B1 blogcsalád



Szavazzon! Ön a kártérítést vagy az egészségét választaná?

Így teszi tönkre az egészséget az embertelen bánásmód - 4. rész

2015. május 15. - Spectra

Van akinek az édesapja élete, van akinek a szíve, az egészsége ment rá a 2010 tavaszán történtekre. A BKV-ügy érintettjei máris sokat veszítettek, holott még elsőfokú ítélet sem született. Voltak ugyan, akik kártérítést kaptak a jogtalanul elszenvedett megpróbáltatások miatt. A pénz azonban már nem hozza vissza a veszteségeket. Se az időt, se az egészséget.

news_5491_gyogyszer2.jpg

Hagyó Miklóst embertelen körülmények között tartották előzetesben kilenc hónapon keresztül. Ráadásul nem elég, hogy fogvatartását semmi nem indokolta, az előzetes alatt súlyos egészségkárosodást is szenvedett.

Cikksorozatunk előző részeiben már olvashatták,

  1. miért került a volt főpolgármester-helyettes embertelen körülmények közé,
  2. mi vezetett egészségi állapota leromlásához,
  3. végül milyen megdöbbentő szakvéleményt írt róla az orvosszakértő.

A BKV-per érintettjeinek immáron az ötödik évet rabolja el ez a hamis vádakra alapozott, jogtalan eljárással lefolyó ügy.

  • Először is, mint kiderült, a "pénzzel tömött nokiás doboz" csak kitaláció volt.
  • Másodszor pedig a hatóságok az előzetes letartóztatások alatt többször is megsértették az embertelen bánásmód tilalmát.

Emberi jogaik olyan mértékben sérültek, hogy 2013. áprilisában a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság is kimondta, hogy a magyar hatóságok embertelenül bántak a fogvatartottakkal. Amellett, hogy megállapították, jogtalanul tartották fogva Hagyót, kiemelték azt is, hogy fogvatartásának körülményei sem voltak megfelelőek.

A Bíróság hangsúlyozta, embertelen dolog volt, hogy az asztmától és egyéb légúti betegségektől szenvedő Hagyó hónapokon keresztül csak napi egy órára hagyhatta el túlzsúfolt zárkáját.

Ezenkívül orvosi javaslat ellenére csak több mint fél év után emelték meg azt az időtartamot, amit friss levegőn tölthetett.

Mindezek alapján a strasbourgi bíróság 12 500 euró kártérítést ítélt meg, amit a magyar államnak kell kifizetnie az

embertelen bánásmód miatt.

Soknak tűnhet ez a majdnem négymillió forintnyi összeg, azonban tekintettel arra, hogy Hagyó eleve hamis vádak miatt került az elfogadhatatlan körülmények közé más megvilágításba helyezi ezt az összeget. Valószínűleg Hagyó szívesen elcserélné a pénzt az egészségére és az elrabolt időre. De ezt már nem teheti meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr427440032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tudományos libsizmus 2015.05.15. 17:33:52

Hagyó Miklós.

Eddig olvastam. Az a tetves mocsok gazember jóvátételt fog kapni a bolsevik bíróságtól.

lutria 2015.05.15. 17:47:38

@Tudományos libsizmus: Azt nem olvastad hogy csak azért sittelték le mert rendőrségi nyomásra (nyilván felsőbb utasításra)hazug tanúvallomást tett ellene egy másik mocsok gazember?
Nehogy azt mond hogy te nem kérnél jóvátételt hanem megelégednél egy bocsánatkéréssel ...

Tudományos libsizmus 2015.05.15. 18:05:23

@lutria:
Ja, értem. A Hunvald is ma született ártatlan bárány. Meg a BEAST rendszámú centrumos bolsevik maffiózó is az. Aha.

Larry Silverstein 2015.05.15. 18:20:58

Remélem most már érti Hagyó a rendszert, többet nem lesz óriási arca..:)

2015.05.15. 18:27:19

Ilyenkor jogerős ítélet kell, meg megdönthetetlen bizonyítékok. De ha a mostaniakat kell szidni, akkor egy komment is elegendő bizonyíték :)

2015.05.15. 18:30:54

@lutria: Tessék mondani! Ha valaki korruptnak nevez valakit, de utána nem, hogy tanuvallomást és ítéletet nem tud hozni, de még a konrét ügyet sem tudja megmondani, akkor mennyi kárpótlásért lehet perelni? ;)

telkoe 2015.05.15. 18:47:56

Ön a kártérítést vagy az egészségét választaná?

