B1 blogcsalád



Márciusban ismét kijárási tilalom lesz Budapesten

2020. február 29. - nickgrabowszki

Orbán Magyarországra hívja a török diktátort. orer.jpg

Erről Pellegrini, a jelenlegi szlovák miniszterelnök beszélt, aki a napokban azt mondta, hogy valószínű leváltása előtt - Szlovákiában parlamenti választás van éppen - 

még részt akar venni a visegrádi négyek és Recep Tayyip Erdogan török államfő budapesti találkozóján

Amikor - nem olyan rég, tavaly novemberben - Erdogan itt járt, gyakorlatilag lezárták Budapestet, mert kellett a város az autokratáknak. Így nézett ki az Andrássy út 2019. november 7-én: kijtil.jpg

Csak emlékeztetőül: ez az Erdogan ugyanaz az Erdogan, aki megnyitotta az utat a szíriai menekültek Európába áramlása előtt 2015-ben, és ugyanezt teszi most is. Szombati bejelentése szerint már 18 ezer menekült lépte át a török-görög határt.

Mivel Erdogan jószerivel Európába űzi őket.

Alig 2 hete, amikor Orbán Viktor Röszkére vitte a fent említett Pellegrini szlovák kormányfőt, és arról beszélt:

95 százalékban katonakorú férfiak érkeznek. Európában tilos ezt mondani, de ez egy

megszervezett invázió.

pell.jpgÉs most - Pellegrini állítása szerint, továbbá a városlakók kimondott örömére - Budapesten tervezi fogadni azt a despotát, aki szervezi az inváziót.

  • Orbán - és a magyarországi szélsőjobboldal - háborús narratívája szerint nem menekültek, hanem katonák érkeznek.
  • Erdogan pedig maga ismerte el, sőt, hangsúlyozta, hogy ő küldi őket.

Innen nézve a török diktátort Budapesten fogadni alighanem kimeríti az ellenséggel cimborálás fogalmát.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2515497448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nincs1itt 2020.03.01. 09:29:35

@Tényelek: jááános, hát persze! már kr.e. is gazdag volt. sőt! cukiberger is tőle leste el, steve jobs pedig egyenesen atyamesterének tartotta...
döntsd már el, hogy mihez van jogom?! esetleg ha felvilágosítanál, miként kell igazi magyarnak nevelni egy gyereket.

2020.03.01. 09:33:05

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
Mészárosnak Horn idejében már megvolt az első milliárdja a gázbekötésekből, majd Gyurcsányék lefolytották, mint pocok a csirkét.
Az ön számsora a gazdasági válsággal indít, ami negyedelte itthon a működő vagyonokat.

Az Átlátszónak sok jó levezetése van, de ez szerintem nem tartozik közéjük.
Ha csak a Ganzt nézzük, akik a világ minden országába szállítottak, csak az önmagában többszöröséért menne most el, mint a Mészáros vagyon.
A gyógyszergyáraink is nagyobb jelentőségűek voltak akkor, mint most,...., még a mostaniak is azokra épülnek,..., csak a Rihcter elment volna 3 Mészárosért.

Az meg a másik, hogy Mészáros vagyonának legalább a fele virtuális vagyon, abból ered, hogy ha ő beszál valahova, ugranak a részvények értékei.

A működő cégei, amire az állami megrendeléseket kapja és, most több tízmilliárdra vannak beárazva, egyből lenullázódnak egy váltásnál, mint Simicskánál is.

Nemrég eladták a Telenort és nem tudta itthon senki sem megvenni, a három leggazdagabb magyar teljes vagyona kellett volna hozzá,..., egy cseh vette meg,..., Csehországban még rajta kívűl két ember tudta volna megvenni.

Nagyon levagyunk maradva a nemzeti tőkésosztály kiépítésében is az EU-belül.
A szoci időben ellopot dollár tízmilliárdokat egyből kivitték az országból, itthon nem profitálunk belőle, de Szingapurban külön magyar szekció van a tőzsdén, Mészárost azért lehet szidni, mert látjuk a vagyonát, az legalább itthon van.
hir.ma/belfold/bunugy/magyarorszagot-kiraboltak-itt-vannak-a-tenyek/14313

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.01. 09:44:44

@Tényelek: "Mészárosnak Horn idejében már megvolt az első milliárdja"

Hadd ne foglalkozzak azzal, hogy melyik fideSSes mikor lopta az első milliárdját, nincs nekem arra kapacitásom. Hogy vette a fideSS székház ellopásából Ondó Viktor az apjának a bányát. Ezek piti ügyek. Elég, ha a legdurvább 100 tolvajlásokat ismerem. Azzal foglalkozz fideSSfsszopó, hogy fosztotta ki a geci gazdád Magyarországot, hogy a világ kétezredik leggazdagabb embere lett. Magyar tolvaj ennek még a közelébe se ért soha.

2020.03.01. 09:51:57

@nincs1itt: Mészáros a libsi "csapdaállítás" nélkül pártízmilliárdos emberke lenne, soha az életben nem tudott volna ekkorát ugrani nélkülük.

Az erkölcsi jogszerűséget bárki el tudja dönteni, akinek vannak erkölcsi alapértékei.

Az egyén biztonságát az adja közép és hosszútávon, hogy hány nagyközösség tagja.
Nagyközösségből a nemzeti és a vallási van jelenleg, aki megfossza a gyerekét bármelyiktől, az olyan szinten árt neki, amit semmivel sem lehet pótolni, mert, hogy nincs más.

Erről a nyaranta, ma már több tízezres nagyságrendben, világ különböző országaiból hazalátogató, másod, harmad, negyedgenerációs fiatalok sokat tudnának mesélni,..., mesélnek is szívszorító sztorikat.

2020.03.01. 09:56:23

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
Látom nem olvasta a cikket, a nyolcvanas évektől 2011-ig 242 Mészárosnyi pénzt loptak ki Magyarországról,....., Mészáros a hangya a csapatban, olyan kicsi.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.01. 10:02:25

@Tényelek: "a libsi "csapdaállítás" nélkül pártízmilliárdos emberke lenne"

Mekkora egy hazug patkány vagy te! Csak egy évben 120 milliárd forintot lop a geci gazdád a költségvetésből, és önti a Mészaros Lőrinc nevű pénztárcájába. Milyen rongyos tízmilliárdról delirálsz fideSSzfasszopó?

"Az erkölcsi jogszerűséget bárki el tudja dönteni, akinek vannak erkölcsi alapértékei."

Tehát te nem tudod eldönteni. Segítsek? :))

"Nagyközösségből a nemzeti és a vallási van jelenleg"

Vannak a laposföld hívők, az elég nagy közösség. Nagyon sajnálnám, ha valamelyik gyerekem ilyennek a tagja lenne. Babonás "keresztyény" vallási szektába se tartozzanak, ha lehet.

