B1 blogcsalád



Nógrádi György bemutatja: Kész átverés-show a köztévében Fidesz-módra

2017. február 01. - Mr Flynn Rider

Olyan pofonegyszerű a Fidesz médiastratégiája. Ennek egyik eleme Nógrádi György és a hozzá hasonló gumigerincű álszakértők megszólaltatása, akik alátámasztják Orbán Viktor minden cselekedetét és legitimálják az őrültségeket. Meg a lopást. 

nogradi_gyorgy.jpg

A Fidesz nagyon végiggondolt stratégiával jutott el oda, ahol most tart (nem csoda, hiszen amerikai kampánytanácsadóval dolgoztatnak):

  1. nevezz ki egy ellenséget, vagy problémát;
  2. tartsd fenn a veszélyérzetet a szavazókban;
  3. állítsd be a megfelelő politikust kompetensnek az ellenség, a probléma megregulázásában;
  4. hallgattasd el az ellenzéket és a kritikákat, akár erővel, akár pénzzel.

Nógrádi György, aki tegnap is boldogan nyilatkozott a köztévének, tulajdonképpen a stratégia egyik megvalósítója, egy eszköz arra, hogy Orbán Viktor fenntartsa a hatalmát.

És Ön féljen a migráncsoktól. (Már ugyan a civilek vannak soron, éppen ők esküdtek össze a szent magyarság ellen, de a migráncsoktól is félni kell, nyilvánvaló.)

Mindez azért borzasztó, mert Nógrádi György a „külpolitikai szakértő" a köztévében akkor is nyilatkozhat, csaphat be embereket és gyűjthet szavazatokat a Fidesznek, ha két évvel ezelőtt teljesen lelepleződött: Az Index ugyanis már két éve megírta, hogy Nógrádi György

  • semmilyen tudományos tevékenységet nem végez,
  • egy nem létező egyetemen rektorhelyettes,
  • az általa elnökölt osztrák „akadémia” pedig tavaly azt a Tarlós Istvánt tüntette ki a választási kampányban, aki idén felügyelőbizottsági posztot adott neki egy fővárosi cégben.

Érdemes elolvasni a róla szóló, igen alapos riportot az Indexen: még Nógrádi is nyilatkozik benne, büszkén vallja, hogy

„Nézze, ha kutatnék, akkor tizedannyi időm lenne a médiaszereplésekre.”

 

Ő volt az például, aki a kerítés ötletét bedobta a köztudatba. Az Index azt is megírta:

a Fidesz csinált belőle szakértősztárt.

 

A „szakértő” pedig pontosan azt teszi, amit egy hálás, a rendszert kiszolgáló embernek tennie kell: mondja tovább a sületlenségeit. Most az orosz kormányzati propaganda álhíreit keveri a fideszes alternatív valósággal: szerinte „sikertelen volt a migránskérdés németországi kezelése”.

Ez melyik eleme is a Fidesz stratégiájának? Igen, ez egyszerre tartja félelemben az embereket a „migráncsoktól”, illetve állítja Orbán Viktort piedesztára, hiszen annyira jól kezelte a migránskérdést.

Tulajdonképpen egy bonyolult politikai-társadalmi-környezeti problémára (az emberek elmenekülnek a háború és a nyomor elől) adott egy faék egyszerűségű választ (zárjuk le kerítéssel a határt).

Megszünteti a problémát?

Nem.

Megoldást talál nekünk, európaiaknak és nekik, bevándorlóknak arra, hogy békében, nyugodtan éljük a hétköznapjainkat?

Nem.

Jól kommunikálható, még sokáig lehet róla beszélni, hiszen a probléma nem oldódott meg?

Igen.

Győzelemként lehet beállítani?

Igen.

El fogják hinni a szavazók (hiszen a tévében mondják, akkor igaz)?

Igen. 

Nos, akkor legyen kerítés, legyen egy migránsellenes médiastratégia és legyen Nógrádi György.

Senkit sem érdekel, hogy a menekültek ott fagynak meg a sátraikban, vízágyúzzák őket,  10 évre ítélik őket a semmiért, vagy, hogy Nógrádi hülyeségeket, embertelenségeket beszél.

Az ügyben két fontos dolog van:

  1. Nógrádi megkapja a pénzét;
  2. a Fidesz megkapja a szavazóit. 

A B1 blogon korábban mi írtuk meg: nem az a gond, hogy álszakértők keretbe helyezik a valóságot. Hanem az, hogy mindenféle kritika nélkül tehetik ezt meg a televízióban, pláne olyan emberek számára, akik képtelenek védekezni a propaganda ellen.

Ezek az emberek a Fidesz potenciális szavazói:

  • egyfajta médiát fogyasztanak (köztévé, közrádió, ahonnan csak egyoldalú propaganda szól),
  • nem jutnak hozzá más kommentárokhoz és
  • nem rendelkeznek markáns politikai véleménnyel –
  • azaz, a média-tudatosságuk alacsony és
  • folyamatosan „etetni” kell őket, hogy fenntartsák bennünk a félelem- és bizonytalanság-érzetet.

Ez az érzet - a félelem - ugyanis segít őket megtartani a Fidesz oldalán, amelyik viszont „jól kezelte” a menekültválságot.  

De ezt már a következő szakértőnk mondja el, kedves nézőink.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9412174200

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Olvasni és elhinni 2017.02.02. 08:34:26

Mindenkit a röhögőgörcs, vagy a hideg elképedés kerít hatalmába, amikor egy bibliamániás judeokeresztény azt írja, vagy mondja, hogy; "Ne higgy el mindent amit olvasol!"

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HaD 2017.02.02. 08:00:09

N mint Neustern? A mamája a balos! Vagy fogalma sincs hogy hogyan bsszák át ezek vagy fizetik érte hogy ne legyen fogalma.

HaD 2017.02.02. 08:02:39

@Nzoltan: haza kéne húzni izraelbe aztán ott osztania az arabokat cimbora! az nem lenne bün...söt! egy bibsivel kevesebb

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.02. 08:29:34

Ez hihetetlen...

MA már facebookon erőszakolják a Svédországi migránsok az őslakos lányokat, (amiről persze a ballib seggnyaló HVG, Index, 444 egy szót sem ír), és ezek még mindig mentegetik őket.

Ráadsául azt a keírtést kritizálják, ami megakadályozta több százezer migráns Magyrországra érkezését eddig sikerrel !

Agybeteg Soros bérencek nyalják parancsra a migráns seggeket, akik robbangatnak, sé erőszakolnak.

Röhejes.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.02. 08:31:24

Linkek:
Július eleje:
888.hu/article-otven-migranst-sikerult-eddig-munkaba-allitani-a-2-milliobol-nemetorszagban
Ötven migránst sikerült eddig munkába állítani a 2 millióból Németországban.
...
Most:
index.hu/gazdasag/2016/09/14/a_nemet_topcegek_szerint_a_menekultek_nem_keszek_a_munkara/
A Reuters hírügynökség felmérést végzett 30 német nagyvállalat körében, és azt találta, hogy ezek mindössze 63 menedékkérőt foglalkoztatnak, holott több mint egymillióan érkeztek az országba tavaly.

------
888.hu/article-igy-csinaltak-csatateret-malmobol-a-migransok
Túltolták a migránsok a szilveszteri bulit: háborús csatatérré változtatták a svéd várost.

888.hu/article-elkepeszto-okbol-nem-utasitjak-ki-azokat-a-migransokat-akik-megeroszakoltak-egy-kisfiut
Elképesztő okból nem utasítják ki azokat a migránsokat, akik megerőszakoltak egy kisfiút

-----------------------

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.02. 08:32:44

Egyéb érdekességek.
Csak hogy tudd kiket akarsz a magyarok nyakába erőszakolni:

carm.org/islamic-muslim-statistics-on-violence-rape-terror-sharia-isis-welfare

Saudi Arabia, 92% of Saudis say ISIS conforms to Islamic Law,

America, 38% of American Muslims says ISIS beliefs are correct,

Britain, about 1/2 of Muslims support ISIS,
----------------

51% of U.S. Muslims want choice of Sharia,

300,000 U.S. Muslims want to impose Sharia worldwide,

---

28% of British Muslims want Britain to be an Islamic state.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2017.02.02. 08:35:45

Ne higgy el mindent, amit olvasol ... és azt sem amit látsz, vagy hallasz

Mindenkit a röhögőgörcs, vagy a hideg elképedés kerít hatalmába, amikor egy bibliamániás judeokeresztény azt írja, vagy mondja, hogy; "Ne higgy el mindent amit olvasol!"

erkolcstan.blog.hu/2017/02/02/olvasni_es_elhinni

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.02. 08:42:38

Egyébként Nógrádit jópár éve hallottam előadni. Akkor még nem talált a zsebébe a fidesz pénze, és arról beszélt, hogy az oroszokhoz nem szabad közeledni, mert Oroszország az 1990 utáni állapotot csak átmenetinek tekinti, a restauráción dolgozik és Putyin ennek a vezéralakja. Vajon akkor is igaza volt, kedves fideszesek?

nu pagagyí 2017.02.02. 08:50:09

A kerítés azt jelképezi, hogy nem bízunk saját kultúránk erejében. Az ország rálépett a kihalás útjára. Ebben a kultúrában, amit a társadalom kifosztása céljából véd- és dacszövetséget kötött, egyesült söpredék jeles képviselői ránk erőltetnek, persze én sem hiszek. Kivénhedt, semmiféle teljesítményt soha fel nem mutató kóklerek és gerinctelen senkik élik fel azokat a forrásokat, amitől a magyar társadalom jövője függ. A gazdaságból kiölték a piacot, ami visszajelzést adhatna a lopott pénzből felhizlalt oligarchák teljesítményéről.

