Névre szóló törvények, a jogbiztonság csorbítása, a tulajdonhoz való jog elvének semmibe vétele, felszámolt alkotmánybíráskodás – ezek jellemzik Orbán rendszerét Tölgyessy Péter szerint. A végeredmény egy alig leváltható vezérdemokrácia, amelynek a vége csak egy új rendszerváltás lehet.

Ezúttal a Magyar Tudomány Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontja tett kísérletet az orbáni rombolás tudományos összefoglalására. A közel ezer oldalas tanulmánykötet első esszéjét jegyzi Tölgyessy. Elemzésének legfontosabb megállapítása:

• A Fidesz-politika, ahol csak teheti, centralizál és az erő pozíciójából kívánja egybefogni az országot.
• A normaalkotást többnyire a politikai akaratátvitel instrumentumaként használó Orbán-rendszer törvényei, más jogszabályai rendszeresen egyénre, vállalatra és intézményre szólóan próbálják megvalósítani a központi akaratot.
• A kormányzat magától értetődő elszánással csorbítja a jogbiztonság, valamint a tulajdonszabadság régi jogi elveit.
• A hatalom tartalmi igazságosságelvárása állandóan változékony céljaihoz igazítja a jogszabályokat, ami elkerülhetetlenül kiszámíthatatlanná és eszközjellegűvé teszi a jogalkotást.
• A kétharmados hatalom közvetlenül főként nem a tartalmi demokráciaigénnyel, hanem a hagyományos joguralom-követelménnyel ütközik.
• A materiális tartalmi igazságosságot követelő kormányzati magatartással rendszerszerűen összeférhetetlen a következetes alkotmánybíráskodás.

Némileg érthetőbben:

• Orbán szótárában nem szerepel a „konszolidáció” szó, nem tárgyal, mindent erőből visz végig, nem törődve sem a következményekkel, sem az áldozatokkal – kizárólag a pillanatnyi érdekeit és az azonnali nyereséget tartja szem előtt.
• A Nemzeti Együttműködés Rendszerében a törvények nem a közösségi normák rendszerbe foglalását jelentik, hanem az éppen aktuális hatalmi logika/akarat végrehajtói, gyakran egy konkrét cimbora érdekei védelmében hozzák meg a jogszabályokat. (Egy plasztikus példa: a KRESZ mindaddig tiltotta a lámpákról lelógó hirdetéseket, amíg az ezzel foglalkozó cég tönkre nem ment. Amint Garancsi István, Orbán viszonylag új liblingje felvásárolta a konkurenciát, azonnal visszavonták a korábban megszavazott tilalmat.)
• A fenti példa jól jelzi: magasról tesznek a jogbiztonságra, a kiszámítható társadalmi és gazdálkodási környezetre. Bármikor hoznak olyan törvényeket, amelyeket néhány héttel korábban még bőszen letagadtak. Könnyedén számolnak fel teljes, magánkézben lévő iparágakat 24 óra leforgása alatt.

A fentiekből következik, hogy nem a demokrácia elemei vannak veszélyben, hiszen jogi eszközökkel nem csorbítják a szabadságjogokat, viszont a joguralmat, vagyis az egyenlő pályák, egyenlő esélyek törvények által védett elvét rég kikukázták.

Bárkit bedarál a rendszer, aki ellent mer mondani, vagy csak lehetősége van érdemben kifejteni a véleményét. Az alkotmánybíróságot úgy darálta be a NER, mintha soha nem is lett volna.

Tölgyessy elemzése szerint Orbán szakított a nyugati demokrácia- és gazdaságmodellel, ezeket okolva a magyar társadalom problémáiért.

Az állítólagos magyar útról, a világ számára hamarosan követendő például szolgáló vezérdemokráciáról azonban

nehéz elgondolni, hogy a Nyugat évszázados tapasztalatai, történelmi civilizációs vívmányai ellenében tartósan előrejuthat az ország. A joguralom és a hatalommegosztás, a piaci és a politikai verseny kikapcsolásának szándéka a magyarok többsége számára kiismerhetőbb, otthonosabb világot ígér. Ám félő, minden kétségtelen előrehaladás egy történelmileg újra veszélyes zsákutcának bizonyuló rendszerben történik. A számos részsiker után valamikor elfogy a Fidesz-hatalom ma még számottevő felhajtó ereje, és a módszeresen mozdíthatatlannak felépített Orbán-rendszer végül újabb nemzeti újrakezdés szükségességével zárul. Ez lenne alkalmasint a tizenegyedik rezsimváltás az utolsó magyar évszázadban.

ashwood