B1 blogcsalád



Orbán rátolja a válság kezelését a polgármesterekre

2020. április 10. - nickgrabowszki

Politikusként viselkedett, mert államférfiként nem tudott. orkor.jpg

Orbán Viktor pénteki rádiószózatában (nehéz volna interjúnak nevezni, mivel nem kap valódi kérdéseket, nem szembesítik ellentétes álláspontokkal, csak a szája elé tartják a mikrofont) azt mondta, tudja, hogy a tömeges fertőzések időszaka jön, de 

nem is próbálja megelőzni azokat.

Azért vártak a kijárási korlátozásnak nevezett kijárási engedély meghosszabbításával, mert abban bízott, hogy lehetséges enyhíteni rajtuk.

Tehát annak ellenére, hogy arra számít, néhány hét múlva több ezren szorulnak majd Magyarországon is lélegeztetőgépre, nemhogy szigorítani akarta volna a kijárási korlátozásokat, és a 4 fal között tartani az embereket, hanem - saját állítása szerint - kiengedni onnan őket, és mérsékelni a már eddig is csak jórészt névleges szigoron.

Ami rámutat arra, Orbánnak fontosabb a népszerűség, el akarja kerülni, hogy őt hibáztassák azért, mert nem mehetnek a szabadba még a húsvéti jó időben sem. A támogatottsága megtartása mögött pedig másod- vagy sokadrangú a járványveszély kezelése, emberéletek ezreinek megmentése.

Orbán el akarta kerülni, hogy ő legyen a rossz rendőr.

Rátolta inkább a helyzet kezelését a polgármesterekre: zárják be ők a közparkokat, ha akarják. Vezessenek be kijárási tilalmat, ha mernek.

Ha meg merik kockáztatni, hogy őket hibáztassák majd ezért a választók.

Pedig lett volna (vagy talán még mindig lenne) mód a koronavírus-járvány magyarországi terjedésének megállítására. (Ha már megvolt az a szerencsénk, hogy Kínával meglévő kereskedelmi kapcsolataink jóval alacsonyabb szintűek, mint az Egyesült Államoknak vagy Nyugat-Európának - ami jórészt Orbán ún. keleti nyitása kudarcának tudható be.)

  • Szigorú kezdeti karatén -> a nem létfontosságú gazdasági tevékenységek teljes leállítása -> a fertőzöttek felkutatása (tesztelés!), elszigetelése, a járvány megállítása. Majd néhány hét(!) múlva a karantén fokozatos feloldása, a gazdaság újraindítása.
  • Magyarországon azonban minden fordítva történt. Az emberek jórésze már március elején önként(!) karanténba helyezte magát, a kormány azonban az iskolákat is csak tömegnyomásra zárta be, a miséket vagy a sportrendezvényeket se tiltotta be, és kijárási korlátozásokat is csak hetekkel(!) az emberek önkorlátozása után vezetett be.

A fertőzést pláne meg se próbálta izolálni, és tömeges tesztekkel elejét venni a szétterjedésének. Sőt, inkább elősegítette azt a közterületi parkolás kötelező ingyenessé tételével, mert

a népszerűség mindenekelőtt.

Pedig lett volna minta: ha a koronavírus megfékezése lett volna cél, ezúttal érdemesebb lett volna a Távol-Keletre, mint Nyugat-Európára vetni a vigyázó szemeket. A szigornak emberéletekben mérhető haszna lett volna, viszont százalékokban mérhető politikai ára.

Ezért a Fidesz-elnök számára nem volt kérdés, mit választ. Pedig ha bevállal némi népszerűségvesztést, akkor már szinte túl lennénk az egészen. Fokozatosan enyhíteni lehetne a korlátozásokat, a gazdasági visszaesés is kisebb lenne. (A megmentett emberélekről nem is beszélve.)

Ezzel szemben - és ez ugyan rémhír, de nem álhír, mert épp Orbántól magától tudjuk - a java csak most jön. A járvány elhúzódik, a korlátozások szigorodnak, emberek ezrei kerülnek kórházba, és egy komoly hányaduk bele is hal.

Ráadásul a gazdasági visszaesés is sokkal komolyabb lesz.

És mindezt csak azért, mert Orbán Viktor nem vállalt politikai kockázatot, és elsősorban a saját népszerűségét tartotta szem előtt.