A sajtót, senki által nem olvasott lapok uralják, szinte minden olyan lap megszűnt, amely nem a propaganda minisztérium alternatív valóságát szajkózza. A lényeg az utóbbiak kivégzése volt. A közvetlen, vagy oligarchákon keresztül közvetve közpénzből tömött szennylapokat csak az újságírók korrumpálására tartják fent, nehogy eszükbe jusson a valósággal foglalkozni.

Az oktatás átalakításának célja a tanárok közvetlen pártirányítás alá helyezése volt, egzisztenciájuk immár egyetlen, a rezsim által kinevezett teljhatalmú vezetőtől függ. Az oktatáspolitika célja, hogy a jövő generációjából már csírájában kiöljenek minden szuverén megnyilvánulást. A kritikai gondolkodás (egyáltalán a gondolkodás), az önállóságra való törekvés, a kizárólagos hatalmat birtoklók legnagyobb ellensége. Az "általános iskolát" persze csak a jövendő alattvalóknak szánták. Az elit magániskolákban képezteti csemetéit, ahová a pénz és vagyon szűri meg, tehetségtől és képességektől függetlenül, a jövő cinikus hatalomgyakorlót.

Ugyanez a fordulat történt az egészségügyben. A közegészségügy csak az alattvalók bajainak súlyosbítására képes, korszerű eszközök nélkül, a szándékosan tönkretett munkakörülmények miatt elmenekülő szakemberek hiányában.

Nyugdíj, a mindenkitől bevasalt tetemes járulékokból, már nem lesz 10-20 év múlva. Az alattvalók majd eltartják a szüleiket is a mindenkori minimálbérből (+/- 10%). Valódi piac nélkül ugyanis, az alattvalók csak a kormány által meghatározott zsebpénzre számíthatnak, no meg időnként némi kajajegyre, hogy legyen miért hálásnak lenni. Megtakarításra nem lesz lehetősége egy átlagembernek, vállalkozni nem fog, így nem is fog beleszólni a nagyok dolgába.

A közpénzekből a társadalomnak csak maradványelven csorgat vissza valamit a rezsim. Előbb elteszik a saját részüket. A közpénzből megvalósuló beruházások zöme is csak saját birtokuk és életkörülményeik fellendítésére korlátozódik: vadászházak, a Vár csicsázása Orbán és a vezető pártemberek lakótelepének kialakítása végett, utak a szőlőbirtokhoz, stadion kisvasúttal, 100 milliós vissza nem térítendő támogatások a frissen lopott kastélyok kikupálására. A szakértelmet szállító cinikus végrehajtóknak is csurran-cseppen, milliós fizetésekre számíthatnak ők, vagy rokonaik, a közpénzjellegét elvesztő pénzekből fenntartott, semmit nem csináló intézményeknél.

A migránsok csak megzavarnák az idillt. Nem érteni jól magyart. Az alattvalók belenyugvását, a minden forrást erőszakkal kisajátítók dölyfét, nem érzékelnék helyesen a félelem nem látható légkörét. Nem olyan időket élünk, mint egykor, a pogány kunok befogadásakor migránssimogató királyok által. Nem fejlődik már ez a nép sehová. Nem képes integrálni semmit. Haldoklik.

HaD 2017.02.02. 08:54:42

@Ballib cenzúrázók réme 24: Ès akkor a vezír hogy a fszban nem épít falat körbe bmeg? Nemhogy fal nincs de egy árva rendört sem látni az osztrák szlovák határon...attól nem félünk hogy ezek a migráncsok onnan idejönnek és megeröszakolják a fiainkat a keletinél...hogy van ez vitézek? Elqrtqk egy halom pénzt a déli határon de az ellenség már a kapuk mögött van...az nem gond? Majd a nógrádi megmonnya hogy hogyan kell ezt kivédeni....vagy nem monnya meg? Húúúú waze akkor mi lesz, lehet hogy reggelre már a Kossuth Téren vágják a kecskéjüket a kuszkuszba...szerintem el kéne húzni az orosz tesókhoz ahol majd jól megvédik;)...de azér elötte fizessen be egy társasútra Moszkv´ába hogy lássa hogy hova is fog menni:)!!!

Jozsef Janos Hoffmann 2017.02.02. 08:55:28

Nem szeretnék én abban a szerepben tetszelegni, hogy én is olyan okos vagyok mint ti! Ezért inkább arra kérlek benneteket,hogy tobbszor gondoljátok át a gondolataitokat mielott, bámit leirnátok!!! Az isten csak az embernek adta meg a lehetoséget,hogy gondolkodjon, az eszét használja!!!! Minden élolénnyel szemben. A kommenteket látva, ti rendelkeztek az isteni csoda jotéteményével, az" Aggyal" !!!! De benne az ész???? Nem vagyok itesz!! Ui: Tegyél fel" kérdéseket", és válaszoljon az aki tud bizonyitani!!!

legális 2017.02.02. 08:56:28

A tűzparancsot, mint olyat elítélni bizonyos helyzetekben kreténség.
Elég sok gondolkodót visszatart, ha reális esélye van annak, hogy a bűncselekménye miatt lelövik.
Nem mindenkit, illetve nem mindenki gondolkodik, meg van aki szereti az orosz rulettet, de sokakat visszatart.
Hiába van szép nagy művelhető terület pl. Oroszország Európai részén, nem özönlenek oda a letelepedni vágyó munkaerők. Még az mg. dolgozójelöltek sem, nem még az agysebészek.

HaD 2017.02.02. 08:58:03

@nu pagagyí: szinte tökéletes kórkép:)

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.02. 09:03:44

@HaD:

Akik nem húztak fel kerítést ott ha megfigyelted több tízezer migráns tobzódik.
Ma is.
Ahogyan nálunk is így volt amgí nem volt kerítés.

Nem beszélve arról, hogy a migránsok szándékosan eldobálták a papírjaikat és a zöldhatáron özönlenek ellenőrizetlenül.

Tehát ha nincs kerítés, akkor annak egyenes és nyílvánvaló következménye, hogy több tízezer azonosíthatatlan migráns grasszál Magyarországon, akikről semmit nem tudunk.

Hogy ez miért célja az agyatlan hozzád hasonló ballib marháknak az máig rejtély.

Teljesen nyílvánvaló okokból jobb, ha csak ellenőrzött, azonosított, és menedékjogot kapott embereket engedünk aaz országba !

HaD 2017.02.02. 09:05:04

@legális: Mondjuk az orosz nagyvárosok tele vannak feketékkel meg kaukázusiakkal...akik azért nem ép kultúr népek(az európai fogalmak szerint)...más kédés hogy abba a bitang nagy orosz jólétbe (sem) akar migrálni egy arab "mesterember" sem. Mint ahogy a magyarok sem az oroszokhoz migrálnak....

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.02. 09:05:47

@Csuvakka a migráns vuki:

Nem hallottad ?

Persze hogy nem, hisz a ballib seggnyaló média nem közölte a hírt. Se a 444, se az Index, se a HVG, így az egysíkú ballib marhák nem is tudják:

pestisracok.hu/sved-migransok-eloben-kozvetitettek-egy-no-megeroszakolasat-facebookon/
Több tízezren láthatták egy Facebook-csoportban, ahogy megerőszakolnak egy nőt Uppsala város egyik lakásában- írja a Gatestone. A hatóságokat Josefine L., a csoport egyik tagja értesítette, miután látta, hogy mi történik a felvételen.

