B1 blogcsalád



Napi három Tízparancsolat – étkezés előtt

Gábor György írása a B1 blogon

2018. április 27. - B1blog

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a magyar géniusz újra kivívta a világ őszinte csodálatát, s jó esély nyílt arra, hogy tehetséges, ám balsorstól oly gyakran tépett népünk méltán híres fia, Dr. Kásler Miklós onkológus professzor sebész az idén megkaphassa az orvosi-élettani Nobel-díjat.ggy_2.jpg

Kásler professzor kutatásainak eredményét – Thomas Kuhn nyomán – teljes joggal nevezhetjük paradigmaváltásnak. A Kásler-paradigma szerint ugyanis

a halálos betegségek 70-80 százaléka a Tízparancsolat betartásával elkerülhető.

Vagyis mindazokat a kutatási eredményeket, amelyek például a daganatos betegségek kialakulásának okait teszem azt a szövetek regenerálódásában vélték megtalálni, a sejtosztódás során fellépő véletlen hibákban stb. (amint erről nemrégiben a Science c. ócska bulvárlap számolt be a John Hopkins egyetem tudósainak inkompetens amatőrködését követően), immár mint a tudománytól és rációtól elsötétedett korunk nevetséges mementóit kell megvető mosoly kíséretében

a szemetesbe hajítanunk. 

És most képzeljük el az új idők új kórházi zárójelentését:

A cor 1 harántujjal nagyobb balra. Pulmo: tiszta légzés. Lien: nem tapintható. Ren: Nem ballotálható. Hepar: bordaívet meghaladja. Penis, scrotum: kóros nem látható. Ászeret hádibrot: faragott képet készít magának, vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt.

Az Aszeret hadibrot kifejezést kéretik nem anatómiai tankönyvben keresni. A Tízparancsolatot, vagyis a tíz igét jelöli héberül. Itt történhetett valamilyen kóros elváltozás (pl. a faragott képek tilalmának patologikus megszegése), s az exitus elkerülése miatt vált szükségessé az intenzív beavatkozás.

Amúgy nekem fogalmam sincs, milyen orvos Kásler Miklós, de az már sejthető, milyen politikus lesz belőle. Pontosan illeszkedik abba a magyar kormányzati struktúrába, amely a vallást, s a hit érzületét politikai erőforrásnak tekinti. Az Orbán-kormány politikai ideológiája eklektikus, keresztény és újpogány elemekből összetákolt, vagyis a blaszfémiát alulról súroló fundamentalista-vallási elveken nyugszik, az oktatáspolitika szintén (pl. kötelezően választható iskolai hittanoktatás az állami oktatásban stb.), a kultúrpolitika hangsúlyos preferenciái ugyancsak, s lám, mostantól a korszerű orvostudomány is transzcendens-metafizikai alapokra helyeződik.

Nincs embertelenebb, nincs a saját szakmáját és kollégáit, valamint a kiszolgáltatott betegeket mélyebben megvető és lenéző alak,

s aligha akad a gyalázatos állapotba juttatott magyar egészségügynek elszántabb, s a hatalom által nagyvonalúan privilegizált apologétája annál, mint aki betegének, vagy a beteg szeretteinek lelkiismeretét azzal nyomasztja, hogy a súlyos állapotról kizárólag a beteg tehet, s megromlott egészségéért csakis őt terheli a felelősség, ugyanis nem tartotta szem előtt a biblikus kinyilatkoztatás isteni parancsolatainak valamelyikét.

Mintha csak a IV-V. században élt Szent Ágostonnak a kereszteletlenül (vagyis bűnben!) meghalt gyermekek elkárhozásáról szóló elborzasztó tanítása reinkarnálódna.

A tendencia világos és egyértelmű: a legfőbb bűnös nem más, mint a súlyos betegségre, halálra és elkárhozásra ítélt szekuláris társadalom. Az a szekuláris világ, amelyről nemrég egy hazai rabbi elítélő mondatai nyomán alkothattunk képet, hiszen – imígyen a rabbi – 

az emberi erkölcs transzcendens alapok nélkül borzasztó veszélyes helyekre, még a sötét középkorhoz képest is veszélyesebb helyekre tud eljutni… transzcendens alapok nélkül nem lehet igazán erkölcsi alapokat adni… az erkölcsnek kell, hogy legyen transzcendens alapja…

De egy másik emlékezetes eset is felidézhető: Ariel Saron izraeli miniszterelnök 2005 augusztusában a gázai övezetet kiürítette a zsidó telepesektől, majd 2006 januárjában agyvérzésben elhunyt. Politikai alapon persze Saront lehetett bírálni, s lehetett vele egyetérteni, ám Pat Robertson, amerikai televíziós hittérítő lakonikusan ezzel intézte el a kérdést: Saront agyvérzéssel büntette meg az Isten. 

Mellesleg ugyanezt az amúgy lovagolni kedvelő Pat Robertsont 2017-ben, 87 éves korában levetette magáról egy ló, s a hittérítő kórházba került. Vajon felvetődött-e benne, hogy a Tízparancsolat mely igéjének megtagadása miatt járt ki neki az isteni büntetés?

Visszatérve Dr. Káslerre, a professzor következetesen, a tradíciónak megfelelően járt el.

  • A biblikus zsidó hagyományban a betegségek diagnosztizálása és a betegek gyógyítása legalább annyira a papok, mint amennyire az orvosok feladata volt (3Mózes 13,1). 
  • S minthogy a gyógyulás legfőbb forrása maga az Örökkévaló (2Mózes 15,26),
  • a gyógyulás alapfeltétele az imádság, a bűnbánat és a megtérés (1Mózes 20,17; Zsolt 41,5; Jer 3,22).
  • Ezért is küldte el Jézus a tíz leprás férfit a papokhoz, mondván: "Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” (Lukács 17,12-14).

Legyünk hát hálásak Kásler professzornak az éleslátásáért, s a valós helyzet pontos felismeréséért: a magyar egészségügyben lassan tényleg csak az ima, a bűnbánat és a megtérés segíthet, a papok, a lelkészek és a rabbik pedig kezdjenek el bemosakodni.

A hippokratészi eskü alatt praktizáló orvosnak viszont az lesz a legfőbb feladata, hogy felelősségteljesen, akár konzílium összehívásával eldöntse: az isteni parancsolatokkal dacoló halálos beteget a Tízparancsolat vagy a Hegyi beszéd osztályra fekteti-e be.

Gábor György

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7713873568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szekertabor · provo.blog.hu 2018.04.27. 14:46:13

Nagyon elmés. Bár nem hiszem, hogy Gábor György bármilyen mélyebb összefüggés megértésére képes, javaslom, hogy olvassa el a Tízparancsolatot (nem bánom, a Mózesi törvényeket is). Olyan higiéniai és életvezetési szabályok vannak benne, amelyek betartásával a halálos betegségek jelentős része (%-os arányokba nem megyek bele, mert nincsen orvosi végzettségem) valóban jó hatásfokkal megelőzhető. Kettőt rögtön ki is emelnék: szív- és érrendszeri betegségek és AIDS.

VT Man 2018.04.27. 15:12:48

Ez a cikk tenyleg kepes volt kiragadni egy idezetet:
"a halálos betegségek 70-80 százaléka a Tízparancsolat betartásával elkerülhető.",

es az alapjan megirta egy ember jellemrajzat, jovojet, multjat, stb.?

Ebbol az egy mondatbol kiderul, hogy megveti az osszes orvost?

Semper Fidelis 2018.04.27. 15:14:05

Kár volt erre a blogbejegyzésre időt fecsérelni.

retkeslaci 2018.04.27. 15:28:39

@szekertabor: Az AIDS megelőzhető gumióvszerrel is.
A szív- és érrendszeri betegségek jó része meg a kor előrehaladtával alakul ki. Az ellen a tíz parancsolat nem véd.
A zsidók körében a vallásuk által előírt "beltenyészet" miatt rengeteg genetikai hátterű betegség halmozódik. (Mint régen az európai arisztokratáknál is, de azok már jobbára leszoktak a rokonházasságról.)
Nem gondolom, hogy akiknek a vallása ilyen genetikailag terhelt populációt eredményez, azoknak az istene annyira tudná a tutiságot.

A betegségek megelőzésének vannak tudományos alapjai, nyilván az ókori zsidók is felismertek ilyen elveket, ahogy az egyiptomiak is és a kínaiak is. A 21. században teljesen felesleges vallásos megfogalmazáshoz és indokoláshoz ragaszkodni. Elég lenne azt mondani, hogy statisztikai és epidemiológiai alapokon kimondható, hogy minél többet dug félre az ember, annál valószínűbb, hogy elkapja a HIV vírust.

Ariel Saron halálhíre eddig nem jutott el hozzám. Azta! Egy kő alatt élnék?

Az ábrahámita isten törvényei azért eltérnek egyes vallások közt is. A keresztény például eszik trefliket, pikkelytelen halat, disznót, sőt felvesz különböző színű ruhákat is egyszerre.
A muszlim nem iszik alkoholt, a zsidók meg szeretik a kóser szilvapálikát.
Megannyi életvezetési tanács a különböző vallásoknál.
Nem kellene ezt a tudományra hagyni?
A böjt például egészséges lehet. De nem azért, mert a kaporszakállúbak tetszik, hanem élettani okokból.

2018.04.27. 15:29:37

@Semper Fidelis:

Hülye gyerek.
Aztán ha enni kezdi a rák a szervezeted, remélem egy ilyen nagy tudású orvoshoz kerülsz, aki majd azt mondja neked:

Hja! tartsd be a tízparancsolatot, "oszt jó napot", ahogy a gazdi mondja, ugye tajt paraszt?

she_wolf 2018.04.27. 15:32:24

Pedig azt hittem, Balognál bárki csak jobb lehet. Ebben a pozícióban egyik bolond a másikat váltja.

consul 2018.04.27. 15:37:47

Sharon amúgy 2014-ben halt meg

eloi 2018.04.27. 15:54:51

Kásler egy vallásos fórumon beszélt a saját hitéről! Nem orvosi előadáson hangzottak el az idézett részek. És nem is így. Hanem egy keresztény fórumon. Kásler meg keresztény. Baj?
Mocskos szarember, aki ezt így prezentálja és mocskolódik!
Ez így még a ballib oldalon is egy erkölcsi mélypont.
Lehetne mocskolódó, lejárató, nevetségessé tevő cikkeket az ateisták hitéről is írni...
De az sem lenne ildomos, amikor nem adekvát a munkájával.
Kásler nem a semmiért lett onkológus professzor.
Akkor most röhögjünk ki, minden orvost, aki orvosként tökéletesen végzi a munkáját, de amúgy hisz valamiben, mondjuk keresztény, muszlim, buddhista, taoista, maoista, kommunista, ateista... ?
Szemétség ez a cikk. Mert egy embert a személyes hitért/vallásáért gúnyol. Miközben szakmai alapon nyilván röfögni se tudnának róla semmit.
Aki írta és aki közzétette magáról állított ki bizonyítványt!

