B1 blogcsalád



A Fidesz nekiláthat a választási szabályok manipulálásának

2019. november 20. - nickgrabowszki

Levonták a tanulságot az önkormányzati vereségből. fi_1.jpg

Miután az Orbán-kormány képviselő Varga igazságügyminiszter Brüsszelben ügyesen megvétózta, hogy az Európai Bizottság ezután kötelezően és minden tagállamra érvényesen vizsgálhassa és - esetleg - szankcionálhassa a demokratikus normák betartását és a jogállam állapotát, a Fidesz azonmód neki is lát a magyarországi jogállam maradékának lebontásához. Mivel 

a jelenlegi választási szabályok már nem garantálják a jelenlegi kormány hatalmon maradását,

és ilyenformán alkalmatlanok a feladatukra, neki is látnak megváltoztatni őket. A Blikk értesülései szerint 3 ponton változtatni:

  • megtiltanák a civil szervezetek indulását az önkormányzati választáson,
  • eltörölnék a győzteskompenzációt a parlamentin,
  • valamint bevezetnék a kötelező előzetes regisztrációt.

A civil szervezetek az országgyűlési választáson eddig sem indulhattak, ha a Fidesz-KDNP valóban ezt tervezi, akkor az önkormányzatin sem fognak. A változtatást semmi egyéb indoka nincs, mint hogy a kormánypártok megsértődtek azon, hogy a közepes és a nagyvárosok jelentős részében vereséget szenvedtek október 13-án. Mert néhány helyen - különösen vidéken - a közös ellenzéki jelöltek nem eredeti pártjuk logója alatt indultak, hanem alapítottak egy szervezet, és az indította őket.

  • Például a jobbikos Mirkóczkinak Egerben az Egységben a Városért Egyesület,
  • a korábban szocialista Botkának meg az Összefogás Szegedért Egyesület volt a jelölőszervezete.

Amivel semmi probléma nem volt, kivéve, hogy nyertek. Ezért azonnal el kell törölni, hogy megnehezítsék az ellenzék dolgát.

Hasonló a helyzet a győzteskompenzációval. Amíg létezett a "centrális erőtér", azaz megosztott volt ellenzék, addig kifogástalanul szolgálta a Fidesz céljait, hogy az egyéniben győztes országgyűlési képviselők többletszavazati is hozzáadódtak a töredékszavazatokhoz, azaz a mandátumot nem eredményező szavazatokhoz, ami alapján a listás parlamenti helyeket osztották ki.

Egy ellenzéki együttműködés estén - pláne, ha létrehoznak egy gyűjtőpártot - a Fidesz nem veheti biztosra, hogy a többletszavatok neki kedveznek: hogy Budapesten vagy Szegeden nem győz-e nagyobb arányban az ellenzéki jelölt, mint Vásárosnaményban a fideszes. Ha pedig nem kedvező, akkor meg kell szüntetni.

A leginkább antidemokratikus lépés az előzetes regisztráció

bevezetésére tett ismételt kísérlet lenne, ami nyilvánvalóan azt jelentené, korlátozni akarnák az általános választójogot.

Ez egyszer már felmerült a Fideszben, illetve el is fogadta a kétharmados parlamenti többségük 2012-ben, azonban a nemzetközi - Velencei Bizottság, Európai Unió - és a hazai - Alkotmánybíróság- tiltakozások hatására végül kihátráltak belőle.

Ennek célja egyértelműen a protestszavazók kizárása a választók köréből.

A protestszavazóknak nincs pártkötődésük vagy politikai identitásuk, csak a fennálló hatalom ellen lépnek fel, mindegy ki, csak ezek ne alapon. Ez nyilvánvalóan nem érdeke a Fidesznek.

A protesztszavazók szerepét az önkormányzati választás jól illusztrálta. A választás előtt egy héttel még jelentős volt a Fidesz jelöltjeinek előnye, az utolsó héten viszont a Borkai-botrány vált a fő kampánytémává, ami

mozgósítani tudta a protestszavazatokat az ellenzék mellett, a regnáló hatalommal szemben.

Miután 2013 elején az AB megsemmisítette az előzetes regisztrációt, a Fidesz inkább lekenyerezni próbálta őket. Mivel ők egyben szociális vagy hasszavazók, nekik szól a rezsicsökkentés, a nyugdíjprémium és a 10 kiló krumpli is.

Az ellenzéknek nyilvánvalóan se pénze, se lehetősége ilyen módon elérni ezt a néhány százezer választót.

Ha ismét bevezetik a regisztrációt, gyakrorlatilag két kampányt kell folytatni: egyet a tulajdonképpeni választás előtt, egyet pár hónappal korábban, a szavazók regisztrációja érdekében.

Itt megintcsak a nagyrészt közpénzből kampányoló kormánypártok lennének előnyben. Továbbá nekik vannak azonos identitású szavazóik, akiket szorgosan nyilván is tartanak a Kubatov-listákon. Az ellenzék ebben a tekintetben megosztott: nincs és nem is lehet egy átfogó nyilvántartása a szavazóiról.

Ugyanakkor az előzetes regisztráció a szavazójog indokolatlan és antidemokratikus korlátozása: csak olyan országban, például az Egyesült Államokban van szokásban, ahol nincs egyetlen központi (szövetségi) nyilvántartás a választópolgárokról. Ahol van, mint Magyarországon is, ott egyértelműen

a választójog antidemokratikus korlátozása külön adminisztratív aktushoz kötni a politikai véleménynyilvánítást.

Az még korántsem biztos, hogy a fentieket bevezetik, de az egyáltalán valószínűtlen, hogy megpróbálják, az meg egészen életszerű, hogy gondolkodnak rajta.

  • A Blikk értesüléseit egyáltalán nem tagadta a megkérdezett kormányszakértő Kiszely Zoltán, aki a közpénzből finanszírozott Fidesz-agytröszt, a Századvég alkalmazottja.
  • A Belügyminisztérium ugyan tagadott, de az nem sokat jelent, majd egyéni képviselői indítványra fogadják el.

Annyira ne lepődjünk meg, ha a tagadás dacára a kövekező egy-másfél éveb valamikor mégiscsak elfogadják a már most kidolgozás alatt lévő változtatásokat. 

Ha Uniónak meg bármi gondja lenne a dologgal - természetesen főleg az előzetes regisztrációval, az általános választójog adminisztratív korlátozásával - majd néhány évig elvitatkozgatnak rajta, és a végén az Orbán-kormány leszavazza a saját maga elítélését a jogállami normák semmibevétele miatt.

Sag schon. Nekik az a demokrácia, ahol mindig ők nyernek, mert a haza nem lehet ellenzék, és ők azonosak a hazával. Aki pedig ezt kétségbe vonja, azt egyenesen el kellene tiltani a szavazástól.

Ami történelmileg egyáltalán nem volna példátlan.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6215316194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.20. 15:29:19

a kormánypártok megsértődtek azon, hogy a közepes és a nagyvárosok jelentős részében vereséget szenvedtek október 13-án

ez természetesen hazugság

Punxsutawney Mormota 2019.11.20. 16:04:01

Csinálják csak! Meglehetősen kontraproduktív ötletek. A regisztrációval pont a rájuk szavazó prolik és nyugdíjasok tömegét riasztják el, akik nem mennek el regisztrálni, mert nem értik az egészet. Ráadásul kíváncsian várom, hogy a sokszázer kárpátaljai, erdélyi, felvidéki stb szavazóra milyen gyevi bíró - szabályt fognak kitalálni.
A Kubatov-listával kitörölhetik a seggüket - pont a megismételt szavazások mutatták be, hogy megfelelően felpiszkált szavazóknál nincs jelentősége.

6.Lenin 2019.11.20. 16:59:12

@Punxsutawney Mormota:

" megfelelően felpiszkált szavazóknál nincs jelentősége. "

pont ez a lényeg pedig. Így kiderül, hogy kik is az a "felpiszkált" réteg. Mivel, és hogyan is piszkálták fel őket.
Egy csalási trükkel kevesebb lesz.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.11.20. 17:02:13

"a végén az Orbán-kormány leszavazza a saját maga elítélését a jogállami normák semmibevétele miatt"

Néphergelő butaság, már megint.

Az érintett kormány a Tanácsban a 7-es cikkes (jogállamisági) eljárásban saját magáról nem szavazhat.

Ellenben a többi tagállam kormányának egyhangú támogatása szükséges a szankciókhoz; azaz nem az Orbán-kormány szavazhatja le a saját elítélését, hanem legalább egy másik kormány (képviselője).

nincs1itt 2019.11.20. 17:09:14

sok a "ha". de az eddigi alkotmány és választási törvény gránitba vésett változtatásait nézem, akkor lassan már hawaii-ról kell gránitot importálni...
ha(!) igaz, akkor végleg elgurult a fidesz gyógyszere

Sancho12 2019.11.20. 17:15:17

@nincs1itt: Hagyd,vergődnek,mint szúnyog a viharba.Nem tudnak már mit lépni probálkoznak mindennel.Holnapól csak az szavazat,csak akinek fidesssses tagkönyve van.Na az lesz mindenek felett.

Sancho12 2019.11.20. 17:17:56

@Sancho12: De van jobb.Csak akinek Mszmp-fidesz könyve van,az lenne a tutí.

Cycmen 2019.11.20. 17:28:47

Megy már a prolihergelés!
- Hallotta Polacsekné,már nem elég hogy az eddigi választásokat elcsalták, most elcsalják azt is ami még nincs is! Ja, meg az urnákat a Mészáros cége gyártja!

Sancho12 2019.11.20. 17:33:12

@Cycmen: Cica vajon kik is mszmp-sek a fidesz(fiatalok)körébe a parlamentbe?????

Cycmen 2019.11.20. 17:33:19

Ez eddig még csak fikció semmi több, de szerintem példát kellene venni az unióról, lebonyolítani a szavazást és utána átértelmezni a szavazatszámlálást, mint a Sargentini jelentésnél!

Punxsutawney Mormota 2019.11.20. 17:42:59

@6.Lenin: Pl, a jászberényiek. Meg a szekszárdiak... Ne is mondd, tudom... Soros repített jászberénybe hétvégén 3.0000 szavazót.

6.Lenin 2019.11.20. 17:45:53

@Punxsutawney Mormota:

Pl. Kik, és miért csak most mentek el szavazni. Mi motiválta őket. sok érdekes infót lehetne megtudni.

Sancho12 2019.11.20. 17:48:52

@6.Lenin: Egyszerű a válasz.Eddig leszarták a választást,nem szavaztak.De mostanra tele van a faszuk a lopással.Csak ennyi.

Punxsutawney Mormota 2019.11.20. 17:53:08

@6.Lenin: Már leírtam, viselkedéspszichológia. Sokan vannak, akik a zéró kockázat elvét vallják. Nem mennek el szavazni, mert "úgyis veszíteni fogunk". Ha kimaradnak, akkor kisebbnek érzik a veszteségüket, nincsenek érintve. Ha viszont azt látják, hogy nyerhetnek, akkor már csatlakozni akarnak a nyerő csapathoz. Jászberényben, Szekszárdon és Komlón megcsapta őket a győzelem szele, ezért mentek el jóval többen a megismételt szavazásra. A Fidesz is mozgósított, Jászberényben is előhúztak még a tarsolyból vagy hétszáz szavazót, Szekszárdon is valamennyit, Komlón is még megjelent a két szavazókörben néhánnyal több szavazó, de nem volt elég. Más kérdés, hogy az ellenzéknek ez csak a szépítésre volt elég Komlón, a polgármesterválasztást csak szorosabbá tudták tenni.

Sancho12 2019.11.20. 18:00:10

@Punxsutawney Mormota: Teljesen meséled el nekik,nem hiszik el.Csak az utasításra kiadott propagandát fogadják el.

2019.11.20. 18:03:03

Mekkora ballibsi ünnep volt, amikor az MSzP-re szabott választási rendszerben szavazhattunk, amit Alkotmányellenesnek minősített az AB, mert négy soprni jobbos szavazat kellett ahhoz, hogy kitegyen egy stabil balos pesti szavazatot.
1990-től Alkotmány ellenes rendszerben történt minden választás.
Az alső demokratikus választásra 2014-ig kellett várni Magyarországon.
Hol voltak akkor azok, akik most a demokráciáért aggódnak?

