B1 blogcsalád



Egy fideszes képviselő asszisztense tudósítja az MTI-t Brüsszelből

2019. november 29. - nickgrabowszki

A kormánynak kellemetlen témákat említeni se szabad a tudósításokban. mon_2.jpg

Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.

Ezt hazudta bő egy éve Orbán Viktor, a Fidesz, akit ezért az állításért konkrétan ki is röhögtek az Európai Parlamentben.

Orbán állításával szemben a valóság az, hogy dehogy, sőt, ez a hivatalos kormánypolitika. Csak a csütörtök-pénteki hírek közül válogatva:

  • kirúgtak egy ápolónőt a politikai véleménye miatt, mivel kritikus kommentet fűzött egy Fidesz-képviselő Facebook-posztjához;
  • Orbán vagyonkezelőjének cége, a Viresol Kft. 60 helyreigazitási eljárást kezdeményezett 35 sajtóorgánummal szemben, valamint kártérítést és sérelemdíjat is követel azért, mert - adatokra hivatkozva - azt merték állítani, a Mészáros-cég búzafeldolgozója és keményítőgyára áll a visontai környezetszennyezés, légkör- és patakmérgezés mögött;
  • kitiltottak az állami médiából egy rendezőt, mert a hatalomnak nem tetszettek a politikai megnyilvánulásai;
  • leváltották az MTI az brüsszeli tudósítóját, mert nem volt elég szervilis a tudósításaiban.

Az utóbbi esetben biztosra ment az Orbán-rezsim a leváltott tudósító (Bajnok Artúr) helyére az újságíróként sohasem dolgozó Andits Esztert, 

egy fideszes EP-képviselő asszisztensét nevezték ki.

A Népszava cikkében további figyelemreméltó részletek is vannak:

  • Bajnok rövid idő alatt már a harmadik, akit leváltanak a brüsszeli posztról;
  • az egész tudósítói hálózatot "átvilágítják";
  • a nagyfőnök néhány hete letiltotta az Amnesty Internanional és a Human Rights Watch nevű nemzetközi jogvédő szervezetek közleményeinek ismertetését;
  • a magyar kormánytagok, különösen Orbán Viktor nevét tartalmazó anyagok órákig várnak jóváhagyásra,
  • a cikkek már eleve a hivatalos reakcióval kezdődnek;
  • továbbá a külpolitikai szerkesztők tavasztól

nem foglalkozhatnak a külföldi sajtóban megjelenő, magyar vonatkozású, a kormányra nézve negatív cikkekkel.

Ezek után nehéz elképzelni, hogy mi lenne, ha még vetemednének is. A nagy Lenin megmondta:

Mi nem nyújthatunk a burzsoáziának lehetőséget arra, hogy rágalmazhasson bennünket.

Ezért hát az a biztos, ha a Párt a saját kezébe veszi a médiaháborúnak ezt a stratégiai jelentőségű posztját. Hiszen a nemzetközi helyzet fokozódik, elvtársak. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr115330416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

látjátok feleim szümtükkel 2019.11.29. 13:04:13

Lótúrot! Soros, meg a Gyurcsány.

GNDL 2019.11.29. 13:54:39

Hát ja... igazság szerint a Fidesz környékéről már 2006 magasságában (a hungarista lázongást követően) elkezdtek elszállingózni a szakemberek, 2012-13 környékére már a legmegszállottabb fideszes kötődésű szakik is faképnél hagyták Orbánt. Aztán jöttek a családtagok, a sógorkomák és a cimborák, de aztán elfogytak azok is. Mára meg tényleg csak azok a Fidesz-közeli mihaszna ingyenélők maradtak Orbán mellett, akik vagy élnek a lehetőséggel a „jobb élet” reményében, vagy mehetnek betanított segédmunkásnak vagy árufeltöltőnek, mert gyakorlatilag csak ennyit lehet rájuk bízni...

morph on deer 2019.11.29. 14:29:57

@GNDL:
“ vagy mehetnek betanított segédmunkásnak vagy árufeltöltőnek, mert gyakorlatilag csak ennyit lehet rájuk bízni...”

Na meg az országot...
Bár a jelek szerint az sem segít, ha valaki egy-egy területen szakember, ha közben egészen más feladatot kap a vezértől.
Lásd Káslert, aki már elhasalt mint (ki)oktatásügyi miniszter, most mint “magyarságkutató” járatja le magát, - közben elismert és megbecsült onkológus. Volt...

GNDL 2019.11.29. 14:37:48

@morph on deer: „közben elismert és megbecsült onkológus”

Hát, ma már ez a történet sem túl kerek... mert ugye amíg csak a fővárosi onkológiai intézet vezetője volt, addig lehetett ezt mondani, hogy „biztos azért került oda mert jó szaki”. De mára megismertük Káslert, és így azért jobban érthetőbbé válik, hogy ha ő egy onkológiai szaki lehet Magyarországon, akkor miért hullanak világszinten is kimagasló számban a magyarok a daganatos betegségek miatt...

rallus 2019.11.29. 14:38:59

Az isteni szerencse, hogy még egyáltalán van ellenzéki média ebben a rettenetes diktatúrában!

rallus 2019.11.29. 14:44:03

@GNDL: Szerencsére a hagyományos szürkeállomány az SZDSZ eltűnése után is megmaradt ballibnek és kitermelte magából a Karácsonyokat, Szél Bernadetteket, Bangónékat, Tordai Bencéket és a többi zseniális politikust!
Mindkettőnknek örömet okozna, ha ezek kezében lenne a sorsod további alakulása!

_atpijkamo_ 2019.11.29. 14:53:52

@rallus: "örömet okozna, ha ezek kezében lenne a sorsod további alakulása!"

Eddig az elkúróról és a geciről van bizonyíték, hogy teljesen alkalmatlanok egy ország irányítására. Egy random hajléktalan, vagy akár az általad felsoroltak bármelyike is ezerszer becsületesebb, és alkalmasabb lenne.

GNDL 2019.11.29. 14:58:15

@rallus: Most konkrétan arról van itt szó, hogy mennyire hitvány semmirekellő és mihaszna emberszabásúak maradtak mára Orbán mellett, és nem hogy egészségügyi minisztert nem találtak maguknak (lehet ezért szüntették meg az egészségügyi minisztériumot is), nem hogy a jelenlegi igazságügyi miniszterről mindösszesen annyit tartott fontosnak megjegyezni Orbán hogy „jól tud dekázni” (dicsérjen meg téged szakmai szempontból Orbán, szokják mondani azóta is:), de bazmeg egy legalább megfelelően felkészült és gyakorlott, külügyekben járatos brüsszeli tudósítót sem találnak már maguk mellé.... erre te beböfögsz ide egy ilyen eszdéeszezést meg karácsonyozást, te jó ég... #facepalm

Mondd, mégis mi a franc bajotok van nektek ott a fideszes trollfarmjaitokon, de most komolyan?! :D Apa nyakán dühtől kidagadt erei és vérben fortyogó epéje vagytok állandóan, ökölrázáson és állandó hőbörgésen kívül egy rövid értékelhető mondatot nem vagytok képesek leírni vagy mondani, mert permanens acsarkodó üzemmódban vagytok... :) Tényleg elképesztő...

