B1 blogcsalád



A kormány addig nem nyugszik, míg meg nem ölhet valakit

2015. szeptember 03. - Egyenlítő blog

Az, hogy az Orbán-kormány nem a menekülteken akar segíteni, azt már régóta sejtjük. A menekültügy ma Európa egyik legégetőbb kérdése, amelynek nincs gyors megoldása, még akkor sem, ha valaki komolyan azt szeretné, hogy a világ egy kicsit élhetőbb legyen.

Ám az Orbán-rezsim ma, amúgy Európa nagyobb részével szembemenve,

szánt szándékkal élezi az amúgy sem egyszerű szituációt.

Miközben Németország kjelentette, hogy befogadják a szír menekülteket, itt azzal foglalkoznak, hogy miként bőszíthetik tovább az amúgy is elcsigázott embereket. Átmeneti tábor, ahol direkt rossz körülményeket teremtenek, hogy ne legyen kedvük maradni? Túlzsúfolt menekülttáborok? Hétvégére bezáró menekültügyi hivatal? Csupa olyasmi, ami tovább fokozza a helyzetet.

migrant_hungary_p1540737.JPG

És ami csütörtökön a Keletiben történt? A MÁV nem indít vonatokat Nyugat-Európába. Ezt be is mondja magyarul a hangosbeszélő. Majd a napok óta a pályaudvarról kiszorított embereket váratlanul beengedik. Ráadásul egy olyan vonat húz be, amelynek mozdonyára egy szép nagy német zászlót festettek, és

az 1989-es határnyitást ünneplik vele.

A káosz fokozódik, a menekültek megrohanják persze a vonatot – nagyszerű lehetőség ez a világ tévéinek, hogy beszámoljanak a kaotikus magyar helyzetről.

Fontos ez most a kis vezetőnek, aki Brüsszelben tárgyal és nyilván úgy gondolja, hogyha elég sok balhés kép érkezik, akkor talán két krajcárral többet kialkudhat.

Hogy mi történik az emberekkel, azzal jó államférfiként nem törődik. Tudja ő, ahol gyalulnak, ott hullik a forgács.

Remélem, nem az én próféta lelkem súgja, hogy arra megy ki az egész, az alkudozáson túl, hogy hátha egyszercsak valahol elszakad a cérna, néhány ember mondjuk rátámad a Bevándorlási Hivatal tisztviselőire, vagy a vasútállomáson szabadulnak el az indulatok. Na, és akkor aztán erőnek erejével vissza lehet vágni, esetleg még lőni is egy kicsit. Megmutatni, hogy milyenek ezek a menekültek, már igazán. Még szerencse, hogy itt ez a bátor, derék magyar kormány, amelyik ha kell,

fegyverrel is megvéd minket. 

Korábban már írtam arról, hogy a kerítésnek önmagában semmi értelme sincsen – oda élőerő kell, katonák, rendőrök, ráadásul előbb-utóbb addig provokálják ott a népeket, míg el nem sül egy fegyver. (Lásd erről egy Csehov nevű bevándorlásügyi szakírót.)

migrant_hungary_p1540659.JPG

Nos, azóta már valamiféle határvadász századokat szerveznek, fiatal kölykökből, és a hadsereg bevetését fontolgatják. Ráadásul, most szinte korlátozhatatlan mértékben felhatalmazást adnak a hatóságoknak, hogy afféle „szükséghelyzetnek” megfelelően cselekedjenek. Házkutatás, titkos nyomozás, minden, ami csak

szükséges kelléke egy diktatúrának.

Persze lehetne most a humanitárius katasztrófa  elhárításával foglalozni, legalább azoknak az embereknek az életén valamit könnyíteni, akik menekülni kényszerülnek.

De nem. Az orbánoknak küzdeniük kell, harcolni, ellenséget keresni. Hogy előbb-utóbb ebbe belehalnak majd páran? Jaj, egy vezénylő tábornok nagyon sajnálja majd, de ugye látjuk, hogy ezek milyenek.

Az előjelek nagyon rosszak.

A tárgyaláson a rendőrök, és kisebb politikusok nyilván arra hivatkoznak majd, hogy parancsra tették. Orbán pedig nagy hangon ágál majd a vádlottak padjáról is.

Jó, addig azért még párat kell aludni.

Dési János

(A szerző képei)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr647758322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paráznabillegető 2015.09.04. 17:33:34

"...a világ egy kicsit élhetőbb legyen..."
hát, ahogy én látom, akármit is teszünk, napról napra élhetetlenebb...

KUHULIN 2015.09.04. 17:47:26

"Még szerencse, hogy itt ez a bátor, derék magyar kormány, amelyik ha kell, fegyverrel is megvéd minket. "
Utoljára Gyurcsány és Kuncze haverod lövetett a tömegbe...

