B1 blogcsalád



Érvelési segédlet fideszes trolloknak

2016. május 16. - nickgrabowszki

A hosszú hétvégén nagyot mentek a kormánypárti rezsiharcosok, megmondók, bértollnokok, propagandisták, ideológusok, ifjútörökök és sajtófőnökök.

Íme 10 dolog, amit a híveik megtanulhattak, és a konstruktív vitában felhasználhatnak Németh Szilárdéktól.

Ha fideszes vagy, vállalhatatlan álláspontot képviselsz és valaki nem értene veled egyet, akkor mondd azt, hogy

aki a magyar kormányt támadja, az Magyarországot támadja.

Ha azzal jönnének, hogy a kormány álláspontja nem feltétlenül esik egybe az ország érdekeivel, akkor tromfolj rá. Vegyél példát Németh Szilárdról, és tedd hozzá, hogy

aki nem ért veled egyet, az idegen érdekeket szolgál.

Ezt különösebben bizonyítani nem szükséges. Minden további magyarázat csak gyengíti az érv magas érzelmi töltetű fogalmi sűrítményét. A megcélozni kívánt szavazótábor úgyis tudja, milyen érdekekre gondoltál.

Ha az okvetetlenkedők mégis követelőznének, és tudni akarnák, hogy mégis kinek az érdekét szolgálják ők (netán a  terroristákét, vagy a zsidókét?), akkor sötét tekintettel

kérd ki magadnak, sértődj meg, és hagyd el a vitát.

Egy huszáros csavarral jól teszed, ha ezután

zsidózással vádolod meg a vitapartnert,

és antiszemitának nevezed azokat, akik téged neveznek antiszemitának. Az érveléssel itt sem kell bíbelődni. Egyúttal tedd hozzá, hogy

olyanok ők, mint az SZDSZ.

Hidd el, ezt mindenki érteni fogja.

Felháborodásodban ilyenkor jól esik egy kis Bayer-összest olvasni, különös tekintettel a tűrhetetlen viselkedésű balliberális zsidóságról szóló cikksorozatára.

Bayertől azt is megtudhatod, hogy az idegenek (ki ne mondd, hogy kik!) azt szeretnék, ha Magyarország tele lenne bevándorlókkal. Persze te ezt már régen tudod, és azon a látszólagos ellentmondáson se akadsz fenn, ami a tele mint szó és 1500 mint szám között feszül.

Te jól tudod, hogy milyenek ezek. Folyton hazudnak, azt se szabad nekik elhinni, amit kérdeznek.

Ha már mindenki sikeresen összezavarodott, akkor

mondd azt, hogy elfogytak az érveik,

valamint

követelj konstruktív vitát.

lanczia_nol.jpgHa azt mondják, hogy így nem is lehet érvelni, és átterelődik a szó a korrupcióra, akkor kövesd Lánczi András iránymutatását, és mondd azt, hogy attól, hogy korrupciónak nevezik, csak

egy politikai elképzelés végrehajtása.

Ne akadj fenn azon, ha azt mondják, hogy a hatályos törvényekbe ütközik. Ezt majd a Polt megoldja. Itt érdemes a politikai retorika egy olyan tekintélyéhez fordulni, mint Havasi Bertalan, és azt mondani, hogy

aki mást állít, az hazudik.

Ezt sem kell bizonyítani. A túlzott szofisztika csak árt a mondanivaló erejének.

Ha mégis rászorítanának, akkor fordulj bátran a klasszikusokhoz, és vágd bátran a szemükbe, hogy amit mondasz, az azért van úgy, mert ...

csak.

És kész.

Ez lesz a döntő érv, az ultima ratio. Figyeld csak meg, hogy ezzel telibe találsz, és rögtön elhallgatnak a Magyarországot támadó, idegen érdekeket szolgáló, zsidóbérenc, zsidó, antiszemita, hazug, terrorista, migrisimogató ellenzékiek.

Nem értenek ezek a konstruktív vitához.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr978718992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BiG74 Bodri 2016.05.16. 20:04:21

@fideszes Bróker kormány:
Hol akadtál ki ennyire, most baloldalazta le a centrumjobbnemzeti fityiszt.

Egéridomár 2016.05.16. 20:16:01

@BircaHang Média szerkesztősége: Bár megfogadtam, hogy nem reagálok az idióta irományaidra, de ez a kis szösszeneted mindent vitt.
Tehát te retardált agyatlan birkaszar! Ezt mégis milyen lázálmodban hoztad össze, hogy európa népe forrong a liberalizmus ellen, te nagyon hülye, te?!
Voltál te egyáltalán a hulladék bulgárián kívűl bárhol, ahova emigráltál!? Ez komolyan mondom, már több mint idiótaság, ennyire sötét elme már simán kórtani eset. Komolyan beteg ember vagy, csak ne szórnád tele a blogokat ezzel a birka fekáliával.

Egéridomár 2016.05.16. 20:18:17

@Afrika steht an der Elbe: Mint írtam, te egy nagyon, nagyon, nagyon buta ember vagy. Ja és fideszes, azaz mindennek a legalja.

fidesz maszop dk egykutya 2016.05.16. 21:12:48

@Willkommenskultur: az nem ilyen, csak amikor egy korrupt kormány visszaél a hatalmával. Ellehetetleníti jogszabályokkal, majd felvásárolja. Ugyan az, mint a sima államosítás, csak leplezve...

micsoda? 2016.05.16. 21:31:24

Remek, politikai lazító, kár hogy kevesen értik a humorát.

"Ha mégis rászorítanának, akkor fordulj bátran a klasszikusokhoz, és vágd bátran a szemükbe, hogy amit mondasz, az azért van úgy, mert ... csak" :)))))))

Willkommenskultur 2016.05.16. 22:10:42

@fidesz maszop dk egykutya: Akkor jól leplezték mert a nyugat már elkussolt.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.05.16. 22:19:07

@fidesz maszop dk egykutya: Milyen Kádárista rekonstrukcióról beszélsz te idióta? Látom betarot a "Kisokos" irányelveit..

"ahova belépő a kisz tagság, de az mszmp párttagkönyv nagy előny, szinte az összes nagy fejesnek van."