Nektek mar leszoltak a partkozpontbol az MSYPs joelvtarsak hogy mire kell szavazni? Nehogy megint picsogas legyen a vege hogy nem jo iranyba ugattatok es megrangatjak seggnyaloblog porazat.

midnight coder 2015.05.15. 18:59:05

Szegény Al Capone is meghalt a börtönben az embertelen bánásmód miatt.

zobod 2015.05.15. 20:27:15

Adják neki a Simon százmillióját!

kvadrillio 2015.05.15. 23:43:50

Itt van a legveszélyesebb dizájnerdrog
Egyelőre nincsen tiltólistán hazánkban az új típusú, pszichoaktív szer

Csibra Tibor – 2015.05.15. 18:07

Az eddigi legveszélyesebb dizájnerdrog terjed napok óta hazánkban, hatásai miatt már tizenöten kerültek kórházba.

Tizenöten kerültek kórházba a napokban Magyarországon egy új, korábban ismeretlen összetételű kábítószer okozta súlyos tünetekkel – közölte pénteken a Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). A megmérgezett emberek közül többen intenzív ellátásra szorultak, az ÁNTSZ arról tájékoztatott, hogy a megbetegedettek mindannyian egy kékes-zöldes tablettát, vagy annak porított változatát fogyasztották korábban, amelyen az ismert közösségi oldalra, a Facebook-ra utaló „F” jelzés szerepel....

ü
üjhümmmmm........ÉS A MAGYAR KORMÁNY ENGEDI, HOGY A MAGYAR FIATALOK LEGYENEK A KÍSÉRLETI ALANYOK ????? BASSZAMEG A JÓ BÜDÖS KURVA ANYJÁT EZ A FASZ KORMÁNY !!!

kvadrillio 2015.05.15. 23:45:24

AMÚÚÚGY HAGYÓ EGY RAFINÁLT ZHSIDÓ BŰNÖTZŐ...A HUNNNNWALDDAL EGYÜTT ! KIMOSTÁK ŐKET.

kvadrillio 2015.05.16. 00:03:56

nyolc tagországban (köztük Magyarországon) a haszonállatok sokkal több antibiotikumot kapnak, mint az emberek

– erősítette meg Dominique Monnet, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ programvezetője. Ez pedig különösen a kóli és a szalmonella rezisztenciáját erősítette.

A két évvel ezelőtti lóhúsbotrány ráirányította a figyelmet arra is, hogy hiányzik a közös fellépés jogi lehetősége a határokon átnyúló élelmiszer-hamisítások ellen, jóllehet a legtöbb ilyen eset az egyes országokon belül történik. Az unió élelmiszercsalások felderítését szolgáló hálózata, amelyet szeretnének műszaki eszközökkel erősíteni, tavaly 60 határokon átnyúló esetet regisztrált.
hirdetés

Ezek igen változatosak lehetnek az élelmiszerek összetételét jelző dokumentumok, címkék meghamisításától, az egyes összetevők olcsóbbra cserélésén, a tiltott élelmiszer-előállítási, -kezelési eljárások alkalmazásán át az emberi fogyasztásra alkalmatlan, egészségre káros, vagy allergén anyagok hozzáadásáig. Eric Marin, az Európai Bizottság Egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Főigazgatóságának osztályvezető-helyettese lapunknak elmondta, pár éve az összes, éttermeknek szállított mélyhűtött garnélaszállítmány 15-20 százalékát egy meglehetősen rafinált eljárással hamisították.

A fagyasztás előtt vízbe merített rákocskák folyadékot szívtak magukba, így a csomagoláson feltüntetett tömeg nagy részét a kiolvasztásnál víz tette ki. A csalás felfedezésekor megindult szigorú ellenőrzés nyomán e módszert sikerült visszaszorítani. A legtöbb hamisítás egyébként húsárukkal kapcsolatos, ezt követik a halak (például tenyésztett pangasiussal helyettesítik a drágább tokot), majd a méz........

CSODÁÁÁÁÁS !!!!!!! MÉRGEZŐ ÉLELMISZEREK, MÉRGEZŐ CIPŐK STB......KELL NEKÜNK EZ A MÉRGEZŐ KAPITALIZMNUS ???????....KELL A FRANCNAK !

"nAGYOBB ESÉLLYEL HALUNK BELE A MAGYAR HÚSBAS...NOL-CIKK.....

kvadrillio 2015.05.16. 00:10:31

Kitálal a szakács - így kapsz romlott húst az étteremben

2011.04.08.

A betyárbecsület erény, azonban ha egy szakács tárja a nyilvánosság elé az éttermek konyhai stiklijeit, azt inkább megköszönjük neki.
Egy nevét nem vállaló szakács elmondása szerint mindennapos a legtöbb étteremben, hogy a gulyást húslevesből és pörköltből állítják össze. A húsleves egyébként ilyen szempontból igen sokoldalú étel, hiszen a maradékot másnap tárkonyos ragulevesként is el lehet adni.

