B1 blogcsalád



Így rántja magával Simicska Orbánt

2015. március 17. - nickgrabowszki
  • A karaktergyilkosság kikezdi az antikommunista vezér tekintélyét.
  • Hiányzik a lojalitás-megerősítés.
  • Neki magának már nincs veszítenivalója.

A miniszterelnök egyetlen kérdés erejéig elhalasztotta amúgy halaszthatatlan közfeladatait, és személyesen válaszolt meg egy őt érintő képviselői kérdést. Orbán Viktor már egy héttel korábban is áttörte sajtóelhárítóinak kordonát, hogy személyesen nyilatkozhasson meg meg az őt ért ügynökvádról.

Azt ő is tudja, hogy ez az ügy a személyes presztízsét kezdi ki, muszáj rá reagálnia.

Tagadni viszont azt nem tagadta, csak visszautasította, hogy jelentett volna a hatóságoknak. Nem is tagadhatta, mert az a honlapjára föltett dokumentumok egyikéből is kiderül, hogy

1981-82-ben ún. társadalmi kapcsolata volt a Belügyminisztérium III/IV-es főcsoportfőnökségével, a katonai elhárítással.

Ezt Simicska szerint anno ő maga sem titkolta, és most sem tagadhatná, tekintve, hogy a saját maga által nyilvánosságra hozott állambiztonsági dokumentumok 25. oldala világosan mutatja ezt a tényt: kapcsolat fölvéve 1982. október 20-án; megszűnik következő év augusztus elsején; oka: leszerelt.

ovi.jpg(Kép: Origo)

Oda ezzel az antikommunista vezér nimbusza, még akkor is, ha kiskatonaként nemigen tudott volna nemet mondani az őrnagyi vagy századosi rangú tiszteknek, mikor kihallgatásra hívták.

A nagyobbik baj számára nem is ez, hanem, hogy nincs aki megvédje, akár ebben az ügyben, akár másban. Eddig ez a Simicska-média feladata volt, mostantól már csak a

  • jóval kisebb közönséget elérő Széles-portfólió maradt a knopfalexandrákkal,
  • illetve a kormánymédia, amelyik mégse léphet át minden határt, valamint teljesen alkalmatlan bármilyen, a cipőbefűzésnél bonyolultabb feladatra.

Ha visszagondolunk az egy évvel ezelőtti eseményekre, a Simon-ügynek a választási kampányban, a Magyar Nemzet - Hír TV párosnak pedig a Simon-ügyben játszott szerepére, akkor nyilvánvaló, hogy milyen, mikor a harci média jól végzi a dolgát. Minden hír

  • vagy jó a saját oldalnak,
  • vagy rossz a másiknak.

Innen nézve nyilvánvaló, hogy a Fidesz a saját táborából miért nem viseli el a mégoly óvatos kritikát sem, mint ahogy az is, hogy Simicska a jobboldal kulcsfontosságú politikai tényezője volt, mégha ez nem is volt közismert:

az ő feladata volt a szavazótábor lojalitásának biztosítása.

Ez, illetve ennek elvesztése az, ami talán még a milliárdos médiacézár karaktergyilkossági kísérleténél is jobban fájhat a Fidesznek.

Nem véletlen, hogy ennek tudják be a veszprémi vereséget, és ezért nyilatkozott úgy Kövér, hogy a Nemzet és a Hír TV ellenzéki médiumok, úgy is kell velük viselkedni. És ezért is kezdtek bojkottba ellenük.

De ez már csak a vereség beismerése volt: olyan harci média nincs, amelyik mindkét irányba támad.

A háborúval nyilván Simicska is veszít:

  • már odalettek az állami hirdetések
  • és a közbeszerzési győzelmek is.

De neki már nincs több veszítenivalója. Még az élete sem, hiszen bár most ígérte meg neki Orbán a "népi elégtételt", de egyúttal azt is, hogy ezzel vár a miniszterelnöki idejének végéig.

A népi elégtétel bevett módszereit kerülnie kell a miniszterelnöknek, (...) ez nem tart örökké, mindennek rendelt ideje van, az elégtételnek is.

