.
Ha ezt egy kopasz fradiultra csinálja, akkor marad egy snassz garázdaság.

Tizenötmillió Magyarok 2017.06.17. 01:13:28

@morph on deer: "El tudod képzelni, hogy bármelyik valóban európai országban orbán ma még hatalmon lenne?"

Biztos vagyok benne, ha volna olyan rendszer, hogy a sportolokhoz hasonloan miniszterelnokoket szerzodtessenek le, az orszagok, akkor 50 orszag versenyezne Orbanert, es barmelyik Europai orszag milliard eurokat fizetne, hogy par evig az O orszagukat vezesse Orban Viktor. Buszkek lehetunk Orbanra, nem tudok rolla, hogy barmikor barmelyik orszagnak ilyen fantasztikus miniszterelnoke lett volna.

zokogjatok 2017.06.17. 01:46:17

Amúgy tökre örülök minden ilyen blogbejegyzésnek, ahol erősítik azt a sztereotípiát, miszerint ellenzék = migrisimi. Ez simán orbán-nyerés lesz 2018-ban.

Balt 2017.06.17. 03:50:10

@1ghost: Feri bá, megint sokat írtál.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.06.17. 05:29:52

@atomic power 1986DucaDuca: Neked is annyi az eszed mint egy marék lepkének. Ha a manyupból fizették ki szerinted az IMF hitelt, akkor hogy hogy csak annyit csökkent a GDP arányos államadósság? Miért nem 10 százalékot? Annyi volt a manyup.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.06.17. 05:33:57

@atomic power 1986DucaDuca: " Az un. "ellopott" penz nagy részét visszaforgatjak a gazdasagba, különben nem jönne ki az egyenlet."

Te tényleg ennyire eszetlen vagy? Attól mert gyárat veszek belőle, nem lesz lopott pénz?

P. J. Fry 2017.06.17. 05:42:06

@dare: "Ha kapna 1-2 évet az alapján ami jogos lenne, akkor kiszabadulása után lehet csak annyit mondana, hibáztam, megbántam, elfogadom az ítéletet, és nem követek el újra valami hasonló butaságot.
Viszont ha leül 10 évet terrorizmus vádjával, hát nem tudom mennyire fogja ez őt a jó útra terelni, engem biztosan bosszantana a dolog. "

Az, úgy van! Ítéljük el csak 1-2 évre, mert ha többre ítélnénk, akkor mit gondolna mr rólunk? Próbáljuk meg ahmedéket a jó útra terelgetni, legyünk elnézőek velük. Kisebb hadsereggel nekimennek a határnak, mi meg majd jól elnézőek leszünk velük szemben és akkor majd ők is jó fejek lesznek és a jó útra lépnek.

Szerintem meg inkább tudod mit? 15 év, aztán ha a végén még sértődött, akkor inkább kapjon még 10-et. Aztán bent a kóterban majd a jó útra tér, ha meg nem, akkor ott rohad meg.

Legközelebb meg visszavonni a rendőrséget a határtől, majd onnan öt kilométerre bevetni a hadsereget éles lőszerrel. Utána meg mehet egy hír, hogy ismeretlen helyről érkező szabadcsapatok támadták meg az országot, de már elhamvasztottuk a testeket.

anonymand 2017.06.17. 06:48:21

@doki'81:

"Harmatgyenge"...
Viszont annál ütősebb a te érvelésed.
Észérvek.
Mind, mind amit leírtál.

kasztor 2017.06.17. 06:58:54

@atomic power 1986DucaDuca: Az aktuális tartozásból azért célszerű kivonni a megtakarítást. A manyup pénz fogható megtakarítás volt, az MNB devizatartalék feltöltéséről nem is beszélve. Tudta ezt jól Orbán, csak most beszél másképpen.
2010. július. Orbán Viktor ME.:
„…..az elmúlt évben sem vettünk igénybe az IMF-től pénzt és még egyszer mondom, a magyar gazdaság és különösen a magyar pénzügyi mutatók az EU legtöbb államánál sokkal jobb állapotban vannak.
Még a legfájóbb dolog, az államadóság mértéke, ami 80% körül van és szintén nagyon magas, még az is inkább csak egy EU középmezőny szám
Tehát – hogy mondjam – nem a…, nem egy abszolút ponthoz kell viszonyítanunk, hanem az európai gazdaságokban, gazdaságok körében kell elfoglalnunk egy jó pozíciót. Az európai gazdaságok körében a magyar gazdaság pozíciója jelenleg jó. Egy gyengeségünk van , az a legfájóbb, ez pedig a növekedés alacsony volta."
atv.hu/videotar/20100723_orban_viktor

Tom66 2017.06.17. 07:02:06

A jogászkodást félretéve, elég sok ostobaságot sikerült összehordani. Az ügynek van egy egyszerű megoldása - Ahmedet örökre kitiltani az országból illetve adni neki egy repjegyet Brüsszelbe, ahol kedvükre ölelgethetik a jogvédők.

atomic power 1986DucaDuca 2017.06.17. 07:06:18

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

" Neked is annyi az eszed mint egy marék lepkének. Ha a manyupból fizették ki szerinted az IMF hitelt, akkor hogy hogy csak annyit csökkent a GDP arányos államadósság? Miért nem 10 százalékot? Annyi volt a manyup."

A MANYUP pénzből közvetlen államadósság-csökkentésre 2017 milliárd, költségvetési befizetésekre 459 milliárd, stratégiailag fontos cégek értékpapírjainak átadására az államnak 264 milliárd, reálhozam és tagi hozzájárulás kifizetésére 231 milliárd forintot fordítottak.

Ha megnézed az EUROSTAT következő adatsorát, akkor latod:

Brutto allamadossag 2010-ben 78.426,9 millió euro. 2011-ben 72 225,7 millio euro. A különbseg 6201.2 millió euro. Ez a MANYUP pénznek köszönhető.

www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdde410.html

A GDP arányos allamadóssag meg függ a forint arfolyamtol.

Magyarország államadósságának több mint negyven százaléka devizában volt (főként euróban, kisebb részt dollárban), vagyis tízszázalékos forintgyengülés négy százalékkal emelte meg a GDP-arányos államadósságot, illetve az éppen aktuális kamatfizetési kötelezettséget.

Az euró árfolyama 2011 végere ismét megközelítette a 2009 márciusában elért 317 forint feletti csúcsát. Ekkor volt a globalis pénzügyi válsag masodik szakasza.

Ha nem hasznaljak fel a MANYUP pénzt, akkor a GDP arányos allamadóssag "elszállt" volna 90% fölé.@P. J. Fry:

A kamatmegtakarítás a MANYUP pénznek köszönhetően 2011 és 2013 között 284 milliárd forint volt. Ezek mintegy 3254 milliárd forintot tettek ki.

atomic power 1986DucaDuca 2017.06.17. 07:12:05

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Te tényleg ennyire eszetlen vagy? Attól mert gyárat veszek belőle, nem lesz lopott pénz?"

