Mivel, felteszem, nem minden olvasónk követi nyomon a jobboldal kommunikációjának finom rezdüléseit (eufemizmus), itt hívnánk föl a figyelmet arra, hogy a Magyar Nemzet ma "Bővülhet az Amerikából kitiltottak köre?" címmel közölt újságcikket. Ebből mindjárt két dolog is adódik.
Egyfelől az, amit a cikk mindjárt az első mondatában megfogalmaz, miszerint
A magyar köztisztviselők amerikai kitiltásával valószínűleg mélypontra jutottak az amerikai–magyar kapcsolatok.
Másrészt viszont az, hogy a helyzetet ezzel a címmel nem valamelyik baloldali-liberális sajtóközeg, hanem a jobboldal, a kormánypártok média-zászlóshajója, a Nemzet pertraktálta így. Illetve, könnyen lehet, hogy már tényleg csak egykori zászlóshajója. Hiszen könnyen adhatta volna azt a címet is a lap (és korábban mindig adta is), hogy pl. "Újabb jogtalan vádaskodások, bizonyítékok nélkül".
A tavalyi országgyűlési választások után kirobbant, majd 2014 nyarán nyilvánosságra jutott Orbán-Simicska háborúnak már eleve az egykori Fidesz-pártigazgató médiaérdekeltsége volt a tétje, majd a helyzet addig mérgesedett, hogy a miniszterelnök állami hírtévét gründol, a volt szobatárs pedig nem indul ugyan a veszprémi választáson, de
nyugatos orientáltságú, mérsékelt jobboldali pólusképző erő szeretne lenni.
Ehhez először a médiaportfóliót alakítják át: „középre húzzák” az érintett szerkesztőségeket, megjelenik a kormánykritika - írta Hetek.
Ennek az első jele lehet a mai interjú is, amelyben egy Marc Ellenbogen nevű korábbi Obama-tanácsadó, a demokraták fontos háttérembere azt állítja, Orbán Viktor, kormánya és kormányzati elitje csak magának köszönheti a kitiltási ügyet.
A budapesti amerikai nagykövetség már hónapokkal azelőtt értesítette a magyar kormányt a kitiltottak listájáról és az általuk elkövetett bűncselekményekről, hogy az ügy nyilvánosságra került volna, ezért Marc Ellenbogen úgy véli, csakis a magyar kormánynak állhatott érdekében az ügy kiszivárogtatása a sajtónak. „Ha Magyarország megszégyenítése lett volna a célja Washingtonnak, maga az amerikai kormány hozta volna nyilvánosságra az ügyet”.
Ezért aztán adódik a következtetés, hogy a kitiltási ügynek és az amerikai nyomásgyakorlásnak semmi köze nincs a magyar kormány Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatos politikájához vagy ahhoz a sokat emlegetett elmélethez, hogy Washington új piacot akar szerezni Európában az újonnan kitermelt amerikai palagáznak, és ennek érdekében az orosz befolyás visszaszorítására törekszik.
A viszonylag hosszú és korrekt cikkben szó esik még arról, hogy Obama korábban szabad kezet adott Putyinnak Kelet-Közép-Európában (de mára legalább úgy döntött, föllép a korrupció ellen), illetve a Gyurcsány- és Bajnai kormányok se tettek semmit, amikor értesítették őket korrupt tisztviselőikről (de legalább több eszük volt annál, mintsem visszatámadjanak az USA ellen).
Orbán viszont nem kicsit elmérte a lehetősége határait, pedig simán megúszhatta volna az egészet csöndben.
És itt érdemes emlékeztetni arra, hogy az Amerikában baloldalinak számító tutyimutyi demokraták még a jobbik eset a Fidesz számára: a keményvonalas republikánusok hatalomra kerülése esetén majd McCain szenátor, korábbi elnökjelölt véleménye lesz az irányadó, aki szerint Orbán egy neofasiszta diktátor, aki befekszik Putyin ágyába.