Te szegény hülye, hogyhogy nem raktad ide a szokásos kis listádat? Tudod, nem mindegy, hogy valaki a mezei Kisz tag volt a gimiben, vagy függetlenített majd városi Kisz- titkár mint Gyurcsányod és Merkel asszonyság.
Mint ahogy az sem, hogy mezei párttag volt, vagy titkos tiszt, minszter, vagy pb. tag, mint Medgyessy, Horn, meg Kovács Laca.
Az arányérzéked a zéróval egyenlő..

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.05.16. 22:25:51

@Egéridomár: Erről beszélek te agyhalott ballib mutáns, kiváló plédája vagy a Soros féle kis káté 4. pontjának: ha üresfejű, gondolatok nélküli lúzer ballib vagy akkor legalább kezdj el ugatni és mocskolódni, másra úgyse vagy jó..

ember100 2016.05.16. 22:38:49

@BircaHang Média szerkesztősége:
Helló !

Szerinted az volt a vita elbukása hogy az egybites fideszdroid azt mondta hogy mindenki aki nem ért velük egyet az külföldi fizetett bérenc , csak éppen nem jutott eszébe a zsidó , meg a sorosgyuribá.
Láttad egyáltalán a videót.

fidesz maszop dk egykutya 2016.05.16. 22:43:27

@Willkommenskultur: Miért leplezték volna jól? Mindenki tudja mi történt, nyugaton is. Egyébként az mit tehetne az elkussoláson túl? Semmit, sajnos.

@A megvalósult amerikai ólom..: "elvtárs" de eléggé mindegy, a komcsi az komcsi, nem volt kötelező belépni, még is megtették, mert komcsik.
Bár éppenséggel viktorod pont KISZ titkár volt, nem csak szerinted "mezei" kisz tag, ahogy varga misi is, meg dajcstomi is. Úgyhogy megint benézted. Pintér sanyi mszmp titkár volt. Pozsgay "elvtárs"-ról kell írjak valamit?
Eltolcsy, az unortodox messiáskényszerképzetű is mszmp tag volt, na meg: "Pénzügyminisztérium ipari főosztálya, illetve 1985-ig a miniszteri titkárság főelőadója, majd osztályvezetője volt."

Látod "elvtárs" megint szelektíven emlékszel a régi szép időitekre, de hát húgyos aggyal biztos nehezen megy a dolog.

http://alfahir.hu/kommunisták_fideszben-20120122

A kádári rekonstrukció: urambátyám viszony(minden a haveroknak), azonos propaganda (külső erőkkel, imperialistákkal való fenyegetés, "ahol nem mi vagyunk, ott az ellenség"), szovjet/orosz seggnyalás, külső forrásból finanszírozás (régen hitel, most EU támogatás), látványsport mánia (cirkuszt/gumicsontot a népnek), önállóan nem működő gazdaság, mindent a párt irányít, stb.

grafoguru 2016.05.16. 23:02:31

@Afrika steht an der Elbe:
SZERINTED:
A libsi 4 legjellemzőbb tulajdonsága:
1.) Ugyan gyűlöli a magyarokat, de orrba-szájba hazaárulózik.
2.) Antirasszista létére keményebben cigányozik, mint a jobbikosok.
3.) Apja-anyja ÁVH-s, de lekommunistáz mindenkit, aki a szeme elé kerül.
4.) "Liberális" demokrata létére rendszerint lámpavassal szeretné megoldani az ideológiai problémáit.
SZERINETM:
A libsi 4 legjellemzőbb tulajdonsága:
1. a személyes szabadságon és törvény előtti egyenlőségen alapuló világnézete van
2. az egyéni jogokra, a lelkiismeret és az életmód szabadságára koncentrál
3. támogatja a szabadságot - általában -, mindaddig, amíg annak gyakorlása nem ártalmas vagy negatív másokra
4. támogatja a vallásszabadságot
5. támogatja a megismerés szabadságát
6. támogatja, hogy az állam ne hatoljon az egyén magánéletébe
7. támogatja a gondolkodás és szólás kiterjedt szabadságát, a vélemény szabadságát
8. támogatja a jogállamiságot
9. támogatja a jog előtti egyenlőséget
10. támogatja a gondolatok szabad áramlását
11. támogatja a magántulajdont
12. támogatja a szabadpiacot, az állam piacformáló beavatkozását csak szűk körben fogadja el
13. támogatja a kormányzati átláthatóságot
14. támogatja a szabad választásokat

De hát nem kell nekünk mindenben egyetérteni.

tralalala 2016.05.16. 23:30:42

@grafoguru: Itt a fórumon azért az elsőféle libsiből valamivel több van. Ez a másodfajtájú libsi, amit te írsz, ez valami mitológiai lény lehet.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.05.16. 23:39:23

@fidesz maszop dk egykutya: Akkor is ugattál, amikor '94-ben Gyufáék, meg a fél mszmp politikai bizottság visszajött a hatalomba? Kérdőre vontad a szadeszt, hogy összeállt velük?? Ugye hogy nem te magadat függetlennek álcázni próbáló ócska aljas hazudozó?
Ha meg nem vagy képes disztingválni atekintetmben, hogy ki miyen fontos posztot töltött be az mszmp és az akkori végrehajtóhataom hierarchiájában, akkor komoly intellektuális hiányosságaid vannak.
Apropó, Merkel NDK Kiszben betöltött szerepéről mit gondolsz?

Orbán Virág Elvtárs 2016.05.17. 00:27:20

AKI MIBENNÜNK NEM BÍZIK AZ ÖNMAGÁBAN SEM BÍZIK!

AKI MIBENNÜNK NEM BÍZIK, AZ A MI FÉNYES JÖVŐNKBEN SEM BÍZIK!

S AKI A MI BOLDOG, FÉNYES JÖVŐNKBEN NEM BÍZIK, AZ ÁRULÓ!

ÉLJEN VIKTOR, ÉLJEN A PÁRT!

Orbán Virág Elvtárs 2016.05.17. 00:30:06

@lehet más a handa-banda: 1942-ben ismertem meg Szigetváryt. Akkor még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni.

Orbán Virág Elvtárs 2016.05.17. 00:30:47

@A megvalósult amerikai ólom..: És ki volt még rendőrspicli? Viárg elvtárs is? Bástya elvtárs is?

Orbán Virág Elvtárs 2016.05.17. 00:32:43

@BircaHang Média szerkesztősége: A nemzetközi helyzet egyre fokozódik, nincs időnk egyéni sérelmeinket dédelgetni.

