B1 blogcsalád



Orbán 10 lépése a putyini úton

2016. október 16. - B1blog

orpu.jpgIndokolatlanul sokat vagyunk kénytelenek mostanában Lovas Istvánnal foglalkozni, de mentségünkre szóljon: Abszurdisztán díszbohóca sok tekintetben diktálja a divatot mindazoknak, akik hajlandóak követni a putyini úton.

Lovas olyan orális örömökben részesítette a budapesti orosz nagykövetet,

hogy a legtöbben szopóálarcban sem tudnák utána csinálni. Talán csak a kedves vezető a nagy vezérrel.

Vlagyimir Szergejev, Moszkva budapesti hangja, tisztességes diplomata, aki országa álláspontját képviseli – semmi különleges nincs a válaszaiban. Ámde a kérdések! Egyet-kettőt csócsáljunk kicsit, már csak az íze kedvéért:

  • A nyugati sajtó szorgalmas olvasójaként kérdezem, holnap vagy holnapután foglalják el és bombázzák Európát?
  • Önöket Bassár el-Aszad, a szuverén Szíria elnöke hívta be segíteni. De ki hívta oda az amerikaiakat?
  • Alighogy meghekkelték az amerikai Demokrata Párt Nemzeti Bizottságának számítógépes levelezését, az amerikai és nyomában a nyugati sajtó azonnal tudta, ki a bűnös: Vlagyimir Putyin orosz elnök. Noha igen tekintélyes informatikai szakemberek egyöntetűen azt mondják, egy profi hekker kinyomozásához – ha az egyáltalán sikerül – hónapok, ha nem egy egész év szükséges.

Igen, ez egy kérdés, amit ez a magyar riporter tett fel:li.jpg

És tovább:

  • … nagyon kemény tények, melyek azt mutatják, hogy az amerikai külügyminisztérium és George Soros színes forradalmak kirobbantását készítik elő, illetve támogatják, beleértve Ukrajnát.
  • Nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy a mai Oroszország és a megszűnt Szovjetunió a rendszer tekintetében jobban különbözik egymástól, mint a rabszolgatartó és a mai Egyesült Államok.

Ezek a kérdések, nem a válaszok!

Mi vezetett oda, hogy a kormány egyik lapjában olyan fényesre nyalják Oroszországot, hogy az már komikus?

Mit sulykoltak eddig az oroszokról?

  • Segítettek leverni a '48-49-es forradalmat.
  • Megszállták Magyarországot 1945-ben.
  • Leverték az '56-os forradalmat.
  • Katonai, gazdasági és politikai megszállás alatt tartották az országot 1990-ig.

Természetesen nem értünk egyet egyetlen nép esetében sem a kollektív bűnösség elvének alkalmazásával, de azt nyugodtan kijelenthetjük: Moszkvának nem túl jó a renoméja Magyarországon.

Lássuk, mit tart róluk manapság a világ:

  • Állami szinten, a titkosszolgálatokat felhasználva doppingolnak sportolóik.
  • Katonai erővel elvették Ukrajnától a Krím-félszigetet.
  • Kelet-Ukrajnában fegyverrel és hírszerzési információval látják el az általuk felbujtott szakadárokat.
  • A kalinyingrádi enklávéba akár Berlint is elérő rakétarendszereket telepítenek.
  • Folyamatosan provokálják a NATO-egységeket vadászgépeikkel.
  • Véletlenszerű időpontokban olyan hadgyakorlatokat rendeznek, amelyek megszólalásig emlékeztetnek egy háború készülődésre.
  • Az Iszlám Állam elleni harc ürügyén a szír ellenzéket és civileket támadnak.
  • Oroszországban rendszeresek az ellenzékiek és újságírók elleni, nem egyszer halálos kimenetelű támadások, a legtöbb esetben soha nem találják meg a tettest.
  • Az orosz törvényeket kijátszva Putyin lényegében 1999 óta Oroszország vezetője.

Úgy tűnik, a világnak azon része, hová Magyarország tartozni szeretett volna és ma papíron még tartozik is (EU, NATO) sem rajong Moszkváért. Akkor miért, hogy a kedves vezető egyik szócsöve mégis?

Mert Orbán Viktor és nyaloncainak minden vágya

Putyin és Oroszországa lemásolása.

Teszik is, nagy elánnal, habár még kicsiben.

Nem beszélhetünk szerelemről, első látásra. Orbán nemrég még Putyin pincsiéjének nevezte Gyurcsány Ferencet - és nem kedveskedni akart. Persze akkor még a kedves vezető haladó, nyugatias, atlantista européernek igyekezett eladni magát. Milyen meglepő: ebben az időszakban még Moszkva első embere is ilyen pózban tetszelgett.

Ám jött 2008, és minden megváltozott. Orbán rátalált a „szociális népszavazás” demagóg plebejusságára, és látá, hogy kifizetődő. Putyinra pedig rászakadt a világválság, és látá, hogy nem kifizetődő.