HaD 2017.02.02. 09:14:36

@Ballib cenzúrázók réme 24: Ez a balllib mit jelent? Nem tudtam hogy az lennék,de még lehet hogy mégis?! Gondolom valami szitokszóféle:)...az olyanok használhatják akik vagy hivatßasból vagy csak megvezetve a széthúzást eröltetik. Amire meg reflektált aról csak annyit hogy a szövegértés tényleg bibis ...igaza van a PISA tesztnek. Egyszerüsítek. A migráncsok ha akarnának bármikor ide jöhetnének. A lókuki kerítése semmitöl nem véd,ha ezek igazán(és milliószám) át akarnának jutni rajta. Egyenlöre a könnyebb utat válsztják mert NEM ide akarnak jönni. Panyemaju taváris?

legális 2017.02.02. 09:25:10

@HaD: Ha megpróbálnál munkát találni Oroszországban, csak jól fizető magasan kvalifikált munkaerőt igényló pozícióban lenne legális lehetőséged.
Ha megszorult menedékkérő lennél, akkor még Oroszország is előrelépés lenne.
Ki mondta, hogy migráns csak nagyvárosba, készbe települhet?
A gond nem a migráns mesteremberrel van, hanem azzal, aki nem az és nem is lesz soha azzá. Na azoktól kellene Európát megmenteni.
A nagyvárosokban nincs több fekete, mint itthon. A kaukázusiaktól meg csak nő az átlegintelligencia (ld. sakkolimpiák)

nu pagagyí 2017.02.02. 09:37:49

@Ballib cenzúrázók réme 24: Maradjunk annyiban, hogy a "krízis" két okból alakult ki. Először is, Magyarország nem készült fel és nem is akarta végrehajtani a schengeni egyezményből ráháruló feladatokat. Nem szűrte, nem regisztrálta a menekülteket, nem létesített megfelelő tábort erre a célra, nem képzett szakembereket, nem egyeztetett a szövetségesekkel, szimplán átjáróházként funkcionált. A Keletiben azért torlódtak fel a migránsok, mert a németek és osztrákok bekeményítettek. Nem akartak ellenőrizetlen tömeget fogadni. Orbánék persze Merkelt hibáztatták, pedig pont fordítva volt, a potenciális terroristák bejutását az EU-ba a magyar nemtörődömség és szakmai felkészületlenség segítette elő. Orbán válasza embertelen és hazug volt. Az EU nyugati része a közös elvek és nemzetközi egyezmények alapján befogadja a menekülteket, Orbán viszont már azokat sem engedi be. Orbán egyszerre visel háborút az emberi civilizáció minden haladó elve ellen és igyekszik saját népét cinikus, gyűlölködő szar alakok hazájává tenni, akik majd jól ellesznek egymással, amíg degeszre lopja magát.

Fehérlapos 2017.02.02. 09:41:45

Szerezze már meg valaki az iraki háború alatti szerepléseit a Magyar Televízió archívumából! 2003-ban naponta szakértett a háború első hónapjaiban, ő volt az invázió legnagyobb támogatója, mindig elmondta, hogy már csak órák kérdése, hogy előkerüljenek azok a fránya vegyi fegyverek. Szaddám már rég fel volt akasztva, és már mindenki tudta, hogy nincsenek vegyi fegyverek, kivéve Nógrádi Györgyöt, aki még akkor is állította, hogy biztosan jól eldugták őket. Az emeszpések itták a szavait (ők voltak kormányon), a fideszesek meg szidták, mint a bokrot, meg lezsidózák.

HaD 2017.02.02. 09:42:07

@legális: Ez jó:) sakk!matt! Végül is minden idevándorló megszorultnak érzi magát...gondolom ha otthon csupa buli lenne nem vállalna ekkora kockázatot...mint ahogy a magyarok színe java sem akik elhúztak innen sajnos(és most jönnek majd az urkán "dolgos" kezek:)). Az persze hogy a saját élletterük miért is szünt meg darsztikus gyorsasággal arról nagy ívben elfeledkezünk...egy dolog hogy az amcsik(zsidó nyomásra) belecsin´áltak az zsidó ellen billenö mérlegbe a Közel-keleten,de Szíriában meg az oroszok tettek nem keveset azért hogy Asszad barijuk elkezdje a népírtást aztán majd jól be lehessen avatkozni(lásd 1849. Mo/1956. Mo). Európa megmentése meg nem hinném hogy a magyaroknak fog sikerülni(lásd még Mohács),mint ahogy a magyarok nyilaitól sem az isten mentette meg Európát(lásd még Augsburg ami a német egység kezdetét jelentette a német történelem tanítás szerint. EGYSÈG...ez a lényeg).

HaD 2017.02.02. 09:49:58

@Fehérlapos: egyrészt mert valóban az,másrészt mert a mszp ´és a fidesz közt semmilyen különbség nincs (zsákmányszerzö utódok....ja bocs rendszerváltók). Pontosan ugyan abból a kottából játszanak a remek kis szakértöik meg tanácsadóik(finkelsteinfélék)segedelmével. Egyszerüen az ilyen hatalmi rendszereknek szüksége van ilyen emberekre...pl a náci németország is egy elég jó példa,de manipulátorokat mindíg is lakalmaztak a néphülyítésre(pl. egyház:) tisztelet a kivételnek!!!)

rovid 2017.02.02. 09:55:10

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: az a nagy gond, hogy már patkányozni sem érdemes, mert sokkal értelmesebbek! És ezt nem az "austria egyetem" állította!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.02. 09:57:21

@nu pagagyí: "A Keletiben azért torlódtak fel a migránsok"

... mert orbán meg akarta mutani a budapestieknek, hogy

1. vannak

2. ha nem kapnak WC, mosakodási, mosási lehetőséget, akkor koszosak mint az állatok.

A gyűlöletkmpányhoz kellett a muníció.

HaD 2017.02.02. 10:00:36

@nu pagagyí: A gyerekeim(két lány,kamaszok)kinn voltak Bécsben a menekülteket segíteni. A meglátasuk hogy a nagy részük valóban szerencsétlen ember de voltak köztük olyanok akik sefteseknek látszottak...pont mint a Mo.-ról kivándorlók....többnyire becsületes élni akaró emberek,de vannak köztük zsiványok is nem kevesen. orbánnak abban igaza van hogy ellenörizni kellett volna öket,de azon túlmenöen egy sima provokáció amit csinálatk. Ausztriába simán mehettek volna akkor is a migráncsok-és oda is akartak jutni-de a magyarok nem engedték öket tovább...az osztrákok akkor egyálatlán nem kemánykedtek mert tudták hogy a németekhez igyekeznek ezek a szerencsétlenek. orbánéknak jól jött hogy odaszorították öket hogy aztán lehessen példálózni hogy mekkora barbárok(mellesleg nem is európai kultúra)és sokkolni a jónépet a média közremüködésével,hogy aztán lehessen ütni a vasat...na ez az aljasság hogy más emberek bajából is a kis hatalmukat akarják fényezni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.02. 10:04:58

@Ballib cenzúrázók réme 24: "Akik nem húztak fel kerítést"

Annyi eszd van, mint egy marék molylepkének. Hogy néznének ki a görög szigetek körbekerítésezve.?

high up! 2017.02.02. 10:14:36

Ez a féleszű szélhámos nógrádi remekül illeszkedik az reggel-délben-este hazudozó fideszes mocsok garnitúrába. Az ember azért tudna ezeken a nógárdikon, bájereken akár röhögni is, csak az a baj, hogy ezek nem röhögni való kis hülyegyerekek, hanem közveszélyes nagymarhák.

Ja, ez a faszkalap nógrádi lövetni akart a migránsokba. Mer há ugye meg kell védeni a hazát az okostelefonnal meg nylon szatyrokkal támadó migránsok ellen.
Ja nem is csak a hazát védjük, hanem Európát.
Ja, meg a Világegyetemet.

FOLYTASSUK!

cselaxi 2017.02.02. 10:15:52

@karandash: Csk az első mondat: "A keresztény szeretetvallás nevében hozzávetőlegesen 800 millió embert gyilkoltak le. Vagy nem csak a nevében, hanem a keresztény ideológia közvetlenül felelős a mészárlásokért?"
A cikk: www.amiidonk.hu/elemzes/a-keresztenyseg-bunei/

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.02. 10:20:03

@Ballib cenzúrázók réme 24: Mikor fogsz a prostisrácok.hu-n a kanadai muszlimirtásról olvasni?

gyurmicsek 2017.02.02. 10:21:10

@Ballib cenzúrázók réme 24:
"Ez hihetetlen...
MA már facebookon erőszakolják a Svédországi migránsok az őslakos lányokat"
Szerintem csak átestek egy vak komondoron. Volt már rá példa itthon is.
Akkor nem szólaltál fel. Ennyi.

werecke 2017.02.02. 10:22:58

@cselaxi: Mégis Jézus mondá a zsidóknak : Azért nem értitek az én szavam mert én az Isten atya gyermeke vagyok Ti meg a Sátán atya gyermekei vagytok ki is embergyilkos volt kezdetektől fogva. Hmmmm........

werecke 2017.02.02. 10:24:21

Nem érdekel az ajvékolásotok , nem kellenek és ti sem !

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.02. 10:25:40

@Ballib cenzúrázók réme 24: Ja, azt hittem, ott voltál. :-) A pestisracok már sokszor bizonyította, hogy mennyire hiteles hírforrás. Az sem igaz, amit kérdeznek, légyszi ne fárassz a linkjeikkel!

HaD 2017.02.02. 10:27:19

@high up!: mondjuk nem tudom nógrádi szakértö úr miért nem adott jó tanácsot a francia/belga/német béna titkosszolgálatoknak hogy hogyan is kellene kiszürni a lövöldözni akarókat? Meg akkor a magyar titkosszolg´álatnak mikor a francia lövöldözök itt éltek hetekig,kamu telefonokat vehettek stb...? Vagy csak nem akart direkt:)? esetleg elárulhatná(titokban:))hogy hogyan is kell kiszürni a gyanús elemeket a többiekböl?! Pl. anno 56.-ban az osztrákok az elsö hullámban oda menekülö ávó-okat elkülönítetten tudták valahogy kezelni(majd szépen haza is jöttek amikor már Györnél jártak az orosz tezsvérek)...szóval melyek azok a tikos módszrek nógrádi 007-es amik tutik???