Orbán Virág Elvtárs 2016.05.17. 00:34:11

@Afrika steht an der Elbe: Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!

Orbán Virág Elvtárs 2016.05.17. 00:34:57

Látom szerencsére a többség feltétlen imádattal szerti a mi Nagy Bölcs Vezérünket! Helyes!

ÉLJEN VIKTOR, ÉLJEN A PÁRT!

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.05.17. 00:46:04

@A megvalósult amerikai ólom..: "Milyen Kádárista rekonstrukcióról beszélsz"

Látom, te még nem éltél a kádárkorban. Akkoriban a tanácselnök és pereputya gazdagodott, ugyanúgy, ahogy most a fideszesek osztják fel az országot maguk és a rokonság között.

Akkor utáltam a kontraszelekciót, nagyon megörültem a rendszerváltásnak. Akkor még nem tudtam, hogy valójában csak gengszereváltás van, és 20 év múlva megint ugyanaz a rendszer lesz.

De már Mikszáth is erről írt.

Egyébként kádár alatt is ilyen kézivezérléssel működött az ország. Be is csődölt 89-re.

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.05.17. 00:48:50

A múltkor néztem az M1 híradót. Tiszta retró élményben volt részem, Ugyanaz a mindent ásztszövő hazugságtenger, időutazás a nyolcvanas évekbe. Minden szép és jó, pártunk és kormányunk biztos kézzel vezet, a gazdaság sikert sikerre halmoz.

2016.05.17. 04:39:02

A Fidesz trolljai ide is benyomultak, azt már látom.

A Fidesz gyakorlatilag minden érvelési hibát elkövetett, amit csak el lehet követni.

Anno az SZDSZ is ezt csinálta, nevetségessé is vált.

@Willkommenskultur: a Jobbik talán azért tűnt el a süllyesztőben az utóbbi időben, mert gyakorlatilag a Fidesz mindenben überelte őket, a néppártosodás meg a belharcok miatt meg kezd a Független KIsgazdapártra hasonlítani a jobbikos sztori. Még nem zárják ki egymást a székházból, de sejtésem szerint lesz olyan is nemsokára.
Egyszerűen a Fidesz mellett a Jobbiklabdába se rúghat Magyarországon. Ezért a Fidesz bukása a Jobbiknak is érdeke lenne, de valamiért nem nagyon támadják a kormányt semmiben. Pedig ha a korrupciót, közoktatási ámokfutást, pénzszórást nem ítélik el, akkor a jobbikos szavazók szépen ki fognak hátrálni mögülük. Migránsügyben se tudták a Fidesznél jobban meglovagolni a témát. A KGBéla ügyben meg szépen lenyomta őket a Fidesz. A Jobbik örök második lesz a Fidesz mögött. Ha valamiért feljönne, akkor megint elő fog kerülni egy KGBélához hasonló ügy.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.17. 05:39:18

@Egéridomár:

Nézz körül: mindenhol emelkednek az újjobb és újbal pártok: Spanyolország, Ausztria, Lengyelország, Görögország, stb.

grafoguru 2016.05.17. 06:10:35

@tralalala:
Mitológiai lény?
Ezt még senki nem mondta nekem. :-)
Nem tudom, hogy dícséretnek vegyem-e?
De, annak veszem.

anyo05 2016.05.17. 06:50:30

Ezze3l szemben az ellenzéki ÉRVPÓTLÓK:
- nagyon hülye,
-retardált barom
- ostoba birka
- geci...... és még sorolhatnám!!!!!DDDDD

viktorputyin 2016.05.17. 07:05:53

@A megvalósult amerikai ólom..:
Kis okos a hozzád hasonló narancsbolsi hazaáruló patkányoknak:

Látom, te szerencsétlen lelki nyomorék, nem érted: Mi demokraták, azt gyűlöljük bennetek, azért undorodunk tőletek, mert - egyrészt - számotokra a rablás, a korrupció, mások elnyomorítása, ha mindezt a tieitek csinálják, az nemhogy nem bűn, hanem egyenesen erény.
Másrészt pedig, körülbelül annyi közötök van Európa zsidó-keresztény erkölcséhez, mint babfőzeléket zabált, rühes disznó valagából kilőtt fingnak a rózsaillathoz.
Harmadrészt pedig, mert úgy képzelitek, ti primitív, alulművelt szarjankók, hogy igaz magyar csak az lehet, aki a ti rablóbandátok, gyilkos fanatizmusát vallja a magáénak!
Bizony titeket minden tisztességes családban nevelkedett, becsületes, kulturált ember megvet, kiközösít.
Ti a magyarság, de az emberiség legalja, bűzhödt szemete vagytok.
Egy hatalmas fröccsenet sperma, akik az első számú ejakulátum után tülekedtek a falra kenődni, hátha MAJD a Nap kikelt benneteket és emberré válhattok!
Ez azonban hiú remény!
Maradtok amik vagytok: Falra száradt, elrohadt gecik.

torró 2016.05.17. 07:08:41

Ez a szép az egész történetben, hogy fidesz troll jelzővel illettek bárkit aki a balosok "verzióit" vitatja. Kulturáltan nem tudtok vitatkozni, ezért azonnal anyázni kezdetek. És gondoljátok, hogy ez vonzó a középen állóknak? Taszít barátaim, visszataszító ez a hangnem. Ti nem tudtok viselkedni, ti provokáltok, És utána reklamáltok ha valaki nem hajlandó úgymond "vitatkozni". És igen, ilyenkor fel kell állni, és otthagyni a provokációval próbálkozót. Csodálkoztok, hogy kicsi a támogatottságotok? Kinek kelletek? Csak a hasonlóan trágárságot használóknak max!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2016.05.17. 07:19:22

Mindkét szereplő a tévévitában üres jobb illetve baloldali frázisokat puffogtatott.

Arról hogy a blogger éppen olyan semmitmondó üresfejű gyűlölködő, mint Szigetvári vagy éppen Németh, az az ő baja.