Sancho12 2019.11.20. 18:03:07

@Sancho12: Teljesen mindegy,hogy meséled el.Így kerek,:D

6.Lenin 2019.11.20. 18:06:45

@Punxsutawney Mormota:

Melyik mesében olvastál ilyeneket? Én inkább megnézném a listákat, körzetekre lebontva.
Szerintem viszont a Fidesznek egy ilyen "óriási" vesztés többet érhet-hiszen megdőlt, hogy Mo-on nincs demokrácia. egy másik előny, hogy 22-re bebiztosította a győzelmét.
ugyanis a most "felpiszkáltak" beláthatják, hogy kire is mentek el szavazni.

Két év sok idő, de elég annak bizonyítására, hogy a mai ellenzék alkalmatlan bárminek ia a kormányzására.
szerintem.

Punxsutawney Mormota 2019.11.20. 18:07:43

@Tényelek: :D :D :D Azt olyan ügyesen szabták a vöröskomcsikra, hogy vesztettek 1990-ben, 1998-ban és 2010-ben. Illetve 4 önkormányzati választást vesztettek el... Szóval, a vesztes választásokat direkt veszítették el, hogy nem tűnjön fel, hogy mennyire nem demokratikus a választási rendszer??? Micsoda mesterterv!!! Abba kellene hagynod a házipálinka pancsolást.

Cycmen 2019.11.20. 18:08:19

@Sancho12: Linkelj már legközelebb valami komoly forrást, ez mondjuk erre a posztra is igaz, Blikk forrásai bazmeg??????? Pár napja még az Ómolnár lapja volt a bulvárszar csúcsa,l de hát ugye a Blikk is nagyon hasonló színes ócsó újság, amit otthagynak a buszon, mert nem jó vécépapírnak!

Sancho12 2019.11.20. 18:09:12

@Tényelek: Kik is csinálták az választási törvényt.Ugye a tökéletes alaptörvény alapján.Betonbiztos törvény,soha nem kell változtatni,nyilatkozott róla fídesz.Azota semmi nem maradt belőle.

2019.11.20. 18:12:28

@Punxsutawney Mormota:
Azt olyan profin mecsinálták, hogy a tömeggyilkosok utódpártja a húsz évből 12 évet hatalmon volt, amire, mondhatnánk, hogy csoda, de a rájuk szabott torz választási törvénynek és az összeloptt vagyonnak köszönhették.

rallus 2019.11.20. 18:13:23

@Punxsutawney Mormota: Az ellenzéki jelöltek gátlástalan ígéreteit se felejtsük ki a tényezők közül...

2019.11.20. 18:17:15

@Sancho12: A tőlünk képletesen nyugatra is rendszeresen átírják a választási tőrvényeket, ebben britek, franciák és az olaszok nagymesterek, minden választást vadi új rendszerben csinálnak.
Bár lehet, hogy ez csak flancolás, meg akarják mutatni, hogy tellik újra.

Punxsutawney Mormota 2019.11.20. 18:17:51

@6.Lenin: Lehet hinni és nem hinni a pszichológiában. Nem kell hinni benne, de jobb ha tudod, hogy viselkedéspszichológusok segítségével tervezik a piktogrammokat, a stadionok, repterek, pályaudvarok közlkedési rendszereit stb. És minél nagyobb a tömeg, annál jobban kiszámítható a viselkedése, majdnem úgy, mint az Alapítványban - csak éppen a jövő nem kiszámítható, illetve nem úgy számítható ki, mint ahogy Harry Seldonék tették.

A Fidesznek két és fél éve van arra, hogy pokollá tegye az ellenzéki önkormányzatok életét, ezzel bizonyítandó, hogy alkalmatlanok.
Mást nem is tudnak tenni, mert nem tehetnek. A NER filozófiájába sem az együttműködés, sem a párbeszéd nem fér bele. Ha normális körülményeket biztosítanának az önkormányzatoknak, akkor azzal az előző 9 évüket köpnék szembe.

Megint más kérdés, hogy - véleményem szerint - ez teljesen kontraproduktív. Nem csak az ellenzéki, hanem a saját szavazóikat is sújtják az intézkedéseikkel. Tudja a franc, hogy mi lesz ebből, én biztos távolságból szemlélem az eseményeket.

Sancho12 2019.11.20. 18:18:11

@Sancho12: Kövér köteles Mszmp tag,Matolcsi,Pintér,Járai,Boros,Harrach,Fónagy.Ugye ezek ma is polítizálnak.Akkor ez nem a Blikk,amugy ami a fidesz ujságja.Erről ennyit.

Sancho12 2019.11.20. 18:21:04

@rallus: Bazd meg hol van a 13-14 havi nyugdíj.Amennyibe az igérgetésről beszélsz.Ja hazudni ér.

Punxsutawney Mormota 2019.11.20. 18:22:50

@Tényelek: Nem. Azt írtad, hogy a 2014-es választás volt az első demokratikus választás. Akkor hogy is van ez? A fidesz, az mdf nem demokratikus választáson tudott nyerni? Magyarázd meg kérlek jó alaposan hogy is van ez?! Ha egy választási rendszer testreszabott, akkor nem az a lényege, hogy más ne nyerhessen csak az, akire szabták? Ezzel szemben az MDF és Fidesz 3 országgyűlési választást tudott nyerni, és négy önkormányzatit azidő alatt, amikor - általad - nem demokratikusnak aposztrofált választási rendszer volt.

Sancho12 2019.11.20. 18:23:03

@Tényelek: Ki a faszt ki-mit ír át.A fönököd mondta.

Punxsutawney Mormota 2019.11.20. 18:23:49

@Tényelek: Nem igazán. Az amerikaiak vagdossák meg rendszeresen ide-oda a választási körzeteket.

Cycmen 2019.11.20. 18:27:10

@Sancho12: : Cáfold meg!!!!!........................

Mit? Cáfolni komoly dolgokat szoktak.

Sancho12 2019.11.20. 18:28:54

@Cycmen: MSZMP nem komoly dolgok,szerinted.

6.Lenin 2019.11.20. 18:37:25

@Punxsutawney Mormota:

Én nem azt vitattam, hogy volt előtte felmérés, hiszen az egész ellenzéki választási propaganda egy bizonyos rétegre koncentrált. azt is meg merném kockáztatni, hogy ezt a tanácsot kintről kapták. Profiktól. Akik tudják, hogy mekkora szerepe van a zsigernek a választásoknál, a vitáknál, amiből a "felpiszkáltak" valszeg lófaszt se értenek, de világos lesz számukra, hogy kire is KELL szavazniuk.
Ezért írtam, hogy megnézném a listákat, körzetenként. Sok mindenre választ adnának.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.20. 18:38:16

cancsó mormuda nagyon beindult
2 néven is kaplya a zsorzsi hálályát
pénztőkés lesz meglássuk

Sancho12 2019.11.20. 18:41:45

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Hiszed,nem csak ez az egy reggem van.Sőt egy kanyít sem kapok senkitől.

nincs1itt 2019.11.20. 18:44:53

@Sancho12: @Punxsutawney Mormota: ha(!) tényleg nekilátnak és törvénybe is foglalnak újabb változtatásokat a választási rendszerben, akkor nyilvánvaló, hogy nem tisztességesek a szándékaik.(ha a kormány szándékai elsőre nem világosak, akkor lopni akar.)
de ha figyelitek a fidesz-tálibok szájról indítható gumicsirke össztüzét, akkor egyik sem merte azt mondani, hogy nem fognak változtatni! sőt eddig sem "változtattak" semmin(!) legfeljebb még demokratikusabbá TETTÉK, mert az nem változtatás ugye. pláne akkor nem változtatás, ha azért TETTÉK demokratikusabbá, hogy a libsibolsik(nem demokraták) nehogy tisztességtelen előnyhöz jussanak, abban a rendszerben, amiben vidám veszítettek a libsibolsik párszor!
ez a duplagondol újbeszél...

Sancho12 2019.11.20. 18:48:57

@nincs1itt: Mindig amikor egyszerűbbre akarták tenni mindig sumásság volt benne,miért lenne most másképp.

Cycmen 2019.11.20. 18:54:57

@Sancho12: MSZMP nem komoly dolgok,szerinted..............

Kövér a párttörténeti intézetben dolgozott!
Szenzációs! Ja nem, mindenki tudja!

2019.11.20. 18:58:18

@Punxsutawney Mormota:
Az, hogy komcsi utódpárt és a III/3-as tisztek, főtisztek gyerekei vissza tudtak jönni a hatalomba, az a 3-4-szeres pálya lejtésnek volt köszönhető.
Igen, ennek ellenére a jobboldal háromszor nyerni tudott, mert az elvtársak olyan nyiltan fosztogattak, hogy az már a többségnek sok volt, de csak 2010-ben jött össze a kétharmad a törvény átírhatóságához.

Punxsutawney Mormota 2019.11.20. 18:58:57

@6.Lenin: SZóval "kintről". Profiktól... Értem. Még kész szerencse, hogy a 8. magyar törzset Finkelsteinnek hívták, mert ha nem így lenne, akkor erre az inszinuációra csak egy vaskos pirulás lenne a válasz.

Sancho12 2019.11.20. 19:01:22

2011 április 25.Az alaptörvény kíhirdetése.Olyan törvényt hoztunk létre az alkotmány helyet amihez 100 évig nem kell hozzá nyúlni.Betonbiztos.Ehhez képest talán csak a pont a biztos a végén.

nincs1itt 2019.11.20. 19:01:34

@Cycmen: azért a párttörténeti intézet, nem kifejezetten a lázadó ellenállás központja volt... meg ugye az ilyesmit ki kellett érdemelni, az kiemelt funkciónak számított.
de semmi gond ezzel, mert így belülről tudta bomlasztani a pártot. ha annyi 1 eurósod lenne, ahányszor én ezt hallottam... nem lennél szegény ember!

Punxsutawney Mormota 2019.11.20. 19:02:33

@Tényelek: Visszajöttek a hatalomba, igen. Minden oldalon. Jelenleg a fidesz elittjében több vérkomcsi van, mint annál a balfasz Thürmernél. HIszed vagy nem, ha nem rajtam múlna kénsavas termálfürdőbe küldeném mindegyiket.

Sancho12 2019.11.20. 19:04:38

@Tényelek: Miről zagyválsz.Több mszmp-mszp tag van a fideszbe mint az összes többibe.

2019.11.20. 19:04:39

@Punxsutawney Mormota: A körzetek átírása angolszász szokás, britek, ausztrálok, stb.
Azolaszoknál volt olyan, hogy két évente írták át a törvényt, a franciák meg össze-vissza varálnak mindig.
Magyarországon azúj törvény szerint folyamatosan tologatni kell a határokat, a lakosság létszáma alapján, hogy ne torzulhasson a rendszer.

Punxsutawney Mormota 2019.11.20. 19:06:24

@nincs1itt: Biztos nekilátnak, mert nem veszíthetnek. A rendszer jellegéből adódóan kizárt. Mint ahogy a fasiszta, kommunista rendszerek is teljesen rugalmatlanok voltak és képtelenek elszakadni a bevett formuláktól úgy ők is azok.
Látszólag feladták a közig bíróságok felállítását, de sebaj, nekifutnak más irányból... Aztán, ha az orrukra koppintanak, akkor tesznek egy-két engedményt, de újra és újra nekiveselkednek.

nincs1itt 2019.11.20. 19:07:50

@Tényelek: jááános, akkor miért nem nyilvánosak az ügynök akták? mert ugye a fidesz az csupa 1990 után született ártatlan bárányka. ne kezdd el, mert kellemetlen lehet... pl. gy.f. és a teljes mszp+szdsz csapat elszámoltatása is elmaradt. csak nem azért, mert a tisztakezű fideszről is éppen annyi dokumentum van a megfelelő kezekben, hogy inkább csendben elkenik a kérdést? te meg itt ájvékolsz a III/akárhányról? nem tudhatod, hogy ki és mennyire érintett a politikai és gazdasági elitben.
az már csak hab a tortán, hogy o.v.-nak 2 olyan tanácsadója van aki a moszkvai diplomata képzőn végzett, az egyik még szovjetúnióban is született... és meg ne kérdezd ennek mi a jelentősége!