6.Lenin 2019.11.29. 15:28:36

@GNDL:

Hülye vagy.
Most acsarkodtam, vagy leírtam az igazságot?

Írd le lécci, hogy mi történt 2010-ben. Az igazságot. Kiderül, hogy valóban acsarkodtam-é.

Tényelek 2019.11.29. 16:00:46

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: ez is a globális háttérösszeesketés iskolapéldája.

Tényelek 2019.11.29. 16:01:58

@6.Lenin: TE nem acsarkodtál, hacsak véletlenül nem te vagy rallus kolléga is...

6.Lenin 2019.11.29. 16:05:25

@Tényelek :

Miért írnék más nevén? Én nem vagyok beteg, mint te.

Tényelek 2019.11.29. 16:09:17

@6.Lenin: a) mesélj doktor úr, mi bajom van?

és b) bizonyítsd be a fórumozok azon halmazának, aki nem te vagy, hogy az új tényelek név sem a tiéd. Vagyis hogy te nem én vagy.

6.Lenin 2019.11.29. 16:19:44

@Tényelek

Szellemileg sérült vagy.

a) Tényelek nick már van
b) kommentelni szeretnél, de annyira hülye vagy, hogy csak a már más által is használt név jut csak eszedbe
c) nyilván azért választottad a más nevét, mert szeretnéd lejáratni, ergó, kurvára beteg vagy, agyilag, mivel nem ellenérvekkel tennéd a mocskos szándékodat-ahhoz tényleg kurva zokni lehetsz- hanem a más által használt néven hülyeségeket írogatnál, mintha azt az másik követte volna el.

Bárhogy is csűröm-csavarom, te csak egy szellemileg visszamaradt beteg fasz lehetsz.
Mellesleg ez nekem tök mind1, a te bajod, én leszarom.

_atpijkamo_ 2019.11.29. 16:22:04

@Tényelek : "@6.Lenin: a) mesélj doktor úr, mi bajom van?"

Bazmeg, hirtelen azt hittem, ez itt a kedvenc vitám lesz, mert minden ütés jó helyre megy. :))

Na de. Csináld csak, haver, jó látni a fideSSfasszopók vergődését, mikor velük a saját orvosságukat etetik. :))

_atpijkamo_ 2019.11.29. 16:25:28

@6.Troll: "azért választottad a más nevét, mert szeretnéd lejáratni, ergó, kurvára beteg vagy"

Szóval szerinted ti betegek vagytok, mert Taga, meg az én nickemen, meg másén írtok baromságokat. Megmondom, nem ezért vagytok betegek, hanem mert a hazaáruló Ondó Viktor gazdátok faszát szopjátok álló nap.

6.Lenin 2019.11.29. 16:30:41

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:

Jókor jöttél. Már régóta sejtem-de tulajdonképpen leszarom-, hogy te vagy itt sok minden mögött. Nyilván egy belsős fasz. Mióta egyszer átírták az én nickem is. Nyilván nem egy amatőr hülye lehetett, hiszen olyan módon csak egy bloghoz tartozó lehetett.

Azt a részét még meg is értem, hogy nyilván kell a lehető legtöbb kattintás, de, hogy ezt ilyen beteg módon képzeli el valaki, az-szerintem nagyon beteg agyilag.
És rólad ez simán el tudom képzelni, mert sok jel igazolhatná is ezt.
Felőlem nyugodtan teheted, ha ez téged örömmel tölt el.

Ha véletlenül nem igaz, mert ennyi eszed a valóságban nem lehet, akkor bocs. Akkor csak simán tök hülye vagy. Mondjuk bármelyik leírt verzió igaz, leszarom.

Tényelek 2019.11.29. 16:36:02

@Tényelek : Ön csak ne lopdossa ezt a nevet!

@6.Lenin: Maga meg dögöljön meg, vén buzeráns.

6.Lenin 2019.11.29. 16:39:58

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:

B+, ez óriási!

Pont aga20, és a te nickedet választanám? Miért is? Pont a 2 drb legnagyobb seggfejét?
Hiszen ti tök hülyét csináltok magatokból minden nap, mi a faszért kéne ere még rátenni 1-2 lapáttal?

B!, milyen kár, hogy most nincs székrekedésem, simán teleszartam volna a gatyám a nevetéstől.

Tényelek 2019.11.29. 16:42:02

@6.Lenin: azért a b) pontomra nem adtál (adtam?) megfelelő választ.

Egyébként az ál-birka beszél folyton a szarásról...

6.Lenin 2019.11.29. 16:55:34

@Tényelek

Ezek szerint a a) pontodra adott válaszom ül, beteg vagy. Tehát nem tévedtem.

a b) pontodra meg az a válaszom, hogy értelmetlenné válna az ittlétem, ha nicket lopnék.

Engem ugyanis pont az érdekel, hogy miért vannak, akik az egyik oldalt védik, és miért mások a másikat. Ez a része értelmetlen lenne.
Rövidebben, engem az is érdekel, hogy miért is jelenhetnek meg hozzád hasonló beteg agyúak is. Csak ezért is válaszolok, másképp totál leszarnám amiket írsz.

Nyilván a valódi okát talán csak te tudod, de sejthető. De, hogy nem vagy normális, az tuti. Ennyi, és ezzel azt hiszem ezt túl is tárgyaltuk.

sZulamith 2019.11.29. 17:14:04

Szinte betegesen párthívők voltak, vannak lesznek. De nekem kevésbé hihető az ápolónőt kirúgó sztori. Honnan tudja, hogy kirúgásának oka, komment a közösségi oldalon - ha ez igaz, akkor tömeges kirúgás lenne -. Hiány van ápolónőből az is köztudott. Persze előfordulhatott, hogy fanatikus vezetővel találkozott, akinek szakmai érdeme gyenge lábakon áll.

rallus 2019.11.29. 17:18:49

@GNDL: Azt a minőséget, ami nektek tetszene, soha nem fogja a Fidesz produkálni....
Ez az ország szerencséje....
És visíthattok itt reggeltől estig, kizárólag a lumpenproli irigy mentalitására vagytok képesek. Ne ringasd magad illúziókba, lassacskán kihaltok... A minőségről meg nem is beszélve! Ez a mostani ballib&nyilas csapat fényévekre hitványabb akár a Horn, Lendvai, Kovács csapatnál is, pedig ők sem voltak matyóhímzés...

GNDL 2019.11.29. 17:21:04

@rallus: / apa nyakán dühtől kidagadt erei és vérben fortyogó epéje / :D

rallus 2019.11.29. 17:22:48

@sZulamith: Van ilyen vezetés!
Emlékezz vissza, hogy amikor Katona Béla MSZP-s titkosszolgálati államtitkár azt tévedte, hogy az alvilág és a politika összeért, azonnal útilaput kötöttek a talpára! Azóta sem látni, pedig ő okosnak tűnt... Talán ezért...

rallus 2019.11.29. 17:25:55

@GNDL: Úgy láttad, hogy a Fideszesek fociztak Gyurcsány hungarocell fejével és ütöttek vertek egy Bajnai feliratú műanyag edényt? Meglepne....