Egéridomár 2016.05.17. 08:19:34

@A megvalósult amerikai ólom..: Huh :) Most jól visszavágtál... Nem vagy semmi! Ja de, csak egy fideszes, azaz mindennek a leglja.

igazi hős 2016.05.17. 08:53:00

Szerintem nem egy jó poszt, de a reakciók alapján (lásd Orbán-Matolcsy-féle "azért támadnak, mert irigyek a sikereinkre" érvelést) mégis az.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.05.17. 09:24:45

@viktorputyin: Látom, te szarházi görény a neked szóló Kisokos összes pontját betartottad. Frusztrált dühödben okádsz fröcsögsz, érdem vitára pedig képtelen vagy.
2010-ben el lettetek hajtva az egyharmados zónába a megérdemelt helyetekre, azóta rohadgattok a történelem szemétdombján. Jó nézni az agóniátokat, és hogy tehetetlenül vagytok kénytelenek égig nézni, ahogy az ország szépen átalakul, és nem tehettek semmit, kénytelenek vagytok eltűrni..;)
Két év múlva pedig jön a következő orrbaverésetek, már előre várom ..

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.05.17. 09:27:07

@Egéridomár:

"Ja de, csak egy fideszes, azaz mindennek a leglja. "

Látom, ez a mondat a kommentjeid alapja.Csak nem ezzel mentél át kettes alával a Soros trollképzőben, te kis kétsoros..? ?)

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.05.17. 09:29:30

@atpijkamo96: Ugyanezeket 2002-2008 közötti időszakról is elmondhatod, de akár visszamehetsz időben a Horthy-rendszerhez is. Tehát akkor ezek is "Kádárista rekonstrukciók", okoska?

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.05.17. 09:30:47

@Orbán Virág Elvtárs: Medgyessy elvtárs.. De mégse, bocsánat, ő olvasta a jelentéseket.

jágör68 2016.05.17. 09:37:49

Némethnek igaza van.
Ezek a betelepítési megmondóemberek mind a CIA/ NSA ügynökei:
MSZP, DK, LMP, TASZ, Helsinki Bigottság, Népszava, Népszabadság, index, 168 óra, hvg...

Egéridomár 2016.05.17. 09:52:19

@A megvalósult amerikai ólom..: Az igazság szép dolog, mivel te csak egy fideszes vagy, azaz mindennek a legalja. :)

Ballib Cenzúrázók Lidérce 2 2016.05.17. 10:18:19

@A megvalósult amerikai ólom..:

Ő már elvégezte az MSZP házi bloggerei, azaz az egyenlítő és csapata által indított Ballib Érvelési Tanfolyam alap kurzusát.

Szerintem kifejezetten ügyes.
Már le bírja 15-ször írni ugyanazt, copy-paste használata nélkül.

Sexual Harassment Panda 2016.05.17. 10:26:20

"Fideszes troll" = aki nyíltan nem ballibre szavaz.

Sexual Harassment Panda 2016.05.17. 10:27:20

@A megvalósult amerikai ólom..:
""Ja de, csak egy fideszes, azaz mindennek a leglja. "
Ennyi az érv.
DDD..

jandera 2016.05.17. 10:37:13

Olvasom a hozzászólásokat. és rá kell jönnöm, én magam nem tudom libsi vagyok,komcsi,esetleg fidesznyik?
Inkább baloldali, de sajnos nem szélsőségesen, inkább liberális, de az sem a szélén...
Bármit írok, a válaszokban valamelyik szélsőséggel vádolnak meg, vagy támadnak, esetleg ovis szinten magyarázzák a saját igazukat.
Mintha hozzászólást csak trollok írnának.
Vitatkozni, érvelni nem lehet, a durva és/vagy sértő, megalázó válaszok miatt.
Ja, mindkét oldalról!!!

fidesz maszop dk egykutya 2016.05.17. 11:34:43

@A megvalósult amerikai ólom..: Igen akkor is ugattam (8 évesen :) ), mert veletek takonygerincű csótányokkal ellentétben, nekem nem változik a véleményem akkor ha valaki más csinálja ugyan azt... Sőt 2006-ban is is tüntettem.
Nektek meg oké minden, ha a fidesz csinálja, jó a komcsi vezető ha fideszes, csak akkor fröcsögtök, ha nem fideszes.

Nyilván te is kommer vagy, azért véded a komcsit.

Büdös vagy, és szar ember, és az elvtársaid is. Takarodjatok moszkvába.

merkel ndk-s kiszben betöltött szerepét leszarom, mert nem németországban élek, mellesleg nálunk az egész kormánypár LEGALÁBB kisz-es volt, de a többsége meg magas beosztású pártember volt.

fidesz maszop dk egykutya 2016.05.17. 11:40:29

@Sexual Harassment Panda: nem. Fideszes troll= aki a fidesz faszát szopja, a legdurvább mutyiknál is. Rád illik ez "elvtárs". Mellesleg ismerős ám 2009-ből az "én nem az emeszpére szavaztam, de..." (és felszopja az mszp-t), ami nálatok is megjelenik, csak az mszp helyett fidesszel ;)

@Kivlov: olyan nincs hogy meleg fagyi, húgyagyú.

@A megvalósult amerikai ólom..: mit veszed a szádra medgyessyit? Hát alig pár hónapja tüntettétek ki, érik a párttagsága is :)

mandiner.hu/cikk/20151120_szijjartoek_kituntettek_medgyessy_petert

Kivlov 2016.05.17. 12:17:36

@fidesz maszop dk egykutya:
hogyne volna.
csak sz*rt se lehet vele kezdeni. mint veled. :D

2016.05.17. 12:27:38

@Sexual Harassment Panda: szerintem fideszes troll az, aki akkor is habzó szájjal védi a Fideszt meg Gyurcsótányozik, elmúltnyolcévezik, kommunistázik, amikor olyan dolgokat csinál a kedvenc pártja, amit ha a haverja, szomszédja, rokona követ el ellene, akkor beleállítaná a kapát a hátába. De a Fidesznek mindent elnéz, sőt, élvezi a szárazon seggbekúrást is, ha egy KDNP-stől kapja.

Volt ilyen régen maszopista meg szadeszes verzióban is, de azok ma már kihaltak, mélzen hallgatnak, vagy beálltak fideszesnek. Vagy van még az az antifidesztroll, aki mondjuk olyan egyértelműen, pártállástól függetlenül helyes lépésekre fröcsög, mint a határkérítés építése. Az ilyen ballib azt is élvezné, ha egy al-Nuszra bridág szárazon seggbekúrná. Mert az européer és befogadó, nyitott álláspont.

