B1 blogcsalád



Rég esett már ennyire pofára Orbán

2017. június 16. - ashwood

71spfb2sxfu0lsbls.pngEgyetlen – mondvacsinált – terroristát sikerült nagy nehezen felmutatnia idegengyűlölő kampányában a kormányfőnek, most azt is elvették tőle. Itt állunk egy szem terrorista nélkül – pedig állítólag még Brüsszel is támogatta.

A Szegedi Ítélőtáblán csütörtökön tartott tárgyalásnak sokkal nagyobb jelentősége volt annál, semmit hogy egy szír állampolgár börtönben marad-e. Ez volt az egyik sarokpontja a hetek óra zajló kormányzati kommunikációs hadviselésnek. Jelesül: Ahmed H. terrorista.

Attól az apróságtól most tekintsünk is el – hisz alig alig úl jogász végzettségű a kormányban –, hogy egy első fokú, nem jogerős ítélet után mennyire prejudikatív ilyet állítani. (Elvégre Mengyi Voldemort és Simonka György sem bűnöző, miként Mészáros Lőrinc nem stróman.)

Kezdjük az elején:

1, a magyar szavazati jog felfüggesztés előkészítésének vizsgálatát felvető, számos kritikát megfogalmazó EP határozatot a Fidesz azzal igyekezett lesöpörni az asztalról, hogy a testület egy terroristát védelmez Magyarországgal szemben - mivel sok más mellett a "röszkei ostromot" vezető Ahmed H-val szemben eljárást is kifogásolták.

2, Kósa Lajos frakcióvezetőként a parlamentben azonnal egyenlőségjelet tett az angliai terrortámadások elkövetője, és Ahmed H. közé - utóbbi egy megafonnal és két kővel akarta állítólag megdönteni a magyar államrendet.

3, Amikor kiderült, hogy az egykori igazságügyi miniszter, Bárándy Péter látja el a szír férfi védelmét, azonnal az MSZP is terrorista-simogató lett. (Itt azért jegyezzünk meg annyit: a magyar jog szerint védelem, jogi képviselet mindenkit megillet – épp ezért nem szokás ügyvédet az ügyfelei alapján meg- vagy épp elítélni. Az előbb említett Voldemort és Simonka uraknak is van ügyvédjük – mégsem gondoljuk a jogászokról, hogy maguk támogatnák a korrupciót és az adócsalást. Reméljük, hasonlóan elnézőek lehetünk a közeljövőben Orbán Viktor védőjével szemben is.)

4, Orbán a parlamentben személyesen intézett hétfőn kirohanást terrorista ügyben. Ilyeneket állított: "egy terroristát, akit elítéltek Magyarországon terrorcselekményért nemcsak Soros György maffiája, hanem az MSZP is védelmébe vette. Eddig csak mentegették ezt a terroristát, aztán politikailag harcoltak érte, most pedig jogilag is védik. … az Önök korábbi igazságügy-minisztere, aki egész egyszerűen ki akarja hozni a börtönből, és ide akarja engedni a magyar emberek közé azt az embert, aki egyébként nyilvánvalóan terrorcselekményt hajtott végre."

5, A kézivezérelt közmédia pontosan tudta, mekkora jelentősége van Ahmed H-nak, így példátlan módon élőben közvetítette a csütörtöki, másodfokú tárgyalást. Persze nem teljes egészében. Hisz a menekültek démonizálásába nem fért bele, hogy a nézők hallják Ahmed H. szavait – azokat inkább lekeverték. Helyette a korány farpartjáról szalajsztottak uszítottak egy sort.

De nem ez volt az egyetlen pillanat, amitől a közmédia keretlegényei megfosztották nézőiket. Ugyanis – bár az egész műsorkeretet felrúgták a közvetítés kedvéért – az ítélethirdetés mégsem fért bele az adásba. Sem annak indoklása. Az élet a jelek szerint nem jó rendező – ezért igyekszik átvenni tőle is a hatalmat Orbán. A katarzis elmaradt: Ahmed H-ről másodfokon nem azt mondták ki, hogy terrorista, akinek élete végéig rács mögött kell rohadnia. Hanem azt: az első fokú ítélet során a bíróság kedve szerint szemezgetett a bizonyítékok közül, egészen furcsa módon kizárólag a terhelőket vette figyelembe, míg az enyhítő körülményekről egészen megfeledkezett.

A verdikt: kezdjék előről a tárgyalást első fokon, de ezúttal tisztességesen.

Hoppá!

Oda Orbán egyetlen terroristája. Még egy vacak, nem jogerős, első fokú ítélet sincs, ami alapján a Magyarországot megtámadó migráns terrorról lehetne hitelesen beszélni. (Nem mintha eddig lehetett volna. Nem mintha akarnának hitelesen beszélni.)

Katarzis nincs, a valóság másfelé kanyarodik, mint Orbán, de az a narancs-bagázs narratíváján vajmi keveset változtat. Az ítélet után azonnal jött a magyarázat: Brüsszel. Ugyanis "a nemzetközi szervezetek és az Európai Parlament nyomás alá helyezte a magyar igazságszolgáltatást" – igen, ezt maga Kósa Lajos bírta mondani. Neki, nekik ez a megfejtésük.

Nekünk is van egy, de azt inkább Orbán Viktor ügyvédjével beszélnénk meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1212600101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doki'81 2017.06.16. 14:22:17

Harmatgyenge írás...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.16. 14:37:17

"az Önök korábbi igazságügy-minisztere, aki egész egyszerűen ki akarja hozni a börtönből, és ide akarja engedni a magyar emberek közé azt az embert, aki egyébként nyilvánvalóan terrorcselekményt hajtott végre."

A védőügyvéd felelőssé tehető, ha a védencét felmentik?

Javaslom, vegyék bele az alkotmányba, hogy felmentés esetén a védőügyvéd a vádnak megfelelő ítélet felét kapja!

1ghost 2017.06.16. 14:37:43

Remek írás! Orbánt egyre gyakrabban vágják pofán! Általában a tények szokták, és a fejlett, demokratikus világ.

A pofánvágók sorában a magyarok 2018-ban jönnek.

Hofipisti 2017.06.16. 14:38:03

Kedves "doki'81! Nem kötelező olvasni!
Szerintem nagyon is jó az írás, különösen az, hogy rámutat, a "migráncsozás", és az ezzel azonosított terroristázás elveszteni látszik egyetlen fogható bizonyítékát.

Ahmed H CIA terrorista 2017.06.16. 15:27:57

Ezt a CIA- terroristát magasról védik:
-USA- nagykövetség
-Szorosz álciviljei
-hazaáruló komcsilippsi- pártok (mszp, dk, lmp, együtt, liberálisok, rabbik)
-volt mszp-s igazságügy- miniszter
-alkoholista Juncker és meg nem választott NSA- spicli társai

Szép, hogy így összejöttek az ISIS és Al- Kaida megalkotói:

444.hu/2014/10/15/a-cia-legnagyobb-sikere-kb-az-volt-amikor-felepitettek-oszama-bin-ladent

atomic power 1986DucaDuca 2017.06.16. 15:31:01

A párizsi Notre-Dame székesegyháznál a rendőrre kalapáccsal támadó férfi cselekedetét terrorcselekménnyé nyilvánították a francia hatóságok, azért, mert a támadás közben azt kiabálta: "Ezt Szíriáért".

Ebben az összefüggésben várom, hogy az új eljárás során minek minősítik a röszkei esetet. Bár kitapintható a nyomásgyakorlás és a politikai elfogultság az ügyben. Pofára esésről itt szó sincs.

prevent 2017.06.16. 15:34:54

Hat hiaba probalom elmorzsolni a konnycseppet a szemem bal sarkaban.
a helyzet az, hogy egy "szir"(?????) tetut vedtek, akinek van 7 utlevele (nektek mennyi van fejenkent?),
lassuk mar be, ha valaki menekul, az nem utlevelgyujto es nem dobal es uszit masokat,
Szeressetek

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.06.16. 15:35:13

A közpénz lopást is terror cselekménynek kéne nyilvánítani, hiszen mindannyiunknak ártanak vele.

Jack__Bauer 2017.06.16. 15:45:08

Pedig egyszerű a képlet:
Btk. 314. § Terrorcselekmény
(1) Aki abból a célból, hogy

a) állami szervet, más államot vagy nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön,
...

a (4) bekezdésben meghatározott személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekményt követ el, bűntett miatt tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

Ahmed és tüntetőtársai magatartása a fentieket kimeríti, ezért tettük terrorcselekmény.
Minden más csak mellébeszélés.

A fentieken semmit nem változtat az a tény, hogy a fideszes politikusok és Pénztáros Lőrinc mennyi közpénzt lopnak/sikkasztanak. Őket meg azért kell(ene) elővenni.

Brix 2017.06.16. 15:48:23

Az a kérdés, lehet-e becsületes ember, akinek 7 útlevele van? Érdekes, hogy megafon volt nàla...Ki adta neki? Csak nem a civil szervezetek? Azokat is börtönbe kellene dugni, akik megbíztàk a làzítàssal! Időszerű lenne màr utànanézni EU-s szinten is, hogy miből, kinek a pénzéből élnek a migrànsmentő civil szervezetek, és mi a megbízójuk valós szàndéka! Esélyes , hogy a civil szervezetek részt kapnak az emberkereskedelem több 10 milliàrd eurós üzletéből!

wega 2017.06.16. 16:01:32

@doki'81:
Harmatgyenge hozzászólás.

Balt 2017.06.16. 16:06:43

Nyugi, a szegedi ítélőtábla csak új eljárást indítványozott, de az ürgének előzetesben kell maradnia szerintük továbbra is. Imádom a hasonló "pofára eséseket". :) Cigánydominó lesz idén ősszel is? :)))

@Brix: Az ipse alighanem lokális kulcsfigura a migribizniszben. (Mi ez, ha nem terrorizmus?) A ciprusi útlevelével bármikor szabadön jöhetett volna (akkor még... az EU áprilisi határrendészeti előírásai előtt) az EU-s sávban, de neki fontosabb volt megafonnal erőszakra buzdítani. Mindenki látta a felvételeket (remélem, Európában is), amint épp "békét teremt"...

Balt 2017.06.16. 16:09:41

Most látom a cikkajánlóban:
3 dolog, ami siralmas képet fest a magyar bíróságok működéséről

XD XD XD

Ahmed H CIA terrorista 2017.06.16. 16:12:08

Aki esetleg nem látta volna:

0:52- től, Ahmed H. produkciója

www.youtube.com/watch?v=-LD2BGT26qI

itt pedig az ISIS és Al- Kaida- szponzor CIA- csicskasajtó, valamint NGO- k és a migric- színészek összejátszása:

www.youtube.com/watch?v=f0CF9c8B_3M

metax 2017.06.16. 16:24:50

@doki'81: Harmatgyenge fideszes szar vagy.

Pamacs1 2017.06.16. 16:38:58

Ne bagatellizaljuk el. Egy megafonnal kihangositva heccelte es szervezte a hatart orzo rendorok ellen a kovekkel a tamadast. Tobb rendor megserult. Ez terrorizmus, meg ha nyilvanvaloan kisebb is mint egy robbantas. De nem is akarunk itt robbantast, ugye???? A cikk alapjan most elbizonytalanodtam....
Ertem en hogy utalja a cikkiro Orbant, de magunkkal ne szurjunk ki, jo?

Bambano 2017.06.16. 16:42:06

"hisz alig alig úl jogász végzettségű a kormányban": szerintem ne írj ilyeneket, mert én majd' megfulladtam a röhögéstől, akinek megértenie kellene a célzást, az nem fogja fel.

J.R. Ewing 2017.06.16. 16:48:47

@metax:

Neked meg a kurva anyád, zsidó szar.

látjátok feleim szümtükkel 2017.06.16. 16:51:09

@Ahmed H CIA terrorista:

Ja! A plakátkampány eredményét tegnap olvastam, egy fickó meg akarta ölni a saját anyját, mert belebújt egy terrorista. Sőt maga Lázár adott neki egy olyan szemüveget, amin keresztül ezt látni lehetett.

Neked milyen szemüveget adtak?

látjátok feleim szümtükkel 2017.06.16. 16:52:42

@prevent:

Neked is adtak szemüveget? Már sokszor megírták, hogy a családtagjai útlevele volt nála.

látjátok feleim szümtükkel 2017.06.16. 16:56:18

@Balt:

Ja, aztán jött a tolmács, és lefordította magyarra, hogy mit kiabált a megafonba, vagy te voltál a tolmács?

Arról miért nem beszélsz, hogy főnökötök által irányított kormányzat bírója szarul indokolt, és másodfok ezért nem tudta elbírálni az ügyet? Netán dolgozni kéne? Néha rendesen is? Mások általában úgy szoknak.

látjátok feleim szümtükkel 2017.06.16. 17:00:26

@Pamacs1: "...de magunkkal ne szurjunk ki, jo?"

B+! Ez a bíró a te/mások-nem migránsok ügyedben is ítélkezhet hasonlóan, és akkor is ilyen nagy lesz a pofád, ha a másodfok nem helyezi hatályon kívül a rossz ítéletet?
Ha nehéz a szövegértés segítek. Ez a poszt arról szól, hogy a bíró nem végezte jól a munkáját. Pont.

morph on deer 2017.06.16. 17:04:29

@atomic power 1986DucaDuca:
"terrorcselekménnyé nyilvánították a francia hatóságok"

Az első pillanatban! Aztán másnap visszavonták, ugyanis az egész egy magányos balfasz öngyilkossági kísérlete lehetett, semmi több.

Eddig még egyébként sem fordult elő, hogy egy "valódi" terrorista egy darab kalapácssal a kezében mintegy két méternyi távolságból, nekifutásból ráugrik három felfegyverzett rendőr (!) közül az egyikre, ugye?

Remélem, a szócső (bullhorn) fegyvernek lesz minősítve orbanisztán szerte..!
De sebaj, majd az iskolásokat felfegyverzik!

Lesz itt olyan "védelem" a terrorizmus ellen, hogy a fal adja a másikat!

morph on deer 2017.06.16. 17:07:39

@prevent:
"akinek van 7 utlevele"

Hülyegyerek, a hozzátartozóinak az útlevele volt az ő hátizsákjában!
Ezért nem is vonták felelősségre!
Fogod, kis orbánkártevő ?

zokogjatok 2017.06.16. 17:15:11

@Brix: "Érdekes, hogy megafon volt nàla...Ki adta neki?"