Valamit félreértettél! Nem írtam ilyet.

sinus67 2017.06.17. 07:25:54

@atomic power 1986DucaDuca:
Ha neked nem probléma, hogy a közpénzt magánvagyonokká alakítják, ami mellesleg bűncselekmény, akkor simán bűnpártoló vagy.
Azt azért látni kell, hogy az általad közölt adatok szerint a fene nagy GDP növekedés akkor indult be, mikorra azok az ördögtől való multik, úgy Isten igazából beindultak. Elég nagyot löktek a dolgon az uniós pénzek megérkezése mellett. Plussz jött a manyup lenyúlás.
Ha ezeket is belekalkulálod, meg azt, hogy az Orbán-kormány is vett fel hiteleket, akkor a végén, mikor nem jönnek már az uniós pénzek, igen nagy szarban leszünk. Anyagilag is. Mert erre rájön még az, amit bukott az ország a szociális és jogbiztonság területén.
Nem sírom vissza a szocikat, mert egy töketlen féleszű banda volt. A mostaniak azonban, rosszindulatú, tolvaj, harácsoló brigád, akikhez képest Kádárék Gyümölcsoltó Boldog Asszonyok voltak.
A poszthoz meg csak annyit, ha Ahmed terrorista és erre bizonyítékok vannak, akkor ítéljék el! Viszont ha nem terrorista, akkor ne ítéljék el, mint terroristát csak azért, hogy Orbánék feltudjanak mutatni valami nagy dobást alátámasztásként migránskérdésben.

2017.06.17. 07:26:25

@atomic power 1986DucaDuca: már cáfoltam állításaidat. Hazug vagy. A KSH számai mást mutatnak. Pénzért csinálod, vagy szellemi nyomorék vagy? Ja, mindkettő.

sinus67 2017.06.17. 07:32:01

@atomic power 1986DucaDuca:
"Az un. "ellopott" penz nagy részét visszaforgatjak a gazdasagba, különben nem jönne ki az egyenlet."

Ezt írtad! Gyárat, földet, húsfeldolgozót veszel a lopott pénzből. Mert visszaforgatni a gazdaságba így lehet. Nem úgy, hogy jachtot, meg helikoptert veszel.
Esetleg még úgy, hogy bizonyos típusú Merci, Audi, Opel, Suzuki tulajdonos leszel. :)

Tom66 2017.06.17. 07:39:56

@sinus67: Azért az utolsó soraid simán cáfolhatóak!

prakp 2017.06.17. 07:44:33

@dare: +1!

@Tizenötmillió Magyarok: Ecsém, szemlátomást még sok-sok-sok mindenről nem tudsz "rolla", vazeg.

@P. J. Fry: Figyu, a katonák is emberek, csak szólok. Ez nem CoD4, eszetlenke. Ha NERisztánban olyan poziba jutnál, hogy ilyen parancsot ki merészelj adni, lenne olyan, aki acélmagvast juttatna 8as irányzékkal a lábadba, faszfejű. A magam részéről még ezt is sajnálom, a hülyeséged büntet majd eléggé hátralévő életed folyamán.

atomic power 1986DucaDuca 2017.06.17. 08:02:30

@kasztor:

"Az aktuális tartozásból azért célszerű kivonni a megtakarítást. A manyup pénz fogható megtakarítás volt, az MNB devizatartalék feltöltéséről nem is beszélve."

Szamítasok szerint 1998 és 2010 között nagyságrendileg minden évben átlagosan 1 százalékponttal lehetett volna kedvezőbb a GDP-arányos éves államháztartási hiány, az államadósság 2010 végén pedig a GDP közel 81 százaléka helyett 72 százaléka lett volna a maganyugdíj pénztari befizetések nélkül. Ennyire volt az allamnak megtakaritas!

Az IMF-EU hitelből 12,8 milliárd euro a magyar allam kiadásainak finanszírozasara ment el
2008-2009-ben. Az MNB "csak" 1,4 milliardot hasznalt fel. A visszafizetes kötelezettsége mar a 2010 utáni kormanyra harult.

www.portfolio.hu/gazdasag/hatalmas_tehertol_szabadulunk_meg_mire_koltottuk_az_imf-hitelt.229691.html

Az, hogy egy orszagban alacsonyabb a GDP aranyos allamadóssag, nem jelenti azt, hogy jobb allapotban van a gazdasaga. Azt is nézni kell, higy mennyi az egy főre eső GDP. Kisebb allamadossag is lehet nagy teher, ha ez alacsony. Márpedig nalunk alacsonyabb, mint a nyugat-europai orszagokban. Ezert volt nehez beindítani a növekedést. Egyébkent O.V. elismerte a Bajnai kormany konszolidacios törekveseit, de a 900 milliardos Bajnai fele megszoríto csomag ellenere is a GDP aranyos allamadóssag 2010-ről 2011-re 80,5%-rol 80,7%-ra nőtt.

Nagyorrú Barbi 2017.06.17. 08:07:11

Kívánom asswood szerzőkének, hogy egy Ahmed rohanjon bele autóval a családjába, miközben délutáni sétájukat végzik a belvárosban. Allah akbar.

atomic power 1986DucaDuca 2017.06.17. 08:10:38

@sinus67:

Kiszamoltad már, hogy Magyarorszag GDP-jének hany szazalekat teszi ki a személyes gazdagodasra fordított pénz? Ez lenne egy érdekes közgazdasagi feladat.

látjátok feleim szümtükkel 2017.06.17. 08:11:57

@morph on deer:

Nwm akarlak bántani, de Or bán nem a kétharmadtól lett ilyen, hanem a maradék egy harmadtól, akik basztak elmenni szavazni. De ez már történelem.:(

atomic power 1986DucaDuca 2017.06.17. 08:36:51

@sinus67:

"Ha neked nem probléma, hogy a közpénzt magánvagyonokká alakítják, ami mellesleg bűncselekmény, akkor simán bűnpártoló vagy."

Az egészből semmit nem ertettel, amit írtam. A lopas nagysagrendjeről volt szó és arról, hogy ez hogyan befolyasolta eredmenyeinket a regio többi orszagaval törtenő összevetésben 2010 előtt es után.

"Azt azért látni kell, hogy az általad közölt adatok szerint a fene nagy GDP növekedés akkor indult be, mikorra azok az ördögtől való multik, úgy Isten igazából beindultak. Elég nagyot löktek a dolgon az uniós pénzek megérkezése mellett."

Visszautalok a fent leírtakra. Multik vannak a regio többi orszagaban is.

"Plussz jött a manyup lenyúlás."

A lenyulas az volt, ami 1998-2010 között történt. Szamítasok szerin minden évben átlagosan 1 százalékponttal lehetett volna kedvezőbb a GDP-arányos éves államháztartási hiány, az államadósság 2010 végén pedig a GDP közel 81 százaléka helyett 72 százaléka lett volna a maganyugdíj pénztari befizetések nélkül. Magyarán lenyúlták az allamot.

"Ha ezeket is belekalkulálod, meg azt, hogy az Orbán-kormány is vett fel hiteleket, akkor a végén, mikor nem jönnek már az uniós pénzek, igen nagy szarban leszünk."

Az unios penzekkel nagysagrendileg megegyező adóssagszogalatunk van! 1998-2010 közöt nem voltak unios penzek, megis működött az orszag! 2016-ban unios penzek nelkül volt 2% GDP növekedés.

Egyébkent nem kell túl misztifikalni az unios penzeket, mert pl. A 2013-ig tartó költsegvetesi időszakban csak 15%-át hasznalhattuk fel közvetlen gazdasagfejlesztésre. Ha beleszamolod a 15-20% önreszt, az uniós tagsagi dijat és azt, hogy mennyi az eves kamatfizetesi kötelezettsegünk, akkor rajössz, hogy mar most is önjaró a magyar gazdasag. Ezt kell tovabb erősíteni. De ha valamilyen "igérgetős" part nyer 2018-ban, akkor kezdődik minden elölről, mint 2002-ben.