Sancho12 2019.11.20. 19:08:59

@Tényelek: Csak úgy tologatták a határokat ahogy nekik tetszik.Nem létszám alapján.Valahol erősebb volt az ellenzék egy kicsit átrakták.Semmi köze nemvolt a létszámnak.Csak,hogy ne halj meg hülyén!!!!

rallus 2019.11.20. 19:09:13

@Sancho12: Felsoroljam pl. Karácsony ígéreteit, amikből garantáltan nem lesz semmi, viszont a nem ígért kupleráj és eladósodás garantáltan...

6.Lenin 2019.11.20. 19:11:14

@Punxsutawney Mormota:

Ezzel most mit is akartál mondani? Hogy hülye vagy? Nem azt írtam, te seggfej, hogy ez tilos lenne, hanem ennyi észt nem feltételeztem a hazai ellenzékről. Miért ne alkalmazhatna bárki külföldi tanácsadókat? Ti mind ilyen szerencsétlen hülyék vagytok?

Sancho12 2019.11.20. 19:13:32

@nincs1itt: 1990-be mdf-fidesz nem engedte nyilvánosságra hozni az ügynök listát.Sőt 50 évre títkosították.Vajon miért is????

nincs1itt 2019.11.20. 19:13:58

@Tényelek: jááános, ami hasznos a fidesznek azt alkalmazni fogja, mert az angolok is és akkor már nem is akkora disznóság. a lakosság arányában??? akkor london, bécs, münchen stb melyik választókerülethez fog tartozni?
egy olasz kormány átlag 1,5-2 év élettartamú...
a flansziják, há' persze, hogy variálnak, noch dazu mindig! ugyan miben is?

Cycmen 2019.11.20. 19:14:11

@nincs1itt:

Jelencsd fel a zOrrbánnál, hogy komcsi vót! :D

Sancho12 2019.11.20. 19:15:11

@rallus: Oké,de mellé sorold az orbán-bánét is légyszí.

nincs1itt 2019.11.20. 19:15:34

@Cycmen: ha nem tuggya, akkor nem is nagyonokos! pedig de!

nincs1itt 2019.11.20. 19:17:16

@Punxsutawney Mormota: sejtem, hogy meg akarják oldani... ahogy kinéz meg is fogják! biztos távolságból szemlélve, még szórakoztatónak is nevezhetném. de sajnos emberek sorsáról van szó.

nincs1itt 2019.11.20. 19:19:46

@Sancho12: és azóta sem gondolták meg a dolgot, sőt a t. parlamenti képviselők bármelyik oldalon, arra sem voltak hajlandóak válaszolni, hogy a magyaron kívül, milyen egyéb állampolgársággal(esetleg többel) rendelkeznek.
azért ez elgondolkodtató...

Sancho12 2019.11.20. 19:19:56

@nincs1itt: Fidessss mióta foglalkozik az emberekkel?????

Punxsutawney Mormota 2019.11.20. 19:33:27

@Tényelek: Aham, értem én... Akkor az egykori miskolci jegyző, a bukott polgármester-jelölt, ezért akarta törvénytelenül átszabni a választási körzetet :)

Punxsutawney Mormota 2019.11.20. 19:38:32

@6.Lenin: És miért kiabálsz? Végre normálisan beszélgetünk, nem? Egyébként sokadszorra átolvasva a kommentedet is az jött le, hogy valami törvénytelen beavatkozást sejtetsz... Legyünk konstruktívak! Mit jósolsz Győrre?
A józan ész azt mondatná, hogy Orbánéknak nem kellene folyamatosan konfrontálódniuk, hogy nem maradjon fenn a felpiszkált hangulat, és nehogy elmenjenek olyanok is szavazni, akiknek eszük ágában sem volna.
Másrészről viszont nyugodtan csinálhatnak, amit akarnak, hiszen akármilyen szintű ellenzéki győzelem esetén is a polgármester béna kacsa lesz a közgyűlésen, és beáll az Esztergom-szindróma.
Győrben maximum egy polgármesteri helyet veszíthetnek, a várost nem.

2019.11.20. 19:39:19

@Punxsutawney Mormota: Amikor Kádárt felbuktatták pártelnöknek, az volt Népszabi magyarázata, hogy elérte a taglétszám a kilencszázezret, ekkor a Kisz létszáma közel hétszázezer volt.
1987 szeptemberében indúlt az első olyan évfolyam a felsőoktatásban, ahol nem párt háttér volt az elsődleges, pontosabban akkortól már nem volt ilyen rublika.
A nemzet mészárosainak a gyerekei viszont felvételi nélkül kerültek be az egyetemekre 1989-ben is, ehhez a megfelelő kitüntetést kellett igazolni az egyetem felé.
Számomra egy pártagság nem akkora bűn, mint egy központi, megyei, városi vezetői funkció.
Nem lehetett őket kikerűlni, mert csak azoknak lehetett diplomája, aki tudta igazolni a komcsi pedigrét felfelé, juhászt meg azért nem ültethettek be a minisztériumokba.

2019.11.20. 19:44:24

@Punxsutawney Mormota: Nem tudom miről beszél, e ha valami törvénytelen azt nem szabad engedni.
Gyanítom, hogy nem sikerülhetett, mert nem befejezettként írt róla., nagyon helyes, hogy nem sikerűlt neki, ha ehhez nem volt joga.

Sancho12 2019.11.20. 19:50:43

@Tényelek: Akkor Orbán,Kövér,Deutsch,stb azért csak bekerültek valamiféle háttér segítségével???

Punxsutawney Mormota 2019.11.20. 19:52:37

@Tényelek: Ez így, ebben a formában nem teljesen igaz. Volt egy bizonyos kör, akinek a gyerekei felvételi nélkül jutottak be, ezt törvény szabályozta. Emlékeim szerint a Szocialista Munka Hőse, illetve a Munkás-Paraszt Hatalomért érdemrend tulajdonosainak gyerekei jutottak be az egyetemre.
Felőlelm dobálózhatsz nagy szavakkal, drága barátom, mint a "nemzet mészárosa"... Persze, rohadt gyilkosok voltak, akkor dumáljunk egy kicsit a második világháborúról, oké? Horthy meg társai... Hány százezer szerencsétlen halt meg a különböző frontokon, aztán mennyit vittek haláltáborba, málenkij robotra? Szándékosan nem kérem, hogy tegyél különbséget a Horthy- és a komcsi rezsim áldozatai között, még akkor sem kérem, ha kb két nagyságrendbeli különbség van a számok tekintetében. Azonban az esetek 99,99%-ban olyanok haltak meg, akik alapjában véve csak egy nyugod életet akartak élni, viszont a politika máshogy gondolta.

Punxsutawney Mormota 2019.11.20. 19:59:07

@Tényelek: Az sem igaz, hogy csak rendszerhű kaphatott diplomát. Az én családomba is jócskán volt olyan, aki picsa módon nem volt rendszerhű, rááadásul nálunk még azzal is súlyosbítva volt a heyzet, hogy volt református lelkipásztor, katolikus teológus is a családban, hogy a két '56-ban Kanadában munkát vállaló nagybácsiról már ne is beszéljünk... Nagyfatert kuláknak bélyegezték, 6 hónapot ült, mert nem akarta a földjeit bedobni a téeszbe, apám egyfolytában azon jajongott, hogy őt azért nem vették fel az egyetemre, mert a testvérei dobbantottak, ugyanakkor a húga mégis fogorvos lett.

Az viszont igaz, hogy ha bizonyos karriert akartál befutni, akkor kötelező volt a párttagság. Osztályvezető vagy főosztályvezetői szinttől felfelé muszáj volt belépni a pártba, nem volt apelláta. A már emlegetett nagynéném férjét, valami vezető agronómussá akarták kinevezni és, ha kellett az állás, akkor nyúlnia kellett a pártkönyv után is... Miközben "titokban" templomba járt, sőt presbiter is lett. Mindenki tudta, de nagy baja nem lett.

2019.11.20. 19:59:21

@Sancho12: A szülőknek minimum párttagnak kellett lenni, egyébként a gyerekük inasképzőbe ment volna.
Éppen ezért vagyok én óvatosabb a sima tagokkal, mert lehet, hogy csak azért lépett be valaki, hogy tanulhasson.
Ezt ma nehéz elképzelni, de akkor erre csak mindentizenegyedik gyereknek volt lehetősége,...., milyen véletlen, a lakossághoz viszonyított párttagsági arány is ennyi volt.

Európai téridő 2019.11.20. 20:03:53

@Punxsutawney Mormota: Az újságírók hajlamosak pontatlan pletykákra hagyatkozni az első közlések idején.

Európai téridő 2019.11.20. 20:05:28

A blogger nem vette észre, hogy egy csomó jogszabályt már meghoztak, amit az ellenzék volt szíves elbambulni.

Sancho12 2019.11.20. 20:08:39

@Tényelek: Viktor apu párttitkár Lacika apu is kemény párttag volt.Tehát akkor megvolt a segítség.De nem ez a lényeg családba volt olyan aki egyetemre járt,családunkba senki nem volt párttag,erről ennyit.

Sancho12 2019.11.20. 20:11:44

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Nem vennéd észre nem Gyurcsányról van szó.De azért jól esik!!!!

nincs1itt 2019.11.20. 20:16:57

@Tényelek: jááános, már világos miért nem jutottál be sehova... de nekem elhiheted, hogy nem csak a pártkáderek gyerekei tanulhattak. a családban volt kitelepítés, gulag ott a kies messzi északon, osztályidegen, sőt sváb is! és mégis...de párttag egy sem.
tudod a legtöbb tehetségtelen, törtető kis senki a "párt-vonalat" preferálta. gy.f. és o.v.+co is. meg is lett az eredménye!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.20. 20:18:30

@Sancho12: szintén külföldről?
mon jelenleg nem esik

nincs1itt 2019.11.20. 20:18:48

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: számon tart, számon kér... megy már kis agyagedény? mert gy.f.-re irigy volt o.v., mivel többre vitte az állampártban, mint ő.
ez van. már akkoriban is csak gyenge középszer. de legalább fodbalban sem jó...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.20. 20:23:35

@nincs1itt: nyilvántart lesz az
olyan gyengén ugatod a magyart mint egy gulágra telepített izrelita sváb ellenálló

Sancho12 2019.11.20. 20:24:11

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Tetszik,hogy azoknak próbálod osztani az észt aki benne élt.De csak probálkozz .

nincs1itt 2019.11.20. 20:29:33

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: elkezdted az esti általánost? felhoznak az ötödikes szintre? ideje lesz, így 20 évesen.
na eredj vissza és tanulj szépen!
mi bajod a zsidókkal, svábokkal? csak nem egy irigy magyar jobbágy vagy? akinek csak jutott parketta, ha beköltözhetett zsidó vagy sváb család házába?

csüngőhasú norvégbáró 2019.11.20. 20:35:23

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

"a kormánypártok megsértődtek azon, hogy a közepes és a nagyvárosok jelentős részében vereséget szenvedtek október 13-án

ez természetesen hazugság "

a felcsúti ge.i cziggányod örjöng a klotyóban esténként, remélem megrohad a kövér tolvajmocska, előbb, mint 2022.

ELIOS, a kuurv@@nyátokat

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.20. 20:37:49

@nincs1itt: azt kifelejtetted hogy a gulágra telepítették a nempárttag értelmiségi családod
ejj

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.20. 20:47:33

@csüngőhasú norvégbáró: csak eljutott 88!!! hsz-ig a topik kurvaanyád nélkül, de végre befutott az egyik csicska proli (te)
innentől lesz mulatságos

2019.11.20. 21:03:38

@Punxsutawney Mormota: Amunkás paraszt hatalomért érdemrendet azok kapták, akik fizikailg tettek azért, hogy a komcsk hatalomra kerüljenek, hatalomban maradjanak, magyarul embert őltek érte.
Nem teljesen világos, hogy nemzeti szinten miért kellene különbséget tenni a katonai, zsidó vagy a kommunista áldozatokkal kapcsolatban
Egyébként a malenkij robotra elhurcoltak azok közül kerültek ki, akiket a komcsik leadtak a szovjet parancsnokságokra.
Néha meg tudtak szökni közülük, akkor találomra pótolták a létszámot.
Ezért volt az, hogy amikor Sztálin meghalt és visszaküldték azt a kevés embert, aki élve maradt, azoknak fele az itteni lágerekben halt meg, mert még a születésüket is kitörölték mindenhonnan és nem győzték újra írni a könyveket.
Mellesleg ez nem számháború, mert mindegyik hatalmas veszteség a magyar nemzetnek, de a komcsi rémuralom áldozatainak száma egy Nyíregyháznyi lakossággal haladta meg a háború és a holokauszt áldozatainak számát.

nincs1itt 2019.11.20. 21:08:55

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: látom irigy magyar jobbágy, semmit nem változtatok! mindegy, hogy nyilas, kommunista, fideszes csak jusson valami a lopott vagyonból! ha leesik egy-két morzsa, akkor minden rendben, bármit elfogadtok!

