B1 blogcsalád



Orbán bevallotta, mi volt az olimpiai pályázat visszavonásának valódi oka

2017. február 24. - nickgrabowszki

Csúfos kudarc lett volna, ha Budapest versenyben marad: lehet, hogy egyetlen szavazatot se kapott volna.ovi_2_1.jpg

Az népszavazás egy magyar ügy, de az olimpiát nem Magyarországon kell megnyerni. Az olimpia megnyeréséhez nemzetközi szinten nem többség kell, hanem egység. Ezért nincs népszavazás Párizsban és Los Angelesben. Nincs arra példa a nyári olimpiák történetében, hogy olyan város kapja meg a rendezést, ahol erről népszavazás volt. Ha ott áll egy vitákból odaérkező Magyarország, ki fog ránk szavazni? Kérdéses, kaptunk-e volna egyetlen szavazatot is. Ez nagy szégyen. Kikapni lehet, de nem lehet akárhogy kikapni. Ronggyá vertek volna bennünket, ennek nem lehet kitenni bennünket, mert ennél többet érdemlünk

Ezt mondta a miniszterelnök pénteki reggeli rádióinterjújában. Augusztus óta először szólalt meg az olimpiai pályázat ügyében, és rögtön kitört belőle az őszinte, legfeljebb a felelősséget kenne másra.

Az olimpiát nem Magyarországon kell megnyerni.

Ez egy őszinte állítás állítás Orbántól, amelyik rámutat arra, csak áttételesen volt köze a pályázat visszavonásának az aláírásgyűjtéshez és esetleges népszavazáshoz: a 2024-es játékokra Magyarországnak soha egy pillanatig nem volt esélye.

De korántsem azért, mert elfogyott mögüle a választói támogatás.

Nem a választók döntenek ugyanis az olimpiai helyszínekről (kivéve természetesen azt az esetet, amikor a pályázat visszavonását kényszerítik aki valamelyik jelentkezőtől), hanem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai.

Jelenleg ők 95-en vannak, de csak 88-an szavazhatnak szeptemberben, a limai ülésen a 2024-es helyszínről, a 2-2 magyarnak (Schmitt Pál és Gyurta Dániel, Aján Tamásnak már nincs tagsága) és franciának, valamint a 3 amerikainak tartózkodnia kell. (Amennyiben a 3 kandidáns maradt volna, persze. A magyar pályázat visszavonása után Schmitt és Gyurta is szavazhat.)

Ilyenformán a helyzet meglehetősen egyszerű volt: 45 NOB-tag szavazata elegendő a győzelemhez. Ha valakik nem mennek el Peruba, akkor kevesebb is.

Őket kellett volna meggyőzni, megkörnyékezni, vagy - ahogy az már szokásos ezekben a körökben - csábító ajánlatokkal a pályázat mellé állítani.

Kérdéses, kaptunk-e volna egyetlen szavazatot is.

Az teljes kamu, hogy a NOB tekintetbe venné a pályázatok támogatottságát a jelentkező ország vagy város közvéleményében.

  • Egyfelől azért, mert a NOB mint testület nem vesz tekintetbe semmit. 
  • Másrészt meg azért, mer nem a NOB dönt, hanem a NOB tagjai. Méghozzá titkos szavazással.

Tehát minden egyes NOB-tag úgy dönt, ahogy akar. Azt vesz figyelembe, amit akar. Ez teljesen a belátására van bízva. Egyszemélyi döntéséért nemhogy felelősségre nem vonható, hanem a döntése meg sem ismerhető. (Mert titkos.)

Ez alapján azt állítani, hogy majd pont a társadalmi támogatottságot veszik tekintetbe, és nem a pénztárcájukat, legalábbis a valóságtól elrugaszkodottnak tűnik. Magyarország és Budapest nyugodtan pályázhatna még jelenlegi helyzetben is, az összegyűjtött aláírások számát tekintve is (persze ha nem járt volna le a határidő), a hagymázos álmokat nem a társadalmi támogatottság, hanem a NOB-ban mért támogatottság tudná szertefoszlatni.

Innen nézve világos, hogy

szimpla hazugság 

azt állítani, hogy Magyarország volt a 2024-es játékok legfőbb esélyese, mint ezt a kormánypropaganda napi rendszerességgel teszi.

  • Hazugság Kósától, hogy 70 százalékról 30 csökkent  Budapest esélye az aláírásgyűjtés miatt.
  • Hazugság Fürjestől, hogy ha nincs egység, már pályázni sincs értelme.
  • Meg hogy megnyerhettük volna.

Szerencsére nem nyerhettük volna meg.

Nemzeti egység ugyan soha nem volt az olimpia mögött, az ellenzők aránya 40 és 60 százalék között ingadozott, de ez a föntebb mondottak miatt nem is számított soha semmit.

Bár a titkos szavazás várható eredményeit nyilvánvalóan legfeljebb becsülni lehetett, azért az mégis jelzésértékű volt, hogy Thomas Bach NOB-elnök (bármennyire is Schmitt Pál barátja), az aláírásgyűjtést, a várható népszavazást és visszalépést kommentáló vasárnapi nyilatkozatában arról beszélt, hogy

Budapest a kevésbé esélyesek közé tartozik.

(Az is jelzésértékű persze, hogy az MTI elfelejtette idézni a nyilatkozatnak ezt a részét. Bár ez valójában semmi újat nem ad: az állami médiában teljesen rutinszeren hazudnak, tagadják le és másítják meg a valóságot.)

A Bach-nyilatkozat amúgy azt is jelenti, hogy ha valaki háromból tud a kevésbé esélyesek közé tartozni, akkor annyi esélye van, mint Szálasinak népbíróság előtt vagy Schmitt Pállnak a doktori vizsgán (már ahol nem ő jelöli ki az opponenseket).

Ha mástól nem, akkor Bachtól megtudtuk,

rég elbukta már Budapest és Magyarország, illetve Orbán és a Fidesz a 2024-es olimpiát,

ami valószínűleg azt is jelenti, hogy soha egyetlen pillanatig sem volt valós esélye, gyenge volt a lobbiereje. Párizsnak és Los Angelesnek több a lekötelezettje. (És akkor igyekeztem ezt nagyon finoman megfogalmazni.)

Hogy Orbán és a Fidesz is tudta, el fogják bukni a límai szavazást, több jele is volt az utóbbi hónapokban.

  • Például Orbán nyilatkozata még Rióban arról, hogy a riválisok megmutatták az erejüket.
  • Vagy az, hogy augusztus óta csak egyszer ejtette ki a száján az olimpia szót, az MTK-stadion átadásán, és akkor se a pályázattal összefüggésben.
  • De az is, hogy Bienerth Gusztáv turisztikai kormánybiztos új mellékállást keresett magának, és ő lett Gyárfás utóda az úszószövetség élén. Pedig addig ő volt az olimpiai pályázat szavazatszerzésért felelős embere. De már ráért, mert a szavazatszerzésen nem kellett dolgozni.

Innen nézve az is érthető, miért akart kitúrni a Fidesz Borkait a MOB éléről. Nem azért, mert nem támogatta eléggé az olimpiát, hanem épp ellenkezőleg: nem volt hajlandó arcát adni a kudarchoz, úgy tenni, mintha ő állt volna Orbán álma mögött.

Tarlós viszont a politikai túléléséért cserébe vállalta, hogy nevét és arcát adja az előre látható buktához, de aztán a Momentum aláírásgyűjtése alkalmat adott arra, hogy az ellenzékre, az ellenzéki szavazókra kenve a lehető legkisebb vesztességgel jöjjön ki a Fidesz a dologból.

Persze a Momentum mögött nem a Fidesz állt, de az utólag jól látszik, hogy Orbánéknak egyáltalán nem volt ellenére a visszavonás kikényszerítése.

Legalább lehet kire fogni a vereséget.

És minden bizonnyal hamarabb lecseng így az ügy, nem lesz napirenden még a következő 7-8 hónapban, meg utána egészen a választásig. A kampányra nem fog már emlékezni arra senki, hogy a Orbán és a Fidesz elbukta az olimpiát.

A visszavonás mellett persze lehetett volna egy opció az is, hogy a kormánypropaganda nem kis számú eszközeivel beleállnak a népszavazásba, és megpróbálják megnyerni.

Ha beleállnak és kampányolnak, akkor két eset van.

  • Az ügyük veszít a népszavazáson. Egy évvel a választások előtt nagyon kínos, ha kiderül, hogy a kormány nem a nemzet kormánya, csak annak egy csoportjáé, szemben azzal, amit magukról állítanak. A nemzet ellenben leszavazza a kormány ügyét.
  • Ha meg nyernek, akkor még kínosabb, ha utána Limában szavazatot se kapnak, vagy csak nagyon keveset. A nemzetközi presztízs látszata is szertefoszlott volna.

Orbán úgy bukta el ezt az olimpiát, hogy ahhoz semmi köze nem volt az ellenzéknek. Sőt, még a magyar választóknak sem. Ez tőlünk függetlenül dőlt el. Nem sikerült elég szavazatot szerezni a NOB-ban. Nemhogy 45 körülit, de lehet, hogy még tízet sem.