"Nem sírom vissza a szocikat, mert egy töketlen féleszű banda volt. A mostaniak azonban, rosszindulatú, tolvaj, harácsoló brigád, akikhez képest Kádárék Gyümölcsoltó Boldog Asszonyok voltak."

De legalabb jobban ertenek a gazdasaghoz.

"A poszthoz meg csak annyit, ha Ahmed terrorista és erre bizonyítékok vannak, akkor ítéljék el! Viszont ha nem terrorista, akkor ne ítéljék el, mint terroristát csak azért, hogy Orbánék feltudjanak mutatni valami nagy dobást alátámasztásként migránskérdésben."

Egyetértek! Csak ez a legnehezebb kérdes. Mármint az, hogy mindenki szamara megnyugtató modon megallapítsak a tenyallast. Te se és en se voltunk ott.

atomic power 1986DucaDuca 2017.06.17. 08:41:05

@sinus67:

1998-2002 között nem volt EU pénz.

igaz_ember 2017.06.17. 08:46:25

Ahmed csak azért dobott követ, mert egy társa megkerdezte : Merre van Európa? Azt válaszolta :Egy kohajitásra. Majd dobta is, hogy ahogy dr. Bárandy mondta testmozdulatot végzett. Biztos a sok gyaloglás okozta merevség miatti fájdalmat váltotta ki eme nem szandekosan, keresre elkövetett apró mozdulat. Szerintem az Amnesty tüntesse ki. Adjon neki zsákban köveket, hagyja dobaljon mindenhol Allah nagy örömére. Követ minden migrans kezébe: alapfelszereles. A calais-i arabsag is kövekkel üdvözölte a kamionokat. Ez náluk szép népszokás. Hagyni kell nekik ezt is.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2017.06.17. 09:27:52

@Ahmed H CIA terrorista:

Ha Ahmed terrorista, akkor Orbán meg a Fidesz valójában az ISIS és küldik nekik meg Putyinnak a letelepítési kötvények ellopott milliárdjait, hogy fenntartsák a migrációs válságot. Itt van róla a leleplezö videó:

www.youtube.com/watch?v=R_U_XFWLB5P

Peetee 2017.06.17. 09:28:57

A saját kilóra megvett emberei ülnek mindenhol a Fidesznek. Majd most azt mondja a Kósa Lala, hogy a szegedi bíróság narancsos seggeket nyaldosó közszolgáit valójában az EU vezérli, és munkájukat-életüket kockáztatva a magyar tv. ellentétes ítéletet hoznak. Hát hülye ez tényleg???

ricamaca 2017.06.17. 09:29:29

Minek hozzászólni addig, amíg nem nézitek meg a videót?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.06.17. 09:33:41

Arról lemaradtam, elérhető-e valahol hiteles fordítás arról, hogy mit üvöltött a megafonba. Engem nem érdekel se a védekezése, se a kormány propagandája, csak a tények, hogy ő uszított vagy csillapított.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2017.06.17. 09:35:25

@igaz_ember:

Az Orbán parancsait követett rendőrök és a migránsok közé beépített orosz-magyar titkos ügynök provokátorok robbantották ki a feszültséget és az erőszakot. Ezt az egész világon tudják, csak a fideszes birka agyat lehet azzal etetni, hogy egy egy szál nylon szatyorral ezer kilométereket szökött menekülteknek Röszke a céljuk, hogy ott kődobálással végezzenek terrortámadást a nyolc osztályos magyar rendőrök ellen.

Ti tényleg ekkora síkhülyék vagytok ti fidióta birkák, vagy még ennél nagyobb is?

látjátok feleim szümtükkel 2017.06.17. 09:46:26

@igaz_ember:

Fidesz is adhatna nekik uccakövet. Öngyulladó autót, meg tv székházat is.

igaz_ember 2017.06.17. 09:47:42

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!: Igen én azaz mi vagy a fene tudja hányan vagyunk elvtárs ilyen idióta Fidesz birkák vagyok vagyunk akik aki vagy a fenébe tudja hányan vagyok keresztbe teszunk teszek fene tudja miért neked. Csak mer tudod van ez a hüle demokrácia vagy szavazas vagy mi, ahol jogom vagy inkább jogunk van ja tobbeszam mert csoportban gondolkodsz eldönteni mi legyen. Nagyon rossz mer én vagy mi van szóval mi máshogyan akarjuk mint te. Feneseg de ez van.:)

igaz_ember 2017.06.17. 09:50:20

@látjátok feleim szümtükkel: Igen igen. A Fidesz indította el a migrációt, hogy ide jöjjenek oszt politikai téma legyen. Mer a Fidesz akkora de akkora hatalommal bír vilagesemenyek elinditasaban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.06.17. 09:50:41

@atomic power 1986DucaDuca: Volt helyette PHARE-segély, aminek jelentős részét ugyanúgy lenyúlták...

A magánnyugdíjpénztár pedig értelemszerűen növeli a felhalmozási időszakban a hiányt, viszont érdemes lenne azt is megnézni, hogy a kifizetések megkezdésekor mennyivel csökkenti a hiányt.

@látjátok feleim szümtükkel: Le lehetne állni az egyharmad nemszavazóra mutogatással, mert ők soha nem szavaznak. Vagy jobb lett volna, ha elmennek szavazni és a korábban kipróbált korrupt kormányok helyett megszavazzák az akkor éppen náci Jobbikot vagy a még pártot irányítani sem tudó LMP-t?

sinus67 2017.06.17. 09:52:02

@Tom66: Nem tudod cáfolni, mert nem azt írtam, hogy nincs migráns kérdés! Azt írtam Orbánéknak kellene hozzá egy nagy dobás. Attól a probléma még létezik, csak nálunk - legalábbis egyenlőre - nem olyan szintű, mint az a plakátokból és a nemzeti konzultációból következne.
De ez a poszt most nem is erről szól!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.06.17. 09:56:20

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!: Akkor most a Migszol és társai az orosz-magyar titkosügynök provokátorok? Mert ők voltak a migránsokkal végig... Azért megnézném, hogy mennyi arab dolgozik a magyar titkosszolgálatnak. Esetleg az arab bűnözők a Keleti pályaudvar környékén, akiket a rendőrök is hagynak működni évtizedek óta?

Ahmed H CIA terrorista 2017.06.17. 10:01:38

A

Mikhajil Igntayef

meg

Botka nevű orosz ügynökök hívták ide a migráncsokat!
A Votka megígérte nekik, hogy lebontja a kerítést, az Ignatyef nevű CEU- proktőr meg már a Dzsordzs Szaroszt is meghekkelte, hogy arab terroristákkal árassza el Európát.
Már puszi- puszi is megvolt az üzletre, az alkoholista Junkerrel:

www.youtube.com/watch?v=FIQe9N5cH38

Az NSA- spicli Mürkülmutti alaból közreműködik.

registerz 2017.06.17. 10:09:55

@arpika23: "Te pöcs! Szted a 10-15 kilós betontömb alkalmas az élet kioltására?"
Hát persze arpika23, baromi nagy kő, ha ezzel meglegyintenek...
Baszott nagy szarvashiba. Ez semmire se jó, bazmeg! Na lássuk csak! Kinél van véletlenül valami jegy, egy metrójegy? Ez itt, ezt nevezem gyilkos fegyvernek! Egy ilyen, jegy szakértő kézben, hamar elválasztja a nyomorult manus fejét a nyakától!