Te meg jól megvagy, látom, a pogány fideSSfasszopók között. Bár nem hiszem, hogy népes csoport lennétek, csak a hangotok nagy.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.01. 10:07:49

@Tényelek: "a nyolcvanas évektől 2011-ig 242 Mészárosnyi pénzt loptak ki Magyarországról"

Az száz ezer milliárd. 3 év teljes magyar GDP-je. Miért nem 243? vagy 631? Na mindegy. Ezt még a gazdád se tudja ellopni, azok a pancserek még annyira se. De jó, mondjuk annyit loptak. Ez mennyiben legalizálja Ondó Viktor tolvajlásait?

nincs1itt 2020.03.01. 11:05:18

@Tényelek: a tegnap esti langyos tej még mindig hat? a "több tízezres nagyságrendben" ehhez tényleg jó cucc kell! milyen füvet adtál annak szerencsétlen tehénnek?
aki megfosztja, helyesen. a fossza az felszólító mód. példa: fossza meg, minden kitüntetésétől.
a nagyközösség, az külön írandó, esetleg kötőjellel, azt jelenti, hogy? a vallási közösséghez tartozás, az földrajzilag független és nagy-közösséghez tartozástól is. segítek, pl. magyar buddhista. lehet buddhista mo.-on, lehet buddhista magyar nepálban, sőt nepáli buddhista mo.-on.

a legszebb mondatod:"Az erkölcsi jogszerűséget bárki el tudja dönteni, akinek vannak erkölcsi alapértékei." kifejtenéd ezt a parabolát? mert ez bizony, így csak egy bullshit, egy italbolti szókratésztől, aki szerint 2., 3., 4. generációs kitántorgott magyarok utódai, összeborulva éneklik: szép vagy, gyönyörű vagy... kezdetűt. tízezrével... jááános, ez nagyon durva. szerintem pihenj egy kicsit!
nemstrómanra visszatérve. '94-ben még a konvektorokat bütykölte, a szárnyalás 2001-ben kezdődött... 2010-től pedig kilőtt a rakéta és meg sem állt a világ! 2057. leggazdagabb emberéig. még 5 év és ilyen tempó, billgécc retteghet!

2020.03.01. 11:05:45

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
Nekem kínos ilyen dedós szinten levezeteni,....
Ha valaki felfogadja az ácsokat, hogy cseréljék le a háza tetejét és erre ad 10 millió forintot, az nem azt jelenti, hogy ha kész lesznek a munkával, akkor ellopták a 10 milliót.
Ebből veszik a faanyagot, rögzítőelemeket, vegyianyagot, stb., fizetik a szállítót, darust, munkásokat, a régi elszállítását, stb., és, hát az sem árt, ha ők és a családjaik sem halnak éhen.
Az ilyen munkákból nem lesz milliárdos az ember pár év alatt, még ekkora volumenben sen.
Egy ilen helzetben a gazdagodást nem a munkák utáni közvetlen haszon adja, hanem az, hogy a cége értéke ugrik pár tizmilliárd forintot, ha több ilyen van, akkor ez többször történik meg és már meg is van a 100 milliárdos növekmény, következő évben megint.
A liberális gazdaság így működik.
Amikor a nagy válság volt, Bill bácsi egy hét alatt 35 milliárd dollárt bukott ilyen mechanizmusok alapján.
A koronavírus hírére két nap alatt közel 500 milliárd dollárral esett az ottani cégek együttes értéke.
De ezek nem valós, hanem virtuális pénzmozgások, az esetek legnagyobb részében nem is realizálódnak, mert ugrálnak össze-vissza, a Soroshoz hasonló spekulánsok foglalkoznak csak vele, akik fogadásokat kötnek az árfolammozgásokra és vagy sírnak a végén vagy buliznak.,......, Na meg a libsi média próbált propagandát csinálni ebből,...,..., ráfaragtak, dollármilliárdossá tették Mészárot, pedig tönkre akarták tenni őt és rajta keresztül Orbánt.

Szóval nyudodjon meg, ön és az önhöz hasonló megvezetett laposföld hívők nélkül Mészáros sehol sem lenne.

Csak szólok, hogy minden embernek igénye van a nagyközösséghez tartozáshoz, ez a génjeinkben van.
Ha nem lehet nemzet akkor lesz buzi vagy akármilyen csak különlegesnek érezze magát.
A vallás ellen lehet ágálni, de arra még nagyobb igény van, ezért, ha nem keresztény, akkor muszlim vagy buddhista, rosszabbik esetben laposfőld hívő vagy libsi lesz a gyerek felnőttként.
Bármit akar ön a gyerekével kapcsolatban, biztosan választ magának egy vallást, legfeljebb sutyiban sátánista lesz, ha a fater túl agresszív,....,

2020.03.01. 11:15:58

@nincs1itt:
Évek óta vannak nyári táborok sokadik generációs magyar gyerekeknek, akiknek zömének a nyelvet is meg kell tanulni,....., el kell keserítsem, valóban több tízezren vannak,..., 3-5000 fős turnusokban vannak itt, mert ennyi szakember van, aki a magyart, mint idegennyelvet tudja tanítani nekik.
Nem tudom mit énekelnek öszzeborúlva, de az ének a programok része.
De, hogy sírjon is elkeseredésében, közel félmillió ilyen ember vette fel a magyar állampolgárságot az elmúlt években

2020.03.01. 11:29:55

@nincs1itt:
Tudom, hogy a nagyközösség külön írandó, ugyanúgy, mint a KIS BETŰ :-)

nincs1itt 2020.03.01. 11:39:13

@Tényelek: ja, ja fél millió új magyar állampolgár. persze jááános, a határon túli magyarok esetleg+letelepedési kötvényesek. vannak ilyen táborok. ez csak annyit jelent, hogy a szülők fontosnak tartják, hogy ismerje meg a szülei/nagyszülei országát és nyelvét.
semmi gond, jááános, a kis betű ellenére sem: "öszzeborÚlva" szintű hibákkal küszködök.
3-5 ezres "turnusok", tehát ez többször is, a 215 ezerből...
jáááános ne fáradj tovább.

2020.03.01. 11:57:08

@nincs1itt:
Kiderül, hogy kizárolag azért jár ide mocskolni a magyarokat, hogy igazolja a személyes döntését?
Ez nagyon aljas dolog!
El kell keserítsem, több százezer önhöz hasonló döntést hozó magyarnak teljesen más a vélemménye és erről papírja is van, neki és a magyar államnak is.
Szomorú, hogy így akarja gyógyítani a mentális betegségét!

