B1 blogcsalád



Megtudtuk, kik felelősek a budapesti koszért

2015. január 30. - ng.pontkukac

Az Átlátszó KiMitTud névre hallgató adatigénylő-rendszerét (amiért le a kalappal) használva kérdést tettünk fel a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nek arról, hogy mely cégek (lennének) felelősek Budapest takarításáért. Jól sejtettük, valójában "nincs itt semmi látnivaló", ugyanis az FKF válaszában elmondta, hogy kizárólag a vadplakátok és a graffitik eltakarítására alkalmaznak külsős alvállalkozó céget, de ezek szerződéseit nem kötik az orrunkra, mert hideg van. Nem vicc, ezt ők így fogalmazták meg:

(...) jelenleg érvényes szerződésünk nincs. Ez nem jelent különösebb gondot, mert a speciális vegyszerek ilyen hideg időben nem hatékonyak. A feladatot a tavasz kezdetén, valamikor márciusban lehet majd elkezdeni.

Ergo annyit haladtunk a probléma felvetése és az olvasók véleményeinek ismertetése óta, hogy az FKF Zrt. lényegében minden felelősséget magára vállalt ezekért az utcaképekért:

kosz06.jpg

A folytatásban annak járunk utána, hogy amit számos ország fővárosában feltakarítanak, az nálunk miért marad az utcán másnap is. Sőt.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr907122041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Muad\\\'Dib 2015.01.30. 14:34:57

Annyit azért kiegészítésképpen megjegyeznék, hogy "számos ország fővárosában" a taplók nem hajigálnak szét végtelen mennyiségű szemetet, vagy, ha igen, fizethetnek vastagon érte. Nálunk szétdobálják, és, ha netán megbüntetnék érte, másnapra ez a blog is hangosan picsogna a szörnyű elnyomáson...
Ettől függetlenül az fkf teljesítménye a nullához tart...

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2015.01.30. 15:07:30

@Muad\\\'Dib: a büntetésekkel általában nincs baj, a baj ott van, amikor büntetés létezik csak, de mondjuk szemeteskukákat nem tesznek ki 50 méterenként és nem ürítik őket rendszeresen, hogy esetleg be is lehessesen tartani esetleg a normákat egy áltagembernek is — mondjuk ebből a gondolatmenetből lehetne kiindulnia az illetékes önkörmányzatoknak, de gyanítom, hogy azért nincs ez így, mert nincs hozzá eszük se.

Szputya 2015.01.30. 15:21:34

@Muad\\\'Dib: Gondolod, hogy ha végre elkezdenék büntetni a kutyagumit otthagyó gazdákat, akkor elkezdenénk hangosan picsogni? Én - mint libsibolsi kétkutyás gazdi - csak örülni tudnék, hogy nem lépek a máséba, miközben a saját kutyáim potyadékát felszedem. :)

Bobby Newmark 2015.01.30. 15:59:31

Kicsit idiótán hat a mai hideg meg nemtakarításhoz illusztrációként a legalább egy évvel ezelőtti, még felújítás előtt készült kép.

Nem az FKFet akarom mentegetni, de ha az ott közvetlen felújítás előtt készült, akkor valahogy érthető, hogy nem takarítják azt a felületet, ami úgyis el lesz bontva.

J. Mutzenbacher 2015.01.30. 16:01:08

Én a Bajcsy- Zsilinszky úton lakom, a város kellős közepén, ahol szó szerint 50 méterenként vannak kukák. Ennek ellenére egy merő dzsuva az egész utca. Kutyagumi a fák tövében, a járdán, cigicsikk- szőnyeg, műanyag palackok. Az FKF utcaseprői csak a kukákat ürítik.
Írtam nekik egy levelet, mondván oké, hogy mi emberek cseszett igénytelenek vagyunk és szemetelünk de azért örülnék, ha az utcaseprő seperné is az utcát, néha lemosnák a járdát vagy valami.
Pár napon belül válaszoltak és a Fővárosi Önkormányzat rendeletére hivatkoztak, mely szerint a járda tisztán tartása a lakók feladata, nekik
pár éve csak az úttestet kell tisztán tartani. Miaf@om?