Most mit izélsz, annyira menekült, hogy csak a legszükségesebbeket vitte, pár napi hidegélelem, pénz, váltás ruha, megafon. Miért, te mit vittél volna, hálózsákot meg kulacsot? Ne legyünk má' hülyék...

zokogjatok 2017.06.16. 17:16:27

@látjátok feleim szümtükkel: "A plakátkampány eredményét tegnap olvastam, egy fickó meg akarta ölni a saját anyját, mert belebújt egy terrorista. "

nyilván a plakátkampány eredménye, biztos nem az elfogyasztott olcsó drogoké

haXXor 2017.06.16. 17:17:43

@morph on deer: hat persze. Ti vagytok a legjobb bizonyitekai az alternativ univerzumok letezesenek. Szopjatok fel Sorost mert a buzi Orban elkurja az europai jatszoteret.

morph on deer 2017.06.16. 17:21:25

@Jack__Bauer:
"Ahmed és tüntetőtársai magatartása a fentieket kimeríti, ezért tettük terrorcselekmény."

Amennyiben?

Azzal ugyanis te nem "kényszerítesz" senkit, ha felszólítod valamire - a kényszerítéshez ugyanis a nem-teljesítés esetére vonatkozó megalapozott fenyegetésnek is meg kell valósulnia/történnie!

Mi volt az?
"Nyissátok ki a kaput, mert a vak anyámmal és a tolószékes anyámmal tüstént lerohanom a védvonalaitokat, kardélre hánylak benneteket és anyává teszem az összes szüzet, bizony!!"

Volt valami hasonló?
Ha nem volt, hogyan "kényszerített" bárkit bármire?

Mert az, hogy azt skandálta, hogy "nyissátok ki a kaput" meg "engedjétek be a gyerekeseket", stb., mivel ez körülbelül a karácsonyi kívánságlistával egyenértékű...

Tehát?
Mivel- és kit "kényszerített" Ahmed H.?

metax 2017.06.16. 17:22:09

@J.R. Ewing: Te is harmatgyenge vagy. Vagy ugyanaz, másik nickkel?

morph on deer 2017.06.16. 17:27:23

@haXXor:
"...a buzi Orban elkurja az europai jatszoteret."

Nem teljesen: Andorrábban például tovább játszadozik a kis degeneráltja, most képzeld!

Élőben bizonyította, hogy az orbáni "nemzeti" kabdarúgó modell igenis működik!
Andorraiak ezrei tudják bizonyítani, hogy orbán valóban tud adni egy nemzetnek!

Legalább az andorraiaknak..!

atomic power 1986DucaDuca 2017.06.16. 17:39:09

@morp on deer:

"Az első pillanatban! Aztán másnap visszavonták, ugyanis az egész egy magányos balfasz öngyilkossági kísérlete lehetett, semmi több."

A cselekmény minősítése szempontjából irreleváns, hogy magányos volt. A legtöbb iszlámra hivatkozó terrorista az öngyilkos módszert választja. Azzal egyetértek, hogy bal.......sz volt.

hu.euronews.com/2017/06/10/terrortamadas-volt-a-kalapacsos-parizsi-merenylet

Sir Galahad 2017.06.16. 17:40:12

Az azért minimum érdekes, hogy egy köztörvényes bűnöző ellen folyó perbe bele akar avatkozni egy külső testület.

Balt 2017.06.16. 17:40:43

@látjátok feleim szümtükkel:

m.youtube.com/watch?v=uGivEA2Cw_c

(Nem néztem meg a fenti felvételt, de te biztos láttad egyenesben, meglehet, élőben is, Horgoson.)

Ehhez nem kell tolmács. Az ürge láthatóan áldást oszt. Hülyék meg a másik oldalon.

Az első fok "kormányzat bírája", a szegedi meg nem? Lol. Biztos önkormányzati rezsicsökkentést kapnak, azért nem. :))

morph on deer 2017.06.16. 17:41:23

@Brix:
"Az a kérdés, lehet-e becsületes ember, akinek 7 útlevele van?"

Nem "neki" volt hét útlevele, hanem "nála" volt hét útlevél!
A családjáé/rokonaié!

Tudsz arról, hogy emiatt felelősségre vonták volna? Mert én nem.
Azaz: ez nem volt bűncselekmény!

Az a "terrorizmus" volt, amit pár kővel és egy szócsővel követett el!

Inkább maradjunk a tényeknél, jó?

Hiszen már Kósa Lajos is megmondta, hogy Ahmed H. "terrorcselekménye" egyenértékű a párizsi és londoni merényletekkel - ez azért kellően súlyos és nyilván megalapozott vád, nem?

Szóval csak drukkolni tudunk ennek a galád bűnözőnek a "terrorcselekményei" miatti büntetése miatt - sajnos a "hamis" útlevelek már nem férnek bele...

Ennek egyik oka, hogy olyanok nem is voltak, de nem akarok szőrszálhasogató lenni...

Balt 2017.06.16. 17:42:24

@látjátok feleim szümtükkel: Nem. Ez a poszt arról szeretne szólni, hogy Orbán pofont kapott. A többi amúgy mellékes. Szerintetek. :))

Balt 2017.06.16. 17:46:35

@morph on deer: Mindenesetre a fellebbvitel megalapozottnak látja az előzetes fogva tartást. Na, annyit a pofonokról.

István Tamasi 2017.06.16. 17:47:20

Hiányolom hogy az agyatlan fitymaszbirkák nem gyurcsányoztak. Sorosozás volt.

Balt 2017.06.16. 17:50:27

@morph on deer: Egyébként szerintem is futni kéne hagyni. Nyomkövetőt rá ( amúgy elempés módra,), aztán megnézni, mi lesz a következő akció Ny-Európában.

morph on deer 2017.06.16. 17:50:29

@atomic power 1986DucaDuca:
"Azzal egyetértek, hogy..."

Igazából semmi köze sem volt semmihez, semmilyen vallási vonatkozású dologhoz, - a pasi ateista volt az egyetemi kollégái és a doktori témavezetője szerint is.
Valószínűleg a magánéleti problémáiból akart kilépni így.

morph on deer 2017.06.16. 17:53:04

@Balt:
"megalapozottnak látja az előzetes fogva tartást"

Hát mert nincs magyarországi címe, vagy egyéb fellelhetősége! Nincs hova elengedni, röviden!

morph on deer 2017.06.16. 17:56:23

@morph on deer:
"a vak anyámmal és a tolószékes anyámma"

Most látom, hogy két anyja van??

Igazából a tolószékben az apja volt..!
:) Elnézést!

Pop40 2017.06.16. 17:56:39

Ahmed valóban bűnöző. Aki menedékkérőként (!) még benn sincs Európában, de már kővel dobáltatná a rendőrséget, azt le kell sittelni, utána meg kihajítani Európából, vissza oda, ahonnan jött.

Ez ugyanakkor semmiben nem befolyásolja a tényt, hogy Vityának meg a maffiájának is börtönben a helye. Nem véletlen, hogy választás előtt szűk 1 évvel semmi más mondanivalójuk nincs, mint Soros meg a migránsok. Addig se kell beszélni a szétrohadó egészségügyről és oktatásról, a külföldre távozó magyarok tömegeiről, az országot szétlopó, évi százmilliárdokkal gazdagodó fideszes maffiózókról, és arról, hogy ha Orbán kopasz verőlegénye gyorshajtva 2 ember halálát okozza, a fideszes maffiaállamban még a jogsiját se veszik el.
Bezzeg próbálná meg ugyanezt valamelyik tüntető!

Pop40 2017.06.16. 18:00:06

@atomic power 1986DucaDuca:

"Bár kitapintható a nyomásgyakorlás és a politikai elfogultság az ügyben. "

Üdv a fidesz maffiaállamában.

Pop40 2017.06.16. 18:01:49

@Brix:

"Esélyes , hogy a civil szervezetek részt kapnak az emberkereskedelem több 10 milliàrd eurós üzletéből!"

Gyanítom, összekeverted a civileket a fideszes maffiózók letelepdési kötvényeket áruló offshore cégeivel.

Pop40 2017.06.16. 18:05:00

@zokogjatok:

Érdekes módon valahogy ezek az "olcsó drogok" csak a fidesz szekta szellemi fogyatékos híveinél hoznak ki ilyen hatást... :D

Ahmed H CIA terrorista 2017.06.16. 18:05:11

Tévedtem.
nem Ahmed Há CIA- terroristával van a legnagyobb baj, hanem a magyar(országi) kollaboránsaival (Szarosz- ügynök szervezetek, hazaáruló komcsilibsik, CIA- csicskasajtó, stb)
Azokat kell mind egy szálig kib@szni az országból a kettős határzár túloldalára a kiskedvenc "nem- terrorista" migriceik közé.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.06.16. 18:06:35

Ugye akkor a 2006-os molotov koktélokat, utcaköveket dobáló, autókat felborogatók is terroristák?

Pop40 2017.06.16. 18:08:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Természetesen.
Egy cellában a helyük Ahmeddel.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.06.16. 18:13:35

@Sir Galahad: Milyen külső testület? Nem végezted el a gimit kispajti? Tudod mi a másodfokú bíróság?

vajdasagi 2017.06.16. 18:17:34

@Pop40: Nekem sem tetszik Ahmed. Azért sem, mert kővel dobál, meg egyébként sem. De attól még terroristaként elitélni nyilvánvaló túlzás. Sőt: túlkapás. A narancsmaffia voltaképpen bolondok gyülekezete. De mi sajnos még ennél is rosszabbak vagyunk, ha eltűrjük, hogy ilyenek lopjanak tőlünk éveken keresztül.

atomic power 1986DucaDuca 2017.06.16. 18:19:49

@morph on deer:

"Igazából semmi köze sem volt semmihez, semmilyen vallási vonatkozású dologhoz, - a pasi ateista volt az egyetemi kollégái és a doktori témavezetője szerint is.
Valószínűleg a magánéleti problémáiból akart kilépni így."

4 nappal irta az általam csatolt cikket az euronews.com. Ebből az alábbit emelem ki:

"......a férfi lakását átkutatták, átnézték a számítógépét, az adathordozóit, és kiderült, hogy megszállottja volt az Iszlám Állam terrorszervezet merényleteinek........"

De nem ez a lényeg! A lényeg az, hogy egy kalapácsos támadás a szolgálatot teljesítő rendőr ellen - terrortámadás. Én csak erről olvastam a neten, de szívesen veszem, ha csatolsz olyan cikket, ami alátámasztja az általad irtakat, azaz visszavonták az esemény másnapján a cselekmény minősítését.

arpika23 2017.06.16. 18:21:05

@morph on deer:
Faszfej!
Nézd meg a videót!
Volt olyan !
Csak nem a vak anyjával fenyegetett ha nem engedik át őket egy órán belül, hanem lázadással és erőszakkal. Tette mindezt ékes angol nyelven. Láthatóan neked ehhez tolmács kéne.
Ezek után pedig betontömbökkel dobálóztak.
1. Izraelben a kavicsokkal való dobálás reakciója a fegyvertűz. Jog szerint, mert törvény van rá.
2 Élet kioltására alkalmas eszközzel való támadást pedig fegyveres támadásnak minősíti a jog mindenhol a világon.
Te pöcs! Szted a 10-15 kilós betontömb alkalmas az élet kioltására?
Teszteld meg ! Magadon!

Szóval amit indoklásnak írtál az egy eszeveszett baromság. jellemző lehet rád....

Pop40 2017.06.16. 18:34:09

@vajdasagi:

Nincs vita, tökéletesen egyetértek.

grafoguru 2017.06.16. 18:41:56

@Jack__Bauer:

"Ahmed és tüntetőtársai magatartása a fentieket kimeríti"
Megtennéd, hogy leírod, hogy mennyiben meríti ki? Persze szerinted, mert hogy nem vagy jogász, az tutti.
Nyilván a focihoz is értesz.

werecke 2017.06.16. 18:56:35

@morph on deer: És ha én külföldre megyek miért vinném el a hozzátartozóim papírjait ?

atomic power 1986DucaDuca 2017.06.16. 18:57:31

@Pop40:

"Üdv a fidesz maffiaállamában."

Ha ez maffiaállam, akkor a 2010 előttit minek nevezed?

Egy főre jutó GDP növekmény, vásárlóerő-paritás alapján USA dollár, EUROSTAT

Magyarországon 2002 -2010 között 36,3% növekedés.

Szlovákiában: 77,4 %
Csehországban: 51,5%
Lengyelországban: 70%

Magyarországon 2010-2016 közöt: 25,5%

Szlovákiában: 27,6 %
Csehországban: 20,8%
Lengyelországban: 31,68%

2002-2010 között az egy före jutó GDP növekménye vásárlóerő paritáson mintegy ketszerese volt a visegradi harmaknál, mint nalunk. Miközben az allamadóssagunk 25 szazalekponttal nőtt, Szlovakiáe meg 1,7 szazalekponttal csökkent.
2010 után nincs szignifikáns különbség a v3-ak es Magyarorszag között ebben a paraméterben. Emellett Magyarorszag csökenti a GDP arányos allamadóssagat 2010 óta, ami fekezi a növekedést, úgy mint a versenytarsakenal 3-szor nagyobb kamatteher.

Akkor milyen allam volt 2002-2010 között, ha ilyen input mellett ilyen gyenge volt az output. Hová tűnt az a rengeteg pénz, hogy ilyen lemaradas lett az eredménye?
Nagyon úgy tűnik, hogy nem a gazdasagba forgatták be.

16075
2010 21906 36,3%
2016 27482 25,5%
Szlovakia 2002 13841
2010 24555 77,4%
2016 31339 27,6%
Csehorszag
2002 18 154
2010 27 498 51,5%
2016 33 232 20,85%
Lengyelország 2002 12 406
2010 21 084 70%
2016 27 764 31,68%
V3 atlag 2010/2002 64,7 %
V3 atlag 2016/2010 26,25%

2017.06.16. 19:15:13

A B1 blog terrorista.

látjátok feleim szümtükkel 2017.06.16. 19:15:35

@werecke:

Netán azért, mert mennek veled a hozzátartozóid is.

látjátok feleim szümtükkel 2017.06.16. 19:20:37

@Balt:

Ja arról is, mert Or bán netán éppen jogi egyetemre járt, felsége ügyvéd, neki jobban kéne tudni mindenkinél, hogy mit jelent egy megalapozatlanság az ítélet vonatkozásában. És nem brüsszelezni, meg sorosozni kéne. Mert amit tesz a fidesz, az pont a rémhírterjesztés. Mi az, hogy a brüsszeliek nyomják a magyar bírókat? Netán ők akarják nyomni? He?