Politikusként viselkedett most is, mert államférfiként megint nem tudott.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1515602470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.13. 16:17:01

@rdos: Összekevert téged egy mási....izé...egy fasszopóval!:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.13. 16:23:21

@6.Lenin: Csak a szokásos gerinctelenséged vén munkásőrgeci!

Sir Bates dö Hól 2020.04.13. 16:25:20

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: én nem tudtam ezt kipróbálni;-)... egyébként nem ír rosszul, csak egy kicsit terhelt a holokauszttal... más meg trianonnal... egyhülyeség mindkettő ma már...

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.04.13. 16:26:19

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
KÓRHÁZIGAZGATÓ LEPLEZI LE A LIBBANT HAZUGSÁGOKAT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

NEM IGAZ, HOGY NEM TESZTELNEK ELÉG BETEGET !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Az Észak-közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő főigazgatója, dr. Takács Péter hosszú interjút adott a család.hu-nak

Meddig tart a járvány?

Dr. Takács Péter ezzel kapcsolatban elmondta, hogy már március 25-e környékén arra számított, hogy tömegével kell lélegeztetőgépre tenni embereket, de ez szerencsére elmaradt, sikerült a járványgörbét ellaposítani. Az intézkedések sikeresek voltak. Nem igaz, hogy nem tesztelnek eleget, aki beteg lett, annak az összes kontaktját felkutatják a hatóságok.

Az interjú végén a főigazgató azt mondta, most úgy tippeli, májusban tetőzhet a járvány, aztán lassan lecseng, és idén még csobbanhatunk a Balatonban is, ha szerencsénk van, már júliusban."
mindenszo.hu/a-szent-janos-korhaz-foigazgatoja-nem-igaz-hogy-nem-tesztelnek-eleg-beteget/

ÉS HA LECSENG A JÁRVÁNY , AKKOR A BÍRÓSÁGOKNAK VÉGRE LESZ IDEJÜK A BALLIBBANT RÉM HÍR TERJESZTŐKKEL FOGLALKOZNI !!!!!!!!!!!!!!!!

VÁR TITEKET A DUTYI , BARÁTOCSKÁM !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Sir Bates dö Hól 2020.04.13. 16:27:31

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: eddig is értettem: van akivel lehet eszmecserét folytatni, s van akit csak elküldhetsz az anyjába, sz'tem...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.13. 16:30:51

@Sir Bates dö Hól: Egyszer kitiltott aztán mondom baszodanyád jöjjön ide többet a faszom!Nem bunkóság csak valami véleménykülönbség volt.
De ha bólogató Jánosokat akarok akkor meghívok néhány embert a kocsmában.
Nem igazán megyek vissza oda ahonnan egyszer kitiltottak.
Ez a blog persze kivétel.Csak mert egy rasszista kertész miatt kitiltanak.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.13. 16:39:17

@Sir Bates dö Hól: Hát én inkább a második lehetőséget választom!
Illetve nálam az az első...egyetlen..!XD

alöksz róz 2020.04.13. 16:43:06

@rdos: én ott se vótam, mi? :-)
diktatúra, minden azér van csak

6.Lenin 2020.04.13. 16:46:02

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Miért érzel kényszert arra, hogy egy seggdugónak megfeleljél? Nincs önálló véleményed?
Miért kell egy másik balfasztól megerősítést igényelned?
Ennyire seggnyaló lennél? Így születtél? Miért igazoljátok amit rólatok írtam?
Vagy már észre sem veszed ezeket?

alöksz róz 2020.04.13. 16:46:10

@Sir Bates dö Hól: ezt bírom bennetek, ezt a kibaszott nagy kancsalságot :DD

alöksz róz 2020.04.13. 16:48:55

@6.Lenin: "Miért igazoljátok amit rólatok írtam?" - azt akarják h örülj

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.13. 16:53:42

@6.Lenin: Azé' van bőr a pfádon hogy ilyeneket leírsz és ostoba is vagy+ legalább fingod sincs róla hogy mibe szólsz bele.

6.Lenin 2020.04.13. 16:59:58

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Tényleg érdekel, mindig is érdekeltek ezek a fajta emberek, akiknek mindig szükségük volt mások megerősítésére.
Tudatosan csinálod ezt, vagy már ez benned volt magzat korodban is?
A látszat szerint te ezt már észre sem veszed, ez érdekes lehet, mint veled született tulajdonság.
Valszeg ezt használják ki az itt a pirosozók is, amikor egy beépített emberük nyer, aztán a balfaszok ugranak. Te nyertél már ebben a játékban?

eszti..... 2020.04.13. 17:10:42

@6.Lenin:

harmadik nap értekezel itt arról, hogy az állítólagos seggdugónak meg akar felelni a társaság egyik fele..... harmadik napja rakod a piedesztálra....