A beszélgetés eredetiben itt látható:
777blog.hu/2018/04/26/el-a-kezekkel-kasler-miklos/

közép dunántúli régió 2018.04.27. 15:55:46

@consul: igen, évekig vegetatív állapotban volt.
Mindenesetre Pat Robertson puszta létezése elég jó érv egy gondoskodó isten létezése ellen.

eloi 2018.04.27. 15:58:20

@Látens Inszinuáció: Nem mondana semmi ilyet! Csak a ballib szemétládák szerint. Kásler egy onkológus professzor. Mit gondol, hogy lett az? Szánalmas.

eloi 2018.04.27. 15:59:42

@Semper Fidelis: A szokásos Bal1-es mocskolódás.

baldoc 2018.04.27. 16:09:32

@eloi: Magyarországon a daganatos betegek halálozása 2.5x-se az Uniósnak daganatos betegekhez képest.
Na, ezután a 8 év után elvállalni az Orbán-kormányban pozíciót az tényleg a betegek teljes lenézése!

várom a levelet 2018.04.27. 16:14:37

@VT Man: minek ide orvos.mindenki fusson a stadionokban.kutya baja nem lesz,ha meghal,isten akarata.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.27. 16:15:11

Teljesen igaza van.

A lipppsiknek is meg kell terniuk, mert az ERO azokkal van akik Jezussal vannak, pl. Orbannal.

A lippsizmusban most azert nincs ero mert elhagytak Istent.

de let e ... 2018.04.27. 16:38:32

Egy bolondot lecseréltek egy másikra ... ;-P

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.04.27. 16:40:46

Azért ez a tabló barom nem csak erről a kérdésről beszél ilyen faszságokat !
Legalább 3 -4 hülyeségét olvastam tőle különböző helyeken.
Lehat hogy jó orvos ,de az oktatásban és a miniszteri székben kurva nagy károkat fog okozni, ez borítékolható !
Így aztán beleiilik a fideSS elbutító birkanevelő terveibe !

Alick 2018.04.27. 16:41:50

"a halálos betegségek 70-80 százaléka a Tízparancsolat betartásával elkerülhető."

Megint egy zsidókeresztény, akinél Jahve megelőzi Jézust... :)

Merlot 2018.04.27. 16:50:19

Maffiózók vezette ország kormányába jól beleillik ez a futóbolond Kásler.
Kiváncsian várom, hogy az állandóan füstölt kolbászt zabáló, és pálinkát vedelő Nagyvezér vastagbél rákját melyik parancsolattal fogja gyógyítani a "híres" - fidesz-trollok által itt felmagasztalt - onkológus professzor által irányított egészségügy...

morph on deer 2018.04.27. 16:50:53

@eloi:
“Kásler meg keresztény. Baj? ”

Remélhetőleg nem amiatt lett ennyire hülye, de attól még sokkal jobb lenne, ha nem mondana ilyen gyökött dolgokat, met ezzel még a keresztényekre is rossz fényt vet!

Ahhoz amúgy már kezdünk hozzászokni, hogy nem lehet orbán kormány kontraszelektált valláskárosult idióták nélkül, de legalább hagynák békén az érdemi munkával járó posztokat, de tényleg!

Legyen nótafa belőle, vagy diszletelem, mint a véreskezű Semjén Zsoltból, de ilyen megrögzött fundamentalista gyökereket miért kell döntési helyzet közelébe engedni, könyörgöm!

Vagy focistákat, ha már az alulkvalifikált faszfejeknél tartunk...

Semper Fidelis 2018.04.27. 16:54:37

@Látens Inszinuáció: Őszintén sanálom, de már nem vagyok gyerek. Jó is lenne. A parasztot az nem számítom sértegetésnek, több alkalommal kapáltam életemben, mint ahányszor levegőt vettél.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2018.04.27. 17:05:20

A szerző ezzel az írással nem Kásler Miklósról, hanem saját magáról állít ki bizonyítványt. Én speciel örülök annak, hogy egy szakmailag elismert orvost bíztak meg, akinek nem a világnézete, hanem szakmai sikerei és ismertsége miatt is nagyobb ráhatása lehet az egészségügy alakulására.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.27. 17:11:02

@Dr. Morcz: Attol h valaki jo orvos lehet h pocsek politikus lesz, vagy forditva.

De a dokik legalabb orulhetnek h vki olyan lesz a jani aki belulrol ismeri a dorgest.

taga20 2018.04.27. 17:32:53

@Dr. Morcz: aki egy rákos daganat szolgálatába áll, a geciébe, az nem orvos, hanem beteg!

MACISAJT 2018.04.27. 17:56:05

Erről az elmebeteg szerzőről még 10 évvel ezelőtt, 2008-ban készült egy jellem ábrázolás:
arokaso.blog.hu/2008/07/14/gabor_gyorgy

Ebből idézném a bevezetőt:
"Gábor Györgynek annak ellenére helye van e sorozatban, hogy valójában nem élő ember. Azt a figurát ugyanis, akit Gábor Györgyként ismerünk, egy csodarabbi készítette a saját szórakoztatására nyolcvan kiló agyagból és mindazokból a toposzokból, amelyek az ellenoldalon élnek a balliberális értelmiségiekkel kapcsolatban. A Gábor-gólem tehát egyfajta karikatúra, mely azt célozta, hogy a jobboldal lázas vízióiban szereplő attribútumokat egy konkrét testbe sűrítse össze, amelyen aztán a beavatottak jókat kacaghatnak."

Nos, azóta a zsinórban három fideszes kétharmad tovább rontott az állapotán.
Ha ez egyáltalán orvosilag lehetséges.

Muhaha

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2018.04.27. 18:07:38

Azért olvasom olykor ezt a sutyerák blogot, hogy lássam, megjött-e a baloldal esze. Nos, nemhogy megjött volna, de egyre inkább elszáll. Ekkora faszság még itt is ritka. Ez a Gábor György egy igazi agrárarcú büdös dodlenyák.

Emmett Brown 2018.04.27. 18:44:39

Melyik parancsolat mondja hogy ne dohányozz, ne piálj, ne egyél túl sok zsírt/cukrot?

Mondjuk ha ennyire divatba jön a tízparancsolat, akkor legalább a füvet is legalizálhatják, mert az sinscen tiltva.

Tibor Somogyi 2018.04.27. 18:52:44

@szekertabor: Te nagyon elmés ,azzal mi van aki betartja és mégis megbetegszik.

Tibor Somogyi 2018.04.27. 18:56:42

@Molnárgörény: Aki még a sötét középkorban él ,annak értelmezhetetlen az egész . Sajnos a magyar jobboldal olyan sötét mint a Tiborc gyerek LED lámpái.

Emmett Brown 2018.04.27. 19:02:51

A korrupció viszont 100%kal is tudna csökkenni, ha mindenki tartaná a tízparancsolatot.

DFK 2018.04.27. 19:04:29

Nulla kis senkik rugdalják Kásler professzor urat. A baloldal mindig is az ilyen hányadék jellemek gyűjtőhelye, mint a poszter és lekesen tapsoló kommentelői. Nagyon készülnek a 2022-es zakójukra.
Megbélyegzés, kirekesztés, megalázás. Ez az úgynevezett tolerancia bajnok baloldal eszköztára.

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.04.27. 19:05:18

@Molnárgörény: Majd ha anyád döglik meg a szar állatok vezette kurvaszar kórházban akkor másképp ugatsz fideSS troll

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.04.27. 19:07:17

@DFK: "Megbélyegzés, kirekesztés, megalázás" ezt a nagytiszteletű vezénylő tábornokod gyakorolja mindennél erősebben, te baromarcú csicska geci !

Márkus Dániel 2018.04.27. 19:07:23

coub.com/view/16zb8o van ám még bőven szólás tőle. :D

baldoc 2018.04.27. 19:20:04

@DFK: "Nulla kis senkik rugdalják Kásler professzor urat."
Nem. Daganatos betegek hozzátartozói, akik elvesztették családtagjukat, amikor az Unióban 2.5x nagyobb eséllyel életben maradhattak volna!
Az emúlt 8 év hozadéka az egészségügy rohadása.
Ezt Kásler úrnak,mint az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójának tudnia kellett.
Emberek haltak bele ebbe.
Kásler úr kinek a pártján áll ?? A betegekén vagy Orbánén??

Budapest a kutyaszar városa 2018.04.27. 19:45:33

Újabb elmebeteg a Bűn Kormányában. A többi narancsbirka gazember simán csak hatalom - és pénzéhes.

HaCS 2018.04.27. 19:45:59

A tisztesség végett megjegyezném, hogy bár Dr. Kásler Miklós eredetileg valóban sebész szakorvos, 2009 óta teljes joggal használja a klinikai onkológus szakorvos címet is.

taga20 2018.04.27. 19:47:31

@DFK: remélem te tartod a tíz parancsolatot!

atomic power 1986DucaDuca 2018.04.27. 21:07:09

"......a halálos betegségek 70-80 százaléka a Tízparancsolat betartásával elkerülhető."

Nagy "kezdőbetűvel" mondta a tizparancsolatot?

Itt a tízparancsolat, az egészséges éltmód tízparancsolata:

1. Egyél minél több nyers gyümölcsöt és zöldséget
2. Figyelj a folyadékbevitelre!
3. Mozogj minden nap!
4. Pihenj eleget!
5. Kerüld a finomított cukrot!
6. Egyél sokszor kevesebbet!
7. Gondolkodj pozitívan!
8. Egyél változatosan!
9. Lépésről lépésre haladj!
10. Érezd magad jól a bőrödben!

Aki betartja a Tízparancsolat pontjait, az nagyobb valószinűséggel tartja be az egészségügyi tízparancsolatot is!

Az egészségkárosító magatartások hátterében gyakran a konfliktusok kezelésére alkalmas eszköztár szegényessége, gyengesége áll. Nemet mondani a károsító csábításokra és igent mondani az egészségre, az életre, megtalálni a helyes mértéket -erre szolgál a jó mentálhigiénés allapot megőrzése, karbantartása. Ezt a vallásos emberek a Bibliából, a nem vallásos emberek a pozitív gondolkodásból meríthetik. Közös jellemzőjük a Tízparancsolat tudatos vagy kevesbé tudatos betartása.

taga20 2018.04.27. 21:12:03

@atomic power 1986DucaDuca: ez szánalmas volt muzsik!

mingyá avval jössz, hogy a geci gazdád az egészség mintapéldája!

encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTxQDwrnuXvcXjdDkgLvNsBuR4uQ8qrhVh-fYFgIoCNi20fu4Qy

Roan 2018.04.27. 21:56:00

@eloi: Nem az a baj, ha valaki vallásos, hanem az, ha hülyeséget beszél, vallástól függetlenül. Az meg, hogy hol mondta a hülyeséget, teljesen lényegtelen. Vagy vallásos emberek között lehet hülyeséget beszélni, és ateisták között nem?

ember100 2018.04.27. 22:06:02

@Merlot:
Helló !

