Elfújtuk az ünnepi gyertyákat: pontosan 100. alkalommal ült össze múlt héten a Kecskeméti Törvényszék a BKV-per tárgyalása alkalmából. A három és fél éve tartó per kerek évfordulójára különleges meglepetést tartogatott Homonnai János, a Központi Nyomozó Főügyészség.
Egy olyan vádmódosítást nyújtott be, amivel nem csak a vádlottakat, de az esküdtszéket és saját magát is megszívatta.
Korábban már sok szó volt arról, hogy a BKV-ügy vádirata körülbelül olyan precíz, és arra jó, mint a WC papír. Úgy tűnik, az ügyészségnek három és fél évre volt szüksége ahhoz, hogy pontosan megfogalmazza a vádiratot. (Illetve 6 évre, ha beleszámoljuk azt is, hogy 2009-ben indult el a BKV-ügy nyomozása.) Ez már egyébként
a 7. vádiratmódosítás.
Nem tudom, önök hogy vannak vele, de véleményem szerint nonszensz, hogy ennyi idő eltelt, és az ügyészség mégis most hozakodik elő új dologgal. A tizenhat oldalas vádmódosítás ráadásul a vádlottak többségét érinti. Érthetetlen, hogy miért a bizonyítási eljárás utolsó napjaiban kerítettek erre sort, amikor már a perbeszédek időpontjai is ki voltak tűzve, és miért nem az ezt megelőző 99 tárgyalási nap valamelyikén.
Bizonyos vádpontokban az ügyészség kiterjesztette a vádat. Ez azt jelenti, hogy a vádlottaknak részben új vádakkal szemben kell védekezniük. Ráadásul mivel az ügyészség ismét pongyolán fogalmazta meg a vádiratot, a vádlottak azt sem tudhatják, mivel vádolják őket pontosan a módosított vádiratban.
A vádiratmódosítás kicseszett a
- vádlottakkal: azt sem tudják pontosan, mivel vádolja őket a módosított vádirat.
- védőkkel: új vádpontokkal szembeni védelemre kell felkészülniük
- esküdtszékkel: felborultak az eltervezett tárgyalási időpontok
- ügyészséggel: a pontatlanul megfogalmazott módosítás és annak benyújtási időpontja is megkérdőjelezi az ügyészség szakmai hozzáértését. Ráadásul pont az ügyészség késlelteti az ítélethirdetést, holott a pert direkt a “gyorsabb ügylefolyás miatt” helyezték Kecskemétre.
Pár napja még láthattuk az ügy (leglábbis az elsőfok) végét, most azonban a tárgyalást elnapolták. A védők nyolc napot kapta arra, hogy felkészüljenek a kiterjesztett vádirattal szembeni védekezésre. A tárgyalás szeptember 29-én folytatódik, ekkor a vádlottak reagálhatnak a vádmódosításra, illetve kérhetik további bizonyítás felvételét. Az ügyészi és védői perbeszédekre majd csak mindezek után kerülhet sor.
Nem csoda, ha lassan úgy érezzük, hogy