HABONYKOMMANDÓ. 2017.06.16. 19:33:48

Azert azt kurvara ki kene deriteni, hogy ennek a szegeny haborubol menekultnek, honnan van 7 utlevele, es melyik civil szervezet szerezte neki ?

Meg az is erdekes volna, miert akarja valaki attorni a magyar hatart akinek, egyebbkent cipruson luxus lakasa van ????????????????????

vajdasagi 2017.06.16. 19:34:12

@arpika23: Én néztem a videót és Ahmed és 15 kilós betontömb együtt nem volt. Ezt csak kitaláltad.

vajdasagi 2017.06.16. 19:39:51

@HABONYKOMMANDÓ.: Talán mert be akarja hozni az anyját és az apját az EU-ba..

De ez mindegy is: a lényeg, hogy ez csak rögtönítéló forradalmi biróságok esetén lehet terrorcselekmény. Normális helyeke csupán apróbb bűncselekmény.

Mert pl. akik a TV székházkor randalíroztak, azok is mind terroristák voltak vajon?

morph on deer 2017.06.16. 19:44:19

@werecke:
"miért vinném el"

Vele mentek, csak éppen ő vitte a többiekét is. Semmi több.

Cnere 2017.06.16. 19:44:26

@atomic power 1986DucaDuca: a szocikat nem hatják meg a számok, fölösleges erőlködni nekik gazdasági adatokat mutogatni.

Egy dolog viszont egy átlag embernek is észrevehető. A szocik idejében minden kib.szott év vége azzal telt, hogy már megint kitől lehet többet elvenni, mennyivel többet fizessenek a "gazdagok", mert már megint és újra meg újra nagy bajban volt a kormány gazdálkodása. Miközben ugyan tényleg nem volt ennyi EU pénz, de volt őrült eladósodás, de egy igazi balliberális nem foglalkozik az ilyesmivel, amikor a "gonosz birodalmában" kell senyvedni már 6 éve. Saját nagybátyám dumája ez, aki nyugdíjas egyébként már jó rég óta. Azt nem tudja ugyan megmagyarázni, hogy ő speciel miért gondolja ezt, mert csak, mert a népszavát olvassa és minden rossz. Hagyjuk is. Ezek az emberek nem értik már meg ezt a világot...

sinus67 2017.06.16. 19:44:46

@atomic power 1986DucaDuca:
Szépek az adatok. Az a helyzet, hogy a szart elemezve, az sok remek anyagból áll, mégsem eszi senki. Pedig több milliárd légy nem tévedhet! :)

Tomiko 2017.06.16. 19:51:12

@atomic power 1986DucaDuca: "Ebben az összefüggésben várom, hogy az új eljárás során minek minősítik a röszkei esetet."
Úgy tudom nem sérült meg senki. Egy ország térdre kényszerítése nehézkes 2 db kaviccsal. Ha papírrepülőt dobok Rogánnak és azt kiabálom mondjon le a kormány, én is terrorista vagyok? Mert a jogszabály szerint erőszakkal próbáltam beavatkozni, kényszeríteni. Egy átlagos futball huligán ezerszer inkább terrorista, mint a szerencsétlen egyébként balhés fickó.

Tomiko 2017.06.16. 19:53:55

@Brix: "Érdekes, hogy megafon volt nàla...Ki adta neki? Csak nem a civil szervezetek? Azokat is börtönbe kellene dugni,"
Teljesen igazad van. Ilyen brutál fegyver még Észak-Koreának is sok lenne. A megfon az nagyon durva. Minden határon túl megy.

SZrTÁJK 2017.06.16. 19:54:28

Magyarországon irdatlan mennyiségű terrorista van : TASZ, SZADESZMP, Helsinki, Gulyás, ÁVO Rádió, stb.
Az összes internacionalista elvetemült módon terrorizálja a békés polgárokat. Hazudnak, rágalmaznak, gyülölködnek.
Mit számít itt egy terroristával több, vagy kevesebb...

Tomiko 2017.06.16. 19:58:42

@Pamacs1: Mi köze a robbantásnak a menekültekhez? Aki robbant az terrorista. Aki terrorista az migráció nélkül is szinte ott robbant, ahol akar. Magyarországon az elmúlt években fordultak meg terroristák és támogatóik is (lásd Orbán haverját, szomszédját), és párizsi merényletek elkövetője is járt itt. Ők legálisan utaztak. Nem a kerítésen át.

Tomiko 2017.06.16. 20:01:30

@Jack__Bauer: Totál sumák vagy. Két kaviccsal lehet kényszeríteni kormányt? Vagy a hangosítóval? A stadionokban a te kényszerképzeteiddel hétvégenként 10 ezer év börtönt lehetne kiosztani. Ott még dudai is van, képzeld el. Hűha

atomic power 1986DucaDuca 2017.06.16. 20:09:07

@sinus67:

"Szépek az adatok. Az a helyzet, hogy a szart elemezve, az sok remek anyagból áll, mégsem eszi senki. Pedig több milliárd légy nem tévedhet! :)"

Itt a lopásról van szó, nem arról, hogy te minek tartod az orszagot. Mivel eleg szűk intervallumban együtt haladunk a V3-akkal, nem létezhet az, hogy nalunk lenyegesen nagyobbak lennének a "lopasok", mint naluk. Főleg, ha figyelembe vesszük az örökölt kamatfizetesi kötelezettség nagysagat és GDP aranyos allamadóssag csökkentesenek szüksegesseget, ez akkora teher az orszagon, hogy emellett nincs tere akkora nagysagrendben lopni, ahogy ez elterjedt az ellenzékben. Az un. "ellopott" penz nagy részét visszaforgatjak a gazdasagba, különben nem jönne ki az egyenlet.

2017.06.16. 20:09:28

A magyar igazságszolgáltatás másképp működik, mint a cigány.

ROLEX LACI megvéd minket a gazdagoktól 2017.06.16. 20:10:21

"Rég esett már ennyire pofára Orbán"

Szerintem inkabb a libbantak estek megint iszonyuuuan pofara.
Nyolcadik eve hallgatjuk a hazai es kulfodi libbantaktol, hogy diktatura van, autokracia van, Orban egyszemelyben iranyit mindent. ERRE a diktatura egyik birosaga egyszercsak az allitolagos diktatorral ellenkezo megallapitast tesz. Nincs itt valami ellentmondas ? Mifele diktatura az, ahol egy biro siman ellentmond a diktatornak ?? Lehet hogy nincs is diktatura ??? De akkor meg mirol visitanak a libbantak 8. eve ??????????
Szoval ez KURVA NAGY ONGOL a libsiknek.

gmihaly621 2017.06.16. 20:11:14

Hát akkor működik a jogállam, a független magyar bíróság, ha ez a "pofára esés" megtörténhetett. Bummedli azoknak, akik ezt vitatják.

Pop40 2017.06.16. 20:13:05

@atomic power 1986DucaDuca:

A 2010 előttit dilettáns kormányzásnak nevezem, töredéke lopással, mint most. Össze sem hasonlítható a mostani state capture maffiaállammal.

Az államadósság meg a gdp nem tudom, hogy jött a témához, de a maffiának túl sok dicsekednivalója ebben sincs:
www.portfolio.hu/img/upload/2017/05/debttogdp170503-20170503.png
www.portfolio.hu/img/upload/2017/05/nominaldebt170503-20170503.png

Ezt a fantasztikus eredményt sikerült elérni. Mindezt úgy, hogy elloptak 3000.000.000.000 ft manyup-pénzt, az eu soha nem látott mennyiségű lóvét döntött ide, világgazdasági pénzbőség van mindenhol, rekordalacsony kamat-, és inflaszintekkel világszerte.

Szóval netán gratuláljak is ehhez a "fantasztikus" teljesítményhez?

Pop40 2017.06.16. 20:16:11

@Cnere:

Ja, meg nem értik azok a tömegek se, akik hosszú tömött sorokban húznak el a vajda maffiaállamából a "hanyatló nyugatra".

Illetve bocs, nagyon is értik, épp azért mennek.

kiskutyauto 2017.06.16. 20:17:31

Ahmed megúszta de ORBÁN NEM FOGJA MEGÚSZNI... FEL LESZ LÓGATVA!!!

atomic power 1986DucaDuca 2017.06.16. 20:17:37

@Cnere:

"a szocikat nem hatják meg a számok, fölösleges erőlködni nekik gazdasági adatokat mutogatni."

Tudom. Letagadnák a Napot is az égről. En azonban a szamokban hiszek, mert minden más csak mellébeszéles, ha nincs megalapozva. Ha masok nem ertik meg az ő bajuk. Mindenkinek a maga keresztje. Én viszont szeretek megalapozottan dönteni, amikor az urnahoz jarulok. Van csaladom, van hazam, nem mindegy, hogy stabilitas van benne vagy káosz. Egyebkent köszönöm az észreveteledet.

morph on deer 2017.06.16. 20:19:04

@arpika23:
"Láthatóan neked ehhez tolmács kéne."

Vida Ildikó elérhető valahogy? Te biztos tudod..!

"1. Izraelben a kavicsokkal való dobálás reakciója a fegyvertűz. Jog szerint, mert törvény van rá."

Te izraeli zsidó vagy? Elsőre nem gondoltam volna, de meggyőztél!
Mindenesetre 'shalom', ha már itt vagy...

"Te pöcs! Szted a 10-15 kilós betontömb alkalmas az élet kioltására?
Teszteld meg ! Magadon!"

Ha például éhgyomorra eszed, akkor lehet, hogy árt!
Mert? Hol láttál olyat?
Te milyen messzire is tudsz dobni egy 10-15 kilós betontömböt?
Vagy arról lenne szó, hogy ráparancsoltak a rendőrre, hogy ugyan már, fektesse a fejét egy megfelelő ellenállású alapra, mert szeretnék szerteszét zúzni a fejét..?"

Tényleg, picim?
Te valóban ennyire retardált vagy, vagy csak szimplán hozod a sztenderd fideszes formát?

Akármelyik változat is igaz, ez a fejlődésben visszamaradt változat orbanisztánon kívül sehol nem állja meg a helyét, jobb ha tudomásul veszed!

Ez persze ne zavarjon, a fideszes zombik veled értenek egyet, más meg úgysem számít!

További sok sikert az egyetlen magyar "terrorista" elítélésében, Bözsi néni biztosan örülni fog, hogy orbán "helló röfi" viktor már megint megvédte a "hont"!

És még az is lehet, hogy nem röhögi el magát!
(Ugyanis egészen normálisnak nézett ki, ő is meg a sertés is! Csak a disznón látszott, hogy nincs mindenki otthon..)

Pop40 2017.06.16. 20:20:15

@ROLEX LACI megvéd minket a gazdagoktól:

Látom, a magadfajta tökagyúnak a diktatúra = É Korea.

Ha nem visz el azonnal a fekete autó, akkor az csak a legtökéletesebb demokrácia lehet.

morph on deer 2017.06.16. 20:21:31

@ROLEX LACI megvéd minket a gazdagoktól:
"Orban egyszemelyben iranyit mindent."

Mert?
Még ki irányít?
Megosztanád velünk is?

taga20 2017.06.16. 20:23:02

@ROLEX LACI megvéd minket a gazdagoktól: "Szoval ez KURVA NAGY ONGOL a libsiknek."

haver, szerintem andorra után, csínján kéne bánnod a focis hasonlatokkal!

arturdent 2017.06.16. 20:34:55

Üdv!
Én csak azt nem értem, hogy akik most felháborodnak ezen a peren, vajon hol voltak amikor mondjuk guantanamot kellett volna elitélni. Ahol kínozták megalázták az embereket, és mindenféle törvényen még a Genfi, hadifoglyokat védő egyezményen is felülemelkedtek. Vagy amikor az USa és szövetségesei szarrá bombáznak városokat a közel keleten miért nincs ágálás. Én nem tudom mi az értelme ennek a migráns válságnak, sajnálom őket, de szerintem a hazájukban kéne rendet rakni és elsősorban azoknak akik ezt az egész felfordulást okozták. Szóval kedves blog iró te valszin már olyan Orbán fobiában vagy ami miatt már nem látod a fátol az erdőt, inkább irj recepteket.

látjátok feleim szümtükkel 2017.06.16. 20:42:13

@arturdent:

Olvasd el még egyszer a posztot. A lényege, hoyg Orbánnak a bíróság adta a pofont. Ő jogász, neki értenie kell az ítéletet, mert ha te nem érted az rendjén van, no de egy dr. Orbán sem érti? Akkor mit nem ért még? Illetve mihez nem ért még ( állítólag a szakmája a jogász ).

atomic power 1986DucaDuca 2017.06.16. 20:49:09

@Pop40:

"A 2010 előttit dilettáns kormányzásnak nevezem, töredéke lopással, mint most. Össze sem hasonlítható a mostani state capture maffiaállammal."

Attól, hogy egy kormányzas dilettáns, még nem lophat? Azt meg honnan tudod, hogy a lopás töredeke volt a mostaninak? Vannak róla dokumentált adataid, vagy csak úgy véled, mert elfogult vagy? A makrogazdasagi parameterek nagyobb valószínűseggel szólnak amellett, hogy 2002-2010 között sokkal több "pénz folyt"el, mint 2010 után.

"Az államadósság meg a gdp nem tudom, hogy jött a témához, de a maffiának túl sok dicsekednivalója ebben sincs"

Úgy jött ide, hogy csökken a GDP aranyos allamadossag Magyarorszagon: 2010-2016 kózött 80,5%-ról 74,1%-ra, míg ugyanezen időszakban Szlovakiaban 41,2%-rol 51,9%-ra nőtt. Akkor ez eredmeny, nem?

A nominalis allmadóssagot ne hozd ide, mert a befektetőket es a hitelminősítőket nem ez erdekli. Remelem ezt nem kell magyaraznom.

"Ezt a fantasztikus eredményt sikerült elérni. Mindezt úgy, hogy elloptak 3000.000.000.000 ft manyup-pénzt, az eu soha nem látott mennyiségű lóvét döntött ide, világgazdasági pénzbőség van mindenhol, rekordalacsony kamat-, és inflaszintekkel világszerte."

A MANYUP penzt te lopasnak tartod, a strasbourgi bírósag nem talalt kivetni valót benne. Az összeg kb annyi, mint amennyit vissza kellet fizetni az IMF-EU-nak hiteltörlesztés kereteben, mert az utolsó szocialista kormanyok ebből konszolidaltak a költsegvetest 2 even keresztül.