Akkor már jobb megelőzni a látványos pofáraesést, és önként visszalépni.

A helyzet tehát az, hogy a Fidesz nem rendez olimpiát 2024-ben. Az aláírásgyűjtés azonban menekülési utat jelentett számára. Alkalmat adott arra, hogy ne kelljen szembesülnie egy kínos kudarccal Limában.

A saját bázisa van annyira szilárd és befolyásolható (eufemizmus!), hogy készséggel elhisz neki bármit, még azt is, hogy az ellenzék, sőt az ellenzéki választók a hibásak azért, hogy

a Fidesz és Orbán elkalkulálta nem szervének méretet, és belebukott az olimpiarendezési vágyálomba.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5012282699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pamut 2017.02.24. 23:44:30

@atomic power 1986DucaDuca:
:DDDD

ezt már fél órája leírtam neked, itt van fentebb, már azt is hazudod hogy nem látod amit neked írtak? :DDDD

nesze, ezt írtam:
"hazugságaid:

1. tagadod a tényt hogy Orbán szavát adta a népszavazásra, noha még videó is bizonyítja (micsoda önmagelázás ez részedről, atyaég....)

2. Behazudtál egy 75%-os többségű elvárást, ami nem igaz.

3. Azt hazudod hogy az ellenzék miatt nem lehet népszavazni, ami vakítóan szürreális barom hazugság.

4. Folyamatosan azt hazudod mintha a népszavazás kiírás azon múlna hogy annak van-e értelme, stb, noha nem azon múlik, izomból félrebeszélsz egyfolytában.

És biztos van még pár, olvasd vissza.

Istenem de szánalmas vagy, hazudsz te mindent csak az imádott orbánodat kimosd az árulásából :) azt hiszed nem vagy átlátszó az egész kamu erőlködéseddel, mint a víz? ez komoly? :D"

ja és ehhez csapd hozzá a legújabb hazudozásodat, hogy a fővárosra próbálod tolni a hazug színjátékotok terhét, te gyáva :D

pamut 2017.02.24. 23:55:02

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

figyeled az "aleksz róz" nevű orbánügynök hogy felszívódott, amikor a párt küldte a váltást atomic képében? :D

pamut 2017.02.24. 23:57:33

Na akkor ÚJRA A VIDEÓ arról, ahogy Orbán 3 hete megígérte, hogy ha akarnak, akkor az emberek dönteni is fognak az olimpiáról:

coub.com/view/rj4q3

"Ha az emberek akarnak dönteni róla, akkor majd dönteni is fognak."

Még a sajátjainak is a képébe hazudott..... ;)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.25. 00:02:47

@pamut: :))

Talán csak nicket váltott. Gusztustalan munka ez a hazudozás, nehéz lehet rá embert találni.

Meg olyan kell, aki figyel. Múltkor Lenin elbaszta, azzal érvelt, hogy mészaros annyit lopott, hogy alkalmazottanként átlag 58 millió hasznot hoztak a cégei. Ő persze ezt mészaros zseniére hozta példának. :))

Billy Hill 2017.02.25. 00:06:36

@pamut: Ja, csak 14 hónap múlva már tök mindegy lesz. A sajátjai sem fognak rá emlékezni (ők főleg nem), de más sem. Hol lesz már az idei hó? Illetve ha a DK meg az MSZP továbbra is ilyen szorgalmasan zárogatják ki egymást (meg néha a Fodor Gábort is) a zösszefogásukból, akkor semmi épkézláb ellenfele nem lesz ezeknek, és befigyel még négy év Orbán... Előre is gratulálok szinte minden kedves létező magyar pártnak a nagyszerű tevékenységéhez! U.i. Most sikerült valami ellen összefogni, ez jó, ez kb. kettes alá szint. Majd amikor egyszer valami mellett sikerül együttműködnie nagyobb néptömegeknek, az lesz a honi demokrácia nagy ünnepe. Már így is késik 30 évet...

VT Man 2017.02.25. 00:09:12

@pamut:
Hihetetlen, hogy a "ne legyen olimpia" hivok most, hogy nem lesz olimpia, azon verik magukat, hogy de miert nem lesz nepszavazas, meg hogy az kotelezo.

Normalisak vagytok!?!?

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.25. 00:16:24

@pamut:

"hazugságaid:

1. tagadod a tényt hogy Orbán szavát adta a népszavazásra, noha még videó is bizonyítja (micsoda önmagelázás ez részedről, atyaég....)"

A videoban szavazasról, nepszavazasról nem beszelt, te pedig mindig nepszavazasra hivatkozol.

"2. Behazudtál egy 75%-os többségű elvárást, ami nem igaz."

Ezt egy cikkből ideztem, nem en talaltam ki.

24.hu/kozelet/2017/02/14/a-varos-ahol-nyertek-az-igenek-a-nepszavazason-megsem-rendeztek-olimpiat/

"3. Azt hazudod hogy az ellenzék miatt nem lehet népszavazni, ami vakítóan szürreális barom hazugság."

Ilyet nem írtam. Azt irtam, hogy az ellenzeki partok nagy resze az olimpia ellen van es ez egy nepszavazasi eredmenyben oly módon mutatkozna meg, ami nagyon kedvezőtlen lenne a palyazat szempontjabol.

"4. Folyamatosan azt hazudod mintha a népszavazás kiírás azon múlna hogy annak van-e értelme, stb, noha nem azon múlik, izomból félrebeszélsz egyfolytában."

En magam irtam, hogy a törveny szerint a Fővarosi Közgyűlesnek kell kiírnia a helyi nepszavazast, mert az az illetekes.

"ja és ehhez csapd hozzá a legújabb hazudozásodat, hogy a fővárosra próbálod tolni a hazug színjátékotok terhét, te gyáva :D"

Nem értem miről beszelsz. Ki tol ra kire, mit?

Idezet a nepszavazasi törvenyből a helyi mepszavazasra:

"52. § A polgármester a törvényben foglalt feltételeknek megfelelő kezdeményezést a 43. § (2) bekezdése vagy az 50. § szerinti tájékoztatás kézhezvételét követő legközelebbi testületi ülésen bejelenti.
53. § A helyi népszavazás elrendeléséről az 52. § szerinti bejelentést követő harminc napon belül dönt a képviselő-testület."

Mit hazudtam még?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.25. 00:20:49

@VT Man: "a "ne legyen olimpia" hivok"

Inkább "mi dönthessük el, hogy legyen-e olimpa" hívők.

Ezt úgy hívják, demokrácia.

pamut 2017.02.25. 00:30:12

@VT Man:

266 ezer ember fejezte ki akaratát hogy legyen népszavazás, erre bazdmeg telibe akarod szarni az emberek akaratát?

Normális vagy ????

bonasera 2017.02.25. 00:39:36

Ahhoz képest, hogy Orbán szerint megvolt a Nagy Nemzeti Egység, az ellenzéki pártok elég hamar aktivizálták magukat aláírást gyűjteni.

pamut 2017.02.25. 00:42:57

@atomic power 1986DucaDuca:

Tudtam én hogy tovább fogsz hazudni ;)

1. Az egy kérdésre adott válasz volt. És pont a népszavazásról szóló kérdésre adott válasz. Nem igaz hogy nem tudsz rákeresni.
Bár a videó ÖNMAGÁBAN is totál egyértelmű, az hogy elhazudod a magyar mondat jelentését csak téged minősít :)

A videó BIZONYÍTÉK rá hogy Orbán szavát adta a népszavazásra, és most ezt szarja telibe.
Te meg akkor féreg vagy hogy nyíltan letagadod ami a videóban is kerek-perec benne van.

2. Tehát nem tudsz nem hogy több, de még egy "szakértőt" sem megnevezni, csak valami névtelen cikket :) miközben TÉNY, hogy 62%-os többségű szavazás után is adtak oda olimpiát :) Szóval hazudsz vagy sem, fideszes?

3. Épp az a hazugságod hogy azt hazudod hogy a pici baloldal döntő hatást tudna gyakorolni az eredményre a fidesz-jobbik koalícióval szemben. Hazugság.
de a fő hazugságod, hogy egyáltalán bármit is számít a várható eredménye a szavazásnak abból a szempontból, hogy ki kell-e írni a szavazást magát? akárhányszor dumálsz félre: nem, nem számít.

4. "En magam irtam, hogy a törveny szerint a Fővarosi Közgyűlesnek kell kiírnia a helyi nepszavazast, mert az az illetekes."
Ezt a vakító, pofátlan, gátlástalan hazudozásodat már külön kommentben cáfoltam. Formailag persze igaz, csak hát pörög a szemgolyód annyira álszent mert te is tudod hogy csakis orbán akarata dönt, pont.