2020.03.01. 12:06:50

@nincs1itt:
A környező országokban élők közül év végéig 1,1 millióan vették fel a magyarállampolgárságot, őket, a kötvényeseket és a diaszpórát külön kezelik, más-más kezelést igényelnek az anyaország részéről.
Csak, hogy bosszantsam :-)

nincs1itt 2020.03.01. 12:19:45

@Tényelek: jááános, miből derült ki? abból, hogy egy idiótát, aki történetesen magyar, idiótának merek nevezni? rendkívül szánalmas vagy.
mivel "mocskolom" a magyarokat?
az "anyaország" másként kezeli? itt köpködsz egy a "diaszpórában" élő magyarra. a hozzád hasonló fidesz-tálibok a felvidéki magyart itt a blogon "tótkurvázzák", hány magyart mutassak, akik "románozzák" az erdélyieket, "ukránozzák" a kárpátaljaiakat, "szerbezik, jugózzák" a délvidékieket??? miről dadogsz te fogyatékos? aztán döngetik a horpadt mellüket, hogy ennyien, meg annyian visszatérnek, meg felvették a magyar állampolgárságot stb. közben meg rettegnek, hogy a "románok/jugók/ukránok" stb. elveszik a munkánkat... minek szavaznak, nem is itt élnek...
fejezd be jáááános. nekem kellemetlen, hogy egy magyart le kell hülyézzek.

nincs1itt 2020.03.01. 12:20:50

@Tényelek: mivan jááános? elfogyott a muníció és vasárnap csak te vagy a troll-farmon, nincs aki kisegítsen?

2020.03.01. 12:38:19

@nincs1itt:
Eddig azt láttam, hogy gond nélkül lehülyézi a magyarokat, egyénileg és közösségként is.
Azt kifejezetten humorosnak tartom, hogy a helyesírással foglalkozik, ha nincsenek érvei, miközben a héber billentyűzetre telepített magyar ábécéjét nem tudja rendesen használni, mert hát a héberben nincsenek nagybetűk.
Csak szólok, hogy a zsidó haverom megoldotta,............, bár ő okos :-)
Ha netán fideszes lennék, ami nem vagyok,......, a Fidesznek 2.5+ millió szavazója van, nem nagyon kell beosztani őket, mint a beteg libsiket kommentelni.

RÉMÍSZTŐ KÉPZŐDMÉNY 2020.03.01. 12:41:35

@Tényelek: "Ha nem lehet nemzet akkor lesz buzi vagy akármilyen csak különlegesnek érezze magát. "

Ma mar keves buzinak lenni. A kulonbozo NGO-ok nyomasara, ma mar nemvaltoztato mutetrol almodnak a gyerekek, mert csak akkor lesznek igazan menok, meg szerethetok.

6.Lenin 2020.03.01. 13:15:24

@RÉMÍSZTŐ KÉPZŐDMÉNY: a buzi is lehet nemzeti, én már csak tudom.

Muhammad Balfas 2020.03.01. 13:16:11

@morpho: És amíg ez eldől te nagyon hülye, addig mit kellett volna csinálni velük? Próbáld már meg használni egy kicsit az agyad és lemodellezni..Zárt táborokat létesíteni őrséggel? Korlátozni a mozgásukat egy olyan időszakban, amikor az volt a nemzetközi közhangulat, hogy "hagyni kell őket továbbmenni". Hát mit rendezett a hazai baloldal,és a nemzetközi sajtó amikor a magyar vezetés végre gátat vetett a vonulásnak és nem engedte tovább őket? A görögök most végre védik a határaikat ők is a Törökországból induló áradattól, akkor nem tették. Eddig tartott Merkel alkuja.

PuniValdes 2020.03.01. 13:17:11

Az én pókban elég szoríts, borotvaibban, de fékek, hogy eltömíti a lelőnyit.

Muhammad Balfas 2020.03.01. 13:22:03

@Grimbusz Makszimusz: Egy szétesett ország. Kb . abban a stádiumban , mint mi voltunk a módszerváltás utáni 1-2 évtizedben. Képzeld el, hogy nálunk hogy zajlottak volna a dolgok, ha a ballib kormányok, vagy akár az első Orbán-kormány idején éri el az országot a menekültáradat. Kb. mi is azt csináltuk volna évekig, mint a szerbek.

Muhammad Balfas 2020.03.01. 13:23:14

@PuniValdes: Fékek és ellensúlyok gengsztere..:)

2020.03.01. 13:25:13

@RÉMÍSZTŐ KÉPZŐDMÉNY:
Van ennél rosszabb is:Az agymosott németeknél most lépett érvénybe az a törvény, hogy mindenkinek joga van öngyilkosnak lenni és ehhez segítséget is kérhet, a kivégzője pedig az elmebeteg jogállam szerint nem büntethető.
Így megszabadulnak a mentális betegek egy részétől, miközben létrehozzák a szakképzett szadisták csportját,....., innentől kezdve a törvényesen gyilkolók közösségéhez is akarhat tartozni valaki,...., persze lehet, hogy ez csak egy gesztus a dzsihadisták felé.

nincs1itt 2020.03.01. 13:30:14

@Tényelek: na, csak kibújt a szög a zsákból! kétségbe vonod a szabad vélemény nyilvánításhoz való jogomat? akkor és azt hülyézek le, amihez csak kedvem van! a következményeit pedig vállalom! mit mondjak, ha te hülye vagy és magyar is? héber billentyűzet és ha szanszkrit?... természetesen megoldotta mert okos, ejnye! egy magyarnál okosabb egy zsidó, aki még barát is? csak óvatosan, mert a nemfideszes főnököd még ideges lesz!
2,5 millió, szemben kb 5,5 millióval. ténylegesen többség, vitathatatlanul!(mielőtt nekilátnál okoskodni, csak a demokrácia nevű játék miatt lehet 2,5 millió több, mint 5,5 millió) ebből a 2,5 millióból, veled együtt jáááános, itt ezen a blogon 4-7 változó nicknév látható. amelyek elsőként szólnak bármely poszthoz.
zárásként, mert a lényegét ismét gondosan kerülted az előző kommentemnek, hülye vagy! van egy rossz hírem is, nem azért vagy hülye mert magyar vagy! ez egyszerűen a te személyes "kereszted".

kunzoo 2020.03.01. 13:32:43

@morpho:
Ennek a második hullámnak a kirobbantói, az elsőnek az elszenvedői. Az amcsik hülyeségét végrehajtották. Pl. kiképezték azokat akik majd az ellenzék hadseregét képzik ki. azok átmentek a határon és beálltak valamelyik dzsihadista bandához. A törökök persze ürügynek használhatták ezt a kurdok elleni fellépésre. A jenkik arcát égesse örök szégyen amiért cserbenhagyták a kurdokat. Azok most megegyeztek Asszaddal. Asszadnak eggyel kevesebb ellensége van, az oroszok biztos szövetségesei. A többiek nem tudhatják megbízhatnak-e az amcsikban-lásd kurdok- a törökök is csak a helyi törököket támogatják biztosan, a többieket bizonytalanságban tartják.
Görögországot kéne támogatni emberrel, műszaki eszközzel hogy távoltartsa a tömeget, akkor a törökök sem tudnának ezzel zsarolni minket. Amíg ez nem megy, saját hatáskörben jó lesz a kerítést, határzárat fenntartani. Ha kell, Románia felé meghosszabbítani. A spanyoloknak évek óta beválik ez Cetuában, Mellilában. Miért ne működne itt is? Ha nincs műszaki akadály, nincs értelme visszakísérni a határ túloldalára a behatolókat hisz a következő kukoricásban, nádasban átjön, megbújik. Zárt gyűjtőtáborba nem tehetünk tömegeket, ezt a nyugatiak nem akarják. Több migrit már ők sem akarnak. Na akkor mi legyen?