Hogy melyik parancsolattal azt nem tudom.
De szerintem nyalással fog próbálkozni :)

hotredchili 2018.04.27. 22:19:49

@VT Man: nem az összes orvost veti meg szerinetm

taga20 2018.04.27. 22:24:10

@hotredchili: én megvetem ezt a dr. droidot.

aki értelmes, individuális embernek gondolja magát, az nem fekszik be a gecinek és maffiájának!

ezt hallgatom. kíváncsi vagyok, hogy mi a véleményed.

www.youtube.com/watch?v=c7ecZr6yT8k

2018.04.27. 22:29:42

@eloi:

"Kásler egy vallásos fórumon beszélt a saját hitéről! Nem orvosi előadáson hangzottak el az idézett részek. És nem is így. Hanem egy keresztény fórumon. Kásler meg keresztény. Baj? "

Igen az! Méghozzá óriási.
Most meglepődtél? Ugye?
Nem az a baj, hogy keresztény.
Az se baj, hogy egy címzetes ökör vagy egy hazug ember.
A baj az, hogy ebből miniszter lesz.

Mérges 1234 2018.04.27. 22:44:47

Beteg fasz vagy , de komolyam.

Én rühelem a Fideszt, de lassan az ilyen ellenzéki hülyéket mégjobban.
Direkt megnéztem több videót Káslerről, és bár sok mindenben nem értek vele egyet, ez kurvára nem hülye.

Viszont az ilyen fajta ellenzéki nyigás miatt esély sincs normális kritikára. Elegem van ebből.

Mérges 1234 2018.04.27. 22:47:11

@baldoc:

"Ezt Kásler úrnak,mint az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójának tudnia kellett."

Az onkológia speciál sokat fejlődött z elmúlt 10 évben, pont neki is köcsönhetően. Az ilyen támadások csak továb ássáka hitelességet.

deathproofgabor 2018.04.27. 22:48:29

Kedves hozzászólók, itt lent az általánosan ismert két változata a "Tízparancsolatnak".
Nem ártana elolvasni, mielőtt valaki hozzászól.
Elég nagy baj, ha egy tanult ember ilyeneket mond, mint a leendő miniszter, mindegy, hogy milyen közönség előtt. A vallásos fideszeseknek ajánlott a 7. pont elolvasása és megértése.
Katolikus Evangélikus
1. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! Én vagyok az Úr, a te Istened. Ne legyen más istened!
2. Isten nevét hiába ne vedd! Ne vedd hiába Istened nevét!
3. Az Úr napját szenteld meg! Szenteld meg az ünnepnapot!
4. Atyádat és anyádat tiszteld! Tiszteld atyádat és anyádat!
5. Ne ölj! Ne ölj!
6. Ne paráználkodj! Ne paráználkodj!
7. Ne lopj! Ne lopj!
8. Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy! Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!
9. Felebarátod házastársát ne kívánd! Ne kívánd felebarátod házát!
10. Mások tulajdonát ne kívánd! Ne kívánd felebarátod házastársát vagy bármiféle tulajdonát!

taga20 2018.04.27. 22:48:51

@Mérges 1234: csak megdumáltad magad, hogy mé szavaztál a gecire.

gratulálok, jobbágy!

Mérges 1234 2018.04.27. 22:53:12

@taga20:

Nem szavaztam rá. De kurvára elegem van ebből, csak a baszakodás megy, így nem jutunk semmire. Várjatok 4 hómapot, ha fasz lesz az ember, lehet majd basztatni, de addig ne már.

Nem értitek, ezzel a nyávogással, baszakodással sehova nem jutunk, sehova. Ez nem ellenzékség, ez egyszerű ostobaság.

taga20 2018.04.27. 22:56:39

@Mérges 1234: egy kérdés haver, me nyomokban értelmet látok benned.

ki az az ostoba állat, akinek van valami szakmai respektje, és befekszik a geci alá?

na erre varrjál gombot!:)

2018.04.27. 23:02:57

@Mérges 1234:

"Nem értitek, ezzel a nyávogással, baszakodással sehova nem jutunk, sehova. Ez nem ellenzékség, ez egyszerű ostobaság. "

Aki nem elvakult fideszes, annak kuss a neve régóta, nem tudtad ezt?

"Várjatok 4 hómapot, ha fasz lesz az ember, lehet majd basztatni, de addig ne már. "

Az, hogy ez az ember egy fasz, az kiderül abból, amikre itt hivatkozik ez a blog.
Fura, ah ezt nem látod
Meg mondjuk az is fura, ha azt nem látod, hogy már csak szervilis barmokból lehet bárki pozícióban Orbán mellett.
Értelmes és becsületes magyar ennek a kormánynak és embernek a közelébe sem megy.

Nincs közöttünk csicska 2018.04.27. 23:05:30

@taga20: Már aggódtam hogy visszavonultál.

Pedig már egész közel kerültünk itt a választások előtti utsó éjszakákon.

Hogy értékeled kampánybeli hozzájárulásodat?

taga20 2018.04.27. 23:11:50

@Nincs közöttünk csicska: ha csaj vagy akkor nincs ellenemre:)

"Hogy értékeled kampánybeli hozzájárulásodat?"

szerintem kábé egy misi agyhalottat tereltem az urnákhoz, és lesavaztak a gecire:)))

te hülye vagy bazdmeg, vagy csak fityeszes?

baldoc 2018.04.27. 23:12:44

@Mérges 1234: "Az onkológia speciál sokat fejlődött z elmúlt 10 évben, pont neki is köcsönhetően. Az ilyen támadások csak továb ássáka hitelességet."
Akkor miért ilyen szarok az adatok nálunk??
Hol fejlődött?
75 éven felülieknek nem jár a legjobb gyógyszer, hiába rákos!
Szólt ellene Kásler??
Vagy majd miniszterként ellenzéki lesz Orbánnal szemben??

alex4 2018.04.27. 23:21:59

@eloi: „Lehetne mocskolódó, lejárató, nevetségessé tevő cikkeket az ateisták hitéről is írni..."
.
Nos, rajta - mi a vicces/nevetséges abban, hogy vki nem valláskárosult és inkább a józan eszét használja, kritikusan szemléli a világot és nem nem hiszi el a kismillió minden6ó kismillió-féle meséjének egyikét sem; nem kíván egyik képzelményre sem hagyatkozni (a sor időrendben talán a villámlás istenétől a Nagy spagettiszörnyig terjed)?
.
A bibliás sztorigyűjtemény - ami egy a sok „egyedüliként igaz és szent"hasonszőrű mesekönyv közül - „mindenre választ adó" hitelességét az sem igazán támasztja a alá, hogy a másik két ábrahámista mesekönyvvel együtt sem fedi le a Föld szárazföldi területének (kb. 150 millió km2) még a 4%-át sem!!!

hegecz25 2018.04.28. 01:14:15

amit az "arpadhaziak DNS-e"-vel muvelt, az kimeriti az elore megfontolt szandekkal, aljas indokbol elkovetett csalas fogalmat. Ebbol is latszik, hogy nala az ideologia dolgozik, nem a szakmaisag.

2018.04.28. 01:31:54

Utoljára talán szálasiék alatt folyt olyan népirtás az országban, mint ami most folyik.

hotredchili 2018.04.28. 06:49:02

@taga20: Egyetértek azokkal, akik szerint a gond azzal van, hogy vallási témát kever a gyógyításba. Ezzel az erővel a szenteltvízzel is lehetne gyógyítani...Az én kollégáim nem ilyen gyöpök, ha ez bárkit megnyugtat, meg szerintem a dokik nagy többsége nem oka a lepukkant magyar egészségügynek, hanem a lehetőségeik ennyit engednek meg.

Dummy Druggist 2018.04.28. 07:21:16

A tízparancsolat

1. Ne tisztelj más isteneket.
2. Ne csinálj faragott képet (bálványt) és ne imádd.
3. Isten nevét hiába ne mondd.
4. Szenteld meg a hetedik napot.
5. Tiszteld apádat és anyádat.
6. Ne ölj.
7. Ne törj házasságot (ne paráználkodj).
8. Ne lopj.
9. Ne tégy hamis tanúságot.
10. Ne kívánd, ami embertársadé.

invalid user name 2018.04.28. 07:45:55

Namost èn kásleren hangosan nevettem és azt gondoltam, hogy a neve csak figyelemelterelés.

De a b1 poszt rosszindulatú.
Gonosz. Kásler nem gonosz.
Szóval ti buta gyűlölködők...
Eh.

midnightcoder2 2018.04.28. 07:50:34

Mondjuk a KDNP mindig is a FIDESZ gyenge pontja volt, olyasmi mint az MSZP-nek az SZDSZ. Szavazatot nemigen hoztak, viszont sokat vittek.

midnightcoder2 2018.04.28. 07:54:17

@atomic power 1986DucaDuca: Szerintem úgy 30 év múlva az úgynevezett egészséges életmódra is úgy tekintenek majd a világ boldogabbik felén, mint ma mi azokra akik a középkorban önkorbácsolással próbálták meg elkerülni a betegségeket.

Wéső 2018.04.28. 07:54:58

@Látens Inszinuáció: Te is meg a poszter is egy brutális seggfej, 30 IQ-val, aki a bonyolultabb összefüggéseket nem érti. De irány a progresszió, ott gyógyítják a rákot.

Wéső 2018.04.28. 07:57:29

A betegségek gyógyításában és az egészség megőrzésében 50-60% a lelki egyensúly, lelki béke, a hit. A másik fele genetika. Ezért hat a placebo. Erről beszélt az onkológus úr, aki már több ilyet látott mint a poszter.

2018.04.28. 08:22:04

@Wéső:

Anyád jól van vakegér?
Ki a faszomat érdekel, hogy mit böfögsz ide te fityiszes seggfej?
Menj, oszt szopkodd a gazdi farkincáját, hátha kapsz egy trafikot te gyíkarc...

atomic power 1986DucaDuca 2018.04.28. 08:44:38

Amiről Kásler M beszélt, az lényegében a pozitív mentálhigiéné. A WHO fogalmazta meg a szomatikus betegségek megelőzésének fontosságát mentálhigiénés alapon. A szomatikus betegségek megelőzésének három szakaszát különbözteti meg: Az elsődleges (primér) prevencióval a kóros folyamat elindulását akadályozzuk meg: például viselkedési zavarok korrekciója családi, kisgyermekkori vagy iskolai megelőzési programokkal. A másodlagos (szekundér) prevencióval a már kialakult kórképet felismerve az elindult kórfolyamatot állítjuk meg; a harmadlagos (tercier) prevenció a kórfolyamat adekvát kezelését, gondozását jelenti, rehabilitációja elhárítja a szövődményeket.

A lényeg, hogya WHO mindhárom szakaszban szignifikáns jelentőséget tulajdonít a mentálhigiénes állapotoknak. Ez legfőképpen a betegségek megelőzésében jatszik szerepet, hiszen ez teszi lehetőve, hogy a személy ellenállóvá váljon a károsító hatásokkal szemben és jó emberi kapcsolatokat tudjon kialakítani. Meg tudja oldani a lelki fejlődesenek feladatait: egy serdülőkori identitáskrízis peldaul devianciához vezethet egeszseges mentalhigiénes allapot hianyaban.