Larry Silverstein 2015.09.04. 18:04:17

'Az, hogy az Orbán-kormány nem a menekülteken akar segíteni, azt már régóta sejtjük. '

Azt viszont nem sejtitek, h az emberek sem a menekülteken akarnak segíteni. Ez a baj veletek.

monddazigazatmar 2015.09.04. 18:11:43

@Larry Silverstein: A kormany ne a menekulteken segitsen, hanem vedje meg az orszagot ezektol.

ercsi4 2015.09.04. 18:23:13

Aljasok vagytok, trollok. Mindig azt gondolom, hogy nincs lejebb, és mindig meglepődök, hogy van. A maffiakormány tovább tereli a figyelmet az ipari méretű lopásairól. Most már igazán aljas, a csőcseléket ismét mozgósító hangulatkeltéssel. Nincs erre valami jogi kategória? Mondjuk aljas indokból elkövetett uszítás vagy ilyesmi. A történelem szemétdombján a helye a sok szarjancsinak.

monddazigazatmar 2015.09.04. 18:28:33

@ercsi4: ja. Szar dolog, hogy ez a tobbseg, ugye.
Minek kell hangulatot kelteni? Szeme van mindenkinek. Es igen, leszarom, hogy kinek a neven van az allami fold, azt elvinni nem tudja.

Exploiter 2015.09.04. 18:28:51

@ercsi4:

Tényleg? Úgy értem, tényleg?
Figyelemterelés?

Jézus úristen már...

hétköznapi libsizmus 2015.09.04. 18:41:09

@Exploiter:
Lassanként (?) a migránsok háborús helyzetet csinálnak maguk körül, úgy látszik ez is hozzátartozik a napi komfortérzetükhöz

Ebben a feszült helyzetben a pihentető humor a libsiktől jön: Orbán találta ki az egészet, mert ezmegaz. Kösz, jót nevetek rajtatok fiúk!

ercsi4 2015.09.04. 18:47:56

Vezenylo tabornok minden szirenasat kikuldott, mar a vam es penzugyornek is surgos

tralalala 2015.09.04. 18:48:06

@Exploiter: Persze, de nem tudtad? Nincs migránskérdés, ez egy álprobléma, Gyurcsány és az MSZP is ezt mondta :D
csepel.info/?p=43822

KUHULIN 2015.09.04. 19:03:52

@ercsi4: "ercsi4 0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."
Hopp! Egy troll! :D

monddazigazatmar 2015.09.04. 19:10:18

@KUHULIN: mar bocs, de az megis mit bizonyit, hogy ki hany kommentet irt es miota?

KUHULIN 2015.09.04. 19:14:52

@monddazigazatmar: Jellemzően a trollok szoktak 1000 nicken hozzászólni, ezért aztán 1-1 álnéven kevés hozzászólásuk gyűlik össze. A legviccesebb, hogy ezek trolloznak... :D

ercsi4 2015.09.04. 19:22:03

@KUHULIN: most kezdem az ipart, eveken at csak olvasgattam.

monddazigazatmar 2015.09.04. 20:22:20

@KUHULIN: Nemtom. Lehet. Mindenki elkezdte valamikor, es attol nincs jobban igaza valakinek, mert mar szaz eve okoskodik

Larry Silverstein 2015.09.04. 20:42:16

@ercsi4: Az h a menekültügy elterelés szerintem már a hivatalos mszp mantrából is kikerült.

update

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.04. 20:50:32

Orbánnak kb. mindenben igaza lett eddig menekültügyben, úgyhogy jó ha a parlamentbe bejuttok.

Ojrópa sem segít rajtatok, még ha utálná is Orbánt, ami ugyanúgy hazugság, mint az, h a migránsok nagy része családos v. a bevándorlás mühiszti.

_Epikurosz_ 2015.09.04. 20:55:35

Szerintem nem szántszándékkal teszi. Simán hülyék. Tolmácshiány, kultúra felületes ismerete pl. Mire tartjuk a bölcsészeket? Simán elmondja a tolmács a migránsnak a jogszabályt, már azzal is beljebb vagyunk. Vagy akár ki lehet írni valahova. Apropó, ki tudja, hogy egy Magyarországon elbírált kérelem esetén a menekültstátust milyen földrajzi területre kapja meg aki megkapja? És az mivel jár?

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.04. 21:07:12

@_Epikurosz_: 'Simán elmondja a tolmács a migránsnak a jogszabályt, már azzal is beljebb vagyunk. Vagy akár ki lehet írni valahova.'

Jó 5let. A migráns aki a rendőrsorfal 'tanácsára' nem hallgatva úgy dönt, h nem megy regisztrálni a menekülttáborba, viszont illegálisan jött Magyarországra (is), nyilván azt fogja csinálni amit a jogszabályban olvasnak neki a magyar hatóságok.