A rendelt időig viszont, ha minden így folytatódik, már nincs olyan nagyon sok hátra.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr587277669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

integrans 2015.03.17. 19:27:43

Miközben 25 éve nincs megalapozva a jogállamiság. Mivel nincs Közmegegyezés, nem egyeztünk bele a jogrend alkalmazásába sem. Így nem is vagyunk igazolható jogviszonyokban. - Mert amikor meg sem egyeznek az alanyok a jogalkalmazás kereteiben, garanciáiban, - és/de mégis a jog eszközével kényszerítik egymást kötelezettségek teljesítésére, - abszolút jogellenesen, akkor nem kétséges az sem, hogy a joggal, mint eszközzel való visszaélés történik 89-90 óta folytatólagosan. - Tehát nem maradt más értelmes és jogszerű lehetőségünk, minthogy kimondjuk a 25 éves rendszer közjogi érvénytelenségét, és egyúttal a tényszerű jogállamot megalapozó Közmegegyezésre és társadalmi szerződés kötésre szólítjuk fel embertársainkat! Lásd bővebben: www.facebook.com/events/307310152808180/

lavór 2015.03.18. 08:14:36

Már aggódom, nehogy Simlicska éhen haljon. Ne tartsunk neki jótékonysági hangversenyt?

♔bаtyu♔ 2015.03.18. 08:45:06

Igen, jövő kedden fog megbukni.

csababácsi 2015.03.18. 09:03:44

Én már nem Orbán miatt aggódom, hanem a cukiság mögé bújó sunyi fasiszta Jobbik miatt!

Netuddki. 2015.03.18. 09:12:48

@♔bаtyu♔: Már megbukott. Csak még nem fogta föl ésszel és tovább kapar...

Netuddki. 2015.03.18. 09:13:29

@csababácsi: A faszista lobbik? Ugyan már!

bananarepublica 2015.03.18. 09:17:38

A kerdes az jo Lajosunk az arany lovest mikorra idöziti?

joska61 2015.03.18. 09:26:06

Simicska Lajos korunk Dugovics Titusza. Ez jó :-D

khell 2015.03.18. 09:49:12

Valaki szedje már össze az egyenlitő blog jóslatait az elmúlt 1-2 évből. Ja nem is jóslatait, egyértelmű kijelentéseit, vajon hány jött be belőle? Nulla? Szegény viktor már megint megbukik, hányszor irtátok már ezt? Wishful thinkink vagy a valóságtól már teljesen eltávolodtatok és még fel se fogjátok?

Álom Polgár 2015.03.18. 09:50:30

Most szélcsend van, Lajos meg táraz. OV meg próbál védekezni.
Érdekes a fene nagy harci kedve, ha nem kiszolgáltatott milliókkal áll szemben mintha lanyhulna. Szembe került egy hozzá hasonlóval csak amaz még ügyesebb és agyasabb Lajosnak tuti, hogy fejben megvan a következő 1 hónap, arra nehéz lesz dakotázni.
Pláne a nagyérdemű nagy része már régóta nem érti a viccet, már mosoly sincs. Csak egy legyintés.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.03.18. 09:50:32

Az édeskevés lenne, ha viktátorunk bukna (ebben sem hiszek). A teljes maffiának buknia kellene, ráadásul úgy, hogy a jobbikos kreténeket is vigyék magukkal. És nem, nem vágyom egy újabb Gyurcsány kormányra, mondjuk Bajnaival kiegyeznék, ha ugyanúgy tudna működni, ahogy korábban egy rövid ideig. De felőlem bárki jöhet, ha képes egy élhető, lét- és jogbiztonságot garantáló államot működtetni.

saci02 2015.03.18. 09:58:09

@♔bаtyu♔: @nicktolvajmentesítő_kovi1970: igy van mar megbukott. Mint 2006-ban Gyurcsany is egy politikai hulla volt, csak meg elhuzta 3 evig,..

BitPork 2015.03.18. 10:09:48

A jobbik aggasztó, de annyira nem kell tőle rettegni: 4 év alatt az is úgy leszerepel hogy semmi nem menti meg. Ennek a haladó hagyománynak van itt kelete ( mármint h minden parlamentbe kerülő párt addig játszadozik, amíg minden ellensége belülről jön )

nemecsekerno_007 2015.03.18. 10:18:13

@integrans: ez tényleg egy operett-demokrácia már kb. 25 éve. Fontos lenne a társadalmi megegyezés, de ennek az egyik alapfeltétele a pontos elszámolás. Kik és hogyan termelik meg a pénzt és kik használják fel etc... Ezt nagyon fontos lenne tisztázni, mert nagy tévedések vannak.