nincs1itt 2020.03.01. 13:32:53

@Tényelek: ismét lehetőséget adok, hogy bizonyítsd, képes vagy nem hülyének lenni:" nincs1itt
2020.03.01. 12:19:45
@Tényelek: jááános, miből derült ki? abból, hogy egy idiótát, aki történetesen magyar, idiótának merek nevezni? rendkívül szánalmas vagy.
mivel "mocskolom" a magyarokat?
az "anyaország" másként kezeli? itt köpködsz egy a "diaszpórában" élő magyarra. a hozzád hasonló fidesz-tálibok a felvidéki magyart itt a blogon "tótkurvázzák", hány magyart mutassak, akik "románozzák" az erdélyieket, "ukránozzák" a kárpátaljaiakat, "szerbezik, jugózzák" a délvidékieket??? miről dadogsz te fogyatékos? aztán döngetik a horpadt mellüket, hogy ennyien, meg annyian visszatérnek, meg felvették a magyar állampolgárságot stb. közben meg rettegnek, hogy a "románok/jugók/ukránok" stb. elveszik a munkánkat... minek szavaznak, nem is itt élnek...
fejezd be jáááános. nekem kellemetlen, hogy egy magyart le kell hülyézzek"

szóval a lehetőség adott.

nincs1itt 2020.03.01. 13:35:07

@Tényelek: jááános, gratulálok! te tudod miről beszélsz? mert szerintem erről sincs még csak elképzelésed sem. uram Isten! na ezért hülyézlek le! ostoba, propagandista, tanulatlan, buta magyar vagy!

2020.03.01. 13:44:40

@nincs1itt:
Magyar embernek magyar billetyűzete van, ebben a helyzetben, meg úgy általában is értemetlen a magyar-zsidó összehasonlítás.
Az ékezetek hiánya logikus és elfogadható, mint, ahogy nagybetű hiánya is, de ez utobbit elég szük kör használhatja.
A szanszkrít kiesik, náluk nincsenek nyugati libsik /Agyon is vernék őket. /, marad a héber, az meg nem lehet magyar, de magyarázatot ad az ön viszonyulására a magyarokhoz.

Mire kapok lehetőséget,....., bár megtisztelő :-)?

2020.03.01. 13:47:29

@nincs1itt:
Na mi van már megint, mert nem derül ki a hozzászólásából, abban csak mocskolódás van?

nincs1itt 2020.03.01. 14:10:02

@Tényelek: a szanszkrit rövid "i". és nem nép, hanem egy nyelv és szintén nem használ kis és nagy betűket. és ezzel sikerült mindent bizonyítanod. beigazoltad a gyanút.
mi lenne? ostoba magyar. az van, hogy hallottál egy hírt és szokás szerint nem érted, nem is értesz hozzá, de azonnal kommentálod. segítek, svájcban legális. és megnéznélek, mint végstádiumban lévő rákos, hogyan könyörögnél egy akkora adag fájdalomcsillapítóért, amitől nem ébredsz fel többé... na ezért nevezlek, ostoba, gyökér magyarnak!

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2020.03.01. 14:20:40

Szarás közben rátok gondoltam, mint mindig. De nem volt jó. Olyan nyúlós és ragadós lett, mint egy bértroll.

2020.03.01. 14:36:10

@nincs1itt:
A német verzió nem a speciális öngyilkosságról, az eutanáziáról szól, hanem általában az öngyilkosságról, ezért írta a AB, hogy sürgősen meg kell alkotni azokat a kereteket, amelyek kizárják a visszaéléseket és lehetővé teszik azt, amit én is írtam, mert most ani szabályok szerint
szabad.

Mivel a nyelvekről beszéltünk, nagyon helyesen rájött, hogy a szanszkrít egy nyelv, ja, mint a héber :-),
Tetszik, hogy annyira ki van éhezve a vitára, hogy még arra kérdésre is vehemensen reagál, amit önmagának kreál, sokszor le is hülyézi magát :-)

morph on deer 2020.03.01. 14:37:28

@Tényelek:
“ Csak szólok, hogy minden embernek igénye van a nagyközösséghez tartozáshoz, ez a génjeinkben van. ”

Ó igen, a falkaösztön. Domesztikált tagok esetén már akár csordaösztön is lehet.

Csak ezzel is az ám a helyzet, mint a szaporodási ösztönnel.
Az is a génjeinkben van, hogy lépten-nyomon közösülnünk kell minden arra alkalmas egyeddel, de valahogy a társadalmi elvárások (fejlődés?) felülírják a genetikai késztetést, és többé-kevésbé szabályozzák a szaporodási ösztönünket.

De azért még mindig akadnak olyanok, akiknél ez nem így működik, és ráugranak bárkire, bármikor, - ezt hívják nemi erőszaknak.

Belőlem például teljes mértékben hiányzik a csordaszellem, nekem soha nem hiányzott az egy akolba tartozás élménye, nyilván kinőttem már csecsemőként, vagy sosem volt.
Ezért aztán mindig is idegenkedtem mindenféle tagságtól, - kivétel volt a nudista szövetség, közel negyven éve:) - nálam sem párt, sem szekta nem fér bele. Nálam mindennél fontosabb a személyi integritás és függetlenség, nem a parancsok és/vagy elvárások szabják meg az életemet.

De megértem, hogy még mindig vannak olyanok, akiknek az akolmeleg biztosítja az önidentitást, mert nincs más.
Nekem ezzel nincs is bajom, egészen addig, amíg a nyomorukat nem próbálják meg kiterjeszteni, normává tenni, gondolom, hogy másnak se legyen jobb.

Na, azt már nem, kösz!

“ A vallás ellen lehet ágálni, de arra még nagyobb igény van, ezért, ha nem keresztény, akkor muszlim vagy buddhista, rosszabbik esetben laposfőld hívő vagy libsi lesz a gyerek felnőttként.”

Vagy pedig pártunk és kormányunk minden igyekezete ellenére a gyerek normális lesz, és nem áll be sehova együtt vonyítani, vagy agymosott zombiként dicsérni az urat, netán hagyni, hogy Orbán Gáspár kézrátétellel “csodát tegyen” és megtérítse..!

Nem olyan nehéz, mindössze autonóm, gondolkodó személlyé kell válni hozzá, és máris lepereg a bullshit, akár vallási, akár politikai irányból jöjjön is!

Én mindenesetre hiszek az evolúcióban, és bízom benne, hogy egyre többen lesznek a fejlettebbek, még annak ellenére is, hogy most épp van egy szünet a fejlődésben.az megállni nem fog!