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.02. 10:27:46

@werecke: Ajvékolás? Az meg mi, zsidó vagy?

Tompahawk · https://rohadtkunyho.blog.hu 2017.02.02. 10:45:22

Ha jól tudom, mélyen tisztelt vendégünk, Putyin bombázta szét az orsázgukat, hogy hatalmon tartson egy kormányzásra tökéletesen alkalmatlan de orosz fegyvereket vásárló vezetőt. Főleg ezért jönnek. Ha jól tudom az áramlás felgyorsítása érdekében baráti orosz bombázók akár civilekre, segélyszállítmányokra is bombákat szórtak.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.02. 10:45:37

Kész vagyok a Soros féle ballib hazaárulóktól.
Sokat röhögök rajuk, mert agyatlanul löketik a migránsseggnyaló dumát, hogy már egymással is vitatkoznak.

Az egyik azt mondja, hogy azért torlódtak a migárnsok a Keletinél, mert a Németek, és Osztrákok nem engedték át őket olyan ütemben ahogy a zöldhatáron a potenciális terrorsiták átszökdöstek.

A másik azt hazudja hogy Orbán direkt sorakoztatta őket a Kleetinél.

A napnál is nyiílvánvalóbb hogy az ok az az hogy AKKOR MÉG NEM VOLT KERÍTÉS !

Amióta van, azóta nem lófrálnak a potenciális terroristákat a Keletinél ezresével.

A kerítés ellenes agyalágyultak Soros Gyuri parancsára dfolgoznak.

AKi már többször kifejtette hogy Milliószám árasszuk el az EU-t beilleszkedésre integrációra képtelen muszlim csürhével, és tartsuk el őket hitelből, mi adófizetők.

Erre egy válasz létezik :

Lóf@szt mama !
A ballibek bekaphatják, menjenek a Clinton adminisztráció által tönkretett kizsigerelt és szétbaszott Arab Tavasz országokba, ha msulimokat akarnak, ne az én kontómra követeljék a befogadásukat !

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.02. 10:48:23

@Tompahawk:

Teljesen rosszul tudod.

Putyinék az ISIS-t bombázátk, és a Szír ellenzéknek nevezett terroristákat, akiket Amrika látott el fegyverrel, és pénzzel.
Akiktől minden nekik szállított fegyver az ISIS-nél kötött ki.

És akik Clinton lemondása óta már nyíltan átálltak az ISIS Al-Kaida-nak nevezett szárnyához.
888.hu/article-vege-a-hazudozasnak-a-mersekelt-sziriai-lazadok-al-kaida-tagszervezetekke-valtak
Vége a hazudozásnak: a "mérsékelt" szíriai lázadók al-Kaida tagszervezetekké váltak

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.02. 10:50:43

@werecke:

Ennyike ...

A Soros féle tetvek célja, hogy a muszlim csürhe betelepítése által destabilizálják a nemzetállamokat, és krízis lépjen fel a párhuzamos társdalmak létrejötte okán, ahol bagóért felvásárolhatják az erőforrásokat.

Lásd Ukrajna, ott migránsok nélkül destabilizálta a Sors féle álcivil csürhe az országot.

Itthon is nekik dolgoznak a hazaáruló ballibek.
Ezért kellenek a nőket erőszakoló potenciális terrorsiták nekik ezerszám.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.02. 10:54:49

@Ballib cenzúrázók réme 24: "A napnál is nyiílvánvalóbb"

A napnál világosabb, hogy az ilyen ballib tetevek szerint mindenki hibás, a Párhuzamos, a zsidó háttérhatalom, a négy évszak, csak a hazaáruló orbán nem. Hát ki a fasz ül a miniszterelnöki székben?

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.02. 10:58:06

@Fehérlapos:

Természetes hazudsz mint minden migránssegnyaló ballib.

A tömegpusztító fegyvereket, ugyanaz Soros féle brancs hazudta be, mint amelyik most a Szíriai ellnezéken keresztül támogatták az ISIS-t, hogy destabilizálják a térséget, és Európát egyaránt.

2009.09.11
www.jogiforum.hu/hirek/21602
Nógrádi György elmondta: az Egyesült Államok a támadás után válaszcsapást intézett Afganisztánra, amit lehet vitatni, de kétségtelen, hogy az országban terrorista csoportok gyakorolták a hatalmat. Ugyanakkor a következő, Irak elleni csapás esetén nem tudta bebizonyítani, hogy az iraki vezetés támogatja az al-Kaidát, illetve hogy az ország területén tömegpusztító fegyverek voltak.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.02. 10:59:56

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Szerencsére Orbán ül a miniszeterlnöki székben.
Ennek köszönhetően megépült a kerítés, és a muszlim csürhe nem tud ellenőrizetlenül immár a határainkon keresztül a zöldhatáron a városainkba özönleni.

Ha a Gyurcsány féle ballib elkúrókon múlna, ma is itt tobzódnának az azonosíthatatlan migránsok tömegesen, nem pedig Szerbiában.

Fehérlapos 2017.02.02. 11:10:50

@Ballib cenzúrázók réme 24: Mint elmondtam Nógrádi minden este bent volt a Magyar Televízióban, és a migránsozáshoz hasonló stílusban állította, hogy az ameriak pár nap alatt elintézik Irakot és napok alatt megtalálják a vegyi fegyvereket, amik tuti, hogy ott vannak valahol, csak Szaddámék marha jól eldugták őket. És még akkor is folytatta, amikor már mindenki másnak nyilvánvaló volt, hogy mi a helyzet. Ennyit a szakértelméről.

ogli dzsí 2017.02.02. 11:28:00

Ez a Nógrádi télleg egy qrva vicces bohóc, Steven Seagal is jobb biztonságpolitikai szakértő nála szerintem.

DE: Inkább ezer Nógrádi mint egy migrisimogató ballibber senkiházi a hatalom környékén!

Ballib Cenzúrázók Réme 11 2017.02.02. 11:32:41

@Ballib cenzúrázók réme 24: "Kész vagyok a Soros féle ballib hazaárulóktól."

te hülye!!! Hányszor elmondtuk már neked hogy ne önállósodj a Sorosozással, mert arról az összes balliberálisnak rögtön az ugrik be hogy DEHÁT ORBÁN VIKTOR VOLT SOROS LEGELSÖ ÜGYNÖKE!
Meg hogy Soros finanszírozta be az egész Fideszünket 1990-ben a parlmentbe. Meg 2010-ben is.

Még az hiányzik te bolond, hogy a ballibbek azt terjesszék hogy Soros egykori szívességeiért az ő bankszámláira is lapátoljuk ki a közpénzt.
Pofa be, csak azt ugasd, amit a Tóni meg a Simonka eléd rak, hogy ezt kell beírni a kommentekbe. Többel ne próbálkozz, mert amenniyre hülye vagy, csak nekünk ártasz! Ezt már ezerszer elmondtuk neked.
Legközelebb pártfegyelmit kapsz!

nu pagagyí 2017.02.02. 11:38:31

@Ballib cenzúrázók réme 24: Nézd, Putyin seggének nyalása közben nem kéne lehazaárulóznod a becsületes embereket. Lesz még elszámolás, majd akkor vinnyoghatsz.

ogli dzsí 2017.02.02. 11:45:20

Nagyon gáz a faszi, ezt az amcsi regionális TVkben lehet egyébként jól látni, ott minden területnek megvan a kamu szakértője...:)

Aztán inkább az az érzésed, hogy a wal mart parkolóból szedték össsze a csöveseket, akik utána a részecskefizikától a repülőgépbalesetig mindent megszakértenek.

amerikai TVzésben az a szabály mindig 2 szakértő van egyik ajvékol másik kiegyensúlyozottnak tünik

pamut 2017.02.02. 12:11:26

@karandash: triplán is hazudsz hazaáruló kollaboráns:
1. Magyarország nem Franciaország vagy Németország, nem célország, innen a magyarok is elmennek, ide senki nem akar jönni, tehát hazudsz.
2. A merényleteket főleg helyiek követték el nem menekültek, tehát hazudsz.
3. Nem minden menekült terrorista, tehát hazudsz, ennyi erővel minden magyar is tolvajnak hazudhatnál.

Tehát tolod a magyarellenes pszicho-terorrt, szítod az országban a rettegést és félelmet hogy segítsd tönkretenni és leigázni Magyarországot. Magyarellenes kollaboráns vagy.

ogli dzsí 2017.02.02. 12:19:30

@pamut: 1. a magyarnak nem érdeke hogy nyugat európában sok mmmigri legyen
2. a helyiek is migrik voltak, akiket a ballibek engedtek be oda anno
3. nem terrorista migrikre sincs semmi szükség, nem csoda hogy már fizetnek nekik a németek hogy takarodjanak hazafelé - fasz sem akar még több segélyt fizetni

Netuddki. 2017.02.02. 12:33:47

Mindig csak mosolyogni tudok amikor a fidesz kiállítja ezt a bohócot, hogy nyomassa az agitpropjukat. Főleg, hogy a botrány után pár hónapig jegelték. Ezek komolyan azt hiszik, hogy fél év múlva senki nem emlékszik majd a disznóságaikra? Hülyébbek mint gondoltam. Ezért is kellene minél előbb eltakarítani ezt a szemetet az ország éléről.