Latom nem erted a lényeget, mikor arrol írsz, hogy milyen jó a vilaggazdasagi helyzet jelenleg. Én az összehasonlítast úgy tettem, hogy egyazon időszakban vetettem össze az orszagokat. A vilaggazdasag mindenkit egyforman erint a regioban, akar jó, akar rossz. Nekünk,annyiban rosszabb megis, hogy nagyjaból annyi penz megy ki az orszagból adossagtörlesztésre, mint az eu tamogatasok.

"Szóval netán gratuláljak is ehhez a "fantasztikus" teljesítményhez?"

Lásd fent!

látjátok feleim szümtükkel 2017.06.16. 20:50:24

@ROLEX LACI megvéd minket a gazdagoktól: "Hát akkor működik a jogállam, a független magyar bíróság..."

Baszod, a kádári rendszerben is volt bíró, aki ellent mondott a kádári ügyészségnek, és ennek ellenére te magad is azt mondod, hogy az diktatúra volt.

Ahmed H CIA terrorista 2017.06.16. 20:52:43

@látjátok feleim szümtükkel:

Ezt a munkásőr apád rosszul mesélte. Biztos, mert elitta már az agyát, akárcsak te.

sinus67 2017.06.16. 20:54:53

@morph on deer:
Biztos Orbánnéra gondolt! Ismeri a mondást: Keresd a nőt!
:D

Ahmed H CIA terrorista 2017.06.16. 20:56:27

Még 1x:

www.youtube.com/watch?v=f0CF9c8B_3M

A nem- terrorista migránsok, NGO-k, és a CIA- csicskamédia koprodukciója- és a valóság

Ahmed CIA- ügynöknek nagy hátszele van, Szorosz papa és az NGO- i, meg Junker spiclije is mindenáron el akarja árasztani Európát ezekkel a katonakorú, sorkatonaságot a háborús övezetben megjárt, CIA által kiképzett mérsékelt lázadók százezreivel.
Utána, a káoszban indulhat az Oroszország ellen csapás.

Rónarider 2017.06.16. 21:07:03

Orbán csak azért nem esik pofára úgyszólván naponta, mert minden kérdést, kérdezőt elkerül, függönyök mögött bujkál. Ha nincs előre letárgyalva és átrágva minden kérdés és válasz, csak a szája szélét nyalogatja, meg tikkel bőszen.

Majd augusztusban tákolnak rajta egy kicsit, a hívek pedig eltehetik a balzsamozószettet a ládafiába még egy évre :)

dare 2017.06.16. 21:07:33

Milyen szép kis véleménykülönbséget kreált már megint nekünk a kormány, úgy látszik élvezik ezt a helyzetet, már azon is gondolkodtam mennyire is lepte meg az elsőfokú hatályon kívüli helyezése?
Mert nagyon tudnak lovagolni ezen a témán, nem láttam az élő közvetítést, de ezek a csodálkozások meg sértődöttségek nehezen érik el az ingerküszöbömet, miszerint most nekem dühösnek és elcsigázottnak kellene lennem az ítélet miatt.
A hivatalos személy elleni erőszak ebben a történetben, tökéletesen megállta volna a helyét.
De ez nem volt elég, legyen terrorizmus, az most szebben hangzik, nézzük meg mit lehet így kihozni ebből a történetből, a tömegpszichózis olyan lábakon áll, ami alapján szép kis beszédtémát lehet ebből rittyenteni, és akár felmentik, akár elítélik, nekünk ez csak jó lehet a következmények miatt.
Egy ember életével szórakozni a szememben undorító.
Ha elítélték volna hivatalos személy elleni erőszakért, ment volna mindenki a dolgára, és nem kellett volna azon agyalni, vajon megalapozott volt, vagy nem a vád?
Így viszont sokan kételkednek (jogosan) az ítélet megalapozottsága miatt, mivel ez olyan gyenge alapozás után született, amire még egy papírvárat se lehetett volna építeni.
Mindeközben valaki börtönben van terrorizmus vádjával, és várja mit fognak ítélni ellene.
Ha kapna 1-2 évet az alapján ami jogos lenne, akkor kiszabadulása után lehet csak annyit mondana, hibáztam, megbántam, elfogadom az ítéletet, és nem követek el újra valami hasonló butaságot.
Viszont ha leül 10 évet terrorizmus vádjával, hát nem tudom mennyire fogja ez őt a jó útra terelni, engem biztosan bosszantana a dolog.
Szép kis beszédtéma, remélem igazságos ítélet születik a végén.

Albert Ejstejn 2017.06.16. 21:15:48

@Ahmed H CIA terrorista: "

0:52- től, Ahmed H. produkciója

www.youtube.com/watch?v=-LD2BGT26qI@Ahmed H CIA terrorista: ""

Nézem ezeket a felvételeket már sokadszorra, és még mindig nem hiszem el, hogy ez megtörténhet.

Hogy valamiféle okori barbárok végig söpörnek europán, megtámadják a magyar határt, és az elvárások szerint ezt nekünk, nem egyszerűen csak banbán türnünk kéne, AZ KEVÉS, hanem még aszisztálnunk is kéne hozzá. És nem azon vitatkozunk, hogy szönyegbombázással állítsuk meg őket, vagy harckocsival gázoljunk át rajtuk, hanem hogy Ahmed H terrorista e, és hogy joga volt e feszültség csökkentésként kövekkel dobálni a hatérvédő rendöröket. Ja és még állítolag 80 milllio forinttal tartozunk is ezeknek, mert az nekik alanyi jogon jár.
Egy dolgot biztosan bizonyit ez az ügy, hogy mi a matrixban, vagy valamilyen egyébb virtuális világban élünk, mert ILYEN NEM TÖRTÉNHET EGY VALODI VALOSÁGBAN.

taga20 2017.06.16. 21:19:35

@Albert Ejstejn: "És nem azon vitatkozunk, hogy szönyegbombázással állítsuk meg őket, vagy harckocsival gázoljunk át rajtuk,"

és drága albert, eszt merre terveznéd, ha te lennél a főgeci?

Ahmed H CIA terrorista 2017.06.16. 21:25:39

@taga20:
Merre, merre...

A CIA- kiképzett ISISt, Al- Kaidát, "mérsékelt fegyveres lázadókat" úgy kell elintézni, ahogy az oroszok teszik.

taga20 2017.06.16. 21:28:44

@Ahmed H CIA terrorista: ibrahim, azé nem szopd má telibe putyinfaszát, me így ramadán környékén nem kéne disznóhúson élned!:)))

morph on deer 2017.06.16. 21:31:29

@arturdent:
"amikor mondjuk guantanamot kellett volna elitélnI"

Mert szerinted mi közünk is van hozzá
Egyébként képzeld, például én is írtam egy csomó helyen ellene, igaz, hogy nem magyarul.
Miért, hogy gondolod, ha akkor is tiltakoztunk, akkor most is lehet?
Vagy aki akkor nem szólt, az most már soha többé?
Vagy mi van, de tényleg?

Ez itt egy masszív balfaszság ami Ahmed H. ügyében történik - és ha őszinte vagy magadhoz, akkor ezt te is tudod.

Te is, meg a többiek is azeért véded az orbáni marhaságokat, mert orbánt tartod az "igazi" magyar hősnek, aki árkon-bokron át harcol a maga "ogazáért"!

Na ez az!
Nem a tiédért, a magaáéért!
Ami olyan amilyen. Nehéz gyermekkor, meg minden amit az obánféle bűnözők mentségként szoktak felhozni.
De ez szerinted tényleg az, amitől Magyarország jobb lesz, a magyar embereknek jobb lesz?

Lófax mama!
Ettől csak orbánnak, a pereputtyának, meg a hűbéreseinek/mamelukjainak lesz jobb!
Feltéve persze, hogy te nem egyike vagy az orbán cselédségének, mert akkor még az is lehet, hogy neked még Bözsi néninél is jobban fog menni a sorod!

Addig, ameddig..!
Eközben persze nyugodtdn tiltakozhatsz Guantanamo ellen, mivel lassacskán még azt is fogod tudni, hogy miért panaszkodsz!

Menj csak le a déli határra, és elegyedj el a belépni kívánók között, úgy pár napra!
Na ez az!

Akkor most lehet tiltakozni!
Óra indul...!

Balt 2017.06.16. 21:41:55

@dare: Voila:
"2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a hivatalos személy elleni erőszakot csoportosan, fegyveresen vagy felfegyverkezve követik el.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott csoport szervezője vagy vezetője öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Balt 2017.06.16. 21:45:02

@morph on deer: Ja, értem: ez adómentes vendéglátóipari szolgáltatás. :)

dare 2017.06.16. 21:49:33

@Balt: 1: A minap hallottam, hogy valaki 1 év 2 vagy 3 hónapot ült azért, mert megdobott egy rendőrt valamivel.
2: A megafon miatt volt ő a szervező?

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2017.06.16. 21:56:05

Megint seggre ültek a segghülye fidesznácik.

Egyébként az egyetlen terrorista Magyarországon az Orbán: sikeres merényletet végzett a birka híveinek a teljes agysejt állománya ellen.
Igaz, nem volt túl sok ez az állomány, csak pár deka.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2017.06.16. 21:59:44

@Albert Ejstejn: "Hogy valamiféle okori barbárok végig söpörnek europán"
"ILYEN NEM TÖRTÉNHET EGY VALODI VALOSÁGBAN."

De tökéletes félázsiai helyesírásod és közlési képsee´ged van neked! Tulajdonképppen benned az a csoda, hogy nem banánban fizet a tolvaj orbán gazdid a troll kommentjeidért.

arturdent 2017.06.16. 22:01:45

@morph on deer:

Üdv.
Szerintem kár Orbánra kenni a nyomorúságunkat. Van aki tud érvényesülni ma Magyarországon van aki nem, én is a luzerek táborát gyarapítom, de ezt nem Orbánra fogom, saját magunkban kell meglátni a hibát és változtatni ha lehet. mondhatnám, hogy mindenki a maga sorsa kovácsa. Ami a menekültválságot illeti nem mi okoztuk még is mi (is) szívunk miatta. Akik okozták meg csak minket basztatnak, ahelyett, hogy magukba szállnának kicsit.

taga20 2017.06.16. 22:04:45

@arturdent: "Szerintem kár Orbánra kenni a nyomorúságunkat. Van aki tud érvényesülni ma Magyarországon van aki nem, én is a luzerek táborát gyarapítom, "

mészaroslörinc pusziltat:)))

1ghost 2017.06.16. 22:17:52

@Balt: @atomic power 1986DucaDuca:

Már megint itt látlak a neten, te nyomorult orbánista bérhazudozó!

Na mars lefeküdni a szalmazsákodra, holnap reggel 6 órától árkot tisztítasz, gereblyézel, szemetet gyűjtesz, hogy valami hasznod is legyen a társadalom számára, te mocskos orbánbérenc.

látjátok feleim szümtükkel 2017.06.16. 22:25:07

@Ahmed H CIA terrorista:

Apám nem volt munkásőr, meg párttag sem. Mellesleg én ismerek olyen bírót személyesen, aki a pártbizottság munkatársát korrupcióval rágalmazó, ezáltal a rendszer ellen izgató vádlottat felmentette.

morph on deer 2017.06.16. 22:29:31

@arturdent:
Jó estét!
A nyomorúságunk a mi saját bűnünk, már cirka ezer éve: nem tudunk asszimilálódni - mint 'bevándorlók', ha úgy tetszik 'migránsok' - Európa közepén!

Mégis mit gondolsz, miért is van az, hogy mi mindig más normák szerint próbálunk élni, mint a 'civilizált' nyugat, közben ragaszkodunk ahhoz, hogy tulajdonképpen nekünk egyedül van igazunk, a többi húsznak meg nincs?

Azon túl, persze, hogy jelenleg egy levitézlett középszerű labdarúgó, egyenesen Felcsútról tartja kézben/sakkban az országot, és a - névleges - kétharmad úgy ugrál, ahogy a szotyolaköpködő főnök akarja?

El tudod képzelni, hogy bármelyik valóban európai országban orbán ma még hatalmon lenne?
Szerintem legfeljebb a füvet gereblyézhetné - egyáltalán, gereblyézik a füvet? Sajnálom, de nem volt földműves a családban, szóval fogalmam sincs... - a felcsúti stadionban, ha valóban a hozzáértés lenne a mérvadó!

Félreértés ne legyen, én orbánt valóban tehetségesnek tartom!
Ugyancsak "Repülős Gizit", meg "Bróker Marcsit" - ugyanaz a kvalitás, csak szinte hihetetlen méretű egóval és nagyravágyással megáldva.

De a jelek szerint ez kell a hazánkfiának, mert egyébként nyilván nem tartanának egy korrupt és simlis kis akarnokot a legmagasabb elérhető pozicióban, nem?

Ezzel szemben igen,és igen!

Úgy kell nekünk, önsorsrontó mazohistáknak...

morph on deer 2017.06.16. 22:31:30

@Rónarider:
"... még egy évre :)"

Négyet akartál mondani, nem..?

sóhegy049 2017.06.16. 22:56:01

Nem vagyok migráncspárti, de fityiszfan sem.
Ha ezt egy kopasz fradiultra csinálja, akkor marad egy snassz garázdaság.

Tizenötmillió Magyarok 2017.06.17. 01:13:28

@morph on deer: "El tudod képzelni, hogy bármelyik valóban európai országban orbán ma még hatalmon lenne?"

Biztos vagyok benne, ha volna olyan rendszer, hogy a sportolokhoz hasonloan miniszterelnokoket szerzodtessenek le, az orszagok, akkor 50 orszag versenyezne Orbanert, es barmelyik Europai orszag milliard eurokat fizetne, hogy par evig az O orszagukat vezesse Orban Viktor. Buszkek lehetunk Orbanra, nem tudok rolla, hogy barmikor barmelyik orszagnak ilyen fantasztikus miniszterelnoke lett volna.

zokogjatok 2017.06.17. 01:46:17

Amúgy tökre örülök minden ilyen blogbejegyzésnek, ahol erősítik azt a sztereotípiát, miszerint ellenzék = migrisimi. Ez simán orbán-nyerés lesz 2018-ban.

Balt 2017.06.17. 03:50:10

@1ghost: Feri bá, megint sokat írtál.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.06.17. 05:29:52

@atomic power 1986DucaDuca: Neked is annyi az eszed mint egy marék lepkének. Ha a manyupból fizették ki szerinted az IMF hitelt, akkor hogy hogy csak annyit csökkent a GDP arányos államadósság? Miért nem 10 százalékot? Annyi volt a manyup.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.06.17. 05:33:57

@atomic power 1986DucaDuca: " Az un. "ellopott" penz nagy részét visszaforgatjak a gazdasagba, különben nem jönne ki az egyenlet."

