- Orbán simán megszegte a Néppártnak adott ígéretét;
- Lehűlt a német-francia viszony, miközben erősödnek Európában a populisták, ám azok aligha tudnak közös frakciót létrehozni Strasbourgban;
- Az unió saját magának tesz keresztbe, noha az EP-választás előtt éppen hogy fokozottan kellene készülnie a jobboldal külső-belső dezinformációs hadjáratára.


Nehéz értelmezni Orbán kormányprogrammá emelt lózungját a kereszténység megvédéséről. Ahhoz túlontúl farizeusok, hogy a hittételekre gondoljanak, a kultúrát pedig szemmel láthatóan csak a habonyi szájhagyományokból ismerik.

Nincs semmi baj a magyar jogállamisággal, hiszen a demokrácia sértetlen, választások vanna, senkit nem tartóztatnak le a véleményéért – ez a szokásos hárítás a kormányoldalról minden kritikára. De most belülről jött a beismerés: a jog nem uralkodhat az állam felett.

Látszólag érthetetlen, miért hunyászkodik meg Orbán Viktor az Európai Néppárt akaratára, és töri meg látványosan állítólag törhetetlen gerincét – miközben mások tárt karokkal és feltételek nélkül fogadnák. Csak a szélsőjobbon nem elég hatékony Putyin számára a Fidesz, mint trójai faló.

Nem kell politikai zseninek lenni ahhoz, hogy kiderüljön: kinek az érdeke az LMP külön indulása bármely választáson. Tavaly a Fidesz kétharmadát köszönhettük az állítólagos zöldeknek, most pedig Tarlós újrázásában érdekeltek.



Azt történt, hogy Bayer Zsolttal egyszer csak szembe jött az utcán Bayer Zsolt, mondott neki egynehány bayerzsóltisat, mire Bayer Zsolt úgy megsértődött – nos, ahogy csak Bayer Zsolt képes.