Mellesleg megjegyezném, én még az 1998-2002 -es, első orbán alatt elkövetett disznóságaikra is emlékszem. Ezért nem fogok soha erre a maffiára szavazni.

Netuddki. 2017.02.02. 12:36:33

@Ballib Cenzúrázók Réme 11: Hát ez az! Qrva annyát a sorosnak! Neki köszönhetjük a törpe tolvajt.

2017.02.02. 12:39:19

Fidióták!
Ki akar pénzt gyűjteni a csóró miniszterelnöknek?
Drága a gyógyszer skizofrénia ellen!

vénkujon 2017.02.02. 12:49:40

@Dr. Trejo: még az is megtörténhet, hogy nem tud jegyet venni a felchut fc következő meccsére. én akarok pénzt küldeni neki!

pamut 2017.02.02. 12:53:45

@ogli dzsí:
Elképeszető butaságodról és ostobaságodról tettél most bizonyságot:
1. A magyaroknak semmi befolyása nincs arra más ország hogyan bánik a menekültekkel, de nem mellesleg ez a reakciód egyáltalán nem válasz arra amit írtam, noha beszámoztad egyesnek. Én ezt írtam: "Magyarország nem Franciaország vagy Németország, nem célország, innen a magyarok is elmennek, ide senki nem akar jönni, tehát hazudsz."
Ezt nem tudod cáfolni, de úgy teszel mintha erről beszélnél, noha nem erről beszélsz, tehát hazudsz te is.

2. A helyiek nem migrik, hanem született angol/francia állampolgárok, akik ősei a francia/angol gyarmati rendszerből fakadóan szereztek állampolgárságot, mivel hazáikat anno háborúk és népirtások által leigázta és gyarmatosította Franciaország illetve az angolok.

3. Tök mindegy van-e szükség nem terrorista menekültekre vagy nincs, nem lehet őket mindent tömeggyilkosnak hazudva totális félelembe kergetni a magyarokat, ez PSZICHO-TERROR a magyarok ellen. Azaz ez magyarellenes hazaárulás, a magyarság leigázása és elnyomása a pszicho-terror által.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.02. 13:38:22

@pamut:

Azt persze még soha senki nm tudta megválaszolni, hogy miért jobb nekünk, ha nem az ideérkező Ahmed robbant fel minket, vagy erőszakolja meg lányainkat, asszonyainkat, hanem a már állampolgárságot szerző unokája teszi ezt meg !

Az agyatlan Soros bérencek feladata, hogy elérjék minnél több integrációra képtelen migráns jöjjön az EU-ba.
Civiljei, és fizetett bérbloggerei ezen dolgoznak.

Észérvet egy darabot se tudott soha senki mondani, miért jó ez bárkinek is, azon egyszerű oknál fogva, hogy racionális magyarázata.

Hisz a több millióból a németek több millió Euró ráfordítás után is csak cirka 50-et tudott munkába állítani. Viszont cserébe erőszakoskodnak, integrációra totálisan alkalmatlanok, követelőznek, és helyenként tömegbe hajtanak, röbbantanak.

ogli dzsí 2017.02.02. 13:40:35

@pamut: 1. már hogyne lenne befolyása. Pl. kerítés épült és rögtön 280 ezer maki érkezett Németországba 2016ban, nem 800ezer, mint 2015ben. Ők is mind Olaszországon keresztül.

2. az nem a mi problémánk, hogy ők leigázták a makikat

3. de lehet, ugyanis sokkal kevésbé gond a keleti pszichoterror, mint a nyugati fizikális terror. Vagy kérdezd meg a ballibeket akarnak-e segélyes maki szomszédokat pár kultúráltan megfogalmazott fidesz plakát helyett

Punxsutawney Mormota 2017.02.02. 13:42:48

@karandash: A faszt csúsztatsz bértroll? Mondtam már; a kormány seggéből kinyalt szar attól még nem lesz csokispraliné, hogy fizetnek érte, hogy elhidd! És hogy terjeszd! :D

NBarbieReloaded 2017.02.02. 13:49:04

Ketezredjere eloadva ugyanazok a balliba sirankozasok migrancs temaban.

Az meg meg mindig igazan vices, nem is, inkabb szanalmas, ahogy probalja a balliba oldal hitelteleniteni Nogradit, mert mondjuk nem vegez tudomanyos tevekenyseget. Aham, es attol mar valaki nem is lehet szakerto, nyilvan.
Szakertonek csak azokat a balliba nimandokat, "jogvedoket" fogadjuk el, akik ugyanugy nem vegeznek tudomanyos tevekenyseget, de legalabb a napnal vilagosabb tenyeket tagadnak le es szelsoliberalis szemszogbol hazudoznak reggeltol estig. Ezek elismert szakertok, nyilvan. Aki nem a balliba mantrakat tolja, az meg milyen jogon nevezi magat szakertonek. Vilagos.

Egyebkent nem azon kell hisztizni, hogy most szakerto vagy nem, hanem inkabb azon, hogy annak, amit mond, bejott a nagy resze vagy nem. Mert arra a valasz igen. Es innentol kb. halal mindegy, hogy muegyetemen rektor vagy hogy vegez tudomanyos munkat vagy nem.
Ertem en, hogy inkabb ez faj a liberalnaci polkorrekthuszar, migrisimigato kommandonak es ezert probaljak hitelteleniteni Nogradit.

igazi hős 2017.02.02. 13:57:19

@karandash: "Bármennyit lop, bármilyen rosszul kormányoz is Orbán" Eddig ezt nem illet ilyen nyíltan elismerni! Nem kapsz te ezért valami dorgálást?

igazi hős 2017.02.02. 14:01:42

@Barbaarb: Igazad van, elvtárs. Egy '56-os emlékévet nem is lehetett volna szebben felvezetni, mint a migránshisztivel. Remélem Viktor megint elkíséri Putyint az 56-os hős orosz katonák sírjához koszorúzni, az még igazán illene az emlékévhez.

igazi hős 2017.02.02. 14:07:42

@legális: Mekkora az átlagkereset és a munkanélküliség "Oroszország Európai részén"? Még hozzánk sem akarnak jönni, miért mennének Oroszországba? A putyini propaganda már ott tart, hogy Oroszországban jólét és bőség van? Ha ezt Brezsnyev megérhette volna...

nu pagagyí 2017.02.02. 14:10:11

@ogli dzsí: A menekültekről van szó, azokat befogadják. Mivel az inkompetens magyar gyakorlat megszűnt, amely átjáróházként engedett boldog-boldogtalant az EU-ba, így már normálisan szűrik a belépőket például az olaszok, ezért csökkent a Németországba kerülő migránsok száma.

Illegális gazdasági bevándorlókat, bűnözőket és terroristákat korábban sem vártak az EU fejlettebb országai, azokat mi önhatalmúlag szabadítottuk Európára, még az is lehet, hogy orosz sugallatra. Magyarország, miután számonkérték Orbánon ezt a gyakorlatot, immár a menekülteket sem engedi be/át, nem akar része lenni a civilizált országok közösségének. A kerítés ragyogó jelképe lett a rezsim elkötelezettségének az emberi jogok és szabadság iránt, amelyen csak hab a gyűlöletkeltés minden idegen iránt. Semmiképp sem pénzkidobás a rezsim szempontjából (és most nem az azonnal ellopható közpénzekre gondolok), mivel a kerítés fordítva is funkcionálhat, hamarosan kifelé sem lehet majd csak úgy átlépni.

nu pagagyí 2017.02.02. 14:17:28

@NBarbieReloaded: Figyelmedbe ajánlok néhány szempontot, ami nem fertőzi Nógrádi elvtárs szakértését: emberség, nemzetközi szerződések, ok és okozat, tények, gazdasági és politikai menekültek megkülönböztetése, terroristák és szerencsétlen emberek közti különbségtétel. Ha előbbiektől eltekintünk, tetszőleges célra, tetszőleges célra tetszőleges handabanda fabrikálható, amiben az élénk fantáziájú illető valóban hatalmas szakértelmet árul el.

pamut 2017.02.02. 14:40:05

@ogli dzsí:
1. Hzaudsz megint, eggyel sem jött kevesebb ember, csak más úton mentek, illetve a török-EU megállapodás miatt eleve sokkal kevesebben tudják elhagyni Törökországot.
Viszont látom már nem is próbálsz a látszatra adni hogy nem hazudsz, hiszen még azok után másról beszélsz miután külön felhívtam rá a figyelmed hogy hazudsz, terelsz, félebeszélsz. Ugyanis nem erről volt szó, hanem erről:
"Magyarország nem Franciaország vagy Németország, nem célország, innen a magyarok is elmennek, ide senki nem akar jönni."

