B1 blogcsalád



Pukli István beesett a pad alá

2016. október 27. - nickgrabowszki

pi.jpg

Szeptember elején még az mondta:

megpróbálom még egyszer. Különben is, a puding próbája az evés: nézzük meg, igaz-e, amit vélelmezünk az igazgatói kinevezések körüli kormányzati eljárásról.

Most meg ezt:

Határozottan kijelentem, hogy nem leszek államtitkár, nem vett meg az állam, bár voltak olyan események, amelyek félreérthetők voltak ebből a szempontból.

Micsoda váratlan fordulat!

Sőt, még igazgató sem marad: a Narancs szerint a Teleki jelenlegi igazgatója bejelentette, hogy nem kívánja folytatni az igazgatói munkát, nem szeretne második ciklust (Pukli első ciklusa jövőre lejár), mert „nem változott semmi”. Így jövőre, július 31-ével beadja a felmondását, és el is megy az iskolából.

Úgy néz ki,

két szék között a pad alá esett:

hiába tett hűségesküt az Orbán-rezsimnek, nemhogy kormányzati szerepet nem kap, de igazgató se maradhat.

Pedig bő hónapja még ilyeneket mondott:

Én 2010-ben és 2014-ben Orbán Viktorra és pártjára szavaztam

Nem az Orbán-rezsim eltakarítása a cél, csupán az, hogy vegyék észre, és javítsák ki a hibákat.

De ezek után se kellett nekik. Mintha elfelejtette volna, hogy az árulást szeretik, nem az árulót. Miután sikeresen likvidálta magát a Tanítanék mozgalomból, nem volt már hátországa, nem volt már népvezér, nem kellett tartani tőle. És aki mögött nincs erő, az nem kell az Orbán-rezsimnek,

Pukli az Ifjó Szocialistáknál, meg az MSZP-ben kezdte, Papcsák embereként, a Fidesz kegyeltjeként - és mint maga deklarálta - szavazójaként folytatta. Onnan lett a pedagógustüntetések arca, szóvivője, részben vezére, utóbb árulója.

Ideje visszatérni a politikába. De

sehonnan nem kapott elfogadható ajánlatot.

Se a szociktól, se a Jobbiktól, ez világos:

Egy dolgot nem szeretnék, hogy ebben az országban baloldali fordulat legyen. Ezek az emberek mind leszerepeltek. Nem lehet alternatíva a jelenlegi baloldal az ország irányítására, és ugyanezt gondolom a szélsőjobboldalról is.

És mivel a Fidesztől se, hát most már azt mondja:

amúgy sem az Orbán-kormányban kell gondolkodni, nem ők a jövő.

Nem a Fidesz a jövő, de nem szeretne se baloldalt, se Jobbikot. Hát akkor mit szeretne? Egy új konzervatív pártot. Mert arra biztosan tömegigény mutatkozik. Biztos az a jövő.

Pukli István most nagyon csalódott lehet. Megpróbálta eladni magát, de senkinek nem kellett.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9611843041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sarolta.tth 2016.10.27. 13:52:17

Nem kicsit, nagyon. Nem szívesen állnék a helyében. Nem fog Pártot összehozni. Hol vannak a tavalyi szép gondolatok, ígéretek?
Maradok Mendrey László mellett, több évtizedes munkájával már bizonyított, bizonyít a mai napig is.

Netuddki. 2016.10.27. 18:45:35

A fidesznek nem kellett? Ezeknek a szarrágó kis bosszúálló tolvaj geciknek? Mit nem mondasz!

Zsoltbacsi 2016.10.27. 18:46:53

"amúgy sem az Orbán-kormányban kell gondolkodni, nem ők a jövő."

AHa... Annyira kormanyvalto hangulat van, hogy a Tarki szerint most meg a 2010esnel is erosebbek. ES a tarkit igazan nem lehet fideszpartisaggal vadolni.
De remenykedjetek csak, annal nagyobb lesz a pofaraeses

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 18:57:36

@nickgrabowszki: "Nem a Fidesz a jövő, de nem szeretne se baloldalt, se Jobbikot."

Azt mondta: ezekkel a leszerepelt baloldaliakkal nem akar baloldali fordulatot.

Tehát jöhet bal- vagy jobboldali új párt, ami nem viszi tovább a leszerepelt MSZP vagy FIDESZ örökségét, tagjait.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 19:00:34

@Tibi !: Én nem látom ilyen negatívan. Rájött, hogy a tömegek nem követik, ha fejre áll, akkor sem, visszahúzta az iskolaigazgatói sapkáját. Nem egy bátor cselekedet, de nincs jogunk számonkérni. Nem egy gerinces cselekedet, azután, hogy nagy mellénnyel kiállt, hogy kövessetek. Bárcsak ilyen gumigerincű lenne a fideSS tagság, nem pedig takonygerincű, mint amilyen valójában. Egyetértesz?

