A minap két hírecske jelent meg.

• Az egyik szerint

  Négy olyan terület létezik, ahol muszáj elérni, hogy a hazai tőke a nemzetközi fölé nőjön. Ezek a média, a bankok, az energia és a kiskereskedelmi hálózat. Hárommal megvagyunk, a negyedikbe beletörött a fogunk. Kénytelenek vagyunk ezért új ötleteken dolgozni. Sajnos a kereskedelmi hálózatok furfangosabbak nálunk. Még néhány év, és ezt a célt is teljesítjük.

• A másik szerint a CBA lánchoz tartozó egyik nagykereskedelmi vállalkozás, a Palóc Nagykereskedelmi Kft. a csőd közelébe került.

Pedig aztán volt itt magyar tőke, meg afféle szabályozás, amelyik a gonosz multikat akarta kinyirni doszt. Aztán meg mégis ez lett belőle. De ne izguljunk,

lesz itt még nemzeti bevásárlás.

Hazai tőke – nemzetközi tőke – ízelgessük egy kicsit a kifejezéseket.

Nagyjából másfél évtizeddel ezelőtt Debreczeni József egy portrékönyvet írt Orbán Viktorról (Debreczeni József: Orbán Viktor, Osiris, 2002 ), s már ebben részletesen leírja, hogy Orbán Viktor első kormányzása idején miként próbált szembeszállni a globális tőkével, a „globális hatalmi erőtér” elvárásaival.

Debreczeni – ekkor még viszonylag együttérzően – idézi például, hogy akkoriban Orbán úgy vélte, hogy például

az autópálya-építés «piacát» uraló három multinacionális céget nem szabad újra beengedni az üzletbe (...), mert a multikkal szemben magyar cégeknek kell esélyt adni.

Majd úgy folytatja, nincs mese, miután a nagy külföldi cégek egymás között lekártyázzák a pályázatokat, kartellt alkotnak és kiszorítják a magyar  cégeket, az államnak vállalnia kell, hogy akár közbeszerzés nélkül is a magyar  cégeknek adja a munkát, vállalva a protekcionalista eljárás vádját is.

S már 2002-ben felfigyelt a szerző – ó, az ő próféta lelke – arra, hogy

a „gazdasági patriotizmus” felveti a klientúra-építés gyanúját. 

2016-ban már jóval tapasztaltabbak vagyunk. Látjuk a „nemzeti tőke” felemelkedését. Mészáros Lőrinc, Garancsi István, vagy  éppen az aktuális kegyesztetteket Simicska Lajost, Spéder Zoltánt – a  sort hosszan folytathatjuk mind a két oldalon.

Az elmúlt hónapokban azt is tapasztalhattuk, hogy az Orbán kegyenceihez köthető cégekből – sokszor minden közgazdasági logikával szemben – kivonták azt a pénzügyi eredményt, amit csak lehetett, s a milliárdokat felvették. Biztosak lehetünk benne, hogy ezek a pénzek ma már egészen jó helyen vannak, s nem kell attól tartani, hogy ha az új oligarchák esetleg lázongani mernének, akkor igen nehéz lenne hozzájuk jutni.

Mindezt egy külföldi tulajdonú céggel nehezebb megcsinálni. Jó, nyilván azoktól is megpróbálják behajtani a sápot (lásd erről a történetet a növényolajról, ahol egymilliárdért simán elintéztek volna valamit egy amerikai cégnek). De mégiscsak egyszerűbb a dolog, ha  közvetlenül kézben lehet tartani a tőkés nertársat.

A nagy állami – rádásul leginkább EU pénzekből finanszírozott – beruházásokat a legtöbb esetben az arra érdemes

vazallusok cégei kapják meg.

Több ez már, mint „gazdasági patriotizmus”. Nem elég magyarnak lenni, orbánistának is kell látszani. A Közgép nem magyar? Csak éppen most rossz magyar. A Jó Magyar most a Market Zrt. vagy Mészáros gazda cégei.

A recept csak kicsit finomodott a kétezres évek eleje óta.

A legfontosabb ebben a hűbéri láncban a vezérhez való odaadás, amelyet pénzzel lehet bizonyítani. Ha elég jól bizonyitasz/perkálsz, akkor talán még az is megbocsátható, ha nem vagy fajmagyar.

És ha a területeket nézzük akkor sem ér minket különösebb meglepetés.

• Ami az energia-szektort illeti, ott aztán nagy pénzek szaladgálnak. Lásd csak a MET-féle modellt. Olcsón venni, drágán eladni, állami segítséggel, majd a profitot egy magáncégbe csurgatni, nincs is ennél lélekmelegítőbb.
• Bankot venni azért jó, mert az majd annak ad hitelt, pénzt, aki a mi cimboránk. Szükség esetén a Magyar Nemzeti Bank majd a közösből kisegíti – legfeljebb, ha egy unokatestvér vagy nagybácsi kell a boltba.
• A média egyrészt nagyszerűen alkalmas a pénzmosásra. Hopp nyolcvan-kilencven milliárd az állami médiának, amit aztán is feltünés mellett jelentős részben ki lehet osztani az arra érdemeseknek, hűségük fejében. De jó erre a célra plakátcég vagy újság is. A állam feladja a hirdetést Rogán Antal valamelyik barátjának vagy szomszédjának a segítségével, és a laptulajdonos már nyálazhatja is a plajbászát, mennyit kell továbbutalnia. És akkor most nem is beszéltünk az ideológiai járulékos hasznokról.
• Jó, a kiskereskedelem bonyolultabb, mert a hülye vásárlók éppen kezdtek hozzászokni a versenyhez és az ezzel járó kellemes dolgokhoz. De semmi izgalom, rövidesen fogunk mi még a félnyolcas híradó után afféle hirdetést nézni, hogy: Cipőt a cipőboltból.

És akkor még két hír. Idén február elején Tatabányán fejtette ki a miniszterelnök, hogy a nemzeti tőkét kell támogatni, a másik, hogy  az EU által induló, hazai innovációs cégeknek szánt milliárdok fideszközeli emberek kezében „elpárologtak”.

Eltűntek. Ellopódtak.

De legalább a Mészáros Lőrincek ki tudják fizetni a luxusjachtjaik fenntartását.

És inkább egy Mészáros üljön a taton a jaccuzziban, mint valami német vagy francia kapitalista, mi?