2019.11.29. 17:31:07

Látom a klónom beelőzött, már a liberálbolsevikok sem olyan lusták mint régen, .. na jó annyi esze azért nincs neki, hogy a saját nevében írja a hülyeségeit, de ez a jellemtelenség meg elfogadható az ő köreikben, egy libsi pont ilyen :-) .

látjátok feleim szümtükkel 2019.11.29. 17:34:19

@GNDL:

Kásler szakiságán már én is elgondolkodtam. Főleg azon, hogy miniszterként nem az onkológia a számára legfontosabb terület. El is olvastam a wikin mit írnak róla, és valahogy nem tudtam hová tenni, mert igazából semmit nem csinált sokáig, egyik szakiságból ment a másikba. De azt nem bírtam kideríteni mikor ét rá magyarságot kutatni. Minden esetre jó elv, akarom mondani nertársnak tűnik.

2019.11.29. 17:35:24

Azért az nagy szerencse, hogy a liberálbolsi média nem használja manipulációra a kezében lévő médiát, legfeljebb írnak egy cikket, amit kiküldenek egy "neves" hittársuknak nyugatra, majd arról cikkeznek hónapokig, hogy a magyarországi helyzet annyira diktatórikusan, jogállamilag meg mocskolódásilag tarthatatlan, hogy azt már a kinti világsajtó is kiszúrta :-).
Persze ez csak egy ellenpélda, mert a médiát erre találták ki, ebből éldegél pl. ez a blog is, ..., ráadásul nincs is ezzel semmi gond, csak a helyén kell kezelni, még csak felhúzni sem szabad rajta magát az embernek, mert az árt az egészségnek!

_atpijkamo_ 2019.11.29. 17:36:29

@rallus: Ja, meg mikor meggyesi száján kicsúszott, hogy az SZDSZ tele van korrupcióval.

Nem csak Ondó viktor pisál a medencébe a trambulinról, a balosok meg a lippsik is ártatlan képpel bele-bele huggyantanak úszás közben, mikor nem néz oda senki. :))

2019.11.29. 17:44:04

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Belecsurran az akkor is, amikor látják, elég Kispestet megnézni.

Tényelek 2019.11.29. 17:44:36

@6.Lenin: te lenin bazdmeg, az itt léted tökéletesen értelmetlen. Ezt évek óta ugatjuk már neked.

_atpijkamo_ 2019.11.29. 17:52:11

@Tényelek : "az itt léted tökéletesen értelmetlen. Ezt évek óta ugatjuk már neked."

Ez élteti a trollt, hogy etetitek. Rég elhúzott volna, ha a baromságaira nem ugrotok.

6.Lenin 2019.11.29. 17:58:07

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:

Miért húztam volna el? Ez itt egy kincsesbánya. A hülyék maguktól jönnek, mint te is.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.29. 17:58:27

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: te meg miazanyádpicsájáért nevezted át a mijér nincs börtönben nikkedet dékányugger

látjátok feleim szümtükkel 2019.11.29. 18:00:55

@6.Lenin: "Rövidebben, engem az is érdekel, hogy miért is jelenhetnek meg hozzád hasonló beteg agyúak is."

Há B+! Tán csak nem Kásler nertást kollégája vagy, hogy a tisztes szakmád helyett agyturkászkodsz?;D

Cycmen 2019.11.29. 18:04:05

@rallus: " Ez a mostani ballib&nyilas csapat fényévekre hitványabb akár a Horn, Lendvai, Kovács csapatnál is, pedig ők sem voltak matyóhímzés..."

Ez azért van, mert a háttérhatalom, ami ezeket a zsoldosokat mozgatja a régi szemét, de szellemileg még erős csapatát teljesen hülyékre cserélte le! Erre itthon és külföldön is számos példát láthatsz!

2019.11.29. 18:17:32

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Látom jól el van a klónommal :-) .
De az egy támpont, legalábbis az én klónommal kapcsolatban, hogy már évek óta itt van, ...., én meg ugye nem :-)
Egyébként a klónozás szerintem minden oldalon a jellem legalja, de ezt a libsi oldalról nagy valószínűséggel belső ember csinálja.
Az sem kizárt, hogy egy olyan kiskapuként használják, ahol ki tudják lőni a nekik nem tetsző kommentelőket, .. csak közben más is kiszúrta vagy nem szúrta ki, hanem azért klónozzák a libsi oldalt is, hogy ezzel "elfogadható magyarázatot " adhassanak a jobbosok klónozására.
De az biztos, hogy az oldal bármikor véget tudna vetni ennek a szokásnak egyik napról a másikra.

rallus 2019.11.29. 18:23:06

@Cycmen: Ez eddig rendben is van, látszik is jól...
A baj az, hogy a háttérhatalom létrehozott egy hatalmas konzumidióta tömeget, amelyik a telefonját nyomkodja, gagyi szarokat néz a tévén és képtelen gondolkodni. Még ez sem lenne probléma, de szavazati joguk van!

6.Lenin 2019.11.29. 18:34:37

@látjátok feleim szümtükkel:

De, agykurkászok, régi mánia, most már rá is érek ilyesmikre, igaz most már nincs sok gyakorlati jelentősége . Régebben volt, sokat ért, ha tudtad (nagyjából), hogy az üzeletfeled mit is akar, mit, miért mond, közben mire is gondolhat valójában. Nagy kincs.
Most inkább szórakozás, amikor az egyik felrója a másiknak ugyanazt, amit ő is csinál.
Mind1.

_atpijkamo_ 2019.11.29. 18:36:15

@Tényelek: "jól el van a klónommal"

Szórakoztat, ahogy vergődnek a fideSSfasszopók, mikor a saját gyógyszerükkel itatják meg őket. :))

_atpijkamo_ 2019.11.29. 18:37:31

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Bazmeg, fideSSfasszpó, ennyire zavar, hogy megint lebukott a gazdád? :))

taga20 2019.11.29. 18:44:38

@rallus: gondolom a fityeszes krumplidat má mekzabáltad fityesznyugger!

és te pofázol idiótákról, idióta barom?

rajtad csak röhög a jóérzésű ember, hogy mekkora egy szargerincű muzsik vagy:)))))))))))))

látjátok feleim szümtükkel 2019.11.29. 18:48:21

@6.Lenin:

No, az már baj, ha ráérsz agykurkászni, de nem sok jelentősége van. Fordulj gyorsan orvoshoz!

6.Lenin 2019.11.29. 18:49:27

Egy aranyos cukros bácsi...

pestisracok.hu/wp-content/uploads/2019/11/Gyurcs%C3%A1ny-Ferenc-Glob%C3%A1lis-kl%C3%ADmasztr%C3%A1jk-7-HPGy.jpg

Gy. Németh Erzsébet kivizsgáltatná, hogy ki küldte a fiatal sportolókat a városházához tüntetni. Remélem ezt is.