Az hogy erre nem mersz válaszolni annak a beismerése hogy nem tudod cáfolni, tehát igaz amit írtam, és pont ezért hazudozás, aljas, magyarellenes pszicho-terror a magyarokat ezzel rettegtetni.
Az hogy erről félrebeszélsz, méghozzá teljesen nyíltan, ez pedig annak a bizonyítéka hogy a magyarellenes pszicho-terrort végzők oldalán állsz, azaz hazaáruló kollaboráns vagy.

2. Tök mindegy kinek a problémája, a tény az hogy a gyarmatbirodalmak miatt van ott annyi külföldi származású ember, tehát ismét HAZUDTÁL, amikor a meghódított és gyarmati sorba taszított országok népeit bevándorlóknak hazudtad.

3. Ismét hazudsz, semmiféle nyugati terror nincs a magyarok ellen, ráadásul már nem is tagadod hogy a magyarellenes pszichoterrort támogatod, pusztán hamis ideológiát akarsz mögé tenni (erre még a náci propagandista szellemi őseid is büszkék lennének), azaz nyíltan magyarellenes hazaáruló vagy.

konrada 2017.02.02. 14:55:46

@nu pagagyí:
...azért az olaszok sem viszik túlzásba, de szerencséjükre elég messze van a libiai tengerpart, és a sivatagban elég nehéz ellenni tízezerszámra indulásig, így ez a kettő elég komoly szűrő...

werecke 2017.02.02. 14:56:28

@Csuvakka a migráns vuki: Nem pogány vagyok. Az ajvékolás az a kötelező világfájdalmas jajgatás magyar nyelven de internáci alapon.

NBarbieReloaded 2017.02.02. 15:01:34

@nu pagagyí: Egy szakertonek nem feladata embersegi szempontbol kozeliteni egy temahoz. Arra ott vannak a (devians)jogvedok, "civil" szervezetek stb. A tenyek szemszogebol annal inkabb.
Egyebkent mondjuk migri temaban jo lenne mar nem osszekeverni az emberseget az ongyilkos ostobasaggal. Az embersegesseg kivanatos es kell, egeszen addig, amig at nem csapna az utobbiba.
Nemzetkozi szerzodesek, ok-okozat, tenyek. Valami pelda esetleg ezekre?

"gazdasági és politikai menekültek megkülönböztetése, terroristák és szerencsétlen emberek közti különbségtétel"
Aham, mert az mennyivel jobb, amikor a migrisimogatok meg kollektiv menekulteznek mindenkit, mikor a nagy reszuk nem az. Korbe lett ez mar jarva sokszor, felesleges ujra vesztegetni az idot vele: onnantol, hogy elhagyta a haborus orszagot, vagy ahol uldozik valamiert es elert a legkozelebbi biztonsagos orszagba, na addig menekult. Ha onnan tovabb megy, akkor gazdasagi bevandorlo, az osszes kivetel nelkul. Ennyire egyszeru.

De lenyeg a lenyeg, Nogradi is van akkora szakerto, mint mondjuk amikor bemegy valami TV-be peldaul egy "romaugyi" szakerto, majd a csillagos eget is lehazudja, elferditi, csusztatja a temaban. Ezekrol megse lattam hiteltelenito cikket az indexen vagy sirankozos blogokat, de erdekes.

pamut 2017.02.02. 15:56:29

Itt van a hazaáruló ruszkibérenc Lázár János beismerő vallomása arról, hogy feladta a magyar szabadságot és demokráciát:

youtu.be/3jCJxcVcjMo?t=85

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.02. 16:18:46

@Ballib cenzúrázók réme 24: "Orbán ül a miniszeterlnöki székben."

Hülye ballib! Átengedett az országon százezer regisztrálatlan migránst. Szerencsére egyik se volt olyan idióta, hogy Magyarországon maradjon, kűzdhetnek velül a németek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.02. 16:54:54

@NBarbieReloaded: Semmi sapka. A csengeni határokat meg kell védeni. Nem végezte a dolgát, sunyi módon áttolta a németekre. Dehát a csuti geci már csak ilyen.

Aközött, hogy őrizetlenül hagyjuk a határokat, vagy mindenkit legéppuskázunk, van köztes megoldás. Persze, ha a kormány végzi a dolgát, az nem olyan látványos, mint gyűlölködve uszítani.

NBarbieReloaded 2017.02.02. 17:57:53

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Jaj, hagyjuk mar ezt a szelektiv amneziat. Nem volt az olyan regen, hogy ne lehetne emlekezni.
Hogy is volt?
Eloszor MO regisztralta a migriket, marmint akiket kerites nelkul ossze birtak fogdosni a rendorok. Akkor azert ment a balliba hiszti, hogy jaj szegenykeket miert kell ilyenekkel (ertsd. a nemzetkozi jog betartasaval) hatraltatni az utjukban Nemeto. fele, meg jott az autopalyan meneteles es tarsaik.
Majd miutan rajottek orbanek, hogy a kornyezo orszagok kozul sehol nem regisztralnak, hogy utana ne oda legyenek visszakuldve, mi se regisztraltunk egy ideig. Na most meg azert sipakolsz, hogy nem regisztraltunk es attoltuk a nemetekre (tehat az o muttijuk miatti munkat visszaadtuk nekik).
Aztan megepult a kerites es megint regisztralunk.
Szoval igen, az is baj ha van rajta sapka, meg az is ha nincs. :)

Ezt a gyulolkodve uszitast is mondtam mar neked parszor. En elhiszem, hogy jol hangzik ez a balliba mantra, csak konkretan nem igaz. Barhogy is probaljatok sulykolni, a torvenyek betartasara felszolitas es a tomeges, mas vallasu es kulturkorbol erkezo bevandorlas veszelyeire felhivni a figyelmet akkor sem gyulolkodes, ha a foldhoz csapkodod magad es ugy matrazod meg ezt el 5 ezerszer. :)

Mondjak egy peldat a valodi gyulolkodesre? Mondjuk amikor a ciganyok egymast hergelve uvoltozik egy-egy lincseles alkalmaval, hogy old meg a magyart. Na, az gyulolkodes.
Szoval az is baj ha regisztralunk meg az is ha nem. :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.02. 18:04:34

@NBarbieReloaded: "Eloszor MO regisztralta a migriket"

Nahk, ez a szelektív emlékezet, amit te itt villantasz. Először nem regisztrálták a migriket, simán átmehettek a országon. Időnként a látszat kedvéért párat leszedtek a vonatról Hegyeshalomnál.

NBarbieReloaded 2017.02.02. 18:11:13

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Latom megfogtad a lenyeget. :)
Tokmindegy, legyen igazad (egyebkent nincs), lenyegtelen.
Arra miert nem irsz semmit, hogy ballibbantaknal az is baj ha regisztralunk meg az is ha nem? Mindkettonel vinnyogtok.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.02. 18:16:21

@NBarbieReloaded: "Arra miert nem irsz semmit, hogy ballibbantaknal az is baj"

Keress egy ballibbantat, és vitassátok meg, ha ilyen gyanúd van. Ne felejtsd el tényekkel felvértezni magad, mert a szelektív emlékezetedre nem nagyon támaszkodhatsz.

Burgermeister 2017.02.02. 18:39:53

nézd tovább és meglátod a teljes palettát
az index lejáratta vajh miért?
csinálja utána vki
télleg átlátja a renszert
ha nem hiszed akko járj utána!!

Burgermeister 2017.02.02. 18:42:16

én nem nyalok segget..:) az asszonyt sem nyalom ki...van annál fiatalabb és feszesebb finomabb csiken...na érted...:)
de visszatérve az előzőre....mutass jobbat!! Nem tudsz!! Mert nincs!! Ez van, ez a magyar valóság...és akkor megérkezik putyinka és minden betiltva....minden fasza

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.02. 19:31:24

A Nógrádi egy országos primitív seggfej. De mivel a Bonsai Duce szekerét tolja, a fideszeseknek orákulum. Minden szavát isszák, mint a habonymédia bármi más hazugságait, prostisrácokat, stb.

monddazigazatmar 2017.02.02. 20:24:55

@HaD: "Ausztriába simán mehettek volna akkor is a migráncsok-és oda is akartak jutni-de a magyarok nem engedték öket tovább..."
HAZUDSZ.
Nem mellesleg belépéskor kötelességünk volt regisztrálni őket. No fingerprint ali meg inkább szaladgált.

monddazigazatmar 2017.02.02. 20:26:27

Köszönöm, hogy van a b1 blog.
Végre kimondta, amit eddig is sejtettem. Szakértők csak a ballibák között vannak. Senki más nem ért semmihez, csak ők.
Szerintem nevezzétek át a gittegyleteiteket "szakértők pártjára"

monddazigazatmar 2017.02.02. 20:28:30

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: "ez a szelektív emlékezet, amit te itt villantasz. Először nem regisztrálták a migriket, simán átmehettek a országon."
Ja bazmeg. Az fél rendőrség ezeket a retkeket hajkurászta a határon, amelyik elfutott, az simán ment amerre akart. Amelyik meg elesett, abból ballib hős lett.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.02. 21:17:00

@monddazigazatmar: "Az fél rendőrség ezeket a retkeket hajkurászta a határon"

Le se szarták. 2014-ben az jöhetett be, aki akart.