Képmutatásból színjeles vagy, le se tagadhatnád hogy fideszes vagy te féreg :D

"Nem értem miről beszelsz. Ki tol ra kire, mit?"
lololololooolollllolol :DDD
a kis rohadék álszent :DDD
hogy nem sül le a pofádról a bőr :DDD

akkor ismét a pofádba te hazug, bemásolom újra, nesze:

"Az az álszent hazug képmutató büdös fideszes fajtádat, mintha nem tudnád te is 10000%-osan hogy úgyis az lesz amit Orbán akar :DDD

Az az álszent hazug képmutató büdös fideszes fajtádat, mintha nem tudnád te is 10000%-osan hogy Orbán kézivezérli a fővárosi fideszt is :DDD

És mintha nem tudnád te is 10000%-osan hogy Orbán ha akarna kiírhatna népszavazást tök függetlenül a fővárostól is, ahogy ezt tavaly meg is tette, amikor érdeke volt....

na, hazudj még te képmutató....."

Istenem órákon át hazudozol csak mert orbánfanatikus vagy, miközben még önmagadnak is hazudozol folyamatosan, hihetetlen ez a torzulás, hogy hová bírsz süllyedni, még az önalázást sem bánod orbánért :) remélem kurva sok pénzt kapsz ezért, csak nem vagy akkora balek hogy ingyen nyalod a seggét....

BiG74 Bodri 2017.02.25. 00:54:53

@Billy Hill:
Ez csak nézőpont kérdése, hogy az álláspontunk valami mellett, vagy valami ellen lett kialakítva. Kár a kurmányzati nézőpont soft vàltozatát nyomni.

Billy Hill 2017.02.25. 01:06:15

@BiG74 Bodri: Bocs, hogy volt egy véleményem! Legközelebb nem fog előfordulni! :-)

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.25. 01:27:08

@pamut:

"A videó BIZONYÍTÉK rá hogy Orbán szavát adta a népszavazásra, és most ezt szarja telibe."

Nem mondta ki azt, hogy nepszavazas kereteben döntsön a nép. A közvélemenykutatasok es az alaírasgyüjtes sikere alapjan nyilvanvalova valt az olimpia elutasitottsaga. A nepszavazasról a bírósag fog dönteni, nem a miniszterelnök.

"2. Tehát nem tudsz nem hogy több, de még egy "szakértőt" sem megnevezni, csak valami névtelen cikket :) miközben TÉNY, hogy 62%-os többségű szavazás után is adtak oda olimpiát :) Szóval hazudsz vagy sem, fideszes?"

Nem kell elhinned a cikk tartalmat, de én legalabb hivatkoztam valamire. Te nem tudtál.

"3. Épp az a hazugságod hogy azt hazudod hogy a pici baloldal döntő hatást tudna gyakorolni az eredményre a fidesz-jobbik koalícióval szemben."

A "kvota nepszavazason" az ellenzek ezen resze eleg sok valasztora gyakorolt hatast. Ervenytelenne tudta jogilag tenni a bojkottal.

"de a fő hazugságod, hogy egyáltalán bármit is számít a várható eredménye a szavazásnak abból a szempontból, hogy ki kell-e írni a szavazást magát? akárhányszor dumálsz félre: nem, nem számít."

Törvenyileg ki kell írni. Írtam. Az mas kerdes, hogy lesz e belőle nepszavazas.

""4. "En magam irtam, hogy a törveny szerint a Fővarosi Közgyűlesnek kell kiírnia a helyi nepszavazast, mert az az illetekes."
Ezt a vakító, pofátlan, gátlástalan hazudozásodat már külön kommentben cáfoltam. Formailag persze igaz, csak hát pörög a szemgolyód annyira álszent mert te is tudod hogy csakis orbán akarata dönt, pont."

Ha formailag elismered, hogy igaz, akkor nem hazudtam. Az mas kerdes, hogy informalisan ki az igazi dönteshozó.

"Képmutatásból színjeles vagy, le se tagadhatnád hogy fideszes vagy te féreg :D"

Köszönöm a jelzőket. Ez gyengeseged jele. Nem tehetsz róla, hogy gyermekkorodban nem kaptal eleg szeretetet. Be is fejezem ezt "beszelgetest", mert nagyon alacsony nívón kommunikalsz.

pamut 2017.02.25. 01:44:12

@atomic power 1986DucaDuca:
1. Ez komoly? :DDD Már oda süllyedsz hogy direkt levegőnek nézed amit írtam, ennyire félsz tőle? :DDD

Sebaj, újra: Ezt mondja a videóban Orbán:
"Ha az emberek akarnak dönteni róla, akkor majd dönteni is fognak."

Ez ÖNMAGÁBAN IS egyértelmű, TAGADHATATLAN. és te, pofátlan fideszes, letagadod a tényt.... mert egy szar vagy.

De ráadásnak egy kérdésre válaszolta, amiben pont a népszavazásra kérdeztek rá, tehát ezt 100%-osan arra értette.
Meddig fogod még tagadni a TÉNYT te hazug? :DDD

"A közvélemenykutatasok es az alaírasgyüjtes sikere alapjan nyilvanvalova valt az olimpia elutasitottsaga. "
Kibaszottul nem egyértelmű, ezt már sokszorosan cáfoltam fentebb, és az arányokon még lehet is változtatni.
Ezeket már eddig is elírtam, ugye hogy nem csak hazug vagy de gyáván hazug is hogy úgy teszel mintha már ezeket nem írtam volna le? :D Ezt a gyávát bazdmeg :DDD

"A nepszavazasról a bírósag fog dönteni, nem a miniszterelnök."
Már ezt is cáfoltam :)
Hiszel benne ugye hogy ha lehajtott fejjel sulykolod a magadét akkor egyszer csak igazzá válnak a hazugságaid? :DDDDD

2. "Nem kell elhinned a cikk tartalmat, de én legalabb hivatkoztam valamire. Te nem tudtál."
Hahóóóóó!!!!
Idióta elvtáááárs!!!
van ott benn valakiiiii? :DDDDD
BESZÉLSZ MAGYARUL? :DDDD

Móricka, ééééérted ezt a mondatot, FEL BÍROD FOGNI A JELENTÉSÉT?:
"TÉNY, hogy 62%-os többségű szavazás után is adtak oda olimpiát :)"

Most komolyan linkeljem neked hogy 2003-ban Vancouver 62 százaléka mondott igent a 2010-es téli olimpiára, mert akkora debil vagy hogy nem tudsz egyedül rákeresni? :DDDDD

IGAZ VAGY NEM IGAZ hogy már 62% is elég a rendezés elnyeréséhez?????
Na, hazudj még, te szar :D

3. "A "kvota nepszavazason" az ellenzek ezen resze eleg sok valasztora gyakorolt hatast. Ervenytelenne tudta jogilag tenni a bojkottal."
:DDDDDDDD
Te honnan tudod hogy az az ellenzék hatása volt idióta? :DDD Szerinted az ellenzéknek 60%-a van mert 60% nem ment el szavazni, te ostoba kretén, ennyire még te sem lehetsz hülye! :DDDD
És nem is vagy, tudod jól hogy HAZUDSZ.
És van bőr rá a pofádon NYILVÁNVALÓ hazugságot sulykolni.... aztán csodálkozol hogy tisztességes ember csak köp ha meglátja a féreg fajtádat bazdmeg, hogy nem sül le a bőr a hazug pofádról.

"Az mas kerdes, hogy lesz e belőle nepszavazas."
Na és, szerinted lesz? :D na, gyerünk, hazudj megint :D

"Ha formailag elismered, hogy igaz, akkor nem hazudtam."
Lófaszt nem hazudtál fideszes. mindenki telibeszarja a formaszínházat, a lényegről beszél mindenki, csal te nem, vajon miért ha nem hazudni akartál?

és akkor ismét:
órákon át hazudozol csak mert orbánfanatikus vagy, miközben még önmagadnak is hazudozol folyamatosan, hihetetlen ez a torzulás, hogy hová bírsz süllyedni, még az önalázást sem bánod orbánért :) remélem kurva sok pénzt kapsz ezért, csak nem vagy akkora balek hogy ingyen nyalod a seggét....

pamut 2017.02.25. 01:56:39

@atomic power 1986DucaDuca:

Na te HAZUG FIDESZES!

Mivel te mindent elhazudsz, kikerestem az egész videófelvételt, ahol elhangzik az újságírói kérdés is. Itt van az egész sajtótájékoztató, tekerj 23:25-ig, ott a kérdés, majd egyből rá Orbán válasza is:

www.atv.hu/belfold/20170130-nezze-eloben-orban-viktor-es-botka-laszlo-sajtotajekoztatojat

Idézem, a kérdés:
- "Támogatja-e azt, hogy az emberek népszavazáson dönthessenek a budapesti olimpia rendezéséről?"

Orbán válasza:
- "Ha az emberek akarnak dönteni róla, akkor majd dönteni is fognak."
És még ezt is hozzáteszi: "a kormány tudomásul veszi, hogy olyan formában születik meg a döntés, amilyen formában ezt az emberek akarják."

Na, fogadunk hogy ezt is elhazudod, fideszes? :DDDDDD

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.25. 02:01:31

@atomic power 1986DucaDuca: "Nem mondta ki azt, hogy nepszavazas kereteben döntsön a nép. A közvélemenykutatasok"

:)) Vergődsz. Nemrég én is felsoroltam egypár hazugságodat, akkor is ezt csináltad.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.25. 02:16:53

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: "Megbukik a kormány, ha Budapest az olimpia ellen szavaz?"