6.Lenin 2019.11.29. 18:53:37

@látjátok feleim szümtükkel:

Miért ne lenne? Szórakoztat amikor te téped itt a pofád feleslegesen. Én ráérek.
Közben meg jó zenék mennek aláfestésnek.
Te csak lökjed a hülyeségeidet.

nincs1itt 2019.11.29. 19:22:50

@rallus: az biztos, hogy a fidesz színvonalat nem fog produkálni. nézzük: külügyminiszter és külgazdasági miniszter: fuccál legenda szíjjártó séró péter nemzetközi kapcsolatok és sport menedzsment...khm...

látjátok feleim szümtükkel 2019.11.29. 19:59:59

@6.Lenin:

Ja, már megmondták, hogy az agybajod nagy baj? Részvétem.

6.Lenin 2019.11.29. 20:04:44

@látjátok feleim szümtükkel:

Ha ennyi téged megnyugtat, legyen.
Most ezek után mit kéne tennem? Oszt miért is?

nincs1itt 2019.11.29. 20:13:15

@6.Lenin: vologya, remélem kétpofára zabálod az alagútásó migráncs sztorit...
milliónyi migráns vár az alagutakra...

Tényelek 2019.11.29. 20:19:44

@6.Lenin: kiskomám, te nem agyturkászol, hanem farturkászol!

Ahhoz mondjuk a tehetséged is több.

6.Lenin 2019.11.29. 20:23:57

@Tényelek :

Amennyiben a farodat a nyakadon hordod, és azzal agyalod ki a számodra örömet okozó itteni tevékenységedet, akkor talán van benne valami. Bár a kinézeted nem igen érdekel, még hóviharban sem.

Oxica 2019.11.29. 20:30:06

A Szabad Nép jelenti... Brüsszelből.

Üdv elvtársak újra az 50 es években elvtársak. Előre elvtársak a lenini úton elvtársak.... a betonfalig.

A párttal a néppel egy az utunk, mint a mókus fenn a fán. A békeharc fokozódik elvtársak és ez jó elvtársak, mert ez az intézkedés is azt igazolja, hogy a felcsúti cigány maffia nem kicsit van beszarva 2022 től.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G és a 2:0, EB nélküled geci.

morph on deer 2019.11.29. 20:58:53

@Cycmen:
“Ez azért van, mert a háttérhatalom...”

Na jó, helyet cserélhetsz a kígyóbűvölővel..!

Háttérhatalom, Cica?

És akkor az orbán nevű genyót ki a bánat juttatta hatalomra, szerinted?
Ugyancsak a háttérhatalom?

Akár fel is ébredhetnél, nem gondolod?
Ha már...

morph on deer 2019.11.29. 21:05:04

@Tényelek : “... te nem agyturkászol, hanem farturkászol!“

Te ezt így érzed?
Végül is lehet, szokás dolga...
Ki mivel reagál, meg all that jazz...
Mindenesetre: egészségetekre!
Örülök, hogy sikerült egymásra találnotok!
Csak így tovább!
;)

2019.11.29. 21:08:28

@morph on deer:
Szerintem csak a vágyálmait vetítette ki a klónom Lenin felé, de ahogy kinéz csak ábrándozhat a kis buzi.

morph on deer 2019.11.29. 21:20:54

Azért valahol döbbenet, hogy ezek az évszázados trükkök még mindig működnek Magyarországon..!

Mi tényleg ennyire retardált nép lennénk?

Bár, ha belegondolok, hogy itt hány mágneses karkötőt meg csodamatracot adtak el, - és Isaura kiváltásáról még nem is beszéltem, - egyáltalán nem nagy csoda, hogy egy orbán szintű kóklert istenít az ország harmada!
Miért ne?
Hiszen ugyanaz az “itt a piros, hol a piros” bunkó, mint a többi 2-3 milliónyi hazaffy, aki odáig van érte..!

Csak így tovább! És még Albániára is alulról fogunk felnézni!
Csillagászati távcsővel, ahogy dukál...

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.29. 22:21:08

@morph on deer: "Mi tényleg ennyire retardált nép lennénk?"

TI LIPSIPROLIK , BUTAPEST NÉPE ??!

EZT AZUTÁN KÉRDED , HOGY A LACKNER - GAJDA PÁROST A KOKÓS VIDEÓK, HANGFELVÉTELEK UTÁN VÁLASZTOTTA ??!

HÁT IGEN , EZ A KÉRDÉS AKKOR BENNEM IS FELMERÜLT !!!

DE SZERENCSÉRE , HA A BUTAPESTI LIPSIPROLIK NEM IS , A RENDŐRSÉG TESZI A DOLGÁT

"Szorul a hurok! A Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálódik a Lackner-ügyben – Videó

Ez egyre kínosabb a szociknak

Vesztegetés-és kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt már nyomoz a Nemzeti Nyomozóiroda a kispesti botrány ügyében. Megkerestük a felvételek főszereplőjét Lackner Csabát, de ő amint meglátta stábunkat továbbhajtott autójával."

SAJNOS CSABIKA , HIÁBA MENEKÜLSZ , HAMAROSAN KATTANNI FOG A KEZEDEN A BILINCS . . .

FELKÉSZÜL : KRINYÓ ÉS PETYA ?!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.29. 22:24:49

@Oxica: @morph on deer: JAJ , MAJD ELFELEJTETTEM , A KIS KEDVENCEITEKET !!!!!!!!

"Ez senkit nem zavar? Gyurcsány még mindig egy rabolt villában lakik!

Annyira nem, hogy van pofája a Böszmének gyerekekkel fotózkodni"
mindenszo.hu/ez-senkit-nem-zavar-gyurcsany-meg-mindig-egy-rabolt-villaban-lakik/

SZÉGYEN !!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.29. 22:27:33

@taga20: @Borkai $egge a Fidesz igazi arca: @látjátok feleim szümtükkel: LÁTOM , MA AZ ÖSSZES LIBSIPROLI ITT TOBZÓDIK , NEKTEK IS JÁR EGY KICSI SZÓRAKOZTATÓ KONTENT !!!!

"Ez eddig Karácsony Gergely legdurvább lebukása! – Videó"
Részletek és videó a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/ez-eddig-karacsony-gergely-legdurvabb-lebukasa-video/

SZÉGYEN !!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.29. 22:30:08

@nincs1itt: @GNDL: @Sir Bates dö Hól:
+FAKE @Tényelek :
JAJ , HÁT TI IS ITT VAGYTOK ?!

LENNE FELÉTEK EGY KÉRDÉSÜNK !!!

"Gyurcsány ellopott 6 ezer milliárdot a magyaroktól – Hol a pénz?