Jason Voorhees 2017.06.17. 11:16:39

ahmedhá egy tetű terrorista féreg, bárándi meg egy hazaáruló tetvedék.
Pont illenek egymáshoz.
ahmedet már a dobálásnál fejbe kellett volna lőni, és akkor most nem lenne ez a hercehurca.

dare 2017.06.17. 11:49:51

@P. J. Fry: Sikerült tematizálni olyan mértékben a közbeszédet a kormánynak, ami alapján sajnos sok ember eléggé felületesen gondolkodik az adott ügyről, és előkerültek újra a berozsdásodott pavlovi reflexek, melyben az erőszak nyelve és a megtorlás lehetősége felülírja a racionális gondolkodás utáni vágyat.
Ebben a történetben az igazán fontos az az, hogy terrorista volt Ahmed, vagy rosszkor volt rossz helyen, és a körülmények irányíthatatlan befolyása miatt vált áldozattá, de nem is ez a jó szó, mert sokan felkapják erre a harcos fejüket, ezért inkább úgy írom garázdává, és hivatalos személy elleni erőszaktevővé.
Rá lehet mondani, hogy kapjon 10 évet szervező vagy vezetőként elért aktív tevékenysége okán( bár ez nálam nem az a kategória), de akkor azért kapja a 10 évet, és ne terrorizmussal vádolják, bármennyire is szépen cseng ez a szó, mivel a gyűlölet magját már olyan mélyre nyomták így is a tömegek fejében, ami alapján már nem érdekel minket mit mond, vagy mit akart mondani, hanem csak név és bőrszín alapján mondjuk minden ideges emberre, hogy terrorista, és ha látunk egy agresszívan viselkedő arabot, azt minden gondolkodás nélkül vágjuk agyon, mivel potenciális terrorista.
Azért valami érje már el az ingerküszöbünket, ne legyünk ennyire szenvtelenek, tudom egyszerű leírni, hogy dögöljön meg az összes, de az nem tartalmazza a megoldást.
Én is annak a híve vagyok, hogy nem akarok a keresztény kultúrkörben egy újabb ellenséget látni, bőven elég a kapitalista, szocialista (vagy más) beidegződés általi ateista világnézetűek pökhendiségét elviselni a keresztényeknek, amikor leírják mindenhova, hogy a vallás magánügy, ne oszd meg velem mert csak rád tartozik, rám nem, én vagyok ilyen torz világszemléletű, én okos vagyok, te pedig a hülye vagy.
A vicces az egészben, hogy ha leírják hogy ateista vagyok az már nem magánügy, az már nem csak rá tartozik, de ezt csak érdekességképp jegyeztem meg, hogy mennyire is vagyunk toleránsak a vallásokkal.
Erre jön a muszlimok tényleg hatalmas áradata, akiknek ugyanúgy bele fogják tolni a képükbe a "magánügyüket", és akik nem úgy fogják ezt tolerálni, mint egy keresztény ember.
Én ezeket az embereket saját maguktól menteném meg, ezért nem szeretnék ilyen típusú keveredést látni sem most, sem a jövőben, mivel sokkal több veszélyt látok benne, amire sokan csak legyintve azt válaszolják majd asszimilálódnak.
De visszatérve Ahmed ügyére, akkor is megilleti a normális bírósági tárgyalás, ha van róla felvétel, amint egy kővel veri egy rendőr fejét, és közben azt kiabálja Allah akbar.
Akinek ez nem tetszik, az költözzön olyan országba, ahol nem szükséges bírósági tárgyalás alapján elítélni valakit, nekem ez fontos, még akkor is, ha jól tudom vannak esetek, amikor az igazságszolgáltatás nagyon messze járt aznap a tárgyalóteremtől, de még mindig jobb ez, mint a népítélet és a előítélet.
Legyen egy normális elsőfokú tárgyalás, amelyben ha bűnösnek találják, akkor beszélhetünk róla potenciális terroristaként, addig jó lenne kicsit szárazon tartani a puskaport, mert akár bűnös lesz, akár nem, azt nem én, és nem te fogod eldönteni.

Jack__Bauer 2017.06.17. 12:04:51

@morph on deer:
Az alabbi video pontosan dokumentalja a hataron tortenteket. Erre biztatta Ahmed a "bekes" tarsait. Ez pedig bizony terrorizmus, kar vergodni. A 10 eves buntetes pedig az adhato minimum. Legalabb lesz ideje gondolkozni, hogy megafonos uszitas helyett miert nem hasznalta inkabb a 7 utlevele valamelyiket...
www.youtube.com/watch?v=-LD2BGT26qI

Jack__Bauer 2017.06.17. 12:06:57

@grafoguru:
Az alabbi video pontosan dokumentalja a hataron tortenteket. Erre biztatta Ahmed a "bekes" tarsait. Ez pedig bizony terrorizmus, kar vergodni. A 10 eves buntetes pedig az adhato minimum. Legalabb lesz ideje gondolkozni, hogy megafonos uszitas helyett miert nem hasznalta inkabb a 7 utlevele valamelyiket...
www.youtube.com/watch?v=-LD2BGT26qI

Jack__Bauer 2017.06.17. 12:07:52

@Tomiko:
Az alabbi video pontosan dokumentalja a hataron tortenteket. Erre biztatta Ahmed a "bekes" tarsait. Ez pedig bizony terrorizmus, kar vergodni. A 10 eves buntetes pedig az adhato minimum. Legalabb lesz ideje gondolkozni, hogy megafonos uszitas helyett miert nem hasznalta inkabb a 7 utlevele valamelyiket...
www.youtube.com/watch?v=-LD2BGT26qI

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2017.06.17. 12:13:29

@Ahmed H CIA terrorista: Botka nevű orosz ügynökök

Hogy mi van? Botka akkor kémkollegája lenne a Putyin bérenc ruszki ügynök Orb´ánnak meg Vonának? Öcsém, téged anyatej helyett gyerekkorodban pálinkával itattak!

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2017.06.17. 12:23:31

@atomic power 1986DucaDuca:

Kösz hogy elismerted hogy Orbán teljesen egészében ellopta a magánnyugdíjpénztár vagyonát ahelyett hogy államadósságot törlesztett volna belőle. Pedig hogy hazudozott a felcsúti tolvaja 2011-ben, hogy mekkora Kánaán lesz itt az államadósság visszafizet´ésben. Persze lett, csak már a fidesz tolvajaid zsebére:

ORBÁN: VILÁGREKORD MÉRTÉKBEN CSÖKKEN AZ ÁLLAMADÓSSSÁG

A magán-nyugdíjpénztári átalakításból származó forrásokkal 1345 milliárd forinttal csökkenti a kabinet az államadósságot - közölte a keddi kormányülés előtt a miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Orbán Viktor bejelentette azt is, ősszel törvény születhet annak ütemezéséről, hogyan csökken az államadósság mértéke 50 SZÁZALÉK ALÁ.

Kifejtette: a mostani, 1345 milliárdos csökkentés azt jelenti, hogy az államadósság, amely ma az éves nemzeti össztermék 81 százalékán áll, egy lépésben 77 százalékra csökken. A kormányfő szerint ez "világrekord".