Te tényleg ennyire eszetlen vagy? Attól mert gyárat veszek belőle, nem lesz lopott pénz?

P. J. Fry 2017.06.17. 05:42:06

@dare: "Ha kapna 1-2 évet az alapján ami jogos lenne, akkor kiszabadulása után lehet csak annyit mondana, hibáztam, megbántam, elfogadom az ítéletet, és nem követek el újra valami hasonló butaságot.
Viszont ha leül 10 évet terrorizmus vádjával, hát nem tudom mennyire fogja ez őt a jó útra terelni, engem biztosan bosszantana a dolog. "

Az, úgy van! Ítéljük el csak 1-2 évre, mert ha többre ítélnénk, akkor mit gondolna mr rólunk? Próbáljuk meg ahmedéket a jó útra terelgetni, legyünk elnézőek velük. Kisebb hadsereggel nekimennek a határnak, mi meg majd jól elnézőek leszünk velük szemben és akkor majd ők is jó fejek lesznek és a jó útra lépnek.

Szerintem meg inkább tudod mit? 15 év, aztán ha a végén még sértődött, akkor inkább kapjon még 10-et. Aztán bent a kóterban majd a jó útra tér, ha meg nem, akkor ott rohad meg.

Legközelebb meg visszavonni a rendőrséget a határtől, majd onnan öt kilométerre bevetni a hadsereget éles lőszerrel. Utána meg mehet egy hír, hogy ismeretlen helyről érkező szabadcsapatok támadták meg az országot, de már elhamvasztottuk a testeket.

anonymand 2017.06.17. 06:48:21

@doki'81:

"Harmatgyenge"...
Viszont annál ütősebb a te érvelésed.
Észérvek.
Mind, mind amit leírtál.

kasztor 2017.06.17. 06:58:54

@atomic power 1986DucaDuca: Az aktuális tartozásból azért célszerű kivonni a megtakarítást. A manyup pénz fogható megtakarítás volt, az MNB devizatartalék feltöltéséről nem is beszélve. Tudta ezt jól Orbán, csak most beszél másképpen.
2010. július. Orbán Viktor ME.:
„…..az elmúlt évben sem vettünk igénybe az IMF-től pénzt és még egyszer mondom, a magyar gazdaság és különösen a magyar pénzügyi mutatók az EU legtöbb államánál sokkal jobb állapotban vannak.
Még a legfájóbb dolog, az államadóság mértéke, ami 80% körül van és szintén nagyon magas, még az is inkább csak egy EU középmezőny szám
Tehát – hogy mondjam – nem a…, nem egy abszolút ponthoz kell viszonyítanunk, hanem az európai gazdaságokban, gazdaságok körében kell elfoglalnunk egy jó pozíciót. Az európai gazdaságok körében a magyar gazdaság pozíciója jelenleg jó. Egy gyengeségünk van , az a legfájóbb, ez pedig a növekedés alacsony volta."
atv.hu/videotar/20100723_orban_viktor

Tom66 2017.06.17. 07:02:06

A jogászkodást félretéve, elég sok ostobaságot sikerült összehordani. Az ügynek van egy egyszerű megoldása - Ahmedet örökre kitiltani az országból illetve adni neki egy repjegyet Brüsszelbe, ahol kedvükre ölelgethetik a jogvédők.

atomic power 1986DucaDuca 2017.06.17. 07:06:18

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

" Neked is annyi az eszed mint egy marék lepkének. Ha a manyupból fizették ki szerinted az IMF hitelt, akkor hogy hogy csak annyit csökkent a GDP arányos államadósság? Miért nem 10 százalékot? Annyi volt a manyup."

A MANYUP pénzből közvetlen államadósság-csökkentésre 2017 milliárd, költségvetési befizetésekre 459 milliárd, stratégiailag fontos cégek értékpapírjainak átadására az államnak 264 milliárd, reálhozam és tagi hozzájárulás kifizetésére 231 milliárd forintot fordítottak.

Ha megnézed az EUROSTAT következő adatsorát, akkor latod:

Brutto allamadossag 2010-ben 78.426,9 millió euro. 2011-ben 72 225,7 millio euro. A különbseg 6201.2 millió euro. Ez a MANYUP pénznek köszönhető.

www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdde410.html

A GDP arányos allamadóssag meg függ a forint arfolyamtol.

Magyarország államadósságának több mint negyven százaléka devizában volt (főként euróban, kisebb részt dollárban), vagyis tízszázalékos forintgyengülés négy százalékkal emelte meg a GDP-arányos államadósságot, illetve az éppen aktuális kamatfizetési kötelezettséget.

Az euró árfolyama 2011 végere ismét megközelítette a 2009 márciusában elért 317 forint feletti csúcsát. Ekkor volt a globalis pénzügyi válsag masodik szakasza.

Ha nem hasznaljak fel a MANYUP pénzt, akkor a GDP arányos allamadóssag "elszállt" volna 90% fölé.@P. J. Fry:

A kamatmegtakarítás a MANYUP pénznek köszönhetően 2011 és 2013 között 284 milliárd forint volt. Ezek mintegy 3254 milliárd forintot tettek ki.

atomic power 1986DucaDuca 2017.06.17. 07:12:05

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Te tényleg ennyire eszetlen vagy? Attól mert gyárat veszek belőle, nem lesz lopott pénz?"

Valamit félreértettél! Nem írtam ilyet.

sinus67 2017.06.17. 07:25:54

@atomic power 1986DucaDuca:
Ha neked nem probléma, hogy a közpénzt magánvagyonokká alakítják, ami mellesleg bűncselekmény, akkor simán bűnpártoló vagy.
Azt azért látni kell, hogy az általad közölt adatok szerint a fene nagy GDP növekedés akkor indult be, mikorra azok az ördögtől való multik, úgy Isten igazából beindultak. Elég nagyot löktek a dolgon az uniós pénzek megérkezése mellett. Plussz jött a manyup lenyúlás.
Ha ezeket is belekalkulálod, meg azt, hogy az Orbán-kormány is vett fel hiteleket, akkor a végén, mikor nem jönnek már az uniós pénzek, igen nagy szarban leszünk. Anyagilag is. Mert erre rájön még az, amit bukott az ország a szociális és jogbiztonság területén.
Nem sírom vissza a szocikat, mert egy töketlen féleszű banda volt. A mostaniak azonban, rosszindulatú, tolvaj, harácsoló brigád, akikhez képest Kádárék Gyümölcsoltó Boldog Asszonyok voltak.
A poszthoz meg csak annyit, ha Ahmed terrorista és erre bizonyítékok vannak, akkor ítéljék el! Viszont ha nem terrorista, akkor ne ítéljék el, mint terroristát csak azért, hogy Orbánék feltudjanak mutatni valami nagy dobást alátámasztásként migránskérdésben.

2017.06.17. 07:26:25

@atomic power 1986DucaDuca: már cáfoltam állításaidat. Hazug vagy. A KSH számai mást mutatnak. Pénzért csinálod, vagy szellemi nyomorék vagy? Ja, mindkettő.

sinus67 2017.06.17. 07:32:01

@atomic power 1986DucaDuca:
"Az un. "ellopott" penz nagy részét visszaforgatjak a gazdasagba, különben nem jönne ki az egyenlet."

Ezt írtad! Gyárat, földet, húsfeldolgozót veszel a lopott pénzből. Mert visszaforgatni a gazdaságba így lehet. Nem úgy, hogy jachtot, meg helikoptert veszel.
Esetleg még úgy, hogy bizonyos típusú Merci, Audi, Opel, Suzuki tulajdonos leszel. :)

Tom66 2017.06.17. 07:39:56

@sinus67: Azért az utolsó soraid simán cáfolhatóak!

prakp 2017.06.17. 07:44:33

@dare: +1!

@Tizenötmillió Magyarok: Ecsém, szemlátomást még sok-sok-sok mindenről nem tudsz "rolla", vazeg.

@P. J. Fry: Figyu, a katonák is emberek, csak szólok. Ez nem CoD4, eszetlenke. Ha NERisztánban olyan poziba jutnál, hogy ilyen parancsot ki merészelj adni, lenne olyan, aki acélmagvast juttatna 8as irányzékkal a lábadba, faszfejű. A magam részéről még ezt is sajnálom, a hülyeséged büntet majd eléggé hátralévő életed folyamán.

atomic power 1986DucaDuca 2017.06.17. 08:02:30

@kasztor:

"Az aktuális tartozásból azért célszerű kivonni a megtakarítást. A manyup pénz fogható megtakarítás volt, az MNB devizatartalék feltöltéséről nem is beszélve."

Szamítasok szerint 1998 és 2010 között nagyságrendileg minden évben átlagosan 1 százalékponttal lehetett volna kedvezőbb a GDP-arányos éves államháztartási hiány, az államadósság 2010 végén pedig a GDP közel 81 százaléka helyett 72 százaléka lett volna a maganyugdíj pénztari befizetések nélkül. Ennyire volt az allamnak megtakaritas!

Az IMF-EU hitelből 12,8 milliárd euro a magyar allam kiadásainak finanszírozasara ment el
2008-2009-ben. Az MNB "csak" 1,4 milliardot hasznalt fel. A visszafizetes kötelezettsége mar a 2010 utáni kormanyra harult.

www.portfolio.hu/gazdasag/hatalmas_tehertol_szabadulunk_meg_mire_koltottuk_az_imf-hitelt.229691.html

Az, hogy egy orszagban alacsonyabb a GDP aranyos allamadóssag, nem jelenti azt, hogy jobb allapotban van a gazdasaga. Azt is nézni kell, higy mennyi az egy főre eső GDP. Kisebb allamadossag is lehet nagy teher, ha ez alacsony. Márpedig nalunk alacsonyabb, mint a nyugat-europai orszagokban. Ezert volt nehez beindítani a növekedést. Egyébkent O.V. elismerte a Bajnai kormany konszolidacios törekveseit, de a 900 milliardos Bajnai fele megszoríto csomag ellenere is a GDP aranyos allamadóssag 2010-ről 2011-re 80,5%-rol 80,7%-ra nőtt.

Nagyorrú Barbi 2017.06.17. 08:07:11

Kívánom asswood szerzőkének, hogy egy Ahmed rohanjon bele autóval a családjába, miközben délutáni sétájukat végzik a belvárosban. Allah akbar.

atomic power 1986DucaDuca 2017.06.17. 08:10:38

@sinus67:

Kiszamoltad már, hogy Magyarorszag GDP-jének hany szazalekat teszi ki a személyes gazdagodasra fordított pénz? Ez lenne egy érdekes közgazdasagi feladat.

látjátok feleim szümtükkel 2017.06.17. 08:11:57

@morph on deer:

Nwm akarlak bántani, de Or bán nem a kétharmadtól lett ilyen, hanem a maradék egy harmadtól, akik basztak elmenni szavazni. De ez már történelem.:(

atomic power 1986DucaDuca 2017.06.17. 08:36:51

@sinus67:

"Ha neked nem probléma, hogy a közpénzt magánvagyonokká alakítják, ami mellesleg bűncselekmény, akkor simán bűnpártoló vagy."

Az egészből semmit nem ertettel, amit írtam. A lopas nagysagrendjeről volt szó és arról, hogy ez hogyan befolyasolta eredmenyeinket a regio többi orszagaval törtenő összevetésben 2010 előtt es után.

"Azt azért látni kell, hogy az általad közölt adatok szerint a fene nagy GDP növekedés akkor indult be, mikorra azok az ördögtől való multik, úgy Isten igazából beindultak. Elég nagyot löktek a dolgon az uniós pénzek megérkezése mellett."

Visszautalok a fent leírtakra. Multik vannak a regio többi orszagaban is.

"Plussz jött a manyup lenyúlás."

A lenyulas az volt, ami 1998-2010 között történt. Szamítasok szerin minden évben átlagosan 1 százalékponttal lehetett volna kedvezőbb a GDP-arányos éves államháztartási hiány, az államadósság 2010 végén pedig a GDP közel 81 százaléka helyett 72 százaléka lett volna a maganyugdíj pénztari befizetések nélkül. Magyarán lenyúlták az allamot.

"Ha ezeket is belekalkulálod, meg azt, hogy az Orbán-kormány is vett fel hiteleket, akkor a végén, mikor nem jönnek már az uniós pénzek, igen nagy szarban leszünk."

Az unios penzekkel nagysagrendileg megegyező adóssagszogalatunk van! 1998-2010 közöt nem voltak unios penzek, megis működött az orszag! 2016-ban unios penzek nelkül volt 2% GDP növekedés.

Egyébkent nem kell túl misztifikalni az unios penzeket, mert pl. A 2013-ig tartó költsegvetesi időszakban csak 15%-át hasznalhattuk fel közvetlen gazdasagfejlesztésre. Ha beleszamolod a 15-20% önreszt, az uniós tagsagi dijat és azt, hogy mennyi az eves kamatfizetesi kötelezettsegünk, akkor rajössz, hogy mar most is önjaró a magyar gazdasag. Ezt kell tovabb erősíteni. De ha valamilyen "igérgetős" part nyer 2018-ban, akkor kezdődik minden elölről, mint 2002-ben.

"Nem sírom vissza a szocikat, mert egy töketlen féleszű banda volt. A mostaniak azonban, rosszindulatú, tolvaj, harácsoló brigád, akikhez képest Kádárék Gyümölcsoltó Boldog Asszonyok voltak."

De legalabb jobban ertenek a gazdasaghoz.

"A poszthoz meg csak annyit, ha Ahmed terrorista és erre bizonyítékok vannak, akkor ítéljék el! Viszont ha nem terrorista, akkor ne ítéljék el, mint terroristát csak azért, hogy Orbánék feltudjanak mutatni valami nagy dobást alátámasztásként migránskérdésben."

