B1 blogcsalád



Juncker újabb pofont adott Orbánnak: okafogyottá vált a migránsellenes népszavazás

2016. szeptember 14. - nickgrabowszki

A luxemburgi Jean Claude Juncker bizottsági elnök szerdai beszédében, a Parlament előtt bejelentette, hogy a Bizottság nem javasolja már a menekültek arányos elosztását az Unió miniszterelnökeinek.

Meggyőződésem, hogy sokkal több szolidaritás kellene. De a szolidaritásnak önkéntesnek kell lennie. Szívből kell jönnie. Nem lehet kikényszeríteni.

(I am convinced much more solidarity is needed. But I also know that solidarity must be given voluntarily. It must come from the heart. It cannot be forced.)

Azaz gyakorlatilag bejelentette, hogy nem akar kötelező kvótát. Nem ragaszkodik hozzá. Nem javasolja.

Ennél egyértelműbben ezt már nem lehetett volna közölni. Most már hivatalosan sincs napirenden a kvótaötlet, ami nemhivatalosan már legalább tavasz óta nincs az asztalon. Most már elvileg

nem lehet képzelt veszéllyel riogatni.

Ezzel teljesen értelmetlenné, sőt, okafogyottá vált Orbán, kormánya és a Fidesz-KDNP októberi népszavazása.

Értelmetlennek eddig is értelmetlen volt, mert

  • nem az Országgyűlés hatáskörében lévő kérdést tett fel,
  • a Fidesz-KDNP-nek megvan a parlamenti többsége, hogy népszavazás nélkül is törvényt hozzon,
  • valamint az Európai Tanácsban amúgy is a kormány képviseli az országot, még akár akkor is szavazhatnának nemmel, ha nem volna meg a parlamenti többségük.

Azaz Orbán miniszterelnöknek elegendő a miniszterelnököket tömörítő ET-ben elegendő szavazatot szereznie, hogy megakadályozza, amit meg akar akadályozni. A magyar embereknek a dologhoz több közük nincs, őket a megválasztott miniszterelnök képviseli, tök fölösleges még egyszer elmondani neki, miként szavazzon,

  • ha egyfelől népszavazással nem is lehet semmire kényszeríteni Orbánt (illetve az aktuális magyar miniszterelnököt),
  • másfelől meg ismert is az álláspontja.

De legfőképpen azért értelmetlen a népszavazás, mert nemhogy kötelező vagy kényszerbetelepítést nem akar senki, hanem már a menekültek arányos elosztását a tagállamok teherbírásának arányában, azaz kvótát sem.

Ennek egyik oka nyilvánvalóan az, hogy az - amúgy Orbán által megfúrni kívánt - török-EU egyezmény óta jelentősen enyhült a Nyugat-Európát érő migrációs nyomás.

A másik pedig az, hogy a kvóta amúgy is alkalmatlan volt a probléma kezelésére.

  • Mert vagy bűnözőnek tekintjük a menekülteket/migránsokat/bevándorlókat, és akkor be lehet zárni táborokba, és aztán kiutasítani őket, menjenek, amerre látnak.
  • Vagy pedig nem tekintjük bűnözőnek, de akkor meg nem lehet akadályozni a szabad mozgásukat, az Unión belül oda mehetnek, ahová akarnak.

A második álláspontnak azért jelentős többsége van az Unióban.

Ha viszont a menekült szabadon közlekedhet a schengeni határokon belül, akkor vajon mi akadályozná meg, hogy a gazdagabb, élhetőbb, barátságosabb Nyugatot válassza a provinciális, szegényebb, rideg és ellenséges Kelet helyett.

A menekülteknek eszükbe nem jutott soha, hogy elvegyék a magyarok munkáját. Oda igyekeznek ők, ahová a mobilis magyarok is,

fél-egymillió honfitársunk: Nyugat-Európába.

A schengeni határok lezárása nélkül ezt megakadályozni nem lehet. Ha viszont lezárnák (újrateremtenék) a belső határokat, akkor mi kötné össze tovább az EU tagországait, milyen alapon tartozna egyazon közösségbe két, amúgy egymástól elzárt ország?

A kvótarendszer mint a tavalyi(!) migránskrízis megoldására kitalált eszköz tehát hamvába holt, megbukott, aktualitását veszítette.

Ehhez legkevesebb köze a tervezett magyarországi népszavasnak volt - bár nyilván hozzájárult.

  • De a kvóta eleve belpolitikai célokat szolgált (megnyugtatni az idegenellenes, szélsőjobboldali választókat, hogy nem csak nekik kell viselni a terheket).
  • Ennek megfelelően csak szimbolikus volt: a szegény (szegényebb) kelet- és dél-európai országoknak csak néhány ezer menekültet kellett volna ellátniuk, ami lakosságuknak csak elenyésző része lett volna. (Gyakorlatilag senki észre se vette volna, hogy ott vannak.)
  • Valamint értelmetlen lett volna, mert úgyse maradtak volna ott.

Ennek dacára az európai szélsőjobboldal Orbán vezetésével fellázadt ellene.

És erre reakcióként az ötletet visszavonták.

Írtunk már róla, hogy a dologról a Tanácsnak kell döntenie, ahová viszont a Bizottság terjeszti elő, mert őket megbízták, hogy tegyenek javaslatot. A kvótáról már idén tavasszal kiderül, hogy nincs támogatottsága Keleten és Délen - főként ott is belpolitikai okokból. 

Pedig az Orbánnal az élen tiltakozó országok akkor jártak volna jól, ha belemennek az ötletbe, sőt, lelkesen támogatják. Mert akkor megteremthették volna az érzőszívű, felelősségvállaló, résztvevő, morális vezetők képét, miközben

  • a menekültek ellátását amúgy is a gazdag Nyugat fizetné,
  • és a dolog átmeneti lett volna, nem győzzük hangsúlyozni.

Viszont ha az a látszat, hogy egy ország menekülteket fogad be, akkor bár ez nem igaz, vagy nincs jelentősége, a szélsőjobb részéről kihasználható. Könnyen az a látszat keletkezhet, hogy az adott miniszterelnök menekülteket fogad be, miközben valójában nem is, hogy migránsimogató, miközben a szavazói xenofóbok.

Orbán annyira tartott a szélsőjobbtól, hogy inkább az élükre állt.

Sok embert látott egy irányba menetelni, hát velük menetelt ő is.

Több mint egy éve rasszista, uszító kampánnyal kedveskedik az új rasszista híveinek. Ennek most elvileg vége. Vége kellene, hogy legyen, hiszen már nemcsak menekültek nincsenek és kényszerbetelepíteni nem akarja őket senki, hanem elosztani sem. Ráadásul mostantól már deklaráltan nem akarja.

A dolgot onnan is nézhetjük, hogy Orbánnal megcsinálták azt, amit tavaly ő csinált meg a szocialistákkal: a népszavazás eredményét megelőlegezve, a várható eredmény miatt végrehajtotta annak követeléseit.

  • 2008-ban a Gyurcsány vezette MSZP dilettáns módon az utolsó pillanatig kitartott a népszerűtlen vizotdíj (és ágydíj, valamint tandíj) mellett. Kitartásuk eredményeképpen egy hónap múlva már nem volt koalíció, egy év múlva megbukott Gyurcsány, két év múlva - de ennek következtében - történelmi vereséget szenvedett a baloldal.
  • 2016 tavaszán Orbánnak több esze volt. Nem tartott ki a népszerűtlen vasárnapi boltzár mellett, pedig korábban ő volt a legfőbb támogatója. (Bár más okokból, mint amit hazudott róla.)
  • 2016 őszén az eurokrata, illetve nyugat-európai politikai elit végképp lemondott a kvóta ötletéről, ami amúgy se jelentett volna megoldást, és népszerűtlen is volt némely tagországokban.

Mondhatni, kihúzták Orbán alól a szőnyeget.

Elvileg az egész népszavazást le kellene fújni, mivel végképp okafogyottá vált. De ha érdekelné őket a racionalitás, akkor eleve ki se tűzték volna.