Halleluja! :))

KERESZTÉNY SZABADSÁG 2020.03.01. 14:54:01

Na libsik, megindult a határ felé 4 millió korona virus fertőzött álprobléma, akiket a következő 2 évben Orbán és csapata fog feltartoztatni, a lipsik ellenkezése közben, az általuk feleslegesnek tartott kerítéssel.

Szerintetek mi fog történni 22-ben ?:

A.) Orbán megnyeri a 22-es választást.
B.) Orbán nagyon megnyeri a 22-es választást.
C.) Orbán 2/3-al nyeri a 22-es választást.
D.)Orbán 4/5-el nyeri a 22-es választást.

És tegyük hozzá Orbán évek óta hangoztatja, hogy Magyarország nem bízhatja az ország védelmét arra, hogy a Törökök majd feltartoztatják az álproblémákat. Miközben lipsik folyamatosan azt mondták, hogy nem a kerítés, hanem az állítolagos Német Török megállapodás állította meg az álproblémákat.

2020.03.01. 14:59:40

@morph on deer:
A kisközösség a kisebb kihívások elleni védekezésben segít, a nagyközösség a nagy kihívások idején erősíti a túlélés lehetőségét.
Ha baj van, akkor az egyénnek esélye sincs életben maradni.
Ilyenkor fejvesztve keresik az emberek a lehető legnagyobb közösség védelmét. Irakban ujjáéledtek a kihalóban lévő törzsi közösségek, majd jött az iszlám állam, csak azért, hogy túléljék.
Mi szerencsések vagyunk, de valószínűleg nálunk is eljön maid az, az idő, hogy ne az legyen a legfontosabb kérdés, hogy nudisták legyünk-e.
Az ön által vizionált fejlődés, ahol minden közösség eltűnik, olyan diktatúrát fog eredményezni, amilyet az írott történelmünk nem is ismer.
Lehet rá vágyakozni, de nem valami okos dolog.

2020.03.01. 14:59:40

@morph on deer:
A kisközösség a kisebb kihívások elleni védekezésben segít, a nagyközösség a nagy kihívások idején erősíti a túlélés lehetőségét.
Ha baj van, akkor az egyénnek esélye sincs életben maradni.
Ilyenkor fejvesztve keresik az emberek a lehető legnagyobb közösség védelmét. Irakban ujjáéledtek a kihalóban lévő törzsi közösségek, majd jött az iszlám állam, csak azért, hogy túléljék.
Mi szerencsések vagyunk, de valószínűleg nálunk is eljön maid az, az idő, hogy ne az legyen a legfontosabb kérdés, hogy nudisták legyünk-e.
Az ön által vizionált fejlődés, ahol minden közösség eltűnik, olyan diktatúrát fog eredményezni, amilyet az írott történelmünk nem is ismer.
Lehet rá vágyakozni, de nem valami okos dolog.

Tényelek 2020.03.01. 15:04:52

@morph on deer: és különben is, kérem, én szeretek akolban vonyitani.

nincs1itt 2020.03.01. 15:04:57

@Tényelek: hát jááános, arról sem tehetek, hogy nem érted amit írok. sokaknak sikerül, még a kisbetűk ellenére is. idézlek, mert tényleg nekem kellett felismernem, hogy a szanszkrit egy nyel, ami/aki nem ver agyon senkit: "A szanszkrít kiesik, náluk nincsenek nyugati libsik /Agyon is vernék őket."
csak jelzem ismét, hogy a szanszkrÍt az bizony rövid "I".

akkor megint segítek: "Das Bundesverfassungsgericht hat das Verbot der "geschäftsmäßigen Förderung der Selbsttötung" in Paragraf 217 Strafgesetzbuch für nichtig erklärt. Der Staat und die Gesellschaft müssen akzeptieren, wenn Einzelne nicht mehr leben wollen." az öngyilkosság lehet eutanázia saját kérésre. tehát olyan szer beadása amitől meghal a személy. mert addig csak az engedélyezték, hogy passzívan vegyen részt az orvosi és ápoló személyzet. értsd: (nem fogod, mert nem akarod) ha a személy úgy dönt, hogy megtagadja a gyógykezelést, esetleg megtagadja az étel és ital magáhozvételét, erre joga volt és megkezdődött az u.n: sterbeprozess. rendelkezhetsz korábban(Patientenverfügung) is, nem csak a szerveid sorsáról, hanem sok egyéb mellett arról, hogy kéred-e az újraélesztést.

mert semmiféle bírósági döntés nem szükséges ahhoz, hogy leugorj egy hídról, főbe lődd magad.
a lényeges mondatrész: "geschäftsmäßigen Förderung der Selbsttötung"
na ostoba magyar, megint szépen tátott szájjal a f@szerdőben.

2020.03.01. 15:09:12

@KERESZTÉNY SZABADSÁG:
Na ez mondjuk rémhírterjesztés, mert minden igazi demokrata tudja, hogy Otrbán küldte ki Mészárost a lopott pénzzel, hogy szerződtessen pár millió staitsztát, akik migri szerepben jelennek meg balhézni a határnál.
Orbán a kerítés miatt megnyeri a választást, a statiszták meg hazamennek a Mészárostól kapott pénzzel a családjaikhoz.
Ezt csak Demszki veszi komolyan, aki be akarja az összeset telepíteni Magyarországra.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.01. 15:20:22

@Tényelek: "Nekem kínos ilyen dedós szinten levezeteni,...."

Akkor minek csinálod, faszfej? :))

"a cége értéke ugrik pár tizmilliárd forintot"

Fura elképzeléseid vannak a kapitalizmusról. Tényleg dedós szinten vagy. :))
" megvezetett laposföld hívők nélkül Mészáros sehol sem lenne."

Ez így van, a laposföld hívő fideszes szekta Ondó Viktor rezsimjének és tolvajlásainak a legfőbb támasza.

"Csak szólok, hogy minden embernek igénye van a nagyközösséghez tartozáshoz, ez a génjeinkben van."

Oké, de miért a magyargyűlölő bolsevik fideSShez kötődsz olyan nagyon?

"A vallás ellen lehet ágálni"

Babonaság ellen felesleges lenne ágálni. Ignorálom.

"ha nem keresztény, akkor muszlim vagy buddhista, rosszabbik esetben laposfőld hívő vagy libsi lesz a gyerek felnőttként."

Az agyhalott babonás kereszténység ellentéte a gondolkodás, nem a muszlim és egyéb sületlenségek, azok ugyanazok.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.01. 15:24:25

@Tényelek: Ezt csak Demszki veszi komolyan, aki be akarja az összeset telepíteni Magyarországra..............

Mit mondott, személy szerint hányat fogad be a vén biboldó?

2020.03.01. 15:25:01

@nincs1itt:
Csak súgom, hogy a szanszkrít nyelvet emberek használják, akik ugyanúgy tudnak reagálni is, mint a többi ember,...., önnek biztosan nem kellene tartóstejet vennie, ha kikerülne közzéjük.

