Tegnap addig jutottunk el, hogy Márki-Zay Péter, a hódmezővásárhelyi győző igyekszik Magyar Györgyöt, a siófoki független (de szoci támogatású) képviselőjelöltet és a helyi, nemfidesz-érzelmű közönséget biztatni, támogatni, és egyes, nem baloldali barátaival indítottak egy honlapot, amelyen tippeket adnak, szerintük ki lesz két hét múlva a legesélyesebb ellenzéki, illetve független jelölt. A lényeg az, hogy a Fidesz a lehető legkevesebb egyéni körzetben nyerjen.

Aztán valahogy az egészségügy siralmas helyzetére terelődik a szó. A siófoki kórház csak decemberen lesz 50 éves, de most tartják az ünnepséget, mert a kormánypártiak így, a voksolás előtt pár héttel szeretnek nemzetiszín szalagot vagdosni. Amúgy, ha a környékbeli körzeti orvosok éppen nem tudnak besegíteni az ügyeletbe, itt, Siófokon is előfordul, hogy pár órát kell várni a sürgősségin – még jó, hogy ebbe eddig még senki sem halt bele. De a kórház költségvetése állami ügy, a gondokon-bajokon az önkormányzat csak korlátozott lehetőségein belül képes segíteni.

Wittinghof Tamás, Budaörs független polgármestere erre elmeséli a saját receptjüket. Náluk kórház nincs, csak rendelőintézet, de úgy alakították ki annak a rendjét, hogy legyen elég orvos, és az ellátás a lehető legmagasabb színvonalon folyhasson. És nem is nagyon vágynak külföldre azok a lelkes, tehetséges orvosok, akik ott rendelnek. Az egész – és ezt, mint egykori szemészeti páciens – magam is megtapasztaltam. Telefonon előre megbeszélt időpontban mehettem, talán egy percet sem kellett a váróteremben töltenem, s az egész rendelés úgy zajlott le, mint egy magánrendelőben. Nem kellett hálapénzért túrnom a zsebemet, semmi boríték – minden költséget a társadalombiztosítás áll, legfeljebb az önkormányzat, amikor kell, kiegészíti. Addig a szintig, amíg az orvosok már nem kívánkoznak máshová, mondjuk a hűvös, rideg Norvégiába. Ráadásul a rendelőintézet felszereltsége, műszerezettsége is világszínvonalú, de legalábbis sokkal jobb, mint a vécépapír nélküli kórházaké. És a gazdasági vezetők sem lopnak, ami szintén pozitív hatással van a színvonalra. A betegek pedig annyira elégedettek, hogy lassan már vizsgálni kell: nem valamelyik szomszédos településről jönnek-e sunyin át (mint én például annak idején Érdről, de erről, ha megkínoznak is, azóta mélyen hallgatok).

Egyébként Siófokon sem reménytelen azért a helyzet: egy munkaerő közvetítő céget bíztak meg a gyermek és felnőtt sürgősségi ügyelet orvosainak kiközvetítésével. Biztosítják ehhez az anyagi fedezetet is, csak nem mindig sikerül elegendő és elegendő szabadidejű körzeti orvost foglalkoztatni. Például a gyermekorvosok mintha teljesen kihaltak volna a környékről. Valamiért a legtöbbször inkább Bristolban és Birminghamben rendelnek.

Farkasházy még mond valamit a Klikről is, nem feltétlenül dicsérő jelleggel. Hogy errefelé sem az orvosok, sem a tanárok nem nagyon panaszkodnak. Ha nem is felhőtlenül boldogok, azért a munkahelyüket nem szeretnék elveszíteni. Legalábbis amíg nincs helyette más.

Magyar György mostanában házhoz megy a pofonért. Lelkesen és lelkiismeretesen járja a környék 71 települését, mindazon helyeket, ahol majd rá is lehet szavazni. De mint mondja, sok helyre úgy érkeznek, hogy a Fidesz-központban már hamarabb tudták, mint ő maga, hogy melyik napon érkeznek oda. És megteszik a megfelelő előkészületeket. Úgy tűnik, van egy országos elhárító rendszerük. Kiadják a központi utasítást a helyi kádereknek, polgármestereknek, kultúrház-igazgatóknak, iskolaigazgatóknak, tanároknak, akik anyagilag tőlük függenek, s akiktől sok minden függ egy-egy kisebb községben. Ezért a fogadtatás nem mindig forrón barátságos. Szóval ott tesznek keresztbe, ahol csak lehet. Szinte csak lopva lehet pár szót váltani a helyi emberekkel. Akik négyszemközt szívesen panaszkodnak, de nyilvánosan már láthatóan vigyáznak, mit mondanak. Visszatértek a régi, a rendszerváltáskor már egyszer levetkőzött reflexek. Orbánék visszaállították nem csak a rádió- és tévécenzúrát, de az emberek kedvét is elveszik az őszinte beszédtől. Még szerencse, hogy ez a két hét múlva esedékes szavazáskor minden bizonnyal ellenük fordul majd.