funfun 2015.03.18. 10:20:16

Ricsi, te egy szimpatikus és okos srác vagy. A PM nem biztos, hogy neked való, bár egyik sem. Komolyan, nem érnek semmit az ellenzéki pártok. Kényszerből csak szavazok rájuk, de az csak protest-szavazat a Fidesz ellen. Persze, jó lenne, ha Orbán és a díszes társasága elkotródna, de mégis ki jönne utána? Nincs egy normális párt sem, normális emberrel. Amelyik párt reményre ad okot (nálam LMP 2010-ben), teljesen meg bír változni a hatalom közelében, a fontosságtudat uralja egy idő után ezeket a pártokat. Belőled még lehet valaki, de az a baj, hogy hirtelen nem is tudnék olyan neveket felsorolni, akik politikusként bizalmat ébresztenek bennem. Szóval ha bukna Orbán, nincsenek olyan hiteles emberek (sem pártok), akik mögött tömegek állnának.

Nevoeiro66 2015.03.18. 10:20:40

Na végre, ezen a héten is megbukott az Orbán, meg a Fidesz... :D

nu pagagyí 2015.03.18. 11:33:21

@Nevoeiro66: Sokszor kell mondani, akkor te is elhiszed. Nem csak Orbán, hanem a teljes "keresztény-konzervatív" jobboldal bukik itt meg. Végképp bebizonyosodott anakronisztikus voltuk, korlátoltságuk.

Traktoros lány 2015.03.18. 12:14:17

@pythonozok: "Bajnaival kiegyeznék, ha ugyanúgy tudna működni, ahogy korábban egy rövid ideig."
Aha. Magyarul: nem csinálni semmit és kihúzni a választásig, lehetőleg úgy, hogy a főnökeit ne koncolják fel az utcán? Nagyon jó terv! :D

KUHULIN 2015.03.18. 12:17:31

@nu pagagyí: "Nem csak Orbán, hanem a teljes "keresztény-konzervatív" jobboldal bukik itt meg."
Hurrá! Akkor jöhetünk mi, liberális ateista-zsidók? :)))

kisQtya 2015.03.18. 12:22:27

Ilyen ellenzék mellett a Fidesznek magát kell még megbuktatni is.

Aztán majd jön a náci csürhe, akiknek összesen nincs 60 IQ-juk.

kisQtya 2015.03.18. 12:23:17

@KUHULIN: Nem. Előbb még kipróbáljuk a nácikat.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.03.18. 12:26:59

@Traktoros lány: mi van travi, ennyire fostok még mindig Bajnaitól?

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.03.18. 12:29:28

@KUHULIN: biológiai csoda: ugat a nyilas patkány :D

KUHULIN 2015.03.18. 12:35:23

@pythonozok: Mi van geci pedofil, nem tetszik valami??? :D

szabadság elvtársak! 2015.03.18. 12:41:05

Mivan! Megint álmodoztok? Jobb dolgotok nincs, ugye, majd felébredtek. Simicskának az égvilágon nincs semmi a kezében, Orbánról meg egy darab akta sincs, ezt Kunce mondta valamelyik este. Mert Kunce ugye Orbán fan:))) De most aztán jön a 16 kérdés, és Orbán meg világgá szalad. Tényleg nem értem az ellenzéket, a mai informális világban, miért kell össze vissza handabandázni? Ja, mert talán a Juliska nénit minden hülyeséggel lehet etetni. De akkor miért érzitek magatokat többnek a FIDESZ-l? Ha azt mondjátok, hogy áááááá hazudnak. Na, szépen vagyunk.Basszus, a szél Bernadett előadja, hogy a Franciáknál minden dokumentumot meg lehet nézni az atom erőmű építéséről. Csak elfelejti hozzátenni, hogy már 5 éve épül, és ilyenkor egyes dokumentációt meg lehet tekinteni. Ezt mondják dezinformálásnak. Haggyá mán!

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.03.18. 12:51:41

@KUHULIN: nyilas patkány, mondtam már, hogy nem te vagyok. De az apád sem.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.03.18. 12:54:30

@szabadság elvtársak!: azért az érdekes elvtárs, hogy viktátorod nem jelentette fel simlicskát rágalmazásért. Ha nem lenne vaj a fején (mindegy, hogy ügynök témában vagy valami egyéb dologgal kapcsolatban van ellene valamije Lajosotoknak), akkor nehezen tudom elképzelni, hogy ennyire kussolna.