Az AB indoklásának fusson neki még párszor, bár a vonatkozó törvények ismerete sem ártana, főként ekkora képpel, amivel itt tetszeleg!

Grimbusz Makszimusz 2020.03.01. 15:35:58

Na itt a legújabb libsi aljasság az indexről, Erdogan 90 ezer menekültet küld Európára!
Nem Soros, nem a meghívó Merkel, nem a szíriában háborút kirobbantó USA, hanem Erdogan a fő hibás!
Mondjuk az olaszokhoz csónakázó niggereket nem Erdogan küldi, de ott meg Salvini a geci, mert nem engedi be őket!

nincs1itt 2020.03.01. 15:53:33

@Tényelek: szankrIt. valóban emberek beszélik, viszont te a szanszkritokról beszéltél akik agyonvernek valakit megismétlem, bár szerintem azóta sem érted mit írtál:"A szanszkrít kiesik, náluk nincsenek nyugati libsik /Agyon is vernék őket." . ostoba gyökér.

nagyképű, tudatlan, hülye magyar, értelmeznéd a vonatkozó törvényt és a Bundesverfassungsgericht határozatát, de németül!
de könnyítést is kapsz, ezt elég lesz magyarul értelmezned:"geschäftsmäßigen Förderung der Selbsttötung"

morph on deer 2020.03.01. 16:00:34

@Tényelek:
“...persze lehet, hogy ez csak egy gesztus a dzsihadisták felé.”

Képzeld el, milyen tolongás lesz majd, ha egy öngyilkosjelölt dzsihadista segítséget kér az öngyilkosságához! :))

morph on deer 2020.03.01. 16:09:19

@Grimbusz Makszimusz:
“ de ott meg Salvini a geci, mert nem engedi be őket”

Hová?
Nem késik kicsit a naptárad?

Csak mert Salvini momentán semmilyen pozícióval nem rendelkezik ehhez, ráadásul a korábbi geciskedéseiért még felelősségre is vonják!
Szóval?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.01. 16:26:36

@Grimbusz Makszimusz: "Én tényleg nagyon buzi vagyok, még a nicknevem is egy férfi seggéről szól!"

Hm... Szóval a Grimbusz férfisegget jelent. Jó tudni. :))

morph on deer 2020.03.01. 16:28:04

@Grimbusz Makszimusz:
“ Na itt a legújabb libsi aljasság az indexről, Erdogan 90 ezer menekültet küld Európára!“

Miért, szerinted hogy hívják a török elnököt?
Csak mert legutóbb a török elnök kattant be, mivel az oroszok letaroltak harminc-valahány török katonát Szíriában. És mivel Törökország NATO tag, ezért Erdogan - elvben - a NATO tagsággal járó támogatást is elvárná.
Igenám, de a NATO-nak más sem hiányzik, mint összeugrani az oroszokkal Szíriában Erdogan kedvéért, ezért aztán a török elnök úgy gondolta, hogy kis nyomásgyakorlás nem ártana.

Szóval képzeld el, hogy ehhez most véletlenül nem kellett se Soros, se más, ezt orbán csípőizom-lapogató focipajtása saját erőből intézte, ha neked ez nem tetszik, akkor is.

Az élet igazságtalan, látod!
De ne aggódj, előbb vagy utóbb úgy is lesz megint valami, amit Soros nyakába lehet varrni, és minden visszatér a(z ab)normális kerékvágásba..!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.01. 16:33:57

@nincs1itt: "nagyképű, tudatlan, hülye magyar"

Nono! Maradjunk csak a nagyképű, tudatlan, hülyénél. Ezek román dezinformátorok a Kubatov zsoldjában. Ne tévesszen meg, hogy kicsit törik a magyart.

"Gyurcsányék lefolytották, mint pocok a csirkét"

:))

Grimbusz Makszimusz 2020.03.01. 16:35:43

@morph on deer: Nyugi, csak az alkotói szabadságommal élek, bár Salvini még lehet a jövő is!

Grimbusz Makszimusz 2020.03.01. 16:38:03

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Ez elég gyér volt. Írnám, hogy ennél tudsz te többet is, de valójában nem!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.01. 16:49:11

339,88 Ft az Euró. Ondó Viktor állítása szerint a kormány alkalmatlan.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.01. 17:03:26

Ondó Viktor olyan a képen, mint egy nagymama. Teljesen szét van hízva, elnőiesedve. :))

István Tamasi 2020.03.01. 17:13:45

@morph on deer: "harminc valahány török katonát Szíriában" Vagyis a csüngőhasú suttyó puszipajtása küldi a katonáit idegen országba és ezért menekülnek a civilek. Lehet, hogy erdogan is Soros ügynök?

morph on deer 2020.03.01. 17:27:17

@Grimbusz Makszimusz:
:)
“ bár Salvini még lehet a jövő is!”

Hát, hacsak a tiéd nem...

morph on deer 2020.03.01. 17:29:47

@István Tamasi:
“ Lehet, hogy erdogan is Soros ügynök?”

Hát pedig másképp ilyen nem történhetne, valóban!
Most, hogy mondod..:)

morph on deer 2020.03.01. 17:38:51

@KERESZTÉNY SZABADSÁG:
“...nem a kerítés, hanem az állítolagos Német Török megállapodás állította meg az álproblémákat.”

Akkor most mi a gond?
Kiderült, hogy eddig is a kerítés miatt nem jöttek, vagy mi van?
Csak mert kerítés már tavaly is volt, migráns meg nem, szóval csak az lehetett, - szerinted!

Akkor most mit sikítozol?
Vagy nem bízol a mi hatalmas Sorosverő végvári vitéz nemzetvezetőnkben?
Ez nem létezik!

rallus 2020.03.01. 17:46:55

@morph on deer: Inkább örülni kellene, hogy Ertdogan végre megérti Merkel szándékait és így végre érző szívű liberálisaink a keblükre ölelhetik akár egész Ázsia és Afrika dolgozni vágyó népét?

Muhammad Balfas 2020.03.01. 18:08:15

@rallus: Viszont a görögök most próbálják védeni magukat. Könnygázt is bevetnek..

rallus 2020.03.01. 18:38:12

@Muhammad Balfas: Végük a görögöknek, ha Demszky ezt megtudja! Már készíti a fiúknak a helyet! Gondolom a horvátországi nyaralójában....

Muhammad Balfas 2020.03.01. 20:41:07

@rallus: Demszky még szabadlábon? Kár volt bezárni az OPNI-t..:)

morpho 2020.03.01. 20:41:21

@kunzoo: Na akkor mi legyen?

Hogyhogy mi legyen? Minden benne van a Soros tervben. Nem? Németh "sorosterv" Szilárdot kérdezd! Ő a szakértő! Én mindenesetre előbb megvárnám a betelepített milliókat (olyan régóta be vannak már ígérve, lassan el se hiszem, hogy jönnek), aztán visszatérnék a kérdésre.