Nem tudjuk…."
mindenszo.hu/gyurcsany-ellopott-6-ezer-milliardot-a-magyaroktol-hol-a-penz/

LIBSIK , HOL A PÉNZ ????!!!!!!!

boborján20 2019.11.29. 22:50:36

@Hova fogják elásni KariGerit?!:

TAKARODJÁL A CSUTIGECI PICSÁJÁBA VISSZA, AHONNAN ELŐBÚJTÁL SZARDARAB!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.29. 23:46:12

@boborján20: ELŐBB TALÁN ADJÁTOK ELŐ A PÉNZT ??!!

HOL VAN A PÉNZ ????!!!!!!!

HOL VAN A MAGYAR ADÓFIZETŐK HATEZER MILLIÁRD FORINTJA ???!

GYERÜNK LIPSI , KÖPJÉL !!!!!!!!!!!!!
____________________________________________________________

ÉS HA MÁR ITT TARTUNK, A KARÁCSONYI ÍGÉRETEKBŐL MIKOR LESZ VALAMI ???!

KARÁCSONYRA MÁR LÁTNI FOGJUK EZT ??!

"Még mindig nincs ingyen BKV! Oszt mé’ nincs, Geri???

Pedig meg lett ígérve…"
mindenszo.hu/meg-mindig-nincs-ingyen-bkv-oszt-me-nincs-geri/

SZÉGYEN !!!!

taga20 2019.11.29. 23:50:41

@Hova fogják elásni KariGerit?!: a csutigecigazdádnál van szutyok! ott keresgélj!

Gyúrótermi BUNKÓ 2019.11.30. 01:00:32

A kozépső malyommal mi történt ? A liberális demokraták kilőték a szemét ???

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.30. 01:40:56

@Gyúrótermi BUNKÓ: azt nem tudom, de az egyiknek a horn gyufa tépte ki a nyelvét pufajkás korában

_atpijkamo_ 2019.11.30. 01:44:35

@Hova fogják elásni KariGerit?!: "Ez eddig Karácsony Gergely legdurvább lebukása! – Videó"

Az a lebukása, hogy az egészségügyre szeretne pénzt költeni, ahonnan Ondó Viktor gazdád lopja a pénzt? Nekem tetszik. Eddig nem volt túl rokonszenves ez a lippsi, de ez egy jópont neki.

"mindenszo"

Ismert féknyúz portál.

_atpijkamo_ 2019.11.30. 01:47:27

@Hova fogják elásni KariGerit?!: "HOL VAN A MAGYAR ADÓFIZETŐK HATEZER MILLIÁRD FORINTJA ?"

Ondó Viktor gazdád svájci bankszámláiban, a Mészaros strómanja nevén, a sok száz fideSSmaffiás oligarha zsebében, és el lett költve egy része kurvákra, kokóra, jachtozásra.

_atpijkamo_ 2019.11.30. 01:55:18

@Gyúrótermi BUNKÓ: "A liberális demokraták kilőték a szemét"

Az elkúró neked liberális? És még demokrata is??? Neked elmentek otthonról. Egyébként ugyanazt a magyarellenes neoliberális gazdaságpolitikát vitte, mint Ondó Viktor gazdád.

morph on deer 2019.11.30. 02:11:33

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
“ EZT AZUTÁN KÉRDED , HOGY A LACKNER - GAJDA PÁROST A KOKÓS VIDEÓK, HANGFELVÉTELEK UTÁN VÁLASZTOTTA ??!”

Azután, b+!
Meg azután, hogy Győr egy kurvapecérrel keresztezett gengsztert választott meg..!
Gondolom azért, mert végre a saját szemükkel is láthatták, hogy milyen is az igazi fideszes keresztény értékrend!

Mondom, itt bármit benyelnek...
Végül is téged is engednek, hogy itt is próbálkozz a magyar nyelvvel, az pedig valami egészen komoly bambaságra utal..!

Tényelek 2019.11.30. 07:08:40

@morph on deer: azért figyeled, hogy lenin nben tagadta konkrétan, hogy buzi...

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.30. 08:14:03

KARÁCSONYI GERGELY MINDEN EDDIGINÉL DÚRVÁBBAN BUKOTT, MINDEN MOLEKULÁJA IS LEBUKOTT NEKIJE. NINCS ELÉG NAGYBETŰ, HOGY ELÜVÖLTSEM MENNYIRE!!!

www.mindenszo.com/nagybetuvel_bukik_lefeleje/

SZÉGYEN !!!!!

sZulamith 2019.11.30. 08:45:32

@rallus: Nem ismerős Katona Béla neve, de aki a kormány tagja az gondolja meg, hogy mit mond. Nem csak szakmai vezető, de politikus is.

@Hova fogják elásni KariGerit?! Ami azt illeti meg is tett mindent a kormány oldal, hogy Karácsony Gergely ne legyen főpolgármester, de a pestiek győztek. Ennyi mocsok, meg cirkusz ritkán van, tanulni kéne belőle.

Cycmen 2019.11.30. 08:59:23

@morph on deer: Azt tudom, hogy ti hülye libsik tagadjátok a háttérhatalom létét és elkezdtek "összeesküvés elméletezni" meg űrgyíkokról magyaráztok, ahogy azt a háttérhatalom sugallja megoldás gyanánt, viszont azt nem tudom, hogy miért csináljátok, ugyanis kétlem, hogy tte valami globális zsidó bankár lennél, tehát hasznod nem lesz belőle, ha hatalomhoz segíted őket, hanem te is ugyanúgy rábaszol!
Persze csak viccelek, hiszen tudom miért csinálod, azért, mert hülye vagy! Na mindegy, ez a te bajod, de mást ne nézz hülyének!

BUTApest te csodás 2019.11.30. 09:05:44

@sZulamith: "de a pestiek győztek. "

Pont ez a lényeg, hogy nem a magyarok szavazatával nyert, hanem több száz ezer külföldi szavazataval. Lényegeben választási csalással "nyert" pont ahogy Gyurcsány is, amikor a annak örult, hogy : "a szarbol visszahoztuk választást".
És kamugerit is ugy fogják hamarosan elzavarni, Budapeströl, ahogy a Gyurcsányt.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.30. 09:21:57

@BUTApest te csodás: Az önkormányzati választásokon szavazhat minden magyar és nem magyar állampolgár, aki legalább 18 éves és bejelentett lakóhelye vagy tartózkodási helye van Magyarországon.

tartózkodási helye tartózkodási helye tartózkodási helye

BUTApest te csodás 2019.11.30. 10:08:37

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Mindegy hogy törvényes vagy sem, akkor is elfogadhatatlan, hogy külföldröl ide vezényelnek embereket, akik azt se tudják melyik országba jönnek, de már szavazhatnak. Elképesztö, hogy pár ezer turistával belelehet szolni a magyar belpolitikába. Ezt meg kell szüntetni, minimum 5 éve legyen valaki magyar állampolgár, és utánna szavazhat.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.30. 10:10:34

@BUTApest te csodás: hol a halál taknyos faszában lenne több százezer külföldi az 1.7 milliós Pesten, amiből ugye 7-800000 szavazott egyáltalán?!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.30. 10:13:00

téves volt a korábbi rendőrségi közlés, miszerint egy 40-es éveiben járó észak-afrikai származású férfit keresnének. Kuiper a támadás indítékát tekintve kiemelte: jelen pillanatban még nem zárnak ki semmit sem.