2019.11.20. 21:10:09

@nincs1itt: @Sancho12:
Jól meg kell nézni a padlást és ki fog derűlni, hogy apa vagy anya beáldozta magát, hogy a gyereke tanúlhasson, a szomszéd srác is akkor döbbent le, amikor nézegette a hagyatékot az anyja halála után!

nincs1itt 2019.11.20. 21:11:37

@Tényelek: majd akkor oktass bármiről, büdös paraszt, ha megtanultál NEM FONETIKUSAN írni!
a komcsi rémuralom? mijafaxomról hadoválsz, te kretén jááános?
a komcsik ott élnek veletek, csak ma fidesznek nevezik magukat!
sötét alak vagy!

nincs1itt 2019.11.20. 21:14:41

@Tényelek: kötschög. ne gyere az ostoba meséiddel! én akkor éltem, és nem csak hallottam olyasvalakiről, aki állt fényképen olyan mellett, aki majdnem ott volt!
jááános, tudod mifelénk nem divat, hogy a csontvázak kidőlnek a szekrényből.
ezért hányok a fidesztől, mszp-től, szdsz-től egyformány! de a hozzád hasonló kretén, egységsugarú balfax, mindent benyal!

2019.11.20. 21:38:46

@nincs1itt: Akiről tudható, hogy pártfunkci, munkásőr volt, azok a DK, MSZP táborát erősítik a környezetemben.
Egyébként meg persze, hogy itt él mindegyik, amelyik meg nem halt vagy ki nem költözött nyugatra az összelopott pénzünkkel.
Mi az már megint, amit benyaltam :-)?

nincs1itt 2019.11.20. 21:43:54

@Tényelek: tehát az összes fideszes... ne dumálj mellé, ismered a listát, jáános... gyakorlatilag a fidesz vezérkar 110%-ban az mszmp-ben kezdte, máig sem változott a világlátása, csak az amit a hozzád hasonlóaknak hazudnak!
összelopott pénz? mészáros, tiborcz és a többiek, nem mond neked semmit?
hagyjuk, egy nyomorult narancs hitű vagy. megingathatatlan a hülyeségedben!

törppicur 2019.11.20. 21:52:50

@Punxsutawney Mormota:
azt te tudod, miért kellett átszabni a miskolci körzetek?
és azt is, hogy végül átszabták?
meg hogy totál mindegy az átszabás módja, a szivárványos gerinctelen egyesület behúzta a körzetek kétharmadát?
meg a szivárványosok annyira identitásproblémások, hogy már pártfrakciót sem tudnak alakotni, és ezt a nempárttagos frakciót bizonyos Simon Gábor vezeti.

törppicur 2019.11.20. 22:04:19

@Sancho12:
Kövér nem volt mszmp-tag
Orbán nem volt egyetemi kisz-titkár
a listádon nincs egyetlen helyi vagy országos mszmp-vezető, de még egy D209-szerű, vagy legalább D208 sem

2019.11.20. 22:04:23

@nincs1itt:
Minden politikai párt lop az egész világon, a volt német és osztrák kancellár évek óta Putyin bőséges apanázsából tengeti az életét, nem titokba.....
Mészáros meggazdagodása csak annyiban zavar, hogy miért nem én, egyébként róla azért tudjuk, hogy gazdag mert látjuk a vagyonát, tehát itt van az országban.
Az viszont az ország szempontjából nem veszteség.
Ami engem dűhít az az, amit nem látunk, fogalmunk sincs, hogy ki, mikor és hová vitte el.
propeller.hu/itthon/3198722-john-christensen-magyarorszagot-kiraboltak-itt-vannak-tenyek

2019.11.20. 22:26:41

@Tényelek: Aktualizáltam a számokat, amit 1980 és 2012 között kiloptak az országból, az, ha nem fektették be, kametot sem fizettek rá, akkor az 75.000 milliárd forint a jelenlegi teljes államadósság két és félszerese.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.20. 22:40:06

EXKLUZÍV !

ÍME KÉT GYERMEK , AKIK TÚLÉLTÉK AZ ABORTUSZT !

www.youtube.com/watch?v=X2Cp7avbA-s

DÖBBENET !

morph on deer 2019.11.20. 23:29:52

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
“ ÍME KÉT GYERMEK , AKIK TÚLÉLTÉK AZ ABORTUSZT !”

Kövér és orbán?
Abból gondolom, hogy ők lényegében most is tartják az eredeti formájukat!
Emlékszel, Simicska ki is mondta: o1g!

morph on deer 2019.11.20. 23:45:39

@Tényelek:
“ A szülőknek minimum párttagnak kellett lenni, egyébként a gyerekük inasképzőbe ment volna.”

Ez minimum baromság.
Előnyt jelenthetett, gyakran jelentett is, lásd viktorka esete, de ez követelmény nem volt!
Én még mint “osztályidegen” kezdtem iskolába járni, - talán két vagy három évig tartott, aztán ezt abbahagyták, - és aztán soha az életben nem merült fel ez, mint probléma, pedig a párt közelébe se ment senki a családból, hacsak nem vitték. (Mert olyan is volt: nagyapámat félholtra “nevelte” az ÁVO)

Szóval nyugodtan ejtheted ezt a kis történetet, vagy legalább korrigáld: aki gyatrább eredménnyel is biztosan be tudott kerülni, az a jó elvtársak pereputtyához tartozó hozzátartozókkal volt megáldva, vagy egy igazán jó elvtárs protezsálta.
Ez az, ami igaz.

Volt egy Radványi Barna nevű humorista/konferanszié, ha jól emlékszem, ő mondta:

“Nálunk az egyetemi felvétel fej vagy írás alapon megy.
A gyerek vagy fej, vagy írást hoz valakitől...”

morph on deer 2019.11.20. 23:58:35

@Punxsutawney Mormota:
“ Emlékeim szerint a Szocialista Munka Hőse, illetve a Munkás-Paraszt Hatalomért érdemrend tulajdonosainak gyerekei jutottak be az egyetemre.”

Amikor én felvételiztem még volt egy olyan pont a jelentkezési lapon, hogy a családban volt-e valaki partizán illetve: tagja-e a partizánszövetségnek, és hogy a fasizmus/nácizmus üldözöttei közé tartozik-e.

A pontos megfogalmazásra nem emlékszem, de ezeket kellett ikszelni igen/nem válasszal.
Ez egyébként (csak) plusz pontokat jelentett, a felvételit nem úszta meg az sem, akinek voltak igenjei. :)

morph on deer 2019.11.21. 00:21:04

@Sancho12:
“100 évig nem kell hozzá nyúlni.Betonbiztos.”

Lófax, mama! Gránitszilárdságú!

Lassan mondom, hogy mindenki megértse: GRÁÁÁ-NIIIT-SZIIII-LÁÁÁRD-SÁÁÁ-GÚÚÚ!
Na, most már mindjárt más...

Tényelek 2019.11.21. 06:05:53

Önök disznók. Köszönök.

Jánós

csüngőhasú norvégbáró 2019.11.21. 06:54:17

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

"csak eljutott 88!!! hsz-ig a topik kurvaanyád nélkül, de végre befutott az egyik csicska proli (te)
innentől lesz mulatságos "

sokat kell küzdenek a fel csúti cziggány vajdádért, fidessnyik féreg. inkább anyád tologatnád valamelyik kórházba, jobb program mint itt szaros szájjal a csutti ge.i seggét nyalni. ostoba geek. :D

ELIOS!!

2019.11.21. 07:59:49

@morph on deer: A hetvenes évek legelejéig működtek az Akadémiák, ahová négy elemivel be lehetett kerülni, két év alatt adott dplomát. Itt elsősorban bírókat, ügyészeket, katonatiszteket képeztek. Ezeket akarta kitakarítani a Fidesz a bírói karból a kötelező nyugdíjazással, de a brüsszeli elvtársak megvédték az ittenieket.
1973-tól indúlt a SZET,ahová már szakmunkás papír kellett és logikusan párt ajánlás, bírók, ügyészek és tanár hiány pótlók lehettek. Ez a rendszer1989-ig müködött, az ELTE központi épületében volt a központja.
Ezekkel technikákkal érték el, hogy a diplomások aránya az 1980-as 6,5 százalékról 1990-10,1 százalékra menjen fel. Ezzel párhuzamosan a Marxita Esti Egyetemnek teljes értékű akreditációt adtak, ide elég volt a nyolc osztály és olyan magas szintű képzést kaptak, hogy még sokan most is az MTA állandó tagjai.

2019.11.21. 08:16:51

@morph on deer: Nálunk, akiket érintett, mindegyiknek csak 1990 után lehetett menni egyetemre, többen már a negyvenes éveiket taposták, a kezdéskor.
Egyébként a fekete listák, amik mellesleg a hetvenes évektől bugyi rózsaszínűek voltak, csak 1989 közepén szűntek meg, tudtán kívűl mindenki maga vitte a személyzetisnek egy ragasztott, fűzött borítékban, az eü papírjával együtt.

sZulamith 2019.11.21. 08:30:45

A két fordulós választás megszünt, pedig az lenne az igazi, mert módot adna a nem szavazóknak is, hogy másodszorra elmenjenek és beleszóljanak az eredménybe. Az eredmény pedig jobban kifejezné a nép akaratát. Viszont a jelenlegi választási rendszerben jobban lehet az eredményt manipulálni. Nagy befektetéssel, de megéri:)

2019.11.21. 08:41:20

@sZulamith: Általában egy társadalom harmada képes arra, hogy érdemben tudjon dönteni komoly dolgokról.
Ha ennél magasabb a részvételi arány, akkor a plusz már érzelmi alapon száll be, ami a társadalom jövője szempontjából nem szerencsés.
A két fordulós rendszerekben az érzelmi manipuláció a domináns.
Persze mindegyiknek van hibája, de az egyfordulósnál nagyobb az esély, hogy az észérvek legalább túlsúlyban vannak.

Sancho12 2019.11.21. 08:45:54

@törppicur: Ugye nem gondolod komolyan????

konrada 2019.11.21. 08:59:20

@nincs1itt: @Sancho12:
Szerintem kattanjatok le erről az MSZMP-fideszezésről, mert nem fogtok jól kijönni belőle.

...mert persze lehet mindenféle alternatív listákat felállítani, ahol kisdobos alnótafákat is felsorolva találtok olyant, aki köthető valamilyen szinten az előző rendszerhez is, meg a fideszhez is valamiféle szakirányú szinten....

...de ha már annyira listázni akartok, van erre sokkal egyszerűbb módszer is:
nézzétek meg, hány volt MSZMP tag van a parlamentben, illetve 10 ezernél nagyobb település vezetőjeként, és abból mennyit indított a fidesz, illetve mennyit az ellenzék.

Ha ez megvan, akkor vagy tegyétek közzé, vagy inkább hallgassatok erről a témáról.

(Annyit segítek: 55 éves kor felett nézzétek - az alatt már tényleg csak a leghülyébb törtetők léptek be a korosztályukból, illetve jó szamárvezető lehet az életrajzukban az a mondat: az MSZP "alapító" tagja, ugyanis nem nagyon volt akkoriban olyan hülye, aki pont az átnevezésre izgult be annyira, hogy gyorsan belépjen.
...persze ez még kevés, mert akad köztük olyan is, sikeresen kitöröltette a netről ezeket az információkat, de ettől még tudható, hogy a KISZ felsővezetésébe nem kerülhetett be olyan, aki nem lépett be az anyapártba.)