NBarbieReloaded 2017.02.03. 11:33:47

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Kivalo tereles, de nalam ez nem jon be oreg. :)
En vertezzem fel magma tenyekkel? Na ne nevettesd ki magad. Te milyen tenyeket is irtal mondjuk Nogradirol a semmitmondo gyulolkodest leszamitva? Ja, semmit.
Tessek, itt az alkalom, irom ujra. Lehet szepen sorba irni, hogy mit mondott, ami nem igaz.
Ha meg nem tudsz ilyet, akkor szerintem megegyezhetunk abban, hogy a ballibbantaknak (igen, neked is, tudod aki kizarolag a balliba oldal mantrait tolja, az nekem ne mondja, hogy o amugy nem is az) kizarolag az szurja a szemet, hogy nem PC modon nyilatkozik a migrikrol. Az ilyen nem vegez tudomanyos munkat es hasonlok meg csak kodosites.

Ja meg ne gondold, hogy meguszod egy kis sunnyogassal meg terelessel azt, hogy ezek szerint akkor az is baj mikor regisztraltuk a vadakat meg az is mikor nem. Tessek szepen lenyelni a bekat es elismerni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.03. 12:47:30

@NBarbieReloaded: "Nogradirol"

Az egy kurrrvanagy szervilis fasz. Ja? Óh, bocsi, hogy a kedvencedre léptem. Ha valaki fasz, akkor csak fideszes lehet?

Azt nem mondtam, hogy nem ügyes, de a tudása az nulla. A trivialitásokat és közismert tényeket keveri az egetverő baromságokkal.

"Az Index egy hete írta meg, hogy több dolog sem stimmel a migránsválság kezdete óta közmédiában sokat foglalkoztatott egyetemi tanár azóta eltüntetett életrajzával, ami tárolt verzióban itt érhető el. A felsorolt pozíciók és titulusok közül pedig nem sok áll meg: a Svéd Nemzetvédelmi Egyetem cáfolta, hogy Nógrádi elnökségi tagjuk lenne; az „ausztriai Európa Egyetem” pedig nem is létezik, így rektorhelyettese is csak bajosan lehet. Előbbiről Nógrádi azt mondta, hogy csak elírás volt az életrajzában, utóbbiról pedig azt, hogy ez az egyetem még nincs, de majd lesz.

A még nem létező egyetem vezetője egyébként Rüdiger Stix, az osztrák Szabadságpárt egykori politikusa, akiről az osztrák sajtó korábban megírta, hogy más osztrákokhoz hasonlóan pénzért jutott doktorihoz Budapesten. A Kurir cikkében megnevezett osztrákoknak a témavezetője egytől egyig Nógrádi György volt.

Többek között kiderült az is, hogy Nógrádinak nem nagyon van szakmailag értelmezhető tudományos munkássága: idézettségi indexe egyenesen nulla. „Nézze, ha kutatnék, akkor tizedannyi időm lenne a médiaszereplésekre” – reagálta erre Nógrádi. "

:))

Nógrádi a HAARP-ról. Gurultam a röhögéstől.
www.youtube.com/watch?v=EcAe720bagM

NBarbieReloaded 2017.02.03. 13:06:30

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Ne tedd mar magad meg hulyebbnek, mint ami vagy.
Ez meg mindig csak tereles.
Ki mondta, hogy a kedvencem? Ja, hogy csak jol hangzik, ertem.
Itt nem errol volt szo, hogy kedvencem vagy nem, hanem arrol, hogy a balliba oldal gyalazza orrba-szajba es probalja hitelteleniteni, de nem am azzal, hogy tetelesen cafolja, hogy amit mond es az miert nem igaz, hanem az eletrajzabol kell kinkeservesen elobanyaszni dolgokat.
Ezt csinaltad te is. Ezert felesleges volt bemasolni egy oldalt, olvasni en is tudok.
Arra valaszolj, amit kerdeztem, ne tereljel tovabb: mit mondott Nogradi a migrikkel kapcsolatban, ami nem igaz? Vagy mi volt, amit o mondjuk egy eve megjosolt es egyaltalan nem jott be?

Erre valaszolj, lesz@rom az eletrajzabol elokotort izzadtsagszagu erolkodeseket a hiteltelenitesere.
Nekem valaki akkor lesz hiteltelen, ha nem igaz amit mond, vagy a szakertoi elorejelzesei nem jonnek be. Na, sorold szepen ezeket akkor.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.03. 13:21:33

@NBarbieReloaded: "Ki mondta, hogy a kedvencem?"

Te vagy úgy rákkantanva arra a faszra.

"a balliba oldal gyalazza orrba-szajba es probalja hitelteleniteni"

Gondolod? Mikor, hol?

Egyébként hogy lehet valakit hitelteleníteni, akinek SEMMI hitele nincs?

"mit mondott Nogradi a migrikkel kapcsolatban"

Azt, hogy tűzparancsot kell kiadni a menekültekre.

"Nekem valaki akkor lesz hiteltelen, ha nem igaz amit mond"

Előbbi kommentemet olvsad már el! Összevissza hazudott az életéről. Nézd meg a videót, amit előkotortam csak NEKED. "Rakéták, űrsiklók sokszor megsértették a föld légterét" Tele van ilyen baromságokkal. :))

"vagy a szakertoi elorejelzesei nem jonnek be."

Nincsenek szakértői előrejelzései. Térj már magadhoz!

Viccesek vagytok ti narancskomcsik. Ha valaki elég nagy fasz ahhoz, hogy a táborotokba tartozónak érezzétek, azt foggal-körömmel véditek. Mitől?

NBarbieReloaded 2017.02.03. 13:48:41

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
"Te vagy úgy rákkantanva arra a faszra."
Rola szol a cikk okoska, nem tunt meg fel? Mi masrol kene irni egy Nogradirol szolo cikk alatt? Bonyolult, mi?

"Gondolod? Mikor, hol?"
Mondjuk abban a cikkben is, amit belinkeltel? Meg az eredeti index cikkben? Meg meg egy parban (google a baratod).
Oreg, ez eddig kurva gyenge, szedd ossze magad.

"Egyébként hogy lehet valakit hitelteleníteni, akinek SEMMI hitele nincs?"
Mondod te, meg a balliba oldal. Tehat a kisebbseg. Huha.
Eddig se fogtad fel, ugyhogy hiaba irnam is le ujra, hogy ertelmes embereknel mitol is lesz egy szakerto hiteltelen. Segitek: nem attol, hogy beleirt az oneletrajzaba valami kamu egyetemet vagy akarmi, ez irrelevans az adott temahoz valo szakertelme vagy kontarsaga szempontjabol.

"Azt, hogy tűzparancsot kell kiadni a menekültekre."
Mar megint a sunyi balliba mondatresz kiragadas. Mivel kapcsolatban mondta ezt, hogy szolt az egesz?
"Búcsúzóul Nógrádi elmondta, mi lehet az európai megoldás a menekültválságra. A tűzparancs."
Attol eltekintve, hogy ez is csak egy balliba ujsag szerint hangott igy el, nem kotozkodom, fogadjuk el, hogy igy volt.
Na most nezzuk a tartalmat a kijelentesnek. Az eddigi tortenesek alapjan, a tuzparancson kivul van barmi ami megallitana a vadakat? Konnygaz, vizagyu, kerites, hatosai fellepes mar tudjuk, hogy nem erdekli oket. Mi marad? Tuzparancs.
Tehat igaza volt? Igen.
Innentol te ajvekolhatsz, az adott mondat tartalma igaz. Jaaa, hogy az igazsag nem tetszik a kis erzekeny lelku PC velemeny es gondolat-terrorosta ballibaknak? Hat micsoda fajdalom. :DD

Szoval viccesek vagytok ti liberalnacik: valaki megmondja a tenyeket a kis dedelgetett migrijeitekrol, akkor elgurul nalatok a gyogyszer, aztan ahelyett, hogy azzal hiteltelenitenetek egy szakertot, hogy tetelesen sorolnatok, hogy mitol hulyeseg vagy nem igaz az, amit az adott tema szakertojekent mond, marad az ostobak "fegyvere", az erintett szemelyet megprobalni hitelteleniteni.
Ennyit tudtok. Te is, meg ezen cikk szerzoje is, aki szinten nem mondott egy ilyet se, csak altalanos mocskolodasokat.

Es tudom, hogy ezt is nehez felfogni agyhalott balliba oldalon, de attol, hogy rakerdezek, hogy konkretan miert lenne hiteltelen valaki, csak azert mert a balliba oldal azt mondja, meg nem vagyok "narancskomcsi".

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.03. 16:17:41

@NBarbieReloaded: ""Te vagy úgy rákkantanva arra a faszra."
Rola szol a cikk"

De nem arról, hogy körömszakadtáig véded a védhetetlent. :))

"Mivel kapcsolatban mondta ezt, hogy szolt az egesz?"

Úgy, hogy tűzparancsot kell kiadni a menekültekre.

Tudom, ez nálatok, mikor a narancskomcsik körülülik a konyhaasztalt, az ilyen gondolkodás elfogadott. Ilyen gonosz a leleketek, a habonyféle gyűlöletkampány inkább csak a felszínre hozta.