A támadó elmenekült, a rendőrség egy 45-50 év körüli, fekete, göndör hajú férfit keres, aki sálat és szürke melegítőt viselt a támadáskor. 

Cycmen 2019.11.30. 10:27:48

@BUTApest te csodás: És kamugerit is ugy fogják hamarosan elzavarni, Budapeströl, ahogy a Gyurcsányt................................

Persze és teljes csőddel! Ez a Gyurcsány hasonlatod kicsit sántít, dehogy van az elzavarva, ott állt szorosan Karigeri mögött (mindenféle értelemben) a választás után a csoportképen, aztán visszakerültek a régi emberei is, úgyhogy Geri csak egy báb!

morph on deer 2019.11.30. 13:05:55

@Cycmen:
“ ...ti hülye libsik tagadjátok a háttérhatalom létét és elkezdtek "összeesküvés elméletezni"

Pont azt mondom Cica, hogy arra még nem gondoltál, hogy orbán ugyanúgy része a játéknak, csak éppen neki ez a szerep jutott?

Mit gondolsz, véletlenül próbál kiépíteni egy balkáni befolyási övezetet? Mert az gondolom dereng, hogy Magyarország távolról sem az a nagyhatalom, amiről itt egyesek álmodoznak..:)
És mit gondolsz, kiknek az érdekében szorgoskodik a kaukázusi “testvéreink” Európába szivárogtatása körül?

Vagy te is elhiszed, hogy ez egyedül Magyarország érdeke, mi?
Kandúrka, te nem lehetsz igazán ennyire naív... Vagy?

morph on deer 2019.11.30. 13:15:28

@Hova fogják elásni KariGerit?! :
“...amiből ugye 7-800000 szavazott“

Hát azok voltak a külföldiek, mind egy szálig!
Te ezt nem tudtad?
:)))
Pedig oroszhonból nézve mindegyik külföldinek látszik, bizonyám!

morph on deer 2019.11.30. 13:19:13

@BUTApest te csodás:
“minimum 5 éve legyen valaki magyar állampolgár, és utánna szavazhat.“

Akkor te még 2022-ben sem, ahogy elnézem...

BUTApest te csodás 2019.11.30. 13:44:25

@Cycmen: Persze most ujra megjelent az elkuro. De elsosorban az elkuro elleni 2006 -os nagyszabasu tuntetesekre gondoltam. Kamugerit is nemsokara hasonlo megmozdulasokon fogjuk elkuldeni, mert nem maradhat 5 evig ez magyargyulolo idiota.

sZulamith 2019.11.30. 13:45:50

@BUTApest te csodás: A külföldiek szavazata sokat ér, mutatja a Fideszre szavazók példáján is. Csak hogy tudd, Gyurcsány Ferenc lemondott, és nem elzavarták.

6.Lenin 2019.11.30. 13:47:00

@Hova fogják elásni KariGerit?! :

700 00 körül szavaztak az 1,3 millióból. 50 000 volt a különbség Kari Geri javára. A kerültek többségében is csak kis letéréssel nyert a ballib oldal.

Ehhez elég volt néhány 10 ezer külföldi, akik itt dolgoznak, tanulnak és uniós állampolgárok. A fideszes jelöltekre is többen szavaztak, mint az előzőn, de ez is kevés volt. Valószínűsíthető, hogy Bp-en a külföldiek szavazata döntött. Legálisan szavaztak.

6.Lenin 2019.11.30. 13:50:15

@sZulamith:

Gyurcsány lemondott, persze, hagytak neki egy egérutat. Gyurcsány megbukott, kénytelen volt lemondani. Jobban mondva az SZDSZ lemondatta. Ahogy Megyót is. Az SZDSZ kezében volt az igazi hatalom, a fontosabb minisztériumok.

taga20 2019.11.30. 13:57:12

@6.Lenin: összevissza hazudozol szarházi!

Cycmen 2019.11.30. 14:05:52

@morph on deer: Pont azt mondom Cica, hogy arra még nem gondoltál, hogy orbán ugyanúgy része a játéknak, csak éppen neki ez a szerep jutott?.........................

Ne reklámozd már a hülyeséged!

taga20 2019.11.30. 14:36:17

@Cycmen:

BAZDMEG! TE MAGAD VAGY A TÖMÉNY HÜLYESÉG!

vegyél má vissza fityeszfaszazarcodból! a kurvaanyátokat!

morph on deer 2019.11.30. 15:36:54

@Cycmen:
“ Ne reklámozd már a hülyeséged!”
:D)))
Még rágondolni se mersz, mi?
Szó ami szó, elég nagy falat, így egyben...

Pedig jobb, ha megbarátkozol a gondolattal, hogy ez nem működik másképpen!
Mit tippelsz szivi, miért próbálja viktorunk bevásárolni magát a kaukázusi térségbe is?
Szerinted ő mozgatja arrafelé a dolgokat?
Vagy mert ő a magányos “szabadságharcos” a “háttérhatalom” ellen, mi?
Akkora vagyonnal, ami már a Holdról is látszik, azt hiszed, még mindig nyomja a “karvalytőke meg a “bankárkormány” féle vonalat, és te hiszed a mesét, hogy bezzeg Soros a gonosz tőkés, a Mészáros meg a jó, nemzetthy kapitalista, ugye?

Sebaj Cica, mindjárt jön a Mikulás is, nem várod hiába..:))

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.30. 15:52:06

@morph on deer: Mikkuláss?
nektek meg a chanuka, nem kell irigykedni chubakka

Cycmen 2019.11.30. 16:09:05

@taga20: Kussolsz és szopod az arabot tovább!

taga20 2019.11.30. 16:40:33

@Cycmen: Szopnám én, de a szemét cigány orbán nem hagyja. Tudjátok ti mennyi ideig tart kiásni 30 méter alagutat, hogy végre szabadon jöjjenek a menekültek ? Hetek óta ástuk, és az tartotta bennem a reményt, hogyha végre elkészül, akkor száz számra szophatom az arabokat. Erre ezek a szemét nácik betemetik. Alig tudtam egy tucat arabot leszopni, mikor megtalálták. Persze még így is megérte, mert nincs jobb az arabgecinél, csak több kellett volna.

sZulamith 2019.11.30. 16:41:57

@6.Lenin: Lehet csűrni, csavarni, de a lényeg, hogy lemondott Gyurcsány Ferenc, és jól tette, mert ma is meghatározó személyiség.