Nemtom. Lehet, hogy orbán ezt gondolja, azért gyávult be.

VT Man 2017.02.25. 05:46:03

@pamut:
"266 ezer ember fejezte ki akaratát hogy legyen népszavazás"

Ja, értem, tehát õk tkp. mind akartak olimpiát, de ezt egy népszavazáson akarták bizonyítani? A no olimpia pedig nem azt jelenti, hogy "nem olimpia"?

Ez a szemét orbán tényleg elvette a cumitokat.

n3spr3ss0 2017.02.25. 06:26:07

@aleksz róz: Meg a minimálbér adóztatásának eltörlésével.

n3spr3ss0 2017.02.25. 06:27:11

Fideszbirkák,most Paks következik!

apro_marosan_petergabor 2017.02.25. 07:24:48

Egy kis libero öklendezést láttunk. Szokásos hírtorzítás, félremagyarázás, anyázás.
Az index süllyedési folyamatába ez belefér.

apro_marosan_petergabor 2017.02.25. 07:28:29

Volt már az utóbbi tíz évben olyan libero birka-katona, aki feltudott mutatni egy önálló gondolatot? Esetleg a gondolkdás ismérvei kimutathatóak rajta? Vagy csaka Soros-PC main streame-et tudja öklendezni...
Ezt most amerika kiköpte, ide ez mikor gyűrűzik be?

$pi$ 2017.02.25. 07:50:27

Látom azért ez a pamut nevű rokkantnyugdíjas alaposan a kezébe vette ezt a blogot is. Ha hozzávesszük a másodlagos nickjeit is, akkor kiderül, hogy kétharmada van az index blogokon.

Kár, hogy egy idióta. :D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.25. 08:25:26

@$pi$: Ezt pont te mondod, aki odaég minden poszton ahol hozzászól. :-))

1ghost 2017.02.25. 08:37:46

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Pontosan ráadásul nickjei tucatjain. De erre a mocskos, gerinctelen bérhazudozóra mostanság nehéz idők járnak. Szarban van akár a gazdája, mindenki csak röhög rajta, ha már leköpni nem tudják.

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.25. 08:41:22

@pamut:

Amikor az ominózus mondatot mondta a M.E., akkor a nepszavazasra kerdeztek ra, de nem azt valaszolta, hogy nepszavazas lesz. A nep a döntesi jogat ervenyesitheti az altala valasztott kepviselői útjan. Ez a Fővarosi Közgyűles. Ha a Fővarosi Közgyülés visszavonja az olimpiai palyazatot, akkor eleget tesz a közvelemeny túlnyomó többsegenek az akaratanak. Nem a közvelemeny akarata ellen cselekszik , hanem azzal szinkronban. Teljesül a nep akarata. Ha a Fővarosi Közgyűlesben többsegben vannak azok, akik a palyazatot vissza akarjak vonni, akkor ezt megtehetik, mert a lakossag tóbbsege is ezt akarja. A nepkepviselet utjan ervenyesül az emberek akarata.

Athénban annak idején 95 százalékos támogatottságot mértek. Pekingben a helyiek és a NOB mérései szerint is 95 százalék körüli volt az olimpiat tamogatok aranya.

A NOB-nak nem elég a hajszálnyi többség. A 2016-os játékokra pályázó Tokiónál alacsonynak mondták a 2009-ben mért 55 százalékos támogatottságot. Rióban 85 százalék allt az olimpia mellett. Madridban 85 százalékos többség volt.

Tokió a 2020-as játékokat mar 70 százalékos támogatassal szerezte meg.

Mi ahelyzet nalunk?

A Medián szerint mar 2015 év végén csökkent a magyarok körében az olimpia támogatottsága, a budapesti rendezésnek kevesebb volt a támogatója (41 százalék), mint az ellenzője (53 százalék). A Nézőpont Intézet szerint is csak 53 százaléka pártolja a rendezést. A Publicus 2016. augusztusban vegzett mérést. A megkérdezetteknek csak 45 százaléka támogatta az olimpiát, 35 százaléka határozottan nem akarta, 15 százaléka pedig inkább nem támogatta a felmeres szerint.

""A közvélemenykutatasok es az alaírasgyüjtes sikere alapjan nyilvanvalova valt az olimpia elutasitottsaga. "
Kibaszottul nem egyértelmű, ezt már sokszorosan cáfoltam fentebb, és az arányokon még lehet is változtatni. ""

Én a közvélemeny kutatóknak jobban hiszek, mint neked.

"A nepszavazasról a bírósag fog dönteni, nem a miniszterelnök."
Már ezt is cáfoltam :)"

A nepszavazasi törveny nem erről szól. Olvasd el. Ha a nepszavazas okafogyotta valik - marpedig ha viszavonjak a palyazatot, akkor az lesz- bírósag fog dönteni arról, hogy ki kell-e írni. A birósag el fogja dönteni, hogy van-e meg ertelme nepszavazast kiírni egy olyan kerdesben, amely az olimpia megrendezese elen iranyult, de a rendezesre vonatkozo palyazatot viszavonjak.

"Móricka, ééééérted ezt a mondatot, FEL BÍROD FOGNI A JELENTÉSÉT?:
"TÉNY, hogy 62%-os többségű szavazás után is adtak oda olimpiát :)"

Kanada elnyerte 62%-al, mi mit kezdjünk a 45%-al? Lasd Publicus. Szerintem azota csak romlott a helyzet, mivel az ellenzek nagy resze is kihatralt az olimpia mögül. A NOB nem fog kockaztatni.

""3. "A "kvota nepszavazason" az ellenzek ezen resze eleg sok valasztora gyakorolt hatast. Ervenytelenne tudta jogilag tenni a bojkottal."
:DDDDDDDD

Te honnan tudod hogy az az ellenzék hatása volt idióta? ""

Nem en, hanem az ellenzek allitotta ezt. Akik otthon maradtak, azok szerintük mind a bojkottnak engedelmeskedtek. Azota mi valtozott?

rigolya2 2017.02.25. 09:20:56

@lippsi e vagy?: A népszavazás az ellen kellet, hogy ne egy olimpiai költekezés nagyságrendekkel nagyobb költségvetéséből lopkodjanak orbáni fidesznyikjei, hanem kénytelenek legyenek sok "kis" projektből... mint a stadionok vagy M3, netán valami eü vagy oktatásbeli fejlesztés...

Jakab.gipsz 2017.02.25. 09:22:36

Orbán bevallotta (az Andrási út 60 -ba) az Olimpia pályázat vissza vonásának valódi oka: mert a libsik megfúrták, és elkúrták.

Építeni nem tudnak még az állomásainkat (metró) is ellopják.

Világos!

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2017.02.25. 09:39:53

Wow Orbán és hatalmi elit hazudott mi ebben a meglepő?

arturdent 2017.02.25. 09:42:57

@A Momentum kiütötte orbánt:

Te meg szopogassad a libsi barátaid faszát. Hozzád képest egy fekete lyuk is világít.

histar007 2017.02.25. 09:47:21

A saját hzugságoknál két dologra kell vigyázni:
- nem szabad belezavarodni
- nem szabad elhinni
Lipsi elvbarátaink szerint Orbán vesztette el az olimpiát. Ő vesztes. Nos ahogy eddig is sokszor, ebből is ki fog tudni jönni talán még jobban. Az olimpiai rendezést kevés helyen övezi elsöprő támogatás, viszont ha csinálni kell beleállnak és végrehajtják. Menet közben jön valami büszkeség féle is, mert a legtöbb ember magát is nagyobbnak érzi, ha valami nagy dolgon dolgozhat.
A szavazás menete kétség kívül olyen, ahogy le van írva. A NOB nem lett átláthatóbb egy centivel sem, bármikor dönthet egy rakás afrikai küldött, hogy a gyerekei inkább az USC és az USLA ösztöndíját válasszák a SOTE és a BME helyett. Ha az USA versenyben van a rendezésért az garancia a verseny tisztaságáért, Salt Lake City sem volt korrupt és Atlantához sem volt semmi köze a Coca Colának. Ha LA nyerne majd gondoljunk erre. A sportllóik pedig ugye nem doppingolnak, legalábbis is nem buknak meg (csak ki ne derüljön az ellenőrzés hiánya).
Póker nyelven Orbán kapott két jó lapot a kézbe. Megadta a vakot, páran megadták még,, sokan dobtak. Jött a flop és tovább emelt. Ezt már csak ketten adták meg. Majd jött az aláírásgyűjtés (mintha megmutattak volna pár dobott lapot) és ez már nem kellett. Simán elengedte. Mutatnia sem kellett és All Inre sem kellett mennie.
Sosem tudjuk meg milyen támogatott volt s pályázat itthon és sosem tudjuk meg, hogy valóban kikaptunk-e volna és ha igen akkor mennyivel.
A nép ezt akarta(?) meg is kapta. Nem ment szembe velük.
Amúgy meg aligha grantálhatta volna, hogy még 2 választást meg tud nyerni, ha pedig kikap akkor az ellenzéknek nem az első dolga lett volna visszalépni.
Ha felülkerekedik a "not in my backyard" szemlélet, akkor az emberiségnek reszeltek

SJobs 2017.02.25. 10:08:43

En Haris Evara, arra a retekfeju liberalis kurvara fogom a vereseget. Kivanok vidam 2%-ot a Momentumnak es ezuton uzenem nekik, hogy a szelsosegek nem szoktak nagyobb tomegeket elerni. Amellett, hogy azert sem rajongunk ha jon egy baloldali ex-maszopos es uj kontosbe probalja csomagolni a degeneralt, beteg, europaban bukott ideologiajat.

n_dy 2017.02.25. 10:40:38

avval persze ne törődj, hogy a NOB kis országok számára fogadta el a "Olympic Agenda 2020" elnevezésű reformprogramot, amely a három jelentkezettből kizárólag Budapestre illik.
demagóg cikkecskédet viszont ekkor nem tudtad volna megírni...