A látszat szerint te ezt már észre sem veszed...... :D :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.13. 17:11:31

@6.Lenin: Asszeretem mikor okosnak próbálsz látszani!
Inkább igyál,mert az biztosan meglátszik rajtad!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.13. 17:14:55

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: : Egyszer kitiltott aztán mondom baszodanyád jöjjön ide többet a faszom!Nem bunkóság csak valami véleménykülönbség volt..........

A pucér csajokról miért tiltottak ki? Szintén valami véleménykülönbség? :DDDDDDDD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.13. 17:16:35

@Grimbusz Makszimusz: Valami hozzád hasonló faszkalap miatt ha nem te vagy az más néven!

6.Lenin 2020.04.13. 17:18:41

@eszti.....:

Te is néha beszállsz ebbe a játékba, várod, hogy elismerjen.
Nem szégyen ez, vannak ilyenek, Tele van velük az utca (most igaz korlátozva vannak más ügyből kifolyólag)

Mondjuk az egy másik érdekes kérdést vet fel, hogy miért is a seggdugót választották ki maguknak. Sejtem, de ez most lényegtelen, haladjunk lépésről , lépésre, úgy látszik majd meg az egész.

Én már régen megírtam, miért is vagyok itt, de mindig elfelejtik (nekem ez pont megfelel)
Neked is leküldöm, te érted is a lényegét, talán...

www.youtube.com/watch?v=qKaSVNr79dA

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.04.13. 17:23:02

@Hova fogják elásni KariGerit?!: "sikerült a járványgörbét ellaposítani."

Hála a tanároknak és az ellenzéknek, Ondó Viktor Mihály gazdád megfutamodott.

"aki beteg lett, annak az összes kontaktját felkutatják a hatóságok."

Sajnos ez nem igaz, nagyon keveset tesztelnek.

6.Lenin 2020.04.13. 17:23:42

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Mind1, ez türelem játék. Idővel te is majd kipakolsz, mint a seggdugó is.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.04.13. 17:24:43

@6.Troll: "Én már régen megírtam, miért is vagyok itt"

Igen, azt írtad, csak trollkodni jársz ide.

És? :))

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.04.13. 17:27:09

@6.Lenin: "Miért érzel kényszert arra, hogy egy seggdugónak megfeleljél?"

Ezt sose értettem bennetek, fideSSfasszopókban. Csak az a magyarázat, hogy Kubatovtól pénzt kaptok érte. :))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.13. 17:28:48

@6.Lenin: Várjál várjál...és kiderül rólam amit mindig is tudtál.
Hogy egy szarzsák vagyok!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.13. 17:30:17

@6.Lenin: Hát ezért kapod a nyugdíjad egy részét euroban! A nagy eszedért!XD

Grimbusz Makszimusz 2020.04.13. 17:33:26

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: : Valami hozzád hasonló faszkalap miatt ha nem te vagy az más néven!...........................

Nyugi nem én voltam, én nem szólok hozzád, ha nem muszáj! :P A kommentjeid általában szót sem érdemelnek!

6.Lenin 2020.04.13. 17:36:01

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

Csaknem azt hitted, hogy a te "okos" gondolataid nyűgöznek le itt? Vagy.....Mind1.
De komolyra fordítva, ki nem troll itt? Vagy mit is jelent ez a fogalom?
Talán azt szeretnéd mondani, hogy ami itt zajlik az egy filozofikus vita az emberiség jövőjének jobbá tételének az érdekében?
Az ideológiák harca, és nem betegagyú balfaszok küzdelme kiélni a ferdüléseiket?

Győzzél csak meg ezekről.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.13. 17:37:58

@Grimbusz Makszimusz: Hát amit nektek általában írni érdemes az belefér egy közepes hosszúságú mondatba!Attól függően hányszor említem meg anyátokat és hogy milyen hosszan sorolom a titulusait érdemeit.

6.Lenin 2020.04.13. 17:41:44

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Mondjuk ez néha felmerül bennem is, hogy nincs annyi ember itt, ahány nick, ha érted, de ez lényegtelen.