Egyetértek! Csak ez a legnehezebb kérdes. Mármint az, hogy mindenki szamara megnyugtató modon megallapítsak a tenyallast. Te se és en se voltunk ott.

atomic power 1986DucaDuca 2017.06.17. 08:41:05

@sinus67:

1998-2002 között nem volt EU pénz.

igaz_ember 2017.06.17. 08:46:25

Ahmed csak azért dobott követ, mert egy társa megkerdezte : Merre van Európa? Azt válaszolta :Egy kohajitásra. Majd dobta is, hogy ahogy dr. Bárandy mondta testmozdulatot végzett. Biztos a sok gyaloglás okozta merevség miatti fájdalmat váltotta ki eme nem szandekosan, keresre elkövetett apró mozdulat. Szerintem az Amnesty tüntesse ki. Adjon neki zsákban köveket, hagyja dobaljon mindenhol Allah nagy örömére. Követ minden migrans kezébe: alapfelszereles. A calais-i arabsag is kövekkel üdvözölte a kamionokat. Ez náluk szép népszokás. Hagyni kell nekik ezt is.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2017.06.17. 09:27:52

@Ahmed H CIA terrorista:

Ha Ahmed terrorista, akkor Orbán meg a Fidesz valójában az ISIS és küldik nekik meg Putyinnak a letelepítési kötvények ellopott milliárdjait, hogy fenntartsák a migrációs válságot. Itt van róla a leleplezö videó:

www.youtube.com/watch?v=R_U_XFWLB5P

Peetee 2017.06.17. 09:28:57

A saját kilóra megvett emberei ülnek mindenhol a Fidesznek. Majd most azt mondja a Kósa Lala, hogy a szegedi bíróság narancsos seggeket nyaldosó közszolgáit valójában az EU vezérli, és munkájukat-életüket kockáztatva a magyar tv. ellentétes ítéletet hoznak. Hát hülye ez tényleg???

ricamaca 2017.06.17. 09:29:29

Minek hozzászólni addig, amíg nem nézitek meg a videót?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.06.17. 09:33:41

Arról lemaradtam, elérhető-e valahol hiteles fordítás arról, hogy mit üvöltött a megafonba. Engem nem érdekel se a védekezése, se a kormány propagandája, csak a tények, hogy ő uszított vagy csillapított.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2017.06.17. 09:35:25

@igaz_ember:

Az Orbán parancsait követett rendőrök és a migránsok közé beépített orosz-magyar titkos ügynök provokátorok robbantották ki a feszültséget és az erőszakot. Ezt az egész világon tudják, csak a fideszes birka agyat lehet azzal etetni, hogy egy egy szál nylon szatyorral ezer kilométereket szökött menekülteknek Röszke a céljuk, hogy ott kődobálással végezzenek terrortámadást a nyolc osztályos magyar rendőrök ellen.

Ti tényleg ekkora síkhülyék vagytok ti fidióta birkák, vagy még ennél nagyobb is?

látjátok feleim szümtükkel 2017.06.17. 09:46:26

@igaz_ember:

Fidesz is adhatna nekik uccakövet. Öngyulladó autót, meg tv székházat is.

igaz_ember 2017.06.17. 09:47:42

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!: Igen én azaz mi vagy a fene tudja hányan vagyunk elvtárs ilyen idióta Fidesz birkák vagyok vagyunk akik aki vagy a fenébe tudja hányan vagyok keresztbe teszunk teszek fene tudja miért neked. Csak mer tudod van ez a hüle demokrácia vagy szavazas vagy mi, ahol jogom vagy inkább jogunk van ja tobbeszam mert csoportban gondolkodsz eldönteni mi legyen. Nagyon rossz mer én vagy mi van szóval mi máshogyan akarjuk mint te. Feneseg de ez van.:)

igaz_ember 2017.06.17. 09:50:20

@látjátok feleim szümtükkel: Igen igen. A Fidesz indította el a migrációt, hogy ide jöjjenek oszt politikai téma legyen. Mer a Fidesz akkora de akkora hatalommal bír vilagesemenyek elinditasaban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.06.17. 09:50:41

@atomic power 1986DucaDuca: Volt helyette PHARE-segély, aminek jelentős részét ugyanúgy lenyúlták...

A magánnyugdíjpénztár pedig értelemszerűen növeli a felhalmozási időszakban a hiányt, viszont érdemes lenne azt is megnézni, hogy a kifizetések megkezdésekor mennyivel csökkenti a hiányt.

@látjátok feleim szümtükkel: Le lehetne állni az egyharmad nemszavazóra mutogatással, mert ők soha nem szavaznak. Vagy jobb lett volna, ha elmennek szavazni és a korábban kipróbált korrupt kormányok helyett megszavazzák az akkor éppen náci Jobbikot vagy a még pártot irányítani sem tudó LMP-t?

sinus67 2017.06.17. 09:52:02

@Tom66: Nem tudod cáfolni, mert nem azt írtam, hogy nincs migráns kérdés! Azt írtam Orbánéknak kellene hozzá egy nagy dobás. Attól a probléma még létezik, csak nálunk - legalábbis egyenlőre - nem olyan szintű, mint az a plakátokból és a nemzeti konzultációból következne.
De ez a poszt most nem is erről szól!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.06.17. 09:56:20

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!: Akkor most a Migszol és társai az orosz-magyar titkosügynök provokátorok? Mert ők voltak a migránsokkal végig... Azért megnézném, hogy mennyi arab dolgozik a magyar titkosszolgálatnak. Esetleg az arab bűnözők a Keleti pályaudvar környékén, akiket a rendőrök is hagynak működni évtizedek óta?

Ahmed H CIA terrorista 2017.06.17. 10:01:38

A

Mikhajil Igntayef

meg

Botka nevű orosz ügynökök hívták ide a migráncsokat!
A Votka megígérte nekik, hogy lebontja a kerítést, az Ignatyef nevű CEU- proktőr meg már a Dzsordzs Szaroszt is meghekkelte, hogy arab terroristákkal árassza el Európát.
Már puszi- puszi is megvolt az üzletre, az alkoholista Junkerrel:

www.youtube.com/watch?v=FIQe9N5cH38

Az NSA- spicli Mürkülmutti alaból közreműködik.

registerz 2017.06.17. 10:09:55

@arpika23: "Te pöcs! Szted a 10-15 kilós betontömb alkalmas az élet kioltására?"
Hát persze arpika23, baromi nagy kő, ha ezzel meglegyintenek...
Baszott nagy szarvashiba. Ez semmire se jó, bazmeg! Na lássuk csak! Kinél van véletlenül valami jegy, egy metrójegy? Ez itt, ezt nevezem gyilkos fegyvernek! Egy ilyen, jegy szakértő kézben, hamar elválasztja a nyomorult manus fejét a nyakától!

Jason Voorhees 2017.06.17. 11:16:39

ahmedhá egy tetű terrorista féreg, bárándi meg egy hazaáruló tetvedék.
Pont illenek egymáshoz.
ahmedet már a dobálásnál fejbe kellett volna lőni, és akkor most nem lenne ez a hercehurca.

dare 2017.06.17. 11:49:51

@P. J. Fry: Sikerült tematizálni olyan mértékben a közbeszédet a kormánynak, ami alapján sajnos sok ember eléggé felületesen gondolkodik az adott ügyről, és előkerültek újra a berozsdásodott pavlovi reflexek, melyben az erőszak nyelve és a megtorlás lehetősége felülírja a racionális gondolkodás utáni vágyat.
Ebben a történetben az igazán fontos az az, hogy terrorista volt Ahmed, vagy rosszkor volt rossz helyen, és a körülmények irányíthatatlan befolyása miatt vált áldozattá, de nem is ez a jó szó, mert sokan felkapják erre a harcos fejüket, ezért inkább úgy írom garázdává, és hivatalos személy elleni erőszaktevővé.
Rá lehet mondani, hogy kapjon 10 évet szervező vagy vezetőként elért aktív tevékenysége okán( bár ez nálam nem az a kategória), de akkor azért kapja a 10 évet, és ne terrorizmussal vádolják, bármennyire is szépen cseng ez a szó, mivel a gyűlölet magját már olyan mélyre nyomták így is a tömegek fejében, ami alapján már nem érdekel minket mit mond, vagy mit akart mondani, hanem csak név és bőrszín alapján mondjuk minden ideges emberre, hogy terrorista, és ha látunk egy agresszívan viselkedő arabot, azt minden gondolkodás nélkül vágjuk agyon, mivel potenciális terrorista.
Azért valami érje már el az ingerküszöbünket, ne legyünk ennyire szenvtelenek, tudom egyszerű leírni, hogy dögöljön meg az összes, de az nem tartalmazza a megoldást.
Én is annak a híve vagyok, hogy nem akarok a keresztény kultúrkörben egy újabb ellenséget látni, bőven elég a kapitalista, szocialista (vagy más) beidegződés általi ateista világnézetűek pökhendiségét elviselni a keresztényeknek, amikor leírják mindenhova, hogy a vallás magánügy, ne oszd meg velem mert csak rád tartozik, rám nem, én vagyok ilyen torz világszemléletű, én okos vagyok, te pedig a hülye vagy.
A vicces az egészben, hogy ha leírják hogy ateista vagyok az már nem magánügy, az már nem csak rá tartozik, de ezt csak érdekességképp jegyeztem meg, hogy mennyire is vagyunk toleránsak a vallásokkal.
Erre jön a muszlimok tényleg hatalmas áradata, akiknek ugyanúgy bele fogják tolni a képükbe a "magánügyüket", és akik nem úgy fogják ezt tolerálni, mint egy keresztény ember.
Én ezeket az embereket saját maguktól menteném meg, ezért nem szeretnék ilyen típusú keveredést látni sem most, sem a jövőben, mivel sokkal több veszélyt látok benne, amire sokan csak legyintve azt válaszolják majd asszimilálódnak.
De visszatérve Ahmed ügyére, akkor is megilleti a normális bírósági tárgyalás, ha van róla felvétel, amint egy kővel veri egy rendőr fejét, és közben azt kiabálja Allah akbar.
Akinek ez nem tetszik, az költözzön olyan országba, ahol nem szükséges bírósági tárgyalás alapján elítélni valakit, nekem ez fontos, még akkor is, ha jól tudom vannak esetek, amikor az igazságszolgáltatás nagyon messze járt aznap a tárgyalóteremtől, de még mindig jobb ez, mint a népítélet és a előítélet.
Legyen egy normális elsőfokú tárgyalás, amelyben ha bűnösnek találják, akkor beszélhetünk róla potenciális terroristaként, addig jó lenne kicsit szárazon tartani a puskaport, mert akár bűnös lesz, akár nem, azt nem én, és nem te fogod eldönteni.

Jack__Bauer 2017.06.17. 12:04:51

@morph on deer:
Az alabbi video pontosan dokumentalja a hataron tortenteket. Erre biztatta Ahmed a "bekes" tarsait. Ez pedig bizony terrorizmus, kar vergodni. A 10 eves buntetes pedig az adhato minimum. Legalabb lesz ideje gondolkozni, hogy megafonos uszitas helyett miert nem hasznalta inkabb a 7 utlevele valamelyiket...
www.youtube.com/watch?v=-LD2BGT26qI

Jack__Bauer 2017.06.17. 12:06:57

@grafoguru:
Az alabbi video pontosan dokumentalja a hataron tortenteket. Erre biztatta Ahmed a "bekes" tarsait. Ez pedig bizony terrorizmus, kar vergodni. A 10 eves buntetes pedig az adhato minimum. Legalabb lesz ideje gondolkozni, hogy megafonos uszitas helyett miert nem hasznalta inkabb a 7 utlevele valamelyiket...
www.youtube.com/watch?v=-LD2BGT26qI

Jack__Bauer 2017.06.17. 12:07:52

@Tomiko:
Az alabbi video pontosan dokumentalja a hataron tortenteket. Erre biztatta Ahmed a "bekes" tarsait. Ez pedig bizony terrorizmus, kar vergodni. A 10 eves buntetes pedig az adhato minimum. Legalabb lesz ideje gondolkozni, hogy megafonos uszitas helyett miert nem hasznalta inkabb a 7 utlevele valamelyiket...
www.youtube.com/watch?v=-LD2BGT26qI

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2017.06.17. 12:13:29

@Ahmed H CIA terrorista: Botka nevű orosz ügynökök

Hogy mi van? Botka akkor kémkollegája lenne a Putyin bérenc ruszki ügynök Orb´ánnak meg Vonának? Öcsém, téged anyatej helyett gyerekkorodban pálinkával itattak!

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2017.06.17. 12:23:31

@atomic power 1986DucaDuca:

Kösz hogy elismerted hogy Orbán teljesen egészében ellopta a magánnyugdíjpénztár vagyonát ahelyett hogy államadósságot törlesztett volna belőle. Pedig hogy hazudozott a felcsúti tolvaja 2011-ben, hogy mekkora Kánaán lesz itt az államadósság visszafizet´ésben. Persze lett, csak már a fidesz tolvajaid zsebére:

ORBÁN: VILÁGREKORD MÉRTÉKBEN CSÖKKEN AZ ÁLLAMADÓSSSÁG

A magán-nyugdíjpénztári átalakításból származó forrásokkal 1345 milliárd forinttal csökkenti a kabinet az államadósságot - közölte a keddi kormányülés előtt a miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Orbán Viktor bejelentette azt is, ősszel törvény születhet annak ütemezéséről, hogyan csökken az államadósság mértéke 50 SZÁZALÉK ALÁ.

Kifejtette: a mostani, 1345 milliárdos csökkentés azt jelenti, hogy az államadósság, amely ma az éves nemzeti össztermék 81 százalékán áll, egy lépésben 77 százalékra csökken. A kormányfő szerint ez "világrekord".

A 2012. január 1-jétől hatályos alaptörvény kimondja - idézte -, hogy a mindenkori éves nemzeti össztermék 50 SZÁZALÉK ALÁ KELL VINNI AZ ÁLLAMADÓSSÁGOT. Ennek ütemezéséről ősszel törvényt fognak alkotni, amelyet a következő években a kormányoknak be kell majd tartaniuk - jelentette be.

willcox 2017.06.17. 12:24:09

@ROLEX LACI megvéd minket a gazdagoktól: Az, hogy Orbán barátja 100 milliárd forintot keresett tavaly, nem beszélve a többi oligarcháról + letelepedési kötvény 150 milliárdos haszna + Fidesz médiba ömlő milliárdos reklámbevételek + földesurak milliárdos bevételei tényleg nem zavarnak senkit a nem libsi oldalon. Tényleg jól van ez így?
Ha Gyurcsány idejében lett volna ez a pofátlan pénzszivattyú, akkor már túl lennénk egy polgrárháborún.

dare 2017.06.17. 12:31:09

@Jack__Bauer: Van róla bizonyíték, hogy erre biztatta őket?
Ha igen, azt mondta nekik gyertek törjük át a kerítést, és ennek az államnak az alkotmányos, társadalmi, gazdasági rendjét megváltoztassuk, akkor joggal, ismétlem JOGGAL mondhatjuk rá, hogy terrorista, és ítéljék el ne a legkisebb, hanem a legnagyobb büntetési tétellel.
Újfent ismétlem magamat, addig viszont ne beszéljünk róla terroristaként, és felejtsük el ezt az uszítást, mert ez semmi értelmes dolgot nem fog összehozni, csak azt, hogy sokan a fejét követelik, sokan pedig nyugtatni akarják a felhevült nemzeti érzelműeket a lincshangulattól.
Egyébként ez a tömeg ott volt a keletibe, és semmilyen kényszerítést nem intéztek az állam felé, egy kicsit tüntettek, aztán megindultak gyalog nyugatra, jogosan, mivel ők hívták őket oda.
Ezt a "terroristát" is úgy csípte nyakon a TEK, hogy békésen csicsikált a keletibe, és nem az államapparátus bedöntésén vagy megváltoztatásán munkálkodott társaival közösen.
Ne varrjunk minden hibát ebben az ügyben, ennek az embernek a nyakába, csakis akkor, ha ezt megérdemli, és a bíróság minden kétséget kizáróan bebizonyítja a bűnösségét.