KUHULIN 2015.03.18. 12:54:49

@pythonozok: Ne erőlködj, nem fogadjuk el, hogy beteg vagy!
Lesz ne mulass', ha győz a forradalom! :P

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.03.18. 13:03:10

@KUHULIN: nyilas patkány, vedd be a gyógyszered! Mindig hallucinálsz, valahányszor elgurul...

KUHULIN 2015.03.18. 13:04:49

@pythonozok: Vigyázz geci pedofil, mindenhol nácik leselkednek rád, azért szar az életed! De majd jön a Bajnai és megment! :D

Ajtony 2015.03.18. 13:05:18

@pythonozok: Bajnai? Mennyivel volt különb, mint a többi? - a hülyegyerek feling csak azoknál jön be, aki maga is hülyegyerek :-)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.03.18. 13:07:06

és a hírtvben azóta óránként elmondják, hogy nem tagadta csak visszautasította. :D

Ajtony 2015.03.18. 13:07:26

@szabadság elvtársak!: Igaza van Bernadettnek, csak azt felejti el, hogy az NSA nézi meg a doksikat, de azok megnézik a paksiakat is :-)

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.03.18. 13:08:55

@Ajtony: hogy te hülyegyerek vagy, arról nem tehetek. Bajnay szakemberként tette a dolgát, nem játszott istent, mint az elmebeteg orbán.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.03.18. 13:10:27

@KUHULIN: náci patkány, mondtam már, hogy az otthoni példád nem mérvadó.

Traktoros lány 2015.03.18. 13:11:24

@pythonozok: "szakemberként"
Te tényleg segghülye vagy!!!

integrans 2015.03.18. 13:11:28

@nemecsekerno_007: első a jogállam megalapozása, a stabilizáció. Mert ha ez nincs, akkor más sincs.

Ajtony 2015.03.18. 13:14:11

@pythonozok: van fasza aranyér kenőcs, használd! Nem lesznek ekkora fájdalmaid :-)

szabadság elvtársak! 2015.03.18. 13:33:10

@pythonozok:
Már bocs, de nem az én "viktátorom" Nem csak a Kunce állította, hanem Havas Henrik is majdnem szóról szóra azt állította. Sőt azt mondta, a Lajosnak annyi.Csak nézek különböző műsorokat, pl az ATv-n.Na? Ilyenkor mi van?

bobijub 2015.03.18. 14:02:08

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: igen már megbukott. de a bukást észre nem vevők körébe nem csak a nagyvezír saját maga tartozik bele egyedül. a bukást nem vette még észre a parlament, a bukást nem vette még észre az alkotmánybíróság, a bukást nem vette még észre az ügyészség, a bukást nem vette még észre a független magyar nemzeti bank, a bukást nem vette még észre a nagyvezír pártja és kormánya, és a bukást nem vette még észre a 'zembereknek az a ténygyűlölő és gondolkodáskerülő tömege, akik hatalomban tartják a nagyvezírt. azok, akik a nagyvezír bukása után néhány hét múlva (na jó, lehet hogy két hónap is kelleni fog hozzá) már "teljes mellszélességgel" azt fogják hangoztatni, hogy "mindíig is úutáltam a nagyvezíírt"

nemecsekerno_007 2015.03.18. 14:06:51

@integrans: Miért ne lenne? A gazdaság működik. A jogállam nem azt jelenti, hogy néhányan jogosan költhetik a mások által megkeresett pénzt. Erre írtam azt, hogy tisztázni kéne mert a társadalmi megállapodás alapja a pontos elszámolás. Igazából mindennek az alapja. Erről kell először beszélni, mert addig a jogállami szöveg csak üres duma. Ha ezt mi állampolgárok nem tudjuk normálisan megbeszélni, akkor marad az osztogató/fosztogató politika váltógazdasága a populizmus mázával nyakon öntve.

vajdasagi 2015.03.18. 14:33:14

@Traktoros lány: A Bajnai kormányra nem az volt a jellemző, hogy nem csinálni semmit, hanem az, hogy nem lopni semmit. És ennél több nem is nagyon kell.