Sir Bates dö Hól 2020.04.13. 17:55:32

@alöksz róz: miva' Muci, hiányoztam?;-)... mit akarsz mondani?

Sir Bates dö Hól 2020.04.13. 18:01:29

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: és ez tulajdonképpen mind1!-)...

Nagyon bekapott a papa, sz'tem locsolkodni volt, a végén csak elviszi a kór a barmát;-)...

eszti..... 2020.04.13. 18:52:45

@6.Lenin:

Kezdesz hisztérikusabb lenni, mint Honthy Hanna fénykorában.
Mint mit ismerjen el? Mint kommentelőt, gyógypedagógust, nőt vagy mi az apám faszát???
Valószínűleg azért vagy itt, mert itt akarsz lenni. Különben máshol lennél. Minden reggel eldöntheted, csak rajtad áll /speciális okaid nem kifejezetten érdekelnek/.
De ha idejössz, akkor vállalod azt is, hogy mindenki azt mondhat rólad, amit akar. Lásd, eddig csak tótkurva voltam, tegnap minden lippsik kurvája lettem.
Aztán vagy visszavágsz, vagy görgetsz.
Ennyi.

alöksz róz 2020.04.13. 18:54:19

@Sir Bates dö Hól: semmit
csak megálltam röhögni kivel siratod a nincsmárpárbeszédet

alöksz róz 2020.04.13. 18:56:08

@eszti.....: "vagy mi az apám faszát" - az 1-es számú szülőd faszát

alöksz róz 2020.04.13. 18:57:43

@eszti.....: nem tud, kiesett a görgetőgomb

6.Lenin 2020.04.13. 19:02:07

@eszti.....:

Miért vagy ideges? Mit ismerjen el? Ezt neked kell(ene) tudnod. Mondjuk , hogy te is olyan okosakat írsz, mint aminek ő képzeli a saját hülyeségeit. Miért másért?
Ha meg vagy győződve a saját igazságodról, akkor nem kell egy balfácántól megerősítés.
Ez ennyire bonyolult lenne?
Én, mit csinálok itt, és miért? Ne érdekeljen. Mit mondanak mások,itt rólam? Leszarom.

www.youtube.com/watch?v=J7-dDGGYtNw&list=RDMMJ7-dDGGYtNw&start_radio=1

(remélem még nem aktuális ezen rágódnod)

eszti..... 2020.04.13. 19:06:16

@6.Lenin:

te is olyan okosakat írsz,... te hülye vagy? bármikor, bármelyik kommentet benézem és meg is szakértem. :D

meddig akarsz még Sírről beszélni velem? mert ha sokáig, akkor főzök egy kv-t.

6.Lenin 2020.04.13. 19:18:10

@eszti.....:

Én nem róla beszélek, rólatok. Ő már érdektelen, kipakolt önként is.

Azt elhiszem, hogy mások kommentjeiről bármikor írsz valamilyen véleményt, de a sajátodról is? Inkább ez a része érdekes (?).

Mellesleg, ha érdekelne mi van Bezzegországban, megnézem a tv-n, vagy az ottani lapokat végigolvasom, vagy felhívok valakiket, és megbeszéljük (most nem mehetek személyesen). Néha ellenőrzésképpen megnéztem, mit kamuzol. Különösebben nem érdekel.

Nem te szólítottál meg? Ha kérdezel, válaszolok, ha érdekes.

eszti..... 2020.04.13. 19:29:38

@6.Lenin:

látom, szövegértésed a toppon van. :D

6.Lenin 2020.04.13. 19:42:52

@eszti.....:

Eszti, engem jelenségek érdekelnek, nem szövegek. Mit érdekel, hogy mit írsz a Bezzegországi eseményekről, vagy miért, kit anyáz a macska, vagy a macesz tigris, vagy valamelyik taga/boborján.
1-2 komment valóban érdekes szövegként is, de nekik nem is nagyon szoktam írni.

Téged megzavarhat, hogy néha provokálom őket? Közben nagyon sok mindent hallgatok, olvasok, nézek a neten. Kinézek egyet a kedvenc előadóim közül, elindítok egy válogatást, vagy koncertet, és jöhet a szórakozás is, meg sok minden más is.
Nem ezekre találták ki a netet? Előttem az egész világ. Nem mind1, hogy ki van kormányon?

mgdé 2020.04.13. 20:26:08

@6.Lenin:

"Előttem az egész világ."