2017.02.25. 10:49:50

@apro_marosan_petergabor: nem az index változott, papám, hanem te látod másképp a dolgokat :D

ben2 2017.02.25. 10:57:31

Most komolyan még mindig az a téma, hogy egy "Nolimpia" néven futó aláírás gyűjtő akció eredményeként visszavonják az olimpia pályázatot?
Ezen megy a sírás?
Abszurd.

Megmondtuk előre, hogy Orbán ebből csak jól tud kijönni:

1. Mindenki tudta, hogy eleve esélytelenül indultunk a pályázaton, a cél az volt, hogy bekerüljünk a komolyan vehető jelöltek közé és később valódi esélyekkel induljunk. A kormány tehát nem veszít semmit a pályázat visszavonásával, az aláírásgyűjtéssel csak a jövőbeli esélyeinket buktuk el (biztos megérte).
2. A ballib pártok újfent segget csináltak a szájukból. Ugyanezt csinálták Paks 2-vel, ott is maximumra járatták az ellenkampányt, miközben előtte megszavazták. Meg is lett az eredménye - fidesz kétharmad 2014-ben, miközben a csapból is a "Putyin pincsije" kampány folyt. A ballib ellenzéknek most ismét sikerült lenulláznia a hitelét egy évvel a választások előtt. Gratulálok.
3. De legalább a balosoknak újabb mikroszervezettel kell osztozniuk a maradék szavazóikon, így a "ki kivel nem fog össze" szappanoperához újabb szereplő csatlakozott, Fodor Gábor helyét pedig megkaphatja a Momentumos csóka.

fidesz maszop dk egykutya 2017.02.25. 11:01:13

@$pi$: ezért aztán te is előveszed a nickjeidet :D

Netuddki. 2017.02.25. 12:15:02

@aleksz róz: Tegnap nem azt írtad, hogy elhúzol innen a picsába? Akkor most mégis mit keresel megint itt?

Netuddki. 2017.02.25. 12:16:40

@ben2: Tolvajfideszes wishful thinking...

pamut 2017.02.25. 12:22:54

@VT Man:

Ember, tényleg ennyire hülye vagy? :D

A 266 ezer ember nem az olimpia ellen írta alá, hanem a népszavazás mellett. Az a társaság amelyik ezt szervezte, nyíltan az olimpia ellen volt, de ez egy másik dolog, ettől még az aláírás a népszavazásért volt. Komolyan képtelen vagy ezt a két dolgot megkülönböztetni egymástól? :DDD

ember, sok olimpia-párti is akar népszavazást, mert nem olyanok mint orbán hogy erőből letoljanak az ország torkán bármit, hanem van bennük igény a demokráciára, mert magyarok és azt akarják hogy mi magyarok szavazhassunk a saját hazánkban.

könyörögöm, ez neked tényleg túl magas? :D

Netuddki. 2017.02.25. 12:30:07

@VT Man: "Ez a szemét orbán tényleg elvette a cumitokat."

Aha.

Inkább azt bizonyította, hogy egyszemélyben, tolvaj bűnöző diktátor módjára, egyedül dönti el mi történjen ebben az országban.
Érdekes, amikor pályázni kellett a zolinpinára, állítólag Budapest közgyűlése szavazta meg az egészet. Erre a vajda eldönti (a tarló és a másik csak biodíszletnek volt ott), hogy vonják vissza a pályázatot? Nem a főváros közgyűlésének kellett volna eldönteni?
Hát, a jó qrva anyátokkal szórakozzatok orbángecik!

Netuddki. 2017.02.25. 12:32:33

@pamut: Az a baj az úgynevezett ellenzékkel, hogy simán kihagyják az olyan ziccereket, amit az előző hozzászólásomban is említettem. Mégis kijafsz ez az orbán, hogy csak úgy eldönti, egyedül?, akkor mégse legyen zolinpina?

pamut 2017.02.25. 12:40:07

@atomic power 1986DucaDuca:

EMBER!!!!

KAPJ MÁR A FEJEDHEZ!!!!

Meddig alázod még magad orbán kedvéért?
Nincs igényed arra hogy ne csinálj magadból idiótát?
Bármekkora féreggé nyomorítod magad orbán kedvéért???
Meddig süllyeszted még magad ember?

Könyörgöm, ugye pénzt kapsz hogy hazudj?? Mert az még mindig a kisebb rossz lenne! Mert ha magadtól torzultál ilyen emberi ronccsá, az a lehető legrosszabb verzió!

Nem, nem, nem, nem tudom elhinni hogy létezik olyan anya aki arra tanítja a gyerekét hogy hazudjon, hogy alázza magát, hogy csináljon patkányt magából! a te anyádról sem bírom ezt elhinni! gondolj már anyádra te nyomorult! a szemébe tudnál most nézni???? erre tanított téged bazdemg? nem hiszem el! a saját anyádat is elárulod ennyi hazugsággal ember!

mi ez a szánalmas hazug baromság amit összehordtál???

AD 1.: Eddig tagadtad hogy a népszavazásra ment volna a válasz, eddig erre építetted a hazudozásodat, most hogy itt a teljes videó, most meg totálisan új dologgal jössz elő! Ez már önmagában leleplez téged, mert az eddig csak a riporter kérdésének hiányára hivatkoztál, bezzeg amikor az megvan akkor már hirtelen tök mást találsz ki! Mi ez a dedó? Nem szégyelled magad? Anyád hazudni tanított?

AD 2.: Hazudsz, hazudsz, hazudsz. Totális kiforgatása orbán válaszának amit te mondasz! MAGYARUL BESZÉLT BAZDMEG! Nem tudod eltagadni! És nem csak azt mondta, hogy "Ha az emberek akarnak dönteni róla, akkor majd dönteni is fognak.", hanem még EZT IS hozzátette:
"a kormány tudomásul veszi, hogy olyan formában születik meg a döntés, amilyen formában ezt az emberek akarják"

TUDSZ MAGYARUL???
BÍROD ÉRTELMEZNI???

NEM TUDOD ELHAZUDNI!!! Ezt nem lehet kiforgatni, félremagyarázni, ha vért izzadsz, ha összeszarod magad az erőlködésben akkor sem, te nyomorult :D

És TÖK MINDEGY mit mutatnak a felmérések, NEM EZ A KÉRDÉS, hanem az hogy az emberek szavazni akarnak!!!
De egyébként is simán kihozhatná a fidesz+jobbik a 62%-ot, amit TÉNY hogy elég, akármeddig HAZUDSZ, mert már van rá példa hogy elég volt!

De a lényeg hogy a nép akarata a népszavazás volt, EZT ÍRTÁK ALÁ, erre tett ÍGÉRTETET orbán, és ez nem teljesül!
Akármeddig hazudsz, ez a TÉNY!

Komolyan, meddig alázod még magad atomka?
Miért hazudsz???
Megéri ez neked?
Mi a motivációd, ember?
Azt hogy anyád tanított volna a hazudozásra, azt nem hiszem el.
Istenem, add hogy pénzért csináld, mert ha már olyan emberi torzó vagy, hogy direkt önként alázod önmagad, hogy már kifejezett célod az emberi mivoltod megtagadása, az a legmélyebb tragédia....

2017.02.25. 12:46:04

@Tibi !:
mi közöd hozzá, akkor és azért gondolom meg magam, amikor és amiért csak akarom.
az csak extra öröm, ha a hozzád hasonló pártkatona agyhalottakat bosszantja. mert ugyanolyan hülyék vagytok ti is, mint az origón a gondolkodni képtelen habony-bérencek.

pamut 2017.02.25. 12:47:27

@atomic power 1986DucaDuca:

:DDDDDDDDDD

Ja, csak most látom a 3. témában a válaszod :DDDD

aszondod te hazug, hogy "Nem en, hanem az ellenzek allitotta ezt. Akik otthon maradtak, azok szerintük mind a bojkottnak engedelmeskedtek. Azota mi valtozott?"