A kórházi sürgősségi ügyelet fonákságai slágertémának számítanak. Márki-Zay Péter a nagymamájával példálózott, aki három napon át étlen-szomjan kellett, hogy legyen, mire ő kimentette, mondván: ha meg is hal a nagyi, legalább ne éhen vagy szomjan haljon meg. Aztán otthon szerencsésen meg is gyógyult. Hát két fideszes haver vezeti a kórházat. Más érdemeikről ő nem tud, és nem is gondolja, hogy lenne ilyen nekik. Egyszerűen csak valami helyi vagy országos potentát rokonai, és ha rajta múlna, ő már rég kirúgta volna őket. Csakhogy ez megint a régi verkli: a kórház nem önkormányzati hatáskör, országos lyukas zseb, amelyből folyamatosan csurognak ki a költségvetési milliárdok, minden bizonnyal egyes magánzsebekbe. Majd ha lesz normális ügyészség, ki fogja vizsgálni, pontosan kiébe. Addig viszont nem ér csodálkozni…

Pedig annak idején valahogy úgy lett először kétharmada a Fidesznek, hogy demagóg módon nagy hangon nekimentek az egyetlen félszeg egészségügyi reformnak, a béna napidíjnak. Pedig a reformot előbb-utóbb ismét napirendre kell majd tűzni. Márki-Zay szerint a drasztikus magánosítás lenne az egyetlen járható út. (Ami a tudósító szegényes fantáziáját illeti, én igencsak kíváncsi lennék, milyen egeret szülnek majd ez ügyben az Orbán bukását követően bizonyosan gyorsan vajúdni kezdő hegyek.)

A frissen megválasztott hódmezővásárhelyi polgármester a végén még hozzáteszi: egy dolgot azonban, akárhogy is alakuljon Magyarország közeljövője, nekik, vagyis nekünk kötelességünk megtenni. Véget kell vetnünk a sunyi félelem légkörének. Nemcsak a tolvajokra kell lecsapni, nem csak igazságot kell szolgáltatni, de véget kell vetni az egzisztenciális zsarolásnak, a burkolt vagy nyílt cenzúrának, a rettegéstől rothadó állami munkahelyi légkört is meg kell változtatni. Fel kell szabadítani az emberek alkotó energiáit, s bátorítani kell őket, hogy ne hallgassák többé el azt sem, ha valamivel elégedetlenek.

Wittinghof Tamás egy áthallásos pozitív példát említ: a budaörsi rendelőintézet orvosigazgatóját. Ő lassan 15 éve vezeti már az intézményt, és nemhogy soha semmi panasz nem volt a működésére, de évről-évre javult az ellátás. Dzsamal doktornak köszönhető az is, hogy bevezették és sikeresen működtetik ott az egynapos sebészetet – persze önkormányzati anyagi forrásból.

De Budaörs ilyen szempontból abszolút szerencsés helyzetben van. Bármennyire is zsarolja őket, vagy legalábbis zsarolni próbálja a központi költségvetés, a saját adóbevételeik messze az országos átlag fölött vannak, elsősorban a náluk letelepedett ipari és kereskedelmi vállalkozások miatt. Vannak ezért irigyeik is, de az is igaz, hogy ilyen körülmények között kevésbé függenek a felsőbb szervek – értsd: a fideszes ellendrukkerek – nemlétező jóindulatától, s jóval több téren dönthetnek önállóan a saját ügyeikben. (Én az egyik marhajó gimnáziumukról tudok – de persze ott is meg kellett küzdeniük a Klik borzalmas szűklátókörűségével és szinte határtalan központosítási törekvéseivel…)

Wittinghof meséli erről, hogy a Klik legutóbb már olyan mélységig elment, hogy levelet írtak az iskolaigazgatónak, amelyben a pedellusok szellőztetési gyakorlatát elemezték. Nem emeltek kifogást, nem az benne a pláne. Hanem hogy még arra is jutott energiájuk, figyelmük, hogy ezt a – be kell látni, alapvető fontosságú – iskolai tevékenységet is megpróbálják ellenőrzésük alá vonni. Ja, és a kritika hangján szóltak a szülők azon kárhoztatható magatartásáról, hogy a tanulókat – értelemszerűen iskolaidő után – elengedték olyan színházi előadásokra, ahol a színészek – tessék szíves lenni megkapaszkodni – csúnyán, illetlen szavakat használva beszéltek.