A raguleveseket egyébként nem ajánlotta a szakács. Mint mondta, gyakran már romlottként tálalják, az ízét pedig sok citromlével "javítják fel". Ehhez hasonló megoldásokat más ételeknél is alkalmaznak.

Egy drága, elegáns, fővárosi étteremben például aranyszabály, hogy semmit nem dobnak ki, így a már 3-4 napos húsokat, tengeri halakat ecetes vízzel alaposan átmossák, majd sok fokhagymával együtt pácolják, így a vendég csak a fűszerek intenzív ízét és illatát érzi. Sőt: az ételmaradékok sem ússzák meg az újrafelhasználást. Szakácsunk hallott olyan helyről, ahol addig-addig gyűjtögetik a vendégek által meghagyott falatokat, amíg ki nem tesznek ismét egy egész adagot, majd azt szolgálják fel...

Csak az otthon készített ételben lehetünk biztosak
Csak az otthon készített ételben lehetünk biztosak
A hidegtálakkal is érdemes vigyázni, hiszen nem ritka, hogy az érintetlenül hagyott sajtokat, felvágottakat akár napokkal később is visszateszik a tálcára. Azok a felvágottak, amik végül megmaradnak, nem kerülnek a kukába: többségük darált húsként végzi milánói makaróni társaságában, vagy hortobágyi húsos palacsintaként.

Elvileg minden étteremnek meg kellene felelnie az úgynevezett HACCP rendszernek. A HACCP mozaikszó, a tevékenység angol szavainak kezdőbetűiből állították össze: Hazard Analysis and Critical Control Points (veszélyelemzés és kritikus ellenőrzőpontok). A rendszer célja az élelmiszer-biztonság elérése.

Eszerint 1 napnál tovább semmilyen ételt sem szabadna tárolni, sőt, a tésztaféléket csupán három óráig. Ennek ellenére előfordul, hogy a galuskát, rizst is 4-5 napig megtartják és felszolgálják.

Ha nem büdös, kirántják

Ezek után tud-e jó szívvel beülni egy étterembe és enni más főztjéből? A szakács válasza egyértelmű nem. Elmondása szerint a magyaros éttermeket kerüli, inkább keletiekbe jár - de csak azért, mert ott nem ismeri behatóan az összes átverést, és amiről nem tud, az nem fáj.

"Semmi nincs, amivel ne lehetne trükközni" - feleli a kérdésre, miszerint mi az, amit nyugodt szívvel kérhetnénk étteremben. Nem elképzelhetetlen, hogy mire a rántott hús a tányérunkra kerül, rég romlott - ha alapos átmosás után már nem büdös, gond nélkül kirántják.

Esetleg a hasábburgonyával nem lehet nagyot tévedni, bár azt ha sokáig tartják melegítőben, megszívja magát olajjal és ehetetlen lesz. A rántott sajttal nehezen lehet csalni, valamint a salátákra is odafigyelnek.

Azonban nem csak az ételre, az italra is fokozott figyelmet kell fordítani. Nem gyakori, de megtörtént eset: a nyári melegben az udvaron tárolt sör a nyomás alatt megbuggyant, majd szinte jéghidegre lehűtötték és savanyú sört csapoltak a vendégnek. Az első pár kortyig még nem is biztos, hogy észrevehető a turpisság, a kevésbé mohóakat viszont hamar elfogja a rosszullét...

JÓÓÓÓÓÓÓ....ÉTVÁGYAT !!!!!:)

kvadrillio 2015.05.16. 00:11:29

@kvadrillio: biztos ezért is halnak meg sokan rákban az elit éttermekben kajálók közül...

Hajdú Peter 2015.05.16. 01:12:37

Milyen embertelen meg egeszsegetelen kornyezet ?
Fogyott vagy 30 kilott, ugyhogy megkoszonheti a kormanynak, azt, hogy egy sokkal egeszsegesebb eletet elhet.
Amugy meg maganak koszonheti, hogy fedezte a Demszkit, es helyette valalta a bortont.

SacraCorona2010 2015.05.29. 23:31:54

@lutria: Szerintem ne pazarold erre a ,,Tudományos libsizmus" néven bérkommentelő idiótára az idődet! Neki inkább az ,,Áltudományos nácizmus" nevet kellett volna választania. Ha ennyit értett meg összesen a cikkből, akkor az igazságérzete a béka s..gge alatt fulladozik éppen. :-D Neki mindenki bűnös, akit a Jobbik-nyalonc média annak kiált ki. Pont úgy, mint a sok hülye az ötvenes években. Gondolkodni nem kell, csak beszopni, amit a ,,cuki" nácik diktálta média el akar velünk hitetni.
süti beállítások módosítása