Szóval ha éppen az szolgálja érdeked, hogy kitalálj valamit, amiben te egy percig sem hiszel, de belahazudod más szájába, és aztán úgy hivatkozol rá, mintha a te saját véleményedet támasztaná az, amiben egyébként te sem hiszel? :DDDDDDDDD

Ember, hogy nem sül le a pofádról a bőr?
Már arra hivatkozol amit te magad sem hiszel? :D

mesélj, milyen érzés hogy egy darab szart csinálsz magadból, miközben embernek születtél?

milyen kibaszott trauma ért téged az életed során hogy már ide züllesz bazdmeg? apád megerőszakolt? megalázott a nő akibe belezúgtál? egy centis farkad van és minden nő röhögőgörcsöt kap amikor előveszed? vagy csak simán ráesett a fejedre egy tégla és azóta vagy ilyen?

Áruld már el, milyen borzalmas pusztító erő, milyen irtózatos személyiségtorzulás kellett ahhoz hogy ide süllyedj?

pamut 2017.02.25. 12:48:30

@aleksz róz:

nyugodj meg batyuka, senki nem hisz el egy szavadat sem, szóval tök mindegy mit hazudsz éppen :)

zaphodbeebthe1st 2017.02.25. 13:11:23

Esélyek, latolgassa mindenki maga a saját értelmi képességei alapján.
De!
1. a világ legkorruptabb szervezete a NOB (illetve a vezetői) második az UEFA/FIFA.
2. Az egyes városok/országok vállalnak infrastruktúrális fejlesztéseket amiket az üzleti körök értelemszerűen valamilyen mértékben támogatnak. Ennek mértéke a várható haszon mértéketől függ, de nem a működtetés a lényeg mert az tuti veszteséges lesz, hanem az építés haszna a lényeg. Ennek érdekében a negyvenvalahány szavazó NOB tagot különféle módon és mennyiségben korrumpálni kell. Ez megoszlik az üzleti körök és a kormányzatok között, kinek milyen mértékben állnak rendelkezésére rábeszélő eszközök (pénz, diplomácia, zsarolás-fenyegetés potenciál, esetleg régi barátságok - bár ez utóbbi az első miatt megy a levesbe). A korrució sikerességtől függően alakul a rendezés joga.
3. Nálunk az építésben részt vevő üzleti körök és az állam ugyanaz a családi szövetkezet, itten kellene jó mélyen a fekete kasszába nyúlni a szavazatok megszerzéséhez. Hülyék lennének ebből adni pl. afrikai senkiknek. A diplomáciai út se járható ilyen smitt-szíjjártó alakokkal, zsarolási potenciálunk sincs, mert nem régóta putyinozunk.
4. Nálunk mindent teljesen az adózók fizetnének már az első körben. Hogy nézne ki egy kiperelt fizetési lista amin ilyen tételek szerepelnének: afrikai banánköztársaság NOB elnöke: x.jóska.béla 2.000.000EUR, utaztatás,kaja,pia: 100.000EUR, luxusprostik 10.000EUR, stb. és ilyenekből sok A4-es oldal teleírva...

Béláim, szép napot!

2017.02.25. 13:11:33

@pamut: ugyan kérem, kár felizgatnod magad. másolgasd be szépen amit a 444-en olvastál, megkapod a kis pénzedet az ország ellen végzett tevékenységedért, oszt jónapot, nem kell még agyvérzést is kapnod érte

pamut 2017.02.25. 13:17:04

@aleksz róz: hahaha, hogy vergődsz te kis orbánbérenc hazaáruló, folytasd csak had röhögjek még :)))

2017.02.25. 13:21:55

@pamut: igen-igen, azt írsz amit csak akarsz, hazudhatsz nevető karaktereket, de mindketten tudjuk, hogy a fogaidat csikorgatod közben...
dolgozzál szépen, megkapod úgyis a kis pénzedet érte, senki nem várja el, hogy higgy is abban amit ideírsz.
vagy jutalékot kapsz a "megtérített" emberekért, azért görcsölsz annyira?

pamut 2017.02.25. 13:36:17

@aleksz róz:
na, ez egész jó volt, mármint a te nyomorúságos szintedhez képest, kapsz rá két pontot a százból, ez neked nagy siker, becsüld meg jól! :))

Sir Gombóc 2017.02.25. 13:38:42

@aleksz róz: Te egy kommunista kollaboráns vagy. Hazád elárulója.

2017.02.25. 14:08:48

@Sir Gombóc: ez az új szlogenetek? nem valami fényes...
mert eléggé kontraproduktív, amikor az ország érdekei ellen anyagi ellenszolgáltatásért tevékenykedő emberek hazaárulóznak

2017.02.25. 14:12:19

@pamut: ne görcsölj egyedül, papám, hívjál inkább segítséget

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.02.25. 14:17:59

@pamut: "Szóval ha éppen az szolgálja érdeked, hogy kitalálj valamit, amiben te egy percig sem hiszel,"
öö. a baloldali ellenzék mondta, hogy aki otthon maradt az miattuk maradt otthon.

pamut 2017.02.25. 14:25:36

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

te nem beszélsz magyarul? nem vagy képes értelmezni azt a mondatot amit idéztél?

pamut 2017.02.25. 14:26:54

@aleksz róz:
na máris visszaestél, ez még egy pontot sem ez egy nagy nulla, annyira sajnálom :(
nem igaz már hogy nem tudsz sorosozni, ballipsizni, hörögni, hazudni ahogy szoktál, szedd már össze magad batyu! :D

2017.02.25. 14:33:00

@pamut: adok neked egy jó tanácsot, papám, de most komolyan
kis időre hanyagold a fórumozást, mert láthatóan túl komolyan veszed és már bele vagy betegedve

Bolsi Buster 2017.02.25. 14:36:07

a bolsik megsemmisítő leverése vezérelte Orbánt a vsszavonásra

nem fogja egy idióta olimpia miatt kockára tenni a 2/3-át és a bolsiik mindennapos megalázását

pamut 2017.02.25. 14:48:15

@aleksz róz: jaj, ez még az előzőnél is szánalmasabb volt, hát ennyire kurva szar vagy? :(

2017.02.25. 14:50:11

@pamut: mondtam. ne idegeskedj, vegyél ki szabadságot, rád fér. a fórum nem az élet, papám.

pamut 2017.02.25. 14:59:48

@aleksz róz: batyuka, akkor mégis mit keresel itt, és miért csinálsz állandóan hülyét magadból, nyomoroncka? :D nyugodtan elhúzahtsz a picsába, hidd el senkinek nem fogsz hiányozni egyik nikkeden se :D

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.25. 15:16:56

@pamut:

Gratulalok irodalmi munkassagodhoz! Gyalazkodasban biztos az elsők között vagy. Csak így tovabb, ez valakiknek biztos jól jön, de az nem te vagy meg a hozzad hasonlók.

2017.02.25. 15:25:39

@pamut: hát rajtad nem lehet segíteni, az már biztos.
szomorú dolog ez, az interneten élni az életedet és teljesen elszakadni a valóságtól, személyes interakciók hiányát az internetes fórumok névtelen hozzászólásaival pótolni kényszerülve szomorú magányban, az életben való sikertelenséget fórumtársakra kivetíteni, velük harcolni és amikor még a látszólagos győzelem sem adatik meg, körmöt rágva és fogat csikorgatva hajszolni tovább szánalmas kis célokat...
csak sajnálni tudlak mindezért

1ghost 2017.02.25. 17:49:17

@aleksz róz:

Hehe... amikor a tolvaj, korrupt orbán gazdád seggéből nyelvedet kihúzod, majd a net felé ömleszted a cuccot, nos fontos ezt minekünk látni?

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.02.25. 18:46:00

@pamut: Én beszélek. Te viszont rettenetesen szarul fogalmazol.
Azon túl, hogy hülyeségeket beszélsz.

pamut 2017.02.25. 18:58:12

@atomic power 1986DucaDuca:

pontosan azt kaptad amit megérdemeltél.

hogy nem sül ki a szemed amikor LETAGADOD a tényeket...

hogy, hogy, hogy van bőr a pofádon hazudni? ott a videó, ott a szöveg, 100% egyértelmű, és elhazudod?

anyád forog a sírjában....

pamut 2017.02.25. 18:59:38

@aleksz róz: :DDD
most komolyan ezzel a szánalmas közhellyel próbálkozol mókuska? :DD
és akkor most jobban érzed magad? :D azt hiszed most kurva jól megmondtad, te szerencsétlen barom? :D

pamut 2017.02.25. 19:01:06

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

nem picinyem, te nem beszélsz magyarul. és ezt be is bizonyítottad azzal, hogy láthatóan nem fogtad fel ennek a mondatnak az értelmét:
"Szóval ha éppen az szolgálja érdeked, hogy kitalálj valamit, amiben te egy percig sem hiszel"

szerinted mégis mit jelent ez, hm, okoska?

1ghost 2017.02.25. 19:39:37

@pamut:

Ne mérgelődj! Ez a narancsos geci minden nickjén ezt csinálja, egy ócska hazug szaralak aki egész életében, a nap minden szakában, a neten rohad, szar egy élete van, de megérdemli. Jövőre viszont már a sitten lesz, de legkésőbb 2019-ben.