Putyinpárti Gyorsnaszád · http://ideogliaiszivcsakrahirjei.blog.hu/ 2017.06.17. 12:45:51

Engem megtámattak a teroristák már 3x mert a mocskos ballibsi sorosbérencek beszálították azokat MAGYARORSZÁGRA!! Alig bírtam elmenükelni előllük de HÁLA ISTENNEK sikerült!
Ki akartak belezni és elvenni a munkám de már nem fenyeget veszéj mert ORBÁN VIKTOR a MI MINISZTERELNÖKÜNK legyőzta őke és kipenderittette az országból amit MAGYAROKNAK KELL LAKNIJA!!

sinus67 2017.06.17. 12:50:18

@dare: Tudod, korrekt dolgokat írtál az üggyel kapcsolatban. A fideszbirkák számára akkor is egy migráns simogató vagy.
A józan ész kiveszett már. A gyűlölet és a mindenért mást hibáztatni átvette a helyét.
Egyébként én is azt gondolom, hogy a vallási és kultúrális másság, mi több, olykor ellentét nem teszi lehetővé az asszimilálódást az idetelepültek részéről, már csak az iszlám vallási előírásai miatt sem.
De terroristának csak azt nevezzük és ítéljük el akiről bebizonyosodott. Sajnos a közállapotok minden tekintetben olyanok, hogy bármi lesz a jogerős ítélet azt a másik ítéletet preferálók nem fogják elfogadni. És ez az igazságszolgáltatás hibája legfőképpen. Aztán jön csak a kormány, és az ellenzék is benne van nyakig!

fidesz maszop dk egykutya 2017.06.17. 12:51:35

@Jack__Bauer: "elvtárs" ez nem dokumentál pontosan semmit, rövid kis video a lényeg nélkül egy szovjet propaganda "hír"csatornától.

Hát a terrorizmus nagyon elterjedt, hiszen a focimérkőzéseken ennél keményebb dolgok is történnek :)

prakp 2017.06.17. 13:27:27

@Putyinpárti Gyorsnaszád: Hát ez ütött!! Félrenyelte a pálinkámat, baszod!

prakp 2017.06.17. 13:34:55

@dare: Az agymosottak jellemzője, hogy véleményt állítanak cölöpként a vélt tények helyére. Pontosan úgy, mint én tettem a mondat elején. Szomorú jövőt vetít ez a közösség elé, még ezek a trollok sem értik. Pedig minden apanázs elfogy egyszer, aztán pislognak majd, mint hal a szatyorban. Zanzásítva: ne pazarold a bájtokat, nem éri meg.

Jack__Bauer 2017.06.17. 14:11:22

@dare: Nem voltam ott, de a sajtóban (pl: 444.hu) megjelentek szerint a vádlott a röszkei összecsapás előtt azt mondta, hogy a rendőröknek 5 percük van angol tolmácsot hozni, és 10 percük van megnyitni a határt, különben bedöntik a kordont. Ezt követően kövekkel dobálta meg (társaival együtt) a határt védő rendőröket, és megkísérelték áttörni a kordont.
Az elsőfokon eljáró bíróság szerint ezen tettei kimerítették a Btk. 314 paragrafus (terrorizmus) tényállását. A másodfok döntése szerint Ahmed H. szavai, tettei és az áttörési kísérlet közötti összefüggést nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani, ezért új eljárást kell lefolytatnia az elsőfoknak.
A csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak vádjának bizonyítottságát a másodfok se vonta kétségbe, ezért ha a terrorizmus vádját esetleg nem sikerül rábizonyítani, akkor is 2-8 év (ill. az erőszak szervezőjeként akár 5-10 év) börtön vár rá. Ehhez jön még a 7 útlevél ügye...
Tehát semmiképpen se fogják szabadon engedni az eljárás végén.

Jack__Bauer 2017.06.17. 14:19:55

@fidesz maszop dk egykutya: elvtársad biztosan nem vagyok, de a focimeccseken randalírozó, dobálózó, rendőrökre támadó egybites faszkalapokat is le kellene csukni, Ahmedhez hasonlóan, évekre. Az, hogy valamiért ezt nem teszik meg, nem menti fel Ahmedet.

atomic power 1986DucaDuca 2017.06.17. 14:28:57

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!:

"Kösz hogy elismerted hogy Orbán teljesen egészében ellopta a magánnyugdíjpénztár vagyonát ahelyett hogy államadósságot törlesztett volna belőle."

Attól, hogy perszeveráció szerűen ismételegetitek a lopást MANYUP ügyben, még nem lesz igaz! Semmi olyat nem írtam, ami ezt alátámasztaná. A strasbourgi Emberi Jogi Bíróság szerint a MAMYUP pénz allamositásával a magántulajdonhoz fűződő jog nem sérült. A 2010 november 1. előtti magánpénztári megtakarításait érintetlenek maradtak, az azt követő befizetések pedig állami nyugdíjra adnak jogot. A törvénymódosítások pedig a nyugdíjjogosultságot jelentő szolgálati idő számításánál a ledolgozott éveit változatlanul figyelembe veszik.

"A magán-nyugdíjpénztári átalakításból származó forrásokkal 1345 milliárd forinttal csökkenti a wkabinet az államadósságot - közölte a keddi kormányülés előtt a miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Kifejtette: a mostani, 1345 milliárdos csökkentés azt jelenti, hogy az államadósság, amely ma az éves nemzeti össztermék 81 százalékán áll, egy lépésben 77 százalékra csökken."

Az EUROSTAT adattablazatai szerint a GDP arányos allamadossag a 2010-es 80,7%-ról 2011-re 78,2%-ra, 2012-re 76,6%-ra csökkent.

Euróban: 2010-ben 78.426,9 millió euro. 2011-ben 72 225,7 millio euro. A különbseg 6201.2 millió euro.

"Pedig hogy hazudozott a felcsúti tolvaja 2011-ben, hogy mekkora Kánaán lesz itt az államadósság visszafizet´ésben.Orbán Viktor bejelentette azt is, ősszel törvény születhet annak ütemezéséről, hogyan csökken az államadósság mértéke 50 SZÁZALÉK ALÁ."

Az államadóssagunkban a külső tartozasallomany a gdp114%-a 2009-2010-ben. Sierra Leone-val voltunk egy szinten.
A külső tartozasallomany a gdp-hez viszonyitva a 2009-es szintről 2015-re 70%-ra csökkent.
49%-ról 30%-ra merseklódott az államadóssag külső fizetőeszközben denominált aránya.
A magyar államadosság 10%-al alacsonyabb az unio alamadossaganal es 20%-al alacsonyabb az eurozona allamadossaganal a megtermelt jövedelem aranyaban.
És akkor még nem beszéltünk a magyar maganszektorról: a világban egyedülálló mértékben csökkentette eladósodottságát ezekben az években.
Míg a felvett hitelek elköltése GDP növelő, addig a hitelek visszafizetése recessziós hatású, hiszen a gazdaság szereplői fogyasztás és beruházás helyett törlesztésre használják jövedelmüket. A világ nagy részén ma magasabb adósságállományokkal találkozunk, mint 2008-ban.

Egy példa:

Szlovakia GDP arányos allamadóssaga 2010-2016 között 10,7%-ponttal nőtt, Magyarországé 6,4%-ponttal csökent. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Szlovakiaban minden 1%-pontos gazdasagi növekedeshez 1,93%-pontos hitelnövekedésre volt szükség. Nalunk minden 1%-os gazdasagi növekedésre ebben az idöszakban 1,875% adóssagcsökkentés jutott.

Ennél nagyobb ütemet diktálni nem lett volna celszerű az adóssagcsökkentés szempontjaból. Ez államháztartási többletet követelne meg és kizárna mindenféle egyéb állami kötelezettségvállalást, ami teljesen megbénítaná a gazdaságpolitikát. Szükségtelenül nagy illetve megvalósíthatatlan kiigazítási követelményt róna az országra. Súlyos növekedésvisszafogó hatása miatt nem is vezetne az állami eladósodottság tartós mérsékléséhez. Szerencsére erre idöben rajöttek es elvetették az SZKT tervben az allamdóssag ily modon, 50% ala törtenő "leharcolását".

morph on deer 2017.06.17. 14:40:03

@Jack__Bauer:
"Erre biztatta Ahmed a "bekes" tarsait. Ez pedig bizony terrorizmus, kar vergodni"

Melyik volt itt Ahmed?
Konkréten mit is mondott?

Te tényleg ennyire rosszul látsz/hallasz/gondolkodsz, vagy tényleg ennyire hülyének nézel mindenkit?

Tudod az a baj, hogy minél inkább próbáltok/próbálnak ilyen terhelő "bizonyítékokat" bemutatni Ahmed H. vádlott bűnösségét bizonyítandó, annál nyilvánvalóbb, hogy hazugság amit bizonygatni akarsz!
Hol van a "bűnös" - akarom mondani a "terrorista" ezen a "bizonyító" erejű felvételen, okoska? Holt tört más életére Ahmed a két (három?) kő- vagy tégladarabbal, ahogy az egy rendes terroristához illik?

Még egy nyomorult tankot sem tudott elkötni, hogy "békésen" tiltakozhasson..!

Rendzavarás és garázdaság esetleg megáll, de a dolognak kb annyi köze van a terrorizmushoz, mint a magyar válogatottnak a labdarúgáshoz Andorrában..!

Magyar foci.
Magyar "terroriznus"...
Nálunk nyilván egyik szó sem ugyanazt jelenti, amit a világ többi részén.

"Tolmácsot kérek!" - mondta Vida Ildikó...

dare 2017.06.17. 14:46:23

@Jack__Bauer: Egy szóval nem írtam engedjék szabadon, csak 1-2 évet említettem, ami az én véleményem, és nem befolyásol senkit és semmit, másnak ettől függetlenül lehet más véleménye.
Nem foglak tudni meggyőzni, de azt jó lenne megjegyezned egy példával élve, hogy a nemi erőszak, a csoportosan elkövetett nemi erőszak, a kiskorúak megrontása nem ugyanaz a kategória, és nem mindegy a szabadulása szempontjából az egyénnek, miért is volt ő már elítélve egyszer.
Szerintem hallgatni fogok egy előtted említett, miszerint kár a gőzért véleményre, mivel szándékosan vagy akaratlanul de tereled a beszélgetést olyan irányba, ami alapján egy bűnös emberről kellene beszélgetnünk, pedig csak most kezdődik az ügy.
Ha elítélik minden bizonyítékot beidézve és meghallgatva, akkor bocsánatot fogok tőled kérni az értetlenségemért, de addig ne beszéljünk terrorizmusról, mert szerinted kimeríti, szerintem pedig kevés ennek a ténynek a valóságtartalma.
Nézőpont kérdése mit gondolunk az egészről, tiszteletben tartom ettől függetlenül a véleményed, de nekem több kell, ettől több kell, hogy a te álláspontodon lehessek.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2017.06.17. 14:51:49

@atomic power 1986DucaDuca:

Tehát akkor még egyszer elismered, most már számokkal is, hogy Orbán lenyúlta a manyup vagyont. Az Orbán által beharangozott adósságcsökkentési célokból semmi nem lett, pedig még évi 1000 milliárdos megszorítást is tett a manyup vagyon lelopására. Ehhez képest ott jár, hogy a beígért évi átlag 4%-os adósságcsökkentésből be tud mutatni évi átlag 0,4%-ot.

A 2018-ra tervezett 50% alatti adósságrátából (amit még Alkotmányba is akart foglalni Orbán 2010-ben), lesz majd 73%.

Hát ennél fényesebben már tényleg nem lehet bizonyítani a tolvajkormányzás tényét!

Tehetségtelenek és tolvajok = Fidesz

ben2 2017.06.17. 14:51:51

A szerző logikáját követve Nagy Britanniában, Franciaországban és Berlinben is csak "mondvacsinált" terrorcselekmények voltak, mert néhány közúti balesetet, meg némi késelést kiáltották ki terrorizmusnak?

Jó lenne már végre megérteni, hogy a tényállás megállapítása és a bűncselekmény súlya két külön dolog. Ha holnap átutalsz 1000 dollárt az ISIS-nek, akkor minden demokratikus állam törvényei szerint terrorista leszel, de nyilván nem kapsz érte akkora büntit, mintha kisiskolásokat szállító buszokat robbantgatnál. Az egyik a tényállás, a másik a cselekmény súlya.
Attól tehát, hogy Ahmed H. cselekedeteinek súlya nyilvánvalóan nem érnek fel egy robbantásos merényletével még nem jelenti azt, hogy Ahmed H. nem követett el terrorcselekményt a Magyar Állammal szemben a migráns csürhe felbőszítésével és a határőrök megdobálásával. Mivel - mint kiderült - Ahmed H. szándékosan a bevándorlók felhergelésének céljával ment a határhoz, erre a célra még céleszközt (megafont) is vitt magával, ezért elég egyértelmű, hogy nem részeg randallírozásról, hanem tudatos politikai akcióról van szó.
Ezért is hülyeség a kődobálást randallírozásnak minősíteni.
Ha egy Fradi-MTK után az ultrák köveket dobálnak és autókat gyújtogatnak, akkor az garázdaság, ha meg valaki erőszakosan be akar törni az országba, az terrorizmus. Ettől még lehet a terrorcselekmény súlya alacsony a garázdaságé meg magas, a két tényállás mégis más.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2017.06.17. 14:56:17

@ben2:

hülye vagy mint minden behiszterizált fidesz birka. Miben merül ki Ahmed H terrorcselekménye? Hogy a kő mellé nem dobott egy fradi z´ászlót? Hát baszod, akkor a 2006-os rendőrdobáló magyar csürhe is mind terrorista volt.