A 2012. január 1-jétől hatályos alaptörvény kimondja - idézte -, hogy a mindenkori éves nemzeti össztermék 50 SZÁZALÉK ALÁ KELL VINNI AZ ÁLLAMADÓSSÁGOT. Ennek ütemezéséről ősszel törvényt fognak alkotni, amelyet a következő években a kormányoknak be kell majd tartaniuk - jelentette be.

willcox 2017.06.17. 12:24:09

@ROLEX LACI megvéd minket a gazdagoktól: Az, hogy Orbán barátja 100 milliárd forintot keresett tavaly, nem beszélve a többi oligarcháról + letelepedési kötvény 150 milliárdos haszna + Fidesz médiba ömlő milliárdos reklámbevételek + földesurak milliárdos bevételei tényleg nem zavarnak senkit a nem libsi oldalon. Tényleg jól van ez így?
Ha Gyurcsány idejében lett volna ez a pofátlan pénzszivattyú, akkor már túl lennénk egy polgrárháborún.

dare 2017.06.17. 12:31:09

@Jack__Bauer: Van róla bizonyíték, hogy erre biztatta őket?
Ha igen, azt mondta nekik gyertek törjük át a kerítést, és ennek az államnak az alkotmányos, társadalmi, gazdasági rendjét megváltoztassuk, akkor joggal, ismétlem JOGGAL mondhatjuk rá, hogy terrorista, és ítéljék el ne a legkisebb, hanem a legnagyobb büntetési tétellel.
Újfent ismétlem magamat, addig viszont ne beszéljünk róla terroristaként, és felejtsük el ezt az uszítást, mert ez semmi értelmes dolgot nem fog összehozni, csak azt, hogy sokan a fejét követelik, sokan pedig nyugtatni akarják a felhevült nemzeti érzelműeket a lincshangulattól.
Egyébként ez a tömeg ott volt a keletibe, és semmilyen kényszerítést nem intéztek az állam felé, egy kicsit tüntettek, aztán megindultak gyalog nyugatra, jogosan, mivel ők hívták őket oda.
Ezt a "terroristát" is úgy csípte nyakon a TEK, hogy békésen csicsikált a keletibe, és nem az államapparátus bedöntésén vagy megváltoztatásán munkálkodott társaival közösen.
Ne varrjunk minden hibát ebben az ügyben, ennek az embernek a nyakába, csakis akkor, ha ezt megérdemli, és a bíróság minden kétséget kizáróan bebizonyítja a bűnösségét.

Putyinpárti Gyorsnaszád · http://ideogliaiszivcsakrahirjei.blog.hu/ 2017.06.17. 12:45:51

Engem megtámattak a teroristák már 3x mert a mocskos ballibsi sorosbérencek beszálították azokat MAGYARORSZÁGRA!! Alig bírtam elmenükelni előllük de HÁLA ISTENNEK sikerült!
Ki akartak belezni és elvenni a munkám de már nem fenyeget veszéj mert ORBÁN VIKTOR a MI MINISZTERELNÖKÜNK legyőzta őke és kipenderittette az országból amit MAGYAROKNAK KELL LAKNIJA!!

sinus67 2017.06.17. 12:50:18

@dare: Tudod, korrekt dolgokat írtál az üggyel kapcsolatban. A fideszbirkák számára akkor is egy migráns simogató vagy.
A józan ész kiveszett már. A gyűlölet és a mindenért mást hibáztatni átvette a helyét.
Egyébként én is azt gondolom, hogy a vallási és kultúrális másság, mi több, olykor ellentét nem teszi lehetővé az asszimilálódást az idetelepültek részéről, már csak az iszlám vallási előírásai miatt sem.
De terroristának csak azt nevezzük és ítéljük el akiről bebizonyosodott. Sajnos a közállapotok minden tekintetben olyanok, hogy bármi lesz a jogerős ítélet azt a másik ítéletet preferálók nem fogják elfogadni. És ez az igazságszolgáltatás hibája legfőképpen. Aztán jön csak a kormány, és az ellenzék is benne van nyakig!

fidesz maszop dk egykutya 2017.06.17. 12:51:35

@Jack__Bauer: "elvtárs" ez nem dokumentál pontosan semmit, rövid kis video a lényeg nélkül egy szovjet propaganda "hír"csatornától.

Hát a terrorizmus nagyon elterjedt, hiszen a focimérkőzéseken ennél keményebb dolgok is történnek :)

prakp 2017.06.17. 13:27:27

@Putyinpárti Gyorsnaszád: Hát ez ütött!! Félrenyelte a pálinkámat, baszod!

prakp 2017.06.17. 13:34:55

@dare: Az agymosottak jellemzője, hogy véleményt állítanak cölöpként a vélt tények helyére. Pontosan úgy, mint én tettem a mondat elején. Szomorú jövőt vetít ez a közösség elé, még ezek a trollok sem értik. Pedig minden apanázs elfogy egyszer, aztán pislognak majd, mint hal a szatyorban. Zanzásítva: ne pazarold a bájtokat, nem éri meg.

Jack__Bauer 2017.06.17. 14:11:22

@dare: Nem voltam ott, de a sajtóban (pl: 444.hu) megjelentek szerint a vádlott a röszkei összecsapás előtt azt mondta, hogy a rendőröknek 5 percük van angol tolmácsot hozni, és 10 percük van megnyitni a határt, különben bedöntik a kordont. Ezt követően kövekkel dobálta meg (társaival együtt) a határt védő rendőröket, és megkísérelték áttörni a kordont.
Az elsőfokon eljáró bíróság szerint ezen tettei kimerítették a Btk. 314 paragrafus (terrorizmus) tényállását. A másodfok döntése szerint Ahmed H. szavai, tettei és az áttörési kísérlet közötti összefüggést nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani, ezért új eljárást kell lefolytatnia az elsőfoknak.
A csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak vádjának bizonyítottságát a másodfok se vonta kétségbe, ezért ha a terrorizmus vádját esetleg nem sikerül rábizonyítani, akkor is 2-8 év (ill. az erőszak szervezőjeként akár 5-10 év) börtön vár rá. Ehhez jön még a 7 útlevél ügye...
Tehát semmiképpen se fogják szabadon engedni az eljárás végén.

Jack__Bauer 2017.06.17. 14:19:55

@fidesz maszop dk egykutya: elvtársad biztosan nem vagyok, de a focimeccseken randalírozó, dobálózó, rendőrökre támadó egybites faszkalapokat is le kellene csukni, Ahmedhez hasonlóan, évekre. Az, hogy valamiért ezt nem teszik meg, nem menti fel Ahmedet.

atomic power 1986DucaDuca 2017.06.17. 14:28:57

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!:

"Kösz hogy elismerted hogy Orbán teljesen egészében ellopta a magánnyugdíjpénztár vagyonát ahelyett hogy államadósságot törlesztett volna belőle."

Attól, hogy perszeveráció szerűen ismételegetitek a lopást MANYUP ügyben, még nem lesz igaz! Semmi olyat nem írtam, ami ezt alátámasztaná. A strasbourgi Emberi Jogi Bíróság szerint a MAMYUP pénz allamositásával a magántulajdonhoz fűződő jog nem sérült. A 2010 november 1. előtti magánpénztári megtakarításait érintetlenek maradtak, az azt követő befizetések pedig állami nyugdíjra adnak jogot. A törvénymódosítások pedig a nyugdíjjogosultságot jelentő szolgálati idő számításánál a ledolgozott éveit változatlanul figyelembe veszik.

"A magán-nyugdíjpénztári átalakításból származó forrásokkal 1345 milliárd forinttal csökkenti a wkabinet az államadósságot - közölte a keddi kormányülés előtt a miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Kifejtette: a mostani, 1345 milliárdos csökkentés azt jelenti, hogy az államadósság, amely ma az éves nemzeti össztermék 81 százalékán áll, egy lépésben 77 százalékra csökken."

Az EUROSTAT adattablazatai szerint a GDP arányos allamadossag a 2010-es 80,7%-ról 2011-re 78,2%-ra, 2012-re 76,6%-ra csökkent.