Tényleg, a Soros tervben van Erdoganról egy külön alfejezet? Én sajnos nem ismerem a részletes tervet, ezért érdekelne...

morpho 2020.03.01. 20:49:15

Arról nem tud valaki valamit, hogy az ellenzéki városok és az ellenzéki budapesti kerületek polgármesterei felvették már a kapcsolatot Erdogannal, a betelepítésekről? Vagy lehet, hogy Erdogan nem is Orbánhoz jön és az egész V4 buli csak egy kamu? Valóságban Niedermüller és Botka fog tárgyalni vele a betelepítésekről. Na végre megfejtettem! Halleleujja!

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.03.01. 23:09:12

@morpho: Sztem inkább nyugati nagyvárosokkal tárgyalnak erről,nem Erdogannal.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.03.01. 23:10:50

Vajon Ferenc találkozik majd Ferenccel?

morph on deer 2020.03.01. 23:27:38

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:
Úgy gondolod, hogy addigra kormányváltás lesz, Gyurcsánnyal a csúcson?

Hát bátor fiú vagy, mit mondjak!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.03.01. 23:39:31

@morph on deer: @morpho: @István Tamasi: @Borkai $egge a Fidesz igazi arca: @nincs1itt:
RENDKÍVÜLI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Rendkívüli sajtótájékoztató! Bakondi: a migránsok között koronavírussal fertőzött is lehet! Videó

A Hír Televízió élőben közvetítette a koronavírus fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóját"
Részletek és videó a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/rendkivuli-sajtotajekoztato-bakondi-a-migransok-kozott-koronavirussal-ferozott-is-lehet-video/

EHHEZ MIT SZÓLTOK , LIPSIKÉIM ?!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

klimahisztiverseny győztes 2020.03.01. 23:40:32

@morpho: Kamugeri vallalta hogy betelepit 1 millio arabot Budapestre, ezert nincs penz legkondira a metroba. Pedig tavaly meg felmeztelen tuntettek kamugeriek a legkondiert.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.03.01. 23:41:08

@morph on deer: @morpho: @István Tamasi: @Borkai $egge a Fidesz igazi arca: @nincs1itt: TISZTELT ELLENZÉKI SZAVAZÓK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ÉBREDJETEK MÁR FEL !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

JÁTÉKSZEREK VAGYTOK , NEM LÁTJÁTOK ?!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Ugyanazok szervezik ismét a tüntetéseket, akiket külföldről finanszíroznak! Ugyanazok szítanak mesterséges társadalmi ellentéteket magyar és magyar ellen, akik abban érdekeltek, hogy a magyar társadalom totálisan megosztott legyen! Hazugság, hogy a magyarokat az Orbán kormány osztja meg! Éppen hogy azok az ellenzéki, külföldről finanszírozott csoportosulások, akik mindig ott vannak, ha szervezkedni kell."
mindenszo.hu/kedves-ellenzeki-szavazok-a-gyongyospatai-tuntetes-szervezoi-tiltakoznak-a-nat-es-a-nemzeti-konzultacio-ellen-is-emberek-ebreszto/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

morpho 2020.03.02. 01:35:00

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Nyugati nagyvárosokkal... minden bizonnyal. Hogyne. Csakis.

@Hova fogják elásni KariGerit?!: Bakondi? Muszáj minden elmeroggyantat idetolni?

@klimahisztiverseny győztes: Oszt mikor kezdik a betelepítéseket? Vagy már meg is kezdték? Szörnyű ez a bizonytalanság. Pedig éjjel nappal a kesmát bújom!

RÉMÍSZTŐ KÉPZŐDMÉNY 2020.03.02. 06:09:43

index.hu/kulfold/2020/03/01/luxemburg_ingyenes_tomegkozlekedes/

Ugy remlik mintha valaki nalunk is igert volna ingyenes tomegkozlekedest.
Ki is volt az ?

Ja eszembe jutott, kamugeri volt. De ahogy tobbi igeretebol ebbol sem lett semmi sem.

István Tamasi 2020.03.02. 06:45:47

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
Vakondi elvtárs aki a KGB határőrtiszti iskolájában tanult migráncsos alagutat ásni és a népet riogatni.

István Tamasi 2020.03.02. 06:49:57

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
A csüngőhasú suttyónak két cidázás között, amikor éppen nincs a szájában a muszlim f@sza, meg kellene kérnie csókos haverját, hogy ne küldje idegen országba háborúzni a katonái, ne tegyen földönfutó menekültté százezer civilt, hogy ne legyen újabb menekülthullám.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.02. 08:35:46

@RÉMÍSZTŐ KÉPZŐDMÉNY: "igert volna ingyenes tomegkozlekedest"

Hát erre nem sok esély van, ha Ondó Viktor gazdád minden forrást elvon a Fővárostól.

Mit is ígért a geci?
- Évi 7% GDP növekedést - a közelébe se volt még egyetlen negyedévre sem.
- 2030-ra lehagyjuk Ausztriát. :))

És ti balfaszok minden hazugságát elhiszitek. :))

339,88 Ft az Euró. Ondó Viktor szerint a kormány ALKALMATLAN.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.02. 08:40:33

@klimahisztiverseny győztes: "Kamugeri vallalta hogy betelepit 1 millio arabot Budapestre, ezert nincs penz legkondira a metroba."

:))

Toljad, haver, agybajt kapnak a fideSSfasszopók, ahogy kifigurázod őket. :))

A nicked is király. A geci tegnap még klímahisztizett, ma meg harcos környezetvédő. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.02. 08:43:20

@morph on deer: "Gyurcsánnyal"

Ambivalens érzéseim vannak az elkúróval szemben. Kinyírja az MSZP-t, ami egy pozitív dolog. Ugyanakkor erősíti a DK-t, ami tragédia.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.02. 08:54:18

@rallus: "horvátországi nyaralójában"

Nem is olyan fantasztikus. Ondó Viktor százával helyezi el az ukrán nyugdíjasokat egy-egy romos vityillóban. :))

István Tamasi 2020.03.02. 09:17:41

@RÉMÍSZTŐ KÉPZŐDMÉNY:
Karácsony még légkondit sem képes szereltetni az arra alkalmatlan elavult, rozsdás putyini metrószerelvénybe.

István Tamasi 2020.03.02. 09:19:23

@klimahisztiverseny győztes:
Pont azok sivalkodnak klíma után akik megvettét az elavult, rozsdás, klíma beszerelésére alkalmatlan metrószerelvényeket.

rallus 2020.03.02. 09:37:25

@István Tamasi: Ebben az a borzasztó, hogy hiába tette Demszky világvárossá Budapestet és hagyott maga után többek között vadonatúj tömegközlekedést és hatalmas tartalékokat, Tarlós tönkre tett mindent...
Most viszont a budapestiek bölcs döntésének köszönhetően újra ballib vezetésük van , visszatér az aranykor! Ráadásul ezt a szilárd jellemű, becsületes Karácsony Gergely ígérte meg, akinek szavaiban nincs okunk kételkedni!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.02. 10:55:31

@rallus: "Tarlós tönkre tett mindent"

A Rómait nem sikerült neki, mert kibasztuk, mint macskát szarni. :))

morph on deer 2020.03.02. 11:29:31

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
@klimahisztiverseny győztes: "Kamugeri vallalta hogy betelepit 1 millio arabot Budapestre, ezert nincs penz legkondira a metroba."