2019.11.21. 09:15:06

@konrada: Azt azért ön sem gondolhatja komlyan, hogy az MSZP-ben, amit az Mszmp tagjai alapítottak, több a volt párttag, mint a Fideszben, akiket az mszmpések kergettettek a rendőrökkel 1990 előtt :-)?!
Az meg már túlzás lenne, ha DK kerülne gyanúba, volt párttagság ügyileg, amit az MSZP-ből kivált tagok hoztak létre.

törppicur 2019.11.21. 09:54:15

@Sancho12: mire gondolsz, jóbarát?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 10:29:06

@Tényelek: "Azt azért ön sem gondolhatja komlyan, hogy az MSZP-ben, amit az Mszmp tagjai alapítottak, több a volt párttag, mint a Fideszben"

Egyetértek. A komcsi maradványok a fideSSben landoltak. Az MSZP már nem eléggé bolsevik nekik.

Még rosszabb, hogy a társadalom söpredékét is mágnesként vonzza a fideSSmaffia, és a becsületes embereket kiveti magából.

ZX 2019.11.21. 10:30:02

@konrada: Aztán valahogy mégis fidesz szavazza le az ügynökakták nyilvánosságra kerülését. Hogy mik vanna, ki érti ezt? A nagy komcsiüldőzők valamiért mégis fosnak a nyilvánosságtól.

konrada 2019.11.21. 10:41:05

@ZX:
Mondjuk az azért tény, hogy a párt annak idején vigyázott arra, hogy olyanokat szervezzen be, akikről a környezete nem gondolhatta, hogy elkötelezett, azaz párttag, ez azért nagy könnyebbséget adott az MSZP-nek annak idején.

...aztán ott a következő takargató felvetés: Az aktákat a rendszerváltás idején már szelektálták, így az ezzel védekezők azt mondják, nem volt minden esetben kimutatható, hogy megfigyelt, vagy jelentő az abban szereplő...

...de egyébként meg: szerintem is azzal kellett volna kezdeni a rendszerváltást, hogy ami megmaradt, azt kiteregetik, és máris kisebb zsarolópotenciál maradt volna az átmentők kezében. Így talán elkerülhettük volna az MDF kormány, majd a rendszerváltó SZDSZ furcsa árulásait.

...s mielőtt: valóban a fidesz is. ...de volt közben 12 év MSZPSZDSZ és akkor se ment át.
Egy csőcselékünk van, csak a pártlogó más...

konrada 2019.11.21. 10:44:30

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
Akkor téged is felteszlek a megkérdezettek közé: vagy felsorolod a parlamentbe bejutottak, illetve a 10 ezernél nagyobb lélekszámú települések vezetői közül kik voltak MSZMP tagok, vagy elfogadom, hogy te is csak hozzájuk hasonlóan handabandázol...;)

ZX 2019.11.21. 10:54:02

@konrada: "Egy csőcselékünk van, csak a pártlogó más..." És akkor miért is nincsenek még mindig elzavarva végleg? Mert az országban van kb. 2 millió bűnpártoló, hasznot húzó, nem gondolkodó, megalkuvó, megfélemlített, megvett szavazó?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 11:18:21

@konrada: Járai Zsigmond – MSZMP-tag
Matolcsy György – MSZMP-tag
Martonyi János – MSZMP-tag
Pintér Sándor – MSZMP-titkár
Schmitt Pál – az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban
Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag
Mikola István – MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Stumpf István – MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Fónagy János – MSZMP-tag
Vonza András – MSZMP-tag
Ligetvári Ferenc – MSZMP-tag
Chikán Attila – MSZMP-tag
Boros Imre – MSZMP-titkár
Turi-Kovács Béla – MSZMP-tag
Harrach Péter – MSZMP-tag
Kerényi Imre – MSZMP alapszervezeti titkár
Pozsgay Imre – MSZMP PB-tag
Szűrös Mátyás – MSZMP KB-titkár
Boross Péter – MSZMP-tag
Balogh Gyula – MSZMP-tag
A Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) tisztségviselői voltak:
Orbán Viktor – gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár
Varga Mihály – KISZ-titkár
Rogán Antal – KISZ-titkár
Deutsch Tamás – KISZ-titkár

2019.11.21. 11:23:09

@ZX: Szerintemazért nincsenek elzavarva, mert a jelenlegi választékban nin olyan, amelyik jobb lenne.
Persze a jobb nem igazán túl jó jelző, inkább az a megfelelőbb, hogy pl. egy Momentum, a második generációs vérkomcsi ágról még náluk is rosszabb.
Az igazi választási lehetőség akkor fog eljönni, ha a már kialakulóban lévő pártfüggetlen értelmiségi elit politizálni kezd, erre szerintem még legalább 15-20 évet várni kell.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 11:23:40

@konrada: "Egy csőcselékünk van, csak a pártlogó más"

Igen: fideSS.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 11:26:27

@Tényelek: "azért nincsenek elzavarva"

Mert választási csalások özönével tartják magukat a hatalomban. A következő B1 poszt is ezzel foglalkozik.

2019.11.21. 11:29:47

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
Frissítenie kellene a 20 éves listáját, mert ezek közül többen már Márki-Zay csapatát erősítik vagy visszavonultak, a kérdés meg a mára vonatkozik!

konrada 2019.11.21. 11:31:46

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
Ne terelj!
Nem az volt a kérdés, ki volt akár kisdobos nótafa-szinten köthető a hajdani állampárthoz, mert elég végtelenül lehetne sorolni a másik - a jogutód oldalon is (például ahol az összes miniszterelnökből mind volt minimum KISZ tag - vagy annak jogelődjének tagja - illetve 3/4-e párttag, és ez még csak 1 munkakör.;)

A kérdés az volt: "felsorolod a parlamentbe bejutottak, illetve a 10 ezernél nagyobb lélekszámú települések vezetői közül kik voltak MSZMP tagok, vagy elfogadom, hogy te is csak hozzájuk hasonlóan handabandázol...;) "

2019.11.21. 11:34:24

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
Titikban felvett szex videókkal történő zsarolásokra gondol?
A magyar választási rendszerben nem lehet csalni, mert a pártok delegáltja folyamatosan jelen vaak a választáson, minden szavazókörben fénymásolatot kapnak a jegyzőkönyvekről.

konrada 2019.11.21. 11:37:39

@ZX: "És akkor miért is nincsenek még mindig elzavarva végleg? Mert az országban van kb. 2 millió bűnpártoló, hasznot húzó, nem gondolkodó, megalkuvó, megfélemlített, megvett szavazó? "

Ezt én sem tudom.
...pedig míg akad 2 millió olyan általad felsorolt, aki hajlandó azokra szavazni - előkészíteni visszatérésüket: lásd mostani önkormányzatin, ahol drazsék és társaik kapnak helyet - addig marad a fidesz is.
És ez szerintem sem jó.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 11:42:05

@konrada: "akad 2 millió olyan általad felsorolt, aki hajlandó azokra szavazni"

És egyre többen vannak a nincstelen depriváltak, az iskolarendszert folyton egyre szarabbá teszi a fideSS.

444.hu/2019/05/26/a-fideszre-szavaztam-nem-arra-kellett-volna

ZX 2019.11.21. 11:42:41

@Tényelek: "Szerintemazért nincsenek elzavarva, mert a jelenlegi választékban nin olyan, amelyik jobb lenne." Nincs? Egy csapat majommal többre mennek, azok legalább nem lopnak, banánon is elvannak és tudnak gombokat nyomkodni.

"egy Momentum, a második generációs vérkomcsi ágról még náluk is rosszabb." Nem kellene már többet innod. Ismerek pár Momentumost, egyik sem komcsi kicsit sem, vérkomcsi meg pláne nem.

"a már kialakulóban lévő pártfüggetlen értelmiségi elit politizálni kezd," álmodj királylány. De ha lenne is, arra fideszpatkányok úgyis gyorsan ráhúznák az új szadesz, új maszop, gyurcsányista, öregapja komcsi volt, úgyhogy ő is az jelzőket.

konrada 2019.11.21. 11:43:11

@Tényelek:
Pedig milyen jól alakul a Momentum!
A vezetőjük a román jelölt mellett kampányol,
másik elnökségi taguk a felvidéki magyarokat győzködi, hogy legyenek büszke szlovákok,
az EU-parlamenti képviselőjük meg egyenesen az USA kongresszusba rohan, hogy feljelentse Magyarországot...

...azért le a kalappal ahhoz a bátorsághoz, hogy így akarnak Magyarország vezető pártja lenni!;))

konrada 2019.11.21. 11:44:52

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
Ahogy elnézem a fővárosi eredményeket, egyet kell értenem veled!;))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 11:46:19

@Tényelek: "Titikban felvett szex videókkal történő zsarolásokra gondol?"

A Wittinghoff Tamás elleni lejárató kampány nem volt igazán sikeres. Nem elsősorban ilyen "apró" aljasságokra gondolok, hanem arra, hogy az egész államapparátust, az önkormányzati apparátust és a költségvetést is a fideSSmaffia a választás megnyerésére használja. És az ezernyi más aljasságotokra is gondolok.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 11:49:43

@konrada: "a fővárosi eredményeket"

Látom, nem vagy tisztában a magyarországi állapotokkal, fideSSfasszopó. Jobban fel kéne készülnötök a dezinformációs kampánnyal. A deprivált nincstelen tömegeknek nem telik fővárosi lakhatásra.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 11:52:50

@konrada: Ja, bocsi, félreértettelek, fideSSfasszopó. Egyszer te is írhatsz igazat, de ezen meglepődtem. Igazad van, a deprivált nincstelen tömegek zsákfalukban élnek, ott sok szavazatot kapott, illetve nem kapott, hanem szerzett a fideSS, míg a fővárosban siralmasan leszerepelt.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 11:54:04

@ZX: "Egy csapat majommal többre mennek, azok legalább nem lopnak, banánon is elvannak és tudnak gombokat nyomkodni."

:))

Milyen igaz. :))

ZX 2019.11.21. 11:55:09

@konrada: Sajnos a fidesz annyira bebetonozta magát, hogy az újak egyedül képtelenek elzavarni. Ez egy 22-es csapdája.

2019.11.21. 11:57:46

@ZX:
Lehet, hogy igaza van, de a majmok eddig nem indultak a választáson és csak abból kehet választani, ami van.
A Momentumról nem azt írtam, hogy ők maguk komcsik, hanem szüleik vérkomcsik.
A kölykök most már továbbfejlődtek az internacionálé által kijelőlt nyomvonalon és olyan szintű magyar gyűlölet van bennük, hogy a román és a szlovák nacionalisták hozzájuk járnak tanulni.
Számomra nehéz elképzelni, hogy olyanok vezessenek, akik a nemzet és az ország érdekei ellen lépnek fel folyamatosan, ráadásul ezt büszkén vállalják is.
Az új elitre már nem lehet ilyen jelzőket aggatni, ha mégis, akkor az nem az új elit lesz, mint pl. most a Momentum

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 11:59:01

@konrada: "ki volt akár kisdobos nótafa-szinten köthető a hajdani állampárthoz"

Igen, sajnos pár fideSSes túl fiatal volt annakidején, hogy az MSZMP-ben magasabb pozícióra törjön. De nem is ez volt Ondó Viktor gazdád célja. Ő újra akarta alkotni az állampártot, amit eleve ő és a maffiája a vezet. Ez sikerült is maradéktalanul. Sajnos a pénz és a gazdasági erő nyugaton van, úgy nem tud Putyinnal egybekelni, a Szovetúniót visszaállítani. De a nosztalgia megvan. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 12:01:25

@Tényelek: "Számomra nehéz elképzelni, hogy olyanok vezessenek, akik a nemzet és az ország érdekei ellen lépnek fel folyamatosan"

Szóval el akarnád kergetni a hazaáruló bolsevik magyargyűlölő fideSS-t. Nem kapsz Kubatovtól fizetést, fideSSfasszpó, ha ezt megtudja. :))

ZX 2019.11.21. 12:15:29

@konrada: "A vezetőjük a román jelölt mellett kampányol," aki a prosti srácokból informálódik, annak gondolom csak ennyi jön le. Azért én olvastam ottani véleményt is, és vannak sokan akik megértették miért történt az, ami.

ZX 2019.11.21. 12:20:25

@Tényelek: "olyan szintű magyar gyűlölet van bennük, hogy a román és a szlovák nacionalisták hozzájuk járnak tanulni."

erre van valami bizonyítékod, vagy csak ideböfögtél valamit, amivel saját magad akarod meggyőzni, hogy miért a fideszpatkányok faszát szopod?!