Az eredmény:

  1. mindent alárendelni a belpolitikai sikereknek,
  2. minden gazdasági hatalmat átjátszani a lojális oligarchának,
  3. folyamatosan hadat viselni a világ ellen,
  4. homofób, rasszista kampányokkal tüzelni a kijelölt belső ellenséggel szemben,
  5. folyamatosan új, külső ellenséget kijelölni,
  6. fanatizálni a lojális választói csoportokat,
  7. felszámolni a plurális nyilvánosságot,
  8. totális állami véleménymonopólium kialakítása,
  9. hadjárat a civil szervezetek, elsősorban Soros György ellen,
  10. a vallás védelmével legalizálni a legerkölcstelenebb tetteket is.

Putyin még előrébb jár az úton, de ha Orbánnak még lesz egy-két jó éve, akár a mestert is lekörözheti a tanítvány. Ha hagyjuk.

ashwood

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7211806315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.10.16. 07:50:28

Sajnos Orbán nem másolja eléggé Putyint.

Mano1970 2016.10.16. 18:59:02

@a BircaHang Média szerk.: Hát ennyiért kár billentyűzetet ragadni...

siriq111 2016.10.16. 22:48:34

@Mano1970: Fizetett firkasz. Kotelezo neki.

2016.10.17. 03:21:05

"Vannak emberek akik aljas firkákért, a kenyeret vajazva kapják!!" Németh László író.
Mit kínálnak a Média-piacon?

Sokféle bóvlit. Jövőképet! Illúziót. Kannás borral egyenértékű, olcsó részegítést: „a polgári demokráciát” (kiálts Í-Áá-t), mint aktuális üdvözítőt a befuccsolt kommunizmus helyett!
Nehezen tanul a nép, rá kellene jönni, ( annyi szenvedés után) az eszme mindig csak a próféták jólétét biztosítja. A nép számára, mindig csak a távoli jólét, (túlvilági boldogság) ígérete marad. Mégis, bár egyre kedvetlenebbül, felsorakozunk a zászlók alá mögé! Eltűrjük a zászlóvivők tévútra vezetését. Jólétüket a mi- ki- és, meg rablásunk árán!
Visszatérve a média piacra. Sokféle újságos (álságos) bódé árulja a maga ócska eszméit, félrevezetéseit. Baloldalra, a halvány rózsa színűre szelídült Vörös Újságot, a kopott (rőt, mára rozsdás, málló vörösig) Vannak kisebb számú, (anyagilag, és anyagukban részegek által támogatott) düledező, halovány kékvérű polgárinak reklámozott, úrhatnám kofák által vezetett árudák! Akik a gazdagodás szédületéről ájuldoznak. Természetesen ők maguk alkalmasak a gazdagság kiválasztottságára! Mert az országnak szüksége van, középosztályra, hogy vezesse! (Egy másik „osztály” vezetése ugyan nem jött be!) Bizony ám! Oly sikeresen elvezették az országot, Mohácsi, Trianonig, moszkvai megszállásig, végpusztulásig! Ezzel a vak számára is nyílván valóvá tették az ő kiválóságuk, kiválasztottságuk feltétlen indokoltságát! Valóban felháborító a magyar újságolvasó tájékozatlansága! Csipás szemeivel, nem olvassa ki e gyönyörű, halványkék egű (szociális viharoktól mentes) polgári jövő gyönyörűségét, a maga számára! Ahol nem fenyegeti a rendszer, hogy elviszi KMK (közveszélyes munkakerülés) címén, lehet szabadon, boldogan munkanélküli!
Ő is lophat, (mint bankár, privatizáló) amit tud. Kis tudás kis lopás! Így tisztességes a polgári értékrendben. Kis ember, kispolgár, aki ugye antiszociális lény. Ellentétben a „nagy- polgárral” aki igazi úr! Akkor is, ha munkásvezér, párttitkár volt elébb! 1995-ből

estónia 2016.10.17. 07:55:38

Ez az írás egy nagy rakás szar!

gebacsi 2016.10.17. 08:45:27

Sajnos ebbe a nulla alatti írásba beleszaladtam hétfő reggel. Még, hogy itt kezdődik a blogolás ?! De itt is ér véget - részemről.

Csaba Szikora 2016.10.17. 09:30:37

@Mano1970: csak pötyögünk rajta,nem ragadjuk meg.

István Tamasi 2016.10.17. 12:32:02

@Csaba Szikora:
Igaza van. Ragadni birca ragadt a csúti surmó seggébe

arpika23 2016.10.17. 16:53:43

Gratulálok. Régen olvastam ilyen elfogult, a valóságtól teljesen elrugaszkodott írást!
(mármint ami az Oroszországgal kapcsolatos részt illeti).
Cseszd meg, ha nem lennél ugyanolyan fizetett bértollnok mint az általad fikázott lovas hát biztosan szégyellenéd magadat az írásodért. Hogy lehet ennyi hülyeséget és hazugságot összetrollkodni?
Ugyan nézz már szét ki is igazán az agresszív mindent meghódítani akaró a világban! Ki is provokál folytonosan a háború kitörését kockáztatva?
Ja hogy áttételesen tőlük kapod a zsét......