Na meg gondolj bele, ők amúgy is sokkal jobban bírják a meleget, akkor meg minek légkondi, nem?
Tisztán win-win, nem?
:)

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.03.02. 12:41:35

@morph on deer: Nem kell miniszterelnökké válnia ehhez. Sorosisták egymás között.:)

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.03.02. 12:42:40

@morph on deer: Gery megvédi a klímát. A metróba sem hagyja beszerelni.:)

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.03.02. 12:44:39

@morpho: Színesíteni kell az itteni egyhangú pigmentáltságot. Ők meg megszabadulnak néhány agresszív erőszaktevőtől. Win-win szitu..

morpho 2020.03.02. 12:57:45

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Neked egyébként mondanivalód is van, vagy ez csak egy kommunikációs tréning?

morph on deer 2020.03.02. 14:12:58

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:
“ Sorosisták egymás között.:)”

Ez egyenesen gyönyörű! :)

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.03.02. 21:02:06

BRÉKING !!!!!!!!!!!!!!!!!

LELŐTTEK EGY SZÍR MIGRÁNST A GÖRÖG-TÖRÖK HATÁRON ?!!!!!!!!

"Lelőttek egy szíriai migránst a görög határőrök a török-görög határnál lévő Ipsalában, a fiatal férfi, Ahmed Abu Amadi a helyszínen belehalt a sérüléseibe – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t portálunk helyszínen tartózkodó tudósítója, Katona Gyula. A helyzet azután durvult el, hogy a bevándorlók ma reggel is megpróbáltak betörni Görögország területére, a határőrök és a migránsok között dulakodás alakult ki, amelyet a görög rendvédelmisek úgy próbáltak megfékezni, hogy figyelmeztető lövéseket adtak le, de egyelőre tisztázatlan körülmények között az egyik lövés eltalálta Ahmed Abu Amadit, aki olyan súlyosan megsérült, hogy életét már nem lehetett megmenteni. Az esetről a Cumhuriyet című török lap is beszámolt, amely azt írta, egy görög katona lövése 9 óra 7 perckor találta torkon a szíriai migránst. Az újság az esetről egy videót is feltöltött a videómegosztóra."
mindenszo.hu/breking-lelottek-egy-szir-migranst-a-gorog-torok-hataron-video/

KELLETT NEKIK ERŐSZAKOSKODNI ?!!!!!!!!

A GÖRÖGÖK MÁR NEM VICCELNEK !!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.03.02. 21:03:06

DÖBBENET !!!!!!!!!!!!!!

"Döbbenetes videón mutatja be egy német újságírónő, hogyan verik és rémítik halálra saját gyermekeiket a görög határon táborozó migránsok, hogy megfelelően érzékenyítő képeket mutasson róluk a nemzetközi média. A V4NA nemzetközi hírügynökségen közölt képsorokat szeretettel ajánljuk Donáth Anna, EP-képviselő szíves figyelmébe."
mindenszo.hu/dobbenet-sajat-gyerekeiket-utik-a-migransok-hogy-utana-mutogassak-a-sajtonak-a-siro-gyereket-video/

HÁT EMBEREK EZEK ?!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.03.02. 21:04:47

A GÖRÖG NÉP FELÉBREDT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"A héten görög szigetlakók százai tüntettek az athéni kormány tervei ellen, hogy bezárja a Leszbosz, Híosz, Számosz, Lérosz és Kósz szigetein működő – reménytelenül túlzsúfolt – menekültügyi központokat, és zárt kitoloncolási központokat hoz létre helyettük. A helyi lakosság ugyanis attól tart, hogy ezzel az intézkedéssel állandósulhat a 2015-ben kezdődött menekültügyi válsághelyzet lakóhelyükön. Szerintük a szigetek így is aránytalanul nagy terhet kénytelenek viselni.

Felborult egy illegális bevándorlókat szállító csónak Leszbosz partjainál hétfő reggel, 47 embert sikerült kimenteni a vízből, de egy gyerek meghalt – közölte hétfőn a görög parti őrség."
mindenszo.hu/a-gorog-nep-felebredt-nem-engedik-kikotni-leszbosz-lakoi-a-migransokat/

ENNYI VOLT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.03.02. 21:06:25

BRÉKING !!!!!!!!!!

ELEGÜK LETT !!!!!!!!!!!!

"A görögök már lőnek a migráns csónakokra! – Videó

A “Η Ελλάδα ξυπνάει” oldal mai videója, amikor a görög vizekre érkező csónakra lőnek.
A görög part őrség elhajtja a migránssal teli csónakot Lesbos partjainál – Írja a PRESSIO Facebook oldal."
Részletek és videó a mindenszó.hu-n: mindenszo.hu/breking-eleguk-lett-a-gorogok-mar-lonek-a-migrans-csonakokra-video/

NEM VICCELNEK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.03.03. 10:00:44

@Hova fogják elásni KariGerit?!: Mostmár az EU nem blokkolja a természetes védekező reakcióikat, mint 2015-ben.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.03.05. 00:11:58

BRÉKING !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

TÖRÖKORSZÁG TOVÁBBI 130 EZER EMBERT KEZDETT EURÓPA FELÉ TOLNI AZ OROSZ VÉDELMI MINISZTÉRIUM SZERINT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

KÉTHARMADUK NEM SZÍR, HANEM AFGÁN, IRAKI ÉS AFRIKAI SZÁRMAZÁSÚ GAZDASÁGI MIGRÁNS !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"A Sputnik News tudósítása szerint az Orosz Védelmi Minisztérium további 130 ezer migránsról és menekültről tud, akiket Törökország Európa felé megindított.

Jelenleg a török hatóságok körülbelül 130 ezer menekültet mozgatnak a görög határ felé, akik korábban ideiglenes táborokban voltak elszállásolva. Kétharmaduk nem szír állampolgár. Afgánok, irakiak, afrikaiak. Törökország ezeket az embereket a Görögországba szeretné áttolni

– nyilatkozta Oleg Zsuravlev admirális esti sajtótájékoztatóján."
mindenszo.hu/brekingtorokorszag-tovabbi-130-ezer-embert-kezdett-europa-fele-tolni-az-orosz-vedelmi-miniszterium-szerint/

DE PERSZE A LIBSIK MÉG MOST IS AZT AKARJÁK, HOGY DÉLRŐL, A TRANZITZÓNA FELŐL ELLENŐRIZHETETLENÜL ÁRAMOLJANAK BE A MIGRÁNSOK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
süti beállítások módosítása