Idióták, kritikátlanul seggnyalók mindkét oldalon vannak, természetesen most a Fidesz oldalán többen. A győzteshez igazodik a paraszt, anno a kisnyilasok is beálltak gyorsan ÁVÓ-snak.

McZozo 2016.05.17. 12:28:12

@BircaHang Média szerkesztősége: Ezeket az informacioidat nem tudom honnan veszed.Putyin mint viktor ugyanugy egy oligarharendszert epit. Kisembert pont leszarja. Egy neofeudalis allamot epit ki o is. Ebbol honnan veszed azt hogy a kisemberek allama oroszorszag meg magyarorszag is. Szerintem te egy masik dimenzioban elsz.

Netuddki. 2016.05.17. 12:30:55

@Sexual Harassment Panda: ""Fideszes troll" = aki nyíltan nem ballibre szavaz. "

Ostoba balfasz fidesztroll, a helyes meghatározásotok:
Fidesztroll = ész nélkül ballibezik, nyomatja a fideszes agitpropot, mentegeti a tolvaj bűnöző gazdáit.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.17. 12:33:03

@McZozo:

Nem éppen. Putyin népszerűségének fő oka: letörte az oligarchák szarvát. A Putyin-rendszer alapja a kisemberek érdekeinek előtérbe helyezése. S ezek nem szavak, konkrét eredmények bizonyítják az elért sikert.

Netuddki. 2016.05.17. 12:33:08

@jandera: Ne foglalkozz velük! Egy idő után már magadtól is tudni fogod kik a fidesztrollok. A véleményük nem számít, meghatározásukat lásd előbbi hozzászólásomban.

Netuddki. 2016.05.17. 12:34:14

@McZozo: Haggyad ezt a balfasz bulgár birkaszart! Csak még többet fosik ide ha visszaszóltok neki.

BiG74 Bodri 2016.05.17. 12:36:54

@jandera:

Figyelj kicsit jobban és látni fogod ezt a jobb-bal vérbloggerkedés meglepő pillanatait, és összefüggéseit.. De valóban esélytelen vitát folytatni.

Ballib Cenzúrázók Lidérce 2 2016.05.17. 12:38:16

@Tibi !:
Ostoba balfasz ballibtroll, a helyes meghatározásotok:
Ballibtroll = ész nélkül figdeszezik, nyomatja a ballibagitpropot, mentegeti a tolvaj bűnöző gazdáit.

---
Ne foglalkozz velük! Egy idő után már magadtól is tudni fogod kik a ballib trollok. A véleményük nem számít, meghatározásukat lásd előbbi hozzászólásomban.
--

Ennyi a fordítása az összes gondolataidnak, te ostoba Gyurcsány csicska.

konrada 2016.05.17. 12:49:33

@grafoguru:
Neked van igazad. A valóban liberálisoké tényleg ezek.

...de ő azokról írt, akik csak megjátszák azt, hogy liberálisok, ezért ők nem azok, csak libsik. (Tudod, mint a szocik, vagy a komcsik: amikor kommunistának nevezték magukat, pont annyira voltak igazi kommunisták, mint ahogyan később igazi szocialisták...)

Ballib Cenzúrázók Lidérce 2 2016.05.17. 12:51:49

@konrada:

A liberalizmus egy műszó. A jelenleg használt politikai értelmében legalábbis bizonyosan az.
A szó eredeti értelmében vett szabadság utáni vágy, minden ember sajátja, kivétel nélkül.

A liberalizmust jelen esetben semmi másra nem használják, csak arra, hogy megerőszakolják a demokráciát.
Hogy olyan dolgokat nyomjanak le a tömegek torkán, amit demokratikus keretek között soha senki nem tudna lenyomni.

A liberalizmus ilyenformán a demokrácia legnagyobb ellensége.
Amit nem tudnak lenyomni a tömegek torkán a "liberálisok", azt lenyomják a liberalizmusra, "szabadságra" hiavtkozva.

Tehát a liberalizmus köntösébe csomagolt verbális, politikai, és fizikai agresszióval erőltetik a ballibek az emberekre a marhaságaikat, a migráns imádattól, a multikultúrális Európán keresztül, a nemzetállamok megszüntetéséig, avagy éppen jelen esetben más véleményen levő emberek megsemmisítéséig.

Andy73 2016.05.17. 13:03:13

A maga nemében szórakoztató, Hócipőbe való szösszenet.
Sajnos csak ennyire képes a mai magyar baloldal. Ezért vannak ilyen kevesen a parlamentben: egyharmadon osztoznak a Jobbikkal.
És ami még viccesebb, hogy közben ők akarnak tanácsot adni a fideszeseknek.
Kíváncsi vagyok, hogy hány száz névtelen blogger fog még írni erről az egyszázalékos párt főhajakendjének az ámokfutásáról.
Erre mondják, hogy köhög a bolha.

konrada 2016.05.17. 13:04:51

@Ballib Cenzúrázók Lidérce 2:
Na ja.
Valamikor a liberális az demokrata is volt, manapság viszont nem is hajlandóak elfogadni a demokráciát, mert abban olyan vadhajtások is vannak, amik számukra elfogadhatatlanok.

atpijkamo97 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.17. 13:09:41

@A megvalósult amerikai ólom..: "Ugyanezeket 2002-2008 közötti időszakról is elmondhatod,"

Bárcsak ugyanezeket mondhatnám! Sajnos azonban a fidesz nagyságrendekkel megnövelte a korrupciót.

"de akár visszamehetsz időben a Horthy-rendszerhez is."

Látom, nem sikerült elsőre abszolválni a teljes kommentemet. Vagy Mikszáthot nem ismered, akire hivatkoztam. Na mindegy, látom, nem te vagy a legélesebb kés a fióban. De ne csüggedj, a fideszesek eleve nem az eszükről hiresek.

McZozo 2016.05.17. 13:14:30

@BircaHang Média szerkesztősége: Folosleges ugy latom errol beszelni veled, mert te egy alternative vilagban elsz a jelek szerint. Mindegy legalabb te jol erzed magat ott ahol vagy.