Euróban: 2010-ben 78.426,9 millió euro. 2011-ben 72 225,7 millio euro. A különbseg 6201.2 millió euro.

"Pedig hogy hazudozott a felcsúti tolvaja 2011-ben, hogy mekkora Kánaán lesz itt az államadósság visszafizet´ésben.Orbán Viktor bejelentette azt is, ősszel törvény születhet annak ütemezéséről, hogyan csökken az államadósság mértéke 50 SZÁZALÉK ALÁ."

Az államadóssagunkban a külső tartozasallomany a gdp114%-a 2009-2010-ben. Sierra Leone-val voltunk egy szinten.
A külső tartozasallomany a gdp-hez viszonyitva a 2009-es szintről 2015-re 70%-ra csökkent.
49%-ról 30%-ra merseklódott az államadóssag külső fizetőeszközben denominált aránya.
A magyar államadosság 10%-al alacsonyabb az unio alamadossaganal es 20%-al alacsonyabb az eurozona allamadossaganal a megtermelt jövedelem aranyaban.
És akkor még nem beszéltünk a magyar maganszektorról: a világban egyedülálló mértékben csökkentette eladósodottságát ezekben az években.
Míg a felvett hitelek elköltése GDP növelő, addig a hitelek visszafizetése recessziós hatású, hiszen a gazdaság szereplői fogyasztás és beruházás helyett törlesztésre használják jövedelmüket. A világ nagy részén ma magasabb adósságállományokkal találkozunk, mint 2008-ban.

Egy példa:

Szlovakia GDP arányos allamadóssaga 2010-2016 között 10,7%-ponttal nőtt, Magyarországé 6,4%-ponttal csökent. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Szlovakiaban minden 1%-pontos gazdasagi növekedeshez 1,93%-pontos hitelnövekedésre volt szükség. Nalunk minden 1%-os gazdasagi növekedésre ebben az idöszakban 1,875% adóssagcsökkentés jutott.

Ennél nagyobb ütemet diktálni nem lett volna celszerű az adóssagcsökkentés szempontjaból. Ez államháztartási többletet követelne meg és kizárna mindenféle egyéb állami kötelezettségvállalást, ami teljesen megbénítaná a gazdaságpolitikát. Szükségtelenül nagy illetve megvalósíthatatlan kiigazítási követelményt róna az országra. Súlyos növekedésvisszafogó hatása miatt nem is vezetne az állami eladósodottság tartós mérsékléséhez. Szerencsére erre idöben rajöttek es elvetették az SZKT tervben az allamdóssag ily modon, 50% ala törtenő "leharcolását".

morph on deer 2017.06.17. 14:40:03

@Jack__Bauer:
"Erre biztatta Ahmed a "bekes" tarsait. Ez pedig bizony terrorizmus, kar vergodni"

Melyik volt itt Ahmed?
Konkréten mit is mondott?

Te tényleg ennyire rosszul látsz/hallasz/gondolkodsz, vagy tényleg ennyire hülyének nézel mindenkit?

Tudod az a baj, hogy minél inkább próbáltok/próbálnak ilyen terhelő "bizonyítékokat" bemutatni Ahmed H. vádlott bűnösségét bizonyítandó, annál nyilvánvalóbb, hogy hazugság amit bizonygatni akarsz!
Hol van a "bűnös" - akarom mondani a "terrorista" ezen a "bizonyító" erejű felvételen, okoska? Holt tört más életére Ahmed a két (három?) kő- vagy tégladarabbal, ahogy az egy rendes terroristához illik?

Még egy nyomorult tankot sem tudott elkötni, hogy "békésen" tiltakozhasson..!

Rendzavarás és garázdaság esetleg megáll, de a dolognak kb annyi köze van a terrorizmushoz, mint a magyar válogatottnak a labdarúgáshoz Andorrában..!

Magyar foci.
Magyar "terroriznus"...
Nálunk nyilván egyik szó sem ugyanazt jelenti, amit a világ többi részén.

"Tolmácsot kérek!" - mondta Vida Ildikó...

dare 2017.06.17. 14:46:23

@Jack__Bauer: Egy szóval nem írtam engedjék szabadon, csak 1-2 évet említettem, ami az én véleményem, és nem befolyásol senkit és semmit, másnak ettől függetlenül lehet más véleménye.
Nem foglak tudni meggyőzni, de azt jó lenne megjegyezned egy példával élve, hogy a nemi erőszak, a csoportosan elkövetett nemi erőszak, a kiskorúak megrontása nem ugyanaz a kategória, és nem mindegy a szabadulása szempontjából az egyénnek, miért is volt ő már elítélve egyszer.
Szerintem hallgatni fogok egy előtted említett, miszerint kár a gőzért véleményre, mivel szándékosan vagy akaratlanul de tereled a beszélgetést olyan irányba, ami alapján egy bűnös emberről kellene beszélgetnünk, pedig csak most kezdődik az ügy.
Ha elítélik minden bizonyítékot beidézve és meghallgatva, akkor bocsánatot fogok tőled kérni az értetlenségemért, de addig ne beszéljünk terrorizmusról, mert szerinted kimeríti, szerintem pedig kevés ennek a ténynek a valóságtartalma.
Nézőpont kérdése mit gondolunk az egészről, tiszteletben tartom ettől függetlenül a véleményed, de nekem több kell, ettől több kell, hogy a te álláspontodon lehessek.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2017.06.17. 14:51:49

@atomic power 1986DucaDuca:

Tehát akkor még egyszer elismered, most már számokkal is, hogy Orbán lenyúlta a manyup vagyont. Az Orbán által beharangozott adósságcsökkentési célokból semmi nem lett, pedig még évi 1000 milliárdos megszorítást is tett a manyup vagyon lelopására. Ehhez képest ott jár, hogy a beígért évi átlag 4%-os adósságcsökkentésből be tud mutatni évi átlag 0,4%-ot.

A 2018-ra tervezett 50% alatti adósságrátából (amit még Alkotmányba is akart foglalni Orbán 2010-ben), lesz majd 73%.

Hát ennél fényesebben már tényleg nem lehet bizonyítani a tolvajkormányzás tényét!

Tehetségtelenek és tolvajok = Fidesz

ben2 2017.06.17. 14:51:51

A szerző logikáját követve Nagy Britanniában, Franciaországban és Berlinben is csak "mondvacsinált" terrorcselekmények voltak, mert néhány közúti balesetet, meg némi késelést kiáltották ki terrorizmusnak?

Jó lenne már végre megérteni, hogy a tényállás megállapítása és a bűncselekmény súlya két külön dolog. Ha holnap átutalsz 1000 dollárt az ISIS-nek, akkor minden demokratikus állam törvényei szerint terrorista leszel, de nyilván nem kapsz érte akkora büntit, mintha kisiskolásokat szállító buszokat robbantgatnál. Az egyik a tényállás, a másik a cselekmény súlya.
Attól tehát, hogy Ahmed H. cselekedeteinek súlya nyilvánvalóan nem érnek fel egy robbantásos merényletével még nem jelenti azt, hogy Ahmed H. nem követett el terrorcselekményt a Magyar Állammal szemben a migráns csürhe felbőszítésével és a határőrök megdobálásával. Mivel - mint kiderült - Ahmed H. szándékosan a bevándorlók felhergelésének céljával ment a határhoz, erre a célra még céleszközt (megafont) is vitt magával, ezért elég egyértelmű, hogy nem részeg randallírozásról, hanem tudatos politikai akcióról van szó.
Ezért is hülyeség a kődobálást randallírozásnak minősíteni.
Ha egy Fradi-MTK után az ultrák köveket dobálnak és autókat gyújtogatnak, akkor az garázdaság, ha meg valaki erőszakosan be akar törni az országba, az terrorizmus. Ettől még lehet a terrorcselekmény súlya alacsony a garázdaságé meg magas, a két tényállás mégis más.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2017.06.17. 14:56:17

@ben2:

hülye vagy mint minden behiszterizált fidesz birka. Miben merül ki Ahmed H terrorcselekménye? Hogy a kő mellé nem dobott egy fradi z´ászlót? Hát baszod, akkor a 2006-os rendőrdobáló magyar csürhe is mind terrorista volt.