2017.02.25. 20:36:43

@1ghost: ha nem tartod fontosnak, ne olvasd el

2017.02.25. 20:39:13

@pamut: "azt hiszed most kurva jól megmondtad" - nem. egyszerűen közöltem a tényt, amit az egész fórumos tevékenységed bizonyít.

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.25. 21:33:59

@pamut:

"Itt a pár másodperces kis videó, amiben Orbán saját szájával ígéri hogy az olimpiáról lesz szavazás ha összegyűlnek az aláírások"...........

Innen indult a vitank, amiben hazugsaggal vadoltal. En azt írtam, hogy a videoban nem említ szavazast. Expressis verbis nem említi. Amiatt vadoltal meg hazugsaggal, amiert azt allítottam, hogy a szavazas, nepszavazas szó nem szerepel a valaszaban. Es nem azt allítottam, hogy nem a nepszavazassal kapcsolatban feltett kerdesre valaszol. Kepesnek kellene lenni finomabb distinctio ertelmezesere.

Tovabbiakban idezted, hogy az olimpia kapcsán a népszavazásról kérdezték a M. E. -t és erre válaszolta ezt hogy:

"Ha az emberek akarnak dönteni róla, akkor majd dönteni is fognak."
.....a kormány tudomásul veszi, hogy olyan formában születik meg a döntés, amilyen formában ezt az emberek akarják."

Ez mar magaban foglalja egy nepszavazas lehetőseget.

"Orbán a szavát adta hogy ha lesz elegendő aláírás, akkor lesz népszavazás. ez a TÉNY. És pont ezt árulta el a hazug gyávája:"

Mint írtam a Fővarosi Közgyűles törvenyi kötelezettsege a nepszavazas kiírasa. Ha visszavonjak a palyazatot, akkor bírósag dönt arról, hogy lesz -e nepszavazas. Nem a M.E.

Nagyon durva szemelyiseged van a hozzaszolasaid stílusabol ítelve. Minden hatart tullep, hogy meg a csaladomat is a szadra veszed. Szant szandekkal verbális agressziót gyakorolsz a vitapartnerrel szemben, hogy szandekosan megsertsd.

Ezt írtad:

"anyád forog a sírjában...."

Válaszom: Isten nem ver bottal.

pamut 2017.02.25. 22:32:38

@aleksz róz: :DDD istenem már ténymondónak állítja magát be a kis orbántroll aki a 120. kamunikkjén trollkodja szét az egész neten a 30 ezüstért :DDDD

pamut 2017.02.25. 22:41:57

@atomic power 1986DucaDuca:
Na idefigyelj atomka.

Sok szar hazug fideszzombit láttam már, de nálad hazugabbat még nem :)
Te a legalja vagy. Még fideszes mércével is, pedig az már eleve a legaljáról indul.

Az elvtársaid is hazudnak. nem kicsit, sokat. nem sokat, egyfolytában. De azt bazdmeg, azt az önalázó szégyent amit te hozol összes, hogy LETAGADOD még azt is amit a szemeddel látsz, amit a saját füleddel hallasz, ekkora patkány hazudozás még az egyébként hiperlajas elvtársaidra sem jellemző, amikor ilyen cáfolhatatlan tényt mutatok nekik, akkor inkább elhúzzák a büdös belüket vagy átállnak egy jó kis ballibezésre hogy megnyugodjnak (olyan betegek hogy nekik ez működik).

De te? :D te bazdmeg? :DDD Te letagadod fényes nappal a Napot az égről. ott van, világít, de te közlöd hogy nincs ott és kész :DD
És tudod miért teszed? mert van bőr a hazug pofádon. mert már olyan emberi torzó vagy, hogy neked ez is felfér a pofádra. ezért.
és akkor még csodálkozol hogy szerintem anyádnak ég az arca a szégyentől? azért írom ezt mert őt nem tartom olyan extrém aljasnak mint téged. róla feltételezem hogy ember tudott maradni. te viszont kiállítottad magadról a bizonyítványt.

ismétlem: a legnagyobb fideszférgek közül a legaljasabb vagy. pedig hidd el: láttam már sokat. nagyon sokat. szóval gratulálok, a legsötétebbek mezőnyében lettél te a legsötétebb.

pamut 2017.02.25. 22:44:00

@1ghost:
ugyan, szépen feltörlöm a rohadt orbánspiclikkel a padlót, nem probléma :)

és tudod miért kapják ezt? mert megérdemlik :)

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.26. 00:08:36

@pamut:

"Itt a pár másodperces kis videó, amiben Orbán saját szájával ígéri hogy az olimpiáról lesz szavazás ha összegyűlnek az aláírások"...........

Ezt allítottad. Ezzel a mondattal ket problema van.

1./ Amit a M. E. - a te szavaidat hasznalva - "sajat szajaval igér" abban sem az a szó nem szerepel, hogy "szavazas", sem az a mondatresz, hogy "ha összegyűlnek az alaírasok." Ez nem szó szerinti idezese az elhangzottaknak. Ezt en kifogasoltam, joggal, te ezt hazugsagnak vetted.

A videobol csak egy mondatot jatszottal be:

"Ha az emberek akarnak dönteni róla, akkor majd dönteni is fognak."

Ez meg mindig nem jelent egyertelmüen nepszavazast.

Ez lemaradt:

.....a kormány tudomásul veszi, hogy olyan formában születik meg a döntés, amilyen formában ezt az emberek akarják."

Ez mar jelenthet nepszavazast, de ezt senki sem cafolta! Tudsz különbseget tenni a kózött, hogy azt allítom, hogy nem szerepelt benne az a szó, hogy népszavazas es a között, hogy a szö egből kikóvetkeztethető a nepszavazas? Es te ezt a kúlónbseget nem vagy kepes felfogni es a leggyalazatosabb módon hazugsaggal vadolni? Nem vagy képes finom nyelvtani distinctiokra.

Lehazugozol azert, mert egy cikkre hivatkozva megírtam, hogy a NOB elvarasa 75%-os tarsadalmi tamogatottsag! Becsatoltam a forrast. Te pedig nem csatoltal be semmit a vancouveri olimpiarol. Jól esne, ha ezek utan hazugsaggal vadolnalak?

Tudod mit! Nem is foglalkozok veled. Te csak feketen-feheren latod a vilagot es a frusztraltsagod miatt nem vagy kepes normal, emberi stílusban vitatkozni. Maradj abban a hiszemben, hogy mindenben neked van igazad. Csak aztan nehogy nagyot koppanjal. Befejeztem veled a vitat, mert belőled hianyzik minden differencialt megkózelítes. A gyűlölet az ellenkező velemenyűekkel iranyaban tejesen elvette az eszed.

Pyrrhus 2017.02.26. 02:22:14

Viktor és az miért kudarc?
Te se kaptál egyetlen szavazatot se a legutóbbi két választáson.
Pedig az kettő is népszavazás volt.
Csak gyáva voltál még elindulni is rajta.

Pyrrhus 2017.02.26. 02:37:44

Viktor!
Olyan hülye vagy mint a segg! A nemtanácsadó Habonyoddal együtt.
Két évvel ezelőtt, a pályázat beadása előtt, egy népszavazás, döntő többséggel az olimpia melletti eredménnyel zárult volna.
Ezt is elkúrtad! Elkúrtátok!

Pyrrhus 2017.02.26. 02:41:55

Több lopás > kevesebb Olimpia.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.26. 09:33:15

@atomic power 1986DucaDuca: ""Ha az emberek akarnak dönteni róla, akkor majd dönteni is fognak."
Ez meg mindig nem jelent egyertelmüen nepszavazast."

Érdekelne, hogy egyértelműen mit jelent.

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.26. 10:02:16

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Jelenthet nepkepviselet utjan történő döntest is. A M. E. következő mondata utal nepszavazas lehetősegere, szerintem:

"...a kormány tudomásul veszi, hogy olyan formában születik meg a döntés, amilyen formában ezt az emberek akarják."

6.Lenin 2017.02.26. 10:22:16

@pamut:

Nem töröltél még fel senkivel, semmit. egyet tettél eddig, elárasztottad a netet egy bűzös semmit mondó, senkinek nem használó valamivel, ami még egy torz, elfogult véleménynek sem nevezhető .
Talán te sem tudod, hogy valójában mi is ennek a lényege, mert, hogy bárkit is meggyőznél az igazadról azt kétlem, mert akkor nem fordulnál a hasonszőrűekhez a biztatásodért.
Az ellenzéki oldal támogatottságán világosan látszik, hogy amit csináltok, annak semmi haszna, vagy egyedül a kormánypártot segíti, mert ki is szavazna az olyan köcsögökre, akiket ilyen alakok védenek,támogatnak, mint te, cicus meg hasonszőrűek.
Ne áltasd magad, hogy te itt bárkivel, bármit feltöröltél.

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.26. 10:42:04

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a nepszuverenitást valasztott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja. Alaptörveny [2§ (2) bekezdés].