Ne legyenek illúzióink, úgy tesznek majd mintha semmi nem történt volna. Az állami tévé és a habonyi propagandisták virtuális világában továbbra is áramlanak, özönlenek majd a menekültek, a sötét bőrűek, hogy gyilkoljanak, erőszakoljanak, robbantsanak, és a végén kikiáltsák a Dél-budai Iszlám Kalifátust.

Az ő alternatív univerzumukban egyáltalán nincs jelentősége annak, hogy már nemcsak a migránsok hiányoznak Magyarországról, de már nem is küldi őket ide senki.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7711705455

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Népszavazol, de mire is? 2016.09.15. 17:31:27

Ezt kihagyta a Kétfarkú Kutya párt a plakátjai közül, pedig ezért vicc a szavazás. Kár 2018 utánra felhatalmazást adni az új kormánynak a migránsok betelepítésére. Ennek meg pláne.  

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sírjatok 2016.09.16. 18:58:39

@atpijkamo116: A marokkóinak pont Svédországba kell menekülnie? :D Hagyjuk már.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.16. 19:00:12

@sírjatok: "a németek néha kurva nagy hülyeségeket"

Ja. Volt egy Hitlerük, aki gyűlöletretorikával került a hatalomra, és vezette a fanatizált népet. Pont, mint mi orbánnal.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.16. 19:02:21

@sírjatok: "A marokkóinak pont Svédországba kell menekülnie?"

Öltözzön fel, ha fázik.

Mondjuk 6 hónapi télt nem egyszerű túlélni. A tél közepén utazzon el pár hétre a Kanári szigetekre, akkor talán kibírja.

Bravehearth 2016.09.16. 19:03:07

@atpijkamo116: Egyrészt: a szlovák, cseh, lengyel, szlovén, horvát, román, olasz cigányok integrációjáról (pontosabban azok teljes kudarcáról) olvashatnánk tőled némi okfejtést?

A 63 melós a millióból még mindig egy nyitott kérdés? Esetleg erről is kifejthetnéd a véleményed! Szigorúan szem előtt tartva az egy évvel ezelőtti nyilatkozatokat és 'észosztásokat'?

Harmadrészt: a menekültekét igen, de a 10 országon keresztülvágtató afgán, szír, szomáli, eritreai, marokkói stb. az nem menekült, hanem csak egy bevándorló! Őket beengedni egyéni döntés kérdése! Ha azt mondjuk: nem, akkor így járt, mehet amerre lát!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.16. 19:04:29

@atpijkamo116:

"Basszanak, ha meg akartják tartani a tiszta árja fajt."

Na, ebben egyetértek veled. Ez is ritka, mi?

sírjatok 2016.09.16. 19:07:58

@atpijkamo116: Na a mai Orbán = Hitler párhuzam meg is volt, gratulálok :D Szerencsére ez nem ilyen ellenségkereső gyűlöletbeszéd, amit nyilván elítélsz, hanem higgadt, konstruktív, előremutató kritika.

Francois77 2016.09.16. 19:10:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ne keverd a nem tudlak megcáfolnit a nem akarlakkal. Limonádézok a ligetben, hülyeségekkel nem foglalkozom. Plusz aki állít, bizonyítson, így működik a jogállam.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.16. 19:13:38

@Bravehearth: "teljes kudarcáról"

Nem ismerem a külföldi helyezetet. Ugye nem azt akarod mondani, hogy a cigányok genetikailag ellenállnak az integrációnak?

"A 63 melós a millióból"

Én nem tudnám a német nyelvet egyik napról a másikra megtanulni. gondolom mások is így vannak vele. Az agysebészeknek még honosítaniuk is kell a diplomájukat, az is minimum egy év. :))

"menekültekét igen"

Erről beszélünk.

"egy bevándorló! Őket beengedni egyéni döntés kérdése"

Persze.

Azért a menekültügyi eljárás nem olyan egyszerű, mint egy narancsot megkülönböztetni egy banántól. De e menekültügyiseknek ez a szakmájuk, megoldják.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.16. 19:14:27

@Francois77: "nekem nem rossz."

Jó neked, hogy még csak nem is tudsz róla! :))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.16. 19:16:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Arizona az USA legnapfényesebb állama, éves átlagban 6.8kWh energia esik 1m2 felületre "

Helyesen:

"Arizona az USA legnapfényesebb állama, éves átlagban NAPI 6.8kWh energia esik 1m2 felületre"

Az EU területén ez az ábra:

pvshop.eu/public/assets/images/sun_irradiation_europe.jpg

Németországban a napsütésre merőlegesen számítva évi 1200kWh esik, ami napi 3.29kWh. Az összehasonlítő érték Arizonában 6.8.

Talán mondanom sem kell, hogy a beruházás költsége nem lesz kisebb attól, hogy kevesebb a napsütés, csak az energiatermelés lesz kisebb.

Ráadásul a naptorony sok négyzetkilométer szabad földterületet igényel. A sivatagban van ennyi, Németországban vagy Magyarországon nincs.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.16. 19:18:53

@Francois77:

Na, te állítottad, hogy nem értem, akkor bizonyítsd.

"ne keverd a nem tudlak megcáfolnit a nem akarlakkal. "

Nem keverem, hiszen próbáltál cáfolni, csak nem sikerült. Bocs, az nem cáfolat, ha keírod, hogy én nem értem. :)

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.16. 19:19:16

@sírjatok: Nem én kezdtem. A párhuzamok miatt meg orbán felel.

A történelemben nem találok olyan példát, hogy a demagóg vezető kilopja a követői szemét, és a teljes romlásba vezeti az üneplő tömegett. Talán csak az az elvadult szekták ilyenek. Azok meg tömeges öngyilkosságba torkollnak. Ennek a párhuzama lehet majd az EU-ból való kilépés.

atomic power 1986DucaDuca 2016.09.16. 19:30:56

Anarchista "barátaink" híresztelik:

„ Ősszedől az ország, mint a kártyavár, egyre jobban leszakad a gazdaság, lecsúszunk!”

A Standard & Poor's annyira megijedt ezektől a hírektől, hogy egyből felminősítette Magyarországot! Fennálló államadósság osztályzatát az eddigi "BB plusz/B" szintről "BBB mínusz/A-3"-ra emelte. (Elsősorban a magyar gazdaság javuló költségvetési, külső fizetési és növekedési mutatóival indokolták a lépésüket.)

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.16. 19:45:09

@atomic power 1986DucaDuca: "BBB mínusz/A-3"

Sikerült 6 év alatt leromlani, majd visszakapaszkodni a kiindulási szintre, ahogy a fasz gyurcsányi átadta az országot. Ez a kánaán maga.

Ja közben mondjuk Csehország 2011-ben került "AA" kategóriába.

Leszakadtunk mindenkitől, EU átlagtól, visegrádi országoktól, még a beccsődölt görögöktől is. Miöüzben a Marshall segélyt meghaladó mértékben pumpált belénk pénzt ész nélkül az EU. Magyarországba a legtöbbet. Ja, hogy hiába, mert ellopták a fijjúg. Evvan.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.16. 19:47:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szélerőmű, hullámerőmű, fotolvoltaikus naperőmú, gotermikus erőmű... Magyarország alatt 1 km-rel vékonyabb a földkéreg, ennyivel kevesebbet kell fúrni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.16. 19:59:39

@atpijkamo116:

Szélerőmű a Kárpát-medencében, hullámerőmű vagy árapály-erőmű a Balatonon, hajjaj! A fotovoltaikusra meg ugyanaz áll, mint a naptoronyra.

A geotermikust meg hagyd, ezerszer leírták már, miért alkalmatlan energiatermelésre. Olvass utána a Carnot-ciklusnak, és akkor megérted.

Nem hiszem, hogy érdemes lenne ebbe itt belemenni, alapfokú műszaki és fizikai ismeretekkel belátható.