Az orvosi kamara elnöke - Éger István - is jobban tette volna ha lemond. 16 év nem volt elég. Ennyi idő után, legyen akármilyen jó vezető, változásra van igény.

taga20 2019.11.30. 16:43:04

@Cycmen: cigány tezsvérem! zenét bírod nigger?:)))

tessék a kibaszottkurvaanyádatbaszdmag!

remélem nincs harag?! na zene!

www.youtube.com/watch?v=Y1aEGtreQWM&list=RDY1aEGtreQWM&index=1

taga20 2019.11.30. 16:44:35

@taga20 :

me hiányoltalak fityeszcigány!:)))

Bankkártyát minden arabnak !!! 2019.11.30. 17:10:58

@taga20 :
Hat mit mondjak, nem lepodtem meg. Mikor hirekben olvastam, hogy arabszopo liberalisok alagutat furtak a menekulteknek, mindjart tagara gondoltam.
Mondom, csak taga lehet olyan fanatikus arabszopo, hogy kepes par csepp arabgeciert 30 meter alagutat furni.
Aze basszatok meg az arabszopo kurvaanyatokat, hogy ez a legfontosabb nektek. Kepesek lennetek az arabszopas miatt arabokkal elarasztani europat.

taga20 2019.11.30. 17:20:28

@Bankkártyát minden arabnak !!!:

imádlak fityeszgeci, egy tünemény vagy!:)))

ércsd ahogy akarod:))))

morph on deer 2019.11.30. 17:52:17

Azt amúgy megfigyelte valaki, hogy egyedül a Leninnek nincsen klónja?

Cycmen 2019.11.30. 17:57:21

A zsidó Mikulás (Sánta Krausz) bemegy az óvodába és kipakol.
-Na gyerekek, lehet vásárolni!

taga20 2019.11.30. 18:14:28

@Cycmen: a csutigecigazdád meg lerabolja a kölköket.

és te erre vered muzsik?

a kurvaanyádat verd telibe szar szemét jobbágy!

Cycmen 2019.11.30. 18:20:57

@taga20: Zsidó taga (érdi buzi) bemegy az óvodába és a gyerekek előtt leszopja a rénszarvast.

taga20 2019.11.30. 18:30:06

@Cycmen:

ez mi köcsög?

ha zsidó lennék, az mit számítana?

baszod, hülye vagy?

taga20 2019.11.30. 18:41:47

@Cycmen: ha neked úgy jó, akkor az vagyok.

veled ellentétben én szeretem a hazámat, olyan képen amilyen.

www.youtube.com/watch?v=uPiRhiaPUk4

morph on deer 2019.11.30. 18:48:19

@Cycmen: jó, hát a te képességeiddel nem is gondoltam, hogy neked tűnne fel...

Cycmen 2019.11.30. 19:08:43

@morph on deer : Nekem már az is elég, ha a képességeim nem olyanok mint a tiéd, ostoba gyökér.

taga20 2019.11.30. 19:09:33

@Cycmen: végig nézted? érted amiről pofázok?

Sziámi - Fogjad már meg!

Jaj, de kurva okos vagyok, fogjad már meg a kezem!
Bocs, ha kicsit köcsög vagyok, hidd el, én se szeretem
Jaj, de sokat jár a pofám, pedig én se szeretem
Félek, hogy ha csönd lesz, meglépsz, fogjad már meg a kezem!

Biztos lehet valami a természetemben
Amitől, akit szeretek, nem szívlelhet engem
Jaj, Istenem, ne bántsatok, ne bántsatok!
Igazából én csak néha szorongok egy nagyot

Meddig fog még fölállni a farkam?
Kérdem néha két menet közt halkan
Lesz-e aki kíván, ha meghaltam?
Lesz-e aki gondol rám, míg mással van?

Biztos lehet valami a tekintetemben
Amitől, akit szeretek mind megszeppen
Jaj, Istenem, ne bántsatok, ne bántsatok!
Igazából én csak rövidlátnok vagyok

Meddig fog még fölállni a farkam?
Kérdem néha két menet közt halkan
Lesz-e aki kíván, ha meghaltam?
Lesz-e aki gondol rám, míg mással van?

„Indul már a tollasbálba
Prímabalerina, könnyű lányka
Három éjjel, három nap
Túlélőknek táncolgat.

Fenáll az a lehetőség, felmerül a veszély:
Mi van, ha a szorongásom mégse puszta szeszély?
Mi van, hogyha semmit sem ér az a sok fitnesz?
Mi van, ha a nagy gyöngeség mégis egyszer itt lesz?

Meddig fog még fölállni a farkam?
Kérdem néha két menet közt halkan
Lesz-e aki kíván, ha meghaltam?
Lesz-e aki gondol rám, míg mással van?

Hányszor fog még fölállni a farkam?
Kérdem néha két menet közt halkan
Lesz-e aki kíván, ha meghaltam?
Lesz-e aki gondol rám, míg mással van?

„Indul már a tollasbálba
Prímabalerina, könnyű lányka
Három éjjel, három nap
Túlélőknek táncolgat.

Jaj, de kurva okos vagyok, fogjad már meg a kezem!
Bocs, ha kicsit köcsög vagyok, hidd el, én se szeretem
Jaj, de sokat jár a pofám, pedig én se szeretem
Félek, hogy ha csönd lesz, meglépsz, fogjad már meg a kezem!
Fogjad már meg a kezem!
Fogjad már meg a kezem!
Fogjad már meg!

www.youtube.com/watch?v=S2hAliLtlng&list=RDS2hAliLtlng&start_radio=1

morph on deer 2019.11.30. 19:15:08

Egyébként nem magamban beszélek, és nincs kettős látásotok: heveny szaporodásnak indultam..!
Úgyhogy mostantól van létjogosultsága a többes számnak, mivel már megint többen lettem.
Hmmm...

2019.11.30. 19:35:48

@morph on deer : Látom nem az eredeti morfondír nicknek írom :-) , DE igen látható, hogy Leninnek is volt már klónja több is.
Szerintem a klónozás komoly személyiségi zavarra és gerinc nélküliségre utal.
Ahogy látom, itt a szokás része, hogy valaki el kezd lövöldözni a sötét szobában és erre a gyengébb idegekkel rendelkezők is találomra lövöldöznek, ..., amivel persze csak rontanak helyzeten.
Az biztos, hogy komoly ember nem használja más nevét, ... a visszavágás meg nem működik, ha így halad a csapat, akkor egy idő után majd saját magunkkal fogunk vitázni, mert az olyan vicces, ... el kellene gondolkodni ezen, akiket illet.
A blog üzemeltetőjének meg azon kellene elgondolkodnia, hogy miként lehetséges az, hogy üres karaktereket is elfogadnak névnek a kiírt név után, úgy, hogy utána már nem írnak be semmit!
Ezt annyira egyszerűen ki lehetne védeni, hogy azért írtam már többször is, hogy az akaraton kívül semmi más nem kellene hozzá.

taga20 2019.11.30. 19:48:27

@Tényelek: "A blog üzemeltetőjének meg azon kellene elgondolkodnia, hogy miként lehetséges az, hogy üres karaktereket is elfogadnak névnek a kiírt név után, úgy, hogy utána már nem írnak be semmit!"

ha meklátlak baszod, mindig ez ugrik be rólad vagy a klónodról:))

2019.11.30. 20:27:22

@taga20: Szerintem újra kellene olvasnia, amit bemásolt, mert jó nagy hülyeség, amit reakciónak írt rá!
Ha csinál egy új regisztrációt és beírja, hogy taga20, majd léptet párat, akkor azt a rendszer új névnek fogadja el, amikor meg használja, akkor logikusan a léptetések karaktereinek helyén semmi sem jelenik meg, úgy fog kinézni, mintha taga20 írta volna az eredeti nevén. Mi ebben a humoros, vagy miként stimmel erre a válasza?
Amikor egy ilyen álnevesnek válaszol, akkor az üres karakterek után engedi csak a szöveget írni, erről lehet tudni, hogy nem az eredetinek válaszol.
Ezért írtam, hogy ez csak beállítás kérdése az oldal részéről.

morph on deer 2019.11.30. 21:11:14

@Tényelek: te is jó nagy szakértője vagy a technikai kivitelezésnek, látom.