Ezert lenne szükség arra a szemléletváltásra, amelyet a mentálhigiéné jelent. A pozitív mentálhigiéné azt állítja, hogy a közösség, a család, az iskola, a kortárscsoport fejlesztően hat, ha egészséges légkört teremt az egyénnek; ekkor védő-en is hat rá. A lelkileg fejlesztő iskolák, oktatási rendszerek, az önismeret, a VALLÁSOS HIT ellenállóvá teszi a személyt, így kedvezőtlen körülmények között is helyt tud állni.

Írom ezt annak tudatában, hogy jómagam nem vagyok vallásos, de a hit jelentőségét elismerem.

$pi$ 2018.04.28. 08:50:22

@Wéső: "A betegségek gyógyításában és az egészség megőrzésében 50-60% a lelki egyensúly, lelki béke, a hit. A másik fele genetika."

Aha. Vírusok, baktériumok, mérgek és hiánybetegségek meg nem lézeznek. Te is egy nagy zseni vagy, olyan dolgokat nem tudsz, amiket az anyukák az ovi előtt magyaráznak el a gyerekeknek... ne vedd a szádba kisfiam, mert megbetegetsz... á nem mama, a betegségek a lelki egyensúlytól vannak, kutyaszaros kézzel szájba nyűlni tök ártalmatlan, ahogy jézus is elmondta.

Menj és gondold át az életed!

apro_marosan_petergabor 2018.04.28. 08:55:10

A cikk sem semmi, de a hozzászólások jó része is méltó hozzá. Általában a liberalizmus erőteljesen küzd az előítéletes gondolkodás ellen. Kétségtelen a hozzászólók nem liberálisak, hanem csak liberók (ez a liberális torzója, erős hajlamuk van az álliberális vélemény és gondolat diktatúrára, 56-ban és 2006-ban lövetni szoktak) - ezzel szemben annál előítéletesebbek...
Ez az ember (Kásler M.), aki azért nem Gyurcsány módra írta meg szakdolgozatocskáját, se nem Kunhalmi módra szerezte diplomáját - s valószínűleg nem véletlenül került abba a pozícióba ahová az onkológiai intézet élén - már elvan parentálva a cikkszerző kitűnő "szak" és "ember" és sok hozzászóló más kitűnő "szak" és "ember" által...
Ilyenkor mindig elcsodálkozom, hogy hányszor kell bevernie az ellenzéknek az orrát az üvegajtóba vagy a trágyába ahhoz, hogy végre egy kicsit is tanuljon belőle?
Gyanítom ez a szám erősen közelít a fektetett nyolcashoz...

2018.04.28. 09:03:20

Nekem van személyes tapasztalatom Kásler doktorral, és véleményem szerint súlyosan nárcisztikus személyiség, de az idézet, amin a fenti írás alapul, az Index egy másik cikkében így hangzik:
"Én, mint orvos azt mondom: még népegészségügyi program is, mert ha azt betartják, el lehet kerülni a fertőző nemi betegségeket, néhány daganatos betegséget, de még a lelki és vegetatív betegségek jelentős részét is.”

És ez azért így nagyon más.

$pi$ 2018.04.28. 09:13:22

@atomic power 1986DucaDuca: "Ezert lenne szükség arra a szemléletváltásra, amelyet a mentálhigiéné jelent. A pozitív mentálhigiéné azt állítja, hogy a közösség, a család, az iskola, a kortárscsoport fejlesztően hat, ha egészséges légkört teremt az egyénnek; ekkor védő-en is hat rá."

Állítólag Jézus mondta:

"Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet a tanítványom."

Ez ellentétben áll azzal, amit te javasolsz. Nem csoda, hogy a keresztények zakkantak.

Roan 2018.04.28. 09:17:24

@Wéső: lelki béke = tízparancsolat betartása? Ez elég egyszerű világképre vall...

$pi$ 2018.04.28. 09:21:25

@apro_marosan_petergabor: "Ez az ember (Kásler M.), aki azért nem Gyurcsány módra írta meg szakdolgozatocskájá"

A csávó baromságokat beszél. Csak azért védeni, mert a kedvenc pártodba tartozik nagyon-nagyon-nagy butaság. Igazából elkezdted tagadni a vírusok létét és mostantól jó ötletnek tartod, ha agyondobáljuk azt, aki a hétvégén túlórázik csak azért, mert egy olyan ember mondta, aki a kedvenc pártod samesza.

Mi lenne, ha inkább elgondolkodnál azon, hogy mennyire értelmes dolog a tízparancsolatra hivatkozni egy kereszténynek? Tudod, nincs senki Jehova előtt, ahogy a tízparancsolatban írják vagy "senki sem jut az úrhoz csak rajtam keresztül", ahogy Jézus tanítja? Meg a faragott szobrok? Amiket nem szabad készíteni meg imádni, de azért valahogy majdnem minden templom tele van velük?...

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.04.28. 09:23:37

@Balango: Nem állítom hogy a doki hülye lenne vagy nem jóü a szakmájában. DE : állítom, hogy alkalmatlan a posztjára az eddigi megnyilatkozásai alapján !
ÉS persze amit írtatoka fideSS geciről és bandájáról az is mind igaz : Egy Tiszta igazszívű nincs a bűnbandában, sem a kormányban! CSak gengszterek, fasszopók,segnyalók, idióták és tolvajok, gazemberek. MONDJATOK EGYET AKI NEM AZ !!!

retkeslaci 2018.04.28. 09:31:02

@midnightcoder2: lehet, hogy a ma egészségesnek tartott életmódról teljesen más elképzelése lesz a jövő embereinek, de a ma egészséges életmódnak tartott valami tudományos alapokon nyugszik. A tudomány meg fejlődik, új elméletek születnek, felülvizsgálják a korábbiakat, ez egy ilyen dolog.
30 éve a koleszterin volt a főellenség és margarint akartak mindenki torkán lenyomni. A vaj és tojás halálos méregnek volt kikiáltva. Mégse röhögünk a 30 évvel ezelőtti önmagunkon. Mert akkor a tudományos alapú étkezés elméletek ezt mondták, ezt azóta meghaladtuk.
A korbácsolás meg tudománytalan dolog volt mindig is. Ahogy a fényevés is.

Azért aki ma hájas disznó, zabál minden szart és nem mozog, az mai szemmel egy csődtömeg. Lehet, hogy 30 év múlva majd rehabilitálják. De addigra jó kis cukorbajban megvakul, trombózisban megrokkan.
Jelenlegi tudásunk szerint. Mindig jelenlegi tudásunk a mérce.

Nincs közöttünk csicska 2018.04.28. 09:32:43

@$pi$: "Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet a tanítványom."

Ez ellentétben áll azzal, amit te javasolsz. Nem csoda, hogy a keresztények zakkantak.

Dehogy zakkantak, egy csomó tudós vallja magát kereszténynek, vagy vallásosnak. A fenti idézet nem tudom hogy pontos-e de mondott Jézus hasonlót.

Azt jelenti: annyira gyülölöd a bünt, hogy akkor is Jézust követed, ha a saját apád anyád stb. a rossz irányba vinne. Azaz Jézus, vagyis a büntelen élet követése számodra mindennél fontosabb.

Ezt mondta Jézus, a nagy tanító.

szepipiktor 2018.04.28. 09:34:12

Döbbentes, hogy a mostani blog.hu-n mennyi ilyen szélsőségesen kirekesztő poszt jelnik meg!
Eddig ment annak az idiótának a gennyezése, aki nem hisz az ősrommanásban, és bloggerek kötelezően kenik rá a szart olyan dologban, amit nem kötelező elfogadni, hiszen az a mai napig csak fikció, a tudósok egyik ma elfogadott álláspontja.
De nem, az index hirdeti az igét, mocskos szemét az, aki hívő és Istenben hisz és nem az aktivista genderelméletekben!
Az indexen visszatért a totaw-s gyalázkodás, ő a cionista provokáció mester volt.
Most sem érdekel ennek a fickónak az álláspontja, mert csak EGY álláspont, a világon több mint 7 milliárd eltérő lehet.
De értelmezni kellene már becsületes emveri síkon, el kell fogadni, hogy másnak mondjuk hitalapú élete van és azt is, hogy az élet nem igazolja a cikkben leírtakat, mert ma széles körben elfogadott, hogy a betegségek és az alap életmód nem kapcsolódik közvetlenül össze, a napi élet érzelmi, pszcihés dolgai is elég nagy szerepet játszanak a mai betegsége kialakulásában és azok legyőzésében is!
Mert ugye az alap az ember, önmagunk - ezt tagadja ma a politikai és a aktivista neoliberális közösség is, mert nekik az a megfelelő (mindkét oldalnak), hogy az embereket FELÜLRŐL irányíthassák.
Családon belül tudom igazolni, hogy full egészséges, nyugodt embert fél év alatt elvitt egy bőrrák, míg a másik megjárva a poklok poklát, Don kanyart, Szibériát, szétlőtték, halottányilvánították, majd a fogolyvonattal hazatérvén mehetett Rákosi büntetőtáborába és életét kirekesztettként szenvedhette végig. Napi két doboz Románc, rengeteg pia és egészségtelen élet - szoba konyhában. És a háziorvos téves, lélektelen és aljas hibája ölte meg!
ÁLLÍTOM (és ez az én véleményem), hogyha a hatalom emberi életet engedne a társadalom egészének, a jelzett betegségek 60% elkerülhető lenne, mert ezek a folyamaotos megalázó életnek a következményei.
.
De valahonnan előkerülnek ezek a kamuliberális szakértők, és ezeknek az index szabad pályát ad, akik magukat demokratának és liberálisnak definiálják, miközben csak ócska beobolsevik megmondók, kirekesztők. Igazolják, hogy a mai aktivista alapú neoliberális nem liberális, mert utóbbiak SOHA nem rúgnának bele a másképp gondolkodókba.
De ma a feminstáktól kezdve, a méregzöldekig, a genderalapúakon át a álcivilekig, mind csak köp, rúg a nem velük egy csapatban játszókra, játszókba.
Vajon miért gond, ha lebutulva a blikkes aljabulvár szintjére és rákérdezünk, miért gond, ha valaki hívő és étkezés előtt elmormol egy imát? Mit zavar össze?
Mit szeretne a poszt szerzője? Gázkamrákat zoknak, akik hívők? Vagy csak azoknak, akik orvosként, tanárként, tudósként, bölcsészként hívők?
Totaw ezt tette! Mindnen keresztény ünnepre időzített egy aljas kereszténygyalázó posztot. Most, pár hete, hónapja megjelentek hasonló gennyes írások itt a blog.hu-n... Ismét... Engem, ateistaként ugyanúgy sért ez a nyilt fasiszta, bolsevik szemlélet, mint a hívőket.
De úgy látom, a mai index kezd besorolni az origo és a 444 ismert stílusába, lásd konyvesblog, ahol ma már kizárólag válogatott propagadát olvashatunk. Itt meg előjön a korábban annyira utált vonal. A blog nem erre való, ha valaki szervezette akar gyűlölködni, hát csináljon egy saját fórumot arra, és nézze meg, hányan követik majd.

szepipiktor 2018.04.28. 09:40:15

@retkeslaci:
Jól mondod!
Az itteni kirekesztő bérkommentelő csapatnak javaslom megnézni Woody Allen Hétalvóját!
Azt a részt, amikor 200 évvel később kiolvasztják, és az jövő tudósai azon kuncognak, hogy a XX. században a tudósok még azt hitték, hogy a zsír, a koleszterin vagy a dohányzás káros! Bezzeg ma már tudjuk, hogy ellenkezőleg!!!
Ebből induljunk már ki, hogy ami egzakt módon nem bizonyított, az csak elmélet, fikció és azt ÁLLÍTANI tényként baromság, ostobaság, szűklátókörű primitívség.
Tessék odatenni, hogy "Szerintem"...
A poszt sajnos nem a figuráról szól! Kit érdekel? Egy ostoba pali lehet, de nem tudom, nem ismerem, ezek az írások meg számomra nem hitelesek a dolog eldöntése kérdésében.
A poszt egy szemlélet reklámozása és ehhez kell egy köpködhető valaki.
A poszt az aláíróról az ő szemléletéről, az ő érdekkörének filozófiájáról szól, de kinyilatkoztató módon. De felismerhető a tudatos és szándékos csalás és a dezinformáció.