Nagyon sokat kellene még esniük a napelem-raknak ahhoz, hogy nálunk is megérje piaci alapon, állami támogatások nélkül. Viszont a gyártók kva sokat ruháztak be a mostani gyártósorokba, igen alacsony a profitjuk a nagy verseny miatt, ezért nem várható az új, laborban már létező technológiák megjelenése a piacon.

Francois77 2016.09.16. 20:29:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem próbáltalak cáfolni. Max leírtam, hogy tévedsz. Ez a véleményem, nem kell bizonyítanom. Egyébként pedig egy olyan blogbejegyzésnél írogatunk, ami olyat állít, amitől közben kiderült, hogy nem igaz. Ergo: hazugság. Ez a téma, nem más.

Francois77 2016.09.16. 20:30:52

@atpijkamo116: tudnék róla. De ha neked annyira szar, tegyél ellene, vagy tegyetek. Nehéz lesz 17%-kal bármit elérni, de próbálkozni mindig lehet.

Francois77 2016.09.16. 20:34:28

@atpijkamo116: ha jól emlékszem, a csehek nem dőltek be 2008-ban, igaz, nem is Fletó vezette az országot. Az meg, hogy miért nem akkor kerültünk bóvliba, az politika. Egyébként a Lehmann Brothers a bedőlése előtti nap még a legjobb osztályban volt. Másnap meg bedőlt. Ennyit a minősítőkről.

Bravehearth 2016.09.16. 20:36:50

@atpijkamo116: "Nem ismerem a külföldi helyezetet. Ugye nem azt akarod mondani, hogy a cigányok genetikailag ellenállnak az integrációnak?"

Süket duma! Pontosan ismered a helyzetet! Vagyis, a cigányokkal mindenhol épp annyi probléma van mind társadalmi, kulturális és oktatási szempontból, mint Magyarországon. Csak ha ezt leírnád, nem lehetne olyan jókat 'magyaroznod', ahogy szoktad! Hogy a genetikájuk miatt, vagy csak a saját szokásaik miatt áll fenn ez a probléma, az irreleváns. Nyilván inkább az utóbbi, de a végeredmény szempontjából tökmindegy!

"Én nem tudnám a német nyelvet egyik napról a másikra megtanulni. gondolom mások is így vannak vele. Az agysebészeknek még honosítaniuk is kell a diplomájukat, az is minimum egy év. :))"

Rizsa! De ha a nyelvtudás hiánya ekkora gond, akkor gondolom a kakukkgyörgy és a niedermüller nevű dékás patkányok hazudtak egy hatalmasat kb. egy éve! Igaz? Az agysebészeikről csak annyit, hogy ez egy félreértés! Tudod, az ostoba libbantak a műtétek iránt érdeklődtek, a buckalakók pedig a kivégzési módszereiket magyarázták. És a vége az lett, hogy ezek mind szakképzett sebészek!
Mellesleg, amikor tavaly télen pár buckalakót a bajorországi tábor és környékének takarítására akartak foglalkoztatni (pénzért), egy jelentkezőt SEM találtak!
És ha már a személyi okmányaikat is elhagyták (mert ugye egyiknél sem volt semmi okirat), akkor diplomájuk sincs, hiszen ha mutogat valamit, akárkiét is mutogathatja! Tehát úgy van ezeknek diplomája, ahogy Nigériának fúziós reaktora!

'Azért a menekültügyi eljárás nem olyan egyszerű, mint egy narancsot megkülönböztetni egy banántól. De e menekültügyiseknek ez a szakmájuk, megoldják.'

Baromi egyszerű ez!

- Jó napot kívánok! Beutazásának célja?
- Menekülök. Meg akarnak ölni, a házamat lebombázták.
- Hol? Szerbiában?
- Nem. Aleppóban. Szíriában.
- Á, értem. De ön most Szerbiában dekkol.
- Igen. És menekülök.
- A szerbek meg akarják ölni?
- Neeem, dehogy. De nincs munka, nem jó a kaja és hideg van.
- Nem a szociális helyzete érdekel, hanem az, hogy meg akarják-e ölni a származása, vallása miatt!
- Nem.
- Akkor viszlát!
- De én Németországba akarok menni, ott a család és a merkel is hívott!
- Semmi probléma. Belgrádi német követség és menekültvízumot kér. Azzal jogszerűen át is utazhat az országon! További szépeket...
- Na, de....
- KÖVETKEZŐ!!! Jaaa, 15 már megvolt, akkor holnap reggel 8-ig mindenkinek jó éjt!

És ennyi. Szart kell itt túlbonyolítani és minden menekültügyi vadbarmot végighallgatni a sületlen jogászkodásával!

atomic power 1986DucaDuca 2016.09.16. 20:40:38

2016-os tavaszi európai gazdasági előrejelzés (forrás: Európai Bizottság)

GDP növekedés: Magyarország 2016-ban 2,5%, 2017-ben 2,8 %

Görögország 2016-ban -0,3%, 2017-ben 2,7%

Cseh Köztársaság 2016-ban 2,1%, 2017-ben 2,6%

Munkanélküliség: Magyarország 2016-ban 6,4%, 2017-ben 6,1%

Görögország 2016-ban 24,6%, 2017-ben 23,6%

Cseh Köztársaság 2016-ban 4,5%, 2017-ben 4,4%

Br. államadósság: Magyarország 2016-ban 74,5%, 2017-ben73,0%

Görögország 2016-ban 182,8%, 2017-ben 178,8%

Cseh Köztársaság 2016-ban 41,3%, 2017-ben 40,9%

A gazdasági mutatókat és a felminősítést ha helyiértékén kezeljük, akkor vegyük figyelembe a következőket:

Bokros L. szerint a 2010 előtti években 10 esztendőt veszítettünk el. Azaz legalább 10 évre meg lett kötve a kormány keze a gazdaságpolitikát illetően.

1/ 6 évvel ezelőtt a magyar államháztartás az összeomlás szélén állt, gazdasági szükséghelyzet volt.
2/ 2002‐höz képest, amikor Magyarország GDP‐re vetített államadóssága 53% volt, 2010‐re már a GDP 82%‐ára emelkedett.
3/ 2010‐re az államadósság, a vállalkozások és a háztartások adóssága együttesen a GDP‐hez viszonyítva 130%‐ra nőtt.
4/ 2002 és 2010 között a nominális adósság 12.000 milliárd forinttal, az adósságráta közel 25 százalékponttal nőtt.
5/ Eladósodtak az önkormányzatok, főleg devizában.
6/ A nyugdíjrendszer az összeomlás szélére került.
7/ Túlzott deficit eljárás alatt álltunk, amely az uniós pénzek megvonásával fenyegetett.

Ha 2010-ben nem indul a magyar kormány ekkora hendikeppel, akkor már előbbre járnánk!

Ha egy tankhajót visszafordítanak, de a többi tankhajó tartja az irányt, akkor a visszafordított tankhajónak idő kell, míg utoléri a többieket! Lásd Bokros L nyilatkozatát!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.16. 20:42:29

@Francois77:

"Max leírtam, hogy tévedsz."

Aha, valahogy így:

"csak azt akartam jelezni, hogy baromságokat híresztelsz, sokakkal másokkal együtt."

Tudod, egy ilyen állítás, főleg ilyen hangnemben igazolást kíván. Kivételt képeznek az olyan hangemberek, amilyen te vagy. :(

Bravehearth 2016.09.16. 20:46:39

@atomic power 1986DucaDuca: Azt hiszem, szépen összeszedted, miért nem szabad a büdös életben többet ezt a retkes balliba, hungarofób brigádot a hatalom látótávolába sem engedni! Függetlenül attól, hogy az orbán mennyit lop!

Francois77 2016.09.16. 20:51:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne: előtte már megindokoltam, de mivel rólad van szó, úgysem fogod elismerni, meddő vitának meg nincs értelme. Nem hangnem, hanem stílus, és pont olyan, amilyet megérdemelsz. Jó éjt!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.16. 21:02:59

@Francois77:

"és pont olyan, amilyet megérdemelsz."

Végül is megértelek: Otthon egész gyerekkorodban így beszéltek hozzád a szüleid - hogyan is tudnál másképp beszélni?