Illetve Ön, bocsánat buzi úr, Ön.

2019.11.30. 21:29:03

@morph on deer : Kedves Morfondír Klón!
Nem véletlen, hogy legalább annyi üres karakter van a neve után, mint az eredeti név.
Gondolom valamelyik pszichiátriáról írogat, bár jó rég óta kezelés alatt állhat, mert november 1-én csinálta ezt a klónnevet.
A klónozók általában elég gyenge értelmi képességgel vannak megáldva, az enyém pl. elfelejtette a jelszavát az első klónozásom után , ezért a napokban egy újat kellett neki csinálni.
Ez azért elég kínos, nem :-) ?!

PuniValdes 2019.11.30. 21:49:24

Én is szertnem hozzászólni, de nem tudom mert túl nagy a póban.

taga20☺ 2019.11.30. 22:22:10

geci xd fidessork lol kurva rotfl

taga20 2019.11.30. 22:22:34

@taga20☺: aszt beléd cigány!

te mék szarnak is szar vagy.

taga20☺ 2019.11.30. 22:25:39

ma a seggem tágítom nem a szó kincsem
xd

taga20 2019.11.30. 22:28:44

@taga20☺: fityesz kurva, tedd aszt!

taga20☺ 2019.11.30. 22:32:19

ma eszti betett nekem lol

taga20 2019.11.30. 22:41:45

@taga20☺: szerintem a kéménycső eligazit tolvajfityeszgeci!

Tényelek 2019.11.30. 23:47:54

@taga20☺: hol tanálta ezt a szendergő buzi fejű smileyt, maga büdös nagy gyökér?

taga20☺ 2019.12.01. 05:37:39

szájbarakott az arabus szeretőm, most minden lukamból csorog a geci

taga20☺ 2019.12.01. 06:21:31

@Tényelek :

maga egy

─╔═╗
─║╔╝
╔╝╚╦══╦══╦═══╗
╚╗╔╣╔╗║══╬══║║
─║║║╔╗╠══║║══╣
─╚╝╚╝╚╩══╩═══╝

taga20☺ 2019.12.01. 08:35:24

@Tényelek :

─────────────╔╗─────╔╗────╔╗───────────────╔╗
─────────────║║────╔╝╚╗───║║───────────────║║
╔╗╔╦══╦══╦══╗║╚═╦╗╔╬╗╔╬══╗║║╔╦══╦══╦══╦╗╔══╣║╔══╦═╗╔══╗
║╚╝║╔╗║╔╗║╔╗║║╔╗║║║║║║║╔╗║║║╠╣╔╗║╔╗║══╬╣║╔═╣║║╔╗║╔╗╣║═╣
║║║║╔╗║╚╝║╔╗║║╚╝║╚╝║║╚╣╔╗║║╚╣║╚╝║╚╝╠══║║║╚═╣╚╣╚╝║║║║║═╣
╚╩╩╩╝╚╩═╗╠╝╚╝╚══╩══╝╚═╩╝╚╝╚═╩╣╔═╣╔═╩══╩╝╚══╩═╩══╩╝╚╩══╝
──────╔═╝║───────────────────║║─║║
──────╚══╝───────────────────╚╝─╚╝

2019.12.01. 12:10:20

@taga20☺: Látom nem sikerült jól beállítani a gyógyszerét.
Az eredeti taga sohasem magázódna, én meg sohasem lennék liberális :-) .
Na, most kezdheti elölről, pedig mennyi munkát beletett :-) !

2019.12.01. 12:13:18

@taga20: Végül is az ilyen plusz jelöléses nickekkel nincs gond, ez már fejlődés a részéről.
Ez egyébként ugyanaz, aki engem is klónoz, kicsi az esélye, hogy Fidesz klón legyen.

Muhammad Balfas 2019.12.01. 13:23:38

No és mi a helyzet Klárika rovott multú asszisztensével?

nincs1itt 2019.12.01. 14:05:44

@Cycmen: kapaszkodj meg, mert olyan szöpen elküldte a redvesbe kosat ez a zsido ember, mivel önmagat is alulmulta ostobasagban: www.atv.hu/belfold/20191201-koves-slomo-paros-labbal-szallt-bele-kosa-lajosba
ezt merte mondani köves slomo: "Elég szomorú lenne, ha antiszemita klisék nélkül nem lehetne kritizálni azt a posztliberalizmust, amely nagy elánnal, éppen az európai civilizáció vesztőhelyét ácsolja."

morph on deer 2019.12.01. 14:41:49

@Tényelek: na ne már, vannak fidesz klónok is?

2019.12.01. 15:10:14

@morph on deer : Kedved Klón!
Így, hogy egy faj libsi klónoz egy másik libsit, egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy vannak fideszes klónok, nagyon úgy néz ki, hogy csak a libsi klónozásos rendszer része, hogy libesiket is klónoznak, ezzel lehet "indokolni" a jobbosok klónozását.

morph on deer 2019.12.01. 16:32:41

Ja értem. Tuti a tagát is a liberálisok klónozzák. Esetleg maga a háttérhatalom.

taga20 2019.12.01. 16:45:14

@Tényelek: nigger, szerintem ebbe annyira belegabalyodtál már, hogy eszt má te se hiszed el!:)))

www.youtube.com/watch?v=Vfi322f5QF4

Tényelek 2019.12.01. 18:19:13

@taga20: már miért már "nigger úr"? Ez egy libsi blog, a hamisításokat kizárólag belső ember csinálhatja, ergo az is liberális szokás. A többi csak terelés.

2019.12.01. 18:43:03

@morph on deer : @Tényelek : @taga20:
Kedves klónok és taga, vagy ki tudja, lehet, hogy egy mind a három!
Mi közöm van nekem ehhez az egész színházasdihoz?
Az biztos, hogy bárki, bármikor klónozható, amíg ezt az oldal technikailag engedi.

Tényelek 2019.12.01. 19:53:44

Elnézést kívánok drága jó uraim! Szépen megkérem, valaki megmogyorózna?
süti beállítások módosítása