VadMacs 2016.05.17. 13:20:07

@anyo05:
Nem szedtem össze az összeset, de kezdetnek elég:
magánnyugdíj-lenyúlás, trafikmutyi, földmutyi, atommutyi, kaszinómutyi, letelepedési kötvény-mutyi, belvárosi ingatlanpanama, takarékszövetkezet-mutyi, közvilágítás-mutyi, vízum-mutyi, gáz-mutyi, ÁFA- csalás, a stadionépítések közpénzből és persze a Fideszes brókerbotrány.

Kezdheted tolni a sablon szövegedet. Gyurcsányozással meg ne gyere, mert egyrészt el lettek zavarva a 3.14ba, másrészt nem ők kezelik jelenleg a kassza kulcsot.

U.i.: ne erőlködj, nem vagyok sem balliba, sem jobbfasz. Az viszont annál inkább zavar, ami ebben az országban a gengszterváltás óta megy.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.17. 13:21:31

@McZozo:

A ballibák gágognak egy alternatív álomvilágban, én nem vagyok balliba.

Andy73 2016.05.17. 13:32:05

A legjobb a 10. pont, az sok mindent megmagyaráz.

Hogy miért állnak ilyen alacsony nívón a mai magyar baloldali politikusok és bloggerek?

csak.
És kész.

Hogy miért nyert kétszer kétharmaddal a Fidesz? És miért osztozik a baloldal a Jobbikkal a maradék egyharmadon?

csak.
És kész.

konrada 2016.05.17. 13:33:13

@atpijkamo97:
A fene tudja. Lehet hogy csak jobban látszik, mióta nem a Strabag-demokraták szövetségben, meg a francia becsületrendben jelentkezik...

fidesz maszop dk egykutya 2016.05.17. 13:37:09

@Kivlov: FAGYlalt. Sikerült felfogni? Hát igen, soha nem tudtok húgyagyú hazaáruló komcsi fideszessé konvertálni, ez igaz ;)

@BircaHang Média szerkesztősége: ja letörte a szarvukat, a saját fejére tette, és átvette a helyüket :DD

@VadMacs: de balliba vagy, ha rosszat mondasz, a nagy pártról, akkor automatikusan azzá válsz. 1-biten ennyit tudnak felfogni. Ha nem velük vagy, akkor balliba vagy :DD és fordítva a másik oldalon, bár ott még lehetsz náczy is :)

Én pl egy náczy balliba vagyok :D (szerintük)

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.17. 13:40:03

@fidesz maszop dk egykutya:

Dehogy vette át.

Hasonlítsd összes a liberális Oroszországot a maival!

McZozo 2016.05.17. 13:41:21

@Andy73: "Hogy miért nyert kétszer kétharmaddal a Fidesz? És miért osztozik a baloldal a Jobbikkal a maradék egyharmadon?"

Mondjuk ez egy jo kerdes. Most nem vitatom hogy nyertek, de azt hogy ujra ketharmaddal azt vitatom, mert ez annak akovetkezmenye hogy egyoldaluan atszabtak a valasztasi rendszert. Ugyanis:
1. Majd egymillio valasztoval kevesebben szavaztaka fideszre 2014 ben mint 2010 ben
2. kb van 8M valaszto ebbol kb 6M ment el szavazni ebbol a hatmilliobol 2014 be mar cask 2.1 million szavazott a fideszre. majd negy million ellene viszont a valasztasi rendszerunk megis ugy torzit hogy ismet ok lettek ketharmaddal. TEhat azert en azt messze nem mermen kijelenteni hogy az orszag tobbsege ezt akarja plane nem hogy a ketharmada. Mondjuk ugy hogy a valsaztasi torzitasokbol adodoan egy jelentos kissebbsege az orszagnak akarja ezt. ennyi.

atpijkamo97 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.17. 13:42:40

@konrada: Az gazdaságilag nem volt érezhető. (Nem kisebbiteni akarom.) A GDP 2-3%-ának az ellopása viszont már a gazdaság működését érezhetően akadálzozza. Ez már annyira "látszik".

Nem is az ellopott pénz a legnagyobb baj, hanem hogy a haverok, rokonok helyzetbehozása a gazdasági versenyt forditja a visszájára, pedig a verseny lenne a gazdaság alapja.

atpijkamo97 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.17. 13:44:40

@McZozo: A körzeteket úgy szabták át, hogy ahol a fidesz nyer várhatóan ott kevés szavazó van, ahol nem nyer, ott sok szavazó legyen. Régi trükk.

konrada 2016.05.17. 13:57:10

@atpijkamo97:
Ezen nem vitatkozom.
...viszont: ha ezek szerinted ennyivel többet lopnak el úgy, hogy közben a gazdaság növekszik, az eladósodottság csökken, az infláció meg eltünt,
akkor mi lehetett a magyarázat arra, hogy reálértékben egy manyupnyit elprivatizáló szoclib kormányzat alatt az eladósodottság közel 30%-pontnyit nőtt, a gazdaság alig nőtt, miközben a pénzt is elinflálták közel harmadával????

...ha azt mondod, hogy ők nem nyúlták le, nem korumpálták el ilyen mértékben, mint ezek, csak elqrták, én azt is elfogadom, de akkor érteni fogod, hogy a többség miért nem akarja mégis őket...

konrada 2016.05.17. 13:59:41

@atpijkamo97:
Azért ezt számokkal illene bizonyítani. (Ami nehéz lesz, mert a régi körzeteknél tényleg volt olyan, ahol több mint dupla annyian voltak, mint a legkisebbeknél, de most nem nagyon találsz olyant, ahol az eltérés a legkisebb-legnagyobb közt 20%-nál több....

atpijkamo97 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.17. 14:14:31

@konrada: "közben a gazdaság növekszik,"

Most mindenki növekszik. Azt kell nézni, hogy a szomszédos országokhoz képest leszakadóban vagyunk.

Ha az EU támogatást elveszed, nem növekszünk. Sőt, az EU támogatás 1,3-as szorzóval hat, valójában az 1,3-szorosát kellene levonni.

"az eladósodottság csökken"

Sajnos nem csükken.

"az infláció meg eltünt,"

Mindenhol eltűnt, csoda lenne, ha nálunk nagy lenne.

"szoclib kormányzat alatt az eladósodottság közel 30%-pontnyit nőtt"

20% ÁFA, 13. havi nyugdij, abból épitették a manyupot, stb. Elhibázott gazdaságpolitika. Feléltük. Jobban éltünk, mint 4 éve. De miért tőlem kérdezgeted?