"Jó éjt!"

Remélem, ezt búcsúnak szántad, és többet nem szólsz hozzám. Mondjuk már a legelején is kár volt szólnod hozzám, én nem szóltam hozzád.

atomic power 1986DucaDuca 2016.09.16. 21:16:50

2002-ben a Moody's - a három intézmény közül egyedüliként - két osztályzattal javította a besorolásunkat, amely ekkor érte el A1-es csúcsosztályzatát. 2000-2005 között Magyarország a régió legjobbja volt. Magyarországot 2005-ig fokozatosan egyre feljebb, utána viszont már csak lefelé minősítették a nemzetközi hitelminősítők a hiteltelen költségvetési politika miatt.

Tehát itt a tendencia a lényeges. Nem 6 év alatt romlottunk le, hanem a 2005 után elindult leromlás húzódott át részben a mostani kormány időszakára. Azért részben, mert a nyugdíjvagyon államosításának politikai felhangjai is befolyásolták minősítésünket. Hiába voltunk magasabb osztályban a 2005-2010-ig terjedő időszakban, ha a tendencia folyamatosan romlott. Most viszont a tendenciák javulnak és ez a lényeg! Lásd Európai Bizottság országjelentése.

Francois77 2016.09.16. 21:28:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne: igen, otthon azt tanultam, hogy a PC baromság, legyek mindig őszinte és egyenes. És ha valaki tapló, annak nyugodtan kifejthetem, hogy mekkora gáz az emberiségnek, hogy apád sajnálta a pénzt kotonra. De hát senki nem tökéletes.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.16. 21:33:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Szélerőmű a Kárpát-medencében"

Ha megyek Győr felé kocsival, gyönyörű hófehér szélkerekeket látok. Nem kell a süket duma, hogy éjjel nem fúj a szél. :))

Az egész világon mennek lefelé a megújulktető.ó energia költségei. Belinkeltem a cikket, ahol minden állami támogatás nélkül nagy profitot vár a befe

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.16. 21:46:09

@Francois77: "nem is Fletó vezette az országot"

Nagyon unalmas már, hogy orbán minden kártevését a fasz gyurcsányira akarjátok kenni. Mint a kádárkorban, mikor minden évben lecsapott a magyar mezőgazdaság 4 legfőbb ellensége: a tavasz, nyár, ősz és a tél.

A gyurcsányi tehet arról, hogy az orbáni kormányzás első két évében M.o.-ot ugyanaz a S&P leminősítette eggyel, míg a cseheket fel 2-vel?

"Ennyit a minősítőkről."

Akkor mi a fasznak kell itt a hazug orbáni propagandát tolni, hogy ujjé, kikerültönk a bóvliból a felső kategória legaljára? Az a siralmas, hogy egyáltalán odakerültünk.

De jó, ne beszéljünk erről. Ki tehet arról, hogy az elmúlt 6 évben az ország 20%-ot csúszott vissza a visegrádi országokhoz képest, hogy most már a becsődölt görögöket is lehagytuk hátulról? Ki tehet arról, hogy a KLIKK és a kórházak úsznak az adósságban, meg a MÁV, BKV... Egyetemisták száma a mélyben, a költségeik az egekben? Ki tehet arról, hogy semmi nem működik rendesen ebben a kurva országban? Na.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.16. 21:55:25

@atomic power 1986DucaDuca: "2002 és 2010 között"

Az előző neked is szól. Tavasz, nyár, ősz, tél...

Az rendben, hogy a gy alatt is lecsúsztunk. Ment is a faszjankó a levesbe. Ha előzőleg lecsősztunk, akkor annál könnyebb javítani, maga bázis gyenge. De nem javítottunk. Nem maradtunk. lecsúsztunk. Azt kérdezem, ki tehet róla, ha nem orbán, hogy az ő kormányzása alatt romlottunk a visegrádiakhoz képest? Nem kicsit, nagyon. És ne gyere az évszakokkal!

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.16. 22:00:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Volt egy terv, hogy a Szaharában csinálnak jó sok naperőművet, és az áramot tengeralatti kábeleken nyomják át Európába. Egy ideje nem hallottam róla. Talán nem akarják drágán megépíteni, hogy aztán valaki szétbombázza.

Francois77 2016.09.16. 22:10:40

@atpijkamo116: bocs, én azt hittem, hogy amikor 2008-ban kiürült a kassza, és ha még egy hétig várunk az IMF-fel, akkor nincs se nyugdíj, se állami fizetés, szóval én azt hittem, akkor Fletó vezette az országot, de bocs, kösz, hogy felnyitottad a szemem, Orbán volt :)
kicsit nézz utána, amikor Viktor 2002-ben bukott, épp a legjobb volt a minősítésünk, utána tartottuk a kamuzásokkal pár évig, és elindultunk lefelé.
www.origo.hu/gazdasag/hirek/20111125-a-gyurcsanykormany-forditotta-meg-a-felminositesek-sorat.html
csak azért, hogy lásd is.

így van, nagy gáz, hogy odakerültünk, de nézd meg as tendenciákat, és vond le a tanulságot magadban, hogy mikor lett elbaszva. segítek, amikor elindultunk lefelé....
a többi témádra nem térek ki, erre is csak azért, mert friss a hír, és te ugyan hajtod a saját baromságod, te talán más, aki olvassa, elgondolkodik a tényeken.

de végül: de, abszolút rendben működik pl a szólásszabadság. te vagy rá az élő példa.

atomic power 1986DucaDuca 2016.09.16. 22:12:56

2016. Július végére 500 millió forint alá csökkent a Klik tartozása.
MÁV-Csoport adósságállománya tavaly év végén 98,7 milliárd forint volt, ez öt évvel korábban még meghaladta a 300 milliárdot. A menekültválsag rontotta a szemelyszallítasi beveteleket.
2015-ben kifizette az állam a BKV 50 milliárd forintot meghaladó adósságállományát, amelyet még 2010 előtt az MSZP-SZDSZ-es városvezetés halmozott fel.
A görögök annyira lehagytak bennúnket, hogy kínjukban mar azon gonolkodnak,,hogy eladjak a szigeteiket.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.16. 22:50:55

@Francois77: Te már nem emlékszel rá, de 2008-ban tört ki az általános válság. M.o.-ot különösen megrázta, mert a gyurcsányi osztogató gazdaságpolitika miatt letolt gatyával ért minket. Nem lehetett a gazdaságot élénkíteni.

"amikor Viktor 2002-ben bukott, épp a legjobb volt a minősítésünk"

Ez tényszerűen nem igaz. 2006-ban kezdődött a leminősítési sorozat, és 2010-ben folytatódott, pedig (a retorik aszintjén) 2 hét alatt rendet csinált a fideSS.

www.origo.hu/gazdasag/hirek/20111125-a-gyurcsanykormany-forditotta-meg-a-felminositesek-sorat.html

orbánt 2002-ben váratlanul érte az elvesztett választás, a közvéleménykutatók szerint biztos győzelemre számíthatott. Pedig a gazdaság még nagyon jó állapotban volt, csak egy éve kezdte el az államadósság növelését. Ekkor megtanulta orbán, hogy gazdaság állapota nem számít, csak a populista igéretek. Azóta is ezt csinálja.

6 éve csúszunk lefelé az matocsi-orbáni elbaszott gazdaságpolitika miatt. Faszt érdekel, hogy mi volt Mátyás korában.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.16. 22:52:48

@atomic power 1986DucaDuca: "eladjak a szigeteiket"

Bezzeg a magyarok nem adják a szigeteiket, olyan jól állnak. :))

Azért ez már szánalmas. Van innen lejjebb?

Francois77 2016.09.16. 23:02:04

@atpijkamo116: emlékszem, nálunk már 2005-ben kezdődött a válság.