"beleirt az oneletrajzaba valami kamu egyetemet vagy akarmi, ez irrelevans"

Márpedig ez az egyetlen, amivel alá próbálja támasztani a "szakértőségét", mert felmutatni semmit nem tud, és amit mond, az tiszta röhej. :))

"Na most nezzuk a tartalmat a kijelentesnek."

Nézzük! Pl.: "Rakéták, űrsiklók sokszor megsértették a föld légterét" Van még ilyen egy tonnával. :))

""Gondolod? Mikor, hol?"
Mondjuk abban a cikkben is, amit belinkeltel?"

Nem linkeltem. De itt van:
mandiner.hu/cikk/20151028_index_cafolta_az_osztrak_kormany_hogy_nogradi_gyorgy_tanacsokat_adna_neki

A Mandíner pont fideszes. :))

Hányszor tudsz még helyből pofáraesni? :))

NBarbieReloaded 2017.02.03. 17:01:03

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Jajjj B+, sikitok a szokasos dilettans ostoba ballib szenvedeseden. Azon mar meg se lepodok, hogy csak itt sulyosan beegtel mar parszor de probalod ezt a masikra rafogni, ez is tipikus balliba modszer. :DD

Tehat akkor, a kerdeseimre keptelen, semmitmondo, irrelevans hulyesegeket irsz, csak mantrazod tovabb, hogy Nogradi mennyire hiteltelen migri temaban, de ezt egy arva mondattal, tennyel se tudod igazolni, de azert en esek pofara. :D Ok. :D
Sirok oreg, komolyan sirok mennyire ostoba mantragep vagy. :D
De mondom, csak a tipikus balliba. Mormolja a balliba mantrat (jelen esetben, hogy Nogradi hiteltelen) de ha belekerdeznek, akkor annyira butak vagytok, hogy csak a hebeges-habogas meg terelesre futja. :DD

No, lekozelebb csak akkor irj te gyulolkodo ostoba uszito, ha kepes leszel egy egyszeru kerdesre valaszolni (nem terelni!), es amikor vegre felfogtad, hogy a "hiteltelen mert en azt mondom" az nem valasz. Marmint kulturembereknel, ostoba ballib fajankoknal lehet, hogy az. :D
Ja, meg ha megnezted az ertelmezo szotarban mit jelent a "koromszakadtaig vedeni", mert szemmel lathatoan fingod nincs (megint segitek: a Nogradi hiteltelen mantratokra adott "miert az" kerdes, az kicsit sem az). ;)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.03. 17:15:45

@NBarbieReloaded: "balliba balliba balliba balliba balliba balliba balliba balliba balliba balliba balliba balliba balliba balliba balliba balliba balliba balliba balliba balliba balliba..."

Ezek mind az érveid? :))

Na, valaki más narancskomcsi jöjjön már védeni a fasz Nógrádit, mert ez kifújt! :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.03. 17:17:25

Félkézzel törlöm föl velük a padlót. Akár hátrakötött félkézzel is. :))

NBarbieReloaded 2017.02.03. 18:00:44

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Szanalmas vagy oreg. :DD
Forditva ulsz a lovon, de annyira hulye vagy, hogy fel se fogod. :) Ugyanis nem nekem kell itt ervelni te szerencsetlen, hanem neked meg a fajtadnak, akik kikialtottak Nogradit hiteltelennek, de hogy miert lenne az migri temaban azt persze nem tudtuk meg toled se. Csak a tereles volt a valasz tobbszori kerdesem ellenere is.

Szoval a kis rozsaszin lazalmoddal ellentetben a valosag az, hogy megint beegett egy libaralnaci (igen, te), mert egy egyszeru kerdesre nincs eszed valaszolni. Ettol persze te mantrazhatod az ellenkezojet, ismeteld jo sokat, hatha legalabb te elhiszed. :)
Ja, latom az ertelmezo szotarat meg mindig nem talaltad meg. :DD

Na pa gyulokodo uszitokam, ugy latszik hiaba varok erveket, tenyeket a mocskolodasaid alatamasztasara, szimplan nincs eleg IQ-s valaszolni, feleslegesen meg nem toltok tobb idot veled, ennyi erovel elmegyek az allatkertbe es "beszelgetek" egy majommal, valoszinuleg tobb ertelme lesz. :DD

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.03. 18:35:05

@NBarbieReloaded: Nah, végre elhagytad az értelmetlen ballibázást. Kaptam egy "liberálnáci" jelzőt, faszom tudja, mi az, de gondolom, nem dicséretből írtad. Volt még pár dehonesztáló mondat, dehát egy fideSSfasszopótól még többet is várhatna az ember, kitüntetésnek veszem, hogy csak ennyit pocskondiázol értelmetlenül.

Nah, vissza a témához. Nógrádi sose volt hiteles. A hülyék számára annak látszik, mert elájulnak a tudálékos dumájától, és hazug életrajzától. Van még pár millió nemszakértő az országban, hadd ne kelljen mindegyikről külön bizonygatnom.

A Nógrádi szót se érdemelne - bár a kijelentései és pöffeszkedései különösen viccesek, lásd fentebb -, nem az egyedüli paprikajancsi ebben a szomorú országban. A gyűkölködő uszítása, a mérhetetlen seggnyalása az, amivel kiérdemelte tőlem a szervilis patkány besorolást.

De ez így unalmas. Vegyünk egy újabb gyöngyszemet Nógráditól, asszondja, "A HAARP antenna 100 atomerőmű teljesítményével működik." :))

Nah, vergődésen és értelmetlen pocskondiázáson kívül van-e valami a tarsolyodban, vagy csak ennyire tellett?

NBarbieReloaded 2017.02.08. 16:08:55

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
"Nah, végre elhagytad az értelmetlen ballibázást"
De erdekes, a ballibazas nem tetszik meg a libsinaci se, holott tokeletesen illenek rad ezek a jelzok az irasaid alapjan.
Ellenben te nyugodtan folytathatod a fideszesezest, fideSSfasszopozast (egyebkent mar eszrevettem, hogy ez a fideSSesezes cask a legalja, legunintelligensebb balliba idiotak sajatja, nem csoda, hogy te is hasznalod, remelem buszke vagy, hogy ilyen nagyhohohoo es tarsai ertelmi szintjen vagy :DD) mindenfele ok nelkul, az nem baj ugye? Szanalmas ostoba balliba :)

Visszaterve a temahoz, huszadjara is leirod, hogy Nogradi nem hiteles, mert te meg a balliba fajtad azt mondja. Ertem. :DD Ezt eddig is tudtuk, tenyekkel kene alatamasztani, hogy miert ne nyilatkozhatna mondjuk migri temaban, de ugy latom hiaba kerem sokadja, egyszeruen nincs eleg eszed ervekkel, tenyekkel alatamasztani a velemenyed.

A szokasos alaptalan ballibsi hivoszavak, mint gyulolkodo, uszito meg mar szot sem erdemel. A sajat, igen szereny szellemi szinvonalad bizonyitod vele.

En ertelmetlen pocskondiazok, hat ez jo. :DD Mondja, aki tizedszeri keresre se tud egy egyszeru kerdesre valaszolni, csak fideszesezni meg Nogradira aggatni mindenfele hulyeseget. :)

De mint mar irtam, nem lepodtem meg, mar a hazug, aljas nickedbol elore tudhato, hogy a balliba mantra ismetelgetesen kivul masra nem eleg a szurkeallomanyod. :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.08. 16:13:42

@NBarbieReloaded: "tokeletesen illenek rad ezek a jelzok az irasaid alapjan."

OK. Mondj EGY példát!

NBarbieReloaded 2017.02.09. 11:38:08

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Egy peldat? Ezer orommel, de mar elmondtam ezt, latom nem esett le.
Irod, Nogradi gyulolkodo uszitasa.
Kik szoktak gyulolkodesnek meg uszitasnak hazudni a tomeges migracio veszelyeire valo figyelmeztetest? Kik szoktak a torvenyek betartasara figyelmezteto tablakat gyulolkodesnek hazudni? Kik szoktak a nagy nehezen a PC szuron valahogy atcsuszott, migri bunozesrol szolo hirekrol beszamolo ujsagirokat, oldalakat, ujsagokat gyulolkodonek meg uszitonak hazudni? Talalt, a ballibsik. Es mivel te is rendszeresen ezeket a kifejezeseket hasznalod (jopar masik, tipikus balliba mantraval egyutt), igy te is az vagy. Ha tetszik, ha nem.

Na, most te jossz. Irj EGY peldat, amitol engem jogosan nevezhetsz fideszesnek. Csak egyet, ahol en a fideszt vedtem. Jo keresgelest. :)
Ja, mielott beprobalkoznal - mint mar ezt is irtam - a Nogradi hiteltelen ballib mantrara adott "konkretan miert az" kerdes az nem tesz fideszesse, szoval ne is probalkozz vele. :)
Varom az erdemi valaszod, remelem nem jarok veled is ugy, mint pamut haveroddal, aki minden alkalommal felszivodott, terelni probalt vagy ignoralta mikor ugyanezt kertem tole. :)
süti beállítások módosítása