"érteni fogod, hogy a többség miért nem akarja mégis őket... "

Nincs mit megértenem, én se akarom őket. De a tolvaj orbánt százszor annyira nem akarom. A semmirenemjó gy talán még jobb is lenne, mint a károkozó o. Nem is akarok belegondolni.

"ezt számokkal illene bizonyítani."

Ezt házifeladatnak adom.

McZozo 2016.05.17. 14:18:02

@atpijkamo97: A korzetesdi is egy dolog volt, de a masik meg hogy az egyeni szavazatoknal leeso toblet szavazatokat duplan visszadobjak a listasba.

McZozo 2016.05.17. 14:22:43

@atpijkamo97: Mondjuk ez az inflacio dolog nekem mindig olyan erdekes volt. tudom hogy vannak fogyasztoi kalapok stb stb, de akokr se tudom hogy szamoljak ezeket a minimal inflacios dolgokat. az elmult par evbe nem voltam otthon igy azt nem hozom peldanak, de pl az elso orbankormany alat tis mar allitolag 3% koruli volt az inflacio evente mikozbe emlekszem hogy a kozertbe majd a duplajat fizettem par ev alatt ugyanazokert a termekekert amiket rendszeresen kethetente vettem nagybevasarlas alkalmaval. Es most is halom ugyanezt emberektol hogy mikor lemegy kozertbe ez is dragabb meg az is dragabb szoval az a 0% os inflacio nekem gyanus hogy most is kamu

atpijkamo97 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.17. 14:26:41

@McZozo: Igen.

Erre mondtam azt, hogy a fidesz ellenzéke meg tudná nyerni a következő választást, ha minden körzetben csak egy embert, a legesélyesebbet indítanák, és kölcsönösen támogatnák egymás jelöltjeit. Listán nyerne a fidesz 40%-ot, egyéniben 10-40%-ot, összetettben 20-40%-ot. Le is hülyéztek.

atpijkamo97 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.17. 14:29:11

@McZozo: "3% koruli volt az inflacio evente mikozbe emlekszem hogy a kozertbe majd a duplajat fizettem"

Mert nem vettél elég plazmatévét, aminek meg lefelé ment az ára.

konrada 2016.05.17. 14:33:03

@atpijkamo97:
A probléma a következő:
Mi akkor is leszakadóban voltunk, mikor az eladósodottság (nem csak a nominális, hanem az arányos is) valóban keményen nőtt. Ehhez képest - EUSTAT szerint is ez csökkent.

...s nálunk akkor képesek voltak arra a csodára is, hogy a többi országhoz képest többszöröse volt az infláció, így inkább nem akarok csodaváró lenni...;)

...s a magyarázatodat aspektálom, mert szerinted is elqrták.
Csak értsed meg, abban eléggé magadra maradtál, hogy százszor annyira akarod őket. Mert az emberek csak azt látják, lop itt mindenki, de ha ráadásul még a gazdasághoz is hülye valaki abból csak katasztrófa lehet, olyan, amikor már csak annyi választása van egy kormánynak, hogy csőd, vagy hitel diktátummal...

...s ha két rossz közül kell választani, akkor azt, amely élni hagyja, és qrvára nem fogja érdekelni, hogy Lesstingernek, Veresnek hívják a földesúrat, vagy Csányinak-Mészárosnak, ha neki abból neki igysem, úgysem jut....

konrada 2016.05.17. 14:38:49

@atpijkamo97:
Ez viszont igaz.
94-ben 32%-kal lehetett abszolút többséget nyerni. Nem jó az egy ellenzéknek, ha szét van aprózva, még akkor se, ha magukat szalámizták fel, és nem egy olyan manipulátor, akinek ott volt a páncéljában a 4 évvel azelőtti rendszerváltás idejéből azok a titkosügynöki akták, amikben csak a Nagy Imre temetésnél százas nagyságrendben szereplő ellenzéki prominens megemlékezők voltak felsorolva mint ügynökök...

atpijkamo97 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.17. 14:46:18

@konrada: "lop itt mindenki, de ha ráadásul még a gazdasághoz is hülye valaki abból csak katasztrófa lehet"

Pontosan, ebből katasztrófa lesz. Nem vagyok túl boldog. Mondjuk annyival vagyunk előbbre, hogy Eltolcsi csak több év alatt tapsol el 263 milliárdot, nem úgy, mint az első 4 évben, hogy évente még ennél is több kárt okozott.

fidesz maszop dk egykutya 2016.05.17. 14:51:25

@BircaHang Média szerkesztősége: oroszország soha sem volt liberális. Max liberálisabb. Most a szovjetúnió szinjére tért vissza.

@konrada: "de ha ráadásul még a gazdasághoz is hülye valaki abból csak katasztrófa lehet, olyan, amikor már csak annyi választása van egy kormánynak, hogy csőd, vagy hitel diktátummal..."

2020 után elég valószínű forgatókönyv ez a jelenlegi kormánnyal, még csak világválság sem kell hozzá, csak az EU pénzek elapadása, lásd az első negyedéves "teljesítményt".

atpijkamo97 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.17. 15:00:44

@fidesz maszop dk egykutya: "Most a szovjetúnió szinjére tért vissza."

Azon gondolkodok, hogy mi az orosz iga alatt nyögtünk évtizedekig, nem szovjet alatt. Csak akkor az oroszt szovjetnek hívták. Putyin, brezsnyev, egykutya.

konrada 2016.05.17. 15:02:09

@fidesz maszop dk egykutya:
...hát lehetséges. Vagy nem. Majd meglátjuk, hiszen láttunk már pár katasztrófa forgatókönyvet az elmúlt évekből, amik szerencsére nem jöttek be.

Nem úgy, mint az, amelyik tényleg megtörtént, pedig a forgatókönyvben nem volt benne, sőt az akkori pénzügyér-későbbi miniszterelnök hozzáértésének legnagyobb dicsőségére 3 héttel korábban azt mondta, a magyar gazdaságot nem fogja érínteni...