"Ez tényszerűen nem igaz. 2006-ban kezdődött a leminősítési sorozat, és 2010-ben folytatódott, pedig (a retorik aszintjén) 2 hét alatt rendet csinált a fideSS."

nem olvastad el a linket :) már 2005-ben elkezdődött a sorozat, és 2002-ben már olyan magas volt a Moody's kivételével a minősítésünk, mint a le-sorozat kezdetén. mondom, olvasd el a linken a cikket, ott van minden, nem fejből nyomom :)

"6 éve csúszunk lefelé az matocsi-orbáni elbaszott gazdaságpolitika miatt. Faszt érdekel, hogy mi volt Mátyás korában."

ez megint konkrétan hazugság. 2005-től csúsztunk lefelé folyamatosan, és kurva nehezen, de ezt megállították Viktorék, és elindultunk felfelé.

de lehet, hogy szerinted nem, akkor sajnállak, majd dobok neked egy húszast a sarkon, ha arra járok.

atomic power 1986DucaDuca 2016.09.16. 23:17:52

Bruttó államadóssag: Bulgaria 28,1%
Észtorszag: 9,6%
Litvania: 41,1%
Lengyelorszag: 52%
Romania: 38,7%
Szlovakia: 53,4%

Magyarország: 74,3%

Ugye, nehéz gúzsba kötve táncolni?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.16. 23:35:19

@atpijkamo116:

"Az egész világon mennek lefelé a megújulktető.ó energia költségei."

Igen, ez így van. Előbb-utóbb támogatás nélkül is megéri a mi klímánkon is. Ma még nem. Valamilyen formában eddig mindig volt támogatás, ha más nem, akkor a KÁT. Amíg van KÁT, nem lehet lehet azt állítani, hogy támogatás nélkül is megéri.

"Belinkeltem a cikket, ahol minden állami támogatás nélkül nagy profitot vár a befe"

Folytatás?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.16. 23:40:01

@atpijkamo116:

Nem valaki, hanem az arabok.

Aztán meg mi van, ha egyszer az erőműnek területet adó állam azt mondja, hogy tízszeresére emeli a napsütés árát? Mert szigorúan véve a napsütés ugyanolyan természeti erőforrás, mint az olaj vagy a szén. Ingyen nem fogják adni.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.16. 23:50:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "a napsütés árát?"

Területért fizet, vagy napsütésért, mindegy.

Megállapodnak, megcsinálják, ha elveszik, lerombolják, megcsinálják máshol. Minden befektetésben van kockázat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.17. 00:16:34

@atpijkamo116:

Azért talán mégsem véletlen, hogy ejtették a tervet. Nagy bátorság - vagy inkább botorság - kell ahhoz, hogy manapság valaki a Közel-Keleten ilyen könnyen tönkretehető projektbe beruházzon.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.17. 00:32:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "botorság - kell ahhoz, hogy manapság valaki a Közel-Keleten ilyen könnyen tönkretehető projektbe beruházzon."

"Az izraeli Negev-sivatagban giga naperőmű épül"

reflektor.hu/hirek/az-izraeli-negev-sivatagban-giga-naperomu-epul

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.17. 00:49:18

@atpijkamo116:

Mutass még rgy olyan országot Izrealen kívül, amely akkora katonai erővel rendelkezik.

És ne mondd, hogy nem értetted, amit írtam. Kár mindenbe belekötni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.17. 00:53:17

"A jelenlévő európai politikusok elismerték, hogy a migrációs politika eddigi modellje nem vált be - közölte Szydlo."

Orbán ezt már egy éve mondogatja. Mostanra végre belátták, hogy igaza volt? Vagy mindenki más is benácult?

Forrás: index.hu/kulfold/2016/09/16/pozsonyi_csucs_bevandorlas_merkel_szydlo/

Röhejes látni, ahogy az Orbánt fikázó, nácizó politikusok - miközben Orbánt továbbra is fekete bárányként kezelik - lassacskán minben magukévá teszik Orbán álláspontját. Kivéve persze az olyan elvtelen őstulkokat, mint Juncker vagy Assborn (sic!).

Pop40 2016.09.17. 01:28:33

@Attilajukkaja:

" A NER orommel veszi a Fidesz tamogatok listajan az On nevet."

Nos, ezt köszönd meg az idióta, hülye baloldalnak.

Mindössze annyit kellett volna tenniük, hogy bejelentik, hogy a kvóta vállalhatatlan, ezért ők is a "nem" mellett volsolnak.

Ennyi.

Ugyanúgy győz a nem, mint így fog, de nem a NER sikere lenne, mert minden parlamenti párt a "nem" mellett kampányolt volna, Vitya nem tudná kisajátítani a győzelmet.

Azt, hogy a dilettáns, vadbarom szocik és kapcsolt részeik még erre a minimális agymunkára sem voltak képesek, ne rajtam kérd számon.

Pop40 2016.09.17. 01:40:19

@Főhorgász1:

"Szerintem ez az egész népszavazás csak egy szimpátiaszavazás lesz kormányunk mellett, s mivel a kérdés populista, ezért valószínűleg el is éri a várt eredményt!"

Nem kizárt, de ezt köszönd meg a hülye baloldalnak.

Ha ők is a "nem" mellett kampányolnak, akkor máris nem a kúrmány melletti szimpátiaszavazásról beszélnénk.

Senki nem kényszerítette őket, hogy nekiálljanak egy olyan opciót támogatni, amire épeszű ember semmiképp nem szavaz.

Pop40 2016.09.17. 01:44:25

@Ez a név már foglalt!:

Teljesen egyetértek, én is így vagyok ezzel. Soha nem szavazok Vityára, most októberben viszont megy a "nem".

Neked is szól amúgy az előző komment. Nem lenne szükségszerű, hogy Vitya dicsekedhessen az eredménnyel, csak ugye a hülye baloldal el**szta ezt is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.17. 01:46:36

Pop40-et eddig egy megveszekedett ballibsinek ismertem meg. Az már csak jelent valamit, hogy ő is NEM-mel szavaz, Mit is jelenthet?

1) Megvette a Fidesz. De ez nem lehet, mert más témákban továbbra is ekézi a Fideszt, sokszor nem alaptalanul.

2) Megrontotta egy fideszes kisfiát, ezért zsarolják. Nem lehet, lásd fent.

3) Damaszkusz felé haladva megjelent neki az Úr Orbán Viktor képében, ő pedig megtért. Nme eslytelen verzió. :)

4) Ballibsi létére még nem ment el teljesen az esze - bár akkor nem is volt igazi skót .. . akarom mondani ballibsi. A legvalószínűbb verzió.

Pop40 2016.09.17. 01:48:39

@Attilajukkaja:

Ne rajta kérd számon.

Kérd számon a hülye balos pártokat, miért nem álltak be az egyetlen épeszű alternatíva, a "nem" mögé ők is.

És akkor egyből szóba sem kerülne Vitya bebetonozása.

Náluk kellett volna okoskodnotok, nem azoknál a szavazóknál, akik -kényszerből- leszavaznak az egyetlen épeszű opcióra.

Pop40 2016.09.17. 01:54:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Látod, ez itt a gond.

Hogy az már belpolitikai állásfoglalásnak számít, ha valaki nem akarja, hogy Európába bezúduljon pár milliónyi középkori szinten élő arab meg afrikai.

Attól még a fidesz ugyanúgy lopni fog, és ugyanúgy börtönben a helyük, nyilván.

Hogy ez a népszavazás a fidesz melletti állásfoglalás lett, a balos pártok sara, én egyszerűen felfogni nem tudom, hogy lehetnek ezek ennyire hülyék!

Pop40 2016.09.17. 01:57:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ja, és nem rontok kisfiúkat. Se fideszeseket, se másmilyeneket. :-)

Sőt, még nagyfiúkat sem. :-D

A (nagy)lányokat szeretem. ;)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.17. 02:02:30

@Pop40:

Bár kevés dologban értünk egyet, ebben maximálisan igazat adok neked. A baloldal ezt nagyon elb@ßta, pontosan úgy, ahogy leírtad. Gyönyörűen és elegánsan kifoghatták volna a szelet Orbán vitorlájából, ehelyett tálcán kínálják neki a politikai megerősödést.