A magyar parlamentaris rendszer az alkotmanynak megfelelően a nepképviselet útjan történő hatalomgyakorlas elsődlegessegenek elvén alapul. Képviselő-választás maga is egy közvetlen demokratikus forma, amely meghatározza a kepviseleti szerv összetételét és felhatalmazast ad a kepviselőknek egy ciklusra a közügyekben való döntésre. Ezert gondoltam, amit gondoltam.

6.Lenin 2017.02.26. 10:59:16

@atomic power 1986DucaDuca:

Már ne haragudj, hogy beleszólok ismét, de már 1x írtam, ezek a felületek nem arról szólnak szerintem, valamilyen értelmes vita legyen a különböző nézetű polgárok közt.

Ezek másról szólnak, bár az értelmét nem látom világosan, hiszen az eredménye pont ellenkező, mint amit az ember elvárna.

Itt a másik hiteltelenítése, megalázása zajlik. Amennyiben ugyanazt a stílust alkalmazod, rögtön hivatkoznak is rá: na, ilyenek ezek.
Szerintem túlságosan komolyan veszed ezeket,cicus, pamut, nem érdemes, ők nem vitázni szeretnének. Ők valami mást szeretnének igazolni, bizonyítani.

Tévedés, ha azt hiszed ők nem ismerik a valós adatokat-hiszen vannak kész válaszaik -valószínűleg hatalmas adatbázissal a háttérben. Ismerik a törvényeket is.
Szerintem van köztük jól felkészített ......... is, csak azt nem látják még be, eddig, hogy ellenkező a hatása, de ez legyen az ő bajuk.
Bocs, hogy beleszóltam.

2017.02.26. 11:21:00

@pamut: bizonyíték az egész fórumon tevékenységed, akár itt, akár az origón.
szánalmas.

2017.02.26. 11:22:34

@pamut: feltörölted velük a padlót, mint a fekete lovag arthur királlyal

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.26. 12:20:43

@6.Lenin:

"Már ne haragudj, hogy beleszólok ismét, de már 1x írtam, ezek a felületek nem arról szólnak szerintem, valamilyen értelmes vita legyen a különböző nézetű polgárok közt."

Dehogy haragszom. Sőt! Ertekelem hozzaszolasaidat es az azokban megnyilvanuló elettapasztalatot.

"Itt a másik hiteltelenítése, megalázása zajlik. Amennyiben ugyanazt a stílust alkalmazod, rögtön hivatkoznak is rá: na, ilyenek ezek."

Szomorú, hogy a megalazas a cel. A tv csatornakon gyakran latok politikai vitaműsorokat, amikor különböző vilagnezetű emberek kulturaltan, tisztelettel tudnak vélemenyt cserelni. Nem tudom, hogy ezen a szinten ez miert nem megy. Ez nagyon rossz fenyt vet rank, kisemberekre. Az egyenesen felhaborító es aljas dolog, hogy egyesek meg a masik csaladjat is a szajukra veszik. En akkor sem tudnek magamból kivetkőzni, ha valakit hazugsagon kapnek.

"Szerintem túlságosan komolyan veszed ezeket,cicus, pamut, nem érdemes, ők nem vitázni szeretnének. Ők valami mást szeretnének igazolni, bizonyítani."

Igen, de amint latom te sem tudod megallni, hogy neha ne szólj bele. Aztan te is kapsz olyanokat, amit nem erdemelsz meg.

"Szerintem van köztük jól felkészített ......... is, csak azt nem látják még be, eddig, hogy ellenkező a hatása, de ez legyen az ő bajuk."

Igen, ezt en is eszrevettem. Mi, akik csak neha szólunk hozza, hatranyban vagyunk azokkal, akiknek lehetősegük van - ezt nem is pozitív ertelemben mondom - folyamatosan a forumokon lenni. Csak elgondolkodtat az, hogy akkor miből élnek?!

"Bocs, hogy beleszóltam."

Nem kell ezert bocsanatot kerni, örülök, hogy egyezik a velemenyünk.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.26. 16:08:16

@atomic power 1986DucaDuca: "nepképviselet"

Akkor sem az emberek döntenek, hanem a (néha csalással) megválasztott képviselők.

Ezt nem nyelvtanozod ki. :))

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.26. 17:21:48

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Nem akarok nyelvtankodni, mert ez demokracia felfogas kerdese. A kepviseleti demokracia temaköreben nagyon sok tudomanyos munka keszült es sok a vita is körülötte.

En el tudom azt fogadni a képviseleti kormányzással kapcsolatban azt, hogy annak egyik ismerve, hogy a politika mennyire reszponzív, azaz mennyire érzékeny a választók többségének preferenciáira, mas szoval mennyire felel meg a mindenkori választói akaratnak. A nepkepviselet annal reprezentatívabb, minél érzékenyebben követi az egyes ügyekben a mindenkori közvéleményt. Azaz a közvélemény￾kutatások eredményeinek megfelelöen működik.

Ha ezt nem fogadod el, azzal nincsen semmi baj. Egyebkent teljesen feleslegesen vitazunk, mert a vegső konklúzióban, abban, hogy mit mondott a M.E. , nincs közöttünk vita. En csak a legelső mondatanak latom többfele ertelmezeset.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.26. 17:27:31

@atomic power 1986DucaDuca: Felesleges veled vittatkozni, te is csak egy kibaszott robot vagy, mint a Birka.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.26. 18:11:32

@atomic power 1986DucaDuca: Nem személyeskedés. Ez a határozott véleményem. Értelmetlen veled vitatkozni, mert csak ugyanazokat a paneleket puffogtatod, nem veszed figyelembe, amit mondok. Pont, mint a Birka. Egyszer hosszan vitáztam a Birkával, ugyanilyen robot módon viselkedett, másodszor nem dőlök be nektek.

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.26. 19:12:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN

"Értelmetlen veled vitatkozni, mert csak ugyanazokat a paneleket puffogtatod, nem veszed figyelembe, amit mondok."

Ezeket mondtad:

"Érdekelne, hogy egyértelműen mit jelent."

Leirtam, hogy jelentheti a nep velemenyenek ervenyesíteset az altaluk valasztott kepviseleten keresztül.

"Nem"

Indoklas nelkül!

"Akkor sem az emberek döntenek, hanem a (néha csalással) megválasztott képviselők.

Ezt nem nyelvtanozod ki. :))"

De mi alapjan döntenek a kepviselők? Leírtam, hogy a velemenyem szerint miert.

A nepkepviselet követi az egyes ügyekben a valasztói akaratot a közvelemeny kutatasok alapjan.

En minden velemenyemet megindokoltam. Te nem. Akkor miert vagyok "robot"?

pamut 2017.02.27. 21:55:57

@atomic power 1986DucaDuca:

:DDD

azt a rohadt mindenedet :DD látom a beteges hazudozás, majd a gyáva hazudozás után átmentél a betegesen szarrágó hazudozásba :)))
Valami döbbenetesen mocskosul szánalmas vagy :) letagadni mindent, a tényeket, a napot az égről, ennyit tudsz, aztán meg vért izzadni hogy valójában nem is nappal van hanem éjjel :D komolyan bazdmeg nem tudom hogy a gyávaságod, hazudozásod, vagy a pitiáner szarrágásod a legnagyobb szégyened :D és nem, nem sül ki a szemed... tudod te annyira torz vagy hogy szerintem még magadat is meggyőzöd a hazudozásiaddal... végighazudozták egy csomó kommentet, videóval bizonyítottam hogy hazudsz, ami persze már az első perctől fogva világosan bizonyított volt, de még mindig neked áll feljebb :DDD
figyu mókuska, szavazz orbánra, és beszéld be magadnak hogy nem is néz téged egy átbaszható hazugságokkal röhögve átbaszható baleknak :DDDDDD mindekketten tudjuk hogy törpe vagy te ahhoz hogy elviseld az igazságot, ezért nyomorítod még önmagad is a vergődő hazudozásaiddal :D

pamut 2017.02.27. 21:57:20

@aleksz róz: tudod te egy felmosórongy vagy, szóval veled padlót szokás törölni :) majd ha ember akarsz lenni, növessz magadnak gerincet, bár szerintem te nem csak nem vagy erre képes, de ambíciód sincs rá... :D

pamut 2017.02.27. 22:00:50

@6.Lenin:
:)))
szeretnéd ha valaki legalább szarna rád ugye leninek, mert most még csak le szarnak, neked már egy leszarás is előrelépés lenne :D
nincs ember a földön akinek a kommentjeiből több keserűség, depresszió, frusztráció ömlene, mint a tieidből, lerí rólad hogy magaddal van bajod, nem kicsi, hanem óriási, na meg az egész elkúrt, elbaszott életeddel, és nem is tudsz te ezzel megbirkózni... erőlködj csak, de továbbra se érsz még annyit se hogy leszarjalak. ez van. na jó, néha egy kicsit sajnállak, ennyit bírsz elérni, de aztán eszembe jut mekkora faszfej vagy és akkor arra gondolok hogy megérdemled önmagad.
csá :)
süti beállítások módosítása