Tangooo 2018.04.28. 09:58:57

A betegségek nagy része megelőzhető. Az sem titok, hogy jó részük mentális eredetű. A blog írója is gondolhatna arra, hogy a gyűlölködés visszahat és valamilyen betegségben jelentkezhet.

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.04.28. 10:12:05

@szepipiktor: Lehet itt értelmiségieskedni meg fanyalogni egy a lényeg :
ha egy ilyen fasz lesz a miniszter akkor a gyerekeitek még hülyébbek lesznek mint ti (pedig már ez se semmi:) és ükre faszra fogtok megdögleni a hullaház-kórházakban ! Hajrá magyarok, hajrá Magyarország vagy inkább "magyarország" lassan :(

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.04.28. 10:13:04

@Tangooo: Ez vagy szerecsenmozsdatás, vagy hülye vagy megérteni a problémát, vagy fideSS-es vagy...

tengier1 2018.04.28. 10:15:24

Ostoba poszter. Tényleg ennyire ráérsz, hogy egy kontextusából kiragadott mondatra, órákat szentelsz? Nem ismerem ezt az embert, de várjuk már meg a fikázással azt, hogy miket cselekszik...áhhhh mindegy is.

Insurgent 2018.04.28. 10:24:21

Ahol egy Matolcsy lehet pénzügyminiszter, majd jegybnak elnök, ott Kásler is lehet emberi erőforrás miniszter. Hamarosan Pataki Attila lehet a nemzetközi 8és űrközi) kapcsolatok minisztere, de várományos lesz Kiszel Tünde és Pákó is hamarosan. Ilyen időket élünk gyerekek.

Wéső 2018.04.28. 10:26:50

@$pi$: Az alapvető szervi betegségekről beszéltem. Egy fertőzés az lófasz.

Wéső 2018.04.28. 10:27:29

@Látens Inszinuáció: Mintha hájjal kenegetnének, nézvén a vergődéseteket. :)

$pi$ 2018.04.28. 10:28:10

@Nincs közöttünk csicska: "A fenti idézet nem tudom hogy pontos-e de mondott Jézus hasonlót.

Azt jelenti: annyira gyülölöd a bünt, hogy akkor is Jézust követed, ha a saját apád anyád stb. a rossz irányba vinne. "

B+, nem tudod, hogy van -e ilyen a bibliábas, de te azért tudod mit jelent. Nem öregem, nincs benne ilyen, hogy "ha a rossz irányba vinne". Ezt te képzeled hozzá. Nyilvánvalóan nem ismered a bibliát, még a lényeges részeket sem, nem ismered a szövegkörnyezetet és nyilvánvalóan nem vagy rest torzítani, hogy a te elképzelésednek feleljen meg. Ha a biblia azt akarta volna mondani, hogy "akkor, ha rossz irányba vinne", akkor azt mondta volna.

Kérdés: Mária, Jézus anyja rossz irányba akarta vinni Jézust? Nem. Mit mondott Jézus, amikor a tanítványai szóltak neki, hogy kinn várja a családja, a szülei? Ki sem ment hozzájuk.

Ne kamuzz, hogy "ha rossz irányba vinne, a kereszténység szerint súlyos büntetés vár azokra, akik meghamisítják a szentírást".

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.28. 10:30:26

Érdeklődve figyelem, ahogy egyre mélyebbre állítja a mércét az Index azoknak, akik a fogyatkozó "demokratikus" zelóták harci dobját verik. Az ostobaság akkor a legszánalmasabb, amikor rosszindulattal társul, de hátha lehet még azt az őrjöngésbe átcsapó gyűlölködést fokozni?

Kásler kiváló volt a maga szakmájában, ezt orvosok és a betegek is megerősítik. Pályafutásának ebben a szakaszában - mint minden értelmes gondolkodó ember - keresi az utat a nagyobb összefüggések felé, például amikor egészséges életviteli iránymutatást igyekszik a parancsolatokban találni. Lehet vitázni erről, de nem itt és nem ilyen stílusban

$pi$ 2018.04.28. 10:33:17

@Wéső: "Az alapvető szervi betegségekről beszéltem."

Nincsenek olyanok, hogy "alapvető szervi betegségek", ha be akarsz vezetni egy ilyen kategóriát, akkor meg kell mondanod mit értesz ezen. És nem, nem az alapvető szervi betegségekről beszéltél, meg sem említettél ilyet.

"Egy fertőzés az lófasz."

A megbetegedések közül a fertőzések tudnak elvinni a leggyorsabban. Keress rá a veszettségre, találni fogsz videót, ami megmutatja hogy néz ki egy végstádium. Utána gyere vissza és ismételd el mit mondtál.

$pi$ 2018.04.28. 10:34:00

@Nincs közöttünk csicska: "kussolsz NIKKtolvaj"

Nem akarlak elkeseríteni, de vagy öt éve én használom ezt a nicket.

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.04.28. 10:35:16

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak: OK csinálja ezt ahol akarja békés vagy harcias nyuggerként DE NE MINISZTERKÉNT baszd meg ! Eleve a faszomnak kell egy vén fasz OKTATÁSI miniszternek ???? Oda egy 40-50 -es mabiciózus, friss de megfontolt ötletekkel teli ebmer kell, nem egy vén trotty hülyeségekkel a fejében!

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2018.04.28. 10:35:45

Túl sok a szöveg. Ez a Kásler egy agyalágyult, valláskárosult, szélsőrosszoldali idióta.
Viszont, emberminiszternek jó lesz. Ugyanis, minden jó, ami a fasiszta-fidesz bűnbanda valóját megmutatja, leleplezi, és ezáltal erodálja őket. Ha a posztokra az eszement maffiakatonáikat ültetik, akik még "professzorként" is olyan szövegeket nyomatnak (mint ez a Kásler), ami egy felső tagozatos általános iskolástól is szégyen lenne, az az ország, és a nép szempontjából jó. Hamarabb végük lesz.

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.04.28. 10:36:49

@$pi$: Nem akarlak megbántani, de régebben én is úgy emlékszem hogy egy ratyi csávó voltál, most meg tök értelmesen írsz :)

Nincs közöttünk csicska 2018.04.28. 10:40:19

@maxval bircaman szeredőci anyabaszó: Így van Szíjjártó lesz az egészségminiszter ha vmi hülyeséget csinál és büntibe lesz!

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.28. 10:41:09

@apro_marosan_petergabor:
Hagyni kell őket, hadd mondják el a véleményüket. Hadd építsék a ketrecet maguk köré, amiből egyre nehezebb lesz kijönni. Nemsokára pénzért lehet mutogatni őket, hogy íme a Homo Libbantucus

$pi$ 2018.04.28. 10:41:46

@Nincs közöttünk csicska: "Dehogy zakkantak, egy csomó tudós vallja magát kereszténynek, vagy vallásosnak."

Igen, egy csomó zakkant zudós. De csak úgy az érdekesség kedvéért, tudnál mondani néhány példát? :D

$pi$ 2018.04.28. 10:46:13

@maxval bircaman szeredőci anyabaszó: "Nem akarlak megbántani, de régebben én is úgy emlékszem hogy egy ratyi csávó voltál, most meg tök értelmesen írsz :)"

MIndig is ateista voltam. És nem vagyok baloldali érzelmű vagy internacionalista, jobboldali érzelmű és nacionalista vagyok. Sokaknak igen nehéz ezt felfogni, de nem gondolnám, hogy vallásosnak kellene lennem csak azért, mert a jobboldali gondolkodású emberek általában vallásosak.

Amúgy meg a fidesz gazdaságpolitikáját támogatom, nem azért, mert tökéletes, hanem azért, mert a felhozatalból szerintem a legjobb. És ha egy idióta baromságokat beszél az ősrobbanásról, a világegyetemről vagy a betegségekről, akkor baromságokat beszél akkor is, ha történetesen annak a pártnak a kedvence, akire szavaztam. Ostoba buta emberek mindenütt vannak.

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.04.28. 10:51:17

@$pi$: Azért az érzed, hogy ritkaság vagy a FideSS -esek (birka) táborában !

$pi$ 2018.04.28. 10:55:47

@ipartelep: "Viszont, emberminiszternek jó lesz."

A csávó azt hiszi, hogy cirka háromezer éves, primitív sivatagi nép visszataszító erkölcsi normái szerint lenne jó élnünk. A csávó azt hiszi, hogy erkölcsös dolog, ha az ő bűneiért mást ítélnek halára és emberáldozatként ajánlják fel az istennek, hogy elkerülhesse a büntetést, ami azért jár, mert ötezer évvel ezelőtt egy nő megevett egy gyümölcsöt. És ezt hívja úgy, hogy "örömhír"... jajj, de jó, felszögeztek a fára egy másik csávót, hogy megbüntessék helyettem, ó milyen erkölcsös is vagyok én...

Nem tudom szoktál -e horrorfilmet nézni, de az ilyen arcok szoktak szőke csajokat kergetni az erdőben a film végére. Annyi, hogy ott az isten nevét lecserélik a jóízlésre való hivatkozással. :(

$pi$ 2018.04.28. 10:58:58

@maxval bircaman szeredőci anyabaszó: "Azért az érzed, hogy ritkaság vagy a FideSS -esek (birka) táborában !"

Hahh, persze! Ritka vagyok, csak egy van belőlem. :D

Egyébként nem a fidesz szavazók a birkák, a keresztények azok. De most komolyan, isten bárányainak tartják magukat és erre büszkék. Azt mondják, hogy Jézus a pásztor és ők a birkák, a legtöbbje meg végig sem gondolja, hogy miket beszél!