De ez előre látható volt, és azt bizonyítja, amit már sokszor leírtam: a baloldalnak nincsenek önálló gondolatai, agyi tevékenysége kimerül abban, hogy mindig pont az ellenkezőjét mondja annak, amit Orbán mond. Orbán nélkül nem is tudnák meghatározni magukat. Továbbá nekik semmi nem drága Orbán remélt megbuktatásáért: ha kell, az országot is feláldozzák e nemes cél érdekéen.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.17. 02:04:10

@Pop40:

Ne vedd a szívedre, csak poénkodtam, Lehet, nem a legszellemesebbek voltak a poénok. :D Azt azért láthattad, hogy nem ellenségesen viszonyultam hozzád.

Pop40 2016.09.17. 02:12:00

@Attilajukkaja:

"Kiveve, ha telefonon kell rogzitened a szavazatodat. A telefont a fulkebe valo bemenetel elott kapod a bejaratnal es ott is kell leadnod. "

Érvénytelenül attól még szavazhatsz.

Beikszeled a fideszt, lefotózod, és utána beikszeled az összes többit is - ezáltal érvénytelen lesz a szavazólap.
Vagy akár kérsz egy másik lapot, h ezt elrontottad.

Pop40 2016.09.17. 02:13:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ne aggódj, megértettem :P

Ha komolyan vettem volna, hidd el, nem állok neki taglalni :-))))

Pop40 2016.09.17. 02:20:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Na ja, a helyzet a következő:

Kiáll Vitya, és közli, hogy az ég kék.

Erre kiáll a baloldal, és közli, hogy az ég zöld, mert Vitya azt mondta, kék.
És innentől kezdve ők fűt-fát arról fognak győzködni, hogy az ég zöld.

Nem is az, hogy belekényszerítik őket egy vesztes szerepbe, hanem vannak olyan hülyék, hogy gyakorlatilag saját maguk állnak bele, kényszer nélkül.

Komolyan, én a politika történetében ilyen dilettantizmusra nem is emlékszem.

Azt nem hiszem, hogy rossz szándék vezetné őket. Nem, ezek tényleg ennyire leírhatatlanul hülyék.

Komolyan nem tudom, kire fogok szavazni 18'-ban, mert Vitya, Vona nyilván kiesik, a b@lf*szok kezébe meg az utóbbi 8 év ellenzéki "teljesítménye" után dettó nem merném adni az országot.

Pop40 2016.09.17. 02:32:16

@atpijkamo116:

Ugyan... Épp olyan pofátlan volt előtte is.

Csak a lehetőségei voltak kisebbek.

Azért az sokat lendíthet egy tolvaj karrierjén, ha ő nevezi ki a rendőrt, ügyészt, stb, akiknek épp utána kéne nyomozniuk.

Pop40 2016.09.17. 03:00:41

@N. Barbie:

"Hja, mert az EU aztan ugy megdorgalta peldaul gyurcsit is, amikor o epitette a diktaturajat, tudod, mikor emberek szemet lovette ki...ja, nem. Nem volt ezzel gondja az Eu-nak. "

Gyanítom, ez azzal lehet összefüggésben, hogy mielőtt a csúnya Gyurcsi nekiállt szemeket kilövetni, hetekig náci csürhék randalíroztak és gyújtogattak Bp-n.

Volt valami felgyújtott tévészékház is, ha rémlik esetleg még.

larababa 2016.09.17. 10:52:34

Túl sok a szöveg! Három szó elegendő; Hazaáruló, joggal visszaélő rablóbanda!

larababa 2016.09.17. 11:01:23

Néhány politikus tökéletesen igazolta azt, hogy az értelmi képesség önmagában kevés az intelligenciához. A politikához szükséges alkalmasság teljesen hiányzik azokból, akik akár a részvételre, akár a nemre v agy az érvénytelen szavazásra szólítanak fel. A népszavazásra tisztán, 100 %-osan csak azért van szüksége Orbán rablóvezérnek, hogy elfedje a törvényesített rablásokról a figyelmet. "Ezt ha nem érted, akkor szánts és vess, és hagyd másra az áldozatot"

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.17. 11:16:38

@larababa:

"Néhány politikus tökéletesen igazolta azt, hogy az értelmi képesség önmagában kevés az intelligenciához."

Ezt már te is igazoltad, épp a fenti kommenteddel. Orbán és klikkje eddig is úgy és annyit lopott, amennyit nem szégyellt.

Viszont a népszavazás és a felvetett kérdés létfontosságú a magyarság számára.

Ha a tolvaj/hazug Orbán állítja az égről, hogy kék, azt sem hiszed el neki? :D

larababa 2016.09.17. 11:21:26

Van egy régi - nem dakota mondás, - "Soha ne vitatkozz tudatlannal, mert a többiek esetleg összetévesztenek vele!"@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.17. 12:15:03

@larababa:

Ismerem, ezért nem is álltam le vitatkozni veled. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.17. 13:14:58

index.hu/belfold/2016/09/17/terrorizmus_miatt_szigoritanak_be_az_oktoberfesten/

Előbb a kölni dóm, most meg a Oktoberfest köré terveznek kerítést építeni. Mindezt a saját hazájukon BELÜL fenyegető veszély miatt. :)

Merkel, die Republik-Mutter
Taugt nichts, nur als Hundefutter.
Wer nur die Migranten streichelt,
Wird verhöhnt und nur gegeißelt.
Du verrätst die deutschen Mengen,
Am Ende aber wirst du hängen.

N. Barbie 2016.09.17. 19:06:48

@Pop40: Igen, rémlik, hogy 10 éve ezzel a dumával mentegetik magukat a ballib "demokraták", hogy volt két tucat focihuligán és azért kellett ugy két héttel a TV székház után brutálisan összeverni, megalázni, kínozni, szemeket kilövetni egy ellenzéki megemlékezés résztvevői között, időseket, családosokat stb.
Na ilyen a komcsiból lett önjelölt demokrata csürhe. Ha ők ezt megcsinálják, az rendben van, rákenik pár focihuligánra az utána következő gyalázatos eseményeket is. 10 éve ez a duma, de persze akkor a demokrácia netovábbja volt, most meg a csúnya orbáni diktatúra. Az ész megáll.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.17. 20:04:16

@N. Barbie:

Már bocsika, de Orbán mikor és hol lövetett a tömegbe?

Pop40 2016.09.18. 00:03:44

@N. Barbie:

Hogyne, 2 tucat. :-D
Sőt, lassan eljutunk odáig, hogy 2-3 náci volt az, aki hetekig tombolt meg gyújtogatott Bp-szerte, és gyújtotta fel (többek között) a tévé székházát.

A náci legendáriumban ott kezdődik az időszámítás, hogy a csúnya Fletó egyszer csak nekiállt szemeket lövetni. Csak úgy, magától. Nyilván. :-D

Azt valóban elcseszték, hogy nem a megfelelő társaságot lőtték. Nem az okt 23-i tömeget kellett volna lőni, hanem a tévészékházat felgyújtókat, meg az utcán tombolókat, de azokat élessel.
Beküldeni a rohamosztagot a székházba, gépfegyverrel, és az összes nácit, akit ott találnak, azonnal fejbelőni.
Egyből nem lett volna hónapokig tartó cirkusz, meg okt 23-i gumilövedék.

N. Barbie 2016.09.18. 01:15:21

@Pop40: Egy európéer demokratát olvashattunk. :D
A csúsztatásaid meg maszatolásaid nem érdemelnek többet, úgysem értenéd...

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.18. 13:17:57

@N. Barbie: "brutálisan összeverni, megalázni, kínozni, szemeket kilövetni egy ellenzéki megemlékezés résztvevői között"

Ugyanezt csinálják most a rendőrök a ligetvédőkkel. A rendőrség mindig gusztustalanul, szervilisen kiszolgálta a hatalmonlévőket. A gyurcsány ott hibázott nagyot, hogy nem küldte bíróság elé a gergényit a sok törvénysértésért. Sőt, a denszkitől kitüntetést kapot.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.18. 13:24:54

@atpijkamo116:

"A gyurcsány ott hibázott nagyot, hogy nem küldte bíróság elé a gergényit a sok törvénysértésért."