2016.10.18. 12:45:58

@a BircaHang Média szerk.: A vezetői poszt megőrzésének tízparancsolata

(A gyakorlati szervező tapasztalatából)

Ha valaki, valamilyen vezetői állást, pozíciót elért, annak elemi érdeke, hogy ezt megőrizze!
(Mert ha ez nem sikerül, annak társadalmi megítélése egyértelmű bukással egyenlő!
Milyen módszerei vannak (kínálkoznak) a vezetői poszt megőrzésének?

1.A vezetett kollektíva átrendezése:
Ha ebből a kollektívából „emeltek ki” a régi (a tehetségesebb, szakmailag, emberileg különb munkatársak)
a. eltávoznak önként, mivel nem ismernek el maguk fölé főnöknek
b. aki ezt nem teszi: kinevezéssel, áthelyezéssel, felmondásra kényszerítéssel el kell távolítani (mert az Ő jobb képességük a te vezetőségednek az állandó megkérdőjelezését jelenti!)
2. Ki kell alakítanod a magad csapatát!
- olyan emberekből, akik a Te vezetőségedet elismerik, mert:
a. - nálad is gyengébb képességűek, (alacsonyabb végzettségűek, fiatalabbak, kevesebb szolgálati idejük, befolyásos barátjuk van.)
b. -a jó képességűek csak akkor maradhatnak, ha „húzós” barmok, akiket csak a munka érdekel, és nincsenek főnöki ambícióik.
3. Meg kell találnod azokat az embereket, akikkel a saját
Szakmai, tudásod hézagai betömhetők. Akik a szakmai döntésekben hajlandók súgni, megmenteni a nagy leégéstől, melléfogásoktól, vagy akire a rossz döntés felelőssége „rálőcsölhető”

4. Meg kell őrizni a fennálló rendet, hierarchiát!
a. mert egy új rendszerben nem biztos, hogy a Te posztod,
megmarad, vagy abban is vezető maradsz!

tehetségtelen emberekből álló, szűk pártvezetés betegesen vigyázott arra, hogy náluk tehetségesebbek, népszerűbbek be se kerülhessenek a pártjukba. Ennek a szociáldemokrata politikának lett aztán az eredménye, hogy nem ők, hanem az utódpárt, az MSZP lett a baloldal gyűjtőpártja annak ellenére, hogy az meg betegesen félt a fiatal, nem bolsevik felfogású erők befolyásának érvényesülésétől

b a vezetésed alá került szervezetet igyekezz fejleszteni, „ha kell, ha nem”, mert ezzel egyszerre bizonyítod a végzett munka nagyságát és saját igyekezetedet.

5. A vállalati közvélemény formálása
a. igyekezz megszerezni azok jóindulatát, akik munkád minőségét megítélik, az Ő jó véleményük fontosabb a munka tényleges értékétől!
b. A más szervezet, vezető rossz munkáját inkább korrigáld, mint kritizáld, hogy hosszú életű lehess a vezetői poszton!

6. A vezetőtársakkal kapcsolatot ápolni, újakat kiépíteni igyekezz (vásárolj halász- vadásztanyát, boros pincét, ez a siker legfőbb záloga!)
Magasabb vezetőket, lekötelezni, róluk kompromittáló adatokat gyűjteni, fontos!
Ezzel munkádnak kritikája még a szándéka is megelőzhető!

7. Beosztottak kezelésének szabályai:

a. A gyeplőt rövidre fogni. Igyekezz mindenről tudni! Ösztönözd, becsüld meg az informálni hajlandó munkatársakat!
b. Tartsd be, és tartasd be az adott munkahelyen kialakult szabályokat. Intim viszonyok tudása fontos.
c. Szabálytalanságot csak fű alatt! Vagy titokban maradására ügyelj! (Előbb tudd meg a „megtűrt lopás” mértékét, aztán „gyűjtögess”) A beavatottak megfigyelése, megvesztegetése, megfélemlítése elengedhetetlen.

8. Szerezd meg a beosztottak jó indulatát, hogy hajlandók legyenek főnöknek elismerni és valamit (ha rosszul is) dolgozni a „vezetésed” alatt.

9. Barátnőt, szeretőt lehetőleg ne tarts, vagy ha mégis: ne a vállalat és semmiképp a beosztottak közül!
10. Tiszteld a feljebbvalódat, legalább látszólag, és akkor is (sőt annál inkább) ha magadnál is ostobább, és követeld meg a beosztottak feltétlen tiszteletét, ami a „beosztásnak” kijár!
süti beállítások módosítása