Jack__Bauer 2017.06.17. 14:57:53

@morph on deer: Nyisd ki a szemed - 0:56-nal láthatod szakállas Ahmedünket. Ha nem esetleg nem ismernéd meg, akkor a google képkeresőt tudom ajánlani, lesz rá találat bőven.
A konkrétan elhangzottakról az ott szolgálatot teljesítő rendőrök, tolmácsok vallomásából lehet tájékozódni. Esetleg a videóban elhangzottakat is lefordíttathatod valakivel. Segítek, nem azt skandálta, hogy ""nyissátok ki a kaput" meg "engedjétek be a gyerekeseket", stb.,", merthogy a kaupt már előtte betörték, nő/kisgyerek pedig egy darab sincs a jelenlévők között, kizárólag fiatal és középkorú férfiak.
Megdobhatlak közelről két-három kődarabbal? Nem fogok az életedre törni, csak kicsit rendzavarok/garázdálkodok, jó?

A jog inkább írott, mint vélt - javaslom a hatályos Btk. tanulmányozását.
Egyébként nyugaton se kell már a terrorcselekményekhez pisztoly, géppisztoly vagy bomba, elég egy furgon, pár kés vagy egy kalapács is (lásd London, Párizs).

Jack__Bauer 2017.06.17. 15:01:55

@ben2: mindent leírtál, ami a témában lényeges, de aki nem akarja, az sajnos úgyse fogja fel...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.06.17. 15:09:27

A migráncsozás a fidesz másfél millió megmaradt hülye hívének szól. Nekik viszont semmi sem számít, ők vallási vezetőként vakon imádják viktort. Igazából mindegy is, hogy mi a veszély, amitől csak viktor mentheti meg őket, csak legyen.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.06.17. 15:12:08

@Ahmed H CIA terrorista: Te visszaolvasod, hogy mekkora fasságokat írsz? Komolyan, a szíriuszi gyíkemberekben is hiszel?

Ahmed H CIA terrorista 2017.06.17. 15:12:26

Egyszerű a recept:
fel kell deríteni nyilvános vizsgálat keretében:
-ki küldte oda ezt a CIA- ügynököt
-ki nyomta a megafont a kezébe
-kik voltak a társai a hergelésben
(pl. a másik megafonos, aranygyűrűs- nyakláncos nem- terrorista, szegény háborús menekült a videón- másrészt honnan van a háborús menekülteknek több autója Cipruson, arany- ékszereik, többezer- tízezer EUR - ja készpénzben...)

És erre a nyilvános nyomozásra meghívni a:
- magyar(országi) Szorosz- álcivileket (migszol, helszinki, tasz, transzveszti internasönel)
- amerikai nagykövetség
- CIA munkatársait

Aztán mindenki láthatja ki pénzeli a nagyon- nagyon mérsékelt iszlámista felkelőket- akarom mondani "menekülteket"

Ahmed H CIA terrorista 2017.06.17. 15:18:02

@Sörös Mérenc:

www.neonnettle.com/news/2211-amnesty-international-confirms-us-gave-isis-1-billion-of-weapons-in-2016

Nesze neked, szíriuszi gyíkemberek.

Valami ötleted van egyébként róla, kisöcsi, hogy hol dolgozik 2003 óta, a felszabadító amerikaiak által szélnek eresztett Iraki Hadsereg többszázezer tagja?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.06.17. 15:53:45

@Ahmed H CIA terrorista: Mielőtt okoskodsz, meg fölényeskedsz nálad eszesebbekkel, kedves habony-terrorista, megnézted, hogy milyen weboldal ez a hívatokozott neonnettle? Elég csak, ha a nyitólapra tovább kattintasz. Kb mint itthon a "hihetelten" magazin.

Te hülye fidesz agitpropos trollocska, te.

:-)

morph on deer 2017.06.17. 15:59:05

@Jack__Bauer:
"Nyisd ki a szemed - 0:56-nal láthatod szakállas Ahmedünket."

Amint nekilökik a kordonnak, majd a mutatóujját felemelve - mit is csinál?
Ja igen: "terrorcselekményt" követ el!
Csak az lehet, mivel szerinted az itt látható...

Ha már így 'felnyitottad a szemem' akkor nem ártana, ha te is próbálkoznál vele, meg fogsz lepődni!
Komolyan!
Még olyat is láthatsz, ami nincs is, nevezetesen nőt, meg kisgyereket! Nem is egyet!
Mivel szerinted "nő/kisgyerek pedig egy darab sincs a jelenlévők között, kizárólag fiatal és középkorú férfiak."- Javaslom, hogy figyelj jobban úgy 1'45"-től, és csoda fog történni..!
Vagy esetleg csak az van, hogy rossz videót kaptál?

Mindenesetre, ha ennek alapján valaki Ahmed H.-ra rá tudja húzni a "terrorista" meghatározást, akkor annak gratulálok!
Nem lesz akármilyen mutatvány, még orbanisztánban sem!

Ahmed H CIA terrorista 2017.06.17. 16:19:18

@Sörös Mérenc:

Te Szarosz- bérenc trollocska, pont a gazdád Transzvesztijére hivatkozik:

www.amnesty.org/en/latest/news/2017/05/us-military-admits-failures-to-monitor-over-1-billion-worth-of-arms-transfers/

Öngól, Szarosz- ügynök :DDD

@morph on deer:

Ott van még a rendőrök nem nyilvános kézikamerás felvétele is, a dobálásáról, a tömeg hecceléséről megafonnal és hogy a rendőröktől követeli a határ megnyitását, többezer katonakorú, személyi okmányok nélküli katonakorú férfi előtt...

Tudod, elvtárs, a terrorista nem ISIS- es felirattal, fejkendőben jön be az EU területére, hanem "szegény menekült"ként. Hogy honnan van többezer EUR- juk kp- ban azt ne is firtassuk.

Ez a miránssimogatók kedvence meg pont a határ megnyitását KÖVETELte. Majd köveket dobált ezredmagával a rendőrökre.

Vajon Szaúd Arábia határőrei mit tennének, ha keresztény országokból érkező katonakorú, fiatal férfi "menekültek" így kopogtatnának náluk?