Csokis2 2016.10.27. 19:10:46

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Ne fogalmazz ilyen bonyolultan, mert az életben nem fogják megérteni. Négy láb jó, két láb rossz, ennél több nem fér be.

Csokis2 2016.10.27. 19:13:39

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Na, de épp, hogy nem húzta vissza. Illetve egy kicsit visszahúzza, de aztán leteszi. Leginkább olyannak tűnik, mint akinek gőze nincs, mit akar. Mert nulláról új pártot kezdeni elég húzós lehet.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 19:29:29

@Csokis2: "nulláról új pártot kezdeni elég húzós lehet."

Olyan 20 év.

Milyen alternatívát látsz?

midnight coder 2016.10.27. 20:54:30

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: "Tehát jöhet bal- vagy jobboldali új párt, ami nem viszi tovább a leszerepelt MSZP vagy FIDESZ örökségét, tagjait."

Érdekes nickneved van. Gyógyítható ?

Pumukli elvtársat pedig ugye eredetileg a FIDESZ ültette abba a székbe ahol ült. Meglehetősen nagy közutálat közepette egyébként, mert a FIDESZ-en és rajta kívül kb. senki más nem akarta ezt. Aztán egy darabig ő volt a baloldal Új Reménysége, csak hát nem jött be. De persze, majd ő fogja elhozni neked a Szép Jövőt. Vagy a húsvéti nyuszi.

lombozódó 2016.10.27. 21:00:11

Hát nagy bunkó. A való élet az nem neki való ?.))

Kerti Öröm 2016.10.27. 21:02:42

Egy hírhedt ávós unokájátol mi mást várhatna az ember...

szepipiktor 2016.10.27. 21:15:31

Hát öreg, te sem vagy különb a közmédia ócska karaktergyilkosainál!
Idemásolgatsz pár idézetet, majd a saját elfogult véleményeddel közreadod (magyarán a saját véleményedet adod a pali szájába!) és beleállsz a köpésbe.
Mert nem a teáltalad imádott segget választotta, lehet nekiállni levadászni.
A pali ugye az oktatásról beszélt és nem pártokról. De ti szerettétek volna befogni, ami szerencsére mára egyetlen értelmes honfitársunkkal sem tudtok megtenni...
Nyugi, a csúti g. és szabadcsapatának megvannak a saját oktatásterroristái.
Nem ez a pali a megváltó, hanem az össze mai "ellenzéki" megélhetési szarházi eltakarodása! A falábú másodosztályú focista nem tud az országnak annyi kárt okozni, mint ez a kamu "demokratikus" megélhetési bagázs!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 21:19:14

@midnight coder: Figyusz, te összevissza beszélsz. Én csak megmagyarásztam a poszternek, hogy mit mondott a Pukli, mert láthatólag nem értette. Gondolkodj már olvasás közben, vagy utána, de legalább kommentelés előtt, mert így csak beégeted magad.

gazdag.balazs 2016.10.27. 21:34:29

Senki ne lepődjön meg, ha hamarosan a véletlenül éppen alakulófélben lévő "Új Kezdet" nevű pártban látnánk, olyan teljesen újhullámos, független és feddhetetlen államférfiakkal, mint Kész Zoltán, Wittinghoff Tamás, vagy éppen Gémesi György! :)

Hidvégi Mihály 2016.10.27. 21:55:35

Miért bántjátok Puklit, miért eshet szó negatív értelemben olyan emberről, akinek az egyik legnagyobb szerepe lehet Orbán eltakarításában?

Lehet, hogy épp ezért? Hát, érdekes dolog ez így, fiúk...

Lassabban a testtel, barátocskáim!

Censored Trompf 2016.10.27. 22:32:28

@Hidvégi Mihály:

A b1 az MSZP házi blogja.
S mint ilyen aki rosszat szól a ballibekre azt le kell járatni.
Le kell vadászni.

Most Pukli holnap te.

Csokis2 2016.10.27. 22:47:27

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
Átmegyek illegbe, és kibekkelem.
Elmondok napi három rózsafüzért, hogy küldjön az úr egy normális politikust.
Nyerek a lottón és leszarom.
Nem nyerek, és úgy szarom le.
Négyévente továbbra is elmegyek, és választok egyet a készletből.

salamander 2016.10.28. 01:33:06

Ilyen tucatfigurák mindig voltak, mindig lesznek. Felesleges szót pazarolni rájuk.
süti beállítások módosítása