Kivételesen igazad van. öreg. :)

Csak fiatalosan!:
www.youtube.com/watch?v=9NeHF-n7CYg

6.Lenin 2020.04.13. 20:38:55

@mgdé:

Kösz, de ez a zene valahogy kimaradt nekem. Talán az Íllésék igen, voltam is koncertjükön, igaz lófaszt se hallottam a zenéből úgy ordítottak körülöttem, a lábam se ért le a földre rendesen.
Az élő koncertek ezzel le is voltak tudva.
Csak később jártam bluest, jazzt hallgatni kisebb közönség előtt, helyi zenei fesztiválok keretében, vagy zárt helyeken. Nekem az ilyen nagy koncertek nem jöttek be.
Természetesen a zenéjüket kedveltem, LP-ről, CD-ről. De a csápolás nem az én világom.
Engem tényleg a zene érdekel, nem a tömeg.

Sir Bates dö Hól 2020.04.13. 20:48:24

@alöksz róz: vagy funkcionális analfabéta vagy ilyenkor, vagy csak úgy grafomán késztetést érzel, hogy írj valamit;-)...
engem nem zavar;-)...

6.Lenin 2020.04.13. 20:48:32

@mgdé:

Viszonzásként, az egyik kedvenc filmemből... a lényeget

www.youtube.com/watch?v=D1ijJNvnEp4

eszti..... 2020.04.13. 20:51:48

@6.Lenin:

és szerinted ez érdekel engem? :D

Sir Bates dö Hól 2020.04.13. 20:57:35

@6.Lenin: hála istennek, kivallattál, itt állok pőrén előtted, mint az Úristen előtt!... haver, te nagyon beteg vagy;-))))

6.Lenin 2020.04.13. 20:58:12

@eszti.....:

Ez most miért lenne érdekes, hogy igen, vagy nem? Számít valamit?

Most Zorba hatása alatt vagyok...az életben kell egy kis őrület, néha. És milyen igaza volt.
Szerencsére fiatalon láttam a filmet, és ez beégett.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.04.13. 21:17:03

A MILLIÁRDOS GYURCSÁNY MÉG MINDIG NEM ADAKOZOTT SEMMIT !!!!!

"Ja de, adakozott a felesége, a bolgár nő, 20 db (!) maszkot: biztos maradt még a padláson a felújítás után, amit a munkások otthagytak. Feri annyira szégyelli a lopott villából való videókészítést, hogy inkább felmenekül a padlásra, és onnan osztja az észt, nehogy valaki meglássa a földszinti belső medencét (igen, olyanjuk is van).

Feri ugye egy zsidóktól lopott villából osztja az észt, havi osztaléka nagyjából 100 millió, bár tavaly éppen milliárdos vagyont vett ki a cégeiből, de sebaj, ebből sem jutott a járvány idején a magyaroknak. Pedig korábban ez a vagyon a magyaroké volt, aztán addig addig privatizálgattak a Rendszerváltoztatás után, hogy Feri beházasodott egy jó kis családba, ahol közösen folytatták tovább a lopást. Valahol megértem a Ferit, hiszen lopott pénzből nem szívesen ad az ember a másiknak. Annál fukarabb, minél többet lop az ember.
Ilyen egy világ ez. Több mint egy hónap telt el Magyarországon a járvány kitörése óta, de konkrétan Gyurcsány egy fillért nem adott még a védekezésre: sem kórházaknak, sem a nővéreknek, sem senkinek."
mindenszo.hu/a-milliardos-gyurcsany-meg-mindig-nem-adakozott-semmit/

EZT NEM FOGJUK ELFELEJTENI !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Sir Bates dö Hól 2020.04.13. 21:44:37

@Hova fogják elásni KariGerit?!: Bulangiu, gratulálok, te lettél az ezredik!;-)...
Persze azért a kurva anyád...

alöksz róz 2020.04.13. 21:53:34

@Sir Bates dö Hól: kontextus, papám :-)
amúgy leakadhatnátok erről a függetlenobjektív kettősmércéről, elég szar műsor már

Sir Bates dö Hól 2020.04.13. 22:09:17

@alöksz róz: bro', menj már a "független objektív" faszságoddal a bundzsás faszba!;-)...
nekem miért kellene bármelyikének is lennem?;-)... ezt már leírtam egyszer, ha mégegyszer felhozod, akkor megy egy madtrka, és csá;-)... hülyetrollokra hülyegyerekekre nem kíváncsi senki, árpádfi;-)... legalábbis én nem;-)...

alöksz róz 2020.04.13. 22:22:06

@Sir Bates dö Hól: haggyad már, senki se mondta h annak kéne lenned
csak nem kéne a duma

PuniValdes 2020.04.13. 22:22:55

Fenekemmel fenekedek nektek! Tetves retkek.