Na de Gyurcsány ezt hogyan tehette volna meg, amikor esélyes, hogy ő utasította Gergényit a tömegbe lövetésre. Én nem hiszem - persze ez csak a sejtésem, igazolni nem tudom -, hogy Gergényi egymaga dönthetett erről. Demokráciában éles lőszerrel - még ha csak gumilőszerrel is - a tömegbe lövetni, nos, szerintem ezt egy picit is értelmes rendőrparancsnok csak felső utasításra teszi meg.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.18. 13:25:59

És azért csak felső utasításra, mert nyilván védi a saját seggét.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.18. 13:51:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "ő utasította Gergényit a tömegbe lövetésre."

Én nem hiszem, de lehet, hogy igazad van.

Mellesleg a miniszterenök nem utasíthatja a rendőrséget. Nem, mintha ez bármikor bármelyiket is meggátolta volna.

"gumilőszerrel is - a tömegbe lövetni"

Utasításra vagy nem utasításra, mindegy, de semmiképpen sem fejmagasságban!

Attilajukkaja 2016.09.18. 14:52:31

@Pop40:
"Kérd számon a hülye balos pártokat, miért nem álltak be az egyetlen épeszű alternatíva, a "nem" mögé ők is."
En inkabb azokat az ostoba hulyeket kernem szamon, akik gondolkodas nelkul, parancsszora allnak majd be a "Nem" moge, ahelyett, hogy vegiggondolnak, mennyire ertelmetlen kerdesre adnak le ertelmetlen szavazatokat. Es miert is? Mert Orban az o butasagukon keresztul igyekszik itthon legitimizalni az Europaellenes, rovidlato es onzo politikajat, ami sehova nem vezet a sajat meggazdagodasan kivul.
.....Mert ilyesmiket en is tudok irni!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.18. 16:55:55

Ez most akkor mi? Az osztrákok kerítést kezdtek építeni Hegyeshalomnál.

"A burgenlandi rendőrség szóvivője még a nyáron beszélt arról, hogy ha megindul a menekültáradat, Ausztria harminc kilométeres kordont húz fel a magyar határnál. "

index.hu/kulfold/2016/09/18/keritest_epit_ausztria_hegyeshalomnal/

Ebből egyrészt kiderül, hogy az osztrák kerítés - és ez kerítés lesz, nem "szárnyas kapu" - nem náci, csak a magyar kerítés az. Másrészt nem értem, minek nekik kerítés, amikor a magyar déli határszakaszokon lévő NÁCI kerítés már eleve megvédi őket.

Attilajukkaja 2016.09.19. 10:50:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
""Ausztria harminc kilométeres kordont húz fel a magyar határnál. "
Gratulalok Orbannak, hogy ujra tudta epittetni a vasfuggonyt. Remelem nagyon buszke magara!

Attilajukkaja 2016.09.19. 11:21:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Már bocsika, de Orbán mikor és hol lövetett a tömegbe?"
Miert? Ki lovetett a tomegbe? Csak nem jossz a regen lejaratott szemkilovos bugyutasaggal?
Inkabb azt kerdeznem, hogy kik gyujtogattak, dobaltak utcakoveket, kotottek el tankot, borogattak fel autokat es kukakat azon a bizonyos napon? Raadasul hangvelvetelek vannak arrol, hogyan szerveztek ezt mar akkor is meg a kopaszok.
Hogy ki lovetett a rendbonto csurhebe? A rendorok, akiket kovekkel es mas targyakkal dobaltak eletveszelyes modon. Errol tobb videot is megnezhetsz az indavideon. Nem nagy ugy.
A rendorok abszolut jogosan hasznaltak vizagyukat es gumilovedeket. Mert felo volt, hogy ujabb gyujtogatasok lesznek.
En a TV-ben kovettem az esemenyeket es nagyon izgultam azert, hogy a rend orei megfekezzek ezeket a garazda kopaszokat.
A baj, hogy a bekesen felvonulo lakossag is aldozatta vallt. Most persze mindenki szeretne ezt Gyurcsany kontojara irni,...pedig errol szo sincs.
Az akkori rendorseg tulkapasait en is elitelem. Ahogy a mostaniekat is. Arra nincs mentseg.
De a "szemkilovos" Gyurcsanyrol beszelni ma mar nevetseges dolog.
Azt feltetelezitek, hogy Gyurcsanynak akkoriban semmi mas gondja nem volt, csak az, hogy meg begyujtson egy szemkilovest is. Ugye?
Te si tudod, hogy az a feltetelezes annyira fals, mint az oszodi beszeddel valo visszaeles.
Te is tudod. Megis orommel elsz vissza vele.
Erre nem tudok, mit mondani.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.19. 11:26:15

@Attilajukkaja:

"Gratulalok Orbannak, hogy ujra tudta epittetni a vasfuggonyt. Remelem nagyon buszke magara!"

Te szerencsétlen szefós! Gondolod, hogy Orbán építteti az osztrák kerítést? Az osztrákok a migrig ellen építik akerítést - pontosan úgy, ahogy Orbán egy éve - csak akkor még Orbánt az osztrák kancellár lenácizta ezért. Most meg ők is kerítést építenek, nem "szárnyas kaput".

Ha tényleg úgy gondolod, ehhez Orbánnak bármi köze van, akkor menj elmeorvoshoz. Vagy inkább mégse, úgysem tud rajtad segíteni.

Attilajukkaja 2016.09.19. 11:57:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Te szerencsétlen szefós!"
Apu..., kezdodik!
Elgogytak az ervek, kezdodik a szemelyeskedes! :o)))))

"Ha tényleg úgy gondolod, ehhez Orbánnak bármi köze van, akkor menj elmeorvoshoz. Vagy inkább mégse, úgysem tud rajtad segíteni."
Tenyleg ugy erzed, hogy ez egy ertelmes erveles volt reszedrol?

Koszonom a valaszodat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.19. 12:14:27

@Attilajukkaja:

"Apu..., kezdodik!"

Nem, már elkezdődött. Aki az osztrákok kerítésépítését is Orbánra képes kenni, az bizony szellemi fogyatékos.

Van számodra egy rossz hírem. A pasid nem azért nevezett el Attila jukkájának, mert a Jutkát akarta becézni, hanem azért, mert egy jukkának ( en.wikipedia.org/wiki/Yucca ) is több esze van nálad.

Attilajukkaja 2016.09.19. 13:23:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"A pasid nem azért nevezett el Attila jukkájának, mert a Jutkát akarta becézni, hanem azért, mert egy jukkának ( en.wikipedia.org/wiki/Yucca ) is több esze van nálad."

Ennel egy picit ertelmesebb valaszt vartam toled. A lenyeg, hogy csak ovodas szintu gunyolodast kaptam, amit a gyerekek egymas nevenek elcelodesevel szoktak kielvezni a homokozoban.

A lenyeg, hogy sajnalom, hogy Orban olyan csunyan visszaelt Gyurcsany oszodi beszedevel. Ezt nyogjuk ma is.....

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.19. 13:46:08

@Attilajukkaja:

Ez már csak reakció arra, hogy én is értelmesebb választ vártam tőled, nem olyasmit, hogy Orbán építteti az osztrák vasfüggönyt.

"sajnalom, hogy Orban olyan csunyan visszaelt Gyurcsany oszodi beszedevel. Ezt nyogjuk ma is....."

Orbán nem visszaélt Gy. őszödi beszédével, hanem kihasználta politikai céljaira - ahogy mellesleg MINDEN politikus tette volna. Nem ezt nyögjük azóta is, hanem Gyurcsány dilettáns politizálásának következményeit. Talán nem véletlen, hogy Gyurcsányt a saját párttársai is vállalhatatlannak tartották, ezért mondatták le.

Ne a tükröt (Orbánt) hibáztasd, ha nem tetszik, amit benne látsz (Gyurcsány). Avagy ne a hírnököt bántsd a rossz hír miatt.