Normális?!

TGabi 2018.04.28. 11:34:24

Nagy vihart kavart ez a nyilatkozat. Noha van benne igazság - ugyanakkor mivel rossz helyen, rossz időben és egyáltalán nem alkalomhoz illően hangzott el. Így ebben az esetben ez inkább farizeusi törvénykezés.

Mert hát a Példabeszédek alapján a megfelelő helyen és időben mondott ige tud áldást hozni. Nos, ez esetben ez nem volt az.

Ráadásul Jézus sem úgy kezelte a betegeket, hogy: "Hogy éltél? Mit csináltál? Ja, akkor nem gyógyítalak meg." /Igaz, azért olyan volt, hogy eredj. De ne vétkezz, hogy rosszabbul ne legyen a dolgod./

TGabi 2018.04.28. 11:36:03

@$pi$:

A hozzászólásod előítéletes vádaskodás. De azért remélem, Einstein, Newton azért elég meggyőző a számodra.

atomic power 1986DucaDuca 2018.04.28. 11:38:36

A szomatikus es a mentálhigiénés állapot szorosan összefügg egymással. Ha a lélek sérül, az óhatatlanul kihat a testi egészségre is. Egy új tudományág, a pszicho-neuro-immunológia épp ezt a kérdést kutatja, és már teljesen bizonyított, hogy szoros kapcsolat van a lelki egészség és az immunrendszer között.

A leggyakoribb pszichoszomatikus betegségeket a következő módon lehet csoportosítani:

Kardiovaszkuláris betegségek: pl. magas vérnyomás, szívtáji fájdalmak
Gyomor-bélrendszer betegségei: pl. colitis ulcerosa, IBS, gyomor- és nyombél fekély, reflux
Táplálkozási zavarok: pl. anorexia, bulimia
Légzőrendszer betegségei: pl. köhögés, asthma bronchiale
Nőgyógyászati betegségek: pl. premenstruális tünetcsoport, meddőség egy része
Bőrgyógyászati betegségek: pl. övsömör
Fejfájások: tensiós fejfájás, migrén
Autoimmun betegségek, allergiák

Amennyiben a tarsadalomban a pszichoszomatikus betegségeket a megfelelő mentális allapot eléresevel vissza tudnank szorítani, akkor a betegségek tekintélyes resze is megszüntathető lenne. Az, hogy ez szazalekosan mit jelent, az mar mas kerdes.
Mint ahogy az is, hogy a mentálhigiénes allapot elerésehez ki milyen eszközhöz folyamodik.

$pi$ 2018.04.28. 12:05:35

@TGabi: "A hozzászólásod előítéletes vádaskodás. De azért remélem, Einstein, Newton azért elég meggyőző a számodra."

Azt állítottad, hogy egy "csomó tudós vallja magát vallásosnak", példaként pedig felhoztál két embert, mindkettő halott, az egyik kimondottan kikérte magának, hogy istenhívőnek nevezzék. A másik majd 300 éve halott.

Ne haragudj, senki sem vitatta, hogy 300 éve sokan voltak vallásosak, tudnál hozni pár példát arra a rengeteg tudósra, akik a jelenben vallásosak?

Swanky77 2018.04.28. 12:37:24

Bircaman..mindig sejtettem,hogy ilyen tehetséggel nem lehetsz Orbán szektás..

Alick 2018.04.28. 12:45:31

@$pi$: Nekem úgy tűnik, hogy Newton és Einstein nem vallásosak voltak, hanem a maguk módján hittek valamiféle magasabb rendet létrehozó transzcendens erőben.

n3spr3ss0 2018.04.28. 12:52:23

@eloi: Pontosabban egy gyertyaszopogató barom, egy klerikáris ökör, aki a tudománnyal szemben a bigott vallást részesíti előnyben.

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.28. 13:08:28

@maxval bircaman szeredőci anyabaszó:
Az oktatási részt Palkovics fogja vinni az eddiginél nagyobb hatáskörrel

Az egészségügyért felelős meg nemár egy Horvtáh Ágnes féle nulla tapasztalattal rendelkező csodalény legyen, mindenki láthatta mi jön ki abból

$pi$ 2018.04.28. 13:38:48

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak: A mondás az volt, hogy rengeteg tudós vallja magát hívőnek. Nem az, hogy ha rákeresel a neten, akkor találsz egy listát pár tucat nével, akik közül egyet sem ismersz, de valami közük van a tudományhoz.

Nem tagadtam, hogy léteznek vallásos tudósok, mindenféle tudós van, gyilkos is, meg olyan is, aki jó zenész is. Arra próbáltam utalni, hogy mindenki ezt mondja "rengeteg tudós van" közben meg olyan kevés van, hogy senki sem tud felsorolni párat. Egy átlagos pógár több zenészt tud felsorolni, akik belefulladtak a saját hányásukba mint ahány természettudóst, akik ténylegesen istenhívők.

Szóval az a "rengeteg tudós" igazából "igen kevés tudós".

$pi$ 2018.04.28. 13:47:13

@Alick: "Nekem úgy tűnik, hogy Newton és Einstein nem vallásosak voltak, hanem a maguk módján hittek valamiféle magasabb rendet létrehozó transzcendens erőben."

Einstein legfeljebb panteista volt, hogy azt most vallásosnak nevezzük vagy nem, jó kérdés. Köznapi értelemben biztosan nem...

Newtonról persze kevesebbet lehet tudni, de amúgy igen zavaros misztikus elképzelései voltak, viszont abban az időben nem volt túl egészséges ezeket hangoztatni, úgyhogy még kevesebbet tudunk arról, hogy mit hitt. Én azt hiszem hitt a keresztény istenben, csak egészen más dolgokat, mint amit a keresztények hinni szoktak. :)

$pi$ 2018.04.28. 13:53:30

@atomic power 1986DucaDuca: "és már teljesen bizonyított, hogy szoros kapcsolat van a lelki egészség és az immunrendszer között."

Fenéket, szoros kapcsolat a testi egészség és az ún "lélek" közt van. Egy megfelelő helyen lévő agydaganat és máris sorozatgyilkos lesz a páciensből, egy elektróda a megfelelő helyre és máris sonkás szendvicset érez szájában, egy apró ütés és az ún "lélek" fél órára megszűnik létezni. A vércukor ki bármikor ki tudja nyírni azt, amit "léleknek" neveznek, két kockacukor ki tudja nyírni a várcukrot, de még egyetlen olyan embert sem láttunk, aki a lelkével befolyásolni tudná a vércukrát.

alex4 2018.04.28. 14:03:10

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak:
S vajon mit mond e valláskárosult tudóslista arra, hogy a „3-az-1-ben" képzelményük miért oly béna minden6ó, hogy pár ezer éve, amióta kitalálták nem bírt összehozni egy egyharmadosnál nagyobb tábort a Föld lakossága körében?
Baromi nagy minden6óságában miért nem világosította fel a bibliás mesekönyv szerkesztőbizottságát, hogy a Közel-Keleten kívül is van világ?
Miért csak jó pár évtizeddel az állítólagos történések után vetette fel a sztorik közé a jézuskamesét?
Ja, és ha tényleg olyan baromira minden6ó, akkor miért mindent az emberekkel intéztet (háború, gyógyítás, stb.)?
Milyen a „3-az-1-ben" képzelmény viszonya a hasonszőrű agyszüleményekhez, meg Zeuszhoz vagy éppen a villámlás istenéhez?
.
Remélem, elég konkrétak a kérdések ahhoz, hogy konkrét válaszokat lehessen rájuk adni, mismásolásból ugyanis már eleget olvastam itt a válaszok között is...

Tangooo 2018.04.28. 15:19:24

@maxval bircaman szeredőci anyabaszó: A nicked mindent elmond rólad. Nem vagy vitaképes.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.04.28. 15:41:10

Az orbáni fideszmaffiában akkora ´értelmiségi hiány van, hogy az esztergályost is csak egy akut elmebetegre tudták lecserélni.

Micsoda fasza állományt gyüjtött maga köré Lopbán eftárs az EU ellenes szabadság harcához! Tuti győzelemre áll a harc.
Az EU javára.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.04.28. 15:45:16

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak:

Horvát Ágnes kompetenciája nulla volt. Ezzel az eredménnyel 1000-et vert az egész fideszes miniszteri bagázsra. Szerencsétlen segghülye fidesz proli kormánytagok bármit megadn´ának, ha csak annyira lennének hülyék a világhoz meg a szakm´ához, mint amennyire Hordágy Ági volt.

2018.04.28. 15:48:10

@Tangooo:

A betegségek nagy része megelőzhető.
- igen
Az sem titok, hogy jó részük mentális eredetű.
- ez nem definiált állítás vagyis értelmetlen eddig
A blog írója is gondolhatna arra, hogy a gyűlölködés visszahat és valamilyen betegségben jelentkezhet.
- ez így kő hülyeség és ugyan mi köze ehhez
"a halálos betegségek 70-80 százaléka a Tízparancsolat betartásával elkerülhető."
az állításhoz?

alex4 2018.04.28. 15:53:51

@Tangooo:
Hát, biztosan én sem választanék ilyen nick-nevet, de hogy ettől legyen vki vitaképtelen?!?!?
.
Ez a beszólás inkább arra az emlékezetes 2006-os tévévita utáni szánalmas orbáni taktikára emlékeztet, ami arra szolgál, hogy ne kelljen neki egyenlő feltételek között kiállni vitázni semmilyen politikai ellenféllel - de mint pár hónapja láttuk, még egy 16 éves diákkal sem, max. óvodásokkal beszélget... - csak lezsírozott körülmények között szeret megnyilvánulni.
A helyzet mára már odáig fajult, hogy az M1 (elvileg hírtévé) nem merte élőben adni saját gazdája nemzetközi sajtótájékoztatóját, mert ott nem lehetett biztosítani, hogy nem kényszerül szánalmas magyarázkodásra - az ilyesmit, ugye, mégsem lehet a hívők szeme/füle elé tárni...

$pi$ 2018.04.28. 16:00:55

@alex4: "ne kelljen neki egyenlő feltételek között kiállni vitázni semmilyen politikai ellenféllel "

Az nem egyenlő feltétel, hogy az egyik egy beteges hazudozó, a másik meg úriember próbál maradni.

alex4 2018.04.28. 16:08:44

@$pi$: Ezt hadd döntse el a közönség!

Pár éve nagyon örült, hogy végre őt is meghívják az Egyesült Államokba a haveri körön ill. a magyar közpénzből finanszírozottakon kívül egy egyetemi előadásra, de végül - gondolom a tanácsadók javaslatára - mégis lemondta, mert kiderült, hogy az előadás után arrafelé - meg, teszem hozzá, általában a „hanyatló Nyugaton" (copyright OV) - az a szokás, hogy az előadó válaszol a SZABADON feltett kérdésekre!
.
Egyébként erről jut eszembe egy amerikai ismerősöm véleménye: OV-t Amerikában még segéd-seriffnek sem választanák meg, ha ilyen gyáván menekül a nyilvános vita elől...

seol 2018.04.28. 16:25:11

@apro_marosan_petergabor:

Na, majdnem sikerült foglalkoznod a poszt tartalmával is, nem rossz! Kár, hogy a végén maradt a "kapitalizmus láncos kutyái aljasan támadják a munkásosztály dicső munkását".