Bobby Newmark 2015.01.30. 16:01:59

@Muad\\\'Dib: Ja, persze. Londonban angol csóka simán kibaszta az autó ablakán a nagy kupac mcdonaldsos szemetet, amikor meg kérdeztük, hogy mi volt ez, akkor elmagyarázta, hogy ezzel mennyi embernek ad munkát.

De, ott is eldobálják a szemetet, csak ott nincs ellopva a takarításra szánt pénz sem országos, sem önkormányzati szinten. Vagy legalábbis csak annyit lopnak, hogy a munkára is maradjon még azért.

NagyGé 2015.01.30. 16:03:16

@Muad\\\'Dib: számos ország fővárosában a taplók sokkal több szemetet széthajigálnak, mint a budapesti taplók.
Amikor Párizsban éltem, naponta kétszer mosták nagy nyomású vízzel az utcákat: hajnalban és dél körül. A helyiek szemeteltek, a kutyák piszkítottak, a helyi takarítók meg takarítottak.
Londonban hasonló a helyzet, csak mosás nélkül, és a szemétszedés folyamatos. Van szemetelés, van graffiti, van ide-oda hányás. Jellemzően másnap reggelre feltakarítják, graffitit lemossák.

gombakomba 2015.01.30. 16:23:18

Ez fából vaskarika.
Hogyan szólt pontosan az FKF-nek feltett kérdés? Nincs leírva, a válasz alapján pedig azt valószínűsítem, hogy azt az FKF úgy értelmezhette, hogy *mely külsős cégeket alkalmazzák*, az FKF-en KÍVÜL mely cégek dolgoznak még Bp takarításán - hiszen az FKF értelemszerűen végzi azt, minek rákérdezni a nyilvánvalóra?
Ha valóban így volt, semmi kivetnivaló nincs az FKF válaszában, mert az kizárólag a külsős cégek tevékenységére vonatkozik, ami csak a graffiti- és plakáteltávolításra szorítkozik, és bizony a kémiai folyamatoknak tulajdonsága, hogy csak bizonyos hőmérsékleti tartományban zajlanak le, az optimális tartomány még kisebb.
Az, hogy az FKF hogyan végzi azt a feladatot, amely kötelessége, teljesen más kérdés.

♔bаtyu♔ 2015.01.30. 17:04:38

A magyarozóknak üzenem, hogy nézzenek szét egy olyan magyar lakta részen, ahol nincs külföldi.

Majd este látogassanak el a "bulinegyedbe", ami gyakorlatilag már szinte a teljes belváros. Én itt laktam (szerencsére már nem), de a kádár rendszerben évente nem termelődött annyi szemét, amennyi itt 1 nap alatt a turisták révén.

Természetesen belefér a haszonba a takarítás, semmi gond, egyébként általában (a FKV, a kerületek és az üzlettulajdonosok) meg is csinálják, csak azzal együtt értelmetlen magyarozni, mert ezt nem magyarok csinálják.

A kép az pedig azért nem OK, mert ez akár több hónap alatt összegyűlt szemét is lehet, a szél az ilyen gödrökbe fújja a szemetet, amit aztán hónapokig nem takarítanak.

♔bаtyu♔ 2015.01.30. 17:14:53

@Bobby Newmark: Tévedés, Bp belvárosát naponta takarítják. Csak ekkor te még alszol.

the.man · http://rivercottagenyomaban.blogspot.com/ 2015.01.30. 17:54:32

Azt hozzá tenném, hogy a képen is van kuka csak úgy látszik messze van.

gmihaly 2015.01.30. 17:59:42

No, puszinyuszi, erre varrj gombot, de menő médiamunkásnak azért ne képzeld magadat!

KUHULIN 2015.01.30. 18:05:38

Az összes fasz dohányossal felzabáltatnám az eldobott csikkjeit...

Bobby Newmark 2015.01.30. 19:08:21

@♔bаtyu♔: Majd akkor mondd, hogy tévedés, ha állítottam az ellenkezőjét. Mert ugyanis nem tettem. Nyilván takarítják, csak nem eléggé. Tiszta nem lesz tőle, csak kevésbé retkes.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.01.31. 08:57:39

@♔bаtyu♔:

Nem takarítanak naponta. Évekig éjszakáztam a városban, és hetente kétszer végigmegy a locsolóautó, ennyi.
süti beállítások módosítása