Más 5let van?

sese 2015.09.04. 21:16:50

Amit idáig a Magyar állam tett menekültügyben azt az Orbán kormány teljes felhatalmazással tette. Látjuk mi lett az eredménye. Válsághelyzet lett a következménye. Talán nem erőből kellene lenyomni mindent hanem az eszüket is kellene használni.
A nemzetközi egyezmények szerint Nem kötelező nagyítóval keresni a határt átlépőket, ez túlbuzgóság, a helyzet felpörgetésére. Majd valakit tényleg meg kell ölni és akkor lehet tetszelegni Isteni megmentőként. Undorító.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.04. 21:22:18

@sese: 'Amit idáig a Magyar állam tett menekültügyben azt az Orbán kormány teljes felhatalmazással tette. Látjuk mi lett az eredménye. Válsághelyzet lett a következménye.'

Na a valóság meg az, hogy az EUban Mo-ra jött a legtöbb migráns eddig, és eddig 1 halt meg. Görögországban és Olaszországban pusztulnak mint a legyek, holott gazdagabb országok. A hatóságok ott, Mo-val szemben nem urai a helyzetnek, már több feka-lázadás volt, ahol egész falvakat romboltak szét az atomfizikusok.

sese 2015.09.04. 21:22:45

A történelemkönyveket megnézve és párhuzamba állítva a jelennel már LÁGER -ek vannak a következő lépések között a DEPORTÁLÁS is meg fog történni. Aztán annak kiterjesztése. Öngerjesztő folyamat, a hatalom megtartására.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.04. 21:30:08

@sese: Nekem semmi bajom azzal h lágerbe zárják az ide illegálisan belopakodó vadakat, aztán kibasszák őket oda ahonnan jöttek.

Én is pont ezt csinálom azokkal akik bejönnek a kertembe.

_Epikurosz_ 2015.09.04. 22:54:56

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: Ha tudja, hogy a rendőr miért teszi, amit tesz, sokkal könnyebb együttműködnie. És a rendőrnek is könnyebb lenne. Ezt a rendőrök be is látták, próbálnak alap szavakat tanulni néhányan önszorgalomból, hogy könnyebben végezhessék a munkájukat - ha már előzetes felkészítés nem volt. Ha láttad azt a cikket, hogy "kérem, please, sükürüm, vagy mi" , hát, ezek pont a kezdő nyelvtanuló próbálkozásai - de nem ő a hülye azért mert kezdő, sőt.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.04. 22:59:13

@_Epikurosz_: 'Ha tudja, hogy a rendőr miért teszi, amit tesz, sokkal könnyebb együttműködnie. '

Naná, ahogy a cigány is együttmüködik a rendőrrel, mentőssel, tüzoltóval. El kéne nekik magyarázni az alkotmányt is, de nekik otthon nincs olyan.

sükürüm=tralala törökül

_Epikurosz_ 2015.09.04. 23:18:56

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: Aha, hát, akkor ez inkább halandzsa. Ja, ismered a viccet, amiben a csaj csak azt tudja mondani franciául, ami a Moulin Rouge c. filmben a dalszöveg, és a francia meg nem érti, hogy ezt most miért mondják neki, főleg, hogy a felesége is mellette van. :D

sese 2015.09.05. 00:23:11

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!:
egy halt meg??? Ja mert a többi 70-et meg hidegre tették az autóban.
A válsághelyzet nem én találtam ki a helyzetre, a kormányunk. Én csak lefordítottam magyarra, bár birkanyelvre a google sem fordít. Most is megtehetné Orbán hogy továbbviszi a nyugati határra , aztán nem csinálna nekünk és magának sem akkora felhajtást. Vállalja be a cselekvést ne csak dumáljon és német segget nyaljon. Nekem nem fáj ha a németekhez megérkeznének, az utazók is ezt szeretnék. Hajrá! még az eu menekült napidíjról is lemondanék. Ja hogy akkor abból nem lesz mit levámolnia a kormányközelieknek? Vagy azt hiszitek egy kapitalista rendszerben hogy valami az emberekért van és nem a pénzért?

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.05. 00:59:06

@sese: A 70 ausztriában halt meg, aki mást mond az hazudik v. osztrák.

tralalala 2016.03.22. 20:02:44

Azóta: Párizs (130 halott), Köln (tömeges erőszagolások), és most Brüsszel (30+ halott).

És ez a blog azóta arról ír, hogy jaj jaj a csúnya Orbán hibája ez végülis, mert a példátlan nemzetközi nyomás hatására továbbengedte ezeket a menekülteket (akikről kiderült, hogy terroristák meg bűnözők is vannak köztük).
süti beállítások módosítása