Egyik Momentumos ismerősöm sem magyargyűlölő, SŐT! Ellenben O1G már tevőlegesen is írtja a népet.

Cycmen 2019.11.21. 12:33:02

@ZX: " Ellenben O1G már tevőlegesen is írtja a népet."

Paciszerszám, te tényleg ilyen hülye vagy? Bazmeg neked tényleg bejött a demokrácia, mert hozzád hasonló szellemi fogyatékos képviselők garázdálkodnak a parlamentben is, tehát a te közvetlen képviseleted meg van oldva!

2019.11.21. 12:48:56

@ZX: Fentebb már valaki betett egy pár dolgot a Momentumról,
Fegyőr erdélyben foltatott magyarok elleni kampánya,
A felvidéki magyar legyen büszke szlovák felhívásuk.
Az USA közvetlen beavatkozásának kérése, hogy hatalomra kerülhessenek
Ebben az a hidegrázós, hogy ezeket nyiltan felvállalják
De reggelig lehetne írni a listá a magyar gyűlölő patkányok ezt bizonyító megmozdulásairóll, nem véletlenül kapták az új szdsz jelzőt.

2019.11.21. 12:52:19

@ZX:
Arra gondol, hogy családvédelmi akcióterv miatt sok magyar meg fog halni :-)?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 12:54:29

@Tényelek: "De reggelig lehetne írni a listá a magyar gyűlölő patkányok ezt bizonyító megmozdulásairóll"

A magyargyűlölő fideSSpatkányokra gondolsz?

Az egészségügy kivéreztetése.

Az oktatás tönkretétele.

A pedagógusok kivéreztetése.

Az otthonápolók kivéreztetése.

Az EU-segíly ellopása.

...

Igazad van, reggelig lehetne írni a listát.

2019.11.21. 12:56:19

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
A jobboldalon ilyen firkálgatásokért nem, ezért nem is kényszerülünk arra, hogy még mások nevében is írogassunk.
Rosszlehet úgy kommentelni, hogy attól függ a megélhetés, ezért annyira egysíkúak a cikkeket védő hozzászólások.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 12:58:04

@Tényelek: "Arra gondol, hogy családvédelmi akcióterv miatt sok magyar meg fog halni"

Hát ha milliomosok luxusautóira költi Ondó Viktor gazdád a pénzt kórházi fertőtlenítő helyett, akkor sok honfitársunk elpusztul. Mindkét szülőm idén halt bele kórházi fertőzésbe.

konrada 2019.11.21. 12:59:34

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
Ó de aranyos! Igazán megtisztelő, hogy most már annyira belemelegedtünk a párbeszédbe, hogy az otthon megszokott hangnemben szól hozzám is, úgy szólítva, ahogyan a kedve mamád téged becéz!;))

...de hogy visszatérjünk a normális hangnembe: azt gondoltam botor módon, hogy értesz a leír betűkből, ezért próbáltam leírni az egész rendszerváltás egyik legnagyobb problémáját - ti. hogy egy csőcseléke van az országnak, mindenki ebből dolgozik.

Miután az előzményem ezt próbálta megint szétbontani - miközben olyan jelzőket sorolt fel az egyik rovására, ami mindkettőre igaz: fricskáztam én is az ő stílusában "félreértve" azt, kit gondol azoknak, akik még mindig azokra szavaznak, akik miatt került ide az ország.

Erre te belekotyogtál azzal, hogy azért, mert a szavazók között " egyre többen vannak a nincstelen depriváltak" - én azt hívén, hogy megjátszod a hülyét - játszottam tovább az előtte is "félreértőt", mert továbbra is úgy gondolom, egy csőcselék van, így amit te egyikre hiszel igazra, az igaz a másik felére is.

...de nem magyarázom tovább, mert ahogy elnézem, úgy sem fogod sosem megérteni: túl sokat vagy elfoglalva saját gyűlölködéseddel, túl sok benned a saját keserű életed miatti düh, ezek az érzelmek értelmes párbeszédre nem alkalmasak.
Így amíg nem jön a kért felsorolás, addig inkább nem akarok a te szintedre seggarcig lemenni.
Na pá!

2019.11.21. 12:59:55

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
A Momentum védhetetlen ebből a szempontból, még Gyurcsány 23 millió románozása is eltörpül mellettük.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 13:01:22

@Tényelek: "nem is kényszerülünk arra, hogy még mások nevében is írogassunk."

Akkor miért csináljátok? Passzióból?

"Rosszlehet úgy kommentelni, hogy attól függ a megélhetés"

Te csak tudod. :))

Próbálj valami tisztességesebb munka után nézni, ha Kubatov nem fizet eleget a dezinformációs "munka" után, fideSSfasszopó!

ZX 2019.11.21. 13:04:37

@Cycmen: Mi ez a random idedobált betűhalmaz? Rád jött a gépelhetnék, vagy mondani is akartál valamit? Utóbbi nem jött össze csak szólok....

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 13:04:58

@konrada: "egy csőcseléke van az országnak"

És azt mind felszívta a fideSS. Igazi egység. :))

2019.11.21. 13:05:31

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
Részvétem!
Ahhoz azért nagyon szerencsétlennek kell lenni, hogy ők adják az összes kórházi fertőzésben elhunytak 1 százalékát Magyarországon.
Tudom sovány vigasz, de a briteknél közel négyszeres a fertőzésekben elhunytak aránya.

2019.11.21. 13:06:58

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Na ezt újra kellene fogalmazni :-)!

konrada 2019.11.21. 13:08:53

@ZX:
Nézd, ha szorult volna belé egy kis politikusi véna, akkor nem áll ki Romániában kampányolni egy olyan román jelölt ellen a magyar ellenében, akinek kb annyi esélye volt a győzelemre, mint a magyarnak.
Ahhoz ő hozzá nem tett semmit, viszont elég jól leírta magát.
Ez nagyjából olyan hiba volt, mint amikor D207 főhadnagy elvtárs itt koccintott Erdély bekebelezésére.
Ezzel ő is elvágta annak az esélyét, hogy konszenzusos politikus legyen, és ezért kár.

2019.11.21. 13:09:57

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
Már leírtam többször, hogy itt akarom megismerni libsi kultúrát, mert hallottam róla, de nem hittem el.
El kellett volna.!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 13:15:41

@Tényelek: Kár, hogy megint hazudsz.

"„Vagyis az EU-ban a horvátok után nálunk végzik a legkevesebb tesztet, de ezek messze a legtöbb esetben lesznek pozitívak – minden negyedik vizsgált betegnél valóban találnak is fertőzést.”

merce.hu/2018/12/05/a-tasz-osszegezte-a-2017-es-korhazi-fertozesek-adatait/

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 13:17:45

@Tényelek: "itt akarom megismerni libsi kultúrát"

:))

Ahhoz lippsiket kellene keresned, fideSSfasszopó. :))

Az látszik, hogy hülye vagy, de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna. :))

sZulamith 2019.11.21. 13:27:05

@Tényelek: " Általában egy társadalom harmada képes arra, hogy érdemben tudjon dönteni komoly dolgokról" Finoman mondva, a többi hülye:)

Biztos az érzelmek is hatnak választáskor, persze egy bizonyos határig. Volt aki azért ment el az önkormányzati választáskor szavazni, mert anyagi segitséget kapott. Más kérdés, hogy kire szavazott. Hiába a kormánypárt mindenhol kihelyezett "Nemzeti" szlögenje, a magyarság tudatának központi erősitése, a pestiek érzelmére nem hatott. Náluk nem valószinű, hogy a lét határozta meg a tudatod.

Cycmen 2019.11.21. 13:31:09

@ZX: Jájj! Akkor röviden. Kiket ölt meg Orbán, idült agyú barátom???????

ZX 2019.11.21. 13:35:50

@Tényelek: Nem, a kórházi fertőzések meg a kurva hosszú várólisták miatt. De legalább szar az oktatás, így hülyén halnak meg.

konrada 2019.11.21. 13:44:16

@ZX:
Na de mitől szar az oktatás?

...mert ez így kijelentve kevés.

A várólistákról meg: hol és mely esetekben lett hosszabb, mint az előző évtizedben.

...s ha ezeket végig veszed, úgy rájössz, ezek miatt kár lenne azokra váltani, akik az előzőket produkálták...

ZX 2019.11.21. 13:46:13

@konrada: még szerencse, hogy a fidesz soha nem kampányolt a szlovák szélsőjobb mellett a korábban saját maga támogatta MKP-vel szemben................ja de.

2019.11.21. 13:54:53

@sZulamith:
Sopronban, ahol jobban élnek az emberek, mint Pesten, miért tarolt a Fidesz?

ZX 2019.11.21. 13:57:41

@konrada: Te melyik dimenzióban élsz? Le kellene állni már a 888-cal.

ZX 2019.11.21. 14:06:28

@Tényelek: "közölte az egészségügyért felelős államtitkár" mármint hazudta az egészségügyért felelős államtitkár.

"A Modern városok program keretében megvalósuló új belgyógyászati tömb 12 ezer négyzetméter alapterületű lesz, az ötemeletes épületrész a tervek szerint 2020-ra épül meg." Például ez sem valósul meg.

konrada 2019.11.21. 14:12:34

@ZX:
Neked meg a 444-el.
Én számokat kérek, nem lózungokat.

...mert míg mérhető-értékelhető számok helyett hasra csapva dobálózunk, addig csak a nagyarc van, amiben elmondhatjuk, hogy nekem van a legnagyobb szerszámom, csak ne kelljen bizonyítani, mert akkor majd terelünk!;)))

konrada 2019.11.21. 14:15:35

@ZX:
...ebben van ráció.
...de abban a tényben is, hogy aki bele állt ebbe az arcával, azok már nincsenek szem előtt.
Én ezért írtam azt, hogy aki ilyent magára vállal,az ügyetlen politikus.

ZX 2019.11.21. 14:21:15

@konrada: Azokat a számokat tudom összehasonlítani amit saját magam és a környezetemben élők tapasztalunk, azzal, amit a külföldön élő rokonok és ismerősök tapasztalnak. Minden más állítás olyan mint a messziről jött emberé.

2019.11.21. 14:21:25

@ZX:
Itt megnézheti, ha már ön szerint az államtitkár olyan adatokkal kapcsolatban hazudott, ami nyilvános:
jogviszony.neak.gov.hu/varolista_pub/varolistak-hosszanak-lekerdezese/

ZX 2019.11.21. 14:27:34

@konrada: Nézhetjük úgy is, hogy nem a magyar jelöltet támogatta a Momentum, tehát elárulta őket. Meg nézhetjük úgy is, hogy olyan jelöltet próbált támogatni amelyik az együttműködésre és a kölcsönös tiszteletre, megbecsülésre, párbeszédre törekszik a magyarokkal. Szerinted melyik esetben tett többet a kinti magyarságért?
Sajnos a többség nacionalista ködtől és a pártállása miatt nem jó oldalról közelíti meg a kérdést.

6.Lenin 2019.11.21. 14:29:49

@ZX:

"Azokat a számokat tudom összehasonlítani amit saját magam és a környezetemben élők tapasztalunk, azzal, amit a külföldön élő rokonok és ismerősök tapasztalnak. Minden más állítás olyan mint a messziről jött emberé. "

B+, aztán messziről jött emberek véleményére hivatkozol.

Te sem fox már elhülyülni, ez már tuti. Ekkora marhát is ritkán lehet látni.
Most végleg elástad magad.

2019.11.21. 14:35:44

@ZX:
A román jelőltnek ugyanúgy nem volt esélye, mint az RMDSZ-nek, csak azért kampányoltak, hogy a második fordulóban alkudozni tudjanak a támogatásért cserébe.
Meg kell nézni a román jelőlt elvárásait a második fordulóban, abban semmilyen magyar vonatkozású nincs, míg a magyar pártnak csak olyan van.
Az csak hab a tortán, hogy a román jelölttel szemben eljárás folyik, korrupció gyanúja miatt.

2019.11.21. 14:37:45

@ZX: Ismeri a mondást, hogy nem látja a fától az erdőt?

ZX 2019.11.21. 14:45:19

@Tényelek: És itt hol van az EEG, EKG, CT, MR egyéb diagnosztika, neurológia stb.? De hiányoznak a külföldi adatok is.