Sir Bates dö Hól 2020.04.13. 22:37:02

@alöksz róz: húzz a picsába;-)... ne olvasd;-)...

mgdé 2020.04.13. 22:44:36

@6.Lenin:

De ha már Húsvét is és Kazantzakisz is:
Akinek meg kell halnia

mgdé 2020.04.13. 22:47:46

@6.Lenin:

az előadók már-már tiszteletre méltóan előrehaladott kora miatt küldtem pont ezt a felvételt, nem a csápolók miatt :)
vagy csak hallgattad, nem nézted?

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.04.14. 08:30:46

Újabb 54 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 1512 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 13 beteg, ezzel 122 főre emelkedett az elhunytak száma.

8% fölött a mortalitás. Ondó Viktor Mihály a legjobban teljesít.

6.Lenin 2020.04.14. 10:00:37

@mgdé:

Kettőnket is világok választanak el. Nekem a zenében nem a zenészek életkora, viselkedése, kinézete a fontos, hanem a zenéjük az adott pillanatban , mit is vált ki belőlem, érzelmileg. Soxor ugyan az a zene, mást, és mást is jelenthet az adott pillanatban.

A születés, és a halál, nem az egyén választása (bár az utóbbiban lehetséges), a látszólagos értelmetlenségének egyedül én adhatok értelmet.

A két nem választható közötti időt én próbálom kitölteni, a maga őrültségeivel, választott értelmével, a lehető leghasznosabban-számomra, de nyilván figyelembe véve a körülöttem lévők érdekeit is.

A magyarázatok keresését, esetleg hülye elméleteit meg rád bízom, keresd szorgalmasan. Tanulmányozd az elmúlt idők bukott, ma már nem feltétlen érvényes összefüggéseit, magyarázatait, ha ezek adják a tiéd, értelemének látszó, erőltetett sarokköveit.
Én meg baszaxom az enyéimmel tovább, ameddig nem találok helyettük mást, hiszen minden korban ( a sajátomban) változnak, a megélt tapasztalatokból adódóan.

A csápolók meg csápoljanak, ha nekik az jelent valamit.

www.youtube.com/watch?v=JKPvx38D4GM

Fermentátor · http://fermentator.blog.hu/ 2020.04.14. 10:13:21

Orbán rátolja a válság kezelését a polgármesterekre? Elgondolkodtató a poszt címe, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy néhány nappal korábban ugyanaz az szerző ezt a véleménycikket posztolta:
b1.blog.hu/2020/04/01/hatarozatlan_idore_eltorli_a_fidesz_az_onkormanyzatisagot_magyarorszagon

Tehát először azon háborgott, hogy nincs önkormányzatiság Magyarországon, majd pedig azon, hogy csak az van.

;)

Fermentátor · http://fermentator.blog.hu/ 2020.04.14. 10:17:58

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Minek a 8%-a?

Mert azért szerintem Te is tudod, hogy téves megközelítés. Mivel a WHO ajánlása az, hogy csak a gyanús eseteket teszteljék, azokat tesztelik. Így az 1512 fő nem a Sars2-co19-cel fertőzöttek száma az országban, hanem a bizonyítottan Covid-19-eseké. Napok óta azt hallhatjuk, a tényleges fertőzöttek száma ennek a tízszerese (sőt) is lehet. Innen nézve a mortalitás - bár nem tudjuk, mekkora - de minden bizonnyal jóval kisebb a 8%-nál.

chrisred 2020.04.14. 10:55:55

@Fermentátor: Az önkormányzatiság nem csak feladatvégzést jelent, hanem lejjebb adott jogköröket is.

alöksz róz 2020.04.14. 11:06:57

@chrisred: nagy igazság ez is
majdnem akkora mint a bagoly mondja
bölcsek a tanarak, ezt el kell ismerni

mgdé 2020.04.14. 11:37:09

@6.Lenin:

No, Cöfibácsi, ebből sem fogtál fel semmit. Mondjuk ez nem meglepetés. :D

Akkor kergesd tovább ...