Ne a kormány csináljon, hanem én és Te csináljunk. A kormány csak biztosítsa ehhez a stabilitást.

nemecsekerno_007 2015.03.18. 14:46:40

@vajdasagi: a kormány hagyjon békén. már az is bőven elég. ugyanez vonatkzik az önkormányzatokra is. Így viszont minél kevésbbé mászik bele a kormány az életünkbe, nekünk annál többet kell foglalkozni azzal ami most még az állam feladata. Eü, nyugdíj, oktatás, közbiztonság etc.... ebbe az irányba kéne mozdulnunk, de ahhoz normális párbeszéd kéne.

dr kíváncsivagyok 2015.03.18. 14:48:21

@♔bаtyu♔:
" Igen, jövő kedden fog megbukni."

Tudtad , hogy a haj tovább novekszik a halal után ?
Ilyen szorzet a te Orvbánod...

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2015.03.18. 15:26:20

@dr kíváncsivagyok: "Tudtad , hogy a haj tovább novekszik a halal után ?
Ilyen szorzet a te Orvbánod..."

Nem nő a haj a halál után. A bőr zsugorodik a kiszáradás miatt.

vNHM 2015.03.18. 16:41:22

Hahaha! Hát persze hogy magával rántja, sőt maga alá temeti! Még a minimum!

szobatars 2015.03.18. 17:11:21

Hova tűnt a kommentem?????

szepi79 2015.03.18. 17:33:41

@BitPork: "A jobbik aggasztó, de annyira nem kell tőle rettegni: 4 év alatt az is úgy leszerepel hogy semmi nem menti meg."

nem is mag a jobbik aggasztó, hanem hogy az egy újabb elpazarolt 4 év lesz, mikor már vagy 10+ éve nem engedhetnénk meg magunknak ilyesmit. szédítő sebességgel hagy le minket minden szomszédunk.

maxval bircaman szerkeztő (törölt) 2015.03.18. 18:00:46

@dr kíváncsivagyok: jó lesz az fanszőrzetnek is.

De tényleg ez tiszta gyurcsány-szindróma, az is megbukott a kurvaországozással, aztán még három évig verte magát. Ha valakinek köszönhető a 2/3, az nem is orbán vagy a lajos, hanem maga gyuresz.

@szobatars: hülye vagy? hát ott van e!

Tudományos libsizmus 2015.03.18. 18:56:44

Én úgy hallottam, szerdán fog megbukni. Putyint pedig kilövik a Holdra, ha már elfelejtett itten meghalni a hétvégén.

Gabor Ventilla 2015.03.18. 19:40:03

Engem "jelentésre" sosem próbált rávenni senki, ezért csak elméletben pofázok:
Úgy gondolom, a gyerekeim továbbtanulása (talán a magamé is) elég lehet a beszervezés elfogadására, ÉS KIJÁTSZÁSÁRA, amint az talán meg is történt ("jelentenem kell rólad").
HA ÍGY VOLT, AKKOR NEM LETT VOLNA SZABAD MELLÉBESZÉLNI!!!

BitPork 2015.03.18. 20:36:16

@szepi79, első ezen a néven: ezzel nem lehet mit kezdeni. 25 éves késésben vagyunk. Ezt nemrégen a lengyel barátaink is a szemünkre hányták. De birka a magyar, a világfájdalom, a vélt-követelt (sic) tisztelet reménye és az indokolatlanul vélelmezett feljebbvalóssági tudat az igazi átkunk nem a török szomszéd.

Tudományos Iibsizmus 2015.03.18. 21:18:40

Majd a tapolcai választásnál kapcsoljátok be a tévét libsik. Majd jól pofára estek!

dr kíváncsivagyok 2015.03.18. 22:09:22

Hajrá Simics,...nagy geci vagy te is , de hajrá !

_most_ 2015.03.19. 00:11:12

Orbáb szerint Simicska nagyon okos ember, hát reméljük igaza van :) Amúgy látványosan szakadásnak indult a fidesz holdudvar, hataloméhség a vesztüket okozza, láttuk már ugyanezt az mszp-vel, ráadásul ezek Rogán féle tetvek simán hozzák az mszp-szdsz politikusok szintjét.

áltudományos libsizmus (törölt) 2015.03.20. 08:47:03

@_most_: ja, eléggé Gyurcsány 2007 feelingje van a dolgoknak.
süti beállítások módosítása