ZX 2019.11.21. 14:51:43

@6.Lenin: Mintha érdekelne, hogy te mit gondolsz.

alöksz róz 2019.11.21. 14:58:50

@ZX: "Meg nézhetjük úgy is, hogy olyan jelöltet próbált támogatni amelyik az együttműködésre és a kölcsönös tiszteletre, megbecsülésre, párbeszédre törekszik a magyarokkal." - jaja, a román nacionalista ciolos elvbarátját :D

2019.11.21. 15:08:25

@ZX: EKG, EEG otthon is elvégezhető.
A diagnosztikánál a helyek harmada a sűrgős esetenek van fenntartva, magyarul pár napon belül.
Diagnosztikai eszközből most háromszor annyi van mint 2010-ben.
Mindenesetre rossz lehet úgy élni, hogy mindenben a rosszat keresi.
Persze van min javítani, de 90 óta nem fejlődött akkorát az egészségügy, mint 2013-óta.

2019.11.21. 15:13:04

@ZX:
Egyébként itt van pl. Ct várólista, de legközelebb jobb lenne, ha ön írná be a keresőbe!
petct.neak.gov.hu/x503/f?p=700:2017

konrada 2019.11.21. 15:21:02

@ZX:
...hát elég békaperspektíva...;))

6.Lenin 2019.11.21. 15:33:05

@ZX:

B+, te azt sem érted, amit te írsz.

ZX 2019.11.21. 15:49:31

@6.Lenin: Csak az ilyen demens nyuggerek nem szokták érteni. Vagy lehet kicsit visszább kellene venni a páleszből nem gondolod?

6.Lenin 2019.11.21. 16:16:12

@ZX:

Néha olvasd vissza amiket írsz. Te pálesz nélkül is hülyeségeket írsz.

nincs1itt 2019.11.21. 16:20:42

@Tényelek: hát ez elég gyenge lett jáános. mert azzal takarózni, hogy a másik is lop...
számtalanszor leírtam már az uszodában a rajtkőről a medencébe hugyozó ödönkét(ez a fidesz)
schröderre gondolsz? mert azért nem rossz üzletet kalapált össze a németek szempontjából. ja és először visszavonult a politikától, utána állt be a gazpromhoz. mintha o.v. esetében ez fordítva lenne.
nemstróman mészáros és a vagyon kérdése. bizony lopott vagyonról van szó aminek a jelentős része nem is látszik, a legkevésbé maradt mo.-on... egyébként minden stimmel. tőled és a többi eu-s adófizetőtöl lopta össze a vagyonát(ki tudja kié igazából) de abból egy fillért sem profitál mo.!
bizony sok-sok milliárd forintot loptak ki mo.-ról, a politikai elit(mindenkori kormányokat értem ez alatt) segédletével. hoppá, 90-94 között volt az mdf(jobboldali vagymijafaxom), aztán hornék 94-98 között(ballibsi), aztán o.v. és a 40 rabló először 98-2002, majd 2002-2010 között 2 ballib tolvaj banda, és most 2010-2019 között 3x o.v. és 40 rabló. akkor összesítsünk!
ballib rablók: 12 év
jobb rablók: 18 év a mai napig, de még van 3 év.
tehát akkor melyik oldalnak volt több lehetősége és ideje? és ne gyere azzal, hogy egységnyi időre lebontva a ballibek többet...
a baj ott van, hogy nem volt eddig olyan kormány amelyik ne a zsákmányt nézte volna.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 16:38:18

@konrada: "mitől szar az oktatás?"

Egyrészt a fideSS a felére csökkentette az oktatásra fordítható pénzt, másrészt száz éves elavult porosz oktatást vezetett be. Ha egy román titkosügynököt megkérdezel, hogyan lehetne a magyar oktatást szétrohasztani, pont ezt tanácsolta volna. Meg még azt is tanácsolta volna, hogy az önkormányzatoktól vegyék el az iskolákat, és egy baszom nagy töketlen szervezet alá tegyék.

Tényelek 2019.11.21. 16:38:46

Önnek büdös a segge.

ZX 2019.11.21. 16:38:54

@6.Lenin: Te ezt mondod, más meg mást.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 16:41:13

@Tényelek: "Minden politikai párt lop az egész világon"

Ez az egy, amiben a fideSSnek sikerült világelsőségre szert tennie. :))

ZX 2019.11.21. 16:43:45

@Tényelek: index.hu/belfold/2019/11/21/zri_zavecz_research_partok_tamogatottsaga_fidesz_mszp_dk_jobbik_momentum/

A Nemzetthy tolvaj horogkeresztény banda lassan csúszik vissza. Még ha lassú is az olvadásuk, remélem tartós lesz.

2019.11.21. 17:37:35

@nincs1itt: Na ezen jót nevettem
Először azt írja, hogy nem lop mindenki a végén meg hogy de :-)

2019.11.21. 17:43:53

@ZX:
Ezért ennyire félretájékozott, mert szar pártoldalaokról gyűjti az információit.
Nekem eszembe sem jutna Magyar Nemzetet iderakni, mert az meg a másik oldalra elfogúlt.
Az igazság a két elfogultság között kemény munkával megtalálható, de ilyen esetben szerintem jobb a szakoldalakra hagyatkozni.

sZulamith 2019.11.21. 18:15:59

@Tényelek: Egyszerű. Jobban élnek, mert átjárnak dolgozni Ausztriába, a pénzt Sopronba költik el, a polgármester is onnan okosodik, Illetve, fél szemmel arra figyel. Gondolom ezt
látják az új vezetőben is, ezért szavaztak rá. Viszont Sopron környékén már nem ilyen rózsás a helyzet, látszik a választási eredményeken.

kunzoo 2019.11.21. 18:18:46

@konrada:
viktorovics is az RMDSZ ellen kampányolt, igaz nem jött össze neki a saját seggnyaló erélyi magyar párt. A felvidéki magyarságot is sikerült megosztania, elvadította magától Bugárt, ott könnyen lehet két szék között a pad alá esik a magyarság. Szóval az árokásás, magyar jelölt elleni kampányolás össznemzeti sport nálunk. (persze a momentumos úrhölgynek l@fasz a s@ggébe)

kunzoo 2019.11.21. 18:22:49

@Tényelek:
Nagybátyám tipikusan MTV, Ripost, Megyei lap hármasból szerzi az infót. Ahogy a Borkai botrányról, a jászberényi pofára esésről sem értesült. A hülye Origósok is hallgattak róla, ezzel jól felhúzzák az Index olvasottságát, hisz azért a fideszesek is kíváncsiak voltak a választás végeredményére. Szóval nagyon is létezik a fidesz információs Patyomkin faluja.

nincs1itt 2019.11.21. 18:32:30

@Tényelek: jááános! szövegértés... idézd baz+, hol írtam, "hogy NEM mindenki lop".
utána kacarászhatsz, de csak a saját ostobaságodon, kínodban.

Punxsutawney Mormota 2019.11.21. 18:50:37

@morph on deer: Én meg rosszul írtam, mert azok a kölykök jutottak be felvételi nélkül, akiknek apucija birtokolta ezen kitüntetések valamelyikét. Én 89-ben felvételiztem és frankón nem emlékszem, hogy akkor benne volt-e ez a lehetőség? Nyelvvizsga, országos tanulmányi verseny megvan, azokra emlékszem.

2019.11.21. 18:56:29

@kunzoo: Szerintem, aki csak a saját oldaláról tájékozódik, az egy idő után hülye lesz.
Az index egy szélsőséges pártoldal, ha onnan tájékozódott volna valaki a Puskás megnyitójáról, akkor csak annyit tudna, hogy a Nélküledre csápoltak a migrik Röszkénél.

2019.11.21. 19:02:09

@nincs1itt: A volt német kancellár nem lopós, de azt azért elintézte, hogy a német kormány fúrja meg Déli áramlatot, hogy neki nagyobb apanázs ig~nye lehessen.
Az, hogy ezen az ország hatalmasat bukott, mert csak egy irányból megy a gáz senkit sem érdekel.

nincs1itt 2019.11.21. 19:07:48

@Tényelek: te tudod miről hadoválsz? mert a németek kifejezetten jól jártak schröder üzletével. ja, hogy ez mo.-ot nem érintette jól? ez van.
az meg már csak cseresznye a tejszínhabon, hogy németo. a nyugateu.-i elosztója a gáznak...

nincs1itt 2019.11.21. 19:09:20

@Tényelek: szóval, megint nem sikerült értened... sőt kicsit füllentettél is, de nem hagyod abba... jáááános, ezt már annyiszor eljátszottuk. nem unod, hogy napi szinten verik az orrodat a saját piszkodba?

2019.11.21. 19:21:31

@nincs1itt: Nekem nem kell bemutatni a főnöknek, hogy az adott napon miket írtam, kit győztem le :-), önnek létkérdés ez.
Egyébként meg állítólag nyugaton él.
Kérdezze már meg az ottani parasztokat, hogy miért kerülnek a piaci árnál négyszer többe a gépek az EU-ban, és hogy lehet az, hogy csak nevesített gépeket lehet megvenni a támogatásokból már évtizedek óta.
Hiába van a piacon negyedannyiért, sokszor jobb, ahhoz egyetlen cent támogatás sem jár.
Ezzel a módszerrel évente több száz milliárd eurót vesznek ki a nyugati politikusok az adófizetők zsebéből.

2019.11.21. 19:26:11

@nincs1itt: Miért jó az a németeknek, ha csak az oroszoktól tudnak gázt veni, az azeriektől meg a törököktől nem
Az biztos, hogy sok német politikus zsebében landolt hálapénz az oroszoktól.

nincs1itt 2019.11.21. 19:30:13

@Tényelek: jáános, már megint fordítva ülsz a döglött, foltos, dakota lovon...
mesélj kérlek mely gépek és főleg milyen gépek kerülnek a piaci árnál 4x többe? pl. a KUKA roboterek, SICK fénykapuk amiket mo.-on is gyártanak? melyek azok a "nevesített"(ez azt jelenti, hogy tudni ehet, név szerint kik is azok, de megint csak háryjános szindróma nálad) gép gyártók, amelyek termékeit támogatják?

nincs1itt 2019.11.21. 19:32:33

@Tényelek: jáános, te tényleg nem vagy nagyon tájékozott... ne akard bármi áron bebizonyítani, hogy az összes ország politikusai pont olyan tolvaj, hazug banda mint o.v. és a 40 rabló(fidesz kormány).
mert ebben a fidesz utolérhetetlen. pedig igyekeznek a többiek is.

2019.11.21. 19:41:51

@nincs1itt: Kezdem megint azt hinni, hogy kikorú, mert azért egy értelmes felnőt nem gondolhatja, hogy létezik olyan politikus bárhol a világon, aki nem lop.
Remélem azt sem gondolja komolyan hogy azok a nyugati cégek, akik ellopják az eus támogatásunk hetven százalékát, itt tanultak meg lopni?
A Strabagnak sok évtizedes tapasztalata volt már Ausztrában mielőtt idejöttek és nekik mindegy hol ki van hatalmon, mert kidolgozott munkamódszerük van a politikusok meggyőzésére.

nincs1itt 2019.11.21. 19:52:59

@Tényelek: te jááános, nagyon kezdesz igen nagyon hülyének látszani! az előbb még a gépekről hadováltál, most meg a strabag...
képzeld szeretném azt hinni, hogy nem lopnak. viszont én szembesülök azzal, itt "nyugaton" - ami mo.-on nem történhet meg -, hogy egy szép nagy német város polgármestere szépen letöltendőt kap! mert nem törvényes párttámogatás+saját zsebre is "élelmes" volt. nem millió eurókról beszélek, pár százezer euróról van szó. kemény években mérik, itt az ilyesmit. hamburgi zeneközpont, már folyik a nyomozás: letöltendő börtön lesz a vége.
azt értem, hogy a strabagra akarod kenni a hiperkorrupt magyar "politikusok" pénzéhségét. mert hidd el nem csak a ballibsik éhesek ám! hanem a drága fidesz, olyan falási rohamokban szenved(dehogy szenved, élvezi minden percét), amit te is részleteztél a szétrabolt országról szóló hivatkozásban.
attól a fidesz nem kevésbé korrupt tolvaj, mert esetleg van más korrupt tolvaj is!

morph on deer 2019.11.21. 19:54:04

@Tényelek: kikorú vagy felnőt - ez itt kérdés?