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.28. 16:30:57

@alex4:
Nagyon helyes ha próbálod felhozni magad, akkor tanul a gyerek ha kérdez. Csak azt nem tom értem mi a faxért engem kérdesz, mi vagyok tán hittérítő?

seol 2018.04.28. 16:33:55

@$pi$:

Váratlan, de pontos kritika kedves kondukátorunk irányában. De légy megértő, a narcisztikus szociopaták már csak ilyenek.

seol 2018.04.28. 16:35:38

@szepipiktor:

Lehet, ha megtanulnál legalább alapfokon magyarul, akkor kevésbé lennél ideges, amikor magyar szövegeket próbálsz értelmezni?

alex4 2018.04.28. 16:36:55

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak:
A listában felsorolt embereket te hoztam elő - nekem eszembe nem jutna komolyan hivatkozni olyanokra, aki szerint összeegyeztethető a természettudomány az ilyen képzelményekben hívéssel.
.
Ebből gondoltam, hogy osztod a véleményüket (és így meg is tudod azt védeni) - ha nem, annál előrébb tart az emberiség...

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2018.04.28. 16:38:05

@alex4: Még hogy a Kedves Beteg nem tud, nem szeret nem akar válaszolni a hozzá intézett kérdésekre? Ez aljas inszinuáció (ahogy a művelt bushman mondja). Ezzel szemben az igazság az, hogy a mini szterelnö kúr, nagyon is tud (és nyilván szeret is) válaszolni a kérdésekre. Pl. olyasmiket, hogy "köszönöm kérdését", vagy, hogy: "kellemes húsvéti ünnepeket kívánok". Még hogy a mini szterenö kúr nem válaszol... hallatlan!

alex4 2018.04.28. 16:44:41

@ipartelep:
Azt kihagytad, hogy „ez is egy vélemény" - ez már vszleg a habonyi felkészítés eredménye volt a kényelmetlen kérdések előli kibújásra...
Egyébként, pont az ilyesfajta, lealacsonyító viselkedés az, ami még egy segéd-seriff választás előtt is elfogadhatatlan... :))

$pi$ 2018.04.28. 16:48:04

@alex4: "gondolom a tanácsadók javaslatára - mégis lemondta"

Ha azt hiszed, hogy orbán nem tud megválaszolni a kérdésekre, akkor naívabb vagy mint gondoltam. Ez a "fél a kérdésektől" egy iszonyat dedós legenda.

alex4 2018.04.28. 16:51:19

@aleksz róz:
Az etnikuma/vallása változtat vmit a véleménye megalapozottságán v. nem megalapozottságán?
.
Tapasztalatom szerint, a hívők számára fontos az, hogy ki mondja, és nem az, hogy mit mond... (ahhoz gondolkodni kell, meg ilyesmi)

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2018.04.28. 16:52:26

@alex4: Habonyi felkészítés? Én ezt nem gondolom. Habony Árpádot én nagyon tehetséges koronaőrnek (sőt: korona-úsztatónak), táska... izé cipelőnek, divatdiktátornak, nyugdíjas-hasbarúgónak (ezt majdnem elfelejtettem, pedig éppen ebben tartom a legtehetségesebbnek), és festménykölcsönzőnek tartom. No de hogy a nála sokkal-sokkal tehetségesebb (mindenben is) Mini szterelnö kúrat majd pont ő készítse fel szónoklástanból? Ez biztosan nincs így. A Mini szterelnö kúr erre egyáltalán nem szorul rá. Ő teljesen a maga tehetségéből tud minden kérdésre "kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok"-at válaszolni. Nem szeretem, amikor lebecsülik Mini szterelnö kúrunkat.

alex4 2018.04.28. 16:56:23

@$pi$:
Akkor miért menekül előlük? A vejével, meg minisztereinek többségével együtt?
.
(Ha csak fydesz médiából tájékozódtál az utóbbi években, akkor nem is muszáj válaszolnod, hiszen nem várható el tőled a tények/történések ismerete...)

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.28. 17:02:14

@$pi$:
Mindenfélét összehordasz hogy aztán csak úgy mellékesen beismerd a tévedésed. Ez is egy kommunikációs stratégia, most nem jár érte pont

A kedvenc rögeszmédet se kéne annyira erőltetni. Simán lehet valaki tudós, vagy akár természettudós vallásos háttérrel. Ezek csak a te agyadban összeférhetetlenek, de ez is csak egy hit, mások például a zombik feltámadásban vagy az osztálynélküli társadalomban hisznek

Einstein mondott néhány nagyon megfontolandót vallásról mint pl. hogy vallás a tudomány nélkül vak, tudomány a vallás nélkül béna. Ezt most a libbant sajtó úgy idézné, hogy Einstein szerint a vallás vak

Newtonnal meg az a helyzet, hogy amiket ma zavaros eszmefuttatásnak látsz lehet hogy száz év múlva azt tartják ma a fő művének, a gravitációs elméletet meg csak tudományos közhelynek

$pi$ 2018.04.28. 17:02:53

@alex4: "Akkor miért menekül előlük?"

Nem hinném, hogy menekülne.

"(Ha csak fydesz médiából tájékozódtál az utóbbi években, akkor nem is muszáj válaszolnod, hiszen nem várható el tőled a tények/történések ismerete...)"

Az indexen vagyunk, ez szerinted "fydesz média"? Amúgy gondolom te is csodálkozol, hogy az ilyen passzív-agresszív pökhendi hozzállással egy csomó ember nem áll szóba veled, ugye? Gondolom előled is "menekülnek" páran. :D

$pi$ 2018.04.28. 17:10:04

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak: "A kedvenc rögeszmédet se kéne annyira erőltetni. Simán lehet valaki tudós, vagy akár természettudós vallásos háttérrel."

Soha nem mondtam egy szóval sem, hogy nem így van.

"Ezek csak a te agyadban összeférhetetlenek,"

Szerintem ha itt valakinek képzelt dolgai vannak az te vagy. Soha nem mondtam egy szóval sem, hogy az emberek nem tudnak homlokegyenest ellentmondó dolgokban hinni. Szalmabáb érvelést folytatsz.

"Einstein mondott néhány nagyon megfontolandót vallásról mint pl. hogy vallás a tudomány nélkül vak, tudomány a vallás nélkül béna. "

Einstein mondott egy csomó vicces dolgot, egy csomó közülük nem volt igaz. Nem tudom hogy értette ezt a dolgot, de az biztos, hogy einstein nem hitt a természetfelettiben és semmiféle "személyes" istenben. Ahogy írtam is közismerten panteista volt.

$pi$ 2018.04.28. 17:11:16

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak: "Newtonnal meg az a helyzet, hogy amiket ma zavaros eszmefuttatásnak látsz lehet hogy száz év múlva azt tartják ma a fő művének, a gravitációs elméletet meg csak tudományos közhelynek"

Kizárt. Vagy gondolod, hogy például visszajön az alkímia? :D

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.28. 17:21:21

@$pi$:
Igen, legalábbis amit a tudomány meg fog ragadni belőle. A jelenlegi dezintegrációs trend megfordulhat, hiszen már most is fokozódik az egyesítő tudomány iránti igény

alex4 2018.04.28. 17:23:31

@$pi$:
Ezt írtam: „Ha csak fydesz médiából tájékozódtál az utóbbi években"
.
- mi más magyarázná azt, hogy nem hallottál/láttál menekülő OV-t - ez legtöbbször abban nyilvánult meg, hogy a sajtósok a nem baráti újságírókat nem is engedték a közelébe. Ha ez mégis sikerült, akkor én nem láttam/hallottam olyat, hogy „na, uraim, itt vagyok van öt/tíz percem, kérdezzenek csak bármit és válaszolok..."
.
Volt erre példa? Volt a parlamenten (és annak függönyén kívül) példa arra, hogy OV egy ellenzéki politikussal vitatkozzon? Az elmúlt 12 évben csak kinyilatkoztatásokat tett - a fydeszmédiává alacsonyított közszolgálati TV/rádió előre lezsírozott „interjúit nyugodtan ide lehet venni...
.
Egyébként, miért menekülnének előlem? Mások nem tekintik a tények felsorolását „passzív-agresszív pökhendi hozzállás"-nak - max. a fydesz-hívők némelyike, mert nekik kellemetlen ha vki tényekre hivatkozik...

2018.04.28. 17:28:51

@Mérges 1234: "Viszont az ilyen fajta ellenzéki nyigás miatt esély sincs normális kritikára." - igazad van.

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.28. 17:29:11

@$pi$:
Gyanítom ezt Einstein ugyanúgy értette, mint Kásler a posztban felidézett (és ugyanúgy kiforgatott) kijelentését

Hiába érvelsz a zembereknek azzal hogy ne zabáljanak dohányozzanak és vedeljenek mert tudományilag akkor ezmegaz lesz. De ha azt mondod mától ramadán van és kész, akkor máris elérted a célt

alex4 2018.04.28. 17:45:26

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak:
„ha azt mondod mától ramadán van és kész, akkor máris elérted a célt" - így van, a megfelelően alulművelt (-sorban tartott) közönséggel így lehet eredményesen kommunikálni. Nem meglepetés, hogy Afganisztánban leöntik savval az iskolába igyekvő lányokat...
.
Az OK, hogy pár ezer évvel ezelőtt sivatagi körülmények között nem volt ildomos a sertéshús fogyasztása, ezért kellett tiltani - a tiltást az x minden6ó szájába adták.
.
Igaz, hogy azóta feltaláltak még pár másik minden6ót is, kiderült, hogy pár milliárd embernek kutya baja sem lesz a disznóhús fogyasztásától, de ez a hittudósokat nem zavarja...

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2018.04.28. 17:46:25

@$pi$: Einstein egy elméleti fizikus volt. Ezen a területen zseniálisan jó volt - mint az közismert. Ugyanakkor, Einstein nem volt sem filozófus, sem kőműves, sem geodéta, sem trombitás (hegedülni tudott valamennyire), sem festő, sem orvos. Sőt, amennyire tudom, közgazdász, halász, és kígyóbűvölő sem volt. Ezek mind külön-külön szakmák, hiszen az őskor óta történt egy nagymértékű szakmai elkülönülés specializálódás. Ez azt is jelenti, hogy magas színvonalon sok szakmához ált. nem értenek az emberek. Hiszen ahhoz nem elég hosszú az életük, hogy ilyen sok mindent jól megtanuljanak.
Így sajnos az mondható, hogy Einstein hiába volt nagyszerű elméleti fizikus, a filozófiában nem volt nagyszerű. Mentségére szolgáljon, hogy ő nm is akart nagy filozófus lenni. Ugyanakkor természetesen, életében beszélt mindenfélét, hiszen rendkívül tekintélyes ember volt, és nyilvánvalóan okos is, akinek a véleménye számított, meghallgatták. És szeretett is véleményt alkotni (ki nem?), azonban, ismétlem, a filozófiai jellegű véleményei nem relevánsak abból a szempontból, hogy azokat egy hozzáértő mondta volna. Ezeket így kell kezelni, nézni.