A kritikus hangú levél olvastán szegény iskolaigazgató csak kapkodta a levegőt. Ő szíve szerint inkább gratulálna a szülőknek azért, hogy pártolják, ha a gyerek kíváncsi a magasabb művészetekre. De megtiltani akkor sem tudná, ha inkább afelé hajlana – bármit is véljen erről némely végletesen beszűkült agyú Klik-huszár…

Az est, a lakossági fórum lassan a végéhez közeledik. Farkasházynak lejárt az ideje. Ő úgy búcsúzkodik: Hajrá Magyarország, hajrá Magyar! (Mármint Magyar György.) A budaörsi polgármester pedig töredelmesen bevallja: aznap estére Szél Bernadett budakeszi fórumára is elígérkezett. A Fidesz jelöltje ellen támogatja ellenzéki kollégáját, attól függetlenül, hogy egyébként egyetért-e annak minden nyilatkozatával, programpontjával. Nagy taps búcsúztatja a távozókat, a maradék est vezetését pedig Magyar György vállalja magára.

És ő azután megadja szót a közönség soraiban ülőknek is, mindenekelőtt Herényi Károlynak, aki szépeket tud mesélni arról, milyen is az, ha a Fidesszel lép koalícióra valaki. Milyen az onnan várható elvtársi segítség – örülhet az ember, ha megússza öt-tíz évi áldatlan pereskedéssel, ahogyan az többek között vele is megesett.

Erről Márki-Zay is tudna mesélni (tavaly év végén veszítette el az állását), de ezúttal inkább siófoki kollégáját dicséri. Aki az elsők között állt mellé, annak ellenére, hogy nem azonos ideológiai alapról indultak – de közös volt bennük az, hogy mindketten a Fidesz egyeduralma és bűnös gyakorlata ellen harcolnak. Le a diktatúrával és le a nyíltszíni, iparszerű lopással-rablással, az ország tönkretételével!

Hogy ezt hogyan lehetne eredményesebben menedzselni? Márki-Zay Péter példája erre pofonegyszerű: Csongrád megyében van két szocialista és két jobbikos körzet. Az első kettőben a Jobbiknak és a többi, kisebb pártnak kellene visszavonulót fújnia, a másik kettőben a szociknak és csatolt vagy nem csatolt részeiknek: ott hagyni kell a Jobbikot győzni. Minden más taktika oda vezet majd, hogy a négy fideszes fog majd befutni. Tehát 4:0 vagy 0:4, tessék eldönteni!

Lengyel Róbert siófoki polgármester szerint ezen kívül még arra is szükség lenne, hogy az idén minél több ember el is menjen szavazni. Egy hetven százalék körülüli, vagy annál nem sokkal csekélyebb részvétel esetén a tántoríthatatlan vagy érdekvezérelt Fidesz-szavazók szinte mindenütt kisebbségbe fognak kerülni. A részvételt pedig úgy lehet növelni, ha az ellenzékiekben tudatosítjuk, hogy ezúttal tényleg érdemes elmenniük szavazni. Ha másra nem, erre igazán jó példa volt Hódmezővásárhely.

Ott ül valahol az az első sorban Gőgös Zoltán szocialista honatya, Balaton-felvidéki képviselőjelölt, ő is szólásra emelkedik. Nincs vele semmi baj, értelmes, becsületes, jóravaló ember. Itt sokaknak szimpatikus is, mert a nézőtéren is sokan baloldaliak, Lengyel Róbert és Magyar György lelkes támogatói. Most mégsem arat elsöprő sikert. A Jobbikot ekézi valamiért, jogos sérelmeit sorolja, ami mind jogos, és biztos vagyok benne, hogy április 8-a után óriási sikere lesz ezzel majd megint. De addig – és a siófoki este most erről szólt – azon kéne agyalni, hogy zúzzuk rommá a nagyképű, aljadék Fideszt, ha nem megy másképp, akár a Jobbik segítségével is. Utána megint egymás torkának ugorhatunk persze. A nézőtéri morajlásból, a félhangos megjegyzésekből úgy látom, az itteni, siófoki többség is így látja.

Azt már meg sem merem írni, hogy barátom és alkalmi sofőröm miről beszélt nekem hazafelé. Vagyis hogy szerinte a győztes választások után, ha már visszaállítottuk közösen a sajtószabadságot, a jogbiztonságot, az alkotmányosságot és helyretettük a választási rendszert – nos, akkor első dolgunk lesz majd ezt az elsilányult ellenzések is elzavarni. És kell majd helyettük egy normálisabb csapat.

De mondom, erről most egy szót se! Előbb menjen Orbán és bandája a fenébe, ahová való. 

Tardos János