Jack__Bauer 2017.06.17. 14:57:53

@morph on deer: Nyisd ki a szemed - 0:56-nal láthatod szakállas Ahmedünket. Ha nem esetleg nem ismernéd meg, akkor a google képkeresőt tudom ajánlani, lesz rá találat bőven.
A konkrétan elhangzottakról az ott szolgálatot teljesítő rendőrök, tolmácsok vallomásából lehet tájékozódni. Esetleg a videóban elhangzottakat is lefordíttathatod valakivel. Segítek, nem azt skandálta, hogy ""nyissátok ki a kaput" meg "engedjétek be a gyerekeseket", stb.,", merthogy a kaupt már előtte betörték, nő/kisgyerek pedig egy darab sincs a jelenlévők között, kizárólag fiatal és középkorú férfiak.
Megdobhatlak közelről két-három kődarabbal? Nem fogok az életedre törni, csak kicsit rendzavarok/garázdálkodok, jó?

A jog inkább írott, mint vélt - javaslom a hatályos Btk. tanulmányozását.
Egyébként nyugaton se kell már a terrorcselekményekhez pisztoly, géppisztoly vagy bomba, elég egy furgon, pár kés vagy egy kalapács is (lásd London, Párizs).

Jack__Bauer 2017.06.17. 15:01:55

@ben2: mindent leírtál, ami a témában lényeges, de aki nem akarja, az sajnos úgyse fogja fel...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.06.17. 15:09:27

A migráncsozás a fidesz másfél millió megmaradt hülye hívének szól. Nekik viszont semmi sem számít, ők vallási vezetőként vakon imádják viktort. Igazából mindegy is, hogy mi a veszély, amitől csak viktor mentheti meg őket, csak legyen.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.06.17. 15:12:08

@Ahmed H CIA terrorista: Te visszaolvasod, hogy mekkora fasságokat írsz? Komolyan, a szíriuszi gyíkemberekben is hiszel?

Ahmed H CIA terrorista 2017.06.17. 15:12:26

Egyszerű a recept:
fel kell deríteni nyilvános vizsgálat keretében:
-ki küldte oda ezt a CIA- ügynököt
-ki nyomta a megafont a kezébe
-kik voltak a társai a hergelésben
(pl. a másik megafonos, aranygyűrűs- nyakláncos nem- terrorista, szegény háborús menekült a videón- másrészt honnan van a háborús menekülteknek több autója Cipruson, arany- ékszereik, többezer- tízezer EUR - ja készpénzben...)

És erre a nyilvános nyomozásra meghívni a:
- magyar(országi) Szorosz- álcivileket (migszol, helszinki, tasz, transzveszti internasönel)
- amerikai nagykövetség
- CIA munkatársait

Aztán mindenki láthatja ki pénzeli a nagyon- nagyon mérsékelt iszlámista felkelőket- akarom mondani "menekülteket"

Ahmed H CIA terrorista 2017.06.17. 15:18:02

@Sörös Mérenc:

www.neonnettle.com/news/2211-amnesty-international-confirms-us-gave-isis-1-billion-of-weapons-in-2016

Nesze neked, szíriuszi gyíkemberek.

Valami ötleted van egyébként róla, kisöcsi, hogy hol dolgozik 2003 óta, a felszabadító amerikaiak által szélnek eresztett Iraki Hadsereg többszázezer tagja?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.06.17. 15:53:45

@Ahmed H CIA terrorista: Mielőtt okoskodsz, meg fölényeskedsz nálad eszesebbekkel, kedves habony-terrorista, megnézted, hogy milyen weboldal ez a hívatokozott neonnettle? Elég csak, ha a nyitólapra tovább kattintasz. Kb mint itthon a "hihetelten" magazin.

Te hülye fidesz agitpropos trollocska, te.

:-)

morph on deer 2017.06.17. 15:59:05

@Jack__Bauer:
"Nyisd ki a szemed - 0:56-nal láthatod szakállas Ahmedünket."

Amint nekilökik a kordonnak, majd a mutatóujját felemelve - mit is csinál?
Ja igen: "terrorcselekményt" követ el!
Csak az lehet, mivel szerinted az itt látható...

Ha már így 'felnyitottad a szemem' akkor nem ártana, ha te is próbálkoznál vele, meg fogsz lepődni!
Komolyan!
Még olyat is láthatsz, ami nincs is, nevezetesen nőt, meg kisgyereket! Nem is egyet!
Mivel szerinted "nő/kisgyerek pedig egy darab sincs a jelenlévők között, kizárólag fiatal és középkorú férfiak."- Javaslom, hogy figyelj jobban úgy 1'45"-től, és csoda fog történni..!
Vagy esetleg csak az van, hogy rossz videót kaptál?

Mindenesetre, ha ennek alapján valaki Ahmed H.-ra rá tudja húzni a "terrorista" meghatározást, akkor annak gratulálok!
Nem lesz akármilyen mutatvány, még orbanisztánban sem!

Ahmed H CIA terrorista 2017.06.17. 16:19:18

@Sörös Mérenc:

Te Szarosz- bérenc trollocska, pont a gazdád Transzvesztijére hivatkozik:

www.amnesty.org/en/latest/news/2017/05/us-military-admits-failures-to-monitor-over-1-billion-worth-of-arms-transfers/

Öngól, Szarosz- ügynök :DDD

@morph on deer:

Ott van még a rendőrök nem nyilvános kézikamerás felvétele is, a dobálásáról, a tömeg hecceléséről megafonnal és hogy a rendőröktől követeli a határ megnyitását, többezer katonakorú, személyi okmányok nélküli katonakorú férfi előtt...

Tudod, elvtárs, a terrorista nem ISIS- es felirattal, fejkendőben jön be az EU területére, hanem "szegény menekült"ként. Hogy honnan van többezer EUR- juk kp- ban azt ne is firtassuk.

Ez a miránssimogatók kedvence meg pont a határ megnyitását KÖVETELte. Majd köveket dobált ezredmagával a rendőrökre.

Vajon Szaúd Arábia határőrei mit tennének, ha keresztény országokból érkező katonakorú, fiatal férfi "menekültek" így kopogtatnának náluk?

Ahmed H CIA terrorista 2017.06.17. 16:21:10

@morph on deer:

1,45- től csoda fog történni- na bizony, itt egy másik videó, hogyan is színészkednek a migránsok, NGO- k és a CIA- kontrollált migránssimogató csicskamédia, könnyes szemű lefújt kislányokkal- meg egyéb akciókkal, ahol gyerekeket használnak PR- célokra:

www.youtube.com/watch?v=f0CF9c8B_3M

Hajdú Peter 2017.06.17. 16:27:19

Egyebbkent az elso pillanatban tudhato volt, hogy nem fog 10 evet kapni.
Ez csak egy figyelem felhivo ijesztes volt a kulvilagnak, hogy velunk nem lehet baszakodni es figyelmeztetes a tobbi esetleges elkovetonek.
Az ujabb eljarasban, kap 2 ev felfuggesztettet, es kiutasitjak az orszagbol 20 evre.
Mar csak azert is hagyjak futni a picsaba, mert nem fogjak 10 evig orizgetni, es 10 evig folyamatosan politikai tamadasi feluletet hagyni a haza es kulfoldi libsik szamara. Szoval az volt a terv, hogy elrettentunk, aztan lezarjuk az ugyet.

atomic power 1986DucaDuca 2017.06.17. 16:28:25

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!:

"Tehát akkor még egyszer elismered, most már számokkal is, hogy Orbán lenyúlta a manyup vagyont"

Ezek a számok csak egy közgazdaságilag képzetlen és elfogult kommentelő számára jelentenek lenyúlást.

"Ehhez képest ott jár, hogy a beígért évi átlag 4%-os adósságcsökkentésből be tud mutatni évi átlag 0,4%-ot."

6,4:6 mióta 0,4%?

"A 2018-ra tervezett 50% alatti adósságrátából (amit még Alkotmányba is akart foglalni Orbán 2010-ben), lesz majd 73%."

Még mindig jó eredmény- Spanyolország 2010_2016 között 60,1%-ról 99,4%-ra növelte GDP arányos államadosságát úgy, hogy a GDP volumennövekedése az időszakban mindössze 2,2% volt. Azaz 1% GDP növekedéshez 17,9 % pontnyi hitelnövekedésre volt szükség. Szlovákiában ez jobb arány, 1,93%, de még mindig magasabb a magyarnál.

A te logikád szerint a spanyol és a szlovák kormány nagyobb tolvaj a magyarnál!

sinus67 2017.06.17. 17:19:03

@Jack__Bauer:
"A konkrétan elhangzottakról az ott szolgálatot teljesítő rendőrök, tolmácsok vallomásából lehet tájékozódni. "

Ha jól emlékszem a statisztikákra, minden harmadik rendőr beszél, angolul. A maradék kettő meg arabul és németül.

Ha Ahmedünk arabul beszélt, akkor értették az "övéi", a rendőrök egy része és az arab tolmácsok.
Ha Ahmedünk angolul beszélt, azt értették az "övéi", a rendőrök egy része és az angol tolmácsok.
Csak egy szűk csoport, a süketnémák nem értették Ahmedet! Meg akik nem akarták!

morph on deer 2017.06.17. 17:30:39

@Ahmed H CIA terrorista:
"Ott van még a rendőrök nem nyilvános kézikamerás felvétele is,"

Az "ott van" kis gügyém, ez meg itt, és erre hivatkozott egy másik mély tudású szabadságharcos, mint bizonyítékra!

Unalmas vagy kicsim, de qrvára, tudod?
Nem jött be a "nagy magyar terrorista per" című médiahack, kár görcsölni, ez van!

A te helyedben megvárnám míg Habony megint felébred ahogy kialudta az ibizai élményt, és kitalál egy új ellenséget.
Az hátha jobban sikerül.. :))

Ezt meg szép csendben felejtsd el, mert csak égeted magad ezzel a küszködéssel.

Tomiko 2017.06.17. 21:26:59

@Jack__Bauer: Te vergődsz, mert magadat is becsapod. Hol vannak a terrorcselekmény következményei? Hol vannak a halottak? Melyik mozzanat volt terror? Hol a fegyver, vagy annak látszó tárgy? Láthatatlan vírussal támadt? Esetleg láttad a robbanás villanófényét? Egész pontosan írd meg melyik lépés az, mely konkrétan terrorizmusnak minősül? Melyik mozzanat, képkocka nem fordulhat elő hazai rendezvényen, tüntetésen, focimeccsen? Írj valami konkrétat légyszíves. Az ügyben még az sem merült fel a vád részéről, hogy ennek az embernek bármely mozzanata akár egy karcolást, hámsérülést okozott volna. Neked fogalmad sincs mi az erőszak szerencsére.

sinus67 2017.06.17. 21:42:39

@Tomiko:
Ezt csak visszamenőleges törvénymódosítás oldhatja fel.
Btk. 314/A § (1) Amennyiben Ahmed H. a magyar határt kezében megafonnal megközelíti és abba bármi mond, valamint kővel dobálja a magyar rendészeti szervek tagjait, terrorizmus miatt 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Viccet félretéve a hatályos Btk. szerint simán elítélhető lenne egy csomó mindenért. Hiv. szem. elleni erőszak, illegális határátlépés, garázdaság. Éveket kaphatna így is. Persze nyilván a cselekménye súlyát is figyelembe véve.
De nem! Mindenképpen terrorizmus elkövetéséhez kell ragaszkodni, mert az megy a kormányzati propagandához kisérő zenének. Ha elkaszálták volna más minősítés (ek) alapján már a kutyát nem érdekelné az ügy, de kell az országba terrorizmus. A plakátoktól még nem ijedtek meg eléggé az 1 bitesek.

Jack__Bauer 2017.06.18. 22:19:46

@Tomiko: Te megnézted a belinkelt videót?? Kővekkel dobálták a rendőröket. Szerinted csak az terror, ahol halottak vannak? A párizsi kalapácsos allah-akbar kit ölt meg? Vagy akkor szerinted ő se terrorista?
A focimeccseken garázdálkodók nem megfelelő büntetése/felelősségrevonása pedig nem menti fel Ahmedéket.
Egy korábbi hozzászóló már részletesen leírta, hogy miért meríti ki a Btk 314-et Ahmed produkciója, ettől érthetőbben én se tudom megfogalmazni:
"Jó lenne már végre megérteni, hogy a tényállás megállapítása és a bűncselekmény súlya két külön dolog. Ha holnap átutalsz 1000 dollárt az ISIS-nek, akkor minden demokratikus állam törvényei szerint terrorista leszel, de nyilván nem kapsz érte akkora büntit, mintha kisiskolásokat szállító buszokat robbantgatnál. Az egyik a tényállás, a másik a cselekmény súlya.
Attól tehát, hogy Ahmed H. cselekedeteinek súlya nyilvánvalóan nem érnek fel egy robbantásos merényletével még nem jelenti azt, hogy Ahmed H. nem követett el terrorcselekményt a Magyar Állammal szemben a migráns csürhe felbőszítésével és a határőrök megdobálásával. Mivel - mint kiderült - Ahmed H. szándékosan a bevándorlók felhergelésének céljával ment a határhoz, erre a célra még céleszközt (megafont) is vitt magával, ezért elég egyértelmű, hogy nem részeg randallírozásról, hanem tudatos politikai akcióról van szó."

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.06.19. 08:37:46

@Ahmed H CIA terrorista: A kva anyádnak van gazdája. Kíváncsi lennék, hogy a szemembe is mernél-e ilyen stílusban beszélni kis buzi...
Egyébként meg amnesty-re hivatkozol? Te? Persze fideszéknél a bloomberg is tudott lenni liberális szennylap és mértékadó gazdasági újság is egy azonos napon, annak tükrében, hogy éppen mit írt a nagytiszteletű miniszterelnök úrról, szóval a duplagondol dívik nálatok.

fidesz maszop dk egykutya 2017.06.19. 12:52:42

@Jack__Bauer: De felmenti, ugyan is ugyan azért a dologért, ugyan olyan büntetést illik adni, legalább is normális helyeken.

Persze hogy nem vagy az elvtársam, nem véletlen az idézőjelé, hiszen én nem kedvellek titeket kádár fiait...
süti beállítások módosítása