Kezdem én meg azt hinni, hogy idehaza elfogytak a trollok, az import kommentkatonák meg még nem tanultak meg rendesen magyarul. Nincs valami nyelvi lektorotok ott Leningrádban?

nincs1itt 2019.11.21. 19:56:09

@Tényelek: ki, hogyan lopja el, a magyarok eu-s támogatásainak 70%-át??? ááá, megvan! mészáros, tiborcz, orbán+co... ez teljesen stimmel! ja és előttük, immár 10 éve is voltak ilyen "élelmes" legények! lámpavasra az összessel! kezdjük a mai naptól, mondjuk o.v.-al, rögtön mellé gy.f. és így tovább, váltakozva, sormintát az andrássy úti lámpavasakra, a hősök teréig...
na tetszik az ötlet?

2019.11.21. 19:57:40

@nincs1itt: Nagyon egyszerű, megnézi milyen gépet árulnak, az rajta van a listán, atöbbit be sem viszik, mert annyi zsebpénze egy parasztnak singy negyedáron megvegye, mert neki a négyszeres ár ráeső része fele sem a negyed áras terméknek.
Ha ezt nem érti, akkor azt már ne is írjam, hogy az EU ban a mi belépésünk előtt elvégzett refereenciamunkát kell felmutatni ahhoz, hogy eus pénzen építhessen valaki.
Ezért vannak nálunk a német, dán, osztrák, stb. cégek, akik a nevüket adják a projekthez, semmit nem csinálnak, leakasztják a 35-40 százalékot, megbíznak a maradékból egy fővállalkozót, aki elvégzi az ő munkájukat,...., ilyenkor van az, hogy mer túl van árazva, pedig kizárólag így lehet megcsinálni, mert ez az eu szabály.
A zsozsót meg szétosztják azok között, akik létrehozták azt a jogi keretet, ami lehetővé teszi a törvényes lopást.
Ha valaki nem akar tejelni azt jogállamiság be nem tartása miatt vegzálják, mint pl. a lengyelek, magyarok.

nincs1itt 2019.11.21. 19:59:35

@Tényelek: jááános, úgy érzem sok lesz a kvert+ksifröccs... ez neked csak úgy van, vagy töltik valahonnan beléd?

nincs1itt 2019.11.21. 20:15:58

@Tényelek: jááános, értő olvasás. öttinger volt bátor azt mondani, hogy a lengyelek az eu-s támogatásból német termékeket vásárolnak. miért? vegyenek magyart? nincs. aki ennek a propaganda faszságnak felül, az fideszes.
aki pedig elhiszi, hogy mo. "nettó befizetője" az eu-nak, az a sok évi átlagnál is hülyébb!
legközelebb olyasmit linket küldj, ami nem nettó marhaság! ja! és téged igazol.

2019.11.21. 20:29:17

@nincs1itt: Kedves Ödön!
Valójában bármit berakhatok, mert mindig valami másba kapaszkodik bele, ..., értem, hogy bármi áron győzni akar, mert le is írta, de ennek így semmi értelme.

nincs1itt 2019.11.21. 20:41:21

@Tényelek: jáános, én kapaszkodok valami másba? ahányszor sikerül lyukra futnod(mindig), annyiszor jössz elő, újabb és újabb marhasággal, mert én akarok mindenáron győzni. pl. több "profit áramlik" külföldre, mint amennyi támogatás bejön. ha, értenél bármihez is, tudnád, hogy amelyik országnak nincs önálló termelése, ott a profitot a külföldi befektetők termelik és teszik zsebre. ez van. ez a kapitalizmus. az eu-s pénzek, meg azért jönnek(eredetileg), hogy legyen az adott országnak saját termelése, ezzel a versenyt erősítse és persze saját magát. ne gyere "nemzeti burzsoázia"-val, mert ha az lenne akkor igyekezne produktív területeken mozogni, de csak az építőipar területén vitézkednek. pl. gyártócsarnokot építenek a külföldi beruházónak. de ezt majd a 8 elemi után fogod csak érteni.
akar a fene, de ha állandóan nyerek...
de sebaj, majd egyszer átállunk a csendőr-perturól a tegeződésre.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.21. 21:30:00

HA MÁR GAZDASÁG !

"Két területen is jelentős béremeléseket jelentettek be tegnap a kormány politikusai

A jelenlegihez képest hatvan­nyolc százalékkal emeli a kormány a bírói fizetéseket, amelyhez átfogóan utoljára 2004-ben nyúltak hozzá – közölte tegnap Varga Judit igazságügyi miniszter. Az illetményemelés az ügyészeket is érinti. Egy másik bejelentés szerint pedig a bölcsődei szakdolgozók is harmincszázalékos béremelésre számíthatnak a következő két évben."
mindenszo.hu/68-os-beremeles-jon-szoval-csend-legyen/

HÁT EZEK UTÁN LEHET BEKUSSOLNI , PROLIKÁIM !!!

morph on deer 2019.11.21. 22:45:00

@kunzoo:
“ Patyomkin faluja”

Az nem a páncélos volt véletlenül?
Merthogy az a bizonyos díszlet falu tudomásom szerint Potemkin...

Amúgy a lényeggel egyetértek, tényleg egy kamu- azaz alternatív valóságról tudósítanak csak.

Kezd hasonlítani a harmadik birodalom győzelmi jelentéseire..!

morph on deer 2019.11.21. 22:53:46

@Punxsutawney Mormota:
“ Én 89-ben felvételiztem”

Én meg húsz évvel korábban, akkor még ez volt. Még a nyolcvanas évek elején is, ahogy tudom.
Egyébként ‘89-ben már elhagytam a helyszínt, az egész hajcihő már innen cca 2000 kilométerre ért.
(Amúgy nem disszidáltam, kaptam egy ajánlatot és munkavállalásival tűztem el. Azóta sem bánom.)

morph on deer 2019.11.21. 23:01:16

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
“amelyhez átfogóan utoljára 2004-ben nyúltak hozzá”

Ahogy az óvónők és a pedagógusok fizetéséhez is!
És kik is?
Aztán a közbenső 15 évből 10-ben ki is emelhetett volna?
Na ki?
Miért is nem tette?
Elfelejtette talán?

Szóval elmehetsz te “prolikám” a bánatba, a szarevő gazdáiddal egyetemben!
Jó utat!

konrada 2019.11.22. 07:45:33

@morph on deer:
Te milyen fiatal lehetsz...

Anno volt a magyar nyelvben egy szabály: Ha egy idegen nyelvnél az írás nem latin betűkön alapszik, az esetben a nevet a magyar nyelv szabályai szerint fonetikusan kell leírni.

Na szóval: Patyomkin - angol írásmód szerint: ami magyar nyelvtani szabályoknak nem felel meg - Potemkin ugyanaz a személy, akiről elnevezték a Patyomkin falvakat is, meg a páncélost is.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.11.22. 07:53:01

@morph on deer: Jo nagy marhasagokat irsz, 2004 ota hozza sem nyultak az ovonok es a pedagodusok fizetesehez...

Te el is hiszed ezeket a marhasagokat, vagy a guglit sem tudod hasznalni?

konrada 2019.11.22. 07:58:45

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: "felére csökkentette az oktatásra fordítható pénzt, másrészt száz éves elavult porosz oktatást vezetett be. "
2010: 1 263 mrd Forint.
2019: 3 496 mrd Forint.
...szóval: szerintem nem is baj, ha poroszos az oktatás, ha az alternatív oktatás szerint a 2010-es összeg fele a 2019-esnek...;))

konrada 2019.11.22. 08:02:02

@kunzoo:
Amit leírtál, ott a lényeg: másik magyar pártot támogatott az egyik magyar párt ellenében - ami szerintem sem jó, és osztom ebben aggodalmad - de nem román, vagy szlovák pártot akármelyik magyar párt ellenében, ami viszont már más kategória.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.11.22. 08:31:08

@konrada: "Anno volt a magyar nyelvben egy szabály: Ha egy idegen nyelvnél az írás nem latin betűkön alapszik, az esetben a nevet a magyar nyelv szabályai szerint fonetikusan kell leírni.

Na szóval: Patyomkin - angol írásmód szerint: ami magyar nyelvtani szabályoknak nem felel meg - Potemkin ugyanaz a személy, akiről elnevezték a Patyomkin falvakat is"

Ez majdnem igaz, de két dolog miatt mégsem. Az egyik az, hogy a név (Потёмкин) "szabályos" átírása a szokványos átírási szabályokat követve már Potyomkin (azt, hogy az oroszban a hangsúlytalan o-t másképp ejtik, nem veszik figyelembe az átírásnál); a cirkálóé viszont valóban Patyomkin, a falvaké pedig Potemkin, a 210-es (kivétel)szabály miatt.

"210. A nem latin betűs írású nyelvekből (gyakran több nyelv közvetítésével) korábban olyan névformák is bekerültek a magyar nyelvbe, amelyek a mai átírási szabályoktól eltérnek. Ezeket közkeletű, hagyományossá vált magyaros alakjukban írjuk, például: Anyegin, Herkules, Krőzus; Athén, Babilon, Kairó, Peking; Himalája, Kréta, Néva.

Az ilyen hagyományos nevek közül több csak bizonyos állandósult kifejezésekben él, például: valóságos Krőzus, de görögösen: Kroiszosz; Potemkin-falvak, Patyomkin cirkáló, de: Potyomkin."
helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/akh12#210

konrada 2019.11.22. 08:56:46

@Szergej Szergejevics Szergejev:
Köszönöm az információt.
Amikor még én tanultam, akkor még a Patyomkin írásmód volt a helyes, és nem voltak kivételek a leírásában.

...akkor most megkövetem az előzményemet, de nálam ettől még - olvasmányaim, és az akkori közbeszéd alapján - alapján maradnak a selypitős formában;) Patyomkin-nak, bár valóban Potyomkin a helyes kiejtés (és semmiképpen a Potemkin).
(Azért nem vagyok teljesen vaskalapos, pl. a szöllőből engedek a szőlő írásmódra.;)

nincs1itt 2019.11.22. 09:03:47

@Hova fogják elásni KariGerit?!: ügyészek és bírók 68% csak nem megvenni akarják, ezt a kört(is), esetleges bukták esetére?
a bölcsődékben meg 30%... esetleg ha fordítva lenne, de nem így van ezért a magasabb bírói/ügyészi fizetéseket alaposan megemelik, a bölcsődei dolgozókét pedig 30%...

te tényleg ennyire ostoba vagy!

N. Barbie 2019.11.22. 14:05:02

@Tényelek: "Tudom sovány vigasz, de a briteknél közel négyszeres a fertőzésekben elhunytak aránya. "

Hat mar ne is haragudj de ezt nem hiszem el. Esetleg valami bizonyitekot tudnal ra kuldeni?
Nem hiszem el, hogy negyszeres a korhazi fertozesekben meghaltak szama ott, ahol minden sarkon van kiteve kezfertotlenito (a latogatoknak/betegeknek), nincs sajnalva a penz fertotlenito es takarito szerekre, mint ott, ahol WC papirt is a betegnek kell vinnie.

Ha meg hozzaadom, hogy fidesz parancsra mostmar nem hozzak nyilvanossagra a korhazi fertozeskben meghaltak szamat, ugy kell kiperelni hosszas eljaras utan (ha nincs takargatnivalo akkor miert is?), Angliaban meg minden korhaz minden reszlegen a bejaratnal virit kint tablan a korhazi fertozes statisztika arra az adott reszlegre, na akkor meg kulonosen nem hiszem el.

Szoval varnek par hiteles linket erre a negyszeres adatra.

FCUK6 2019.11.22. 17:00:02

a mai ellenzék nem nyerhet, mert abba belepusztulunk, ez tény.

mint ahogy az is tény, hogy az ellenzéki vezetésű városokban más történik, mint amiről a kampányban szó volt, ergo megint hazudtak, ergo bármilyen eszköz megengedett velük szemben.

erre varrjál gombot, Grabo :)

FCUK6 2019.11.25. 20:13:19

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Nem dicsértem senkit és semmit. Csak azt mondtam ki, amit mindenki mond. Feltéve, hogy egy hangyafasznyival értelmesebb nálad.
süti beállítások módosítása