6.Lenin 2020.04.14. 11:40:35

@mgdé:

Te csak botorkálj a hegyen, a bogaraid közt, ha neked az jó.

mgdé 2020.04.14. 12:35:47

@6.Lenin:

Azok pillangók, Cöfibácsika, szépséges, védett pillangók.
Új szemüvegre már nem is telik az eurós nyugdíjból? Ó! :(

No, pá!, ücsörögj tovább a Morzsi bolhái között.

6.Lenin 2020.04.14. 12:56:46

@mgdé:

Te tényleg egy bunkó vagy, bármennyire is szeretnék más gondolni rólad, mindig bizonyítod ki is vagy valójában. Na, jó, elfogadom végre, ha ennyire ragaszkodsz hozzá, az vagy, és kész.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.04.14. 13:51:58

@Fermentátor: "Mivel a WHO ajánlása az, hogy csak a gyanús eseteket teszteljék"

Igen. Ondó Viktor Mihály viszont ellen megy a WHO ajánlásának, tiltja a tesztelést, mert félreérti, hogy az hogy működik.

"a bizonyítottan Covid-19-eseké."

Igen. Ezek mortalitása 0,4% Németországban, és pár százalék a környező országokban. Magyarország a legjobban teljesít mortalitás terén.

mgdé 2020.04.14. 14:42:03

@6.Lenin:

Cöfibácsi, csak azzal, aki kiérdemli/megérdemli. Mint azt a te példád oly jól bizonyítja is.

6.Lenin 2020.04.14. 14:50:25

@mgdé:

Látod, megint engem igazolsz. Mit bizonyítottam? Tegnap megpróbáltam normálisan kommunikálni veled, és mi volt a reakciód?

Az idióta gügyögésed. Miért is kéne mindenkinek azt elfogadnia, amit te tartasz a magad számára értéknek? Biztos, hogy az az igazi? Másnak, miért nem lehetne más?

Szerencsétlen bunkó vagy.

mgdé 2020.04.14. 15:34:41

@6.Lenin:

"normálisan" :D

erre gondolsz pl.:
""ha ezek adják a tiéd, értelemének látszó, erőltetett sarokköveit.""

pedig csak egy zenét, meg egy könyvcímet küldtem. :)

Ha valamit nem fogsz fel, akkor a továbbiakban az első reakciód az legyen, hogy ezért te vagy a hibás, s törd tovább a fejecskéd, meg olvass utána, hátha ... Akkor ezt meg is beszéltük.

(Ja, tudod már ki az a Manoliosz?)

6.Lenin 2020.04.14. 15:49:30

@mgdé:

Már megint engem igazoltál, ugyanis te már abból a válaszból idézted, amit a gügyögésedre írtam. Te már ezeket észre sem veszed?

mgdé 2020.04.14. 16:20:36

@6.Lenin:

Küldtem egy zenét, te pedig el kezdtél hisztizni, hogy csápolnak benne. :D

Szóltam hát, hátha segít, hogy nem a csáplást, ill. nem a csápolás miatt küldtem.
De mivel letagadhatatlanul Cöfibácsi vagy, ennyire futotta belőled.

Az anyanyelveden is ilyen hülye vagy?

alöksz róz 2020.04.14. 16:25:18

@6.Lenin: volt már olyan h vmi nem téged igazolt?
valaha
:-)

6.Lenin 2020.04.14. 16:33:35

@mgdé:

"Természetesen a zenéjüket kedveltem, LP-ről, CD-ről. De a csápolás nem az én világom.
Engem tényleg a zene érdekel, nem a tömeg. "

Ez hiszti lenne? Ráadásul még hazudni is szeretnél?

6.Lenin 2020.04.14. 16:43:56

@alöksz róz:

Ha jól emléxem, akkor veled kapcsolatban sem volt, ami nem engem igazolna. Mivel pont te is magad igazolsz mindent. Én csak megerősítelek benne, hogy igen, ilyen vagy. Tudom.

mgdé 2020.04.14. 19:11:59

@6.Lenin:

S érdeklődött bárki is a csápolás meg a tömeg felől???