Ahmed H CIA terrorista 2017.06.17. 16:21:10

@morph on deer:

1,45- től csoda fog történni- na bizony, itt egy másik videó, hogyan is színészkednek a migránsok, NGO- k és a CIA- kontrollált migránssimogató csicskamédia, könnyes szemű lefújt kislányokkal- meg egyéb akciókkal, ahol gyerekeket használnak PR- célokra:

www.youtube.com/watch?v=f0CF9c8B_3M

Hajdú Peter 2017.06.17. 16:27:19

Egyebbkent az elso pillanatban tudhato volt, hogy nem fog 10 evet kapni.
Ez csak egy figyelem felhivo ijesztes volt a kulvilagnak, hogy velunk nem lehet baszakodni es figyelmeztetes a tobbi esetleges elkovetonek.
Az ujabb eljarasban, kap 2 ev felfuggesztettet, es kiutasitjak az orszagbol 20 evre.
Mar csak azert is hagyjak futni a picsaba, mert nem fogjak 10 evig orizgetni, es 10 evig folyamatosan politikai tamadasi feluletet hagyni a haza es kulfoldi libsik szamara. Szoval az volt a terv, hogy elrettentunk, aztan lezarjuk az ugyet.

atomic power 1986DucaDuca 2017.06.17. 16:28:25

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!:

"Tehát akkor még egyszer elismered, most már számokkal is, hogy Orbán lenyúlta a manyup vagyont"

Ezek a számok csak egy közgazdaságilag képzetlen és elfogult kommentelő számára jelentenek lenyúlást.

"Ehhez képest ott jár, hogy a beígért évi átlag 4%-os adósságcsökkentésből be tud mutatni évi átlag 0,4%-ot."

6,4:6 mióta 0,4%?

"A 2018-ra tervezett 50% alatti adósságrátából (amit még Alkotmányba is akart foglalni Orbán 2010-ben), lesz majd 73%."

Még mindig jó eredmény- Spanyolország 2010_2016 között 60,1%-ról 99,4%-ra növelte GDP arányos államadosságát úgy, hogy a GDP volumennövekedése az időszakban mindössze 2,2% volt. Azaz 1% GDP növekedéshez 17,9 % pontnyi hitelnövekedésre volt szükség. Szlovákiában ez jobb arány, 1,93%, de még mindig magasabb a magyarnál.

A te logikád szerint a spanyol és a szlovák kormány nagyobb tolvaj a magyarnál!

sinus67 2017.06.17. 17:19:03

@Jack__Bauer:
"A konkrétan elhangzottakról az ott szolgálatot teljesítő rendőrök, tolmácsok vallomásából lehet tájékozódni. "

Ha jól emlékszem a statisztikákra, minden harmadik rendőr beszél, angolul. A maradék kettő meg arabul és németül.

Ha Ahmedünk arabul beszélt, akkor értették az "övéi", a rendőrök egy része és az arab tolmácsok.
Ha Ahmedünk angolul beszélt, azt értették az "övéi", a rendőrök egy része és az angol tolmácsok.
Csak egy szűk csoport, a süketnémák nem értették Ahmedet! Meg akik nem akarták!

morph on deer 2017.06.17. 17:30:39

@Ahmed H CIA terrorista:
"Ott van még a rendőrök nem nyilvános kézikamerás felvétele is,"

Az "ott van" kis gügyém, ez meg itt, és erre hivatkozott egy másik mély tudású szabadságharcos, mint bizonyítékra!

Unalmas vagy kicsim, de qrvára, tudod?
Nem jött be a "nagy magyar terrorista per" című médiahack, kár görcsölni, ez van!

A te helyedben megvárnám míg Habony megint felébred ahogy kialudta az ibizai élményt, és kitalál egy új ellenséget.
Az hátha jobban sikerül.. :))

Ezt meg szép csendben felejtsd el, mert csak égeted magad ezzel a küszködéssel.

Tomiko 2017.06.17. 21:26:59

@Jack__Bauer: Te vergődsz, mert magadat is becsapod. Hol vannak a terrorcselekmény következményei? Hol vannak a halottak? Melyik mozzanat volt terror? Hol a fegyver, vagy annak látszó tárgy? Láthatatlan vírussal támadt? Esetleg láttad a robbanás villanófényét? Egész pontosan írd meg melyik lépés az, mely konkrétan terrorizmusnak minősül? Melyik mozzanat, képkocka nem fordulhat elő hazai rendezvényen, tüntetésen, focimeccsen? Írj valami konkrétat légyszíves. Az ügyben még az sem merült fel a vád részéről, hogy ennek az embernek bármely mozzanata akár egy karcolást, hámsérülést okozott volna. Neked fogalmad sincs mi az erőszak szerencsére.

sinus67 2017.06.17. 21:42:39

@Tomiko:
Ezt csak visszamenőleges törvénymódosítás oldhatja fel.
Btk. 314/A § (1) Amennyiben Ahmed H. a magyar határt kezében megafonnal megközelíti és abba bármi mond, valamint kővel dobálja a magyar rendészeti szervek tagjait, terrorizmus miatt 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Viccet félretéve a hatályos Btk. szerint simán elítélhető lenne egy csomó mindenért. Hiv. szem. elleni erőszak, illegális határátlépés, garázdaság. Éveket kaphatna így is. Persze nyilván a cselekménye súlyát is figyelembe véve.
De nem! Mindenképpen terrorizmus elkövetéséhez kell ragaszkodni, mert az megy a kormányzati propagandához kisérő zenének. Ha elkaszálták volna más minősítés (ek) alapján már a kutyát nem érdekelné az ügy, de kell az országba terrorizmus. A plakátoktól még nem ijedtek meg eléggé az 1 bitesek.

Jack__Bauer 2017.06.18. 22:19:46

@Tomiko: Te megnézted a belinkelt videót?? Kővekkel dobálták a rendőröket. Szerinted csak az terror, ahol halottak vannak? A párizsi kalapácsos allah-akbar kit ölt meg? Vagy akkor szerinted ő se terrorista?
A focimeccseken garázdálkodók nem megfelelő büntetése/felelősségrevonása pedig nem menti fel Ahmedéket.
Egy korábbi hozzászóló már részletesen leírta, hogy miért meríti ki a Btk 314-et Ahmed produkciója, ettől érthetőbben én se tudom megfogalmazni:
"Jó lenne már végre megérteni, hogy a tényállás megállapítása és a bűncselekmény súlya két külön dolog. Ha holnap átutalsz 1000 dollárt az ISIS-nek, akkor minden demokratikus állam törvényei szerint terrorista leszel, de nyilván nem kapsz érte akkora büntit, mintha kisiskolásokat szállító buszokat robbantgatnál. Az egyik a tényállás, a másik a cselekmény súlya.
Attól tehát, hogy Ahmed H. cselekedeteinek súlya nyilvánvalóan nem érnek fel egy robbantásos merényletével még nem jelenti azt, hogy Ahmed H. nem követett el terrorcselekményt a Magyar Állammal szemben a migráns csürhe felbőszítésével és a határőrök megdobálásával. Mivel - mint kiderült - Ahmed H. szándékosan a bevándorlók felhergelésének céljával ment a határhoz, erre a célra még céleszközt (megafont) is vitt magával, ezért elég egyértelmű, hogy nem részeg randallírozásról, hanem tudatos politikai akcióról van szó."

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.06.19. 08:37:46

@Ahmed H CIA terrorista: A kva anyádnak van gazdája. Kíváncsi lennék, hogy a szemembe is mernél-e ilyen stílusban beszélni kis buzi...
Egyébként meg amnesty-re hivatkozol? Te? Persze fideszéknél a bloomberg is tudott lenni liberális szennylap és mértékadó gazdasági újság is egy azonos napon, annak tükrében, hogy éppen mit írt a nagytiszteletű miniszterelnök úrról, szóval a duplagondol dívik nálatok.

fidesz maszop dk egykutya 2017.06.19. 12:52:42

@Jack__Bauer: De felmenti, ugyan is ugyan azért a dologért, ugyan olyan büntetést illik adni, legalább is normális helyeken.

Persze hogy nem vagy az elvtársam, nem véletlen az idézőjelé, hiszen én nem kedvellek titeket kádár fiait...
süti beállítások módosítása