Attilajukkaja 2016.09.19. 14:06:40

@atpijkamo116:
" "ő utasította Gergényit a tömegbe lövetésre."
Én nem hiszem, de lehet, hogy igazad van."

Ez most komoly?
Semmi nem utal arra, hogy Gyurcsany otthon ul es eppen eszebe jut, hogy lovessunk a bekesen felvonulo emberek koze. Ez nevetseges! Amit el tudok kepzelni, hogy a kopaszok TV Szekhaz elleni gyujtogatasai es brutalisan agressziv fellepese utan Gyurcsany azt mondta Gergenyinek, hogy akadalyozza meg az ujabb gyujtogatasokat. Gergenyi viszont tul sok hibat kovetet el: a beazonosithatatlan rendrorok es a civilek elleni durva fellepesek. Amugy pedig teljesen jogosan lepett fel az ujabb gyujtogatok es kohajigalok ellen.

Attilajukkaja 2016.09.19. 14:22:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Orbán nem visszaélt Gy. őszödi beszédével, hanem kihasználta politikai céljaira - ahogy mellesleg MINDEN politikus tette volna. "
Csak a tisztessegtelen, opportunista politikusok tesznek ilyet. Gyurcany beszede eppen hogy olyan reformokat surgetett, amelyekre mar regen szukseg volt. Az MSzP regi, hazug politikai gardaja ellen szolt. (Nekik szolt!) Ha azok a reformok megvalosulnak, ma egy europai Magyarorszagban elnenk!
Orbannak ezt figyelembe kellett volna vennie, es minden ellensegeskedes ellenere, nem lett volna szabad MINDENT lerombolnia egy uj demokratikus allam megvalosusalasert. Persze akkor meg nem rudtam, hogy Orban egy uj carizmust akar epiteni.

"Ne a tükröt (Orbánt) hibáztasd, ha nem tetszik, amit benne látsz (Gyurcsány). Avagy ne a hírnököt bántsd a rossz hír miatt."
Orulnek, ha elrugaszkodnal a mesevilagtol es az ovodas szintu csipkelodesektol. Azt hittem, tul vagyunk ezen. En Magyarorszagot a nagy Europa reszekent kepzelem el. Nem csak egy kellemetlen kis szarjankonak, hanem az EU egyik komoly tagallamanak.
Tul sokat kerek?

Attilajukkaja 2016.09.19. 15:55:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Elnezest a sok melleutesert. Sietve irtam.

Attilajukkaja 2016.09.19. 19:19:55

Soha nem voltam Gyurcsany szavazo, de egyre jobban ertem es ertekelem az oszodi beszedet.
Egy olyan vezeto volt, aki ki merte mondani, amit Orban sohasem mereszel megtenni. Ki merte mondani, hogy a dolgok rossz iranyba mennek es ezen surgosen valtoztatni kell. A sajat parttarsait probalta ravenni a valtoztatasra. De a szarjankok meg sem hallottak, Gyurcsany mit mond. Feltettek a jol megerdemelt egzisztenciajukat.
Es most ugyanez tortenik Fidessz cimszo alatt. Csak sokkal erkolcstelenebbul, pofatlanabbul es sokkkkkkkal tobb penz ellopasaval. Viszont a sok kek plakat nyoman a buggyuta magyar ember ennek meg tapsikol is.
Mert mi ezt erdemeljuk!

zokogjatok 2017.09.11. 00:28:17

@Attilajukkaja: "oszodi beszedet.
Egy olyan vezeto volt, aki ki merte mondani"

Ki merte mondani, ja, csak kár hogy titokban, amivel aztán lebukott.

Tudod ha én csalom az asszonyt, és a haveromnak elmondom aki aztán világgá kürtöli, akkor nem "bátran vállaltam", hanem lebuktam.

zokogjatok 2017.09.11. 00:29:17

Ja a cikkhez, most akkor lett kvóta vagy nem lett kvóta? Ja hogy hazudtatok, ennyi :D

BéLóg 2017.09.20. 15:27:04

@Attilajukkaja: Hát, azon gondolkodom, mondjuk a HENTESED előáll egy olyan beszéddel, hogy, döghúst árultam drága pénzért és marhahúgyban áztattam hogy elvegye a szagát, ...
Te meg ezután azt mondod, NA VÉGRE egy őszinte beszéd, HOLNAP IS ettől a hentestől veszem a húst!
Gratulálok, komolyan.

BéLóg 2017.09.20. 15:30:15

@Attilajukkaja: Hát még mekkorát fox gratulálni, mikor majd MINDEN nyugattal szomszédos ország, lengyel, cseh, szlovák, horvát, szlovén VASFÜGGÖNYT épít, hogy az olaszoktól, osztrákoktól és németektől nem törhessenek be hozzánk a tömeg, amely azokat az országokat iszlamizálta és lerohasztotta!

Attilajukkaja 2017.09.21. 11:11:50

@BéLóg:
"NA VÉGRE egy őszinte beszéd, HOLNAP IS ettől a hentestől veszem a húst!
Gratulálok, komolyan."
Komolyan? Pedig sehol nem írtam, hogy holnap is tőle venném a húst. Szóval nincs mihez gratulálnod. Bocsi!

"Hát még mekkorát fox gratulálni, mikor majd MINDEN nyugattal szomszédos ország, lengyel, cseh, szlovák, horvát, szlovén VASFÜGGÖNYT épít, hogy az olaszoktól, osztrákoktól és németektől nem törhessenek be hozzánk a tömeg, amely azokat az országokat iszlamizálta és lerohasztotta!"
Nem ismerem a gratuláló rókát, de úgy látom, hogy a többi EU-s országnak több esze van, mint hogy vagyonokat költsön kerítésre miközben az eü-gye vagy az oktatása romokban hever.
A Vasfüggönyt visszahozni pedig nem egy okos dolog. De úgy látom, van nálunk kb. 1-1,5 millió ember, aki visszasírja.
És milyen országokról írsz, amelyeket "a tömeg iszlamizált és lerohasztott"? Én egy ilyenről sem olvastam sehol.

BéLóg 2017.09.22. 14:02:47

@Attilajukkaja: Gyurkaferkóról úgy írtál, hogy könnyes lett tőle a szemem. Mint akik ma Igazságbeszédnek nevezik a büdöshús árusítás bevallását.

A "vasfüggönyt" meg már építik. MÉG nem olvastál iszlamizált és lerohasztott országokról, de hát nem mostról írtam, hanem a holnapról.
Ami ott kezdődik, hogy a német és osztrák iskolákba beíratott gyerekek 50-60%-a MUZULMÁN.
Én a helyedben Vasfüggöny részvényt vennék, amíg még olcsó. Igen keresett lesz az tizenöt-húsz év múlva.

Attilajukkaja 2017.09.22. 14:16:11

@BéLóg:
"Gyurkaferkóról úgy írtál, hogy könnyes lett tőle a szemem. "
Miért is érzékenyültél el ennyire?

"Mint akik ma Igazságbeszédnek nevezik a büdöshús árusítás bevallását."
Valahol el kell kezdeni. A folytonos tagadás és a büdös hús dicsőítése csak rövid távon működik. Majd Orbán is megtapasztalja.

"A "vasfüggönyt" meg már építik."
Sajnos így van. Ráadasul az én adópénzemből, a beleegyezésem nélkül!

"MÉG nem olvastál iszlamizált és lerohasztott országokról, de hát nem mostról írtam, hanem a holnapról."
Ja, hogy csak a vízióidat írtad le, mint valóságot? Mertél nagyot álmodni? OK! :o)))))

"Ami ott kezdődik, hogy a német és osztrák iskolákba beíratott gyerekek 50-60%-a MUZULMÁN."
Mesélj még, hercegem. Mesélj!

"Én a helyedben Vasfüggöny részvényt vennék, amíg még olcsó. Igen keresett lesz az tizenöt-húsz év múlva."
Én inkább fémhulladékba ruháznék/fektetnék be?
süti beállítások módosítása