De legyen, én majd azt írom a Zorba linked kapcsán, hogy de hát a mexikói drogkartellek ... :P

mgdé 2020.04.14. 19:15:00

@alöksz róz:

No, végre ideért a lusti intellektuális bértroll is. Remélem, végre beszélgettek egy jót, egy polgárian jó hosszút! :D

Tényelek 2020.04.14. 19:31:56

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "8% fölött a mortalitás. "
Azért egy statisztikai adatot nem árt a helyén kezelni, ..., azt tudta, hogy egy egyetemi kollégiumban több, mint hatszázszor annyit szexelnek, mint egy idősotthonban?

alöksz róz 2020.04.14. 19:34:24

@mgdé: úgy úgy, még egy kis bértrollozás és teljesen ki is merítetted a szűkös kis lippsi eszköztáradat

alöksz róz 2020.04.14. 19:35:58

@mgdé: "De legyen, én majd azt írom a Zorba linked kapcsán, hogy de hát a mexikói drogkartellek" - és tényleg így szoktátok

6.Lenin 2020.04.14. 19:42:35

@mgdé:

Na, utoljára...

Küldtél egy rendkívül rossz minőségű felvételt egy élő koncertről...

www.youtube.com/watch?v=9NeHF-n7CYg

Amire a következőket válaszoltam:

"Kösz, de ez a zene valahogy kimaradt nekem. Talán az Íllésék igen, voltam is koncertjükön, igaz lófaszt se hallottam a zenéből úgy ordítottak körülöttem, a lábam se ért le a földre rendesen.
Az élő koncertek ezzel le is voltak tudva.
Csak később jártam bluest, jazzt hallgatni kisebb közönség előtt, helyi zenei fesztiválok keretében, vagy zárt helyeken. Nekem az ilyen nagy koncertek nem jöttek be.
Természetesen a zenéjüket kedveltem, LP-ről, CD-ről. De a csápolás nem az én világom.
Engem tényleg a zene érdekel, nem a tömeg. "

De jó szándékként értékeltem a linket tőled ( bár az eddigiek alapján én ilyen zenéket soha nem linkeltem, a magyarázat a fenti idézetben) Ezért értékelve a görögök iránti vonzalmadat, az egyik kedvenc filmemből küldtem és is egy linket neked...

www.youtube.com/watch?v=D1ijJNvnEp4

Mit nem értettem meg? Mikor hisztiztem?

mgdé 2020.04.14. 20:00:26

@alöksz róz:

az intellektuális szót ki se szűrte a szövegelemző szoftver?
csak nem saját fejlesztés? :P

mgdé 2020.04.14. 20:02:12

@alöksz róz:

Jó, akkor azt írom, Európa Kiadó :P

mgdé 2020.04.14. 20:12:05

@6.Lenin:

Azért pont ezt a felvételt kaptad, mert már idős emberek énekelték a "ha én szél lehetnék"-et.
Amelynek egyes sorai összecsengtek a hsz-ed azon mondatával, amelyre reagáltam.
S semmi bántás nem volt benne.

Gondolod, hogy nem találtam jobb hangminőségű felvételt, vagy hogy ezzel akartalak bosszantani?

Béke veled, beszélgessetek nyugodtan, jó lesz az, Rózsika okos ember, s igazi társasági lény, én megyek az épp-borozós topikba.

6.Lenin 2020.04.14. 20:24:44

@mgdé:

Megköszöntem, miért is vettem volna bántásnak? Hiszen cserébe én is küldtem.

Ha nem vetted volna észre, a minőséget akkor szóba se hoztam, a küldést értékeltem.

Talán azt nem tudhattad rólam, hogy engem a szöveg is csak ritkán érdekel, sok esetben zavar inkább, mivel én a zene hallgatásakor mindig mást érzek ki belőle ( az adott hangulatomnak megfelelően). A szöveg, előadók, a körítés az csak sokadlagos nálam, a zene hallgatásánál.

Tényelek 2020.04.14. 20:53:49

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: " tiltja a tesztelést"
Magyarországon még a kijárási korlátozások ideje alatt is lehet tesztelni és tesztelnek is!
villanyautosok.hu/2020/04/14/mar-magyarorszagon-is-tesztelik-az-elektromos-fiat-500-at/

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.04.14. 21:17:28

@Tényelek: Nagyon gyenge humor, de pozitívan veszem, kis lépés, de megindultál az emberré válás rögös útján. :))