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.17. 15:11:07

@fidesz maszop dk egykutya:

A 90-es években Oroszországban liberális rémuralom volt. Az eredmények ismertek:
- jelentős nyomor, nagy szegénység,
- maffiák és oligarchák uralják az országot,
- nyugati komprádor réteg irányítja a társadalmat,
- nyugati. liberális érdekeket propagáló médiák nyomasztó túlsúlya,
- katonailag gyenge helyzet, a hadsereg felszerelése elavult, a katonák nem kapnak rendesen bért se,
- az ország vagyona folyatosan folyik ki nyugatra.

grafoguru 2016.05.17. 15:44:29

@konrada:
Sajnos nem értek egyet.
Bárkit lelibsiz - anélkül, hogy tudná, mit jelent - akinek a véleménye nem egyezik az övével, azaz nem követi bambán a Vezírt.
Szerintem simán agyhalott.
Persze nem akartam bántani, egyrészt szíve joga, hogy az legyen, másrészt nem tehet róla.
Csak hát irritáló a tudatlanok magabiztossága.
De hát ez egy ilyen ország.

fidesz maszop dk egykutya 2016.05.17. 16:44:07

@konrada: már megtörtént, mondom, lásd az első negyedéves 0,8%-ot, úgy hogy nem is szűnt meg az EU támogatás, csak csökkent.
Az már rég óta köztudott, hogy a magyar gazdaság pluszos (gyenge) teljesítménye kizárólag eu támogatásból jön.

Egyébként az eredeti forgatókönyvben 2010-ben sem volt benne az a 60 darab új/emelt adó, áfaemelés, m0-ás díj, meg a többi, aztán a valóság megint más lett ugye?

@BircaHang Média szerkesztősége: a 90-es években oroszországban oligarchikus rémuralom volt, akkor lopta össze a privatizációból az első milliárdjait putyin "elvtárs" is és a sleppje, meg a vele nem szövetséges oligarchák. Aztán ahogy a maffiaháborúkban szokás, valaki megnyerte, és egyeduralkodó lett, ez putyin, a legnagyobb keresztapa, a világ egyik leggazdagabb embere (sőt talán a leggazdagabb).

Hasonló történt itthon is, csak itt nem lett egyértelmű győztes, még mindig marakodnak a koncon kommunista kutyák, pl a fidesz és a maszop, néha békét kötve egy nagyobb mutyinál.

jandera 2016.05.17. 17:28:29

@BircaHang Média szerkesztősége:
"Hasonlítsd összes a liberális Oroszországot a maival!" -írtad.
Én nem tenném, akik megpróbálták a KGB elintézte/elintézi őket.

BiG74 Bodri 2016.05.17. 17:45:35

Oroszbérenc szíve vérzik az szép Magyarországért. Mármint, hogy nem orosz a fő hivatal nyelv, és hogy nem államásozik már nálunk az oly kedves orosz had.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.17. 18:54:13

@jandera:

Nem éppen. A nép leszavazta az idegen pénzen élő liberókat.

fidesz maszop dk egykutya 2016.05.17. 19:23:21

@BircaHang Média szerkesztősége: fordítás nép=putyin, leszavazás=polonium, golyó, robbantás.

jandera 2016.05.17. 19:37:39

@BircaHang Média szerkesztősége:
"S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt’
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?"

"S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir."

Aranytól koppintottam...

BiG74 Bodri 2016.05.17. 20:06:53

@jandera:
Ivan Zoloto?
Ah, bolsoj poet!

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.05.17. 22:01:14

@atpijkamo97: Hülyeség, nem növelte meg . Ez csak a te fejedben létezik. Orbánék kisfiúk a Gyurcsány-Bajnai féle brigádhoz képest korrupció ügyben..

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.05.17. 22:04:41

@fidesz maszop dk egykutya: Áruld már el te szarszájú patkányféreg, hogy kire szavaznál, ha holnap lennének a választások. Csak egyszer válaszolnál erre a kérdésre te gané hazaáruló fizetett provokátor..

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.05.17. 22:07:10

@Ballib Cenzúrázók Lidérce 2: Azért keserves kenyérkereset lehet ezzel az alacsony szellemi színvonallal bérkommentelőnek lenni:) Javaslom neki, hogy inkább tanuljon ki egy rendes szakmát..

fidesz maszop dk egykutya 2016.05.17. 23:30:29

@A megvalósult amerikai ólom..: ó te komcsi hulladék ezt minden hónapban meg fogod kérdezni? Húzzál azt szexuáld szét a munkásőr, és párttagokkal teli családodat, és húzzál észak koreába.
Egyébként még mindig az lmp és a jobbik között osztanám szét, csak azért, hogy a kommer hazaáruló bandáitok ellen szavazzak.

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.05.17. 23:44:46

@A megvalósult amerikai ólom..: "Orbánék kisfiúk a Gyurcsány-Bajnai féle brigádhoz képest korrupció ügyben.."

Nagyon érdekes lenne, ha esetleg ezt konkrétumokkal is alátámasztanád.

2016.05.18. 17:46:17

@BircaHang Média szerkesztősége: Éppen Dublinban vagyok. Úgy forronganak ezek mint a Szentimrei Büdös. Találj ki valami jobbat!

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.05.18. 19:00:21

@atpijkamo96: Konkrétumok? Elég csak annyit említeni, hogy orrba- szájba privatizáltak mindent. Százmilliárdos tételekről van szó. Persze te elhiszed puszira, hogy ott nem volt korrupció, ugye?
No és az, hogy a szoci vezetésű Energiahivatal, az energia multik minden áremelési kérésére megemelte a fogyasztói árakat, nyilván nem eredményezett némi csuszapénzt a pártkasszába ugye? Te ezt is elhiszed..

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.05.18. 19:03:54

@fidesz maszop dk egykutya: Megkérdezem mégegyszer te ócska kis provokátor: K I R E S Z A V Z NÁL E G Y H O L N A P I V Á L A S Z T Á S O N?
Ja, és mi a vélemynyed arról hogy egy NDK-s kisz führer a jelenlegi német kancellár?

Amíg ezekre nem vagy képes válaszolni kusdi van..

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.05.18. 19:52:31

@A megvalósult amerikai ólom..: Konkrétumok? Érted a szó jelentését? Na mindegy. Azt hittem, az autópálya építésekkel fogsz jönni.

Privatizált mindenki összevissza az elmúlt 26 évben, rengeteg lopás történt. Ez nem a gy-b sajátossága.

Viszont a vicces kis törpe elmúlt 6 évi ámokfutása világszenzáció. Ennyit ellopni, közben ennyit rombolni! Csoda, hogy bele nem rokkant.
süti beállítások módosítása