Nem mellesleg, Einstein leginkább ateista volt, hiszen nem hitt semmiféle istenben (az a-teizmus, szó szerint isten nélküliséget jelent). Ettől még lehetett panteista is, de itt rögtön meg kell jegyezni azt, hogy elméletileg a panteizmus még a teizmusnál is zavarosabb, nagyobb marhaság. Ugyanis a panteizmus meg szó szerint "minden isten"-t jelent, vagyis azt az "elképzelést", hogy a világ = istennel. De hogy ez hogyan lehetséges (egyáltalán, elméletileg), hogy akkor mi egyenlő mivel, melyik van, melyik nincs, egyáltalán mi értelme van ennek az azonosításnak, arról már nem szól a fáma. tehát ez egy homályos, tisztázatlan elképzelés, tipikusan olyanoknak, akik elégedetlenek a dogmatikus istenhitekkel, és valami romantikusabbra vágynak, anélkül, hogy azt pontosabban tisztázni kéne.

Én még azt sem gondolom, hogy Einstein igazi panteista lett volna. hanem inkább azt gondolom, hogy a természet rendjét, mélységét, "szervezettségét" szerette a maga módján ilyen szimbolikusan, és emelkedett szavakkal kifejezni. Ez még nem panteizmus, hiszen ahhoz kell az a plusz is, hogy Istent is előrángassák, és azonosítsák a természettel. Einstein nem volt vallásos hívő. Ezt persze a vallásos hívők nem tudják, nem értik az ide vonatkozó einsteini idézeteket, azokat rendszeresen félreértik, és félremagyarázzák, de az már az ő butaságuk bizonyítéka.

$pi$ 2018.04.28. 18:26:43

@ipartelep: "Nem mellesleg, Einstein leginkább ateista volt, hiszen nem hitt semmiféle istenben "

Igen, én is így gondolom. Ugyanakkor konkrétan azt nyilatkozta, hogy soha nem volt ateista sem. Nekem úgy tűnik, hogy nem tudta, hogy pontosan mit is jelent az a szó, hogy ateista, máskülönben nem mondott volna olyan értelmetlenséget, istenben nem hisz és nem is ateista. ;)

"Én még azt sem gondolom, hogy Einstein igazi panteista lett volna. "

Ezt az elfogadott vélemény róla, én meg nem ismertem személyesen. :)

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak: "De ha azt mondod mától ramadán van és kész, akkor máris elérted a célt"

Ha így van, akkor miért nem követnek el kevesebb bűnt a hívők mint az ateisták? Sőt, igazából az amerikai börtönstatisztikák szerint a kóterban sok a keresztény, ateista pedig alig. Igen erősen felülreprezentáltak a keresztények az usa börtöneiben...

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.28. 18:42:46

@$pi$:
Ámerikában nagyjából mindenki kereszténynek vallja magát, aztán meg annyi fogalma van az egészről mint arról hogy mi a különbség Ausztria meg Ausztrália között

Úgyhogy az ilyen statisztika rohadtul nem mond semmit. Pláne hogy a legtöbb amerikai azt se tudja milyen vallás az hogy ateizmus. Az ottani felső tízezer használ legfeljebb ilyen fogalamakat, naná hogy nem ők töltik meg a világ egyik legnagyobb börtönhálózatát

Gleccsertetű 2018.04.28. 19:11:32

@MikeBoy: szokd meg hülyeúr, 2/3 haha

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.28. 19:11:42

@$pi$:
De hogy visszatérjünk ahhoz amiről beszéltem (és amiről talán Kásler is beszélhetett) itt van egy táblázat egy komolyabb metaanalízisből ami a vallásosság és az egészségi mutatók összefüggéséről készült. Akik kereszténynek vallják magukat úgy kb. 20%-al tovább élnek mint akik nem a vizsgálati korcsoport-modellben. Számos további vizsgálat is hasonló eredményre jutott, böngészheted kedvedre

www.ncbi.nlm.nih.gov/core/lw/2.0/html/tileshop_pmc/tileshop_pmc_inline.html?title=Click%20on%20image%20to%20zoom&p=PMC3&id=3035005_nihms238899f1.jpg

Gleccsertetű 2018.04.28. 19:13:21

@taga20: te befeküdnél, csak se respekted se hitelességed

Gleccsertetű 2018.04.28. 19:19:29

@ipartelep: ezazzzzz, dolgozz meg a 2/3-ért, különben nem lesz fizu!!!!

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2018.04.28. 19:21:14

@maxval bircaman szeredőci anyabaszó: FIDESZ troll eddig te voltál. Megvilágosodtál, vagy elgurult a gyógyszered?

Olvasni mindenesetre hülye vagy. A kormány nem volt téma nekem, csak ez a gusztustalan támadó poszt.

alex4 2018.04.28. 19:36:39

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak:
„... Akik kereszténynek vallják magukat úgy kb. 20%-al tovább élnek mint akik nem..."
.
Ilyen egészséges dolog lenne a kritikus gondolkodás mellőzése és a demagóg bólogatás a mesekönyvre? :))

2018.04.28. 19:37:27

@Molnárgörény: akinek válaszoltál, az nem a hazátlan fideSS ügynök. Ez a poszt meg semmivel sem gusztustalanabb, mint akit "támad". Szerintem.

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.04.28. 20:59:53

@Molnárgörény: Jól látod Tesó ! :) Ez egyben magyarázat is a beszólogató majomnak a NICKemre nézve ! Kicsit átalakítottam a rohadt putyin-csicska teves bulgáriai hazáruló szemét kupac nickjét és így maradt(am) !
Kedves kommentelő társnak köszönöma jó szót, amit reagált a majom-pöcs kirekesztő szövegére ! :)
Másik blogozónak : Na ha a csicska-geci hadaró vadbarom Palkovics fog felelni az oktatásért ( különösen a felső-oktatásért) akkor lassan a diploma előtt állok se tudják majd megírni 6.os szinten a pisa tesztet! :D :D

taga20 2018.04.28. 21:48:21

@Molnárgörény: te ostoba állat, olyan sötét vagy, hogy inkább kussolni kéne neked.

forromadar 2018.04.28. 22:58:40

Mentegessétek csak ezt a frissen kinevezett jómadarat. Ezzel a tízparancsolat szöveggel megígérte nekünk, mindenkinek, hogy a magyar közkórházakban még annyira sem fognak gyógyítani, mint eddig. Hiába fizetünk horribilis egészségbiztosítási összegeket. Ezzel is a kivándorlást és a korai halálozást erősíti az álszent Fidesz-Kdnp. Erre szavaztatok és most megkapjuk mindannyian.

taga20 2018.04.28. 23:03:46

@forromadar: be vagy baszva? ki mentegeti a maffiát néhány fizetett ügynökön kívül?

szerintem te eltévedtél! ez nem a 888!:)

forromadar 2018.04.28. 23:08:08

Amit írtam az a fizetett ügynököknek szól. Miért veszed magadra?

taga20 2018.04.28. 23:31:41

@forromadar: dehogy vettem magamra.

miért nem fogalmazol kissé pontosabban?

Alick 2018.04.29. 08:41:04

@alex4: "OV-t Amerikában még segéd-seriffnek sem választanák meg, ha ilyen gyáván menekül a nyilvános vita elől..."

Elég lenne megtanulnia twitterezni. :))

easy mango 2018.04.29. 19:18:35

Na ebből mi lesz? Amikor a lelkes fidesznyikek megpróbálják az objektív tudományos személyeskedésükkel megmagyarázni, hogy a tudomány az rossz. Az rossz. Brüsszel akarja ránkeröltetni azt a nyavalyás felvilágosodást.
Kásler? Nem haladtuk már meg az ilyesmit párszáz éve?
Persze azt azért mindenkinek szem előtt kell tartani, hogy az egymondatos idézetek kiragadott szövegrészek. A teljes szöveg nélkül nem etikus megítélni. Bár van itt köztük önmagában is hajmeresztő. Az Árpád-házzal kapcsolatos, önjelölt kutatási eredményétől azért ívet húzott az akadémia egy-két rendes- és levelező tagja.
Állítólag jó szervező. Szóval szó nélkül megcsinálja -és megcsináltatja- majd amit a főnök elvár. Manapság ennyi elég, hogy miniszter legyél.

easy mango 2018.04.30. 01:06:33

@aleksz róz: a jó szervező egy személyes tulajdonság, a végrehajtó meg inkább egy szerep, titulus, vagy feladatkör. A fingós poénjaidat szerintem tartogasd azoknak akik vevők rá, van belőlük nemkevés, láttuk nyolcadikán.

Reggel P 2018.05.04. 13:37:16

"Én, mint orvos azt mondom: (a Tízparancsolat)még népegészségügyi program is, mert ha azt betartják, el lehet kerülni a fertőző nemi betegségeket, néhány daganatos betegséget, de még a lelki és vegetatív betegségek jelentős részét is." ezt nyilatkozta Kásler 2016-ban az Életünk Irodalmi, művészeti és kritikai folyóiratban( 54. évf. 12. sz)

Dr. Kásler Miklós az orvosi diplomáját a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerezte meg 1974-ben, azután sebészeti (1978), szájsebészeti (1988), plasztikai és rekonstrukciós sebészeti (1998), majd onkológiai (2009) szakvizsgát tett.
1994-től egyetemi tanár a HIETE-n, 1998 után négy egyetemen tanszékvezető (HIETE, Semmelweis Egyetem, Pécs, Marosvásárhely). 2007-től a PTE onkológiai tanszék igazgatója. Tudományos fokozatai: az orvostudományok kandidátusa (1984), az MTA doktora (2011), az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja. 1992 óta az Országos Onkológiai Intézetben főigazgató főorvos.

Kásler által írt szakkönyvek:

-Az onkológia alapjai. MEDICINA KÖNYVKIADÓ 2011.
-Prosztatarák - Gyakorlati kézikönyv. ZAFÍR PRESS. 2014.
-A komplex onkodiagnosztika és onkoterápia irányelvei. SEMMELWEIS KIADÓ. 2008.
-Onkoterápiás protokoll. SPRINGER TUDOMÁNYOS KIADÓ. 1996.
-A rákról röviden: Veszélyeztető tényezők - korai felismerés SPRINGMED KIADÓ KFT.
-Nőgyógyászati onkológia: Gyakorlati kézikönyv. ZAFÍR PRESS KIADÓ

Ezek után azon kéjelegni marxista eszmetársak közt, hogy Kásler egy félhibbant sarlatán, aki biblia-mantrákkal akar gyógyítani...? Hát nem tudom hol hagyhatta a szerző a józan eszét! Talán az Amerikai Népszaván Bartus László Gyűlölködőnél?
süti beállítások módosítása